Ősi cigány mesterségek és foglalkozások* (Le romenge butya)

Ősi cigány mesterségek és foglalkozások*

(Le romenge butya)

* (Ez a szövegváltozat nem teljes mértékben azonos a fenti címmel nyomtatásban megjelent művel. Különösen hiányzik a sok értékes ábra és illusztráció - a szerk..)

I. BEVEZETÉS

A cigányok Indiában, őshazájukban vándorzenéléssel és kézműiparral foglalkoztak.

             A vándorzenélést az a tény támasztja alá, hogy a perzsa király 10000 lurit (cigányt) kért az indiai Shankal királytól a nép mulattatására. Ezek a cigányok nem mentek vissza Indiába, hanem továbbvándoroltak Európa felé.

            A XIII. században egyes zenész cigányokat úgy emlegetnek, mint tatár kémeket.

            Beatrix királynénak 1489-ben Csepel szigetén cigányok muzsikáltak.

            II. Lajos király lóversenyeinek szünetében, 1525-ben ugyancsak cigányok muzsikáltak.  Az anatóliai (török) seregben is cigányokat alkalmaztak zenésznek.

            II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem táborában is muzsikálnak  cigányok. Czinka (cigány) Panna apjának bandája buzdította, lelkesítette a fejedelem seregét. A Rákóczi-induló alapdallamát is tőlük származtatják. Rákóczi seregeiben találhatók cigány katonák, kik kovácsokként, zenészekként is dolgoznak. Ők patkolják, ők gyógyítják a lovakat, s fegyvert kovácsolnak, hadiszereket gyártanak, puskaművesek. A cigánykovácsok egyúttal zenészek is voltak. Czinka Panna férje bőgős és kovács is volt. Egy-egy felkelő seregnél általában huszonnégy zenészt alkalmaztak. Ezek a zenekarok felerészben fúvós, felerészben vonós hangszerekkel dolgoztak. Természetesen  néhány tárogató is volt.

            Lévai György nevű cigány kovács  1804-ben engedélyt kér a szolgabírótól, hogy muzsikálhasson.

            1810-ben a kecskeméti piacon a cigányok a Rákóczi-nótát játszották. A lakosság úgy tűzbe jött, hogy az ott állomásozó osztrák vasasezredet kiverte a városból.

            1848-ban Görgey az ütközetek után rendezett tiszti mulatságot cigányzene mellett. Minden csapatparancsnok   saját zenekart szervezett.

            A fémműves mesterség is ősi foglalkozás a cigányoknál, s Európában tovább folytatták ezt a mesterséget.

            II. Ulászló menlevelet ad Tamás cigány vajdának, mert hadiszereket gyártanak.

            Mátyás király 1476-ban kelt levelében megparancsolja, hogy a szebeni cigányokat ne háborgassák, mert neki fegyvert gyártanak.

            A brassói fegyvertárakban 1505-1525-ben cigányok kovácsolnak fegyvert.

            A cigánykovácsok lópatkolók, hadiszekérgyártók, fegyverkovácsok, puskaművesek, majd a későbbiek folyamán szegkovácsok, fúrósok, rézművesek, lakatosok, kolompárok, üstfoltozók, edényfoltozók, késesek, rostások, stb. lettek.

            A cigány foglalkozások vándorfoglalkozások. A hagyományos vándorfoglalkozások Magyarországon is és Nyugat-Európában is átalakulóban vannak. Ezek a mesterségek ‑ kovácsok, arany-rézművesek, fémmegmunkálók, fafaragók ‑ nem adnak megfelelő megélhetést. Ezért előtérbe lépett a kereskedelem. Nyugat-Európában szőnyegekkel, régiségekkel kereskednek, bútorokat faragnak. Zenész, festő, grafikus, hangszerkészítő foglalkozású is található köztük.

            A cigányok kovács és ércművesmesterségét Betaillard elemezte, s a cigányoknak tulajdonítja a bronz Európába való behozatalát.

            Harf 1496-ban görögországi feljegyzéseiben ír a cigányok foglalkozásáról, hogy kovácsok. Thurzó Gábor is ércműves cigányokat említ 1616-ban kelt menlevelében.

            A cigányok között katonákat is lehetett találni. Lippai Balázs volt Bocskai hadvezére, 1604-ben halt meg. Thököly ezredese Horváth Ferenc volt, 1690-ben halt meg.

                        I.1.  A cigányok indiai élete

Azt a tényt, hogy a cigányok már Indiában is vándorzenéléssel és kézműiparral is foglalkoztak, alátámasztja a cigány nyelv is, melyben a kézműiparra vonatkozó szavak ma is megtalálhatók.

Néhány szó

             sastri =vas                                                               tino=bádog

            somnakaj= arany                                                      kudalo=ásó

            kasht=fa                                                                    akhor=dió

            kanglyi=fésű                                                            aspin=acél

            angar=szén                                                               rup=ezüst

            phal=faeke                                                                anglustyi= gyűrű

Állatok ismerete

            balo=disznó                                                              grast=ló

            zhukel=kutya                                                            khuro=csikó

            sap= kígyó                                                                bakro=birka

            guruvnyi=tehén                                                        khanyi=tyúk

            masho=hal                                                                shoshoj=nyúl

Megjegyzés: A cigány nyelvben az indiai eredetű szavak száma meghaladja a 600-at, természetesen nem mindegyik nyelvjárás őrizte meg egyformán.

A cigány nyelv hangjai és kiejtésük:

Az eltérő magánhangzók kiejtése:

a magyar és és á közötti hang ( mint a palóc a)

e lehet zártabb és nyíltabb is

            ( i o u  hasonló mint a magyarban )

Magyar eredetű szavakban előfordul  ü  és ö is, melyeket korábban a cigány nyelv i-vel, illetve e-vel helyettesített.

A mássalhangzók kiejtése:

A magyarral megegyező kiejtésűek:

            b c d f g h j k l m n ny  p r t ty  v z  betűk.

A magyarral megegyező kiejtésűek ‑ más írásjelekkel ‑ a következők:

                        ch = cs                                                          dy =  gy

                        sh = s                                                            s  =   sz

                        zh= zs                                                dzh= dzs

A magyarban elő nem forduló  hangok:

l. x erős: h, torokhang, a magyar doh szóban van hasonló.

2. kh ph th: hehezett hangok, mint a fákhoz kaphat, vethet szavakban, de a szótaghatár eléjük kerül.

3. ly: nem azonos ejtésű az orosz lágy l-lel, ellenben ilyen a szlovák ( l’ ) a spanyol ( ll ) vagy az olasz ( gli ) lágy l hangja.

4. Az  sh és zh hangoknak volt lágy párja is. A mai kiejtésben ez a különbség eltűnőben van.

I.2. Cigányok Európában

A cigányokat nyelv szerint osztályozhatjuk:

                        l. szír cigányok                                             3. európai cigányok

                        2. örmény cigányok                                                 a/ kárpáti cigányok

                                                                                                          b/ oláh cigányok

A  kárpáti cigányok jelentősebb csoportjai az 1400-as évek elején érkeztek Magyarországra, Horvátországon keresztül. Ezért van nyelvünkben több szláv eredetű szó. Kocsival, lovakkal jöttek, zenélés és fémművesség volt a megélhetési forrásuk.

Az  oláh cigányok az 1850-es évek végén érkeztek jelentős számban, román nyelvterület érintésével Magyarországra. Nyelvükben ezért található sok román eredetű szó. Ezek a cigányok, mivel hosszabb időt töltöttek együtt, nyelvüket, szokásaikat jobban megőrizhették, törzsi-nemzetségi szervezetük még ma is létezik.

            Ezek a törzsek egy-egy foglalkozást is jelentettek, sajátos nyelvi dialektus mellett.

 Legfontosabb oláhcigány törzsek

és dialektusok:

1. Lovári

Lókupecek, dialektusaikat  „lókupec nyelvjárásnak” is szokták nevezni. Nevüket a lové (pénz) adta, eredeti kovácsmesterségüket cserélték fel a jövedelmezőbb lókereskedelemre. ( A lovár szó származhat az indiai loha=fém szóból, a lohári fémmunkást jelöl, loharel=fárad.)

2. Mashari

Nevüket a masho (hal) adta, mivel halászok voltak. Később ők is lovakat tartottak, alkalmi munkából éltek. A lovakhoz kiválóan értettek, és értenek ma is.

3. Khelderasi

Üstfoltozók, nyelvi dialektusukat szokták „üstfoltozó nyelvjárásnak” nevezni. Nevüket az üst (kekava, kheldera) adta. A foltozás mellett új üstöket is készítettek, de készítettek juhászkampót, fokost, csengőt illetőleg rostát, kést és köszörültek is.

4. Dirzari

Nevüket a dirza (rongy) szótól kapták, rongyot gyűjtöttek, melyet azták eladtak. Kocsijaik is ronggyal voltak tele.

5. Kherari

Nevüket a kher (ház) szótól kapták, mivel először építettek maguknak házat, emellett házalók is voltak. Házaikat maguk építették. Az alföldi házépítéseknél mint falverők, tapasztók, vályogvetők dolgoztak.

6. Churari

Nevüket a churo (rosta) és a churi=shuri (kés) adta. Rostákat csináltak, késeket köszörültek. Lovaik nekik is voltak.

7. Colari

Nevüket a colo (vászon, lepedő, szőnyeg) adta. Kereskedők voltak, ma is azok.

8. Bugari vagy dugari

Nevüket a dugo (dög) szóból származik. Az elhullott állatokat lenyúzták, bőrüket kidolgozták és eladták.

9. Chandrari

Nevüket a chandro (ékszer) szó alapján kapták, mivel ezüst, arany tárgyakat késítettek, illetve ezekkel kereskedtek.

10. Khasari

Nevüket a khas (széna) adta. Szénát gyűjtöttek, eladták. Az építkezéseknél, mint vályogvetők, tapasztók (lipitori) foglalatoskodtak.

11. Gurvari

Nevüket a guruv (ökör, marha) szó révén kapták Marhakereskedők voltak. Letelepedve nevüket megtartották, illetve új neveket is vettek fel, fodozova, kolompari. Kolompokat készítettek, edényeket foltoztak, üstházakat, kályhákat, tepsiket, készítettek, bádogos munkát végeztek.

12. Ursari

Nevük alapja az urso (medve), mivel medvetáncoltatók voltak. Mint mulattatók keresték kenyerüket.

13. Cerhari

Nevük a cerha (sátor) szóból ered, mivel mindig úton voltak, sátoros kocsival jártak. Másik nevük dromari (utazó). Lovakkal is foglalkoztak, de emellett fémművességgel is Nyelvi dialektusuk a lovárral egyezik.

14. Bodvari

Nevüket a bódétól kapták, a kocsijaikon (echos = szekér) sátor, bódé volt.

15. Romano rom

Rézműves cigányok voltak, másik nevük xarkomari (rezes).

16. Patrinari

Nevüket a patrin (levél) szóból eredeztetik. A patrinárik hajlékai lombsátrak voltak. Ló náluk is volt, fémművességgel foglalkoztak.

*

A leghagyományosabban élő törzsek, a nyelvet és a kultúrát leghívebben őrző oláhcigányok: a mashar, a dirzar, a colar, a kherar. Ezek dialektusai is alig térnek el egymástól.

            A gurvari, patrinari, bodvari, xarkomari cigányok nyelvi dealektusai igen közel állnak egymáshoz. Ezek az ún. nem chi-vel (csi) beszélő oláhcigányok. A tagadószó mindig „na”, amíg a többieknél igék esetében „chi”. Például: na pehnel, chi phenel ( nem mond).

            Az asszonyok jövedelmi forrása a kártyavetés, a jóslás, házaknál tevékenykedés (mosás, takarítás, stb.). A városokban a zsebelés, házalás kereskedés.

