A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cigánynak lenni Magyarországon Jelentés 2007. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cigánynak lenni Magyarországon Jelentés 2007. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 10., kedd

Cigánynak lenni Magyarországon Jelentés 2007

link: http://www.eokik.hu/data/files/129436056.pdf

Cigánynak lenni
Magyarországon
Jelentés 2007
A gyûlölet célkeresztjében
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány
Szer kesz tet te: Tör zsök Eri ka, Paskó Ildi és Zolnay János
Budapest, 2008

© Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány
Kiadja az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 24. félemelet 1.
Levelezési cím: 1461 Budapest, Pf. 362
Telefon: (+36 1) 216 7292, 456 0779, fax: (+36 1) 216 7696
Internet: www.eokik.hu • E-mail: minor@eokik.hu
Felelős kiadó: dr. Törzsök Erika igazgató
Minden jog fenntartva.
Nyomdai előkészítés és nyomás:
eMeL Press Kft., (+36 70) 418 4382
E-mail: molnart@freemail.hu

Tartalom
Törzsök Erika: Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
Hidvégi-B. Attila: Válogatás a magyarországi romákat
érintő legfontosabb eseményekből – 2007 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
Temetetlen múlt
Lakatos Elza: Vidámpark a holtakon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71
Szociálpolitika
Mózer Péter: Jóléti alternatívák és szegénység
– Szegénység, jövedelmi egyenlőtlenségek, munkapiaci
kirekesztés, jóléti transzferek Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75
Mészáros Magdolna: Az állami paternalizmustól az egyéni
felelősség felé – Szegénység, jövedelmi egyenlőtlenségek, munkapiaci
kirekesztés, jóléti transzferek Szlovákiában. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99
Hidvégi-B. Attila: Gumibottal csillapított éhség –
Éhséglázadások Szlovákiában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123
Egységesülő munkaerőpiac
Fleck Gábor: Romániai cigány közösségek migrációs stratégiái. . . . . . . . . . . . . . . . 131
Eparu Krisztián: Gáborcigányok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145
Virág Tamás: Programok a cigánytelepek felszámolására
(Tervek és tapasztalatok). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165
Hidvégi-B. Attila: Gárdaszellem. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179
Tér és társadalom
Zolnay János: A határtalan város
– Városfejlesztés és közoktatáspolitika Pécsen. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 213
Zolnay János: Nyilvánvaló és közvetlen veszély . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255

Előszó
A magyarországi roma közösségek helyzetét a szegénység, a közel két évtizedes
munkapiaci kirekesztés és a fokozódó térbeli és közoktatási szegregáció jellemzi. A
romákkal kapcsolatos kormányzati cselekvés tehát mindenekelőtt társadalompolitika
feladat és nagyban függ az éppen hivatalban lévő kormány gazdasági és elosztási
elveitől és persze tényleges lehetőségeitől. Vannak azonban a roma társadalom
léthelyzetének olyan speciális jellegzetességei, amelyek nem teszik teljesen üressé
a „romapolitika” kifejezést. A szegregáció alapvetően tünete a magyarországi közoktatás
nagyfokú egyenlőtlenségeinek, de azért a roma diákok helyzete mégiscsak
egyedi, mivel arányuk az adott iskola piaci pozíciójának legfontosabb ismérve. A
tartós munkanélküliség sem csupán roma probléma, de az állásra jelentkező romáknak
meg kell küzdeniük a diszkriminációval is. De a gyűlölet célkeresztjében
is kifejezetten a romák állnak: ebből a szempontból 2007 vízválasztó volt. Immár
nemcsak uszító honlapok szítják az indulatokat, de megalakult egy nyilas szimbólumokat
használó paramilitáris szervezet, amely ősszel elkezdte megfélemlítő akcióit
a romák lakta településeken. Néhány elítélő nyilatkozaton kívül a kormánynak egyelőre
sejtelme sincs arról, hogyan reagáljon erre a fejleményre, a parlamenti ellenzék
és a hozzá közelálló sajtó pedig távlatos és felelős magatartás helyett igyekezett
politikai tőkét kovácsolni a gárda megalakulásából.
Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány Roma jelentés
sorozatának mostani kötete nem annyira a 2007. év legfontosabb eseményeire, mint
inkább problémáira kívánja irányítani az olvasó figyelmét.
A kötet Lakatos Elza rövid, megrázó riportjával kezdődik. Emlékezésről és felejtésről
van szó egy Várpalota melletti tó kapcsán, ahol száznál is több romát lőttek
agyon a második világháború utolsó hónapjaiban a magyar csendőrök. De erre a
helyszínen nem lehet emlékezni: a kivégzés helyén korábban vidámpark volt, ma
pedig horgásztó, amit egy vállalkozó kerítéssel zár el a külvilágtól. A temetetlenség
állapota nemcsak a halottaktól tagadja meg a méltóságot és a gyászt, de a ma élőket
is szembesíti újra meg újra a múlt lezáratlanságával, csakúgy, mint az elárasztott
erdélyi Bözödújfalut ellepő tározóból kimeredő templomtorony, amely egyszerre
emlékezteti a tó partján piknikezőket az 1944-ben deportált székely szombatosok
és a később elpusztított Maros megyei falu temetetlen állapotára.
A szegénység nem új keletű probléma, de 2007-ben sokan, sokféle szempontból
hasonlították össze az egy helyben toporgó Magyarországot és a bátor reformokat
végrehajtó és dinamikusan fejlődő gazdasággal rendelkező Szlovákiát. Nem
tagadjuk a szlovákiai gazdaság eredményeit, mégis fontosnak tartottuk, hogy bemu-
5
tassunk egy másfajta szempontot is: Mészáros Magdolna és Mózer Péter a szegénység és
a munkanélküliség mértékét, a romák helyzetét és a problémákra adott válaszokat
elemzi a két országban, Hídvégi Balogh Attila pedig felidézi a szociális ellátások megkurtítása
nyomán 2004-ben kitört kelet-szlovákiai éhséglázadásokat.
Románia EU-csatlakozása időszerűvé tette a két ország közötti munkaerő-migráció
problémáját. Az első évek mindenesetre nem igazolták azokat a várakozásokat,
hogy az EU-bővítést követően romániai munkavállalók tömegesen keresnek
majd legálisan és illegálisan munkát Magyarországon. A kötetben Fleck Gábor és Eparu
Krisztián foglalkozik a romániai romák migrációjával. Fleck Gábor írása áttekintést
ad a probléma egészéről, míg Eparu Krisztián egy Magyarországon meglehetősen
ismeretlen közösséggel, a gáborcigányokkal ismerteti meg az olvasókat.
A szaktárca modellprogramnak tekintette a cigánytelepek felszámolásának projektjét,
már csak annak csekély összege miatt is. Virág Tamás a projekt első fázisának
mérlegét igyekszik megvonni írásában.
Az iskolafenntartó önkormányzatoknak 2007 tavaszán kellett első ízben alkalmazniuk
a szabad iskolaválasztást, illetve az iskolai szelekciót korlátozó jogszabályokat.
Zolnay János tanulmánya azt vizsgálja, hogy csökkent-e a jogszabályhely
alkalmazása folytán az iskolai szegregáció a 2007-ben beiratkozott első osztályos
diákok körében az előző évhez képest Pécsen, illetve, hogy vajon képes-e a városi
önkormányzat összehangolni városfejlesztési és közoktatási politikáját. Az utóbbi
probléma azért időszerű, mert Pécs belterületén a 2001-es népszámlálás szerint
több alacsony státuszú lakás volt és több alacsony státuszú család élt, mint a kiterjedt
bányászkolóniákon. A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt a dél-dunántúli
nagyváros fejlesztési szempontból legérzékenyebb területén akar nagyszabású és
nagymérvű dzsentrifikációs hatású fejlesztéseket megvalósítani. Miközben tehát a
város oktatáspolitikája valamiféle egyensúlyra törekszik és lehetőségeihez mérten
igyekszik fékezni a közoktatási szegregációt, a fejlesztések szándékolt vagy nem
szándékolt következménye az lesz, hogy szegény és cigány családok sokasága szorul
ki a város belterületéről. A folyamat következményeivel pedig utólag lesz majd
kénytelen szembenézni az önkormányzat.
Az év ijesztő szenzációjáról, a Magyar Gárda megalakulásáról, annak hazai és
nemzetközi visszhangjáról ad részletes beszámolót Hidvégi Balogh Attila írása.
A sorozat hagyományaihoz híven az év romákkal kapcsolatos eseményeit
összegző kronológia segíti az olvasókat a tájékozódásban. A kötetet Zolnay János öszszegző
tanulmánya zárja.
Törzsök Erika
6
Válogatás a magyarországi romákat érintő
legfontosabb eseményekből – 2007*
Január
Három kecskeméti roma család kártérítési pert indított az önkormányzat és
a helyi speciális iskola ellen, mivel fogyatékosnak nyilvánították gyermekeiket. A
három család 15, 14 és 12 éves gyermekeit – a keresetek szerint – az óvoda befejezése
után tévesen nyilvánították fogyatékosnak, és ennek következményeiről
nem is tájékoztatták a szülőket. Egy másfél éve megkezdett országos vizsgálat alkalmával
született szakpszichológusi vélemény kimondta: a gyerekek nem fogyatékosok.
Az egyik család jogi képviselője azt az álláspontot képviselte a tárgyaláson
, hogy a gyermeket a fogyatékossá nyilvánítással nemcsak megbélyegezék, hanem
behozhatatlan hátrányba is került, továbbtanulását, felnőttkori elhelyezkedését lényegében
meggátolták ezzel az intézkedéssel. Az alperesek a családonként egymillió
forint kártérítésre igényt tartó keresetek elutasítását kérték a bíróságtól, arra
hivatkozva: a fogyatékosságot nem az intézmény, hanem egy független szakértői
bizottság állapította meg. Ruska Zsuzsanna, az érintett kecskeméti Nyíri úti speciális
iskola vezetője szerint a felülvizsgálatok során a szülők kérhették volna az
iskolaváltoztatást. A szülők viszont azt állították, hogy erre vonatkozó pontos útbaigazítást
nem kaptak az iskolától. A tárgyaláson megjelent Horváth Aladár, a Roma
Polgárjogi Alapítvány elnöke és Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő is.
Mohácsi a bíróság folyosóján tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a másfél éve
kezdett vizsgálatok szerint több tízezer gyereket nyilvánítanak igazságtalanul fogyatékossá
Magyarországon: 96 százalékuk roma.
Megszűnt a folyamatos rendőri jelenlét Olaszliszkán. A rendőrség 2006. október
15. óta tartott fönn folyamatos járőrszolgálatot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei
Olaszliszkán, ahol feldühödött helyiek meggyilkolták Szögi Lajos tiszavasvári
tanárt, miután autójával elsodort egy kislányt. A gyerek könnyebb sérülésekkel
megúszta a balesetet. A következő napokban számtalan fenyegetés érkezett a faluba
a helyi romáknak címezve, s közülük többen – a gyilkosság miatti bosszútól
tartva – elmenekültek otthonaikból. A bűncselekmény utáni napokban naponta
tíz-tizenkét rendőr tartózkodott éjjel-nappal a településen, később a létszám
két járőrpárra csökkent. December közepére úgy tűnt, normalizálódik a helyzet
7
* A válogatás a RomNet, a Népszabadság és az MTI internetes archívuma alapján készült
Olaszliszkán. Akkor azonban a gyilkosság helyszínétől távol eső helyi romatelepet
dobálták meg kővel ismeretlenek, egy ház pedig – azóta is tisztázatlan körülmények
között – kigyulladt. Ekkor újból megerősítették a járőrszolgálatot a faluban.
2007 januárja viszont már nyugalomban telt el a zempléni településen, ezért a rendőri
vezetés nem látta már indokoltnak a huszonnégy órás járőrözést.
A kormány különösebb feltűnés nélkül megszüntette az 1990-ben létrehozott
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt. A kisebbségi politikát 2007 elejétől Gémesi
Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára felügyeli. Az országos kisebbségi
önkormányzatok elnökeivel erről 2006 őszén, a Kormányhatározat módosítása
után folytattak vitát. Hogy a kisebbségi vezetők tudomásul vették a hivatal
megszüntetéséről szóló döntést, annak okára csak abból lehet következtetni, amit
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke nyilatkozott: szerinte
politikai szempontból erősebb pozíció, ha a kisebbségi ügyek egy tárca, a Szociális
és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alól a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerülnek.
Lehetett volna rosszabb döntés is – vélte Kolompár. Heinek Ottó, a Német
Kisebbségi Önkormányzat elnöke is osztja azt a véleményt, hogy a változás akár
kedvezőnek is nevezhető: a Miniszterelnöki Hivatal valóban magasabb közigazgatási
szint. Elmondta, hogy Gémesi Ferenc tájékoztatása szerint nem csökken sem
a kisebbségüggyel foglalkozó kormányzati szakértők száma, sem a kisebbségek
szervezeteinek költségvetési támogatása.
Senki sem mondhatja, hogy a kormány nem jeleskedett a cigánypolitikával
foglalkozó intézmények átszervezésében. Ennek újabb állomása volt, hogy a bizottságok
megszűntek, helyettük Kiss Péter akkori szociális miniszter vezetésével
megalakult a Roma Integrációs Tanács. Sokféle hivatal, titkárság és testület foglalkozott
már a romák helyzetének javításával – valódi eredmények nélkül. A Cigányügyi
Tárcaközi Bizottság elődjét még a Horn-kormány hozta létre a kilencvenes
évek közepén, a Romaügyi Tanácsot pedig Medgyessy Péter miniszterelnök 2002-
ben. Akik eleve nem értették, mi szükség van párhuzamosan két testületre, utólag
igazolva érezhették magukat: mindkettő megszűnt. (A Romaügyi Tanács jó ideje
amúgy is csak papíron létezett és a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság sem sok vizet
zavart.) A kormány határozata szerint a „konzultatív, véleményező, javaslattevő” integrációs
tanács feladata egyebek mellett a döntések előkészítése, új programok
kezdeményezése. Nincs értelme egyszerre két cigányügyi bizottságot fenntartani –
indokolta az átszervezést Ürmös Andor, a szociális tárca roma integrációs főosztályának
vezetője. Ráadásul az egyikben a kormányzati, a másikban a civil szakértők
kaptak helyet, így az a látszat keletkezett, hogy nincs közöttük együttműködés. Az
átalakítással Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke
8
is egyetértett. Az előzetes egyeztetéseken Kolompár javasolta, hogy a Roma Integrációs
Tanács munkájába vonják be a cigány civilszervezeteket is. Kérése meghallgatásra
talált, a kormányzati delegáltak és az OCÖ elnöke mellett a roma közösségek
hét képviselője is a tanács tagja lett. A felkért roma szervezetek jelöltjei közül
Kiss Péter választotta ki azokat, akik bekerültek a tanácsba. A Roma Integrációs
Tanács ülésein állandó meghívottként többek között a kisebbségi ombudsman és
az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke is jelen lehet.
Elítélte a Jobbik Magyarországért mozgalom illetve párt által létrehozott
ciganybunozes.com honlapot a Magyarországi Munkáspárt 2006. Az oldal üzemeltetői
olyan cikkeket, publikációkat közölnek, amelyekben a cigány népességet mint
kollektív bűnösöket jelenítik meg. Hangvételük sok esetben nyíltan uszító, felháborítóan
általánosító, és a „cigánybűnözés” kifejezéssel az egész etnikumot megsértik
– hangoztatta a Munkáspárt 2006 közleménye. A Jobbik egyoldalúan, nem az összes
tény figyelembevételével közelíti meg a problémát, hasonlóan a II. világháború előtt
föllépő szélsőjobboldali erőkhöz: csak most nem a zsidóságban, hanem Magyarország
legnagyobb lélekszámú etnikumában, a cigányságban vélik megtalálni ellenségüket,
a társadalmi problémák első számú okozóit – olvasható a Munkáspárt 2006
felhívásában. A Magyarországi Munkáspárt 2006 a demokratikus értékek védelme
érdekében elhatárolódik a Jobbik Magyarországért mozgalomtól, és ezt elvárja a Jobbikkal
választási szövetségre lépett Fidesztől is – zárult a közlemény.
Demonstrációt tartott a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet a jászladányi iskola
és a polgármesteri hivatal előtt. A helyi alapítványi iskola vezetője ugyanis lezárta
azt a folyosószakaszt, amelyen keresztül az alapítványi és az önkormányzati iskola
tanulói az ebédlőbe jártak. Így az utóbbiak – zömmel roma diákok – kénytelenek
voltak az utcáról megközelíteni a helyiséget. A polgárjogi szervezet vezetője indiai
ruhát öltve, mezítláb vonult be a községházára, azt jelezve: a jászladányiak a cigányokat
idegen nép gyermekeinek tartják. Dankó István polgármester az általa
korábban megadott időpontban nem vette át a petíciót. Arra kérte a küldöttséget,
várják végig a testületi ülés egyik beszámolóját. A demonstrálók erre nem voltak
hajlandóak.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter Jeruzsálemben ünnepélyesen
felavatta a miatyánk lovári nyelvű tábláját az Olajfák hegyén álló Miatyánk-templomban.
„A mai esemény kiemelkedő jelentőségű, hiszen a Miatyánk-templomban,
ahol az 1800-as évek vége óta magyar nyelven már ott áll a szent ima, felavattuk
a táblát lovári nyelven a miatyánk szövegével, cigány honfitársaink és azok tiszteletére,
akik őrzik emléküket” – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy több mint
9
száz nyelven örökítették már meg ezt az imát. Részt vett az emléktábla felavatásán
Michel Sabbah, Jeruzsálem latin pátriárkája, a szentföldi keresztények legfőbb egyházi
méltósága. A pátriárka az avatás előtt a patriarkátus központjában fogadta a
magyar delegációt.
Három roma fiút ültetett az autójába egy ittas férfi Olaszliszkán, majd rövid
száguldás után oszlopnak ütközött. Mindez azon az úton történt, ahol meglincseltek
egy tiszavasvári tanárt, miután autójával elsodort egy cigány kislányt – és nem
sokkal a tragikus eset után. A balesetben a roma fiúk közül az egyik súlyosabban
megsérült. Az ügyről beszámoló Blikk szerint a férfi azt kiabálta a kocsiban,
hogy „Együtt döglünk meg”, majd egy bukósisakot húzott a fejére, és nekiment
egy villanyoszlopnak. A férfit, D. Z.-t a bámészkodó gyerekek kérték meg, hogy
próbálják ki, mennyivel tud menni az autó, így tudta az autóba ültetni őket. A sárospataki
rendőrkapitányság közúti közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást.
A vizsgálat első megállapításai szerint nem az útviszonyoknak megfelelő
sebességgel haladt a 45 éves férfi a kocsival, és elvesztette uralmát a jármű felett.
Ennek egyik oka lehet, hogy alkoholt fogyasztott.
Befejeződött az a vizsgálat, amelyet egy cigányellenes hozzászólásokkal megtűzdelt
rendőrségi honlap miatt indított az ORFK. Az előítéletes rendőröket pszichológiai
tréningre küldték. A rendkívül durva cigányellenes hozzászólások miatt
Bene László akkori országos rendőrfőkapitány 2006 őszén felfüggesztette a Holdudvar
nevű belső rendőrségi honlap működését. A szélsőséges kijelentésekre egy
CD-n kimentett gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Garamvölgyi László, az ORFK
szóvivője közölte, hogy sikerült azonosítani azokat, akik rasszista hozzászólásokkal
jelentkeztek a honlap fórumain: a szóvivő azt hangsúlyozta, hogy jó részük nem
is rendőr, hanem irodai dolgozó. Máté Mihály, a CD-n szereplő gyűjtemény egyik
készítője viszont állította, hogy ennél jóval többen fogalmaztak meg cigányellenes
véleményeket az adott fórumon. Az országos főkapitány által elrendelt fegyelmi
vizsgálatot befejezték, a rendőrség a szóban forgó harminc munkatársának – van
közöttük tiszt, tiszthelyettes, járőr és nyomozó, irodai alkalmazott, férfi és nő, kevésbé
iskolázott és jogi egyetemet végzett is – olyan egyhetes tréninget szervezett,
amelynek célja az előítéletektől mentes gondolkodás kialakítása. A tréning résztvevői
nagyon fogékonyak a téma iránt, őszintén érdeklődnek, hogyan lehet kezelni
az előítéleteket – mondta a képzés egyik vezetője, Bobák Artúr rendőr alezredes, a
bűnmegelőzési intézet főeladója. „Merem állítani, hogy a többségük nem rasszista”
– jelentette ki. Ha valóban így lenne, nem világos, miért írogattak rasszista hozzászólásokat
a Holdudvarra. Bobák Artúr erről nem kívánt véleményt nyilvánítani,
mint mondta, ennek elemzése hosszabb időt igényel.
10
Romákkal találkozott és mindennapjaikról érdeklődött Gyurcsány Ferenc az
abaúji Alsóvadász romatelepén. A miniszterelnököt sok tucatnyian köszöntötték,
panaszkodtak neki, és kérték, mutasson helyzetükből kiutat. A másfél ezer lakosú
abaúji településen majd ötszáz roma él, a munkanélküliség körükben jócskán meghaladja
a nyolcvan százalékot – mondta Kiss Lászlóné polgármester Gyurcsány
Ferencnek, amikor végigkísérte a telepen. Gyurcsány Ferenc több roma férfi, nő
és gyermek mondandóját végighallgatva, a cigánysor hepehupás földútján végigmenve
betért a többgyermekes Siroki Jenőné házába és elbeszélgetett vele. Ezzel
egyidőben Bajnai Gordon (akkor fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos, ma
fejlesztési miniszter) újságíróknak azt mondta: mintegy 120 milliárd forint áll rendelkezésre
a komplex kistérségi programok fejlesztésére 2007 és 2013 között. Szerinte
ez a program tenni akar a vidéki mélyszegénység újratermelésének megakadályozásáért.
Bajnai azt mondta – szavait az újságírókon kívül a helybéli romák
is hallhatták –, hogy a mai magyar társadalom válságtünete, a mélyszegénység
növekvő ütemű, generációkon átívelő újratermelődése, egyre erőteljesebb területi
koncentrációja a legaggasztóbb gondok egyike. A komplex térségfejlesztési program
működőképességének záloga, hogy erősen támaszkodik a helyi adottságokra
és erőfeszítésekre, és sikerét az is biztosíthatja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv II.
több operatív programja elkülönít olyan forrásokat, programelemeket, amelyeket
a kiválasztott kistérségekben használnak fel – tette hozzá. A program támogatja
a foglalkoztatást, az oktatást, az egészségügyi és szociális ellátást, a közszolgáltatások
fejlesztését, a fenntartható környezeti és infrastrukturális fejlesztéseket is.
Bajnai emlékeztetett arra: Alsóvadászon már több mint kétszázmillió forintot nyertek
uniós forrásból az iskola és az óvoda fejlesztésére. A komplex programra fordítandó
nagyjából 120 milliárd forintból a huszonnyolc leghátrányosabb helyzetben
lévő kistérségbe egyenként négymilliárd forint juthat.
Névre szóló levelet küldött az Országos Cigány Önkormányzat a több mint ötezer
helyi roma kisebbségi képviselőnek, remélve, hogy minél többen csatlakoznak
a Jobbik elleni feljelentéshez. Az OCÖ ugyanezt kéri a romákkal szolidáris
nem cigány civil szervezetektől is – mondta ifjabb Bogdán János, az országos önkormányzat
szóvivője, aki 2007 elején közölte, hogy az OCÖ büntetőfeljelentést
tesz a „fasisztoid nézeteket valló pártképződménynek” nevezett Jobbik ellen.
A kassai székhelyű szlovákiai alkotmánybíróság elrendelte három szlovákiai
roma nő panaszának újravizsgálását. A kelet-szlovákiai illetőségű, a panasz alapjául
szolgáló eset idején még kiskorú roma lányokat állításuk szerint 2003-ban akaratuk
ellenére sterilizálták. A beavatkozást végző kórház illetékesei nem tájékoztatták
sem a szülőket, sem pedig a gyámhatóságot. Bejelentésüket a Test és Lélek
11
nevű szlovákiai civilszervezet más hasonló panasszal együtt 2005-ben megküldte
az ENSZ-nek is. A kórház illetékesei tagadták a vádat. Azt hangsúlyozták, hogy a pácienseiket
felvilágosították a szükséges lépésről, és ők beleegyeztek a műtétbe. Azt
viszont elismerték, hogy nem kérték ki a leányok szüleinek és az illetékes gyámhivatalnak
a véleményét. Néhány hónappal később a Kassa megyei rendőrség bizonyítékok
hiányában leállította a nyomozást. Határozatukat az illetékes ügyész
is jóváhagyta. Ezután a világszervezet illetékesei is elfogadták a szlovákiai bűnüldöző
szervek megállapításait, s a gyanút alaptalannak minősítették. A három sértett
azonban a szlovák alkotmánybírósághoz fordult, amely úgy határozott, hogy
a nyomozati anyag több megállapítása felületes, és néhány vonatkozásban nem
meggyőző. Barbora Bukovská ismert szlovák polgárjogi aktivista üdvözölte az alkotmánybírósági
döntést, amely lehetővé teszi, hogy alaposan kivizsgálhassák, vajon
három éve valóban nem sérültek-e súlyosan a három fiatalkorú emberi jogai.
Szinte valamennyi mohácsi cigány család hazaérkezett Svédországból, majd
kétszáz szomszédjukkal együtt Kanadába készültek kivándorolni. Azt azonban
nem tudták – még a kisebbségi önkormányzat elnöke sem –, hogy az észak-amerikai
ország már évekkel a mostani kivándorlási mizéria előtt visszaállította a vízumkötelezettséget
hazánkkal szemben. Az ezredfordulón utazott ki Mohácsról kétszáz
család Kanadába, többségük azóta már hazatért. Kovács István, a mohácsi cigány
kisebbségi önkormányzat elnöke állítása szerint a Kanadát megjárt családok
azt mesélték a Svédországból kénytelenségből hazatért rokonaiknak, hogy amikor
annak idején megérkeztek a kanadai repülőtérre, rövid kihallgatás után azonnal
menekültstátushoz, majd munkához és pénzhez jutottak. Polgár Viktor akkori külügyi
szóvivő szerint Ottawa idén újra megvizsgálja a korábbi döntést, de munkát
vállalni addig is csak külön engedéllyel lehet az országban. A mohácsiak a kanadai
nagykövetséggel akarták felvenni a kapcsolatot. Mohácson hatvan hazatért romának
adtak három hónapra munkát egy közmunkaprogram keretében.
Befolyással való üzérkedés gyanúja – ez az egyik szála annak a szerteágazó
nyomozásnak, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi
osztálya folytatott a baloldali vezetésű Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ)
gazdálkodási visszásságait vizsgálva. A büntetőügy 2005 márciusában kezdődött.
Többek között hűtlen kezelés, illetve sikkasztás elkövetésének gyanúja miatt indult
büntetőeljárás az OCÖ költségtérítési elszámolásaival és egy kríziskeret felhasználásával
kapcsolatban A 2003-as, 2004-es, 2005-ös időszakra vonatkozott a
több millió forintról szóló nyomozás. A rendőrség elkülönített egy további eljárást
a számvitel rendjének megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt,
ismeretlen tettes ellen. Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt is nyomoztak a
12
cigány képviselő-testülettel kapcsolatba hozható személyek tevékenységét miatt.
A feljelentő Farkas Antal képviselő – a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége
(CSZOSZ) elnökhelyettese volt.
Két társadalmi csoport van, ahol alacsony az aktív dolgozók aránya: ezek közül
az egyik a hazai roma közösség. A segélyek gyakran arra ösztönzik a az embereket,
hogy ne vállaljanak munkát – vélte Kiss Péter, 2007-ben szociális és munkaügyi,
ma kancelláriaminiszter. Növelni kell szerinte az aktív munkavállalók számát. Kiss
Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségénél tartott tájékoztatóján mondta,
hogy társadalmi támogatottságra van szükség a munkaerőpiacról kiszorult emberek
újbóli munkába állításához. Kiss szerint két hazai társadalmi csoport van, ahol
alacsony a dolgozók aránya: a magyar roma társadalom, és a munkalehetőségeikben
sérültek, rokkantak köre. Kiss Péter hozzátette: ma Magyarországon hatszázötvenezer
megváltozott munkaképességű ember kap segélyt, és a segélyek gyakran
arra ösztönzik a az embereket, hogy ne vállaljanak munkát. Az Új Magyarország
Fejlesztési Terv keretein belül összesen hat programot indít a kormány a munkavállalói
aktivitás növelésére.
Nem született közös nyilatkozat a sajtóban megjelenő cigányozásról azután,
hogy a kisebbségi ombudsman az olaszliszkai gyilkosság kapcsán általános állásfoglalást
kért a magyar újságírók Etikai Együttműködési Testületétől – írta a Roma
Sajtóközpont. Kaltenbach Jenő akkori kisebbségi ombudsman azt kérte, hogy
az Etikai Együttműködési Testület általános állásfoglalásban ítélje el a „sajtóban
egy-egy konkrét eset kapcsán újra meg újra felerősödő, felelőtlen, diszkriminációs
hangulatkeltésre is alkalmas cigányozást”. A MÚOSZ etikai bizottsága ugyan
elfogadott egy állásfoglalás-tervezetet, amelyet elküldött az Etikai Együttműködési
Testület alapító tagjainak és a társult tagszervezeteknek; közös nyilatkozatot
azonban nem sikerült kiadni. A MÚOSZ etikai bizottságának álláspontja szerint
„az olaszliszkai gyilkosságból nem a sajtó híradásai kreáltak cigányügyet, hanem
a sajtón kívüli társadalmi jelenség hordozta magában a rasszizmust, amiről a sajtó
kötelességszerűen hírt ad”. A bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy vannak lapok
és újságírók, akik tevőlegesen szítják a gyűlöletet és az erőszakot. A bizottság Bayer
Zsolt Magyar Nemzetben megjelent, Cigányliszka című írását nevesítette, amely
az állásfoglalás szerint „megsértette mind a sajtótörvény előírását, mind a közös
etikai alapelvekben megfogalmazott követelményeket”. A MÚOSZ etikai bizottságának
állásfoglalásával egyetértett a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar
Újságírók Kárpátaljai Szövetsége és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének
Elnöksége is, a Sajtószakszervezet elnöke pedig az ombudsmannal közös személyes
tanácskozásra tett javaslatot.
13
Bulgária és Románia csatlakozásával mintegy 2,5 milliónyi roma népesség került
be az Európai Unióba. Korózs Lajos szocialista szakpolitikus erről tartott Lévai
Katalin EP képviselővel közösen sajtótájékoztatót. Az Országgyűlés szociális bizottsága
2007 február elején Brüsszelben ülésezet; ezzel az eseménnyel nyitotta meg
Magyarország az esélyegyenlőség évét. A rásztvevőket fogadta az EU szociális ügyekért
felelős biztosa, Vladimir Spidla. Lévai Katalin szerint a nők, az idősek, a romák
vagy a fogyatékossággal élők érdeke nem válhat a pártpolitikai csatározások áldozatává.
Egyúttal elismerte: azzal, hogy 2007-et az esélyegyenlőség évének nyilvánította
az unió, jelezte: baj van ezen a területen. Lévai az unió esélyegyenlőségi bizottságának
egyetlen magyar tagjaként év végén írásban számolt be arról, mit tett hazánk az
esélyegyenlőségért 2007-ben. Hatvanmilliárd forintot fordítottak esélyegyenlőségi
célokra, ennek nagyobb része uniós támogatás. Jelentős részét rehabilitációra és
akadálymentesítésre szánták, kisebb hányada jutott a romatelepek felszámolására, a
nők foglalkoztatásának javítására, távmunkahelyek megteremtésére.
A Lungo Drom és tizennyolc másik cigány érdekképviseleti szervezet részvételével
szövetség alakult a 2007 márciusi területi és országos cigány önkormányzati
választásokra. Farkas Flórián közlése szerint a választási szövetséghez baloldaliak
és liberálisok is csatlakoztak. A Fidesz táborához tartozó Lungo Drom elnöke bejelentette,
hogy tizenkilenc szervezetből álló szövetség jött létre annak érdekében,
hogy az Országos Cigány Önkormányzat jelenlegi vezetését leváltsák. Farkas Flórián
azt is állította, a szövetségben vannak konzervatív, baloldali és liberális érzelműek
is, akik politikai hitvallástól függetlenül akarják képviselni a magyar cigányság
ügyét. A tizenkilenc szervezetből álló szövetség a 2007. március 4-i területi
és országos cigány önkormányzati választáson közös országos és területi listákat
állított azért, hogy az előző országos cigány önkormányzati vezetés felhatalmazását
visszavonja, és „egy szakmai alapon nyugvó, valós társadalmi támogatottságú
érdekképviseletet hozzon létre”. Nyilatkozatuk szerint „az Országos Cigány Önkormányzat
jelenlegi vezetése a demokratikus intézmény funkcióját megcsúfolva folyamatosan
korrupciógyanús ügyekben szerepel, nem a cigányság érdekét, csupán
a vezetőség egyéni érdekét szolgáló tevékenységet végez”. A szövetségesek arra
szólították fel az OCÖ tagjait, hogy a választásokig „ne hozzanak újabb, a cigányságra
nézve hátrányos döntéseket”, a kormányt pedig arra kérték, se nyíltan, se a
háttérből ne manipulálja a cigányság önszerveződését, befolyásolva ezzel a választások
eredményét. Farkas Flórián úgy vélte: az OCÖ négy éve cselekvésképtelen,
súlyos erkölcsi és szakmai válságban van. Szerinte ha a magyar cigányság most nem
ismeri fel, hogy változtatni kell és összefogásra van szükség, akkor „meg is érdemli
azt, amilyen helyzetben van”. A fideszes országgyűlési képviselő aggasztónak nevezte,
hogy a cigányok körében 88-90 százalékos a munkanélküliség.
14
A Csongrád megyében élő cigányok létszámát, életkörülményeit feltáró kutatást
kezdeményezett a megyei önkormányzat első cigány képviselője. Ilyen felmérés
nem készült a rendszerváltás óta. Ma tíz- és húszezer közé tehető az itteni roma
lélekszám. Pontosan ezt azért nehéz meghatározni, mert a hivatalos számláláskor
az dönt, ki vallja magát cigánynak – írta a Délmagyarország. Károlyi Sándor, a megyei
közgyűlés első cigány képviselője elmondta: háromféle ívvel járják majd a családokat
a helybeli kérdezők. A helybeli biztosok pontosan tudják, ki tartozik a kisebbséghez,
és ki nem, függetlenül attól, kik vallják magukat cigánynak. Megnézik
az egy lakásban élő személyek számát, az életkori összetételt, a cigány nyelv ismeretét,
a lakás felszereltségét – és azt is, hány embernek nincs munkahelye. Mindezt
azért teszik, hogy végre pontos képük legyen a döntéshozóknak arról, mennyien
vannak és milyen segítségre szorulnak az érintettek.
Február
Burka Ferenc és fia, akiket ártatlanul elítéltek, s csaknem hat évre börtönbe zártak,
egy debreceni bankban fölvették azt a negyvenötmillió forintot, amelyet kárpótlásként
kaptak a magyar államtól. A két újszentmargitai roma férfit 1999-ben
tartóztatták le gyilkosság vádjával. 2002-ben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mindkettőjük
bűnösségét megállapította társtettesként, nyereségvágyból elkövetett
emberölés bűntettében, és a fiút 15 év, az apát 13 év fegyházra ítélte. 2003-ban a
Szegedi Ítélőtábla – mint felülbírálatra alkalmatlan és megalapozatlan ítéletet – hatályon
kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei
Bíróság felmentő ítéletet hozott, és a két férfi kiszabadult a börtönből. Az apa és
fia eredetileg ötven-ötvenmilliós kártalanításra tartott igényt. A hosszú hónapokig
tartó pereskedésben végül egyezség született a felperesek és a magyar állam
nevében eljáró Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium között. Eszerint idősebb
Burka Ferenc húszmillió, ifjabb Burka Ferenc huszonötmillió forint kárpótlásban
részesül. Ez a Magyarországon valaha megítélt legmagasabb összegű állami kártalanítás.
Idősebb Burka Ferenc korábban azt mondta, ha kézhez kapja a pénzt,
elköltözik Újszentmargitáról, mert a faluban még mindig gyanakvással tekintenek
rá, az egyezség megszületése után azonban úgy nyilatkozott: mégis marad
Újszentmargitán, s még nem tudja, mire költi a pénzt, de – mint mondta – biztosan
ad belőle a családtagjainak is. Ifjabb Burka Ferenc már elköltözött a faluból, élettársával
Polgáron él.
