Hegyi Aranka - Cigány primadonna

Hegyi Aranka - Cigány Primadonna Hegyi Aranka Színművész, operett- és dalénekesnő Született: 1855. május 25. Szabadka, Magyarország, ma Subotica, Szerb Köztársaság Elhunyt: 1906. június 9. Budapest, Magyarország

Életrajza:

Adatok:
1860 körül - árvaságra jut, elkerül a szülői háztól, Szabadkáról
1862-1872 - Pesten él és tanul
1873 - a szabadkai színházhoz szerződtetik, énekes-táncosnak
1880. augusztus 12-én - a Népszínházhoz szerződik, amelynek kisebb kihagyásokkal haláláig
tagja marad
1885. július 6. - férjhez megy Farkas Károly szabadkai építészhez. Innentől fogva F. Hegyi Aranka (csak két évig vannak együtt).
1895. október 16. - "Kanapé-pör" - megszűnik a népszínházi tagsága, még a búcsúfellépést is megtagadják tőle!
1896. január. 1. - ismét tagja a Népszínháznak
1882-1902 - Hegyi Aranka pályája zenitjén
1898. február 22 - december 10. - a Magyar Színházhoz szerződik, majd visszatér
1900 szeptembere - magán - színiiskolát hoz létre

Életútja részletesebben:

Családja

Édesapja, Hegyi Poldi (Poldi = a Lipót becézett alakja) nem csak Szabadka, hanem egész megyeszerte híres cigányprímás, aki mestere a hegedülésnek; találkozik egy híres és nemes család leszármazottjával, egy gyönyörű ifjú hölggyel, akit végül feleségül vesz. Az ifjú asszony felmenői mindenféle módon tiltakoznak a házasság ellen. A frigy hatására a leány családja vagyonából és nevéből is kitagadja. Aranka, közös gyermekük, 1855 májusában születik meg Szabadkán, az ottani közokiratok alapján ez állítható; és nem Pesten, ahogy egynémely lexikon ezt taglalja (Pest városába csak később kerül).

Gyerekkora

Hegyi Poldi, az édesapa tüdőbajban, igen fiatalon meghal. Temetésén megjelenik a megye talán valamennyi prímása, és hatalmas ünnepség közepette óriási tömeg kíséri utolsó útjára. Az árván maradt ifjú feleség és a kis Aranka mindenféle megélhetés nélkül marad. Az éhezés elől Herczenberger Sándor, édesapjának egy prímás-kollegája menti meg az árvát; magához veszi a gyermeket, ám neki magának is nyolc gyermeke van, kevés élelem jut Arankának. Hosszas egyezkedést követően Herczenberger Sándor Aranka keresztapjához, a Pest városában élő Sárközi Ferenc- főváros-szerte híres prímás- családjához adja gondozásba a vézna kisgyereket.

Pesten iskolában

Gyermekkorát tehát Aranka édesanyjától távol, apa nélkül tölti Pest városában. Jórészt cselédkedik, amolyan kiscseléd az élelemért és a szállásért, egyebek mellett Sárköziéknél. MUNKA közben gyakorta dalol. Egy alkalommal fültanúja lesz a házuk egyik lakója, aki a tehetséges leánygyermek képzését javasolja az egyébként gyermektelen Sárközi házaspárnak. Beíratják- jó hangjára való tekintettel- a Színiakadémiára. Aranka visszahúzódó, bátortalan kislányként nem találja azonban ott a helyét, és egy napon eltanácsolják az iskolából. Ekkor Sárköziék elviszik a környék jónevű zenetanárához, Fehérváry kisasszonyhoz, ő foglalkozik a továbbiakban a gyerekkel. A színiakadémiai eltanácsolása ellentmondásos dolog így utólag is, mert amíg Aranka odajár, a vendégeknek büszkén mutatják énektudását, ám vézna alkata miatt sokszor éri bírálat. A végeredmény az, hogy érdemben Fehérváry kisasszony csiszolja tovább énekhangját, ugyanakkor továbbra is az Akadémián javítják tánctudását, mozgásórákat vehet, valószínű Fehérváry kisasszony közbenjárására.

Hegyi Aranka pályája elindul

Aranka tanul, és a tanulás mellett dolgozik, segít Sárközinének, akinek szódavizes bódéja van az Erzsébet téren. Itt a dézsákat és az üvegeket mossa naphosszat. Ezen túl még- a tandíj fejében- az énekiskolát takarítja. Igen nagy erőfeszítést kíván a gyermeklánytól az, hogy a megélhetését, tanulásának feltételeit biztosítsa magának, és talán ez ad erőt számára, hogy iskoláiban átlagon felüli eredményeket érjen el. Ez a túlfeszített életritmus azonban szokatlan abban a korban, és némiképp meg is bosszulja magát, mert Aranka megbetegedik. A felépülésekor ébred rá, hogy hangszálait- a betegség egyik szövődményeképp- kór támadja meg. Hosszú, kitartó és gondos orvosi kezelésnek köszönhetően jön rendbe végérvényesen a hangszála, és aztán ismét a régi fényében csillog hangja. Egy napon Fehérváry kisasszony felviszi Arankát Rákosi Jenőhöz, a Népszínház akkori igazgatójához. A direktor a meghallgatást követően szerződést ajánl a Népszínházba: egy kikötéssel. Feltétele, hogy gyakorlatszerzés céljából néhány esztendőre vidékre szerződjék le. Rákosi közbenjárására egy évadra leszerződik 1873-ban az Aradi Gerő színházigazgató vezetése alatt álló szabadkai színházhoz. Énekes- táncos színésznőként kezdi pályafutását, és rövidesen Szabadka kedvencévé válik hajlékony, karcsú szépségével és gyönyörű hangjával. Hogy igazából Rákosi Jenő csak le akarja-e rázni, nem tudni, egy biztos, idővel megfeledkezik a tehetséges énekes-színésznőről, és könnyelmű ígéretéről. Mígnem egyszer csak hírek érkeznek Hegyi Aranka szabadkai sikereiről. Rákosi Szidi személyesen jár utána, majd- amikor megalapozottnak véli a híreszteléseket- javasolja bátyjának Hegyi Aranka Népszínházba történő szerződtetését. 1880 őszétől a Népszínház tagja.

Hegyi Aranka a Népszínházban

Pályakezdése a Népszínháznál maga a fiaskó. Ismeretlenül dobják be rögtön a mélyvízbe. 1880. augusztus 12- én a Serpolett-ben lép fel először Blaháné és Szigligetiné helyett, akiket a közönség elvárna; ehelyett érkezik egy vézna, mégis bájos, szép és graciózus kislány, akit Hegyi Arankának hívnak. Férfiszerepben jelenik meg Jókai Perózes című, kevéssé sikeres 3 felvonásos bohózatában. A darab főszerepét, Perózes királyfit játssza Hegyi, és a darab jószerivel egyetlen erénye, hogy a nagyközönség végképp felfigyel a főszereplő személyére. 1881. január 14- én újabb premier, ahol Friquet Rózsiként figyel föl a kritika Hegyi Arankára. A színházban egy-egy előadás-maximumot 50 körülre becsülnek, amely egy évad során kitűnő előadásplafon. Ez évente erre a produkcióra nézve is 50 000 nézőt jelent, ami az akkori viszonyok között nagyon magas szám, és egyértelmű siker. Blahánénak és Szigligetinének sikerül megközelítenie egy-egy ilyen magas nézettségi számot eladdig, egynémelyik produkcióval. Hegyi Aranka megjelenésével azok a darabok, amelyekben játszik elérik ezt a számot, sőt népszínházi szereplésének hatodik évadjára eléri az előadásonkénti/évi 120 000 fő látogatottságot, ami minden várakozást felülmúl.

Hegyi Aranka sikerének titka

A természet elhalmozza mindazzal, ami diadalt szerezhet neki ezen a hazai színpadon. Királynői termete karcsú és hajlékony, alakja tökéletes, vonalai klasszikusan szépek. Feje valóságos cigányfej, szemében perzselő hév, ajka érzéki, mosolya megejtő, és varázslatosan kedvessé teszi arcát. Fekete hajának dús koszorúja harmonikus egységet alkot egész lényével. Róla mintázza egyébként Stróbl Alajos híres Táncosnő címet viselő szobrának alakját, amely oly sokáig a Vigadót díszíti. Hangja tiszta, képzett hang, és varázsa van énekének; lélek lakozik torkában, amelyhez fogható akkoriban a hazai színpadokon alig-alig akad. Azonban, ahogy Schöpflin Aladár mondja, Hegyi Aranka legfőbb ereje nem pazar szépségében és nem is énektudásában rejlik, hanem játéka az, amely legfőbb erénye. Rabul tartja a nézőt, minden mozdulata mögött felsejteni azt a ritka magabiztosságot, hogy szinte mindent tud, amit a színpadról érdemes tudni. "A legkicsapongóbb duhajság éppúgy természete, mint a legszendébb pirulás." Eredeti magyar talentum, akinek pályaindulása egybeesik a hazai színházi élet új korszakával, és sikereivel fontos részévé válik Budapest visszamagyarosításában. A zenés színház hatalmas közönségsikere Blaha Lujza és Pálmay Ilka mellé emeli, és magyar énekhangjával divatba hozza ismét a nemzeti érzéseket, visszahódítva a közönséget a Nemzeti Színház zenés tagozatához, a Népszínházba.

Pálmay Ilka és Hegyi Aranka, a sikerpáros

1881. november 26. Grisart: A királykisasszony bábui - a Szigligetinéből vedlett Pálmay Ilka Kolozsvárról történő visszatérése kész öröm a közönség szempontjából. Mellette egy fiúszerepben Hegyi Aranka meg egyenesen telitalálat. Onnéttól fogva szívesen látja a közönség őket párban. A darabválasztásnál is fontos szemponttá válik a Pálmay- Hegyi kettős valamilyen formában történő együtt szerepeltetése. 1882. január 7- én a következő ilyen lehetőség kettejüknek a Nap és a hold című operettben adódik. Pálmay Ilka a szőke üldözött szépség (Manola), Beatrix szerepében Hegyi Aranka tündököl. Helyzetkomikum és meseszövés- a páros hatalmas sikert arat. Pálmay jobban játszik, míg Hegyi szebben énekel - mondja a kritika. Máskor ő Laura grófnő, a finnyás nemes-kisasszony, és nővére Pálmay Ilka.
Együtt emlegetik őket annak ellenére is, hogy személységük teljesen elüt egymástól. Pálmay egy igazi "nagyvilági" dáma, akinek minden megnyilvánulásáról tud a sajtó, Hegyi ennek épp az ellentéte. Amikor külön játszik, Hegyi Aranka máris kikerül a látótérből, s alig beszélnek róla, míg ha ismételten együtt kapnak játéklehetőséget, a sajtó az egekig emeli Őket. Mondják, hogy Pálmay Ilka az operett dívája, míg Hegyi Aranka a primadonnája.