            Habsburg József írja 1888-ban a cigányok foglalkozásairól, megélhetési módjairól. A kenyerüket az alábbi módon szerzik:

1. Közönség mulattatásával:

                        zenész                                    = lavutari

                        énekes                                               = gilyari, filyarica

                        cirkuszos                                           = cirkusari

                        hegedűs                                             = lavutari

                        medvetáncoltató                               = ursari

                        mutatványos

                        (körhintás, céllövöldés)                  = chauklyári

2. Kézműiparral:

kovács, lakatos (klidykari),                         kolompár,

késes-rostás (churari),                                            üstfoltozó (khelderashi),

tapasztó       (lipitori, khasari),                                vályogvető (lipitori),

lókupec        (lovari),                                               halász         (mashari),

kanalas         (lingurari),                                           fafaragó,

házaló           (kherari),                                             teknővájó    (balajari),

sintér             (bugari, dugari),                                 szövő           (colari, khuvari).

3. Jóslással, varázslással, kuruzslással:

jósló (drabari, drabarica),               varázsló (kortorari, vrazhitori).

4. Koldulással, lopással, zsebmetszéssel:

                                   kolduló                                  (mangakerari),

                                   lopó                                       (le chor),

                                   zsebes                        (posotyari, posotyarica)

Aranymosó cigányokat Erdélyben lehet találni (aranyászok), nevük aranyozó (somnakajari). Az 1776-os (június 21.) királyi parancs engedélyezi számukra az aranymosást.

            1853-ban Mecséri báró cseh-morvaországi helytartó írja, hogy a cseh-morvaországi cigányok úgy kérhetnek útlevelet, mint lókereskedők, vagy mint akik cirkuszosoknál segédként akarják keresni a kenyerüket.

            A cigányok nem voltak földművelők, de volt kapcsolatuk Indiában a földműveléssel. Szavaik között található néhány erre utaló kifejezés. Pl.: bakro (birka), phuv (föld), kudalo (ásó).

            Krassó-Szörény vármegyében volt földterület cigányok birtokában, többnyire legelő.

I.3. A cigányok Magyarországon

A letelepedés után a gazdagabb lókereskedéssel, házalással foglalkoztak. Egy másik csoportnak a zenélés és a kovácsmesterség volt a fő megélhetési forrása.

            A khelderasok (üstfoltozók) a XX. század elején elhagyták Magyarországot, egy család kivételével. A kapitalizmus fejlődése a kézműipart kiszorította, s újabb cigány tömegek kerültek a létminimum alá. Így az alkalmi munkások, napszámosok, kéregetők száma egyre nőtt. A jóslás kártyavetés, lopás került előtérbe. Anyagilag azok a zenészek kerültek jobb sorba, akiknek állandó muzsikálási lehetőségeik voltak. Ki is alakult Magyarországon egy sehol másutt így nem található szórakoztató zenei stílus, amelyet egyes muzsikusok művészi módon művelnek, generációkon át.

II. A CIGÁNYOK

FOGLALKOZÁSAI

II.1. Kereskedelem

II.l.l A  lókereskedelem

Előbb cserekereskedelem alakult ki, majd a lovakhoz jobban értő cigányok, mint lófelvásárlók tevékenykedtek. Törzskönyvezett (remunkda) lovakat szállítottak a katonaság részére. Ez a mesterség hosszú ideig virágzott. A rátermettebbek, törekvőbbek a grófoknál, földesuraknál, lovászoknál dolgoztak. Ezekből alakultak ki a jó lószakértők. Ismerték a lovak betegségeit, a gyógymódokat. Lehetőségük volt több ló tartására, önállósulni tudtak, s ezáltal pénzesebbek, lóvésabbak lettek. Ebből ered a lovári (pénzes) elnevezés. Ezek a lókupec cigányok választékosabban beszéltek, mivel olyan kö9rnyezetben éltek, ahol a jó megélhetés mellett szükség volt a választékosabb, többnyelvű, tiszta beszédre. Amikor a gazdagok (grófok, földesurak, nagygazdák) lovat akartak vásárolni, illetve eladni, mindig hívtak magukkal cigány szakértőt. Ilyen híres lószakértő volt az Alföldön Biszku, Káló, Poskula, Furós Józsi. A grófok, nagygazdák hozzájuk jártak lovat vásárolni (parádés kocsiba, hátaslónak).

            A családok aztán örökölték ezt a mesterséget. A „lovári”-akhoz természetesen beházasodtak más törzsbeli cigányok. Átvették a szokásokat, hagyományokat, de emellett átvették a nyelvjárást is.

            Vándorlásuk idején a korabeli krónikák írói szerint igen sok lóval, kocsival haladó cigánykaravánnal lehetett találkozni. Az utazók azt is leírták, hogy a lószerszámok díszesek voltak, ezüst és rézveretűek. A lovak részére télen még sátrat is emeltek. A letelepedés idején is nagy becsben tartották a lovakat, az istállók a lakóháznál gondozottabbak voltak. A lóitató vödör tiszta, külön helyen tartáj, a lószerszámok fényesek, ha meghibásodik nagy gonddal javítják. Ez azt bizonyítja, hogy a lovak szeretet a cigányoknál régi keletű, s mind a mai napig élő hagyomány. „Ló nélkül nem cigány a cigány” tartja a közmondás. Ha a lovat eladják, sokáig nem bírják ki ló nélkül: az is megesett, hogy az eladott lovakat a vásár végén többért visszavették. Ismerték és ma is ismerik a ló betegségeit, azok gyógyítását, de amellett ismerték a lóval kapcsolatos fondorlatokat is. Ha egy-egy ló megtetszett, messze utat is bejártak érte, még a lopástól sem riadtak vissza. Az urasági ménesekből loptak, meg a nagygazdáktól, ahol sok volt a ló.

            A kárpáti és oláhcigányok Európa más országaiban még ma is vándorolnak, lovaik vannak, kereskednek, muzsikálnak, fémmunkát végeznek.

Kép 17. oldalon.

A szegényebb cigányok lovai a tél folyamán lesoványodtak az elégtelen takarmányozás miatt. Innen ered a mondás: sovány, mint a cigány lova. Tavasszal aztán ezek a lovak is felerősödtek.

Megjegyzés : A lóbetegségek gyógyítása, a lovakkal kapcsolatos babonák,

                        szokások megtalálhatók  A cigányok hiedelemvilága  c. tanul-

                        mányban.

A ló részei:

dumo              (hát)                           pashavro                                (borda)

kolyin             (szügy)                       pulpa                                      (comb)

chang              (térd)                          pori                                        (farok)

koch               (boka)             kopita                                     (pata)

ijja                  (véknya)                     per                                          (has)

dand                (fog)                           korrijakh                                (halánték)

oblo                (gömbölyű)               bal=skoma                             (sörény)

kama               (sörény                      grastuno mas                         (lóhús)

                                                           zhamba                                   (béka)

Lótartozékok:

salivara                       (hajtószár, gyeplő)               zen, sheny      (nyereg)

ashvar                         (kötőfék, kantár)                   petalo             (patkó)

hámo                          (hám)                                     zabla               (zabla)

zlag                             (zablakarika)                         lupunza           (béklyó)

zenakari morchi        (nyeregbőr)                           hasló               (szügyelő)

karfin                         (patkószeg)

Istráng: ami a lovon van, az a bőrből készül, ami a kocsi hámfájához csatlakozik, az lehet lánc, kötél, szíj is.

Zabla: lehet sima és lehet feszített. (A sima és feszített zablát a következő oldalon mutatjuk be.)

Lóval kapcsolatos  szavak:

xaxavel                       (etet)                                      pijavel            (itat)

pravarel                      (takarmányoz)                       xulyel                         (felszáll)

ishtallovo                   (istálló)                                 prastavel                    (vágtat)

chambel                     (rág)                                       shandel                       (hány)

bechil                         (botlik)                                  grast                           (ló)

khuro                          (csikó)                                   astarel            (befog)

bogó                           (sovány ló)                            remunda                     (törzskönyvezett ló)

hirmitil                      (nyerít)                                  pundró del                 (rúg)

xasal                           (köhög)                                  dindalel                      (harap)

grasnyi                       (kanca)                                   hirmisari                    (csődör)

Lóeledelek:

karvachi                     (kukorica)                             ropaj                           (répa)

khas                            (széna)                                   detelina                      (lóhere)

dudum                        (tök)                                       thuluj, lozi                 (szár)

gugli ropaj                 (cukorrépa)                           gilchi                          (burgonya)

mal                             (mező)                                   char                            (fű)

II. 1.2. Marhakereskedelem

A gurvárok ökörhajcsárok voltak, Erdélyből hajtották a marhákat Bécs felé. A letelepedés után mint edényfoltozók, kolompárok, bádogosok dolgoztak.  A XX. század elején még sátorban laktak. Hidegkovácsokként járták a Duna-Tisza közét.

II. 1.3. Egyéb kereskedelem

Tollfelvásárlás

Használt ruhák vétele, eladása

Rongykereskedelem

Régiségek vétele, eladása (zsibárus)

Kerámia és egyéb iparcikkekkel való kereskedés

Vaskereskedés

II. 2. ÁLLATTARTÁS

A hagyományos lótartás mellett a tehén, bika, sertés, liba és egyéb háziállatok tartása is kezd kibontakozni.

II. 3. MULATTATÁS

II. 3.1 Zenélés, éneklés

A zenész cigányok magukat „úri” cigánynak tartják. Önmagukat  romának, kohánynak nevezik. A cigány népzenét ritkábban játsszák, inkább újabb keletű népies magyar műzenét, amit a nem cigány lakosság cigányzeneként ismer. Sőt, a világ számos részén a zeneileg műveletlen közönség a cigányzenét véli magyar népzenének. Hangszereik a hegedű, cimbalom, klarinét, nagybőgő, brácsa.

            Az oláhcigányok általában csak maguknak muzsikálnak, hangszereik a tambura, a citera, és ritmuskíséretnek kanalak, kanna buffogtatása, illetve szájbőgőzés a divatos. Ők játsszák a valódi cigány népzenét.

            A cigány népzene nagyon is különbözik attól, amit a cigányzenészek a zenés szórakozóhelyeken játszanak.

Megjegyzés: A cigány népzene, népköltészet megtalálható

                        A cigány népzene c. tanulmányban.

II. 3.2. Körhinta, céllövölde

A kárpáti cigányok egyik csoportja, az ún. szinto cigányok mint mutatványosok, körhintások, céllövöldések járják az országot. Előbb gyerekek hajtották a körhintát (bolondkocsi, lánchinta), később motor hajtotta a hintákat.

II. 3.3 Cirkuszosok

(cirkuszi mutatványosok)

A cirkuszoknál lóápolók, kötéltáncosok, mutatványosok. A nyugati országokban bűvészek is.

II. 3.4 Medvetáncoltatók

A medvetáncoltatók neve: ursari. Ma ez a foglalkozás Erdélyben, Romániában fordul elő.

II. 3.5. Majomtáncoltatók

II. 4. Kézműipar

II. 4.1 Fémműves cigányok

A fémműves cigányokat négy csoportra lehet osztani:

            l. Kovácsok (melegkovácsok)

            2. Szegkovácsok (iszkápások)

            3. Foltozók (hidegkovácsok)

            4. Rézművesek (xarkomari)

II. 4.1.1 Kovácsok

Ezek a cigányok patkolók (petalári), fúrókészítők (fredyelari), szegkészítők (karfinari), fegyverkovácsok (pushkari) voltak. Természetesen emellett más fémmunkát is végeztek.

