A magyarországi romák egészségi állapota
Írta:
Puporka Lajos
és
Zádori Zsolt
Roma Sajtóközpont
Budapest, 1998
Tartalomjegyzék
I. Demográfiai adatok 5
II. A mortalitás 11
III. A morbiditás általában 17
IV. Az iskolázottság 20
V. A foglalkoztatottság 23
VI. A lakhatás 24
VII. Terhesség, születésszabályozás, szülés 28
VIII. Fertőzés, járványok 33
IX. Rák és légzőszervi betegségek 38
X. A táplálkozás 40
XI. A szenvedélybetegségek 42
XII. A környezetszennyezés és a munkahelyi ártalmak 43
XIII. Szociális kohézió és anómia 46
XIV. Az egészségmagatartás 55
XV. Előítéletek és diszkrimináció 58
Összefoglaló megállapítások 60
Ábrák, táblák és térképek jegyzéke 62
A tanulmányíróknak illik, illetve hasznos tisztázniuk, hogy a megrendelő határozott szándékán túl miért foglalkoznak a magyarországi cigányság egészségi helyzetével. A válasz nem is olyan egyszerű. Igaz ugyan, hogy előzetes ismereteink szerint a cigányok egészségi helyzete speciális, de azt is tudjuk, hogy nem különbözik karakteresen a szegényekétől. Azt is tudjuk, hogy nagyjából a rendszerváltás óta az egészségügyi intézetekben nem regisztrálják külön is a cigányokra vonatkozó adatokat, és az adatvédelmi, valamint a kisebbségi törvény elfogadása után nincs is már lehetőség ennek a gyakorlatnak a felújítására, miközben épp a rendszerváltást követően és annak következtében jelentkezett elementárisan a cigányság speciális problémáinak a feltárása iránti igény. Letagadhatatlan, hogy beteg a magyar egészségügy egésze, de tapasztaljuk, hogy ez a betegség a társadalom egyes csoportjainak, ilyenek nézeteink szerint a romák is, jobban fáj. Az persze szintén köztudott, hogy Magyarországon demográfiai krízis van, de az már kevésbé, hogy – gyarapodása ellenére – a cigányság is demográfiai krízist él át, még ha más természetűt is. Hallottuk eleget, hogy a cigánykérdésre nem adható úgy értelmes válasz, ha annak egy elemét kiemeljük, és arra próbálunk megoldásokat keresni, ez azonban véleményünk szerint nem jelenthet egyet a problémák rövidlátó generalizálásával.
Mert – és most már itt vagyunk az eredeti kérdésre adott válasz kellős közepében – nem követ el hibát az, aki azzal a gyakorlatban jól érzékelhető problémával, hogy a romák egészségi állapota rossz, rosszabb, mint a fejlett világban egyébként is sereghajtó országunké, illetve hogy a romák még a gyenge színvonalú egészségügyi ellátáshoz is nehezebben férnek hozzá, mint a nem cigányok, annak ellenére is foglalkozik, hogy az számos elméleti dilemmát vet fel. Ilyen értelemben ezen összeállítás íróiként még előnyös helyzetben is vagyunk, hisz a megrendelő szándékai szerint járunk el: rávilágítunk a téma kulcskérdéseire, olyan problémákat vetünk fel, amelyeknek az elvarrása már nem a mi tisztünk.
Az alábbiakban megpróbáljuk bemutatni a romák egészségi helyzetének speciális vonásait. Ezenközben igyekszünk kerülni a minősítéseket, sem felelősöket nem kívánunk megnevezni, sem üdvözítő javaslatokat az olvasóra erőltetni. Módszerünk általában a leírás, a tények és vélemények ütköztetése. Eszközeinket legfőképp a társadalomtudományok, jelesül a szociológia és segédtudományai köréből kölcsönözzük.
Rudolf Virchow orvos, államférfi és antropológus szerint az orvoslás társadalomtudomány is, és a politika nem más, mint az orvoslás szélesebb távlatú alkalmazása. Nem hisszük, hogy Virchow-nak beható ismeretei lennének a hazai cigányság egészségi állapotát illetően, de ez az aforizmája – és reményeink szerint ezt az alábbi oldalak igazolják majd – a vizsgálatunk tárgyát illetően telitalálat.
*
Váczi Márta, a Nemzeti és Egészségvédelmi Intézet (NEVI) munkatársa szerint értelmetlen és veszélyes külön kutatásokat végezni a romák egészségi állapotával kapcsolatban. 1989-ben munkatársaival végzett ugyan egy hasonló jellegű kutatást, [1] de arra a megállapításra jutott, hogy a romák körében azonos állapotok uralkodnak, mint a szociálisan hátrányos helyzetben lévő szegények között. Szerinte azonban egyes kutatók a statisztikai eredményeket esetleg olyan következtetések levonására is használhatják, melyek a járványok és a különféle betegségek terjesztéséért a romákat tennék felelőssé. (Megjegyzendő, ilyen beállítottságú munkával a rendszerváltást követően keletkezett szakirodalom tanulmányozása során nem találkoztunk.) A kutatások eredményeként veszélyes lenne az egyes betegségek faji függőségének deklarálása, mivel a megbetegedésre való hajlam nem faji, hanem családfüggő.
Váczi úgy véli, nem szorul külön bizonyításra az sem, hogy a romák születéskor várható élettartama tizenöt évvel rövidebb, mint a többségi társadalom amúgy is alacsony értéke. Ezeket ugyanis igazolták a szegények társadalmára, és mivel a ezen néptömegek komoly hányadát a romák alkotják, valamint a romák nagyobb része szegény (létminimum alatt élő), így a további bizonyítás felesleges. [2]
Pik Katalin és Gyukits György abban egyetért Váczival, hogy nincs lényeges egészségi különbség a hasonló szociális helyzetű nem cigányokat és a romákat illetően. De szerintük mégsem haszontalan a kutatás, hiszen annak révén ellenőrizni lehetne a romákra vonatkozó feltételezéseket, megbízható és friss adatokat lehetne nyerni a megbetegedésekre vonatkozóan. Általában véve kevesebb lenne a –mai gyakorlatnak megfelelő – becslésekből adódó pontatlanság. Ezekre alapozva aztán célzott preventív programokat lehetne indítani, valamint a hatékony intervenciónak is jobb esélye nyílna. Ráadásul számos speciális vonása lehet a cigányok és az egészségügy kapcsolatának: a diszkriminációtól az – elsősorban a hagyományokhoz jobban kötődő oláh cigány és beás közösségekben fellelhető – kulturális sajátságokon át az általánostól eltérő betegmagatartásig.
„A cigányok legtöbb csoportjának életét elsősorban a hiány jellemzi, a megfelelő kereset és jövedelem, a jó lakás, a kielégítő ruházkodás és étkezés, az egészséges ivóvíz, az iskolázottság és a nem cigányokkal való versenyképesség hiánya” – véli Kemény István akadémikus, a hazai cigányság avatott kutatója. És alig van az életnek, az anyagi világnak olyan területe, ami ne kerülhetett volna be a felsorolásba. Így az egészség, az egészségügy, az egészségügyi ellátás is.
Az egészség számos „kemény” szociológiai ténnyel, az életmód összetevőivel van szoros kapcsolatban. Annál szorosabb ez a kapcsolat, minél kiszolgáltatottabb az érintett népcsoport. A GDP, az iskolázottság, a munkaerőpiaci helyzet, a lakókörülmények csak addig fontosak, amíg alacsony színvonalúak, hiányoznak – addig viszont nagyon. Így van ez a cigányság esetében is. Tehát mielőtt rátérnénk arra, hogy miben betegebbek a romák a többségi társadalomnál, a tanulmányok szokott logikáját megfordítva, tisztázni kell a miérteket, az okokat. Az okok véleményünk és a kutatók többsége szerint nem genetikai, de még csak nem is kulturális, hanem szociális természetűek.
A roma népesség szociális helyzet szempontjából a legrosszabb körülmények között lévő társadalmi csoport Magyarországon, ezért fenntartások nélkül állítható, hogy a cigányság egészségi állapota a teljes népességénél sokkal kedvezőtlenebb, pedig Magyarország e téren az európai országok között egyáltalán nincs előkelő helyen. A fentieket az egészségi állapot jellemzésére szolgáló statisztikai mutatók is bizonyítják.
I. Demográfiai adatok
A tanulmány célja, hogy bemutassa a magyarországi cigányság egészségi állapotát, illetve ennek a többségitől eltérő, specifikus vonásait. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy meghatározzuk, mely sajátos lakossági csoportot tekintjük vizsgálódásunk tárgyának, hozzávetőleg hány személyről van szó, mekkora az arányuk az ország összlakosságán belül, milyen demográfiai és életmódbeli sajátságok jellemzik.
Anélkül hogy ebben az utóbbi időben a kutatókat különösen érdeklő, a demográfián, szociológián túlmutató, részben politikai természetű vitában állást foglalnánk, a tanulmány használhatósága érdekében szükségesnek tetszik – legalább ezen írás keretein belül –, hogy a manapság használatos cigányságdefiníciók, lélekszámadatok közül jobbára egyet használjunk.
Az 1990-es években hat tudományos igényű, jól dokumentált vizsgálat folyt a hazai cigányság létszámának meghatározására – ebből öt kifejezetten ezzel a céllal. Az 1990-es országos népszámlálás célja mindenekelőtt természetesen az ország lakosságának összeírása, demográfiai, társadalmi, vagyoni, iskolázottsági, foglalkoztatási viszonyainak feltárása volt; ennek „hasznos mellékterméke” volt a cigányság számára, életkörülményeire vonatkozó adatok összegyűjtése. A népszámlálás cigány nemzetiségűnek (illetve anyanyelvűnek) tekintette azokat a személyeket, akik annak vallották magukat. Az 1990-es adatok szerint 48 072 fő vallotta magát cigány anyanyelvűnek, és 142 683 fő cigány nemzetiségűnek (az összlakosság kevesebb, mint 1,4%-a). A népszámlálások hektikusan változó adatai, illetve a különféle forrású, de minden esetben eltérő eredményű becslések arra késztették a Központi Statisztikai Hivatalt (KSH), hogy 1993-ban egy új, immár csupán a cigányság létszámát, életkörülményeit feltáró, nem önbevalláson alapuló vizsgálatot végezzen. A kutatók ugyanis a klasszifikációs rendszerek közül éppen az önminősítést tartják a legmegbízhatatlanabbnak. [3] „Nagy tömegben élnek Magyarországon cigányok, akik életformájukban világosan különböznek az őket körülvevő nem cigány környezettől, éppen ezért a nem cigány környezet cigányoknak tartja őket, ugyanakkor ilyen vagy olyan okokból [ebben vagy abban az élethelyzetben – P. L.–Z. Zs.] nem vallják magukat cigánynak.” [4]
1. térkép. A cigány életvitelűek területi eloszlása 1993-ban
Forrás: KSH
A KSH 1993-ban végzett vizsgálatában „jó helyismerettel rendelkező számlálóbiztosok” életvitel szerint osztályozták a háztartásokat (cigány életvitelű, átmeneti [bizonytalan], nem cigány típusokba). E szerint a magyar lakosság 3,9 százaléka cigány életvitelű. [5]
2. térkép. A cigány életvitelűek aránya a népességből 1993-ban
Forrás: KSH
Hasonló eredményre jutott ebben az évben egy Szelényi Iván és Donald Treiman vezette kutatás is: adataik szerint a 20 és 70 év között megkérdezettek 3,9%-át minősítették a kérdezőbiztosok cigánynak. [6]
Ettől jelentősen eltérő eredményeket hozott különösen a Szonda Ipsos 1996-os kutatása, de a magyar háztartáspanel 1992-es vizsgálata is: előbbi 6,6%-ra taksálja a romák arányát a 18 év feletti életkorú népességben, [7] utóbbi 3,1%-ra a 16 év felettieknél. [8]
Mindezeket figyelembe véve a legmegbízhatóbbnak és a tanulmány szempontjából a leghasználhatóbbnak a Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor által vezetett, az MTA Szociológiai Intézete által 1993–94 telén végzett országos reprezentatív roma-(cigány-) kutatásnak adatait és következtetéseit tartjuk. Egyrészt mert a KSH-n kívül ez az egyetlen olyan vizsgálat, amely a cigányság teljes, életkortól független számát vizsgálja, másrészt mert egy korábbi, egyazon módszerrel 1971-ben készített vizsgálat azóta se cáfolt eredményeire is támaszkodhat. Nem utolsó szempont számunkra az sem, hogy ez egyben a legjobban dokumentált és feldolgozott felvétel is. [9] A kutatásban azokat a személyeket sorolták a cigányok közé, akiket a nem cigány környezet cigánynak tekintett. Ez a némely helyzetben bírálható klasszifikációs eljárás a mi számunkra hasznos, hiszen tudjuk, a specifikusan cigány beteg nem mint „szabad identitásválasztó” jelenik meg az egészségügy rendszerében, hanem sajátos élethelyzetű, életformájú, egy bizonyos, a (nem cigány) környezete által jól beazonosított csoport tagjaként. Mindamellett Kemény elsőként, még a 1970-es évek elején fogalmazta meg a szociológia nyelvén, hogy a magyarországi cigányság elkülönülő életformacsoportokra bomlik, és e csoportok kialakulásában és elkülönülésében elsősorban a társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódás foka és jellege a meghatározó. [10]
A tanulmány során igyekszünk elsősorban ezekre a kutatási eredményekre támaszkodni, de természetesen kontrollként vagy az MTA Szociológiai Intézetének reprezentatív vizsgálatának hiányait pótlandó más adatokat is használunk. [11]
1994. január 1-jén – ez volt a felvétel elméletileg rögzített időpontja – Magyarországon százszázalékos összeírás esetén 433 814 fő lett volna a cigány népesség száma, akik 97 050 háztartásban éltek volna. (A mintában szereplő háztartások átlagos létszáma 4,47 fő volt.) Tízszázalékos hibahatárral számolva a cigány háztartások becsült száma 102 158 és a cigány népességé 456 646 fő volt. Ez az 1971-es hasonló elveken nyugvó vizsgálat közel 320 ezer fős eredményét figyelembe véve bő 20 év alatt több mint 44%-os növekedést jelent szemben az összlakosságnak a vizsgált időszakon belüli 1-2 ezrelékes fogyásával. 1971-ben a roma népesség az ország lakosságának 3%-át tette ki, jelenleg 4,4%-át. A jövőben további eltolódás várható – vélik Keményék. Jelenleg az élveszülések száma ezer lakosra számítva a cigányoknál 28,7, míg az összlakosságnál csupán 9,9, míg a halálozás tartósan 13 és 14 fő körül mozog. Népességi előreszámításokra alapozva, mely a szerint az ország lakóinak száma húsz év múlva 9,6-9,7 millió lesz, Keményék úgy vélik, a 700 ezer fő körüli cigányság létszáma Magyarország lakosságának több mint a 7%-át teheti majd ki. Még markánsabb a gyermekszületésre vonatkozó adat: ma minden nyolcadik Magyarországon született gyermek cigány származású. [12] Annak ellenére, hogy a roma családoknál mind általánosabbá válik a családtervezés, és kevesebb gyermeket vállalnak. Egy kiskundorozsmai cigánytelep egészségügyi felméréséből kiderül, hogy még az aluliskolázott, telepi körülmények között élő romák közt is drasztikusan csökkent a születések száma a rendszerváltás óta: egy 160 fő körüli telepen évente mindössze két-három gyerek születik. A 0–5 éves korig tartó korosztály mára mindössze a közösség 6,5%-át adja, míg a 1980-as évek közepén elérte a 30%-ot is. [13]
Amennyiben elfogadjuk, hogy a magyarországi romák egészségi állapota sokkal rosszabb, mint a többségi társadalomé, el kell fogadnunk Gyukits György keserűen pontos megállapítását, miszerint a cigányság létszámának növekedése egyben azt is jelenti, hogy Magyarországon egy rossz egészségi állapotú társadalmi csoport „bővített újratermelése” zajlik. [14]
Az említett vizsgálat – hasonlóan az 1971-es kutatáshoz – kimutatta, hogy cigányok az egész ország területén élnek, eloszlásuk azonban korántsem egyenletes. Az országot ebből a szempontból Keményék még a hetvenes években hat régióra osztották: Észak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye), Kelet (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye), Alföld (Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye), budapesti iparvidék (Budapest, Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megye), Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye), Nyugat (Vas és Győr-Moson-Sopron megye).
1. tábla. A magyarországi cigányság létszáma régiónként az 1971-es és az 1994-es reprezentatív cigányvizsgálat adatai szerint
Régió Létszám Létszám Cigány lakossághoz viszonyított arány (%) Cigány lakossághoz viszonyított arány (%) Teljes népességhez viszonyított arány (%) Teljes népességhez viszonyított arány (%)
1971 1994 1971 1994 1971 1994
Észak 65 ezer 119 ezer 20,4 24,3 6,5 9,0
Kelet 75–80 ezer 90 ezer 23,0 19,8 5,0 6,3
Alföld 50 ezer 55 ezer 16,0 12,0 3,0 4,1
Bp.-i ip. vid. 60 ezer 83 ezer 19,0 18,2 2,0 2,4
Dél-Dun. 65 ezer 104 ezer 20,0 22,8 4,0 6,5
Nyugat 5 ezer 13 ezer 1,4 2,9 1,3 2,0
Forrás: Kemény–Havas
A fentiekből kiderül, hogy a cigányoknak a teljes népességhez viszonyított aránya mindegyik régióban nőtt, de eltérő mértékben. Ennek a legfőbb oka minden bizonnyal az el-, illetve a bevándorlás. Igen nagy volt a vándorlás a keleti régióból leginkább az északiba, szoros összefüggésben az erőltetett iparosítással. Abszolút számokban kisebb, de arányaiban hasonló az elvándorlás az alföldi régióból az északi, a dél-dunántúli régió, illetve a budapesti iparvidék irányába. Csaknem háromszorosára nőtt a cigányok száma a két nyugati megyében.