Az operett mint műfaj megjelenése

A nehéz dráma és a finom vígjáték, az opera kifárasztja a közönséget, pedig a közönség szórakozva keres okulást, sőt lemond az okulásról is, ha kellemesen, és magyar nyelven szórakozhat. Az új műfaj bölcsőjénél megjelenik gazdag adományaival a komédia és a dal múzsája, mindegyik megajándékozza, és juttat neki bőven a magáéból. Így születik meg az operett, a lenge, fölszínes, kissé könnyelmű, talán frivol játék, amelyen mégis a költészet sugaras gráciája ragyog. Ennek a poézisnek az egyik leghivatottabb tolmácsolója Hegyi Aranka - fogalmazza meg Schöpflin Aladár az új műfaj, az operett, és Hegyi Arankának ebben elfoglalt hazai szerepét.

Önálló sikert arat

Offenbach: Hoffmann meséi c. darabban aratja első zajos önálló sikerét, 1882. április 15- én. A színdarabhoz elég gyászos emlékek köthetők, és sokan szerencsétlennek vélik a műsorra tűzését is. A darabnak rossz hírét a bécsi bemutató kapcsán porig égett "Ringtheater" sok halottja okozta (1881. 12. 08.), s babonaságból Európaszerte nem játsszák a darabot. Először a budapesti Népszínmű tűzi műsorára megtörve a "jeget", természetesen már a "színházégés" kapcsán átalakított új biztonsági szabványoknak megfelelően. (Vasfüggöny, éghetetlen anyaggal átvont díszletek, elektromos biztonsági berendezések a gyertyás-gázlámpás helyeken, állandó tűzoltóügyelet... stb.) A budapesti bemutató egyik legnagyobb meglepetése maga Hegyi Aranka. Hármas szereposztásban játszik a népszínházi premieren (Olympia, Giulietta, Antonia), ami egymaga is bravúrnak számít. Valamilyen szerepe kapcsán szinte végig a darab során a színen van: táncol, énekel, játszik, ami önmagában is embert próbáló teljesítmény. Korabeli kritika (Vasárnapi Újság, 1882.) "... poézissel telített lelke, játékának virtuóz szabadossága, meleg hangja, énekbeli készségei, futamai, trillái, táncos ügyessége, humora és gráciája, érzelmessége, még eszményi véznasága is" tehetségéről, rátermettségéről beszél. Addigra már fizetségében is eléri (nem Ő kéri, hanem Evva Lajos direktor adja) a népszínházi sztárgázsit (5500 aranyforintot).

Hegyi Aranka, a szerény primadonnacsillag

A népszerűség nem szédíti el, pontosan tudja honnan jött, és ezért minden sztárszokástól mentesen él sikerei csúcsán is. Egyszerűen jár, kerüli a nagy nyilvánosságot- s mert neve csak premierek, valamint az egyre elismerőbb kritikák révén kerül forgalomba-, ritkán és kevesebbet beszélnek róla, mint pályatársnőiről; s a bulvárújságírás szemszögéből nézve nem hírértékű az élete, keveset "sajtóznak" róla, amit ő személy szerint egyáltalában nem bán. Könnyed, kedves táncmozdulatai- szépségével párosulva- a közönség kedvencévé teszik, majd húsz esztendőn keresztül. Muzikalitása és átérzett játéka miatt a jelentősebb zenés operett művek ünnepelt primadonnájaként a kor egyik nagy magyar sztárja.

Hegyi Aranka, a kor egyik nőideálja

A francia és a magyar operettekben egyaránt otthonosan mozgott. Johann Strauss Cigánybárójának ősbemutatóján Szaffi alakítása magának a szerzőnek az elismerését vívta ki. Strauss nagy tisztelettel jelentette ki, hogy pont ilyennek álmodta meg Szaffit, mint ahogy Hegyi Aranka azt megjelenítette.
"Hegyi cigányul fekete hajú, éterien nyúlánk - egyelőre. (később azért teltebbé vált) ...Aranka érzelmes, izzó, érdekes... Hegyi mutatja a szép pózokat, s táncokat (valóságos tánczseni!)"- írja róla Verő György egy-egy visszaemlékezés során.

Nemzetközi elismerés Hegyi Arankának

Az 1883. február 23- án bemutatásra kerülő Millöcker Koldusdiák című művében a nagy hármas primadonna csapat együtt szerepel. Az idősödő Blaha, aztán Pálmay és Hegyi olyan átütő erőt biztosít, hogy még Bécsből, Párizsból is átrándulnak az akkori Európa egyik legjobb előadására. 1883 nyarán a Népszínház vendégszereplésre indul Bécsbe, s több repertoárdarab bécsi bemutatójára kerül sor a Theater an der Wien színpadán. Az egyébiránt igen éles kritikával élő lapok egekig dicsérik a magyarok játékát. Ezt írja többek közt a N. Fr. a Presse kritikusa: "...Oly tehetségek, mint Blaha és Hegyi, egész kultúrtörténettel fölérnek."
Gallmayer, Geistinger és Raabe, neves bécsi színikritikusok véleménye szinte egybecseng ezzel a megállapítással. Itthon jobbnál jobb alakításokkal varázsol teltházakat a Népszínház nézőterére. "Lili", "Kertészlány", "Koldusdiák", "Rip", "Hoffmann meséi". Operettek, romantikus operák sora olyan gazdagságban, amely még az európai színpadokon is ritkaságszámba menő repertoár.

Hegyi Aranka házassága

Nyári szabadságait, ha megteheti, mindig Palicsfürdőn tölti. Kedves emlékeket ébreszt benne e hely, és egy ilyen alkalommal ismerkedik meg a szabadkai építészmérnökkel, Farkas Károllyal. Az ismeretség hamarosan jegyben járáshoz vezet, majd pedig az 1885. július 6- án bekövetkező házassághoz. Így nem csak születése kapcsán, hanem házassága révén is erősen kötődik Szabadkához. Ha meghívják szerepelni a szabadkai társulathoz, mindig a legnagyobb örömmel utazik. Ilyenkor rendszerint "hivatalos küldöttség" várja a pályaudvaron. A város legszebb hintaján kocsizik szálláshelyére. Két leánygyermeke születik e házasságból, azonban a férjével viszonya rövidesen megromlik, házassága zátonyra fut. Két esztendő múlva már külön élnek férjétől. Lili nevelése hárul első sorban Arankára, az idősebb Irént férje nagyszülei nevelik egy darabig, majd mindkét gyermek az édesanyához kerül a fővárosba. Hegyi Aranka betegségének előrehaladtával később Bécsbe, egy zárdába helyezi el gyermekeit, majd Aranka halála előtt nem sokkal elkerülnek onnét a lányok, és anyjuk halálát követően visszakerülnek Szabadkára.

Magánélete válságban, egészsége romlóban

Ám sikerei magánéletére már korántsem sugároztak ki. A megoldatlan színházi helyzetek- számosan ellenszenvvel viseltettek irányába, épp sztárgázsija kapcsán- , valamint az egyre erősödő betegsége következtében is kevesebb szerepet vállal. Bántják, és zavarják a házon belüli furkálások és irigységek. Mind Pálmay Ilkával, állandó partnerével, mind Blaha Lujzával rendkívül harmonikus viszonyban van. Bár mindannyian primadonnaként szerepelnek, soha sem törekednek egymás rovására sikerhez jutni. Tisztelik egymás sikereit, és éppúgy örülnek a másik remek estjének, mint a sajátjuknak. Ez a szemlélet valahogy kihal a későbbiekben a színpadokról, és felváltja az a fajta sztárkultusz, amely csak valakinek a kárára tud sikert elérni, amely irigységből táplálkozik.

Betegsége után ismét a színpadon

Kezdődő köszvénye és gyomorpanaszai kapcsán hónapokig tartó ápolásra szorul. Felépülése után először Wormser zeneszerző némajátékában, a A tékozló fiú-ban, 1891. március 21- én látható ismét. Így ír a korabeli kritika: "A rokokóba áttelepített történet a tékozló ifjú Pierrotról (Hegyi Aranka) szól, aki, hogy lenge kedvese, Phrinette kedvteléseit kielégíthesse lop, csal, hogy aztán elhagyatva, az atyai házba visszakerülve vigaszt találjon... Az előadás méltó a műhöz. Hogy hosszas betegségéből újra karcsúvá épült Hegyi Arankát hajlékony ügyessége, gráciája, drámai ereje és poétikus lénye szinte predesztinálja az ifjú Pierrot szerepére, s hogy ehhez képest nagy művészi élvezetnek leszünk részesei, előre tudtuk, ha a valóság fölül is múlta várakozásunkat..." Gyakori és hosszas betegségei szabdalják pályáját. Egy újabb felépülést követően látjuk viszont Szaffiként. Amint Strauss megtekinti az előadást, kijelenti, pontosan ilyen Szaffit álmodott, és hogy "Hegyi Aranka a legtökéletesebb Szaffi Európaszerte". A Mikádóban ismét együtt Pálmay Ilkával, és Kassai Vidor színpadi mókái varázslatossá, és felejthetetlenné teszik az előadásokat.
Hegyi Aranka nem kíméli magát, hangszálait sem. Valósággal aranykorát éli. Átlagosan 6-8 hetente új betanulással jelentkezik, újabb és újabb zenés darabokkal. Jószerivel akkortájt az operett-műfaj egyik legfontosabb csillaga Pálmay Ilka, s a lassanként felzárkózó Küry Klára mellett. A milliomosnő, az Uff király, a Világ szép asszony, Marica, a Magdolna, a Titilla hadnagy, a Tempefői, a Peking rózsája, a Virágcsata, A libapásztor, A szultán címszerepei, mind-mind pályájának kimagasló teljesítményei.