Elkészített munkáik:

            szegfúró vagy cigányfúró

            nagy nyeles fúró (burdexa)

            gereblyefúró (gereglyako fredyelo)

            létrafokfúró ( skarako fredyelo)

            széklábfúró (skaminesko fredyelo)

            kerékagyfúró ( rotako fredyelo)

            háromágú fúró (trine kranzhengo fredyelo)

            gereblye (gereglya)

            edényfoltozó szeg ( romano karfin)

            borjúpalóka (libicka vagy bilincke)

            S-szeg láncba (bangó karfin)

            pipaszurkáló (lyuvavako surkalovo)

            karikagyűrű (anglustyi)

            fejesszeg (csheresko karfin)

            pernyehúzó lapát (lapata)

            szalmahúzó szigony (sigonyi)

            üvegtál drótozása

            kocsik részeinek vasalása, gémeskutak vasrészeinek  elkészítése,

            abroncsolás, patkókészítés.

Szerszámok

Vándorlásuk alatt műhelyük még nem volt. Földbevájt kohót, kecskebőrből készült fújtatót használtak. A letelepedés után műhelyt építettek, több helyen ez a műhely az istálló egy része volt. A műhely felszerelése olyan volt, mint a nem cigányoké:

            fújtató (pishot), kohó (vignya)

            üllő (kovanca, dopo, kovardyi)

            nagykalapács (baro chokano)

            kiskalapács (cino chokano)

            nyeles vágükalapács (shindo chokano)

            simító kalapács vagy tetzhammer ( tecxammeri)

            hosszúnyelű folgó ( klyashto)

Az üllő lehetett sínvasüllő vagy nagy kovácsüllő

            csípőfogó (klyashto)

            kétkézvonókés (kashteski shuri)

            lyukasztó alátét (felyi) lehetett csavar is

            vágó, véső (gleta, glevinija) reszelő 8rin)

Néhány vasmunka rövid leírása:

Patkókészítés

Laposvas megacélozása, meghajlítása, a ló patájához illesztése.

Szegek helyének kilyukasztása.

A patkó végeinek kikovácsolása.

A patkó lehet sima ( egy darabból áll), lehet csavaros, amikor a patkó végeire menetet vágnak és abba csavarják bele a kapaszkodó helyes vasakat. Télen gumibetéttel használható, a gumi a csúszást megakadályozza. Vigyázni kellett a ló patáinak helyes kialakítására, hogy a patkó pontosan kerüljön a lóra, majd a szegeléskor ne sértsék meg a „békáját” (zhamba).

            A patkószeg helyét úgy alakították ki, hogy a patkószeg feje beilleszkedjen a patkóba.

            A patkót  melegen próbálják a lópatára, hogy a körmöt kissé megpörkölve a helyére illeszkedjen.  Használt patkó kiigazítása a vastagabb részek lapításával, a vékonyabb részek tömörítésével történik.

Patkolás

A patkolás a cigányok ősi foglalkozásához tartozott. Ma már kevés közöttük a patkolókovács, aki nemcsak patkókat készített, javított, patkolta a lovat, hanem egyéb kovács munkákat is végzett, mint pl. kerékabroncsolás, hordóabroncsolás.

            A patkó lehet: téli, nyári, griffes, gumis, közönséges és gyógypatkó. Ezeket a patkókat a ló patájának és az időjárásnak megfelelően készítik.

A patkolás menete

1. A ló lábát „felkérik”.

2. A régi patkót feszítik (ha van rajta).

3. A körömszedő fogóval, patagyaluval, patareszelővel a körmöt (patát) előkészítik (pata=kopita).

4. A használt patkó kijavítása.

5. A patkó felszegezése a patára. A meleg (forró) patkót beégetik a körömbe,

   vagyis felsütik a patára. A patkóban sarokcserét eszközölnek, vagy griffet hegesztenek rá.

6. A felszegelt patkószegek lereszelése. Utánaigazítás.

A patkósarok: a patkó szárainak végébe menettel behajtható magasítás.

A griff: hajlatra hegesztett anyagvastagítás.

            A patkósarok és a griff célja a talajon való jobb kapaszkodás.

Új patkó készítése

Laposvas hajlítása, formázása.

Alakítás a ló patájának megfelelően. Felsütés a patára. Griffelés, sarkalás, gumizás.

(A gumibetét a muraközi lovaknál szükséges, mert nagy terhet húznak.) A patkó felverése 6-7-8 patkószeggel történik (szeg=karfin).

            A szegelésnél vigyázni kell, hogy a szeg ne az elevenbe menjen. A szegelés után a ló lábát a bakra teszik és kiigazítják reszeléssel a patát.

            A patkolást nem tűrő lovakat kényszeríteni kell. Egyik ilyen kényszerítő eszköz a pipa, vagy ajakszorító. Ez egy kemény farúd, egyik végén lyukkal. Ebbe egy kis kötélhurkot tesznek. A ló orrlyukai (hunya) alatt egy kis pamacsot áthúznak rajta, és a nyél csavarásával megszorítják. A ló elzsibbad, és tűri a patkolást.

            A ló lábát kötéllel rögzítik, a csánkon és a csüdön keresztül többször X formában tekerik a kötelet. (Csánk  cigány eredetű szó, jelentése: térd.) A lovat patkolás előtt jól kifárasztják, kitartó  hosszú futással. Ennek a módszernek a neve: londzsolás ( lundzhi cigányul: hosszú).

Patkolás kalodában

1. Palánkkaloda.

    Deszkafal, oszlopokhoz erősítve, a falban lyukak a köteleknek. Egy méterre

    helyezték el a műhely falától.

2. Oszlopos kaloda.

    Négy darab 3 méter hosszú oszlopot egy méterre ástak a földbe, ezeket

    összekötötték rudakkal, valamint két csörlővel. Ezután hevederekkel a lovat 

    a magasba emelték ( a has és a szügy alatt.)

            Cigánykovácsoknál kaloda nem volt, de az előbbi lófelfogási módszereket alkalmazták. A cigányok lovai általában hallgattak gazdáik szavára, sok helyen ma is a lovak csak cigányul értenek. Az uradalmi kovácsoknál ‑ ahová cigánykovács is bejáratos volt, különösen, ha ismert volt a környéken, ‑ volt kaloda, mégpedig oszlopos kaloda.

Fúrókészítés

Szegfúró vagy cigányfúró

40-50  cm hosszú acélpálca, 3-4-4,5 mm átmérőjű. A fogó elkészítése (izzítás, kalapálás kb. 30-szor).

A toll elkészítése

A nyers fúró kireszelése. A nyers fúrót egy kis fatuskóra teszik vagy egy földbevert kis karóra (kopichi). Többféle reszelőt használnak (rin). Amelyik elkopott, azt lyukasztónak használhatják (priboj).

Szimplahegyű: felhasználható fagereblye fogak, kapusarokvasak, kútágasok, kerékagyak stb. készítéséhez. A nyél felőli rész kikalapálása.

Duplahegyű fafúró

Kemence pernyehúzóhoz, kútágashoz, általában keményebb fához használták.

A nyél felőli rész kialakítása.

A toll elkészítése kb. 30-szori felmelegítést kíván.

Kép 30.oldalon

Háromágú fúró készítése

Ennek a fúrónak az elkészítése igényli alegtöbb munkát, időt, szakértelmet. Csak a legjobb fúrósok vállalkozhatnak rá. Ez az igazi cigány specialitás, nem cigány kovács nem csinál ilyet. Előnye a három különböző méret, könnyű a fogása; hátránya, hogy fogásakor megsértheti a kezet. A fúró méretei általában 3, 4, 5 mm átmérőjűek. (Virágkertészek használnak ilyen fúrókat virág és gyümölcsfák oltásánál.) Elkészítésének ideje 6-8 óra, és 90-100-szori felmelegítést kíván.

            A nagy kovácsüllő széles farönkön nyugszik,  nincs rögzítve, mozgása van, az üllő alja lyukas, és ebbe belemegy egy vasszeg, mely a rönk közepéből áll ki. Ez a szeg a lyuk üregét nem teljesen tölti ki. Így az üllőnek húzása van, és szép pengő hangja. Az izzításhoz vagy csak  kovácsszenet, vagy faszénnel kevert kovácsszenet használnak.

            Nagyon fontos az izzítás mértéke, mert túlhevítésnél „elég” a vas. A vasúti sínből készült üllőt vagy a földre helyezik, vagy fára, és rögzítésként szegeket ütnek melléje, hogy húzása és hangja legyen.

A gyártás menete

Kiindulási anyag egy laposvas ( ill. acéllap).

Mérete: 80x20x3 mm. Izzítás után a feléig be kell vágni és a közepénél egy V-alakú kis pöcköt kell kivágni. Többszöri melegítéssel tömörítés, nyújtás. A toll részének kigömbölyítése, majd a végek tollá alakítása. A toll kialakítása kalapálással, majd meghajtás után formázás. Ez a nyers fúró. Ezután történik a kireszelés.

II. 4.1.2 Szegkovácsok

A szegkovácsok hidegen és melegen is dolgoznak. Munkáik akkor voltak kelendőek, amikor még a  hajókat fából készítették. A hajók deszkáit iszkápákkal fogatták össze. Ezeket a cigányokat iszkápás cigányoknak is nevezték. (Folyók mellett éltek, pl. Győrben.)

Iszkápák

Hajók, dereglyék, ladikok deszkáit iszkápákkal erősítették össze. A repedéseket is ezekkel „varrták „ össze.

A réseket mohával tömték tele, és iszkápákkal húzatták össze. Az iszkápa rombusz alakú vaslemez, melyet középen derékszögben meghajlítanak.

A kovácsok hajószegeket, bányasíneket is készítettek.

Készítményeik:

Jászolkarika

Ezt csavarták be a jászolgerendába és ehhez kötötték a jószágot.

Hajószeg

Méretei: 10-30 cm. Hajók faalkatrészeinek összefogására használták a mennyezeteken.

Csőkampó, gázkampó

Gázcsövek falhoz való rögzítésére használták.

Bányasínszeg. Méretei: 8-as, 12-es.

Sima tetőkapocs, vagy ácskapocs

Fordított ácskapocs

Kétlyukú padvas (babásfejű pangleizli). Nádszálak felerősítésére használták, két lyukkal, két szegnek.

Rabitz-szeg. Nádpalló felfogására.

Háromütközős tolózár és egyéb  kapuvasak.

Szárnyasszeg.  Hegymászócipők talprészeit szegezték vele.

Kampósszeg

Épületbádogos munkáknál kellett.

Fillérszeg. Pántos ajtókhoz kellett szegeléskor.

Gerebenszeg. A tilolt kender, len fésüléséhez használták, a gerebenszegek olyanok, mint a patkószegek, csak hosszabbak és vékonyabbak.

Vaskapuk díszei.  Kovácsok és szegkovácsok is csinálták. Díszes kilincsek, pántok készítése.

II. 4.1.3 Foltozók, edélyfoltozók

Cigány nevük gurvari (ökrösök, mert eredetileg, ill. a fémművesség mellett marhákat hajtottak a császárvárosba, Bécsbe), másik nevük kolompár, fodozóva. A század elején még vándorcigányok voltak, sátrakban laktak. Ma Bács-Kiskun megyében él a legtöbb kolompár cigány. (Kecel, Kiskunhalas, Kiskunmajsa.) Ezek mindig hidegen dolgoztak, ezért szokták őket „hidegkovácsok”-nak is hívni.

            A folgozó cigány felszerelése : üllő, láda, zsák, szerszámok. Ezt az üllőt földbe verték, vagy keményfába (fatörzs). A szarv alakú üllőt (üllőket) sátorszegnek is használták. A dopo a vállon volt, rákötve egy zsák, amelyben a szerszámok voltak. Ennek az üllőnek hosszú szára volt. Akinek drótos ládája volt, az a ládában tartotta a szerszámokat, és az üllője olyan volt, hogy földbe vagy fába bárhol bele lehetett ütni.