Eltolódások mentek végbe a településtípusok közt is. 1971-ben 25 ezer cigány lakott Budapesten, számuk jelenleg 51 ezer. Még nagyobb az eltolódás a vidéki városok javára. 1971-ben 45 ezer roma volt városlakó, jelenleg háromszor annyi, és a teljes cigány népességhez viszonyított részarány 14%-ról 30,3%-ra emelkedett.
2. tábla. A cigányok megoszlása településtípusok szerint
Településtípus Létszám 1971-ben Létszám 1994-ben Arány 1971-ben (%) Arány 1994-ben (%)
Budapest 25 ezer 51 ezer 7,9 9,1
Vidéki város 45 ezer 129 ezer 13,9 30,4
Község 250 ezer 277 ezer 78,4 60,5
Forrás: Kemény István–Havas Gábor
Erős volt tehát a cigányok urbanizálódása, de ez nem csupán a romák városba költözéséből adódott, hiszen a vizsgált időszakban számos község kapott városi rangot. A cigányok és nem cigányok közötti tényleges távolság nagyobb, mint az a fentiekből látszik: míg a nem cigányok csupán 36%-a él községekben, addig a cigányoknak 60,5%-a. Még szembetűnőbb a különbség, ha figyelembe vesszük, hogy a cigányok 40%-a ezer fő alatti településeken él, ez az arány a teljes népességnél 17%.
Tovább tartja magát az a nézet, miszerint a cigányok többsége nagy létszámú, bonyolult szerkezetű, többgenerációs nagycsaládokban él. Valójában ez az állítás ma már csak részben igaz. Egy a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett, öt kelet-magyarországi megyére és Debrecenre kiterjedő romaháztartás-vizsgálat megállapította, hogy ugyan valóban viszonylag alacsony az 1–3 főből álló háztartások száma (16%), és falun a 5 fős vagy annál nagyobb háztartások is közel kétharmados arányt képviselnek, a városokban azonban más a helyzet. A városi létforma alapvetően befolyásolja a roma háztartások méretét, és erősen közelíti a nem cigány városi háztartásokéhoz. A hagyományos, több generáció együttélését jelentő nagycsalád már a falvakban sem jellemző, ezzel szemben a nukleáris (szülőkből-gyermekekből álló) családok adják a roma háztartások 62%-át. [15]
II. A mortalitás
Magyarországon a lakosság egészségi állapota és demográfiai helyzete kirívóan rossz. Alacsony az élveszülések száma, míg 1970-ben 14,7 az ezer lakosra számított értéke, addig 1997-ben minden addiginál kisebb 9,9. Mindezt összevetve az ezer lakosra számított 13,7 fős fogyással ezer lakosonként 3,8 fő természetes fogyást jelent. A 1990-es években tovább erősödött az 1980-tól megindult tendencia, tovább csökken az ország lakossága. [16] Magas a magzati veszteségek abszolút száma, annak ellenére, hogy a magzati halálozás tendenciája csökkenő. Az élveszülések cca. 8,5%-ánál még mindig kis súlyú, 2500 g alatti csecsemő jön világra. [17] A terhességmegszakítások száma enyhén csökkenő, de még mindig magas (1997-ben 74 ezer); és különösen így van ez, ha száz élveszülöttre vetítjük: tavaly minden eddiginél magasabb volt, 74. [18] A halálozási arányszám emelkedik, a termékenységi mutató csökken. A halálozás különösen gyakori a középkorú férfiak között, e tekintetben csaknem világelsők vagyunk. Az 1996-ban születettek várható élettartama a férfiaknál 66,1, a nőknél 74,7 év, ez jóval az európai átlag alatt van. [19]
Az egészségügyi mutatók közül a legmeghatározóbbak a halálozási (mortalitási) adatok. A halálozási arányok igen stabil mutatók, amelyek jól tükrözik a társadalom egészségügyi állapotát. Ezek értékelésénél azonban figyelembe kell venni, hogy a kiváltó okok 10-15 évre nyúlnak vissza, így a halálozási értékek elsősorban ezzel az időszakkal függnek össze. A vezető halálokok Magyarországon a fejlett országokéhoz hasonló sorrendet mutatnak: rosszindulatú daganatok; szívbetegségek; agyérbetegségek; érelmeszesedés; hörghurut, tüdőtágulat és asztma; májbetegségek; balesetek; öngyilkosság és önsértés. Magyar sajátosságnak tekinthető az emésztőszervi betegségek, elsősorban a májzsugor okozta halálozás nagy száma, ami főként a mértéktelen alkoholfogyasztás számlájára írható. [20]
3. térkép. A férfiak összes halálozása megyénként, 1981–1984
Forrás: MTA
A fejlődő világ országaiban a nemzeti össztermék és a jobb egészségügyi állapot között szoros összefüggés mutatható ki, és így volt ez a XX. század első felében a gazdagabb országokban is. Ez az összefüggés azonban a 1960-as évektől fogva egyre kevésbé érvényes. Hasonlóképpen nincs egyértelmű kapcsolat a GDP és a várható élettartam növekedése között. Az 1970-es években Magyarország és a környező országok halálozási arányai jobbak voltak, mint pl. Nagy-Britanniáé vagy Ausztriáé, ám a tendencia az 1980-as években megfordult, és a magyar arányok ma Oroszország, Ukrajna és Lettország mellett Európában a legrosszabbak. Ez a változás 1988-ig semmiképp sem magyarázható az anyagi helyzet romlásával, hisz 1960 és 1988 között a GDP 208%-kal emelkedett.
Richard Wilkinson Nagy-Britanniában, majd G. A. Kaplan és társai az USA-ban kimutatták, hogy a fejlett országokban halálozási arányai nem a GDP-vel, hanem a társadalmon belüli egyenlőtlenséggel állnak kapcsolatban. Tehát minél nagyobb a különbség a gazdagok és a szegények között, annál magasabb a megbetegedési és halálozási arány. Vagyis nem a gazdaság abszolút mértéke, hanem a társadalmon belüli gazdasági különbségek az egészségügyi állapot legjobb jelzői.
4. térkép. A férfiak összes halálozása megyénként, 1991–1994
Forrás: MTA
5. térkép. A nők összes halálozása megyénként, 1981–1984
Forrás: MTA
6. térkép. A nők összes halálozása megyénként, 1991–1994
Forrás: MTA
Az egyes államokon belüli egyenlőtlenségek nem csupán a rosszabb egészségi állapottal, hanem a magasabb munkanélküliséggel, nagyobb bűnözési aránnyal, a munkaképtelenség, az alacsony súlyú újszülöttek magasabb arányával, ugyanakkor a felsőfokú végzettségűek kisebb számával és az oktatásra fordított alacsonyabb összegekkel is jellemezhetők. Az egészségügyi állapot és a viszonylag alacsonyabb szociális-gazdasági státus közötti szoros kapcsolat akkor is fennmarad, ha az adatokat egységesítik a hagyományos kockázati tényezők, a dohányzás, az elhízás vagy a mozgásszegény életmód szerint. [21]
A gyerekszám az összlakosságénál sokkal nagyobb a magyarországi romák körében, de sokkal nagyobb a halálozások száma és aránya is, és ennek megfelelően sokkal kisebb a várható élettartam is. Pik Katalin már a 1980-as évek végén egy Pest megyei faluban végzett kutatása során megállapította, hogy a cigány férfiak 12,5, a cigány nők 11,5 évvel éltek kevesebbet, mint a község nem cigány lakói. [22] A 15 éven aluli gyerekek aránya kétszer nagyobb, mint a teljes népességnél: 38, illetve 19%. Az 59 éven felüliek aránya viszont a teljes népességben több mint négyszer akkora, mint a cigányoknál: 19, illetve 4,5%.
3. tábla. A cigány és a teljes magyarországi népesség generációs megoszlása 1993-ban
Korcsoport Cigányok Teljes népesség
0–14 37,8 19,0
15–29 27,9 21,5
30–39 15,5 14,6
40–59 14,3 25,6
60– 4,5 19,3
Forrás: Kemény–Havas, illetve KSH
A KSH adatai szerint 40 év fölött radikálisan csökken a cigányok létszáma. Míg a magyarországi összlakosság korfája leginkább a fejlett országokéra hasonlít, addig a romáké a brazilra. [23]
1. ábra. A cigány és a nem cigány életvitelű népesség nemek és korcsoport szerint
Forrás: KSH
A KSH jelentése bizakodó a cigányság jövőbeli életkilátásait illetően: „Tekintettel arra, hogy napjainkban, amikor a cigányság körében a születéskori és a későbbi egészségügyi ellátás nagyjából ugyanazokat a lehetőségeket kínálja, mint a nem cigányoknak, várhatóan néhány évtized elmúltával látványosan emelkedni fog az öregkorúak aránya, és a magas termékenységi mutatók megtartása esetén a cigány népesség jelentős létszámgyarapodása is várható.” [24] Más kutatók nem ennyire bizakodók. Eltekintve a KSH-jelentés állításának második részétől, ami valószínűsíthetően beigazolódik, egyelőre nehezen bizonyítható, hogy az egészségügyi ellátásban a cigányok nagyjából hasonló lehetőségekhez jutnának, és az utóbbi években sem nőtt az idősek aránya a roma lakosságnál. A cigány újszülöttek életesélyei ma is jóval rosszabbak, mint nem cigány társaiké, várhatóan legalább tíz évvel korábban halnak, mint a nem cigányok.
4. tábla. A tíz vezető halálok Magyarországon és Szabolcs-Szatmár megyében 1978-ban
Magyarország Szabolcs-Szatmár megye
Sorszám Halálokok Arány (%) Sorszám Halálokok Arány (%)
1. Szívbetegségek 39,9 1. Szívbetegségek 41,9
2. Daganatok 25,2 2 Agyérbetegségek 20,8
3. Agyérbetegségek 18,8 3. Daganatok 18,0
4. Baleset 6,9 4. Baleset 6,3
5. Bronchitis, tüdőtágulat, asztma 4,6 5. Öngyilkosság 4,8
6. Öngyilkosság 4,3 6. Bronchitis, tüdőtágulat, asztma 3,9
7. Májzsugorodás 2,3 7. Influenza és tüdőgyulladás 3,5
8. Perinat. mort. okai 2,2 8. Perinat. mort. okai 3,1
9. Influenza és tüdőgyulladás 2,1 9. Májzsugorodás 1,9
10. Cukorbetegség 1,7 10–11. Cukorbetegség 1,3
10–11. Veleszületett rendellenesség 1,3
4/a tábla. Vezető halálokok a cigányoknál Szabolcs-Szatmár megyében 1978-ban
Sorszám Halálokok Arány
1. Szívbetegségek 22,1
2–3. Agyérbetegségek 6,3
2–3. Perinat. mort. okai 6,3
4. Influenza és tüdőgyulladás 5,3
5. Daganatok 4,7
6. Baleset 4,2
7–8. Bronchitis, tüdőtágulat, asztma 2,6
7–8. Öngyilkosság 2,6
9. Vesegyulladás és naphrosis 1,6
10–11. Bélhurut és egyéb hasmenés 1,0
10–11. Veleszületett rendellenesség 1,0
Forrás: Népegészségügy
Megbízható, naprakész adatok híján nehezen tudnánk állást foglalni abban a kérdésben, vajon szignifikánsan eltérnek-e a vezető halálokok a cigányoknál és a nem cigányoknál. Itt tehát – mint oly sok helyütt másutt is – csak a publikált és a szakemberek által megfogalmazott vélemények ismertetésére szorítkozunk. Egy a Szabolcs-Szatmár megyében 1978-ban elhalt cigányok haláloki megoszlását tárgyaló közlemény szerint nem csupán az elhaltak kormegoszlása [25], hanem a jellemző halálokok is jelentősen eltérnek a megyei többségi lakosságétól.
A táblázatból kiderül, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei cigányoknál 1978-ban a perinatális mortalitás háromszor többször fordult elő, mint az országban, és kétszer annyiszor, mint a megyében (a megyei adatokba beleértendő a megyei cigányoké is). Sorrendben hátrébb kerültek a leginkább az idősebbeket fenyegető daganatos megbetegedések, az öngyilkosság és a baleset okozta halálok. Előkelő helyet foglalt el viszont az influenza és tüdőgyulladás, valamint a vesegyulladás és nephrosis. Még mindig megtalálható volt a tíz vezető halálok között – az országos listáról egyébként már az 1950-es években kikopott – bélhurut és egyéb hasmenéssel járó betegségek, viszont nem szerepelt a májzsugor és a cukorbaj. [26]
Tisztában vagyunk azzal, hogy húsz év múltán vajmi keveset mond az akkor is igen kicsiny merítésű vizsgálat, de helyezzünk mellé egy frissebb, több évet átfogó kutatást. Szirtes Zoltán roma származású körzeti orvos a körzetébe tartozó szeged-kiskundorozsmai cigánytelep egészségügyi állapotáról jelentetett meg egy kis kötetet. A százhatvanhat lelket számláló gettóban végzett vizsgálatok azt támasztották alá, hogy a lakosság elhalálozása harminc–ötven év körül a legmagasabb, és a legtöbben szívinfarktusban halnak meg. A nők halálozási aránya, valamint a betegségeik száma is sokkal magasabb, mint a férfiaké. A nőknél gyakoribbak a vese- és a légúti megbetegedések, míg a férfiaknál a szívkoszorúér- és a vesebetegségek vezetik a halálozási okok listáját.
A vizsgálat szerint a romák korai halandóságáért elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések felelősek. Az érbetegségek közül is a halálokok tekintetében vezető helyen áll az agyi ütőértágulat, amelynek következménye az agyvérzés, a szívkoszorúér beszűküléséből származó infarktus, a betegségekben a káros táplálkozás és az örökletes tulajdonságok játszanak jelentős szerepet. [27]
III. A morbiditás általában
A magyar egészségügyi statisztika legnagyobb problémája, hogy míg a halálokokat illetően viszonylag releváns információkkal bírunk, nem rendelkezünk megbízható morbiditási adatokkal. Különösen így van ez a cigányok megbetegedési mutatóit illetően. Így aztán kénytelenek vagyunk egy 1985-ben megjelent tanulmányt ismertetni, hogy némi képet kapjunk arról, mi jellemzi (jellemezte egykoron) a cigányság morbiditását.
A Baranya megyei Ormánság romái közt 1978-ban végzett vizsgálat eredményei többnyire olyan dilemmák, melyekre egzakt tudományos válasz azóta is csak töredezetten érkezett. Az aktív keresők kedvezőtlen aránya, a nők alulfoglalkoztatottsága, az alacsony családi jövedelmek és iskolázottsági szint – már akkor is ezeknek a jellemzőknek az együttese határozta meg azokat a kereteket, amelyek alapján a cigányság hátrányos helyzetű lakosságcsoportnak számított. A kutatás elsőrendű kérdése az volt, hogyan jelenik meg a romák hátrányos helyzete egészségi állapotukat megvizsgálva. Ehhez először is meg kellett tudni a betegek és egészségesek arányát. Egészségesnek az olyan személyt tartották, akiről a vizsgálati évben egészségügyi dokumentum nem készült, sem szűréssel, sem követéssel megbetegedést nem regisztráltak nála. Ezek szerint míg 1978-ban az Ormánságban a nem cigány lakosság 19%-a nem találkozott orvossal, tehát „egészséges” volt, addig a cigányoknál ez az arány 21,4%. A cigányság számára kedvező alapadat tisztítása azonban más (vég)eredményt hozott. Elvben elképzelhető ugyanis, hogy a roma lakosság egészségi állapota már csak fiatal típusú korösszetétele miatt is előnnyel indult. Egységesítve a korösszetételt a 2,4%-os előny 0,5%-ra csökken. Ráadásul – fogalmaznak önkritikusan a kutatók – az orvos–beteg találkozás nem biztos, hogy az egészségességet méri, hanem inkább azt, hogy mennyire igényli valaki az egészségügyi ellátást. Egyáltalán nem lehetetlen – és ezt egyebek mellett Gyukits György vizsgálatai is valószínűsítik –, hogy a cigányoknál magas a latens morbiditás. Ennek mélyreható elemzésére azonban a tanulmány nem vállalkozott. De megállapította, hogy a romák latens morbiditását az is bizonyítja, hogy a követéssel, illetve szűréssel észlelt betegségeknek a férfiaknál felét, a nőknél kétharmadát a nem cigányoknál észlelték.
Az ezer lakosra jutó betegnapokat vizsgálva szintén a cigányság helyzete tűnt kedvezőbbnek, hiszen a nem cigány 5007-tel szemben (férfiak: 4122, nők: 5872) mindössze 4406 napot töltöttek betegállományban (a férfiak: 3478, a nők: 5291). A cigány lakosság körében viszont az összmegbetegedések nagyságrendje az életkor előrehaladtával nőtt. A nem cigányoknál kevésbé ilyen monoton a növekedés. Fontosnak tűnik, hogy míg a 0–4, 5–9, 20–39 éves korcsoportokban a cigányság értékei kisebbek, addig az összes többiben nagyobbak.
A tanulmány írói összehasonlítják az ezer cigány, illetve nem cigány lakosra jutó nyilvántartott megbetegedéseket ún. BNO-főcsoportonként.
5. tábla. Vezető halálokok a Baranya megyei cigányoknál 1978-ban
Betegségcsoport Ezer főre jutó megbetegedés cigányoknál Helyezés a cigányoknál Ezer főre jutó megbetegedés a nem cigányoknál Helyezés a nem cigányoknál
I. Fertőző és élősdiek okozta megbetegedések 262 3. 183 5.
II. Daganatok 13 15. 16 15.
III. Endokrin, táplálkozási és anyagcsere-betegségek 29 14. 26 12.
IV. A vér és vérképző szervek betegségei 31 12. 21 13.
V. Elmezavarok 90 11. 108 10.
VI. Az idegrendszer és az érzékszervek megbetegedése 119 9. 133 8.
VII. A keringési rendszer betegségei 164 6. 265 3.
VIII. A légzőrendszer betegségei 800 1. 606 1.
IX. Az emésztőrendszer betegségei 345 2. 328 2.
X. A húgy-ivarrendszer betegségei 117 10. 94 11.
XI. Terhességi, szülési és gyermekágyi szövődmények 30 13. 17 14.
XII. A bőr és bőr alatti szövet betegségei 130 8. 113 8.
XIII. A csontváz-izomrendszer és a kötőszövet betegségei 161 7. 196 4.
XIV: Veleszületett anomáliák 8 16. 10 16.