Hoffmann meséi- Hegyi Aranka

Offenbach: Hoffmann meséi - Hegyi Aranka: ...s akkor jön a harmadik, a tüdővészes Antónia, aki oly híres énekesnő szeretne lenni, mint volt az anyja, s akinek tilalmas az ének, mert egyértelmű a halálával. Hiszen ez Ő. (Hegyi Aranka) Őt is ettől féltjük, s ha egy-egy nagyobb szerepe után hetekre elnémul törékeny hangja: aggódva töprengünk, nem utószor hallottuk-e a minap? S midőn úrrá lesz Antónián a művészi vágy, s belekezd csodaszép dalába: "Messze száll, messze a gerle...", s csak úgy árad felénk Aranka meleg hangja hullámain a májusi szerelem fájó sóvárgása: könny ül mind a két szemünkben, s midőn egy félelmesen hosszú trillában a halálba énekli magát Antónia, s élettelenül omlik a földre: szívdobogva lessük, vajon fölkel- e onnan - Aranka. Fönséges találkozása ez az életnek s a művészetnek, felejthetetlen dal és felejthetetlen ének:
" Messze száll, messze a gerle."
(Verő György: Blaha Lujza és a Népszínház Budapest színi életében.
Budapest, Franklin-társulat Kiadása, 1926.)

A kanapé-pör

Hegyi egyebek mellett pénzügyi vitába keveredik igazgatójával, Evva Lajossal. Soha sem kér fizetésemelést, ezúttal mégis ehhez folyamodik, lévén, hogy ez időben nevéhez fűződik a Népszínház legkiválóbb művészi sikere, amelyet a fizetése nem tükröz. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb lehetőséghez is jut. Evva Blahánéval, majd Küry Klárával, később pedig Pálmay Ilkával vívott anyagi küzdelmei során megkeményedett bőrrel reagál minden ilyesfajta megkereséssel szemben. Elutasítja Hegyit, aki válaszlépésként bejelenti távozását a Népszínház társulatából. Evva belegyezik azzal a kikötéssel, hogy nem rendezhet búcsúelőadást sem, aminek a jövedelme az elmenőt illetné. Ez a szokásjog kijár még egy kóristának is, de direktora hajthatatlan. 1895. október 16- án tehát megszűnik a népszínházi tagsága, búcsúfellépés nélkül! Hegyi Aranka a sajtóhoz fordul, és a Pesti Hírlapban közzétett nyílt levelében búcsúzik a közönségétől. "...a színpadot elzárja előlem a viszály, melybe hibám nélkül kényszerítettek. A Népszínházban nem búcsúzhatom, teszem ezt tehát a sajtó útján, melynek jóakarata, pártfogása erősített gyengeségemben, melynek elnézése adott nekem önbizalmat, s amely oly szívesen ismerte el, méltányolta sikereimet -írja Hegyi, majd így folytatja - ...mégis él a remény szívemben, hogy találkozom még az én drága feledhetetlen közönségemmel. ...Isten Önökkel..."- búcsúzik az újság hasábjain. Az ügy nagyságrendjére utal a kanapé-pör elnevezés, hisz ami egy sokszobás lakás berendezésének és a kanapé árának az aránya, ez az arány jelentkezik Evva és Hegyi nézetkülönbségében is.

Ismét a Népszínházban

A cikk hatása a ma emberét meglepné, hisz az ország közvéleménye, és a hivatalos elöljárók is egyformán nyomást gyakorolnak Evva Lajosra, döntésének haladéktalan megváltoztatására. Közel három hónapos tagsági szünet után kerül vissza szerződéssel a Népszínházhoz Hegyi Aranka végül is, eladdig pedig vendégművészként szerepel ugyanitt a premierekben, de jogi okokból előbb, mint 1896. január 1. nem lehet tag. Ugyancsak a Pesti Hírlap számol be a párját ritkító ünneplésről visszakerülése kapcsán, a Cigánybáró újbóli előadása alkalmából, még (1895) decemberben, bár akkor Hegyi Aranka még mint vendégművész szerepel a címlapon. "... már nem kutatjuk, hogy a legutóbbi kanapé-pörben ki volt a hibás, de annyit érezhetett ma Evva, hogy valóságos visszaélés lett volna a szerződésből őt megillető hatalommal, ha Hegyi Arankát továbbra is távol tartja az intézettől, amelynek vezetését reá bízták." Hegyi Arankának egy pillanat adódik a darab során, amikor először a nyílt színen megjelenik. Felvillan, és később a darab további részeiben kerül előtérbe, ám azon az előadáson ez az egy pillanat szűnni nem akaró tapsviharrá duzzad, mely öt percen át zúg Hegyi Arankát köszöntve.

A karrier ível tovább, fölfelé

A Népszínházhoz történő visszatérése után, ha lehet népszerűsége még fokozódik annak ellenére is, hogy egészségi állapota miatt csökkentenie kell munkatempóján. Kevesebb premier, de annál zajosabb siker. A baba című operett szemérmes Lancelotjaként ismét férfi szerepben látjuk Küryvel. Egyébként az eltávozott Pálmay Ilka pótlására hívják a színházhoz Küry Klárát. Talmi hercegnő, Gésák- ismét Küryvel párt alkotva. Aztán a bravúros Hegyi Aranka előadás, a Hoffmann meséi, amelyben hármas szereposztásban látható... igazi jutalomjáték. Bár az igazi jutalomjáték 1900. október 25- én este, a Népszínház fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából van Hegyi számára. A díszelőadáson Blaha után a második legnagyobb ünneplést kiérdemlő színész- és énekesnő, ott a színpadon. 1901. október 4- én pedig élete utolsó zajos sikerei egyikét adó premieren játssza, és kissé fáradékony hangján énekli Katalin cárnő szerepét, Béld Izidor Katalin című operettjében.
1902. április 26- án a külföldről hazalátogató Pálmayval ismét együtt szerepel, a nagy művészpáros összeáll hát újra, ezúttal egy bécsi operettet, az Izét viszik sikerre. Végül is a Vándorlegény című operett főszerepében búcsúzik a Népszínháztól, és a közönségtől fiatalon Hegyi Aranka, de korántsem ereje teljében. Utána visszavonul a színpadtól, és a további évek során első sorban a magán- színésziskolájában tanít, amelyet 1900 szeptemberében alapít. Élete végéig bejár tanítani, és a színházi tevékenységét lassan a színészpedagógia váltja fel.

Megbocsáthatatlan bűne: hogy megöregedett

"...azok előtt, akik lánglelkének csodás ragyogását látták, Hegyi Arankát nem kell felfedeznem. Egy erdő babérja volt, amellyel útját telehintették, és ezer vihar tombolása, amely játéka nyomán kelt. Míg erejének teljében volt, tenyerükön hordták az emberek, s mikor félig béna lett, magára hagyták. Míg szemeinek ragyogása elbűvölte az embereket, örömtüzek gyúltak útjában, s mikor félig világtalan lett, a kegyeletnek csak néhány pici mécsese pislogott már körülötte. Elkövette ő is azt az igazi nagyságok megbocsáthatatlan bűnét, amely tragédiává avatta életét: megöregedett" - írja a Színház és Élet.
Hegyi Aranka köszvényéből fakadóan alig tud járni. Gyakorta ül, vagy fekszik, amitől korábbi szálfa vékony termete aránytalanul megváltozik, kiterebélyesedik. Emiatt szerepeinek jó részéből kikerül. Színpadi mellőzöttsége pedig lelki gyötrődéséhez vezet, amelyet még súlyosbít, hogy férje elhagyja, és gyerekei nevelésében teljesen magára marad. Az erősödő depresszió napokra a lakásban marasztalja. Elhanyagolttá válik, és mondják, amikor néhanap lomposan, bicegve végigmegy az utcán, az emberek ügyet sem vetnek rá. Csak amikor ágynak dönti a kór, jelennek meg az egykori pályatársak és barátok.

Hegyi Aranka visszavonultan

Betegségéről a közönség nem tud, néhány közeli barátjának sem beszél erről. Ők pedig együttérzésből nem hozzák szóba. Panasz nélkül járja magányos kálváriáját. Néha fakad csak ki a legközelebbi barátai egyikének- másikának. Fél évvel a halála előtt például egy kúrán vesz részt Korytnicán, az alkalmazott vízkúra során megcsúszik a medencénél a lépcsőn, és járóképtelenné válik öt napra, majd bot-támasszal tud ismét járni. Augusztus 26- án egy gyermekünnepélyen vesz részt helyben, aztán: "... a fájdalomtól összeestem. Négy orvos volt jelen, bevittek és megvizsgáltak, vérömlést és ínszalagszakadást állapítanak meg, ... nem volt hordágy, hát ott kellett az éjjelt töltenem egy iszonyúan piszkos szobában, egy csupa penész ágyban. ...Másnapra összetákoltak egy hordágyat, úgy hozott le a hegyről négy tót. Egy öreg tót ment el mellettem, levette a kalapját s keresztet vetett, azt hitte halott vagyok, és én is úgy éreztem magam..." Az ötvennegyedik születésnapján lányai és kolléganője, Csatay Janka hármasban járnak neki kékvókot, és valcert táncolnak, hogy felvidítsák a haldoklót, de csak együtt sírás lesz a dologból a végére.