            A foltozó

 cigány a ládát a hátára vette, az üllő a ládában volt, amit mindig oda is tett vissza. Az üllő mérete 8x8 cm és 20,30 cm magas, 15-20 cm mélyen verték bele a földbe. A vállon hordott üllő lehetett keményfából, melynek hosszú nyelét a földbe ütötték. Így az üllő feje 60-70 cm-re volt a földtől. Ezen végezték a foltozást, kalapálást. A keményfából készült üllőt bádoglemez (tino, pulnija) és ónozott lemez (cinpléh=mojiv) kiegyenesítésére használták. Ilyenkor fakalapácsot is használtak. Ennek a faüllőnek a neve kopidyi volt. A kisebb méretűé kopichi (kopachi=fa).

Az olló szára U-alakban befelé görbül, hogy védje a kezet, az ujjakat. Kalapáccsal ütve a vastagabb lemezek is vághatók voltak.

Kalapács                                                                               (chokano)

Nagykalapács                                                           (baro chokano)

Harapófogó                                                                          (klyashto)

Kisebb fogó                                                                         (klyashtuco)

Laposfogó                                                                            (chipévo)

Reszelő                                                                                (rin)

Lyukasztó                                                                             (priboj, pribojci)

A lyukasztó reszelő szárából is készülhet

Anyacsavar alátét                                                                 (félyi)

Sínvasüllő (kovanca). Ezen lemezeket is lehetett egyenesíteni, hajlítani, vastagabb lemezeket is. Ez inkább a kovácsokra volt jellemző, de található volt foltozócigányoknál is.

A foltozókhoz tartoznak a  bádogosok is (pulnijari, hanutori). A bádogosok forrasztottak is. A felületeket sósavval ( zalzajero) vagy szalmiákkal (capariko) tisztították. A bádogosok a forró pákát ( melegítés benzinláng mellett, illetve faszénparázson) szalmiákba mártották, majd a felületre helyezték, aztán tették rá a cint. A bádogosok csatornákat készítettek, kályhacsöveket (cavija), bádogedényeket (vedreket, lavórokat, itatókat stb.)

A folgozók lábast (astachi), fazekat (piri, tigaja), öntött vaslábast (trondya), bográcsot (kekava), vedret (vedra), tepsit (tepshija) javítottak, készítettek új tepsit, vödröt, bádogedényeket ( pulnijake vasuri), szemétlapátot (lapata), üstházat (kekavako kher), dobkályhát (kalyha).

Néhány munkájuk rövid leírása

Edényfoltozás

Oldalon, fenéken. A hibás részt ki kell vágni kör alakúvá. Két egyforma kerek foltot kell készíteni, melyek nagyobbak, mint a hibás rész.

A foltok közepét ki kell lyukasztani a szegecsnek. Lisztből kevés csirízt kell csinálni, a két kerek foltot kell bekenni vele, s az edény külső és belső felén a két foltot össze kell szegecselni.

A szegecs lehet drótból is, illetve gyári készítményű (vas vagy aluminium szegecs, illetve drót). Ha a lyuk az oldal és fenék találkozásánál van, akkor a foltokat meg kell hajlítani a kívánt mértékben, hogy illeszkedjen a fenékhez.

Ha a lyuk kicsi, a javítás megoldható egyszerű szegecseléssel is. Alumínium drótot vágnak méretre, a lyukba helyezik, hogy a szegecs szoruljon, aztán a drót két végét szétkalapálják.

Fenekelés

Edények aljának, vödörnek új fenék készítése. Az edény rossz fenekét ki kell vágni, majd peremet kell kialakítani, hasonlóan a fenéklemezre is. A peremeket egymásba illesztve, csirízzel bekenve kell összekalapálni.

Vödör fenekelésekor szoktak a vödör aljára 3-4 cm széles vaslemezt tenni erősítésnek, melyet szegeccsel fogatnak össze.

Szeg nélküli folt a cinta.

A lyukas edényt kissé tovább vágják, hogy a lyuk hosszúkás legyen. Egy bádoglemezt kell foltnak felhasználni, mely deltoid alakú. Ezt a lemezt kell úgy  meghajlítani, hogy szegecs legyen belőle.

            A bádogszegecset a lyukra kell tenni, és kihajlítva a lemez széleit össze kell kalapálni.

Hordóabroncs készítése

Lemez kivágása méretre, majd egy-két szegeccsel a lemezvégek összeillesztése.

Üstfoltozás

Kis lyuk megfoltozása ugyanúgy történik, mint az edényeknél. Ha nagyobb a hiba, akkor a hibás részt teljesen ki kell vágni, peremet kell tenni rá, hasonlóképpen a foltra is, és úgy kell az egymásbaillesztett részeket összekalapálni. A folt lehet bádoglemez, illetve rézlemez.

A gömbölyű felületek összekalapálásához szükséges egy különleges szerszám, egy gömbölyű nyeles vas (felni). A nyelénél fogni lehet, de földbe vagy fába is üthető.

Kép  a 43. oldalon

Tepsikészítés

 A bádoglemez méretre vágása a tűzhely sütőjének megfelelően. A lemez széleit ki kell peremezni, majd a peremeket egymásba illetve a négy saroknál különös gonddal össze kell kalapálni. A fület szegecseléssel kell hozzá erősíteni.

Hasonlóan készül hamutartó, lerni vagy sütő, vízforraló edény is.

Új vödör készítése

Bádoglemez meghalítása, peremezés, fenéklemez kivágása, peremezés, a peremek összeillesztése, több helyen szegecselés. Hasonlóan készülneka lavórok, vajdlingok is.

Üstház készítése

Tartozékok

Lábak: három vasláb vastagabb vaslemezből, melyeket két-két szegeccsel vagy csavarral erősítenek az oldalhoz.

Fogantyúk

 A két fogantyú gömbvasból készül, a két végénél el kell laposítani és ki kell lyukasztani a szegecs helyét vagy a csavar helyét.

Aljzat és rostély

Az alj kerek lemez, a rostély helyét kell kivágni. A fenéklemezt ki kell peremezni. A rostély elhelyezése és beerősítése azután, hogy a fenéklemez és oldallemez peremei egymásba lettek illesztve.

Ajtó: bádoglemezből készül, lehet jobbos és lehet balos is.

Üstház oldala

Lemezből készült oldal. Lemez kivágása méretre, peremezés, meghajlítás, ajtó helyének és füstölő helyének kivágása, a lemez gömbölyítése és összeszegecselése.

Hordóból készült oldal. Alj kivágása a rostély helyének, az ajtó kivágása, a füstcső helyének kivágása. A cső lemezből készül, szegecseléssel, peremezéssel.

            Az üstház felső része befelé peremezve, és vagy gömbvas, vagy kerékpárkerék abroncs kerül a perem alá, és így kalapálják össze. Ez ad szilárdságot az üstnek, hogy ne mozduljon el. Az alsó részt befelé kell peremezni, hogy a fenéklemez szilárdan álljon.

Dobkályha készítése

Vastagabb vaslemezből, meghajlítva, összecsavarozva vagy szegecselve. Három vagy négy lábbal készül. A lemezbe ajtót és füstkivezető nyílást kell vágni. A füstcső nyílása az ajtóval szemben legyen.

            A kályha teteje egy darabból készül, a peremek kihajtása után az összeillesztés, erősítés szegeccsel vagy csavarral történik. Készíthető dobkályha henger alakú elhasznált tárgyból is., pl. mosógépből. A megfelelő részeket ki kell vágni, lábakat kell ráerősíteni és a tetőt hasonlóan elkészíteni, mint a lemezből készült kályhánál.

            Az üstház és a dobkályha fatüzelésű. Belső rését lehet agyagos sárral bélelni, vagy az agyagba sót keverni, hogy erősebb legyen.

II. 4.1.3.1 Lakatosok

A lakatosmesterséget a középkorban kezdték művelni a cigányok. A kovácsmesterségből vált ki. A lakatok, zárak válnak általánossá, amikor a magántulajdn védelme kerül előtérbe.

            Utazóládák pántjainak elkészítése is laktosmunkát igényelt. Kulcsok, zárak, rácsok készítése előbb jobb lemezből, majd egyre vastagabb, erősebb anyagból. Rézkilincsek készítése is lakatosmunka volt, illetve az ajtón lévő kopogtató is. Sok helyen a kovácsmester lakatos munkát is végzett. Lakatos név, illetve mesterség sok helyen szerepel még népdalban is.

            Díszes tárgyakat is készítettek a cigányok, mint pl. a díszes kapukat, lámpákat. A puskaművesség mellett végezték a lakatosmunkát is, mely az utóbbi években csak a lakatos mesterségre korlátozódott. A lakatosmesterek készítették a különböző fogókat, ajtópántokat, zárakat, kulcsokat.

II. 4.1.4 Rézművesek

A rézműves cigányok is több csoportra oszthatk:

1. Üstfoltozók (khelderashok)

2. Csengőöntők (klopotari)

3. Gyűrűkészítők (zhavrazhi) és egyéb réztárgyakat készítők.

A rézművesek közös neve: xarkomari

II. 4.1.4.1 Üstfoltozók

Az üstfoltozó cigányok a foltozás mellett új üstöket is készítettek. A századfordulón (XX. század) szinte mind elhagyta Magyarországot a kényszerű letelepítés miatt. Igen sok országban élnek, folytatják mesterségüket. Dialektusuk jelentős, mivel a lovár mellett az ő dialektusukban számos alkotás jelent meg. Az üstfoltozás mellett más munkát is végeznek ( köszörülés, foltozás, stb.).

Új üst készítése

Rézlemez kerekre vágása után a lemezt gömbölyű felületen kalapálják úgy, hogy a fenék gömbölyű legyen. Az üst felső részénél peremet hajtottak, majd egy vasat (gömbvas) kifelé hajtott perem alá tettek és a kifelé hajtott peremet ráerősítették. Ezután a két fogót erősítették rá.

            A kis hibás üstöt szegecseléssel is ki lehetett javítani A nagyobb lyukat már foltozni kellett úgy, mint az edénynél, a hibás részt ki kell rojtozni, a foltot is hasonlóképpen, majd  a rojtozásnál kell összeilleszteni és beolvasztani. Az olvasztást kis házi fújtatóval végezték, olvasztott rézzel. A kohó (vignya) a földben volt, a fújtató (pishot) itt is kecskebőrből készült. Üstök javítása peremezéssel is történt, amikor a hibás rész felől is, a folt felől is peremeket csináltak és akét peremet egymásba illesztve összekalapálták. Az üst rézből volt, a fogantyúk vasból. A rézlemezt fakalapáccsal kalapálták, ezek használata nem volt általános. A kis üstök, bográcsok viszont mindig vasból voltak.

II. 4.1.4.2 Csengőöntők

A csengőöntő cigányok csengőt, fokost, juhászkampót, pipaszurkálót, dohányfűzőt öntöttek, készítettek. A formázó edény neve pandila. Öntés előtt ezeket a formázó edényeket kell elkészíteni. Két pandilát kell készíteni. Az egyik a negatív (bemélyedő), másik a pozitív (kiemelkedő) homokminta tartására szolgál. Egy 20 cm átmérőjű 30 cm magas bádogedényt kétfelé vágni úgy, hogy egyik 10 cm magas legyen, a másik 20 cm magas. (Ha az edénynek van feneke, ki kell vágni előbb.) Mindkét edény tetején 1/2 cm-es egyenes karimát kell kifelé hajlítani, hogy a  két karima egymáshoz illesztve zárjon.

Az alacsonyabb edény belső felére (falához) egymással szemben két bádogfület kell szegezni, ezek a fülek 6 cm magasságban kifelé görbülnek. Az illesztésnél a másik edényből ki kell vágni akkora darabot, hogy a fülek beleilleszkedjenek.