XV. A perinatális morbiditás és mortalitás bizonyos okai 1 17. 3 17.
XVI. Tünetek és rosszul meghatározott állapotok 178 4. 140 7.
XVII. Balesetek, mérgezések, erőszak 166 5. 151 6.
Forrás: POTE
A morbiditási struktúrában mindkét lakossági csoportban az első két helyen légző-, illetve emésztőszervi megbetegedések állnak. Az alapvető különbség, hogy a fertőző és élősdiek okozta megbetegedések a cigányoknál a harmadik leggyakoribb megbetegedési ok, míg a nem cigányoknál a keringési rendszer megbetegedései. Az egyes főcsoportok nagyságrendje igen eltérően alakul. Számottevő többlet megbetegedés mutatkozik az I. és a VIII. főcsoportban és hiány a VII. főcsoportban.
A tanulmány konklúziója, hogy a cigányság nemcsak társadalmi helyzete alapján képez speciális lakosságcsoportot, hanem egészségi állapotában is különbözik a nem cigány lakosságtól. [28]
Természetesen, ahogy a nem cigány lakosság mortalitási struktúrája, úgy a cigányoké is folytonosan változik, de megbízható, naprakész és átfogó adatokkal nem rendelkezünk. Az 1970-es évek roma morbiditási struktúrája meglepő hasonlóságot mutat a 20–30 évvel korábbi összlakossági adatokkal. Tehát az össztársadalminál magasabb volt a fertőző, az emésztőszervi betegségek aránya, és kiugróan magasabb a perinatális halandóság. Míg minden korábban készült közlemény kimutatja, hogy az országos átlagnál jóval kevesebb és kisebb szeletet foglal el az összes megbetegedésük között a szív- és érrendszeri eredetű megbetegedés és a cukorbaj, addig az utóbbi időben ez valószínűleg a cigányoknál is megváltozott. Szirtesi Zoltán a kiskundorozsmai cigány férfiaknál kifejezetten általánosnak írja le a szívkoszorúér-megbetegedést, mint ahogy a nőknél a légúti és vesebajokat. [29] Az 1980-as évek végén Pik Katalin egy Pest megyei településen a férfiaknál a leginkább előforduló betegségként az asztmát jelölte meg, míg a nők körében a legjellemzőbb a szív- és érrendszeri betegségek, a vesebajok és a légzési rendellenességek voltak. [30]
IV. Az iskolázottság
Mára egészségszociológiai közhely, hogy egy ország, egy népcsoport egészségét nem elsősorban az egészségügyi ellátás színvonala határozza meg, hanem az életminőség, tehát az iskolázottság, a foglalkoztatási, illetve a lakhatási körülmények, a civilizációs és kulturális színvonal, a normák stb. A rossz szociális körülmények között élő embereknek az egészségi állapota is rosszabb. Az iskolázottságnak pedig fokozott egészségvédő és kockázatcsökkentő szerepe van. Egy felsőfokú végzettségű ember akár évtizedekkel nagyobb életeséllyel rendelkezik, mint egy analfabéta. (Magyarországon húsz év körüli a különbség.) Az előnyösebb munkapiaci helyzet, a magasabb jövedelem, a kedvezőbb higiénés körülmények, a fizikailag kisebb terhelés mellett szerepet játszik ebben, hogy az iskolázott ember könnyebben hozzáfér egészségvédelmi információkhoz, tudatosabb ún. egészségtervvel és egészségmagatartással rendelkezik. Az a felismerés, hogy az idők haladtával nem szükségszerű a leépülés, hogy az egészséget karban lehet tartani, a betegségeket meg lehet előzni, olyan civilizációs vívmány, amelyhez a magasabb iskolázottságúak könnyebben juthatnak hozzá. Később részletesebben is látni fogjuk majd az iskolázottság hatásának az egészségre vonatkozó direkt és indirekt elemeit.
Röviden ismertetnénk a magyarországi cigányok iskolázottsági adatait, amelyek jelentősen eltérnek az országos átlagtól. Az 1971-es reprezentatív cigányvizsgálat idején a huszonéves cigányok kb. háromnegyede gyakorlatilag majdnem teljesen analfabéta volt, míg két évtized múltán már háromnegyedük elvégezte az általános iskolát. Az 1993-as vizsgálat megállapította, hogy bár az eltelt időben jelentősen emelkedett a cigány népesség iskolázottsági színvonala, távolsága a többségi társadalométól tovább növekedett. Ennek oka elsősorban a középiskolai továbbtanulásban keresendő: a 25 év feletti romáknak mindössze 1-2%-a végzett középiskolát. Bár a szakmunkástanuló intézetekben nagyobb az előrehaladás, de még ezeket is csak a roma fiatalok kisebbsége tudta elvégezni.
6. tábla. A cigány népesség korcsoportjainak iskolai végzettség szerinti megoszlása 1993-ban (%)
Kor 0 osztály 1–7. osztály 8 osztály Szakmunkásképző vagy szakiskola Szakközép vagy gimnázium Főiskola vagy egyetem
14–19 1,5 32,3 55,2 10,4 0,4 –
20–24 1,1 22,2 59,7 15,6 1,5 –
25–29 2,5 22,5 59,4 13,2 2,0 –
30–34 3,2 26,4 50,0 17,2 2,7 0,4
35–39 6,3 39,1 44,4 7,4 2,3 0,2
40–44 8,3 36,4 44,7 8,5 1,5 0,4
45–49 12,9 44,2 34,8 5,6 1,3 0,9
50–54 24,0 47,1 24,8 2,1 1,2 0,4
55–59 41,5 35,9 14,9 5,6 1,5 –
60–64 46,1 44,2 7,87 0,6 –- 0,6
65–69 31,5 59,2 4,6 3,8 – –
70– 50,0 39,4 7,7 1,0 0,8 1,9
Összesen 9,4 32,8 45,5 10,4 1,5 0,3
Forrás: Kemény–Havas
Az iskolázottság és a munkanélküliség összefüggését illetően a két nagy vízválasztó a középfokú és a felsőfokú végzettség. A KSH adatai szerint negyedannyi diplomás és négyszer annyi általános iskolába sem járt van munka nélkül, mint az országos átlag.
A budapesti cigányokra vonatkozó adatok jelentősen eltérnek a vidéki romákétól: lényegesen kedvezőbbek. Az általános iskolát nem végzettek aránya Budapesten 15,5%, a vidéki városokban 23,7%, a községekben 27,3%. Ugyanebben a korcsoportban a középiskolát végzettek aránya a fővárosban 9,9%, a vidéki városokban 2,8%, a községekben 1,8%. Még nagyobbak az anyanyelv szerinti különbségek. Az általános iskola nyolc osztályánál kevesebbet végzettek aránya a romungróknál (magyar anyanyelv) 22,9%, a beásoknál (román anyanyelv) 41,6%, az oláh cigányoknál (romani anyanyelv) 48,2%. Az általános iskola elvégzésének elterjedéséhez kétségkívül hozzájárult a cigánytelepek felszámolása: 1971-ben 66%, 1994-ben 14% volt a telepi lakások aránya.
7. tábla. Nem cigány férfiak és nők megoszlása iskolai végzettség szerint 1993-ban
Iskolai végzettség Férfi Nő Összesen
0 osztály 0,23 0,33 0,28
1–7 osztály 8,21 13,84 11,17
8 osztály 32,80 38,66 35,88
Szakmunkásképző 27,02 12,54 19,42
Középiskola 21,42 25,98 23,81
Felsőfok 10,32 8,65 9,45
Összesen 100,00 100,00 100,00
Forrás: Kemény–Havas
7/a tábla. Cigány férfiak és nők megoszlása iskolai végzettség szerint 1993-ban
Iskolai végzettség Férfi Nő Összesen
0 osztály 5,94 12,09 9,08
1–7 osztály 28,06 36,96 32,61
8 osztály 48,24 43,39 45,77
Szakmunkásképző 15,61 5,97 10,68
Középiskola 1,86 1,39 1,61
Felsőfok 0,28 0,19 0,24
Összesen 100,00 100,00 100,00
Forrás: Kemény–Havas
Kemény és munkatársai megállapították, hogy hatványozottan csökken azok esélye a továbbtanulásra, akik késve fejezik be az általános iskolai tanulmányaikat. Ennek azonban nemcsak a gyakori évismétlés az oka, hanem az is, hogy a cigány gyerekek nagy része csak hétéves korban kezdi el a tanulást. „Le kell szögezni, hogy a hatéves cigány gyerekek nagy része növésben és értelmi fejlődésben valóban iskolaéretlen, és jobb is, ha csak hétéves korában kezd el iskolába járni. Nem korai kezdésre, hanem az általános iskola sikeres befejezésére és továbbtanulásra van szükség” – fogalmaz Havas és Kemény. [31] Így hatnak tehát egymásra, illetve erősítik egymást már iskolás korban az egészségügyi, valamint az életmódbeli és civilizációs hátrányok.
V. A foglalkoztatottság
Az 1971-es reprezentatív cigányvizsgálat idején a munkaképes korú cigány és nem cigány férfiak foglalkoztatottsága alig tért el egymástól: 87,7, illetve 85,2%-os volt. Azt 1980-as évek közepétől kezdve a cigányok nagy része kiszorult a munkaerőpiacról. 1993-ra már egyébként is országos tetőpontját élte a munkanélküliség, de a változás a cigányoknál az országos átlagnál is drámaibb volt. 1993-ban a 15–59 éves férfi népességben a foglalkoztatottak aránya országosan 64% volt, a cigányoknál viszont 28,6%. Ha nem ennyire látványos a változás a nőknél, de az ő kiszorulásuk a munkaerőpiacról is egyértelmű: 1993 végén a 15–54 éves magyarországi nők 66%-a volt foglalkoztatott, míg a cigány nőknek csak a 15,1%-a.
8. tábla. A 15–74 éves férfi népesség megoszlása foglalkoztatottság szerint 1993-ban
Nem cigányok Cigányok
Foglalkoztatottak 54,8 28,7
Munkanélküliek 9,0 28,8
Inaktívak 36,2 42,5
Összesen 100,0 100,0
Forrás: KSH, illetve Kemény–Havas
8/a tábla. A 15–74 éves női népesség megoszlása foglalkoztatottság szerint 1993-ban
Nem cigányok Cigányok
Foglalkoztatottak 42,6 15,3
Munkanélküliek 5,4 14,6
Inaktívak 52,0 70,4
Összesen 100,0 100,0
Forrás: KSH, illetve Kemény–Havas
A cigányok és nem cigányok munkaerőpiaci esélyeit messzemenően befolyásolják a regionális adottságok. Közismert, hogy az ország keleti és északi részén jóval nehezebb munkát találni, mint a Dunántúlon vagy a fővárosban és környékén. Döbbenetes tény, hogy míg a keleti régióban a nem cigány foglalkoztatottak aránya 44%, a budapesti iparvidéken pedig megközelíti az 51%-ot, addig a cigányoknál jóval nagyobb a különbség: keleten mindössze 12,3% a munkavállaló roma, míg Budapesten majd 30%. Az északi és keleti régió foglalkoztatási gondjai fokozottan sújtják a romákat, hiszen e két területen él a magyarországi cigányok 44%-a. Tudjuk, hogy az ország minden szempontból kettészakadóban van: egy tartós recessziótól gyötört keleti részre és egy elevenebb, versengőbb, több tőkéhez jutó és kedvezőbb infrastruktúrával bíró nyugatira. Nem mehetünk el tehát amellett, hogy a keleti részen él a cigányok 56%-a, míg a nem cigányok 73%-a a Budapesttel megerősített nyugatin.
Valamennyi tényező közül természetesen az iskolai végzettség befolyásolja legerősebben a munkaerőpiaci esélyeket. Úgy tűnik, különösen így van ez a cigányoknál.
9. tábla. A különböző iskolai végzettségű nem cigányok megoszlása foglalkoztatottság és munkanélküliség szerint 1993-ban
Iskolai végzettség Foglalkoztatottak Munkanélküliek Inaktívak
0 osztály 3,53 3,41 93,06
1–7 osztály 7,04 2,11 90,85
8 osztály 32,97 7,00 60,02
Szakmunkásképző 70,18 12,92 16,91
Középiskola 62,79 6,90 30,31
Felsőfok 76,11 2,30 21,59
Összesen 48,40 7,13 44,48
Forrás: KSH
9/a tábla. A különböző iskolai végzettségű cigányok megoszlása foglalkoztatottság és munkanélküliség szerint 1993-ban
Iskolai végzettség Foglalkoztatottak Munkanélküliek Inaktívak
0 osztály 4,5 13,0 82,4
1–7 osztály 13,9 18,1 68,0
8 osztály 25,9 24,6 49,5
Szakmunkásképző 41,7 28,0 30,3
Középiskola 53,7 20,7 25,6
Összesen 21,8 21,6 56,5
Forrás: Kemény–Havas
Míg a csak 8 osztályt végzett romáknál a foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az inaktívak aránya nagyjából követi a cigányokra jellemző átlagot, magasabb iskolai végzettség esetén a foglalkoztatottság jóval nagyobb az átlagnál, de nem éri el a nem cigányokra jellemző értéket. [32]
VI. A lakhatás
A lakókörülmények alapvetően befolyásolják a népesség egészségi állapotát. Különösen igaz ez egy olyan etnikai közösségre, amelynek többsége csak az elmúlt 30-40 év során került el hagyományosnak tekintett telepeiről. Mivel a roma lakosság rendkívül nehéz gazdasági és szociális helyzetben él, szinte magától értetődő az is, hogy a romák lakják a legrosszabb lakások túlnyomó részét. A kormányzat tavaly elfogadott, a cigányság helyzetét és életkörülményeinek javítását célzó programja egyik legfontosabb célkitűzéseként jelölte meg a romák lakhatási helyzetének javítását. Ennek értelmében a kormány utasítást adott a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnak a telepszerű lakókörnyezetek felmérésére. A munka határidejének február 28-át tűzték ki, de a teljes felmérés még máig sem készült el.
A beérkezett adatokat elemezve azt már most meg lehet állapítani, hogy a romák közül mintegy hatvanezren laknak telepszerű környezetben (minden nyolcadik magyarországi cigány). Ez lényegében megfelel Kemény Istvánék vizsgálati eredményének, mely megállapította, hogy 1994-ben 14% volt a telepi lakások aránya (1971-ben még 66%). A telepek infrastrukturális állapota néhol katasztrofális képet mutat, gyakori az ötszáz méteren túli víznyerési lehetőség és csatornázatlanság. Számos esetben az áramszolgáltatás sincs biztosítva, és a gáz is luxusnak számít. Gyakori, hogy mivel a telepekre csak földút vezet, még a mentőautó sem képes megközelíteni az ott lakókat. A telepek télen vagy rossz idő esetén gyakorlatilag el vannak zárva a külvilágtól. A jelenleg érvényben lévő szociálpolitikai lakásépítési kedvezmény a romák számára nehezen elérhető, mert gyakran nem tudják teljesíteni az alapvető feltételt: nem rendelkeznek az építési költség harmincöt százalékát kitevő önrésszel. Ennek következtében magától értetődően szaporodtak meg a lehetőséggel való visszaélések. A Közmunkatanács által az idén kiírt, a telepek infrastrukturális helyzetének javítását célzó pályázatra is mindössze három jelentkező akadt. Ennek oka a pályázatok megírásához szükséges szakértelem hiánya és a helyi önkormányzatok által tanúsított közöny volt. A kormányváltás nyomán mára kétségessé vált az előző kormány által elfogadott, a romák helyzetének javítását célzó középtávú kormányprogram további sorsa, így még az a piciny reménysugár is kihunyt, hogy valaha is felmérésre és rendezésre kerüljenek az országban található cigánytelepek.
Ilyen megoldásra váró helyzet van például Kiskundorozsmán is, ahol a telepi körülmények között élők lakásainak nagy része a tél folyamán nem fűthető, ez a településrész körzeti orvosa szerint hamarosan további egészségkárosodáshoz fog majd vezetni. [33] Ózd egyik cigánytelepén gyakorlatilag százszázalékos a munkanélküliség. Az emberek a nagyipari termelés maradványait élik fel, fémhulladékot gyűjtenek a meddőhányókban. A családoknak napi 12 órás kemény munka árán 500–800 Ft értékű vasat sikerül összekaparniuk. A „bányászás” az omlásveszélyes meddőből már halálesetet is követelt. A körülményekre jellemző, hogy az önkormányzat a szétfagyott szennyvízcsatornát nem javította meg, ezért az emberi ürülék az utcára folyik, a gyerekek jobb híján egy egykor a gyárhoz tartozó, vegyileg is szennyezett területen játszanak.
Az egykori cigánytelepek felszámolása – a politika csúcsairól legalábbis úgy tűnt – az 1970-es és 1980-as évek fordulóján végleg lezárult. Ezzel szemben valójában új telepek keletkeztek. Egyebek mellett az egykori Cs (csökkentett komfortfokozatú) lakások-házak alkotta településrészeken. Az újratelepesedésre a szociológusok már korán felhívták a döntéshozók figyelmét, [34] de a helyi irányítók nem akarták meghallani a figyelmeztető szót, és elszabotálták a változtatásokat, maguk is hozzájárulva ezzel az újratelepesedési folyamathoz. „A házhelyek is igen kicsik. (...) A faluban szokásos kb. 300 négyszögöles kertekkel szemben itt kb. 50 négyszögöl jut egy portára, mindez a falu szélén, tágas mezőben (...) Nagyon nagy a zsúfoltság. (...) Jelenleg a cigányok 50%-a nem tartja egészségesnek lakását. (...) Sok családnál gyűlt össze tetemes tartozás, ezért a tanács már egy ideje nem tartja rendben a környéket, nem javított semmit a házakon, nem szippantja a közös emésztőt. Tehát a cigányok lakásainál a régi és az új lakás minősége közti különbség a statisztikai mutatóknál valójában sokkal kisebb” – számol be a folyamatról a 80-as évek végén a szociológus. [35]
Mára az újratelepesedés tény. Nem befejezett, hanem egyre erősödő tény, amit nevezhetünk akár gettósodásnak vagy a cigányság szegregálódásának, de a folyamat sematikus: etnikailag és szociálisan homogén, a környezetétől sokkal alacsonyabb fokon közművesített, folyamatosan romló állapotú, megállíthatatlanul leértékelődő lakóövezetek jönnek létre, amelyet kohézió nélküli „közösségek” laknak, ahol a deviáns viselkedés válik normaadóvá.