A nagy operettprimadonna haldoklik

Szomory Emil, a népszerű szerző, Szomory Dezső testvére így ír: "... egy diadalmas pálya végén magára hagyatva és súlyos fájdalmaktól gyötörten fekszik betegágyán Hegyi Aranka, minden idők legnagyobb operett-művésznője, ragyogó talentuma. Öt hónapja, hogy szívbaja ágyba döntötte, öt hónapja fekvő beteg, és tudatában van annak első perctől kezdve, hogy az ő bajára nincs gyógyszer, az ő jóságos szívét nem lehet megfoltozni. A betegségéről se tudtak sokan, vagy ha úgy tetszik, nem akartak tudni. A beteg ember teher mindenkinek, hátha még segíteni is kellene rajta. Csak ma reggelre, amikor híre ment, hogy Hegyi Arankát egyéb baján kívül erős láz gyötri, és szívbaján kívül tüdőgyulladást is kapott, akkor újsághír nyomán kezdtek jelentkezni a jó emberek, akiknek csodálatosképpen nem hiányzott Hegyi Aranka már öt hónapja.
Blaha Lujza látogatása, és az ágyánál ücsörgő Rákosi Szidi néni kedves mosolya melegséggel tölti el. A Rákóczi út 21. számú ház kapukilincsét egymásnak adják az érkezők. Vidor Pálné, öt hónap óta, rendszeres látogatója. Minden hónapban, amikor megkapja a fizetését, a felét elviszi Hegyi Arankának, hogy Aranka kieső gázsiját valamelyest pótolja. Betegbiztosítás híján a biztos pusztulás vár jótét lelkek nélkül a beteg színészekre, és Vidor Pálné- akkor már özvegy színigazgatónéként- ezt kötelességének érzi. (Fizetésének a másik felét pedig a hitelezők viszik el, az elhunyt férje utáni adósságok fejében.)

Halála

Tóvölgyi Elemér dr. hamarosan kollégája segítségét kéri, és az utolsó napokra már Tauszk Ferenc tanárral együtt látják el Hegyi Aranka orvosi felügyeletét. Otthonából a városmajori klinikára szállítják, ahol a második emelet, 23-as szobájában hajtotta végleg álomra fejét, éjfélkor. Két szolgálattevő apáca fogja le a szemét. Surányi dr. igazgató és Lázár alorvos megállapítják, hogy bevégeztetett, majd szólnak a folyosón tartózkodó leányának, Farkas Lilinek, aki az események megelőzően már jó néhány hónapja Szabadkán él a nagyszüleinél Irén testvérével egyetemben, most a fővárosban tartózkodnak mindketten, anyjuk halála idején. "...nem akarom, hogy a lányom színésznő legyen" - mondja a körülötte állóknak utolsóként, és a színpadon kabalaként gyerekkorától fogva vele levő feszületet a szájához emelte még utoljára... - és úgy történt, ahogy kívánta. Egyik gyermeke sem választotta ezt a hivatást.

Az utolsó fellépése

Utoljára 1906 nyarán vonz telt házat a Népszínházba. Sűrű tömeg feketéllik végig a Rákóczi úton a Népszínház felé, akik mind az előtérben felravatalozott Hegyi Arankától készülnek búcsút venni. Temetésén megjelennek a közélet és a művészvilág kitűnőségei, valamint a közönség beláthatatlan méretű tömege. Temetése cigánytemetéshez méltóan cigányzenekari kísérettel történik. A főváros szinte valamennyi cigányzenésze jelen van, Sovánka Sándor és 36. Rácz Laci vezetésével szomorú muzsika hangjai mellett kísérik utolsó útjára a magyar népdalok hivatott énekesét, aki dísze és büszkesége nem csak a magyar operett hajlékának, a Népszínháznak, de az egész magyar színjátszásnak.

Hegyi Aranka utóélete

Csemer Géza (1944- ) írót, drámaírót Hegyi Aranka legendás személye, szívszorító sorsa, sikereinek nagyszerűsége talán egy életre rabul ejti, és regényes alakja számos művének főszereplője. Egyebek mellett 1996. április 12- én a Fővárosi Operettszínházban Dobostorta címmel bemutatott monstre-operettjének a főszereplője is maga a nagy, egykori operettprimadonna. Hegyi Aranka életének állomásait, sorsának alakulását követhetjük nyomon egy operett keretjátékaként, zenében és prózában elbeszélve. A zenéjét Szakcsi-Lakatos Béla szerzi, és a főbb szerepeket Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, Raksányi Gellért, Kalocsay Zsuzsa (Aranka szerepében) játssza, Horváth Péter rendezésében.
A sztár és ünnepelt primadonnát, majd a beteg, magára maradt, és elfeledett egykori csillagot látjuk a színen; akinek szeszélyes sorsában testet ölt magyarság sorsa épp úgy, mint a cigánysors. A magánéletében balszerencsés primadonna küzdelmes pályája, a művészet eszközével harcoló magyar géniusz apoteózisaként jelenik meg Csemer Géza zenés játékában, később, A cigányprimadonna című zenés visszaemlékezésnek a vezérfonalát is Hegyi Aranka pályája adja, amelyet 2001. május 25- én mutat be először a Rácz Aladár Cigány Közösségi Házban, a Reneszánsz Roma Műhely alapítvány kebelén működő Cigány Színházi Társulás - Pécsett. A Népszínház öltözőjében játszódó visszaemlékezés a nagyszerű primadonna életének egy kiemelt szakasza kapcsán ad átfogó képet életéről, érzéseiről, művészetéről. Tilless Éva, illetve Seres Ildikó Hegyi Aranka szerepében, s mellette Füzesi Klári, Dorner Gyula, Fekete M. Zoltán, összjátéka adja a zenés visszaemlékezés élményét. Egyébként a darab 2001. őszén (szept. 8.) a Pécsi Horvát Színházban is előadásra kerül, itt Hegyi Aranka szerepét Seres Ildikó játssza.

Talán 2006-ban, amikor Hegyi Aranka halálának 100 évfordulóját ünnepelhetjük, szülővárosában Szabadkán elneveznek utcát a város nagy szülöttjéről.

Forrás:
Csemer Géza: Czinka Panna, Piros Karaván és egyéb színpadi művek - A Reneszánsz Roma Műhely Alapítvány kiadása, Bp., 2004
Jónás Alfréd: Színészéletrajzok - 1-7.kötet (kézirat) -OSZK Színháztörténeti tára
Csemer Géza szerk.: Hegyi Aranka - Napház-Khamoro Kisebbségi Kult. Intéz. Bp. 1996.
Magyar Színházművészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Csemer Géza: Habiszti - cigányok élete - étele - szerzői kiadás, Bp., 1994.
Színészmúzeum / Hegyi Aranka - Magyar Színházi Intézet kiadása, Bp., 1981.
Garay Béla: Hegyi Aranka / Régi szabadkai színészek - 7 Nap folyóirat, Újvidék, 1971.
Hont - Staud: SzínháziKISLEXIKON - Gondolat Kiadó, Bp., 1969.
Berczeli Anzelm Károlyné: A Népszínház műsora - Színháztudományi Intézet, OSZM kiadása, Bp., 1958.
Schöpflin Aladár: Hegyi Aranka - Magyar Színészeti Lexikon 1-3. Bp., 1932.
dr. Németh Antal: Színészeti Lexikon - Győző Andor kiadása, Bp., 1930.
Verő György: Blaha Lujza és a Népszínház - Franklin Társulat Kiadása, Bp., 1926.
Molnár Ferenc: Hegyi Aranka - Blaha Lujza emlékalbum, Bp., 1926.
Szomory Emil: A függöny előtt és a függöny mögött - 1914. 

ILLUSZTRÁLT FOLYÓIRATOK

http://palheidfogel.gportal.hu/portal/palheidfogel/upload/438951_1316800404_02849.pdf

4.4.2. ILLUSZTRÁLT FOLYÓIRATOK

 4.4.2.1. ÁTTEKINTÉS 224 

A 19. századi cigány ábrázolások legbővebb forrásai az illusztrált folyóiratok évfolyamai. A kérdéses időszakban, az első megjelenés időrendjében a következő illusztrált lapok közöltek cigány ábrázolásokat: Vasárnapi Újság, 1854–1921 Magyar Néplap, 1856–1860 Ország Tükre, 1862-1865 Hazánk s a Külföld, 1864-1872 Magyarország és a Nagyvilág, 1865-1884 Képes Világ, 1866-1873 Képes Családi Lapok, 1879-1943 Ország-Világ, 1879-1938 Magyar Szalon, 1884-1936 Ezeket 1900-ig a teljesség igényével tekintettük át, listába véve minden cigány- ábrázolást, még a más lapból átvett változatlan utánnyomást is. Felvetődött, hogy az egyes képek elemzését laponkénti bontásban csoportosítsuk, ami segítséget nyújtana ahhoz, hogy az egyes lapok szellemiségéről, annak változásáról jó képet kapjunk. Végül mégis inkább a lapoktól független időrendet választottuk, mert szempontunkból sokkal több információt hordoz az egyes korok szellemiségének, mint az egyes lapoknak vizsgálata. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért évtizedekre bontottuk az anyagot, egynél-egynél össze is foglalva az arra jellemző momentumokat. Az, hogy a vizsgálat csupán 1900-ig, az előző századfordulóig terjedt ebben a mé- diumban, a konkrét dátumot illetően önkényes, de nagyobb távlatban több szempontból is indokolt döntés. Az egyik szempont technikai jellegű. Egészen jó közelítéssel az előző századforduló körüli néhány évben sikerült kifejleszteni a fénykép újságban való sokszorosításának módját. 1895-ben a közölt illusztrációknak még erős többsége volt fametszet (még ha növekvő arányban fénykép után készült is), 1905-ben viszont már fordított volt az arány. Mivel ez a tanulmány elsősorban a 225 grafi kai úton sokszorosított ábrázolásokkal foglalkozik (az első kötet elején kifejtettük, miért), a vizsgálat tárgya a 20. század elejére a lapokból szinte eltűnt. A másik szempont társadalmi jellegű, és nem kevésbé lényeges. A lapok témavá- lasztásából világosan kiolvasható, hogy a magyar társadalom, legalábbis a polgári néplapok közönsége hogyan alakult át. Az 1860-as években a súlypont még a vidé- ki és kisvárosi életen volt, az írások és képek az ottani értelmiség (akkori szóval intelligencia), a földbirtokosok és a tehetősebb parasztgazdák érdeklődésére tartottak számot. Az előző századfordulóra ez gyökeresen megváltozott, a lapok az éppen ekkor megszülető nagyvárosi polgárság felé fordultak, visszahúzódott a látókörükből a magyar vidék, viszont megjelentek a távoli földrészekről érkező tudósítások. Egészen pontosan érzékelhető ez a jelenség a korszak meghatározó lapja, a Vasárnapi Újság cigányokkal kapcsolatos szerkesztési gyakorlatából. Korábban, amint a következőkben bőséges példatárral bizonyítjuk, kifejezett érdeklődéssel fordult a lap a cigányok felé, számos cikket és képet közöltek ebben a témában. 1900-tól kezdődően azonban a cigányság hétköznapi élete gyakorlatilag eltűnt a lapból, számára zömmel két megjelenési forma maradt: a városi cigányzenészekről készült portrék és a kor népszerű festőinek zsánerképeiről készült reprodukciók. Szempontunkból pedig egyik sem releváns. Említést érdemel, hogy már a fénykép korszakában, a Vasárnapi Újságban egészen konkrétan 1907-ben megjelenik a kriminalitás, az egész országot felzaklató dánosi gyilkosság cigány vádlottai képében. Ami a zsánerképet illeti, ez, vagyis a társadalom különböző rétegei mindennapi életé- ből ”ellesett” jelenetek ábrázolása a 19. század utolsó harmadának egyik legkedveltebb festészeti műfaja volt, mert biztos vásárló közönségre támaszkodhatott. Készültek képek nagypolgári szalonokról, falusi parasztházakról, iparos-műhelyekről. Legtöbbjük közös vonása az idealizálás, az ábrázoltak megszépítése, harmonikussá formálása, hiszen jómódú polgárok szalonjait voltak hivatottak díszíteni, ez közönség pedig nem szívesen szembesült (a pénzéért) az élet kellemetlen jelenségeivel, csúnyaságaival. A 226 zsánerképek műfaján belül az 1880-as évek közepétől (de mint fentebb láttuk, helyenként már korábban is) szerte Európában kifejezetten divatba jöttek a cigányok életét ábrázoló zsáner-festmények, amelyek jó áron keltek el a műtárgy-piacon. Ez a siker arra buzdította az illusztrált lapok szerkesztőit, hogy egyebek mellett a sikeres képek reprodukcióival tegyék kelendőbbé lapjukat. Az 1890-es évtizedben már ugrásszerűen megnőtt a cigány-tárgyú újságképek között a zsáner-reprodukciók száma. Ezen képek befogadója azonban fokozatosan távol került a cigá- nyoktól, rohamosan növekvő nagyvárosok lakójaként egyre ritkábban került velük érintkezésbe, és ezzel párhuzamosan az az igénye is csökkent, hogy a cigányokról hiteles szóbeli és képi információkkal lássák el. Ehelyett egy másik, mesterségesen előállított világot igényelt, amelynek szép harmóniáját fokról fokra letisztuló szóbeli és képi közhelyek formálják. A képeslapok elemzésekor látni fogjuk, hogy a következő évtizedben megjelent a valóság megismerése iránti igény is, vele a szociográfi ai szempontból is értékelhető ábrázolások – de még nem tartunk ott, ez még a szép és hamis harmóniák kora. Hogy a magyarországi illusztrált folyóiratok szemléletváltását hiteles adatokkal is alátámasszuk, felsoroljuk a Vasárnapi Újság 1900 és 1910 közötti cigány tárgyú illusztrációit: Évfolyam/szám Oldalszám Képaláírás jelleg 1900/1 12 Kubelik János Prímás portréja 1901/48 465 Régi arató ünnep (zenészekkel) Saját illusztráció 1903/40 667 Cigányprímások Prímások portréi 1904/47 801 Bihari: A nagyreményűek Zsáner reprodukció 1905/15 229 Böhm: A czigány hegedűje Zsáner reprodukció 1905/38 602 Böhm: A kártyavetőnél Zsáner reprodukció 1905/38 604 Böhm: Czigány nő Portré reprodució 1907/14 273 Undi S. Mariska: Gorbói czigánytanya Zsáner reprodukció 1907/49 994 Czigány vajdáné a XVII. században Reprodukció (lásd III kép) 1907/54 626-28 A dánosi gyilkosság gyanúsítottjai Öt fénykép 1909/20 416-17 Teknővájó czigányok Három fénykép 227 Külön probléma a fametszetes újságillusztráció és a fénykép viszonya. A 19. század utolsó harmadára a fényképezés már általánosan elterjedt, számos festő (például, amint majd látni fogjuk, Vastagh György) a fotográfi a segítségével gyűjtött anyagot a képeihez, és a lapok maguk is gyakran fényképeket rajzoltattak át fametszetté. Ezek hitelességével kapcsolatban azonban óvatosaknak kell lennünk. A korban általános gyakorlat volt, hogy a fametszetre való áttételkor a rajzoló mintegy kijavította a fénykép kompozíciós hibáit, a szerinte fölösleges részeket elhagyta, egyes szereplők helyét megváltoztatta. Az első részben, Oldal István fényképe és az az alapján készült vízfestménye példáján már szóltunk erről a jelenségről. Ezúttal egy másik képpárt mutatunk be, amelyek ugyan nem cigányokat ábrázolnak, a szóban forgó jelenséget azonban pontosan illusztrálják. Teleki Samu útleírását illusztrálja a metszet241 (141. kép), amelyről világosan leolvasható, hogy fénykép után készült. Ritka szerencse folytán a kérdéses fénykép fenn is maradt242 (140. kép), és azon jól látható, hogy a rajzoló tükör-szimmetrikusan megfordította a képet, ám a jobb szélen álló nőt, hogy az „ne nézzen ki a képből”, áttette a másik oldalra, az alakok lábát kipótolta, a fénykép bal alsó sarkában erő- 241 Höhnel: A Rudolf és Stefánia tavakhoz, Budapest, 1892, I. kötet, 165. 242 Erdélyi Lajos: Teleki Samu Afrikában, Bukarest, 1977, 19. kép. 140. kép 141. kép 228 sen megvágva látható alakokat elhagyta, és a háttérben lévő fáról is letakarította a tisztázatlan részleteket. És ez még nagyon fi nom beavatkozás volt. Az egyes képek ismertetése során törekedtünk rá, hogy ha voltak ilyenek, az elő- képeket, a mintákat, továbbá az alkotások képi utóéletét is felderítsük. A teljességet azonban semmiképpen nem tűzhettük célul, hiszen senki sem ismerheti a rendkívül gazdag 19. századi magyar festői és grafi kai termés egészét, kismesterek jelentős részben magángyűjteményekben őrzött alkotásainak százait és ezreit. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy további feldolgozások lappanganak még kisebb közlemé- nyekben, rövid életű vidéki folyóiratokban vagy másutt. A lényeget azonban ez a hiány nem érinti. Úgy hisszük, hogy magát a jelenséget, a képi megfogalmazások vándorlását az itt bemutatott példákkal is híven szemléltetnünk sikerült. Magá- tól értetődik, hogy ha a munka, a magyar cigány ikonográfi a kutatása folytatódik, újabb és újabb kapcsolódásokra derül majd fény, tovább pontosítva ismereteinket. 4.4.2.2. A vizsgált újságok Az alábbiakban röviden ismertetjük a vizsgált folyóiratokat, hogy a kor szellemi mozgásaiban valamelyest elhelyezhetők legyenek. Részletesebb ismertetőt az érdeklődő a korral foglalkozó, meglehetősen bőséges irodalomban talál, ahhoz útmutatóul szolgálhat a sajnálatos módon félbemaradt, a kort azonban még majdnem egészében ismertető A magyar sajtó története című, három kötetes összefoglalás243. Az alábbiak is zömmel ebből a műből merítenek. Képes újságok A 19. század második felében egy sor képes hetilap kereste a helyét a magyar piacon. Sikeresnek közülük az számított, amely elérte a tízezres példányszámot, 243 A magyar sajtó története. Főszerk. Szabolcsi Miklós, Budapest, 1979, 1985, I: 1705- 1848, II/1: 1848-1867, II/2: 1867-1892. 229 jelentősen efölé azonban egyik sem emelkedett. Amelyik lap példányszáma tartó- san ötezer alá csökkent, az előbb-utóbb befejezte működését, vagy beolvadt egy másik, sikeresebb lapba. A magyar újságok a mintát gyakran a német sajtóból vették, egyik-másik kiadvány már-már szolgaian követte német példájának szerkesztési elveit és külalakját, külföldi anyagot azonban ezek a lapok is csak elvétve hoztak, többnyire a kor híres íróinak munkáit fordították. Az induláskor, az 1860-as, majd az 1870-es években még az úgynevezett „enciklopédiai” lapok voltak a meghatározók, döntő szerepük volt az ismeretterjesztő anyagoknak, bár szépirodalmat már a kezdetektől közölt valamennyi. Az ismeretterjesztés keretében igyekeztek bemutatni Magyarország népeit, köztük a cigányokat is. Az 1880-as évektől a szépirodalom mind nagyobb szerephez jutott, és a lapok szinte kivétel nélkül követték a közönség megváltozott igényeit. A képes hetilapokban és kéthetilapokban az előző századfordulóra a szépirodalom aránya átlépte az ötven százalékot, ez vált a fő tartalommá, mellette a hírek tartották meg a súlyukat, és az ismeretterjesztés mintegy melléktermékké vált. A képes családi lapok piacán az első kísérlettől 1900-ig több tucat vállalkozás próbálta megvetni a lábát, de mindössze hat érte meg megjelenésének tizedik évfordulóját. Utóbbiak közül négy, a Vasárnapi Újság, a Képes Családi Lapok, az OrszágVilág és a Magyar Szalon viszont félévszázados fennállását is megünnepelhette. Vasárnapi Újság 1854-1921 A Vasárnapi Újság az egyik első kísérlet volt a magyarországi illusztrált néplap megteremtésére, és mindjárt átütő sikert ért el, egészen 1922-ig megjelent, miközben számos versenytársa támadt és bukott el mellette. A lap a kor legjobb szerzőit és rajzolóit foglalkoztatta, érdeklődési területe pedig szinte mindent átfogott. A nemzeti szellem ápolását tűzve ki céljául, sok energiát fordított arra, hogy olvasó- 230 ival minél alaposabban megismertesse Magyarországot, annak népeit, szokásait. Ennek keretében 1900 előtt visszatérően írt a cigányokról is. Magyar Néplap 1856-1860 A kor meghatározó törekvése volt az „egyszerű nép” számára készülő, valódi népújság megteremtése, amelyet már 1848-ban Arany is szorgalmazott, és azóta készültek tervek a megvalósítására. A sok terv közül a megjelenésig is eljutott a Magyar Néplap, ám viszonylag rövid pályafutás után beszüntette működését. Ország Tükre 1862-1865 A Vasárnapi Újság által kitaposott úton indult az Ország Tükre, azénál nagyobb fi gyelemmel Magyarországra. A versenyt azonban csak rövid ideig állta, nem kis részben azért, mert a lapok kibontakozó versenyében a legjobb szerzőket és rajzolókat elszipkázták a tőkeerősebb vállalkozások. Hazánk s a külföld 1864-1872 Színvonalas közművelődési hetilap volt, amely a Vasárnapi Újság mintájára szü- letett, de hamarosan annak méltó vetélytársává vált. Nagy fi gyelmet fordított a magyar vidékre, noha szerzőinek zöme a fi atal polgárok közül került ki. Politikai szempontból enyhén ellenzéki vonalat vitt. A stabil, sőt javuló színvonal azonban nem volt elég az üzleti sikerhez, a lap nyolc év után megszűnt. Magyarország és a Nagyvilág 1865-1884 Az 1865 szeptemberében megszűnt Ország Tükre folytatásaként jelent meg ugyanazon év októberében. Kezdetben politikai cikkeket is közölt, de 1867-től már csak szépirodalmat és kevés ismeretterjesztést hozott, mellettük gyakran egész oldalas képeket. Az 1870-es évtizedben a kor egyik legnagyobb munkabírású újságírója, 231 Ágai Adolf szerkesztette, aki emellett Csicseri Bors álnéven a Borsszem Jankót, Forgó bácsiként a Kis Lapot gondozta, Porzó néven pedig vezető lapokba írta kedvelt tárcáit. Képes Világ 1866-1873 A kor bulvárlapja, amely a Magyarország és a Nagyvilágnak mintegy oldalvizén, részben onnan átvett, átszerkesztett, részben onnan kiszorult anyagokkal dolgozott. Sajátos célközönsége volt a német nyelvű magyarországi kispolgárság, amely ekkor a nagyvárosok lakosságának jelentős hányadát adta. A lap nagy hangsúlyt fektetett a népszerű irodalomra, amely idővel eluralkodott benne, visszaszorítva a tudományokat. Az irányát vesztett lap 1873-ban szűnt meg. Képes Családi Lapok 1879-1943 Indulásától fogva sikeres kéthetilap, amely a német Gartenlaube mintáját követte, még fejléce is alig különbözött amazétól. Az újságot a kiadó a vidéki kisnemességnek, módos parasztságnak és alsóbb értelmiségnek szánta, sikerrel. Később, vidéki kötődését megőrizve a városi kispolgárság lapja lett. A terjedelem felét tette ki az irodalom, harmadát az időszerű hírek, és a fennmaradó részen kapott helyet az ismeretterjesztés, például a népélet bemutatása. Az újság illusztrációi híresen magas színvonalúak voltak. Az 1880-as évekre mindinkább a női olvasók felé fordult, többé-kevésbé nőlappá lett. Az újság túlélte az első világháborút, és csak a második sodorta el. Ország-Világ 1879-1938 Mint legtöbb kortársa, ez a lap is a Vasárnapi Újság köpönyegéből bújt ki, legalábbis abban az értelemben, hogy azzal versengve, az az által hagyott piaci résbe benyomulva indult. Mivel a Vasárnapi Újság az ismeretterjesztés kárára mind 232 nagyobb teret nyitott a szépirodalomnak, az Ország-Világ ismét az „enciklopédiai” jelleget domborította ki. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, nem kis részben azért, mert hamarosan az Ország-Világ is rátért a nagy vetélytárs kitaposta útra, az (asszimiláns) kis- és középpolgárság képes irodalmi lapja lett, mely 1890-től már „szépirodalmi képes hetilap”-nak nevezte magát. Magyar Salon 1884-1936 Revü típusú újság, kezdetben havonta, majd kéthetente jelent meg, számonként majd könyvnyi terjedelemben. Megcélzott és megszerzett közönsége a magyar középosztály volt, később egyre nagyobb fi gyelemmel az arisztokráciára. Gazdag szépirodalmi rovata a kor szinte valamennyi jelentős íróját és költőjét foglalkoztatta, ismeretterjesztő írásait is jeles szerzők készítették. Útirajzokat és úti beszá- molókat nagy terjedelemben közölt, ebben egyedülálló volt vetélytársai között. Szellemiségét a címe jól összefoglalta: olyan szalon kívánt lenni, amelyben mű- velt csevegés folyik a világ dolgairól. Nyitott szellemiségű lap volt, amely azonban nem kötelezte el magát egyetlen ügy mellett sem. 4.4.2.3. A FOLYÓIRATOK KÉPEI 4.4.2.3.1. 1850-1860 234 LXIII. A minket érdeklő legkorábbi rajz 1856-ból való. Mivel a kép nem gyakorlott mű- vészre vall, legvalószínűbb, hogy egy műkedvelő, a kísérő szövegből következtethetően erdélyi rajzoló élet után, de utólag megkomponálva készült munkája, melyet a budapesti hivatásos fametsző még egy kissé tovább fi nomított, képi közhelyekkel (szakadt ruha, főzőüst, putri) tovább bővített. Az erdélyi sátoros cigányok, Vasárnapi Újság, 1856. 257. oldal 4.4.2.3.2. 1861-1870 236 LXIV. A népszerű képes hetilap 1861-ben „Képek a hazai népéletbőlˮ címmel sorozatot indított, melyet több megszakítással két éven át folytatott. Ebben a sorozatban hét cigányábrázolás is megjelent, mindjárt az első a „Czigány-gazdaságˮ címet viseli. Erről a képről is azt feltételezzük, hogy jó képességű műkedvelő munkája. Nyilvánvaló, hogy a kompozíciót a kor gyakorlatának megfelelően utólag alakította a művész, a képen mégis, a mérsékelt rajztudás ellenére, vagy éppen azért átüt a hitelesség: a rajzoló valami nagyon hasonlót láthatott maga is. A kép központi szereplője a kovács, aki épített tűzhely előtt dolgozik, körülötte a háziállatok szintén többé-kevésbé letelepedett életmódra utalnak. Egészen sajátos viszonyokra Czigány-gazdaság Vasárnapi Újság, 1861. 136. oldal 237 utal, hogy a lakás sátor, a tűzhelyet azonban téglából rakták. Egyetlen forrás alapján felettébb kockázatos a következtetések levonása, mégis úgy érezzük, hogy itt a vándor-cigány-fémműves életmód jelentős dokumentumával van dolgunk. Azt gondoljuk, hogy a sátor – épített tűzhely ellentét nem az átmeneti kor tükröződé- se, hanem évszázados gyakorlaté. Nagyobb vasdarab megmunkálásához ugyanis elegendő hőmennyiséget és hőfokot földön rakott tűzben még fújtatóval sem lehet előállítani, miközben tudjuk, hogy a cigányok már a 16. században kisebb ágyúkat voltak képesek előállítani, amihez épített tűzhellyel kellett rendelkezniük. 238 LXV. A népéleti sorozat cigányokat ábrázoló következő darabját a korábban már említett Jankó János készítette. Ez a kép a romantikus mestereknél iskolázott hivatásos rajzoló szemléletét tükrözi. Jankó a kor mestereihez hasonlóan minden bizonnyal gondosan tanulmányozta a cigányok öltözködését, használati tárgyait, a cél ebben az esetben mégsem a valóság hű visszaadása, hanem egy vonzó, érdekes kompozíció kialakítása volt, melyben a cigányok az ábrázolásnak nem céljai, hanem eszközei. Utazó czigánycsoport Vasárnapi Újság, 1862. 