            A homok (kishaj) aprószemcsés legyen, hamuval kell (ushar) összekeverni úgy,hogy ne ragadjon össze. A magasabb pandilát peremével lefelé kell tenni a földre, egy rongydarabra. Közepébe egy ütő nélküli csengőt kell beletenni. A pandilát kifúrni a csengővel egyvonalban, és a csengőt egy szeggel rögzíteni kell. Felülről homokkal kell megtölteni és ledöngölni. Majd a pandilát meg kell fordítani, ahol látszott a csengő belső ürege. A csengő melletti homokfelületet összetört faszénporral kell beszórni, hogy a két homokréteg nem ragadjon össze.

Az alacsonyabbik pandilát rá kell tenni a magasabbra, ebbe is homokot kell tölteni, majd ledöngölni. A két pandilát szét kell szedni és a homokcsengő kiemelkedett. A homokcsengő tetejére kevés vizet kell csepegtetni, majd késheggyel kis nyílást kell csinálni rajta, amibe ismét vizet kell csepegtetni, majd egy U-szeget a csengő tetejére helyezni: ez tartja a csengő ütőjét. Vékony szárszerű homokot kell csinálni vízzel, és a homokcsengő felületére egy vékony „sárréteget” kell tenni. Ezt azért kell, hogy majd ne legyen az öntvény ripacsos, illetőleg a tűzben nehogy meghasadjon.

            A magasabbik pandilában lévő homokot ki kell vágni körkörösen, amíg a csengő füléhez nem érnek (kúpszerűen mélyítve), majd óvatosan ki kell húzni azt a szeget, amely a csengőt tartotta, és kicsit ütögetve kiesik a mintacsengő. A hosszú szeget vissza kell dugni a helyére, majd a kiesett csengő helyét is vizes homokkal kell kiegyenlíteni.

            A pozitív formát is és a negatív formát is faszénporral kell beszórni. Ezután a homokmintákat kell kiszárítani. Az alacsonyabb pandilát (10 cm) ‑  amiből a homokcsengő állt ki ‑ állítva, a másikat fektetve egymás mellé kell helyezni, majd gallyakkal óvatosan körülvéve, teljesen be kell fedni a két pandilát. A formák téglavörös színűre égnek, amihez 40-50 perc kell. Szárítás után a két pandilát össze kell illeszteni, majd a karimák mentén sárral körül kell tapasztani, hogy a záródás légmentes legyen.

            Akkora gödröt kell ásni a földbe baltával vagy valami más szerszámmal, hogy a két pandila, melyet sárral tapasztottak össze, elmerüljön a gödörben, de mélyebben is pár centivel. A beöntőnyílást egy sárral körültapasztott szeggel kell elzárni, ennek neve bodzo. A pandilákat körül kell tömködni földdel úgy, hogy a  bodzó körül mélytányérszerűen legyen a föld, amiből kiáll a bodzó.

Réz megolvasztása

A bodzó mindkét oldala egyenletes levegőfúvást kell, hogy kapjon. A fújtató kecske- vagy birkabőrből készül. A fújtatót sínvassal vagy más nehezékkel rögzítik.

            A már izzó faszénre (vagy kovácsszénre) rézdarabokat kell tenni, és fújtatni, hogy a réz megolvadjon. A réz valamivel több, mint a mintacsengő súlya volt.

            A bodzó körül összegyűlt olvadt rezet keverni nem kell, amikor a réz teljesen olvadt állapotú, a bodzót le kell tépni, és a réz lefolyik a formába.

            Öntés után a pandilákat szét kell szedni, és a nyers öntvényt meg kell tisztítani a homokszemektől, szennyezésektől (reszeléssel, csiszolással). Az olvadt réz közé szoktak tenni kevés cint is és egy kis darab alumíniumot is.

            Régebben a csengőkhöz ezüstöt is használtak, ezüstpénzt dobtak az olvadt rézbe.

            A csengők mellett juhászkampót (kampovo) és fokost (kerligo) is hasonlóan készítettek rézből. A nyelek helyét úgy kellett kialakítani, hogy a homok szilárd maradjon.

II.4.1.4.3 Gyűrűkészítők és egyéb réztárgyakat készítők

Rézgyűrűk készítése

Rézcsőből átalakítással (sárgaréz, vörösréz), rézdrót összeforrasztásával, rézlemez összeforrasztásával.

            A nyers gyűrűket csiszolták, alakították, reszelték, fényesítették.

            Az öntvénygyűrűknél az öntéskor ezüstöt is használtak. A gyűrű lehet sima, és pecsétet tartalmazó is. A pecsétgyűrűkön a pecsét saját anyagából is készülhetett, de lehetett pl. ezüstpénz is, melyet egybeolvasztottak a gyűrűvel. A gyűrűk pecsétjén lehet monogramm, lófej, patkó, kígyófej, stb. Ezeket többnyire véséssel készítették.

Rézbélyegzők, pecsétek

Állatok bélyegzésére volt használatos. Ezek a pecsétek lehettek jelek is, és a tulajdonos nevének kezdőbetűi is.

Ezeket a pecséteket az írástudatlan cigányok is el tudták készíteni. Híres Békés megyei cigány volt Pecsenyi Károly (pecséti), aki ilyen rézlemezbe vésett pecséteket csinált, még arcképet is vésett rézlemezre.

            Régebben rézmozsarakat, rézkilincseket is ön töttek.

Burnótszelence készítése

A burnótszelence kis dobozka a dohánypornak, fedele nyitható, a fedelén diszes rajzok, monogramok.

Aranyművesek

Indiában már voltak a cigányok között aranyművesek is. Az arany szó a cigányban indiai eredetű, az ezüst is (somnakaj = arany, rup = ezüst). Mai nevük chandrari      (chandro = ékszer, nemesfém-ékszer). Arany ékszerek, arany tárgyak előállításával  ma már nem foglalkoznak, csak eladással (lásd. II. 4.8).

            Aranymosó cigányok Erdélyben voltak, királyi rendelet engedélyezte részükre az aranymosást. Cigány nyelvüket a románra váltották át, így lett a nevük beash, beashi. ( A román bányász szótól is származtatják nevüket, bár meg kell említeni, hogy az indiai Beasz foly is lehet névadójuk, mert a cigányok mfamunkát is végeztek, s a folyó menti fák szolgáltatták az alapanyagot.)

II. 4.1.4.4 A fémművesség

Terény János, a magyar vasművesség egyik jelentős történetírója, túlzott jelentőséget tulajdonít a cigánykovácsoknak, szerinte a vasgyártás egyik módját, „mely a bucaműveletnek egyik neme volt, Magyarországon meghonosították. De, sőt, az indiai vasgyártást Európa többi országai is a vándorló cigányok révén ismerték meg”.

            A Zemplén megyei cigányok fémművességéről 1619-ből van adat. A sárospataki vár szolgálatában állottak, forgó karikákat, fúrókat, malomhoz és teknőhöz eszkábált lécszögeket és marokvas szögeket készítettek. Csicsva (Cziczva) várát bemutató rézmetszeten, 1686-ból, vándor cigánykovácsok is láthatók. Munkácson, az uradalomban 1682-ben, Székelyhidán 1647 körül fegyverkovácsok dolgoznak. A XVIII. század elején a cseszneki várban is vannak cigánykovácsok. Nagyida várát 1556-ban Perényi a cigányaival védelmezi.

            Miskolcon a XVII-XVIII. században a város több alkalommal csináltatott cigányokkal boronafogatot, patkószeget és más fémmunkákat. Az 1706-ban kiadott, majd 1739-ben megújított limitáció megmutatja, milyen sokféle munkával foglalkoztak a cigánykovácsok.

Cigánykovácsok

(Részlet az 1706-ban kiadott limitációból)

Egy Eöregh Lapos Vass nádlástul Csoroszlyástul vas todastul egészen bé borotva Nádfü csinálással edgyütt életével edgyütt

életével edgyütt                                                                               54

csoroszlya toldastul                                                            12

ételt adván pénzül defalcaltessék

csak külön csoroszlya nádlástul                                                     12

Ujj szántó Lapos Vas csinálástul                                       75

Egy csoroszlya csinálásért                                                 06

Eke nádtul szögvel edgyütt dirib darab vasbul                  

Csinállya                                                                                          06

Ha sin vasbul                                                                        03

Edgy Czimer vastul szegekkel edgyütt                                          06

Egy marok vasat apró vasbul fel veréséért                        06

Sin vasbul felütésével edgyütt                                                        03

Tengely végh szegh füle                                                                 04

Másféle Tengely Végh Szegh                                                         02

Két küllő karikát kapcsával edgyütt                                               12

Az két fogóra edgyet edgyet                                                          06

Foglaló karikáért felütésével edgyütt                                            03

Egy pár csizma patkolásért Czigány vasábul                                 09

Egy eöregh kerek egy furu Csinálásért gazda

vasábul s acéllyábul                                                             45

Bokázó Furutul                                                                                24

Egy Derek Szegh furutul Gazdaébul                                              12

Czapzó furu csinálásátul                                                                 09

Gazda vasábul edgy eöregh ajtó hevedernek

Sarka                                                                                                 12

Egy jó Bákótul Gazda vasábul                                                        60

Ezek Sindely Szegh Czigány vasábul                                             80

Gazda vasábul                                                                                  36

Száz Létz Szegtül Czigány vasábul                                     24

Gazdaébul                                                                                        15

Egy lora való Patko Csinálástul Gazda vasábul                 12

12 szegért

Egy tollas véső csinálásért                                                 18

Fületlen vésőért                                                                              09

Egy Derék Szegh Csinálásért                                                         06

Egy Malom guzsaly vasért                                                  24

Berbencéért                                                                                     36

Serpenyőért                                                                                     40

            A limitációból az is látható, hogy a cigány kovácsok abban az időben sokkal többféle munkát végeztek, mint jelenleg. Jaavították az ekéket, készítettek különféle fúrókat, szegeket, még csizmapatkót is.

            A cigánykovácsok tehát kovácsolással, lakatos munkával, foltozással foglalkoztak, de ez párosult sok helyenkéregetéssel, muzsikálással, vályogvetéssel. A jó kovácsmunkások az uradalmakban és mint községi kovácsok tudtak maguknak megélhetést és jobb anyagiakat biztosítani.

            Például Borsod megyében 1873-ban 3100 cigány élt. Ezek közül 232 muzsikus, 195 kovács, 107 téglavető. (Ugyanakkor Szeben városában és környékén 5800 a cigányok száma.)

*

            A fújtató készítése juh, kecske- vagy kutyabőrből készül úgy, hogy az állat megnyúzása után a bőrt kifeszítik, meszes oldattal a szőrt eltávolítják, majd a bőrt V alakban zsákszerűen összevarrják. A csúcsában egy vastagabb farészbe vascsövet dugnak, a bőrzsák szélére két lécet, esetleg bőrdarabkát szögelnek. Ilyen fújtatót említ Orbán Balázs is 1869-ben a Székelyföldről.

            A fújtató másik fajtája a kisméretű, többrészes, szelepes, gyárakban készített fújtató. (Ilyen látható a Csicsvai vár rézmetszeten.)

            A kohót agyagos sárból készítették. A fújtató egészben lenyúzott birkabőr, aminek a lábait elkötötték. A nyakába rézcsövet erősítettek, melyek külső végét laposra kalapálták, hogy nagyobb legyen a levegő nyomása. Egy helyen meg kell hasítani, ahova belülről bőrt erősítenek. Ez a szelep, ahol a levegőt beszívja. A földbe két tenyérnyi gödröt ásnak (vájnak) két oldalán félkör alakú arasznyi magas sárfalat raknak, az elejére is, de ennek az  alján akkora lyukat fúrnak, amin befér a fújtató csöve.

            A nagy kovácsfújtatót a műhelyekbe szerelték fel. Ez is szelepes, állványra szerelhető. Ilyen fújtató volt az uradalmakban, a községi kovácsműhelyekben, s néhány jobb módú fúrókészítő cigánynál.

