2010. július 1., csütörtök

NAGY PÁL : Fejvadászok

Fejvadászok


A 17. században sok magyarországi földesúr a joghatósága alá tartozó cigányokkal olyan kölcsönösen elfogadható együttélési modellt igyekezett kialakítani, amelyben kiküszöbölhetők a konfliktusok, s hatékonyan kihasználható a cigányok munkaereje. A gazdaságos munkaerő - kihasználás érdekében nem erőltették a letelepedést, hanem a cigányok mozgó életformájából és speciális szolgáltatásaiból származó előnyök kamatoztatására törekedtek. A földesúri függés elfogadása vagy elutasítása meghasonlást idézett elő a cigány közösségeken belül. A legtekintélyesebb családok nem egyformán válaszoltak az új kihívásokra.
A cigányok egy része elutasította a feudális függés minden formáját, igyekezett maximálisan megtartani a független munka lehetőségét, a horizontális közösségszerveződést, s nem volt hajlandó szermernyit sem feladni kulturálisan beidegződött életmódjából és szokásaiból. A cigány csoportok többsége elfogadta a füldesurak speciális protekcióját, s nem megrázkódtatások nélkül ugyan, de alkalmazkodott a vertikális szerveződés új formáihoz, a független munka részleges feladásához, s a speciális szolgáltatási kötelmekhez. Cserébe a földesúr védelmet nyújtott, s megengedte, hogy a cigányok az évszakok váltakozásához igazodva, az év nagy részében az általuk értett tevékenységekből – főként fémművességből és kereskedésből – éljenek meg.
Ebben a szisztémában a cigányoknak nem kellett áttérni a paraszti életritmusra, s nem kellett olyan munkát végezniük, amelyhez nem értettek. Földesuruk minden falujába eljuttatták fémműves szolgáltatásaikat, egyösszegű évi adót fizettek, időnként pedig idénymunkákra rendelték ki őket (pl. szénagyűjtés, fuvarozás). Az idényjellegű szolgálatokat többnyire pénzzel meg lehetett váltani, sőt az is előfordult, hogy maga a földesúr követelt az idénymunka helyett pénzt. Némely földesúr speciális adókat is elvárt a cigányaitól, Esterházy Péter 1717-ben pl. minden sátorra évi 1 font borsadót vetett ki.
Az új rendszer következetes földesúri ellenőrzéssel és a vajdák jogkörének kiterjesztésével járt együtt. Megcsorbult a cigány emberek szabadsága is, de Európa más országaihoz képest Magyarországon a cigányokkal való bánásmód toleránsabb és emberségesebb volt, sőt azt mondhatjuk, hogy az integráció különleges formáit sikerült kialakítani.
A cigány közösségek élére a földesurak által kinevezett vajdák részt vállaltak az adóztatás megszervezésében, biztosítaniuk kellett, hogy az alájuk tartozó cigányok sem egymással, sem a gázsó környezettel ne kerüljenek összeütközésbe. Kisebb horderejű ügyekben a falubírókéhoz hasonló igazgatási és bíráskodási jogokat kaptak. A 17. század végétől olyan jogosítványokat is rájuk ruháztak földesuraik, amelyekkel addig csak az uradalmi tisztek rendelkeztek. Jogot kaptak pl. arra is, hogy a földesúri függésből magukat kivonni akaró szökevény cigányokat elfoghassák, sőt jónéhány uradalomban ez speciális kötelezettségévé vált a vajdáknak, akik a földesurak meghosszabbított karjai lettek.
A 18. század derekán a központi rendelkezések meg akarták szüntetni a 17. században létrejött, jól működő rendszert. Fel akarták számolni a vajdai intézményt, s a cigányokat a helyi elöljáróságok joghatósága alá vonni, továbbá meg akarták akadályozni a cigányok vándorlását is, rászorítva őket egy széleskörű foglalkozás - és életmódváltási kényszerpályára. A földesurak ezzel szemben a régi szisztémát igyekeztek fenntartani, mert gazdaságilag ez volt számukra előnyös, s a cigányok számára is kedvezőbb. A lokális adottságok racionális mérlegelése és a földesurak érdeke a hétköznapi együttélésben erősebbnek bizonyult a központi akaratnál, s a 17. században kialakult metódusok javarészt a 18. században is továbbéltek. A vajdák speciális jogköre akkor is megmaradt, miután az 1767. december 10-én kibocsátott rendeletben eltörölték a vajadaság intézményét.
A speciális szervezeti formával együtt megmaradtak a különleges mozgásformák is. A kettő együttes megjelenését mutatjuk be a Károlyi Antal földesurasága alá tartozó Krassó megyei cigányok példáján.