A második világháború idején létező fasiszta szlovák államot, és az akkori állítólagos
jólétet éltette Pozsony központjában több tucat újnáci, akik közül a leg-
15
többen éveken keresztül a magyar-, zsidó- és romaellenes megnyilvánulásai miatt
tavaly betiltott Szlovák Közösség (Slovenská pospolitost) tagjai voltak. A magukat
legújabban a Szólásszabadságért Kezdeményezésként (Iniciatíva za slobodu slova)
megnevező bőrfejűek támogatták Ján Sokol pozsony-nagyszombat megyei római
katolikus bíborost, aki 2006 karácsonyán elismerően nyilatkozott a Jozef Tiso-féle
bábállam életszínvonaláról. Véleményét akkor azonnal elítélte a szlovákiai zsidó
hitközség és több roma polgári szerveződés is. A bíboros viszont elhatárolódott a
pozsonyi tüntetőktől, akik ellen pozsonyi fiatal antifasiszta aktivisták is felléptek.
Összecsapásukat a nagy erőkkel kivonuló rendőrség akadályozta meg. Több tüntetőt
elővezettek, személyi sérülés nem történt.
A romák hamarosan Magyarország lakosságának húsz százalékát teszik
majd ki, s „akkor majd retteghetünk, hogy mit kezdünk velük” – ez a mondat
Schmitt Páltól, a Fidesz alelnökétől, EP-képviselőtől származik, és Brüsszelben,
az Országgyűlés szociális bizottságának kihelyezett ülésén hangzott el. A
fogyatékosügy, a romák integrációja, a nők társadalmi esélyeinek javítása – ezek
voltak 2007-nek mint az unió esélyegyenlőségi évének kiemelt témái, területei.
Az ehhez tartozó magyar nemzeti stratégia céljait vitatták meg az Országgyűlés
szociális bizottságának tagjai – Brüsszelben, amikor is először tartott az Európai
Parlamentben kihelyezett ülést magyar parlamenti bizottság. A kezdeményező
Lévai Katalin MSZP-s EP-képviselő volt, aki az ülésen kifogásolta, hogy
a női és férfi foglalkoztatási kvóták kiegyenlítésére vonatkozó, illetve a diszkriminációt
tiltó törvények nem működnek Magyarországon. Felhívta a figyelmet
arra, hogy az EU-ban prioritás a romák kérdése, amiben része van annak is,
hogy az újonnan csatlakozó államok roma lakosai révén harminc százalékkal
nőtt az uniós népességen belüli arányuk. Az ülésen a fideszes László Tamás a
lakótelepek gettósodásának veszélyeire hívta föl a figyelmet. Emellett a főállású
anyaság és a gyermekvállalást segítő családtámogatási rendszer erősítését,
a diszkriminációmentes munkajog megteremtését szorgalmazta. Schmitt Pál,
a Fidesz alelnöke, EP-képviselő viszont a romák érdekében emelt szót. Úgy fogalmazott:
hamarosan Magyarország lakosságának húsz százalékát teszik ki, s
„akkor majd retteghetünk, hogy mit kezdjünk velük”. Hozzátette, romáknak és
nem romáknak közösen kell megoldást találniuk. A Schmitt által mondottakról
Lévai Katalin azt mondta: szerencsétlen a megfogalmazás, mert félreértésre adhat
okot. Nem rettegni kell a problémától, hanem közösen megoldást találni rá.
Az európai néppárti Járóka Lívia keményen bírálta a nemzeti stratégiát, különösen
a romák esélyegyenlőségét célzó programot. Szerinte ma Magyarországon
a lakosság 78 százaléka lenézi a cigányokat, ezért látszatpolitizálás helyett
hatékony megoldásokat kell keresni a problémára.
16
Anyagi nehézségei miatt egy hónapon át csak híreket és zenét sugároz a Rádió
C – jelentette be egyik műsorukban Fátyol Tivadar igazgató. A kulturális minisztérium
ötmillió forintos gyorssegélyt adott a rádiónak. Az ötödik születésnapját 2006
októberében ünneplő adóval szolidaritást vállalt a RomNet internetes portál is,
amely öt napra elsötétítette képernyőjét, elérhetetlenné tette híreit. Fátyol Tivadar
már 2006 végétől beszélt arról, hogy erkölcsi támogatásban sohasem szenvedett
hiányt, anyagi támogatásnak azonban igencsak híján van a Rádió C. Panaszolta: nagyon
nehezen boldogul a zömében előre biztonsággal nem kalkulálható pályázati
pénzekből gazdálkodó médium, s a konkrétumok említését elhárítva elmondta:
„kormányszinten tárgyalnak arról”, hogy állami forrásokhoz jutna az adó. Kállai
Katalin, a kulturális miniszter romaügyi stratégiai főtanácsadója azt mondta: a
folyamatos működés érdekében hosszú távú megoldást kell találni Magyarország
első roma rádiójának ügyére. A továbblépéshez azonban „szükséges, hogy az intézmény
rendezze az alapfelállást”.
A 2006-ban leégett és 2007 elején ismét felgyújtott kőbányai Országos Cigány
Információs és Művelődési Központ (OCIMK) értékesítése, valamint az Országos
Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének politikája ellen tiltakozott mintegy harminc
ember a szervezet fővárosi Dohány utcai székháza előtt, miközben a testület
közgyűlést tartott. A demonstrációt szervező Farkas Antal OCÖ-képviselő – aki korábban
az alelnöki tisztséget töltötte be, amíg ezt a pozíciót meg nem szüntették
–, szerint tiltakozni kell, mert az önkormányzat tulajdonában lévő Gyömrői úton
lévő elhagyatott épület közel másfél milliárd forintot ér, és negyvenmillió forintos
adósság mellett száznegyvenmillió forintért kívánják elárverezni. Az OCÖ székháza
előtt főként vidékről autóbusszal felszállított tizenéves fiatalok követelték Kolompár
Orbán távozását, és a Lungo Drom színeiben induló képviselőkkel arra
biztatták az elektorokat, hogy ne támogassák a Magyarországi Cigányszervezetek
Fórumának (MCF) szövetségi listáját a választáson. Kolompár Orbán arra kérte a
tiltakozást szervező képviselőket, hogy az éppen zajló közgyűlésen szólaljanak fel,
„ne az utcára vigyék a politikai nézeteiket”. Kolompár nem értette a tüntetők aggályait,
mivel Farkas Antal, aki az OCÖ felügyelőbizottságának elnöke, maga is
megszavazta az OCIMK eladását, és annak összegével is tisztában volt.
Kaltenbach Jenő akkori kisebbségi ombudsman és Palya Bea énekes lettek Magyarország
esélyegyenlőségi nagykövetei; megbízólevelüket Kiss Péter akkori szociális
és munkaügyi miniszter adta át Budapesten az esélyegyenlőség éve keretében. A
nagykövetek feladata, hogy személyiségükkel és munkájukkal hívják fel a figyelmet
az esélyegyenlőség ügyére. Médiakampányt indítottakl partnerségi konferenciát rendeztek
az esélyegyenlőségi nagykövetek megválasztása kapcsán. Kaltenbach Jenő,
17
1995 óta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa volt, 2005-től az
Európai Ombudsman Intézet alelnöke. Az ombudsman vezetője volt az országos német
kisebbségi önkormányzatnak is. Kaltenbach Jenő ombudsmani bízatása idén jár
lejárt, újrajelölni nem lehetett, mert a második ciklusát töltötte ezen a poszton. Palya
Bea magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett
közreműködik világzene, dzsessz, énekelt vers műfajokban is.
Újra megszaporodtak a cigányellenes kirohanások Magyarországon, ezért a
gyűlöletbeszédet önálló büntető törvénykönyvi tényállásként kell szabályozni –
mondta az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Nem elegendő abban bízni,
hogy a társadalom többsége elutasítja a gyűlöletet keltő kijelentéseket, jogilag is
szabályozni és büntetni kell azokat az embereket, csoportokat, szervezeteket vagy
pártokat, amelyek nyíltan egy adott kisebbségre nézve sértő, uszító, lázító rasszista
kijelentéseket tesznek – mondta Kolompár Orbán. Annak ellenére, hogy a javaslatot
már többször is visszadobta az Alkotmánybíróság, az OCÖ arra kérte a
parlamenti pártokat, hogy még az Országgyűlés 2007-es tavaszi ülésszakára terjesszék
be az erre vonatkozó javaslataikat, és sürgősséggel tárgyalják, majd fogadják
el azt. „Ha a Jobbik büntetlenül gyalázhatja a cigányságot a szólásszabadságra
hivatkozva, akkor erkölcsi és politikai felelősség terheli az egész társadalmat, mert
ennek a beteg, náci eszme terjedésének véget kell vetni” – jelentette ki az OCÖ elnöke.
Ifj. Bogdán János szerint „szellemi holokauszt zajlik Magyarországon, de ha
a szélsőségek továbbra is teret kapnak, legközelebb egyenesen a cigányság fizikai
megsemmisítésére szólíthatnak fel”. Az OCÖ szóvivője ismételten kérte a Fideszt és
szövetségeseit, főként a Lungo Drom cigányszervezetet és roma származású parlamenti
képviselőit, hogy ne a cigányság, hanem a valódi konzervatív értékek védelmében
határolódjanak el a velük szövetségben lévő szélsőséges csoportosulástól.
„A Lungo Drom vesse le magáról a kápó szerepét, ne asszisztáljon ahhoz, hogy
a másodrendű állampolgárként kezeljék a cigányságot, és ne pajzsként használja
maga előtt a Jobbikot” – mondta Bogdán. Az OCÖ elnöke a sajtótájékoztatón azt is
közölte: a Jobbik Magyarországért Mozgalom ellen büntető feljelentést tesznek közösség
elleni izgatás és uszítás miatt, és a beadványhoz valamennyi cigány kisebbségi
önkormányzati képviselő csatlakozást kérték. Bíber József, a Jobbik alelnöke
az OCÖ Dohány utcai székháza előtt tartott korábbi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:
polgárháborúhoz vezethet, ha Kolompár Orbán nem hajlandó a cigánybűnözésről
tárgyalni velük. Erre reagálva az OCÖ elnöke viszont kijelentette: „nincs
miről tárgyalnunk egy radikális, fasiszta nézeteket valló szervezettel”.
Roma parlamentet hoznak létre a cigány kisebbség képviselői Romániában,
hogy hatékonyabban intézhessék az Európai Unió legnagyobb, általuk két és fél
18
milliósra becsült közösségének ügyeit. Megpróbáljuk erőinket egyesíteni, közös
hangot szeretnénk, amelyen szólni tudunk majd a belföldi és az európai hatóságokhoz,
hiszen eddig az volt a baj, hogy ahány szervezet, vezető volt, külön-külön
mind a romániai cigányság nevében beszélt – indokolta a roma parlament létrehozásának
szükségességét Nagyszebenben élő Florin Cioabă. Szervezete, a Keresztény
Romakör az öt-hat legnagyobb roma párttal és egyesülettel közösen kezdeményezte
a roma képviselőház létrehozását. Eddig több mint száz szervezet csatlakozott
hozzájuk, állítja Cioabă, akit munkájában a bukaresti törvényhozás roma
képviselője, Nicu Păun is segít. A roma parlament az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetében
elképzelt kulturális autonómiatanácshoz hasonló, négyszázharminc
fős testület lesz. A közösség oktatással, kultúrával foglalkozik, a képzési, felzárkóztatási
programokat figyeli, a munkahelyteremtést szorgalmazza és segíti, hiszen a
romániai cigányság nyolcvan százaléka munkanélküli – összegezte a tennivalókat
Florin Cioabă.
Azonnali lemondásra szólítja fel a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma
(MCF) Farkas Flóriánt fideszes parlamenti tisztségéről vagy a Lungo Drom elnöki
posztjáról, mert véleményük szerint e két pozíció egyidejű betöltése „a jelen politikai
helyzetben” károsan befolyásolja a romák társadalmi integrációját. „Felszólítjuk
Farkas Flóriánt, a cigányság érdekében döntse el, hogy ellenzéki parlamenti képviselő
vagy egy roma civil szervezet vezetőjeként kíván dolgozni a cigányságért”
– mondta ifj. Bogdán János, az MCF szóvivője, hozzátéve: „a romák jogi, gazdasági
és szociális helyzetét figyelembe véve nem megengedhető, hogy ellenzéki képviselőként
a miniszterelnök beszéde alatt kivonuljon a parlament ülésterméből, majd
fél óra elteltével tárgyalást kezdeményezzen a romák nevében a kormányfőnél”.
Bogdán szerint az „identitás válságban” lévő roma politikus „kordon- és falbontó”
cselekedeteivel elzárja a lehetőséget attól, hogy a kormányzat tárgyalópartnernek
tekintse a cigányságot az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtásában. Aggodalmát
fejezte ki armiatt is, hogy a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és
Polgári Szövetség elnöke az ellenzéki párt támogatásával a cigányügyet is az utcára
viszi, mert az MCF meggyőződése szerint a roma érdekeket csak a parlament falain
belül lehet tisztességesen képviselni. Arra kérték a Lungo Drom tagságát, hogy ne
az erőszakot, hanem a tárgyalásokat támogassák.
Harminckét roma férfi előállításával fejeződött be egy rendőr elleni éjszakai
támadás a szlovákiai Érsekújváron. Egy döntően romák lakta háztömböt, ahol többen
elbarikádozták magukat, rohamrendőröknek kellett megrohamozni. A háztömbben
útját állták egy ott lakó rendőrnek, majd meg is sebesítették t. A rendőrnek
a helyszínre érkező kollégái a túlerő miatt nem tudtak segíteni – közölte a
19
szlovák rendőrség nyitrai kerületi kapitányságának szóvivője. Milos Fábry szerint
az egyik rendőrnek nem maradt más választása, mint hogy több figyelmeztető lövést
adjon le. Újabb rendőrök érkeztek a helyszínre, de a támadók időközben a
ház különböző pontjain, a lakásokban, a pincékben és a padláson rejtőztek el. A
helyszínre riasztott újabb rendőri erők reggelig teljes őrizet alá vették az épületet,
hogy senki ne találjon egérutat. A házban rejtőzködő férfiak a rendőrség többszöri
felszólítására sem jöttek elő. A reggeli órákban a rendőrségi rohamosztag tizenhat
embere megrohamozta az épületet, és előállított harminckét embert. A rendőrség
közlése szerint az ellenszegülők ellen kényszerítő eszközöket, sőt rendőrkutyát is
bevetettek.
Analfabéta a romániai romák negyede – a romák beilleszkedését vizsgáló barométervizsgálatból
– amelyet a Nyílt Társadalomért Alapítvány ismertetett – származik
ez az adat. A felmérés azt is kimutatja, hogy a romák harmada még nyolc osztályt
sem végzett el, és kilencvenöt százalékuk nem érettségizett. Összehasonlítva
a románokkal, a roma nemzetiségűek huszonegy százalékának nincs semmiféle
iskolai végzettsége – tehát még négy osztályt sem járt ki –, míg a román nemzetiségű
fiatalok esetében ez az arány csupán kétszázalékos. A hatévesnél kisebb roma
gyermekek nyolcvan százaléka nem jár sem óvodába, sem napközibe, míg a román
gyermekek körében ez az arány ötven százalék. A közvélemény-kutatás 2006
novemberében készült egy kátezer-ötszáz romából álló mintán, a hibaküszöb két
százalék.
Az oktatási integráció mellett a harmadik világban is terjedő alacsony kamatozású
mikrohitel rendszere jelenthet megoldást a magyarországi romák számára
– mondta az Inforádió által megkeresett cigánykutató, Babusik Ferenc, a társadalomkutatásokkal
foglalkozó Delphoi Consulting ügyvezetője. Méréseik szerint
az uniós csatlakozás óta nem változott a romák helyzete, többségük a negyvenöt
éves kort sem éri meg. Megvizsgáltál azokat a cégeket, amelyek legalább tíz embert
foglalkoztatnak. A csaknem ezernyolcszáz cégnél alig találtak roma alkalmazottakat.
Akiket felvettek, azokat is főleg fizikai munkára alkalmazták, függetlenül
attól, hogy milyen iskolai végzettséggel rendelkeztek. Roma alkalmazottakat
nagyobb számban azoknál a cégeknél találtak, amelyeket romák alapítottak. Itt a
cigányok jellemzően magasabb beosztásban dolgoztak, és többet is kerestek. Magyarországon
csaknem hatszázötvenezer roma él. Átlagosan tíz évvel fiatalabban
halnak meg, mint a teljes népesség átlaga, és bizonyos betegségek ötször, tízszer
olyan gyakoriak a körükben, mint a népesség többi részében. Megállapították azt
is, hogy azoknak a cigányoknak a gyermekei iskolázottabbak, akik vállalkozásba
kezdtek. A romák hatvan százaléka azonban kétezer lakosnál kisebb településen
20
él, ezekre pedig nem jellemzők a munkahelyteremtő beruházások. A cigányok
boldogulásának a gátja még az alacsony iskolai végzettség, valamint az, hogy az
iskolázottaknak ötször annyit kell teljesíteniük a boldogulásuk érdekében, mint a
lakosság többi részének.
Nincs szükség vajdákra – állította a szolnoki cigány kisebbségi önkormányzat
elnöke. Kozák Ferenc elmondta: nemrég arról értesültek, hogy a megyeszékhelyen
is vajdát választottak, de ezt az idős emberek is elutasítják. Nem akarnak ugyanis
visszamenni a múltba. A kisebbségi önkormányzatot azok a romák vezetik, akiket
cigányok választottak meg. Ezek a szervezetek pedig ellátják a hagyományőrzést
és elősegítik a társadalmi beilleszkedést is.
Március
Három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta emberölés kísérlete
miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú Gy. Mihályt a Fővárosi Bíróság elsőfokú,
nem jogerős ítéletével. Az ügyész tudomásul vette a döntést, az ügyvéd felmentésért,
illetve enyhítésért fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folyik tovább.
A tényállás szerint a vádlott 2005 májusában karddal leszúrt egy másik fiatalkorút
a fővárosban egy buszon. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg,
ám maradandó sérüléseket szenvedett, lépét el kellett távolítani. Az eset azért kapott
nagy nyilvánosságot, mert a cselekmény utáni napokban, amikor a nyomozás még
ismeretlen tettes ellen folyt, körülbelül félezren tüntettek a rasszizmus ellen a tetthely
közelében, a Moszkva téren, ugyanis a sértett roma. Rövidesen azonban rendőrkézre
került Gy. Mihály, aki szintén romának vallotta magát. A vádlott az eljárás
során beismerte tettét, de bűnösségét tagadta. Hol azzal védekezett, hogy önvédelemből
szúrt, hol pedig azzal, hogy véletlenül, a busz hirtelen elindulása miatt döfte
le áldozatát. Az elsőfokú bíróság azonban mindkét védekezést elvetette. A vádlott
állításával ellentétben nem volt bizonyíték arra, hogy a sértettnél kés lett volna, illetve,
hogy olyan fenyegető magatartást tanúsított volna, ami megalapozhatná a jogos
védelmet. A Fővárosi Bíróság kimondta, hogy a vádlott szándékosan, mindenfajta racionális
ok nélkül szúrt le egy szóváltást követően egy számára ismeretlen személyt.
A döfés életfontosságú szerveket, például a májat is sértette, és csak a gyors műtéti
beavatkozásnak köszönhető, hogy az áldozat életben maradt. Az emberölés kísérlete
fiatalkorú esetében a törvény szerint tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Az ügyész korábban a középmértéket el nem érő büntetést indítványozott. A bíró a
büntetés kiszabásakor megjegyezte: példátlan eset, hogy valaki fényes nappal, tömegközlekedési
eszközön, minden ok nélkül nyolcvan centiméteres karddal leszúr-
21
jon egy számára ismeretlen személyt. Az indoklás során elhangzott az is, hogy tanúk
szerint a vádlottat érdekelték a fegyverek, a lovagkor, a vádbeli cselekmény idején is
éppen kardozni indult társaival a Normafához. Mortimer tanúk szerint egy vallási
közösség tagja volt, akik őt az „isteni seregek vezéreként” tisztelték és azt tartották
róla, hogy „előző életében a halál volt a tanítómestere”. A Fővárosi Bíróság az ügyészi
indítvánnyal egyezően felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta Gy. Mihály bátyját,
emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás miatt. A férfi ugyanis elrejtette
a bűncselekmény eszközét, a kardot.
Hargitai Miklós, a Népszabadság újságírójának A mi cigány lányunk című írását
találta a legjobbnak A sokszínűségért a diszkrimináció ellen kampány most
harmadik alkalommal odaítélt újságíródíj-pályázatának magyar zsűrije, ezért ez
az alkotás képviselheti az országot az uniós versengésben. Az újságíró egy cigány
kislány örökbe fogadó édesanyjával készített interjúján keresztül világít rá a legáltalánosabb
előítéletekre és azok abszurditására.
Mind a tizenhárom magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség megalakíthatja
országos önkormányzatát. Az Országos Választási Bizottság (OVB) budapesti
ülésén állapította meg az országos kisebbségi önkormányzati választások eredményeit.
Az országos kisebbségi önkormányzatok alakuló üléseit harminc napon
belül kell megtartani. A választási eredmények ellen három napon belül lehet fellebbezéssel
fordulni az OVB-hez. A legnagyobb létszámú testülete a cigány és a
német kisebbségnek lesz, mindkét grémium ötvenhárom fős lesz, míg a legkisebb
nemzetiségi – szlovén – érdekképviseleti testületet tizenöt fő alkotja majd. Az országos
önkormányzatok elnökeit az alakuló ülésen választják meg. Újra lesz országos
önkormányzata a magyarországi bolgároknak, cigányoknak, görögöknek, horvátoknak,
lengyeleknek, németeknek, örményeknek, románoknak, ruszinoknak,
szerbeknek, szlovákoknak, szlovéneknek és ukránoknak.
Farkas Flórián és a Lungo Drom nyerte az országos cigány önkormányzati választást.
Kolompár Orbán, az OCÖ addigi elnöke gratulált a győztesnek: nem kér
jogorvoslatot, tudomásul veszi az eredményt. A Farkas Flórián fideszes parlamenti
képviselő vezetésével működő szövetség viszonylag szoros küzdelemben győzött:
az adatok szerint a Lungo Drom összesen 2782, az addig hatalmon lévő MCF (Magyarországi
Cigányok Fóruma) 2507 voksot kapott. (A választáson a helyi kisebbségi
önkormányzatok képviselői vehettek részt.) A Lungo Dromnak várhatóan 28
képviselője lesz az Országos Cigány Önkormányzatban, az MCF-nek 25 mandátum
jut. Mindez azt is jelenti, hogy Kolompár Orbán helyett újra az a Farkas Flórián lesz
az OCÖ vezetője, aki korábban már két cikluson át betöltötte az elnöki posztot.
22
Kolompár Orbán elmondta: reméli, hogy a fideszes polgármesterek nem csupán a
Lungo Drom győzelméhez járultak hozzá, hanem abban is közreműködnek majd,
hogy eredményesen működhessenek a helyi cigány kisebbségi önkormányzatok.
Némelyik megyében csak pár szavazaton múlt az MCF veresége, de Kolompár Orbán
hangsúlyozta, hogy tudomásul veszi az eredményt. Farkas Flórián vasárnap
még a Lungo Drom fölényes győzelmét jósolta. Különösen fontosnak tartotta, hogy
a részvételi arány példátlanul magas volt, megközelítette a száz százalékot.
A piréz a fantázia terméke, ilyen népcsoport a valóságban nincs. Mégis: a magyarok
többsége határozottan ellenzi a pirézek betelepülését az országba – akárcsak
az arabok, a kínaiak vagy a románok befogadását. Magyarországon a felmérések
szerint erősödött az idegenellenesség. A magyar lakosság több mint negyede
nyíltan idegenellenes a Tárki februári vizsgálata szerint. A megkérdezettek huszonhét
százaléka úgy véli: egyetlen menedékkérőt sem lenne szabad beengedni az
országba, függetlenül attól, hogy honnan és milyen okokból érkezik. A válaszadók
mindössze hat százaléka tekinthető idegenbarátnak – ők azok, akik minden menedékkérőt
beengednének Magyarországra. A Tárki kutatói azért találták ki a fiktív
etnikumot, hogy megvizsgálják, velük szemben is megjelenik-e az idegenellenesség.
A válasz: igen; mi több, egyre nagyobb méreteket ölt. Tavaly júniusban a megkérdezett
magyarok 59 százaléka utasította el a pirézek befogadását, idén februárban
már a 68 százalékuk.
Botrányos körülmények között lett új elnöke az Országos Cigány Önkormányzatnak.
A biztos befutónak tűnő Farkas Flórián megválasztását ugyanis a kisebbségben
lévők megakadályozták. Ő új választást kért. A posztra egyértelműen esélyes
Farkas Flórián ellenében Kozák Jánost választotta elnöknek az OCÖ közgyűlése.
Kozákot, aki Farkashoz hasonlóan a Lungo Drom színeiben szerzett mandátumot,
az MCF-frakció javasolta az önkormányzat vezetőjének. A Lungo Drom kivonult
az ülésről. A korelnök, Drágos József emiatt berekesztette az alakuló ülést, a Magyarországi
Cigányszervezetek Fóruma (MCF) azonban folytatta azt, és huszonhét
képviselőjük egyhangú szavazással elnöknek választotta Kozák Jánost. A botrány
akkor tört ki, amikor az MCF frakciója Kozákot jelölte elnöknek Farkas Flóriánnal
szemben, majd erőszakkal, kiabálások kíséretében át is ültette a jelöltet soraiba.
Az MCF és a Lungo Drom ülőhelyei között több MCF-szimpatizáns állt sorfalat,
hogy megakadályozzák a Lungo Drom politikusait a képviselő visszarángatásában.
A történethez tartozik, hogy Kozák János fia, ifjabb Kozák János is a Lungo Drom
soraiban ült eredetileg, de ő is átállt az MCF-hez, amely így került egyfős többségbe.
Az országos kisebbségi választásokon az 53 tagú közgyűlésben a Lungo Drom
28, az MCF 25 mandátumot szerzett.
23
Törvénysértő módon lett Kozák János az Országos Cigány Önkormányzat vezetője,
a közigazgatási hivatal új választást rendelt el. Kozák alkotmányjogásszal
egyeztetett arról, hogy benyújtson-e jogorvoslati kérelmet. A közigazgatási hivatal
szerint nem lehet fellebbezni.Több szempontból is jogsértő volt az Országos Cigány
Önkormányzat alakuló ülése, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal
ezért felszólította a roma képviselőket, hogy szüntessék meg a törvénytelen
helyzetet. A közigazgatási hivatal 2007. április 13-ig adott határidőt a közgyűlés öszszehívására,
az új választás megrendezésére.
A megismételt választáson Kolompár Orbánt 29 igen, 1 nem és 23 tartózkodó
szavazat mellett választották az OCÖ elnöknek. A másik elnökjelölt, Farkas Flórián,
a Lungo Drom vezetője 24 támogató szavazatot kapott. Kozák János, az OCÖ előző,
március 13-i alakuló közgyűlése által érvénytelenül megválasztott elnöke előzőleg
közölte: nem kíván jelölt lenni és Kolompár Orbánt, az MCF vezetőjét jelöli az országos
önkormányzat élére. Kolompár Orbán székfoglaló beszédében széles társadalmi
összefogást hirdetett, és kijelentette: az országos önkormányzat közgyűlésének
munkájában a Lungo Dromra és annak vezetőjére, Farkas Flóriánra is számít. Hozzátette:
a tizenegyből két elnökhelyettesi pozíciót ajánl fel a Lungo Drom számára,
és azt szeretné, ha az egyik ilyen posztot Farkas Flórián foglalná el, és így a roma
politikára eddig jellemző sárdobálásnak vessenek véget. Farkas Flórián, a Lungo
Drom elnöke azt mondta: az alakuló ülésen hozott döntések, így Kolompár Orbán
elnökké választása nem a magyarországi cigányság, hanem a hatalom akaratát tükrözi.
A Lungo Drom megnyerte a márciusi cigány kisebbségi választást, Kolompár
Orbán a kormányzat segítségével lett elnök. A fideszes parlamenti képviselő semmilyen
pozíciót nem kívánt elfogadni, mint mondta, frakciója „semmilyen formában
nem kíván együtt dolgozni ezzel az országos önkormányzattal”.
Megalakult a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ); a szervezet közgyűlése
2007. március 19-én tartotta alakuló ülését Budapesten. A kilenctagú testület Makai
Istvánt, a Roma Polgári Tömörülés vezetőjét választotta az FCÖ elnökének. Az elnökhelyettes
Lakatos László, a Magyarországi Roma Parlament képviselője lett.
A területi kisebbségi választáson az MCDSZ – Roma Polgári Tömörülés szövetség
öt, míg a Magyarország Roma Parlament négy mandátumot szerzett. Így Zsigó Jenőnek,
az FCÖ korábbi elnökének nem sikerült megőriznie posztját.
Informatikai inkubátorhálózatot építene ki romák számára az ország egész területén
a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány; a tervet a kormányhoz is
eljuttatják – közölte Orsósné Varga Mária, a szervezet elnöke sajtóértekezleten, amelyet
a Kirekesztődés vagy integrálódás című konferenciához kapcsolódva tartottak
24
Budapesten. Az informatikai központok célja az lenne, hogy a romáknak speciális
számítástechnikai képzéseket indítsanak – mondta Orsósné Varga Mária – háromnégy
régióban kezdenék el a programot: Budapest mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg,
Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében. Az induláshoz kétszáz-kétszázötvenmillió
forint szükséges, ehhez pályázatokon szeretnének hozzájutni.
Országos cigány írószövetség alakult a Pest megyei Taksonyban; a harminckét
tagú, írók, költők, művészek, közéleti személyiségek által létrehozott szervezet
elnökévé Ruva Farkas Pál írót, szociológust, a Roma Magyar Polgári Mozgalom vezetőjét
választották. Ruva Farkas Pál szerint a szövetség célja a cigányságon belüli
közmegegyezés elősegítése, erre irányuló alkotások minél szélesebb körű közreadásával.
Fontosnak nevezte azt is, hogy a cigány kisebbség nyelvét, kultúráját, hagyományait
a szövetség ápolja, s igyekezzen csökkenteni a cigánysággal kapcsolatos
előítéleteket. Ezáltal közelebb kerülhet egymáshoz a cigányság és a többségi
társadalom, felgyorsulhat a cigányság integrálódása a többségi társadalomba. Az
újonnan létrejött szervezet alapítói között van Rostás-Farkas György, Szakonyi Károly
és Gyurkovics Tibor író.
Országos program keretében kezdik meg a romatelep felszámolását a Nógrád
megyei Sóshartyánban, ahol a lakosság mintegy hatvan százaléka cigány származású.
Sóshartyán önkormányzata 41 millió 370 ezer forintot nyert a Szociális és
Munkaügyi Minisztérium pályázatán. A helyzetfelmérés szerint tizenegy putri is áll
a száz ingatlant magában foglaló romatelepen. Az integrációs program során a putrikat
felszámolják, felújítják a telepen az árokrendszert, valamint járdát építenek.
A pályázati pénzből a szükséges munkáknak csupán egy részét tudják elvégezni,
s bár ezerhatszáz méternyi járdára lenne szükség, csak háromszáz méternyire lesz
pénz. A tizenegy putrit lebontják, helyettük a telepen vásárolt és felújított ingatlanokba
költöznek az érintett családok. A szociális tárca támogatását az Országos
Foglalkoztatási Közalapítvány százötmillió forintos pályázati kerete egészíti ki,
ezt a pénzt képzésre és foglalkoztatásra fordíthatják. A programmal kapcsolatban
aggodalmait is megfogalmazta a polgármester, Tóth Gabriella, mivel félő, hogy a
romatelepen élő romák pozitív diszkriminációja belső feszültségeket okoz majd
a településen, hiszen a cigány lakosságnak csak egy része él a telepen, sokan a
faluban laknak. Velük és a nem a cigány lakossággal is el kell fogadtatni, hogy a
segítség csak a telepen élőknek szól, hiszen az eddigi fejlesztések az egész faluközösséget
érintették.
Édesapja emlékének ajánlja a Kossuth-díjat ifjabb Sánta Ferenc hegedűművész,
a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője, aki a cigánymuzsika
25
magas szintű műveléséért március 15-én vehette át az elismerést a Parlamentben.
„Nagyon nagy megtiszteltetés ez az elismerés, életem egyik legszebb napja a mai,
úgy érzem ezzel a Sánta-dinasztiát is kitüntették (...); elsősorban édesapám emlékének
ajánlom a Kossuth-díjat” – mondta. A hatvankét éves prímás, aki 1969-ben
hegedűművészi és tanári diplomát is szerzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskolán, azt is megemlítette, „fájdalmas öröm” számára, hogy tavaly elhunyt
osztálytársa és barátja, Pege Aladár mellett ő is a Kossuth-díjasokhoz tartozhat.
Az integráció a demokrácia alapköve, és Magyarországon hosszú távú, fenntartható
és sikeres folyamatok kezdődtek a Roma Együttműködési Programmal –
jelentette ki April H. Foley, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete a program
budapesti zárókonferenciáján tartott beszédében. Az amerikai nagykövet szerint az
integráció egy soha nem befejezhető folyamat, ami rengeteg új dolgot, feladatot hoz
magával, és ez az Egyesült Államokban ma is kihívást jelent. Emlékeztetett, hogy Magyarország
az európai uniós csatlakozás előtt a romák társadalmi integrációjára fektette
a legnagyobb hangsúlyt, és ebben partnere volt az Egyesült Államok nemzeti
fejlesztési hivatala (USAID), amely a Roma Együttműködési Program létrehozását támogatta,
koordinálta. Az Európai Ifjúsági Központban tartott konferencián April H.
Foley kiemelte a Magyar Televízió roma gyakornoki programját és a foglalkoztatási
projekteket, amely véleménye szerint a legsikeresebb programok közé tartoznak.
Az etnikai alapú szegregáció megszüntetése érdekében bezárnak egy főként
roma gyerekeket oktató általános iskolát Szegeden; az új intézményekbe kerülő diákokat
mentori hálózat segíti majd – mondta el Solymos László alpolgármester. A cigány
kisebbségi önkormányzat azzal a kéréssel kereste meg a város vezetését, hogy
szüntessék meg a Móra Ferenc Általános Iskolát, ahol a gyerekek nyolcvan százaléka
roma származású, s többségük halmozottan hátrányos helyzetű. A szülők döntő
többsége egy petíciót is aláírt, melyben kérte a szegregáció megszüntetését. Az iskola
130 diákjának elhelyezésére született terv alapján a szülőknek – a szabad iskolaválasztás
lehetőségét fenntartva – tíz fogadó intézményt kínál föl az önkormányzat. A
lakóhely, a családi kapcsolatok, a tanult idegen nyelv és a férőhelyek alapján minden
szülővel egyeztet, és javasol a gyerekek számára új iskolát az önkormányzat.
Látszatpolitizálás, képmutatás jellemzi a romapolitikát – mondta el több előadó
is a cigányság világnapján rendezett, a Roma emberek a demokratikus közéletben
címet viselő konferencián Szekszárdon. „Az országban a romapolitika
terén köztudottan látszatpolitizálás van, nincsen olyan romapolitika, esélyt sem
látok rá, amely a roma emberek felemelkedéséhez vezetne” – jelentette ki Sárközi
János József, nemzeti és etnikai kisebbségi területi koordinátor, a rendezvény há-
26
zigazdája. A vitaindítót tartó Balog Zoltán (Fidesz), az Országgyűlés emberi jogi,
kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke egyik fő feladatnak a társadalom,
ezen belül a cigányság önszerveződését tartotta. Emlékeztetett az Országos
Cigány Önkormányzat választásán történtekre: „ha külső erők meg akarják osztani
a cigányságot, az a legrosszabb a magyar társadalom részére. A mai magyar közéletet,
a politikai életet a képmutatás jellemzi és a mellébeszélés (...), ez különösen
romaügyben jellemző – mondta Balog Zoltán az esemény kapcsán. Fogalmakkal
játszunk, példálózunk, miközben a rendszerváltoztatás óta a romáknak a helyzete
szociális, oktatási, munkaerő és más szempontokból, mentális szempontból is egyre
rosszabb, egyre súlyosabb”.
A romák kirekesztettsége évről évre nő – mondta Járóka Lívia európai parlamenti
képviselő Brüsszelben annak kapcsán, hogy két EP-bizottság meghívására
beszámolót tartott munkájáról az etnikai kisebbségek társadalmi integrációjával,
munkaerőpiaci részvételének növekedésével foglalkozó, az Európai Bizottság illetékes
főigazgatósága által életre hívott szakértői csoport. Ennek feladata olyan stratégia
kidolgozása, amelynek segítségével megvalósulhat az etnikai kisebbségek
teljes munkaerőpiaci részvétele az Európai Unión belül. A munkacsoport másik feladata,
hogy az Esélyegyenlőség európai évének (2007) vége előtt jelentést nyújtson
be az e témában megvalósítandó ajánlásokról. Járóka Lívia elmondta: az európai
pártok már felismerték annak szükségét, hogy programjaikban kiemelt kérdésként
kezeljék a roma integrációt. Saját pártja, az Európai Néppárt – az európai parlamenti
pártok között elsőként – programot fogadott el a roma kisebbség oktatási
és foglalkoztatási helyzetének javítására. Az Európai Néppárt dokumentuma stratégiai
célnak tartja a romák foglalkoztatottságának növelését a közszférában és a
magánszférában, vállalkozásaik támogatását, a képzés és átképzés javítását.
Az Újpesti Napló legutóbbi számában, a bűnügyi rovatban közzétették egy ismeretlen
tettes vélt roma származását annak ellenére, hogy ezt a törvény tiltja. A kerületi
rendőrkapitány és az újság főszerkesztője is bocsánatot kért.
A felső tagozat megszüntetése ellen tiltakozott a helyi cigányság a Heves megyei
Erk roma gyerekeket oktató iskolájában a Közép-Európai Emberjogi Bizottság
(KEEB) roma referense által összehívott gyűlésen. Kifogásolták, hogy miközben
az intézményt éppen két éve újították fel az Európai Unió által támogatott 21. Század
Iskolája Program keretében, a jövőben várhatóan Jászárokszállásra kell majd
utaztatni a gyermekeiket. Meleghegyi Béla, a kilencszáz lelkes, közel hetven százalékban
romák lakta település polgármestere elmondta, hogy a jogszabályok szerint
tizenöt fős létszám alatt a központi költségvetés nem nyújt normatív támogatást a
27
közoktatás működtetéséhez. A hatvan gyermeket oktató erki iskolában mindössze
hat-nyolc tanulóból áll egy-egy felső tagozatos évfolyam.
Április
A romaügy nem egyszerűen nemzeti kérdés, a feladat az, hogy európai ügygyé
váljon a cigányok társadalmi integrációjáért folytatott küzdelem – mondta
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy, a témában rendezett nemzetközi konferencián
Budapesten. A kormányfő a Roma Oktatási Alap és a kormány szervezésében
megkezdődött kétnapos tanácskozás megnyitóján mondott beszédében arról is
szólt, hogy az unióban nincs átfogó intézmény és program, amely szembenézne azzal
a problémával, hogy „európai polgártársaink sokasága, a milliós roma közösség
Európa nagyon sok országában elhagyatva érzi magát”. A kormányfő szerint a cél
és a feladat az, hogy európai ügyé váljon a romák társadalmi integrációjáért és az
etnikum nyelvi, kulturális identitásának megőrzéséért folytatott, illetve kirekesztése
ellen küzdelem. „Tegyünk közösen annak érdekében, hogy európai ügy legyen
roma honfitársainak és a roma európai polgároknak az ügye” – javasolta Gyurcsány
Ferenc. A miniszterelnök az előítélet, a romák kirekesztése kapcsán arról beszélt,
hogy sokszor a „határok és a falak ott élnek a szívekben és a lelkekben is”. Átlépni,
megszüntetni ezeket a határokat nem egyszerűen a kormányok, a jog és az intézmények
dolga, hanem „valamennyiünkre kiterjedő általános emberi kötelesség”.
„Ha valakinek kevesebb jut a közös jóból csak azért, mert cigány, akkor egyetlen
kötelességünk van, azt mondani, hogy ha így van, akkor mi is cigányokvagyunk”.
Anette Dixon a Világbank képviseletében arról beszélt: a régióbeli országok iskolái
továbbra is szegregáltak, és még mindig nagy a roma populáció képzettségében a
lemaradás. A kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy az oktatási rendszerek igazságosabbak
legyenek, és a roma gyerekek jó minőségű képzéshez juthassanak. Szász
Attila államtanácsos, az RMDSZ kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke
szólt arról: a román kormány egyik kiemelt célja, hogy az oktatáshoz való
hozzáférést biztosítsák a roma közösség számára, hiszen a megfelelő iskoláztatás a
cigányság beilleszkedésének feltétele. Dusan Caplovic, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-
helyettese azt mondta, hogy a szlovák kormány is napirendre tűzte
a roma kisebbség integrációját az oktatásban. Problémákról szólva rámutatott: a
roma gyerekeket sokszor speciális iskolákba sorolják be annak ellenére, hogy az
integrált iskolákban is megállnák a helyüket. Ez azért is történhet meg, mert a speciális
iskolák nagyobb normatív támogatást kapnak – jegyezte meg. A nemzetközi
konferencián a Roma integráció évtizede program tagországainak képviselői, alapítványok,
közhasznú társaságok és civil szervezetek vettek részt.
28
Bulgária után 2007. július 1-jétől Magyarország lesz a Roma integráció évtizede
program soros elnöke. A kormány ezen a héten tárgyalja az elnökséghez kapcsolódó
programtervezeteket – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy roma
integrációról tartott fővárosi konferencián. A kormányfő szerint az egyik legfontosabb
feladat, amelyért Magyarország is dolgozik soros elnöksége alatt, hogy a
cigányok kirekesztése elleni küzdelem, ne nemzeti, hanem európai üggyé váljon.
A RomNet Szerkesztőségét és főmunkatársát, valamint Szegedi Dezső színművészt
Roma Közéleti Díjjal jutalmazta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány kisebbségi
önkormányzat. Az első ízben odaítélt elismerést a Nemzetközi Roma Nap
alkalmából Dancs Mihály, a 2007 márciusában alakult önkormányzat elnöke adta
át a miskolci a megyeházán. Báder Csaba, a RomNet szerkesztőségvezetője a roma
közösségekkel és közélettel kapcsolatos széles körű tájékoztatásért, míg Hidvégi-
Balogh Attila, a Magyar Távirati Iroda újságírója és a RomNet főmunkatársa a médiában
nyújtott kimagasló teljesítményéért vehette át az elismerést. Szegedi Dezső
Jászai Mari-díjas színművész a több évtizedes művészi és közéleti tevékenységéért
szintén közéleti díjat kapott az ünnepi közgyűlés alkalmából.
A 2006 végén magyar roma és nem roma rendőrök kezdeményezésére Budapesten
megalakított Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület
első Nemzetközi Roma Nap rendezvényére került sor április 13-án. Az alapítók – a
cseh, a román, a szlovák, a bolgár és a magyar rendőrség – által képviselt öttagú
elnökség és a tagság a nemzetközi roma nap keretében megismerhetik a magyar
kormány roma integrációs stratégiájának, valamint a magyar jogrendszernek a
roma közösség méltóságát biztosító főbb elemeit, tájékozódnak az egyesület eddigi
tevékenységéről.
A köztársasági elnök a Nemzetközi Roma Nap alkalmából fogadta a média, a
roma kulturális és tudományos élet több mint félszáz jeles képviselőjét. Sólyom László
ünnepi beszédében emlékeztetett: a Romák Világnapja április 8-án van, és ez a roma
kultúra, a cigányság identitásának az ünnepe, ahogyan azt 1971-ben Londonban, az
első alkalommal tartott világkongresszuson is megfogalmazták. A Sándor-palotában
rendezett fogadáson a köztársasági elnök azt mondta: civil elnökként nem politikusokkal
kívánt találkozni, hanem a roma értelmiség „színe-javát” vendégül látni, hogy
kifejezhesse tiszteletét és megbecsülését a roma képzőművészek, költők, zenészek,
valamint a tudományos élet és a média képviselőinek, és éreztesse a roma társadalom
fontosságát. Az államfő szerint a cigányságnak nem asszimilációra, a többségi társadalomban
való feloldódásra van szüksége, hanem identitásának megőrzésére. Hozzáfűzte:
azok a művészek, akik a fogadásra meghívást kaptak, példát mutatnak a társa-
29
dalomnak, mert büszkék arra, hogy cigányok, mert megmutatták, hová lehet eljutni.
Sólyom László azt mondta, ma súlyos problémák terhelik a roma társadalmat, de ez
„nem időzített bomba”, közösen kell megoldani a napi éhezés és a szegregáció kérdését.
A köztársasági elnök szerint a jelenleg legalább hatszázezres cigányság tizenöt év
múlva akkora lélekszámot fog képviselni Magyarországon, mint most az Erdélyben
élő magyarok. A köztársasági elnök arra kérte a roma társadalmat, hogy a számukra
legfontosabb kérdésekben fogalmazzák meg álláspontjukat, döntsék el, mi a különbség
a speciális és a szegregált programok között. Példaként említette a kisebbségi
önkormányzati rendszert, amelyet több európai ország jónak tart, Magyarországon
viszont sokak szerint nem jól működik, nem váltja, váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy a találkozó nem egyszeri gesztus a cigányságnak.
Sólyom László szeretné a kapcsolatot fenntartani, figyelmét érzékeltetni
a romákkal, ezért a Sándor-palota mindig nyitva áll előttük. Megemlítette az államfő,
hogy a határon túli magyarok ügyében sokszor felszólalt, így azt a roma társadalmat
sem hagyhatja figyelmen kívül, amely Magyarországon belül külön helyet foglal el.
A rendezvényre meghívott roma művészek és értelmiségiek „nagy élménynek”,
„nemes gesztusnak” tartották, hogy a köztársasági elnök első ízben tartott ilyen jellegű,
zártkörű fogadást. Fátyol Tivadar zeneszerző, a Rádió C igazgatója szerint „végre
a politika komolyan veszi a cigányság ügyét, ez a találkozó a közös érdemi munka
első lépése”. Kállai Ernő szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója (ma
kisebbségi ombudsman) azt mondta, a találkozó népszerű, pozitív példa lesz azoknak
is, akik mást gondolnak a romaügyről, és eddig nem tartották fontosnak az ilyen
jellegű gesztusokat. Szakcsi-Lakatos Béla zeneszerző, Liszt Ferenc-díjas dzsessz-zongoraművész
úgy vélte, a cigányságnak egységbe kell tömörülnie és nem a hatalomra
törekednie, mert csak így lehet célt érni. Amellett, hogy a cigányzenészeknek egyre
nehezebb a sorsuk, a cigányságot magas állami elismerésekkel díjazzák, és ez nagy
előrelépés. Csemer Géza író, rendező szerint viszont a cigány értelmiség és társadalom
nincs megbecsülve, mivel nincs múzeuma, színháza, újságja, hátrányos helyzetüket
pedig folyamatosan éreztetik velük.
Arctalan tömegként ábrázolja a média a cigányokat, politikusokat szólaltat
meg helyettük, és csak akkor kerülnek szóba, ha az nem jár profitkieséssel – többek
között ezeket rója fel egy új tanulmány, a Zöld könyv a magyar újságoknak,
rádióknak és tévéknek. A Horám Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke
szerint pedig a médiában sokszor csak „nagy lelkű bohócokként” használják a romákat,
miközben átlagemberként nem mutatják meg őket. A közszolgálati tévékben
vannak ugyan kisebbségi műsorok, ezek azonban csak a legritkább esetben
jutnak el a közönséghez – többek között rossz minőségük miatt. A kereskedelmi
médiumok pedig „piaci érdekeiknek megfelelően, többnyire akkor és olyan mó-
30
don ábrázolnak romákat, ha közben biztosan nem veszítenek olvasókat, hallgatókat
vagy nézőket”. Emellett a romákkal kapcsolatos híradások témái többnyire
konfliktusok, bűncselekmények köré összpontosulnak, néha csúsztatnak vagy
felületesek. Elenyésző a roma újságírók száma, és hiányzik az is, hogy a médiaszabályozó
testületek folyamatosan vizsgálják a cigányok médiabeli ábrázolását
– állítják a dokumentum szerzői.
Partnerséget ígért a kormány nevében a magyarországi kisebbségi önkormányzatok
vezetőinek Szilvásy György akkori kancellária-, ma titkosszolgálati
miniszter a kulturális autonómia kiterjesztésével kapcsolatban azon a budapesti
munkamegbeszélésen, amelyen az önkormányzatok elnökeivel találkozott. A meghívottak
eredményesnek tartották a megbeszélést. Szilvásy György elmondta, hogy
a MeH-hez tartozó nemzetpolitikai szakállamtitkárságon keresztül a kormány hatékonyan
tudja képviselni a „nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is egységes
nemzetpolitikai elveket”. Hozzátette: a kabinet célja a „kulturális autonómia megteremtése,
felgyorsítása”. A rendszeres munkatalálkozókat szorgalmazó Szilvásy
György három kérdéskörben önálló munkacsoportok létrehozását is javasolta a
résztvevőknek: közjogi és választási, az önkormányzatok működésével és finanszírozással
kapcsolatos, valamint a kisebbségi médiát érintő kabinetet.
Kiegyensúlyozottan, botrányoktól mentesen és új szakmai alapokon kíván
dolgozni az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) testületében Farkas Flórián
és Kolompár Orbán, ezért egy közös együttműködési megállapodást készít elő
a Lungo Drom és a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) – közölte
a két roma szervezet elnöke. A Lungo Drom és az MCF egyetért azzal, hogy egy
hatékony, nyugodt és botránypolitizálástól mentes, kiegyensúlyozott OCÖ működésében
érdekeltek, ezért a cél megvalósítása érdekében egy szakmai munkacsoportot
hoznak létre – írta közös közleményében Farkas Flórián és Kolompár
Orbán. A két roma szervezet közötti együttműködési megállapodásról megkezdődtek
a tárgyalások.
Sólyom László köztársasági elnök a holokausztra való emlékezés fontosságára
hívta fel a figyelmet, amikor látogatást tett a Holokauszt Dokumentációs Központ
és Emlékhely Páva utcai épületében. Az államfő a látogatás után újságíróknak úgy
nyilatkozott: a holokauszt nem olyan esemény, amelyre ünnepi alkalmakkor, évente
egyszer kell emlékezni, hanem olyasmi, amire minden európai embernek folyamatosan
emlékeznie kell. „A holokauszt egy olyan botránya történelmünknek,
melyet mindenkinek fel kell dolgoznia – mondta Sólyom László, majd hozzátette:
míg ezt nem tesszük meg, addig magunkkal sem lehetünk tisztában.
31
Az iskola nem sziget, az integráció pedig nem csak közoktatási kérdés; a romák
beilleszkedése össztársadalmi ügy – hangoztatta a nemzeti és etikai kisebbségi
jogok országgyűlési biztosa az országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának
ülésén, ahol a képviselők egyhangúan általános vitára alkalmasnak találták
Kaltenbach Jenő 2006. évi beszámolóját. Az iskola társadalmi környezetbe ágyazott
intézmény, így az integrációs törekvéseknek túl kell mutatnia annak falain.
A szegregáció sem iskolai, hanem társadalmi jelenség, az oktatási intézményekben
megjelenő elkülönítés csak a társadalmi probléma megjelenése – mondta az akkori
kisebbségi ombudsman. Kitért arra is, hogy kutatói becslések szerint jövőre
a tanköteles korú gyerekek körében a romák aránya eléri a tizenöt százalékot. Ez
száznegyvenezer gyereket jelent. Elmondta azt is, ismereteik szerint 178 olyan iskola
működik, ahol a roma tanulók többségben vannak. A képviselők, párthovatartozástól
függetlenül ugyancsak arra hívták fel a figyelmet, hogy a romák társadalmi
integrációjához nem csak iskolai programokra, hanem politikai és társadalmi
összefogásra van szükség. Kaltenbach Jenő képviselői felvetésekre „merő illúziónak””
mondta a romák asszimilációs lehetőségeit. Utalt arra, hogy Magyarországon
a romák az egyetlen látható kisebbség, ezért sok esetben nem is tudnak feloldódni
a többségi társadalomban. Az ombudsman, aki utoljára tartott beszámolót a szakbizottság
előtt, arra hívta fel a figyelmet: a valódi cél az, hogy a romák identitásuk
megőrzésével tudjanak integrálódni a társadalomba.
Idegengyűlölő megnyilvánulásai miatt tizennégy csehországi roma civil szerveződés
és mintegy száz magánszemély feljelentette Jirí Cunek prágai miniszterelnökhelyettest,
a kormánykoalícióhoz tartozó Kereszténydemokrata Néppárt (KDU-CSL)
elnökét. Jirí Cunek az egyik prágai lapnak arra a kérdésre, vajon a tervezett megszorító
intézkedések után kik kapnak majd szociális segélyt, így válaszolt: ahhoz, hogy a
politikusok szegény embernek nyilvánítsanak valakit, el kell utaznia valahová, hogy
jól lebarnuljon, randalíroznia kell a családjával, majd tüzet kell raknia a téren. Azzal
folytatta, hogy miniszterelnök-helyettesként és régiófejlesztési miniszterként szeretné
elérni, hogy a romák végre dolgozzanak. A miniszterelnök-helyettes menesztését
a KDU-CSL egyik koalíciós partnere, a zöldek (SZ) is követelték.
Az OCÖ és a kormány, valamint a szakminisztériumok közötti együttműködési
megállapodást előkészítő bizottság létrehozásáról döntött a szervezet Budapesten
tartott közgyűlése. Az OCÖ megalakulása óta első alkalommal megtartott közgyűlésen
határozatot hoztak arról: a Lungo Drom és a Magyarországi Cigányszervezetek
Fóruma (MCF) frakciója bizottságot hoz létre, hogy szakmai és politikai alapokon
előkészítse a következő közgyűlés időpontjáig a kormányzattal való együttműködési
megállapodás tervezetét. A közgyűlésen újraválasztották a pénzügyi ellenőr-
32
ző bizottság tagjait, mert a korábbi elnök, Farkas Antal (Lungo Drom) visszalépett.
A testület megválasztotta az OCÖ húsz elnökhelyettesét, akik közül nyolc a Lungo
Drom képviselője. A megyei tanácsnokok testülete, roma értelmiségi kerekasztal,
országos vállalkozásfejlesztési központ, valamint roma művészeti, kulturális és médiacentrum
létrehozásáról is döntöttek.
A zuglói önkormányzat nem enged beköltözni két roma családot azokba a lakásokba,
amelyeket korábban kiutalt neki. Az épület egy iskolával közös területen
fekszik, melynek igazgatója a családsegítő és az egyik helyi önkormányzati képviselő
feljegyzése szerint nem szeretné, ha romák költöznének oda. Az igazgatónő
azt állítja, ő csak az iskolának a közös területen lévő milliós értékeit félti. A Roma
Polgárjogi Alapítvány jogi útra tereli az ügyet.
Több jel is arra utal, hogy a magyarországi romák svédországi kivándorlását valaki
Malmőből szervezte és irányította – derült ki a külügyi és a szociális tárca a
Svédországban menedékjogot kérő roma lakosság helyzetéről című beszámolójából.
2006-ban néhány hónap alatt százhúsz cigány család, összesen közel négyszáz
magyar állampolgár vándorolt ki a Dél-Dunántúlról, miután körükben elterjedt, ha
valaki Svédországban munkát akar vállalni és politikai menedékjogot kér, automatikusan
lakást, munkát és pénzt kap. Mint kiderült, mindez illúzió volt, és bár pontos
adatok nincsenek, feltételezhető, hogy a kivándorolt romák többsége hazatért.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke korábban magyarországi
politikai erőt sejtetett az ügy hátterében, a szaktárcák azonban a beszámolóban
erre még csak nem is utalnak.
A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projektben szereplő Zsolnay kulturális
negyedben elhelyezett, önálló szervezeti egységként működő roma kulturális központ
kialakítását kezdeményezték Kállai Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium
romaügyi stratégiai főtanácsadója és civil szervezetek képviselői Pécsett.
Magyarországon az uniós átlagnál hat évvel alacsonyabb a születéskor várható
élettartam, és a romák helyzete ennél még rosszabb, ami nemcsak egészségügyi,
hanem élethelyzet-javító komplex programokkal szüntethető meg – hangzott el a
XIII. Roma Kulturális Napon Nagykanizsán. „Ez olyan kihívás, amelyre válaszolnunk
kell” – mondta Horváth Ágnes akkori egészségügyi miniszter a nagykanizsai
romanapon. Szerinte ez az állapot szégyen.. Ugyanakkor nemzetközi adatok
szerint az egészségügy csak tíz-tizenöt százalékban járul hozzá az emberek megfelelő
testi-lelki állapotához.” Ezért is igaz az, hogy a roma kisebbség élethelyzetének
általános javításához komplex programokat kell készíteni, megvalósítani. És
33
ezek nemcsak az oktatásról, szociális és foglalkoztatási intézkedésekről, hanem
az egészségnevelésről és fejlesztésről, életmódjavításról. szűrésekről is kell hogy
szóljanak” – mondta Horváth Ágnes.Egészségfejlesztési célokra négyszázmilliárd
forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre a következő években. Arra biztatta a romák
közösségeit, hogy „készüljenek és pályázzanak” ezekre a célokra, de közben
„mindnyájan tegyenek is saját egészségükért.
A navarrai Romák Napján Nemzetközi Gaz Kaló-díjjal tüntették ki Mohácsi Viktóriát
és Járóka Líviát, mindketten az Európai Parlament képviselői. Rajtuk kívül
díjat kapott Juan de Dios Ramírez Heredia európai parlamenti ex képviselő. Az átadási
ünnepséget Pamplonában tartották. A Gaz Kaló nonprofit Szövetséget 1999-
ben alapították, és tizennégy Navarra tartománybeli roma szervezetet tömörít. A
szövetség fő célja, hogy szolgáltatásokat nyújtson és közvetítsen a közigazgatás és
a tagszervezetek között. A Gaz Kaló másik fontos tevékenysége a roma kulturális
öntudat és a roma társadalomról alkotott kép javítása Navarra tartományban. A
nemzetközi díjat azoknak adják, akik munkásságukkal kulturális, szociális, illetve
politikai téren járulnak hozzá a roma kultúra megismertetéséhez és terjesztéséhez.
Az első díjátadó ünnepséget 2004-ben tartották. Akkor Paco Suárezt jutalmazták, ő
egész munkásságát a roma zene népszerűsítésének szentelte. Ugyanakkor posztumusz
díjjal tüntették ki Pablo Sarasate spanyol zeneszerzőt, akinek számos művét
a roma zene és kultúra ihlette.
Május
A magyarországi munkaképes romák csupán tíz-húsz százalékának van lehetősége
munkába állni – mondta Kiss Péter akkori szociális és munkaügyi miniszter a
Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) budapesti tavaszköszöntő fesztiválján. A fesztivál
keretében bemutatott Akik felépítették Budapestet című fotókiállítást megnyitva szólt
a többségi előítéletről, mely szerint a romák nem dolgoznak, miközben a kiállítás
anyaga épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A közmunkában részt vevők hetvennyolcvan
százaléka roma ember, és „ez az, ami a sztereotípiával szemben tanulság
a többségi társadalom számára”. Horváth Aladár, az RPA elnöke azt mondta: azért is
szervezték a fesztivált, mert úgy gondolták, hogy a magyar államnak, a kormánynak,
az ellenzéknek, a civil társadalomnak és a gazdasági élet szereplőinek közös a felelőssége
abban, hogy minél több cigány ember kerüljön újra vissza a munka világába.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átadta a gyűlöletkeltéssel, kirekesztéssel
szembeni Zéró tolerancia kiáltvány összes parlamenti és magyar európai parla-
34
menti képviselő által aláírt, egybekötött íveit az Országgyűlési Könyvtár főigazgatójának.
A kiáltvány teljes szövege: „A szavak és a tettek erőszakot szülhetnek, de
példát is mutathatnak. Tudjuk jól, hogy eddigi történelmünk legembertelenebb,
legelvetemültebb tettét, a holokausztot az antiszemitizmus és a rasszizmus gyávaságban
és önzésben fogant gondolatai, illetve szavai készítették elő. Ezért figyelmeztetünk
a beszélők felelősségére, mint ahogyan figyelmeztetünk a csendben
maradók, az elfordulók felelősségére is. Hiszen a holokauszt nemcsak az áldozatokra
emlékeztet, hanem a gyilkosok mellett a felbujtókra és a passzív szemlélőkre
is. Éppen ezért a zéró tolerancia elvét hirdetjük meg mindazokkal szemben,
akik gondolataikkal, szavaikkal és cselekedetekkel kirekesztenek, gyűlöletet
szítanak, és akik vallási, faji, származási vagy nemi alapon különbséget tesznek
ember és ember, magyar és magyar között. Nem vállalunk közösséget szélsőséges
egyénekkel és csoportokkal. Elhatárolódunk az antiszemita és rasszista megnyilvánulások
minden formájától. Semmilyen formában nem támogatjuk azokat,
akik erősítik a gyűlöletkeltést, a kirekesztést és a bűnbakkereső agressziót.
Megértve a holokauszt mindannyiunkat érintő förtelmes és feldolgozhatatlan tragédiáját,
így kell cselekednünk. És ezt ajánljuk példának valamennyi honfitársunknak,
valamennyi tisztességes embernek.”
Magyarországon a szeretet, a demokrácia és a megértés országát akarjuk, Magyarországon
ne mások mondják meg, milyennek kell lennünk – mondta az MSZP
Békelánc elnevezésű szerda esti budapesti rendezvényén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök,
akit beszéde közben ellentüntetők fütyüléssel, pfujolással és tojásdobálással
próbáltak megzavarni, a rendezvény résztvevői viszont „Hajrá, Feri!”
bekiabálással biztattak. A pártelnök-kormányfő a Cipők a Duna-parton emlékműnél
mondott beszédében azt mondta: „akik csak dobálni tudnak, gyávák és nem
demokraták. El fog jönni a mi időnk, akik kiabálnak, szomorúak lesznek, mert veszíteni
fognak” – mondta Gyurcsány Ferenc. „Mi is Magyarország vagyunk!” – jelentette
ki a miniszterelnök az ellentüntetők folyamatos fütyülése és a rendezvény
résztvevőinek kiáltásai közepette. Azt mondta, nem gyűlölni akarnak, így azokat
sem gyűlölik, akik pfujolnak, vagy éppen dobálnak, mert ismerik a mondást: ha
megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Sípolással, fütyüléssel, elfordulással
kezdődik, aztán gyilkosságokkal folytatódik, és marad a szégyen – mondta a kormányfő
–, el lehet dönteni, mit akarunk látni a Dunában: a békésen hömpölygő
folyót, vagy sokak sírját.
Nemcsak emberi jogi, hanem nemzeti sorskérdés is a roma tanulók integrációja
– mondta a hivataláról 2007-ben leköszönt Kaltenbach Jenő 2006-ra vonatkozó
beszámolójában a parlamentben. A kisebbségi ombudsman kutatói becsléseket
35
idézett, melyek szerint 2008-ra a tanköteles korúak körében a roma gyerekek aránya
eléri a tizenöt százalékot, százharmincnyolcezer főt, s jelenleg is legkevesebb
százhetvennyolc olyan iskola van, ahol a roma tanulók többséget alkotnak. Szerinte
tény, hogy a roma tanulók iskolai kudarcának egyik oka a hátrányos megkülönböztetés.
Mint mondta, a magyar iskolarendszer nem befogadó, hanem inkább
versenyorientált jellegű, vagyis nem kiegyenlít és integrál, hanem a hátrányokat
tovább fokozza, ezzel további súlyos következményeket generál, például a hátrányos
helyzetűek későbbi foglalkoztatásában. A pedagógiai módszernek tehát befogadónak
kell lennie, és nemcsak az érintettek, hanem az egész társadalom érdekeit
szolgálnia. Kaltenbach Jenő az utóbbi évek tapasztalataként elmondta: az iskolai
szegregációt vagy diszkriminációt saját környezetében kell kezelni, mert minden
integrációs program kudarcra van ítélve, ha a környezete nem támogatja. Felhívta
a figyelmet arra, hogy a lakhatás ügye szorosan összefügg az iskolaüggyel, hiszen
nyilvánvaló, hogy képtelenség jó iskolai teljesítményt nyújtani rossz lakáskörülmények,
rossz családi háttér mellett. A leköszönt ombudsman sajnálatos ténynek nevezte,
hogy közel két évtizeddel a rendszerváltás után még mindig családok ezrei
laknak „harmadik világbeli” lakáskörülmények között. Szerinte a szociális lakásügy
gyakorlatilag eltűnt, a kilakoltatás és a hajléktalanság mindennapos dolog lett,
az önkormányzatok pedig vagy nem rendelkeznek elegendő forrással, vagy nem
megfelelően használják fel azokat. .Kaltenbach Jenő beszélt arról is, hogy a kisebbségi
választási rendszer módosítása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Esélyegyenlőségi szakemberképzést indított a SuliNova Kht.-val közösen
az oktatási tárca, a szakértőknek a közoktatási intézmények és fenntartóik esélyegyenlőségi
programjainak elkészítésében és mentorálásában szánnak kiemelt
szerepet – közölte Arató Gergely, a tárca államtitkára. Utalt arra, hogy a II. Nemzeti
Fejlesztési Tervben 2007-13 között több száz milliárd forintos uniós forrás nyílik
majd meg oktatásfejlesztési célokra, a magyar közoktatás tartalmi és infrastrukturális
megújulására.
„Büdös cigánynak” nevezte a próbáló színészt a Madách Színház egyik táncosa.
A színész a Roma Sajtóközpontnak azt mondta: a táncos a próbán arrébb akarta
tuszkolni, mert szerinte ő nem jó helyen állt. Mivel azonban a koreográfus nem
erősítette meg, hogy ilyen probléma lenne, a színész rászólt a táncosra, hogy ne lökdösse.
Szerinte ekkor a táncos megengedhetetlen stílusban kezdett vele kiabálni,
majd odavágta, hogy „te büdös cigány, nem is hasonlítasz másra, csak egy büdös
cigányra”. A színész ezután elhagyta a próbát. Az eset után a színház felügyelője
feljegyzést készített, amelyet eljuttatott a vezetőségnek. A táncost felfüggesztették,
az ügy kivizsgálásával pedig Wettstein Tibort, a Madách Színház gazdasági igaz-
36
gatóját bízták meg. A táncos közben levelet írt a színház igazgatójának, melyben
elfogadhatatlannak nevezte, amit mondott, és felajánlotta, hogy az érintettől is bocsánatot
kér. A vizsgálatról a gazdasági igazgató annyit mondott, hogy szeretné
mihamarabb lezárni, a szankció fegyelmi, de akár rendkívüli felmondás is lehet.
Kállai Ernő társadalomkutatót, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézetének munkatársát jelölte kisebbségi ombudsmannak
Sólyom László köztársasági elnök. Roma vezetők üdvözölték az államfő döntését.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint „Kállai Ernő egy köztiszteletben
álló, roma gyökerekkel is rendelkező tudós, akit az egyik legalkalmasabbnak
jelöltnek tartunk”. Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő, volt romaügyi
államtitkár nem tartja igazán fontosnak, hogy az ombudsman roma származású
legyen, jól felkészült szakembernek kell ellátni ezt a pozíciót. Kállai Katalin, az MSZP
romaügyi szakmai tanácsának elnöke Kállai Ernőtől megválasztása esetén azt várná
el, hogy Kaltenbach Jenő nyomdokain haladva karolja fel a roma ügyet, és tudományos
szakemberként vállaljon szerepet a kisebbségi törvény módosításában.
Sólyom telibe talált – A roma elit támogatta Kállai Ernő kisebbségi ombudsmani
megválasztását. A RomNet körkérdéséből kiderült, hogy a cigány elit egyöntetűen
alkalmasnak tartotta Sólyom László jelöltjét. Olyan eltérő felfogású és/vagy pártállású
roma vezetőket sikerült egy platformra hozni Kállai Ernő mellett, mint Farkas
Flórián, Horváth Aladár, Kolompár Orbán, Teleki László. Kállai Ernő az ellenpéldája
annak, ami a többségi társadalomban kialakult a „sokgyermekes, iskolázatlan, segélyeken
élő” cigányokról. A zenei konzervatóriumban kezdett, aztán Egerben végzett
történelem-ének szakos tanárként, majd az ELTE bölcsészkara következett. Járt
a jogi karra, tanult szociológiát, politológiát és újságírást is. A Magyar Tudományos
Akadémia kisebbségkutatója, nem mellesleg a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola
docense, felsorolhatatlanul sok tanulmány, könyv szerzője vagy szerkesztője, aki
tudományos kutatások sorában vett részt. „A roma politikusokban erős megfelelési
kényszer él a pártok iránt (...). Abban bízom, hogy a roma értelmiségi generációk
egyre nagyobb beleszólást kérnek majd a közügyek intézésébe, és pártkapcsolatok
helyett saját társadalmi bázist építenek – nyilatkozta egy alkalommal.
Zhoriben néven, lovári nyelven indítottak kapcsolatépítő internetes weboldalt.
A szolgáltatás oldalai a lovárin kívül szlovákul, csehül, horvátul, angolul,
németül és románul is elérhetőek lesznek. A fejlesztők szerint.a http://zhoriben.net
címen elérhető oldal roma és nem roma emberek, szervezetek kapcsolattartásának
kíván semleges terepet biztosítani. A kezdeményezést a működő szoftver jogait
is birtokló Infusa Ltd., az iwiw-et fejlesztő Virgo Systems Kft., valamint a RomNet
37
Média Alapítvány néven működő cigány szervezet jegyzik. A készítők elmondása
szerint az oldal létrejöttének célja a roma és nem roma kultúrák közötti párbeszéd
erősítése, valamint az, hogy a nyelvújító törekvéseket egy olyan internetes terep
biztosításával segítsék elő, amely lehetőséget ad a különböző dialektusok (nyelvek)
egymás közötti mindennapos érintkezésére. A rendszerbe – hasonlóan az
iwiw-hez – csak meghívó útján lehet bekerülni. A Zhoriben széles lehetőségeket
biztosít a tagoknak személyes adataik megosztásának és védelmének szabályozására.
A „társasági szoftver” nagy hangsúlyt fektet a képek kezelésére, illetve a kapcsolattartás
és -építés eszközeire, ezért nem korlátozza a felhasználók által küldhető
üzenetek címzését vagy az üzenetek továbbítását, és nagy tárhelyet biztosít
a képek feltöltéséhez. A rendszerben az alapértelmezett nyelv a lovári. A menük,
gombok, címkék ebben a formában jelennek meg, de a tagok válthatnak több más
idegen nyelvre is. Az alkotók várják a lovárin kívüli más cigány nyelvjárások értőinek
felajánlásait, hogy további cigány fordításokat is készíthessenek.
Az egyik legfontosabb kisebbségi közjogi kérdésről, a kisebbségek parlamenti
képviseletéről szakmai megállapodás születhet év végéig a kormányzat és a kisebbségi
önkormányzatok között – jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal
(MeH) szakállamtitkára az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) székházában
tartott budapesti szakmai tanácskozáson. A kormányzat három munkacsoportja
év végére szakmai konkrétumokat tud rögzíteni a három legfontosabb közjogi kérdésben
– mondta Gémesi –, szakmai megállapodás születhet a kisebbségi törvény
módosítása vagy kiigazítása, a területi kisebbségi önkormányzatok működése, finanszírozása
és szerepe tekintetében, valamint a kisebbségi média ügye is rendeződhet.
A MeH külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára
szerint a kisebbségi önkormányzatok megválasztásának kérdése, a kedvezményes
mandátum visszaállításának lehetősége, valamint a kisebbségek parlamenti képviseletének
kérdése még megválaszolásra vár, de amennyiben év végére megszületik
a szakmai egyesség, akkor még ebben a kormányzati ciklusban megtörténhet a
politikai egyeztetés és a törvényalkotás.
Törvényes és szakszerű volt a Heves Megyei Bíróságnak az ártatlanul elítélt
Pusoma Dénes ügyében folytatott eljárása – jelentette ki a bíróság elnöke
sajtótájékoztatóján Egerben. Az eljáró bíró semmilyen szakmai szabályt
nem szegett meg, és arra utaló adat sincs, hogy a férfi öngyilkossága a bírósági
eljárás következménye lett volna – mondta Hunyadi Búzás Ágnes azután,
hogy a Heves megyei bíróság büntetőkollégiuma újraértékelte a jogesetet.
Az ügy felelevenítését tizenkét évvel a történtek után a bíróságok működéséről
kibontakozott vita, illetve Ragályi Elemér Nincs Kegyelem című, Pusoma Dénes
38
történetét feldolgozó filmjének bemutatója indokolja – tette hozzá a bírósági elnök.
Pusoma Dénest a II. világháború utáni magyar jogtörténetben páratlan perújítási
eljárás során mentették fel 1996 decemberében, a férfi idegrendszerét azonban
ártatlanságának tudatában olyannyira megviselte a huszonhat havi börtön, hogy
1997 augusztusában felakasztotta magát.
A roma integrációs program sikerének egyik feltétele, hogy azt ne csak a romák,
hanem a többségi társadalom is támogassa – mondta az Országgyűlésben
Kiss Péter. A program céljai többek között a szegénység felszámolása, a diszkrimináció
csökkentése. Az akkori szociális és munkaügyi miniszter a roma integráció
évtizede program stratégiai terv általános vitájának kezdetén hangsúlyozta: a
kilenc közép- és kelet-európai ország által támogatott program négy területen, az
oktatásban, a foglalkoztatásban, a lakhatásban és az egészségügyben kíván változtatni
a romák helyzetén. Kiss Péter szerint a program célként fogalmazza meg
a szegénység felszámolását, a diszkrimináció csökkentését és a nemek közti esélyegyenlőséget.
A program 2015-ig határozná meg a romapolitikát, a megvalósításhoz
hazai és uniós források is rendelkezésre állnak. Európa egyik legnagyobb, legszegényebb
és leggyorsabban szaporodó közössége a cigányság. A magyarországi
romák jelentős része hátrányos helyzetű kistérségekben él – mondta Kiss Péter, aki
valamennyi párt által támogatható programnak nevezte a stratégiai tervet.
Teleki László, az MSZP vezérszónoka azt hangsúlyozta, hogy a roma származású
emberek helyzetének javítása csak akkor lehet eredményes, ha az oktatás, a
foglalkoztatás, a lakhatás és az egészségügy problémáit együtt kezeli a kormány.
Mint mondta, a korábbi kormányoknak voltak jó szándékú próbálkozásai egy-egy
területen, ám ezek éppen a komplex szemlélet hiánya miatt maradtak eredménytelenek.
Az oktatás terén a legfontosabb cél a roma értelmiség kinevelése a következő
öt, tíz, tizenöt évben. Teleki László szerint a foglalkoztatás terén csak akkor
lehet eredményt felmutatni, ha sikerül az egyik legnagyobb problémát, a nyílt
diszkriminációt enyhíteni. A lakhatás és az egészségügy terén tapasztalható súlyos
gondok kapcsán arra figyelmeztetett: azonnali segítségre, rövid távú programokra
van szükség. Farkas Flórián, a Fidesz vezérszónoka úgy vélte, a 2015-ig tartó tízéves
program megvalósításából a kormányzat már csaknem két és fél évet elveszített,
hiszen a program megalkotására ennyi csúszással kerülhet csak sor. Az ellenzéki
képviselő szerint számos, a cigányságot érintő problémákról a javaslat csak általánosságban
beszél. Szerinte a beadvány kampányszöveg, nem a valóságos helyzetre
épít. Példaként a cigánytelepek felszámolását említette, amelyről 2002-ben született
döntés, ám a hatékony kormányzati cselekvésre még mindig várni kell. Viszont
mivel a cigányság ügye az egyik legfontosabb ügy Magyarországon, a Fidesz, bár
korrekciókkal, módosításokkal, de el tudja fogadni a határozati javaslatot.
39
40
Hat fiatal férfi – állítólag náci-skinheadek – az éjjel megpróbáltak betörni
egy nagybecskereki roma településre, ahol mintegy háromszázötvenen tengetik
életüket. A közeli temetőn keresztül közelítették meg a telepet, de szervezett ellenállásba
ütköztek. A rendőrség a Beta szerint megerősítette a támadás hírét, de
nem adott ki hivatalos közleményt. A helyi romák azt állítják, hogy a rendőrség a
napokban több ízben figyelmeztette őket a veszélyre, de a rendőrség szóvivője ezt
tagadja. Željko Štrbac úgy fogalmazott, hogy az őrjáratok megelőzési célból jártak
többször is a településen. Az éjjel két ízben ment ki őrjárat, és az egyik a reggeli
órákig ott is maradt.
Az elmúlt évtizedek megmutatták, hogy a XXI. század a kisebbségek százada
lesz – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Budapesten, a Kisebbségek átalakulásban
című nemzetközi konferencián. A házelnök szerint több energiát kell
fordítani a kisebbségek kérdésére, hiszen ez a probléma jelenleg sokszor nem szerepel
az elsődleges kérdések között. Szili Katalin a továbbiakban is kiemelt kérdésként
kezeli a magyar kisebbségek képviseletét az Országgyűlésben. A konferencián
szereplő szakértők szerint fordulóponthoz érkezett az Európai Unió a kisebbségek
jogainak elismerésében. Abban Köles Sándor, a Nemzetközi Demokratikus
Átalakulásért Központ programigazgatója és Vizi Balázs, az MTA Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézetének munkatársa is egyetértett, hogy a kisebbségi problémák
hamarosan konkrét döntésekre kényszerítik az európai vezetőket. Az Európai
Uniót többfajta feszültség terheli napjainkban: egyrészt a bevándorlók Nyugat-
Európában, másrészt a 2004-ben csatlakozott országok nemzeti kisebbségei,
valamint a legújabb tagállamok csatlakozásával a közösségbe kerülő nagyszámú
roma kisebbség ügye.
Két roma zenész kezdeményezésére egyhetes roma összművészeti fesztivált
rendeztek a fővárosi Gödör Klubban. Az ingyenes fesztiválon az érdeklődők megismerkedhettek
a hazai cigányság hagyományaival, képzőművészetével és zenéjével.
Az Athe Sam! azaz Itt vagyunk! elnevezésű fesztivál a Magyarországon élő
cigányság kulturális és művészeti életének különböző területeire kalauzolta el a
látogatókat, a magyar, az oláh valamint a beás cigányok zenei és képzőművészeti
hagyományainak bemutatásával. A szervezők célja az volt, hogy a roma kultúra
minél több arca láthatóvá váljon, és a roma és nem roma közösségek közelebb kerüljenek
egymáshoz. A fesztiválon a koncertek mellett volt tánctanítás, filmvetítés,
kiállítás és színházi előadás. Az akváriumban a víz alatti teret képzőművészeti alkotások
töltötték be.
41
Június
A Magyarországon élő nemzetiségek fórumának létrehozását javasolta az Országgyűlés
elnöke az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeivel a parlamentben
zajlott találkozón. Arról döntöttek, hogy létrehoznak egy nemzetiségi fórumot,
hasonlóan a kárpát-medencei magyar képviselők fórumához, amiben a kormány, a
frakciók és a nemzeti kisebbségek vezetői vennének részt. A tervek szerint a nemzetiségi
fórum találkozói rendszeresek lesznek, és lehetőség nyílik a hazai nemzetiségeket
érintő stratégiai kérdések megvitatására. Szili Katalin közölte: tizenöt éve
nem sikerült pontot tenni a kisebbségek parlamenti képviseletének történetére, így
e fórum – amíg e hiányosságot nem sikerül pótolni – lehetőséget biztosítana az
érdekek képviseletére. Közös gondolkodás szükséges egyebek mellett a költségvetésről,
a kisebbségek oktatási, kulturális intézményeinek finanszírozási kérdéseiről,
a megyei kisebbségi önkormányzatok működési feltételeinek biztosításáról.
Véresre vertek egy darányi roma családot, mert egyikük a kelleténél hangosabban
hallgatta a zenét. A romák évek óta tartó terrorról beszélnek. Kocsik fékeztek a darányi
ház előtt; helyi erős emberek rontottak be és ütötték az ott lakókat, ahol érték. A fiatal
Orsós Csabát az ajtóban kapták el. Kirángatták a ház elé és rúgták, öklözték. Annyira
megverték, hogy maga alá vizelt. A faluban azt mondják, hogy a megvert cigány család
sosem volt békétlenkedő. Szegényen, de rendesen éltek mindig, s tisztán járatják a
gyerekeiket iskolába. Ezért a legtöbb helybeli érthetetlennek tartja az esetet.
Változtatásokat javasol a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Mazsihisz a gyűlöletbeszéddel
kapcsolatos jogi szabályozásban, javaslatukat néhány napon belül eljuttatják
az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságához – ezt a kezdeményező felek
jelentették be sajtótájékoztatójukon. A javaslatot tevők hangsúlyozták: a módosítás
valamennyi egyházra vonatkozna.
A rendőrséggel szemben indított perek kivételével sikeresen képviseli ügyfeleit
a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI); tizenkét év alatt összesen
54 esetben indult eljárás a rendvédelmi szervvel szemben, s az esetek töredékében
értek el eredményt – számolt be a jogvédő szervezet. A NEKI 1995-től a legtöbb
esetben, 57 ügyben az önkormányzatok ellen elkövetett jogsértések miatt indított
eljárást, míg a rendőrséggel és a határőrséggel szemben 54 ügyben képviselta az
ügyfelek érdekeit. Tavaly összesen 124 panaszból 13 ügyben kezdeményezett jogi
eljárást a NEKI, ebből kettő a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás ellen
irányult, míg a többi ügyben a lakhatás, az oktatás és a munka területén indult eljárás
– ismertette múlt évi jelentésüket Kárpáti József.
42
Megalakult a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó közjogi munkacsoport. A testületet,
amelynek önkormányzati képviselők és szakértők a tagjai, Molnárné Asbóth
Erika, a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa vezeti. Az alakuló ülésen Gémesi Ferenc,
a MeH szakállamtitkára közölte: a kisebbségek parlamenti képviseletének
megoldására vonatkozó koncepciót az év végére elkészíthetik, és a döntés még a
következő, 2010-es országgyűlési választások előtt megszülethet.
Farkas Flórián elnökletével megalakult a Cigány Önkormányzatok Országos
Szövetsége Lakiteleken; az új szerveződés közös munkacsoportot hozott létre a
Nemzeti Fórummal – tudatta a két szervezet elnöke. Az OCÖ üdvözli és támogatja
a szerveződést.
A gyermekszegénység leküzdését, a romák társadalmi integrációját és a leghátrányosabb
helyzetű térségek felzárkóztatását kell szolgálnia a különböző ágazati
reformoknak, ezek megvalósításához európai uniós forrásokat is igénybe vesz a
kormány – derül ki az Új Magyarország – Beszámoló a kormány egyéves munkájáról
című dokumentumból.
Az Országgyűlés Kállai Ernő történelem szakos tanárt, jogászt 326 igen szavazattal,
14 ellenében megválasztotta a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának.
Kállai Ernő a szavazás eredményének kihirdetése után letette az esküt a parlament
előtt. A nemzeti és etnikai jogok új országgyűlési biztosa július 2-án lép hivatalba. Az
új ombudsman kijelentette: megválasztása üzenet az egész cigányság számára, mert
bebizonyosodott, hogy van esélyük a romáknak is ilyen magas pozícióba jutni, ezért
köszönetet mondott a köztársasági elnöknek és a parlamenti pártoknak. Hangsúlyozta,
hogy mind a tizenhárom kisebbség érdekében egyformán fog dolgozni. Ennek
bizonyítékaként az első tevékenysége az lesz, hogy meglátogatja a tizenhárom országos
kisebbségi önkormányzatot. Nem harcos, hanem szakszerű ombudsmanként kell
dolgoznia a hétfőn megválasztott új kisebbségi ombudsmannak – véli Varga József
fideszes képviselő, aki szerint Kállai Ernő személyével nagy sikert ért el a cigányság.
Teleki László szerint elégtételt kaptak a romák, Horváth Aladár viszont úgy gondolja
tizenöt évet késett az a gesztus, hogy roma vezető kerülhessen fontos pozícióba. Erről
a roma politikusok a Rádió C Élesztő című műsorában beszéltek.
Kaltenbach Jenő tizenkát év után július elsejével köszönt le a nemzeti és etnikai
kisebbségek országgyűlési biztosának posztjáról. Az ombudsman szerint a kisebbségi
törvény módosítása „államilag szentesített csalás”. Úgy gondolja, ma a gyakorlatban
nem létezik a kisebbségi autonómia, a nemzeti kisebbségeket felszámolták,
a cselekvési programok pedig illúziók. Politikai akarat hiányában nincs igazi előre43
lépés a kisebbségek ügyében, ezért nem valósult meg parlamenti képviseletük és
erősödött az asszimilációjuk – mondta Kaltenbach, aki szerint utódja, Kállai Ernő a
kisebbségek ügyének rendezésében mint ombudsman csak „katalizátor” lehet.
Esélyegyenlőségért felelős miniszteri biztosnak nevezik ki Horváth Aladárt,
a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét, volt miniszterelnöki tanácsadót. A most létrehozandó
esélyegyenlőségi miniszteri biztosi beosztást ellátó roma vezető feladata
lesz többek között a Roma Évtized Program cselekvési tervének és a II. Nemzeti
Fejlesztési Terv roma programjainak koordinálása is. Munkáját önálló titkárság és
szakértői csoport fogja segíteni.
Először adták át a Justitia Regnorum Fundamentum díjat szerdán Budapesten;
elismerésben részesült Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető
alelnöke, Berkes Béla, a Roma Sajtóközpont újságírója és Dénes Balázs, a Társaság
a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke.
Batiz András volt kormányszóvivő óriási jelentőségűnek tartja, hogy Daróczi
Dávid személyében egy roma származású ember lett a Magyar Köztársaság kormányának
szóvivője. Mind Daróczi – aki egyébként Batiz feleségének unokatestvére
–, mind Budai Bernadett alkalmas posztja betöltésére, nem az volt az elsődleges
szempont, hogy egyikük roma legyen, de a volt szóvivő rendkívül fontosnak tartja,
hogy nem romaügyben vagy romákat képviselve tölt be egy cigány ember ilyen
fontos posztot. Ez vonzó példát mutathat a romák számára, hogy egészen magasra
is eljuthatnak. Batiz annak a véleményének is hangot adott, hogy nem a felsőoktatásban
dől el a romák sorsa, hanem már az óvodában.
Gyalázkodó jelszavakat és horogkereszteket festettek a Szlovákiai Roma Kezdeményezés
(RIS) nevű szervezet székházának falára Diószegen. Az ismeretlen
tettes, vagy tettesek előbb egy tízszer egyméteres keretet fújtak festékszóróval az
épület falára, majd a keretbe önkényuralmi jelszavakat és jelvényeket festettek.
Szlovákiában meglehetősen gyakoriak a magyar-, a zsidó- és a romaellenes gyalázkodó
feliratok, de az elkövetőket csak ritkán kerülnek rendőrkézre.
Az Országgyűlés június 25-én 341 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás
nélkül fogadta el a roma integráció évtizede programról szóló határozatot. Ez
foglalkozik a roma lakosság oktatásával, foglalkoztatásával, egészségi állapotával
és lakhatási helyzetével, valamint megjelöli e területeken az elérni kívánt célokat.
Az államtitkár elmondta, hogy az intézkedésekről kétévente készítenek terveket,
így a 2008–2009-es időszakról szeptember 30-ig kell döntenie a kormánynak. A
44
Roma évtized program előkészítése 2003 nyarán egy budapesti konferenciával
kezdődött. A program titkársága 2005 júniusáig Magyarországon működött, majd
Bulgária vette át az elnökséget.
Az Európa Tanács miniszteri bizottsága arra kéri a magyar hatóságokat, hogy
javítsanak a kisebbségi nyelveken történő oktatás pénzügyi feltételein, segítsék új,
kétnyelvű iskolák létrejöttét az oktatási rendszer minden szintjén, s hozzanak szigorú
intézkedéseket azért, hogy biztosítani lehessen a cigány nyelvek oktatását,
illetve az ezeken történő tanítást.
Kínzással, rasszizmussal és megalázással vádolja egy hevesi roma család a
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósait. A múlt vasárnap történt esetről
pénteken, a Roma Polgárjogi Alapítvány közreműködésével tartott hevesi sajtótájékoztatón
számoltak be az érintettek. Hat családtag hivatali visszaélés, bántalmazás,
hivatalos eljárásban jogellenes fogva tartás, kényszerítés és közokirat-hamisítás
miatt tett feljelentést az intézkedő rendőrök ellen – közölte Magyar Elemér, az
érintettek jogi képviselője.
Július
A Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) elnöki feladatait július 1-jétől
egy éven keresztül hazánk látja el. A 2005 és 2015 közötti időszakra szóló program
nyolc közép- és kelet-európai ország nemzetközi együttműködéséből született,
amelynek elsődleges célja, hogy felgyorsítsa a romák társadalmi és gazdasági integrációját,
és egyben hozzájáruljon a romákról alkotott kép pozitív irányú átalakulásához.
A magyar kormány elnöksége idejére célul tűzi ki, hogy új résztvevőket
– Szlovéniát, Spanyolországot, Moldáviát és Portugáliát – is meghívja a programba.
Magyarország szorgalmazza, hogy az Európai Unió intézményei tűzzék napirendjükre
a RIÉP stratégiai terveit.
Brit tévéstábok forgattak, illetve forgatnak Mohácson, miután az angol média
figyelmét is felkeltette a magyarországi, különösen a Duna-parti városban élő romák
érdeklődése a szigetországi munkavállalási lehetőségek iránt. A hazai médiában
a közelmúltban több hír jelent meg arról, hogy a mohácsi romák Kanada és
Svédország után ezúttal Angliában próbálnak szerencsét. A szigetországban eddig
huszonöt család talált munkát, tagjaik csokoládégyártó üzemekben, hűtőházakban
vagy újságkihordóként helyezkedtek el. A romák az ottani minimálbért, 1800-2500
forintnak megfelelő fontot keresnek óránként, és bár az élet kint meglehetősen
45
drága, megtalálták a számításaikat. Egyes vélemények szerint hamarosan mintegy
százan kelnek útra, hogy kövessék példájukat.
Megalakult az SZDSZ roma kabinetje, a testület vezetője Mohácsi Viktória, a
párt európai parlamenti képviselője. A kabinet feladata, hogy támogassa a pártnak
a romák társadalmi integrációjával és az őket sújtó diszkrimináció felszámolásával
kapcsolatos stratégiájának kialakítását, koordinálja és segítse a párt politikusainak
ez irányú tevékenységét – olvasható az SZDSZ közleményében. A roma kabinet
munkájában az SZDSZ szakpolitikusai és szakértői vesznek részt.
A sok szóbeli elkötelezettség helyett a tettekre kell helyezni a hangsúlyt, mert
az elmúlt tizenhét évben nem történt fordulat a roma társadalom ügyében – jelentette
ki Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP Roma Ügyek Szakmai Tanácsának
(RÜSZT) ülésén. Kállai Katalin, a tanács elnöke a roma értelmiségi réteg politikai
megjelenését tartja egyik legfontosabb feladatnak a jövő nemzedéke érdekében.
„A roma ügy nem csak a roma társadalom, hanem az egész Magyarország ügye”
– hangsúlyozta Kiss Péter Az MSZP alelnöke elismerte, hogy „a hátrányos helyzet
még hátrányosabbá vált” több ponton is.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság összesen hárommillió forintos bírság kiszabásával
büntetett két céget, mivel három roma származású nővel szemben megsértették
az egyenlő bánásmód követelményét. A három vidéki, roma származású nő
és nem roma társaik újsághirdetés alapján utaztak Budapestre 2007 márciusában,
hogy egy munkaerő-kölcsönző cég vezetőjével tárgyaljanak. A felek a munkavégzés
minden lényeges kérdéséről megállapodtak a megbeszélésen. A munkaerőkölcsönző
cég vezetője még aznap este felhívta a jelentkezőket Budapestre szállító
busz sofőrjét, illetve egy nem roma nőt, hogy a korábban megbeszélt feltételek
mellett elkezdhetik a munkát, de csak úgy, ha a roma származású emberek nem
mennek dolgozni. Arra hivatkozott, hogy a cég, ahol a munkát kellett volna végezni,
„kifejezetten ezt kérte”. A hír hallatán a roma és nem roma jelentkezők egyaránt
úgy döntöttek, hogy nem kezdenek el dolgozni, hiszen a három roma nőt mindannyian
jól ismerték, megbízható, szorgalmas embereknek tartották őket. Az eset
után a roma származású nők az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és a Nemzeti és
Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához fordultak.
Jogalkotási javaslatot terjeszt az oktatási és az önkormányzati tárca elé a kisebbségi
ombudsman, mert a jelenlegi szabályok szerint egyetlen település sem
kötelezhető arra, hogy befogadja az iskolabezárások és -összevonások miatt tanintézmény
nélkül maradó tanulókat. Az ombudsman utalt arra, hogy javaslata a
46
csörögi példa alapján fogalmazódik meg. A Pest megyei Csörög még 2002-ben vált
ki Sződ községből, és önálló település lett, de oktatási intézménnyel nem rendelkezett.
A falu évente hosszabbított intézményfenntartó társulást kötött Sződdel, hogy
így biztosítsa az önkormányzat a kötelező oktatási feladatának végrehajtását.
Százmillió forint nem vagyoni kártérítést kért és egymilliárd forint közérdekű
célra fordítandó bírság kiszabását indítványozza az olaszliszkai gyilkosság
egyik gyanúsítottja, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót
használta a bűncselekménnyel kapcsolatban – közölte a gyanúsított ügyvédje.
Gyury József Gergely, az egyik gyanúsítottnak, a kislány apjának ügyvédje elmondta:
védence felperesként először ez év februárjában nyújtott be keresetet,
mert a hivatalos dokumentumokban a bíróság és az ügyészség a ”meglincselte,
meglincselték” kifejezéseket használta. A hatóságok által a közokiratokban használt
lincselés kifejezés pedig sértette védence személyiségi jogait, hátrányosan
befolyásolta a gyanúsított, valamint a romák megítélését a közvélemény előtt, és
emellett akár az ítélkezési folyamatot is befolyásolhatja – mondta az ügyvéd. Az
egymilliárd forintot a halmozottan hátrányos helyzetű roma és egyéb kisebbséghez
tartozó gyerekek oktatási programjainak finanszírozására fordítanák. Borbély
Zoltán ügyész, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a távirati irodának elmondta:
álláspontjuk szerint jogszerű és megalapozott volt a tényállás, és az ügyben eljáró
ügyészek és bírák ennek megfelelően végezték feladatukat. A lincselés szó
a köznyelvben elfogadott, az értelmező kéziszótárban is megtalálható: indulati
alapon, tömegesen elkövetett, erőszakos önbíráskodásra utal. Gyury József Gergely
később visszavonta a keresetet, a döntés részleteit azonban nem indokolta.
Sajtóinformációk szerint azért határoztak a visszavonás mellett, mert nem akartak
ellenérzést kelteni a romákkal szemben. A kártérítés ötletén az OCÖ és több roma
vezető is felháborodott.
A fogyatékkal élőket, illetve a roma nőket éri a leggyakrabban diszkrimináció
– mondta Lamperth Mónika az Egyenlő Bánásmód Hatóság éves jelentését ismertetve
a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A bejelentések alapján a fogyatékkal
élőket, illetve a roma nőket éri leggyakrabban diszkrimináció, ha a terhességgel,
anyasággal, illetve a nemi hovatartozással kapcsolatos ügyeket is figyelembe veszszük
– mondta Lamperth. A jelentésről szólva kitért arra, hogy a hatóság diszkriminációt
a bejelentett ügyek tekintetében leginkább a foglalkoztatás területén állapított
meg, ezt a szolgáltatások, majd az oktatási és a lakhatási ügyek követi.
A cigányzenét meg kell menteni, hogy ezt a kultúrát tovább tudjuk vinni, tovább
tudjuk adni! – hangsúlyozta Bangó Margit Kossuth-díjas nótaénekes a Százta47
gú Cigányzenekar sajtótájékoztatóján. Minden országnak megvan a maga népzenei
kultúrája, amelyre nagyon-nagyon büszke. A cigányzene az ország nemzeti kincse,
ám „sokan megpróbálják elfojtani, elnyomni” – mondta a cigánynóta-éneklés koronázott
királynője.
Augusztus
A II. világháború roma áldozataira emlékeztek Budapesten az Országos Cigány
Önkormányzat székházánál és a Nehru parkban, valamint a Páva utcai
Holokauszt Emlékközpontban. Több felszólaló a jelenkori előítéletekről is beszélt,
és a mindenkori többség felelősségét hangsúlyozta a befogadó világ megteremtéséért.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a roma holokauszt nemzetközi emléknapja
alkalmából írott üzenetében úgy fogalmazott: a vészkorszak nem fizikai, hanem
verbális-szellemi erőszakkal kezdődött. : „...amikor valaki ma Magyarországon cigánybűnözésről
beszél, szóval és gondolattal a cigányok, vagy más honfitársaink
kirekesztésére törekszik, ugyanabba a folyóba készül belelépni, amelybe ez a nemzet
egy emberöltővel ezelőtt már belelépett. És amelyből csak gyásza és szégyene
származott ennek a közösségnek”. Az emléknap legfontosabb üzenete: nem lehet
hagyni, hogy ez még egyszer megtörténjen – írta a miniszterelnök.
Barátságos labdarúgó-mérkőzéssel emlékeznek a Magyar Televízió (MTV) munkatársai
és a turai roma kisebbség válogatottja szombaton a Pest megyei településen
tizenöt évvel ezelőtt történt tragédiára, amikor egy mezőőr fegyverével egy roma férfit
és egy asszonyt ölt meg, amiért körtét loptak a helyi termelőszövetkezet kertjéből.
Rendőrségi feljelentést tesz és a kisebbségi ombudsmanhoz fordul a Hátrányban
Élőket Segítők Egyesületének elnöke, mert a hétvégén Mikepércs alpolgármestere
önkényes lakásfoglalásra hivatkozva leromboltatott egy romák lakta vályogházat
– közölte a debreceni civilszervezet elnöke. A házban élő négygyerekes roma
családnak a történtek miatt a szabad ég alatt, a romok között kellett eltölteniük egy
éjszakát. Az este hazaérkező Rostás család már csak a ház romjait találta korábbi
otthona helyén. Az építményt Mike Sándor alpolgármester romboltatta le, mondván,
hogy Rostásék önkényes lakásfoglalók. Ezzel szemben Rostásék azt állítják:
egy Lakatos nevű férfitől bérelték egy hónapra ötezer forintért a vályogházat; erről
azonban írásos dokumentumuk nincs.
Együttműködési megállapodást kötött az Országos Cigány Önkormányzat
és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. A megállapodás célja,
hogy a cigány vállalkozások, munkanélküli romák katasztrófa- és veszélyhelyzetek
48
élőmunka-igényes megelőzésében és elhárításában közreműködjenek, a vállalkozások
pedig a helyreállítási, újjáépítési feladatokban is szerepet kaphatnak.
Életének 82. évében elhunyt Lakatos Menyhért író Budapesten. Lakatos
Menyhért 1926-ban született Vésztőn. A nagykőrösi népi kollégiumban folytatott
mérnöki tanulmányai után üzemmérnökként dolgozott, majd 1969 és 1973 között
a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjának ciganológiai
munkatársaként tevékenykedett. Az írót munkásságáért 1976-ban és 1993-ban József
Attila-díjjal, 1991-ben a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével
tüntették ki. Lakatos Menyhért 1976-ban Füst Milán-jutalomban részesült,
1995-ben egyik munkájáért megkapta az Év könyve elismerést, 1999-ben Babérkoszorúval,
2000-ben az Országos Cigány Önkormányzat életműdíjával tüntették ki.
Törvényességi felügyeleti vizsgálatot kért a fővárosi közigazgatási hivataltól
az Országos Cigány Önkormányzat ellen a testület Lungo Drom-frakciója; megítélésük
szerint az OCÖ sorozatosan törvénysértő módon hoz közgyűlési határozatokat.
Farkas Flórián, a képviselőcsoport vezetője közölte: a frakció azt javasolja a
kormányzatnak, hogy a cigányság élethelyzetét segítő programok végrehajtásában
„elsősorban inkább a civilszervezetekre hagyatkozzon, mint egy szakmaiságot, erkölcsiséget
és törvényességet nélkülöző, működésképtelen OCÖ-re”.
Rendkívüli parlamenti ülés összehívását javasolja Mohácsi Viktória, az SZDSZ
európai parlamenti képviselője, hogy megtárgyalják az a törvénymódosítást, amelylyel
a csörögi roma kisdiákok is törvényes körülmények között, nem szegregált
módon kezdhetnék meg a tanévet. A liberális politikus erről sajtótájékoztatóján
beszélt Budapesten. „Jómagam javaslatot teszek arra, bár az idő még így sem elég,
hogy rendkívüli országgyűlést hívjanak össze ennek az ügynek a kezelésére. Csak
ez az egyetlen egy kiút arra, hogy tisztázódjanak a körülmények” – hangsúlyozta.
Elmondta: Csörögön huszonkilenc roma kisdiák nem fogja tudni megkezdeni törvényes
keretek között a tanévet.
A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) által, a „megtorlatlan cigánybűnözés
ellen” Kecskeméten tartott demonstrációján megközelítőleg százan vettek részt; a
harsány szónoklatok ellenére a tüntetés másfél óra után békésen ért véget. A város
főterén tartott gyűlésen felszólalt Kakuk Attila, a MÖM elnöke, Bíber József, a Jobbik
Magyarországért Mozgalom alelnöke, Szabó Sándor, a Magyar Nemzeti Front
elnöke, valamint Kovács Géza, a MÖM tiszteletbeli elnöke. A tüntetésnek kevés
kecskeméti résztvevője volt, mindössze a Jobbik néhány helyi prominense jelent
meg. A tüntetők között néhány tucat 18 év körüli fiatal is volt, többen árpádsávos
49
zászlókat lengettek. A beszédek nem nélkülözték a rasszista és antiszemita szólamokat,
szidták a „liberálisokat”, de jutott a szidalmakból a Gyurcsány-kormánynak
és Orbán Viktornak is.
A roma kisebbség helyzetének javítása, társadalmi kirekesztettségük valósághű
bemutatása, a diplomás roma fiatalok elektronikus médiában történő megjelenésének
segítése érdekében kifejtett érdemei elismeréséül Joka Daróczi János, az
MTV Rt. Roma Magazin felelős szerkesztőjea Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
(polgári tagozat) kitüntetésben részesült.
Továbbra is bizonytalan tíz csörögi roma gyermek szeptemberi beiskolázása,
miután szüleik csak feltételek mellett hajlandók beíratni őket a helyben induló első
osztályba – derült ki a helyi cigány önkormányzat rendkívüli szülői értekezletén.
A rendezvényen részt vett Szügyi János, az oktatási tárca szakállamtitkára, aki törvényellenesnek
ítélte, hogy a szülők egy része vonakodik eleget tenni gyermeke
tankötelezettségének. Ugyanakkor, mint megállapította, a gyermekeknek integrált
oktatásban kell részt venniük, ennek biztosítása viszont önkormányzati feladat
még akkor is, ha időközben feloszlatta magát a csörögi képviselő-testület.
A Magyar Gárda ötvenhat tagja a budai Várban, a Szent György téren tette le
esküjét. A fekete egyenruhát és mellényükön árpádsávos címert viselő gárdisták
katonai alakzatban, dobszóra vonultak a köztársasági elnöki palota melletti térre.
Az eskü után a gárdistáknak az okleveleket Für Lajos, az Antall-, illetve a Borosskormány
volt honvédelmi minisztere adta át. A gárdisták oklevelük átvételekor úgy
köszöntek: „Nemzetemet szolgálom”.
Pörzse Sándor, a Magyar Gárda egyik alapítója szerint a Magyar Gárdát
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hívta életre, akkor, amikor azt mondta „a magyarságnak
már nincs hova hátrálnia”. Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője
azt mondta: nyitott, tiszta arcú, hazáját féltő emberek tesznek esküt, akik
„a szeretet láncával fognak össze a Sátán, vagyis a jelenlegi kormány és az ötven év
kommunizmusa” ellen, ezért méltónak tartotta, hogy az avatási rendezvényen az
‘56-os forradalom jelképévé vált lyukas nemzetiszínű zászló is megjelent. Vona Gábor,
a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke az avatási ceremóniát követő sajtótájékoztatón
azt mondta: terveik szerint október 23-án több ezer új tagot esketnek fel, eddig
kétezren jelezték belépési szándékukat. Hozzátette: „közösségi hálóként” minden
megyében és a fővárosban létrehozzák a szervezetüket. A budai Vár melletti Dózsa
György téren a Magyar Gárda tagjainak avatásával egyidőben zajló, a Magyar
Antifasiszta Liga (MAL) és a Nagy Imre Társaság által, „az újfasiszta, neonáci erők
magyarországi térnyerése, valamint a kirekesztés minden formája ellen” szervezett
50
tüntetésen mintegy ezren jelentek meg. A megmozdulást szervező civil tömörülések
felhívása értelmében „az úgynevezett Magyar Gárda felesketése, illetve az
újfasiszta neonáci erők magyarországi térnyerése, valamint a kirekesztés minden
formája ellen” gyűltek össze.
Az MSZP arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy nyilvánosan
fejtse ki álláspontját a Magyar Gárda mozgalommal kapcsolatban. Erre válaszolva
Kumin Ferenc, a köztársasági elnök hivatalánk főosztályvezetője közölte: az államfő
elítéli a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipuláció
eszközét is. A kormány minden alkotmányos eszközt megragad annak érdekében,
hogy visszaszorítsa, illetve elejét vegye a szélsőséges ideológiák és mozgalmak
térnyerésének Magyarországon – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a
kormányszóvivői sajtótájékoztatón. „Kezdődött azzal, hogy Göncz Árpádot kifütyülték.
(...) Ma el lehet magyarázni, miért nem probléma, hogy a köztársasági elnök
palotája előtti téren fasiszták grasszálnak” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a
köztársasági elnök nem szólalt meg az ügyben, hanem az osztályvezetőjével üzent.
A miniszterelnök hozzátette: nem az osztályvezetőre kíváncsiak, hanem a köztársasági
elnökre, megjegyezte, nem akarják többet azt hallani, hogy „ne ijesztgessünk
a fasizmussal”. Gyurcsány Ferenc a kormány állásfoglalását ismertetve azt kérte az
államfőtől, a történelmi egyházaktól és a legnagyobb ellenzéki pártszövetségtől,
tegyék egyértelművé, hogy osztják azok aggodalmát, akik a szélsőjobb térnyerését
érzékelik Magyarországon, továbbá azt is tegyék egyértelművé: a Magyar Gárda
egyenruhája, retorikája és szóhasználata a neonáci mozgalmakra utal.
A Lungo Drom szerint nem szabad túlértékelni a Magyar Gárdát, és nem helyes
előre eldönteni, milyen kárt okozhat Magyarországnak, és mekkora veszélyt
jelenthet az alkotmányos rendre – közölte Farkas Flórián. A Jobbik Magyarországért
Mozgalom és a Magyar Gárda nevéhez köthető „aggályos és vészterhes események”
miatt nyílt levélben kérte a miniszterelnök segítségét az Országos Cigány
Önkormányzat (OCÖ); az OCÖ elnöke, Kolompár Orbán által jegyzett levélben,
hangsúlyozzák, gátat kell vetni a kisebbségeket pocskondiázó szellemi gyújtogatásnak.
A Fidesz színeiben megválasztott roma országgyűlési képviselőktől az
OCÖ vezetői egyszersmind kérik, „szorgalmazzák” a Magyar Gárda első nyilvános
eskütételén beszédet mondó Fidesz-képviselő, Wittner Mária kizárását – olvasható
a dokumentumban.
A holokauszt zsidó és roma áldozataira emlékeztető macskaköveket helyezett
el csütörtökön Pécsett Gunter Demnig német képzőművész, aki eddig három országban
tizenkét és fél ezer hasonló kővel jelölte meg az elhurcolt áldozatok utolsó
lakóhelyét. A szobrász a Dunántúl legnagyobb városában négy helyszínen hét
úgynevezett botlatókövet rakott le. A betonkockákba illesztett réztáblák a járdá51
ba süllyesztve tüntetik fel az épp onnan elhurcoltak nevét, születési és halálozási
adataikat.
Szeptember
Tucatnyi résztvevővel megkezdődött a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének
(MEASZ) antifasiszta demonstrációja a II. világháború kitörésének
emléknapján a budapesti Deák téren lévő Bajcsy-Zsilinszky Endre-emlékmű előtt.
A demonstráció szervezői közéleti személyiségeket, illetve különféle szervezetek
képviselőit kérték fel, hogy valljanak a békéről, utasítsák el a magyarországi
fasisztoid megnyilvánulások minden formáját.
Sólyom László köztársasági elnök a Nógrád megyei Cserhátsurányban nyitotta
meg a 2007/2008-as tanévet. A köztársasági elnök a cserhátsurányi Tessedik Sámuel
Körzeti Általános Iskolában tartott tanévnyitó ünnepségen azt mondta, „ezt az
iskolát néhány évvel ezelőtt még a bezárás fenyegette, ma viszont a környék körzeti
iskolája, amely vonzza az iskolásokat máshonnan is, és átlagon felüli színvonalú
oktatást kínál. Kiemelte, hogy az iskolában nagyon jó a továbbtanulási arány, a
felsőoktatásba 65 százaléknyi diák jutott tovább. Mindeközben a tanulók egyharmada
roma. Míg nem messze innen országos botrány kellett ahhoz, hogy harminc
cigány gyerek egyáltalán járhasson iskolába, itt nincsenek elkülönített osztályok,
és a cigány gyerekek is minden évben nyújtanak valamilyen kiemelkedő teljesítményt
akár a sportban, akár a tanulásban.
Hivatalból vizsgálatot indított a kisebbségi ombudsman Nyírmihálydi polgármestere
feltételezett intézkedései miatt, mert sajtóinformációk szerint a hepatitisszel fertőzött
falu roma lakosai csak akkor kaphatnak szociális segélyt, ha rendet tesznek portájukon.
Nyisztor Ferenc, a település polgármestere hirdetményben tette közzé: mindenféle
szociális juttatást csak akkor utalnak ki, ha az adott portán rendet raknak, van
árnyékszék és kézmosási lehetőség. A falu vezetője elismerte, hogy ez nem teljesen
szabályos, de úgy látja, nincs más eszköz a kezében a helyzet megoldására. Augusztus
közepén a fertőző májgyulladással veszélyeztetett körzetben az ott élő 450 lakosból
436-an kaptak védőoltást, 25 kisgyerek került kórházba hepatitis A fertőzéssel. Kállai
Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa részletes tájékoztatást kért a
település vezetőjétől arról, hogy a segélyek kifizetését valóban feltételekhez kötötte-e,
mert ha valóban ilyen döntést hozott, az jogszabályellenes. A közigazgatási hivataltól
szintén tájékoztatást kért a kisebbségi ombudsman, mert jogszerűtlen döntés esetén,
az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó hivatal intézkedését kell kérnie.
52
Megszűnt a csak roma gyermekeket oktató Huszár-telepi általános iskola Nyíregyházán,
s az intézmény közel száz diákját hat belvárosi iskola fogadta be az új tanévben
– erősítette meg a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely alpolgármestere az önkormányzat
sajtótájékoztatóján. A cigány gyermekeket a romák által lakott városrészből
az önkormányzat szervezetten szállíttatja a befogadó iskolákba, ahol mentorok, a
megszűnt iskola volt pedagógusai segítik a beilleszkedésüket, tanulásukat – mondta
Nagy László. A befogadó iskolák tanárait a helyi főiskola segítségével továbbképzésen
is felkészítették az esélyegyenlőségi és felzárkóztatási feladatokra.
Romák foglalkoztatásának elősegítéséről szóló együttműködési megállapodást
kötött az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő
Zrt.-vel, az Állami Autópálya Zrt.-vel és a Magyar Közút Kht.-val; a dokumentumot
az OCÖ és a cégek vezetői Budapesten írták alá. Az elmúlt tizenhat évben
nem igazán volt arra precedens, hogy a roma civil szféra és állami cégek egy ilyen
nemes cél végrehajtására szövetkezzenek – mondta Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke
az együttműködési megállapodás aláírása előtti sajtótájékoztatón. Hozzátette:
„ez a nap adhat bizonyságot arról, és bizonyíthatja be a többségi társadalomnak (...),
hogy a roma társadalom dolgozni akar”. Az OCÖ által kezdeményezett együttműködés
célja, hogy az állami és önkormányzati beruházásokban a mostaninál több
roma vállalkozó kapjon lehetőséget a romák között tapasztalható rendkívül magas
tartós munkanélküliség csökkentésére. Nagy Attila, az Állami Autópálya Kezelő
Zrt. vezérigazgatója szólt arról: május közepétől 21 roma munkást foglalkoztattak
egy autópályamérnökségen. A pozitív tapasztalatok után a társaság szeretné, hogy
az ország többi mérnökségén is minél több romát tudjon foglalkoztatni.
Egész Európa területén sugárzó roma televízió létrehozása a legfőbb célkitűzése
egy magyar-lengyel-szlovák alapítványnak. A tematikus csatorna terveiről,
a romák médiaképéről, valamint az alapítvány megalakulásáról rendeztek konferenciát
Budapesten. A Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány Esélyegyenlőség a
médiában címmel zajló Equal nemzetközi projektjének partnereivel auschwitzi
székhellyel szeptemberben jegyeztette be az Európai Roma Televízió és Média
Alapítványt, amely a már több éve elképzelt televízió megvalósítást tervezi
– mondta Puporka Lajos, a nemzetközi alapítvány alelnöke. A témában tartott
konferencián – amelyen több európai ország képviseltette magát – Lévai Katalin
szocialista európai parlamenti képviselő a roma fiatalok képzését, a médiában
pozitív beállításban való megjelenését tartotta az egyik legfőbb feladatnak.
Roma felzárkóztatási programot dolgozott ki a Magyar Demokrata Fórum
(MDF), és javaslatait hamarosan egyezteti a kisebbségi ombudsmannal – jelentette
53
be Pusztai Erzsébet, az ellenzéki párt népjóléti kabinetjének vezetője. Az MDF üdvözli
a Roma integráció évtizede programot, ugyanakkor azonnali intézkedéseket
sürget a roma társadalom felzárkóztatására, legyen az oktatás, lakhatás, vagy munkához
jutás – mondta Pusztai Erzsébet, aki a párt programsorozatának keretében
tartott előadást Miskolcon.
Az esélyegyenlőséget segítő együttműködési megállapodást kötött egymással
az Országos Cigány Önkormányzat és a MÁV Zrt. A megállapodás célja, hogy
helyzetbe hozza azokat a Magyarországon cégnyilvántartásba bejegyzett, működő
roma gazdasági társaságokat, valamint engedéllyel rendelkező roma vállalkozókat,
egyesületeket, amelyek a tartósan munkanélküli roma lakosság foglalkoztatását és
munkaerő-piaci elhelyezését kívánják előmozdítani.
Megalakult a magyarországi kisebbségek érdekképviseleti és egyeztető
fóruma, a II. Kisebbségi Kerekasztal. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési
biztosa kezdeményezésére életre hívott egyeztető fórum célja, hogy a kisebbségi
közösségek közös álláspontot kialakítva együtt lépjenek fel saját érdekeik
érvényesítéséért. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman csütörtökön hivatalában
fogadta a tizenhárom hazai kisebbség országos önkormányzatának elnökeit,
akikkel még augusztus végén írtak alá egy szándéknyilatkozatot a kerekasztal
megalakításáról.
Két nap alatt több mint hatszáz roma nemzetiségű román állampolgárt távolított
el táborhelyéről a párizsi rendőrség. A cigányok a francia főváros legnagyobb stadionja
mellett vertek tanyát.
A szegregáció, a diszkrimináció elleni közös fellépésre szólított fel Dobrev
Klára Pécsett. A szegregáció felszámolása nem egyszerűen kormányzati feladat, hanem
mindannyiunk közös ügye és felelőssége. Vessünk véget neki apró lépésekkel,
csináljunk egy jobb Magyarországot – hangoztatta a miniszterelnök felesége
az Egyenlő esélyekkel a rák ellen című konferencián mondott beszédében.
A magyarországi cigányság demográfiai helyzetéről, a kisebbségi önkormányzatok
kulturális és politikai szerepéről tartottak konferenciát az Országos Cigány
Önkormányzat szervezésében. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke a tudományos
kutatók részvételével tartott konferencia megnyitóján azt mondta: a cigányság kiszolgáltatott
helyzetben van, az eddig végzett kutatási adatok, tanulmányok húsz
éve porosodnak az asztalfiókokban, s eközben a társadalom, a politika nem vesz
tudomást a vizsgálatok eredményeiről.
54
Életének ötvennegyedik évében, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban elhunyt
ifj. Járóka Sándor prímás, hegedűművész, tudatta „Buffó” Rigó Sándor, a Száztagú
Cigányzenekar vezetője. Három és fél évig feküdt kómában ifjabb Járóka Sándor.
Kolompár Orbán szerint nemcsak a cigányság, hanem a többségi társadalom is
az egyik legnagyobb kulturális értéket képviselő személyiségét veszítette el.
Bűnmegelőzési értekezlet összehívásáról döntött az Országos Cigány Önkormányzat
elnöke és az országos rendőrfőkapitány szerdai találkozójukon, és áttekintették
a 2000-ben kötött együttműködési megállapodásukat. A rendőrség igazgatási
központjában tartott találkozón értékelték a megyei rendőr-főkapitányságok
összekötő tisztjeinek és az OCÖ helyi koordinátorainak eddigi munkáját, és megállapodtak,
hogy a jövőben szorosabbra fűzik kapcsolatukat a helyi kisebbségi érdekképviseletekkel.
Jogerősen három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta emberölés
kísérlete miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú Gy. Mihályt a Fővárosi Ítélőtábla.
A fiú 2005 májusában karddal leszúrt egy másik fiatalkorút a fővárosban egy
buszon. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, ám maradandó
sérüléseket szenvedett, lépét el kellett távolítani.
A romaügy megoldása nemcsak a romák érdeke, hanem Magyarország, a magyar
társadalom érdeke – jelentette ki Kállai Ernő kisebbségi ombudsman. Mint a tudományos
kutatások is mutatják, „annak ellenére, hogy a kilencvenes évektől kezdődően
megindult valamiféle társadalmi foglalkozás (...) a romák ügyével, a romák helyzete
általában nem javult. Sok esetben konzerválódik az az állapot, amely a rendszerváltás
után kialakult, a romák kétharmadának változatlanul nincs munkája” – mondta Kállai
Ernő az Együtt Európában – a cigányság esélyegyenlőségéért címmel rendezett konferencián.
A kisebbségi ombudsman azt a kérdést tette fel: mi lesz a társadalommal, ha a
felnövekvő roma generációk tagjai továbbra sem kapnak majd megfelelő végzettséget,
és tartósan munkanélküliek lesznek. Sólyom László köztársasági elnök a tanácskozásra
küldött üzenetét Kumin Ferenc, a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője
olvasta fel. Az államfő azt írta: a cigányság kultúrájával gyarapítja a többségi közösség
értékeit. Történelmi, társadalmi hátrányai leküzdésében ez a többség ugyanakkor a
cigányság segítségére siet. A többségnek „minden eszközzel ki kell állnia az emberi
jogok tisztelete mellett, valamint támogatnia kell az esélyegyenlőség valódi megteremtését,
akár a pozitív diszkrimináció eszközeivel is”. Sólyom László 2004-ben készült
felmérések adataira hivatkozva rámutatott: a Magyarországon született gyerekek 16
százaléka roma. Ezek a gyerekek a felnövekvő generáció jelentős részét képezik, éppen
ezért a többségi nemzetnek is érdeke, hogy megfelelő oktatásban részesüljenek,
55
és később munkához jussanak. Az államfő kiemelte: közös a felelősségünk abban,
hogy megteremtsük a bizalom légkörét cigány és nem cigány között. A tanácskozást a
Cigány Tudományos Művészeti Társaság rendezte.
Visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el, ha az uniós forrásokból nem segítik
a szociálisan leszakadt rétegeket, ezen belül különösen a cigányságot – hívta fel a
figyelmet Horváth Aladár, aki bejelentette: a kormány létrehozza azt az irodát, amelynek
a feladata a kisebbséggel kapcsolatos pályázatok kiírása és elbírálása lesz.
Október
Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter vette át a Roma étized
program elnöki feladatait Baki Hyuseinovtól, a bolgár munkaügyi és szociális miniszterhelyettestől
a Roma Integráció Évtized Program nemzetközi irányító bizottságának
XI. ülésén Budapesten. Lamperth Mónika elmondta, hogy a magyar elnökség
első lépéseként új résztvevőket hívtak meg a programba, így Bosznia-Hercegovina,
Moldávia, Portugália, Spanyolország és Szlovénia bevonásával a tervek szerint tovább
bővülhet a már résztvevő kilenc ország köre. A másik fontos célkitűzés az egységes
európai roma integrációs irányelv kialakulása, amelyhez az szükséges, hogy az
unió intézményei napirendjükre tűzzék a roma évtized programját.
Lezárta a rendőrség az olaszliszkai ügyben végzett, fokozott ügyészi felügyelet
mellett zajló nyomozást, az ügy több ezer oldalnyi nyomozati iratát pedig vádemelési
javaslattal megküldte a megyei főügyészségnek.
Két és négy év közötti időtartamú szabadságvesztésre ítélte első fokon a
városi bíróság azt a négy férfit, akik tizenegy, Lentiben élő roma család ügyében
szociálpolitikai csalást követtek el – írta a Zalai Hírlap. A roma családok 2002-ben
a gyermekeik után járó szociálpolitikai támogatás igénybevételével könnyűszerkezetes
lakások építésével bíztak meg egy építési vállalkozót. Egy komlói építési
szakértő a 18 és 40 százalékos készültségű házakat 85 százalékosnak igazolta, így
az építési vállalkozók a szociálpolitikai támogatás teljes összegét, 29,8 millió forintot
fel tudták venni. A tizenegy félkész állapotban lévő ház mintegy fele ma is üresen
áll, állaguk folyamatosan romlik. A családok régi viskóikban vagy rokonoknál
húzódnak meg. A Lenti környéki máhomfai lakásokban a tető és az oldalfalak lyukasak,
a szigetelőanyagként használt fólia és üveggyapot szétszórva hever. Ezeket a
lakásokat már akkor sem lehet rendbe hozni, ha a befejezéshez valamilyen módon
sikerülne pénzt szerezni
56
Csalás miatt 43 hajdú-bihari roma, köztük több cigány kisebbségi önkormányzati
vezető ellen emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség. A megvádolt
romák az Osztrák Megbékélési Alaptól jogtalanul igényeltek 269 millió forintot,
amiből 212 milliót meg is kaptak. Magyarország és Ausztria kormánya még 2000-
ben állapodott meg, hogy az osztrák állam 600 000-től 1,8 millió forintig terjedő
egyszeri pénzjuttatást ad azoknak, akiket a második világháború idején kényszermunkára
deportáltak.
Megbukott a kormány cigánypolitikája, a cigányság jelenlegi helyzete társadalmi
feszültségekhez vezet, amiért a Fidesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt
teszi felelőssé – jelentette ki Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges cigányszervezet,
a Lungo Drom elnöke a Soltész Miklóssal, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetőjével
együtt tartott sajtótájékoztatón. „Megbukott a Gyurcsány-kormány
cigánypolitikája jogvédőstől, mindenestől, annak ellenére, hogy soha ennyi
díszcigány a kormányzaton belül nem volt” – fogalmazott Farkas. Az ellenzéki
fideszes politikus szerint a kormányzati hivatalokban mindenhol találhatunk
egy-egy „szerencsétlen cigányembert”, amivel nem az a probléma, hogy ők ott
dolgoznak, hanem hogy a kormányzat manipulatív módon ezzel próbálja „kipipálni
a cigánykérdést”. Farkas Flórián hangsúlyozta: azon túl, hogy a miniszterelnök
első parlamenti beszédében cigányul szólalt meg, semmit nem tett ezen
a területen, sőt, a kormányfő megszorító csomagja, valamint oktatási és egészségügyi
intézkedései miatt megélhetési válság alakult ki cigányság körében, országosan
nyolcvanöt-kilencvenszázalékos a munkanélküliség, négy megyében,
Hevesben, Borsodban, Nógrádban és Szabolcsban pedig egyáltalán nem találni
alkalmazásban lévő cigány embert.
A Cserehát-térség kitörési pontja az ökoturizmus, a falusi turizmus – mondta
Sólyom László köztársasági elnök a csereháti Tomoron, miután részt vett a Térségi
cigány programok és perspektívák című fórumon. Az államfő a fórum után az újságíróknak
elmondta azt is, hogy nagyon sokat jelent a határok felszámolása, rengeteg
falu polgármestere örül és bízik abban, hogy a schengeni területen belülre
kerülhet. Az államfő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatása második napján
látogatott Tomor faluba, ahol a Rom Som Alapítvány látta vendégül, egy olyan civil
szervezet, amely a környék cigányságának felemelése érdekében tevékenykedik.
A cigányság és Wekler Ferenc szabad demokrata politikus elleni fellépésre
szólított fel az interneten az a mohácsi férfi, akivel szemben a napokban indított
eljárást a rendőrség – közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense. A rendőrség közösség
elleni izgatás bűntettével gyanúsítja a 35 éves mohácsi férfit, aki időközben
57
vallomást tett az ügyben. A férfi egy internetes fórumon elhelyezett hozzászólásában
tett az etnikai kisebbségre és Wekler Ferencre sértő, uszító megjegyzéseket.
A bejegyzés azóta lekerült a világhálóról.
A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) tiltakozik Tatai-Tóth András szocialista
országgyűlési képviselőnek az oktatási szegregáció kérdésében tett nyilatkozata
ellen, egyúttal felkéri az MSZP-t és frakciójának vezetését, hogy fejtsék ki közös állásfoglalásukat
az üggyel kapcsolatban. Az RPA szerint Tatai-Tóth András „véleményében
a pedagógiai fatalizmus és dilettantizmus végzetes hibáján túl mélységes
előítéletének ad hangot, amikor az elkülöníteni óhajtott lemaradtakkal a cigány
tanulókat azonosítja” – áll az alapítvány elnöke, Horváth Aladár által jegyzett dokumentumban.
A Népszabadságban Döcög az oktatási tárca? címmel megjelent
cikkben a szocialista politikus azt nyilatkozta: „a szocialista munkacsoport azt
támogatja, hogy ne lehessen a roma és nem roma gyermekeket erőszakkal egy
osztályba zárni”. „A szakértők szerint egyszerre kell biztosítani a felzárkózás és az
együttlét lehetőségét. Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy például matematikaés
fizikaórán a lemaradtak ne tartsák fel társaikat, de mondjuk testnevelés- és rajzórán
együtt lehessenek, ne legyen senki sem kirekesztve” – olvasható a cikkben.
Tatai-Tóth András az RPA tiltakozására reagálva úgy reagált: nem az íróasztalnál
ülő politikusoknak kell eldöntenie, hogyan lehet eredményesen együtt nevelni a
különböző társadalmi rétegek gyermekeit.
A kisebbségi ombudsman hatáskörét is feszegeti az a törvénytervezet, amit a
kisebbségi ombudsmani hivatalban készítettek elő, s amit még a héten eljuttatnak
az Országgyűlés elnökéhez. Erről maga Kállai Ernő beszélt egy debreceni sajtótájékoztatóján.
A hatáskörét illető problémák példájaként említette, hogy jelenleg a kisebbségi
ombudsmannak nincs lehetősége olyan diszkriminációs esetben eljárni,
ami a magánszférában történik meg. Differenciálni, modernizálni kell a szankciók
rendszerét is, jelenleg ugyanis csak ajánlásokat, javaslatokat fogalmazhat meg, s
ez nem bizonyul elég hatékonynak. Kállai Ernő szerint a XXI. században léteznek
olyan, differenciáltabb megoldások, amelyek hatékonyabbá teszik a munkát.
Roma kulturális központot hozna létre a fővárosban Demszky Gábor – Budapest
első embere erről a Jövőt a jövőben címmel rendezett konferencián beszélt. A
főpolgármester egy, a Millenárishoz hasonló méretű intézményként képzeli el az
új központot, ahol a jellegzetes roma képzőművészetet, zenét és irodalmi alkotásokat
méltó módon lehetne megjeleníteni. A romakérdés Magyarországon ma nem
meghatározóan szegényügy, hanem jellegzetesen etnikai ügy – mondta Demszky
–, a megoldás fő eleme, ha a romák vállalni merik roma mivoltukat. A legutóbbi
58
népszámláláskor 230-250 ezren vallották romának magukat, holott a becslések
szerint a roma népesség Magyarország félmillió körül van. A főpolgármester szólt
arról is, hogy a fővárosi önkormányzat célja az egyenlő bánásmód biztosítása és a
diszkrimináció felszámolása. Mint mondta, azt szeretné, ha a fővárosban egyetlen
szegregált iskolai osztály sem lenne.
A romák szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok
felkészültségéről kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött Budapesten,
melyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nyitott meg. Mit tanítanak, egyáltalán
tanítanak-e valamit a pedagógusok a romákról, a tanároknak van-e továbbadható
valós ismeretük Magyarország legnagyobb kisebbségéről, helyes-e, hogy csak a
konfliktusokat mutatják, miközben pozitív példákról említést sem tesznek? Ezeket
a kérdéseket vitatta meg a Történelemtanárok 17. Országos Konferenciája, melyet
a budapesti Kossuth Klubban tudományos kutatók, akadémikusok, tanárok és diákok
részvételével tartottak meg. Kállai Ernő szerinta többségi társadalom főként
a romák történelmében tájékozatlan, ezért elsőként a tanártovábbképzésbe és a
felsőoktatásba beépítve kell megismertetni, majd taníttatni a cigányok szerepét,
történelmét, így is csökkentve a társadalmi feszültségeket. A nemzeti és etnikai kisebbségi
jogok biztosa azt is mondta: „egy kezemen meg tudnám számolni”, hogy
a magyar felsőoktatásban hány helyen lehet a tantervbe beépítve komolyan foglalkozni
a hallgatóknak a romák történelmével. Ezért minden pedagógusnak minimum
fél évig kellene hallgatnia kisebbségtörténelmet, hogy mind a tizenhárom itt
elő népcsoport kulturális és történelmi értékeit megismerjék.
Levélben kér tájékoztatást Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől az előző
parlamenti ciklusban felállított, a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és
hazai kárpótlását vizsgáló országgyűlési bizottságról az Országos Cigány Önkormányzat
– mondta ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője. Az OCÖ, mivel az utóbbi
időben egyre többet hallani a roma kárpótlással kapcsolatos visszaélésekről,
fontosnak tartja, hogy tájkozódjon Szili Katalinnál arról: létezik-e még a vizsgálóbizottság,
készített-e jelentést a testület. Az OCÖ nem találkozott ilyen bizottsági
dokumentummal, és az országos önkormányzat nem szeretné, ha a magyarországi
cigányság kollektív bűnösként tűnne fel a kárpótlási ügyben, ezért fontos, hogy a
kétes esetek összes résztvevője legyen felelősként megnevezve. Gusztos Péter, a
bizottság társelnöke azt mondta, hogy a testület jelentés elfogadása nélkül fejezte
be munkáját.
Járóka Lívia magyar néppárti európai parlamenti képviselő szerint az Európai Bizottságnak
végre érdemben kellene foglalkoznia azoknak a romáknak az ügyével,
59
akik főként Romániából, de részben Albániából és Boszniából érkeztek Olaszországba
évekkel ezelőtt, és ott egyre kilátástalanabb helyzetben tengődnek.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat munkájával, valamint a cigányság
képzésével és egészségügyi helyzetének javításával kapcsolatos programokkal ismerkedett
Nagykanizsán Dobrev Klára. „Nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol
a világon a szegénység és a betegség kéz a kézben jár; márpedig a szegénység
és a munkanélküliség is kéz a kézben jár. Abban a pillanatban, ha egy gyereknek
szakmát, érettségit adunk a kezébe, lehetőséget, hogy munkája legyen, nagyon
sokat tettünk az egészsége érdekében is” – mondta a miniszterelnök felesége a
roma nők egészségügyi helyzetéről szóló nagykanizsai konferencián.
Az európai cigányság nevében Magyarországra kívánja hívni az Országos Cigány
Önkormányzat a katolikus egyházfőt, XVI. Benedek pápát – döntött a szervezet
budapesti közgyűlésén. Az országos önkormányzat azt is kezdeményezi, hogy a
szentatya a romák búcsújáró helyén, Csatkán áldja meg azt a kápolnát, amit annak
emlékére emeltek, hogy II. János Pál pápa a vatikáni audiencián 2003-ban megáldotta
a magyarországi roma zarándokok által vitt keresztet. A faragott feszületet
azóta abban a kápolnában őrzik, amit idén szeptemberben, a Mária-napi búcsún az
elhunyt katolikus egyházfőről neveztek el.
Közel hatszáz új taggal gyarapodott a Magyar Gárda, a magyar közéletben komoly
vitákat kiváltó szervezet új tagjai a budapesti Hősök terén kordonnal elzárt
területen tettek esküt. A gárdatagok felvételére mintegy másfél ezer szimpatizáns
gyűlt össze, szinte mindegyik árpádsávos zászlót hozott magával. A térre katonai
alakzatban, dobszóra felvonuló gárdistákat sok turista fényképezte. A rendezvényen
felolvasták Wittner Máriának, a Fidesz országgyűlési képviselőjének köszöntőlevelét,
aki a gárdistákat az 1956-os forradalom méltó örököseinek nevezte.
A Magyar Gárda szellemiségének áldozataként beszélt az OCÖ szóvivője
arról a roma férfiről, akit előző nap Fony település határában lőtt agyon egy természetvédelmi
őr. Ifjabb Bogdán János szerint a történtek azt mutatják, hogy az
elmúlt hónapokban olyan közhangulat alakult ki Magyarországon, amely a konfliktusok
fegyverrel való elintézését is elfogadhatónak tartja. Az OCÖ elítéli és veszélyesnek
tartja, hogy politikai, társadalmi szervezetek rossz emlékeket ébresztő
maskarába bújtatott tagjai az utcákon masíroznak és lőgyakorlatokat tartanak. Aki
fegyvert vesz kezébe, az előbb-utóbb használni is fogja azt – állítják: „kérdés, hogy
a gyilkosok nem kaptak-e politikai bátorítást a Magyar Gárda megalakulásától, és
a mögötte húzódó szélsőjobboldali szellemiségétől”. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me60
gyei Rendőr-főkapitányság közölte: az elsődleges adatok szerint Fony település határában
a motoros fűrész hangjára figyelt fel két természetvédelmi őr. A fűrésszel
két férfi vágta a fát, és amikor a természetvédelmi őrök felszólították őket, hogy
hagyják abba az illegális fakivágást, egyikük baltával ellenük fordult. Az egyik természetvédelmi
őr figyelmeztetésként a levegőbe lőtt, ám a férfi nem hátrált meg. A
természetvédelmi őr elmondása szerint ezért célzottan rálőtt a 39 éves támadóra,
aki a helyszínen életét vesztette.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a polgári törvénykönyv (Ptk.) gyűlöletbeszéddel
kapcsolatos módosítását. A képviselők 184 igen, 131 nem és 11 tartózkodás
mellett fogadták el a jogszabályt. A módosítás alapján a személyhez fűződő jog sérelmét
jelenti különösen az a nyilvános, súlyosan sértő magatartás, amely faji hovatartozásra,
nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti
meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség
más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon
belül kisebbségben lévő körére vonatkozik. Az Országgyűlés 2007. szeptember 24-
én kezdte meg a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosításáról szóló kormányjavaslat
általános vitáját. A Társaság a Szabadságjogokért azt kérte az államfőtől, hogy ne
írja alá a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos szabályozást, hanem kérjen előzetes felülvizsgálatot
az Alkotmánybíróságtól.
A költségvetés nemhogy adna valamit a társadalom elesettjeinek, a cigányság
integrációja és az egyenlő esélyek érdekében, még az eddigieket is csökkenti, megszünteti,
esélyt sem adva a vidéken élő leghátrányosabb helyzetű, legszegényebb
embereknek, köztük a cigányoknak – mondta Farkas Flórián, a Fidesz országgyűlési
képviselője a költségvetés vitáján a parlamentben. A 2008. évi költségvetés tervezetét
elfogadhatatlannak tartja Varga József fideszes országgyűlési képviselő is, mert az véleménye
szerint a gazdagokat gazdagabbakká, a szegényeket szegényebbekké teszi.
A kisebbségi választójogi törvényt módosítani kell, ugyanis a választói névjegyzék
nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – mondta a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési
biztosa keddi bizottsági meghallgatásán a kisebbségi önkormányzati választások
tapasztalatairól. Kállai Ernő az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság
előtt a még az előző kisebbségi ombudsman, Kaltenbach Jenő által készített jelentést
ismertetve azt mondta: valószínűsítik, hogy a megalakult kisebbségi önkormányzatok
mintegy hat százalékát nem az adott kisebbségi közösséghez tartozók hozták létre, 119
helyen úgy alakult érdekképviselet, hogy a 2001-es népszámláláskor néhány ember,
vagy egy sem vallotta magát az adott kisebbséghez tartozónak.
61
November
A református egyháznak a kultúra minden területén, a rádiózástól az iskolákon át a
cigánymisszióig mindenütt nyitnia kell a modern világ felé – mondta Bölcskei Gusztáv,
a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnök. A kultúrában kardinális
megoldandó feladatként említette a cigánymissziót, amelynek keretében a romák
felzárkóztatása lehet a cél. Ennek egyik első kezdeményezése a tanfolyamoknak, kulturális
programoknak helyet adó hosszúpályi Cigány Közösségi Ház, amelyet a református
egyház épített fel. A cigányság felkarolása azonban Kárpátalján sokkal előrébb
jár, mint Magyarországon, ott már cigány kulturális munkatársak képzése is folyik.
A kölcsönös bizalmatlanság a legnagyobb probléma, amit le kell küzdeni, a gyülekezetek,
lelkipásztorok érzékenységét pedig növelni kell – mondta az egyházi vezető.
Az olasz hatóságok megkezdték a közbiztonság szempontjából veszélyesnek
tartott, vagy bűncselekményeket elkövetett romániai bevándorlók kitoloncolását,
és felszámoltak egy cigánytábort, ahol egy gyilkossággal gyanúsított román állampolgár
élt. A római kormány rendkívüli ülésen döntött az európai uniós állampolgárok
kitoloncolásának megkönnyítéséről azután, hogy – jelentős részben romániai
– bevándorlóknak tulajdonított bűncselekmények sorozata okozott felháborodást
a közelmúltban Olaszországban.
Arra, hogy a romák számára van járható út, Járóka Lívia és Mohácsi Viktória magyar
európai parlamenti képviselők jelenlétükkel mutatnak példát Strasbourgban –
írta szerkesztőségi cikkében a Le Monde című francia napilap. A baloldali-liberális
újság szerint „a romákkal kapcsolatos európai gondok csak akkor fognak enyhülni,
ha nem maguknak a romáknak, hanem a romák problémájának esünk neki”.
A Le Monde szerint az olasz sajtóban – annak ellenére, hogy érthető módon nem
kívánnak egy etnikumot külön megnevezni –, a „román” a bádogvárosokban élő,
kolduló romák – akik között vannak bűnözők is – megnevezése lett.
Utak a cigányok evangelizálásához: Az emberi haladás szolgálata – az Ige
szolgálata címmel cigánypasztorációs konferenciát szervezett a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia (MKPK) migrációs bizottsága és az első roma boldoggá avatott
személyről elnevezett Ceferino Ház szerdától péntekig az egri hittudományi
főiskolán. A romák társadalmi felzárkóztatását és hitéletük fejlesztését az MKPK
fontosnak tartja, ezt szolgálja a cigánypasztorációs tevékenység. A konferencián
mintegy száz munkatárs vett részt. A háromnapos találkozón Mario Riboldi olasz
pap tartott előadást az első roma boldoggá avatásáról és ennek jelentőségéről, valamint
a jövőben várható további boldoggá avatásokról.
62
Ha az oktatási kerekasztal érdemi szakértői javaslatot fogalmaz meg a szabad iskolaválasztás
korlátozására vagy megszüntetésére, az oktatási tárca megvizsgálja azt
– mondta Arató Gergely, a tárca államtitkára. Lamperth Mónika még mint szociális
miniszter az MSZP pedagógustagozata előtt azt mondta: ha igazi baloldali politikát
akarnak folytatni, akkor felül kell vizsgálni a szabad iskolaválasztást. A miniszter szerint
a közoktatási rendszernek esélyt kell teremtenie, segítenie kell abban, hogy azt a
hátrányt, amit a gyerekek otthon elszenvednek, be lehessen valamennyire hozni. Az
Országos Cigány Önkormányzat támogatja Lamperth Mónika kezdeményezését.
Mentsük meg a Rádió C-t címmel roma kulturális estet szervezett a Wesley János Lelkészképző
Főiskola és az Oltalom Karitatív Egyesület a főiskolán. Az anyagi ellehetetlenülés
szélére került Rádió C megsegítéséért roma és nem roma művészek fogtak össze.
Indítsanak vizsgálatot Gianfranco Fini, az olasz szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség
(AN) vezetőjének romaellenes kijelentései ügyében – szólította fel az Európai
Roma Jogok Központja (ERRC) az olasz főügyészséget, az ottani diszkriminációellenes
hivatalt és az olasz újságírszövetséget.
A szocialista Teleki László a költségvetés cigányságot érintő fejezetei kapcsán
az Országgyűlésben arról beszélt, hogy a 2008-as büdzsé kitörési lehetőségeket
biztosít a magyarországi romák számára. A képviselő szerint 2008-ban is lesznek
roma ösztöndíjak, a cigányságnak szóló tanodai programok, és százötvenmillió forinttal
nő a cigánytelepek felszámolását célzó program támogatása. Teleki László
kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetés támogatja a Rajkózenekart és a Száztagú
cigányzenekart, illetve a Rádió C-t.
Európai uniós forrásokból legkevesebb hetven-százmilliárd forint jut majd 2013-
ig azokra a fejlesztésekre, amelyek a leghátrányosabb helyzetben lévőknek – elsősorban
a romáknak – adnak esélyt a társadalmi integrációra – közölte Ürmös Andor,
a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője Kaposváron. A tárca
képviselője a Somogy megyei roma szervezetek képviselőinek, cigány kisebbségi
önkormányzatok vezetőinek részvételével tartott fórumon kifejtette: a harminchárom
leghátrányosabb kistérség számára külön fejlesztési program készül. Emellett a
nagyvárosok, megyei jogú városok fejlesztéseit kizárólag abban az esetben támogatja
majd az Európai Unió, ha a pályázathoz antiszegregációs tervet is mellékelnek.
A világon elsőként fordította le a Bibliát teljes terjedelmében a cigány irodalmi
nyelvre Vesho-Farkas Zoltán költő és műfordító. Az Új- és az Ószövetség együtt
jövőre, a Biblia Évében jelenik meg a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat kiadá63
sában. Tíz év munkájába került a Szentírás lovári nyelvre való lefordítása. Az Újszövetséget
már négy évvel ezelőtt sikerült kiadni a Bibliatársulat jóvoltából.
Mintegy harminc ember, köztük több mint húsz óvodás és iskolás korú gyermek
tengődik ütött-kopott lakókocsikban Strasbourgban, autóval néhány percre
az Európai Parlamenttől, több forgalmas út melletti erdőszélen. Az ottani állapotok
nagy mértékben hasonlítanak az Olaszországban napokban felszámolt cigánytelepekhez,
a különbség mindössze annyi, hogy őket még nem zaklatják a hatóságok.
Az egy famíliába tartozó romák Romániából vándoroltak Nyugatra a jobb megélhetés
reményében, és megpróbálják túlélni a mindennapokat – mondták el a villany
nélküli lakókocsis táborban élő romániai cigány asszonyok.
Alapjában jóra fordult azoknak a zámolyi cigányoknak az élete, akiknek kálváriája
több mint tíz évvel ezelőtt egy őszi viharral kezdődött, majd az őket ért
támadások miatt hét évvel ezelőtt Strasbourgba menekülve menedékjogot kértek
és kaptak Franciaországtól. Esélyükkel élni akarnak, és láthatóan tudnak is. Hat
roma család zámolyi házát megrongálta a vihar 1997 októberében. Horváth János,
az akkori polgármester harmincnnyolc embert a művelődési házba menekített, az
önkormányzat pedig két nappal később elbontotta a lakásokat. Ezzel kezdődött az
Európában is nagy botrányt kavart Zámoly-ügy.
Feljelentést tesz egy névvel és elérhetőséggel is ellátott, életveszélyes fenyegetést
tartalmazó e-mail miatt az Országos Cigány Önkormányzat. Ifj. Bogdán János szóvivő
elmondta, az OCÖ szerint a közjogi méltóságoknak, a politikai elitnek és az igazságszolgáltatóknak
el kell gondolkodnia azon, kinek a felelőssége az, hogy ilyen eltorzult,
félelmetes a magyar társadalom, ahol már nyíltan életveszélyes fenyegetést lehet küldeni
a cigány önkormányzatnak. „Meg kell húzni a határt a szólásszabadság, a gyűlöletbeszéd
és a életveszélyes fenyegetés között, mert úgy gondoljuk, hogy a szólás szabadsága
mögé bújva nem lehet egy népcsoportot fenyegetni” Bogdán szerint furcsa, hogy 2007-
ben „Magyarország az 1930-as évek fasizálódó Európájára emlékeztetett”.
A roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-
Sopron Megyei Bíróság elé a hétfőn kezdődött tárgyalássorozat első napján; a vádlottak
között van a győri roma kisebbségi önkormányzat jelenlegi elnöke is. Több
vádlott esetében különösen nagy kárt, illetve jelentős kárt okozó, folytatólagosan,
üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli okirat-hamisítás a vád.
Nem kapott irodát a Fővárosi Cigány Önkormányzat, miután az ennek helyszínéül
tervezett VIII. kerületi társasház lakóközössége nem járult hozzá az ott lévő egy64
kori tüdőgondozó helyiségének irodává minősítéséhez. A Főpolgármesteri Hivatal
az ügyben a közigazgatási hivatalhoz fordult. Makai István elnök úgy fogalmazott:
jelenleg „az utcáról dolgoznak”. A kisebbségi önkormányzati vezető arra számít,
hogy a közigazgatási hivatal heteken belül dönt az ügyben.
Magyarországon kiemelkedően magas a roma származású papok aránya,
ami az eredményes cigánypasztorációs munkának köszönhető – mondta az
Inforádiónak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szakreferense. Dúl Géza
szerint egyensúlyt kell teremteni a szociális segítség, illetve az igehirdetés között,
mert a kettő nem zárhatja ki egymást a cigányok esetében sem.
Nem vonult be a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe az előírt időpontban
a Mortimer néven ismertté vált Gy. Mihály, akinek kedden reggel kellett volna
megkezdenie az emberölés kísérlete miatt kiszabott három év tíz hónapos szabadságvesztését.
A fiatalember lakására kora este kimentek a rendőrök, előállították az
elítéltet, és átadták a büntetés-végrehajtási intézetnek.
December
Az uniós források bevonásával emelkedik 2008-ban a romatelepek felszámolására
fordítható összeg – mondta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM)
főosztályvezetője, a romák lakhatási körülményeinek javításáról szóló nemzetközi
konferencia nagykanizsai állomásán. Ürmös Andor közölte: eddig évente hat-nyolcszázmillió
forintot fordítottak Magyarországon a cigánytelepek felszámolására,
az ott élők lakáskörülményeinek javítására. Az uniós források bevonásával jövőre
mintegy egymilliárd forintra emelkedik ez a keret.
Előbb rasszista megjegyzéseket tettek rájuk feletteseik, majd megszüntették
közalkalmazotti jogviszonyukat, és az új munkaszerződés próbaideje alatt elbocsátottak
több roma származású takarítót egy cégnél. Az ügyet a cég megnevezése
nélkül az Egyenlő Bánásmód Hatóság hozta nyilvánosságra, amely hátrányos megkülönböztetés
és zaklatás miatt marasztalta el a társaságot.
A cigány hagyományokról, szokásokról, mesterségekről és a magyar néppel közös
történelemről ad színes képet az a huszonhét történet, amely a Cigány mesék
című kötetben látott napvilágot a Móra Könyvkiadó gondozásában; a könyvet a
szerző és az illusztrátor jelenlétében mutatták be Budapesten.
65
Roma információs és művelődési központ, valamint felsőoktatási ösztöndíjrendszer
létrehozását tervezi az Országos Cigány Önkormányzat – hangzott el a testület
elnökségi ülésén. A roma képviseleti szerv jövői évi munkaterv-koncepciójának
tárgyalásán Kolompár Orbán elnök azt mondta: 2008-ban nagyobb hangsúlyt kívánnak
fektetni a több mint ezer kisebbségi önkormányzat és a mintegy hatszázezres
cigányság tájékoztatására. Ezért az OCÖ Dohány utcai épületében olyan centrumot
kívánnak létrehozni, amely televíziós stúdióval és internetes központtal rendelkezne.
Ezekkel valamennyi cigány kisebbségi önkormányzatot összekapcsolnának.
A nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosa szerint a parlamenti
pártoknak végre el kellene dönteniük, akarnak-e kisebbségi képviseletet az országgyűlésben;
Kállai Ernő egy hétfői budapesti konferencián azt hangoztatta: új
lendületet kíván adni a kisebbségi ombudsmani intézménynek.
A romapolitika kifulladásának éve volt 2006, a magyarországi cigányság helyzetének
javítása távlatos politikai gondolkodást és együttműködést tenne szükségessé
– foglalta össze a romák múlt évi helyzetéről beszámoló kötet lényegét Törzsök
Erika, a jelentés egyik szerkesztője. Az oktatás az egyik legfontosabb kérdése
a romaügynek, a különböző minisztériumok együttműködése nélkül az erőfeszítések
nem hozzák meg a kívánt eredményt – mondta az Európai Összehasonlító
Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) kuratóriumának elnöke a Cigánynak
lenni Magyarországon – Jelentés 2006 – A romapolitika kifulladása című kötet
bemutatóján. Daróczi Gábor, az oktatási tárca volt romaügyi miniszteri biztosa
arról beszélt, hogy az oktatási rendszerbe eddig befektetett energia és pénz nem
hozta meg eredményét, ugyanis – mint azt a PISA-felmérés is mutatja –, továbbra
is a magyar oktatás konzerválja leginkább a meglévő társadalmi különbségeket.
A jelentés kritikát fogalmazott meg a telepfelszámolás program kapcsán is. A mindössze
hatszázötvenmillió forint és a programban részt vevő kilenc település elfedte
a valódi problémát: az úgymond „elcigányosodott” falvakban, vagy éppen külterületeken
élő romák lakáskörülményeinek javítása változtat-e bármit is az érintett
családok térbeni, munkapiaci és oktatási kirekesztettségén – teszi föl a kérdést.
Az EÖKIK által készített jelentés szerint a tavalyi év két legnagyobb indulatokat
kiváltó, romákat érintő híre az olaszliszkai tragédia és a mohácsi romák egy részének
svédországi, elutasított menedékkérése volt. „Az olaszliszkai tragédia nyomán
a média egy részében olyan hangnemű és indulatú uszító publicisztikák jelentek
meg, amilyeneket korábban elképzelni se tudtunk volna” – olvasható a kötetben.
Az Országgyűlés elnöke ellenzi és visszautasítja a Magyar Gárda Tatár szentgyörgyre
tervezett rendezvényét, amennyiben az a félelemkeltésre irányul. Szili
66
Katalin erről beszélt újságíróknak a Baranya megyei Olaszban. Rossz folyamatnak
tartom erődemonstráció jellegét öltő akciók szervezését, mert nem lehet senkiben
félelmet kelteni – jelentette ki a politikus. Úgy vélte: „Magyarország demokratikus
működése biztosított. Megvan, hogy milyen szervek milyen módszerekkel végezzék
a bűnözés visszaszorítását, megelőzését. Nem gondolom, hogy egy civil szervezetnek
ilyen akcióval kellene visszatartó erőt képeznie”.
„Mélységes megdöbbenéssel olvastam a Jobbik Magyarországért mozgalom alelnökének
közleményét a cigányság helyzetével kapcsolatosan” – mondta Kállai
Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Az illető közlemény
szerzője azt fejtegeti, hogy „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó,
ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés
egy részét”, illetve a bűnözés terjedésének „genetikai vetületére” figyelmeztet.
Szolidaritási menetet tartottak roma civilszervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat
képviselői a Pest megyei Tatárszentgyörgyön, hogy így tiltakozzanak a Magyar
Gárda aznapra tervezett a vidék közbiztonságáért hirdetett rendezvénye ellen.
Elfogadhatatlannak tartom a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését
célzó cselekedeteket – írta Kállai Ernő felkérésére válaszolva Lomnici Zoltán,
a Legfelsőbb Bíróság elnöke MTI-hez is eljuttatott levelében. Lomnici Zoltán
– Sólyom László köztársasági elnökhöz hasonlóan – levélben válaszolt a kisebbségi
ombudsmannak, aki arra kérte a közjogi méltóságokat, hogy fejtsék ki álláspontjukat
a Magyar Gárdával kapcsolatban.
A Magyar Gárda kátszázhatvan és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg
ötven tagja tartott felvonulást a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. Az eseményre
annak ellenére került sor, hogy a település polgármestere, megváltoztatva korábbi
álláspontját, a roma bűnözés feltételezése támogatásának, a roma társadalom ellen
irányulónak minősítette, s ezért visszavonta a korábbi területfoglalási engedélyt.
A vidék közbiztonságáért címmel meghirdetett demonstráción elmondott beszédében
Bíber József, a Jobbik alelnöke azt mondta: a Jobbik rendpárti, rendet akar
Magyarországon, és megvédi az állampolgárokat minden bűnözőtől. Kijelentette:
szervezetük a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és új cigányprogramot
hirdetnek. A Jobbik szerint el kell törölni a romákkal szemben alkalmazott pozitív
diszkriminációt, a segélyeket csak közmunkavégzéshez kötve lehetne folyósítani,
és a párt fellép minden olyan kormányzati intézkedés ellen, ami a cigányság erőszakos
integrációjára vonatkozik, mert véleményük szerint a cigányság problémáját
csak szegregációval lehet megoldani.
67
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a leghatározottabban elítélte a Magyar
Gárda nevű szélsőséges szervezet vasárnapi demonstrációját – mondta Budai Bernadett
kormányszóvivő. Az Ostravában tartózkodó kormányfő a szóvivője útján
kijelentette: a demokratikus Magyarországon nincs helye a félelemkeltésnek, a kirekesztő
gyűlöletnek.
Mélységes megdöbbenésének adott hangot a magyarországi rasszizmus felerősödése
miatt Kállai Ernő, a kisebbségi jogok, Szabó Máté, az állampolgári jogok
országgyűlési biztosa és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos közös nyilatkozatában.
„Az elmúlt időben egyre inkább felerősödtek a különböző kisebbségi közösségek,
és elsősorban a cigányság elleni rasszista megnyilvánulások. A cigányokat csak
úgy általában sértő, megalázó, bántó nyilatkozatokat hovatovább már megszoktuk:
meglepetést már ritkán okoznak, most azonban egy ismert mozgalom alelnöke
közleményében azt fejtegeti, hogy a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó,
ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés
egy részét” – írjákaz országgyűlési biztosok.
A Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes tüntetés
volt – írta a köztársasági elnök a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett
válasz levelében. Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő, ezek az akciók gyakorlatilag
is mérhetetlenül károsak, olyan légkört teremtenek, amely csakis nehezíti a
cigányság társadalmi beilleszkedését – fogalmazott Sólyom László. Kállai Ernő levélben
valamennyi közjogi méltóságot megkereste azzal, hogy fejtse ki álláspontját
a Magyar Gárdával kapcsolatban.
Újabb cigányellenes tüntetést tartanak Pest megyében, ezúttal Kerepesen; a
fáklyás felvonulást a Békés egymás mellett élésért és gyermekeink biztonságáért
jelszó alatt rendezik. Az OCÖ tiltakozik és a helyi polgármester közbenjárását kéri
az újabb cigányellenes kirohanás miatt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása
szerint a demonstrációt egy magánszemély jelentette be péntek késő
délutánra, Kerepes belterületére, és azt a rendőrség tudomásul vette.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Kiss Péter kancelláriaminiszter is
fellépést sürgetett a Magyar Gárda ellen a Parlamentben tartott országos roma napon.
Ha nem vigyázunk, észrevétlenül lopózhatnak be hétköznapjainkba az ordas
eszmék. Rossz időket idézve helyenként újra bakancsok csattognak, gárdák
masíroznak, félelmet kelt a szó, és jelenvalóvá lett a félelem. A nagyvilág előtt kivívott
jó hírünk, megszerzett becsületünk és a jövőnk a tét – mondta Szili Katalin
a Parlament felsőházi termében tartott rendezvényen. Az Országgyűlés elnöke,
68
aki lovári nyelven köszöntötte hallgatóságát, az OCÖ vezetői és képviselői, illetve
cigányszervezetek tagjai előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a jog
eszközével kell megakadályozni mindent, ami a demokrácia ellen hat. A veszélyek
elhárítására minden jó érzésű embernek, minden jó érzésű közösségnek össze kell
fognia. „Mindenkinek tudni kell, ebben az országban nem lehet félelmet kelteni.
Ez a mi közös demokráciánk, ahol nem uralkodhat el egyetlen településen sem a
félelem” – mondta a házelnök.
Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi ülésén nagy többséggel elfogadták
a „Harc a szélsőséges eszmék európai terjedése ellen című nyilatkozatot. A dokumentum
határozottan elítél minden, rasszista gyűlölettől vezérelt támadást, és
felhívja a tagállamok hatóságait, tegyenek meg mindent a felelősök megbüntetése
érdekében. Ugyanakkor arra is kitér, hogy a szélsőségek elleni harc nem járhat
negatív hatással az alapvető jogelvek tiszteletben tartásának hosszú távú kötelezettségére.
A határozat helyteleníti, hogy egyes pártok koalíció kötésével legitimálnak
szélsőségeseket. Felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kísérje figyelemmel
a politikai és vallási erőszakra való uszítás tiltását célzó jogszabályok teljes körű
alkalmazását, illetve arra kéri a tagállamokat, hogy vonják meg az állami legális kereteket
azon pártoktól, amelyek nem fogadják el az emberi jogokat, a demokráciát
és a jogállamiságot.
Szélsőséges szervezetek, valamint a cigány származású gyermekek iskolából
való kizárása ellen tiltakoztak baloldali és roma szervezetek pénteken a Pest megyei
Kerepes általános iskolája előtt, miközben a településre estére fáklyás felvonulást
hirdettek, amely az említett tiltakozó baloldali szervezetek tagjai szerint a roma
kisgyermekek ellen irányul.
A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kérte
a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya. Az ügyészség azért döntött a
feloszlatást kezdeményező kereset mellett, mert álláspontjuk szerint a Magyar Gárda
az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolta tevékenységét. Külön kitért arra, a
jogszabály kimondja: az egyesületi jog gyakorlása mások jogait és szabadságát nem
sértheti. Az ügyészség keresetében több jogszabályra és nemzetközi egyezményre
hivatkozik. A keresetlevél zömében a Tatárszentgyörgyön történteken alapul.
Az Országos Cigány Önkormányzat bizakodik, hogy az ügyészség kezdeményezésének
helyt adva a bíróság feloszlatja a Magyar Gárdát, s ez azt fogja jelezni,
hogy még is van Magyarországon jogállamiság, demokrácia és szolidaritás.
69
Hivatalában fogadta az Országos Cigány Önkormányzat vezetőit Sólyom László
köztársasági elnök. Sólyom elmondta: bizalommal tekint a megbeszélés elé. Az
államfő szerint a romák ügyében a közelmúltban pozitív lépések történtek, mivel
minden politikai erő és a köztársasági elnök is elítélte a Magyar Gárdát. Viszont
a cigány társadalom ma is szegénységben él, ami azt jelzi, hogy az eddigi intézkedések
nem voltak elegendőek. Az államfő szerint a szegénységből való kiút az
integráció lehet, azaz a kisebbség beemelése a többségi társadalomba. A kisebbségi
vezetőkkel való megbeszélés előtt Sólyom László szólt a cigányok oktatásának
jelentőségéről.
Hatszázezer forintos bírsággal sújtotta az Egyenlő Bánásmód Hatóság annak
a jászapáti vendéglátóhelynek az üzemeltetőjét, aki Cigányokat nem szolgálunk ki
feliratú táblát helyezett ki a szórakozóhely ajtajára.
Elkészült a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó
koncepció – jelentette be Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és
nemzetpolitikáért felelős államtitkára egy sajtóbeszélgetésen. A közjogi munkacsoport
által készített dokumentum alapján megindulhat a politikai egyeztetés.
Gémesi úgy vélte, hogy kisebbségpolitikában a jogszabálygyártás és a valós problémák
napvilágra kerülésének, a regionális politika szempontjából a kihívásoknak
és a változásoknak az éve volt 2007. Gémesi Ferenc emlékeztetett, hogy a kisebbségi
törvény alapján a kormánynak két rendeletet kellett megalkotnia. A kisebbségi
önkormányzatok támogatásáról és a gazdálkodásról szóló rendeletek január elsejével
lépnek hatályba.
Nő a cigányok felzárkóztatására fordítható összeg, amelyet többek között állami
céltámogatásként, az Országos Foglalkoztatási Közalapítványon és a Magyarországi
Cigányokért Közalapítványon keresztül használnak fel – erről Teleki László, az MSZP
roma ügyekért felelős ügyvivője beszélt. Teleki szerint a roma integrációt megcélzó
kétéves „hazai nemzeti cselekvési terv” csak komplexen értelmezhető: a foglalkoztatás,
a lakhatás, az oktatás és az egészségügy programját egymással szoros összefüggésben
igyekeznek megoldani, mert mindegyiknek van köze a másik három tényezőhöz:
a lakhatás megoldása nélkül például nincs megfelelő színvonalú oktatás.
Elhunyt dr. Bódi Zsuzsanna jogász, néprajzos, művelődésszervező, a Magyar
Művelődési Intézet frissen nyugdíjba vonult munkatársa.
Nem lehet különbséget tenni polgár és polgár, magyar és magyar, ember és
ember között – mondta Gyurcsány Ferenc a Kisebbségekért Díj átadásán a Parla70
mentben. Az eseményen, melyen tizenhatan részesültek az elismerésben, jelen volt
Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici
Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, Takács Albert akkori igazságügyi és
rendészeti miniszter, valamint több országgyűlési képviselő. Kisebbségekért Díjban
részesült többek között a Romnet szerkesztősége.
2008 a romák valódi lehetőségének éve lesz a nemzetközi roma integrációs
program intézkedési terve szerint – mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány
Önkormányzat elnöke budapesti sajtótájékoztatóján. A kétéves stratégia terv előkészítésében
korábban nem tapasztalható közös politikai akarat jelent meg, öszszefogott
a kormányzat, a cigány civilszervezetek és az országos önkormányzat –
mondta Kolompár Orbán. Az OCÖ elnöke megköszönte a kormányzatnak, hogy
biztosítja a program végrehajtásához szükséges forrásokat. „A kormány karácsonyi
ajándéka a roma társadalomnak a kétéves stratégia terv” – mondta a roma vezető.
Összeállította: Hidvégi-B. Attila
Vidámpark a holtakon1
Az ország egyik legnagyobb tömegsírja a várpalotai Grábler-tó környékén
van, ahol száznál is több romát lőttek halomra a II. világháború során.
Nem járt nekik tisztességes temetés, még csak sírjelet sem kaptak, és
több mint hatvan évet kellett várniuk arra, hogy emlékhelyet állítsanak fel
a tiszteletükre. A hetvenes években vidámpark, most magántulajdonban
lévő kedvelt horgászhely van a kivégzés helyén, a jövőben pedig akár egy
szórakoztató központ is épülhet.
„Csendőrbácsik, ne bántsatok, én soha nem hiányoztam az iskolából” – így könyörgött
szemtanúk szerint egy kislány az életéért a nyilasoknak a várpalotai Grábler-tó
melletti akácosban, az ország egyik legnagyobb tömegmészárlásának a helyszínén.
Nem járt könyörület sem neki, sem annak a csaknem százharminc székesfehérvári
és várpalotai romának, akiket 1945 februárjában hazaárulás vádjával végeztek ki a
nyilasok a várpalotai kiserdőben. A férfiakat kihajtották a Gráblertó melletti akácosba,
gödröt ásatták velük, és lelövöldözték őket – olvasható Könczöl Imre Várpalota
rövid története című tanulmányában, mely szerint ezután 15-20 fős csoportokban kiterelték
a többieket is, és ugyanígy végeztek velük „Amikor már csend lett, kihoztak
a bakterházból egy karbidlámpát és megvizsgáltak minket. Én csak benn feküdtem
a gödörben: nem mozogtam. Mikor eltávoztak és csönd lett, mindenkit megnyomtam
magam körül, hogy melyik él még. Ráesett a kezem a kislányra, az visszacsípett
engemet. Mondom: ki vagy? Melyik vagy? Azt mondja: én vagyok a Falat. Te, mondom,
húzz fel, nem bírok felállni” – emlékezett vissza később Lakatos Angéla, Mici,
aki nyolc lövéssel a karjában élte túl a vérengzést, de a gödörben maradt az anyja,
az apja, a testvérei, a gyerekei. A másik túlélő az akkor tizennégy éves Raffael Margit,
Falat volt. Ő is mindenkit elvesztett: négy bátyját, anyját, apját, utóbbit még korábban
Németországba vittek, és nem tért haza onnan.
A tömegsírt azóta ellepte a Grábler-tó vize és a feledés homálya. Halastó működik
most a tömegmészárlás helyszínén. A rendszerváltás után eladta a tavat az önkormányzat
egy vállalkozásnak: a Palota Ipari Park fő tulajdonosa a Bányavagyonhasznosító
Rt., résztulajdonosa a város önkormányzata. Nem megyünk oda, mert
elzavarnak bennünket a rendőrök – magyarázza alkalmi kísérőnk, Babai Elemér, a
helyi roma önkormányzat elnöke, aki szerint egymás közt csak cigánykárásznak nevezik
a palotaiak a tavat. Csendben araszolunk egy lankás úton a tó melletti akácosig,
amely önkormányzati tulajdon maradt. Fekete hamu, tégladarabok és egy műanyag
1 Írásunk másodközlés. Eredeti megjelenés: Élet és irodalom, 2007. április 27.
71
72
A holokauszt magyarországi roma áldozatainak
számáról máig viták folynak: öt- és ötvenezer
közöttiek a becslések. 1944-ben a „zsidókérdés
megoldásának mintájára a cigánykérdés megoldása”
is elkezdődött: augusztusban a Hadügyminisztérium
elrendelte a 18 és 52 év közötti
„kóbor”- és „letelepedett foglalkozás nélküli”
cigány férfiak katonai munkaszolgálatát, több
településen tömeggyilkosságokra került sor:
Doboz
A közeli Kötegyánban 1944 szeptember utolsó napjaiban tábori
csendőrök érkeztek a falu telepére. Romákat fogdostak
össze. Sarkadra vezetett az út, az akkori csendőrlaktanyába,
ahol a nagyszalontai cigányokkal együtt napokig verték
őket, majd az orosz támadás hírére Doboz felé indultak velük
gyalog a csendőrök. A kísérők száma 5, az elhurcoltak
száma 21 fő volt. A romákat október ötödikén a dobozi a
temetőben lőtték agyon, miután megásatták velük a sírjukat.
A gyilkosokat 1956 nyarán a népbíróság elítélte.
Kiskassa
A helybéli romák egy részét 1944 novemberétől 1945
februárjáig Komáromba deportálták. Az otthon maradottakat
1945 januárjában tábori csendőrök körülfogták,
megásatták velük a sírjaikat és belelövöldözték őket.
Lajoskomárom
Lajoskomáromban a tábori csendőrök megásatták a helybeli
romákkal a saját sírjukat, majd
belelövöldözték őket. A férfiakat a temetőárokban, a nőket
és a gyermekeket a falu szélén, a mezőn gyilkolták
meg. Az áldozatok sírja jeltelen.
Lengyel
Lengyelben a csendőrök „vadászattal” lelövöldözték a
romákat. Az áldozatoknak ma a temetőben emlékhelyük
van. A csendőröket 1957-ben elítélték.
Lenti
Lentiben a romák egy csoportját Komáromba vitték, akik
később Németországba kerültek lágerbe. A másik csoportot
helyben lőttek agyon tábori csendőrök, nyilasok, 1945
februárjában.
Pincehely
Pincehelyen egy csoport romát a tábori csendőrök legéppuskáztak
1945 januárjában. Másokat pedig 1944
szeptemberétől 1945 áprilisig Komáromba, majd onnan
Dachauba deportáltak.
Pocsaj
A pocsaji telepi romák egy részét 1944 májusában Debrecenbe
vitték gettóba. Az otthon maradottakkal októberben
egy csoport tábori csendőr megásatta a sírjaikat és
belegéppuskázta őket.
Szabadbattyán
Szabadbattyánban a romák egy részét Kistarcsára, majd
Pápára, kényszermunkára internálták. Több romát azonban
helyben gyilkoltak meg, megásatva velük sírjukat.
Szabadegyháza
Szabadegyházán, az akkori Szolgaegyházán több cigány
családot a csendőrök „vadászattal” lelövöldöztek.
Várpalota, Grábler-tó
Veszprémből, Székesfehérvárról, Bicskéről deportáltak
ide romákat. Összesen 114 embert lőttek agyon a
nyilasok, belegéppuskázva őket a megásott tömegsírba.
A bicskei cigánytelep lakóinak egy részét a helyi
községháza udvarán gyűjtötték össze a nyilasok és
Várpalotára vitték. Egy másik csoportot később akartak
deportálni, de megjelentek a szovjet csapatok, és
felszabadították őket. Székesfehérvárott lezárták a
telepet és előbb Komáromba vitték a romákat, majd
innen többeket németországi lágerekbe hurcoltak
(Mauthausen, Dachau).
Januárban a várost visszafoglalták a német-magyar
erők. Azzal vádoltak néhány romát, hogy az oroszoknak
segítettek lovak beszerzésében. Körbefogták a telepet a
nyilas csendőrök és mindenkit elhajtottak Várpalotára. Itt
a környékbeli romákkal együtt a Grábler-tónál tömegsírt
ásattak velük és belegéppuskázták őket.
tányér jelzi, hogy a szabadban főtt nemrég valakinek az ebédje. Magánterület, belépni
tilos! – tábla fogad bennünket egy málladozó vakolatú lapostetős épületnél,
amely gombatárolóként működött valaha. Pár méterrel odébb rózsaszín paplan és
párna várja gazdáját a pázsitra ágyazva. Ha más nem is, a hajléktalanok biztos, hogy
gyakorta látogatják a kivégzés helyszínét. Nád, sás, moszat lepi el a Grábler tó vizét.
Kutatók szerint nem lehet tudni, hogy pontosan hol nyugszanak itt a romák. Az
1946-os népbírósági tárgyalás során a székesfehérvári népügyészség vezetője helyszíni
szemlét tartott Várpalotán, mely során azt állapította meg, hogy száztizennyolc
cigányt végeztek ki a csendőrök. Jeltelen tömegsírban nyugszik itt valahol több,
mint száz roma, akik nemhogy tisztességes temetést, még csak sírjelet sem kaptak.
1974-ben például azért nem állítottak emlékművet az áldozatoknak, mert a Fejér
megyei Népfront vezetői szerint köztörvényes bűnözők voltak a halomra gyilkolt
gyerekek és öregek. Viszont vidámparkot üzemeltettek a helyszínen. A kilencvenes
évek második felében helytörténészek segítségével kezdte el kutatni a helyi kisebbségi
önkormányzat a roma holokauszt történetét Várpalotán. Végül 2006-ig kellett
várniuk a romáknak az áldozatok előtt tisztelgő emlékhely átadására, igaz ugyan,
nem a tónál, hanem a városközpontban. Két éve még azzal utasította el a városi
képviselőtestület a roma emlékhelyről szóló előterjesztést, hogy a város már rendelkezik
olyan emlékművel, amely a világháború áldozatainak emlékét örökíti meg. Ez
a Thury téren van: itt áll a Thury vár, ahol a tömegmészárlással egyidőben négy-öt
cigányt agyonlőttek a nyilasok. Az egyik halott nyakába „így jár, aki hazaáruló” feliratú
táblát tettek. Ettől a helytől pár méterre, az ’56-os emlékmű és Cölöpvár között
fekszik most a roma emlékhely, amely a Mensch Nemzetközi Alapítvány és a Nemzeti
és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatásával készült el tavaly. Az önkormányzat
elképzelése az volt, hogy a tónál állítsák fel a kopjafát. „Nem mentem
bele, mert tudtam, hogy szétszedték volna. A téren is megrongálták. Hogy helyezzek
el egy emlékművet egy erdőben?” – háborog az elnök, aki saját zsebből finanszírozta
a kopjafa szállítási költségét és a talapzat elkészítését.
Fiatal pár ölelkezik az emlékmű melletti padsoron. Szétrebbennek, akár a galambok,
mikor megszólítom őket. A fiú szerint nem kellett volna több, mint hatvan
évet várni az emlékműre, ha nem romák lettek volna az áldozatok. A fiú elmondja:
pecázni is kijár a Grábler tóhoz, de nem eszi meg a kifogott halakat, sosem lehet
tudni, mi van a mélyben. A helyieket viszont szerinte általában nem érdekli, hogy
mi történt itt a romákkal, és miután több honlap is hirdeti, máshonnan is járnak
ide horgászni. Bár eddig még nem döntött a közgyűlés a Grábler tó-melletti akácos
sorsáról, mindenképpen eladja az önkormányzat a területet – közölte Szabó-Bátor
Tamás, a Városfejlesztési, Idegenforgalmi és Mezőgazdasági Bizottság elnöke. Az
meséli: év elején már tárgyaltak egy befektetővel egy szórakoztató központ létrehozásáról,
ahol egyebek mellett futball- és fallabda pálya várta volna a látogatókat.
73
„Mindenre nyitottak vagyunk” - tette hozzá az elnök, aki szerint ipari vagy kulturális
célokra is eladnák a területet. Felvetésemre azonban némi töprengés után azt
mondta: a kegyeleti szempontokat igyekeznek figyelembe venni.
„Több mint hatvan évvel a tömeggyilkosság után nincs értelme a földi maradványok
után kutatni” - véli Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és
Kegyeleti Bizottság főtitkára, aki szerint ma már legfeljebb egy emléktábla felállításáról
dönthetne bizottság a tó melletti akácosban, melyet szerinte magánszemélyek,
a helyi önkormányzat és kisebbségi társulások csinálhatnak meg. Ám ehhez állampolgári
beadványt kell benyújtania a bizottsághoz, melyhez csatolni kell a történészek
kutatásaiban meglévő dokumentumokat. Ugyanakkor úgy tűnik: a városlakók
ki akarják törölni az emlékezetükből a tragédiát. A Sztojka család leszármazottai
sem igen beszélnek már arról, mi történt Falattal 1945-ben, bár az unokák ismerik
a történetet. Halottak napján sem visznek virágot az akácfákra. Ám a tóhoz sosem
járnak horgászni romák.
Lakatos Elza, Roma Sajtóközpont
74
„Nincs társadalom, mely virágzó és boldog
lehetne, ha tagjainak nagyobb része
szegény és nyomorult…”
(Adam Smith)
Jóléti alternatívák és szegénység
Szegénység, jövedelmi egyenlőtlenségek, munkapiaci
kirekesztés, jóléti transzferek Magyarországon
Európai jóléti államok – Mi közös és mi nem?
Az Európai Unió jóléti céljai (foglalkoztatás növelése, társadalmi kirekesztés elleni
fellépés)
Gosta Esping-Andersen – Hugh Heclo nyomán – egyik tanulmányában megjegyzi:
„A jóléti állam kezdetektől fogva válságban van. Az ötvenes években a konzervatívok
bírálták inflációs hatásai miatt. Tíz évvel később a baloldal támadta, amiért nem teremtett
kielégítő egyenlőséget. A hetvenes években az inga újra a jobboldalra lendült, az
adó- és jólétiprogram-ellenes mozgalmak és a ’kormányzati túltengés’ diagnózisa következtében.
Manapság (…) a válság a népesség elöregedésével, a család hanyatlásával
és a tömeges munkanélküliséggel áll kapcsolatban.” (Esping-Andersen 1999:89) Ez a
makacs válságérzet azonban nem azt jelentette, jelenti, hogy a jóléti államok visszafejlődtek
volna (rolling back). Az elemzések (pl. Szamuely L. 2004) ilyen trendre nem
bukkantak. Úgy tűnik, ehelyett a jóléti ellátórendszerek funkciója az, ami átalakul.1
1 Az átalakulásra sem terjedelmi, sem tartalmi okok miatt nem tudunk kitérni. Illusztrációként azonban
érdemes megemlíteni az Egyesült Királyság példáját, ahol a ‘70-es évek végétől a ‘90-es évek közepéig
kormányon lévő konzervatív kormányzatnak az egyik fő politikai törekvése a jóléti állam lebontása
volt (dismantling). Az adatokat nézve úgy érezhetjük, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen a
kérdéses időszakban a jóléti kiadásokat nem fogták vissza, sőt, ennek az ellenkezője történt. A vizsgált
időszakban a ”jóléti kiadások reálértékben mintegy 65%-kal növekedtek, (…) a ‘tisztán állami’ részesedés
az összes jóléti ráfordításhoz viszonyítva 52%-ról 49%-ra módosult. A közoktatás, az egészségügy,
a lakások és a személyes szociális szolgáltatások terén leginkább a ‘tisztán állami’ szféra részesedése
csökkent. Ezt azonban ellensúlyozták a magas munkanélküliség és növekvő egyenlőtlenség miatt megugró
társadalombiztosítási kiadások, és a ‘tisztán államiként’ jellemezhető közkiadások [pl. egészségügyi
források] arányának növekedése. Ugyanezen időszak alatt a „tisztán magánszektor’ is növekedett,
túlnyomórészt a nagyszámú lakásvásárlás miatt”. (T. Burchardt és J. Hills 1999:31) A másik jelentős szektor,
amely a magánszektor szerepvállalását növelte, a jóléti szolgáltatások területe. „Az összkiadáshoz
viszonyított 14%-os részarányról 19%-ra való növekedése a szolgáltatások kiszervezésének és az adókedvezményeknek
volt köszönhető.” (T. Burchardt és J. Hills 1999:31, 35.)
75
A gazdasági – társadalmi – demográfiai folyamatok alapjaiban érintették a jóléti
államok rendszerét. A régi keretek újraszabása összeurópai szinten is megjelent.
Számos új beszámoló, egyezmény azt mutatja, hogy a szociális dimenzió felértékelődött
az EU számára.2 Úgy tűnik, hogy a változó célkitűzések közül három prioritás
makacsul tartja magát, ezek a következők: gazdasági növekedés, foglalkoztatás
bővítése, társadalmi kirekesztés elleni fellépés.
Úgy véljük, hogy nem kerülhető meg annak tisztázása, hogy az elfogadott célkitűzések
teljesítése és az államok jóléti berendezkedése között fennáll-e valamilyen
kapcsolat.
A célokat már említettük. A jóléti rezsimek tipizálására Esping-Andersen (1990a,
2002) csoportosítását alkalmazzuk. Az említett szerző „a szociális jogokban és a jóléti
állam rétegződési hatásaiban meglévő nemzetközi különbségeket (…) az állam,
a piac és a család szerepének” (Esping-Andersen 1990b:124.) és a jóléti szükségletkielégítés
funkciójának eltérő felfogása alapján az országokat csoportokba osztotta.
Ennek megfelelően az alábbi csoportokat lehet megkülönböztetni:
a) liberális;
b) szociáldemokrata;
c) konzervatív;
d) mediterrán.
2 A Lisszaboni stratégia (Lis, 2000) általános célkitűzései: a) a versenyképességet elősegítő reformok;
b) kutatás, fejlesztés, innováció és infokommunikáció; c) foglalkoztatottság és képzés; d) a társadalmi
kohézió elősegítése; e) a természeti környezet védelme.
Lisszabon abban az értelemben vízválasztó, hogy egy megkezdett stratégiai építkezés (a luxemburgi
és a cardiffi folyamatok) folytatását egyfelől új tartalmakkal egészítették ki (a tudás-alapú társadalom
kiépítésére irányuló, a szociális kohéziót erősítő és a természeti környezet védelmét szolgáló célkitűzések),
másfelől hosszú távú, konkrét elkötelezettségeket írtak elő (pl. 2010-ig a foglalkoztatási ráta 70%
[nőknél 60%], 2005-ig a foglakoztatási ráta 67% [nőknél 57%]; az időskorúak [55-64 év között] esetében
2010-ig foglalkozatási ráta 50%; munkanélküliségi ráta 4%; szegénység enyhítése). Harmadrészt a vezető
és dinamikusan fejlődő régiók (USA és Kelet-Ázsia) utolérését nemhogy megcélozza, hanem azzal a
határozott eltökéltséggel kívánja utolérni/lehagyni a fent említett régiókat, hogy ezzel párhuzamosan
az európai értékeket (európai szociális modell) megtartja. Összefoglalóan így jellemezhetjük az EU új,
2000-es célkitűzéseit: „(…) az Unió a legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás-alapú gazdasággá
váljon, amely képes fenntartható gazdasági növekedésre több és jobb munkahely és nagyobb társadalmi
kohézió mellett (…)” Továbbá megfogalmazták: „Az emberi erőforrásokba való befektetés, valamint
az aktív és dinamikus jóléti állam építése döntően befolyásolja Európa pozíciót a tudásalapú gazdaságban,
és azt is biztosítja, hogy az új gazdaság kialakulása ne járjon együtt olyan szociális problémák terjedésével,
mint a munkanélküliség, a társadalmi kirekesztés és a szegénység.” (Presidency Conclusions
Lisbon European Council 23 and 24 March 2000.)
76
Elemzésünk során indokoltnak láttuk, hogy egy újabb, ötödik csoportot képezzünk.
Ez az alábbi:
e) közép-kelet-európai, valamint balti országokat felölelő csoport.
Előzetes elképzelésünk, hogy a magasabb jóléti kiadások csökkentik a szegénységet,
hiszen a jóléti programok eredendően mérséklik az elsődleges jövedelmi elosztást,
és így a szegénység mértékét is. Azaz minél nagyobbak a szociális kiadások, annál
alacsonyabb lesz a relatív szegénység aránya. Ezt a negatív korrelációt tovább
erősíti, ha minél több aktív korú dolgozik a nyílt munkaerőpiacon. Nézzük, hogy
elképzeléseinket alátámasztják-e az adatok.
Először az Európai Unió saját maga számára megfogalmazott célkitűzéseit (foglalkoztatás
növelése, társadalmi kirekesztés3) vetjük egybe az Esping-Andersen-i tipizálással.
A kapott összefüggéseket a 1. ábra mutatja meg:
A két cél, és ennek adatokká való leképezése azt mutatja, hogy a jóléti
rezsimek típusai és a célok teljesítése között bizonytalan és elmosódott
együttjárásokat tudunk csak behatárolni. A két jelenség közötti kapcsolat gyengének
mondható.
Nagy vonalakban: a szociáldemokrata modellre magas foglalkoztatottság
és alacsony szegénységi szint, míg a mediterrán és az újonnan csatlakozott
térségekre ennek ellenkezője a jellemző. Utóbbi esetben kivételek persze bőven
akadnak.
Figyelemreméltó a két angolszász ország esete (liberális modell), ahol a népesség
jelentős része él szegénységi szint alatt, de ez nem alacsony, hanem kifejezetten
magas foglakoztatási szinttel párosul. Itt is van kakukktojás, nevezetesen az újonnan
csatlakozott Észtország és a mediterrán Portugália. A konzervatív modell jellemzője,
hogy mind a munkaerőpiaci aktivitás, mind a szegénység mértéke az EU-s átlagnál
valamivel jobb, de nem éri el a skandináv országok értékeit. Kivételt itt is lehet említeni,
amely ismételten aláhúzza azt a megállapítást, hogy a modellek és célok közötti
megfelelés elég bizonytalan. Erre jó példa Hollandia és Ausztria este, melyek inkább
a szociáldemokrata (skandináv) modellre hajaz, pedig ezt a két országot a konzervatív
típushoz szokták sorolni.
3 Egy fontos különbségre fel kell hívnunk a figyelmet, ugyanis az EU-s dokumentumok társadalmi kirekesztésről
beszélnek, míg mi ebben az elemzésben – elsősorban módszertani megfontolások miatt
– csak jövedelmi szegénységről fogunk írni. A társadalmi kirekesztés komplex fogalom, amelybe a társadalmi
boldoguláshoz szükséges javak és lehetőség hiányát értjük bele, míg a jövedelmi szegénység
a szegénység (igaz legfontosabb, de csak) egyik egy dimenziója.
77
Ha egy kicsit részletesebben vizsgáljuk az adatokat, akkor a következő megállapítások
levonására nyílik lehetőségünk:
1. A két célt maradéktalanul tehát csak a szociáldemokrata (Finnország, Svédország,
Dánia) és – Belgiumot leszámítva – a konzervatív jóléti rezsimmel
jellemezhető országok (e csoport „tankönyvi” megtestesítői Németország
és Franciaország), valamint Csehország és Szlovénia teljesítik. Az is figyelemre
méltó, hogy míg Szlovénia a konzervatív-korporatista jóléti államok
között helyezkedik el, addig Csehországban a magas foglalkoztatottsági
szint az egyik legalacsonyabb szegénységi aránnyal4 párosul.
2. A hol a célok nem teljesülnek. Ezek az országok a mediterrán országok nagy
része (Olaszország, Görögország, Spanyolország), valamint az újonnan csatlakozott
országok közül Lengyelország, Lettország, Litvánia és Románia. Hazánk
„határeset”, mivel a szegénység mértéke az Unió (EU-25) átlaga körüli,
ellenben a foglalkoztatási rátánk Európában az egyik legalacsonyabb (2005-
ben ennél csak Bulgária és Málta „produkált” rosszabbat).5
3. A közép-kelet-európai, valamint mediterrán országok besorolása nem egyértelmű,
ezen adatok alapján igen nehéz vállalkozás lenne egységes tipizálásuk,
hiszen mindenféle eset előfordul:
magas foglalkoztatási szint – alacsony
szegénység
Csehország, Szlovénia és Ciprus
magas foglalkoztatási szint – magas
szegénység
Portugália, Észtország
alacsony foglalkoztatási szint – magas
szegénység
Olaszo., Görögo., Spanyolo.,
Lengyelo., Letto., Litvánia és Románia;
(Magyarország)
alacsony foglalkoztatási szint –
alacsony szegénység
Málta, Bulgária, Szlovákia
4 Ebben az írásban a relatív jövedelmi szegénységen az Európai Unióban elfogadott definíció szerint
a népesség azon részét értjü, akik az OECD2-skála alapján képzett ekvivalencia skála szerint a
mediánjövedelem 60%-a alatti jövedelemből kénytelenek megélni.
Ez relatív szint, amely a jövedelem-eloszlásban elfoglalt (kedvezőtlen) pozíciót fejez ki. Fontos tudni, hogy
ez a mutató egy sor, a társadalmi helyzet, az életkörülmények, valamint a javakhoz való hozzájutás, és a
szegénységből való kiemelkedés esélyei szempontjából inkább elfedi, mint megmutatja a különbségeket.
5 Ez a helyzet Magyarország szempontjából 2007-re sem változott. A tavalyi adatok szerint – Máltával és immáron
Lengyelországgal, Horvátországgal együtt - továbbra is Európa egyik legrosszabb foglalkoztatási helyzete
a miénk. Bulgáriában két év alatt 6 százalékponttal nőtt a foglalkoztatási ráta (55,8%-ról 61,7%-ra).
78
1.ábra
A foglalkoztatottság és a jövedelmi szegénység közötti kapcsolat (2006)
Forrás: Eurostat
Jelmagyarázat:
– liberális (angolszász); – X szociáldemokrata (skandináv);
– Δ konzervatív (kontinentális); – • mediterrán (dél-európai);
– O közép-kelet-európai, valamint balti országok.
Rövidítések: BE: Belgium; BG: Bulgária; CZ: Csehország; DK: Dánia; DE: Németország;
EE: Észtország; IE: Írország; EL: Görögország; ES: Spanyolország; FR: Franciaország; IT:
Olaszország; CY: Ciprus; LV: Lettország; LT: Litvánia; LU: Luxemburg; HU: Magyarország;
MT: Málta; NL: Hollandia; AT: Ausztria; PL: Lengyelország; PT: Portugália; RO: Románia;
SI: Szlovénia; SK: Szlovákia; FI: Finnország; SE: Svédország; UK: Egyesült Királyság
Szegénységi arányok alakulása
Az 2. ábra esetében már első ránézésre is látszik, hogy a szociális védelmi közkiadások
és a szegénység aránya közötti kapcsolat nem olyan egyértelmű, mint azt feltételezni
lehetne, vagy mint az egy főre eső GDP vagy az egy főre jutó szociális közkiadások
és a szegénységi szint közötti korrelációk (Mózer Péter 2007). Az összefüggés negatív
irányú, és az országok csoportosításakor számos ellentmondással találkozhatunk. Nézzük,
milyen osztályozás lehetséges, és ennek melyek lehetnek a konzekvenciái:
Az első csoportot alkotó országok közös jellemzője, hogy alacsony a szociális védelmi
közkiadások GDP-n belüli részesedése. Ezzel párhuzamosan magas szegény-
79
ségi arányok jellemzik ezeket az országokat. A balti országok és Románia tartozik
ebbe a csoportba.
A másik csoportba tartozó országok szegénységi szintje hasonló, viszont a szociális
kiadások mértékében jelentős különbséget regisztrálhatunk. E csoportba tartozó
országok esetében a szegénység mértéke 18-21 százalék, ám Írország, Lengyelország,
Spanyolország vonatkozásban a szociális közkiadások GDP-n belüli aránya
18-21, míg Olaszország, Görögország, Portugália és az Egyesült Királyság vonatkozásában
24–27 százalék közé esik (utóbbi érték az EU-27 átlaga - 2005-ben az EU-27
átlaga 27,2%).
A harmadik csoport a leginkább heterogén összetételű. Ami közös bennük,
hogy a relatív szegénységi szintjük átlagos vagy ez alatti, azonban a GDP-n belüli
szociális közkiadások mértékében nagy eltérések vannak. A jóléti rezsim típusok
szerint, illetve a gazdasági teljesítmény szempontjából is kölönböznek egymástól,
hiszen ebbe a körbe, inkább halmazba olyan országok tartoznak, mint Szlovénia,
Csehország, Szlovákia, Magyarország, Bulgária, valamint Ciprus, Málta, vagy Luxemburg,
Hollandia és Finnország.
A negyedik csoporton belül – ide az eddig nem említett szociáldemokrata és
konzervatív országok tartoznak – a szegénységi ráta és a szociális kiadások szintje
közötti kapcsolat negatív, azaz a szociális kiadások GDP-n belüli aránya viszonylag
magas, és a szegénységi szint jóval átlag alatti.
A két szélső csoportot (1. és 4. csoport) leszámítva a középső harmadban nem
egyértelmű, hogy a szociális közkiadások nagysága és a szegénység mértéke között
meghatározó összefüggés lenne. Jól példázza ezt, hogy nagyjából azonos szintű GDParányos
közkiadáshoz eltérő szegénységi szintek társulnak(Egyesült Királyság, Finnország,
Csehország és Lengyelország). Ami viszont biztos, hogy nagyon alacsony, illetve
átlag feletti közkiadási szinthez magas, illetve alacsony szegénységi arányok kapcsolódnak,
azaz e tekintetben igen erős negatív irányú kapcsolatot találtunk.
80
2. ábra
A szociális védelmi kiadások és a jövedelmi szegénység közötti kapcsolat (2005, 2006)
Forrás: EUROSTAT
Megjegyzés: Országnevek rövidítése ld. 1. ábra
Nagy kérdés, hogy nagyságrendileg azonos szociális ráfordítások miért produkálnak
különböző szegénységi arányokat. Vajon az okok a jóléti rendszeren belül
vagy kívül (gazdaság, foglakoztatás) keresendők. Természetesen tudjuk, hogy nem
egytényezős jelenséggel állunk szemben, a szegénység alakulását egy sor (akár ellentétes
előjelű) hatás alakítja. Ezért érdemes az elemzési horizontot tovább tágítani.
Ehhez a Tóth István György és Gábos András szerzőpáros (Tóth I. Gy. – Gábos
A. 2006) által felállított egyenlet jó elemzési keretet jelent. Ennek lényege, hogy „az
általános egyenlőtlenség vagy szegénység szintjét mutatja (Al) a makrogazdasági
teljesítmény mérőszámai (ECON), a munkaerőpiacot jellemző szerkezeti változók
és a demográfiai körülmények (STRUCT), valamint a közcélú szociális kiadások
(EXP) függvényében, úgy, hogy az összes többi lehetséges hatást reziduális (RES)
tényezőként vesszük figyelembe.” (Tóth I. Gy. – Gábos A. 2006:90)
Az egyenlet formalizált változata tehát:
Al= f(ECON, STRUCT, EXP, RES)
81
82
Ez az egyenlet alkalmas arra, hogy elemezzük, a gazdasági teljesítmény
(ECON6), a foglalkoztatás (STRUCT) és a szociális közkiadások (EXP) hogyan
hatnak a szegénység alakulására (Al).
Azaz arra a kérdésre helyezzük a hangsúlyt, hogy a szegénység enyhítésére7 a gazdasági
teljesítmény, valamint a szociális kiadások és a foglalkoztatottság mértéke miként
alakul. Lehet-e valamilyen együttjárást, kapcsolatot találni e változó-együttesek között?
A szegénység transzfer előtti, illetve utáni állapot összevetéséből képet kaphatunk
arról, hogy a szociális ellátórendszer milyen mértékben képes csökkenteni a
relatív jövedelmi szegénységet (3. ábra bal alsó ábrája). Ezt egyfajta hatékonysági
mutatónak is felfoghatjuk, amihez persze rögtön hozzá kell tenni, hogy felfogásunk
szerint a szociális ellátórendszerek célkitűzései, funkciói messze sokrétűbbek, mint
pusztán a szegénység enyhítése. (ld. pl.: Barr 1998)
Ha a jóléti teljesítmény hatékonyságát így mérjük, akkor az alábbi megállapításokat
tehetjük:
1. Az országok többsége egy bolyba tartozik, azaz a szociális transzferek előtti és
utáni szegénységi arányok közötti különbség 8-12 százalékpont közé esik.
2. A mediterrán országok többségében – Görögország, Olaszország, Portugália,
Spanyolország – ez a hatékonysági érték alacsony.
3. A szociális transzferek szegénység enyhítő hatása Finnországban, Szlovéniában,
valamint Csehországban és Franciaországban hatékony, mivel a transzfer
előtti szegénységi arányok ezen országban magasak (25-29% közöttiek),
a transzfer utáni szegénységi ráták alacsonyak (10-13%).
4. A többi ország viszonylatában a szociális támogatások szegénységet csökkentő
hatása nem mondható jelentősnek – itt a szociális transzfer előtti értékek nem,
viszont a pénzbeli ellátások utáni mértékek meghaladják az EU-27-ek átlagát.
A balti országok közül az észt és a litván szegénységi szint nagyjából az olasz, a
görög, a portugál és a spanyol, valamint román arányokkal egyezik meg.
Ahol a szociális transzfer előtti szegénységi ráták magasak, kétféle utat lehet
megkülönböztetni:
6 Ennek operacionalizálása: az egy főre eső GDP az EU-27-ek átlagának százalékában kifejezett értéke,
amelyet PPS-ben határozunk meg (PPS= Purchasing Power Standard (vásárlóerő-sztenderd). Ez az EU
által is használt nemzetközi elszámolási egység, amelyet a különböző nemzeti valuták vásárlóerejének
figyelembe vételével konstruálnak).
7 Szegénység enyhítése alatt a következőket értjük: a szegénységi arányok szociális transzfer utáni, ill.
előtti értékeinek hányadosa. Mivel nemcsak a két érték különbsége, hanem a transzfer előtti mértékek
(induló állapot) is fontos tényező, ezért a kiszámítás képlet „1-(szegénység aránya transzfer után/ szegénység
aránya transzfer előtt)” összefüggés.
83
5. A transzfer előtti és utáni szegénységi ráták közötti különbség Dánia és Svédország
esetében igen jelentős eltérést mutat. Ez nemcsak abban mutatkozik
meg, hogy az összes jövedelem alapján számított szegénység Európában itt
a legalacsonyabb (12-13%), hanem abban is, hogy a szociális transzfereknek
jelentős hatása van a szegénység enyhítésében, a transzfer előtti szegénység
kifejezetten magas (28-30%). Ez a tény nagyjából megfelel a várokozásainknak.
Meglepő, hogy akárcsak Belgium, úgy Magyarország vonatkozásában is
jelentős szerepe van a szegénység csökkentésében a szociális transzfereknek
. Belgium esetében a szociális transzferek hatására az „induló szegénység”8
27%-ról 15-ra, míg Magyarország esetében 30%-ról 16%-ra csökkent.
6. A két liberális modellt követő ország, valamint Lengyelország tekintetében
a szociális transzferek szegénységet mérséklő hatása jóval csekélyebb, mint
az előzőekben bemutatott másik utat képviselő országok esetében. Ugyanis
a magasnak mondható induló értékek (2006-ban Írország: 33%; Egyesült Királyság:
30%; Lengyelország: 29%) magas szinten maradnak (2006-ban Írország:
18%; Egyesült Királyság: 19%; Lengyelország: 19%).
A gazdasági teljesítmény (az egy főre jutó GDP), az egy főre jutó szociális kiadások
és a szegénység-enyhítés mértékének mintázata között nagyfokú hasonlóságot
tapasztalhatunk. (3. ábra felső két ábrája) Azt látjuk, hogy a két változó közötti
kapcsolat erőssége (regressziós egyenes meredeksége) hasonló. Ez a nagyfokú
együttjárás azt a kapcsolatot feltételezi, hogy a szegénység enyhítésében mind a
gazdasági teljesítmény, mind az egy főre jutó szociális közkiadások mértéke jelentős
súlyt képvisel.
Látható, hogy négy ország kiemelkedik (a szociáldemokrata, szociális jóléti rezsimű
országok mellett Hollandia), azaz magas egy főre eső GDP (EU-27 átlagában,
PPS-ben számolva), magasak az egy főre jutó szociális kiadások (EU-27 átlagában,
PPS-ben számolva), és jelentős szegénység-enyhítés jellemző rájuk. Ennek
a pandantját is megfigyelhetjük; ugyanolyan metodológiával számolt, alacsony egy
főre eső GDP, valamint alacsony egy főre jutó szociális kiadások, mérsékelt szegénységenyhítéssel
jár együtt. Ciprus, a két balti és a közép-kelet-európai országok többsége
mellett különösen jellemző ez az összefüggésrendszer egyrészt Lettországra,
másrészt három mediterrán országra (Görögország, Portugália, Spanyolország).
Kétszer két ország esetében alacsony egy főre eső GDP-hez és alacsony egy főre
jutó szociális kiadásokhoz jelentős mértékű szegénység-enyhítés kapcsolódik. Ezek
az országok Szlovénia, Csehország, illetve Magyarország, Szlovákia. Az ilyen értelmű
dichotóm bontás („kétszer két ország”) nem kerülhető meg, hiszen a foglalkoztatási
8 Az „induló szegénység” – EU definíció értelmében – a szociális transzferek (kivéve öregségi és özvegyi
nyugdíjak) előtti jövedelmekből számított szegénységi küszöböt jelenti.
84
adatokban jelentős eltérést tapasztalhatunk (3. ábra bal alsó ábrája). 2005-ben a
cseh és szlovén foglalkoztatási szint jóval az EU-27 átlaga feletti, a francia, német, ír,
osztrák adatokkal vetekszenek, sőt egyes említett országok adatait meghaladják. A
szlovák és magyar adatok ezzel szemben jóval az uniós átlag alatt helyezkednek el, a
bolgár és román szinthez hasonlóan, pontosabban fogalmazva a magyar érték még
rosszabb is ezekénél. Ez – társadalompolitikai értelemben – igen markáns eltérés,
hiszen az aktivitási szint növelése az egyik kulcskérdés az Európai Unióban. Ugyanis
e nélkül nehezen képzelhető el tartós gazdasági és társadalmi fejlődés, ráadásul a
jólét növekedése is lassabb.
3. ábra
A gazdasági teljesítmény, a szociális közkiadások és a foglalkoztatási szint alakulásainak
szegénységenyhítő hatása (2005-2006)
Forrás: EUROSTAT
Megjegyzés: Országnevek rövidítése ld. 1. ábra
Európa sokszínű; olyan kapcsolat is létezik, ahol mind a gazdasági teljesítmény,
mind az egy főre jutó szociális közkiadások aránya az uniós átlag alatt van, ellenben a
85
szociális transzferek nem mérséklik jelentős mértékben a szegénységet . Figyelemre
méltó, hogy ezen országok többségben (pl. balti országok és Spanyolország) viszont
a foglalkoztatási ráta az Unió átlaga körül van, mi több, egyes országokban - Portugália,
Ciprus – finn, osztrák, ír és német átlag körüli. (3. ábra jobb alsó ábrája).
Foglalkoztatottság és szegénység-enyhítés között a másik összefüggés, hogy
nagyságrendileg azonos aktivitási szint mellett a szociális ellátórendszer szegénységet
enyhítő hatása jelentősnek mondható (Szlovákia, Magyarország és Belgium),
illetve alacsony mértékű (Bulgária, Románia, Olaszország, Görögország).
A fejezet lezárásaként kijelenthető, hogy amíg a GDP-n belüli szociális közkiadások
és a szegénység mértéke között országonkénti bontásban nem kaptunk
meggyőző kapcsolatot, pontosabban csak a „bőkezű”, illetve „smucig” országok viszonylatában
van erős és negatív irányú összefüggés, addig a gazdasági helyzet (egy
főre jutó GDP), az egy főre eső szociális közkiadások és a szegénység nagyságának
alakulása között létező és egyértelmű kapcsolatra bukkantunk. A gazdasági teljesítmény
és a szociális közkiadások effektív szintje alapján tehát inkább „bejósolható”
a szegénység-enyhítés mértéke.
A jóléti rezsimek tekintetében is markáns különbségeket fedezhettünk fel, hiszen
a két liberális ország mellett jellemzően a mediterrán és balti, valamint Bulgária
és Románia vonatkozásában gyenge, a skandináv jóléti típusba sorolt országok,
valamint Szlovénia esetében meggyőző és egyértelmű összefüggést mutatnak az
adatok. A konzervatív jóléti rezsimek alkotják Európa közép-magját, hozzájuk „csatlakozott”
két közép-keleti ország, Csehország és Magyarország.
A foglalkoztatási ráták, egy adott ország aktivitási szintje olyan értelemben árnyalja
a képet, hogy bizonyos országok tekintetében az alacsony hatékonyságú szociális
ellátások és alacsony gazdasági teljesítmény mellett magas (EU átlag körüli) a
foglalkoztatottak száma. A szociális rendszer nem-hatékony működését tehát olyan
értelemben mindenképpen magasabb foglakoztatási szinttel kompenzálja, mint a
hasonló gazdasági teljesítményű és szociális értelemben hatékony országok esetében
láthatjuk. Magyarán: a balti, valamint egyes mediterrán országok esetében hiába
alacsony a gazdasági teljesítmény és „rossz hatékonyságú” a szociális ellátórendszer,
az aktív korosztály többsége a munkaerőpiacon biztosítja a megélhetéshez szükséges
jövedelmét.
Európa társadalmi céljait tekintve egységes, ám „működésében”, a célok megvalósításban
sokszínű. Az Esping-Anderseni-i tipizálás alapján nehéz összerakni a képet, hiszen
– az előzőekben ismertetett dimenziókban - inkább kivételek, mint megfelelések
vannak. Mind a gazdasági teljesítmény, mind a szociális ellátásra fordított közkiadások,
mind a szegénységben élők arányaiban, illetve a szegénység enyhítésében számtalan
86
törésponttal találkozhatunk. Akárcsak Európa „régi” és „új” tagállamai között, a gazdasági
teljesítményt és a közkiadások mértékét tekintve. A szűken vett hatékonysági
mutató, valamint a relatív jövedelmi szegénység esetében viszont nem, hiszen jó pár
„új” tagállam (Szlovénia, Csehország és bizonyos megszorításokkal Szlovákia és Magyarország)
egy táborban van a régiekkel. . A következőkben róluk lesz szó.
Visegrádi országok
Gazdasági változások
„2007. végére a magyar gazdaság jellemzői, mind a korábbi mutatóival, mind az
Európai Unió többi országával összehasonlítva, drámai mértékben romlottak. Különösen
szembetűnő a pozícióromlás a többi visegrádi országhoz képest. Az EU
régi tagországaiban a 2007. év konjunkturális szempontból kivételesen jó esztendőnek
számított, (…) Magyarország ugyanakkor a másik három visegrádi országgal
összehasonlítva valamennyi makrogazdasági mutató terén a legrosszabb vagy a leginkább
romló pozícióba került.” (Palócz Éva 2008:189.)
A makroökonómia feltételek tehát jelentősen romlottak, hiszen stagnál (alig
növekszik) a gazdaság, ismét magas az infláció, Európában nálunk a legmagasabb
az államháztartási hiány, valamint a munkanélküliségi ráta aránya sem változott érdemben.
E hatások más,cseppet sem kedvező külső körülményekkel (pl.: foglalkoztatottsági
szerkezet megváltozása, demográfiai folyamatok, területi és települési
hátrányokból fakadó egyenlőtlenségek) együtt adják a jóléti rendszer külső feltételrendszerét.
Azaz egyik oldalon a szűkítés, míg a másik oldalon a bővítés igénye
merül(het) fel. Vajon hasonló adottságú országok hogyan próbálják ezt az
ellentmondást feloldani? A visegrádi országokat mindenképpen hasonló adottságú
országoknak kell kezelni, mert a ’80-as évek elejétől a kilencvenes évek
középéig gazdasági értelemben hasonló utat járt be. A „gazdasági átrendeződés
mindenütt a bevételek visszaesésével és az államháztartás elsődleges egyenlegének
problémáival...” (Tóth I. Gy. 1998:14.), valamint a népesség elöregedésével,
a foglalkoztatottsági szint jelentős és gyors csökkenésével járt együtt. A bérek,
keresetek is sokat vesztettek az értékükből, „A növekedés 1991-ben Csehországban,
valamint (kisebb ingadozásokkal) Szlovákiában indult meg elsőként. Lengyelországban
a 1990 és 1995 között a reálbérek stagnálni látszottak, miközben
a magyar adatok az 1994-es mérsékelt növekedés után ismét csökkenést mutattak.”
(Tóth I. Gy. 1998:14.)
Mind a négy ország bruttó nemzeti terméke a kilencvenes évek közepéig számottevő
mértékben zsugorodott. A mélypont Lengyelországban (1990) és Magyarországon
(1991) közel 12%-os, Csehországban (1991) és Szlovákiában (1991) nagyjából
87
15%-os visszaesés volt. E mélyrepülés után nagyjából egyszerre, a kilencvenes évek
közepétől, megindultak a bővülés útján. A GDP növekedésének trendjét és a növekedés
mértékét tekintve azonban az országok között eltéréseket tapasztalhatunk. A
vizsgált időszakban (1998-2009) az éves átlagot tekintve Szlovákiában a legnagyobb
(évi 5,2%) a gyarapodás. Ez az érték Csehországban és Magyarországon évi 3,8% körüli,
míg Lengyelországban ennél az értéknél valamivel magasabb (4,3%).
Ami a trendeket illeti: Csehországban egy lassú, de biztos növekedést láthatunk,
mely 2005 és 2007 között felgyorsult. Magyarország esetében ennek éppen az ellenkezője
történt, egy nem túl nagy mértékű, de lefelé tartó tendencia figyelhető meg,
hiszen 2005-ig a bruttó nemzeti termék minden évben 4% felett bővült, 2007-től
azonban ez a növekedési ütem látványosan visszaesett. Lengyelország és Szlovákia
ennél sokkal hektikusabb utat járt be, ugyanis előbbi ország esetében az időszak
közepén lévő években (2000-2001) stagnált, majd 2004-től visszatért, sőt túllépte a
kilencvenes évek végén tapasztalható növekedési ütemet. A szlovák út ettől merőben
más volt, hiszen az időszak elején szerény, majd 2001/2002-től igen látványos
GDP bővülést láthatunk. Különösen igaz ez a 2006 utáni időszakra, hiszen ekkortól
napjainkig Európában a szlovák GDP nőtt a legnagyobb mértékben9. (4. ábra)
4. ábra
A GDP növekedése a visegrádi országokban (előző év=100)
Forrás: Eurostat
9 2006-ra ez csak részben igaz, mivel a lett és az észt GDP bővülés (12,2, ill. 11,2%) még ennél is jelentősebb
volt. De ez az ütem hamar, a következő év után visszaesett 2,5-4,3%-os szintre.
88
Vásárlóerő-paritás alapján (PPS) számolt egy főre jutó GDP érték tekintve a négy
ország közül csak Csehország közelíti meg az Európa Unió átlagát (legyen ez akár az
EU-15, akár az EU-27 átlaga). Ez nem mindig volt így, hiszen a kilencvenes évek elejétől
egészen a 2000-es évekig inkább a többi visegrádi ország értékéhez hasonlított, igaz
felülről és nem alulról. Ezután következett be a „felzárkózás”, melynek köszönhetően
2008-ban a cseh egy főre jutó GDP 82%-a az EU-27 átlagos egy főre jutó GDP-jének.
Ha a csehországi értéket vesszük 100%-nak, akkor a többi visegrádi ország értékei
a következőképpen alakulnak (Eurostat 2008):
• Szlovákia a cseh érték 86%-a;
• Magyarország a cseh érték 76%-a;
• Lengyelország a cseh érték 67%-a.
A változás tendenciáját nézve a szlovák egy főre jutó GDP értéke valamivel több
mint a duplája az 1998-as értéknek. Ugyanezen érték Magyarországon, Csehországban
és Lengyelországban 1,8-szoros, azaz alig marad el a szlovák értéktől.
Miért fontos ez? Azért, mert ez a mutató egy ország versenyképességét fejezi ki.
Az egy főre jutó bruttó nemzeti terméket a következőképpen lehet kifejezni:
Egy főre jutó GDP= GDP/népesség = GDP/foglalkoztatottak)*(foglalkoztatotta
k/népesség)
Azaz nemzetek versenyképessége tehát részben azon múlik, hogy hányan dolgoznak,
hányan állítanak elő értékeket az adott országban. A foglalkoztatottság növekedését
vizsgálva 2007-ben Európa legmagasabb, illetve legalacsonyabb értéke is visegrádi országé
volt. Előbbi ország Lengyelország (4,4%), míg utóbbi Magyarország (-0,2%) volt.
A cseh érték EU-27 átlaga (1,6%), míg a szlovák érték e felett alakult (2,1%). Ezzel szemben
a GDP bővülés az előző ország felsorolás sorrendjében: 6,6%; 1,3%; 6,5%; 10,4%.
Azaz ezen országok gazdasági teljesítményét alapvetően az a sajátosság határozza meg,
hogy a növekedés forrása a termelékenység növekedése, és kevésbé a foglalkoztatás
bővülése . A következő táblák ezt az összefüggést adatszerűen is bemutatják:10
Lengyelország (előző év=100)
2000 2005 2006 2007
Termelékenység növekedése 5,9 1,3 2,8 2,0
Foglalkoztatottak növelése -1,6 2,3 3,3 4,4
GDP növekedés 4,3 3,6 6,2 6,6
10 Forrás: European Economic Statistics, Eurostat, 2008
Megjegyzés: A termelékenységi és foglalkoztatottsági adatok Lengyelország esetében becsült adatok.
89
Magyarország (előző év=100)
2000 2005 2006 2007
Termelékenység növekedése 3,9 4,1 3,2 1,5
Foglalkoztatottak növelése 1,3 0,0 0,7 -0,2
GDP növekedés 5,2 4,1 3,9 1,3
Csehország (előző év=100)
2000 2005 2006 2007
Termelékenység növekedése 3,8 5,3 4,4 4,6
Foglalkoztatottak növelése -0,2 1,0 1,9 1,6
GDP növekedés 3,6 6,3 6,8 6,5
Szlovákia (előző év=100)
2000 2005 2006 2007
Termelékenység növekedése 3,4 5,1 6,1 8,1
Foglalkoztatottak növelése -1,9 1,4 2,3 2,1
GDP növekedés 1,4 6,6 8,5 10,4
Azaz a visegrádi országok gazdaságainak növekedése döntően a termelékenységből
és nem a foglalkoztatásból adódott. Ez egészen más út, mint a fejlett európai
országoké (EU-15), ahol – igaz, jóval magasabb fejlettségi szinten – sokkal alacsonyabb
növekedéshez nagyobb foglalkoztatás bővülés kapcsolódik. A visegrádi országok
növekedési modelljéből nem következik automatikus foglalkoztatás bővülés.
Ez alól csak Lengyelország kivétel, ahol a bruttó nemzeti termék bővülésében a
foglalkoztatási szint növelésének jelentős szerepe van.
A munkaerőpiac trendjei
Az elmúlt bő évtizedben a népesség száma, Szlovákiát leszámítva, mindenhol
csökkent, miközben a munkavállalási korúak11 számaránya - Magyarországon kívül
- a három visegrádi országban növekedett. Az országok közös jellemzője, hogy egyre
kevesebb gyermekkorúak12 és egyre több az időskorúak13 aránya. A 15 év alatti
populáció száma és a népességen belüli aránya az elmúlt évtizedben drasztikusan
csökkent (3-7 százalékponttal). E demográfiai trendből két jelenséget mindenképpen
érdemes kiemelni, nevezetesen, hogy egyfelől az országok korösszetételének
ilyen jellegű változása a munkaerő-kínálatot hosszú távon negatívan befolyásolja,
11 Az Eurostat definíciója értemében munkavállalási korúnak a 15-64 közötti népességet tekintjük.
12 15 év alatti gyerekek (Eurostat).
13 Ez esetben ez az mutató a 65 és ennél idősebb népesség száma (Eurostat).
90
másfelől – a foglalkoztatási trendet is figyelembe véve - egyre inkább szükségessé
teszi a potenciális munkavállalók munkára való kondicionálását, a munkaerőpiaci
politika szociális szempontokkal való kiegészítését.
Az aktív korúak körében három csoportot érdemes megkülönböztetni. Ezek az
alábbiak:
(a) Foglalkoztatottak (munkavállalók);
(b) Regisztrált munkanélküliek;
(c) Inaktívak.
Az 1. táblázat adatai alapján nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a
munkaképes korú (15–64 éves) lakosság körében enyhén növekszik az aktivitás. E
munkaerőpiaci bővülés azonban szerény mértékű, hiszen a munkavállalók (foglakoztatási
ráta) arányaiban az elmúlt 5 évben alig történt valamiféle számottevő változás. Ez
alól Szlovákia kivétel, ahol növekedés érzékelhető mértékű (+3 százalékpont). Ebben
kétségkívül szerepet játszik az a tény, hogy a jelentős GDP bővülés, hiszen a foglalkoztatottak
aránya úgy emelkedett, hogy eközben a munkanélküliek száma csökkent. A
többi visegrádi ország „különbségeit többnyire az átmenet során végbement privatizáció
és az azt követő szakpolitikai beavatkozások különbözőségével magyarázzák.
Ennek még ma is érzékelhető következménye, hogy Csehországban a privatizációval
nem csökkent drasztikus módon a foglalkoztatottság és az aktivitás, Lengyelországban
pedig a sokkszerű visszaesés a ’90-es évek második felében jelentkezett, és hagyták a
munkanélküliségben lecsapódni (…) Magyarországon viszont a hirtelen racionalizáció
és privatizáció következtében már a ’90-es évek elején körülbelül minden negyedik
ember elvesztette az állását. Az állásvesztettek nagy része azonban a korai nyugdíjazás
kedvező és a rokkantosítás laza feltételei miatt nem munkanélküli, hanem inaktív státuszba
vonult, és ott is maradt. Az aktivitás és a foglalkoztatottság helyreállása ugyan
már 1997–1998 körül megindult, az aktivitás szintje most is hazánkban a legalacsonyabb
Európában.” (Tóth I. Gy. 2008:54) Csehországon pedig a legmagasabb, mivel az
ország foglalkoztatási rátája az Unió átlag felett van (1. ábra).
A ‘nem-foglalkoztatottak’ két nagy csoportját a gazdaságilag aktívak közé tartozó
munkanélküliek és a munkavállalási korú inaktívak (szülői ellátást kapók, tanulók,
nyugdíjasok, háztartásbeliek) teszik ki. Az első csoportnak a munkaerőpiacon
jelenlévő, munkára képes és munkára kész emberek a tagjai, a másodiknak viszont
nagyrészt nincsenek, vagy meglehetősen lazák a munkaerőpiaci kapcsolatai.
A munkaerőpiacon bent lévő nem-dolgozók (magyarul: munkanélküliek) vonatkozásában
Magyarországon és Csehországban az Európai Unió országait tekintve
is alacsony a munkanélküliségi ráta, míg a lengyel és szlovák adatai pedig kifejezetten
magasak.
91
A makroszintű folyamatok további fontos indikátora a 12 hónapja vagy annál hoszszabb
munka nélkül lévők aránya. A magyar és a cseh adatok – hosszú távú idősort
vizsgálva is (1998-2005) – az EU-15 átlag alatt volt. 2006-2007 vonatkozásában a magyar
adatok már rosszabbak, mint az Unió átlaga, de még így is messze elmarad a szlovák és
a lengyel mértékektől. (5. ábra) Az ábrán azt is látszik, hogy az utóbbiakban említett két
ország esetében egy fordított és elnyújtott U alakú görbét fut be tartós munkanélküliségi
rátája, míg a cseh és magyar értékek évek közötti mozgása kiegyenlített.