            A kovácsok munkái közül a legfontosabbak voltak a fúrók, különféle méretekben. Majd a csizmapatkók, s egyéb melegkovács munkák követték, mint kaszakarika, fogó, véső, ácskapocs, vasháromláb, kaszaüllő, kaszakalapács, sárkaparó, kétnyelű kés, kaszaék.

II. 4.2 Famegmunkálók

II. 4.2.1 Teknősök

A teknősök, teknővájók cigány neve balajari. A teknő cigányul balaji, kárpáti dialektusban kopana. Másik nevük beash. Származhat az indiai Beas folyótól is, de a román bányász szó is hasonló ejtésű. Aranymosással foglalkoztak elődeik. A román nyelv régebbi változatát beszélik, sokan cigányul is megtanultak.

            A teknő nyárfából (plopo) készül, ennek beszerzése nem mindenütt lehetséges.

Feldolgozás rövid menete

A nyárfa feldarabolása a méretnek megfelelően.

A háncsolt darabok kettévágása.

A kettévágott fát előbb jó éles baltával teknő alakúra alakítja.

Különleges szerszámokkal, a favájókkal a teknő kivájása.

            Hasonlóképpen készülnek a vályuk is. A teknők puhafából készülnek, a vályuk, itatók készülhetnek keményfából is.

II. 4.2.2 Fakanálkészítők, fatálkészítők

A fakanálkészítők neve lingurari. Családi nevük is Kanalas, Kalányos. Fakanál (varishka, kashtuni roj) mellett készítettek fatányérokat, fatálakat is, de faragtak fajátékokat is. A fakanalakat, fatányérokat festéssel és festés nélkül is készítették, s a búcsúkban, vásárokban adták el.

            Fajátékok: kerepelő, jojo, facsiga, nyeles tolójátékok, kis talicska, fakard, stb. Fából üstfedőket is készítettek.

II. 4.2.3 Egyéb fatárgykészítők

Seprűnyél, hordó, kocsikerék, kútágas, himba, X-lábú asztal, pad, sámli, szerszámnyelek készítése (ásónyél, kapanyél, kaszanyél, baltanyél, kemence pernyehúzó nyele, szalmahúzó horog nyele). Ezeket a fatárgyakat keményfából készítették, többnyire akácból. Hasonlóan készítették a tapasztáshoz szükséges simítókanalakat is.

II. 4.2.3.1 Hangszerkészítők

A cigányok ősi foglalkozása volt a zenélés. Európában átvették azokat a hangszereket, melyeket ők maguk is el tudtak készíteni. Ilyen hangszerek a hegedű és rokonai.

            Hegedűkészítő van Magyarországon is, de más országokban is találhatók. Hangszerek javításával is foglalkoznak néhányan (pl. Nagy  Ferenc Uriban).

II. 4.2.3.2 Orsósok

Orsós = kaklyi. Keményfából faragták ki az orsókat. Az orsót a len- és kenderfonásnál használták. a rokkán megfont fonalból azután szövőszéken készítették a háziszőttest.

            Foglalkozásukból vezetéknév is lett.

            Ezt a foglalkozást a XVII. században kezdték űzni. (Többségükben a román nyelvet beszélik.)

II. 4.2.4 Kosárfonók

Indiában is voltak már fonók, kókuszdió hajából fontak, szőttek. A kosárfonás azokon a helyeken (folyók mente, vizes részek) vált foglalkozássá, ahol volt fűzfavessző bőségesen. A fűzfa (sirka), a fűzfavessző (salchin) beszerzése érdekében távolabbi helyeket is fel kell keresni, és onnan szállítani a vesszőket.

            Kiskosár, nagykosár, kas, kenyeres kosár, bevásárló kosár. A fűzfavessző felhasználása történhet hánccsal (zölden), és háncstalanítva. A háncstalanított vesszőket festeni is lehet. A színek: kék, piros, sárga.

            A kosár úgy készülhet, hogy a háncstalanított vesszőt felváltva fonják a zöld vesszővel, így a kosár már kétszínű.

A fonás menete

l. Két egyforma erősebb ágat, ill. a fenék méretének megfelelőt egymásba kell

   helyezni.

2. Ezt kell körbefonni ( a kosár feneke lesz).

3. A fenékbe kell a vesszőket beledugdosni és megtörve felhajtani, fent egy

    kötegbe lazán összekötni.

4. A vesszők körbefonása következik úgy, hogy az egyik szál kívül legyen, a

    következő már belül.

5. Fogantyú ráerősítése.

6. Igazítás, a kiálló részek levágása, festés.

A kosár neve koshnica, a kosárfonóé koshnicari. A kosárfonók készítettek halfogó kosarakat, ruháskosarakat (háncstalanított vesszőből), kotlóscsirkét védő kosarakat, (kasokat).

II. 4.2.5 Sás, kukoricacsuhé fonása

A sás, gyékény (papurra) víz mellett található. A kukoricacsuhé, susujka faluhelyeken.

            Nedvesítés, áztatás után lehet ezeket fonni. A sátorozáshoz a kocsi oldalát, a kast (lovitra) bevonták, hogy a kocsi tartsa a meleget.

Készítményeik

Lábtörlő: hármasfonással előbb hosszú szálat fontak, majd a lábtörlőnek megfelelően, csigavonalban hajtották fel és az egymáshoz került részeket megerősítették.

            Szakajtó is hasonlóan készül, előbb a fenekét kell elkészíteni, a három ágban font vonalas csuhéfonatot.

II. 4.2.5.1 Kupujkakötők

Nád illetve sás vagy gyékénylevelekből fonnak vizesedénytartó kupujkát. Elkészítétének menete hasonló a szakajtó készítéséhez.

II. 4.2.6 Seprűkészítők

A seprűkészítők (shilava = seprű, motura = seprű) cirokseprűt is és udvari seprűt is készítettek. A cirokseprű nyelét fafaragással vagy faesztergálással készítették.

            Az udvari seprűk gallyakból készültek, a nyele egyszerűbb volt, egyenes, gömbölyű faágat faragtak ki a megfelelő méretre.

II. 4.2.6.1 Meszelőkészítők

A meszelőkészítés két részből áll: a nyél készítéséből és a meszelő elkészítéséből.

            A meszelőt disznósertésből készítették. A lyukas deszkalapba az összefűzött és egyik végén kissé megégetett disznósertéket belefűzték majd a fedőlapot ráragasztották.

            A fedőlap közepén megfelelő méretű lyukat hagytak a nyélnek, amelyet beleillesztettek.

II. 4.2.7 Bordakötők

A félbevágott nádszálakat egymás mellé kötötték. Ezeken a szálakon készültek a tésztafélék. (Pl. csigatészta)

II. 4.3 Szarufeldolgozók

A szarvasmarha szarvának belseje természetes tartóedény, könnyen formálható, erős és rugalmas.

            Régebben ivóedényként, tárolóedényként használták.

A feldolgozás menete: a szarvakat forró vizben lágyították, végighasították, disznózsírral bekenték és parázs fölé tartották, hogy jobban felengedjen és formálható legyen. Így készültek a csatok, fésűk, késnyelek. A meglágyított szarut présbe tették, vagy rögtön felszabdalták a szükséges formákra, s laposra egyengették. Préseléssel is egyenesítették úgy, hogy két vaslemez közé tették. Ha fésűnek, késnyélnek készítették, akkor rétegekre, lemezekre bontották s úgy préselték.

A kos szarvát úgy készítették ki, hogy előbb a csontot vették ki. Vasnyársra húzták, láng fölé tartották, közben faggyúval kenegették. Mikor a csont kiesett, a szarvat kihúzták egyenesre, majd sámfára tették, vagy kettéhasítva két deszkalap között laposra préselték.

Szarukészítmények

Ivóedény.

Duda, tülök.

Tokmány.  Kaszakő tartására, akasztót szereltek rá, derékszíjon lógott, hogy

                        mindig kéznél legyen.

Dudu.  Kolbász-hurkatöltő. A szarv végét levágták, erre húzták a belet, és

              hüvelykujjal nyomták a tölteléket.

Fűszertartók.

Rühzsíros kupák.  Lószerszámokon acélkarika helyett  szarukarikák.

Csatok  kalaphoz, szűrőhöz, kolompszíjhoz, nadrágszíjhoz.

Késnyélborítás.

Lándok, díszes  függők.

Fésű készítése: a szarut megfőzik, zsírozzák, lángba tartják. Fésű formájú dara-

            bokra vágják, présbe teszik és befűrészelik. A befogazott fésűt kasza-

            darabokkal csiszolták, csiszolópapírral, zsírral fényesítették.

Szíjgyártók széledzője is szarvból készült.

Doboz, ráma, ár nyele, gomb, pipaszurkáló  is készült szaruból.

Díszítés: karcolás, festés, beverés (ólomból szív, virág, kosfej, kutyafej, lófej

               stb.)

II. 4.4 Bőrfeldolgozók

A sintérek az elhullott állatokat megnyúzták, bőrüket kikészítették és eladták.

            A lenyúzott állatok bőrét besózták. Ha mészbe tették a bőrt, akkor a mész lemarta a szőrüket. Ezt a bőrt használták fel a kocsisátorhoz is.

            Az igazi sátoroskocsi teteje lóbőrrel volt fedve, mert nem ázott át és tartotta a meleget.

            Dög, elhullott állat neve: dugo. Aki evvel foglalkozott, dugari, bugari. A kocsi aljára olyan birkabőrt tettek, amin az állat gyapja is rajta maradt. Birkabőrből csináltak subákat is, mellényeket, bekecseket.

            bőrmellény: morchumo mashkaresko,

            bekecs: tyeptari,

            bunda: poshtyil.

Télen a lovakra is terítettek bundatakarót.

II. 4.5 Kárpitosok

A kárpitos újabb keletű foglalkozás. Új díványok, fotelok kárpitozása mellett régieket is javítanak.

II. 4.6 Köszörűsök

Ez a foglalkozás még ma is vándorláshoz kötött. A köszörűs a felszerelésével végigjárja az utcákat, majd a szomszéd falvakat is. Késeket (shuri), ollókat (kat), húsdarálókést (shuri), baltát (tover), bárdot élesített.

            Hangos szóval kiáltozza végig az utcán: Itt a köszörűs!

Kést, ollót, bárdot, baltát köszörülök!

Kerékpárra szerelt köszörű

A kerékpárt át lehetett alakítani álló helyzetben működővé. A hátsó kerék támasztékon volt, a köszörűs ült a nyeregben és hajtotta a kerékpárt, ami a köszörűköveket forgatta. A kövek cserélhetők, van durva köszörű és van simítókő.

Kéziköszörű

Ez a köszörű kis táskában is elfér, könnyel fel lehet szerelni, akár kolátra is. Van kézimeghajtású és van már villanyhajtású is.

II. 4.7 Művészek, népművészek

II. 4.7.1 Hivatásos művészek

Festők, írók, költők, zenészek.

Népművészeti tárgyakat készítők (fafaragások, csontfaragások).

II.4.7.2 Amatőr művészek

Amatőr (naiv) festők

Népi táncosok (cigány klubokban)

Népi zenekarok (klubokban)

II. 4.8 Aranymosók, aranyászok

Aranymosó cigányok Erdélyben éltek, Aranyos vármegyében. A folyó homokjából mosták ki vízzel rostán át az aranyszemcséket. Nevük: somnakajári. A kapott aranyat beolvasztották, ékszereket csináltak belőle, illetve eladták.

Az aranyászok másik neve  zlotari  volt. 1776-ban királyi parancs az aranymosás engedélyezésére, s ez az engedély 1854-ig tartott.

            A Dráva és a Mura folyóban pl. 1850-ben 11728-Ft, 1851-ben 9550-Ft értékben mostak ki.