Olyan cigányokról van szó, akik Károlyi Antal örökös jobbágyai voltak, s a 17. századból átöröklődött modell szerint éltek együtt a nem-cigányokkal. Történetük még külön feldolgozásra vár, jelenleg nem tudjuk, hogy mikor kerültek Lugos környékére, s milyen körülmények között fogadták el a földesúri függést. 1774-ben egy részük feltehetően a függőség alól szabadulandó, megszökött. Július 24-én Lugoson Zoltai József tiszttartó Károlyi Antal nevében felhatalmazást adott Danika Márton vajdának, hogy egész kompániájával, azaz a vajdasága alatt megmaradt cigányokkal, az országban bárhol elfoghassa és árestálhassa a szökevényeket, akik jogilag továbbra is a Károlyiak örökös jobbágyainak számítottak. A tiszttartó a vajdának adott felhatalmazó levélben kérte a vármegyék, a helységek, a vámok és révek tisztjeit, hogy Danika Mártonnak biztosítsanak szabad menetelt, s ha a szökevények meg akarnák támadni a csapatát, akkor segítsenek neki.
1774. augusztus 8. és 1775. január 17. között, vagyis öt hónap leforgása alatt Danika Márton és csapata több száz kilométert megtéve, 17 helységen áthaladva* Baranya megyéig követte az üldözött cigányokat. Útközben a helyi elöljáróságok igazolást adtak neki, hogy otttartózkodása alatt kompániájával együtt "minden betsűlettel, kártétel, hiba fogyatkozás nélkül viselte magát", bárhova is megy tovább, nyugodt szívvel tekintsenek rá, s ismerjék el "igaz járatbéli személynek lenni".
Érdemes részletesen szemügyre vennünk az útvonalukat, amely úgy tűnik, hogy valamelyest a folyókhoz igazodott. A menekülő cigányok bizonyára igyekeztek elkerülni a helységeket és a nagyobb utakat, de víznyerő helyek közelében kellett maradniuk, mert a lovakat meg kellett itatni. Teljesen azonban nem maradhattak rejtve, ezért feltehetően hamis okmányokat mutattak, amikor a gázsókkal muszáj volt találkozniuk. A helybeliek csak akkor tudták meg, hogy szökevények, amikor Danika Márton a nyomukban érkezve bemutatta a maga megbízólevelét.
Danika Márton a maga cigányaival feltehetően már július 24-én vagy 25-én a megszököttek után indult. 1774. augusztus 8-án Nyírtéten találjuk (nem messze Nyíregyházától), addigi útvonaluk ismeretlen. A következő másfél hónap eseményeiről nincs tudomásunk, szeptember 19-én Abaújban, a Hernád mellett, Kiskinizs nevű faluban bukkantak fel. Másnap már Borsod megye északi részén, Abodban (Edelénytől északra, Szendrőtől keletre) pihentek meg rövid időre. A következő állomás 22-én egy Teleki nevű falu. Innen - talán a Bódva és a Rima völgyén át - Losonc környékére vezetett az útjuk, október első napjaiban érték el az Ipoly folyót. Dél felé fordulva Ipolynyitra, Balyk és Galsa nevű falvak érintése után október 8-án a Hatvan és Aszód közelében levő Versegre értek. Újabb információt október 27-én kapunk róluk, akkor már a Duna nyugati oldalán voltak, Ráckeresztúron (Százhalombatta és Ercsi közelében). November 5-én az újabb állomás a Tolna megyei Kölesd, a Sió mellett. November hátralevő napjaiban Baranya északi részén (Gyüre, Szász, Mágocs) üldözték a szökött cigányokat, akik december elején hirtelen észak felé fordultak. Danika Mártonék december 18-án már a mai 65-ös út mellett, Tamásitól északnyugatra levő Tolna megyei Ireg falu elöljáróságának mutatták be okmányaikat. Iregről a Balaton felé tartottak, karácsony viliáján a Somogy megyei Endréden álltak meg egy kis időre. A következő három hét útvonala megint csak ismeretlen, 1775. január 17-én már megint Baranya megyében voltak, a Mindszent nevű helységben.
Mindszenten Danika csapatát feltartóztatták az elöljárók, kételkedtek irataik hitelességében. Az üldözött cigányoknak közben nyoma veszett, s hihetetlen volt, hogy egy cigány kompánia valóban más cigányok kézrekerítése miatt rohant át a fél országon. Január 23-án Baranya vármegye a helytartótanácshoz fordult, s információkat kért a lakóhelyüktől igencsak messzire keveredett cigányokról. A helytartótanács február 3-án intézett leiratot Szabolcs vármegyéhez. Az események nyomonkövethetősége ezen a ponton megszakad, az ügy végkifejletéről ezidáig nem találtunk dokumentumokat.

NAGY PÁL

* Ennyi helységben adtak nekik igazolást, illetve láttamozták a Zoltai Józseftől kapott felhatalmazást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése