A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Élethelyzet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Élethelyzet. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 1., csütörtök

Falusi cigányok 1998 Élethelyzet, előítéletek, a „többiekhez” való viszony Kutatási zárójelentés

Falusi cigányok 1998

Élethelyzet, előítéletek, a „többiekhez” való viszony
Kutatási zárójelentés

A kutatás munkatársai:
Szervező munka, kutatásmenedzselés: Nyári László
Szakmai vezető: Bánlaky Pál
A kérdőívek lekérdezése: Nyári László
A mélyinterjúkat készítették: Bánlaky Pál
Kevy Bea
Lévai Olga
Résyné Szabó Zsuzsanna

A kutatási zárójelentést írta: Bánlaky Pál és Kevy Bea
Szociális és Családügyi Minisztérium
Család- Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály
1999


TARTALOM
1. Bevezetés
1.1 A téma rövid indoklása és a kutatás leírása
1.2 A magyarországi cigányság történetének vázlata
2. Élethelyzet és megélhetési stratégiák
2.1. Családszerkezet, tipikus életutak
2.2. A közvetlen élettér: lakásviszonyok
2.3. Anyagi viszonyok: munka, jövedelmek, megélhetés
2.4. Családi gazdálkodás és életmód-mozzanatok
2.5. A megélhetési stratégiákról
3. Cigányok és nem-cigányok viszonyának alakulása, előítéletek
3.1. Az előítéletekről általában
3.2. Emberi-társadalmi kapcsolatok - nem cigány interjú alanyok
3.3. Emberi-társadalmi kapcsolatok - cigány interjú alanyok
3.4. Cigányok - nem cigányok viszonya falun belül
4. Összegzés
Felhasznált irodalom
Kérdőív
Interjúterv
Cigány interjúk

3
1. Bevezetés
Jelen tanulmány alapját egy 1998-ban, a Szociális és Családügyi Minisztérium (a megbízás
időpontjában még Népjóléti Minisztérium) megbízásából végzett kutatás képezi. A kutatás
részben egy szintén a Népjóléti Minisztérium megbízásából 1992-ben készült vizsgálat
ismétlése, így az anyag alkalmas összehasonlító elemzésre is. A kutatás témaköre azonban az
1992-eshez képest jelentősen kibővült, ebben az értelemben önálló, új kutatásnak is
tekinthető.
1.1 A téma rövid indoklása és a kutatás leírása
1.1.1 Probléma megfogalmazás
Az 1990 óta ugrásszerűen megnövekedett munkanélküliség az átlagosnál is nehezebb
helyzetbe hozta a falun élő cigány népességet. Ismert tény, hogy a 80-as években már az aktív
korú cigányok lényegében a nem cigányokkal azonos arányban voltak állandó munkaviszonyban,
ám kvalifikálatlanságuk, iskolázatlanságuk következtében dominánsan az állami
nagyipar segédmunkás pozícióiban, igen nagy számban ingázóként. A „szocialista” nagyipar
szétesése első lépésben őket érintette: a vállalatok elsőként a képzetlen, és az ingázás
költségeiből következően egyébként is drága munkaerőtől szabadultak meg. A munka nélkül
maradt cigányok (is) kénytelenek voltak hazatérni falujukba. Otthon természetesen nem
találtak munkát. Így részben a települési önkormányzatok gondjait szaporítják (jövedelempótló
támogatás, növekvő szociális támogatás iránti igény), részben a feketegazdaságban
kénytelenek megélhetőségi lehetőségeiket megkeresni.
Valószínűsíthetően ez a helyzet a cigány és nem cigány népesség közötti feszültségeket
gerjeszti, illetve a korábban többé-kevésbé látenciában volt, esetenként eltűnőben lévő előítéleteket
is újra gerjeszti.
A vizsgálatban két alapkérdésre kerestünk választ:
milyen a falusi cigányok élethelyzete 1998-ban, hogyan változott ez 1992-höz képest, és
adott helyzetben milyen megélhetési stratégiákat alkalmaznak a cigány családok, honnan
szerzik meg a megélhetéshez szükséges javakat;
a változó helyzetben hogyan alakul egy település helyi társadalmán belül a cigányok és
nem cigányok közötti viszony, hogyan alakulnak a cigánysággal szembeni előítéletek.
1.1.2 A kutatás kiterjedése és módszerei
A vizsgálatot esettanulmányszerűen (tehát nem reprezentatív mintán) végeztük el, és természetesen
kizárólag falusi közegre korlátozva. Ennek indoka a következő volt:
Átfogó, országos reprezentatív mintán végzett vizsgálat végzése olyan költséges lett volna,
melyhez a források biztosítása valószínűtlennek tűnt. A falusi közeget azért tartottuk fontosnak,
mert eddigi információink szerint a problémák itt halmozottan jelentkeznek, valamint a
helyi társadalmon belül jelentkező problémák e közegben könnyebben tetten érhetők.
Ugyankkor így lehetőségünk nyílt a korábbi kutatás eredményeivel történő összehasonlításra,
mivel az 1992-es vizsgálat is a falusi cigány családok életkörülményeit elemezte.
4
Összesen 5 kiválasztott falu vizsgálatát végeztük el. A kiválasztás szempontjai a következők
voltak:
Depressziós térségekben legyenek (mivel a problémák itt láthatók a legélesebben). Ennek
megfelelően 5 megye települései közül választottuk ki a falvakat. Az 5 megye: Nógrád,
Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Szolnok.
Közel azonos nagyságú falvakat választottunk, 500-1000 lélekszám közöttieket.
Olyanokat választottunk, amelyek nagyjából egyformán magas munkanélküli rátával
rendelkeznek.
Végül természetesen olyan településeket választottunk, amelyekben viszonylag magas a
cigány népesség aránya.
A kiválasztás során első lépésben a lélekszám szerint megfelelő községeket az 1990. évi népszámlálás
adatai alapján határoztuk meg. Majd ezekről a településekről a megyei önkormányzatoktól
beszereztük az ott élő cigány népesség arányára vonatkozó információkat,
valamint a munkanélküliségi ráta adatait. Ezek alapján jelöltük ki a fenti adatok alapján
nagyjából egyforma helyzetben lévő településeket, amelyek közül a ténylegesen vizsgált
községet - megyénként - véletlenszerűen választottuk ki. A vázolt eljárás következtében annak
ellenére, hogy a vizsgálatot nem tarthatjuk a szó szigorú értelmében reprezentatívnak, úgy
gondoljuk, hogy legalábbis a hasonló helyzetű falvak körére nézve jellemzőnek tekinthetjük.
A vizsgálatban alkalmazott módszerek a következők voltak:
Az első kérdéskörre (a cigány családok élethelyzete és megélhetési stratégiái) kérdőívvel
kerestük a választ. Jelen vizsgálat kérdőíve (adatlapja; ld. a Mellékletben) nagyobb részt
megegyezett az 1992-es kérdőívvel (ez biztosította az összehasonlíthatóságot), de tartalmazott
újabb, a viszonyokra vonatkozó kérdéseket is. Zömmel zárt kérdésekkel dolgoztunk, de
néhány esetben alkalmaztunk nyitott kérdéseket is. A kérdőívvel településenként 20-20 cigány
család adatai kerültek felvételre. A családokat úgy választottuk ki, hogy minden faluban
megkértünk 2-3, a faluban élő, kompetensnek tekinthető személyt (cigány önkormányzat
vezetője, iskolaigazgató vagy pedagógus, esetenként jegyző), hogy írják össze a faluban élő
valamennyi cigány család listáját. Ebből a megkérdezendőket egyszerű véletlen kiválasztással
választottuk ki. (Ez a mintavételi eljárás logikájában hasonlít a Kemény-Havas-Kertesi-féle
cigány kutatás mintavételi logikájához1; egyébként azonos az 1992-es vizsgálat mintavételi
eljárásával.2) A minta nagysága - a falvakban élő összes cigány családok számától függően -
10-50% volt.
A második kérdéskörre (cigány és nem cigány népesség egymáshoz való viszonya, az előítéletesség
alakulása) alapvetően mélyinterjúkkal kerestük a választ. Településenként interjút
készítettünk a falu néhány vezetőjével, valamint törekedtünk arra, hogy megszólaltassuk a
körzeti orvost és az iskolaigazgatót is. Falvanként - az előzőeket is beleértve - 10-10 cigány és
nem cigány személlyel terveztünk interjút. A cigány személyek kiválasztása a kérdőívekhez
elkészült lista alapján történt, a nem cigány interjú alanyokat (a fent jelzetteken túl)
véletlenszerűen választottuk. (Oly módon, hogy az önkormányzattól megkérdeztük a lakott
házak számát, és ennek függvényében minden x-edik házban kíséreltünk meg interjút
készíteni.) Azzal a megkötéssel éltünk, hogy az interjú alanynak lehetőleg 30-60 év közötti
1 Ld. Kertesi Gábor - Kézdi Gábor: A cigány népesség Magyarországon, socio-typo kiadó, 1998, 15.-
43.p.
2 Ld. Bánlaky Pál: Cigány családok vizsgálata, Népjóléti Minisztérium kiadása, 1993, 6.-7. p.
5
felnőttnek kellett lenni, lehetőleg férfiak és nők egyenlő arányban. Végeredményben az eredeti
tervnek megfelelően elkészült az interjú 100 személlyel; az arányok csekély mértékben
módosultak: néhánnyal több cigány, ennek megfelelően néhánnyal kevesebb nem cigány
interjú készült. (A fontosabb, tartalmasabb interjúk kivonatos leírását ld. a Mellékletben.)
A kérdőívek lekérdezését 1998 május-júniusban végeztük el, a mélyinterjúkat 1998 júliusaugusztusban
vettük fel. A kérdőívek adatait számítógépre vittük, az interjúkat első lépésben
az elhangzás szerint leírtuk, a második lépésben az elemzés nyersanyagául szolgáló tartalmi
kivonatot készítettünk.3
* * *
Az élethelyzetek és a megélhetési stratégiák lényegében önmagukban is elemezhetőek, a
viszonyok alakulásának és az előítéleteknek az elemzése azonban nem nélkülözhet egy tágabb
történeti-társadalmi (társadalomtörténeti) hátteret. Ezért még itt a Bevezetőben szólnunk kell a
cigányság magyarországi történetéről.
1.2 A magyarországi cigányság történetének vázlata4
Az első, önmagában is nehezen megválaszolható kérdés, hogy mióta élnek Magyarországon
cigányok? A kutatók közül többen azt gondolják, hogy itt élésüknek kezdete az Árpádok
uralmának idejére tehető. Nagyobb számban a XV. század elején jelentek meg.
Európa nyugati felében a cigányság terjedésével egy időben a feudális monarchiák a centralizáció
jegyében szervezték már a társadalmat. A cigánykompániák vándorló autonómián
szerveződött közössége nem tudott megbarátkozni a jobbágyi munkával, a megtelepedés
gondolatával, a feudális társadalmi modellbe való beilleszkedéssel. A nyugat-európai államok
viszont nem engedhették meg a bomlasztó hatású cigány életformát akkor, amikor saját
társadalmi átalakulásukra kellett koncentrálni, és az államhatalom még saját uralkodó
osztályával is harcban állt. Nyugat-Európa államai ezen okok miatt radikális korlátozó
intézkedéseket hoztak. Így az Európába bevándorló cigányság gyűjtőterületévé Közép-kelet
Európa vált, mivel a cigány létforma és az itteni feudális társadalom fejlettségi szintje között a
különbség lényegesen kisebb volt, mint Nyugaton.
Magyarországon a mohácsi csatavesztést követően teljes lett a zűrzavar. Ebben a politikai
káoszban, a Habsburg és törökellenes küzdelem országvédő törekvései közepette nem sokat
törődött a politikai vezetés és a magyar társadalom a határtól határig vándorló cigányokkal. A
hódoltság másfél évszázadában a cigány nem hogy gondot okozott volna, hanem kifejezetten
hasznot hajtottak a törökellenes harcokban. A csavargó csoportok a korabeli hírszolgálatok
gerincét képezték. Emellett egyik fő foglalkozásuk a vas- és pléhmunka volt: hasznukat vették
a fegyverkészítés és javítás során.
3 A kérdőív adatainak kódolását és gépre vitelét Lévai Olga végezte, a számítógépes összesítést és a
szükséges és lehetséges számításokat - SPSS programmal - Bánlaky Pál készítette el. Az interjúk
leírását az interjúk készítői végezték, a Mellékletben adott kivonatolás Kevy Bea munkája.
4 A fejezet zömmel Mezey Barna - Pomogyi László - Tauber István tanulmánya (in: A magyarországi
cigánykérdés dokumentumai 1422-1985, Kossuth Könyvkiadó, 1986, 5-55.p.) alapján készült.
6
Erdélyben sok szempontból különleges helyzete volt a cigányságnak. A magyar, székely,
szász, román lakosság együttélése kitermelte a cigánysággal szemben is tanúsított nagyfokú
toleranciát.
A XVI - XVII század magyar társadalmában a cigányság nem szembetűnő etnikum. Nem
üldözik jobban őket, mint bármelyik kóbor szegénylegényt.
(Tegyük ehhez hozzá, hogy ebben az időszakban még korántsem volt olyan jelentőségű a
nyelvi-kulturális-etnikai nemzet fogalma, mint a későbbiekben. A hivatalosság nyelve a latin
volt, semmi szokatlan nem volt abban, hogy az Árpádháziak utáni magyar királyok jelentősebbjei
közül többen - pl. az Anjouk - nem magyarok voltak, s.i.t. A kunok befogadása, az
örmény kereskedők megjelenése természetes volt. Érthető, hogy cigányok esetében sem azt
nézték, hogy cigányok, hanem elsősorban azt, hogy ittlétük hasznos-e vagy sem.)
A feudális uralkodó osztály tehát valószínűleg a cigányközösségek említett előnyei miatt jogszabályokkal
védte a cigányság autonómiáját. Zsigmond német-római császár szabadalomlevele
ítélkezési kiváltságot biztosított számukra. Ismeretes Máriának, Zsigmond feleségének
cigányvédő menlevele. Hunyadi Mátyás privilégiumlevelet állíttatott ki a sebesszéki cigányok
számára. Ez a támogatás tartósította a cigány szokásokat, és elegendőnek bizonyult ahhoz,
hogy a cigányok, identitásuk megőrzésével, átvészeljék a XVI-XVII. századot. Vagyis a
cigányság ebben a korszakban mintegy külön történelmet élhetett a magyaron belül.
Egészen más korszakot jelent a XVIII. század rendeleti szabályozása, a Habsburgok cigánypolitikája.
Erre a mintát néhány spanyol rendelkezés adta. A lényeg az volt, hogy ekkor már -
nyilván, mert nem volt rájuk olyan szükség, mint korábban - kordába akarták szorítani a
társadalom kívánatos szövetéből kirívó cigányságot. Ekkor azonban, talán a Habsburg
birodalom európai beágyazottságának hatására is, az országterületről való elkergetést nem
tartották célravezető megoldásnak. Az erőszakos kiűzés helyett az erőszakos letelepítés
politikáját választották. Átfogó koncepció a Habsburg birodalomban Mária Terézia idején
alakult ki. A közvetlen kiváltó okok az adóztatás igénye, a romló közbiztonság, a cigányság
távoltartása az örökös tartományoktól voltak.
A kor jogalkotói szerint a cigányság „veszélyessége” életmódjukból adódik. Ezért tehát a
koncepció alapvetően a cigány életmód ellen irányult. Rendeletileg tilalmazták a lótartást, a
cigánynak nem kaphatott útlevelet, nem viselhette hagyományos öltözetét. Leromboltatták
putriijaikat, szétszakították családjaikat: II. József elrendelte, hogy a cigány gyermekeket el
kell venni szüleiktől, és parasztokhoz kell lehelyezni őket, hogy „a gyermekek tisztes paraszti
házaknál, munkát és becsületet tanuljanak.” A „javíthatatlanokat” besorozták a császári
ezredekbe, II. József a cigányul beszélőket botozással büntette.
Itt jelent meg először a cigányság asszimilációjára irányuló törekvés, méghozzá nagyon
erőszakos és embertelen formában. A cigányság szerencséjére a megvalósulást gátolták a helyi
és központi szervek ellentétei. A vármegyék és városok egy része - a központosító törekvésekkel
való általános szembenállás részeként - szabotálta a végrehajtást, mások pedig a
rendelkezések túlságosan merev értelmezésével fordították ellentétére a központi szándékot.
Az intézkedések azonban egyfelől felélesztették a cigánysággal kapcsolatos előítéletes
gondolkodást, másfelől egyre nagyobb ellenállást váltottak ki a cigány lakosságból mindenféle
őket érintő intézkedéssel szemben. A cigánykérdés megoldatlan maradt.
Új színeket hozott a problémakörbe az, hogy a XVIII.-XIX. sz. fordulójától kezdődően újabb
bevándorlási hullám indult meg, a beás cigányoké. Ők román területekről jöttek, nyelvük nem
cigány, hanem a román egy változata, életmódjuk és foglalkozási szerkezetük (elsősorban
famunka, teknővájás) is eltér a korábban is itt élt cigányokétól. Nagyjából ebben az időben
7
alakul ki a zenész cigányok sajátos, a többi cigánytól meglehetősen eltérő rétege is. Megjelenik
tehát a cigányság máig nagyjából érvényes belső rétegzettsége: a lovári, a romungró és
a beás cigányok eléggé markánsan eltérő csoportjai. (A lováriak az eredeti cigány nyelvet
beszélő, az archaikus életformát és kultúrát legtovább és leginkább megőrző cigányok, a
romungrók a nyelvükben elmagyarosodott, zömében zenész cigányok, és a beások, akik
sokáig őrizték-őrzik román eredetű nyelvüket, sajátos kultúrájukat.)
Ebben az időszakban - lényegében a XIX. század nagy részében - azonban a cigányságnak
még megvolt a maga határozott helye a társadalmi munkamegosztás rendszerében, és így
magában a társadalomban is. Igaz, többnyire olyan kiegészítő jellegű, „alantas” tevékenységeket
végeztek, amelyek - bármennyire is valós társadalmi szükségleteket elégtettek ki -
társadalmi helyüket is a hierarchia alján jelölték ki. Mégis, helyük volt, mégpedig stabil
helyük a társadalomban.
Ezt a helyzetet változtatta meg a kapitalizáció, a társadalom tőkés-polgári átalakulása. A tőkés
gyáripar tömegtermelése, az ennek kapcsán kialakuló szolgáltatási struktúra a cigányság
zömének létalapját számolta fel. A cigányság kihullott a társadalom szövetéből, próbálta élni a
maga életét, ez azonban a kor általános tendenciáival szemben devianciának számított.
Érthető, hogy ebben az időben - a korai magyar kapitalizmus időszakában, a XIX. sz. végén -
erősödik fel újra a cigánykérdés. A társadalom vezető rétegei ezúttal is a „szigorú” bánásmódot,
az erőszakos asszimiláció eszközeit preferálták. Jószerint egyedüli kivétel József
főherceg volt - tisztelettel kell nevét említenünk -, aki a cigányság megértése alapján (ő
készítette az első cigány szótárt is) próbálta a cigányok integrációját elősegíteni. (Birtokain
cigány közösségeket telepített le, iskolát alapított számukra. Kísérlete azonban - életrajzírója
szerint a hatósági támogatás elmaradása miatt - kudarcot vallott.)
Itt a helye, hogy röviden jelezzük, mit értünk az asszimiláció és az integráció különbségén.
Asszimilációnak azt a folyamatot nevezzük, amelyben az eredetileg idegen etnikum (népcsoport)
feloldódik a befogadó népességben, elhagyja nyelvét, kultúráját, elhagyja identitását.
Integráció pedig az a folyamat, amelyben az adott népcsoport úgy illeszkedik be a befogadó
társadalom szövetébe, hogy átveszi mindazokat a normákat, amelyek az abban való normális
létezéshez feltétlenül szükségesek, miközben megőrzi eredeti sajátosságaiból mindazt, ami az
új körülmények között megőrizhető, és ennek révén megtartja ön-azonosságát, saját
identitását. Határozott meggyőződésünk szerint egy humanista értékrend alapján - miközben
meg kell hagyni az asszimiláció jogát: az ember dönthet úgy, hogy identitást vált - egy
társadalomnak csak az integrációt van joga szorgalmazni. A magunk véleménye ezen túl az,
hogy a cigányság kultúrája - itt a kultúra fogalmának tág értelmezését használjuk, amely,
legrövidebben, a világhoz való viszony milyenségét jelenti - (és az e kultúrára alapozódó
cigány-identitása) olyan érték, amelynek megőrzését elősegíteni kötelességünk. Úgy véljük
tehát, hogy bármiféle cigánypolitikának az identitás-őrző integráció axiomatikus alapelvén
kell felépülnie.
Visszatérve a történeti útra, a kapitalizmus-korban, a két világháború között Magyarországon
egyre fokozódó diszkrimináció volt tapasztalható a cigánysággal szemben. A 20-as években a
cigányság minden addiginál kedvezőtlenebb helyzetbe került, társadalmi segítséget szinte
semmit nem kapott. A kor előítéletes tanulmányainak jellemző megfogalmazásai: A cigány
élősdi, kártékony, bűnöző hajlamú stb.; meg-meg jelenik egyik-másik írásban a fasiszta fajelmélet
is. Déry Gyula 1908-ban azt írja: „Nálunk az előítélet olyan nagy, hogy a cigányt
cselédnek meg nem fogadják...” A gépi nagyipar további térnyerése megrendítette a cigányság
maradék piaci pozícióit is. A cigányságot éppúgy, vagy még jobban sújtotta a munkaerő
kereslet hiánya, mint a nem cigány munkásokat vagy parasztokat, ugyanakkor helyzetüket
azokhoz képest is lényegesen rontotta a velük szemben megnyilvánuló előítéletesség.
8
1907-ben és 1910-ben a kormány cigányügyi kormánybiztosokat nevezett ki, 1916 májusában
pedig a kóborcigányok megfékezéséről tárgyaltak. Ebben az időszakban a belügyi kormányzat
próbálkozásai két irányban indultak el. Az egyik a (kényszer-)letelepítés volt, a másik indirekt
módszerek alkalmazása: dologház létrehozása, gyermekvédelmi intézmények (lelenc), ezen
túl a toloncolás intézményének bevezetésére, valamint a koldulás és csavargás
megszüntetésére tettek erőfeszítést.
Az 1928. évi X. törvény, a II. büntetőnovella megrögzött bűntettesekre vonatkozó rendelkezései
tömegeiben érintették a beilleszkedni nem tudó, és ezért csavargó, bűnöző cigányokat is.
A cigányokat is érintő, diszkriminációs intézkedések sora még folytatódott. A 141.113/1931.
Ker.M. sz. rendelettel korlátozták részükre a vándoripari engedélyek kiadását, ugyanakkor
korlátozták munkavállalási lehetőségeiket: csak lakóhelyükön és csak a községi elöljáróság
hozzájárulásával vállalhattak munkát. A 66045/1938. B.M. sz. rendelet értelmében minden
cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni. Ez a rendelet nagy mértékben megalapozta az
üldözésüket, ami abban kulminált, hogy 1944 júliusának vége és 1945 márciusa között
mintegy 25-30 ezer magyarországi cigányt deportáltak, és közülük mindössze 3-4 ezren tértek
vissza. Auschwitzba 2-3 transzportot irányítottak budapesti és főváros környéki cigányokkal.
(A számokat az utóbbi években különböző források alapján vitatják: van, aki a fentinél
lényegesen nagyobb mérvű cigány holocaustról beszél, és van, aki valamivel kisebb számot
tart reálisnak. A tényt azonban senki sem vitatja, és számunkra csak ez a lényeges.)
Végeredményben a kapitalizmuskori Magyarországon a cigányságot a társadalom perifériáján
lévő csoportok közé sorolhatjuk. A többes szám jelzi, nem egyedül: „...egy vándorló cigány és
egy falusi zsellér életmódja között nem volt lényeges különbség.”5 Ez, ami a materiálisan
megragadható létviszonyokat illeti, bizonyosan igaz. A különbség azonban, amit a magunk
részéről egyáltalán nem tartunk lényegtelennek, hogy a többi periférián lévő csoportoknak
nem kellett megküzdeniük még azokkal az előítéletekkel és diszkriminációkkal is, amelyekről
fentebb szóltunk.
1945 jelentős jogi változásokat hoz a cigányság életében. Megszűnt a hivatalos diszkrimináció,
az állam deklarálta teljes jogegyenlőségüket. Ez azonban tényleges léthelyzetükön nem
sokat változtatott. Ekkor a cigány lakosság nagykorú tagjainak többsége analfabéta vagy félanalfabéta
volt, a falvakon kívül eső cigánytelepeken laktak, nélkülözve mindenféle infrastruktúrát.
Az új rendszer nem tekintette politikai vagy társadalmi problémának a cigánykérdést: úgy
vélték, hogy az Alkotmányban deklarált jogegyenlőség automatikusan megoldja a problémákat.
Súlyos tévedés volt.
1945-ben a földosztással megkezdődött a falusi társadalom átalakulása; ez azért különösen
fontos számunkra, mert a cigányság legnagyobb része falun élt. A földosztásból azonban a
cigányok csaknem kivétel nélkül kimaradtak. Az ideiglenes nemzeti kormány 800/1945. M. E.
sz. rendeletének 35. paragrafusa úgy határozta meg az igényjogosultak körét, hogy földet a
valamilyen formában mezőgazdasághoz kötődők (cselédek, kisbirtokosok, mezőgazdasági
munkások) kaphattak. A cigányság nagy része nem kötődött a mezőgazdasághoz, így földet
nem kaphattak. Még inkább rögződött és erősödött peremhelyzetük: azok a társadalmi csoportok
(gazdasági cselédek, mezőgazdasági munkások), akikkel korábban, legalábbis a léthelyzetet
tekintve, nagyjából egy szinten voltak, a földosztás révén „elemelkedtek” mellőlük.
5 Mezey - Pomogyi - Tauber idézett tanulmány, 34. p.
9
Helyzetük változásának kezdetét az ötvenes évek elején beinduló „szocialista iparosítás”
jelentette. Ennek átfogó értékelése nem feladatunk, a cigányság szempontjából azonban,
bizonyos értelemben, pozitív hatásúnak minősíthetjük. Extenzív iparfejlesztés volt ez: rengeteg
új munkahely jött létre, de éppen a fejlesztés extenzivitása folytán rengeteg szakképzettséget
nem, pusztán nyers fizikai erőt igénylő munkahely. Ezeket a munkákat a cigányok
képesek voltak elvégezni (alulképzettségük nem volt akadály), és szükség is volt rájuk, mert a
nem cigány népességből e munkahelyeket nem lehetett feltölteni. Elindult a cigányság
bevonása a társadalmilag szervezett munka rendszerébe, és ez megadta az alapját az
asszimilációnak-integrációnak is. A folyamat azonban nem volt ellentmondásmentes.
Mindenekelőtt azért nem, mert abból az említett felfogásból kiindulva, hogy ugyanis az
alkotmányos jogegyenlőség feleslegessé teszi a külön cigánypolitikát (is), a munkahely
biztosításán túl a kor politikája semmit nem tett a cigányság szocio-kulturális integrációja
érdekében. (Így például azzal, hogy kötelezővé tette a 8 általános iskolai oktatást, a feladatot
megoldottnak tekintette, és nem foglalkozott azzal, hogy vajon a cigány gyermekek elvégzike,
s ha nem, miért nem az általános iskolát.)
Változást, bizonyos értelemben fordulatot hozott az MSZMP KB Politikai Bizottságának
1961 június 20.-i határozata. A legfontosabb itt az, hogy a határozat - már magával létével -
elismerte azt, hogy van cigánykérdés, hogy a cigányság helyzetével külön kell foglalkozni.
Ugyanakkor - és ez is a folyamatok ellentmondásosságához tartozik - a cigánykérdést pusztán
társadalompolitikai kérdésnek tekintette, és kimondta, hogy a cigányság „...bizonyos néprajzi
sajátosságai ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot.” Vagyis ez a határozat éppen a sajátos
cigány-identitás létét és lehetőségét tagadta. Szellemiségét, és minden ennek a határozatnak
az alapján történt intézkedést az asszimilációra törekvés határozza meg.
Megindult tehát a cigányság „felemelésére” tett kísérlet, mely tulajdonképpen az asszimiláció
elérésére tett kísérlet, és szögezzük mindjárt le, hogy e nemben is súlyos ellentmondásokkal
terhelt kísérlet.
Így például az egyik középponti kérdésként kezelte a cigánytelepek megszüntetését, a
cigányok korszerűbb lakáshoz juttatását. Elindították - már a hetvenes években - a híreshírhedett
„CS-lakás” akciót. Kétségtelen, ennek révén cigány családok ezrei jutottak egészségesebb,
nagyjából normálisan megépített lakásokhoz, de a „CS” - csökkentett komfortfokozatú
- jelleggel hosszú távon újratermelte a cigány családok hátrányos lakáshelyzetét. (Ld.
erről adatokat a vonatkozó fejezetben.) Vagy - mint más összefüggésben említettük -
biztosított a cigányok számára, többnyire segédmunkás státuszban munkahelyet, de a speciális
oktatási-képzési programok híján a munkerő-piaci hátrányos helyzetek újratermelődtek.
(Súlyosan negatív hatásaival napjainkban találkozunk.)
Úgy tűnik azonban, hogy a hosszú távon legsúlyosabb következménye ennek az asszimilációs
politikának az, hogy elméleti-ideologikus szinten is eliminálta a cigány kultúrát (a kultúra
fogalmat természetesen itt is a fentebbi tág értelmében értve), nem adott semmiféle komoly
támogatást és motivációt e kultúra megőrzésére-megújítására, a változó viszonyokhoz való
adaptálására. (Ennek negatív hatásaival is találkozunk napjainkban: nem kevés esetben a
fiatalabb generációkban már csak a cigány kultúra nyomaival találkozunk. - De a nyomaival
még igen! Nem esélytelen a degresszív folyamat megállítása; a még meglévő értékek
megőrzéséhez azonban tudatos cselekvésre van szükség. -)
Az 1989/90-ben elindult változások ismét nagy törést okoztak a magyarországi cigányság
életében. A „szocialista nagyipar” szétesése elsősorban azokat a munkahelyeket szüntette
meg, amelyekben a cigányok tudtak dolgozni, és a lassan - zömmel külföldi tőkével - kiépülő
10
„új ipar” olyan technológiai szintet jelent (egyébként az ország gazdasági fejlődése szempontjából
nagyon pozitív módon), amelyben a többnyire alulképzett cigányoknak nincs helye.
Ugyanilyen hatású - és különösképpen a falusi cigányokra nézve - a mezőgazdaság átalakulása
is. A téeszek, amelyek igen sok falusi cigánynak (is) biztosítottak állandó munkát felbomlottak,
az „utódszervezetekben” (ahol ilyenek létre jöttek) a gazdák már nem fogadták maguk
közé a cigányokat (nincs szükség a viszonylag nagy volumenű nyers munkaerőre), a cigányok
pedig földhöz most (sem) jutottak. (Hiszen korábban sem volt földjük, nem kellett őket kárpótolni...)
A vállalkozói szférába a cigányok induló tőke és szaktudás híján nagyobb tömegben
nem tudnak bekapcsolódni. Mindennek következménye a rendkívül magas cigány munkanélküliség,
ennek minden következményes hatásával együtt - ez azonban már a ma kérdése,
ami e tanulmány szorosabban vett tárgya.
11
2. Élethelyzet és megélhetési stratégiák
Ebben a részben alapvetően a kérdőív (adatlap) adataira támaszkodunk, de időnként, főként az
értelmezésekhez, olykor a talált összefüggések kiegészítéséhez használni fogjuk a
mélyinterjúk információit is. Először felvázoljuk azt, amit a családokról, a megkérdezettekről
megtudtunk, majd az élethelyzet egyes elemeit (lakásviszonyok, anyagi-jövedelmi viszonyok,
gazdálkodás, életmód-mozzanatok) elemezzük, végül megkísérlünk valamennyit mondani a
megélhetési stratégiák alakulásáról.
2.1. Családszerkezet, tipikus életutak
Családnak ebben a vizsgálatban a közös háztartásban együttélő személyeket tekintettük. (Ld.
ehhez Melléklet, Családi adatlap 1. kérdés.) Nem vettük figyelembe a jogállás szerinti
különbségeket. Mind cigány szakértőink véleménye, mind korábbi kutatási eredmények, mind
jelen kutatás tapasztalatai azt mutatják, hogy maguk az érintettek egyértelműen a családhoz
tartozónak tekintenek mindenkit, aki együtt él a háztartásban, függetlenül attól, hogy jogi vagy
vérszerinti kapcsolatban van-e a többiekkel.
A legalapvetőbb mutató természetesen a családlétszám. Már ezt az adatsort is érdemes
mindjárt az 1992-es vizsgálat adataival együtt bemutatni:
A családok megoszlása a családtagok száma szerint 1992-ben és 1998-ban
(kerekített %-os adatok)
családtagok száma 1992 1998
1-2 fő 6 11
3 fő 10 14
4 fő 19 11
5 fő 21 32
6 fő 17 9
7-8 fő 16 14
9 és több 11 9
(Átlagos létszám) (4,6) (5,1)
Ez az adatsor önmagában még csak azt a közismert tényt igazolja vissza, hogy a cigány
családok szisztematikusan nagyobb létszámúak az országos átlagnál. Többet mondanak a
családösszetétel adatai. Ezt többféleképpen is néztük, az első adatsor az egymáshoz való
(családi) viszony szerint mutatja a családok összetételét:
A családok megoszlása a családtagok egymáshoz való
(családi) viszonya szerint 1992-ben és 1998-ban
(kerekített %-os adatok)
1992 1998
Teljes nukleáris család (apa, anya, gyerekek) 63 65
Egy szülős nukleáris (apa vagy anya, gyerek) 6 2
Teljes többgenerációs (apa, anya, gyerek, nagyszülő) 3 10
Egy szülős, nagyszülővel 0,1 1
Nukleáris család és más rokon 17 3
Nukleáris család, nagyszülő és egyéb rokon 2 9
Egyéb összetétel (házaspár, gyermek és nagysz., stb.) 9 11
12
A két vizsgálatban teljesen egybehangzóan a domináns forma, nagyjából a családok kétharmada,
nukleáris család. Ez két dolgot jelent. Az egyik az, hogy az adatok szerint a napjainkra
a cigány családok körében is visszaszorult már a több generáció együttélését jelentő,
archaikusabb többgenerációs családforma. Az interjúk is azt tanúsítják, hogy ebben a
közegben is eléggé természetes már, hogy a házasságot kötő (vagy élettársi kapcsolatra lépő)
fiatal pár minél előbb igyekszik saját lakást szerezni, saját külön háztartást kialakítani. A
másik, számunkra fontos jelentés pedig az, hogy a falusi cigány családokban változatlanul
jellemző a sok gyermek. (Ezt mutatja Kemény - Havas - Kertesi vizsgálata is.6) Így van ez
annak ellenére is, hogy, mint a későbbiekben látni fogjuk, a cigány családok léthelyzete az
elmúlt években a legtöbb szempontból romlott, és ők maguk helyzetüket folyamatosan - a
jövőben is - rosszabbodónak ítélik meg. A gyermek, mint érték, a sok gyermek vállalásának
normája tehát, úgy tűnik, erősebb, mint a romló élethelyzet „nyomása”.
Fontos megismernünk a családok életkor szerinti összetételét is. Ez ugyanis azt mutatja meg,
hogy mennyien vannak a családban aktív korúak, milyen a munkavállalás elvi lehetősége.
Éppen ezért egy eléggé sajátos kategóriarendszert alkottunk, részben a nyers gyakoriságok
figyelembe vételével, részben az elemzés sajátos céljának megfelelően. Az adatok eszerint a
következők:
homogén életkori összetételű, idős család (minden családtag 56 év felett) 4
homogén életkori összetétel, középkorú (minden családtag 26-55 év között) 3
homogén életkori összetétel, fiatal (minden családtag 25 év alatt) 6
normál életkori összetétel, idős (a tagok között van 26-55 éves és 56 év feletti) 5
normál életkori összetétel, fiatal (a tagok között van 26-55 éves és 25 év alatti) 72
szórt életkori összetétel (a tagok között van 25 év alatti és 56 év feletti) 1
vegyes életkori összetétel (van 25 év alatti, 26-55 éves, és 56 év feletti) 10
(Itt jegyezzük meg, hogy az 1998-as vizsgálat adatait mindig abszolút számban adjuk meg. Ez
azonban gyakorlatilag megegyezik a %-értékkel, mivel a vizsgálatban 101 családról vettünk fel
adatot.)
A normál, fiatal összetétel („normál”-nak egyébként azokat az életkori összetételeket
neveztük, amelyekben a 3 felvett életkori kategória - 25 év alatt, 26-55 év között és 56 év
felett - közül két egymás mellett lévő szerepel) túlnyomó többsége nem meglepő: a nukleáris
családok, amelyek, mint az imént láttuk, kétharmados arányban vannak családjaink között,
többsége nyilván ebbe az életkori összetételi kategóriába tartozik. Az adatok továbbá,
tartalmuk szerint, azt mutatják, hogy a családok döntő többségében (a 101 közül 93-ban) van
olyan aktív korú felnőtt, aki munkavégzéssel szerezhet(ne) jövedelmet a család részére.
Feltűnő lehet még, hogy viszonylag kevés az olyan családok száma, amelyben időskorúak (is)
élnek (20 család). Ez véleményünk szerint abból következik, hogy a cigányok körében jóval
alacsonyabb az átlagos életkor az országosnál7, így nyilván kevesebb idős embert találtunk a
6 Ld. Beszámoló a magyarországi roma (cigány) népesség helyzetével foglalkozó ... kutatásról, MTA
Szociológiai Intézete sokszorosítása, 2. p. - Érdekességként jegyezzük itt meg, hogy egy Edelényben
1999-ben végzett vizsgálat szerint a városban az utóbbi 6-8 évben jelentősen csökkent az ottani
cigány családokban a gyermekszám. Az elemző hipotézise szerint ez a korábban a környékbeli
bányákban és nagyüzemekben dolgozó, a ‘80-as évek végére konszolidált anyagi helyzetet elérő,
1991 után a munkahely elvesztésével kilátástalan helyzetbe kerülő cigányok attitűd- és értékváltozásával
magyarázható.
7 Ld. pl. Dr. Szirtesi Zoltán: A cigányság egészségügyi helyzete, AGROINFORM kiadó, 1998, 13. p.
13
vizsgált családokban. Ugyanakkor e tény azt is jelenti, hogy a családokban az aktív per inaktív
arányt alapvetően a gyermekek száma befolyásolja, ez pedig értelemszerűen eltérő életstratégiát
kíván attól, mintha sok időskorúról kellene gondoskodni.
A család helyzetére, lehetőségeire természetesen befolyással van a családtagok képzettsége is.
Abból kiindulva, hogy a leginkább meghatározó a családfő képzettsége, ennek adatait nézzük
meg:
8 általánosnál kevesebb 43
befejezett 8 általános 43
szakmunkásképző 10
ismeretlen, nem válaszolt 5
Szakmunkásképzőnél magasabb végzettségű megkérdezettjeink között nem volt. Látható,
hogy zömük képzetlen, tudjuk, hogy önmagában a 8 általános elvégzése sem biztosit lényegesen
kedvezőbb pozíciót a munkaerőpiacon, mint az ennél is alacsonyabb végzettség.
Nyilvánvaló, hogy a többséget alkotó 86 alulképzett családfő korábban is alacsonyan
kvalifikált, nyers fizikai erőt igénylő munkákat végezhetett csak, és az utóbbi években ez az,
amire nincs igazán szükség. Ezek a képzettségi adatok kellően magyarázzák majd azt a képet,
amit a munkaviszonyok dolgában látni fogunk.
Milyen tipikus életutakkal találkoztunk? Néhányat az interjúkból idézünk fel:
(„...úgyis fölnevelem őket”: Nógrádmegyer, fiatal cigányasszony): „A szüleim korán meghaltak.
Van 8 testvérem. Miután anyám meghalt, 4 testvért én neveltem. Nem engedtem őket
senkinek. 17 évesen férjhez mentem, 3 gyerekem született az első férjemtől. Elmesélem, mi
történt, de nem fognak neki örülni. Én dolgoztam a KTSZ-ben, a férjem itthon volt, ivott,
lazsált, tekézett. Én nagyon szerettem dolgozni. Már 7 éve nem dolgozom. A KTSZ-t
megvették, adtak valami járadékot. - Dolgoztam 80-ig. Aztán Gyes. A férjemet elküldtem
magam helyett dolgozni. Aztán jóba lett az unokatestvéremmel. Szörnyű, nagyon fájt, 3
gyerekkel itt hagyott. - Ez a második házam, amit vettem. Nem kértem tartást, csak a tájékára
ne jöjjön a gyerekeknek. Nehéz volt ember nélkül. Nagyon. Jártam szedrezni, csipkézni, 4
évig ember nélkül. Szar volt az egész. Nyáron még elmegy, de a tél, a tüzelő...télen szar volt
az élet ember nélkül. - A második ember... A sógornőmnél ismertem meg, ott volt, vicceltünk,
összejöttünk. Én áthívtam kávéra, átjött júniusban. Szeptemberben összejöttünk. Így született
Erzsike, majd a kicsi. Ez jó ember, jól vagyunk. Nem lettem a felesége. Ha élni akar velem,
így is jó. Sokat segítünk egymásnak. Ez jó ember. Nem iszik, segít, a pénzt hazaadja. Jó ez.
Így meg lehet élni. Mindent megcsinál a ház körül, a portán. Ha élni akar velem, úgy is él, ha
nem akar, úgy is jó. Én nem kötelezem, és nem vagyok szemtelen. Ha már megvannak a
gyerekek, úgyis fölnevelem őket, akár keservesen, akár nem. Lopni még nem loptam, betörni
még nem törtem, úgyhogy amit keresek, abból élek.”
(„A lóhoz ragaszkodtam nagyon, most mán el kellett adni azt is”: Tiszapüspöki, középkorú
cigány család) Amikor összeházasodtak, nagy volt a szegénység. Szoba-konyhában éltek
évekig, „két gyerek, meg egy a hasamban”. ‘76-ban költöztek ide, azóta egyre jobban éltek.
Mindketten dolgoztak a TSz-ben. Tartottak állatokat, volt ló, lovas kocsi. Szabadidejében a
férj fuvarozott. A rendszerváltás után megszűnt a TSz, megszűnt a munkaviszony. Szépe
lassan fokozatosan ismét elszegényedtek. Nem tudtak az állatoknak takarmányt venni, eladták
őket. A lóhoz és a kocsihoz nagyon ragaszkodtak, ugyan fuvar egyre kevesebb lett, de néha
hozott egy kis pénzt. Az önkormányzat ezekre a vagyontárgyakra hivatkozva nem adott
segélyt, eladták a lovat-kocsit, azóta van némi segély. Most egy kiskorú gyerek van már csak
14
otthon. Munkanélküli már nem jár. Segélyből, családi pótlékból élnek; a feleség, ha hívják,
házhoz megy takarítani.
(„A tartozás 600.000 forint...”: Sajóhidvég, középkorú házaspár) A család a férj szüleinél
lakott ‘91-ig. A szomszédba építkeztek OTP-re. A férj munkahelye, a TSz - 13 évet dolgozott
ott - sokat segített az elinduláshoz. De ‘91-ben megszűnt a munkahelye. A feleség nem
dolgozott, 6 gyerekük van. Jelenleg már csak 2 él velük. Az egyik fiúnak már felesége is van,
meg kisbabája. Egy másik szakmunkásnak tanul. Az OTP részleteket már egy éve nem tudják
fizetni. A tartozás 600.000 Ft. Állatokat nem tartanak, mert nem tudják etetni.
(„...alkalmazkodás, ez a titka a boldogulásnak.”: Nógrádmegyer, idősebb házaspár) 20 éve
házasok, 2 gyerekük van. 16 évesen kezdtek dolgozni a helyi KTSZ-ben. „Jó idők voltak.
Akkor még más világ volt. Aki dolgozott, volt pénze. De munkára is volt fogva mindenki. Aki
nem tanult, annak dolgozni kellett.” A férj bádogos volt, betanított munkás. A feleség is a
KTSZ-ben dolgozott. Jól éltek, félreraktak, építkeztek. 2 év alatt felépítették a házat. Rajtuk
kívül akkor ott nem volt cigány család. „Kikerültünk a faluból, más világ volt, sokat
tanultunk. Alkalmazkodni kellett. Befogadtak.” ‘89-ben megszűnt a munkaviszonyuk. 1 évig
az üveggyárban dolgoztak, majd a férj a pesti Volánnál dolgozott 1 évet, 7 évig a tűzhelygyárban
kaptak munkát. Felmondtak nekik. Váltani kellett, muszáj volt. Tartani kellett az életszínvonalat:
zöldségboltot nyitottak a falu közepén. Vállalkozásba fogtak, de „sokat
rábasztunk”. Fontosnak tartotta, hogy hozzáértő emberektől tanácsot kérjen. Nem szégyenli,
hogy másoktól tanuljon. 2 évig tanultak bele. Volt veszteség sok, „szégyen is épp elég”. De:
„nem számít, nem hagyom magam, akkor is talpon maradok”. Elmondja, hogy sikerének oka
az alkalmazkodás, az odafigyelés. Sokat tanultak a parasztoktól, amikor összeházasodtak, és
bekerültek a cigánytelepről a faluba. Megtanulták a kertet művelni, állatokat gondozni, libát
fosztani. „Tisztaság, becsület, alkalmazkodás, ez a titka a boldogulásnak.”
Sorsok, életutak; van-e bennük valami közös? Talán csak annyi: egy se töretlen, egyenes
vonalú családi életpálya. (És állítható, tipikusak; ld. a Mellékletben az interjúk leírásait.) A
nagy társadalmi változások, a 89/90-es „rendszerváltás” az éppen csak alakulgatni kezdő, s
így nyilván eleve törékenyebb családi egzisztenciákat megzökkentette alaposan. Van, aki
keményen felszegett fejjel állja a sarat, csakazértis („...felnevelem őket úgyis...”), van, aki
szomorú beletörődéssel viseli sorsát („A lóhoz ragaszkodtam nagyon, most mán el kellett adni
azt is.”), van, aki feladta már („A tartozás 600.000 forint.”), és van, aki képes volt mindent
újra kezdeni („...alkalmazkodás, ez a titka a boldogulásnak.”). De mindegyik család életében
ott van a törés, a korábban járt, és járhatónak látszó út lezárulása. Miként hat ki ez arra, hogy
hogyan látja az ember - a cigányember - helyét világában, hogyan ítéli meg maga és
környezete viszonyának alakulását? - későbbi fejezetekben keressük majd a kérdésre a választ.
Most térjünk vissza a jelen helyzet néhány fontos tényezőjének bemutatásához.
2.2. A közvetlen élettér: lakásviszonyok
A lakásviszonyok milyenségét több mutatóval mértük. Vannak közöttük szokásos „kemény”
adatok, de alkalmaztunk kérdezőbiztosi becslés alapján képzett „lágy” mutatókat is. Úgy
véljük, ezek együtt adhatnak a való életet inkább közelítő képet.
Úgy gondoltuk, hogy a lehetséges életvitel nagyban függ attól, hogy a lakás, rendelkezésre álló
mindennapi élettér, mennyire önálló, mennyire az adott család kizárólagos használatú tere.
Ezt próbáltuk azzal közelíteni, hogy a ház, amelyben laknak (amelyben lakásuk van), önálló-e,
vagy házrész, esetleg többlakásos házban van. Az adatokat a lakáshasználat jogcímével
egybevetve mutatjuk be:
15
1. sz. tábla: A lakáshasználat jogcíme a ház jellege szerint
L a k á s h a s z n á l a t j o g c i m e
A ház
jellege
saját
tulajdon
bérlik
önk.-tól
bérlik
mag.sz.-től
„önkényes
lakásf.”
Más
jogcím
együtt
önálló ház 89 1 - - 9 99
házrész 1 - - - 1 2
együtt 90 1 - - 10 101
Látható, igen „egyhangú” az adatsor. A megkérdezettek kilenctizede lakik saját tulajdonú
házban, és ezek csaknem kivétel nélkül önálló házak. Ugyanígy csaknem mind önálló ház a
más jogcímű lakás is, ahol a „más jogim” gyakorlatilag minden esetben családtag vagy rokon,
általában a szülők tulajdonát jelenti. Tudnunk kell természetesen, hogy a saját tulajdon
esetünkben egyáltalán nem jelent „vagyont”, jó anyagi helyzetet: egyrészt vizsgálatunk falusi
közegben folyt, ahol általában is természetes a saját háztulajdon (az 1990 évi népszámlálás
adatai szerint a községekben a lakott lakások 88,2%-át tulajdonosi jogcímen lakják), másrészt
a falusi cigány családok nem is nagyon juthatnak más módon lakáshoz, csak, ha saját
maguknak építenek, harmadrészt az igazán lényeges kérdés itt a lakás (a ház) minősége; ezt
járjuk körül a következőkben.
A legkülsődlegesebb, de egyáltalán nem mellékes mutató itt a lakás (ház) építésmódja, amit a
szokásos statisztikai gyakorlatnak megfelelően a falazat milyenségével jellemeztünk. Az
adatok a következők:
tégla fal 39
vályog, vert fal, alapozva 22
vályog, vert fal, alapozás nélkül 15
egyéb falazat 23
(nincs adat) (1)
Feltűnő az „egyéb falazat” gyakori előfordulása. Tekintve, hogy az adatlapon (ld. Mell., 5.
kérdés) itt kérdeztük az „éspedig”-et is, tudjuk, hogy ezek csaknem kivétel nélkül szilikát
falazó blokkot jelentenek. (A megkérdezettek „tégla” alatt csak a hagyományos agyag-téglát
értették.) Ez az adat egyben arra is mutat, hogy a házak jelentős része (csaknem negyede)
újabb (korszerűbb) építésű: a szilikát falazó blokkot elterjedtebben csak az utóbbi évtizedben
kezdték használni, és természetesen (már csak technológiai okokból is) mindig betonalapra építik.
Az adatok 1992-höz képest ebből a szempontból a lakásviszonyok valamelyes javulását
mutatják. Akkor a házak 47%-a volt tégla falú, és a 14% „egyéb falazat” paticsot, és egyéb
kezdetlegesebb építési technológiákat jelentett.8 (Az alapozott és alapozatlan vályog és vert
falak aránya lényegében azonos.) Ez egyértelműen szociális intézkedések következménye: az
interjúkból alapján nagy biztonsággal következtethetjük, hogy az újabb építések legnagyobb
része a szociális lakástámogatás igénybe vételével történt.
Hozzá kell azonban tennünk, hogy a folyamat nem ellentmondásmentes. Egyrészt van arra
példa, hogy a helyi települési önkormányzat maga szervezte a rossz lakáshelyzetben lévő
cigány családok számára a szociális lakásépítést, de úgy, hogy külön utcát nyitott az így épülő
házak számára. (Pl. Sajóhidvég) Ez felveti egy új gettósodás veszélyét. Másrészt több helyen
(az interjúkban beszéltek erről) a kivitelező vállalkozók (részben olykor maguk is cigányok...)
igen rossz minőségben végezték el a munkát. (Az előírtnál lényegesen gyengébb födém, rossz
8 Ld. Bánlaky Pál: Cigánycsaládok vizsgálata, Népjóléti Minisztérium kiadása, 1993, 29-30. p.
16
minőségű - beázó - tetőfedés, nem működő nyílászárók, stb.) És ehhez - egyes interjúalanyaink
véleménye szerint nem ingyen - asszisztáltak a lakhatási engedélyt kiadó hivatalos szervek.
A lakás minőségét természetesen lényegesen befolyásolja az infrastrukturális komforttényezők
megléte vagy hiánya. A vizsgálatban azt kérdeztük (ld. adatlap 7. kérdés), hogy van-e a lakásban
villany, vezetékes víz, csatorna, vezetékes gáz, PB gáz, vízöblítéses WC. A feldolgozás
során ezek együttes meglétét néztük, az adatokat az építésmóddal összevetve adjuk:
2. sz. táblázat: Komforttényezők megléte a ház építésmódja szerint
A h á z é p í t é s m ó d j a
komfort tényezők tégla vályog
alapozva
vályog,
alap
nélkül
egyéb
(szilikát)
együtt
villany nincs - - 2 - 2
csak villany 10 11 7 8 36
villany, vezetékes víz 4 1 1 1 7
villany, vezetékes gáz 1 1 1 1 4
villany, PG gáz 15 5 4 6 30
villany, vez. víz. és WC - 1 - - 1
villany, víz és gáz 2 1 - - 3
villany, víz, gáz, WC 3 2 - 6 11
vill., víz, gáz, csatorna, WC 3 1 - 1 5
együtt 39 22 15 23 99
Mint látjuk, az e szempontból végképp elfogadhatatlan szint, ahol még villany sincs, csak
elvétve fordul elő (de előfordul; 1998-ban...!), de a lakások több, mint harmadában csak
villany van, és ezt a huszadik század végén egy európai országban minősíthetetlennek tartjuk.
Különösen, ha összevetjük az 1992-es adattal, ahol az ilyen háztartások aránya „csak” 26%
volt.9 Tisztában vagyunk természetesen azzal, hogy ezt az eltérést nem szabad növekedésnek
értelmeznünk (a minták valamelyest eltérő volta következtében a különbség lehet véletlen is),
de az bizonyossággal állítható, hogy a 8 év alatt nem javult a falusi cigány családok
infrastrukturális ellátottsága, holott a korábbi állapot is valójában elfogadhatatlan volt.
Ezt mutatja az is, vezetékes víz (azoknak a kategóriáknak az összeadásával, amelyekben ez
előfordul) mindössze 27 családnak áll rendelkezésére, vízöblítéses WC-t alig 17 háztartás
használhat, és csatornába 5 ház van bekötve. (Ez az utóbbi adat persze nem csak a cigány
családokra jellemző, falvaink nagy részében egyáltalán nincs csatornahálózat.) Még viszonylag
legjobban a gázhasználattal állnak (53 esetben), de a másik oldalról ez is azt jelenti, hogy
a családok majdnem fele fa vagy széntüzelésű tűzhelyen főz. (Eltekintve attól a néhány extrém
kivételtől, akinek még ez sincs: az interjúzás során találkoztunk olyan családdal is, ahol a
főzést téglákra rakott vaslapon oldották meg.) Adalék az elmondottakhoz az is, hogy hogyan
fűtik lakásaikat. A döntő többség (87) hagyományos „kályhás” fűtést használ, korszerűbb
(gázkonvektor, cirko) csak 11 esetben fordul elő, holott ma már a falusi lakások jelentős
részében is ilyen fűtésmóddal találkozunk. Azt kell tehát mondanunk, hogy a falusi cigány
családok nagy többsége (mintegy háromnegyede) nem rendelkezik a legalapvetőbb civilizációs
tényezőkkel sem. Nyilvánvaló, hogy ez életmódjukat, életminőségüket, és ennek közvetítésével
felemelkedési esélyeiket alapvetően befolyásolja.
9 Ld. Bánlaky: i.m., 31. p.
17
Fontos mutató természetesen a család rendelkezésére álló lakótér nagysága. Egyik mutató itt a
lakószobák száma. Ez a következő képet mutatja: 1 szobás a lakása 27 családnak, 2 szobás 47-
nek, 3 és több szobája van 24-nek. (3 családról nincs meg ez az adat.) A másik mutató a lakás
alapterülete (ebbe a lakószobák mellett a házban bent lévő mellékhelyiségeket számoltuk be):
20 m2 alatti az alapterület 8 esetben, 21-40 m2 26 családnál, 41-60 m2-t 34-en mondtak, és 61
m2 feletti az alapterület 30 háztartásban. (Sajátosságként jegyezzük meg, hogy megnéztük a
lakásnagyság és a családlétszám összefüggését, igen gyenge kapcsolatot találtunk. 8-10 fős
család is lakik 40 m2-nél kisebb lakásban, és 2-3 fő is 61 m2 felettiben. Ami talán fontos, hogy
5 főnél nagyobb család 20 m2 alatti területű lakásban nem volt.)
Pontosabb adat nyilván a lakótér nagyságával kapcsolatban a laksűrűség. Általában a statisztikai
gyakorlatban ezt az egy lakószobára jutó személyek számával szokták mérni, mi eltértünk
ettől. Tudjuk ugyanis, hogy a cigány családoknál a lakás egyes helyiségeinek a funkciói nem
szigorúan elkülönítettek: gyakran a gyerekek a konyhában tanulnak, nem ritka, hogy a szobai
kályhán főznek, s.i.t. Ezért mi a lakás alapterületét viszonyítottuk az együtt élő családtagok
számához, mutatónk tehát az egy főre jutó lakás-terület. Ennek adatai (mellé helyezve az
1992-es adatokat):
A családok megoszlása az egy főre jutó lakás alapterület szerint
1992-ben és 1998-ban
(1992-re kerekített %-os adatok)
egy főre jutó terület 1992 1998
5 m2 alatt 14 16 család
5,1-10 m2 33 48
10,1-15 m2 26 19
15,1-20 m2 16 11
20 m2 felett 11 7
Szokásos normáink szerint az 5 m2-nél kevesebb egy főre jutó lakótér már elviselhetetlen
zsúfoltságot jelent. Családjaink közül minden hatodik-hetedik él ilyen körülmények között.
Az 5-10 m2 személyenkénti lakótér még mindig igen szűkös életteret jelent; így élt 1992-ben a
falusi cigány családok egyharmada, az 1998-as vizsgálat szerint csaknem fele. Mintha az
1998-as adatok (a többi kategóriát is figyelembe véve) rosszabb helyzetben volnának; itt is azt
kell mondanunk, hogy ezt biztonsággal nem értelmezhetjük romlásnak, de az állítható, hogy -
a fentebb jelzett újabb építkezések ellenére - a helyzet e téren nem javult. (Nem csodálható: az
interjúk - és az interjúzás során gyűjtött saját tapasztalatok - szerint a „szoc.pol.-os” házak
maximum két szobásak, eleve nagy létszámú családok juthattak ehhez a lehetőséghez,
felépülésük tehát a laksűrűségen lényegében nem változtatott.) Az adatok változatlanul
messze a magyarországi átlag alatt vannak: az ugyanis már 10 éve is (az 1990-es népszámlálás
adatai szerint) 25 m2/fő volt, azóta feltehetően nőtt is valamennyit.
Tudjuk, hogy a cigány családokra jellemző az erős összetartás, az intenzív belső kapcsolatrendszer.
Úgy véljük azonban, hogy az a zsúfoltság, amit adataink mutatnak, bármilyen meleg
családi légkör esetén is elfogadhatatlan. A felnőttek számára lehetetlenné teszi a szükséges
pihenést, a gyermekek nyilvánvalóan képtelenek ilyen körülmények között elmélyülten
tanulni, ez pedig rontja későbbi esélyeiket is. A 10 m2-nél is kisebb egy főre jutó lakótérben az
emberek szükségképpen folytonosan megsértik egymás „személyes terét” (átlépik a pszichológiából
ismert határt); feszültségek, a normálisnál gyakoribb konfliktusok forrása ez a
helyzet. (Még akkor is így van ez, ha bizonyosnak tekinthető, hogy a cigányság körében,
szocio-kulturális rendszerükben, a „személyes távolság” szükséglete a nem cigányokénál
kisebb.) Változatlanul kell megismételnünk az 1993-ban leírtakat: „Rövidtávú megoldás,
18
különösen az ország jelenlegi gazdasági helyzetében, nincs. Mégsem tehetjük meg, hogy
félretoljuk a problémát. Koncepciót kell kidolgozni, mégpedig minden szükséges tényezőt
figyelembe vevő, alaposan átgondolt koncepciót, a cigány családok lakáshelyzetének hosszútávú
megoldására.”10 Azért is kellett idézni ezt, mert efféle koncepció a mai napig sem
született meg. -
Egy civilizáltabb életforma lehetőségét jelezheti még az is, hogy milyen háztartási gépekkel,
eszközökkel rendelkezik a család. Az adatlapon a legfontosabb eszközök meglétére kérdeztünk
rá (ld. Melléklet, adatlap 11. kérdés), a feldolgozást úgy végeztük el, hogy az eszközöket
három csoportba soroltuk, és azt néztük, hogy egy-egy csoportból hány eszközük van. A három
csoport: az első a „kényelmi” eszközök (mosógép, centrifuga, porszívó, frizsider, villanyvasaló), a
második a „szórakoztató” eszközök (rádió, magnetofon, lemezjátszó, TV, video), a harmadik
magában a gépkocsi. Az adatok (csak azokat a változatokat tüntettük fel, amelyben van eset):
nincs ilyen eszköz 11
az első csoportból van 1 eszköz 2
első csoportból 2-3 eszköz 6
második csoportból 1 eszköz 6
második csoportból 2-3 eszköz 2
első csoportból 1, másodikból 1 eszköz 4
első csoportból 1, másodikból 2-3 5
elsőből 2-3, másodikból 1 13
elsőből 2-3, másodikból 2-3 19
elsőből 2-3, másodikból 4-6 5
elsőből 4-5, másodikból 1 6
elsőből 4-5, másodikból 2-3, gépkocsi 2
elsőből 4-5, másodikból 2-3 10
elsőből 4-5, másodikból 2-3, gépkocsi 2
elsőből 4-5, másodikból 4-6 3
elsőből 4-5 másodikból 4-6, gépkocsi 5
Első rátekintésre a kép nem nagyon rossz. A családok nagy többségének (74 eset) van kétféle
eszköze is, és 71 olyan család van, akiknél a „kényelmi” eszközökből legalább 2-3 megtalálható.
Figyelnünk kell azonban az erős polarizációra: az egyik szélső ponton ott van az a 11
család (a megkérdezettek erős tizede), akiknél semmiféle életminőséget javító eszközt nem
találtunk, a másik szélső ponton az az 5 család, akik gyakorlatilag minden felsorolt eszközzel
rendelkeznek. Ebben a tekintetben sem találtunk számba vehető változást 1992-höz képest; a
fő arányok az akkori vizsgálatban lényegében hasonlóan alakultak.11
Mint e rész bevezetőjében jeleztük, az adatlapon rögzíttettünk a lakásminőségre vonatkozó
kérdezőbiztosi becslést is. A kérdezőnek az volt a feladata, hogy benyomásai alapján rögzítse,
a lakás általános minősége az átlagosnál jobb, rosszabb, vagy átlagos. Tudjuk, hogy ez a
megítélés rendkívül bizonytalan, mégis értékelhető adatnak tartjuk, mivel a kérdezést mind a
101 esetben ugyanaz a személy végezte (tehát a megítélés szempontjai garantáltan azonosak
voltak), és a kérdező jól ismeri a falusi viszonyokat (maga is faluról származó cigány, akinek
rokonsága jelenleg is falun és), és abban állapodtunk meg, hogy a megítéléskor a falusi
átlagot tekinti mérvadónak. Megítélése a következő:
10 Bánlaky, i.m. 38. p.
11 Ld. Bánlaky, i.m. 82. p.; 12. tábla
19
átlagosnál jobb a lakás minősége 5 esetben
átlagos lakásminőség 22 esetben
átlagosnál rosszabbnak ítélte 68 esetben
(6 esetben hiányzik az értékelés)
A korábban mondottak fényében érvényesnek tudjuk elfogadni az értékelést, és ténynek
fogadjuk el, hogy faluban élő cigány családok jó kétharmadának rosszabbak a lakáskörülményei,
mint ami közvetlen környezetükben láthatnak. Nem gondoljuk, hogy ez különösebb
kommentárt igényelne.
Ugyancsak kérdezői becslést kértünk a lakás berendezéséről is. Minthogy itt a kategóriákba
sorolást eléggé megbízhatónak tekinthetjük (ez az alkalmazott kategóriák - ld. majd alább -
jellegéből következik), érdemesnek tartottuk más mutatókkal is összevetni. Az egy főre jutó
jövedelemmel (amiről részletesebben a következő részben szólunk) való összefüggést mutatjuk be:
3. sz. tábla: A lakás berendezése az egy főre jutó jövedelem szerint
E g y f ő r e j u t ó j ö v e d e l e m
Lakás berendezése 2 eFt
alatt
2-4
eFt
4-6
eFt
6-8
eFt
8-10
eFt
10-15
eFt
15-20
eFt
20 eFt
felett
együtt
Jó állapotú, részben új
bútorok, rendezettség
- - - - 1 1 - 1 3
Jó állapotú, részben új
bútorok, rendezetlenség
- - - - - - - - -
Közepes állapot, régi és új
bútor, rendezettség
- - 1 8 11 11 1 1 33
Közepes állapot, régi és új
bútor, rendezetlenség
- - - 2 - - - - 2
Rossz állapot, törött, kopott
bútor, rendezettség
- 2 4 14 12 14 2 - 48
Rossz állapot, törött, kopott
bútor, rendezetlenség
1 1 1 3 2 5 - - 13
A táblázat adataiból három dologra érdemes felfigyelni. Az egyik az, hogy - összhangban a
korábban mondottakkal - domináns a rossz, vagy legfeljebb közepes állapotú berendezés. A
falusi cigány családoknak tehát nem csak lakáskörülményei rosszabbak az átlagnál, hanem
lakásuk jobb berendezésére sem jut anyagi erejük. S hogy ez nem elsősorban igénytelenséget
jelent, azt mutatja a másik figyelemre méltó adat: a döntő többségnél a kérdező rendezett
körülményeket (tisztaság, rend, a körülményekhez képest igényes, gondos elrendezés; ezek
voltak a rendezettség megállapodás szerint megfigyelt kritériumai) regisztrált. Harmadjára
említésre méltónak tartjuk, hogy a két tényező között eléggé egyértelmű (a chi2 próba szerint
0,99 szinten szignifikáns) összefüggést találtunk: a magasabb egy főre jutó jövedelem jobb
berendezéssel jár együtt. Ez ismét arra utal, hogy nem az igényekkel, hanem az (anyagi)
lehetőségekkel van baj. Vagyis a cigány családok, ha módjuk van rá, tudják és akarják
magasabb szinten berendezni lakásukat, formálni mindennapi életterüket. Ezt az ezzel
kapcsolatos előítéletek („a cigányoknak nincsenek igényeik, ha jobb körülmények közé
kerülnek, úgyis tönkreteszik”) miatt tartottuk fontosnak kiemelni.
A lakásviszonyokkal kapcsolatban végül kérdeztük még, hogy az elmúlt években változott-e a
család lakáshelyzete? (Ld. Melléklet, adatlap, 12. kérdés) A válaszokat részletesen nem érdemes
bemutatni: a nagy többség (82 család) azt mondta, hogy nem változott lakáshelyzete:
ugyanott, lényegében ugyanúgy laknak, mint 6-8 éve. Itt legfeljebb az a látszólagos
ellentmondás érdemel figyelmet, hogy a házak építésmódjának adatai alapján azt mondottuk,
20
hogy elég sokan (a 19 változást jelzőnél minden valószínűség szerint többen) voltak a
„szoc.pol.-os” építkezők. Az ellentmondást az interjúk információi alapján lehet feloldani.
Többen beszámoltak ugyanis arról, hogy új házukat a régi helyén (tehát ugyanott) húzták fel, a
kivitelezés silánysága miatt azonban minőségi javulást nem érzékelnek. (Igaz, a ház nem
nedves, alulról nem ázik be, mint a lebontott régi, minden bizonnyal tartósabb is, de nem
nagyobb lényegesen, és változatlanul nincs ellátva az infrastrukturális komforttényezőkkel.)
Végtére még egyszer, nagyon hangsúlyosan ismételnünk kell: a falusi cigányság lakáskörülményei
nagy általánosságban ma is elfogadhatatlan szintűek. E körülmények szisztematikus
javítását a cigányság felemelkedése, integrációja egyik nélkülözhetetlen feltételének tartjuk.
2.3. Anyagi viszonyok: munka, jövedelmek, megélhetés
Közismert, hogy a szociológiai vizsgálatok egyik „kényes” kérdése a jövedelem. Itt a legnagyobb
a „szubjektív torzítás” veszélye általában is, még inkább olyan közegben, ahol a
jövedelmek nem jelentéktelen hányada a „szürke” vagy „fekete” gazdaságból származik. Az
adatlapon (a kérdőíves megkérdezésben) oly módon próbáltuk a torzítást csökkenteni, hogy
külön kérdeztünk rá az egyes lehetséges jövedelemfajtákra, de mindegyiknél a család
jövedelmét kértük. (Adatlap 14. és 15. kérdések) Úgy gondoltuk - jelezzük mindjárt: változó
sikerrel -, hogy a jövedelemfajtákra való külön kérdezéssel kevésbé marad ki bevallható
jövedelem, a családra kérdezéssel viszont elmosódik az egyéni „felelősség”. A kérdőív adatai
mellett ezúttal hangsúlyosabban támaszkodunk az interjúk információira is: a nem ritkán
kialakult jó bizalmi légkör olyan közléseket is felszínre hozott, amelyek a kérdőíves kérdezés
során a dolog természetéből következően rejtve maradtak. A szokásos - alkalmasint különböző
okokból a szokásosnál erősebb - bizonytalanságok ellenére az adatok megfontolást
érdemelnek.
Mindenekelőtt a - szerintünk - legfontosabbat, az állandó munkából (munkaviszonyból) származó
jövedelmet tekintsük; az 1992-es és 1998-as adatokat. (Ezúttal a közvetlen egymás
mellé helyezés nem lehetséges, mivel a mostani vizsgálat feldolgozása során - egyéb megfontolásokból
- más jövedelmi kategóriákat használtunk, mint 1992-ben. A fő tendenciák így
is követhetők.)
A családok megoszlása az állandó munkából származó havi (nettó) jövedelem szerint
1992 1998
nincs ilyen jövedelem 57% nincs ilyen jövedelem 50%
10 eFt alatt 20% 10 eFt alatt -
10-20 eFt között 15% 10-15 eFt között 18%
15-20 eFt között 7%
20-30 eFt között 4% 20-25 eFt között 9%
30 eFt felett 4% 25 eFt felett 16%
Mondottuk, hogy a jövedelmi „bevallásokat” óvatosan kell kezelnünk. De ha mást nem is, az
első sort tényként kell elfogadnunk: a „nincs ilyen jövedelem” kategória ugyanis egyszerűen
azt jelenti, hogy a családban senkinek sincs állandó munkaviszonya, márpedig a munkaviszony
meglétét nem szokás letagadni. Tényként kell tehát elfogadnunk, hogy a vizsgált
falusi cigány családoknak felében senkinek sincs állandó munkaviszonya, ezek a családok nem
21
rendelkeznek rendszeres munkajövedelemmel. (Gyakorlatilag ugyanezt mutatja a Kemény -
Havas - Kertesi vizsgálat12, és újabb adatfelvételek is.)
Ez az a pont, ahol az elemző nem képes megőrizni tudomány-megkövetelte hűvös tárgyilagosságát.
Torokszoruló indulattal kérdi: hogyan tud élni, hogyan tud létezni emberek sokasága,
egy népcsoport fele, több tízezer család úgy, hogy hosszú évek óta nincs valamennyire is
biztos létalapja? Végleg a társadalom eltartottjaivá válnak? De el tudja-e őket tartani ez a
társadalom? És el akarja-e őket tartani ez a társadalom? Vajon számolunk-e azzal, milyen
irtózatosan deprimáló, mentálisan is megterhelő munkabíró felnőttként mások jóindulatára
szorulni? Vajon számolunk-e azzal, milyen következményekkel járhat ez? Minek kell
történnie ahhoz, hogy végre komolyan hozzáfogjunk ezeknek az embertelen helyzeteknek a
megszüntetéséhez? Kérdések válasz nélkül - nehezen állható meg, hogy az elemzőt el ne
ragadja a tehetetlen düh és indulat. -
És ha van is állandó jövedelem, mekkora? 1998-ban az ilyen jövedelemmel rendelkezők bő
harmada 10-15 ezer forint közötti összeget mond. Mire elég ez? Megélhetésre semmiképp. És
családnak nyilván nem elegendő még a 15-25 eFt közötti jövedelem sem. Talán a 25 eFt
feletti egyhatod (16 család) bírhatna létezni valamiképp a munkajövedelemből, a többiek
életben maradását csak más forrásból származó jövedelem tudja biztosítani. Így a nyugdíj és
különböző jogcímeken kapott segélyek, juttatások.
A nyugdíjról az 1992-es vizsgálat alapján még azt lehetett mondani, hogy „...igazán jelentős
családi jövedelemforrást nem jelent.”13 Az akkori adatok szerint a családok nem egész 30%-
ában volt nyugdíj-jövedelem, és 21%-nál az összeg 5-10 eFt között volt, 7%-nál haladta meg a
10 eFt-ot. Az 1998-as adatok szerint rendes (öregségi) nyugdíjat a vizsgált családokban 13
személy kap, heten 10-15 eFt közötti összeget, öten 15-20 eFt közöttit, és egy fő 20 eFt-nál
nagyobb nyugdíjat. Rokkantnyugdíjas viszont 33 van, 1 fő 10 eFt alatti, 31 fő 10-15 eFt
közötti és 1 fő 15-20 eFt közötti nyugdíjjal. Úgy látszik nőtt a nyugdíjasok, mégpedig főként a
rokkant nyugdíjasok száma. Valószínűsíthető - több más vizsgálat is utal rá -, hogy sok
esetben a „rokkantosítás” a munkanélküliség előli menekülés stratégiája. (Erre utal az a
„furcsaság” is, hogy a vizsgálat községek közül egyben egyáltalán nem volt rokkantnyugdíjas,
míg egy másikban minden második családban volt. Könnyen lehet, hogy az utóbbi faluban
egyrészt a mintakövetés, másrészt a helyi orvos jóindulatú közreműködése nyomán szaporodott
meg a „rokkantak” száma. Tegyük még hozzá, hogy az esetek többségében ehhez a
stratégiához semmi csalásra nem lehetett szükség: a cigányság egészségi állapotának ismeretében
- erről később valamennyit még szólunk - könnyen lehetett valós tartós egészségkárosodási
tényezőket találni.) A nyugdíjak összege pedig - bár az infláció figyelembe
vételével a nominálisan magasabb összegeket még nagy jóindulattal sem lehet növekedésnek
tekinteni - adataink szerint nagyobb hányadát teszi ki a családi összjövedelemnek, mint 1992-
ben, nagyobb tehát a relatív jelentősége.
A segélyeket, juttatásokat két kategóriába vontuk össze. Az elsőbe a felnőttek segélyeit (munkanélküli
segély, jövedelempótló, rendszeres szociális segély), a másodikba a gyermekek után
járó juttatásokat (családi pótlék, GYES, nevelési segély) soroltuk. Az első kategória adatai:
12 Kemény - Havas - Kertesi i.m. 14.-17. p.
13 Bánlaky, i.m. 45. p.
22
A családok megoszlása a felnőttek után kapott segélyek, járadékok összege szerint
nincs ilyen jövedelem 42
10 eFt alatti összeg 2
10-15 eFt között 39
15-20 eFt között -
20-25 eFt között 15
25 eFt felett 1
(2 családnál értelmezhetetlen adat)
A legfeltűnőbb az, hogy a családok több, mint felénél van ilyen „jövedelem”; 1992-ben ez az
arány még csak 28% volt. Hat év alatt nagyjából duplájára nőtt tehát azoknak a (falusi) cigány
családoknak az aránya, amelyek rászorulnak a társadalmi gondoskodásra. Nem lehet eléggé
hangsúlyozni, hogy bár kell, nélkülözhetetlen ez a társadalmi segítség, de csak időlegesnek
szabad lennie abban az értelemben, hogy hosszabb távon nem ezzel, hanem a munka világába
történő reintegrálással lehet a gondokat oldani. Hogy maguk az érintettek is így gondolják
ezt, arra a fejezet végén fogunk adatszerűen visszatérni.
Tudjuk természetesen azt is, hogy erre a reintegrációra történnek kísérletek. A falusi cigányok
esetében fontos lehet a mezőgazdasági tevékenységek elősegítése; ezek eddig alkalmazott
formáit az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tanulmánya foglalja össze.14 Több
formát írnak le, de a tanulmány is megjegyzi, hogy ezek legfeljebb néhány ezer családra
terjednek ki a több tízezer rászoruló családdal szemben. Fontos - és elég gyakran felvállalt -
szerepe lehet ebben a dologban a kisebbségi (cigány) önkormányzatoknak, amelyek sok
helyütt különböző módon megkísérlik szervezni a cigányok munkához juttatását: „Megállapítható,
hogy a kisebbségi önkormányzatok is igyekeznek minden olyan lehetőséget
megragadni, amellyel pénzügyi forrásokkal egészíthetik ki költségvetésüket, ... A legtöbben
különböző foglalkoztatási programokra (...), ... (ezek) támogatására pályáztak.”15 Ámde ez a
tevékenység az önkormányzatok munkájának alig 2%-át teszi ki16, és hatékonysága sem
túlzottan nagy. Nem kerülhető tehát meg erre vonatkozó kormányzati koncepció kidolgozása.
A második kategória, a gyermekhez kötött juttatások adatsora a következő:
A családok megoszlása a gyermekhez kötődő juttatások összege szerint
nincs ilyen jövedelem 20
10 eFt alatt 10
10-15 eFt között 6
15-20 eFt között 5
20-25 eFt között 7
25 eFt felett 53
A családok nyolctizede részesül tehát ilyen juttatásban; az arányban nincs semmi meglepő,
mivel ahol gyermek van ott magától értetődően van pl. családi pótlék. A viszonylag magas
összeg is természetes: sokgyermekes családokról van szó. Erősen meggondolkodtató azonban,
ha ezeket az adatokat összevetjük a családok összes jövedelmével. Nézzük tehát ennek adatait!
14 Mezőgazdasági programok a cigányság körében. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet
sokszorosított kiadványa, szerzők és évszám megjelölés nélkül. (Szövegösszefüggés alapján 1998)
15 Csefkó F. - Pálné Kovács I. - Tasnádi P.: A kisebbségi önkormányzatok működésének országos
tapasztalatai. MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete, 1998, 36. p.
16 Csefkó - Pálné - Tasnádi: i.m. 49. p.
23
A családok megoszlása a család összes bevételének összege szerint
10 eFt alatt 1
10-15 eFt 6
15-20 eFt 8
20-25 eFt 5
25-35 eFt 11
35-45 eFt 21
45-60 eFt 25
60 eFt felett 24
A két adatsor összevetése alapján biztonsággal állítható, hogy számos olyan család van, amelyekben
az összes jövedelem nagyobbik részét a gyermekek utáni járandóságok teszik ki. Márpedig
ezek a járandóságok elvileg, koncepcionálisan csak kiegészítő jellegűek: az (elméleti)
alapfeltételezés az, hogy a család, munkajövedelmei révén, megteremti normális létalapját, és
a gyermeknevelés többletköltségeihez hárul hozzá az állam (a társadalom). Akkor azonban,
amikor a család összes jövedelmének nagyobbik hányadát teszik ki ezek a juttatások, nyilvánvaló,
hogy a család megélhetésének forrásául szolgálnak. A juttatás így elveszíti eredeti
értelmét, elveszíti kiegészítő, pótlék jellegét.
Ha mármost a jövedelmekkel kapcsolatos eddigi négy adatsort vetjük össze, akkor azt kell
megállapítani, hogy jelenleg a falusi cigány családok összes jövedelmeinek meghatározóan
nagyobb részét a nem munkaviszonyból származó jövedelmek teszi ki. Ily módon, fogalmazhatunk
úgy is, a család, mint egész válik „eltartottá”, a társadalom eltartottjává, ennek minden
negatív következményével együtt. (A negatív következmények két legfontosabbika a
cigánysággal szembeni averziók növekedése; ezzel a munka második fő részében fogunk
részletesebben foglalkozni, és az érintettek mentális állapotának, közérzetének romlása; erről
a fejezet végén szólunk még.)
Rákérdeztünk még az alkalmi forrásokból (alkalmi munka, gyűjtögetés, stb.) származó
jövedelmekre. (Ld. Melléklet, adatlap 15. kérdés) Az adatsor gyakorlatilag értékelhetetlen: 95
esetben mondták azt, hogy nincs ilyen jövedelmük, vagy havi 1000 Ft alatti összegű. Hárman
vallottak 1-2 eFt közötti, és szintén hárman ennél magasabb ilyen jövedelemről. (Az 1992-es
vizsgálatban a nincs, vagy 1000 Ft alatti választ 77% adta, 9% mondott 1-2 eFt ilyen jövedelmet,
és 14% ennél magasabbat.) Az interjúk adatai ezzel szemben egészen mást mutatnak.
A családok jó kétharmadában említették, hogy napszámból, egyéb alkalmi munkákból jutnak
nem jelentéktelen (az információk természetéből következően sajnos nem kvantifikálható)
jövedelemhez. (Például: „Nyáron jobb, akkor sokat lehet napszámba menni, naponta 1000-
1500 forintot adnak.”) Az információk - és a két vizsgálat adatainak - eltérése könnyen
értelmezhető. 1992-ben még kevésbé volt elterjedve a „fekete” munka, az akkori alkalmi
jövedelmek főleg más tevékenységből (csiga- és gomba-gyűjtés, stb.) származtak, amelyekről
kérdőíves kérdezéskor is könnyebben nyilatkoztak. Ma már eléggé elterjedt a „fekete” munka
(egyik helyszínünkről konkrét, sajnos a dolog természetéből következően nem részletezhető
és nem pontosítható információnk van arról, hogy egy helyi vállalkozó többtucat embert -
főként cigányokat - foglalkoztat rendszeresen úgy, hogy naponta szállítja őket saját autóbuszán
a közeli nagyvárosba fekete munkára), erről viszont a kérdőíves kérdezésben annak
ellenére sem nyilatkoztak, hogy a kérdező maga is cigány volt, megbízhattak benne. Az interjú
kötetlenebb szituációja megengedte, hogy - főként az idézett inkább csak sejtető, mint határozottan
kimondott formában - ezekről a jövedelmekről is szó essék. Ám, mivel viszonylag
megbízható adatszerű információink a dologról nincsenek, a továbbiakban számolni nem
tudunk ezekkel a jövedelmekkel, legfeljebb az elemzések során kísérelhetjük meg számba
24
venni meglétüket és hatásaikat. Azt mindenesetre itt is le kell szögeznünk, hogy az ily módon
szerzett jövedelmet, még ha nagysága számottevő is, semmiképpen sem tudjuk megoldásnak
elfogadni. Sem állampolgárként (a közteherviselés - adózás - megkerülése miatt), sem
morálisan (a tartósan végzett „fekete” munka demoralizáló hatása közismert), sem szociálisan
(e jövedelmek bizonytalansága és perspektívátlansága - többek között az ez úton meg nem
szerezhető nyugdíjjogosultság - miatt).
A jövedelmi viszonyok legfontosabb, összefoglaló mutatója az egy főre jutó jövedelem. Ennek
adatai, mellé állítva (az alkalmazott intervallum-különbségeknek megfelelően „eltolva”) az
1992-es adatokat:
A családok megoszlása az egy főre jutó jövedelem összege szerint
1992-ben és 1998-ban
(1992-re %-os adatok)
1992 1998
1 eFt alatt 7
1-2 eFt között 17 2 eFt alatt 1
2-4 eFt között 44 3
4-6 eFt között 21 6
6 eFt felett 10 6-8 eFt 27
8-10 eFt 27
10-15 eFt 32
15 eFt felett 5
Az adatok, úgy véljük, önmagukért beszélnek. 1992-ben a 6.000 Ft, 1998-ban a 15.000 Ft
alatta van a bármilyen számítás szerint kimutatott létminimumnak. Ezen a szinten élt -
vegetált? - 1992-ben a falusi cigány családok 90%-a, 1998-ban száz közül 96. Mit lehet ehhez
hozzátenni? Mit lehet itt „elemezni”? -
Az anyagi helyzethez természetesen a jövedelmek mellett hozzátartoznak a kiadások is. A
vizsgálat(ok)ban csak a fix, „kötelező” kiadásokat mértük. (Ld. Melléklet, adatlap, 13. kérdés)
Ezek ugyanis még viszonylag könnyen „megfoghatók”, abban az értelemben is, hogy az
adatközlők be tudnak számolni róluk. A „szabadrendelkezésű” pénzeszközök elköltésérőlamelyekből
az élelmiszerek, ruházkodás, stb. költségeit kell fedezni - kevéssé valószínű, hogy
akár csak becslés szinten is adatot tudjanak mondani. Nézzük először csupán a kiadások
adatait, az 1992-es és 1998-as vizsgálatokból.
A családok megoszlása a fix kiadás összege szerint 1992-ben és 1998-ban
1992-re %-os adatok
1992 1998
5 eFt alatt 44 35
5-10 eFt között 29 32
10 eFt felett 24 34
Első ránézésre úgy tűnik, mintha a helyzet nem sokat változott volna. De ha meggondoljuk,
hogy ez alatt a 8 év alatt az olyan szolgáltatások árai, amelyeket itt a fix kiadások kategóriájába
soroltunk (áram, gáz, közlekedés, stb.) mennyit emelkedtek, furcsának vélhetjük, hogy a
kategóriák között nincs lényegesen nagyobb eltolódás. Magyarázatot a fix kiadások belső
összetételének elemzése és az interjúk adnak.
A fix kiadások között 1992-ben az egyik igen fontos tétel az OTP részletek törlesztése volt.
(A családok többségénél szóltak házépítésre felvett kölcsön törlesztéséről, számosan
említették tartós fogyasztási cikkek részletfizetését is.) 1998-ban ilyen kiadást csak elvétve
25
találtunk. Az interjúkból tudjuk, hegy nem azért, mintha nem lennének törleszteni valók,
hanem azért, mert nem tudják törleszteni. Mi az adatlapon azt kértük, mondják el, milyen
tényleges fix kiadásaik vannak. („Mennyi a család havi fix kiadása”) Akik nem tudják fizetni
az OTP részleteket, nem is tüntették fel kiadásként. Ilyen esetben ez tényleg nem kiadás,
ámde...
Az igazán érdekes kérdés itt természetesen az, hogy hogyan viszonylanak egymáshoz a család
jövedelmei és kiadásai.
4. sz. táblázat: A család havi fix kiadásainak összege
a rendszeres jövedelem összegei szerint
A c s a l á d r e n d s z e r e s h a v i j ö v e d e l m e
A család
havi fix
kiadása
10 eFt
alatt
10-15
eFt
15-20
eFt
20-25
eFt
25-35
eFt
35-45
eFt
45-60
eFt
60 eFt
felett
együtt
1 eFt alatt - 1 - 1 1 - - - 3
1-2 eFt 1 2 3 1 2 5 - 1 15
2-3 eFt - - 1 - 1 - 2 - 4
3-5 eFt - 2 2 1 2 1 3 2 13
5-10 eFt - - 1 - 3 7 12 9 32
10 eFt felett - 1 1 2 2 8 8 12 34
együtt 1 6 8 5 11 21 25 24 101
Eléggé határozott olyan összefüggést lehet látni, hogy a magasabb havi fix kiadás magasabb
rendszeres jövedelemmel jár együtt. Miután megnéztük azt is, hogy a fix kiadások összefüggésben
vannak-e a család létszámával, az életkori összetétellel, és más demográfiai, illetve
település-helyzeti tényezőkkel, és szignifikáns kapcsolatot egy ilyen esetben sem találtunk,
arra kell gondolnunk, hogy egészen egyszerűen arról van szó, hogy amely családnak több a
rendszeres jövedelme, az képes a „kötelező” kiadásokat teljesíteni. Vagyis a „bevallott” fix
kiadások összege nem attól függ, hogy ténylegesen mennyi a család fizetési kötelezettsége,
hanem attól, hogy mennyit képes ezekből a kötelezettségekből fizetni. Úgy látszik, hogy 1992-
ben még a családok többsége, ha nehezen, ha panaszkodva is, de kifizette, amit „muszáj” volt
kifizetni, 1998-ra a helyzet annyiban változott, hogy sok család már nem is számol ilyen
kötelezettségeivel, mert úgysem tudja teljesíteni.
Megerősíti ezt a következtetést egy sajátos mutatónk adatainak alakulása, amelyet
jövedelem/kiadás mutató-nak nevezhetünk. Egy olyan viszonyszámot képeztünk, amely
véleményünk szerint jó összefoglaló mérőszáma a család anyagi (jövedelmi) helyzetének. A
család összes (bevallott) bevételét osztottuk a fix kiadások összegével. Itt azonban még az
adatok bemutatása előtt érdemes maguknak az arányszámoknak a belső taralmáról szólni.
Ha az arányszám 1,0 alatt van, ez azt jelenti, hogy a családnak több a kötelező, fix kiadása,
mint a (bevallott) összes jövedelme. Ebben az esetben a családnak - elvileg, a kötelező
kiadások maradéktalan teljesítése esetén, és ha jövedelem ténylegesen akkora, amennyit
mondtak - egyáltalán nem marad megélhetésre pénze. Hogy mégis élnek valahogy, csak a már
be sem vallható „fekete” jövedelmeknek, vagy más nem legális megélhetési forrás igénybevételének
köszönhető. Ez megítélésünk szerint a szó legteljesebb értelmében vett nyomorszint.
Az 1,0-2,0 közötti mutató érték, a fentebb látott jövedelmi adatok tükrében, még mindig
erőteljesen szegénységi szint. Itt ugyanis az összes jövedelem legfeljebb másfél-kétszerese a
„kötelező” kiadásoknak, annak fele-negyede marad megélhetésre. A modális értékekkel
számolva (4-5 tagú család, 50 eFt körüli összes jövedelem) ez olyasmit jelent, hogy ennek a 4-
26
5 tagú családnak 25-30 eFt-ja marad a megélhetésre; egy főre 5-8 eFt. Alappal mondhatjuk ezt
szegénységnek. A 2,0-3,0 közötti mutató - az összes jövedelem két-háromszorosa a fix
kiadásoknak - jelzi adott jövedelmi viszonyok mellett a tisztes, konszolidált szegénység
szintjét. A 3,1 feletti arányszám esetén pedig már nagyjából elfogadható életszínvonalra is
lehet gondolni. Ennek fényében nézzük az 1992-es és 1998-as adatokat:
A családok megoszlása a jövedelem/kiadás mutató szerint
1992-ben és 1998-ban
1992-re %-os adatok
jövedelem/kiadás mutató értéke 1992 1998
1,0 alatt 5 2
1,1-2,0 között 20 6
2,1-3,0 között 16 12
3,1 felett 58 79
Itt megint azt látjuk, mintha a mutatóval mért anyagi-jövedelmi helyzet az elmúlt 8 évben
javult volna. De utalnunk kell arra, amit fentebb a fix kiadások belső szerkezetének, illetve az
interjúk információinak alapján mondottunk: erős valószínűséggel állíthatjuk, hogy a fix
kiadások, a kötelezettség szintjén, valójában nem csökkentek, csak fizetésük vált reménytelenné.
Az egy főre jutó jövedelem elemzésekor pedig megmutattuk, hogy a családok
kilenctizede (1998-ban még ennél is nagyobb hányada) a létminimum alatti egy főre jutó
jövedelemmel rendelkezik. A változás tehát csak annyi, hogy 1992-ben még a családok
fontosnak tartották megélhetésük rovására is teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, 1998-ra
eljutottak a „nem érdekel az OTP, inkább a gyereknek adok enni” álláspontjához. (S bár az
elemzőnek, úgy mondjuk, nem feladata az ítélkezés, annyit azért el kell mondania, hogy hajlamos
akceptálni ezt az álláspontot...)
Fontos azonban az anyagi-jövedelmi viszonyokkal kapcsolatban még megjegyeznünk, hogy az
elmúlt években a cigányság körében is erős polarizáció ment végbe. Az 1992-e vizsgálat
alapján még ezt lehetett írni: „...a cigányságon belüli polarizáció az aktuális jövedelmi
viszonyok tekintetében kisebb mérvű,... igazán magas jövedelmekkel nem találkoztunk.
(Lehetséges, hogy igazak a ‘milliomos cigányokról’ szóló szóbeszédek, ezek azonban egészen
biztosan nem a falvakban élnek.)”17 1998-ban már, mind interjúink tanúsága, mind személyes
tapasztalataink alapján elmondható, hogy a falvakban (is) élnek „milliomos” cigányok. (Az
egyik vizsgált faluban a falu orvosával - aki vagy harminc éve praktizál ott, ismeri települését
- vettük számba a „vagyoni elitet”, és állapítottuk meg, hogy a falu öt leggazdagabb embere
közül - akik a szó teljes értelmében tényleg nagyon gazdagok; mondjuk pl. a Mercedes
évenkénti cseréje nem gond - legalább négy, de lehet, hogy mind az öt cigány vállalkozó. Más
vizsgált falvakban is volt módunk találkozni igazán gazdag cigányokkal is.) Komoly kérdés,
hogy ez a jövőben a cigányságon belüli elkülönüléshez fog-e vezetni? Láttunk jeleket erre is,
arra is. Láttunk jelet arra is, hogy a meggazdagodott cigány vállalkozó felelősséget érez a
többi cigány iránt, és többféle módon igyekszik segíteni nekik. És láttunk jelet arra is, hogy
valaki gazdagságát a cigányságból való kiemelkedésre igyekszik felhasználni, és a „többieket”
tehetetlennek, munkakerülőnek bélyegzi. A cigányság már ma sem egységes társadalmi
csoport (valószínűleg sohasem volt az, legfeljebb arról van szó, hogy a polarizáció erősödik),
mindenfajta politikának, lett légyen szó szociálpolitikáról, kisebbségi politikáról, vagy bármi
másról, ezzel helyzettel kell számolnia.
17 Bánlaky, i.m. 55. p.
27
Az anyagi helyzettel kapcsolatban végül véleményt kértünk arról, hogy a megkérdezettek
szerint „...a család anyagi helyzete az elmúlt 5-6 évben javult, vagy romlott?” (Ld. Melléklet,
adatlap, 16. kérdés) A vélemények: 3-an mondták azt, hogy anyagi helyzetük javult, 9
válaszoló véleménye szerint nem változott, és 88 megkérdezett szerint romlott családjuk
anyagi helyzete. Az e fejezetben bemutatott adatok alapján hajlamosak vagyunk nagyjábólegészéből
elfogadni ezt a véleményt. -
2.4. Családi gazdálkodás és életmód-mozzanatok
Előre kell bocsátanunk, hogy itt valóban csak mozzanatokról lesz szó. A vizsgálatban, nem ez
lévén fő kérdése, csak néhány erre vonatkozó kérdést tettünk fel, inkább csak jelzendő egy-két
problémát. Elemzésünk tehát nem követ szoros logikai rendet; az egyes mozzanatokat
önmagukban mutatjuk meg.
Elsőként, falusi családokról lévé szó, azt érdemes megnézni, hogy milyen házkörüli - termelő
- gazdálkodást folytatnak? Nyilván ennek egyik alapfeltétele a gazdálkodásra alkalmas
földterület. (Ld. Melléklet, adatlap, 19. kérdés) Az adatok:
A családok megoszlása a rendelkezésre álló, művelésre
alkalmas földterület szerint
nincs művelhető földterülete 13
100 négyszögölnél kevesebb 74
101-200 négyszögöl 6
201-500 négyszögöl 2
501 négyszögölnél több -
(6 családról nincs adat)
Ezek a „földtulajdoni” viszonyok érthetővé teszik, hogy jelentősebb volumenű termelést
családjaink nem folytatnak. Árutermelést semmiképpen: kérdeztük azt is, hogy, ha termelnek
egyáltalán valamit, eladnak-e abból? Ilyen válasszal egyetlen eggyel sem találkoztunk. A saját
szükségletre termelés is igen csekély, sok családban egyáltalán nem foglalkoznak ezzel. Nem
csodálható: önálló ház esetében - és láttuk, családjaink lakása többségében ilyen - a 100 négyszögölnél
kisebb terület éppen csak az udvar nagyságrendje, ahol hely kell a közlekedésre,
tüzelő tárolásra, effélére, konyhakertnek már fizikailag nincs helye. Ahol mégis van valamennyi
termelés, babot, borsót, esetleg krumplit termelnek, azonban ezekből is inkább csak
kiegészítő mennyiséget: az interjúkból tudjuk, hogy a család teljes szükségletét, akár csak egyegy
termékből is, saját termelésből csak elvétve tudják kielégíteni.
Holott, jegyezzük meg közbevetőleg, a termeléshez szükséges tudás sokuknál minden valószínűség
szerint megvan: elég sokan dolgoztak korábban termelőszövetkezetben18, nyilván a
legalapvetőbb agrotechnikai eljárásokat megtanulták. Erre (is) építhettek azok a programok,
amelyek a falusi cigányság földhöz, termelési feltételekhez jutását célozták meg.19 A tanulmány
a legjelentősebb három programnak az Autonómia Alapítvány programjait (amelyek a
18 Ld. Mészáros Árpád - Fóti János: A cigány népesség jellemzői Magyarországon, Stat. Szle.,
1996/11., adataik szerint 1990-ben az aktív kereső cigányok 21-25%-a az agrárágazatban dolgozott;
vélhetően a falusi cigányok körében az arány még magasabb volt.
19 A programokról korrekt elemző összefoglalást ld. Mezőgazdasági programok a cigányság körében;
korábbi lábjegyzetben hivatkozott tanulmány.
28
legkorábban, már 1990-ben indultak), a Népjóléti Minisztérium szociális földprogramját
(1993-ban indult), és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 1996-ban indult programjait
tartja.20 A programok jelenleg mintegy 7-8 ezer családra terjednek ki, a programok
által támogatottak megoszlása: 61% a szociális földprogramban, 22% az MCK programjaiban,
17% az Autonómia Alapítványtól kapott támogatást.21 Noha a tanulmány e programokat
jelentősnek tekinti, értékelése differenciáltabb: ezekben általában „A tenyérnyi cigánybirtokokon
egyszerű és a családi igényekhez, aktivitáshoz igazodott a termelési szerkezet és
színvonal. ... A családok nagyobb hányada ... megelégszenek azzal a pár zsák burgonyával,
kukoricával, ami önfogyasztásuk egy részét fedezi.” A programok hatékonyságáról pedig ezt
írják: „Tapasztalataink szerint ilyen eredményesnek, akár sikeresnek is minősíthető program
kevés van, arányuk 10-15% lehet.” (Szerzők kiemelése.)22 Úgy látszik tehát, hogy a mezőgazdasági
termelés a falun élő cigány családok többsége számára egyenlőre nem jelent komolyabban
számba vehető kivezető utat.
Egy kevéssel nagyobb volumenű az állattartás. (Ld. Melléklet, adatlap, 21. kérdés) Itt „csak”
65-en mondták azt, hogy nem tartanak semmilyen haszonállatot, 11-nél szerepel szárnyas, 20-
nál szárnyas és számosállat (disznó) saját fogyasztásra, és 1 család nevel eladásra is állatot. Ez
is nagyon kevés, de ez sem lehet meglepő: ha nincs föld, ahol - legalább részben - meg lehet
termelni a takarmányt, képtelenség állatot tartani, hiszen a kevés jövedelemből még
takarmányt is vásárolni lehetetlenség.
A falusi cigány családok gazdálkodásában tehát a saját szükségletre termelés jelenleg
gyakorlatilag nem játszik szerepet. Az interjúk alapján azonban állíthatjuk - és itt az 1992-es
vizsgálatban leirt23, másutt mások által is megfogalmazott véleménnyel is vitatkozunk -, hogy
ennek nem elsősorban az az oka, hogy a cigányok nem értenek a termeléshez, és az sem, hogy
nem akarnak ezzel foglalkozni, hanem a minimális objektív feltételek hiányoznak. Ez viszont
azt is jelenti, hogy az olyannyira szükséges koncepcionális munkahely - munkalehetőség -
teremtő programok kidolgozásakor a mezőgazdasági tevékenység iránti hajlandósággal, és a
szükséges (minimális) szakértelemmel, mint humán erőforrással számolni lehet.
A kiadások struktúrájának egy elemeként azt néztük, hogy hogyan szerzik be a szükséges
ruhaneműeket. (Ld. Melléklet, adatlap, 25. kérdés) Megnéztük természetesen azt is, hogy a
beszerzés módja összefüggésben van-e más tényezőkkel, így az egy főre jutó jövedelemmel,
családösszetétellel, stb. Érdemi összefüggést egyetlen esetben sem találtunk, ami a következő
adatok ismeretében nem is igazán meglepő. A „megvesszük a boltban” választ mindössze
hatan jelölték meg, használt ruhát 14 család vásárol, „ajándékba, segélyként kapunk ruhát,
cipőt” 8 válaszoló szerint, és a legtöbben, 72 azt mondták, hogy „megvesszük valamelyik
olcsó piacon”. Az utóbbi évtizedben elterjedt „olcsó piacokon” való vásárlás tehát, úgy
látszik, beépült a falusi cigány családok vásárlási szokásrendszerébe.
Az életvitel egyik kiemelkedően fontos elemének tartottuk, hogy hogyan étkeznek a családjaink.
(Ld. Melléklet, adatlap, 22. és 23. kérdés) Először azt nézzük, hogy milyen gyakran
esznek otthon főtt ételt. 2 családban főznek naponta többször is, a legtöbben, 71 család,
naponta egyszer főznek meleg ételt, 18 családban nem mindennap, de hetente többször, és 5
családnál mondták azt, hogy ennél ritkábban van főzés. Ezek még önmagukban nem volnának
20 I.m. 5. p.
21 i.m. 5.-6.p.
22 I.m. 16. És 55. p.
23 Ld. Bánlaky i.m. 58. p.
29
nagyon rossz arányok, ámbár nem tudjuk, hogy a leggyakoribb egyszeri meleg étel mellett
hogyan néz ki a többi étkezés (ha van...), és azért a 23 nem mindennap főző családot is nagyon
soknak tartjuk. Ez ugyanis azt is jelentheti, hogy a családoknak - benne a gyerekeknek! -
csaknem negyede nem jut minden nap főtt ételhez, de gondolhatjuk - remélhetjük legalább... -
azt is, hogy közülük többen iskolában, vagy más közétkeztetésben mégis csak esznek meleg
ételt. Ez utóbbira utalhat, hogy egy másik válasz-sorban (ld. Melléklet, adatlap, 24. kérdés)
51-en mondták azt, hogy a gyermek(ek) étkeznek az iskolában (óvodában) úgy, hogy ők
fizetik a térítést, még 3 család gyermekeinek az önkormányzat fizeti az iskolai (óvodai)
étkezést, és 19 válaszoló szerint azért nem étkeznek az iskolában (óvodában), mert nincs rá
szükség, otthon tudnak rendesen étkezni. Mármost arra (is), hogy mit jelent az otthoni „rendes
étkezés”, választ kapunk, ha megnézzük, hogy mit főztek az utóbbi (a megkérdezés előtti) 3
napban. Néhány tipikus felsorolás:
zöldbab, krumpli, káposzta
bableves, krumpli, lecsó
bab, krumpli, rántott leves
pörkölt, paprikás krumpli, lecsó
krumpli, bab, gomba (hetente egyszer hús)
káposztás tészta, bableves, gomba
lecsó, rántott hús (csak a gyerekeknek), nokedli, paprikás krumpli
És a teljes kigyűjtés, kommentár nélkül:
A 101 adatlapon összesen 314 étel említése szerepel. (Szerepel még 3 esetben vajaskenyér,
zsíros kenyér is, nem tudni, miért jelölték ezt meleg étel-nek; a feldolgozásból természetesen
kihagytuk.) A legtöbb esetben 3, ami azt jelenti (három nap ételeit kértük), hogy abszolút
domináns az „egytálétel”; akkor is, ha az leves. A negyedik említett étel gyakran egészen
bizonyosan „kísérő”: pl. a vakaró (cigánykenyér, bodag), ami lisztből, vízből sóból készült massza,
platnin megsütve. Az ételek listája, az említések gyakorisága szerint (a húsfélék kiemelve):
bab, zöldbab, bableves 60 említés
leves (krumplileves, rántott leves, stb.;
legtöbbször csak „leves” megj.) 34
(húsleves) (3)
lecsó 32
paprikás krumpli 31
tészta (krumplis, káposztás, mákos, stb.) 28
borsó (többnyire leves) 22
krumpli (további megjelölés nélkül) 21
nokedli (többnyire további megj. nélkül) 19
pörkölt 15
főzelék (további megjelölés nélkül) 10
vakaró („cigánykenyér”, bodag) 8
gomba 7
sült hús 4
rántott hús 4
fasírt 3
hús (további megjelölés nélkül) 2
töltött káposzta 2
sült szalonna 1
csirke szárny 1
30
hurka 1
palacsinta 1
bukta 1
rakott krumpli 1
paradicsom (?) 1
Tehát 314 említés, ebből húsféle 32.
A következő adatnak logikailag nem itt volna a helye, azért tettük ide, mert talán ezek az
adatok is segítenek megérteni a cigány családok saját helyzetüket illető megítélését. Azt
kérdeztük (ld. Melléklet, adatlap, 15. kérdés), hogy „Véleménye szerint a család anyagi
helyzete az elmúlt 5-6 évben javult, vagy romlott?” A válaszok megoszlása, a kérdőívben
megadott válasz-változatok szerint:
javult 1
romlott 99
nem változott -
(1 megkérdezett nem válaszolt.)
Ők így érzik...
A kérdőív végén, szokás szerint, feltettük még azt az obligát kérdést is (amire általában nem
szoktak válaszok érkezni), hogy „Akarna-e még valamit elmondani helyzetükkel, megélhetésükkel
kapcsolatban?” Ezúttal a 101 kérdőívből 99-en volt válasz erre a kérdésre. Többnyire
felsorolás, általában 2-3 dolgot említettek. Néhány jellemzőt ezúttal is idézünk:
munkalehetőség, jobb lakásviszonyok, olcsóbb eü. ellátás
munkahely, olcsóbb gyógyszer
állandó munkahely, a gyerekek taníttatásához több segítség
munkahely, rendezett lakásviszonyok, a gyerekeket nem tudják taníttatni
tanulási lehetőségek támogatása, biztos munkahely
olcsóbb árak, nagyobb támogatás a fiataloknak
(nem jellemző, egyedi, de érdekes) Nincs problémájuk. Annak örülnének, ha a vállalkozásuk
továbbra is sikeres lenne.
Munkahely kellene, csak az oldaná meg a cigány helyzetét.
Létezni csak munkahellyel lehet, és nem segélyekből, akármennyi is az.
Itt csak a leggyakrabban említett kategóriákat emeljük ki. Messze a leggyakoribb a munka,
munkahely, munkalehetőségek szükségességének említése: összesen 71. A jobb lakás, lakáshoz
jutás segítése és hasonlók 39 esetben fordulnak elő. Olcsóbb egészségügyi ellátást,
gyógyszereket 26-an tartottak fontosnak említeni. 17 esetben pedig az iskoláztatás segítése
szerepel valamilyen formában. Nagyon fontosnak tartjuk külön kiemelni, hogy több segély,
több családi pótlék, több közvetlen anyagi támogatás óhajtása egyetlen egy esetben szerepel a
válaszokban. („olcsóbb megélhetés, több támogatás”) Ezzel szemben áll a 71 munkahely. Ha
feltesszük is, hogy maga kérdezési szituáció pozitívabbra, „elvárás-szerűbbre” hangolta a
válaszokat (noha a kérdés nyitott volt, és nem késztetett határozottan az egyáltalában való
válaszadásra sem), ez az adat akkor is erőteljesen megkérdőjelezi azokat a véleményeket
(mondhatjuk így már nyugodtan: azokat az előítéleteket, amelyek szerint a cigányok lusták,
nem akarnak dolgozni. (Erősíti következtetésünket, hogy a válaszokban több esetben
megjelent a hitel, mégpedig kifejezetten termelés elindítását lehetővé tevő hitel szükséglete.)
31
A kérdőív adatai, interjúink, interjúzás közben szerzett személyes tapasztalataink alapján
állítjuk: akarnak dolgozni, munkából akarnak megélni, csak legyen általuk elérhető munka. Ez
lehet a „cigánypolitika” (egyik) kiindulási alapja.
A válaszok megoszlása ezeken túl még egy dologra hívja fel a figyelmet. Az olcsóbb egészségügyi
ellátás, olcsóbb gyógyszerek viszonylag gyakori (26) említése, azt sejteti, hogy nem
csekély problémák lehetnek a faluban élő cigányok egészségi állapotával. Jelen vizsgálat erre
a kérdésre nem tért ki, de sejtésünket alátámasztja Dr. Szirtesi Zoltán korábban már hivatkozott
könyve. Az első fejezetben ezt írja: „A magyarországi cigányok átlagosan kb. 10-15
évvel kevesebb ideig élnek, mint az országos átlag.” És másutt: „Egy Szeged-Kiskundorozsma
városrész cigány telepén készült felmérés jól mutatja a népcsoport katasztrofális egészségi
állapotát.”24 Azt gondoljuk, nagyon fontos volna országos vizsgálatot szervezni a cigányság
egészségi állapotának pontosabb megismerésére. -
Áttekintve ebben s az előző fejezetekben a falusi cigányok élethelyzetét, anyagi viszonyaikat,
életvitelük néhány mozzanatát, fel kell tennünk most már a kérdést:
És akkor hogyan, milyen megélhetési stratégiákkal élnek a cigány családok?
2.5. A megélhetési stratégiákról
Szuhay Péter tanulmányában25 azoknak a lehetséges tevékenységeknek a felsorolását adja,
amelyek nem a társadalmilag szervezett munkamegosztás részei (nem „hivatalos” munkák), és
amelyek lehetővé teszik a megélhetést. Ezek:
a./ Gyűjtögetés - zsákmányolás: vadon nőtt termények, gyógynövények, stb. gyűjtése, csigagyűjtés,
hörcsögölés, szemétből guberálás.
b./ Böngészés, mezgerelés: a betakarítás után a földön maradó termények összegyűjtése.
c./ „Szedd magad!” akció: felszabaduló gyümölcsösökben a maradék leszedése és esetleg
értékesítése.
d./ Alkalmi és bérmunka: bármilyen napszámban, vagy más módon, hivatalos bejelentés
nélkül végzett munka.
e./ Szolgáltatás: meszelés, tapasztás, szoc. pol.-os lakásépítésben közreműködés, fuvarozás,
stb.
f./ Ipari termelés: teknő- és egyéb faáru készítés, kosárfonás, téglavetés, stb. nem „hivatalos”
(iparengedélyes) formában.
g./ Mezőgazdasági termelés.
h./ Kereskedelem.
i./ „Banki” tevékenység: lényegében magán-kölcsön nyújtás uzsorakamatra.
j./ Szociális ellátás: idős nyugdíjasok befogadása és ellátása nyugdíjuk fejében.
k./ Közvetítői tevékenységek.
24 Dr. Szirtesi Zoltán: A cigányság egészségügyi helyzete, 13. p. 20. p.
25 Szuhay Péter: Foglalkozási és megélhetési stratégiák a magyarországi cigányok körében; in: A
cigányok Magyarországon, Budapest, 1999, MTA, 139-163. p.
32
Vizsgálatunkban e tevékenységek többségével mi is találkoztunk, főként az interjúkban
beszéltek róluk. Úgy gondoljuk azonban, ezek egyes tevékenységek, mégpedig mindegyikük
valamilyen jövedelemszerző tevékenység. A megélhetési stratégia több ezeknél.
Felfogásunk szerint a megélhetési stratégia egy terv, elgondolás, valamilyen összetett cselekvési
algoritmus kidolgozása arra nézve, hogy adott feltételek között hogyan lehet biztosítani a
család megélhetését. Ennek természetesen részét képezik a Szuhay Péter által összefoglalt
jövedelemszerző tevékenységek, illetve azok közül az adott család számára hozzáférhetők is,
de részét képezik a költség-racionalizálásra (költségek csökkentésére) vonatkozó elképzelések,
a fogyasztási szerkezet átalakítása, a családi munkamegosztás újra-strukturálása,
valamint esetenként az értékrend átstrukturálása is.
Vizsgálatunk adatai még nem elegendőek ahhoz, hogy a falusi cigányok megélhetési stratégiáinak
tipológiáját megalkossuk. Jelenleg még néhány fontosnak tűnő elemet tudunk csak kiemelni.
A jövedelemszerző tevékenységekkel kapcsolatban már több korábbi vizsgálat megállapította,
hogy igen nagy jelentősége van a „fekete” gazdaságban végzett munkának. Új fejleménynek
látjuk az e tevékenységek egy részének igen fejlett (informális) megszervezettségét. A munkát
vállaló gyakran már nem maga keresi meg a munkaadót, hanem erre specializálódott
közvetítők révén jut munkához. (Pl. olyan formában - korábban már utaltunk erre -, hogy a
közvetítő saját járművével akár 100-150 km távolságra is naponta szállít munkásokat. A napi
bér ilyenkor - több interjú egybehangzó adata szerint - 1000-1500 Ft, a „vállalkozó” a
munkaadótól általában ennek kétszeresét veszi fel.) Ugyancsak új fejleménynek látszik a
(mezőgazdasági) napszám újra-terjedése. A régi-új kis és középbirtokosoknak újra szüksége
van idegen (nem családi) élő-munkaerő időszakos alkalmazására.
Más jövedelemszerző tevékenységek jelentősége csökkenni látszik. Így például a böngészésmezgerelés
a nagyüzemi táblák fogyása miatt: a kisüzemi parcellákon a tulajdonos gondosabb
betakarító munkája után nemigen marad összegyűjteni való. A gyűjtögetés-zsákmányolás a
felvásárló rendszerek összeomlása miatt veszített jelentőségéből. A falusi cigányok által
nyújtható szolgáltatások iránt a kereslet csökkent: az általános életszínvonal-romlás miatt
azok is, akik eddig igénybe vették ezeket, igyekeznek maguk elvégezni, amit lehet.
Átalakulóban van tehát a lehetséges jövedelemszerző tevékenységek rendje; annyi azonban
bizonyosnak látszik, hogy a falusi cigány családok jelentős hányadában a különböző jellegű és
szervezettségű „fekete” munkák szervesen beépülnek a tevékenységszerkezetbe, a család
megélhetését döntően az ilyen munkákra alapozzák. A megélhetési stratégiába beépül az ilyen
munkák megszerzésének szükséglete.
A költség-racionalizálásnak (költségek csökkentése) és a fogyasztási szerkezet átalakításának
is viszonylag új módozataival találkoztunk. Az egyik ezek közül a „kötelező” fizetnivalók
nem-fizetése. (Kérdés persze, hogy ez „racionalizálás”-e? A szó valódi értelmében biztosan
nem, hosszabb távú irracionalitása nyilvánvaló. Egyes esetekben azonban a cigány - és persze
a velük azonos élethelyzetben lévő nem cigány - családok számára is kikerülhetetlen kényszer-„
intézkedés”.) Láttuk, hogy gyakorivá vált az OTP törlesztő részletek nem fizetése,
gyakori a közüzemi számlák kiegyenlítésének halasztása is, és, sajnos, ebben a kategóriában
gyakorivá vált az is, hogy nem fizetik (nem tudják fizetni) az iskolás gyermek napközijét,
étkeztetését.26 A költség-csökkentés másik, immár megélhetési stratégiába szervesített
eszköze a ruházkodási kiadások csökkentése. (Ld. fentebb.) Hasonlóképpen az étrend-alakítás
26 Bővebben szól erről az „A gyermekvédelmi támogatás hatékonysága a hátrányos helyzetű cigány
gyermekek problémáinak megoldásában” c. vizsgálati zárójelentés; Népjóléti Minisztérium Család-
Gyermek és Ifjúságpolitikai Főosztály, 1998
33
is. (Ld. ezt is fentebb.) Ez utóbbiak alapján azt mondhatjuk, hogy a megélhetési stratégiák
szerves részét képezi a szükséglet-kielégítés szintjének szisztematikus (átgondolt, megtervezett)
csökkentése. Bizonyos értelemben ide tartozik a családok jelentős részének „gazdálkodásába”
szervesen beépült tartozás-cirkuláció. Ez azt jelenti, hogy a boltban hitelbe vásárolnak,
amikor pénzhez jutnak, először kiegyenlítik a tartozást (és bevásárolnak eltartható
alapanyagot - lisztet, zsírt, stb. - amennyit lehet), ezzel azonban nagyjából el is fogy pénzük,
és a következőkben ismét hitelbe vásárolnak.
A családi munkamegosztás átstrukturálásával első sorban azokban a családokban lehetett
találkozni, amelyekben a férfi - hosszabb, esetleg több évtizedes folyamatos munkaviszony
után - munkanélkülivé lett. Nem általános, de megfigyelhető volt több esetben is, hogy ilyen
családban a hagyományos tevékenységszerkezet (a férfi végzi a kereső munkát, az asszony
ellátja a háztartást, a gyerekek - sok gyerek! - ellátását) úgy módosult, hogy a „fekete” munkát
az végzi, aki éppen talál ilyet (tehát, ha női munkára van igény, akkor az asszony megy
napszámba), és az otthon lévő felnőtt - adott esetben a férfi - látja el a családot. Fellazulnak
tehát a családi munkamegosztás kötött szerepei, a megélhetési stratégia része éppen a családi
munkamegosztás szerepeinek tudatos labilizálása lesz. („Mostanában nincs olyan, hogy ez
asszony dolga, ez meg nem. Aki bír, megy pénzt keresni, ha lehet, aki nem, csinálja a többit.”)
Az értékrend átstrukturálódása többféle motiváció, attitűd részleges vagy teljes átalakulását
jelenti. Az egyik a munkához való viszony. Korábban - az 1992-es vizsgálatban ez még tetten
érhető volt - kezdett a cigányok körében is kialakulni valamiféle elvárás a munka minőségével,
vagy legalábbis egy nem akármilyen jövedelmezőségével kapcsolatban. (Akármilyen
munkát akármennyiért már nem akartak elvállalni.) Az adatlap záró-kérdésére adott, fentebb
bemutatott válaszok, meg az interjúkban elhangzottak azt mutatják, hogy ez az attitűd (ez a
munka-érték) az elmúlt években módosult: alapkritérium az állandóság lett. Bármilyen
munkát gyakorlatilag bármennyiért hajlandók lennének elvállalni, ha az fix jövedelmet,
állandó munkaviszonyt jelent.
Egy másik érték-alakulás a tanuláshoz való viszony módosulása. A korábbi évtizedek
csökkenése után az elmúlt évtizedben újra növekedni kezdett a cigány fiatalok körében a 8
általánost el nem végzők aránya.27 Ennek részben anyagi okai vannak: a családok nem tudják
biztosítani a tanulmányok minimális költségeit sem. Jelentősebbnek látszik azonban az, hogy
a szülők és a gyermekek egyaránt úgy vélik, hogy nincs értelme a tanulásnak, úgysem tud a
fiatal munkához jutni.
És van az érték-alakulásnak meglehetősen kényes mozzanata is. Kommentár nélkül egy
interjú-részlet: „Én eddig életemben nem loptam, nem raboltam. Ha másként nem lesz, ha a
gyerek éhes lesz, én, kimondom magának, lopni fogok, nem szégyellem.” (4 gyerekes fiatal
asszony, férje 5 éve munkanélküli.) ((Itt említünk meg egy módszertani jellegű tapasztalatot.
Több interjúban találunk az előzőhöz hasonló megfogalmazást, de több interjúban találunk
kifejezetten-kimondottan a lopás útján történő élelemszerzésre vonatkozó „vallomást” is.
Mint jeleztük, az interjúkat négyen készítettük. Az egyik - szociális képzésben részt vevő
tanítványunk - fiatal cigány lány volt. Az utóbbi fajta „vallomások” kizárólag az ő általa
készített interjúkban fordulnak elő. Neki elmondták. -))
A megélhetési stratégiák tehát változóban vannak. A cigányok - mint már annyiszor, és
éppúgy, mint a hasonló helyzetben lévő nem cigányok - alkalmazkodnak a változó körülményekhez;
ezúttal a nehezedő körülményekhez a stratégia „szigorításával”. Szükséges volna
a stratégiák lehetséges típusainak felrajzolás érdekében kiterjedtebb kutatást szervezni. -
27 Vizsgálati helyszíneink iskoláinak adatközlése.
34
3. Cigányok és nem-cigányok viszonyának alakulása, előítéletek
3.1. Az előítéletekről általában
A kutatás során arra kerestünk választ, hogy a rendszerváltást követő években történt-e változás
a cigányok és nem cigányok viszonyrendszerében, illetve kíváncsiak voltunk arra, hogy a
társadalmi változások, a nagy arányú munkanélküliség, egyes társadalmi rétegek lecsúszása,
illetve elszegényedése, valamint a nagymértékű társadalmi rétegek között kialakult egyenlőtlenség
hogyan hatott a cigánysággal szembeni előítéletesség alakulására?
A kisebbségekhez való viszony egyik fokmérője a társadalom lelkiállapotának. Klasszikus
szociálpszichológiai felfogás szerint az elszegényedés, a kilátástalanság érzése, a deprivált
állapot, a nagy mértékű munkanélküliség arra hajlamosítják a társadalom érintett részét, hogy
frusztrációs állapotukban felgyülemlett indulataikat valamilyen kisebbségre vetítsék ki, a
kisebbségben pedig bűnbakra, súlyos problémáik okozójára leljenek. Különösképpen így van
ez, amikor nagyobb társadalmi csoportokat, közösségeket, ill. rétegeket érnek traumák, megrázkódtatások.
Ezek a történések felerősítik a már meglévő bűnbakképzési mechanizmusokat,
és ez bizonyos kisebbségek szervezett diszkriminációjába, üldöztetésébe csaphat át. A
jelenséget Bibó politikai hisztériának nevezi. Allport az előítélet című művében vizsgálja,
hogy hogyan alakulhat át a szóbeli előítéletesség bizonyos társadalmi feltételek között a
kisebbségek diszkriminációjává fizikai üldözésévé, vagy akár teljes megsemmisítésükké.
Erős Ferenc 1994-es előítélet vizsgálatában28 öt fokú „rokonszenv-ellenszenv” skálát használt,
arra kérte a megkérdezetteket, hogy osztályozzanak különféle külcsoportokat. A legellenszenvesebb
póluson a cigányok jelennek meg a bőrfejűek, a homoszexuálisok és a kábítószeresek
társaságában.
Egy másik, 1995-ös vizsgálatuk29 kérdőívében megkérdezték a mintában szereplőket, hogy a
felsorolt csoportok közül melyeknek tagjaival engedné gyermekét barátkozni, és ha engedné,
kiket engedne lakásában meghívni vendégségbe? A csoportok a hazai lakosság többsége
számára külcsoportot jelentenek. (Deviancia, etnikum, vallás, külföldi állampolgárság) A
vizsgálat eredményéből kitűnik, hogy a különféle deviánsok csoportjait valamint a cigányokat
a fehértől elütő bőrszínűeket, valamint a románokat is kevésbé szeretnék gyermekeik
társaságában látni.
Mindkét vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a legelutasítottabb társadalmi kisebbségi
csoport ma Magyarországon a cigányság.
Az említett vizsgálatban cigányellenesség skálát is alkalmaztak, melyből kitűnt hogy a
diszkrimináció általános megfogalmazása a cigányokkal szemben is viszonylag nagyfokú
elutasításra talál („a cigányokat teljesen el kell különíteni a társadalom többi részétől, mivel
képtelenek az együttélésre”) Kisebb az ellenkezés a hátrányos megkülönböztetéssel szemben,
ha valami konkrét interakciós szituációról van szó(„csak helyeselni lehet, hogy vannak még
olyan szórakozó helyek, ahová a cigányokat nem engedik be.”) Még kisebb az ellenkezés, ha a
28 Erős Ferenc: Etnicitás és identitás - a cigányellenesség dimenziói a mai magyar társadalomban. In:
Megismerés, előítélet, identitás; szerk.: Erős Ferenc, Új Mandátum könyvkiadó 1998, 237.-247. p.
29 U. ott
35
hátrányos megkülönböztetés valamilyen áldemokratikus formában jelenik meg („mindenkinek
joga van arra, hogy a gyermekét olyan iskolába járassa, ahol nincsenek cigány gyerekek.”)
Hasonló összefüggések találhatók a pozitív diszkriminációt tartalmazó kijelentéseknél. A
cigányok előnyben részesítése általában nem számíthat egyetértésre, azonban ha a támogatási
forma konkrét („az országnak áldoznia kéne arra, hogy a cigányok anyanyelvükön is tanulhassanak,
ha akarnak”), az már elfogadhatónak látszik a megkérdezettek körében. A vizsgálati
anyagban kiugróan magas az egyetértés a hagyományos negatív sztereotípiákat tartalmazó
kijelentésekkel. („a cigányok nem dolgoznak, vérükben van a bűnözés”)
Lázár Guy a felnőtt lakosság nemzeti identitásáról és a kisebbségekhez való viszonyáról szóló
tanulmányában30 kimutatta, hogy a cigányokkal szembeni ellenséges viszony lényege, hogy e
kisebbség külcsoportként jelenik meg az emberek többsége számára, olyan külcsoportként,
mely főként negatív referencia csoportként szolgál.
Lázár Guy összehasonlító adatokkal bizonyítja, hogy 1988 és 1992 között Magyarországon
valójában mérséklődött a cigányellenesség. Ezek szerint nem állíthatjuk, hogy a rendszerváltást
követő társadalmi feszültségek egyre erősödő bűnbakkeresési mechanizmusban
csapódnának le. A vizsgálatot alátámasztja egy holland szociológus, Koos Postma tanulmánya
is, amely a magyarországi rendszerváltás és az előítéletesség alakulásának összefüggéseivel
foglalkozik. Az említett megállapítás Lázár és Postma szerint abból adódik, hogy a közvélemény-
kutatási adatok szerint csökkent a cigányok jellemzésére használt kedvezőtlen
tulajdonságok említési aránya, valamint mérséklődött azon válaszolók aránya, akik a cigánykérdést
szegregáció vagy erőszakos asszimiláció révén oldanák meg, és nőtt azoké, akik a
cigány etnikum elismerését szorgalmazzák.
Kérdés az, hogy valóban csökkent-e a cigányokkal szembeni előítéletesség, vagy pedig a
nemzetközi szociálpszichológiai szakirodalomban manapság sokat emlegetett tényezőről, az
előítélet-rendszerek átalakulásáról, új típusú előítéletek megjelenéséről van-e szó?
Rupert Brown szerint31 a kevésbé befolyásolható finomabb mérési módszerek, melyek a
viselkedést veszik alapul, azt jelzik, hogy ez a csökkenés inkább a megváltozott társadalmi
normáknak tulajdonítható, semmint az előítéletektől mentes szemlélet belsővé tételének.
A klasszikus előítéletek helyét puhább, rejtettebb előítéletek vették át, melyeket lényegesen
nehezebb tetten érni. A rejtett előítélet nem annyira az ideológia, mint inkább a cselekvés
szintjén mutatkozik meg. Egyik előfordulási formája az elkerülés, nyelvezete pedig a másság,
az etnikai és kulturális indentitás pozitív mivoltának elismerését hangsúlyozza.
Lehetséges, írja Erős Ferenc, hogy hosszú távon a hagyományos előítéletek szerepe Magyarországon
is csökken, ez azonban nem feltétlenül jelenti a cigányellenesség mérséklődését.
Lehetséges, hogy nálunk is a hagyományos előítéletek helyét a „puhább”, lényegüket tekintve
viszont semmivel sem kevésbé negatív előítélet-formák veszik át.
Kutatásunkban, amelynek egyik fő kérdése az előítéletesség vizsgálata volt, számos
információ ez utóbbi folyamatra utal. Mint látni fogjuk, az előítéletesség, ha részben változott
formákban is, nem csak jelen van, hanem az utóbbi években (újra) erősödött is.
Anyagunkat az interjúvázlat (ld. Melléklet) témakörei szerint rendeztük el, külön választva a
cigány és a nem cigány interjú alanyok által mondottakat.
30 Hivatkozik rá Erős F. i.m.
31 Ld. Rupert Brown: Régi és új előítéletek. In: Megismerés, előítélet, identitás; 211.-217. p.
36
3.2. Emberi-társadalmi kapcsolatok - nem cigány interjú alanyok
Úgy tűnik számunkra, hogy a társadalmi-politikai-gazdasági változások az emberi kapcsolatok
alakulását is befolyásolták. A munkanélküliség, vagy az attól való félelem, a bizonytalan
holnap, a megélhetésért folyó küzdelem erősen csökkenti az emberi-társadalmi kapcsolatok
iránti szükségleteket:
"Furcsa, maguknak valóak lettek az emberek. Nincs összetartás, nem is beszélgetünk
egymással." (Tiszapüspöki, fiatalasszony)
„Megváltoztak az emberi kapcsolatok a rendszerváltás óta. Zárkózottabbak lettek
az emberek, nincsenek közös megmozdulások.” (Sajóhidvég, pedagógus ffi)
„Az emberek fásultak. Régen, ha találkoztunk, örültünk egymásnak. Ha ma találkozunk,
akkor panaszkodunk. Nincs kedvünk beszélgetni. Megfogytak a társaságok.
Mindenki a maga bajával törődik.” (Gávavencsellő, pedagógus nő)
Egy-egy fontosabb „esemény” azonban képes még előhívni a régi közösségi szokás és
kapcsolatrendszereket:
„A faluban széleskörű, jó kapcsolat, összetartás van. Egy-egy lakodalom nagy
esemény. Olyankor mindenki tudja mi a dolga. Jól megvan itt cigány, sváb,
paraszt.” (Hetvehely, 50 éves asszony)
3.3. Emberi-társadalmi kapcsolatok - cigány interjú alanyok
Az emberi-társadalmi kapcsolatok egyik fontos aspektusaként a cigányokkal készített interjúk
során a válaszokban gyakran megjelent a helyi polgármesteri hivatallal, valamint a cigány
kisebbségi önkormányzattal való kapcsolataik minősége illetve kritikája. Számunkra ez annak
jelzése, hogy a cigány népesség lényegesen kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint a nem
cigány lakosság. Az már szinte közhelynek számít, hogy a rendszerváltás nagy vesztese a
cigányság volt. Az ismert tények nem csak a cigányságot érintették, azonban ennek a népcsoportnak
a muníciója, amivel az új helyzet elé volt kénytelen nézni, sokkal kevesebb volt.
(Rosszabb lakáshelyzet, alacsony iskolázottság, nincs felhalmozott, befektetésre alkalmas
tőke, nincs a megélhetést átmeneti időre biztosító tartalék, stb.)
A polgármesteri hivatal munkájával való elégedettséggel (már amennyire ez elégedettségnek
tekinthető...) mindössze egy faluban találkoztunk:
„Nem megyünk egyről az egyre. Mi itt a tanácstól mindent megkapunk, ami
lehetséges. Mindenki meghallgat, mindenki segít, de nem elég. Szegény itt cigány,
sváb, magyar. Jól megvagyunk. Tessék idehallgatni. Azér jobb volt a Kádár
idejében. Isten nyugosztalja szegényt.” (Hetvehely, középkorú ffi)
És egy másik vélemény ebből a faluból, egy egészen más aspektusból:
„4 éve vagyok a cigány önkormányzat elnöke. A polgármesterrel nagyon jó a kapcsolatom”
- (Hetvehely)
Az 1993-as kisebbségi törvény előírta a kisebbségi önkormányzatok létrehozását. A perifériára
szorult, rossz szociális helyzetben lévő cigány kisebbség sokat várt az érdekeit védő
sorsukon (reményeik szerint) segíteni tudó cigány kisebbségi önkormányzatok létrejöttétől.
37
Azt gondolták, hogy mostantól választott képviselőiken keresztül nekik is lesz beleszólásuk az
őket érintő kérdésekbe. Természetesen elsősorban foglalkoztatási, valamint lakás problémáik
megoldását, anyagi helyzetük javulását várták az újonnan megalakult intézményektől. Csefkó
Ferenc és munkatársai a kisebbségi önkormányzatok működésének kutatása során vizsgálták a
kisebbségi önkormányzatok tagjainak főbb jellemzőit.32 Ennek során a cigány önkormányzatokkal
kapcsolatban a következő megállapításokra jutottak. Az iskolai végzettség tekintetében
a 8 általánost nem végzettek aránya a cigányoknál a legmagasabb, 8 általános iskolai
végzettséggel 63%-uk, szakmunkás-bizonyítvánnyal 25%, érettségivel 8%, felsőfokú végzettséggel
csupán 3% rendelkezik. A cigány kisebbségi önkormányzat tagjainak csupán 23%-a
rendelkezik valamilyen munkaviszonnyal. Egyértelműnek tűnik, hogy a kisebbségi önkormányzatiság
adta lehetőségekkel akkor lennének képesek jobban élni, ha képzettebbek és
felkészültebbek lennének a politikusi feladatok végzésére. Valószínűnek tartjuk, hogy a
felsorolt okok is közrejátszanak választóik csalódottságában. (A problémacsomag másik
részének, a hatalommal való visszaélés különböző formáinak elemzésére a rendelkezésünkre
álló információk alapján jelen tanulmányban nem vállalkozhatunk.)
A kisebbségi (cigány) önkormányzatokkal azok működésével kapcsolatos vélemények:
„94-ben indultam a cigány önkormányzati választásokon. Megválasztottak.
Keveset tudok segíteni.” (Tiszapüspöki)
„A cigány önkormányzat visszaél a hatalmával. Ha kapnak pályázaton valamit,
csak a rokonoknak adnak, nekünk nem. Nyertek pályázaton malacokat hizlalásra.
Azt nem osztották ki a cigányok között, hanem levágták őket és eladták a húst.
Megvettük, mer’ rá vagyunk szorulva. Olcsón adták. A pénzt meg zsebre vágták”.
(Tiszapüspöki, 50 éves ffi)
„A cigány önkormányzat nem tájékoztatja a cigányt semmiről. Nem intéz az
semmit. A vetőmag akcióról is késve értesítettek. Semmi értelme, hogy vannak.
Halálozáskor fizetnek 5000 Ft.-ot. A polgármester meg sem hallgat bennünket.
Átnéz rajtunk.” (Sajóhidvég, 50 éves nő)
„A cigány önkormányzat sem a cigányokért van, hanem a vezető rokonságáért.”
(Sajóhidvég, mn. ffi)
„Az önkormányzatnál meg sem hallgatnak, le sem ültetnek. Soha nem történik
semmi. A cigány önkormányzat sem segít. Tudom mér: össze vannak azok barátkozva
a tanácsiakkal.” (Sajóhidvég, 57 éves rokkantny. nő)
„A cigány önkormányzat csak a maga és a rokonai hasznát nézi. A többi cigánnyal
nem törődik. Majd megint jön a választás, és akkor majd autóval hordják
a népet a kocsmába, megvendégelik, aztán meg szavaztatnak velük. Így megy ám
ez. A cigány önkormányzat vezetője intézi a vállalkozó testvérével a szoc.pol.
lakásépítéseket is. Vagy 20 házat felépítettek, majd lebontották, mert nem tudtak
beköltözni, a pénz elfogyott, a vállalkozónak fizettek az OTP-n keresztül. Aztán
maradtak a putriban” (Gávavencsellő, rokkantnyugdíjas gazdálkodó)
„A cigány önkormányzat csak a maga zsebét nézi. (Gávavencsellő, mn. ffi)
32 Csefkó Ferenc - Pálné Kovács Ilona - Tasnádi Péter: A kisebbségi önkormányzatok működésének
országos tapasztalatai. MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete, 1998, 11.-16. p.
38
„Máma itt nem lehet szólni, mert a falnak is füle van. Nem veszek részt gyűléseken.
Nem szavazok. Itt félni kell az embernek.” (Gávavencsellő, 57 éves mn. ffi)
A szorosabban vett emberi kapcsolatok alakulásának dolgában az interjúk alapján egy eléggé
markáns tendenciára figyeltünk fel. Úgy tűnik, hogy a minimális jövedelemmel rendelkező,
kedvezőtlen helyzetben lévő emberek között él az összetartás, a szolidaritás, intenzívebbek és
melegebbek a kapcsolatok. Ugyanakkor csalódott ellenszenvet éreznek azokkal szemben, akik
képesek voltak megkapaszkodni, vagy jobb helyzetbe kerülni, nem utolsó sorban azért, mert
kiszolgáltatottak velük szemben. (Bolti hitel, fekete munka.)
Az azonos helyzetűek jó kapcsolatairól, összetartozásáról:
„A falubeli cigányokkal nem nagyon van kapcsolatunk. A szomszédokkal jó a
viszony. Segítjük egymást.” (Tiszapüspöki, cigány-magyar házaspár)
„A szomszédokkal jól megvagyunk, de nem tudjuk egymást segíteni.” (Hetvehely,
mn. nő)
„A telepen jó a hangulat. Mindenki „rokon” Nagyon jól megvagyunk. Nincs
veszekedés. Nincs munka. Az a baj.” (Sajóhidvég, 27 éves nő)
Az utcában mind szegények vagyunk. Segítjük egymást, ahogy tudjuk.” (Gávavencsellő,
mn. ffi)
A csalódott ellenszenv kifejeződései:
„A Juingok (cigány vállalkozók) meg rajtunk gazdagodnak. Nekünk senki sem
segít.” (Nógrádmegyer, 50 éves nő)
„Már nem a régi világ van. A szegénység széthúzza az emberi kapcsolatokat,
növeli az ellenségeskedést. Mindenki örül, ha behúzódhat valahová. A cigány a
saját fajtáját lenézi, ha neki jobban megy. (Sajóhidvég, mn. ffi)
Azok, akik valamennyire is jobb helyzetbe tudtak kerülni (kisebb-nagyobb vállalkozók), a
kapcsolatok szakadozásáról, irigységről panaszkodnak.
„Irigyek az emberek egymásra. A világ hozza magával most ezt. Nincs összetartás.”
(Tiszapüspöki, kocsmáros)
Úgy látszik, hogy a ők érzik és éreztetik gazdagodók különbözőségét, akik számára negatív
élmény a korábbi kapcsolatrendszerből való kiszakadás. Az interjúk szerint:
„Nézze, ezek a vállalkozók azért nem felejtették el, honnan jöttek. Ha cigány
halott van, segítik a családot pénzzel, torravalóval. Ha munkás kell az építkezésre,
saját fajtájukat viszik napszámba, nagyon sok cigány jut így megélhetéshez.”
(Nógrádmegyer, kocsmáros ffi)
„Már nem tartom a kapcsolatot a telepen maradtakkal. Szűk baráti köröm van.
Ezekben az emberekben megbízhatok. Cigány-cigány között az utóbbi években
nőttek a feszültségek. Az emberek irigyek. Segítem én a cigányt hitellel a boltomban.
Nem felejtettem el, honnan jöttem.” (Nógrádmegyer, vállalkozó)
(Ezzel a jelenséggel másik falvakban - határozottabban Gávavencsellőn és Sajóhidvégen - is
találkoztunk; itt csak a legtömörebb megfogalmazású interjú részleteket adtuk.)
A jelek szerint tehát eléggé határozottan nő a cigányságon belüli polarizáció. Mégpedig nem
csak anyagi-vagyoni értelemben, hanem a társadalmi-közösségi kapcsolatok mezőjében is.
Egyik interjú alanyunk egyenesen úgy fogalmazott, hogy „ők már más fajta”. Figyeljünk erre a
39
megfogalmazásra: „A cigány a saját fajtáját lenézi, ha neki jobban megy”. A kiemelkedett
cigány még tagadja ezt („Nem felejtettem el, honnan jöttem”), a maradó (vagy azok egy része)
is érzi valamennyire („Ha munkás kell az építkezésre, saját fajtájukat viszik napszámba...”),
de a maradók mégis inkább a különbözőséget hangsúlyozzák („A Juingok meg rajtunk
gazdagodnak.). A polarizációt fogalmazza meg egy „kívülálló” véleménye is:
„Nő a cigányságon belüli ellentét is: a jobb módban élők, akik igyekeznek
rendesen élni, lenézik a többi cigányt. Volt, aki nevet változtatott, hogy össze ne
keverjék a lumpen cigányokkal. Igazán gazdag cigány persze itt nincs, csupán egy
konszolidált anyagi helyzetet tudnak felmutatni, de például a jövedelmük nekik is
csak annyi, hogy joggal kérnek gyermekvédelmi támogatást. Tehát itt nem a
jómódból származik az ellentét, inkább az életvitel különbözőségéből.”
(Tiszapüspöki, polgármester)
Azt jelenti mindez, hogy a társadalmi különbségek erősebbek az etnikai összetartozásnál. A
cigánysággal való foglalkozás során, a cigánypolitika alakításakor ezt a tényt messzemenően
figyelembe kell venni.
3.4. Cigányok - nem cigányok viszonya falun belül
A cigány-nem cigány viszonyok alakulását egy-egy falun belül a cigány és nem cigány
válaszok ütköztetésével érzékeltetjük. Fontosnak találtuk megnézni azt is, hogy a cigány
lakosság mennyire érzékeli a nem cigány lakosság velük kapcsolatos gondolatait, érzéseit,
előítéletességüknek mértékét.
Mivel az anyagok áttekintésekor a vélemények megfogalmazásában feltűnően nagy különbségeket
láttunk az előítéletesség mértéke és a megnyilvánulás foka szerint, első lépésben e
szerint sorba rendeztük az adatokat. Fel kellett figyelnünk arra, hogy határozott sűrűsödések
vannak falvak szerint. Úgy gondoltuk tehát, hogy ezúttal tanulságos lesz a vizsgált falvak
adatait külön-külön nézni.
A nem cigány lakosság körében találkoztunk néhány faluban a cigány lakossággal szemben
elfogadással. Íme néhány példa:
„Minálunk nincs gond a cigányok meg a többiek között. Amikor a hetvenes évek
közepén felszámoltuk ott az erdőszélen a cigánytelepet, a beköltözéskor a falu
minden részébe mentek a cigányok lakni. Befogadta őket a falu. Talán azért is,
mert ez sváb falu volt, 45 után nagy részét kitelepítették, úgy szivárogtak vissza -
apámék is -, tudják mi az, ha üldözik az embert. Meg a cigányok itt téeszben, főleg
az erdőgazdaságban dolgoztak, rendesen dolgoztak, nem volt probléma. Most
sincs.” (Hetvehely, polgármester)
A falubeli cigányok válaszai differenciáltabb képet mutatnak:
„A szomszédokkal jól megvagyunk, de nem tudjuk egymást segíteni, mert ők is
nagyon szegények. A falubeli parasztok nem jönnek ki a cigányokkal.” (Hetvehely,
mn. 60 körüli asszony)
„Előítélet inkább csak az idősebb embereknél tapasztalható” (Hetvehely, cigány
önkormányzat vezetője)
40
Nem cigány vélemények egy másik faluból:
„A cigányokkal jól megvagyunk. A szembeszomszéd cigány család. Velük
kölcsönösen segítünk egymásnak” (Nógrádmegyer - idős házaspár)
Ebben a faluban - Nógrádmegyer -, ezt hozzá kell tennünk, az előítéletességgel kapcsolatban
nem cigány interjúalanyaink, az idézett kivételével, nem nyilatkoztak, kitértek a válasz elől.
Miért? A választ a következő, cigány emberrel készült interjú részlete adja meg:
„A faluban itt lenne előítélet, csak nem merik. (kimondani) Van itt egy pár nagyon
gazdag cigány vállalkozó. Hát ez a kezébe tartja itt a dolgokat. Ezeket nem lehet
lebüdöscigányozni. Szép is lenne. Jó emberek ezek. Védik a cigányt. Amikor a
polgármester a saját földjére küldte a cigány közmunkásokat dolgozni, akkor is
kihívták a TV.-t” (Nógrádmegyer, kocsmáros)
Más cigány vélemények innen; a második idézetben figyeljünk majd fel a kölcsönösségre:
„Szerintem a faluban jó a cigány-paraszt viszony.” (Nógrádmegyer, vállalkozó
ffi)
„Itt a magyarok közül van, aki segít, van akire nagyon sokat szorultam. Ők rendesek.
Ha baj van, én is megyek, segítek. A férjem is. Aztán ha pénz kell, adnak.
Aztán van aki nem rendes. Van, aki lenéz bennünket, de a cigány is lenézi a
magyart.” (Nógrádmegyer, 4 gyerekes fiatalasszony)
Egy következő faluban több olyan véleménnyel találkoztunk (bizonyos mértékig tipikusnak is
tekinthető számosságban) a nem cigány lakosság körében, amit úgy is címkézhetnénk, hogy
„én nem vagyok előítéletes, de...”
„Az itteni cigány családokban csalódtam. Csak jogaik vannak. Egyre rosszabb a
helyzet a cigányoknál. Az újonnan ideköltözött cigányok nem tudnak beilleszkedni.
Sok a lopás, egyre rosszabb a helyzet. Félnek ezektől még a módosabb cigányok
is. Szerintem a cigányokat pozitívan diszkriminálják az önkormányzatnál. A romák
állandóan követelőznek. Mindig ilyenek voltak, a rendszerváltás nem okolható a
problémáért. A gyerekeimet úgy neveltem, hogy csak ember van, nincs
különbség.” (Tiszapüspöki, takarítónő)
„A cigányok helyzete sokat romlott az utóbbi időben. Én megértem őket. Aki nem
akar dolgozni, annak nem megy jól. Nem vagyok cigánygyűlölő. Más emberek
előítélete nem érdekel.” (T.püspöki, 60 éves magánvállalkozó)
A polgármester a következőképpen foglalta össze a faluban élő cigányok helyzetét:
„Amíg a cigányok munkában voltak, semmi probléma nem volt. Az utóbbi időben
erősödik a cigányellenesség. A cigány munkanélküliek többen vannak. Többet
látni őket az utcán. Az is előfordul, hogy a kocsmába mennek. Az iskolásokat is
erősebben kell segíteni. Ellenzik, akik nem kapnak segélyt, nevelési támogatást.
Azt mondják, hogy a másik gyerek sincs jómódban, ő miért nem kap. Ha egy-két
ember zűrt csinál, hajlamosak általánosítani. Szóval még jól megvannak, de ha a
trend folytatódik, 10 év múlva nagy zűr lesz.” (Tiszapüspöki, polgármester)
(Véleményét alátámasztani látszik a kérdőíves adatfelvétel egy adata. Kérdeztük /ld.
Melléklet, adatlap, 18. kérdés/, hogy megítélése szerint hogyan alakult az utóbbi 6-8 évben a
cigány és nem cigány családok egymáshoz viszonyított helyzete? Válasz-változatokként
felsoroltuk az összes logikailag lehetséges változatot /cigány családok rosszabb, ill. jobb
helyzetben, a különbség nem változott, ill. nőtt vagy csökkent/. A kérdésre 95-en válaszoltak,
41
közülük 93-an vélték úgy, hogy „régebben a cigány családok rosszabb helyzetben voltak, mint
a nem cigányok, és a különbség növekedett.” Ha ez, akár csak az érzés szintjén is, így marad,
tényleg „zűr” lehet...)
Az interjúkban gyakran megjelenik, hogy a vélemény nyilvánítók szerint a cigány lakosságot
pozitívan diszkriminálják a segélyezés tekintetében. Megjelenik a hagyományos típusú
előítélet is, csak már nyelvezetében burkolt megfogalmazásban: „aki nem akar dolgozni,
annak nem megy jól”, „csak jogaik vannak...” Annyiban, mert, mint láttuk, megjelenik a
kimondott szavak elfedése is: „...csak ember van, nincs különbség”, „én megértem őket”.
Ahogyan az itteni cigány látja a dolgot:
Az első interjúban megjelennek az utóbbi évek elhelyezkedéssel kapcsolatos problémái az
előítéletességgel összefüggésben, de rögtön utána már arról beszél az alany, hogy semmi
probléma nincs, itt nem is volt:
„Most nincs munkahely. Vidékit nem vesznek fel. Ha meglátják, hogy cigány -
lőttek. Régebben nem így volt. Kellett a munkaerő, felvették a cigányt. A faluban
általában a cigányok és a magyarok között nincs rossz kapcsolat. Ebben a faluban
sosem volt ellentét. Azt azért úgy mondják a kisgyereknek, hogy cigány. De vannak
cigány-magyar baráti kapcsolatok. Nekem is vannak magyar barátaim. A szomszédom
is magyar. Jó szomszéd, segítünk egymásnak.” (Tiszapüspöki, kocsmáros
asszony. A helyi cigány önkormányzat vezetőjének a felesége)
„Munkahelyemen nem érzem, hogy cigány vagyok. Jól megvagyok ott.” (Tiszapüspöki,
20 éves, az előző interjú alany lánya. Az autópálya melletti jól menő
étteremben dolgozik pincérként.)
„A faluban nincs előítéletesség” (Tiszapüspöki, cigány önkormányzat elnöke)
Ezek az interjúk, láttuk, a falu cigány önkormányzata vezetőjének és családjának véleményét
tükrözi, mely némiképpen eltér a következő véleménytől:
„Itt lenézik a cigányokat. Nem foglalkoztatják őket. A rendszerváltás előtt nem
volt előítélet, most van.” (Tiszapüspöki, 51 éves ffi mn)
Újabb falu, újabb vélemények a nem cigány lakosság köréből. A következő két
interjúrészletben megjelenik az előítélet újabb típusa, az elkerülés, az, hogy ha lehet, ne
kelljen kapcsolatba kerülni velük (a cigányokkal). Ugyanakkor jelen van a hagyományos,
negatív sztereotípiákra épülő előítélet is:
„Nem szeretem, hogy a cigányok annyi támogatást kapnak lakásépítésre. Ma jobb
cigánynak lenni, mint magyarnak. Nekem nincsenek előítéleteim. Különben békesség
van az utcában magyar és cigány között. Egyszer loptak tőlem hagymát, de
szóltam nekik, hogy nekem is kevés van. Többet nem loptak. A cigányok sokat lopnak
a faluban, mert nincs munka. A cigány lop, hazudik, aztán meg panaszkodik,
még a TV.-t is kihívják, hogy ők milyen szegények. Aztán meg kapják a segélyt,
meg a házat, aztán meg büdös nekik a munka” (Sajóhidvég, 75 éves nyugdíjas
néni)
„4 évvel ezelőtt a mellettem levő telket egy cigány meg akarta venni. Összefogtunk
a másik szomszéddal és közösen megvettük. Nem akartunk cigány szomszédokat. -
A cigány gyerekek nagyon gyengék, jó, ha megtanulnak olvasni. A szülőkkel
rengeteg baj van. Nem érdekli őket az iskola. Sok a cigányok között a funkcionális
analfabéta. Én nem vagyok előítéletes, de nem tudom megérteni, ezek mire nézik a
42
világot. Nem dolgoznak, a gyerekeiket nem taníttatják rendesen, lopnak és
csavarognak. - Az alsó tagozatban még nincs különbség magyar és cigány gyerek
között. Az elkülönülés a serdülőkorban kezdődik. A korai nemi érés a cigányoknál
azt hozza, hogy nem is fontos iskolába járni. Nekik sokkal fontosabb a szerelem.
Azután gyorsan férjhez is mennek. - A középiskolák felveszik még a leggyengébb
tanulót is, csak az a baj, hogy utána nem tud a cigány gyerek elhelyezkedni. - Van
a faluban előítélet a cigányokkal szemben, bár ez erősebben megnyilvánul a
betelepült idegen cigányokkal szemben.” (Sajóhidvég, 60 éves pedagógus)
Az utóbbi véleményben új elemként jelenik meg a betelepült cigányokkal szembeni ellenérzés.
Mint látni fogjuk, ugyanez az elem ott van a cigány lakossággal készült interjúkban is,
néhol olyan formában is, hogy őket okolják a faluban meglévő, ellenük irányuló előítéletesség
miatt:
„Sok az idegen cigány a faluban. Ők hírbehozzák a cigányt. A rendszerváltás óta
megnőtt a lopások száma, és a cigányokkal szembeni előítélet is kiéleződött. A
cigányokat lenézik a magyarok. Nem tartják velünk a kapcsolatot.” (Sajóhidvég,
ffi munkanélküli)
„Úgy érzem, a hivatal (önkormányzat) utálja az új telepen élő cigányokat. A
magyar nőt a faluban a férje után cigánynak tartják. A gyes után ezért nem
számíthatok munkára, a városban pedig vidéki voltom miatt. Itt sokan lenézik a
cigányt” (Sajóhidvég, fiatalasszony)
Talán az eddigiekből is érzékelhető, hogy a viszonyok megítélése, az előítéletesség falvanként
különböző. E kérdésre még vissza fogunk térni, előbb azonban - mivel a falvak közötti
különbség leírásához-értelmezéséhez is fontos adalékokkal szolgálnak - még néhány
tematikusan kirajzolódó problémaköteget mutatunk be.
Egy csokor interjúrészlet a cigánylakosság mindennapjait nehezítő, kirekesztő jellegű, velük
szemben megnyilvánuló magatartásformákról:
„A KTSZ mostani tulajdonosát a cigányok iskoláztatták. Elküldött minden
cigányt” (Nógrádmegyeri fafaragó művész)
„Nem vettek fel a KTSZ-be. Ott kevés cigányt foglalkoztatnak. Itt nagy az előítélet
a cigányokkal szemben. A múlt rendszer jobb volt.” (Gávavencsellő, mn asszony)
„A faluban a magyarokkal feszült a viszony. A discoba a cigány fiatalokat nem
engedik be, mondván hogy zártkörű rendezvény van.” (Gávavencsellő, 50 körüli
asszony)
„Itt az igazgató fajgyűlölő. A harmadikos kislányt az iskolában év közben vissza
akarta tenni 2. osztályba. Elküldték pszichológiai vizsgálatra, ahol megállapították,
hogy maradhat. Most 4. osztályba megy. Még csak meg sem bukott.”
(Gávavencsellő, munkanélküli asszony)
Fontosnak tartunk néhány olyan interjúrészletet megmutatni, melyek arra utalnak, hogy
cigány-cigány között is megjelenik az előítéletesség. Ez, az interjú alanyok életútjának
ismerete alapján megfogalmazható hipotézisünk szerint, lehet az asszimilációra törekvés
egyfajta torz kísérőjelensége. A következő első interjú alanya szociális munkás 1998-ban
végzett egy főiskolán, ő „kiemelkedett”. A második alany, sajóhidvégi fiatalasszony, férje
révén nem cigány rokonsággal rendelkezik, a harmadikat, a gávavencsellői vállalkozót
falujában a második leggazdagabb emberként tartják számon. Így fogalmaznak:
43
„Nincs a faluban előítélet a cigányokkal szemben. Nekem az a tapasztalatom,
hogy a cigányok koszosak, tetvesek, nehéz velük az iskolában boldogulni. A szülők
elisszák a pénzt, lusták, nem dolgoznak.” (Nógrádmegyeri ált. isk. szociális
munkása, cigány fiatalember)
„A miskolci szülészeten a cigányasszonyokat külön szobában helyezik el. Én
kivétel voltam, mert volt fogadott orvosom. Hát jó, végül is igaz, ők dohányoznak
és nem mosakodnak rendesen.” (Sajóhidvég, fiatalasszony)
„Magyar és cigány között sok az ellentét. Most is volt egy ügy: a cigányok
gyerekei szemtelenek még a tanárokkal is. Most volt egy gyűlés, ahol valaki felszólalt,
hogy ellenőrizni kellene a tanárokat, amikor a cigány gyerekeket tanítják.
Vóna munka, de nem dolgoznak. Csak felveszik a segélyt. Én segélyt nem adnék.
Munkát teremtenék, és dolgoztatnám őket. Annak idején lehetett választani, hogy
hová tartozom: magyar vagyok vagy cigány. Akkor kellett volna magyarnak
maradni.” (Gávavencsellő, 54 éves rokkantnyugdíjas vállalkozó)
Végül bemutatjuk a klasszikus előítéletesség azon megnyilvánulási formáit, melyek jellemzője,
hogy a felgyülemlett indulatok hogyan vetülnek ki a cigány kisebbségre, melyben bűnbakra leltek.
Hogyan tudnak a már meglévő előítéletek felerősödni, akár fizikai erőszakba átcsapni:
(Csoportos interjú:)
„- Sok a baj a cigányokkal. Félünk tőlük. A gyerekeink is félnek. Az általános
iskolában a taknyos kölyök verekszik, nem engedi be a gyerekeket a WC-be. Aztán,
ha a magyar gyerek szól, akkor a cigány megfenyegeti, hogy majd szólok az
apámnak és szétveri a fejedet. Meg vannak félemlítve a gyerekeink. A cigányokba
beléjük van nevelve a durvaság. A tanárok is félnek tőlük. Nem tudják a gyerekek
megvédeni magukat, félnek a bandáktól. Ők a koszban érzik magukat jól, vannak
jogaik, de kötelességük nincs.
- Tudom, hogy osztottak ki nekik földet. Mit kezdtek velük? - semmit. Kevés tud
emberi módon élni. A régi rendszerben azért nem így volt. Tudtak az emberek
érvényesülni. A cigány is máshogy élt. Építkeztek és fizették a részleteket. Abban
az időben nem voltak ilyen kirívó esetek. Volt munkalehetőség, és az emberek meg
is voltak fizetve. - A pedagógust provokálják a cigányok. Pedig segít nekik,
felöltözteti őket. Sokszor kiborul, otthon ordít.
- Nem hagyom magam. Egyszer megfenyegettek, megmondtam, tegyél velem, vagy
a férjemmel, amit akarsz. Majd meglátjuk mi lesz. Én a rendőröktől is megkérdeztem,
hogy hogy viselkedjünk. Nem tudták megmondani. Hát én megmondom,
mit csinálok. Ha megyek az úton autóval, ők stoppolnak (még egyszer nem
dobálják meg az autómat kővel), kiteszem az indexet, mintha meg akarnék állni, és
elütöm őket. El én. Én elütöm azokat dögöket.” (Gávavencsellő, mozgássérültek
egyesületének helyi vezetője, cipőipari munkás, fiatal ffi, pedagógusnő)
És mindezt, hogyan látja, hogyan éli meg a cigány lakosság? Így:
„Ha a faluban valami baj van, mindig minket keres meg először a rendőrség.
Éjszaka közepén felverik a házat, kutatnak, a 24 éves fiamat elviszik kihallgatni.
Verik, bántalmazzák. A tavalyi esetről látlelet is készült, de nem tudtuk feljelenteni,
mert akkor nem volt pénzünk. A rendőrök a nőket is verik. Akkor is, ha a
hasában a gyerek. Korhadt fadarabért, vagy fél zacskó paradicsomért.” (Gávavencsellő,
50 körüli asszony)
44
„Egy rendőrt állítólag el is bocsátottak, mert idejárt a telepre verekedni. Itt
üldözik a cigányokat. Minden ok nélkül beléjük kötnek” (Gávavencsellő, 54 éves
rokkantnyugdíjas ffi)
Végül egy hosszabb interjú részlet - Gávavencsellő, 61 éves asszony -, amelyben a problémák
sűrűsödési pontjai találhatók megkapóan tiszta és szép megfogalmazásban:
„De egy vetésnyi föld, nem sok, nekünk annyi sincs ebből a földből. Hát hogy van
ez? A cigány fiam katonának jó, akkor magyar, jussra nem jó, akkor cigány, hát...
Tessék csak ide jönni. Ide az ablakhoz. Nézzen ki a túloldalra. Itt a rendőrség.
Mikor ellátom a jószágot, kiülök ide. És akkor megáll valaki, na, jöjjön be. Kijön
az illető, mondom, mi van? El tudták intézni a dolgukat? El, el. De ha igazolás
van, kint ülök, ha már meglátják a cigányt, két óra hosszáig, háromig nem engedik
el. A többi mind mehet. Mehet. Mindenki mehet. Kipakolnak belőle mindent a
világon. Jó, kötelességük, hogy kipakoljanak mindent. De azon szórakozik ki
magukat, ha egy cigányt megtalálnak, ha az jön kocsival, az lehet öt óráig, a
gyerek lehet bármilyen szomjas, vagy mi lehet, vagy hogy lehet, az legyen öt óráig
ott, de a többi mehet. Mehet, mehet. Na most ide jöttek ezek a rendőrök.
Megtudták valahonnan, hogy nekem meghalt a fiam. B.I.-nek hívják a rendőrt, és
akkor én itt ülök, és akkor azt mondja, hogy... Kinyújtja a karját, és mondja,
élünk, alszunk, fekszünk, virulunk és ütünk. Hát én kíváncsi vagyok arra, hogy neki
milyen izma van?... És akkor hogyha egy cigány bemegyen, egy cigánygyerek, mit
tudom én, egy kihallgatásra, akkor ekkorára verik az arcát, az úgy jön ki, tiszta
véresen, viszem a vizet, úgy mosdatom meg, hogy a vért ne lássák. Hogy az erejük
arra adják ki...
Volt itt egy olyan eset, hogy meghalt egy asszony. Mindenfelől jöttek rokonok,
családok, na most, virrasztani kell. Nálunk is van egy olyan, hogy megtartjuk a
szabályt, hogy virrasztódás. Akkor lementek egy páran. Össze voltak gyülekezve a
siratóban, ott egy pár óra hosszat együtt vannak. Ott sorba vertek mindenkit a
rendőrök. Részegen lementek, az ajtóra vigyáztak, hogy ki ne tudjanak jönni,
nehogy telefonáljanak valahova. A halott anyja mellől rángatták a fiút, és ott...
Hát a siratóból... Szentségtörésnek lehet venni, vagy emberi gyalázatnak lehet
venni. És akkor megmondták a férfinak, köszönje meg, hogy a terhes feleségét is
nem verték meg. A gyerekek is hallgattak. Félnek. Aztán utána szóltunk a polgármesternek,
mert én se vagyok olyan félénk, vagy nem tudom én micsoda, és akkor
a polgármester, meg Nyíregyházáról is kijöttek, és beszéltek velük, azóta úgy
csend van.
Mert, figyeljenek csak ide, azért mink nem állatok vagyunk. Lehet, hogy kunyhóba
nevelkedtünk, már ott is voltak értelmes emberek, csak nem volt olyan lehetőség,
hogy tanulni lehetett volna. Hát zenészek voltak, jó zenészek, muzsikáltak
grófoknak, hercegeknek.
Mink már akkor, hiába, hogy a cigánygödörbe laktunk, azért meg tudtuk az
éjszakát a nappaltól különíteni. Azért, hogy nem születtünk ennek se, annak se,
meg annak se, tudjuk azért, hogy mi a jó, mi a rossz. És azér’ már elvárnánk azt,
hogy a saját szülött földünkön, ahol születtünk, ahhoz még jogunk van, és
ahhoz ragaszkodnánk, hogy helyünk legyen...Mert azért ide tessék hallgatni...
...A fiam is, aki katonaságnál halt meg... Cigány volt, katona volt, ahhoz volt
jussa. Hogy van ez? Szülötte földünk, mennyi a miénk? Amit ránk dobnak...”
45
Az interjúkból kirajzolódó kép számunkra egyértelműen azt mutatja, hogy - utalunk az előítéletekről
általában részben írtakra - Erős Ferencnek van igaza: a cigánysággal szembeni előítéletek
az utóbbi időben nem csökkentek, legfeljebb megnyilvánulási formáikban átalakultak.
Vizsgálatunk alapján ehhez hozzá tehetjük, hogy úgy látszik, a legutóbbi néhány évben az
élethelyzetek romlásának egyik sajátos leképeződéseképpen erősödött az előítéletesség, a
falvakban élő cigány és nem cigány emberek közötti feszültség. Ott is újra megjelenik (ld. pl.
Tiszapüspöki), ahol egy évtizeddel korábban már eltűnni látszott. Az előítéletesség elméleteinek
ismeretében nincs ebben semmi meglepő (ld. bűnbakképzés, indulat-átvitel, stb.), a
gyakorlatban, a társadalom napi működésében megtapasztalni mégis nyomasztó, és figyelemfelhívó,
valamifajta cselekvésre indító (kellene, hogy legyen).
Most térjünk vissza a falvak közötti különbségre.
Hetvehelyen, bár vannak nem elhanyagolható árnyalatnyi különbségek, de mind a cigány,
mind a nem cigány megkérdezettek nagyjából konszolidált viszonyokról számolnak be. A
kapcsolatokban, ahogyan a cigányok megfogalmazásaiból kirajzolódik, van valami távolságtartás,
de kemény ellentétek nem látszanak lenni. Az előítéleteknek csak a „lágy”, új típusú
formáival találkoztunk, azzal sem túlságosan gyakran, és nem nagyon erőssel.
Nógrádmegyeren egy kissé már keményebb világ van. Noha itt - a leírás közben jelzett ok,
nevezetesen, hogy a falu leggazdagabb, komoly befolyással rendelkező emberei cigányok,
következtében - szinte kizárólag a cigányok „visszajelzéseiből” van információnk, ennek
alapján úgy látszik, hogy elég markánsan megjelenik az az új típusú előítélet, ami szavakban
nem, csak az „elkerülő” magatartásokban jelentkezik. A hagyományos típusú előítélet csak
nyomokban fedezhető fel.
Tiszapüspöki sajátos átmeneti képet mutat. Mintha a korábbi évtizedek fejleményei alapján
erősen csökkentek volna a cigányok - nem cigányok közötti feszültségek és előítéletek,
amelyek azonban a ’90 utáni változások folyományaképp újra élednének. Mégpedig, éppen,
mert újra éledésről, nem pedig átalakulásról van szó, a hagyományos típusú előítéletek
jelennek meg; egyenlőre még csak csiraformákban, de a magunk tapasztalatai alapján is
hajlamosak vagyunk helyesnek tartani a polgármester prognózisát: „ha nem történik valami,
10 év múlva zűr lesz”:
Sajóhidvégen meglehetősen erős - az előzőeknél erősebb -, és típusát tekintve jobbára hagyományos
előítéletességet kellett regisztrálnunk. Érdesebben, szókimondóbban fogalmaztak,
ugyanakkor számos esetben érzékelhető a tompítás igénye; legalább a megfogalmazás szintjén.
(‘A cigányok ugyan lopnak, hazudnak, de azért én a gyerekemet arra nevelem, hogy a
cigány is ember.’) Itt jelenik meg egészen határozottan az az előítélet-áttétel, (a fogalmat a
freudi indulat-áttétel mintájára használjuk), hogy az „idevalósi” cigányokat - szavakban -
elfogadják, és a cigánysággal szembeni előítéleteket az újonnan beköltözöttekre vetítik rá.
(Amit a cigányok a maguk újakkal szembeni ellenszenvével visszaigazolnak-erősítenek.)
Gávavencsellőn pedig a „legklasszikusabb”, agresszív kirekesztést hordozó, adott esetben az
erőszaktól sem visszariadó előítéletességet látjuk.
És most nézzünk - gondolatban - a térképre! Hetvehely Baranya megyében, Szigetvárhoz
közel. Nógrádmegyer Salgótarjántól pár kilométer. Tiszapüspöki Szolnok megyében, Törökszentmiklós
vonzáskörzetében. Sajóhidvég Borsod inkább keleti részén. Gávavencsellő
Szabolcsban. Ahogyan a térségi lejtőn - amint az ország térségi fejlettségi különbségeit a
társadalomföldrajz szakértői, Enyedi György, Tóth József, Csatári Bálint, Rechnitzer János és
mások leírják - egyre „lejjebb” haladunk, úgy nő, és úgy válik egyre durvábbá, egyre „hagyományosabbá”
a cigányok és nem cigányok közötti feszültség és az előítélet. Igaz, adataink
46
nem tekinthetők országosan reprezentatívnak. Így csak hipotézisként, bár véleményünk szerint
megalapozott hipotézisként fogalmazhatjuk meg azt, hogy a térségi-települési fejlettség
szoros összefüggésben van a nemzetiségi (cigánysággal kapcsolatos) előítéletekkel: minél
elmaradottabb egy térség (település), annál valószínűbb ott az erős, hagyományos típusú
előítéletek megjelenése, és megfordítva, minél fejlettebb régióról van szó, annál valószínűbb,
hogy átalakulnak, „újabb típusúvá” formálódnak az előítéletek. Az átalakulás
azonban nem jelenti egyben az előítéletek csökkenését. És a módosult formájú előítélet sem
kevésbé veszélyes, abban az esetben sem, ha ilyennel találkozunk, tehetjük félre a problémát.
A burkolt előítélet éppúgy akadályozza a cigány és nem cigány népesség normális együtt
élését, az integrációt. De, még egyszer hangsúlyozzuk, a megjelenési forma határozottan
összefüggésben látszik lenni a település (a régió) általános fejlettségével, és ez olyan
differenciáló tényező, amit az egyébként is komplex, sokrétű problémahalmaz kezelésekor
figyelembe kell venni. Talán ez a legfontosabb, és az előítéletekkel szembeni lehetséges
cselekvéseket leginkább befolyásoló megállapítás, amire vizsgálatunk alapján jutottunk.
47
4. Összegzés
Nem tartjuk szükségesnek itt a tanulmányban leírtak kivonatos megismétlését. Csak a
legfontosabb eredményeket, összefüggéseket emeljük ki.
A falun élő cigány családok családszerkezetével kapcsolatban figyelemre méltónak tartjuk azt,
hogy - a nem ritkán hallott véleménnyel szemben - körükben is csökken a többgenerációs
családok aránya, és ennek megfelelően már domináns formának látszik a nukleáris család.
További vizsgálatokat igényel, de valószínűsíthető, hogy ez együtt jár a családi élettel, a
család működésével kapcsolatos értékek és normák változásával is. (Arra gondolunk, hogy
változhat az öregek családon belüli helyzetével kapcsolatos szokásrend.) Ugyanakkor
lényegében változatlannak látjuk a sokgyermekes családok arányát; ez arra mutat, hogy a
gyermekvállalásra való hajlandóság alapvetően még nem változik, rövid távon mindenképpen
a cigány népesség arány-növekedéséve kell számolnunk-
A lakásviszonyokat lényegében változatlannak - változatlanul rossznak, a magyarországi
átlagtól nem kis mértékben elmaradónak - találtuk. A „szoc. pol.-os” akció, úgy látszik, a
helyzeten nem változtatott számba vehető mértékben: egyrészt a gyakori visszaélések miatt
(amikor a kedvezményt jogilag igénybe vevő gyakorlatilag nem jutott új lakáshoz), másrészt a
mégis elkészült lakások gyenge minősége miatt. Változatlanul egyik kulcsfontosságú kérdésnek
kell tehát tartanunk a cigányság (és természetesen a szegény cigányokkal azonos
léthelyzetben lévő nem cigányok) lakásviszonyainak gyors és hatékony javítását; ami,
megítélésünk szerint, csak állami-társadalmi eszközök erős bevonásával lehetséges. (A
szegény, puszta megélhetést is alig biztosító jövedelemmel rendelkező emberek - legyenek
azok cigányok vagy nem cigányok - saját (anyagi) erejére csak igen korlátozott mértékben
lehet építeni.)
Az anyagi-jövedelmi viszonyok tekintetében - az utóbbi 6-8 év folyamataiban - határozott
romlást kellett regisztrálnunk. Igaz, ebben az időszakban felerősödött az igen erős
polarizáció: megjelentek, a falvakban is, a „cigány milliomosok”, a másik oldalon viszont
fokozódott az elszegényedés. A többség - a falvakban élő cigány családok többsége - 1998-
ban rosszabb helyzetben van, mint 6-8 évvel azelőtt. Ez a helyzet a tudatban is leképeződik: a
megkérdezettek kilenctizede érzi úgy, hogy anyagi helyzete az elmúlt 6-8 évben romlott. Az
igazi probléma itt az, hogy az emberek nem látnak - mert nincs! - perspektívát maguk előtt:
úgy vélik, és megítélésünk szerint ebben igazuk van, hogy nincs módjuk saját erőből javítani
helyzetükön. Vállalkozás indításához nincs se tőkéjük, se szaktudásuk, az alkalmazotti létet
adó munkahelyteremtésbe pedig semmi beleszólásuk nincs. Kiszolgáltatott helyzetben
vannak, megint és újra, a társadalom perifériájára szorultak ismét, mégpedig oly módon és oly
mértékben, hogy innen kitörni maguk erejével már nem lehet.
Megélhetési stratégiáik ennek megfelelően alakulnak. Többségük a túlélésre rendezkedett be,
ami közönségesen azt jelenti, hogy energiáik teljes egészében a puszta megmaradás
biztosítására fordítódnak, és jövőt megalapozó aktivitások gyakorlatilag nincsenek. Azok az
elemek, amelyekből a megélhetési stratégia felépül (ld. ott), csak arra alkalmasak, hogy a
megmaradást a jelenben biztosítsák valamiképpen, perspektivikus aktivitást csak elvétve -
pontosabban: a kevés számú sikeres, meggazdagodott-gazdagodó cigány vállalkozó esetében -
láttunk.
48
A társadalmi viszonyok (cigányok és nem cigányok viszonya a települések helyi társadalmában)
és az előítéletek alakulása terén alapvetően szintén negatív tendenciákat kellett
regisztrálnunk. Az életviszonyok romlása (és itt természetesen nem csak a cigányok életviszonyainak
romlásáról van szó) „előhívta” a korábban csökkenőnek látszó feszültségeket és
előítéleteket. Esetenként az előítéletek megjelenési formája változott: a nyílt, drasztikus
formák helyét a burkoltabb, „lágyabb” formák veszik át, ez azonban a lényegen, a kirekesztő
jellegű előítéletek meglétén, és - hangsúlyozzuk - erősödésén nem változtat. Fontos összefüggésnek
találtuk, hogy a feszültségek és előítéletek eléggé szoros kapcsolatban vannak a
település (régió) általános helyzetével: minél depressziósabb térségből származnak anyagaink,
annál erősebbek, keményebbek és nyíltabbak az előítéletek.
Ezzel kapcsolatos az is, hogy a diszkriminációnak különböző jellegű, de egyaránt kemény és
elviselhetetlen formáival találkoztunk. Egyet kell értenünk Kemény Istvánnal, hogy „Az
alkotmányos tilalom ellenére azonban diszkriminációt tapasztalunk a legkülönbözőbb
területeken, és ezek között is az állami intézményekben és szervezetekben, a központi és helyi
hatóságok gyakorlatában.” És egyet kell értenünk a diszkrimináció-ellenes törvény szorgalmazásában
is, mert „Konkrét tartalmi elemeket magában foglaló törvényi tilalom nélkül az
alkotmányos tilalom merő általánosság marad, és nemcsak nem kényszerit a diszkriminációs
tilalom betartására, hanem még világos útmutatást sem ad a jogsértő viselkedés elkerülésére.”
33 Magunk is úgy véljük, hogy szükség van ilyen törvény megalkotására és következetes
érvényesítésére, mégpedig úgy, hogy az a falvak mikroközegében is érzékelhető és hatékony
legyen.
Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy az egész fentebb jelzett problémavilágot határozottan ketté
kell választani. A cigányság (nagy részének) problémája ugyanis a szegénység kérdése. Ezt
azokkal és csak azokkal az eszközökkel kell és szabad kezelni, amelyekkel általában a
szegénység kérdését kezelni tudjuk és akarjuk. Itt, hangsúlyoznunk kell, nem olyan
„szegénypolitikára” gondolunk, amely pusztán segélyekkel, egyéb támogatásokkal próbálja
eliminálni a problémákat, hanem olyan koncepciózus megoldásokra, amelyek - a szolidaritás
és a szubszidiaritás elve alapján - az élethelyzet javítására való képességet növelik, és megteremtik
az ehhez szükséges lehetőségeket és esélyeket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez az
elem ne „cigánypolitika” legyen: a lehetőségek és esélyek biztosítását az élethelyzethez, nem
pedig etnikai hovatartozáshoz kell kötni, ellenkező esetben csak gerjesztik a feszültségeket és
az előítéleteket.
Az ettől (természetesen csak elméletileg) határozottan elválasztandó része a problémavilágnak
az, aminek megoldására kifejezetten cigánypolitika szükséges. Ez a kulturális, szociokulturális,
etnikai másság területe. Tudomásul kell venni, végre immár a gyakorlati politika
szintjén is tudomásul kellene venni, hogy a cigányságnak vannak olyan kulturális értékei,
amelyek megőrzése és felmutatása a cigányságnak is, de éppúgy a „többségi” társadalomnak
elemi érdeke. A cigányságnak azért, mert identitása megtartásának egyik nélkülözhetetlen
eleme ez, a többségi társadalomnak azért, mert integrálódni csak öntudatos identitással
rendelkező népcsoport képes. Ehhez a kultúra-megőrzéshez azonban - a cigányság jelen
léthelyzetéből, és ebből eredően lehetőségeinek korlátozottságából következően - jelentős
„külső”, állami-közösségi forrásokat kell rendelni.
33 Kemény István: Tennivalók a cigányok/romák ügyében. In: A cigányok Magyarországon, MTA,
Budapest, 1999, 248.p.
49
A cigánypolitikának továbbá tartalmaznia kell a szocio-kulturális, etnikai másságból következő
tennivalókat. Itt mindenekelőtt az oktatás-képzés területeire gondolunk. Ismeretes a
cigány népesség nagy részének - szocio-kulturális okokból is következő - alul-iskolázottsága,
az, hogy a kezdeti relatív hátrányokat az iskola jelenleg nem képes kiegyenlíteni. Nem
kívánunk állást foglalni abban a vitában, hogy külön cigány iskolák szükségesek-e. Inkább azt
mondanánk, hogy ezt az érintetteknek kell eldönteni. Ahol és amikor a cigányok maguk úgy
vélik, hogy gyermekeik számára kedvezőbb a külön oktatás, ott és akkor biztosítani kell ennek
feltételeit, ahol és amikor a nem cigányokkal való integrált oktatást látják számukra megfelelőbbnek,
ott és akkor ezen belül a cigány gyermekek esély-egyenlőségét kell elősegíteni.
Úgy gondoljuk továbbá, hogy éppen ez utóbbi területen lehet komoly szerepe a szociálpolitikának
is. Többek között úgy, hogy létrehozza a szociálpolitika eszköztárának specifikációját:
például a cigányság szocio-kulturális különbözőségeit - pozitív módon, elfogadás
alapján! - kezelni képes családsegítés rendszerét, az ehhez szükséges speciális cigány családsegítők
képzésével együtt. - A lehetséges és szükséges formák kidolgozása azonban már más
tanulmány tárgya.
50
Felhasznált irodalom
1. Allport, Gordon W.: Az előítélet, Gondolat, Bp. 1977
2. A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422-1985, szerk.: Mezey Barna,
Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1986
3. A cigányok Magyarországon, szerk.: Kemény István, MTA, Bp. 1999
4. A gyermekvédelmi támogatás hatékonysága a hátrányos helyzetű cigány gyermekek
problémáinak megoldásában, vizsgálati zárójelentés, szerk.: Bánlaky Pál, Népjóléti
Minisztérium, Bp. 1998
5. Barcy Magdolna - Diósi Pál - Rudas János: Vélemények a másságról - előítéletek a
fiatalok körében, Bar Kochba Intézet, Bp. 1996
6. Bánlaky Pál: Cigánycsaládok vizsgálata, Népjóléti Minisztérium, Bp. 1993
7. Bánlaky Pál - Kevy Bea: „...szülötte földünkön helyünk legyen” - cigányballada négy
felütésben, Tekintet, 1999/1. sz.
8. Bátonyterenye város cigány lakosságának életkörülményeit felmérő vizsgálat, kézirat,
évszám és szerző nélkül (szövegösszefüggések alapján 1996)
9. Csefkó Ferenc - Pálné Kovács Ilona - Tasnádi Péter: A kisebbségi önkormányzatok
működésének országos tapasztalatai, MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete, 1998
10. Kemény István - Havas Gábor - Kertesi Gábor: Beszámoló a magyarországi roma (cigány)
népesség helyzetével foglalkozó 1993 októbere és 1994 februárja között végzett
kutatásról, MTA Szociológiai Intézete, 1995
11. Kertesi Gábor - Kézdi Gábor: A cigány népesség Magyarországon, socio-typo kiadó, Bp.
1998
12. Köznapi események krónikája ’97, Magyar Helsinki Bizottság - Roma Központ, Bp. 1998
13. Megismerés, identitás, előítélet; szociálpszichológiai szöveggyűjtemény, szerk.: Erős
Ferenc, Új Mandátum Könyvkiadó, Bp. 1998
14. Mezőgazdasági programok a cigányság körében, Agrárgazdasági Kutató és Informatikai
Intézet, kézirat, évsz. és szerző nélkül (szövegösszefüggés alapján 1998)
15. Mászáros Árpád - Fóti János: A cigány népesség jellemzői Magyarországon, Stat. Szle,
1996/11. sz.
16. Rostás-Farkas György - Karsai Ervin: A cigányok hiedelemvilága, Pécs, 1990
17. Várnagy Elemér: Cigány fiatalok a nagyvilágban, Lámpás Kiadó, Abaliget, 1993
18. Dr. Szirtesi Zoltán: A cigányság egészségügyi helyzete, AGROINFORM Kiadó, Bp. 1998
51
Kérdőív
(Családi adatlap)
a „megélhetési stratégiák” vizsgálatához
(Egyszerűsített közlési forma)
1. Mindenekelőtt az Önök háztartásában együttélő családtagokról szeretnénk néhány adatot
kérdezni. (Családtagok felsorolása a megkérdezetthez viszonyított családi állás szerint, neme,
életkora, legmagasabb iskolai végzettsége, foglalkozása)
2. Önálló ház-e a család lakása, vagy többlakásos ház része? (1- önálló ház 2- házrész)
3. Milyen jogcímen laknak itt? (1- saját tulajdonuk a ház; 2- bérlik az önkormányzattól; 3-
bérlik magánszemélytől; 4- „önkényes lakásfoglalók”; más jogcímen, éspedig...)
4. Tartozik-e a lakáshoz kert, vagy kertrész? (1- igen; 2- nem)
5. Milyen a ház építésmódja? (Miből, hogyan épült a ház?) (1- panel; 2- tégla; 3- vályog,
vertfal alapozva; 4- vályog, vertfal alapozás nélkül; egyéb, éspedig....)
6. Milyen helyiségek vannak a lakásban, és ezeknek nagyjából mekkora az alapterülete?
(szobák, konyha, előtér, kamra, fürdőszoba, WC, melléképületek együtt)
7. Van-e a lakásban... (minden esetben 1- van; 2- nincs; villany, vezetékes víz, csatorna,
vezetékes gáz, palackos gáz, vízöblítéses WC)
8. Hogyan fűtenek a lakásban? (1- egyedi fűtés, fa vagy széntüzelés, kéménybekötéssel; 2-
egyedi fűtés, egyéb kiszellőzéssel; 3- egyedi fűtés, olajkályha; 4- egyedi fűtés, gázkonvektor;
5- egyedi fűtés, villany; 6- távfűtés, központi fűtés, cirko)
9. A lakás minősége: (kérdezőbiztosi becslés alapján: 1- átlagos; 2- átlagosnál jobb; 3-
átlagosnál rosszabb)
10. A lakás berendezése: (kérdezőbiztosi becslés alapján: 1- jó állapotú, részben új bútorok,
rendezettség; 2- jó állapotú, részben új bútorok, rendezetlen; 3- közepes állapot, régi és új
bútorok, rendezettség; 4- közepes állapot, rendezetlen; 5- rossz állapot, törött, kopott bútorok,
rendezettség; rossz állapot, rendezetlen)
11. Milyen háztartási gépük, szórakoztató eszközük van? (minden esetben 1- van; 2- nincs;
mosógép, centrifuga, porszívó, frizsider, villanyvasaló, rádió, magnetofon, lemezjátszó, színes
tévé, fekete-fehér TV, videolejátszó, gépkocsi)
12. Az elmúlt 5-6 évben változott-e a család lakáshelyzete, ha igen, hogyan? (1- nem
változott, ugyanott és ugyanúgy laknak, mint 5-6 évvel ezelőtt; 2- változott, ugyanott laknak,
de hozzáépítettek, bővítették vagy korszerűsítették a lakást; 3- változott, ugyanott laknak, de
romlott a lakás állaga /nem tudták karban tartani/; 4- változott, költöztek közben, jobb
körülmények közé; 5- változott, költöztek közben, a korábbinál rosszabb körülmények közé.
Ha a válasz 4- vagy 5-, további kérdés: Miben jobbak (rosszabbak) most körülményeik az
előzőhöz viszonyítva?)
13. Mennyi a család havi fix kiadása (olyan dolgok, amiket mindenképpen fizetni kell)? (1-
OTP részletek; 2- házbér, lakbér, adó; 3- közüzemi díjak együtt /villany, gáz, víz, csatorna,
szemétszállítás; 4- munkába /iskolába/ járók közlekedési költsége; 5- gyermekek utáni térítési
díjak /óvoda, napközi, iskolai étkeztetés/; 6- egyéb fix kiadás, éspedig...)
52
14. Mennyi a család (családtagok együtt!) rendszeres jövedelme? (1- állandó munka nettó
bére; 2- nyugdíj, rokkantnyugdíj; 3- munkanélküli segély; 4- jövedelempótló támogatás; 5-
GYES; 6- családi pótlék; 7- rendszeres nevelési segély; ápolási, gondozási díj; egyéb rendszeres
jövedelem)
15. Alkalmi forrásokból (alkalmi munka, gyógynövény-, csiga-, gomba-, stb.- gyűjtés, alkalomszerű
kereskedés, stb.) a család együttesen havonta kb. mennyi pénzhez jut?
16. Véleménye szerint a család anyagi helyzete az elmúlt 5-6 évben javult, vagy romlott? (1-
javult, éspedig azért, mert...; 2- romlott, éspedig azért, mert...; 3- se nem javult, se nem
romlott)
17. Véleménye szerint az elmúlt 5-6 évben általában hogyan változott a cigány családok
helyzete, és hogyan változott a környezetükben (a faluban) élő nem cigány családok helyzete?
(1- a cigány családok helyzete általában javult, mert...; 2- a cigány családok helyzete általában
romlott, mert.... 3- a nem cigány családok helyzete javult, mert... 4- a nem cigány családok
helyzete romlott, mert...)
18. És véleménye szerint hogyan alakult ebben az időben a cigány és nem cigány családok
egymáshoz viszonyított helyzete? (1- 5-6 évvel ezelőtt helyzetük egyforma volt, és ez nem
változott; 2- régebben a cigány családok rosszabb helyzetben voltak, mint a nem cigányok, és
a különbség növekedett; 3- régebben a cigány családok rosszabb helyzetben voltak, mint a
nem cigányok, azóta a különbség nem változott; 4- régebben a cigány családok rosszabb
helyzetben voltak, mint a nem cigányok, azóta a különbség megszűnt; 5- régebben a cigány
családok jobb helyzetben voltak, mint a nem cigányok, azóta a különbség nem változott; 6-
régebben a cigány családok jobb..., azóta a különbség megszűnt; 7- régebben a cigány
családok jobb..., azóta a különbség növekedett)
19. Kérjük, mondja el összefoglalóan, hogyan, miből él a család?.............
20. Van-e olyan földterületük, amelyen valamilyen mezőgazdasági termelést folytatnak? (1-
van; 2- nincs; Ha van, mekkora a terület?...; mit termelnek rajta?.....; eladnak-e a terményből:
1- igen, ebből kb. .... Ft bevétel van, 2- nem, mind elfogyasztják)
21. Tartanak-e valamilyen haszonállatot (marha, disznó, nyúl, szárnyas)? (1- igen,
éspedig.........db; 2- nem; Ha igen, eladnak-e belőle? 1- eladnak, és ebből kb. ...Ft bevétel van;
2- csak saját fogyasztásra tartják; Ha nem, miért nem?......)
22. Milyen gyakran főznek otthon meleg ételt? (1- naponta többször; 2- naponta egyszer,
rendszeresen /minden nap/; 3- nem minden nap, de hetente többször; 4- ritkábban)
23. Az utóbbi három napban (a megkérdezés előtti három nap) mit főztek?........
24. A gyermek(ek) étkeznek-e az iskolában (óvodában)? (1- igen, mert be tudjuk fizetni a
térítést; 2- igen, mert az önkormányzat segít a térítés befizetésében; 3- igen, mert más szerv
segít a térítés befizetésében; 4- nem, mert nincs rá szükség, tudnak itthon rendesen enni; 5-
nem, mert nem tudjuk a térítést fizetni; 6- nem, más okból, éspedig...)
25. Hogyan tudják beszerezni a szükséges ruhaneműeket? (1- megvesszük a boltban; 2-
megvesszük valamelyik olcsó piacon; használt ruhát veszünk; 3- ajándékba /segélyként/
kapunk ruhát, cipőt; 5- más módon, éspedig........)
26. Akarna-e még valamit elmondani helyzetükkel, megélhetésükkel kapcsolatban?
Köszönjük, hogy válaszolt kérdéseinkre!
53
INTERJÚTERV
(Az interjú fő témakörei)
A „Megélhetési stratégiák és...” vizsgálathoz
(Az első két kérdéskörből, amit lehet, nem kérdezünk, hanem a kérdező rögzíti.)
1. Személyi adatok: a megkérdezett neme, életkora, családi helyzete, képzettsége, foglalkozása.
2. A lakás (falun belüli elhelyezkedés, lakásnagyság és lakásminőség, szomszédok).
3. A megkérdezett (a család) életútja.
4. Anyagi viszonyok, megélhetés.
5. Emberi-társadalmi kapcsolatok; benne ezek megítélése, előítéletek.
6. A kapcsolatok alakulása az utóbbi években.
7. Cigányok - nem cigányok viszonya a falun belül.
8. Vélemény a cigányok - nem cigányok viszonyáról országos szinten.
54
CIGÁNY INTERJÚK
(Gávavencsellő - Nagyné)
1937-ben született.
Kezdeném az én nevelésemről. Mi hárman voltunk testvérek. Akkoriban ilyen „erdei bevételnek”,
vagy mi a fenének mondták, az apám ott hagyta a fél lábát. (Az apa erdei munkán
dolgozott.) Édesanyám házhoz járt, takarított, mosott, kis étolajat kapott, vagy kukoricadarát,
meg satöbbi, satöbbi. Na most, az én nagyanyám sajnálta az anyámat, hogy ne maradjon rá
sok, engemet elvett 8 hónapos koromban. Hát engemet az öreg nagyanyám felnevelt. Őneki is
volt 8 gyereke. Amikor én már nagyobb voltam, akkor is a lakásnál voltak vagy öten.
A nagyanyám akkor ágymelléket csinált gyékényből. Meg tudnám mutatni most is. A magyar
asszonyok ilyenben hordták az ebédet a mezőre. Kapott érte égett olajat, darab szalonnát, egy
kis krumplit. Hat éves koromban már jártam vele, a nagyanyám nem bírta a cipelést. Iskola
nem volt. Hát varrt nekem ilyen kis ruhát, táskát. Hát menni kelletett ővele. Nem is ez az
érdekes.
Na most én nőttem, nőttem, úgy annyira, hogy én is földtúró lettem. Mentem krumplit vetni,
mentem kapálni, mentem markot szedni, mentem a részes géphez. (Cséplőgéphez.) 12-13 éves
koromban. Virradt és sötét volt, menni kelletett. Este későig. Már nem láttuk a krumplit, rögöt
raktunk a kosárba, mert már nem láttunk, szedni kelletett. Igen, itt kezdődtek a helyzetek.
Nagyanyám meghalt. Öreg volt. Nagybácsikámhoz kerültem. Ki ne találjanak valamit a
nagybácsikámról, mert nagyon jó ember volt. Nagyon jó prímás volt a férjem. Akkor is
tudtam, hogy nem egy trógerhez megyek. Mert nálunk is úgy van, hogy az egyik tud, a másik
meg nem. Zenész családból származom, még az ágazatom is zenész. Hamar férjhez mentem,
meglepett a gyerek. Én nem nagyon tudtam, hogy milyen felelősséggel jár, 17 éves voltam,
amikor megszületett. Egyik született ‘54-ben, a másik született ‘55-ben. A férjemet behívták
katonának.
Mikor az a nagyon nagy hideg volt. ’55 tele. Olyan hideg volt, a kunyhóban laktunk, elmentem
fáért, a fát a hátamon hordtam. A szopós gyermekem, gyönyörű szép, egészséges gyerek,
4 hónapos gyermek, addig a lakásban megfagyott, mire visszajöttem. Istenem, istenem, mit
csináljak? Hát ez hihetetlen. Megfagyott. Rám fogták azt, hogy megöltem a gyereket. Akkorában
kihívták rám az ávósokat, hogy én megöltem a gyermekem. 18 éves voltam. Összezavarodott
a világ előttem. Hogy én nem öltem meg a gyereket, hát hogy öltem volna meg?
Rám fogták, hogy megöltem a gyermeket. Úr Jézus Krisztusom, hogy lehet ez; összezavarodott,
18 évesen, az agyam. Annyit tettem, hogy kimentem én az udvarra, és gondolkodtam,
hogy én megöltem...hát én nem öltem meg a gyermekemet... De hát azért kavarodott össze a
világ előttem, hogy én éreztem magamban azt, hogy én nem öltem meg. No jó. Kijöttek a
boncoló orvos, vele jöttek a rendőrök, fogd meg, ha megölted a gyermeket, hozd fel. Én meg
18 éves fejjel azt mondtam, hogy elvtársak - tetszik tudni, hogy akkor elvtársat mondtunk -,
idefigyeljenek elvtársak, maguk éngemet oktalanul... Ha ilyet mondanak rám, fogja meg és
vigye fel. Na most a sógorom elszaladt a feleségéért, azt mondja, Margit, gyere hamar, mert
Erzsike nem viszi fel a gyereket, nagyon kivan az idege. Azt mondja, nem is tudom hát... Ha
az Isten nem adja talán belém azt a gondolatot, hogy nyugodtan legyél. Mert kimentem sétálni.
Mert percek alatt be kell, hogy... És kimentem úgy gondolkodni magamba, se a férjemmel,
55
senkivel nem foglalkoztam, és kimentem gondolkodni. Hogy Istenem, hát bocsánat. Hát nem
elég nekem a bajom, hogy a gyerek megfagyott, gyönyörű szép gyermek, egészségesen elszült.
Hát egy ilyet fognak rám. Na gyere, hozd fel a gyereket, itt vannak az ávósok rád. Fogja meg
maga és vigye fel. Ahányszor mondta, én annyiszor visszafeleltem, hogy nem viszem fel, mert
nem öltem meg. Fogja meg és vigye fel. Elnézést, hogy hangosan beszélek... A sógorom
ismételten elment a feleségéért. Margitka gyere, Erzsikének az idege kivan, és vidd fel a
gyereket a Tanácshoz. Jól van, megfogta a Margit a gyereket, felhozta a Tanácshoz. Na most,
egy 18 éves kis fiatal szakadt asszony voltam. Férjem katona volt. Fogta, azt mondja a boncoló
orvos, asszonyom, legyen szíves, azt mondja - levették a koporsót a gyerekről - legyen
szíves, azt mondja, a sapkát oldja meg kétoldalt. Odamentem, megoldottam így a sapkát
kétoldalt. ... Gondoltam, aminek jönni kell, hát jöjjön. Ha ártatlan vagyok, ha az Isten úgy adta,
mittudomén... szívelem és bírom. Felboncolták a gyereket. Megállapították, hogy megfagyott.
A cigányputriba mikor éltünk, ha volt egy főzet ételünk, más szóval én főztem a gyerekeimnek,
kikerítettem annyit, hogy én megfőztem a gyerekeimnek, akkor én képes voltam, mert a
gyerekek éhesek voltak, én megvontam magamtól, és én átvittem, akinek nem volt. Vagy én
már főztem a gyerekeimnek, ők ettek, ha volt krumplim, zsírom, lisztem, akkor én vittem át,
akinek nem volt. Akkor megvolt a megértés, az összetartás. Nem volt az, mint mostan, hogy
egymást felfalják, vagy egymást megutálják. Na most. Ha több van valamelyiknek, akkor már
az irigység töri ki. Akkor nem az volt. Akkor megértés volt. Pedig olyan jó romák voltunk,
hogy már akkor tudták a frakkot, a vasalt inget, zenészcsaládok, hát ottan zenészek voltak. Ott
a cipőt a feleség - hát ugye sár volt a cigánygödörben - a feleség vitte utána a cipőt, hogy érjen
ki ide a köves útra. Hogy tiszta cipőben menjen zenélni. Nem volt még az a marás, csípés, az a
„büszkeség”, most a népek...
De azér már elvárnánk azt, hogy a saját szülött földünkön, ahol születtünk, ahhoz még jogunk
van, és ahhoz ragaszkodnánk, hogy helyünk legyen...Mert azért ide tessék hallgatni... Mikor
én gyerek voltam, és vitték itt a zsidókat, és ugye az anya tartotta azt a gyermeket, és kérte az,
hogy anyu, vizet... Gyerek volt... Kévét kérek, anya, anyu kávét, vizet kérek anya... Ezt nehéz
felfogni. És bennem maradt. Én megálltam, mint kisgyerek. Megálltam és néztem és hallgattam.
Erre kiugrott a nővérem, illetve a nagynéném, és vitt üvegbe vizet. A csendőr - bocsánat...
elnézést kérek a kifejezésért - a csendőr úgy hátulról picsán rúgta, hogy a nagynéném
csúszott. Megszaladt, felállt a nagynéném, mert közéjek akarta csapni a nénémet. Igen ám,
berohant egy parasztasszonynál, és a csalamádéba ... (zölden takarmánynak levágott és
összeaprított kukorica) Akkor úgy menekült el, amiért vitt egy kis vizet. Úgy hogy mikor
bejöttek, mi a cigánytelepen laktunk... És egyet nagyon megjegyeztem magamnak, és lelkemre
vettem. Hogy az a német miért jött - bocsánatot kérek - a német mér jött... A cigány nőt...
Mért csak aztat használták fel? Hogy... Hogy...Na most. Bejöttek a németek heten, nyolcan. És
akkor a gyerekeknek az apját, nagyobb fiát, le kelletett térgyepelni, sorjába, és a fegyvert a
szájába tették, és a nőket meg úgy művelték ott az apa előtt. Már a lányt és az anyát. És volt
egy olyan öregasszony köztünk, hogy vitték volna azt is, mer lakat volt a kunyhón, a németnek
odaadta a kulcsot, hogy nyisd ki. A német részeg volt. És volt bent a másik nagynéném. És én
ezt néztem. Kaparászta ott részegen, kaparászta. És mire volt esze a németnek? Mikor a partra
felértek, akkor füttyentettek és megszámolták, hány nőt sikerült... Ezt mind, mind magamba
zártam, és átéreztem, és azt mondtam, hogy Istenem, ha én még oda fogok jutni, és nekem
gyerekeim lesznek, én kinevelem a gyerekeimet. Ha én már ezt a sorsot kaptam, a gyerekeimből,
ha bele fogok gebedni, én akkor is embert fogok nevelni. És hála Istennek, be is
teljesült.
56
Tessék csak ide jönni. Ide az ablakhoz. Nézzen ki a túloldalra. Itt a rendőrség. Mikor ellátom a
jószágot, kiülök ide. És akkor megáll valaki, na, jöjjön be. Kijön az illető, mondom, mi van?
El tudták intézni a dolgukat? El, el. De ha igazolás van, kint ülök, ha már meglátják a cigányt,
két óra hosszáig, háromig nem engedik el. A többi mind mehet. Mehet. Mindenki mehet.
Kipakolnak belőle mindent a világon. Jó, kötelességük, hogy kipakoljanak mindent. De azon
szórakozik ki magukat, ha egy cigányt megtalálnak, ha az jön kocsival, az lehet öt óráig, a
gyerek lehet bármilyen szomjas, vagy mi lehet, vagy hogy lehet, az legyen öt óráig ott, de a
többi mehet. Mehet, mehet. Na most ide jöttek ezek a rendőrök. Megtudták valahonnan, hogy
nekem meghalt a fiam. Ez a fiam. (Fényképet mutat.) ...-nek hívják a rendőrt, és akkor én itt
ülök, és akkor azt mondja, hogy... Kinyújtja a karját, élünk, alszunk, fekszünk, virulunk és
ütünk. Hát én kíváncsi vagyok arra, hogy neki milyen izma van... És akkor hogyha egy cigány
bemegyen, egy cigánygyerek, mit tudom én, egy kihallgatásra, akkor ekkorára verik az arcát,
az úgy jön ki, tiszta véresen, viszem a vizet, úgy mosdatom meg, hogy a vért ne lássák. Hogy
az erejük arra adják ki... Volt itt egy olyan eset, hogy meghalt egy asszony. Mindenfelől jöttek
rokonok, családok, na most, virrasztani kell. Nálunk is van egy olyan, hogy megtartjuk a
szabályt, hogy virrasztódás. Akkor lementek egy páran. Össze voltak gyülekezve a siratóban,
ott egy pár óra hosszat együtt vannak. Ott sorba vertek mindenkit a rendőrök. Részegen
lementek, az ajtóra vigyáztak, hogy ki ne tudjanak jönni, nehogy telefonáljanak valahova. A
halott anyja mellől rángatták a fiút, és ott... Hát a siratóból... Szentségtörésnek lehet venni,
vagy emberi gyalázatnak lehet venni. És akkor megmondták a férfinak, köszönje meg, hogy a
terhes feleségét is nem verték meg. A gyerekek is hallgattak. Félnek. Aztán utána szóltunk a
polgármesternek, mert én se vagyok olyan félénk, vagy nem tudom én micsoda, és akkor a
polgármester, meg Nyíregyházáról is kijöttek, és beszéltek velük, azóta úgy csend van. Mert
azért mink nem állatok vagyunk. Lehet, hogy kunyhóba nevelkedtünk, már ott is voltak
értelmes emberek, csak nem volt olyan lehetőség, hogy tanulni lehetett volna. Hát zenészek
voltak, jó zenészek, muzsikáltak grófoknak, hercegeknek. Mink már akkor, hiába, hogy a
cigánygödörbe laktunk, azért meg tudtuk az éjszakát a nappaltól különíteni. Azért, hogy nem
születtünk ennek se, annak se, meg annak se, tudjuk azért, hogy mi a jó, mi a rossz.
‘56-ban elszültem a gyereket. Mert még akkor bába volt, nem szülésznő, bába. Lehívták
hozzám, meglett a gyönyörű szép fiúgyermek. Elvágta a köldököt, továbbment. Igen ám, de
jöttek ... idevalósiak ... névileg is tudom, csak nem nyilatkozom... Azzal az indokkal jöttek,
hogy... valami hazugság. Egy órával szültem el a gyereket. Még mai napig nem tudom, ki, azt
hiszem, anyósom, kívülről, mert minden házba mentek, minden putriba mentek, személyazonosságit
kérni, összeszedték a személyazonosságit, felhozták a Tanácshoz. Na most. Én
egyik órában elszültem a gyereket, anyósom a lakásra rátette a lakatot. Berúgták rám az ajtót.
Hát mit akartak tőlem? Nézzék meg, ebben az órában szültem el a gyereket, mit akarnak
tőlem. Állj fel! Megfogtak, hálóingbe voltam, megfogtak, kirángattak. Hó volt. Kirángattak.
Ki kellett menni, hát szaladtam. Kiszaladtam a földre, persze ütni akartak. Kiszaladtam. ‘56-
ba ránk gyüttek. Tán hatvanan is gyüttek szerintem. Akkor is. Annyit érkeztem, hogy az egyik
gyereket ott hagytam, oszt mer az egész cigányság két kunyhóba szorult. Tehát innen a
kövesútról jöttek az ellenségek, „mars ki ruszki, vigyed a cigányt”. Egyik gyereket
megfogtam, oszt szaladtam. Azt letettem, vissza a másikért. De én cipőt nem láttam. Mezítláb
szaladtam... Mondom (a gyereknek) maradjon itt, a másik gyerekért szaladtam... Mert a
zenészeknél ember, az csak két ember maradt. Elmentek hát muzsikálni, jártak szentestén
muzsikálni erre-arra. Itt két ember maradt. Meztéláb űztek, szaladtam. Akkor gyújtották a
petróleumot, öntötték fel az ereszre, aztán gyújtották az ereszt. Mert felülről ugye hó volt, ‘56-
ba. No aztán a nők, asszonyok otthagyták a gyereket, ki mivel tudott, botokkal, villákkal,
57
aminek gyönni kell, hadd gyöjjön. Megvirradt, kikergettük őket. Úgy mentünk Nyíregyházára.
Megérkeztek az emberek, Nyíregyházára úgy mentünk a kommandóságra, felajánlottuk az
oroszoknak a gyereket, hogy szállítsák el, hát ne öljék meg. Ha bennünket megölnek, hát
öljenek. De a gyerekeket sajnáltuk. Úgy aztán az oroszok kijöttek tankokkal. Itt volt a Tanácsháza.
A mikrofonon kiadták, a cigányságnak úgy legyen valami bántódása... védőőrséget
adtak. Mert nem maradt egy cigány se. Mindenki ki merre látott, a kunyhók üresek. Ki merre
látott, mindenki. Csak már aki 70-80 éves volt, meg olyan ágyba való fekvő volt, csak az
maradt a kunyhóba. A többiek mind mentünk, amerre láttunk. Mindenfele mentünk. Egyik
gyerek a vonaton maradt, a másik meg... Azt úgy kiabáltam, hogy még egy gyerekem is van.
Egyiket a hátamra kötöttem, a másikat meg ide vettem előre. Azt úgy mentünk.
Így éltük az életünket. Ez kacagás, igaz? Ez van. Most meg, hát hogyha felveszek aranyt, vagy
valamit, (mondják) ez az asszony milyen úri... Hát ez, ez...nagyon úriasszony. Magamba: ha
tudná, milyen úriasszony... én mazúr voltam, nem úr...
1. számú interjú, Gávavencsellő, cigány
51 éves férjezett nő, 6 általános iskolával rendelkezik, rokkantnyugdíjas. Férje 57 éves 7
általános, rokkantnyugdíjas.
A ház a falu szélén, 2 szoba, konyha, fürdőszoba, kb. 50 m2, az aljazat földes, kívülről nincs
bepucolva, a szembeszomszéd és az egyik oldalon lévő cigány. A másik oldalon lebontott ház
áll, a falak és a kémény van meg.
Az asszony Tiszavasváriban született, hatan voltak testvérek. Az édesapja, édesanyja segédmunkás
volt, apját a háborúban fejbe lőtték, onnantól betegen feküdt otthon, ezért is nem
tudott iskolába járni. Otthon járt napszámba, amíg a férjét megismerte. 1965-ben összeházasodtak.
Nem volt nagy esküvő, utána az anyósnál laktak 1977-ig. Ez idő alatt 7 gyermek született.
1977-től laknak Gávavencsellőn, ebbe a házba költöztek be. Az asszony a cipőipari
szövetkezetben dolgozott, mint betanított munkás, 14 évig. 1978-ban kölcsönt vett fel, 70.000
Ft-ot. Ebből építettek fürdőszobát, meg a hátsó szobát. A gerendákat és a tetőt is ki kellett
cserélni. A férje ért egy kicsit a kőműves munkához, családi kalákában újították fel a házat.
A férj Szerencsen dolgozott a cukorgyárban mint segédmunkás, a 70-es években felmondtak
neki, akkor rövid ideig Pesten is dolgozott, meg sok helyen, igazolt munkaviszonya nem érte
el a 10 évet, amikor rokkantnyugdíjazták mozgásszervi betegségekkel.
A feleség 91-ben otthagyta a szövetkezetet. Az általános iskolában és házaknál dolgozott
takarítónőként. 1992-ben őt is rokkantnyugdíjazták „idegi alapon” - Azóta nem tudta
törleszteni az adóságát, mert a gyerekeit iskoláztatta. - Csilla tűzőnő, Nyíregyházán dolgozik,
Évi és Vera Tiszavasváriban végezték el a Vegyészeti Szakközépiskolát. Most mindketten
Pesten a Chinoinban dolgoznak. Ildi Kisvárdán végezte a gyors és gépíró iskolát, Eszti
Tokajban érettségizett. Keserves volt, de tanítatta őket.
Tavaly felszólították, hogy ha nem fizeti az adósságot, akkor kiköltöztetik a házból. A két
Pesti lánya jött kezesnek, de mire minden papírt kitöltöttek, meg lejöttek a lányai, sok idő
eltelt, de végül is kapott 100.000 Ft-ot. Az egyik lányának adott belőle 5000 Ft-ot, és elment,
hogy kifizeti az adósságot, akkor kiderült, hogy már nem 70.000, hanem 91.000 Ft az
adóssága, akkor kifizetett 70.000 Ft-ot, két hónapot törlesztett, és azóta sem tudja tovább fizetni.
58
Ildi lánya most 26 éves. Itt lakik a faluban. 2 gyermeke van, két apától. A kislány 5 éves. Az
apja eleinte járt látogatni, eltűnt. Azóta nem találják. Bíróságon van az ügy. Ildi tavaly
felutazott Pestre. Két hónapig nem talált munkát, majd egy talponállóban lett felszolgáló.
Reggeltől késő éjszakáig dolgozott. Éppen ma jött haza, az anyja hívta, meg a gyermekek is
hiányolták. Hozott 5000 Ft-ot. Ebből vásároltak ma.
Csilla lánya itt él a faluban. 84-88-ig az anyjával dolgozott a cipőipari szövetkezetben.
Minden fizetését félretette. Itt volt az udvaron a lakodalma, 1989-ben. Ibrányba ment férjhez,
férje magyar volt. Aztán valamilyen gerinc-megbetegedése volt, az anyja hazahozta, egy kicsit
feljavítani a műtét előtt, megoperálták, és utána az anyja ápolta, és közben megcsalta a férje,
gyerek is született a külső kapcsolatból. 94-ben elváltak. Csilla nagyothall, két gyermeke van.
A nagyobbik 7 éves, a kicsi 5. Csilla Ibrányban építkezett a férjéhez, akkor az anya ment el
kezesnek, amikor 100.000 Ft-ot vettek fel kölcsönként. Ma tőle vonják.
Így a két lánya, 4 unokája és a két szülő, tehát 8-an élnek együtt.
Mellettük van egy ház. Állnak a falak és a kémény. Már kétszer volt itt felépítve a ház. Mind a
kétszer egyik napról a másikra lebontották. Az asszony a fürdőszobába ment sírni, mert nem
bírta nézni a rombolást. Nem érti miért történt ez. Azt tudja, hogy szociálpolitikai támogatással
készült. Kérte, hogy valamelyik lányának adják oda, de két gyerekre nem segítenek.
Ekkor elment Nyíregyházára valamilyen cigány szervezethez, és ott panaszt tett. Később
kiderült hogy a helyi KÖK elnökének a keresztapjával beszélt. Szidja a KÖK-öt, „egyek ezek,
rokon, testvér, barát, sógor”. Próbálkozott az önkormányzatnál is lakásügyben, segélyezési
ügyben. „Aki sokat jár sírni a polgármesterhez, annak ad a saját zsebéből, aztán visszaveszi,
amikor a segélyt adják. De ezek az emberek a kocsmába mennek meg a cukrászdába, a
gyerekeik meg rongyosok. Én az ilyen cigányokat lelőném. Az én gyerekeim, unokáim tiszták,
nem isznak, bár a férjem nem szereti, hogy kávézom.”
Ildi lánya most megpróbál munkát keresni, de ha sokáig nem adnak neki munkát, ők is
„felteszik a cigánypofát”, és felmennek a hivatalba, tessék munkát adni. Mert ezt így lehet
elintézni.
A gyerekek nem tudnak cigányul. Ő beszél, de a gyerekek előtt nem, mert akkor rászólnak,
hogy ne beszéljen csúnyán.
Régen a KTSZ munkahelyet teremtett a cigányoknak (is) 91-ben felbomlott. Azóta nincs
munka a cigánynak.
A férje rokkantnyugdíja olyan kevés, hogy az önk.-nak támogatnia kell. Tavaly adtak 2500 Ft
kiegészítő segélyt. 1 év után kijöttek a hivatalból, és mondták, hogy továbbiakban azzal a
feltétellel kapják, ha a fele házat az önk.-ra íratják. Ebbe nem egyeztek bele. A „tanács” ne
vegye el a házat a gyermekei elől. Azóta nem kapják a segélyt.
Volt egy kellemetlen rendőrségi ügyük. A férje azt gondolta, ha másnak lehet, akkor nekik is.
Mögöttük van a volt TSZ porta, oda jártak az emberek és mindent elloptak. Az ő férje is
átment és vasat gyűjtött, de „megfogták”. Sok rendőr a vasat 38.000 Ft-ra értékelték. A férje
egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és 8000 Ft megfizetésére kötelezték. A büntetést
a két pesti lány fizette ki.
A fűtés télen kb. 50.000 Ft-ba kerül, most a Csilla fog kölcsönt felvenni, hogy tudjanak fűteni.
Jövedelmük:
59
Anya nyugdíja 18.000 Ft. Ebből 6000 Ft saját adósságot fizetnek, amit a tak.szöv. levon a
nyugdíjából. A nyugdíj-folyósítónál le van tiltva 4700 Ft kezesség miatt. Kézhez kap 8300 Ftot.
A férj nyugdíja 6300 Ft. Csilla nyugdíja 10.600 Ft 10.600 a csp. 5000 Ft, gyermektartást
kap. Ildi csak a 10.600 Ft csp.-al rendelkezik.
A ház mögött nagy, szépen gondozott veteményes kert van, megtermeli a konyhára valót.
(Ezzel a Pesti lányokat is ellátja.)
A falusiaktól sok használt ruhát kap. A szomszéd sűrűn vág disznót, és ha nincs pénz, hitelbe
is ad húst.
Napszámba is járnak. Ha hárman elmennek, megvan a napi kaja.(3000 Ft)
2. sz. interjú, Gávavencsellő, cigány
Házaspár, a férfi 54 éves, 4 osztályt járt, 2 éve rokkantnyugdíjas. A feleség 53 éves 5 osztályt
járt. Jelenleg munkanélküli, decemberig jövedelempóló támogatásban részesül.
A ház a cigánytelepen van. Egy helyiségből áll, ami szoba-konyha egyben, és van egy külön
bejáratú konyha, ahol főznek, kb. 30 m2. A telep a falu szélén van, 8 család él még itt. A ház
nagyon rossz állapotban van. Vakolatlan.
A férfi itt született. A szülei zenész cigányok voltak. Heten voltak testvérek. A feleség egy
közeli faluban, Nagycserkeszen született. Megismerkedésük óta, már több mint 30 éve élnek
itt a telepen. 4 gyermekük született. 1 itt él a telepen, egy fiú és egy lány a faluban. Egy fiú
pedig a szomszéd faluban él. Mindegyiknek van 3 gyereke. Ők is jövedelempótlón élnek, és
azon kívül kapják a gyvt,-t, meg a csp,-ot.
A férfi 10 évet dolgozott a bányában. Más jövedelme nem volt. A feleség 1 évet dolgozott
Pesten. Építkezésnél volt segédmunkás. 14 évet dolgozott a helyi TSZ-ben. Az utóbbi 8 évben
a KTSZ-ben dolgozott, majd annak felbomlása után 1 éve munkanélküli segélyben részesül.
Szeret dolgozni, szereti a mezőgazdasági munkát is. Sovány asszony. Azt mondja, nem
szégyelli, de reggeli néha van, néha nincs. A ház körüli földbe az idén nem vetettek semmit. A
cig. önk. osztogatott ugyan vetőmagot, de csak annak adtak, aki elment a gyűlésre. Ha
segítenének, ő szívesen tartana disznót.
Segélykérelmeit rendszeresen elutasítja az önkormányzat, „máma itt nem lehet szólni, mert a
falnak is füle van”. A férfi nem vesz részt semmiféle gyűlésen, és megmondta a polgármesternek,
hogy a szavazatát nem adja neki. Itt félnek az emberek.
(Itt kikapcsoltatja a magnót.)
A nagyobbik fiú, aki itt él a telepen, tavaly szoc.pol. támogatással lakást épített. Egy vállalkozó
intézte az egészet. Megcsinálta az alapot, és erre, mint önrészre, megkapták a támogatást,
aztán felépült a ház, egyik nap átadták, és még aznap éjjel le is bontotta a vállalkozó, csak az
alap maradt. A fiú azt mondta, világgá kürtöli az esetet, erre idejöttek a rendőrök, megfenyegették,
megverték. Egy rendőrt állítólag el is bocsátottak, mert idejárt a telepre verekedni. Itt
üldözik a cigányokat, minden ok nélkül beléjük kötnek. A KÖK. tagjai csak saját zsebükre
dolgoznak, a lakás maffiának ők a vezetői.
Itt helyben semmiféle megoldást nem látnak, ezt felülről kellene rendbe rakni.
Mellékjövedelem: guberálás, napszám. A rokkant nyugdíj 10.600 Ft, a jöv pótló 9200.
Eddig még nem loptak, de mostanában fontolgatják a lehetőséget.
60
3. sz. interjú, Gávavencsellő, cigány
A házaspár ffi tagja 57 éves, 8 osztályt végzett, jelenleg gazdálkodó. Rokkantnyugdíjas. A
feleség 54 éves, 8 általános, rokkantnyugdíjas.
Egyszintes ház. 3 szoba, központi fűtés. Az egyetlen cigány család, akinek a háza a fő utcán
van.
Mindketten cigánytelepen éltek. Zenész cigányok. A telepen ismerkedtek meg. A ffi 18, a nő
14 éves volt. Szerettek a telepen lakni, jó volt a hangulat, komolyabb veszekedések nem
voltak. Ők is azt tervezték, hogy ott fognak építkezni. Általános iskolájukat gyorstalpalón
fejezték be. Korán munkába álltak.
Két fiuk és egy lányuk született. A lány 1980-ban autóbalesetben meghalt. Az egyik fiú akkor
az Állatorvosira járt, nem tudta megemészteni a halálesetet, és ezért otthagyta az egyetemet.
Mezőgazdaságban dolgozik, és az apja háza mellett építkezik. Indul a cig. önk. választáson. A
másik fiú rendőr Miskolcon. 1980-ban született egy lánya, aki kitűnő tanuló, és orvos vagy
jogász lesz.
A ffi-nak folyamatos, 40 éves munkaviszonya van, a TSZ-ben traktoros. 15 évvel ezelőtt vett
2 tehenet kölcsönből, amit az első ellés után kezdett törleszteni. Ma már lova is van.
A cigánytelepen megromlott a hangulat. Már nem bírta az ottani cigányokat, és 80-ban vette
ezt a telket. Volt rajta egy kisebb ház, abban laktak, amíg a nagy ház elkészült.
Továbbra is a TSZ-ben dolgozott, de vett egy lovat, meg ekét, és attól fogva a faluban
szántotta a földet munkaidő után és hétvégén. A rendszerváltás utáni viszonyok nem tetszettek
neki. „A régi rend jobb volt, mert akkor rend volt.”
90 után igényelt földet, 5 hektárt, ma ezen gazdálkodik. A KÖK pályázaton nyert egy traktort,
ott van a polgármesteri hivatalnál, nem a cigányság használja. Szeméthordásra közmunkákra
használják. Annak idején ő felszólalt egy gyűlésen, hogy mért nem egy cigány van a
traktoron? Vannak itt fiatal emberek, gépkocsivezetők. Ha cigány vezetné a traktort, akkor ő
megnyugodna, mert legalább egy embernek lenne munkája.
Az újságban olvasta, hogy lehetett pályázni a cigányság részére 20 kg. vetőburgonyára. Nem
kaptak belőle. A KÖK annak ad, akinek akar, szerinte ez nem jó, ha a KÖK testvérekből áll,
mert akkor nem képviseli a közösséget, csak a saját hasznukat nézik. A polgármester meg
támogatja őket, mert jön a választás. Majd kocsival hordják szavazni a népet, és mondják
nekik, hogy kire szavazzanak. Ő is indul a választásokon.
Szerinte úgy lehetne megállapítani, hogy ki a rendes ember, hogy el kéne menni a portájára, és
megnézni, hogy milyen az a porta, azt is, hogy ki mennyi ideig dolgozott. Annak idején
lehetett választani, hogy hová tartozik, magyar vagy cigány, akkor kellett volna, hogy magyar
maradjon. Ha nyerne a választásokon, akkor sem nézne utána a szoc. pol. lakásoknak. Hiszi,
ezt csak felülről lehet elintézni. A KÖK vezetőjének 40-50 milliója van a bankban, pedig soha
nem dolgozott. Nem baj, de a másikat ne tegye koldussá.
Kb. 20 családnak épített házat szoc.pol. támogatással egy vállalkozó. A házat átadták és másnap
lebontották, az építőanyagból másik házat építettek. Az alapokat lehet látni. A magyar és
cigány között sok az ellentét. Most is volt egy ügy. A cigányok gyerekei szemtelenek még a
tanárokkal is. Most volt egy gyűlés, ahol valaki felszólalt, hogy ellenőrizni kéne a tanárokat,
amikor a cigány gyerekeket tanítják. Szidja a cigányokat, azok gyerekeit. Bezzeg az ő idejében
61
erkölcs volt. Védi a rendőröket. „nagyon magyar” Vóna munka. Nem dolgoznak, csak felveszik
a segélyt, pedig van azoknak mindenük.
A cigányság alacsony szinten áll, de mezőgazdasági munkát, állattartást tudna csinálni. Most a
rendszerváltás után kért volna a cigányoknak földet, de nem kellett nekik.
Be kéne vezetni a kötelező állattartást, mert a tej meg a hús kellene. A cigány termeljen
gyógyfüvet. A citromfüvet csak el kell vetni és 2 évig lehet kaszálni. 3000 Ft mázsája. Nem
adna segélyt, munkát teremtene és dolgoztatna. Anyagi helyzetét, jövedelmét nem árulja el,
ill. annyit mégis, hogy naponta 60 liter tejet adnak le.
4 sz. interjú, Gávavencsellő, magyar család
41 éves nő, főiskolai végzettség, jelenleg kesztyűkészítő bt-ben segít a férjének. Vállalkozók.
A férj 45 éves okleveles gépészmérnök.
A ház 82-ben épült. A falu közepén áll. Hatalmas kétszintes épület. A szomszédok magyarok.
Rendbe tartott füvesített kert. Az alsó szinten van a kesztyűműhely.
A feleség: érettségi után biológia-testnevelés szakon végzett. Szülei parasztok voltak.
Szigorúan nevelték. Tanulni kötelező volt neki és mind a 4 testvérének. Ők is főiskolát
végeztek. Nem érti, hogy az emberek miért panaszkodnak. Ha őket tudták taníttatni, akkor a
mai gyerekek taníttatása is csak akarat kérdése.
80-ban ismerkedett meg a férjével. 81-ben házasodtak össze. A telket a férj szüleitől kapták.
A férj műszaki egyetemet végzett. 81-ben a helyi szövetkezet elnöke lett, akkor cipőfelsőrész
készítés volt a profil. Két gimnáziumba járó gyermekük van. A feleség a helyi iskolában
tanított.
Jól ment a szövetkezetnek egészen a 80-as évek végéig, de egyre több konfliktusa volt a
férjnek a vezetőséggel, ezért 90-ben lemondott.
2 évet várt a saját vállalkozásának a beindításával. Ezalatt munkanélkülin volt, és a feleség
fizetéséből éltek. 93 óta a feleség, otthagyva a pedagógus pályát, a férj segítője. Dolgozóik
bruttó 25.000 Ft-ot keresnek. Nem árulja el, hány embert foglalkoztat. Cigányt nem foglalkoztat,
mert nem járnak be rendesen dolgozni. Szerinte a faluban kevés a rendes cigány.
5. sz. interjú, Gávavencsellő, cigány család
37 éves nő, 4 osztályt végzett, háztartásbeli. Férje 40 éves, 8 osztályt végzett, rokkantnyugdíjas.
A ház a falu közepén van, szoc.pol. támogatással készült, idén tavasszal költöztek be.
Alapterülete 110 m2, 3 szoba, konyha, kamra, fürdőszobának kialakított helyiség, de víz nincs
bevezetve. Az aljazat mindenhol durva betonozású, a falak vékonyak, a plafon csak
deszkákból áll. A nyílászáró szerkezetek rosszak, a plafon több helyen beázik. A konyhában
sparhelt, a 2 szoba között egy vegyes tüzelésű kályha. A bútorokat az asszony betegsége miatt
el kellett adni. Van még egy francia ágy, azt most árulják, mert a feleség kórházi kezelését
szeretnék fedezni az árából.
62
A szoc. pol. támogatást a férj gyermekeire kapták, N.K. építette az alapot, és a falakat
felhúzta, ez szerepelt, mint saját rész, és erre kapták a 2.400.000 Ft-ot. Mikor a szerződést
megkötötték, a nyomtatványokat ők csak aláírták, a vállalkozót a pénzfelvétellel is meghatalmazták.
A földhivatal a lakhatási engedélyt megadta, de nem jöttek ki megnézni a házat.
Többször beszéltek a vállalkozóval, hogy a hiányosságokat pótolja, megígérte átadáskor, hogy
mindent megcsinál. Az asszony szerint azért, mert egy bizonyos részletet az OTP visszatart és
csak átadás után adja ki. Miután a vállalkozó az utolsó részletet is felvette, nem állt velük
szóba, sőt fenyegetőzött. A kertben nincs veteményes. A szomszédok magyarok.
A feleség egy szomszédos faluban született, apját nem ismeri. Anyja 20 évet dolgozott Bp-en,
az IKV-nál mint takarító. 4-en voltak testvérek, és az anyai nagyszülők nevelték őket. 13 éves
koráig jó világ volt, egy cigánytelepen éltek, sok volt a gyerek. Sokat játszottak, és néha
iskolába is jártak. 13 éves volt, amikor az édesanyja meghalt méhrákban, ekkor élettársi
kapcsolatot létesített egy cigány fiúval (17 éves). A fiú a Tsz-ben dolgozott, de sokat ivott,
nem volt jó ember.
75-ben született első lánya, és még 4 gy.-et szült. 82-ben ismerkedett meg jelenlegi férjével,
otthagyta élettársát, az 5 gy.-et és ideköltözött G.-re. A gy.-ei nem is tudják, hogy ő itt él,
azóta egyiket sem látta, semmilyen kapcsolatuk nincs. Kb. egy hónapja irt levelet nekik.
Biztatónak érzi, hogy a levél nem jött vissza.
A férjének 5 gy.-e volt, a legkisebb most 16 éves lány. A gy.-ek anyja megszökött, nem
tudják, hol van. Közös gy. nincs. Ezeket a gy.-eket az asszony nevelte fel.
A férj 71-80-ig dolgozott Bp-en az építőiparban, munkásszállón lakott, hétvégente járt haza.
Segédmunkás volt. Nehezen bírta a fizikai munkát. 80-ban derült ki, hogy szívbeteg,
megoperálták, azóta fizikai munkát nem tud végezni.
82-től 2 utcával kijjebb laktak, összesen 12 fő. Jelenleg 3 gy. van itthon, jártak általános
iskolába, szakmájuk nincs. Alkalmi munkából élnek (pl. uborka szedés). 1000 Ft naponta.
A feleség nagyon beteg, előre haladott állapotú méhrákja van. Nincs pénze recepteket kiváltani,
segélyt nem kap. Aggódik, hogy majd nem lesz miből eltemetni. A férj rokkantnyugdíja
27.000 Ft. Ebből élnek.
6. sz. interjú, magyar család, Sajóhidvég
60 éves, nős férfi, főiskolai végzettség, pedagógus.
A ház a falu szélén van, 80-ban vették a telket, építkeztek. Mellettük egy üres telek van, majd
egy magyar család háza. 4 évvel ezelőtt azt a telket egy cigány meg akarta venni, összefogtak
a magyar családdal, és megvették közösen, féltek a leendő szomszédságtól.
A lakás tipikus falusi értelmiségi. Sok könyv.
A férj szülei parasztok. Az ált. isk.-i tanítónő irányította a ped. pálya felé. Akkortájt a faluban
nem igen tanítatták a gyerekeket. Mondván, ha tanul, elfelejti, lenézi a szüleit. Hálás a
tanítónőnek. 57-ben érettségizett tanítóképzőben. Képesítő után könyvtárosként dolgozott a
szomszéd faluban. 7 év után beiratkozott a ped. főiskola magyar-tört. szakára. Elvégezte, és
egy szomszéd falu 5 tanerős iskolájában lett igazgató, 1972-ig. Majd átkerült S.-re igazgatóhelyettesként.
Szakfelügyelő volt 89-ig.
63
A cigány gy.-ek nagyon gyengék, jó ha megtanulnak olvasni. Szerinte a szülőkkel rengeteg baj
van, nem érdekli őket az iskola. Szerinte sok a cigányok között a funkcionális analfabéta.
Hosszan szidja a cigány mentalitást, de ‘nincsenek előítéletei”.
Elmondja, hogy az alsó tagozatban nincs különbség a c. és a m. gy. között. Az elkülönülés a
serdülőkorban kezdődik. Szerinte a korai nemi érés a cigányoknál azt hozza, hogy nem is
fontos isk.-ba járni. Nekik sokkal fontosabb a szerelem. Aztán gyorsan férjhez is megy. A
középiskolák felveszik még a leggyengébb tanulót is, csak az a baj, hogy utána nem tud a c.
gy. elhelyezkedni.
67-ben házasodott, a felesége szintén ped., nyugdíjas. Fia 68-ban született, 2 diplomája van.
Ped. És mivel kevesellte a fizetést, 7 év után jelentkezett a Pető Int. tanulni. Idén végez.
Reméli, jobb fizetést és több lehetőséget kap. 81-ben született egy véletlen gy. Ő egy piarista
gimn.-ban tanul.
A megélhetés a rendszerváltás óta nehezebb. Fizetése nettó 48.000 Ft. Felesége nyugd.,
25.000. Van 1 hold kárpótlásból szerzett földje. Ebből van takarmány az állatok részére
(csirke, kacsa, nyúl).
A veteményesből megvan az egész évi zöldség a családnak. Megváltoztak az emberi kapcsolatai
a rend. váltás óta. Zárkózottabbak lettek az emberek, nincsenek közös megmozdulások.
Van a faluban előítélet a cigányokkal szemben, bár ez erősebben megnyilvánul a nem
saját c., hanem a betelepült idegen cigányokkal szemben.
A református pap tantestületi értekezleten azt mondta, ne bántsák a cigányokat, mert hosszú
távon a m. és a c. keveredni fog, és majd ennek lesz köszönhető, hogy a magyarság nem lesz
degenerált.
7. sz. interjú, Sajóhidvég, c. család
Idős házaspár. A ffi 70 éves, a feleség 67 éves. Mindketten rokkantnyugdíjasok. Iskolába
egyikük sem járt.
A ház a falu szélén, a valamikori c. telepen áll. Vízvételi lehetőség 800 m. A ház 64 óta saját
tulajdonuk, szoba konyha, kb. 40 m2, és egy külön ház, ahol főznek, 16 m2.
A feleség a szomszéd faluban született, a ffi ide való, 7 évig éltek a szomszéd faluban, majd
ide költöztek. 52 éve élnek együtt. A legfontosabbnak egymás megértését tartják. 6 gyermekük
született, 2 fiú Pesten él, a többiek a faluban. Nagyon sok unoka van. Gondoskodnak a
szüleikről, gyakran haza járnak. A ffi-nak 3 m.helye volt, a vasútnál dolgozott 14-15 évig,
aztán szénbányában, majd a vas és fémipari ktsz-nél. 1973-ban lett rokkantnyugdíjas.
Asztmás, fél fülére süket.
A feleség 15 évet dolgozott a helyi TSZ-ben. 1984-ben mozgásszervi panaszok miatt leszázalékolták.
Mindkettőjük nyugdíja 18.000 Ft, ez a jövedelmük.
Állatokat nem tartanak, a kertet nem művelik.
Egyikük nyugdíja csak a gyógyszerköltséget fedezi.
64
Panaszolják, hogy az önkorm. meg sem hallgatják, le sem ültetik őket, aztán meg nem történik
soha semmi. Kértek lakást a faluban, de nem segítettek. A kisebbségi önk. sem. Szerintük a
KÖK össze van fonódva a polgármesterrel.
Az utóbbi időben kétszer törtek be hozzájuk. Nem értik miért, hiszen nincs mit elvinni. Az
egyik pesti fiú el szeretné őket költöztetni Bp.-re, de ők már nem akarnak mozdulni.
8. sz. interjú, Sajóhidvég, cigány
27 éves nő, hajadon. Általános iskolába nem járt, nem dolgozott, 5 gyermeke van, a
legidősebb 8 éves. A ház a falu szélén áll. Cs lakás. Itt ezt nevezik cigány telepnek.
A lakóterület 120 m2. 3 szoba konyha, és egy eredetileg fürdőszobának szánt helyiség,
jelenleg lomtár. Az aljazat mindenhol durva beton, a szobák berendezése ágyakból áll. Az
ágyneműk rongyosak. A rongyos függöny szögekkel rögzített. A konyhában egy sparhelt áll.
Nagy fokú nyomor képét mutatja a lakás. A bejárati ajtónál kis terasz. Itt is áll egy ágy.
Napközben itt zajlik az élet. Kerítés nincs. A kertet nem művelik. Az élet az utcán is folyik. Itt
mindenki szinte mindenhol lakik, mindenki mindenhová bejár, a gyerekeket mindenki neveli,
eteti, meztelenül szaladgálnak az utcán.
Az asszony egy közeli faluban született. 12-en voltak testvérek, édesanyja nevelte a gy.-et,
apja a TSZ-ben dolgozott. Nagy volt a szegénység, ezért nem járt iskolába. Még nem volt 17
éves, amikor megszökött és összeköltözött az „emberrel”. 19 évesen szülte első gy.-ét. Az
ember 19 éves korától dolgozott, de így is nagy volt a szegénység. Szerette az italt, és
részegen sokszor bántalmazta a gyerekeket is. A nő feljelentette, el is vitték, és 8 hónapja
előzetes letartóztatásban van. Többször kért segélyt, de nem adnak neki. Gyvt. sem kap, mert
elköltözött eredeti lakcíméről. Rokonok és szomszédi segítségből, vmint a cs.p-ból él. 6 éves
kislánya nem jár iskolába, és nem is akarja beíratni. Most 6 hónapos terhes, tanácsadáson még
nem volt.
Jövedelme: 12.200 Ft GyES és 9500 Ft családi pótlék. (Szerintem itt v.mi nem stimmel, már a
CSP-nak is magasabb összegnek kell lenni 8 gyerek után)
9. sz. interjú, Sajóhidvég, cigány
24 éves nő. Általános iskolába nem járt, nem dolgozott, 3 gyermeke van.
Ugyanolyan ház, mint az előző 8. sz. interjúban. Még inform.: a ház szoc. pol. támogatással
épült, adósság nincs rajta. Az utca végén van egy közösségi udvar: homokozó, hinta, mászóka,
sok pucér gyerek.
Szintén a szomszéd faluban született (tehát, idegen, betolakodó, lásd tanár úrral készített
interjú.) 4 testvér, anya 75-ben meghalt, még abban az évben ide költöztek. A falu szélén a
volt c. telepen laktak, itt ismerkedett meg gyermekei apjával. Nem házasodtak össze, 17 éves
volt, mikor első gy.-e megszületett, az ikerpár másfél éves.
Élettársa nem járt iskolába, állandó mh. nem volt. 3 éve dutyiban van, verekedésért ítélték el,
másfél év múlva szabadul. (akkor kitől vannak a gyerekek?)
65
A feleségnek nincs pénze útiköltségre, így nem tudja látogatni, az apa az ikreket még nem
látta, de rendszeresen leveleznek. A nagyfiút beíratta az iskolába, de nem tudja megvenni a
tanszereket.
Jövedelem: GYES 12.000 Ft, CSP 23.000 Ft (Itt sem stimmel)
A kertet nem művelik, állatokat nem tartanak. A szobákban nincs kályha, télen a konyhában él
a család. A polg. hiv. nem segít, segélyt nem ad.
A telepen jó a hangulat. Mindenki „rokon”. Nem csak c.-ok laknak, hanem m.-ok is. Nagyon
jól megvannak, nincs veszekedés. Nincs munka. Ez baj. Nem csak a c.-t nem veszik fel,
hanem mást sem.
10. sz. interjú, Sajóhidvég, magyar
75 éves özvegyasszony. 8 általános. Mindig háztartásbeli volt.
A ház 45 után épült, úgy, hogy a szülei a faluban lévő házat lebontották, és abból építették ezt.
Jellegzetes hosszú parasztház. 3 szoba, konyha, fürdőszoba. A falu szélén helyezkedik el, a
cigánytelep mellett. A szomszédok cigányok.
4-en voltak testvérek. Ő a legfiatalabb, és már csak ő él egyedül. Egyik tanyáról vándoroltak a
másikra, mert a szülei földműveléssel foglalkoztak. Amikor a gyerekek elkezdtek iskolába
járni, letelepedtek G.-re. Innen el kellett menni, mert a gróf eladta a földjeit. Ekkor G.-ben
laktak 2 évig, de azt nem tudták megszokni, mert tanya volt. 12 éves volt, amikor a faluba
kerültek. Nehéz volt a gy. kora, majd a későbbi élete is. Gy.-ei születésekor jegyrendszer volt.
A rendszerváltással sem lett könnyebb. A férjét 1982-ben leszázalékolták, érelmeszesedése
volt. Hús ritkán akad, nélküle még megvan, de kenyér nélkül nem. Nagy kert, veteményessel.
Most is a babot pucolja, mert csak úgy üres kézzel nincs ideje beszélgetni. Eladni nem tudja,
amit termel, mert nem tud menni. A legidősebb fia segít a ház körül, aki a szomszéd faluban
lakik, és mindennap jön. Született 2 lánya. Az egyik már nem él, a másik itt él a faluban és a
sörgyárban dolgozik. Van 5 unokája. Gyerekei a rendszerváltásig szépen gyarapodtak, azóta
nekik is nehezebb.
68 óta él ebben a házban. Az édesanyjáé volt. Előtte E.-n lakott, oda ment férjhez. Az
anyósnál laktak, de az anyóssal nem jöttek ki. A férje nem engedte őt dolgozni, mert igen
féltékeny ember volt. A férj a vasútnál, később a TSZ-ben, majd a sörgyárban dolgozott. 84-
ben halt meg a férje. Veseköve volt, sérve, több műtét - leszázalékolták. 84-ben lábamputálás
- aztán másnap meghalt.
Nem szereti, hogy a c.-ok annyi támogatást kapnak a lakásépítésre: „hát ma jobb cigánynak
lenni, mint magyarnak”. Békesség van az utcában magyar és cigány között. Egyszer loptak
tőle hagymát, de szólt nekik, hogy neki is kevés van, többet nem loptak. Szidja a „betolakodó”
cigányokat. Cigány és cigány között különbség van. Azoktól fél, nem megy az utca végére,
mert ott 8 ház az övék.
Állatot tart. Csirkét, kacsát. Az nem lehet, hogy ne legyen semmije. A telket műveli, odaadja a
gyerekeknek. Dolgozni tud, csak menni nem tud. A cigányok sokat lopnak a faluban, mert
nincs munka. Gazdag nincs a faluban, de ő nem is törődik ilyen dolgokkal. A cigány lop,
hazudik, aztán meg panaszkodik, még a TV-t is kihívják, hogy ők milyen szegények, kapják a
házat, a sok segélyt, aztán meg büdös nekik a munka.
Jövedelme 12.600 Ft.
66
(11) Interjú Hetvehely, Rókalyuk, 56. sz. kazetta, cigány
Fiatal nő. Nehéz gyermekkor, nem tudott tanulni a rossz lakáskörülmények miatt, 6 osztályt
végzett, 15 évesen terhesség miatt kimaradt az iskolából. Élettársával a szüleinél laktak egy
darabig. Állandó konfliktusok a családon belül, 5 évig bírták. Azóta 6 éve már külön élnek a
szülőktől. Hárman voltak testvérek. A bátyja a szomszédban lakik egy pincében, feleségével
és gyerekeivel, szintén nagyon szegényes körülmények között. A nővér prosti. Elmondása
szerint a faluban a cigánylányoknak 2 választása van. Vagy családot alapítanak és keservesen
nyomorognak, vagy elmennek kurvának az út szélére. A nővérének néha segít a háztartásban.
A ház a fal szélén áll. Egy hosszabb nehezen járható földút vezet a 3 házhoz, az egyik már
összeomlott. A „rókalyuk” egyetlen helyiségből áll, víz, villany nincs a házban. Zsírba tett
ronggyal világítanak, egyetlen rekamié van, azon alszik az anya, apa és a 3 gy. A kicsi
dobkályha szolgál a fűtésre és a főzésre, de kint az udvaron is szokott az asszony főzni, ha
bent nagyon meleg van. 40.000 Ft-ot kellene felmutatnia ahhoz, hogy a polgármester
lakásmegoldásban segítsen.
A férj 22.000 Ft-ot keres, van GYVT, CSP, munkanélküli segély: 14.000 Ft.
Hitelekből élnek. Fizetésnapon visszafizetik, majd bevásárolnak, rizst, zsírt, lisztet, krumplit,
és ha elfogyott a pénzük, újra hitelezés. Van egy kis kert a háznál. Ott megterem néhány
zöldség.
Hús ritkán kerül az asztalra. A karácsonyt rendesen megünneplik, olyankor gazdagon és
bőségesen főz. A gyerekeiket az iskolában és az oviban hátrányosan megkülönböztetik. Az
óvónő többször kérdőre vonta az anyukát a gy. zsírszaga és ápolatlan haja miatt. A cig. önk. a
képviseletüket nem vállalja fel. A férj egy fafeldolgozó kft-ben dolgozik. Amikor a többi
cigány beköltözött a faluba, a szülei nem akarták elhagyni ezt a helyet, így maradtak itt.
(12) Hetvehely. 57. sz. interjú, Erzsi néni, cigány.
15 évesen ment férjhez, 28 évesen szült gy.-et. A múlt rendszer jobb volt. A cigány telepen is
jó volt, mert nem kellett fizetni OTP, villanyt. De itt szeret lakni. Régen több jutott élelmiszerre,
ruhára. A férjét korán elhagyta, mert alkoholizált. Az apja az erdészetnél dolgozott,
anyja a faluban v.mit.
Ő soha nem dolgozott, gyerekkora óta beteg a lába 60 %-os rokkant. Szülei tartották el. A 70-
es évek elején meghalt az apja, majd anyjával élt, akinek a nyugdíjából meg tudtak élni.
Egyedül nevelte gy.-ét, 6000 Ft-ot kapott, később ezt megvonták, mert nem volt munkav.-a
Most 3800 Ft-ból él.
A cigánytelepről a 70-es évek végén érkeztek ide. A múlt rendszerben jó volt a megélhetésük.
Szereti az itteni nyugodtságot. A rendszerváltás óta romlott meg a helyzete. Hitelből él, és
nem tud kilépni a spirálból. Nem mindig tud főzni, csak néha, hiszen kenyérre is alig futja. Fia
feleségül vett egy gyermekes nőt, oda viszi a pénzt. Anyjának pár ezer Ft-ot ad. Az anyjához
van bejelentve, ezért az anya nem jogosult szociális támogatásra. Nem termel semmit,
betegeskedik, ingyenes gyógyszerellátása van. A szomszédokkal jól megvan, de nem tudják
67
egymást segíteni, mert nagyon szegények. A falubeli emberekkel nincs olyan kapcsolata, hogy
bármelyikhez is segítségért fordulhatna. A bolt hiteleire támaszkodhat csupán. A parasztok
nem jönnek ki a cigányokkal.
(13) 1/O. sz. interjú, Gávavencsellő, cigány
A falu szélén található „fél ház” Ebben az utcában keveredetten élnek cigányok és magyarok.
Ez a ház kitűnik a többi rendezett udvar mellett. A ház tégla, új építmény, mégis a szegénységet
árasztja. Nincs kerítése, talán nincs mit félteniük, egyik fele világoszöld, a másik fehér.
Az utóbbiban él egy fiatal cigányasszony két gyerekével. 10 éves fiú, és egy 5 hónapos
kislány. Bélelzáródással született, beteges gy. A házban lakik még az anyós. A férj 10 hónapos
börtönbüntetését tölti a dutyiban. A ház másik felében az anyós legidősebb unokája él
családjával. A fiatalasszony 4 éve él itt családjával. Azelőtt a szomszéd faluban éltek, ő ott is
született. A 10 éves kisfiú az első házasságáéból való, mely egy évig tartott. Cigánytelepen
lakott, ott is született, sok szép emléke van róla, oda visszavágyik.
Az első házasságára nem szívesen emlékszik. Apja cigánytelepen tengeti betegesen életét,
édesanyja Pesten van a lányával. Mostani férjét 7 éve ismeri, 5 éve élnek együtt. 2 évet
dolgozott közmunkásként, két évvel ezelőtt ők is szerencsét próbáltak Pesten. Az asszony a
kórházban takarított, a férj építkezésnél helyezkedett el, de a lakhatás nem volt megoldott,
haza kellett jönniük. A házrész 2 helységből áll. Szoba-konyha. A konyhában 2 heverő van,
sparhelton főznek, ami nyáron az udvaron van.
Szerettek volna építkezni, de a két gy.-re járó szoc.pol. nem elég a házépítő vállalkozó szerint.
Jövedelem jelenleg 26.000 Ft., Gyes, Csp., Gyvt. Az anyós segíti őket, bár most ő is nagy
adóságban van a ház-házrész miatt, a néha ellátogató apja is kisegíti, de számíthat a boltban
hitelre is. Szeretett volna dolgozni a helyi KTSZ-ben, ahol az anyósa takarít, de nem vették
fel, ott kevés cigányt foglalkoztatnak. Napszámba jár, 1000 Ft. Jó a kapcsolata az anyóssal.
Háziállat nincs. Nem számíthat az önk. segítségére, de a cigány önk. segítségére sem. A kis
előkertben termel, krumplit, babot, paradicsomot, tököt.
Fizetés napján finomabbakat főznek. Töltöttkáposztát, húslevest. Gyakran esznek krumplit,
hetente egyszer far-hátat. Nem szereti ezt a falut. Nem sikerült beilleszkednie. Úgy véli, itt
nagy az előítélet a cigányokkal szemben, és a cigányok sem tartanak össze. A c. telepen nem
így volt. A múlt rendszert jobbnak érezte.
(14) 2/O.sz. interjú, Gávavencsellő, cigány
Bozótos földesút vezet a házhoz. Az utca képe szegényes a falu többi utcájához képest, de
nem nyomortanya.
A ház, amelyikben a család lakik, két kicsi helyiségből áll, az udvar rendezetlen, nincs kerítés.
A ház belülről rendetlen, szegényes. Sparhelton főznek, van egy nem működő hűtőszekrény is.
A házban jelenleg 11 ember él. (Férj, feleség, 20 éves fiú, 13 éves lány, 11 éves fiú, 24 éves
fiú a feleségével és 3 gyerek; 2 család)
A feleség 15 évesen ment férjhez. A férj 15 évvel idősebb nála. 6 gy.-et szült a 70-es években.
5 évre külön voltak, ekkor született egy fiú egy magyar apától. Jelenleg itt él köztük.
68
A feleség soha nem dolgozott, a férj 25 évig volt munkában Pesten az építőiparban, majd 2
évet a helyi Ktsz-ben. A 20 éves fiúnak van szakmája. Ő mezőgazdasági gépszerelő, de nincs
munkája. A családjával ott élő 25 éves fiú nem dolgozik, még alkalmi munkát sem végez,
csak halászik. Elmondásuk szerint külön háztartást vezetnek. A 24 éves ffi gerincferdülés
miatt nem dolgozik. A család számára a hal szinte mindennapi étel, néha eladásra is marad
belőle. A feleségnek nincs jövedelme. A férj 67%-os nyugdíjából, és a gyvt-ből élnek.
A fiú a felesége Gyeséből, és a gyvt-ből él.
A két feleség napszámba jár (1000 Ft)
A fiatalok igénybe vették a szoc.pol támogatást és a helyi cig. önk. vezetőjével, aki egyébként
vállalkozó, szerződést kötöttek a ház kivitelezésére. Nem volt elég pénzük, hogy be tudjanak
költözni, mert a ház nem volt még lakható, de a pénz elfogyott. Eladták a tényleges értéke
alatt. A házból, a kitörés lehetőségéből, egy magnó és egy TV maradt, na meg a nyomorúság.
Havonta 40.000 Ft-ból élnek, hitelekből, és lopásból. A mezőn zöldséget, a baromfiudvarokból
csirkét lopnak. A rendszerváltás előtt jobban meg tudtak élni. Az idősebbik feleségnél a
havi bevétel 25.000 Ft.
Ebben az utcában a cigány és a m. között a viszony nagyon jó (szegények mindannyian)
„cigány, magyar egy”.
A c. önk.-al nagyon elégedetlenek. Nem kapnak támogatást.
A faluban a m.-okkal feszült a viszony. A discoba a c. fiatalokat nem engedik be, mondván,
hogy zártkörű rendezvény van. Ha a faluban v.mi baj van, mindig ezt a cs.-ot keresi meg
először a rendőrség. Éjszaka közepén felverik a házat, kutatnak, elviszik a 24 éves családfőt
kihallgatni. Az „eredményes” kihallgatás érdekében verik, bántalmazzák. A tavalyi esetről
látlelet is készült, de a feljelentés elmaradt, mert akkor nem volt pénzük. A rendőrök a nőket
is verik, akkor is, ha állapotos, fél zacskó paradicsomért, vagy egy korhadt fadarabért.
(15) 3/O. sz. interjú, Gávavencsellő, cigány
Ugyanaz az utca, mint az előző. A ház beljebb esik az úttól. Vályogház, két nagyobb
helyiséggel. 10 ember lakik benne. A ház belül gondozott, tiszta, nem zsúfolt. A ház előtt
nagy, nem gondozott kert van. A feleség állami gondozott volt, de egy O.-i borbély házaspár
örökbe fogadta. A mesterséget is nagyjából kitanulta, és be is segített szüleinek, de később -
egyedül - már nem tudott a tanult mesterséggel mit kezdeni. Sz.-be ment férjhez, 89 tavaszán.
Pestre ment, elvált a férjétől. Pesten volt munkája. Egy cukrászdában dolgozott, majd egy
étteremben fekete mosogató volt. Később segédápolóként dolgozott. 90 januárban megismerte
mostani élettársát, akit akkor hagyott el a felesége. A ffi 3 gy.-et vitt a házasságba, a feleség 2
gy.-et.
A ffi a cs.-jával már 10 éve Pesten élt, és a Magyar Gyapjúban dolgozott, 92-ben megszűnt a
munkaviszonya, majd 18 hónapig munkanélkülin volt. A feleségnek 18 nap híján nem volt
jogosultsága mn. járadékra. 92.-ben V.-re költöztek, a ffi keresztapjának lakásába. A feleség
60.000 Ft-ért vett egy házat, majd igénybe vették a szoc.pol. támogatást házépítésre. A ház
kivitelezését a helyi c. önk. elnöke vállalta, mint sok másnak a faluban. A ház nem volt
lakható még. A család el volt adósodva, a házat eladták, és adósságaikat kifizették. Ez 95.-ben
volt. 2 évig Ny.-en laktak albérletben. A ffi közmunkásként dolgozott 3 hónapig. Nem volt
jövedelmük, kukáztak és a talált dolgokat a piacon értékesítették, a mostani hűtőszekrényüket
69
is abból a pénzből vásárolták. Nyíregyházán jobb volt az élet, a gy.-ek ingyen étkeztek az
iskolában, és nevelési segélyt is kaptak. Nem úgy, mint most. Csak Gyvt van, amit nem kap
kézbe, mivel a gy.-ek étkeztetését abból vonja az okt.-i intézmény. Ott az iskola és a
családsegítő sokat segített.
Itt az igazgató fajgyűlölő, a polgármester pedig semmivel sem segíti az életüket. A 3. osztályos
kislányt az iskolában év közben az igazgató vissza akarta tenni a 2. osztályba. Elküldték
pszich. vizsgálatra, ahol megállapították, hogy ép értelmű. Most 4. osztályba megy, még csak
meg sem bukott.
A ffi jelenleg a helyi Ktsz-ben dolgozik, 3 hónapos szerződéssel, úgy tűnik, utána is maradhat.
Velük él feleség fia is feleséggel és két gy.-el, lesz 3. gy. is, hogy szoc. pol. támogatással
építkezni tudjanak. A fiúnak nincs munkája, a felesége Gyesen van, egyedül a ffi dolgozik.
Csp, egy fizetés, Gyes, Gyvt alkotja a havi jövedelmet. Mindennapi megélhetésük biztosított,
mindig van mit enni. A gy.-ek jövőjének megalapozását már nem tudják biztosítani. A 17 éves
lány varrónő szeretne lenni, de ezt már nem tudják finanszírozni
(16) 4/O.sz interjú, Gávavencsellő, cigány
Ugyanaz az utca. 3 hónapja érkezett ide a család P.-ről. A szomszédok szerint a cs. minden
tagja alkoholista. Az interjúból nem derül ki, hogy ez igaz-e? Két helyiséges vályogház. 43
éves asszony szívbeteg, a férje tüdőrákban halt meg 92.-ben. Kap utána özv. ny.-at. Jelenlegi
élettársa a helyi KTSZ-ben dolgozik 1 hónapja. Az asszonynak 13 gy.-e van, közülük 3
intézetben (2, 4, 6 évesek). Nem látogatja őket. Születésük óta az állam neveli őket. Ezt a
lakhatási körülményekkel magyarázza. Most meg már az élettársa nem engedi. Vele 3 gy. él.
Egy huszonéves lány kisgyerekével és 2 kiskorú. 93-ban már laktak ebben a faluban 1 évet.
P.-n szoc. pol.-ra építettek egy 3 és fél szobás lakást, a kivitelező hiányosan ill. félkészen adta
át, lakhatatlan volt. Még kb. 600.000 Ft-ra lett volna szükség, hogy lakni lehessen benne.
Eladták. „Elpocsékoltam a szép, nagy lakást” Anyagilag nagyon rosszul áll, mert ha elfogy a
pénze, akkor hasonlóan a szomszédokhoz, uzsora kamatra kap kölcsönt egy helyi c. férfitől.
Menekülni kell, mert a kamatok hatványozódtak, és most már 90.000 Ft tartozása van.
Havi jövedelmük 80.000 Ft. Ezt kevésnek érzi, és szeretne több segélyt kapni. Sparhelt nincs.
Kint főz az udvaron téglákra rakott vaslemezen, alatta a tűz.
(17) 5. sz. interjú, Sajóhidvég, cigány
Sárgödör a neve a valamikori cigánytelepnek. Már csak két ház áll.
Az egyikben egy kora középkorú ffi egyedül neveli 10 éves kisfiát, édesanyjával. A környék
elgazosodott, elhanyagolt, szemetes.
A ffi gy. koráról sem tud szépeket mesélni. Akkor is nagyon szegények voltak, bár most
nehezebbnek tűnik az élet számára. 16 éves sem volt, amikor el kellett mennie a Tsz-be
dolgozni 17 éves korában Pestre jött dolgozni egy építőipari vállalathoz, 4 évig. majd egy
Miskolci építőipari vállalatnál volt kocsikísérő 15 évig 94.-ben leépítés volt. A cigány
munkaerőt küldték el először. Azóta nem dolgozik.
70
Most 10.900 Ft jövedelempótlóból és 4500 Ft csp.-ból él. Minden évben rosszabb. Önkormányzathoz
hiába fordul. Édesanyjával külön háztartásban vannak, mert csak így jogosult
szociális segélyre (mármint az anya).
Nehezen élnek. Lopni nem megy, mert nincs hozzászokva. Megtermelik maguknak a szükséges
élelmet. A kert nagy, és aránylag gondozott. Télen a tétlenség keseríti. „2-3 hónapig
dolgozott az önk.-nál. Sok a papírmunka, utánajárás, nem érdemes”.
Télen maga szedi össze a tűzifát, ha lehet. Ha nem, akkor fagyoskodnak. Nincs vezetékes víz.
Az önkormányzat elutasította a kérelmet. Így nehézkes a kerti munka.
Fiát egyedül neveli. Főz, mos, néha az édesanyja is besegít. Büszke gyermeke 3,7-es tanulmányi
átlagára. Felháborodott, amikor gyermekét Szakértői Bizottság elé küldték. A gyvt.-t
tanév ideje alatt nem kapja kézhez. Azt elviszi a gyermek étkeztetés, és a tankönyv.
Ők c.-ok, akiket lenéznek a m.-ok. A cigányokkal nem tartanak kapcsolatot. Már nem a „régi
világ van”, a szegénység széthúzza az emberi kapcsolatokat, növeli az ellenséges érzelmeket.
Mindenki örül, ha behúzódhat valahová.
A c. saját fajtáját lenézi, ha neki jobban megy. A c. önk. sem a c.-okért van, hanem a vezető
rokonságáért.
A szemetet a szomszéd telekre hordják a faluból. Bűz van és kosz. Elszaporodtak a patkányok.
Nem lehet csirkét tartani. A falubeliek idehordják a szemetet, a dögeiket, és az
emésztőjük tartalmát is.
Nincs fertőtlenítés, a polg. mester nem reagál eme problémára. Ha húst ennének, hetente 1-2
alkalommal vásárol a boltban. Itt, aki rá van szorulva, lop. Sok az idegen c. a faluban, ők hírbe
hozzák a c.-okat. A rendszerváltás óta megnőtt a lopások száma, és a c.-okkal szembeni
előítélet is kiéleződött. A parasztok a földjeiken csak takarmányt termelnek, csak hogy ne
lopjanak.
Az udvaron van nyárikonyha, kamrák. Az udvar rendezett, tele sok szép virággal. A férfi nem
nősült újra: „nem kívánom szegénységemet megosztani senkivel”
(18) 6. sz. interjú, Sajóhidvég, cigány
Egy régi utcában emelkednek a szoc. pol-os házak. A többség a sárgödörből jött ide.
Ez a család 96 óta él itt. 88 óta élnek együtt, 6 gyerekük van. Nagyon szegények voltak a
Sárgödörben. Üvegvisszaváltásból éltek.
A férj 2 évig dolgozott a Ktsz-ben. Most nincs munkabérük. A gy.-ek után kapnak 60.000 Ftot.
Abból élnek. Mindig tartottak állatot, most egy malacuk van. A kert egy kisebb részét
művelik.
A megélhetés nem jelent gondot. A házban nem tudnak venni bútorokat, arra már nem telik.
Az új ház 6 helyiségből áll. Egy helyiségben laknak. Sparhelton főznek. A padozat beton. Egy
helyiségben vannak az ágyak, a konyhaszekrény, a ruhásszekrény. A többi helyiségben
tárolják a fát, a biciklit, lomokat. Fürdőszobának csak a helye van meg. Víz nincs a lakásban.
71
(19) 7. sz. interjú, Sajóhidvég, c.
Az utcasor, melyet a Cs lakások alkotnak, 68 óta létezik, akkor költöztették ide a cigányokat.
A család a férj szüleinél lakott 91.-ig. A szomszédba építkeztek OTP-re. A férj munkahelye, a
TSZ, sokat segített a beinduláshoz. 13 évet dolgozott ott. 9.-ben szűnt meg a munkahelye is. A
feleség nem dolgozott. 6 gyerekük van. Jelenleg 2 él velük. Az egyik fiúnak felesége van és
kisbabája. A másik fiú, mg. szakmunkás, és most tovább tanul. Az OTP részletet már egy éve
nem tudják fizetni. A tartozás 600.000 Ft.
Havi 25.000 Ft.-ból élnek 5-en. A gyvt.-t az önkormányzat lefogja beiskolázásra. A férj 180
napot dolgozott az önkormányzatnál. Bár enélkül is meglenne a jövedelempótlója. C. önk.
sem tájékoztatja megfelelően az embereket a lehetőségekről. A vetőmag akcióról is későn
értesültek. Működésüket hiábavalónak tartja. Halálozáskor fizetnek 5.000 Ft.-ot. A pol. mester
meg sem hallgatja az embereket.
Állatokat nem tartanak, mert nem tudják etetni. Neki a Kádár rendszer sem volt jobb. Akkor is
szegények voltak.
(20) 8. sz. interjú, Sajóhidvég, házaspár, a férj cigány, az asszony magyar
A faluközpontban laknak. A ház új. Az udvar építkezés utáni rendezetlenséget mutat. 3 kicsi
gy. van.
A feleség vendéglátóipari szakközépiskolában végzett. A házasságot ellenezték a lány szülei.
A férjével egy parasztházat vásárolt OTP-re. Azon a helyen, ahol ma az új ház áll. A házat
szoc.pol. támogatásból építették, egy helyi vállalkozó segítségével. 1997-ben építkeztek. A
ház rövidebb lett a tervekhez képest, belmagassága is alacsonyabb, a vízvezetéket sem
építették be. Részletfizetési kedvezményt a víz bevezetésére mindhiába kérelmezik a polg.
hivatalnál.
A férj jelenleg mn., de a polg. hiv-ban dolgozik, hogy segélyre továbbra is jogosult legyen.
Sokat jelentett számukra a csp emelése. Jövedelmük: gyes, csp, jövedelempótló, gyvt. (ezt
nem kapja kézhez - gyermekétkeztetés) Ez nagy felháborodást váltott ki a faluban, mert
minden előzetes tájékoztatás nélkül, egyszer csak nem kapták meg a gyvt.-t. Úgy érzik, a
hivatal diszkriminálja az új telepen élő c.-kat. A m. nőt a faluban a férje után c.-nak tartják. A
gyes után ezért nem számíthat munkára, a városban pedig vidéki mivolta miatt. (bérlet) Itt
sokan lenézik a c.-t.
Sok a betörés. C. és m. egyaránt lop. Sok c. a kertekből, jószágot, biciklit. Tartanak állatot.
Csirkét, kacsát, malacot. Nagy kertjük van, sok gyümölcsfával, zöldségekkel. A házuk nagyon
szép, ápolt, azt gondolná az ember, hogy itt módosabban élnek. OTP adósságuk van. A vizet
kintről hordják.
A feleség szülei sokáig nem álltak velük szóba a c. férj miatt, belenyugodtak, összejártak,
majd ismét megromlott a kapcsolatuk, valószínűleg már más okok miatt. A férj családjával
nagyon jó a kapcsolatuk. A sógornővel barátnők lettek. Az interjú készítésekor is a helyszínen
volt.
72
A sógornő:
Szőlő és gyümölcs termesztőnek tanult. Férjhez ment, és utána fejezte be az iskolát. Utána
mn.-re ment, majd 18 hónapot dolgozott a sörgyárban, majd terhes lett a most 3 éves
kislányával. Az első években nagyon nehéz volt az élete. A férje katona lett. Nagyon nehezen
élt egyedül a mn.-ből és a csp.-ból. Végül sikerült elintézni az alanyi jogon járó gyest. (a mn.
közben lejárt)
Most 2 gy. van. Édesanyjáékkal élnek. Építkezni nem tudnak, semmilyen szociális támogatásban
nem részesülnek, mivel férje vállalkozó. Ez a vállalkozás azonban névleges csak. Azért
volt rá szükség, hogy a helyi c. önk. vezetőjének vállalkozásában dolgozni tudjon. Bruttó
keresete 40.000 Ft és a két gy. után a csp 9400 Ft. A férj reggel 5-től este 19, 30-ig dolgozik.
A jövedelemből fedezik a rezsi felét. Állataik nincsenek, kertjük van, de ő nem tudja
gondozni, a szülők betegek. Gyakran esznek hús nélküli ételt. Érdekes ételük van: borsós
nokedli. Az újtelepi c.-okat elitélte, azt viszont felháborítónak tartja, hogy a miskolci szülészeten
a cigányasszonyokat külön szobában helyezik el. Ő kivétel volt, mert neki fogadott
orvosa volt, és különben is „hát jó, végül is ők dohányoznak, meg nem fürödnek rendesen...”
(21) 10. sz. interjú, Tiszapüspöki, magyar
Iskolai takarítónő. Középkorú, ide a faluba jött férjhez. Két gyereke van, egy 17 éves és egy
14 éves. 5 éve takarít itt. Azelőtt a Tsz ipari üzemében dolgozott, majd 1 évig mn. volt. Havi
nettó jövedelmük 30.000 Ft. Sok állatot tartanak, 4-5 hold földjük van, azon az állatoknak
takarmányt termelnek. Furcsa, maguknak való embereknek tartja a falubelieket. Gyerekeit úgy
nevelte, hogy csak ember van, nincs különbség. Az itteni c.-ban csalódott. „csak jogaik
vannak” - egyre rosszabb a helyzet a c.-nál. Az újonnan ideköltözött c.-ok nem tudnak
beilleszkedni. Sok a lopás, és egyre rosszabb a helyzet. Félnek tőlük még a módosabb c.-ok is.
Úgy véli, pozitívan diszkriminálják a c.-okat az önkormányzatnál. A romák állandóan követelőznek.
A rendszerváltás nem okolható a problémáért.
(22) 5. sz. interjú, Tiszapüspöki, cigány
A ház, melyben a család él, átlagosnak mondható. Nem különbözik az utca többi lakóépületétől.
Az udvar jellegzetesen falusi. A ház belül rendezett gondozott, v.mikori jólétet sugall.
A családfő nagyon beteg, szív, gyomor, és izületi problémákkal küzd. Kora 50 év. Ez a
második házassága. Az első házasságában egy oláh c. családban élt, ahol megtanulta a nyelvet
és a lovakkal való bánásmódot. Erről az időszakról nem beszélt.
A második házasságban 3 gyerekével él, valamint fiának a feleségével.
Sokáig dolgozott a helyi ládagyárban, akkor bővítette a gazdaságot. Sok állatuk volt. Sok ló is.
Akkor jól éltek. Jött a rendszerváltás, megszűnt a mh., az állatállomány fokozatosan csökkent.
Ma már semmijük sincs. Betegek és nyomorszinten élnek. Gyakran esznek krumplit. Hús már
nem kerül az asztalra. A cig. önk. működése teljesen felháborítja. A helyi önk. is csak akkor
segélyezett, amikor az utolsó lovát is eladta.
73
(23) 2. sz. interjú, Tiszapüspöki, magyar
60 éves ff. Úgy látja, hogy a c.-ok helyzete sokat romlott az utóbbi időben. Megérti a c.-ok
problémáját.
Itt született a faluban. 24 évesen ismerte meg a feleségét. A M-i Állami Építő Ipari Vállalatnál
dolgozott. Eleinte mint ács, később 3 év után művezető lett. Onnan ment nyugdíjba. Két lánya
van. Egyik egészségügyi főiskolát végzett. Férjnél vannak. Tud segíteni a gy.-eknek. Sok
munkája van. Házépítéseket vállal, kivitelez. Az elmúlt rendszerben is jól élt. A jelenlegi
jövedelme 120.000 Ft körül van havonta. „Aki nem akar dolgozni, annak nem megy jól.”
Mezőgazdasággal is foglalkozik. 2 hektár földje van. Felesége Szolnokon dolgozik, ABC
eladó. Azelőtt a Gólya áruházban dolgozott.
„Nem vagyok cigány gyűlölő, más emberek előítélete nem érdekel”.
(24) 1. sz. interjú, Tiszapüspöki, cigány
51 éves ffi. Intézetben nevelkedett csecsemő kora óta. Egerben élt 18 éves kora után, majd
hazajött a szüleihez Tiszapüspökibe, „szegénység miatt kerültem intézetbe”.
Megnősült, 6 gyereke van; „4 éve ment el az asszony. Nem tudom miért. Nem szólt, elment.
Nem kerestem.” A gy.-ek már nagykorúak. Szakmájuk nincs. Alkalmi munkából élnek.
Lopnak. Mikor mit.
Fekete munka van. Építkezésekre viszik őket. 1.000 Ft/nap
A söriparban dolgozott 27 évet, 3 éve megszűnt a munkaviszonya. Azóta nem dolgozik. A
felesége soha nem volt munkaviszonyban. 30 évig éltek együtt. „Itt lenézik a cigányokat. Nem
foglalkoztatják őket. A rendszerváltás előtt nem volt előítélet. Most van”
(25) 3. sz. interjú, Tiszapüspöki, cigány önkormányzat elnöke.
T-n született, 7 osztályt végzett, dolgozni ment a Bp-i Építészeti Vállalathoz. 73-ban nősült.
Elhelyezkedett a Sz-.i ládagyárban. Ott befejezte az általános iskolát. Erőgéppel kapcsolatos
tanfolyamot végzett, és állami gazdaságban helyezkedett el. Ott kiváló dolgozói kitüntetést
kapott. Erre nagyon büszke, „egyedül cigány létemre”. 7 gyereke van. A legidősebb 23 éves, a
legkisebb 7 éves. 2 gyerek most tanul szakmát. A felnőtt gyerekeknek nincs szakmája. A gyerekeknek
nincs munkahelye. Idősebb lánya talán el tud most helyezkedni. Az alkalmi fekete
munkát kell megfogni. Elhelyezkedni szinte lehetetlen. A pályakezdőknek a legnehezebb.
Felesége nem dolgozik. Soha nem volt munkaviszonya. Neki sincs jelenleg munkahelye. Volt
egy rossz döntése. 90 derekán otthagyta az állami gazdaságot és egy magánvállalkozónál
helyezkedett el. A vállalkozás csődbe ment. Azóta munkanélküli.
Van egy szerződése a közép Tiszai Vízi Vállalattal évente 5-6 hónapra. Alkalmi munkákból
él. Nyáron sokat dolgozik, hogy télre tudjon. 10.000 Ft jövedelempótlót kap. Nyáron hanyagolja
az önk.-i munkát.
Szerinte a faluban nincs előítéletesség. Jól megvan a m. és a c. Haragszik a médiákra. Mindig
negatív dolgokat mutogatnak a cigányságról. Nem azt kéne.
74
94-ben indult a cig. önk.-i választáson. Büszke a tisztségére. Keveset tud segíteni. Többet akar
tenni, de szívesen csinálja. A legnagyobb problémát az anyagi források szűkösségében látja.
Nincsenek problémák a roma lakosokkal. Segítséget csak beiskolázásra, temetésre tudnak
adni. Mindig a polg. hiv.-lal együttműködve. Felezik a költségeket. Nincs megelégedve a
pályázati rendszerrel. Nem nagyon nyernek.
A cig. önk. vett egy láncfűrészt, azzal vágták fel a tűzifát. Így 27 családon segítettek. Tűzifát a
Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság együttműködése megállapodása alapján szereznek.
Árteret megtisztítják, cserébe munkabér a tűzifa. 4-5 családnak, még fuvardíjat sem kellett
fizetni.
Nagyon jó a kapcsolata az önk.-tal és a polgármesterrel.
(26) 4. sz. interjú, T.püspöki, cigány önkormányzati képviselő
Szabolcsi származású. Nincs meg a 8 általános. Egy ideig téglagyári segédmunkás volt, majd
Bp-re került. 10 évig Pesten dolgozott az építőiparban. Munkásszállón lakott, ott ismerte meg
a feleségét, aki ide valósi. Visszaköltöznek, 3 gyerekük született. 2 gyerek férjhez ment. A
férjeik dolgoznak. Elvált feleségétől. Jelenleg van egy élettársa. Jól megvan az előző feleségével
és a gyerekekkel. Élettársi kapcsolatából is született 1 lány gyermek.
Munkahelyek: építőipari vállalat 5 év, ládagyár 10 év, 90-ben leszázalékolták reumatikus
megbetegedés miatt (50%) 5.000 Ft nyugdíj. Alkalmi munkákból él.
„A családi életet is feljavítja a munka. Télen nehéz az élet.” Nincs biztonság, mert nincs
folyamatos munka.
A rendszerváltás előtt jobban éltek. Volt munka. Tudtak állatot tartani, építkezni.
(27) 5. sz. interjú, T.püspöki, 3 gyerekes család, férj magyar, feleség cigány
Életkezdés: anyósnál. Vegyes házasság. A férj magyar. A feleség fél cigány. Ez soha nem
adott okot a veszekedésre, „nem számít a származás. Ember legyen”, férj mondta. A gyerekek
nem tartják magukat cigánynak, de „Ez nálunk nem kérdés”. A falubeli cigányokkal nem
nagyon van kapcsolatuk. A szomszédokkal jó a viszony. Segítik egymást.
A ház a fal egyik mellékutcájában áll. Régi vályogház. Berendezése szoc.reál. A falon a
gyerekek fényképei.
Néhány évig az anyósnál laktak, majd OTP részlet segítségével vették meg ezt a jelenlegi
házat. A részletet már 2 éve nem tudják fizetni. Ottjártamkor tanácstalanok voltak, és féltek az
árverezéstől. Nem mernek bemenni az OTP-be tárgyalni az adósságrendezésről. A házat
tatarozni kellene, mert a tetővel v.mi komoly probléma van. Erre nincs pénz.
A feleség 19 évesen ment férjhez. Nincs meg a 8 osztályos végzettsége.
Dolgozott bútorgyárban, göngyöleg gyárban, palackozó üzemben. Mindenütt segédmunkásként.
A férj mezőgazdasági gépszerelő szakmunkás.
Dolgozott mezőgépnél. 3 éve elküldték. Azóta munkanélküli.
75
Az életkörülményeik az utóbbi években sokat romlottak. Nehéz elhelyezkedni. Nem veszik fel
sehová, mert „öreg”, 45 éves. Véleményük szerint nincs a faluban „cigányozás”, „alkalmazkodni
kell az embereknek. Ha az ember nem tud beilleszkedni, akkor sehol sem jó”.
A megélhetés nehéz. Jövedelem: 49.000 Ft. Ebből nem tudnak megélni. Hitelezés, ruhasegélyek.
Hónap végén mindig eladósodnak. Állatokat nem tartanak. Veteményes kert van.
(28) 6. sz. interjú, T. püspöki, cigány család
A ház a falu mellékutcájában. Rendezett porták, kellemes utcakép.
A ház és az udvar gondozott. A szomszédok magyarok. A ház teljesen belesimul az
utcaképbe.
Amikor összeházasodtak, nagy volt a szegénység, szóba konyhában éltek hosszú évekig. „Két
gyerek, meg egy a hasamban.” 76-ban költöztek ide. A szobák ragyognak a tisztaságtól. A
feleség nagyon büszke a rendre: „sok magyar mocsokban él. Látom én eztet, járok néha
házhoz takarítani”. 76-tól egyre jobban éltek. Mindketten dolgoztak a TSZ-ben. Tartottak
állatokat, volt ló, lovaskocsi. Szabadidejében a férj fuvarozott. A rendszerváltás után
megszűnt a TSZ. Megszűnt a munkaviszony. Szép lassan, fokozatosan ismét elszegényedtek.
Nem tudtak az állatoknak takarmányt venni, eladták őket. A lóhoz és a kocsihoz nagyon
ragaszkodtak, ugyan fuvar egyre kevesebb lett, de néha hozott kis pénzt. Az önkormányzat
eme vagyontárgyak meglétére hivatkozva nem adott segélyt. Ma már eladták. Azóta van némi
segély.
„Régen is volt cigányozás, ma is van.” A cigány önk. visszaél a hatalmával. Ha kapnak
pályázaton v.mit, csak a rokonoknak adnak, nekik nem. Előfordult, hogy nyertek pályázaton
malacokat hizlalásra. Azt nem osztották ki a cigányok között, hanem levágták őket, és eladták
a húst. A pénzt zsebre rakták.
Pillanatnyilag 1 kiskorú gyermek van otthon. Jövedelmük minimális. Munkanélkülii már nem
jár. Minimális segélyből, csp.-ból. Gyvt.-ből élnek. A feleség, ha hívják, házhoz megy takarítani.
Heti étlap ebédek:
Hétfő: tésztaleves vagy krumplistészta.
Kedd: krumpli leves vagy krumplipacsni
Szerda: gulyásleves csirke szárnyból
Csütörtök: paradicsomos káposzta
Péntek: lecsós nokedli, vagy tojásos leves, vagy prézlis tészta, vagy tarhonya leves.
Szombat: krumpli főzelék, vagy tökfőzelék
Vasárnap: káposztás leves. Vagy nagyon ritkán rántotthús, fasírt krumplival
Reggelik: Szalonna, bundás kenyér, pirítós
Vacsora: ebéd maradék, ha van.
A gyerek mindig enne. Most 12 éves. Előfordul, hogy nem tud mit enni adni. Ha este
lefekszik, sokat gondolkozik az életen. „Ha valaki éhes, a hasáért ölni tudna.”
76
(29) 8. sz. interjú, Hetvehely, cigány önkormányzat elnöke
40 év körüli ffi. 3 éves, amikor a szülei válása miatt intézetbe kerül. K.-váron nevelőszülőkhöz
kerül. 3 éven belül az apja megkeresi, és hazaviszi a Mecseknádasdi cigánytelepre.
Az apja a vasútnál dolgozott. 1977.-ig ott laktak. Később vettek egy parasztházat. Az apa 15
éves koráig nevelte 2 testvérével, majd újra nősült. A „mostohával rossz, feszült volt a
viszony.”
Az általános iskolát 17 évesen otthagyta, akkor volt 6. osztályos. Erdészethez ment dolgozni
szezonmunkára. Ott ismerte meg a feleségét. Nagy szerelem volt. Főállású munkaviszonyt
létesített az Erdészetnél. Összeházasodtak. Később volt építkezési lehetőség, nagy
támogatással. Először szolgálati lakásban laktak az erdő szélén. Építkeztek. Azt hiszem CS
lakás. Beköltöztek.
A feleség egymás után szülte a gyerekeket. Szinte folyamatosan Gyesen volt, majd háztartásbeli
lett.
A férj munkahelye 90.-ben megszűnt. Azóta vállalkozó. Ugyanott, ugyanazt csinálja, csak
vállalkozói igazolvánnyal.
Az életszínvonala változatlan, „dolgozni kell”. Két nagy gyerekét taníttatja. Mindkettő Pécsen
szakmát tanul.
Azt mondja, „igazi barátság nincs, csak haszon van”. „Trehány az van a cigányoknál,
magyaroknál, sváboknál is.” Előítélet inkább csak az idősebb generációnál tapasztalható.
„büdös cigány, hülye sváb”.
4 éve a cig. önk. elnöke. Büszke arra, hogy politizál. A polgármesterrel nagyon jó a kapcsolat.
Az volt az érzésem, hogy ez sokkal fontosabb, mint a cigány képviselet. Nagyon büszke „úri
kapcsolataira”. Számára ez a kiemelkedés. A cigányokkal inkább „felügyelő”. Hogy ne legyen
gond velük. Minket szinte csendőrként kísért, nehogy olyan helyre menjünk be, ahol nem
voltak felkészítve a delikvensek arra, hogy mit kell mondani. Előfordult, hogy ki kellett
játszani, meg kellett szökni, hogy végre készülhessen egy „igazi interjú”.
Hosszasan fejtegeti, hogy a cigány - cigány között is van előítélet. A beás cigány szerény, a
kolompár cigány lop, csal, a zenész cigány úri cigány. Itt beás cigányok élnek. Ők inkább
eladósodnak, mintsem lopjanak.
A „sváb betarcsa amit a Hitler mondott. Magasabban vannak, de azért jól megvagyunk.”
(30). 9. sz. interjú, Hetvehely, készült az orvosi rendelő várójában magyar nő, 50 éves.
Éppen a megélhetés nehézségeiről beszélgettek a váróban. Nehéz az élet. Egyre nehezebb.
Sok a munkanélküli. Azok egy részét, amíg segélyen vannak, foglalkoztatja a helyi magánvállalkozó.
Sokan otthon vannak. Kevés a munkalehetőség. A környező városok nem szívesen
foglalkoztatnak vidékit, az útiköltség térítés miatt.
30 éve él a faluban. Először a férj szüleinél laktak, majd megvették a bakterházat. 5 gyereket
szült. Háztáji volt és van, állatokat mindig tartottak. Mindketten dolgoztak, 8 éve a férj
rokkant nyugdíjas. A vasútnál dolgozott addig. A feleség a helyi betonüzemben végzett nehéz
fizikai munkát. Annak bezárása óta a Pécsi hőerőműben dolgozik.
77
Reumatikus megbetegedésben szenved. Szeretné magát leszázalékoltatni. Kb. 6 éve ott
„felejtette” nála az egyik lánya 2 gyermekét. Azóta a lánnyal kapcsolat nincs. A nagyszülők
nevelik az unokákat. Már nehéz. Kevesebb a türelem.
Jövedelmük: az asszony fizetése 40.000 Ft, a férj rokkant nyugdíja: 25.000 Ft, csp. 7400 Ft.
Gyerektartást nem kapnak.
A faluban széles körű, jó kapcsolatok, összetartás van. Egy-egy lakodalom nagy esemény.
Olyankor mindenki tudja mi a dolga. „Jól megvan itt cigány, sváb, paraszt.”
Fél a jövőtől. Veszélyeztetve látja személyes életét. El kéne mennie rokkantnyugdíjba, mert
már nehezen bírja a munkát, ugyanakkor nehezebb lesz a megélhetés. Pillanatnyilag van
mellékes jövedelme. Csibészes, büszke mosollyal meséli, hogy van virágkertészete és hétvégenként
onnan hordja Pécsre a temető mellé a virágokat eladni. Ez jó jövedelem kiegészítésnek
számít.
(31) 9. sz. interjú. (Bükkösdi katolikus pap, ő látja el a hetvehelyi lelkészi szolgálatot.)
Időpont egyeztetés után, pontosan érkezünk. Közvetlen, kedves, de rengeteg dolga van, most
jött meg a teniszezésből, és megy lovagolni. Fiatal, jóképű, sportos ffi. Inkább jól menő
vállalkozónak nézném. A telefon állandóan csörög. Mindig félbeszakad meg sem kezdett
beszélgetésünk. Közli, hogy 30 perc áll rendelkezésünkre.
Az idő eltelik telefonos csevegéssel, majd nagyon intelligensen leráz bennünket, felajánlva
egy szerinte sokkal érdekesebb beszélgető alanyt, aki a szomszéd faluban található, és részt
vett egy a Caritás szervezésében tartott tanfolyamon, és egy évig egy cigánylány segítségével
gyakorlatilag szociális munkát végzett a térség cigány lakosainak körében.
(32) 1. sz. interjú, Nógrádmegyer, cigány család
60 év körüli házaspár. A férj segédmunkás, a feleség takarítónő volt. Összetartanak. Jó volt az
élet, amíg dolgoztak. 94.-ben költöztek ide. Egy panelház 10. emeletén laktak. A dohánygyárban
dolgoztak. 4 gyerekük született.
Egyik fiúk 22 éves, nős. Jó családba nősült. Berendezett lakást kaptak nászajándékba.
20 éves lány közgazdaságiban végzett. Nincs elhelyezkedési lehetősége. Most megpróbál a
Munkaügyi központ szervezésében átképződni.
16 éves lány Tarjánban tanul szakközépiskolában. Ő fodrász szeretne lenni. A kicsik még
általános iskolába járnak.
Azért költöztek ide, eredetileg az anyós házába, mert Egerben a panellakást nem tudták
fenntartani. A lelakott házat rendbe hozták.
A férj idevalósi. 25 éve házasok. Az esküvő után egy évig itt laktak, de a feleség nem tudta
megszokni a falut, Egerbe költöztek. Ő odavalósi.
Mindketten betegek. A feleség rokkantnyugdíjas. A gerincét operálták. A férjnek szintén
gerincproblémái vannak. Jelenleg jövedelem pótlón van. Időnként, havi 5-6 nap alkalmi
munkát végez, kőműves mellett segédmunkás. 1.000/ nap.
78
A 20 éves lány elmeséli, hogy a megyében sok helyen nem engedik be a cigányt a discóba. Itt
a faluban ez nem jellemző, de itt is érezhető a különállás a cigány és a magyar fiatalok között.
(33) 52. sz. interjú, Nógrádmegyer, magyarok.
Idős házaspár. 51 éve házasok. A bácsi 76 éves, a néni 74. Régi típusú, nagyon szép családi
házban laknak. Gáz, telefon van. 51 évvel ezelőtt a néni egy közeli 5 hektáros tanyán élt a
szüleivel, ott gazdálkodtak. Férje rendszeresen besegített, ott ismerkedtek meg. A férj ebben a
házban élt, ahol most is élnek.
Gazdálkodtak, nagyon sokat dolgoztak, a bácsi az üveggyárban 21 évig. Gyakran előfordult,
hogy munka után, éjszaka ment ki a földre dolgozni, pl. rozsot aratni. Később 12 évet
dolgozott a TSZ.-ben. A feleség gyárban dolgozott 7 évig, majd elütötte egy targonca.
Rokkantnyugdíjas lett. Később dolgozott a Tsz.-ben is.
Jövedelmük: összesen a két nyugdíj 43.000 Ft.
A cigányokkal jól megvannak. A szembeszomszéd cigány család, kölcsönös segítségnyújtási
kapcsolatban elsősorban velük vannak.
A bácsinak fáj, hogy 50 év után 27.000 Ft a nyugdíja, más munka nélküli segély gyanánt kap
ennyit. Nagyon sok pénzt költenek gyógyszerekre.
A szép ház, részben örökség, a többit kegyetlen melóval összeszedték. Gyermek nem
született.
Ma már nehezebben élnek, mert nem tudnak dolgozni annyit. Kert, apró állatok vannak.
(34) 54. sz. interjú, Hetvehely, Bogdán János
Hetvehelyi beás cigány egyesület elnöke. Az egyesület 1992-ben alakult, egészségügyi
előadásokkal kezdték, próbáltak szociális problémákra is megoldásokat keresni. Az önkormányzattal
rossz a viszonyuk. Ez abból ered, hogy egy időre - családi problémák miatt -
elköltözött Okorvölgybe. Amikor lehetőség nyílt cigány önkormányzat alakítására, azt
mondták neki - az önkormányzatnál -, csináljon önkormányzatot Okorvölgyben. Az egyesület
szeretett volna munkát is vállalni, mg. termelést, de pályázatukat a cigány önkormányzat nem
továbbította. Helyiséget a kultúrházban közmunkák fejében kaptak. Bútorokat részben az
önkormányzattól kaptak, részben maguk vették a klubjuk számára. Az egyesület révén járt
különböző konferenciákon. - Szerinte van jó néhány analfabéta a faluban, jelenleg csak
autodidakta tanulásra van mód.
Saját életéről: most éppen elromlott. Tizenvalahány éve [?!] nincs munkahelye.
Hatan voltak testvérek. Gyerekkorában még a faluszéli cigánytelepen laktak. A mostani
lakásuk [az utcában az utolsó ház, a telepről kiköltözéskor ők építették] sem jó: nincs
alápincézve [alapozva]. Az apja az erdőgazdaságnál volt fűrészes, most már nyugdíjas. Velük
él. Apjával, nővérével, kislányával él együtt. Ő cipőgyárban, szalagon dolgozott, amíg a gyárat
be nem zárták. Volt egyéni vállalkozó, erdőápolást végzett, de csak napi 1-6 órai munka volt,
ebből nem lehet megélni. Fő kérdés szerinte a munkahelyteremtés. Úgy véli, lehetne talán
állatneveléssel foglalkozni. Múlt évben a Soros-tól nyertek pénzt, ebből több család villany79
számláját fizették ki. [?] A falubeli magyaroknak jobb a helyzetük: vannak itt-ott földjeik,
azzal tudnak kezdeni valamit.
Még az állattartásról: nem igen tudnak elkezdeni, mert a táp, egyéb költség sokba kerül.
Földjük meg, ahol valami takarmányt maguk meg tudnának termelni, nincs. Vállalkozásba
nem mernek belevágni. Régebben kint a telepen többet tudtak termelni: az erdészet adott a
dolgozóinak földet, amin kukoricát, egyebet tudtak termelni.
A cigány klubba egyébként magyar gyerekek is járnak, mert magyar gyerek-klub egyszerűen
nincs a faluban. Bár most éppen leállt a klub is: vagy 3 éve semmi támogatást sem kapnak.
Előzőleg - ’95 előtt - országos társadalmi egyesületek támogatásából kaptak pénzt, 2 éve nem
kapnak onnan se. Hívják őket máshová, különböző rendezvényekre, fórumokra, nem tudnak
elmenni, mert nincs rá pénz.
A falu eredetileg sváb. A svábok nem jönnek ki a cigányokkal. Nem fogadják el őket. Ha
elmennek valahová kölcsönkérni, máris kibeszélik őket. Azt mondják, hogy „büdös, mocskos,
kurva cigányok”. Ezt azért mondják, mert nem dolgoznak [a cigányok]. A svábok többsége
nem is beszél velük. „Ki vagyunk dobva mindenhonnan.”
[Az információk validitása kétséges: benyomásom szerint eléggé buta, és emellett rátartinagyképű
fickó.]
(35) 59. sz. interjú, Tiszapüspöki, kocsmáros asszony
A kocsma 3 éve működik; 3 évig építették, kifejezetten erre a célra. Családi vállalkozásban
működtetik. Eleinte jól ment, de 1 éve épült nem messze egy másik, most közepesen megy,
épp egy havi keresettel ér fel.
Ő - az asszony - előtte 15 évig folyamatos munkaviszonyban dolgozott a törökszentmiklósi
baromfi feldolgozónál. Férje: korábban sírköves, karbantartó. Kb. 10 éve váltotta ki rá az
ipart. Előtte Szajolban, ládagyárban dolgozott, ott munkanélküli lett, ezt a szakmát átképzésen
tanulta. Jelenleg - 1998 nyár - az országos cigány önkormányzat képviselője.
3 gyerek: fiú, 24 éves, nős, 3 gyereke van; lány, 22 éves, Szajolban dolgozik, felszolgáló autós
bárban; lány, 14 éves, most megy Tiszaföldvárra gimnáziumba.
A férje idevaló, ő Tószegről jött ide férjhez; úgy került ide, hogy nagybátyja itt lakott, átjártak
hozzá, így ismerkedtek meg a férjével.
Otthon aprójószágot tart, házkörüli kertje most nincs. Vettek 300 öl földet, idén van benne
először vetemény.
A faluban a cigányok nemigen termelnek, nem tartanak jószágot; „nem bírnak vele”.
Általában a faluban a cigányok rosszul élnek. Ahol sok a gyerek, még nehezebben. Az emberek
korábban eljártak dolgozni. (Törökszentmiklós, Szajol, Szolnok) Most nincs munkahely,
vidékit nem vesznek fel. Cigányt még úgy sem: „ha meglátják, hogy cigány, lőttek”.
Régebben nem így volt. Kellett a munkaerő, felvették a cigányt. A baromfi feldolgozóban a
zöm cigány volt. Helyben nincs munkahely, most elmennek ide-oda, alkalmi munkára.
Kukoricát címerezni az asszonyok; napi 1000-1200 forintot kapnak.
A faluban általában a cigányok és magyarok között nincs rossz kapcsolat. Ebben a faluban
sose volt ellentét. Azt azért úgy mondják a kis gyereknek, hogy cigány. De vannak cigánymagyar
baráti kapcsolatok. Neki is vannak magyar barátai; a szomszédja is magyar, jó
80
szomszéd, segítenek egymásnak. De különbség azért van: a cigányok között több a szegény.
Ebben a faluban igazán gazdag cigány egy sincs.
A települési önkormányzat nem tud segíteni. (A fiának még azt a 6 hónap munkaviszonyt se
tudja biztosítani, ami ahhoz kellene, hogy tovább kapja a jövedelempótlót.) Ha valahol mégis
kap munkát (a fia), igen keveset fizetnek (15-16000 forint), kihasználják a kényszerhelyzetet.
A cigány önkormányzat segít, amit tud, de kevés a lehetősége. Annyit megtesznek, hogy
minden évben elviszik a gyerekeket (60-70-et, majdnem mind) 2-3 napra valahova. Segítik a
továbbtanulást is (tandíjjal, tankönyvvel, eszközzel).
Úgy véli, hogy a legtöbb, aki akarja, meg tudja teremteni a megélhetőséget. (A lánya közbeszól:
azért van, aki nem.) De „mindenkinek el kell fogadni, hogy ő ki”. Csak így lehet
normálisan létezni.
Ők mindig magyarok között éltek; itt nem volt cigánytelep. Úgy nevelték őket, hogy nem
lényeg, hogy cigány vagy magyar.
A lány: munkahelyén nem érzi, hogy cigány vagy nem. Jól megvan ott. A cigányságról az a
véleménye, hogy nem ismerik a lehetőségeket. Kulcskérdés az iskoláztatás. A barátnője most
kezd laboránsképzőt, 2 nővére is oda jár, igen problematikus azonban, hogy miből fogják
tudni fizetni. [U.i. önköltséges képzés.]
Az asszony: „Irigyek az emberek, a világ hozza magával most ezt.”
A lány: „azért Püspöki nagy része elég szorgalmas”, ha van munkalehetőség, kihasználják.
(36) 60. sz. interjú, Tiszapüspöki, polgármester
Életút: Bodrogközből indult. Ott hasonló arányban éltek cigányok, gyermekkorában is
cigányok között élt, ismeri őket. Miskolcon járt iskolába, a technikumot Bp.-en végezte, majd
levelezőn a miskolci kohómérnökit. ‘68-tól Törökszentmiklóson dolgozott (felesége révén
került oda), most is ott él. ‘84-től „bejáró” tanácselnök itt, ‘90-től polgármester. (T.miklóson
először a mg. gépgyárban dolgozott, hamar - 1970-ben - bekerült a városi pártbizottságra.
Tiszapüspöki instruktora volt, így ismerte meg a falut. Amikor ‘84-ben a tanácselnök
nyugdíjba ment, ő került ide. ‘90-ben hívták, költözzön ki, a család miatt nem vállalta, mégis
megválasztották.)
Jól érzi magát a faluban; az utóbbi 4 évben „vegyesebben”. Sikerek és kudarcok is voltak. A
faluban van egy réteg, akik azt szeretnék, hogy helyből legyen a polgármester. Ő egyébként
párt nélküli. ‘89-ben „kifutott alóla a párt”, azóta pártonkívüli. ‘90-ben a kisgazdák erős
kampányt folytattak ellene, ‘94-ben érdekesen fordult: akkor a kisgazdák álltak mellé, és
balról agitáltak ellene. ‘94-ben olyan testület jött össze, amelyik képzettebb az előzőnél, de
„becsvágyóbb” emberek, akik uralkodni akartak. Kicsit zűrös a testület működése most is,
néhány emberrel nehéz együtt dolgozni.
Az önkormányzat helyzete: ahogyan „felülről” kezelik az önkormányzatokat, nem igazán
szívderítő. Finanszírozás: reálértékben csökken. „Liberális” elv: a helyi bevételeket kell
növelni. Hogyan? 110 felett a jövedelempótló, a gyerekek 80%-át ingyen kell étkeztetni;
honnan lehetne helyi bevétel?
81
[Ottlétünk utolsó napján kimentünk a faluhoz tartozó tiszaparti üdülőterületre. Többtucat
ragyogó, nem ritkán két szintes villa, láthatóan jól prosperáló vendéglátó-ipari egység.
Helyiek szerint innen van bevétel; posszibilis a feltételezés. Ellenőrizni sajnos nem tudtuk.]
Rossz helyzetű, szegényedő falu. Demográfia: ‘80-as évekig öregedés, utóbbi 10 évben
magasabb születésszám, nagyobb, mint más, hasonló nagyságú településeken. Ez nem a
cigány gyerekek szaporodása: a cigány családokban sem több a gyermek. Sőt, a két
legnagyobb családú (7 gyerekes) család egyike sem cigány. Erre utal az is, hogy a 97-98-as
tanévben a cigány tanulók aránya - 40% - teljesen megegyezett az 5 évvel korábbival. Tavaly
viszont - 1997-ben - drasztikusan csökkent a születések száma. Ugyanakkor növekszik az
inaktív népesség. A természetes szaporodás a nagyobb születésszám ellenére kicsi, de fontos,
hogy a halálozás nem csak az idős korúakat érinti: sok középkorú ember hal meg. Ezen belül
is figyelemre méltó tény, hogy a cigányok között alig van idős ember. (A cigány lakosság
aránya egyébként 17% körüli.)
A falu szegényedése: a rendszerváltás következménye. ’90 előtt a faluban önálló gazdálkodó
egység nem volt, de az emberek - a cigányok is - eljártak dolgozni. (Az aktív korúak kb. 80%-
a.) A leépülések miatt kikerültek, igen magas a munkanélküliség. Sokan már kiestek a
munkanélküli ellátásból. Többen foglalkoznak otthoni termeléssel (kacsanevelés); napszámba
(kapálás, hagymatisztítás) messze vidékre is eljárnak. Ez a magyarokat és cigányokat
egyformán érinti! Fontos, hogy nagyobb birtok a határban sohase volt, a kárpótlás során sok
föld nem falubeliek kezébe került. Néhány nagyobb birtokos létrehozta a helyi „Aranykorona”
mg. kisszövetkezetet, kb. 1000 ha területen. Kb. 20 fő állandó foglalkoztatott, főleg időszaki
munkásokat alkalmaznak.
Az önkormányzat szerepe a munkanélküliség kezelésében több formában:
- Közhasznú munka; tavaly 80 fő, 1998-ban is kb. ennyi, lényegében azonban csak annyi
foglalkoztatással, hogy benne maradjanak a jövedelempótló támogatásban.
- Koordináló szerepe: munkalehetőség és munkát keresők között közvetítenek. Példa a
gázberuházás: a szerződésben rögzítették, hogy fizikai munkára csak helyi embereket
foglalkoztathat a kivitelező. Az önkormányzat viszont vállalta felelősséget az emberekért
(szerződésben!). Olyan sikeres volt az akció, hogy azóta is az itteni cigányokat foglalkoztatja a
vállalkozó. Ugyanezt csinálták a telefon bevezetésekor is. Vagy: Zagyvarékason most van
felfutóban - külföldi beruházásban - egy baromfi feldolgozó. Az önkormányzat szerzett erről
tudomást, ők szervezték a faluban a munkaerő-toborzást. Egy buszra való embert (vegyesen
magyarok és cigányok) biztosan foglalkoztatni fognak.
Az elszegényedéshez még: a munkanélküliség kialakít - nem csak a cigányok között! - egy
olyan szemléletet, hogy lecsökken az igényszint, apró alkalmi munkákból tengődik, de beáll
erre a szintre.
Cigány-magyar viszony: kialakult egy jó együttélés. Hetvenes évek végén felszámolták a
cigánytelepet, a ‘80-as évek közepén 96 cigány család élt 80 házban, a falu minden részén.
Amíg munkában voltak, semmi probléma nem volt. Az utóbbi időben - munkanélküliség! -
erősödik a cigányellenesség. A cigány munkanélküliek többen vannak; többet látnak az utcán;
előfordul, hogy a kocsmába mennek (2 pohár sörre!). Iskolásokat is erősebben kell segíteni,
ellenzik, akik nem kapnak segélyt, nevelési támogatást. Azt mondják, hogy a másik gyerek
sincs jómódban, ő miért nem kap? Ha egy-két ember zűrt csinál, hajlamosak általánosítani.
Szóval még jól megvannak, de ha a trend folytatódik, 10 év múlva nagy zűr lesz. Nő a
cigányságon belüli ellentét is: a jobb módban élők, akik igyekeznek rendesen élni, lenézik a
többi cigányt. (Volt, aki nevet változtatott, hogy össze ne keverjék a „lumpen” cigányokkal.)
82
Igazán gazdag cigány persze itt nincs, csupán egy konszolidált anyagi helyzetet tudnak
felmutatni; de például a jövedelmük nekik is csak annyi, hogy joggal kérnek gyermekvédelmi
támogatást. Tehát itt nem a „jómód”-ból származik az ellentét, inkább az életvitel
különbözőségéből.
Alapkérdés persze a munkahely. Ez ugyanis nevel is, szemléletet is formál. A nyolcvanas évek
közepén gyakorlatilag minden cigány gyerek elvégezte a 8 általánost, sokan tovább tanultak.
Az utóbbi időben megint egyre többen nem végzik el a nyolc osztályt. Holott a feltételek adva
vannak. A családi motiváció hiányzik: a munkanélküli szülő nem szorgalmazza a gyerek
tanulását.
(37) 1. sz. interjú, Nógrádmegyer, polgármester
Ez az interjú nem tudott elkészülni, mivel a polgármesterrel még időpontot sem lehetett
egyeztetni. Elérhetetlenné vált számunkra. A munkatársak nem tudták megmondani, hogy
mikor találjuk munkahelyén.
(38) 2. sz. interjú Nógrádmegyer, jegyző
Ez az interjú sem jöhetett létre, mivel ottjártunk első két napján nem tudtuk elérni
munkahelyén, a többi ott töltött napon pedig szabadságot vett ki. A vele készült interjú az
előkutatás kapcsán készült.
(Sikertelen interjú alany kereséseink alkalmából mindig az volt az érzésem, hogy elzárkóznak,
nem akarnak nyilatkozni.
Kellemetlen élmény: A polgármesteri hivatal ügyfélvárójában ügyfelet egyetlen alkalommal
sem láttunk, viszont a váró közepén minden alkalommal, egy nagy testű, fekete ruhába öltözött,
fegyverrel, mobiltelefonnal felszerelt őrző-védő ember ült. Bennem félelmet, szorongást
keltett a látványa. Vele sem sikerült interjút készíteni.)
(39) 3. sz. interjú, Nógrádmegyer, cigány házaspár.
A falu központi helyén, takaros házak között áll a házuk. Kétszintes, frissen tatarozott. Éppen
egy nagytakarításba csöppenünk. A rendezett udvaron szellőznek az ágyneműk. Bevezettek
bennünket a nappali szobába. Igényesen berendezett, bárrésszel felszerelt, jómód benyomását
kelti.
120 m2-es, 3 szoba, konyha, luxus módon berendezett fürdőszoba.
20 éve házasok. 2 gyerekük van.
A helyi Ktsz-ben dolgoztak hosszú ideig. Jó idők voltak, 16 évesen kezdtek dolgozni. „Akkor
még más világ volt. Aki dolgozott volt pénze. De munkára is volt fogva mindenki. Aki nem
tanult, annak dolgozni kellett.”
83
Bádogos volt a férj. Betanított munkás. Jól éltek. Építkeztek, félreraktak. 2 év alatt felépítették
a házat, berendezték, „ma ehhez 10 év kell”. A feleség is a KTSZ-ben dolgozott. Rajtuk kívül
ott nem volt cigány család. Jó volt. „Kikerültünk a faluból, más világ volt, sokat tanultunk.
Alkalmazkodni kellett. Befogadtak.”
89.-ben megszűnt a munkaviszonyuk. 1 évig az üveggyárban dolgoztak. Majd a férj a pesti
volánnál dolgozott 1 évet, 7 évig mindketten a tűzhelygyárban kaptak munkát.
Felmondtak nekik. Váltani kellett. Muszáj volt. Tartani kellett az életszínvonalat. Zöldségboltot
nyitottak a falu közepén. Vállalkozásba fogtak. „sokat rábasztunk” Fontosnak tartotta,
hogy hozzáértő emberektől tanácsokat kérjen. Nem szégyelli, hogy mástól tanuljon. Ennek
ellenére veszteséges lett a vállalkozása. Megtanult könyvelni. „mert mégiscsak az a biztos, ha
én csinálom”. Ma már megint könyvelője van, de már érti mit csinál, így tudja ellenőrizni.
Bővült a profil. Szárazárut és italt is tart ma már. 2 évig tanultak bele. Volt veszteség sok,
„szégyen is ép elég”.
Azt mondta magában: „nem számít nem hagyom magam, akkor is talpon maradok” - Ma
már nagyon jól megy. Pontos anyagi helyzetéről nem beszél. Az azért kiderül, hogy azóta vett
még egy zöldség boltot, amit a fia és a menye vezet. A falu zöldségellátásáról a család
gondoskodik.
Elmondja, hogy sikerének oka, az alkalmazkodás, és az odafigyelés. Sokat tanultak a
parasztoktól, amikor összeházasodtak és bekerültek a cigánytelepről a faluba. Megtanulták a
kertet művelni, állatokat gondozni, libát fosztani, stb... „Tisztaság, becsület, alkalmazkodás,
ez a titka a boldogulásnak.”
Ő is a cigánytelepről jött. Azt gondolja, mindenkinek meg volt a lehetőség a boldogulásra.
Aki lusta, annak úgy kell. Hitellel segíti őket. Mindent ad hitelbe ami a boltban van, a
szeszesital kivételével.
Ma már nem tartja a kapcsolatot a telepen maradtakkal. Szűk baráti köre van. Magyar és
cigány egyaránt található köztük. Ezekben az emberekben megbízhat. Szerinte a faluban jó a
cigány-paraszt viszony. Viszont cigány-cigány között nőttek a feszültségek. Rosszul érinti az
országosan tapasztalható „fajgyűlölet”. Örül, hogy itt ez nem tapasztalható.
(40) 3. sz. interjú, Nógrádmegyer, a helyi általános iskola szoc. munkása
(Cigány fiatalember, akivel már az előkutatás során is készült interjú)
Az előző interjú után meglepnek az életkörülmények, ugyanakkor magyarázatot is kapok,
néhány akkor értetlenül nézett dologra.
Új kétszintes ikerház. Egyik felében a család magánvállalkozása, egy presszó áll. A családi
ház rendkívül igényesen van berendezve. Jólétre utalnak a tárgyak, a bútorok. (A kamra kb.
20 m2-es, polcrendszerrel, tele rakva élelmiszerrel, 3 mélyhűtő ládával, stb.)
Az interjú alatt végig érzem, hogy nagyon vigyáz minden szavára a fiú.
Szülei a helyi KTSZ-ben dolgoztak. Nagyon szép gyerekkora volt. Általános iskoláját a
faluban végezte el, jó tanuló volt. Majd elkezdett a Szentendrei tiszthelyettes képzőbe járni,
innen később átkérte magát sima gimnáziumba. Annak elvégzése után elhelyezkedett egy
közeli hetes iskolában, mint nevelőtanár. 88-97-ig itt dolgozott.
84
94.-ben sikeresen felvételizett a Bárcin szoc. munkás szakon. Idén fejezte be.
1990-ben megnősült. Két gyermeke van. A felesége a presszót vezeti. Jövedelme elmondása
szerint össz: 60.000 Ft. Ebből élnek. Nagyon meg kell fogni a pénzt. A gyerekeit taníttatni
akarja.
Szerinte nincs a faluban előítélet a cigányokkal szemben. Neki az a tapasztalata, hogy a helyi
cigányok koszosak, tetvesek, nehéz velük az iskolában boldogulni. A szülők elisszák a pénzt.
Lusták, nem dolgoznak...
(41) 3. sz. interjú/B; az előző alannyal az előkutatás során készült
A munkahelyen találkoztam vele, a helyi általános iskolában, ahol szoc. munkásként dolgozik.
Utolsó éves a Bárcin.
Azt mondja a gyvt.-ről, hogy az új elbírálási rendszer jobb, mint a régi, mert most oda kerül,
ahová való. Régen mindenkinek adtak. A problémát abban látja, hogy nem lehet természetben
adni. Nem szereti, hogy a szülő kézhez kapja a pénzt. Szerinte nem arra költik, amire való,
hanem elisszák. „Itt érdektelenek a szülők, nem lehet hatni rájuk. A gyerekek nem járnak
iskolába, a tanulás nem érték az utóbbi időben. Volt egy KTSZ a faluban, az megszűnt, sok
lett a munkanélküli, otthon vannak, nem dolgoznak, a gyerekekre meg nincs idejük. Volna
lehetőség a cigány gyerekeknek tovább tanulni. Mégsem teszik.”
Nős. Két gyermeke van. A nagyobbik általános iskolás. 4 évig óvodába járt. Neki lesz lehetősége
tovább tanulni, esélye van rá, a szüleitől is ezt látja. Kapják ők is a gyvt.-át (lásd előző
interjú, anyagi helyzet) Jövedelem 38.000 Ft és csp. És jövedelem pótló, és gyvt.
„Az iskola segíti a cigány gyerekek hátrányainak leküzdését, csak a szülőkkel nehéz felvenni a
kapcsolatot.”
(42) Nógrádmegyer, iskolaigazgatónő.
A gyerekek 75 %-a cigány. Most ez az arány szerinte nőni fog. Sok a tizenéves anya. „A
rendszerváltás óta fellazultak az erkölcsök.” „a gyerek neveli a szülőt” Az iskolában 1. 2. 3.
osztályban egész napos rendszer működik A gyerekek 3 étkezést kapnak naponta. 3 gyerek
után az étkeztetés alanyi jogon jár. „Az éhes gyerek agresszív”. A speciális osztályok 90%-a
cigány. Itt mindenkinek ingyenes, önk. által finanszírozott a tízórai. Az óvodában az utolsó
évben ingyenes az ellátás. A hátrányos helyzetű gyerekeknek délutáni fejlesztő foglalkozások
vannak. Ezért magasabb fejkvótát kapnak. Egyéni felkészítő programok vannak határesetek
számára. (debil/normál ért. képesség) Lányok háztartástant tanulnak technika óra keretében.
Az iskola szeretné elérni, hogy az önk. nekik utalja a gyvt.-t, amiből finanszíroznák az ebédet.
„Az igazán szegénynek nincs segítség. A tudás a biztos út, de ezt ők nem tudják.”
Az igazgatónő abban látja a felemelkedést, ha a cigány szakit hagyományaival, értékrendjével,
kultúrájával, és elfogadja a „normális” értékeket. Ebből a filozófiából kiindulva az egyébként
zömében cigány tanulókat képző iskolában nincs helye a cigány kultúrának. Elképzelhetetlen
az igazgatónő szemében, hogy egy rendezvényen mondjuk cigány táncot mutassanak be a
gyerekek.
85
(43) Hetvehely, Orsós család.
Nagyon vártak bennünket. Nyitottak, szolgálatkészek. A ház a falu szélén áll. Cs lakás. A
padozat beton, a fürdőszobának csak a helye van kialakítva. Lomtárnak használják. Két szoba,
konyha.
Két generáció él együtt. A szülők, két fiúk, és az egyik fiúk felesége és kb. 1 éves kisbabája. A
8 általánost egyikük sem végezte el. Amikor összeházasodtak, még a cigánytelepen laktak.
Oda visszavágynak. Ott szabadság volt. Itt van kertjük, de nem művelik. Nem értenek hozzá.
Meg drága a vetőmag. Az erdőben tudták, melyik gomba, melyik bogyó ehető. Senki nem
mondta meg, hogyan kell élni. Most már tudják, de ez nem jó élet.
A gyerekeket már minek taníttatni, úgysem tudnak elhelyezkedni. Pénz sincs rá, drága az
utazás, könyvek. Elképzelhetetlen.
Nincs jövedelmük. Némi segély, fekete munka. 89-ben megszűnt az erdei munkahely.
Kiváltották az ipart. Vállalkozók lettek. Úgy dolgoztak az erdőben. Aztán jött az adófizetés.
Azóta sem érti, hogy hogy nem, de annyi sok pénzt kértek, meg még büntetést is kellett volna
fizetni. Azóta is törleszti ennek részleteit. Persze amikor tudja. A vállalkozását visszaadta.
„Nem megyünk egyről az egyre.” „Az államnak kéne tenni valamit. Mi itt a Tanácstól
mindent megkapunk, ami lehetséges. Mindenki meghallgat, mindenki segít, de nem elég.
Szegény itt, cigány, sváb, magyar.” „Tessék idehallgatni: jobb volt a Kádár idejében. Isten
nyugosztalja szegényt.”
(44) Gávavencsellő, CSOPORTOS INTERJÚ, magyarok.
5 fő: mozgáskorlátozottak egyesülete vezetője, cipőipari munkás, fiatal ffi, idősebb ffi,
egyetemi hallgató nő.
Sok a baj a cigányokkal. Félünk tőlük. A gyerekeink is félnek. Ált. iskolában taknyos kölyök
verekszik, nem engedi be a gyerekeket a WC-be, aztán, ha a magyar gyerek szól, akkor a
cigány megfenyegeti, hogy na majd szólok az apámnak és az szétveri a fejedet. Meg vannak
félemlítve a gyerekeink. A cigányokba beléjük van nevelve. A tanárok is félnek tőlük. Nem
tudják a gy.-ek megvédeni magukat, félnek a bandáktól. Ők a koszba érzik magukat jól.
Vannak jogaik, de kötelességük nincs.
Tudom, hogy osztottak ki nekik földet, mit kezdtek vele. Semmit. Kevés tud emberi módon
élni. A régi rendszerben, azért nem így volt. Tudtak az emberek érvényesülni. A cigány is
máshogy élt. Építkeztek, és fizették a részleteket. Abban az időben nem voltak ilyen kirívó
esetek. Volt munkalehetőség. El tudtak helyezkedni, az emberek, meg is voltak fizetve
Mi van ma? Dolgozni kell, ha van mit. Az árak mennek fölfele. Itt van csak a rezsi. Nem lehet
normálisan megélni. Elszabadultak az árak. A rezsit kifizetem, alig marad pénz. Az élet is
sokkal drágább mint a városban. Itt alig van bolt. Ha vásárolnom kell valamit, utazhatok drága
pénzen. A tyúk itt sokkal drágább mint a városban. Pedig itt él. A tojás 2-szer annyi, pedig itt
tojja a tyúk. A kenyér is drágább, pedig itt sütik. A Fidesz is mindent ígért. Nem hiszem, hogy
tartja. Nem tudom, mi lesz az ingyenes oktatással. És mi lesz a könyvekkel, a kollégiummal? -
(Hosszas meditáció az iskolaszerek árairól.) A zöldségek is drágák, a mezőgazdaság
kockázatos és nagyon drága. Meg szoktam termelni, mert máshogy nem tudok, de kockázatos.
Enélkül éhen halnék. Az emberek fásultak. Régen találkoztunk, örültünk egymásnak. Ma
86
találkozunk, akkor panaszkodunk. Nincs kedvünk beszélgetni. Megfogytak a társaságok.
Mindenki a maga bajával foglalkozik. Az a fontos, hogy hogy élem meg a hónapot, az iskola
kezdést, ki tudom-e fizetni a rezsit, tudok-e cipőt venni a gyerekemnek, mert már lerohad a
lábáról, és akkor még hol vagyok én? Mikor voltam fodrásznál? Mikor vettem egy rongyot
magamnak? Mikor engedhetem meg, hogy ha beteg vagyok táppénzre menjek? És miből
veszem meg a gyógyszereket, ha ne adj Isten beteg v.ki a családban? És mi van a fiatalokkal,
az életkezdőkkel? Miből tudnak lakást venni? OTP?
A pedagógust provokálják a cigányok. Pedig segít nekik, felöltözteti őket. Sokszor kiborul.
Otthon ordít.
Én nem hagyom magam. Egyszer megfenyegettek. Megmondtam. Itt vagyok, tegyél velem,
vagy a férjemmel, amit akarsz, majd meglátjuk mi lesz. Én a rendőröktől is megkérdeztem,
hogy hogy viselkedjünk velük? Nem tudták megmondani. Hát én megmondom, mit csinálok.
Ha megyek az úton autóval, ők stoppolnak, (még egyszer nem dobálják meg az autómat
kővel), kiteszem az indexet, mintha meg akarnék állni, és elütöm őket. El én! Én elütöm
azokat a nagy dögöket.
A magyarokkal is baj van, akik beköltöznek a városból. Idejönnek. Részegesek. Felhígul a
lakosság. Azt gondolják itt olcsóbb az élet. Eladják a lakást és itt vesznek olcsón. Lumpok.
Nem tudják megfogni a pénzt, nem tudnak dolgozni.
Régen ez a falu virágzott. Volt mezőgazdaság, KTSZ-ek, munkalehetőség. Ez egy gazdag falu
volt. Más volt. Jó volt itt élni. TSZ. Stb. A 90-es években az olajválság idején kezdett itt
romlani a helyzet. Nem hirtelen, szépen lassan romlott a helyzet.
Igen, én is, amikor hazajártam az iskolából, mindig más kép fogadott.
A Ktsz működött, az orosz mindent megvett. Nem a minőség számított, hanem a mennyiség.
Most a minőség a fontos. A piacokat elvesztettük.
A mezőgazdaságban is baj van. Már nem megy az alma. Azt sem tudjuk eladni. Milyen
gazdaságpolitika van? Mi az, hogy túltermelés van. Miért nem mérik fel a termelést? A piacon
rohad a krumpli, és importot fogyasztunk. A statisztikai adatok hazudnak. Tervezni, szervezni
kéne, átfogóan. Persze mindenki csal, mert az adó. Nehéz felmérni.
Mért kellett felszámolni a Tsz.-t? Nagyon sok embernek adott munkát. Az se volt jó, amikor
beverték a népet a TSZ.-be. Mire belejöttünk, szétverték.
Mikor megszűnt, nem a kisember kapott belőle, hanem a bennfentes, a nagyember. Ő gazdag
lett, nagyon.
Privatizálás. Összebeszéltek és hatalmas vagyonokhoz jutott. Volt tőkéje. Aki most
meggazdagodott, egy se becsületesen gazdagodott meg.
A kapcsolataik ki voltak építve. Így jutottak mindenhez.
Most nincsen középréteg, hanem nagyon gazdag van és nagyon szegény.
(polémia a svábságról, azok apadásáról, a megváltozott helyzetről, leépült gazdaságról. Ők
szorgos népek most is, csak nem tudott úgy kalkulálni ahogy kellett volna. Ő sem tudja
kiszámítani a dolgokat)
87
(45) 6. sz. interjú, Nógrádmegyer, kocsmáros, cigány
14 évesen dolgozott a Tsz.ben, 17 évesen KTSZ, kitanulja a bádogos szakmát. Művezető lett.
32 évig ott dolgozott ott. A rendszerváltás után feloszlott. Az új tulajdonos elküldte a cigányt.
„Jó világ volt. Szeneskannákat, szemetes kukákat, csatornákat gyártottunk. Nagyon szerettem.
Most nyugdíjasként, a nyugdíj mellett kisegítek a feleségem nevén lévő kocsmában.”
„62.-ben házasodtunk össze. Először az anyósnál laktunk a cigánytelepen. Kardos asszony
volt az anyós. Nem akarta a házasságot. Szöktünk. Utána már nem volt mit tenni. Befogadtak.
Aztán sokat kellett gürcölni, míg lakást építettünk. Nehezen ment már a telket is megvenni.
Jogi vita volt. Megnyertük. Nehéz dolog volt. A pártbizottság sokat segített. Kaptunk kölcsönt,
tudtunk építeni. Ott volt minden anyag, mire elkezdtünk építkezni. 95.000 Ft kölcsönt
kaptunk. Sokat dolgoztunk rajta. Volt lehetőség. Ami kellett, megkerestük. Dolgoztunk, félre
tettünk, és meg lehetett élni belőle. 74-ben építkeztünk. Kétszintes, gyönyörű házat. Most a
fiataloknak sokkal nehezebb.”
2 gyerek 4 unoka. 65-ben 68-ban születtek. „A lányom gyors és gépírást tanult, és varrónő. A
fiam technikumba járt. Most építési vállalkozó. Jól élnek mindketten.”
A férfi 50%-os nyugdíjat kap. Azért fogtak a vállalkozásba. Ez jól kiegészíti a kosztpénzt.
Állatokat tartanak. Csirke, liba, kacsa, disznó. A zöldségeket megtermelik. Nincs gond a
megélhetésre. A gyerekeket nem kell támogatni. Még az unokák ajándékaira is futja.
„A faluban itt lenne előítélet, csak nem merik. Van itt egypár nagyon gazdag cigány
vállalkozó. Hát az a kezébe tartja itt a dolgokat. (Itt megkér, hogy kapcsoljam ki a magnót)
Ezeket nem lehet lebüdöscigányozni. Szép is lenne. Jó emberek ezek. Védik a cigányt.
Amikor a polgármester a saját földjére küldte a cigány közmunkásokat dolgozni, akkor is
kihívták a TV-t Az az igazság, hogy élnek itt még putriban cigányok. Azok maguk tehetnek a
sorsukról. Itt a Kádár rendszerben mindenkinek megvolt a lehetősége a munkára, a
házépítésre, a felemelkedésre. Miért nem tették? Megmondom. Lusták voltak, büdös volt a
munka. Nem mondom, most más a helyzet. Ha változtatni akar, akkor most már nagyon
nehéz. Nézze! Ezek a vállalkozók azért nem felejtették el, honnan jöttek. Ha cigány halott van
segítik a családot. Pénzzel, torravalóval. Ha munkás kell az építkezésre, a saját fajtájukat
viszik napszámba. Nagyon sok cigány jut így megélhetéshez.”
(46) 1. sz. interjú, Nógrádmegyer, fiatal cigányasszony.
A szüleim korán meghaltak. Van 8 testvérem. Miután anyám meghalt, 4 testvért én neveltem.
Nem engedtem őket senkinek. Más csak pénzért akarta.
17 évesen férjhez mentem, 3 gyerekem született az első férjemtől. Elmesélem mi történt, de
nem fognak neki örülni. Én dolgoztam a KTSZ-ben, a férjem itthon volt, ivott, lazsált,
tekézett. Én nagyon szerettem dolgozni. Már 7 éve nem dolgozom. Adtak v.mi járadékot, a
KTSZ megvették. Nagyon jó volt ott az elnök Az most Juing. Már ilyenekre nem telik, mint
mi. Pedig rokonok. Nem segítenek senki szegényt. Ezek a Juingok a szegényekből gazdagok.
Vállalkozók Budapesten. Építkezők. Elvállalják a munkát, viszik a szegény cigányt, ők
kapnak 2000 Ft-ot emberenként, és fizetnek 1000 Ft-ot. A jövedelem maguk felé van húzva.
Így volt a KTSZ-ben is. Itt annyi baleset volt. Nekem is elvitte az ujjamat. Az én hibámból
állapították meg. Nem fizettek érte.
88
Dolgoztam 78-80-ig Aztán gyes. A férjemet elküldtem magam helyett dolgozni. Aztán jóba
lett az unokatestvéremmel. Szörnyű. Nagyon fájt. 3 gyerekkel itt hagyott. Aztán hol együtt,
hol külön. Megint terhes lettem. Megint szétmentünk, megint összejöttünk. Megint terhes
lettem Augusztával. Megint szétmentünk - Végleg elváltunk. Nem adott soha gyerektartást.
Ez a második házam, amit vettem. Nem kértem a tartást. Csak a tájékára ne jöjjön a gyerekeknek.
A tájékára ne jöjjön. Nehéz volt ember nélkül. Nagyon. Jártam szedrezni, csipkézni. 4
évig ember nélkül. Szar volt az egész.
Egy vállalkozó elvette, ebből kerestem jól. Akkor jobb is volt, de télen szar volt az élet ember
nélkül. Nyáron még elmegy, de a tél, a tüzelő...
A második ember ez tiszta vicc volt... A sógornőmnél ismertem meg. A sógorom az adogatott
el minket, hogy ez nagyobb tehén, ez többet ér, szóval vicc volt, de ő ott volt, vicceltünk, és
összejöttünk. Így történt. Én áthívtam kávéra, átjött júliusban. Szeptemberben összejöttünk.
Így született Erzsike, majd a kicsi. Ez jó ember. Jól vagyunk. Nem lettem a felesége. Ha élni
akart velem, így is jó. Sokat segítünk egymásnak. Ez jó ember. Nem iszik, segít, a pénzt
hazaadja. Jó ez. Így meg lehet élni. Meg a hitelezés. Mindent megcsinál a ház körül a portán.
Én még egyszer nem válok. Ha élni akar velem úgy is él, ha nem akar úgy is jó. Én nem
kötelezem, nem vagyok szemtelen. Ha már megvannak a gyerekek, úgy is fölnevelem őket,
akár keservesen, akár nem. Lopni még nem loptam, betörni még nem törtem, úgyhogy amit
keresek, amit kapok, abból élek. Meg a hitelezésből. Jelenleg a jövedelem pótlóból az 9500 Ft
és fekete munka a páromnak kb. havi 20.000 Ft. Ő megy itthonról reggel 6-kor, és nem jön
haza este 7 előtt. 5 napot dolgoznak. Összes jövedelem 50.000 körül, a kiadás kb. 40.000 a
hitelre, meg a bolt, a zöldséges, a hús, ezt hitelezem, aztán hónap elején kifizetem. Van a
villanyszámla, OTP stb. Marad 5000 liszt, zsír, sampon, stb. Itt a polg. mester haragszik a
kisebbségre. Nem ad segélyt. A hölgy 38 éves. 4 általánost végzett. Ezt az életet a kutyának
nem kívánom. Neveltem 10 éves korom óta a testvéreimet, majd férjhez mentem. Mindig itt
éltem. Most ez a ház, amit tavaly vettem első júliusba, mind a kettő. (Két szoba konyhás igazi
cigány putri. Vályog, semmi más, mint tűzhely, ágyak, ágynemű elől, füst, legyek, az
ablakokon nincs üveg, hanem nejlonzacskó stb. Utálom a putri szót, mert ez nem volt koszos,
nem volt rendezetlen, de nincs rá más szavam.) Ebbe a másik házba beleférnek az ágyak. Itt
élünk 9-en. A szembe házba főzünk. Ez jó hely. Itt nem verik a gyerekeket. Itt kimehetnek az
udvarra. (Falu széli utca. Megközelítés földes úton. Gaz, nehezen járható. Ez volt régen a
cigány telep. Ma úgy hívják, hogy cigánygödör.)
Itt a magyarok közül van aki segít, van akire nagyon sokat szorultam. Ők rendesek. Ha baj
van, én is megyek, segítek. A férjem is. Aztán ha pénz kell, adnak, aztán van aki nem rendes.
Van aki lenéz bennünket, de a cigány is lenézi a magyart. Mostanába több a gyűlölet. Ahhoz
képest az a rendszer más. Nem volt ennyi lopás, ennyi betörés. Szóval sok a lopás. Én semmit
nem veszek el, amit ne kérnék. De erősödött a gyűlölet. Több a lopás is a mai világba. De a
cigány többet lop. Ez van. Ez tagadatlan dolog.
Rosszabb ez a világ mint a régi. Most kevesebbet eszünk, drágább a hús. Ma már alig eszünk.
Meghozom, ami kell a boltból. Most nagyon nehéz.
Nem válogatunk. Macsánka, (paprikáskrumpli) savanyú zöldbab, holnap nokedli lecsóval,
Tegnap nokedli. Naponta 3 főzés.
Régen másabb volt. A karácsonykor nagyobb fa volt. Volt rajta sok szaloncukor. Most már
sokba kerül. Olyankor van lesütött hús, töltött káposzta, sütemény. Ma ez a hétköznapokban
nincs. Régen volt.
89
(47) 4. sz. interjú, Nógrádmegyer, cigány
Idős ffi. Ma csodálatos fafaragásokat csinál.
Itt születtem cigány származású családból. A cigánytelepen éltem. Megalakították apukámék a
KTSZ-t. Ő lett az elnöke. 3. osztályos voltam, amikor beköltöztem a faluba a családdal. 8.
osztály után ipari tanuló lettem a sütőiparban, aztán élelmiszeripari technikum, aztán vasút,
lakatos tanonc, dolgozás mint lakatos. Aztán apám meghalt, utána többet kerestem, mint
amikor apukám volt az elnök.
Aztán privatizálás. Az új elnök nyírta a családot. Először nekem kellett eljönnöm, aztán a
többieket is nyírták. Mindenkit, minden cigányt elküldött.
Régen megvolt a megélhetés. Sokan építkeztek. Cigány, paraszt jól járt. A mostani tulajdonost
a cigányok iskoláztatták ki. Elküldött mindent cigányt.
(Hosszas ismertetés az após munkásságáról a feleség által. A férj beszél képeiről, arról, hogy
kiknek adott képeket, milyen közintézményeknek, és hogy ki minden nagysággal jóban van.)
A Ktsz után Budapesten dolgozott a Medikorban. Munkásszállón lakott. Ott megbecsülték,
soha nem éreztették vele cigány származását. „Hazajöttem, mert hiányzott a család.” Salgótarjáni
tűzhelygyárban lett meós. Másfél évig volt, aztán otthagyta. Elment a Tűzhelygyárba,
ott volt egy évig. „Ott már, hogy mondjam, előszedték a származást. Ott kevesebb volt az
órabérem, mint a magyarnak. Piszok hely volt.”
Később elment a sógor építési vállalkozásához művezetőnek. „Ott jól kerestem. Aztán
lerobbantam és nem mentem én 3 éve sehová. Beteg lett az izületem. A fiam is vállalkozó.
Neki is szoktam segíteni. Most már rokkant vagyok. Csináltunk ilyen diskont boltot az
udvarban, de nem bírtuk a sok népet az udvarban. Összesen van 25.000 Ft-unk, de a Győző
támogatott és támogat is minket. Mindent adnak. A fiamnak is vettek lakást. Nagyon rendesek
a testvérék. Segítenek. Nem mondom, mi is dolgozunk nekik.”
„Régen a KTSZ révén nagy volt az összetartás. Tánccsoport volt, próba, mulatság. Ide
figyeljen, mi országos versenyt nyertünk. Ez a generáció már más. Ezek már mások. Mi
Pesten együtt léptünk fel az Aradszkival, az ám, és a Ruttkai Éva öltözőjében készülődtünk
fellépni. Hírünk volt na. Felléptünk az Arany Bikában is Debrecenben. Nagyon sokat
utaztunk. Gyönyörű ruhánk volt. Magunknak varrtuk. Saját ruhánk volt. Nem a kölcsönzőből
hoztuk.”
A feleség is a KTSZ-ben dolgozott mint meós.
15 éves volt az asszony, a férj 17 éves. „Megszöktünk, mert a szülők nem egyeztek meg.
Aztán 2 nap múlva hazajöttünk, aztán már megtértek a szülők. Terhes is lett az asszony. Hát
így volt. Akkor ez volt a divat. 36 éve együtt vagyunk, de még külön nem voltunk. Nagyon
egymáshoz húzunk, a gyerekeinknek már volt dinom-dánom lakodalom. Már nem szöknek
meg. Most már papos esküvő van. Na, az nekünk is volt a vasárnapi nagymisén, aztán meg
volt ebéd. De az én fiamnak olyan lagzit csináltunk, hogy csuda. Aztán jöttek a gyerekek. Mi
dolgoztunk. Gyönyörű két szép fiatal családom van. A gyerekeket hiába irattuk be tanulni,
otthagyták az iskolát. Elmentek dolgozni. Jól nősültek a fiúk. Gazdag lányokhoz. Jó családok.
Nagyon szeretem a menyeimet. A fiúk is a Juingoknál dolgoznak. Disznókat tartanak. Mindig
is gazdálkodtak. Veteményes is van. Jól élnek, de tudják, hogy a Juingok nélkül bajban
lennének. A múlt rendszerben könnyebb volt. Most nem lehetne építkezni, nehezebb az
elhelyezkedés.”
90
(48) 5. sz. interjú, Nógrádmegyer, cigány.
50 körüli nő.
A gyerekkor az olyan volt, hogy csak volt. Akkor a kevés pénz is többet ért. Állatokat
tartottunk. Most 7000 Ft jut a havi kosztra. Akkor meg tudtuk venni. Még 92-ben is jobban
tudtunk vásárolni, mint most. Öntödében dolgoztam. Nem volt könnyű, de meg kellett csinálni,
ha akartunk v.mit. Szórakozni jártam, mentem a többi fiatallal, aztán már rosszabbodott
a munkakör. Elkerültem a Salgótarjáni tűzhelygyárba. Jó volt kimozdulni a faluból. Néha
elmentem a bálba.
Férje és 3 nagykorú gyereke van. A régi cigánytelepen lakik. A gyerekek munkanélküliek.
Járnak napszámba. A feleség dolgozik a tűzhelygyárban, a férj munkanélküli.
Nem volt lagzi, csak szöktek, aztán kész. Szegények voltak. Az asszony ma már bánja. Ez egy
közepes ember. Annyira azért nem rossz ember, de néha kiabál, veszekedik. „Akinek esze
van, nem szül erre a világra gyereket.”
Bajban vannak, mert elmentek kezesnek egy OTP hitelfelvételhez, és az adós nem fizet, most
rajtuk akarják behajtani. Tanácstalan. Fontolgatja, hogy felmond a munkahelyén, hogy ne
tudják vonni a fizetéséből. De akkor miből élne? Most már nem lehet hátra rakni pénzt. Egy
vasat sem. Régen tartottak állatokat, most nem tudnak, mert nincs pénz tápra. A gyerekeit
beíratta tanulni ipariba, de mindegyik otthagyta. Nem szerettek tanulni.
Kb. 39.000 Ft-ből élnek. Ebből 7000 kölcsön, 5000 Ft villany, 1000 víz. „Hát mindig hitelből
élünk. Megyünk hónap elején, kifizetjük a boltot, marad 7000 Ft. Az mire elég? Semmire.
Újabb hitel. Ez van. Nem tudom mi lesz. Végem lesz. Nekünk senki nem segít. A Juingok
meg rajtunk gazdagodnak. A parasztok lenéznek bennünket. Ha valamit lopnak valahol, jön a
rendőr.”
„Nem bánnám, ha elküldenének a munkahelyemről. A végkielégítésből lerendezném a OTP
tartozást, a munkanélküliből meg fizetném a villanyt meg a vizet. Az jó lenne.”