28. oldal 239 LXVI. A sorban következő kép megint Jankótól való, aki a kép aláírása szerint azt Újházy (Ferenc) vázlata alapján készítette. Ez a kép „Üstfoltozó czigányokˮ címen nyolc év múlva ismét megjelent a Magyarország képekben, fentebb már ismertetett albumban. Itt, a korábbi variáns esetében még hangsúlyosabbnak tarthatnánk a részletek hitelességét, ha nem intene óvatosságra, hogy másodlagos feldolgozásról van szó, a rajzoló nem látta képe tárgyát, csak egy arról készült vázlatot. A férfi hatalmas gombjai a kalderás törzsre utalnak, amihez illusztrációként lengyelországi kalderás férfi ak fényké- pét mellékeljük. A két, közel egyidős képen a gombok mellett a kalap és a hosszú haj is feltűnő hasonlóságot mutat, a Vasárnapi Újság metszetén a férfi kalderásként való azonosítása tehát meglehetősen biztos lábakon áll. A képről, illetve az ábrázolás addigi hiányáról nem kevesebb olvasható le, mint hogy legkésőbb 1863-ban megjelent LXVI. Kolompár czigányok Vasárnapi Újság, 1862. 313. oldal 142. Kalderash Gypsies, c. 1865. 240 a kalderás törzs Magyarországon, de nem sokkal előtte érkezhetett. Ez az információ egybevág azzal, hogy a román cigányrabszolgaság tényleges felszámolására az 1850- es évek végén került sor. A kompozíció többi része már inkább a fantázia termékének tűnik, mintegy hátteret ad a kép fő tárgyának. 241 LXVII. Az előző képhez hasonlóan ez is Újházy vázlata alapján készült, valószínűleg több rajzból megkomponálva, és ez is megjelent nyolc évvel később a honismereti albumban. Magyarországon famunkával többnyire beások foglalkoztak, ennek a törzsnek a jellegzetességei azonban nem azonosíthatók a képen. Az asszony feltűrt szoknyája legalábbis kétséges, tekintetbe véve a cigány kultúrában meglévő, már említett tisztaság-tisztátalanság viszonyrendszert, amely szerint a nő teste köldöktől lefelé tisztá- talan, eltakarandó. (A legkevésbé sem véletlen, hogy a tradicionális cigány közössé- gek asszonyai ma is lábfejig érő szoknyát hordanak.) Az is esetleges jelenség, hogy az asszony fején hordott teknőben kisgyerek ül, ez persze előfordulhatott, de inkább játékosságból, mint bevett szokásként. A jobboldali férfi alak bizonyára hiteles vázlat után készült, de forrásértékű, karakteres vonásokat nem tartalmaz. Teknővájó czigányok Vasárnapi Újság, 1862. 436. oldal 242 LXVIII. A szerzőpáros itt is azonos, ezt a képet azonban nem vette át a Magyarország képekben. A három sátor alkotta telep kifejezetten hitelesnek tűnik, ilyen, hátrafelé lejtő sátor-megoldást több helyen láthatunk. A sátrak mellett azonban minden más részlet utólagos, műtermi kompozíció benyomását kelti, különösen a baloldali szekér, amelyet a rajzoló, hogy jól látható legyen, valósággal a levegőbe emelt, legalább egy méterrel a talajszint fölé. Az utólagos kompozíció miatt a léptékek is kérdésesek, a képről hitelesen nem olvasható le, hogy milyen méretű sátrakról van szó. Vándor czigányok télen Vasárnapi Újság, 1862. 436. oldal 243 LXIX. Megint az Újházy-Jankó szerzőpáros alkotása, a Magyarország képekben ezt sem közölte újra. Amint a mesterségeknél már szóltunk róla, a 19. század második harmadában még nem számított jellegzetes cigány mesterségnek a vályogvetés, a parasztok maguk is rendszeresen foglalkoztak vele. A cigányoknak ebbe a munkába való bekapcsolódása valószínűleg annak köszönhető, hogy saját társadalmi-gazdasági viszonyaikhoz illeszthető volt, tudniillik maguk alakíthatták ki a munkarendjüket, a megbízó felügyelete nélkül dolgozhattak, és bérük kizárólag a megtermelt végtermék mennyiségétől függött. A fennmaradt ábrázolások csekély száma ugyanakkor arra utal, hogy a vályogvetés nem volt meghatározó jövedeVályogvető-czigányok Vasárnapi Újság, 1862. 557. oldal 244 lemforrás a számukra, szemben a fémművességgel. Az ábrázolások csekély szá- ma ezt a képet is becsessé teszi, és noha nyilvánvalóan utólagos kompozícióról van szó, a munkaterület ábrázolása is kérdéses, mégis jó illusztrációul szolgálhat a hagyományos cigány mesterségek bemutatásához. 245 LXX. Az ismeretlen rajzoló képe az erotikus momentum becses dokumentuma. A főalak, a nézőre mosolygó cigánylány kigombolt blúzával máig élő, erős sztereotípiát jelenít meg. Ez a sztereotípia abból a tényből táplálkozik, hogy a hagyományos cigány kultúrában a női kebel elfedése nem szükségszerű, amint azt a mellékelt fénykép is igazolja. Az újság illusztrációja azonban inkább vágykép, mint a valóság tükre, a háttér alakjai pedig a korabeli rutin alapján készültek. LXX. Pháraó népe, Ország Tükre, 1863. 101. oldal: 143. Vándorczigányok 246 LXXI. Miután 1862-ben, a „Képek a hazai népéletbőlˮ sorozatban öt rajz is foglalkozott a cigányokkal, több mint egy év kihagyással, 1864 elején még egy kép napvilágot látott, ismeretlen rajzolótól. A Jankónál lényegesen gyengébb képességű rajzoló cigány fémműves családot örökített meg, amint az este sötétjében, a tűztől megvilágítva valamilyen vasmunkát végeznek. A férfi nagy pitykegomb-sora kalderásra, bő gatyája romungróra utal, de ettől még hiteles lehet az öltözet, ilyen keveredés minden bizonnyal rendszeresen előfordult. A hármas szereposztás és a szerszá- mok hitelesnek tűnnek, noha az üllő túl nagy. A három szereplőt azonban nyilvánvalóan a kompozíciós törekvés rendezte így el. Mindenki túl közel van a tűzhöz, az egyik asszony kifejezetten ráfújja a szikrát a másikra, ráadásul az üllő a kovács és a tűz között helyezkedik el, ami teljesen alkalmatlan. A kép talán személyes élmény alapján készült, tele hiteles részletekkel, egészében viszont mesterséges kompozíció. Vándor czigány-család Vasárnapi Újság, 1864. 93. oldal 247 LXXII. Amint a képaláírás is elmondja, a metszet egy berlini rajz (újságillusztráció) után ké- szült. Bizonyára az eredeti rajz nevezi a szereplőket magyaroknak, a karakterjegyek alapján azonban nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy Romániából Magyarorszá- gon át Németországba érkezett, talán kalderás csoportról lehet szó. A magyar megjelölés itt inkább azt jelenti, hogy nem Németországban honos, szintó cigányok láthatók a képen, hanem keletről frissen érkezettek. A sátor a 6. számú képről már ismerős. A Magyarországról ismert képi közhelyek közül a meztelen gyerek hangsúlyosan jelen van, ez a jelenség Németországban bizonyára még feltűnőbbnek számított. Megjelenik a ló is, mint a vándor életforma szimbóluma, továbbá visszafogottan bár, de ott az erotikus motívum a sátorban lévő asszony keblének hangsúlyozásával. Noha a sátorbelső jelenete szemlátomást utólagos kompozíció, az egész kép meglehetős hűséggel tükrözi a képet, amellyel a nyugat-európai lakosok találkozhattak. Magyar czigányok Berlin vidékén Vasárnapi Újság, 1864. 552. oldal 248 LXXIII. Czigány zenészek, Klinkovics (helyesen Klimkovics) Bélától244 Ország Tükre, 1865. 77. oldal A kép sokkal inkább egy történet illusztrációja, mintsem képi tudósítás a cigány zenészekről. Ilyenformán forrásértéke a cigányokra vonatkozóan csekély, legföljebb a zenészek magyaros ruhájáról ad némi információt, azt is csupán abban az értelemben, hogy a korabeli felfogás ezt az öltözetett tekintette a falusi cigány zenészekhez tartozónak. 244 Több mint egy évszázadon át alkotó festődinasztia ötödik tagja, élt 1833-tól 1885-ig, kassai rajztanár, Benczúr Gyula első mestere. Lexikon 2/561. 249 LXXIV. A kép érdekes példája a képi információk nemzetközi vándorlásának. Az eredeti alkotás Lotz Károlyé245, ezt egy francia lap vette át, hogy magyarországi tudósítását illusztrálja vele, onnan pedig egy magyar újság vette át, hogy beszámoljon arról, miként mutatják be Franciaországban Magyarországot. A kép festői jelenet, a vigadó falusi legények sztereotípiájának megjelenítése. Forrásértékű a cimbalmos fi gurája, jól mutatja, hogyan használták a régi típusú cimbalmot menet közbeni kíséretre. 245 Festő, élt 1833-tól 1904-ig. A kor kiemelkedő alkotója volt, számos falképet, tájképet és monumentális alkotást festett, életművében a tanítás is meghatározó volt. Lexikon 3/112. Magyar életkép, Lotz után Lancelottól Hazánk s a Külföld, 1865. 121. oldal 250 LXXV-LXXVII. Noha a rajz szignálatlan, előképe ismert: Pongárcz Ferenc246 három cigány című, 1836-ban készült festménye alapján készült247. A kompozíció ihletője a bánáti születésű osztrák romantikus költő, Nicolas Lenau már idézett verse volt. A rajzoló a versben megénekelt zenészeket a festményt híven követve magyaros ruhába öltöztette, a környezetet az eredetihez képest jelentősen kiegészítette, gazdagította. A képes Világ a képet kissé leegyszerűsítve, átrajzolva vette át. Hogy nem az eredeti Pongrácz-festmény után dolgozott, azt az előtérben lévő tó világosan mutatja. 246 Életrajzi adatai nem ismertek, a XIX. század első felében Eperjesen dolgozott. 247 Pongrácz festményét ismerteti Révész Emese A magyar historizmus című kötetében (Budapest, 2005., 137. oldal). Idézi a Vasárnapi Újság jelen tanulmányunkban is közölt „A dade meg a rajkó” című, 1865-ben közölt képét kísérő szövegét, melyben a szerző a cigány és a magyar nép sorsának hasonlóságát említi. Majd így ír: „E belső lelki sorsközösséget példázza Pongrácz Ferenc Három cigány címen ismertté vált festménye, amely tömör képi megfogalmazását adja annak az életeszménynek, amelyben a gondokra a hegedű, pipa és álom nyújt gyógyírt. Az árkádiai idillt azonban melankolikus alaphangulat színezi át, s ez alkalmassá tette azt a jelen kedélyvesztett közérzetének kifejezésére is. Az abszolutizmus éveiben a zenéléssel felhagyó, hangszerét a fára felfüggesztő bujdosó a rezignált és illúzióvesztett magyarság, szűkebben értelmezve a jelen állapotok ellen önkéntes hallgatással tiltakozó művészi magatartás időszerű allegóriájaként kapott új értelmet.” LXXV. A három czigány Ország Tükre, 1865. 345. oldal LXXVI. A három cigány Képes Világ, 1868. 17. oldal LXXVII. A három cigány Pongrácz Ferenc festménye, 1836. 251 LXXVIII. Cigányleány Hazánk s a Külföld, 1865. 441. oldal A kép részletgazdagsága, valamint elrendezése arra utal, hogy beállított műtermi fotográfi a alapján készült, a kislány kezébe a tyúkokat, a háttérbe a tájat utólag rajzolták. Emiatt sem tekinthető forrás-értékűnek, hiszen még a viseletről is feltehető, hogy a fotográfus rendezte így el, hogy csipetnyi erotikus ízt sem nélkülözve illusztrálja vele a cigánylány rongyos voltát. 252 LXXIX. A szignálatlan képpár első darabja bizonyára eredeti helyszínen felvett vázla tokból, esetleg fényképekből épült kompozíció. A két lány (asszony?) hosszú szoknyája oláhcigány törzsre vall, 1860 előttről ez a viselet nem ismert. A mö göttük muzsikáló, valamilyen magaslaton ülő hegedűs szinte bizonyosan cigányságuk mivoltára utaló, utólagos kiegészítés. A képet ugyanarról a dúcról még abban az évben újra közölte a Képes Világ (1866. 764. oldal). LXXXI. Czigányok a pusztában Magyarország és a Nagyvilág, 1866. 29. oldal 253 LXXX. Oláhországi cigányfalu Képes Világ, 1866. 608. oldal Szignálatlan rajz, amely a ”vidéki rajztanár képi tudósítása” kategóriába volna sorol ható, ha létezne ilyen kategória. Az 1860-as években több lap is közölt hasonlót, például a Vasárnap Újság (LXV. kép) és a Hazánk s a Külföld (LXVI. kép). E rajzok hibái és erényei is hasonlók: előbbibe tartozik a korlá tozott rajztudás, utóbbiba a művészi sablonoktól való mentesség, hiteles ségre törekvés. A ké- pen letelepedett családot látunk lakóházakkal és gazda sági épü le tekkel, valamint háziállatokkal: kutyával, disznóval, kecskékkel, tyúkokkal és kacsákkal. A félig földbe süllyesztett lakóházzal a Hazánk s a Külföld rajzán is találkozhatunk. Ez korántsem cigány építészeti hagyomány, a honfoglalás óta ismert a Kárpát-medencében, és bizonyára másutt is. 254 LXXXI. A lap kétrészes cikk illusztrációjaként egy képpárt közölt, melynek első tagja már megjelent a Magyarország és a Nagyvilág korábbi számában (lásd ott), a második azonban csak itt. A második kép nőalakjai lábszárközépig érő szoknyát viselnek, ami a kor paraszti viseletének felel meg, eszerint ők romungrók volnának. (Hogy a szok nya hosszának egy arasznyi eltéréséből talán nem túlzás ilyen messze menő következtetést levonni, azt a mai divat ismerői is megerősíthetik.) Ahogy az első kép esetében, itt is elképzelhető, hogy az alakokról műtermi fényképfelvétel ké- szült, és a hátteret utólag tette hozzá a rajzoló. Ezzel a megszorítással tehát a rajz hitelesnek tűnik. Negyed évszázad múltán a képet újra közölte az Ország-Világ (1890. 352. oldal). Cigányok, Képes Világ, 1866. 785. oldal 255 LXXXII. Sátoros czigányok Magyarország és a Nagyvilág, 1867. 51. oldal Mind a jobb szélen látható alakok, mind a kép kompozíciója alapján úgy tűnik, hogy nyugat-európai kép áttétele, esetleg az eredeti dúc megvásárlása révén. (A galvanzálás technikájával gyakorlatilag korlátlan számú levonat készítésére alkalmassá tett dúcoknak nem lebecsülendő nemzetközi forgalma volt, ugyanis a kiadók ezzel némi másodlagos bevételre tehettek szert. A belföldi forgalmat korlátozta, hogy ugyanaz a piac nem fogadta szívesen ugyanazt a képet más laptól, noha, mint éppen ennek a képnek a példáján is láthattuk, ez is előfordult.) A nagy rajzolói rutinnal megkomponált jelenet inkább tűnik egy korabeli regény illusztrációjának, mint hiteles képi tudósításnak, noha egészen biztosan az alkotó személyes benyomásai alapján készült. A kép a legtöbbet arról árul el, hogy milyennek látta a nyugat-euró- pai közönség a keletről frissen oda érkezett cigányokat. A képet ugyanarról a dúcról később újra közölte az Ország Világ (1882. 159. oldal). 256 LXXXIII. LXXXIII. Vándor cigányok Képes Világ, 1867. 1141. oldal 144. Vándor cigányok A rajzolói kvalitás itt is vidéki rajztanárra utal, a kép azonban nem hiteles tudó - sítás, hanem a képi közhelyek sorozatát felvonultató műtermi kompozí ció. Ott van a gyermekét szoptató, közben pipázó asszony, a pucér gyerek, az ekhós szekér, a korabeli szemlélő számára nyilvánvalóan humorosnak ható, vegyes ló-szamár fogat. Közel korabeli fényképes forrásokból tudjuk, hogy a vándorló kompánia 257 egészen más képet mutatott. A 19. század legvégén (képi variáns 1897-ből ismert) valahol Dél-Erdélyben ismeretlen fotográfus több mint egy tucat képet készített egy vándor kompániáról. Ezeknek a képeknek a nagy része még évtizedekig forgalmazott, részben színezett képeslapok formájában maradt fenn. Olyan becses képi forrásról van szó, amely önmagában is megérdemelné a fi gyelmet. Itt most a menetben lévő csapat képét közöljük. Jól látható, hogy noha – talán a fényképész kedvéért – két férfi lóháton ül, a népes csapat (tizenkilenc személy látszik ezen a képen, egy másikon harminchárman vannak) gyalogszerrel vándorol, a szekér elsősorban a gyerekek és a holmi szállítására szolgál. 258 LXXXIV–LXXXV. A két kép az évszázadok óta ismert tanulmányfej-műfajba tartozik. A rajzoló részben gyakorlás, részben nagyobb kompozícióihoz motívum gyűjtése céljából élet utáni vázlatokat készített, amelyeket utóbb többé-kevésbé kidolgozott. Az alakok tehát hitelesek, történeti forrásként azonban kevéssé funkcionálnak. A kétrészes cikk második részét ismét cigány tanulmányfejek illusztrálják. Némi forrásként a két alsó alak ékszerei szolgálhatnak. LXXXIV. Cigányarczok Képes Világ, 1868. 384. oldal LXXXV. Cigányarczok Képes Világ, 1868. 432. oldal 259 LXXXVI. Czigányok halászaton Képes Világ, 1869. 52. oldal Herman Ottó említi a magyar halászatról szóló könyvében248, hogy a cigányok villá- val fogják a halat. Ha a fenti képnek csak ezt az egy közlését ismernénk, azt gondolhatnánk, hogy valami hasonló magyarországi ismeret képi félreértésével van dolgunk – hiszen nyilvánvaló, hogy eredetileg nem asztali villáról, hanem mezőgazdasági szerszámról lehetett szó, magyarán vasvilláról, amit ma is gyakran csak villaként említenek. Csakhogy ugyanez a kép (ugyanerről a fadúcról nyomtatva) már 1863-ban megjelent a német Über Land und Meer című képes hetilapban, és ott a képaláírás a következő: Elsässische Zigeuner beim Forellenfi schen, azaz Elzászi cigányok pisztránghalászaton. Magyarországi félreértésről tehát nem lehet szó, a kép hitelességéhez viszont a korabeli elzászi ábrázolásokkal való összevetés volna szükséges. 248 A magyar halászat könyve I–II., Budapest, 1887. 260 LXXXVII. Cigány lakás az erdélyi havasokon Hazánk s a Külföld, 1869. 169. oldal Staubert Ödön249 kissé műkedvelő színvonalú munkájának értékét növeli, hogy szemlátomást objektivitásra törekvő képi tudósítás, nem akar sem többet, sem kevesebbet annál, mint hogy megmutatja az erdélyi cigányok tanyáját. Figyelemre méltó az előtérben lévő disznó, amely egyértelműen a letelepedett életmód és valamiféle háztáji gazdálkodás jele. 249 Főgimnáziumi tanár, élt 1838-tól 1906-ig. Az 1860-as években rajztanár volt Székelyke reszt úron, 1867-től pedig Gyulafehérváron működött. www.erdelyimuveszet.ro, Szinyei: Magyar írók élete és munkái, 13/411. 261 LXXXVIII. Vályogvető czigányok Vasárnapi Újság, 1869. 229. oldal A Jankó Jánoshoz hasonlóan sokat foglalkoztatott Greguss János rajza távlati kép, a részleteknek kevés fi gyelmet szentel. Ennek megfelelően inkább a szituációról ad hírt, úgy tűnik, meglehetősen hitelesen. Az alakok elrendezése megkomponált, az egész mégis életszerű. 262 LXXXIX. Bagiagorai oláh és oláhczigány Magyarország és a Nagyvilág, 1869. 390. oldal A már említett Franz Kollarz rajza feltehetően két helyszínen felvett tanulmányból készült kompozíció. Az ülő alak a cigány, akit a fémműves mesterség kellékei azonosítanak. Viselete román jellegű, a kabát alól kivillanó széles övvel. Figyelemre méltó a kalapács kis mérete. 263 XC. Az erdélyi aranymosó cigányokról ez talán az egyetlen 19. századi ábrázolás. A kor hagyományait ismerve valószínű, hogy beállított műtermi fényképfelvétel alapján készült, a környezet utólagos kompozíció, de az alakok hitelesek. Mesterségük eszközei sajnos nem láthatók, sem tágabb környezetük, így, noha egyedül- álló ábrázolásról van szó, forrásként a kép információs tartalma csekély. A műtermi, beállított képi szituációról jó információt ad a feltehetően erdélyi cigányokat ábrázoló képeslap. XC. Aranymosó czigányok Vasárnapi Újság, 1870. 17. oldal 145. Désás czigányok 264 XCI. Czigány család Magyarország és a Nagyvilág, 1870. 199. oldal Ismét egy kép a ”vidéki rajztanár képi tudósítása” kategóriából, bár a kivitelezés rutinos és jó képességű rajzolóra utal. Maga a tudósítás is túlmegy a látvány puszta rögzítésén, sokkal inkább egy társadalmi szituációt ábrázol: a parasztember a faluszéli cigánykovácshoz viszi a megfoltozandó üstöt, és amíg a munka folyik, elbeszélget a háziakkal. Jobboldalt az öregasszony pipával a szájában (erős képi közhely) éppen tippanmeszelőt köt, egy fi atal asszony vagy lány szabad tűzön főz (ez is képi közhely), a másik asszony az ajtónak támaszkodva tereferél, mellette a gyerek bámészkodik. A kép erős személyes benyomáson alapuló műtermi kompozíció, amely meglehetősen hiteles módon tudósít az illeszkedő társadalmi szituációról.