            A Duna és a Rába folyóban 1880-ban 4717-Ft, 1881-ben 4505-Ft értéket.

II. 4.9 Burnótkészítők

A dohányt megszárították, porrá törték és csomagolták. A burnótszelencét (rézből) is a cigányok készítették.

            Richard Bright angol utazó írja 1815-ben, hogy a Sági (Felvidék) cigányok burnótkészítéssel, zenéléssel foglalkoztak.

II. 4.10 Hímzések

A cigányasszonyok ruháikat, kötényeiket díszesen készítették. A hímzéseket nem csak a maguk részére csinálták, hanem eladásra is. A múlt században a hímzés mestersége még jelentős volt, ma már ez is kihalófélben van. A zsámbéki cigányok asszonyai fehér hímzéseket készítettek. Kolozsvárott és Brassóban is hasonló hímzéseket készítettek. A Moldovában élő cigányasszonyok ezüsttel és arannyal hímeztek.

II. 4.11 Madzagszövők

Az elkészített len-, kenderfonalat szőtték madzaggá. A fonalat egy vagy két ágban fonták, kötötték egymáshoz széles övvé vagy vékony kötéllé. A madzagszövés ma már nem  jelentős. A szövés kelléke a madzagszövő deszka. Ilyen deszkán készülnek a gurtnik is. (Lásd: fénykép)

II. 5 Vályogvetők, tapasztók

A vályogvetők cigányneve: lipitori, hasonlóan a tapasztóké is. A cigányok egy része, akik máshoz nem értettek, az egyik legnehezebb fizikai munkát vállalták, a vályogvetést. Ez a munka nyáron igen sok családban biztosította a megélhetést, mert itt azonnal fizették a munkát, s a vályogvető napi ételt is kapott.

            A vályog (valyki) több, mint egy tégla. Kissé szélesebb és magasabb, mint a tégla, és a vályogokat tehették egymástól bizonyos távolságra is, mert a fugákba sarat tudtak tenni. A sár pedig lényegesen olcsóbb, mint a malter. A falat is sárba raktárk, nem kellett úgy kidolgozni, mint a maltert. A vályogkészítés országosan elterjedt. Olyan helyeken is lehetett vele találkozni, ahol más építőanyag is beszerezhető. A vályog használata elsősorban mégis ott indult meg és vált áltatlánossá, ahol kő, fa nem volt elegendő. Amikor  a földbevájt épületeket felváltotta a föld feletti építmény, akkor kezdték a vert falas építkezést abbahagyni. (A fecskerakás falat még ma is sok helyen alakamazzák, ahol szalma, sárgaföld van elegendő.) Ez az építkezési mód vályogvetésre alkalmas földben gazdag vidéken volt jellemző. Az Alföldön ‑ különösen a szegényebbek ‑ még ma is sokan választják ezt az építkezési módot. A melléképületek zöme is vályogból készül.

A vályogvetés

A vályogvetőhelyet ott választották ki, ahol a laposokban megmaradt a víz, amit aztán fel tudtak használni a vályogvetéshez. A vályoggördrök mélysége eléri a három  métert is. A cigány vályogvetőknek a megrendelő adta a töreket, pelyvát, esetleg apróra tört szalmát. Itt nem napszámban kellett dolgozni, hanem a vályog ezre után alkudtak meg a bérre. Például 1963-ban 1000 vályogot 300 forintért vetettek, 1974-ben már 600 forintért és egy liter pálinkáért. A vetőknek napi koszt is jár, szalonna, kenyér, pálinka (illetve bor) reggelire, délben pörkölt (paprikás) vacsorára sült szalonna, pálinka. Ezt a munkát túl korán kezdeni nem jó, mert hideg a sár, kihűti a kezeket, lábakat. Este viszont tovább lehet folytatni, mert a meleg tartós. Este végzik el a másnapi előkészületeket. A vályogvetéshez általában két ember zükséges. Egyik a tömő, a másik a vető. A tömő benne áll a vályoggödörben, a vető fent van a parton. A vályog alapanyaga a sár. Úgy készül, hogy előbb  gödröt ásnak. A felásott földet nem dobják ki a gödörből, hanem vizet eresztenek rá. A földet előbb vízzel dolgozzák át, majd kétszer, háromszor átkapálják. Ezután a vető partról bevillázza a töreket, pelyvát (aprószalmát). A tömő előbb átkapálja a töreket a sárral, azután jól megtapossa. Amikor  iylmódon elkészül a sár, hagyni kell pihenni. Amíg a sár pihen, elkészítik a vetőket és a vetőhelyet. A vetőket vízbe teszik, megtisztítják, a kivetendő vályog helyét felseprik, majd törekkel, szalmával behintik. A tömő beugruk a gödörbe, a vető pedig a vetőt maga elé teszi, illetve a tömő elé. Két vetővel szoktak dolgozni, amikor a vető elhúzza az egyiket, addig a tömő megtömi a másikat. Így a munka gyorsabb és folyamatos. Van egyes, kettes és négyes vető. Gyalult fenyőfából készítik, csaposan egymásba illesztett oldalakkal, fenéktalpakkal, hogy könnyebben lehessen húzni és ne kopjon a vályogvető alja. A vetők fenekén 5-5 kerek lyuk van, hogy a felesleges víz ki tudjon folyni. Elöl, hátul fogója is van a vetőnek: ezeknél fogva kell húzni a vetőhelyre. Egy vastag drót van meghalítva húzónak, egyik vége félkör alakban, másik vége teljes kör formájú. Itt kell fogni, de hogy ne vágja a kezet, ronggyal szokták betekerni. A vetőket nem akárhogy teszik a tömő ember elé. A parton van egy kis gödör, valamivel nagyobb, mint a vető,

40 cm méyl, és víz van benne. A visszahúzott üres vetőt ebbe a kis gödörbe kell tenni, ahonnan a tömő veszi el, teszi maga elé és megtölti. A vető mindig nedvesen kerül a tömő elébe, de mielőtt sárral megtömi, előbb egy kis szalmát hint bele vagy töreket, hogy a vályog könnyebben kicsússzon a vetőből. A már behintett nedves vetőbe annyi sarat kell beletenni, hogy félig megtöltse a vetőt, s ezután következik a nyomkodás, hogy az alsó sarokba is sár kerüljön. Ismét sarat tesznek a vetőbe, majd vizes kézzel el kell simítani a tetjét. Így  a felesleges sár lejön a vetőről, s a vályog teteje formát kap. Ha a vető kettes, négyes, akkor a többi részeket is hasonlóan kell megölteni. A gyakorlott tömő egy vályognyi sarat tud kivenni egyszerre a sárból. Így a munka  gyorsabb. Mikor a vető tele van, akkor aki húzza, beakasztja az elkészített kampót a vető fogójába, és odahúzza, hogy a vályogok szépen egymás mellé kerüljenek. Csak kis házag van a vályogok között, hogy sok elférjen egymás mellett. Hirtelen mindkét fogójánál fogva elkapják a vetőt és fejjel lefelé a földhöz vágják. A vetőben lévő sár kiesik a vetőből. A vályog tetején öt kis lyuk látszik úgy, hogy kb. 1/2 cm látszik ki a vályog felületéből. Ez a kis kiálló sárdarab száradás után leesik.

Vető

A vető méretétől függ a vályog nagysága. Az átlagos vályogméret 32x15x12 cm. Régebben készítettek kétszer akkora vályoglapokat is, illetve nagyméretű tégla formájúakat. A nagyméretű vályogok alap nélkül házakhoz, melléképületekhez lettek felhasználva.

            Ennek az volt az hátránya, hogy sok sár kellett hozzá, nehéz volt elhordani messzebbre, és ott kivetni. A vető egyes volt.

            A kisebb méretű vályogok készítését az is indokolta, hogy az alapokhoz, ami tégla volt, jól illeszkedett a kisméretű vályog. A kivetett vályogokat 4-5 napig száradni hagyták a napon. Ez még csak szikkadás volt, de már meg lehetett fogni, nem tört szét, és a másik oldalára kellett átfordítani, esetleg élére. Így aztán a vályog pár nap alatt teljesen megszáradt.A kettes vető volt a legjobban elterjedve, de az utóbbi időben a négyes vető vette át a szerepét. Az egyes vetővel általában egy ember dolgozott, a kettessel és négyessel két vagy több ember. A kettes vetővel két ember naponta 1200-1500 db volyogot tudott kivetni. 1013 nap után a vályog már annyira megszáradt, hogy gúlába lehetett rakni. Előbb gúlába rakták, egész nap így száradt, aztán tették rá a fedőket. Egy gúlába 100 db vályog került, ami a számlást is megkönnyítette. A felső darabok úgy vannak ráhelyezve, hogy eső esetén is védik az alsó vályogokat. Amikor négy ember dolgozott, kettő tömte a vetőket, kettő pedig húzta és vetette a vályogokat. Természetesen a sár átvágása, taposása is gyorsabban haladt így, mert mind a négyen csinálták. A vályogvetéshez természetesen  jó idő kellett, hogy minél hamarabb megszáradjon.

            A vályogvetők jellegzetes ruhája a glott (cloth) gatya, vagy a térdig feltűrt nadrág. Meztelen felsőtesttel dolgoztak, de fejük fedve volt rossz kalappal. Május végén szokták kezdeni ezt a munkát

. Az őszt és a telet a vályog behordva, tető alatt töltötte, az építkezést is tavasszal szokták kezdeni. Az eső ilyenkor már alig árt a vályognak, de azért óvni kell a felesleges víztől. A vályog aztán még a falban is szárad tovább.

            Régi házak építésénél (vert falú házak) is vályogot használtak. Bontási vályogot is fel lehet használni, csak meg kell tisztítani a felesleges sármaltertól. A bontásnál a  vályog nem törik össze, az összekötő sár könnyen leválaszható róla. A vályogfalat csak tapasztani lehet, malterozni nem. Hogy a vályogfal is malterozható legyen, és a falon vakolatdíszeket is lehessen csinálni (újabban kőporozni) a vályogot fedő tapasztásba kődarabokat (cserép, tégla) tettek, de ennél jobb, ha dróthálót feszítettek ki a falra, több helyen szegekkel odaerősítve. Ezt aztán malterral lehet vakolni előbb durván, aztán finom malterrel simítani. Ha a drótháló elég sűrű, sima malterral is lehet vakolni. A vályogházak úgy is épültek, hogy egy sor tégla, egy sor vályog. Ennél a sár is kötött (vakolat) és malter is. Ebben az esetben is sármalterrel kötötték össze a vályogokat, illetőleg a téglákat, a fugákat is sárral öntötték be. A tapasztás kívül is és belül is pelyvás sárral történik, amibe lehet lóganét is keverni, hogy a tapasztás sima legyen.

A sár keverése és szállítása nem okoz gondot, nem úgy, mint a malteré.

            Mivel a vályogvetés csak idénymunka, a cigányoknak az őszi, téli időben már nem volt keresetük, igen nehezen éltek. Aki  hosszabb időn át ezt a munkát csinálja, annak a keze, lába, „kiázik” a hideg víztől, kérges lesz. A lábak a sok taposástól ráncosodnak, az ízületek megbetegednek.

            Az igazi vályogvetést csak a cigányok tudják a legjobban. Tapasztásban is hírnevet szereztek. Mikor a sárdarabot a falra tapasztaná, még rá is köp, hogy jobban tapadjon a sár.

Egyes vető

Fémből készülhet, csak négy oldala van és a két végénél füle. Itt a sarat kell odavinni, ahol a vályogot kiverik. A földre szalmát szórnak, és a vetőt ott helyben tömig meg, majd a fémkeretet felemelik, s a vályog ottmarad. Egy ember dolgozik, ő itt tömi, és veti is ki a vályogot.

            Egy edényben, amelybe a vályogvetőforma belefér, víz van, hogy nedves legyen a vályogvető. Gyorsan lehet dolgozni, ha a sár mindig kéznél van. A vályog ott szárad ki, ahol csinálják.

II. 6. Jóslás, kártyavetés, varázslás

A cigányasszonyok  kereseti forrása  a jóslás volt, a házaknál végzett alkalmi munka mellett. A jóslás természetesen és varázslatos módon történt,  a betegek gyógyítása füvekkel, különböző növényi főzetekkkel, teákkal. Saját betegeik gyógyításához is gyógynövényeket használtak. Ez a gyógyító tudomány aztán generációról generációra szállt át. Hogy a beteg jobban higgyen a  szerek gyógyító erejében, különböző varázsszövegek mondása is szükségessé vált. A szövegekben Isten, Szűz Mária neve is szerepelt. De szükség volt olyan cselekvésekre is, melyek a gyógyszerek hasznosságát meggyőzővé tették. A jóslások egyik formája volt a kártyavetés. Ez a kártya, vagy ahogy az emberek ismerték „cigánykártya”, 36 lapból állt. A  kártyalapokon négy nyelvű szöveg található: német, angol, olasz, magyar. Az olasz helyett szlovák, szerb, horvát nyelvű szöveg is állhatott.

A kártyán lévő szöveg a következő:

            Váratlan öröm                                                          Gondolat

            Utazás                                                           Kevés pénz

            Üzenet                                                                      Szomorúság

            Lelkész                                                                     Veszteség

            Katonatiszt                                                               Bosszúság

            Gyermek                                                                   Vágy

            Szerelmes nő                                                Özvegyasszony

            Szerelem                                                                  Hamisság

            Tolvaj                                                            Szerencsétlenség

            Betegség                                                                   Ház

            Látogatás                                                                  Ellenség

            Féltékenység                                                Remény

            Pénz                                                                          Ajándék

            Halál                                                                         Állandóság

            Szerencse                                                                 Hűség

            Özvegy férfi                                                             Örvendezés

            Levél                                                                         Bíró

            Szerető                                                                     Házasság

A kártyavetés tudományát a fériak is tudták. A cigányok egymásnak nem szoktak jósolni, hiszen a családban valaki mindig tudott jósolni, s ezért egymástül pénzt sem kérhettek.

            Lehet jósolni tenyérből, tojásból, ólomöntvényből, babszemekkel, rostaforgatással.

            A már letelepedett cigányok az oláhcigányokat  varázslknak hívták (kortorár), mivel ezek a cigányok még az ősi szokásvilágban éltek, erős törzsi-nemzetségi kötelékben, szigorú törzsi-nemzetségi törvények alatt.

II. 7. Koldulás, kéregetés, lopás, zsebelés

Az asszonyok és a gyerekek jártak házról-házra kéregetni. Ennivalót, használt ruhákat kértek és kaptak. A nagyon nehéz körülmények között élők lopni kényszerültek (munka híján), de csak annyit loptak, amennyi a napi szükségletük volt. Felhalmozás nem volt náluk, máról-holnapra éltek.

            A városokban a zsebelés, zsebtolvajlás vált alkalmi foglalkozásukká.

II. 8. Hóhér, sintér, pecér s egyéb teendők ellátása

E munkák ellátástá is cigányok végezték. Ezek a alkalmi munkák igen csekély bért jelentettek számukra.

III. SZÁLLÍTÁSI  MÓDOK A CIGÁNYOKNÁL

A cigányoknál a teherszállításból az asszonyok, lányok vették ki a részüket. A legnehezebb terheket a legkülönbözőbb eszközök segítségével a lányok, asszonyok cipelték a hátukon, fejükön, kezükben, karjukon vagy a nyakukban.

            Az egyik legfontosabb és legnépszerűbb szállítási eszköz volt a lepedő. Ezért erős, durva vászonból készült. Batyuzólepedőnek hívták, cigányul colo. Ezt a lepedőt kimosva természetesen ágylepedőnek is használták. Ebbe a lepedőbe aprófát, gallyakat, szalmát, szénát stb.  tettek a sarkainál összekötötték, és úgy vették a hátukra. A neve cigányul: zajda. Ha kisebb lepedőbe csomagoltak, bugyronak hívták. Ezt a lepedőt a kisgyerek részére nyugágynak is használták. A négy sarkát a kocsi hátsó kerekeihez kötötték, és a lepedőben kényelmesen aludt a gyerek. Olyan volt, mint a hinta, jó altató eszköznek is bizonyult a kisgyerek részére. A sárotos cigányok még ma is így altatják el a kicsit (pl.  Görögországban). A  lepedőt négy fa segítségével is kiköthették, ezekre keresztben elhelyezett ödödik fán ringott a vászonbölcső.

            A férfiak ritkán batyuztak, legfeljebb amikor pl. szalmát, töreket, pelyvát kellett vinni oda, ahol a vályogot vetették.

A szalmát, szénát a fériak a házaknál is ilyen lepedőbe csavarták és úgy vitték be az istállóba. Az utcán a férfiak nem batyuzhattak, ez az asszonyok dolga volt. A tollkereskedő férfiak ilyen lepedőkbe csomagolták a megvett tollat, s a kocsiig ők vitték el. ( A kocsi többnyire a közelben volt, ott állt a ház előtt.)

            Az asszonyok lepedőkbe csavarták az eladásra szánt kézműipari termékeket. Ebbe tették bele az erdőről hozott fát, gallyakat is. A lepedőt ilyenkor kötélként használták úgy, hogy a tüskék, gallyak ne szúrják a hátukat. Ebbe a batyuba tették az úton talált hulladékokat, szalmát, szénát, a házaknál kapott élelmet. A kisebb batyukat a karjukra is tehették, a mási kezük szabadon mozoghatott. A félvállon lógó batyu lehetővé tette, hogy közben az asszony fogja a kisgyermekét, vagy a gyermek is benne volt a batyuban. (Ráckevei dirzár asszonyok 1988.) A hagyományos életet élő cigányasszonyok egy része még ma is batyuzik. Ebben a batyuban elférnek az üres üveggek, fémhulladékok, rongyok, egyéb hulladékok.

            A kisebb lepedőket úgy is fel tudták kötni magukra, hogy az elhullott terményeket (kukorica, répa) szépen beleszedhették.

            A kisebb lepedők mellett használatosak voltak még az abroszok  is. Az abroszokat asztalterítőnek is használták. Ebbe is hasonlóan csomagoltak, mint a nagyobb lepedőkbe, de ezeket a lányok, a kistermetű, gyengébb asszonyok is elbírták. A hátukon lévő batyu a kezeket szabadon hagyta, így két kosárka, vagy garaboly, vagy kisebb batyu is lehetett a kezükben.

            Az apróbb tárgyakat a kosarakba tették, a kenyér kendővel volt átkötve és a kezükben  vitték.

            A férfiak a kis kosarakat meg sem fogták, a terményeket a nagyobb kasokkal hordták be a jószágoknak. A kisebb kasokat egy ember is el tudta vinni,  a nagyobb kasokat már két embernek kellett megfogni.

            Az erősebb szállítási eszköz a ponyva volt. Ennek a felhasználása is sokrétű volt. Felhasználták szénahordásra, szalmahordásra, bab és egyéb magok kiszerelésére.

            Ezeken a ponyvákon vágták össze a kukoricát, a répát is. (Kis fatönköt  tettek a ponyva közepére, és azon  vágták a terményt, így könnyebb volt összeszedni a széthullott darabokat.)

            A férfiak szállítási eszköze a kocsi, a ló volt. Az erdőből a fát, építőanyagot, szalmát, szénát, szárat, kukoricát stb. kocsira rakták és hazaszállították. A kocsiig kis utat tettek meg.

            Amikor távolabbi útra indultak, vászontarisznyába csomagolták a legfontosabb dolgaikat és az ennivalót. A vászontarisznya, cigányul: traszta=trasta s a bőrtarisznya a gazdagságtól függött. A bőrtarisznyában volt a pénz is, amikor a lóvásárra mentek.

            Gyalogosan is mehettek, vagy a szomszéddal kocsin. A vizet korsókban tatották, mert abban sokáig friss maradt a víz. A korsót, mivel az igen törékeny volt és a hosszú úton hamar eltörött, felváltotta a kulacs.

            A vályogok hordására a tróglit használták. A két rúdra deszkalapot szegeztek úgy, hogy a két rúd mindkét vége szabad legyen, és valamivel vékonyabb, mint középtájon, hogy a két ember meg tudja fogni.

            A vándorcigányok  hátizsákot is használtak. Ezekben a zsákokban voltak a szerszámok, az edényfoltozás eszközei, a fújtató, a kovácsszén stb. A bádogosok, foltozók hátiládát hordtak, drótosládát. Ez a láda szíjjal volt felerősítve a hátukra. A két kezük szabadon volt, egyikben vitték az ennivalót, másik kezükben volt a vándorbot. Ez a vándorbot többféle célt is szolgált.

            Használhatták kis üllőnek is, melyen kalapálták a foltokat, használhatták kapaszkodónak, és használhatták védekezésre is, hiszen a tanyákon nem egyszer kutyákkal zavartatták el a vándorcigányokat.

IV. A CIGÁNY NEVEK EREDETE ÉS

A FOGLALKOZÁSOK KÖZÖTTI

ÖSSZEFÜGGÉSEK

A cigányoknál ősi szokás, hogy mindenkinek cigány neve van. Ezek a nevek megkülönböztető nevek, már kiskorukban megkapják, egy-egy tulajdonság vagy valamilyen cselekvés, valamelyik ős neve lesz a névadó. Ezek a nevek ragadványnevek, és nem hivatalos nevek. Ilyen nevek pl.

Férfinevek: Párno, Bango, Lolo, Nani, Tontos, Bisar, Tilta, Hengli, Dilo, Muto, Kuslo, Kálo, Basno, Rapacs, Bambo, Vörös, Csámpi, Joka, Jocó, Nyilas stb.

Női nevek: Mima, Vorzsa, Babori, Babus, Mozol, Lica, Lusa, Bimbis, Cini séj, Cána, Muca, Lutka, Pinka, Bakri stb.

Kislány: Ána, Anica, Lina, Pisze, Gyémánt, Pulyka stb.

Párno, vagyis fehér, mert fehérebb volt a bőre, Kalo, mert feketébb volt, Bango, mert görbén járt, Kuslo, mert kopasz volt, Muto, mert később kezdett beszélni, Vörös, mert vörös volt a színe stb.

            A vezetéknevek egy része a foglalkozásból adódott. Ilyen vezetéknevek: Kolompár, Reszelő, Ásós, Hegedűs, Faragó, Kovács, Kanalas, Kalányos, Rézműves, Rostás, Fazekas, Teknős, Bogdán (Bognár).

            Természetesen vezetéknevek keletkeztek a cigány megkülönböztető névből is:

            Bangó (görbe), Balogh (balkezes), Lolé (piros), Jákó  (szem), Kóté (ott). Pulya (Pólya), Loso (pohár), Czinka (cigány, kicsi).

            A magyar nevű foglalkozás mellett néhány cigány nyelvű foglalkozási név is fennmaradt:

            Lavotta (lavuta=hegedű 1), Csurár (churi=kés, churo=rosta).

            A tízes években (1910) az erőszakos állami anyakönyvvezetés során a foglalkozásoknak megfelelően adtak vezetéknevet a cigányoknak. Így az is előfordult, hogy egymástól idegen családok is kaphattak hasonló nevet, de egy családban több vezetéknév is lehetett.

A lakatos név és foglalkozás népdalban is szerepel:

Chorro Joshka Lakatoshi

Kerel peske xurdyi butyi

Kerel peske xurdyi butyi

Ke voj cino lakatoshi.

A kis Jóska Lakatos

Kis munkában járatos

Kis munkában járatos

Mert ő kicsi lakatos.