Ám a cigányság lakókörülményei nem csak a telepeken rosszak.
A romák 78%-a a Népjóléti Minisztérium (NM) felmérése szerint saját tulajdonú házban lakik, ám míg vidéken nagy többségükre, majd 90%-ukra ez jellemző, addig a nagyobb városokban a bérlakás dominál (Debrecenben pl. 79%). A falvakban a családok 15-20%-a csak házrészben él. Általánosan használt, bár kissé elavult mutató a lakókörülmények érzékeltetésére az építésmód, a falazat milyensége. Ebben komoly, sőt pozitív irányú változás mutatható ki: a cigányok lakta falusi házak 47%-a téglából épült és 18%-uk alapozott vályog. Nagyok azonban a területi különbségek a vizsgált öt kelet-magyarországi megye közül Jász-Nagykun-Szolnokban pl. az alapozás nélküli vályogházak aránya 28%, míg az egyéb falazatoké (vert fal, paticsfal, döngölt föld) 27%. A legjobb a helyzet Pest megyében, ahol a családok háromnegyede téglaházban lakik.
A lakókörülmények minőségének érzékenyebb mutatói a komforttényezők. Sajnos az NM felmérésében olyannyira extrémek a területi eltérések, hogy ez alapján országos érvényességű következtetések levonása reménytelen. Mindenesetre Szabolcs-Szatmár-Bereg a legkevésbé komfortábilis terület, itt a családok közel fele csak villannyal rendelkezik, vezetékes víz csak egyötödükhöz van bevezetve, és kb. ilyen arányban használnak pb-gázt. A csatornázottság aránya mindenütt katasztrofálisan alacsony, az alacsonynak tekintett 50%-os országos szintet meg sem közelítve átlagosan alig 10% (Jász-Nagykun-Szolnokban összesen 1%).
Korszerűbb egyedi fűtésmódok a falusi romáknál alig fordulnak elő (olaj-, gáz-, villanyfűtés). Sőt 7%-uknál kályhával fűtenek ugyan, de kémény nincs, így a füstöt az ajtón vagy ablakon vágott résen át vezetik el.
A vizsgálat 674 háztartásos mintájában a lakások 26%-a minősült korszerűnek (panel vagy tégla, komforttényezőkkel jól ellátott, korszerű fűtésmódú), 52%-uk kevésbé korszerűnek (alapozott vályog, komforttényezőkkel közepesen ellátott, fűtése kéményes egyedi) és 22%-uk korszerűtlennek (vályog vagy egyéb, kevés komforttényező, kémény nélküli kályha).
Az NM 1991–92-es felmérése a lakások lakósűrűségét az egy lakóra jutó lakóterülettel adta meg. Elviselhetetlen, 5 m2/fő alatti lakósűrűség volt a háztartások 14,1%-ában, igen szűkös, 5–10 m2/fő 33,4%-ukban, 11–15 m2/fő 25,7%-ukban, 16–20 m2/fő 16,0%-ukban és 21 m2/fő felett 10,8%-ukban. „A zsúfoltságnak ez a foka, bármilyen meleg családi légkör esetén is, elfogadhatatlan, egészségtelen, fizikai és mentális értelemben egyaránt. A felnőttek számára lehetetlenné teszi a pihenést, a gyerekek nyilvánvalóan képtelenek megfelelő elmélyültséggel tanulni, ez pedig lerontja későbbi életesélyüket” – sommázza az adatokat Bánlaky Pál. [36]
A városokban a cigányok szinte csak az alacsony piaci értékű lakásokban, lakókörzetekben laknak, és ezekbe költöznek. Budapesten a VI., VII., VIII. és IX. kerület többnyire önkormányzati tulajdonú, lelakott, rosszul közművesített házaiban található, kis alapterületű lakásait lakják. Miskolcon a város két cigánytelepe mellett a legtöbben panelházakban élnek, amelyek fenntartása a rendszerváltás után irreálisan megdrágult, különösen azoknak, akik elvesztették munkahelyüket. A díjhátralékosság nem csupán pszichésen nehezen elviselhető helyzet, a közműszolgáltatók az adósnál elzárhatják a villanyt, a gázt, de akár a vizet is, megszüntethetik a hőszolgáltatást, a szemétszállítást. A lakások ebből adódó tartós komfortromlása komoly egészségügyi kockázatot jelent. Sátoraljaújhelyen pl. az önkormányzat tulajdonolta vízmű elzárta egy teljes blokkház vizét, és néhány hét múlva hepatitis–A vírus okozta járvány ütötte fel a fejét, és csak azután szűnt meg, miután az ÁNTSZ nyomására kinyitották a vizet.
Figyelemre méltó tény, hogy az országos visszhangot keltett, romák és önkormányzatok közötti konfliktusok többsége a lakhatás körül zajlott vagy legalábbis kapcsolatos volt azzal (Székesfehérvár, Zámoly, Sátoraljaújhely, Kecskemét, Miskolc, Szeged stb.). Kétségtelen, az új közigazgatási és szociális rendszerben túlságosan is magukra maradtak a helyhatóságok (itt most egyszerre gondolunk a kontrollnélküliségre és a támogatás hiányára), például a lakhatás biztosításának ügyében is, de a helyi döntéshozók többnyire el is hárítanak maguktól minden olyan próbálkozást, amely a „cigányok javára” próbálna változtatni. Ebben nem csupán az országban tapasztalt cigányellenes előítéletes gondolkodás képeződik le, hanem az a felismerés is, hogy a „cigányokon segíteni” a választópolgárokban ellenérzést szül, tehát politikailag nem kifizetődő. [37]
Az utóbbi idők leglátványosabb központi vállalkozása a cigányság lakókörülményeinek javítására az első lakáshoz jutás szociálpolitikai támogatása. Nem tisztünk a jelenlegi és különösen a néhány évvel ezelőtti feltételrendszer bírálata, mindössze annyit állapítunk meg, hogy a szocpolos házépítés körüli anomáliák nem segítették elő a szociálisan rászoruló cigányok lakhatásának valódi és tartós megoldását. Még azokon a helyeken is, ahol valóban és korrekt minőségben elkészültek a házak, többnyire olyan, a valós igényekhez nem igazodó építményeket emeltek, amelyek fenntartása, állagmegóvása a bennük lakók minden igyekezete ellenére sem lehetséges.
A lakhatás tekintetében is valószínűleg kedvezőbb a városi romák helyzete, mint a falusiaké. A városban élés, a városba költözés, legalábbis a családi és lakásviszonyok formális mutatóit tekintve közelíti a cigány családokat a többségi társadalomhoz. Úgy tetszik, nemcsak a város–falu határvonal mentén, hanem máshol is elég erős a polarizáció a lakókörülményeket tekintve. Van egy területenként eltérő nagyságú, 10–20 százalékos réteg, amely kiemelkedett a cigányság átlagából, és a többségi lakosság szintjén él. Ugyanakkor a nagy többség jóval a társadalmi átlag alatti lakókörülmények között lakik. [38]
VII. Terhesség, születésszabályozás, szülés
A terhesség, a születésszabályozás, a szülés talán a leginkább feldolgozott területe a romák egészségi állapotának. Már a századfordulón foglalkoztatták a kutatókat, elsősorban a néprajzosokat a cigányság terhességgel és szüléssel kapcsolatos szokásai, babonái. A második világháború után pedig a cigányság tekintetében a járványügy mellett talán ez az egészségügyi terület kapta a legnagyobb hangsúlyt. A jóindulatú filantrópia mellett nem nehéz felfedezni a félelmet, ahogy a többségi társadalom elsősorban a hetvenes évektől kezdődően a „szapora cigányokat” szemlélte. A „putrik világa”, a „dologtalanság” mellett talán a legtöbbet ostorozott „roma jellegzetesség”, elmaradottságuk egyik fő oka a szaporaság, a felelőtlen gyermekvállalás, a családtervezés hiánya, a szabados nemi élet, a promiszkuitás. A valós tényekhez azonban olyan sok előítélet, hamis tudás és folklorisztikus részlet tapadt, hogy azt még a területen dolgozó szakember sem képes mindig szétválasztani. [39]
Aszmann Anna, az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet megbízott főigazgatója a legsúlyosabb problémának a roma lakosság körében tapasztalható magas csecsemőhalandóságot tartja. Az 1980-as évek elején történt csökkenés ellenére különösen magas a cigány lakosság perinatális halandósági mutatója (az újszülöttek hatnapos koráig bekövetkező halálozást nevezzük perinatális halálozásnak).
2. ábra. Az összes csecsemőhalálozás és ezen belül a cigány csecsemők halálozásának változása ezrelékben Magyarországon, 1970–1990
Forrás: OCSGYI
A haláleseteknél nagy szerepet játszhat a terhesség alatti dohányzás vagy az anyák rendkívül alacsony kora. A csecsemőhalandóság egyébként a népesség szociális jólétét is kifejezi, minél alacsonyabb a halandósági mutató, annál fejlettebb az adott közösség életszínvonala. A magyarországi gyermekhalandósági mutató egyébként is rosszabb a környező országokétól, de a roma lakosság körében tapasztalható halálozás majd duplája a magyar átlagénak. A probléma megoldását az igazgató asszony az életszínvonal emelésén kívül az oktatásban látja. Felmérések szerint a gyermekhalandóság az iskolázottsággal egyenes arányban csökken. [40]
A főigazgató szavaira rímelnek azok az 1980-as években végzett, a cigány terhes nőkre vonatkozó kutatások, amelyek egzakt számokkal is mérhetővé tették a roma magzatoknak és csecsemőknek a többségi társadalomban tapasztaltnál is rosszabb életesélyeit. [41] A magzat szempontjából az egyik legsúlyosabb veszélyeztetettségi tényezőnek számít a terhelő szülészeti kórelőzmény: a halvaszülés, művi és spontán vetélések. Egy Szabolcs-Szatmár megyében végzett vizsgálat megállapította, hogy az 1980-as évtized elején bekövetkezett szignifikáns csökkenés ellenére [42] a cigány terheseknél kétszer gyakrabban figyelhető meg szülészeti kórelőzmény, mint a nem cigányoknál. A cigány nők előző terhességei között szignifikánsan többször fordultak elő korai és késői halálozások, „koraszülések” (< 2500 g), valamint művi vetélések, mint az utóbbi csoportban. A veszélyeztetett roma anyák gyermekei között az alacsony súllyal született újszülöttek aránya megközelítette a 30%-ot (a nem veszélyeztetetteknél 17,2% volt az arány). A folyamatosan csökkenő terhelő szülészeti kórelőzményeken belül folyamatosan nőtt az első terhességek megszakításának aránya. A művi vetéléseket igénybe vevő roma nők közül a 19 évnél fiatalabbak aránya 1980-ban 18,4% volt, míg a nem cigányoknál 10%. [43]
Szintén a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB Egészségügyi Osztályának és a megyei közegészségügyi-járványügyi állomásnak a vizsgálatából tudjuk, hogy az 1980-as évek elején a cigány szülő nők testsúlya 3,3 kg-mal volt kevesebb, mint a nem cigányoké. A testsúlykülönbség a dohányzó kismamáknál 4 kg volt. Az életkörülmények jelentőségét mutatja az is, hogy a telepi nők testsúlya még a nem telepen élő roma nőkénél is kevesebb volt 2,1 kg-mal. A várandós nő testsúlya különösen fontos mutató, ugyanis az anya testsúlyának növekedése és az újszülött születési súlya között jelentős összefüggés mutatható ki. Kis súlyú anyák gyakrabban szülnek alacsony súlyú, rövidebb és kis fejkörfogatú újszülötteket. Míg például a mintában szereplő 52 kg feletti roma nők 20%-ának, addig a könnyebb testsúlyúak 26,7%-ának született kis súlyú gyereke.
7. térkép. Perinatális (0–6. nap közötti) halálozás 1995-ben
Forrás: OCSGYI
8. térkép. Csecsemőhalálozás (7–365. nap) 1995-ben
Forrás: OCSGYI
Már 1972-ben születtek publikációk arról, hogy a magyarországi cigány anyáknál a kisebb testsúly (és magasság) nagyobb kockázatot jelent az újszülött számára. Mivel az 1970-es években a cigány fiatalok átlagos testsúlya lényegesen kisebb volt a nem cigányokénál (ez derült ki a katonai sorozásoknál [44]), felmerülhetett, hogy a cigány nők és gyermekeik alacsonyabb átlagsúlya etnogenetikai eredettel is magyarázható, és közvetlenül felelős az endogén hatások egy részéért. Ezt azonban a cigány terhes nők szabolcsi vizsgálata egészében nem igazolta. A kutatók elsősorban az életmódban találtak meg az okokat. Egyebek mellett a terhes nők 63%-a dohányos volt, 48%-uk alacsony higiénés szintű telepen vagy „telepszerű körülmények” közt élt. (Valamennyi anyai testsúlycsoportban kedvezőbb volt a nem dohányzó és/vagy nem telepen élő roma nők magzatainak súlya.) A kérdés kutatói szerint a kedvezőtlen szociális helyzetű anyák növekedési és fejlődési visszamaradásának, valamint gyengébb reprodukciós teljesítőképességének további oka a gyermekkori hiánytáplálkozás. A következmények generációs méretűek. Az átlagosnál kisebb testsúlyú terhes nő kedvezőtlen környezete tovább csökkentheti a magzat súlyát. A kis súllyal született anyák gyermekei többnyire kis súllyal születnek. [45]
A cigány anyák terhesség alatti eseményeivel kapcsolatban megjelent szinte valamennyi általunk ismert közlemény konklúziója, hogy az elért eredmények döntően a cigány terhesek életkörülményeire és gondozására vezethetők vissza. Az életkörülmények javítása természetesen nem az egészségügy feladata, de jelenleg a terhesgondozásban sem tapasztaltunk olyan kedvező változásokat, amelyek a várandós cigány nők és családjuk helyzetén könnyítene. Az egészségügy mindeddig adós egy olyan, a nagyszámú és a magyarországi szülő nők egyre nagyobb hányadát adó cigány szülő nők speciális igényeire formulázott gondozás kialakításával, amely képes lenne a jelenlegi áldatlan helyzeten javítani.
A problémák leküzdésében jelentős szerepet játszana, ha az egyetemeken és a főiskolákon oktatnák a romák kultúrájából eredő ismereteket – véli Aszmann Anna. A területen dolgozó kezdő szakembereknek ismeretlenek a roma szokások. Magyarországon a romák előszeretettel csomagolnak különböző tárgyakat a baba pólyájába: villát, kanalat, szentelt Mária-képet stb. Szokás még a rontások elkerülése végett a baba csuklójára színes szalagokat kötni, kezébe fokhagymát adni. Komoly értetlenséget vált ki a kezdő gyermekgyógyászoknál az a roma hagyomány, hogy a babának nem szabad tükörbe néznie. Azonban ezek a szokások a cigányok többségénél csak egyre halványuló folklórelemek, valójában nem ezek teszik különlegessé a roma szülő nőt, hanem a fentebb említett prózai szociológiai tények.
A Neményi Mária által írt tanulmány, amely a roma anyák és az egészségügyi dolgozók viszonyát vizsgálta, leszögezi: mindkét fél külön világot képvisel. Az azonos eseményekre vonatkozó narrációk mintha nem is ugyanarról szólnának.
Az egészségügyi dolgozók által a cigányságról alkotott kép szerint a romák a civilizáció más fokán állnak. Valahol félúton a természeti nép, a vadember és a kultúrember között. Az egészségügyisek gyakran panaszkodtak a romák tájékozatlanságára, tudatlanságára, korszerű családtervezésre való alkalmatlanságára. A kutatás szerint a megkérdezett romák viszont semmiben sem különböztek az azonos műveltségi szinten vagy szociális helyzetben lévő többségi társadalomtól. A nagyobb gyermekszaporulat pedig nem a családtervezésre való alkalmatlanságuknak köszönhető, hanem a romák számára még mindig jelentős szerepet játszó tradíciók követéséből adódik. A kutatás megállapítása szerint sok esetben az egészségügyben tapasztalható előítéletesség a gyógyító-gondozó munkának is akadályát képezi. További tanulságot jelent az, hogy egyik oldalon sem lehet homogén csoportról beszélni. Fontos megállapítás az is, hogy a tapasztalatok szerint, ha az egészségügyi dolgozó keveset találkozik roma páciensekkel, a róluk alkotott képe, viszonya sokkal inkább előítéletes. A tanulmány megállapításai szerint a legjobb viszonyt a roma páciensekkel a velük állandó kapcsolatban álló védőnők alakították ki. [46]
VIII. Fertőzés, járványok
Általános nézet, hogy a cigányok a járványok terjesztői, és a mai Magyarországon fertőzéseknek leginkább kitett társadalmi csoport. Straub Ilona, a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ igazgatója elmondta, hogy az adatvédelem miatt nincsenek pontos statisztikáink arról, hogy a fertőzések során mennyi roma betegedett meg. A járványok bejelentésekor azonban általában megemlítik, ha az érintett fertőzöttek kiemelkedően magas hányada kerül ki a cigányok közül. A legutóbb Tiszaburán tört ki egy súlyos, hepatitis–A vírus okozta járvány, ahol – mint azt az illetékes tisztiorvostól megtudhattuk – az összes beteg cigány származású volt. [47] Mindemellett nem lehet véletlen az sem, hogy járványügyi szempontból is a cigányok által sűrűn lakott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a legfertőzöttebb.
A romák körében leggyakrabban az enyhe lefolyású hepatitis–A vírus okoz járványos megbetegedéseket. A betegség a nem megfelelő higiénés körülmények hatására cseppfertőzéssel terjed. A fertőzések nagy része a gyerekeket érinti, gyakran a betegség olyan enyhe lefolyású, hogy azt észre sem veszik. Lefolyása után azonban a gyermekek a betegséggel szemben immúnissá válnak. Gyakori azonban, hogy a fertőzés a romákról másokra is továbbterjed, és komoly járványt idézhet elő.
A romák körében gyakori másik fertőző betegség, a dizentéria (vérhas) szintén cseppfertőzéssel terjed, és a nem megfelelő higiénés körülmények révén alakul ki. A hevenyebb vérhas-megbetegedést okozó shigellaflex nevű vírus (lat. shigella flexneri, ang. shigella enteritis), sokkal gyakoribb a roma populációban, mint a többségi társadalomban. Ezek a megbetegedések a világon mindenütt általában a szegényebb néprétegekben fordulnak elő, ahol a higiénés viszonyok nem megfelelőek.
Az eddigieknél sokkal veszélyesebb és a romák körében az összlakosságnál gyakoribb járványos megbetegedés a hepatitis–B okozta fertőzés. A betegség vérrel vagy testnedvekkel terjed. A leggyakoribb fertőzési módozatok: az anyáról gyermekre, a szexuális úton és az orvosi műhiba révén (a higiéniás előírások megszegésével) kialakuló fertőzés. A betegség rendkívül rosszindulatú és hosszan tartó, akár évtizedes lappangási idővel is rendelkezhet. A fertőzöttek a hosszú tünetmentes lappangási idő miatt tudtuk nélkül veszélyeztetik a társadalom egészét. A betegség végső stádiumában májzsugorodást és májrákot idéz elő. Évek óta folyik a terhes anyák hepatitis–B szűrése, a felmérések szerint fél százalékuknál találnak pozitív teszteredményt. A fertőzött anyák majdnem mindegyike roma származású volt. Ennek oka a szűk helyen való együttélés és az elégtelen higiénés feltételek mellett (a fertőzést elősegítheti például a közös borotva használata, a szűk lakótér miatti könnyebb testnedvérintkezés) a korán kezdett szexuális élet, valamint a gyakori partnercsere (promiszkuitás). A terhes anyák szűrésének eredményként az újszülöttek oltásban részesülnek, ez által immúnissá válnak a kórokozó vírussal szemben.
Szakemberek szerint a roma nőknek a prostitúcióban játszott szerepe miatt félő, hogy a romák között hamarosan jelentős lesz az AIDS-fertőzöttségi veszély. 1985-től a Magyarországon regisztrált 700 HIV-fertőzöttből csak egy férfi volt cigány. Jelenleg minden három évben felméréseket végeznek terhes anyák körében, vizsgálva azt, hogy a HIV-vírus milyen mértékben terjed át a heteroszexuálisokra. Szerencsére a vizsgált anyák körében eddig még egyetlen fertőzöttet sem találtak, a jelek szerint az AIDS Magyarországon egyelőre a mai napig a homoszexuálisok körében maradt.
Gyukits György miskolci romák körében végzett vizsgálata a cigányok nagyfokú tájékozatlanságáról árulkodik a HIV-vírus terjedését, az ellene való védekezést és az AIDS-betegség jellemzőit illetően. Bár mindenki hallott már a megbetegedésről, de ismereteik töredezettek és zavarosak. Szélsőséges, de jellemző példa erre, hogy egy férfi válaszadó szerint az AIDS-et a kondom terjeszti. A kutatók benyomása az volt, hogy az AIDS-szel kapcsolatos tudás annál inkább bizonytalanná vált, minél rosszabb körülmények között élő családokat kerestek fel. Nagyon valószínű, hogy az AIDS-szel kapcsolatos tudás elsősorban az iskolai végzettséggel függ össze. A kutatás egyetlen pozitív tapasztalata az AIDS-ről való tudással kapcsolatban az volt, hogy a fiatalabb korosztályok ismeretei e téren megbízhatóbbaknak tűntek, mint az idősebbeké. [48]
Az ételmérgezések a romák körében nem gyakoribbak, mint a többségi társadalomban. Az ételfertőzések nagy részét Magyarországon a szalmonella okozza, ami a romák körében attól jelentkezhet, mert nem rendelkeznek hűtőszekrényekkel és fagyasztóládákkal. Gyakori, hogy az elégtelen konyhai felszerelések, a vízhiány miatt mosogatás nélkül használják ugyanazokat az edényeket hús és készétel tárolására is. Egy kisgyermek a közelmúltban azért halt meg súlyos szalmonellás fertőzésben, mert egy korábban csirkehús tárolására szolgáló edényben mosogatás nélkül nokedlitésztát tartottak, így fertőződött meg a készétel. A legszegényebb, legelesettebb vidéki romák sok helyen kényszerülnek a dögevésre, ám ebből – bár rendkívül veszélyes – viszonylag kevés fertőzés származik. Ugyanis a hagyományok szerint is ismert: a döghúst sokkal tovább kell főzni (ez csíraölő hatású, a főzés a baktériumokat gyakorlatilag elpusztítja). Tavaly egy hatéves kisfiú Mikekarácsonyfán (Zala megye) abba halt bele, hogy családja döghús evésére kényszerült, de a húst nem főzték meg eléggé.
A többségi társadalomra – a beoltottság miatt – a kanyaró már nem jellemző megbetegedés, ám ebben az évben Debrecenben komoly fertőzéshullám söpört végig a roma populációban. A megbetegedést kiváltó fertőzést a romák nagy valószínűséggel Erdélyből hozták át hazánkba.
Magyarországon a gyerekek beoltottsága 99,8%, de a becslések szerint a kimaradó gyerekek között valószínűleg nagy számban vannak romák. Nagyon sok minden függ a telepeken dolgozó szakemberektől – vélte az igazgató asszony –, mert ha azok a roma anyákkal megfelelő hangnemet használnak, és gyermekszeretetükre alapoznak, akkor könnyen meggyőzhetők az oltások szükségességéről.
A gyerekek beoltottságára vonatkozó és nagyon jó hangzó statisztikát megkérdőjelezi az ózdi hétesi cigánytelepre vonatkozó tapasztalat. Abukamar Ata, a helyi kórház szülész adjunktusa és a városi cigány kisebbségi önkormányzat Hétesen gyerekek számára oltási akciót szervezett, mivel a gyerekek nagy része nem kapta meg időben a kötelező oltásokat. Az elmaradás oka egyrészt a szülők írástudatlanságában rejlik (nem tudják elolvasni az oltásokra szóló idézéseket), másrészt a mérhetetlen szegénység miatt képtelenek voltak a buszjegyet megvenni, és gyerekeiket megfelelően felöltöztetve az orvoshoz elvinni. A közös akció révén minden gyermek egy Sport szelet kíséretében megkapta az elmaradt oltását. Az akció folytatását célzó, más Ózd környéki cigánytelepek gyermekeinek beoltására irányuló tavaly írt pályázatot a Népjóléti Minisztérium elutasította. [49]
A szociológusok által oly sokat hangoztatott állítást, hogy a rüh egyre gyakoribb megbetegedés a cigánytelepeken, Erdős Gyula, a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ dezinszekciós és deratizációs osztályvezető főorvosa cáfolja. Magyarországon minden évben 500 körüli rühes esetet regisztrálnak, de a romák körében nem gyakoribb az előfordulás. A fertőzés sokkal inkább szociális otthonokban, munkásszállásokon, kórházakban fordul elő, és csak ritkábban családoknál. Az utolsó rühjárvány 1972-ben volt, és általában minden huszonöt évben megismétlődik. A múlt évben Tiszavasváriban a romákra ráfogták azt is, hogy a gyerekeik rühesek voltak, de ezt a későbbi vizsgálatok cáfolták.
A romák körében sokkal gyakoribb probléma a tetvesség. (Lásd a 10. táblát.) Már 1961 óta próbálnak különböző intézkedési terveket kidolgozni a cigánytelepeken tapasztalható tetvesség megszüntetésére, de komoly eredményeket máig sem sikerült elérni, mivel lehetetlen egyszerre mindenkit tetűmentesíteni. Ha csak egy ember is tetves marad, akkor könnyen újrafertőzheti az egész populációt. Problémát okoz a gyakorlatban a lakosság ellenállása és az eszközhiány is. A tetű terjedése a tisztálkodás hiányosságainak következtében indul el. A hetvenes években volt egy komoly tetűjárvány az országban, és érdekes módon leginkább talán a Rózsadombon tombolt. A fejtetű nem terjeszt semmilyen betegséget, problémát akkor okoz, ha a fejbőr a viszketés miatti állandó vakarás következtében felsebesedik és – a piszkos kéz hatására – elfertőződik. Ugyanezeket a viszonylag enyhe tüneteket tapasztalhatjuk a bolha és a poloska esetében is.
A ruhatetű sokkal veszélyesebb élősködő, egyedüli terjesztője a kiütéses tífusznak, amely rendkívül rosszindulatú betegség. Jelenleg a hajléktalanok közt fordul elő, még a cigánytelepekre sem jellemző, az utolsó kiütéses tífuszos megbetegedés 1971-ben történt. Nyolc-tíz év alatt különböző programok hatására sikerült a romákat a ruhatetűtől megszabadítani. Elszomorító, hogy a ruhatetű és a tetvesség is kétszer olyan gyakorisággal jelenik meg a városi gettókban, mint a falusi cigánytelepeken. A tetvességi probléma fenyegetően áttolódott a cigánytelepekről a városokba. (Lásd a 10. táblát.)
10. tábla. Tetvességi adatok 1997-ből
Cigánytelep Gócgyanús lakóhelyek
Veszélyeztetettek száma 30 533 23 608
Fejtetves személy 754 1 748
Ruhatetves személy – 5
Fejtetvesség aránya 1,6 3,0
Ruhatetvesség aránya – 0,02
Forrás: Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ
A cigánytelepeken komoly gondot jelent a légyveszély. A légy elsősorban a szalmonella, a hepatitis–A és a tífusz terjesztésében játszik fontos szerepet. A telepeken hasonlóan jelentős probléma még a patkányveszély: az állat bolhája a pestist terjeszti, de ez szerencsére már eltűnt Magyarországról. A trihinella (borsóka) féreg a patkány szervezetéből általában sertésbe kerül át, és így a sertéshús fogyasztásával az embert is megfertőzheti. A patkány ürülékével, vizeletével a leptospira nevű kórokozó kerül az ivóvízbe, ami az embernél sárgaságot okozhat. Nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy a romák gyakrabban betegednének meg az említett betegségekben, mint mások.
A tbc világszerte terjedő tendenciát mutat, Magyarországon 1990–1995 között húszszázalékos emelkedés volt megfigyelhető. Kozma Dezső főorvos, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgató-helyettese, a WHO tanácsadója tájékoztatása szerint ma már nem léteznek külön adatok a romák körében tapasztalható tbc-s megbetegedésekről. Vannak a betegség által kiemelkedően veszélyeztetett csoportok, így elsősorban a rossz szociális helyzetben élők és a hajléktalanok. Az utolsó nem hivatalos ez irányú felmérést egy szakmai konferenciára készítették mintegy tizenöt éve. A különbség a fertőzöttség tekintetében nem volt szignifikáns, a vizsgált roma közösségekben csak néhány százalékkal magasabb arányú megbetegedést találtak, viszont ezek a betegek sokkal súlyosabb és elhanyagoltabb állapotban voltak. A magyar lakosságban minden százezer emberre negyven tbc-s beteg jut, ez az adat a romák körében sem lehet sokkal magasabb. Kozma doktor úr személyes tapasztalata szerint sem észlelhető, hogy több roma beteg lenne, mint nem cigány. A cigány betegek között viszont sokkal nagyobb számban fordulnak elő nők, mint a férfiak. Ez abból adódhat, hogy talán a nők helyzete a cigány családokban sokkal nehezebb, mint a férfiaké.
A mai napig is az orvoshoz kerülő roma betegek sokkal elhanyagoltabbak, gyakori köztük a kétoldali fertőzés is. Valószínűsíthető, hogy a romák nem járnak szűrővizsgálatokra, a főorvos szerint ugyan vannak célzott lakossági szűrések, így a hajléktalanok között is végeztek ilyet, de a cigányok körében a törvényi és morális problémák miatt nem próbáltak még hasonló vizsgálatot végezni. De ha a cigány kisebbség részéről igény lenne a telepek szűrésére, szívesen részt vennének benne, és az adatokból érdekes következtetéseket lehetne levonni. Mivel a kórházból való kikerülés után a betegség teljes kikezelése még hat hónapig is eltarthat, és a romák nagy része ezt anyagi okok miatt sem tudja kivárni, az egykor kezeltek között is sok lehet a csak részben gyógyult páciens.
Gyukits György a miskolci romák közt folytatott vizsgálata során megállapította, hogy a cigányok tbc-ről való tudása katasztrofális. Sokan még nem is hallottak róla, akik meg hallottak, valójában azoknak sincs fogalmuk a tbc-ről. Gyukits eredményei igazolják Kozma főorvos sejtéseit, a miskolci romák többsége már évek óta nem jár tüdőszűrésre. A rendszerváltás után már nincs mód valakit a tüdőszűrésre kötelezni, és egyelőre (pénz és ötlet híján) hiányoznak az ösztönző technikák is. Így aztán háborítatlanul teret nyerhet az a hagyományos, a cigányoknál általános gondolkodásmód, hogy csak akkor mennek orvoshoz, ha fájdalmaik vannak.
9. térkép. Az összes daganat okozta halálozás a férfiaknál, 1991–1994
Forrás: MTA
IX. Rák és légzőszervi betegségek
Kozma főorvos szerint a romák körében leggyakrabban előforduló légzőszervi betegség a tüdőtágulás, idült hörgőhurutok, amelyek elsősorban a nagyon erős dohányzás következményei. Gyakori a betegek gépi lélegeztetése és sajnos a betegség következtében a halál is. A tüdőtágulás egyik formájánál, a cisztás fibrózisnál genetikai hajlamosság is közrejátszhat, de a tbc esetében erről szó sem lehet. Mivel a genetikai vizsgálat kényes terület, ezért sokkal érdemesebb a vizsgálatok kapcsán családgenetikáról, mintsem a roma etnikum genetikájáról beszélni – véli Kozma főorvos.
Egy az 1980-as évek végén zajló empirikus szociológiai vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy a cigány férfiak jobban szenvednek az asztmától és egyéb nehéz légzéssel járó légzőszervi betegségtől, mint a nem cigány férfiak vagy a cigány nők. [50]
10. térkép. Krónikus, aspecifikus légzőszervi betegségek okozta halálozás, 1991–1994
Forrás: MTA
A rákos megbetegedések területén még becslésekbe sem lehet bocsátkozni. Az tény viszont, hogy jelenleg is fekszenek olyan roma betegek a Korányi Kórházban, akiket tüdőrákkal kezelnek. Egy esetleges – már korábban említett – szűrővizsgálat alkalmából ezt is vizsgálni lehetne. (Lásd a 9. térképet.)
A többi betegségnél nem lehet felfedezni a roma populációban nagyobb gyakoriságot. Lehetséges, hogy a dohányzás miatt az érrendszeri és szívbetegségek területén is sokkal magasabb lehet a romák megbetegedési aránya. Ezen a téren azért is elképzelhető a túlreprezentáció, mert a magas zsírtartalmú élelmiszerek fogyasztása – alacsony áruk miatt – sokkal jellemzőbb erre a populációra.
11. térkép. Tüdőrák okozta halálozás a férfiaknál, 1991–1994
Forrás: MTA
X. A táplálkozás
Az életmód alapvető, az egészséget döntően befolyásoló tényezője az étkezés. A huszadik század végi civilizált világban már természetesen nem az ételek mennyisége a meghatározó (a hozzájuk jutás mára nem probléma), hanem a minőségé: a zsírok, vitaminok, szénhidrátok, ásványi anyagok megoszlása, valamint a növényi rostok, az állati eredetű fehérjék aránya, az étkezések száma stb. Ez a megállapítás azonban nem vonatkozik a magyarországi cigányság egészére. Nem állnak azonban rendelkezésünkre megbízható becslések a tekintetben, hogy vajon hány magyarországi roma éhezik, mekkora az alultápláltak aránya, és mely területeken élnek leginkább ilyen személyek. A sajtóban ugyan megjelent számos híradás az iskolapadból kiszédülő cigány gyerekekről, telepeken dögöt, sünt és ürgét főző asszonyokról vagy szeméttelepeken guberáló férfiakról, mégis csak indirekt adatokkal dolgozhatunk, ha az éhezés mértékét akár csak szemléltetni is kívánjuk.
Korábban már hivatkoztunk két vizsgálatra, amelyek egyrészt a sorozáson részt vett cigány férfiaknál, másrészt a terhes roma nőknél mutatták ki, hogy súlyuk kevesebb, mint a nem cigányoké. Mindkét vizsgálat megállapította, hogy ez főleg nem a cigányok átlagosnál alacsonyabb testmagasságának tulajdonítható, hanem elsősorban a hiányos és egyoldalú táplálkozásnak. Gyukits György miskolci romák közt végzett vizsgálata szerint a romák többségének szorító feladat a napi betevő előteremtése. Egy jogvédő iroda, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Iroda egy ún. megélhetési bűnözés körébe tartozó bűnügy (egy szövetkezet krumpliraktárának feltörése, és az ott talált termény elrablása) kapcsán folytatott felmérése megállapította, hogy egy északkelet-magyarországi községben 1995-ben egy főre napi 54 Ft jövedelem, felhasználható pénz jutott. [51] Egy kiskundorozsmai egészségügyi beszámolóból kiderül, hogy a táplálkozás nem megfelelő a teljes egészében munkanélküli populációban, a felnőttek és a gyerekek egyaránt alultápláltak. [52] A Népjóléti Minisztérium 1991–92-es vizsgálata szerint a mintában szereplő 774 kelet-magyarországi roma háztartás 7%-ában ezer Ft alatti volt az egy főre eső jövedelem; a vizsgált családok 90%-a pedig alatta volt az épp aktuális létminimumértéknek. [53]
Ennek megfelelően a romák az ételhez, az étkezéshez, a testsúlyhoz való viszonya is jelentősen más a középosztályi nem cigányokéhoz képest. A táplálkozás tekintetében megállapítható, hogy bár általában ismerik az egészséges táplálkozás alapelveit, de mégsem követik ezeket az elveket. A nincstelen romák helyzeten kívülisége mellett Gyukits György ennek egy másik változatát is tapasztalta. A „jobb módú”, a megélhetéssel nem napi szinten küzdő családoknál is sok zsírt, cukrot stb. fogyasztanak, mivel ezt szokták meg. Paradox módon a zsírt, a cukrot egészségtelennek tartják, de az egészséges embert kövérnek képzelik. Idézi az egyik válaszadóját is: „Egészséges ember? Magyarul mondjam? Kövér, mint a disznó. Biztos nem olyan lesz, mint én. Mert amíg a fekélyem nem újult ki, és nyolcvanegy kilónál többre nem adtam, voltam kilencvenegy, kilencvenkettő, kilencvenhárom. Kilencvenöt meg nyolcvanöt között ingadoztam. Igaz, hogy megvolt a magasságom is hozzá, de jó húsba éreztem magam.” De ezek a családok legalább fogyasztanak friss zöldséget, gyümölcsöt és mirelitet. Tehát a jobb módú családokat inkább a túltáplálás veszélyezteti.
1992-ben végeztek egy felmérést a Balaton partján nyári táborban részt vevő cigány gyerekek között, amikor is megállapították, hogy a gyerekeknek rendkívül rosszak a fogaik. Magyarországon eleve elszomorítóak a foghigiéniára vonatkozó statisztikák, ám a roma gyerekeknél még ennél is valamivel rosszabb a helyzet. A felmérés keretén belül megvizsgáltak közt rendkívül sok volt az elhízott (obesus) gyerek. Ennek oka nem az, hogy a gyerekek túl jó körülmények között élnek, épp ellenkezőleg, nem kapják meg a koruknak megfelelő táplálékot: magas zsír- és szénhidráttartalmú, egészségtelen, olcsó élelmiszereket fogyasztanak. [54]
Szuhay Péter néprajzos úgy véli, nem csupán táplálkozási, egészségi okai vannak a romák egy részénél az elhízásnak, hanem társadalomlélektaniak és kulturálisak is. A hagyományos kultúrák többségében ugyanis a tehetősség, a gazdagság, a jólét, a magas társadalmi státus jelölésére épp a mértéktelen evést és túlhízott testet alkalmazzák. [55] Pik Katalin szociológus pedig arra hívta fel a figyelmünket, hogy az éhség rémétől csak egy vagy két generáció óta megszabadultaknál, mint a cigányoknál, természetes, hogy „az évszázados lemaradást igyekeznek minél hamarabb bepótolni”. [56]
XI. A szenvedélybetegségek
Csorba József pszichiáter, addiktológus, az Országos Alkohológiai és Addiktológiai Intézet Drogmegelőzési Módszertani Központ és Ambulancia helyettes főorvosa úgy tapasztalja, hogy a romák között valószínűleg nagyobb arányban fordul elő a drog-, nikotin- és alkoholfüggőség, mint a lakosság egyéb rétegeiben. Pontos adatok nincsenek, de véleménye szerint a klinikán kezeltek több mint húsz százaléka roma származású. A drogfogyasztás két jellemző fajtája a szipózás, ami a kilenc–tizenkét éves gyermekeket jellemzi, tizenkilenc éves kortól pedig a nagyon kemény drogok használata a jellemzőbb (heroin, kokain, speed, LSD stb.). Érdekes módon a romáknál sokkal hamarabb kialakul a drogfüggőség, mint a nem romák esetében. Ennek okait nem tudjuk meghatározni, de valószínűleg közrejátszik ebben a romák sokkal aktívabb érzelmi élete is. Az elvonáskor tapasztalható tünetek is sokkal erősebben jelentkeznek náluk, mint a nem romák körében. A drogfogyasztás anyagi feltételeit a bűnözésből szerzett javak révén teremtik elő. Érdekes a drogfogyasztók nemek szerinti aránya is: a többségi társadalomban négy férfi drogosra jut egy nő, míg a romáknál ez sokkal magasabb, akár hét az egyhez is lehet.
Az alkoholfüggőség területén szintén magasabb a romák aránya, mint a többségi társadalomé. Ehhez valószínűleg a rossz körülmények, a kirekesztettség és a másság is hozzájárul. Itt is megfigyelhető, hogy az alkoholfogyasztás a nőkre kevésbé jellemző, mint a férfiakra. A szociális helyzet az alkoholfüggőség terén elsősorban az alkoholfajták megválasztását határozza meg. Minél szegényebb valaki, annál olcsóbb és egészségkárosítóbb szeszeket iszik.
A dohányzás is sokkal jellemzőbb a roma lakosságra, mint a nem romákra. Ebben az esetben viszont a roma nők sokkal erősebb dohányosok, mint a férfiak. Mint korábban említettük, Szabolcs-Szatmár megyében az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az összes roma szülő nő 63%-a dohányzott.
A Drogmegelőzési és Módszertani Központban nem indítanak speciálisan a romák részére megelőző, a káros szenvedélyek elleni programokat. Biztosan sokkal hatékonyabban működnének ezek a programok, de az indításukhoz komoly felmérő munkára is szükség lenne. Eddig többször pályáztak ilyen program indítására, de sosem kaptak támogatást.
Tapasztalatok szerint a terápia folytatásakor sokkal többször kell a roma betegekkel találkozni, és több erőszakos kitörés figyelhető meg náluk, az elvonási tüneteket sokkal rosszabbul bírják, mint a többségi fiatalok. A droggyógyultak aránya mintegy harminc-negyven százalékos a romák esetében, ez megegyezik a többségi társadalomban tapasztalttal. Az alkoholfüggőség esetén ez szám tizenöt százalék körül alakul.
A Kaji Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola húsz tanulója körében folytatott felmérés szerint a gyerekek a családon belül találkoznak először a cigarettával és az alkohollal. Azokban a családokban, ahol a drog is jelen van, ott a tanulók is hozzáférnek a kábítószerhez. A 15–22 éves tanulók 85%-a már legalább egyszer az életében rágyújtott, és közülük 45% aktív dohányossá is vált. A dohányosok általában napi egy doboz cigarettát szívnak el. A tanulók 95%-a már fogyasztott alkoholt, és ez utóbbiak 40%-a már legalább egyszer be is rúgott. A kávé minden cigány családban előfordul, és rendszeresen fogyasztják is, a vendégfogadás elengedhetetlen kelléke. A megkérdezettek 25%-a már fogyasztott kábítószert (extasy, speed, marihuána, hasis). Általában a gyerekek kis százaléka végez rendszeres testmozgást, viszont a negyedük gyakran panaszkodik nyak-, hát-, fejfájásra. A tanulók étkezésére jellemző volt, hogy akkor esznek, amikor megéheznek. A fogyasztott ételeknél dominál a disznózsír használata, a kövér húsok, belsőségek, baromfiháj és baromfibőr túlzott fogyasztása. A tanulók háromnegyede napi 2–3 órát tölt tévénézéssel.
XII. A környezetszennyezés és a munkahelyi ártalmak
Nemzetközi vizsgálatok szerint a halálozásban vezető szerepet játszó megbetegedések okai között az életmódbeli szokásokat, elsősorban a dohányzást és a fokozott alkoholfogyasztást, a táplálkozási szokásokat sorrendben követik az egészségtelen munka- és életkörülmények, a fertőző ágensek, a szociális és pszichoszociális körülmények és a környezetszennyezés.
A létező szocializmus gazdaságpolitikája, az erőltetett iparosítás, valamint a mezőgazdaság extenzív fejlesztése jelentős károkat okozott. Az ép, egészséges környezet nem jelent meg mint érték, a környezetvédelmi szempontok nem játszottak szerepet, a mennyiségi mutatókra koncentráló ipar inkább a környezetszennyezéssel tűnt ki. Aránytalanságok alakultak ki a kommunális infrastruktúrában: pl. a 97%-os vezetékes ivóvízellátás mellett a csatornázás alig 50%-ot ért el. A települési hulladék elhelyezése nem kapott megfelelő hangsúlyt, a veszélyes hulladék ártalmatlanítása, elhelyezése nem tartott lépést a keletkezett mennyiséggel. Az illegális hulladéklerakás emberi egészségre gyakorolt hatása csaknem felmérhetetlen. Békés megyében például a legújabban végzett, a talajszennyező forrásokra kiterjedő felmérés adatai szerint 309 ipari, kommunális stb. létesítmény található, amely potenciális károsító forrásként szerepel.
Az ipari és mezőgazdasági termelés visszaesése egyrészt természetesen javulással járt: csökkent az ipari eredetű légszennyezés és hulladéktermelés. Ugyanakkor a motorizáció következtében nőtt a levegőben a nitrogén-oxidok, az illékony szerves vegyületek (benzol, toluol, xilol) és a rákkeltő policiklusos aromás szénhidrogének mennyisége. [57] Ráadásul a nagyipari és a nagyüzemi mezőgazdasági termelés összeomlása azzal járt együtt, hogy a rekultivációs tevékenység gazda nélkül maradt, az általuk felhalmozott szennyezés kezelése komoly gondot jelent.
A hazai környezet-egészségügy helyzetét tovább rontja a szociális viszonyok rosszabbodása. Így nyilvánvalóan romlott vagy legalábbis nem javult a cigányság egészséges környezethez való jutásának esélye. A cigányok többsége ma környezet-egészségügyi szempontból veszélyeztetett területeken él. Elsősorban az ország keleti, északkeleti régiójában, ahol az extenzív iparosítás a legtöbb kárt tette.
A romák az 1960-as és 1970-es években tömegesen költöztek nagyipari környezetbe, vállaltak munkát a nehéziparban, illetve az ipar is szívesen telepedett meg az olcsó és nagyszámú munkaerőt biztosító cigányok által sűrűn lakott térségekben. Többnyire környezet- és munkaegészségi szempontból veszélyes munkahelyeken dolgoztak segéd- vagy betanított munkásként. Nem tudunk olyan közleményről, amely a statisztika eszközével kimutatta volna a romákat az 1970-es, 1980-as években sújtó környezeti és munkahelyi ártalmakat. Több szociográfia számol viszont be munkahelyükön megrokkant, kizsigerelt, majd eldobott romákról.
Pik Katalin szerint például az 1980-as évek tapintható jellegzetessége volt, hogy a képzetlen munkavállaló rosszul fizetett, fizikailag megerőltető, a lakóhelyétől gyakran messze eső (ingázás) és egészségre káros munkaalkalmait gyakorta volt kénytelen cserélgetni, addig bukdácsolva, míg jobb esetben leszázalékolták, vagy belepusztult. [58]
Mint a fentiekből kiderült, a légzőszervi megbetegedések területi megoszlása nem elsősorban a környezetszennyezést tükrözi, az okok feltehetően összetettebbek, de a szennyezett levegő nagyon erős kockázati tényező. A környezeti ártalmaknak fokozottabban kitettek az egyébként is rossz körülmények között élők vagy megbetegedéssel küzdők, tehát egyebek mellett a romák, elsősorban közülük is a telepi körülmények között élők. A szeméttelepek, külszíni fejtések, egészségre veszélyes létesítmények mellett lévő cigánysorokról az elhagyott ipartelepekre vagy szeméttelepekre guberálni járó roma látványa ma a táj olyannyira megszokott eleme, mint egykor a gémes kút volt. A rendszerváltást követően feléledő hagyományos roma túlélési technikák némelyike, a gyűjtögetés, a mások által kidobott dolgok újrahasznosítása is komoly rizikót jelentenek az egészségre. Elég itt az utóbbi idők nagy port felvert gyöngyösoroszi esetre utalnunk, amikor is az illegális akkumulátorolvasztásból élő cigányok annyira elszennyezték a környezetüket, hogy az ólommérgezésbe belehalt egy kisgyermek, valamint a talaj teljes rekultivációja évtizedekbe telik és több tízmillió forintot emészt majd fel.
Gyukits György a munkahely és a munkavállaló egészségi állapotának kapcsolatát vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a munkahelyén megbetegedő roma kényszerpályára jut, amiről nagyon nehéz letérni. Egyrészt a munkavállalót az egészségtelen munkakörülmények betegítik meg, ennek következtében elveszíti munkáját, leszázalékolják vagy elbocsátják. Másrészt az a munkavállaló, aki betegsége miatt veszítheti el munkahelyét, ennek következtében kerül olyannyira rossz szociális helyzetbe, hogy a gyógyulási esélyei alaposan megcsappannak. A (roma) munkavállalóknak nincs hathatós érdekképviseletük, hiszen a munkaadók a betegséget okozó munkahelyi ártalmakat többnyire nem szüntetik meg, illetve a betegség miatt hiányzó munkavállalókat elbocsáthatják.
Ideális esetben az egészségi állapot nem befolyásolja jelentősen a mobilitási esélyeket, mivel a súlyos betegségek általában idősebb korban jelentkeznek, és ekkorra már az emberek felhalmozhattak annyit, hogy a betegség következtében fellépő negatív hatásokat könnyebben kiküszöbölhessék, vagy legalább valamelyest csökkenteni tudják. Ám a romáknál a súlyos betegség fiatalabb életkorban jelentkezik, és ennek következtében a megbetegedettek még nem képesek a negatív szociális következmények mérséklésére. A szociális ellátórendszer szegényessége miatt a szociális támogatások rendszere sem képes megállítani lecsúszásukat, elszegényedésüket, és ennek következtében ezek a beteg emberek néhány év alatt a társadalmi hierarchia aljára kerülnek. [59]
XIII. Szociális kohézió és anómia
Csak az utóbbi években nőtt meg az érdeklődés az egészségi állapottal kapcsolatos tudományokban a viszonylagos lemaradás (relatív depriváció) szubjektív, pszichológiai, illetve szociális kapcsolatokkal, kulturális összetartozással magyarázható közvetítő tényezőinek vizsgálata iránt. [60] Nemzetközi eredmények után mára már magyar kutatók is kapcsolatot vélnek felfedezni a civilizált világban talán legrosszabb demográfiai viszonyaink és a fenti tényezők romlása között. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a közelmúltban egy reprezentatív vizsgálat folyt, amikor is 1988-ban, majd 1994–95-ben a 16 év feletti magyar lakosság egészségügyi panaszait, orvoshoz fordulási jellemzőit, valamint ezek hátterében az életmód jellemzőit, a szociális, gazdasági, szociológiai és pszichológiai tényezőket vették szemügyre. A vizsgálat fontos, jelen írás számára is feldolgozható tanulságokkal szolgáló része, hogy a szociális kohézió szempontjából eminens tényezők – a társas támogatottság, az ellenséges beállítottság és az altruizmusattitűd – kapcsolatát, változásait egyebek mellett az életminőséggel összefüggésben is elemezték. Bár a vizsgálat nem tartalmaz külön a cigányságra vonatkozó adatsorokat, megállapításokat, mégis általa és indirekt kritikai módszerek segítségével óvatos, ám reményeink szerint mégis releváns eredményekhez juthatunk a magyarországi romákra vonatkozóan. [61]
Először is tisztázni kell azonban, mit is értünk szociális kohézión és anómián. Mindkettő szociológiai fogalom. Már Emile Durkheim bevezette az anómia fogalmát a társadalmi közös érdekek meggyengülésére, arra az állapotra, ha az egyén úgy látja, hogy csak deviáns úton érhet el megfelelő életkörülményeket. Az értékekbe, a hosszú távú tervezésbe, a közmegegyezésbe vetett bizalom elvesztése olyan atomizált társadalomhoz vezet, amely társadalom tönkreteszi önmagát. Ennek az állapotnak az ellentéte a társadalmi azonosságtudat, a kohézió, amelynek alapja a közös értékek elfogadása és a társas kapcsolatok gazdag, szerves hálója. Az emberi kapcsolatok természetes hálójának, a közös értékek elfogadásának, az ezen alapuló életcélok meglétének, a társadalmi azonosságtudat megbomlásának következménye a devianciák – öngyilkosság, alkoholizmus, bűnözés, egyéb önromboló magatartásformák – gyakoribbá válása közvetlenül is hatnak a megbetegedési és halálozási arányok alakulására. [62]
Richard Wilkinson munkáiban néhány éve kimutatta, hogy a fejlett országok halálozási arányai nem a GDP-vel, hanem a társadalmon belüli egyenlőtlenséggel állnak kapcsolatban. [63] Ezt Kaplan és munkatársainak Amerikában folytatott vizsgálatai igazolták. Tehát minél nagyobb a különbség a gazdagok és szegények között egy adott országban, annál magasabb a megbetegedési és halálozási arány: vagyis nem a gazdagság abszolút mértéke, hanem a társadalmon belüli gazdasági különbségek az egészségügyi állapot legjobb indikátorai. [64] Az egészségi állapot és az alacsonyabb szociális-gazdasági státus közötti szoros kapcsolat akkor is fennmarad, ha az adatokat egységesítik a hagyományos kockázati tényezők, a dohányzás, az elhízás vagy a mozgásszegény életmód szerint. Ezt igazolják Mormot és Syme eredményei, akik az USA-ban élő japánok szívkoszorúér-megbetegedési arányait elemezték, mivel a Japánban élő középkorú férfiak ilyen eredetű halálozási aránya tízszer alacsonyabb volt, mint az azonos korú amerikai férfiaké. [65] A vizsgálat során a kutatók két tényezőt: az alacsonyabb koleszterintartalmú táplálkozást és – számunkra ez most legalább annyira lényeges – a japán kultúrával és közösséggel való azonosulást tartották a legfontosabb védőfaktornak. Meglepő, hogy a hasonlóan táplálkozó, de a hagyományos kultúrához másképp viszonyuló japán származású amerikai férfiak csoportjai eltérő koszorúér-megbetegedési arányokat produkáltak. Az amerikanizálódott japán férfiak között a 45 évnél fiatalabbak között ötszöröse, a 45 évnél idősebbeknél háromszorosa volt az ilyen eredetű megbetegedés, mint a hagyományos kultúrájukhoz ragaszkodóknál. Ezzel egyező eredményekhez vezettek az USA-beli görögöknél, olaszoknál folytatott hasonló mérések is. [66]
A szociológusok, antropológusok régi tételét, miszerint a társadalmi mobilizáció, illetve a kultúravesztés vagy -csere, a hagyományos közösségek felbomlása együtt jár számos negatív, deviáns vagy anómiás jelenséggel, mivel az ebben, ezekben a folyamatokban részt vevő személy vagy csoport sérülékenyebb, védtelenebb, és így fokozottabban ki van téve betegségeknek is, íme több népegészségügyi vizsgálat is igazolta. Ezek szerint a kulturális, társadalmi azonosságtudat, a szociális kohézió az egyik legjelentősebb egészségügyi védőfaktorrá vált a modern vagy modernizálódó társadalmakban. Ennek megléte esetén a gazdagabbak akár áldozni is hajlandók a közösségért, így a lemaradók nem érzik, hogy magukra maradnak egy ellenséges világban. Az igen nagyfokú szociális kohézió, az összetartozás élménye önmagában jelentős egészségvédő faktor.
A magyarországi cigányság az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig egy radikálisan gyors, felemás sikerű modernizációs perióduson ment át: állami beavatkozásra elveszítette hagyományos élettereit (telepfelszámolás), a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét, mesterségeit (proletarizálódás), széthullott sajátos kultúrája, megszűnt a magyarországi nem cigány társadalom melletti párhuzamos léte. Az állami gyámkodás, legyen az bármennyire felvilágosult jóindulattól vezérelt, vagy fakadjon csupán az államszocializmus sanda kontrolligényéből, illetőleg az extenzív fejlődésű szocialista nagyipar mohó munkaerőéhségéből, széttépte a (nagy)családi kapcsolatokra építkező roma társadalmi hálót, és összezavarta a valamikor biztosnak tűnő valahová tartozás élményét. Kialakította ugyan a proletarizálódó romákban a saját kultúrájuktól való elszakadás igényét, az elhatárolódást hagyományaiktól, viszont ezek helyett valójában nem kínált semmiféle valós új identitást, legalábbis olyat nem, ami a megváltozott viszonyok között is biztonságot nyújthatna. A többségi társadalom – egy rövid időszaktól eltekintve – egyáltalában nem volt fogadókész a kultúraváltó romákkal szemben, sőt saját egzisztenciális problémáinak növekedésével semlegessége is egyre inkább növekvő ellenszenvvé, kimondott-kimondatlan cigányellenességgé változott.
Talán túlságosan is leegyszerűsítő a megfogalmazás – egy ilyen írásnál ez nehezen kerülhető el –, de igen komoly válságjelenségek mutatkoznak a cigány azonosságtudattal, identitással kapcsolatban. És itt nem csupán a „sikeres” első vagy második generációs asszimilánsokra, hanem a cigány (vélhetően elsősorban a romungró) eredetű csoportok többségére gondolunk.
Ennek igazolására két példa. Az 1990-es népszámlálás, mint az azt megelőzők is, önkéntes bevallás alapján készült, és így 143 ezer személyt írtak össze cigány nemzetiségűként. A KSH három évvel később készült, közel 27 ezer háztartásra kiterjedő reprezentatív vizsgálata szerint viszont a cigány etnikum elérte, esetleg meghaladta a 400 ezres nagyságrendet. [67] Nemigen értelmezhető ez másként, mint hogy a romák jó része ilyen-olyan okok miatt „érdekelt” származásának, etnikai csoporthoz tartozásának környezete előtti elhallgatásában vagy önmaga előtti elfojtásában. Bizonyítja ezt az is, hogy míg a cigányul beszélők száma népszámlálásról népszámlálásra nő, addig a cigányság asszimiláció szempontjából talán legsikeresebb időszakában, 1980-ban végzett népszámlálás szerint az egész országból mindössze 6400 személy vallotta magát cigány nemzetiségűnek. [68]
A rendszerváltás követően a változás első számú veszteseinek tekintett romák identitása, önazonossága továbbra sem erősödött érezhetően. Bár közjogilag a többségi társadalom évszázados tartozását elégítette ki a cigányság nemzetiségként, nemzeti kisebbségként való elismerésével, [69] de a romák valóságos emancipációja egyelőre késlekedik. Látványos indikátora ennek az, hogy egy ez évben végzett közvélemény-kutatás szerint a romák körében a legkevésbé kedvelt etnikum maga a cigányság, míg a legkedveltebb az – övékétől sok tekintetben a leginkább elütő életmódú – németség. [70] Mindez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a többségi társadalom által egységes egészként kezelt cigányságon belüli, a különböző eredetű, asszimiláltsági fokú etnikai csoportok közötti ellentétek, az egymással szemben táplált előítéletek valójában olyan nagyok, hogy azok erősebbek, mint a többség által megfogalmazottak. A csoportok közti averzió egyik legmegbízhatóbb indikátora a házasságkötési hajlandóság alakulása. A három fő magyarországi cigány csoport, a romungró, az oláh cigány és a beás fiatalok közötti vegyes házasodás jóval ritkább, mint a többséghez tartozók és romák közti. [71]
Az utóbbi idők magatartástudományi és pszichofiziológiai kutatásai egyértelműsítették, hogy egészségi állapotunk szempontjából alapvető: saját helyzetünket hogyan minősítjük, értékeljük. [72] A valahová tartozás bizonyítottan központi idegrendszeri stresszcsökkentő, az általános biztonságérzettel, bizalomattitűddel jellemezhető lelkiállapot feltétele. Hiánya a személyközi kapcsolatok veszélyessé minősítésével és biológiai sérülékenységgel, pl. csökkent immunkompetenciával járhat. A magyarországi cigányok körében gyakori szenvedélybetegségek (az alkohol- és kábítószer-fogyasztás, sőt a dohányzás) kialakulásában szintén alapvetőnek tekinthető a(z általában közösségi) kötődési igény kielégítetlenségéből sarjadó depressziós, céltalan lelkiállapot. Sarasonék a társas támogatás (social support) és az egészségi állapot interakciójával kapcsolatban megállapították, hogy a társas támogatás fokozza az egyén konfliktuskezelési képességeit, enyhíti a kontrollvesztett lelkiállapotot, és így elősegíti mind a testi, mind a lelki jólétet. [73]
Az MTA 1988 és 1995 között zajló reprezentatív vizsgálatának alapvető megállapítása, hogy a magyar lakosság körében a szociális-gazdasági különbségek a depressziós tünetegyüttes közvetítésével vezetnek a betegnapok magasabb számához, azaz az észlelt egészségi állapot rosszabbodásához. Ez olyannyira így van, hogy a depressziós tünetegyüttes közvetítő szerepe fontosabb, mint a közvetlen, elsődleges szociális-gazdasági tények, kivéve az iskolázottságot! A depressziós tünetegyüttes az aktív, hatvan évnél fiatalabb lakosság körében a legszorosabb kapcsolatban a szív- és érrendszeri megbetegedések miatti, majd a mozgásszervi, gyomor-, bél- és fertőző megbetegedések miatti betegnapokkal áll.
Ha az iskolázottság szerinti depresszió pontszámának átlagértékeit 1988-ban, 1994-ben, valamint a munkanélküliek 1994-es csoportjaiban hasonlítjuk össze, szembetűnő, hogy 1994-ben a nyolc általánosnál kevesebbet végzettek depressziópontszámának átlagértéke magasabb a közepesen súlyos depresszió határának tekinthető 18 pontnál. Ugyanakkor a munkanélküliek között a legalacsonyabb és a legmagasabb végzettségű csoportokban kiugróan magas a depresszióérték.
Mind az észlelt társas támogatás alacsony foka, mind az erősebb ellenséges beállítódás az alacsony iskolai végzettségű csoportoknál lényegesen gyakoribb. Az iskolázottsági szinttel párhuzamosan javul ezen jellemzők értéke, valamint a testi és lelki egészségi állapot. A legalacsonyabb iskolázottságú rétegekben az életminőség már a 20–39 éves korcsoportban is jelentősen romlik. Mára az iskola lett a család után a szocializáció második legfontosabb terepe, ahol a közösségi viselkedés normái, az együttműködési készségek és egyebek mellett az egészségvédő magatartás alapjai indirekt módon is elsajátíthatók. Nem csoda hát, hogy valamennyi felmérés szoros összefüggést mutat ki a tanultság és az egészségi állapot között. [74] (Lásd a 3. ábrát.)
3. ábra. Az életminőségi mutató (0–5) a 16 év feletti magyar lakosság körében életkor és iskolai végzettség szerint 1995-ben [A legjobb érték a 0, a legrosszabb az 5]
Forrás: MTA
Köztudott, hogy a magyarországi roma népességen belül az országos átlagnál jóval magasabb az aluliskolázottak és a munkanélküliek aránya. Kemény István az 1993–94-es reprezentatív cigányvizsgálat eredményeit ismertetve megállapítja, hogy a romák 20 és 24 év közötti korosztályának 22,3%-a, a 25 és 29 év közöttinek a 24,9%-a, a 30 és 34 év közöttinek 29,6%-a, a 35 és 39 év közöttinek 45,4%-a, a 40 és 44 év közöttinek 44,7%-a, a 45 és 49 év közöttinek 57,1%-a, az 50 és 54 év közöttinek 71,1%-a, az 55 és 59 év közöttinek 77,4%-a, a magyarországi roma népesség 14 év feletti részének összesen 42,2%-a nem végezte el a nyolc általánost.
A KSH adatai szerint a „cigány életvitelű népesség” munkanélküliségi rátája több mint háromszorosa (35,8%) a nem cigány népességének (11,2%). Az alacsony gazdasági aktivitási arány ugyanakkor arra utal, hogy a munkaképes korú cigányság jelentős hányada meg sem jelenik a munkaerőpiacon. [75] (Iskolázottság és a munkanélküliség összefüggését illetően Kemény és úgy véli, hogy az idősebb romák, elsősorban az ötven év felettiek, nagyrészt azért válnak munkanélküliekké, mert még az általános iskola nyolc osztályát sem végezték el. A fiatalok viszont azért nem találnak munkát, mert a mai munkaerőpiacon a nyolc osztály és a szakmunkásképző sem elég az elhelyezkedéshez. [76])
Tehát ha elfogadjuk a fenti vizsgálatok számos tapasztalati ténnyel is igazolt eredményeit, akkor a magyarországi cigányság a többségi lakosságnál erősebben van kitéve a depressziós eredetű vagy azzal összefüggő betegségeknek. Nem igazolható tehát az a közkeletű sztereotípia, hogy a cigányokat nem igazán viseli meg a munkahely elvesztése, vagy nem érinti őket közvetlenül az alacsony iskolázottságuk. Ez a vélekedés még akkor sem igaz, ha Gyukits György által egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen folytatott vizsgálat előzetes eredményei szerint a gazdasági átalakulás nyomán tömeges munkanélkülivé válás és elszegényedés (pauperizáció) a nem cigány származású lakosságot jobban megviselte, és látványosabban romlott egészségi állapotuk. [77] Érthető, hiszen a viszonylag konszolidált életvitel megszűnése, a folyamatos gazdagodásra épített életterv megroppanása nagyobb stresszel jár, mint a lényegében állandó szegénységgel számoló, csak a túlélést elérni vágyóban bekövetkező változás. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a cigány kultúra egyik, ha nem az egyetlen folyamatos, évszázadokon átívelő jellegzetessége, hogy ún. szegénykultúra – az ehhez rendelődött túlélési technikákkal, attitűdökkel. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ezen a kultúrán a szocializmus évtizedei nyomot sem hagytak volna. Egyebek mellett a szegénykultúra egyik jellegzetessége, a magas fokú családi, közösségi szolidaritás ma már nem tekinthető ahhoz elég szorosnak, hogy ellensúlyozni tudná az atomizált többségi társadalomban is drámaian feltörő anómiás folyamatokat. Az anómia pedig épp a társadalom alacsony presztízsű és státusú csoportjainak (egészségi) állapotát veszélyezteti a leginkább.
A depressziós tünetegyüttes, vagyis az életcélok hiánya, az ürességérzés szinte mindig együtt jár az ellenséges beállítódással. Ez többnyire nem az egyén ellenségességét jelenti a környezetéhez, hanem azt az érzést, hogy a világ, az emberek általában ellenségesek.
Az MTA vizsgálata megállapította, hogy az emberek ma Magyarországon lényegesen magukra hagyatottabban érzik magukat, mint 1988-ban. [78] Nincs ez másképp a magyarországi cigányoknál sem.
A felmérés szerint a magyar lakosság egészségromlásának hátterében álló depressziós tünetegyüttes legfontosabb összetevői a bizalom hiánya és a rendszerváltás után ugrásszerűen megnőtt teljesítménymotiváció, aminek értelemszerűen épp az iskolázatlan és/vagy munkanélküli cigányság képes a legkevésbé megfelelni.
12. térkép. A depressziós tünetegyüttesek pontszámátlaga megyék szerint 1995-ben
(A teljes minta átlaga: cca. 8,14, a minta: 12 477 fő)
Forrás: MTA
Látványosan korrelál az északkelet-magyarországi – válságrégiónak tekintett – övezet depressziós pontszámátlaga, halálozási átlaga, daganatos halálozási, krónikus aspecifikus légzőszervi betegségek okozta halálozása a cigányság létszámával és arányával. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye, ahol a KSH adatai szerint [79] a magyarországi cigány lakosság majd egyharmada (32,3%-a) él, amellett hogy élen jár a depressziós tünetegyüttes pontszámátlagában (első három helyezés), a férfiak összes halálozásában (1., 2. és 6. helyezés), a nők összes halálozásában (1., 5. és 7. helyezés), az összes daganat okozta férfi halálozásban (2., 3. és 4. helyezés), a tüdőrák okozta férfi halálozásban (2., 5. és 7. helyezés), illetve a krónikus aspecifikus légzőszervi betegségek okozta halálozásban (első három helyezés), ezen halálokok szinte mindegyikében az utóbbi 15 évben erősen szignifikáns növekedést tudhat magáénak. [80] (Hasonlítsd össze a 4., 6., 9., 10., 11. és 12. térképet.)
Az MTA eredményei alapján véleményünk szerint nem állapítható meg azonban egyértelmű összefüggés a pauperizálódás, illetve a lakó- és munkakörnyezet segítőkészsége között. Míg a minden tekintetben hátrányos helyzetű és 8,9%-ban romák által lakott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a cigányok által csak csekély mértékben (1,5%-ban) lakott, kedvezőbb helyzetű Vasban egyaránt az országos átlagot felülmúló az altruizmus, addig Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Nógrád megyében a segítőkészség átlag alatti. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei magas altruizmusérték ellenére megfigyelhető, hogy míg az ország nyugati felében inkább hajlamosak a szomszédnak, kollégának segítségére sietni, addig a Dunától keletre csak a dél-alföldi megyékben átlag feletti a segítőkészség. (Lásd a 13. térképet.)
13. térkép. Nehéz élethelyzetben számíthat a szomszéd, a munkatárs segítségére: 1995-ben
Forrás: MTA
A kilátástalanság, a céltalanság, az értékvesztett, kiüresedett lelkiállapot, illetve a bizalom hiánya (a cinizmus) összekötő láncszem az egykor a cigány nagycsaládi rendszeren nyugvó társadalmi kohézió meggyengülése, a többség, és így az állam részéről megnyilvánuló altruista gyakorlat elégtelensége, a roma közösségek többségének anómiás állapota és egyéni egészségi állapotuk romlása között. Ezzel persze nem állítjuk azt, hogy a romák rossz egészségi állapota tekintetében a cigányságot érintő, előzőekben tárgyalt „kemény” egészségügyi, higiénés, szociológiai hátrányoknál meghatározóbb a roma közösségek anómiás állapota, a gyenge társadalmi kohézió, de mindenképp hatással van arra, és tovább gyengíti a cigány származásúak egészség- és életesélyeit Magyarországon.
XIV. Az egészségmagatartás
Az egészségmagatartás szoros kapcsolatát az egészségi állapottal nem szükséges bizonyítanunk. Az orvoshoz fordulás során meghatározó tényező, hogy a páciens hogyan értékeli a jelentkező tüneteket: melyek azok, amelyekkel haladéktalanul orvoshoz fordul, melyek azok, amelyeket úgy ítél meg, hogy nem utalnak komoly betegségre, tehát nem kell azonnal orvoshoz menni, továbbá melyek azok, amelyek nem utalnak betegségre.
Gyukits György egy miskolci empirikus vizsgálat eredményei alapján úgy véli, hogy egyértelműen a fájdalom és a láz az a két tünet, amely a romákat leginkább sarkallja az orvoshoz fordulásra. Úgy tűnik, hogy az összes többi tünet ennek a két tünetnek rendelődik alá, tehát azokat, amelyek nem járnak fájdalommal, illetve lázzal, csak enyhe lefolyású betegségnek vélik, vagy egyáltalán nem is tekintik betegségre utaló jelnek.
A fájdalom és az orvoshoz fordulás kapcsolatának vizsgálatakor megfigyelhető, hogy a beteg azt is mérlegeli, hogy mennyire nagy a fájdalom, és hogy mely testrésze fáj, és erre tekintettel dönt az orvoshoz fordulásról. A betegek többnyire halogatják az orvoshoz fordulást, tehát csak akkor mennek az orvoshoz, amikor a fájdalom már kibírhatatlan. A fogfájásnál például már csak akkor, amikor már nincs mit tenni, húzni kell.
Az egészségmagatartás és az egészségi állapot kapcsolata talán épp a fogbetegségekkel kapcsolatosan mutatható be legérzékletesebben. A fogak állapota nyilvánvaló, hogy nem tekinthető pusztán esztétikai kérdésnek, hiszen a fog megbetegedése következtében számos súlyos betegség léphet fel, tehát a cigány lakosság rossz egészségi állapotának kialakulásában fogazatuk rossz állapota is szerepet játszik. A falusi cigányok nagy többsége a fogápolásra nem fordít kellő figyelmet, a szülők a gyereknél sem szorgalmazzák a rendszeres fogmosást. Így aztán már korán kialakulhatnak a fog- és ínybetegségek. A romák azonban tartanak a fogorvosi kezeléstől, és elodázzák a beavatkozást. Érdekesség, hogy még azok a cigányok is, akiknek egyébként van pénzük a fogtömésre, és a foguk még megmenthető lenne, inkább a foghúzást választják.
Általában is elmondható, hogy a romák a betegségmegelőzési és egészségmegóvási technikákat csak elvétve alkalmazzák.
A nők esetében tipikus, hogy a tünetek jelentkezésekor nincs idejük elmenni orvoshoz, mivel elsősorban ők végzik a sokszor nagy létszámú családban a háztartási munkát.
Egészségszociológusok és antropológusok között vitatéma, hogy mennyire tartanak a romák az egészségügyi intézményektől. Michael Stewart angol antropológus egy magyarországi oláh cigány közösségről írt kiváló munkájában a kérdésről így ír:
„Noha a gázsó [nem cigány – P. L.–Z. Zs.)] hatóságoktól való félelem általános, mégis kiemelten vonatkozik a gázsók világának bizonyos pontjaira: a kocsmára, a kórházra, a börtönre és – kisebb mértékben – a kaszárnyára. (...) A kórház veszélyes hely, ahol a romáknak elkerülhetetlenül el kell szakadniuk a hozzátartozóiktól, de amennyire csak lehet, megpróbálják enyhíteni az elszakadást. A kórházban fekvő hozzátartozók látogatása a település kalendáriumának szerves része, és a közeli rokonok mindig szép számmal állják körül a beteg rokon ágyát. A hivatalos látogatási időben a betegágy körül kirajzolódik a roma közösség ünnepi képe, ami leginkább a férfiaknak és a nőknek a szoba két oldalán való felsorakozásában, a csoport érkezésekor és távozásakor váltott legünnepélyesebb köszönésekben, valamint a magukkal hozott italban nyilvánul meg. A romák ugyan jól tudják, hogy az ital és a gyógyszer kizárják egymás, de azt is tudják, milyen erős jelképe az ital a romák testvériségének, és hogy emellett mennyire tisztítja a testet is.” [81]
J. C. Salloway ezzel szögesen ellentétes álláspontot foglal el. Egy városi cigány közösség orvoshoz fordulási szokásairól, illetve az egészségügyi ellátórendszer igénybevételéről szólva vitatkozik azzal a közkeletű felfogással, mely szerint a cigányok félnek a kórháztól, és ezzel magyarázható körükben a kórházi ellátás igénybevételének ritkasága. Szerinte egyszerűen a cigányok csak a rossz minőségű ellátási formákhoz tudnak hozzáférni, és ennek következtében nem szívesen veszik azokat igénybe. [82]
Egy újabb, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal megbízásából végzett kutatás inkább Stewart teóriáját erősíti meg. A kutatásvezető Neményi Mária szerint az egészségügy és a romák világa annyira különbözik, hogy a sikeres, zavarmentes kommunikációnak köztük jelenleg nincs esélye. [83]
Az olyan közösségekben, amelyek nem szívesen fordulnak orvoshoz, vagy nem ismerik el annak jelentőségét, az öngyógyítás gyakori jelenség. A miskolci romák körében az öngyógyítás az olyan, kevésbé súlyosnak tartott betegségek esetében figyelhető meg, mint a megfázás vagy a fejfájás. Gyakran fogyasztanak teákat, főleg a meghűlésekre, sokszor kérnek gyógyszert rokonoktól, ismerősöktől, szomszédoktól. Ez azonban egyáltalán nem különbözik a többségi társadalomban szokásostól. A tradicionálisnak tekinthető gyógymódok alkalmazását azonban egyáltalán nem tapasztalták a miskolci cigányoknál. Ez azzal magyarázható, hogy a városi cigányság körében a tradíciók veszítettek erejükből, ennek következtében a szülők és nagyszülők nem tudják már átörökíteni a fiatal nemzedéknek a természetgyógyászattal kapcsolatos szokásaikat. [84]
Mindenképp egy jövőbeli kutatásnak kellene tisztázni, hogy elérik-e egyáltalán a szükséges, az állapotuknak megfelelő egészségügyi ellátást a romák. Tapasztalataink szerint ugyanis, ha már ki is alakult egy egészségtudatos gondolkodás a körükben, a jelenlegi egészségügyi rendszer, illetve annak gyakorlata nehezíti az ellátásokhoz való hozzáférést.
Az orvosi ellátás elérhetősége praktikusan azért válhatott kérdéssé, mivel a társadalombiztosítási rendszer csak azok számára biztosítja automatikusan az egészségügyi ellátást, akik rendelkeznek társadalombiztosítási kártyával. A tanulmány írását megelőzően azt gondoltuk, hogy a társadalombiztosítási kártyák megszerzése a munkanélküli romák számára súlyos gondot jelenthet. A munkanélkülivé válók társadalombiztosítási kártyájának érvényessége ugyanis lejár, és ekkor érvényességét meg kell újítani, aki nem teszi, annak nem jár egészségügyi ellátás.
A társadalombiztosítási kártya esetében Gyukits György nem tapasztalta, hogy a munkanélküliek vagy a munkanélkülivé válók kiesnének a társadalombiztosítási rendszerből, ezzel szemben megállapítható, hogy a romáknak elsősorban azért nincsen társadalombiztosítási kártyájuk, mert nem ismerik fel ennek jelentőségét, másképpen fogalmazva az egészségügyi ellátás bonyolultsága az, amely miatt kiesnek a rendszerből.
Az ellátási formák többsége ingyenes, de vannak olyan egészségügyi szolgáltatások, amelyekért fizetni kell, ilyen volt például a fogászat. Ha a beteg nem tudta megvásárolni az egészségügyi szolgáltatást, akkor ellátatlan maradt. A cigányság rossz anyagi helyzete miatt jellemző, hogy sokszor igen kis összeg kifizetése is gondot jelent, így akár pár száz forint is, és emiatt ellátatlanul maradnak. Ráadásul az orvosi beavatkozás elmaradásának következtében olyan súlyos betegségek léphetnek fel, amelyek gyógyítási költsége az elmaradt orvosi beavatkozás többszörösébe kerül a társadalombiztosítónak.
A beteg fizetőképessége nemcsak az egészségügyi ellátás megvásárlása esetében lehet az ellátást meggátló tényező, hanem a beteg otthona és az egészségügyi intézmény közötti utazás, illetve ennek költsége esetében. Ráadásul az orvosi hálapénz (paraszolvencia) egészségügyünk szerves részévé vált, így a rossz anyagi helyzetben lévő cigányok nem tudják megvásárolni a gyógyulásukhoz szükséges kedvezőbb körülményeket.
Gyukits György vizsgálatai rámutatnak arra, hogy nagy különbség mutatkozik a háziorvos, valamint a kórházi vagy szakorvosok és a romák viszonyában. Míg a zömükben aprófalvakban élő romák és háziorvosaik között kényszerűen is kialakul egy kooperatív viszony, hiszen együttműködésre vannak kényszerítve, az orvos gazdasági okokból is a betegeire szorul (kártyapénz), a betegnek a törvényben garantált szabad orvosválasztási joga pedig praktikus okokból nem érvényesül; addig a kórházi vagy szakellátásban mindennaposak az orvos–beteg konfliktusok.
XV. Előítéletek és diszkrimináció
Az alkotmány alapján a Magyar Köztársaság területén élőknek joga van a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez. [85] Az alaptörvény számos más törvény mellett tiltja még az emberek faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzeten alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetését. [86] Ez azonban nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a romákat ne különböztetnék meg negatívan. [87] Ezeknek az eseteknek a nagy részét a hivatalok, közintézmények, illetve ezek munkatársai követik el.
A nem magyar anyanyelvű romák vitathatatlan hátrányban vannak a magyar anyanyelvűekkel szemben már a kapcsolatfelvételnél is. Ugyanilyen hátrányokban van részük a hagyományos közösségekben élő vagy iskolázatlan, analfabéta cigányoknak is. Mindezek ellenére a magyarországi egészségügyi intézményrendszernek – pl. a betegtájékoztatás területén – még próbálkozásáról sem tudunk, amivel ezeket a hátrányokat enyhítenék. Ez persze összefügg azzal, hogy a jelenlegi ellátási gyakorlat egyáltalán nem betegpárti. Az új betegjogi törvény talán enyhíthet a helyzeten, de ma a beteg még mindig kiszolgáltatottja az őt ellátó intézménynek.
Ezek a problémák némi jóindulattal nem minősíthetők tudatos diszkriminációs gyakorlatnak. A kérdés jó ismerői viszont állítják, hogy a romákkal szembeni nyílt és tudatos diszkriminációtól sem mentes az egészségügy. Az egészségügyi hatóság és a roma kliens közötti viszony egyik meghatározó elemének tartja Neményi Mária a diszkrimináció termőtalajául szolgáló előítéletességet, és a cigányok ezzel szemben megnyilvánuló, szóvá is tett ellenérzéseit, amelyet a hatóság oldalán állók jó része a többséggel szembeni agresszióként és hamis, felfokozott öntudatként él meg. [88]
Ádám György akadémikus véleménye szerint a romák hátrányosabb helyzetben vannak, mint a többségi társadalomhoz tartozó páciensek, mivel a legalizált hálapénz leszurkolása nélkül eleshetnek még a legszükségesebb ellátásoktól is. Ádám cáfolta azt a közkeletű nézetet, hogy a romák „többet panaszkodnak orvosaikra”, hogy költségmentességüket kihasználva több műhibapert kezdeményeznének egészségügyi intézményekkel szemben. A valóság éppen a fordítottja, a cigányok alig vállalkoznak az ellátás során szerzett sérelmeik orvoslásának jogi útra terelésével. [89]
Általános a roma kliensekkel szembeni udvariatlanság, sőt durvaság – véli Gyukits György. Ez többször a páciens kultúrája iránti érzéketlenségből fakad, de oka lehet a mélységesen előítéletes személyiség is. Nem rendelkezünk külön az orvosok, az egészségügyi szakszemélyzet előítéletességére vonatkozó adatokkal, de valószínűleg aligha lehet kisebb, mint az össztársadalomban mért adatok. [90]
Anonimitását megőrizni kívánó, de biztos forrásból tudomásunk van arról a felháborító és büntetőjogi következményekkel járó gyakorlatról, hogy az egyik, cigányok által sűrűn lakott megyében a szülészeteken a cigány nők tudta nélkül végeznek gyógyászati beavatkozásokat az érintetteken: szülés után spirált helyeznek el, sterilizálnak. Mindezt arra való hivatkozással, hogy csak segíteni kívánnak a családtervezésre képtelen cigányokon.
Mindezek ellenére talán meglepő, hogy a kisebbségi ombudsmanhoz ügyforgalmi statisztikája szerint – éppúgy, mint a foglalkoztatásra vonatkozóan – egyetlen egészségi ellátással kapcsolatos panasz sem érkezett 1997-ben. [91]
Összefoglaló megállapítások
1. A romák egészségi helyzete rosszabb, mint a nem cigány lakosságé. Ez legfőképp nem genetikai vagy kulturális okokra vezethető vissza, hanem szociális-életmódbeli eredetű.
2. Sejthetően egészségi állapotuk hasonló a velük megegyező szociális körülmények között élő szegényekéhez. Ezt azonban még kutatásoknak kell megerősítenie, illetve azt is, hogy ezzel a társadalmi nagycsoporttal összevetve mégis léteznek-e roma egészségi sajátságok.
3. A cigányság várható életesélyei nagyon rosszak: 10–15 évvel élnek kevesebbet, mint a nem cigányok. A romák demográfiai összetétele torzított a fiatal korosztályok irányába.
4. Az iskolázottság, az egyik legfontosabb egészségi védőfaktor tekintetében nőtt a romák lemaradása az összlakossághoz viszonyítva.
5. A romák siralmas foglalkoztatási helyzete egészségi kockázati tényező. A betegség és a munkanélküliség között kölcsönösségi viszonyt állapítottunk meg. A korán jelentkező betegségek csökkentik a cigányok mobilizációs esélyeit.
6. A romák lakókörülményei rosszabbak, mint a többségi társadalomé. Különösen így van ez a válságrégiók falvaiban, ahol a cigányok közművesítetlen, túlzsúfolt lakásokban élnek. A városi romák helyzete a proletárokéval mutat rokonságot. Kedvezőtlen jelenség még a romák szegregációja és újratelepesedése.
7. Bár a perinatális halálozás és a koraszülések száma a romák körében is csökkent, de még mindig nagyobb, mint a nem cigányoknál.
8. A cigányság a fertőzések és járványok által veszélyeztetett népcsoport, de az utóbbi húsz évben csökkent a megbetegedések száma, és mára nem tér el a hasonló társadalmi státusú nem cigányokétól. A legtöbb fertőző betegség a nem megfelelő higiéniás körülményeknek tudható be, és így azok különösen a telepeken élő romákat veszélyeztetik.
9. A romák körében leggyakrabban előforduló légzőszervi betegség a tüdőtágulás és az idült hörgőhurutok, amelyek elsősorban a nagyon erős dohányzás következményei. A rákos megbetegedések területén még becslésekbe sem lehet bocsátkozni.
10. Szinte a cigányság egésze egészségtelenül táplálkozik. A romák többségét kitevő szegények egyhangúan étkeznek, olcsó, zsír- és szénhidrátgazdag ételeket fogyasztanak. A jobb módú családokat inkább a túltápláltság veszélye fenyegeti. A cigányok körében létező probléma az éhezés és az alultápláltság, amelyek az elkövetkező generációkra is hatással lehetnek.
11. A romák körében igen elterjedtek a szenvedélybetegségek: az alkoholizmus, a dohányzás és a drogfogyasztás.
12. A környezetszennyezés és a munkahelyi ártalmak nem veszélyeztetik kevésbé az érintett romákat most sem, amikor lényegében megszűntek a nehézipari vállalatok, és a romák tömegesen szorultak ki egykori munkahelyeikről. A romák többsége ma is szennyezett környezetben lakik, és veszélyes helyeken dolgozik.
13. A kilátástalanság, a céltalanság, az értékvesztett, kiüresedett lelkiállapot, illetve a bizalom hiánya (a cinizmus) összekötő láncszem az egykor a cigány nagycsaládi rendszeren nyugvó társadalmi kohézió meggyengülése, a többség és így az állam részéről megnyilvánuló altruista gyakorlat elégtelensége, a roma közösségek többségének anómiás állapota és az egyéni egészségi állapot romlása között. Ezzel nem állítjuk azt, hogy a romák rossz egészségi állapota tekintetében a cigányságot érintő „kemény” egészségügyi, higiénés, szociológiai hátrányoknál meghatározóbb a roma közösségek anómiás állapota, a gyenge társadalmi kohézió, de mindenképp hatással van arra, és tovább gyengíti a cigány származásúak egészség- és életesélyeit Magyarországon.
14. A romák egészségmagatartása a hasonló státusú csoportokéval rokon. Amíg lehet, nem fordulnak orvoshoz, nem használnak preventív eljárásokat egészségük karbantartása érdekében.
15. A romákat az egészségügyi ellátásban is diszkriminálják. Hátrányosan különböztetik meg őket eltérő származásuk, kultúrájuk, nyelvük és alacsony vagyoni helyzetük miatt. A családorvosokkal kooperatívabb viszonyt alakítanak ki, mint a szakrendelésen vagy a kórházban dolgozókkal. A hálapénzrendszer fokozottan sújtja a cigány lakosságot.
Ábrák, táblák és térképek jegyzéke
Ábrák
1. A cigány és a nem cigány életvitelű népesség nemek és korcsoport szerint
2. Az összes csecsemőhalálozás és ezen belül a cigány csecsemők halálozásának változása ezrelékben Magyarországon, 1970–1990
3. Az életminőségi mutató (0–5) a 16 év feletti magyar lakosság körében életkor és iskolai végzettség szerint 1995-ben
Táblák
1. A magyarországi cigányság létszáma régiónként az 1971-es és az 1994-es reprezentatív cigányvizsgálat adatai szerint
2. A cigányok megoszlása településtípusok szerint
3. A cigány és a teljes magyarországi népesség generációs megoszlása 1993-ban
4. A tíz vezető halálok Magyarországon és Szabolcs-Szatmár megyében 1978-ban
4/a Vezető halálokok cigányoknál Szabolcs-Szatmár megyében 1978-ban
5. Vezető halálokok a Baranya megyei cigányoknál 1978-ban
6. A cigány népesség korcsoportjainak iskolai végzettség szerinti megoszlása 1993-ban
7. Nem cigány férfiak és nők megoszlása iskolai végzettség szerint 1993-ban
7/a Cigány férfiak és nők megoszlása iskolai végzettség szerint 1993-ban
8. A 15–74 éves férfi népesség megoszlása foglalkoztatottság szerint 1993-ban
8/a A 15–74 éves női népesség megoszlása foglalkoztatottság szerint 1993-ban
9. A különböző iskolai végzettségű nem cigányok megoszlása foglalkoztatottság és munkanélküliség szerint 1993-ban
9/a A különböző iskolai végzettségű cigányok megoszlása foglalkoztatottság és munkanélküliség szerint 1993-ban
10. Tetvességi adatok 1997-ből
Térképek
1. A cigány életvitelűek területi eloszlása 1993-ban
2. A cigány életvitelűek aránya a népességben 1993-ban
3. A férfiak összes halálozása megyénként, 1981–1984
4. A férfiak összes halálozása megyénként, 1991–1994
5. A nők összes halálozása megyénként, 1981–1984
6. A nők összes halálozása megyénként, 1991–1994
7. Perinatális (0–6. nap közötti) halálozás 1995-ben
8. Csecsemőhalálozás (7–365. nap) 1995-ben
9. Az összes daganat okozta halálozás férfiaknál, 1991–1994
10. Krónikus, aspecifikus légzőszervi betegségek okozta halálozás, 1991–1994
11. Tüdőrák okozta halálozás férfiaknál, 1991–1994
12. A depressziós tünetegyüttesek pontszámátlaga megyék szerint 1995-ben
(A teljes minta átlaga: cca. 8,14, a minta: 12 477 fő)
13. Nehéz élethelyzetben számíthat a szomszéd, a munkatárs segítségére: 1995-ben
________________________________________
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A magyarországi romák egészségi állapota. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A magyarországi romák egészségi állapota. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. július 1., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)