5. ábra
Tartós munkanélküliek aránya (%)
Forrás: Eurostat
Aktív korú inaktívak arányait nézve, Magyarország áll a legrosszabb pozícióban,
hiszen az aktív korúak több mint harmada inaktív, azaz korúknál fogva dolgozhatnának,
ennek ellenére nincsenek jelen a munkaerőpiacon. Ez az arány a másik három
visegrádi országban alacsonyabb (1. táblázat).
A munkaerőpiacról kiszorult társadalmi csoportok esetében az is fő kérdés, hogy
a nem-foglalkoztatottak köre honnan rekrutálódott, mivel az e csoportba tartozók
többsége elvesztett munkajövedelmét a jóléti rendszerekből pótolja vissza. Szociológiai
értelemben a munkahely-vesztés és a tartós munkanélküli lét lényegesebb dimenziói
között előkelő helyen állnak a demográfiai (kor), valamint az iskolázottsági okok.
92
A kor szerinti csoportosított adatok azt mutatják, hogy „az átlagnál idősebbek szignifikánsan
kisebb eséllyel aktívak vagy foglalkoztatottak. (…) Magyarország ez a különbség
a foglalkoztatottságban az új tagállamokhoz képest kicsi.” (Tóth I. Gy. 2008:60) Az
iskolázottsági szint kitüntetett szerepét egy sor kutatási adatok is igazolják. Az adatok
alapján egyértelmű, hogy a társadalmi pozíciót és ezzel együtt az életminőséget meghatározó
dimenziók, valamint az iskolázottsági mutató abban az értelemben konzisztensek
egymással, hogy ahol alacsony az iskolázottsági szint, ott általában alacsony
jövedelmi helyezettel, valamint rossz munkaerőpiaci státusszal találkozunk. Ez a megállapítás
mind a négy visegrádi ország aspektusából igaz, bár Magyarország vonatkozásában
az iskolázottsági szint és az inaktivitás között igen erős kapcsolat létezik.
E két oki magyarozó tényező mellett, különösen Magyarország és Szlovákia
tekinetében a területi különbségek is jelentős magyarázó tényezők, hiszen a regionális
foglalkoztatási arány eloszlása14 Magyarországon 9,1%, míg Szlovákiában 8,6%.
Ezzel szemben Csehországban 5,2%, Lengyelországban 5,1%. Európában a két szélső
érték pedig: Hollandia 2,2% - Olaszország 16%.
1. táblázat
Az aktív korúak munkaerőpiaci pozíciójának megoszlása (%)
2000 2005 2006 2007
Csehország
Munkavállalók 65,0 64,8 65,3 66,1
Munkanélküliek 8,7 7,9 7,2 5,3
Inaktívak 26,3 27,3 27,5 28,6
Összesen 100 100 100 100
Magyarország
Munkavállalók 56,3 56,9 57,3 57,3
Munkanélküliek 6,4 7,2 7,5 7,4
Inaktívak 37,3 35,9 35,2 35,3
Összesen 100 100 100 100
Lengyelország
Munkavállalók 55,0 52,8 54,5 57,0
Munkanélküliek 16,1 17,8 13,9 9,6
Inaktívak 28,9 29,4 31,6 33,4
Összesen 100 100 100 100
Szlovákia
14 A foglalkoztatási ráták relatív szórása (NUTS 2 szintű) régiókra országokon belül. A regionális foglalkoztatási
ráták relatív szórása nulla, ha a foglalkoztatási ráta az országon belüli összes régióban
egyenlő, és ez a szám emelkedik, ha nő a foglalkoztatási rátákban lévő különbség a régiók között.
(NewCronos adatok)
93
Munkavállalók 56,8 57,7 59,4 60,7
Munkanélküliek 18,8 16,3 13,4 11,1
Inaktívak 24,4 26,0 27,2 28,2
1. Összesen 100 100 100 100
Forrás: Eurostat adatok alapján saját számítás
Változások a jövedelmi viszonyokban
„Nem kétséges, hogy a közép-kelet-európai országokban a jövedelmi egyenlőtlenség
és a szegénység a rendszerváltás után megnőtt. Az egyenlőtlenségek növekedése
a jövedelmek, a vagyoni viszonyok, az életesélyek, az életstílus területén
a piacgazdaságra való áttérés várható következménye volt. A szegénység növekedése
pedig a GDP jelentős visszaesésének volt a szükségszerű következménye. Míg
azonban a változások iránya egyértelmű, a változás mértéke és főképpen a jövedelemegyenlőtlenségek
és a szegénység országok közötti eltérései, a tendenciák hasonlósága
vagy különbségei nagyon is vitatható kérdések.” – kezdik tanulmányukat
Ferge Zsuzsa – Andorka Rudolf – Tóth István György szerzőhármas (1997:89).
Való igaz a jövedelmi egyenlőtlenség értékelésekor nemcsak azért nem árt az óvatosság,
mert az adatfelvétel során számos bizonytalansággal számolhatunk, hanem
azért is, mert a különböző módszertani megfontolások lényegileg befolyásolhatják
a mért adatokat.
Az biztos, hogy a visegrádi országok az elmúlt időszakban igen jelentős, nagy
amplitúdójú kilengésekkel tarkított jövedelmi mozgásokat „szenvedtek el”, hiszen
a nyolcvanas évek végén, kilencvenese évek elején egy egalitáriánusabb társadalomból
egy egyenlőtlenebb társadalom felé haladtak. Mára (2006) a magyar és lengyel
jövedelmi egyenlőtlenség európai kontextusban nézve kifejezetten magasnak
mondható. A Gini-indexe szerint rangsor alapján Lengyelország 30% feletti, Magyarország
30% környéki értéket vett fel, úgy, mint Litvánia és Észtország, valamint két
liberális és egyes mediterrán országok (Görögország, Olaszország, Spanyolország).
Ezen adatok, ha nem is legmagasabb egyenlőtlenségi szint (ilyet Lettországban és
Portugáliában látni), mégis egyenlőtlen jövedelmi viszonyokat tükröznek. Ezzel
szemben a Gini-index alapján kialakított rangsor szerint Szlovákia és Csehország
inkább a középmezőnyhöz (Gini index 25-30% közé esik) tartozik, olyan országok
társaságában, mint Luxemburg, Ciprus vagy Hollandia.
A jövedelmi különbségek növekedésének háttérében a piaci viszonyok térnyerése
állhat, főként, ha a gazdasági növekedés forrása – mint ahogy a visegrádi országok
esetében is – nem a foglakoztatás-növelés, hanem a növekvő termelékenység. E
tendenciát kompenzálhatja, tompíthatja a szociális támogatások köre. Ezért érdekes
94
vállalkozás lehet, hogy ha megpróbálunk kapcsolatot keresni a gazdasági növekedés,
a termelékenység, és a foglalkoztatottság, a szociális támogatások alakulása, valamint
a jövedelmi egyenlőtlenség változása között.
Gini-index
változás
S20/S80
változás*
Foglalkoztatottsági
ráta változása
GDP növekedés
(évi átlag)
Egy főre
jutó GDP
vált. **
Termelékenység
vált. ***
Egy főre
jutó
szociális
kiadások
vált. **
Csehország 0,01 0,3 -0,2 3,76 6,0 1,5 2,9
Magyarország 0,05 0,9 0,7 4,32 5,1 0,2 9,2
Lengyelország 0,06 1,9 -,06 3,08 3,5 -4,6 -1,6
Szlovákia -0,02 -1,3**** 0,9 6,66 8,0 1,7 0
Forrás: Eurostat
Megjegyzés:
* Felső és alsó jövedelmi ötöd részesedésének aránya
** euro, PPS EU-25 átlagában számolva
*** 2000-2005 között
**** 2002-2005 között
Az adatok csak rövid intervallumban (jellemzően 2001-2005) tették lehetővé a
vizsgálódást, így a kapott összefüggések között csak nagyfokú óvatossággal és körültekintéssel
járhatunk el.
Inkább hipotézisként, mint erős kapcsolatként azt fogalmazhatjuk, meg, hogy:
a) Adataink nem tükrözik az előzetes várakozásunkat.
b) Szlovákiában pusztán a gazdasági növekedés - melynek motorja valóban inkább
a termelékenység növekedése volt – hatására csökkent a (mért) jövedelmi
egyenlőtlenség. Ehhez elég volt a szociális közkiadások szintentartása.
c) Hiába növekedett jelentősen a szociális közkiadások értéke, ehhez hiába
csatlakozott gazdasági növekedés is – mint Magyarországon -, ezek a hatások
nem voltak elégségesek ahhoz, hogy ne növekedjenek tovább a jövedelmi
egyenlőtlenségek.
d) A kép nem konzisztens, hiszen az előzők mintázathoz hasonló formáció
(Csehország) minimális mértékben „okozott” jövedelmi egyenlőtlenséget.
e) Úgy fest (ez Lengyelország példája), ha csökken a foglalkoztatottak aránya,
valamint a termelékenység, valamint a szociális közkiadások egy főre eső értéke,
akkor nagy valószínűséggel növekszik a jövedelmi egyenlőtlenség.
Sokkal meggyőzőbb magyarozó tényezőket találunk, ha „a jövedelmi egyen95
lőtlenséget alakító főbb egyéni jellemzők szerepét vizsgáljuk. (…) arra vagyunk
kiváncsiak, hogy az egyenlőtlenség mekkora részét magyarázzák a csoportok közötti
eltérések, és mekkora rész tulajdonítható a csoportokon belüli jövedelmi különbségeknek.”
(Medgyesi Márton 2008:157-158)
Esetünkben az egyenlőtlenségek mérőszáma MLD-index15, míg a magyarázó tényezők
a következők: életkor, iskolai végzettség, foglalkoztatottság. A kapott eredményeket
úgy lehet összefoglalni, hogy a visegrádi országok között életkor kevésbé fontos,
míg az iskolai végzettség és a foglalkoztatottság fontos magyarázó tényezője az
egyenlőtlenségek alakulásának. Országonkénti bontásban Lengyelország és Magyarország
vonatkozásban az életkor szerinti jövedelmi különbségek az MLD-indexszel
mért jövedelmi egyenlőtlenség kevesebb, mint 2%-át, az iskolai végzettség szerinti
jövedelmi különbséget MLD-indexe 15%-át magyarázza meg. Szlovákiában és Csehországban
előbbi esetben ez az érték 2-5%, míg utóbbi esetben Csehországban 10-15%
közötti értéket vesz fel. Csehországban a foglalkoztatás a jövedelmi egyenlőtlenségek
több mint 10%-át magyarázza meg, míg Lengyelország, Szlovákia és Magyarország vonatkozásában
ez a magyarázó erő kevesebb, csak 5-10% közötti.
Mózer Péter
15 Az MLD-index (Mean log devation) lényege, hogy „az eloszlás egyedi értékeivel elosztjuk az átlagértékeket,
majd a kapott értékek logaritmusainak átlagát vesszük.” (Tóth I. Gy. 2005:262.)
96
Felhasznált irodalom
Nicholas, Barr (1998) Közgazdasági elmélet és a jóléti állam: áttekintés és átértelmezés
In: Semjén András (szerk.) A jóléti állam közgazdasági megközelítésben
Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Bp.
Tania, Burchardt és John, Hills (1999) Public expenditure and the public/private
mix In: M. Powell (ed) New Labour, New Welfare State? The ’thrid way’ in British
social policy The Policy Press
Európai Unió (2006) Szociális helyzet az Európai Unióban Szociálpolitikai és Munkaügyi
Intézet, Bp.
European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions
(é.n.): Income poverty in the European Union http://www.eurofound.europa.
eu/ewco/surveyreports/EU0703019D/EU0703019D.pdf (letöltés: 2007. október
3.)
Eurostat (2008) European Economic Statistics
Gosta, Esping-Andersen (1990a) The Three Worlds of Welfare Capitalism Princeton
University Press
Gosta, Esping-Andersen (1990b) Mi a jóléti állam? In: Ferge Zsuzsa – Lévai Katalin
(szerk.) A Jóléti Állam Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Bp.
Gosta, Esping-Andersen (1999) Jóléti államok az évszázad végén: A munkaerőpiac,
a családszerkezet és a demográfiai változások hatásai In: Csaba Iván – Tóth
István György (szerk.) A jóléti állam politikai gazdaságtana Budapest, Osiris-
Láthatatlan Kollégium
Gosta, Esping-Andersen (2002) Why We Need a New Welfare State Oxford University
Press
Ferge Zsuzsa – Andorka Rudolf – Tóth István György (1997) Valóban Magyarországon
a legkisebbek az egyenlőtlenségek? Közgazdasági Szemle XLIV. évf.,
Medgyesi Márton (2008) A jövedelmek eloszlása az EU országaiban In: Kolosi T. –
Tóth I. Gy. (szerk.) Társadalmi Riport 2008 TÁRKI, Bp.
Mózer Péter (2007) „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok …” A jövedelem- és/vagy vagyontesztelésen
alapuló pénzbeli támogatások bemutatása, valamint alternatívák
megfogalmazása. A tanulmány „Az államreform koncepcionális megalapozása”
című, ÁROP-3.1.3-2007-0001 azonosító számú projekt keretén belül készült,
a MEH Államreform Bizottság részére.
Palócz Éva (2008) Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon
nemzetközi összehasonlításban In: Kolosi T. – Tóth I. Gy. (szerk.) Társadalmi
Riport 2008 TÁRKI, Bp.
Szamuely László (2004) A „haldokló” jóléti állam az 1990-es években Közgazdasági
Szemle LI. évf., (októberi) szám
97
Tóth István György (1998) Gazdasági aktivitás vagy szociális támogatás? A jóléti
újraelosztás megváltozott keretfeltételei TÁRKI, Bp.
Tóth István György (2005) Jövedelem-eloszlás. A gazdasági rendszerváltástól az uniós
csatlakokozásig Századvég Kiadó, Bp.
Tóth István György – Gábos András (2006) Jövedelemegyenlőtlenség és a szegénység
az Európai Unióban: makroszintű összehasonlító elemzés In: Kolos T. – Tóth I. Gy.
– Vukovich Gy. (szerk.) Társadalmi Riport 2006 TÁRKI, Bp.
Tóth István György (2008) Európai Társadalmi Jelentés TÁRKI-UniCredit, Bp.

99
Az állami paternalizmustól
az egyéni felelősség felé
Szegénység, jövedelmi egyenlőtlenségek, munkapiaci
kirekesztés, jóléti transzferek Szlovákiában
Egy ország szociálpolitikája a társadalmi fejlődést szolgálja, ezáltal az életkörülmények
javulását, minőségibbé válását. A szociálpolitika tehát tágabb értelemben fejlődést
segítő és integráló funkciót tölt be. Az állam a szociálpolitika eszközeivel próbálja
enyhíteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, közelebb hozni egymáshoz és homogenizálni
az egyes társadalmi csoportokat, hogy lehetőleg ne alakuljanak ki kiélezett
szociális helyzetek, illetve nyílt társadalmi konfliktusok. Viszont már Durkheim is
megállapította, hogy nem létezik tökéletes társadalom – amit ő angyalok társadalmának
nevez –, nem létezik tehát egy ideális és univerzálisan alkalmazható szociálpolitika
sem, mely a fenti funkciókat hibátlanul töltené be. A négy alappillér, amelyen a
szociálpolitika áll (vagy bukik), a szociális igazságosság, szolidaritás, szubszidiaritás
és a participáció. Ezért fontos, hogy a szociálpolitika minden aktora respektálja e
négy alappillért, és nem utolsósorban egyenrangúnak tekintse őket. A szlovák szociálpolitikáról
elmondható viszont, hogy ezek az alapelvek nem voltak mindig egyformán
fontosak az állam szociálpolitikájának alakítói számára.
A szlovák szociálpolitikát a szocializmus ideje alatt az úgynevezett paternalisztikus
modell jellemezte, amikor az állam mint a szociálpolitika egyetlen aktora mindenható
patrónusként működött, értelemszerűen elhanyagolva a szubszidiaritás és
a participáció elveit. A szocializmus utáni időszakban, de főleg Szlovákia 1993-ban
történt önállósulása óta, majd az új állam belépésével az Európai Unióba 2001-ben,
illetve az ezzel összefüggő szociális reformokkal 2004-ben az ország szociálpolitikája
nagy változásokon ment keresztül; fő jellemzőjeként ennek fokozatosan gyengült az
állam egyeduralma. A jelenlegi trendet, egyben aktuális tendenciát a szlovák szociálpolitikában
az „állami paternalizmustól az individuális participáció és felelősség felé”
jelmondat fejezi ki leginkább. Ez alatt azt érthetjük, hogy az állam próbálja a társadalmi
problémák megoldásának terhét levenni saját válláról, és szétosztani a szociálpolitika
többi cselekvője – önkormányzatok, munkaadók, szakszervezetek, egyházak,
civilszervezetek, család, közösségek, egyének – között, míg kezében főképp csak a
koordináció maradna.
A szociálpolitika szűkebb értelemben a kialakult vagy a jövőben kialakuló szociális
problémák, illetve helyzetek konkrét orvoslásával foglalkozik, azaz prevenciós
és szanáló funkciót tölt be. Szlovákiában ezt leginkább a szociális ellátás intézménye
100
próbálja megvalósítani, amely három alkategóriára oszlik. Ezek: a szociális biztositás,
az állami szociális segély és a segélyezés. Ezeken belül Szlovákia főleg a 2004-es reformok
óta igyekszik aktív szociálpolitikát folytatni, míg a passzív szociálpolitika
eszközeit – a segélyeket – csak akkor használja, ha az egyénnek a szubszidiaritás
elve szerint már csak az állam marad meg utolsó mentsváraként.
Egy állam szociálpolitikáját viszont mindenekelőtt az aktuális helyzet és a megoldásra
váró problémák alakítják. Szlovákiában sincs ez másképp, ezért fontosnak
tartjuk, hogy ismertessük az országot jellemző és munkánk szempontjáből fontos
tényeket és adatokat. Külön taglaljuk a szlovákiai roma lakosság helyzetét.
A tanulmány tehát három kérdéskörben kívánja bemutatni a szlovákiai társadalmat,
ezen belül az országban élő roma lakosságot.
1. Mekkora a relatív jövedelmi szegénységi küszöb alatt élők aránya, a tartós
mélyszegénység, a jövedelmi különbségek, mekkora a szegénység mértéke.
2. A szociális beavatkozásokból származó jövedelmek milyen mértékben enyhítik
a szegénységet.
3. Milyen a foglalkoztatottsági helyzet, mekkora a munkanélküliség, illetve a tartós
munkanélküliek aránya.
1. A szegénység és a relatív szegénységi
kockázati ráta
A szlovák társadalom szegénységének profiljáról és kiterjedéséről a 2005 óta működő
Európai Unión belül harmonizált EU–SILC kutatás és a mikrocenzusok eredményei
és adatai alapján tudunk képet alkotni. Szlovákiában a szegénység mértéke1992 és
1993 között nagyon alacsony volt, a populáció kevesebb, mint egy százalékát érintette.
Jiři Večernik kutatása alapján a szegénység ezen belül is főleg a fiatal többgyerekes
családokat fenyegette. Összehasonlításként, az 1991-es adatok szerint Csehországban
a szegények aránya hat, Magyarországon 14,7, Lengyelországban 16,3 százalék, s még
a fejlett skandináv országokban is a szlováknál magasabb értékeket ért el – pl. Svédországban
11,1 százalék volt. 1992 és 1996 között viszont Szlovákiában a szegények száma
több mint kétszeresére nőtt. A mikrocenzus adatai ezenkivül arról is tanúskodnak,
hogy Szlovákiában ebben az időben a többi posztszocialista országgal összehasonlítva
magasabb volt az extrém szegénység mértéke. Napi 2,15 USD alatt Magyarországon
1997-ben csak a lakosság 1,3 százaléka élt, Csehországban 1996-ban ez a szám 0 volt,
míg 1996-ban Szlovákiában a lakosság 2,6 százaléka élt ennél kevesebből. A 2003- as
utolsó mikrocenzus adatai is a szegénység növekedését mutatják. A szegénység a
mediánjövedelem 50 százalék alapján 16 százalékos volt, miközben ez az érték még
1996-ban csupán 5,9. Az EU–SILC ezzel szemben már a szegénységi kockázati rátával
101
dolgozik, ami már a mediánjövedelem 60 százaléka alatt élő lakosság arányát fejezi ki.
Ez a mutató a legfontosabb laekeni relatív szegénységi indikátorok egyike, és primáris
összehasonlítási alapot jelent az EU tagállamai között. E szerint Szlovákiában 2002-
ben a szegénységi kockázati ráta 21 százalékos volt, ami magasan az EU átlaga (15%)
fölött járt. A szegénység aránya ebben az időben Csehországban volt a legalacsonyabb
(8 százalék) és a legmagasabb éppen Szlovákiában, miközben Magyarországot a 10
százalékos középérték jellemezte. 2002-ben Szlovákiára jellemző volt a mélyszegénység
is, azaz a relatív jövedelmi szegények jövedelmi átlaga 34 százalékkal alacsonyabb
volt, mint a relatív jövedelmi szegénységi küszöb. Az EU–SILC 2005-ös adatai a 2004-
es évről viszont már a relatív szegénység jelentős csökkenését mutatják. Ezek szerint
a szegénységi kockázati ráta Szlovákiában 13,3 százalék volt, és ezzel egyben az EU
átlaga (16 százalék) alá is került.Az abszolút jövedelmi szegénységi küszöb havi 5664
Sk egy főre. A 2006 EU–SILC még nem hivatalos részleges eredményei a szegénység
további csökkenését mutatják (11,6 százalék), valamint a szegénységi rés szűkülését is
bizonyitják, mivel a relatív jövedelmi szegények jövedelmi átlaga 23,5 százalékkal volt
alacsonyabb, mint a relatív jövedelmi szegénységi küszöb.
A szlovákiai helyzetet összefoglalva a mikrocenzusok és az EU–SILC eredményei
alapján elmondhatjuk, hogy az országban a 20. század kilencvenes évei során egészen
a 21. század első éveiig tartó időszakban fokozatosan növekszik a szegénység
mértéke, és a szegénység mélysége ugyancsak. Az EU-n belül ebben az időszakban
a szegénységi kockázati ráta Szlovákiában az egyik legmagasabb értéket érte el. 2004
és 2005 között viszont a szegénységi kockázati ráta csökkenése figyelhető meg, melynek
értéke egyben az EU-átlag alá került. Az EU–SILC és a mikrocenzusok eredményei
arról is árulkodnak, hogy a szegénységi kockázati ráta egyenes arányban nő a
munkanélküliséggel, valamint arról, hogy a csonka család és több mint három kiskorú
gyerek egy családon belül olyan fontos tényezők, melyek nagymértékben befolyásolják
a szegénység kialakulását és növekedését. De melyek a szegénység szempontjából
a legfenyegetettebb csoportok? A szociális inklúzióról szóló országos dokumentum
(Národný akčný plán sociálnej inklúzie) alapján a szegénység leginkább a tartós
munkanélkülieket, a 15–24 éves fiatalokat, a csekélyebb műveltséggel és alacsonyabb
szakképzettséggel rendelkezőket érinti. Ezenkívül fenyegeti azokat, akik képzettségi
szintje vagy képzettsége típusa nem felel meg a munkapiac szükségleteinek; az 50 év
feletti munkanélküliek csoportját; a gyermekes családokat (főleg a csonka családokat,
sokgyermekeseket, az egyedülálló szülő és rászorult gyerekek alkotta családokat); a
romákat, az egészségileg károsultakat, az öregeket és az immigránsok csoportját.
Területi szempontokat nézve 2004-ben Szlovákiában a szegénységi kockázati
ráta az eperjesi (21,3 százalék) és a nyitrai (16 százalék) kerületben volt a legmagasabb,
míg a pozsonyi kerületben a legalacsonyabb (7,8 százalék). Fontos viszont
hozzátenni, hogy épp a legutóbbiban tapasztalható a legnagyobb mélyszegénység.
102
Pozsonyban és környékén lehet tehát leginkább az extrém szegénységről és meglehetősen
nagy bevételi különbségekről beszélni.
1. táblázat: Szegénység Szlovákia egyes járásaiban (%)
Kerület A szegénységi küszöb
alatt élők aránya
Mélyszegénység
pozsonyi 7,8 4,4
nagyszombati 10,9 3,0
trencséni 13,0 3,7
nyitrai 16,0 4,5
zsolnai 12,0 3,6
besztercebányai 10,0 3,1
eperjesi 21,3 5,4
kassai 13,0 3,7
Összesen 13,3 4,0
Szlovákiában a nemek szerinti szegénységi kockázati ráta alapján nem igazán
tapasztalható eltérés a férfiak és a nők csoportja között. A nőknél 13,5 százalék és
férfiaknál 13,2 százalék a szegénységi kockázati ráta, de fontos megjegyezni, hogy
ez a mutató a háztartások teljes bevételétől függ, s ennek a háztartás összes tagja
között egységes eloszlását feltételezi.
2. táblázat: A szegénységi kockázati ráta korcsoportok és nemek szerinti megoszlása
2004-ben és 2005-ben (%)
Korcsoport Nem SZK 2005 SZK 2004 EU-25 2004
0-15 Együtt 16,6 18,4 20
16-24 Együtt 14,1 16,8 21
Nők 13,1 16,6 22
Férfiak 15,1 17,1 19
25-49 Együtt 11,6 14,1 14
Nők 11,9 17,7 15
Férfiak 11,3 13,4 13
50-64 Együtt 7,7 8,3 13
Nők 7,3 8,3 13
Férfiak 8,2 8,3 13
65 plusz Együtt 8,5 7,1 18
Nők 10,8 9,8 20
Férfiak 4,5 2,7 15
SZK EGYÜTT 11,6 13,3 16
103
Az egyes korcsoportoknál megfigyelhető, hogy a szegénység leginkább a 0–15
éves gyermekeket (18,4 százalék) és a 16–24 éves fiatalokat (16,8 százalék) fenyegeti.
Az életciklus szerint tehát a szegénység rizikója Szlovákiában a gyermekkor időszakában
a legnagyobb, míg a legkisebb szegénységi rizikó az idősebb korosztályokra
jellemző (50–64-ig, és a 65 év fölötti kategóriák). Fontos viszont megemlíteni, hogy
a legidősebb korosztálynál már mutatkoznak nemek közti különbségek. A 65 év feletti
korcsoportnál a nők szegénységi kockázati rátája duplája a férfiakénak. Ennek
magyarázata lehet a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíja, valamint hogy magasabb
kort élnek meg, mint a férfiak, és így gyakran maradnak egyszemélyes háztartásban,
ami már magában véve is kockázati tényezőnek számít a szegénység kialakulása
szempontjából.
A kor szerinti szegénységi kockázati ráta esetében néhány különbség fedezhető
fel Szlovákia és az EU másik huszonhat tagállama között. Az EU államaiban
a legmagasabb szegénységi kockázati rátával a legfiatalabb korosztály bír, a második
legmagasabbal pedig a legidősebb korosztály. Az EU átlagos viszonyai között
a szegénység legkevésbé a produktív korban levő lakosságot fenyegeti, nem pedig
a posztproduktív lakosságot – ahogyan azt a szlovákiai adatok mutatják. Az EU többi
államaival való összevetésből az is kiderült, hogy Szlovákiában alacsonyabb a szegénységi
kockázati ráta, méghozzá minden megfigyelt csoportban. A legkisebb
különbséget a 25–29 korosztályban tapasztaljuk (Szlovákiában és az EU-ban is 14
százalék) és a legnagyobb különbséget a 65 év fölötti korcsoportnál látjuk (Szlovákiában
7, mig az EU-ban 18 százalék). Jarmila Filadelfiová szlovák szociológus felhívja
a figyelmet arra, hogy a gyerekeket érintő magas szegénység egyfelől igazolja
a gyerekszegénység enyhítésére irányuló óvintézkedéseket, de másfelől aktuálissá
teszi a kérdést, vajon mennyire voltak hatékonyak az eddig megvalósított programok.
A legidősebb korosztályra jellemző alacsony szegénységi kockázati rátát
Filadelfiová szerint azzal is magyarázhatjuk, hogy Szlovákiában az öregségi nyugdij
nagyon hatásosan és megfelelő mértékben mentesíti az öregeket a szegénység veszélyétől,
s szerinte ez az öregségi nyugdíj 2004-es reformjának köszönhetően a jövőben
még inkább így lesz majd.
De pontosan mennyire fontos szerepet játszanak a szociális transzferek a szegénység
enyhítésében?
Szlovákiában a szociális transzferek nagy szerepet játszanak a szegénység kockázatának
csökkentésében. Elmondhatjuk, hogy a szociális transzferek Szlovákiában
– a nyugdíjakat nem beleszámolva –, 39 százalékkal csökkentik a szegénység
veszélyét, s ez megközelitőleg az EU átlaga szintjén mozog. Ennek bizonyítására
képzeljünk el egy olyan hipotetikus helyzetet, amikor az emberek nem kapnak semmilyen
szociális transzfert, sem más nyugellátásokat, és a többi körülmény változatlan
maradna. A szegénységi kockázati ráta ebben az esetben 13,3 százalékról 40,3
104
százalékra ugrana, azaz 27 százalékkal nőne. Ha az említett esetben a nyugdíjakat
bevételként kezeljük és nem számítjuk őket a hiányzó szociális transzferek közé,
a szegénységi kockázati ráta 13,3-ról 21,9 százalékra szökik fel, azaz 8,6 százalékkal
nő. A szociális transzferek (a nyugdíjakon kívül) hatása a szegénység rizikójának
enyhítésénél a különböző korcsoportokban csupán mérsékelten tér el. Elmondható
viszont, hogy a szociális transzferek (a nyugdíjakon kívül) legkevésbé a 0–15 éves
gyermekeknél enyhítik a szegénység kockázatát ( 29,4 százalékról 18,4 százalékra),
ami nagy problémát jelent, mivel – ahogyan már emlitettük –, épp ezt a csoportot
fenyegeti a legnagyobb mértékben a szegénység.
A szociális rendszer 2004-es reformja óta – amely a szociális juttatások alapos
megkurtítását jelentette –, kijelenthetjük, hogy a legbiztosabb olyan stratégiának,
amely segit kikerülni a szegénységet, Szlovákiában elsősorban a munkát, tehát a
munkaerőpiacon való aktív részvételt tekintjük. Ennélfogva különösen fontos a szegénységi
kockázati ráta gazdasági aktivitás szerinti elemzése. Ahogyan már említettük,
Szlovákiában a szegénységi kockázati ráta a legmagasabb értékeket éppen
a munkanélküli lakosságnál éri el. A munkajövedelem elvesztése a szegénység
kockázatát a 2004-es évben a négyszeresére növelte. Ez azt bizonyítja, hogy Szlovákiában
a munkanélküliség a legfontosabb olyan tényező, amely befolyásolja
a szegénység jelenlegi kialakulását és jellegét. Ennek bizonyitékaként megfigyelhető
a gazdasági aktivitás szerinti szegénységi kockázati ráta évenkénti növekedése
a munkanélküliek esetében (2004-ben 39,2, és 2005-ben már 41,0 százalék). Ennek
megfelelően a szegénység a legkisebb mértékben a foglalkoztatottak csoportját
fenyegeti, ahol a szegénységi kockázati rátának éppenhogy évenkénti csökkenése
figyelhető meg (8,9-ról 6,3 százalékra). Fontos megemlíteni viszont, hogy maga
a munka automatikusan nem biztosítja be a szegénységi küszöb feletti életszintet.
Mert ahogyan már emlitettük is, a szegénység kockázata függ az egyes háztartások
struktúrájától és nagyságától, az eltartott gyermekek és a gazdaságilag nem aktív
családtagok számától, valamint a háztartás munkaintenzitásától.
3. táblázat: A szegénységi kockázati ráta gazdasági tevékenység szerinti megoszlása
2004-ben és 2005-ben (%)
Gazdasági tevékenység SZK 2004 SZK 2005
Alkalmazottak vagy onállók 8,9 6,3
Munkanélküliek 39,2 41,0
Nyugdijasok 6,9 8,1
Többi gazdaságilag inaktiv 19,4 16,8
SZK EGYÜTT 13,3 11,6
105
A háztartás tipusa szerint 2004-ben a szegénység legnagyobb kockázata az egy
vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő háztartása esetében figyelhető meg
(31,7 százalék), ami a szlovákiai átlag több mint kétszerese. Ezen háztartások több
mint 90 százalékát gyermekeiket nevelő egyedülálló anyák tartják fenn . Ugyancsak
magas a szegénység rizikója a három és több gyereket nevelő háztartások esetében
is, ezeknél a szegénységi kockázati ráta 24 százalék volt, és ugyancsak veszélyeztetett
a 65 éves kor alatti egyedülállók csoportja 23 százalékos szegénységi kockázati
rátával. Átlag feletti szegénység fenyegette a két eltartott gyermeket nevelő párokat
is (16,6 százalék). Általánosan elmondható, hogy a gyermekes háztartások eleve
magasabb szegénységi rizikóval rendelkeznek (16,5 százalék), mint a gyermektelen
háztartások (8,3 százalék), míg a szegény gyermekes háztartások 2004-ben 73 százalékát
tették ki az összes szegény háztartásnak (az EU átlaga 58 százalék).
4. táblázat: A szegénységi kockázati ráta a háztartások típusai szerint 2004 és
2005-ben (%)
A háztartás tipusa SZK 2005 SZK 2004 EU-25 2004
Gyerek nélküli háztartások 7,9 8,3 15
Gyerekes háztartások 14,1 16,5 18
1 felnőtt plusz 1és több gyerek 28,8 31,7 34
2 szülő plusz 2 gyerek 8,0 12,7 12
2 szülő plusz 3 és több gyerek 13,8 16,6 16
24,1 24,1 27
SZK ÖSSZESEN 11,6 13,3 16
1.1. A szegénység intenzitása és mélysége
A szegénységi kockázati ráta méri ugyan a szegénységi küszöb alatt élő lakosság
arányát, viszont nem fejezi ki, hogy ezek az emberek mennyire szegények,
azaz nem mutatja szegénység mélységét vagy intenzitását. Ennek kifejezésére
szolgál a szegénységi rés mutatója, ami a relatív jövedelmi szegénységi küszöb
és a relatív jövedelmű szegények jövedelmi átlaga közötti különbséget jelenti,
ami egyben a szegénység mélységét is mutatja. Minél nagyobb ez a különbség,
annál intenzívebb, mélyebb szegénységről beszélünk. Szlovákiában az EU átlagához
hasonlóan ez a különbség 2005-ben 23,5 százalék volt, ami azt jelenti, hogy
a szegénységi fenyegettségben élő emberek felének alacsonyabb volt a bevétele
a szegénységi küszöb 76,5 százalékánál (4333 SZKK havonta). A szegénységi rés
a 65 év feletti nők esetében (16,1 százalék) a legalacsonyabb. A többi korcsoportban
nem figyelhetők meg jelentős eltérések, és elenyésző különbségek vannak
a férfiak és a nők között is.
106
A szegénység intenzitását még kifejezhetjük a szegénységi küszöb módositásával
is, azaz a mediánjövedelem mindig más százalékát tekintjük összehasonlítási alapnak.
E szerint Szlovákiában az emberek 4,8 százaléka rendelkezik alacsonyabb jövedelemmel,
mint a mediánjövedelem 40 százaléka (3776 SZKK), a mediánjövedelem
50 százalékánál (4720 SZKK) kevesebb jövedelme van a szlovákiai lakosság 8,3 százalékának.
Ha szegénységi küszöbnek a mediánjövedelem 70 százalékát választanánk
(6607 SZKK), akkor már a lakosság 20,1 százaléka kerülne e küszöb alá, azaz
a lakosság ekkora részét fenyegetné a szegénység.
.
1. A szegénységi küszöb szórása
2. Jövedelmi egyenlőtlenségek
A szegénységi kockázati ráta és a szegénységi kockázati küszöb a szegénységet
mérő relatív mutatók, melyek az adott ország jövedelmi eloszlásától függnek. Ezen
oknál fogva fontosnak tartjuk megemlíteni a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulását
és a jelenlegi helyzetet Szlovákiában. Szlovákia a rendszerváltás előtt azon európai
országok közé tartozott, melyek a legalacsonyabb jövedelmi különbségekkel büszkélkedhettek.
A kilencvenes években viszont az országban fokozatosan növekedni
kezdenek a szociális egyenlőtlenségek, beleértve a jövedelmi egyenlőtlenséget.
Ezt a negativ trendet a háztartások szociális-gazdasági eloszlása is bizonyítja, hiszen
4,8
8,3
13,3
20,1
0
5
10
15
20
25
40% 50% 60% 70%
szegénységi kockázati ráta
107
1998-ban a legalacsonyabb jövedelmű rétegéhez a lakosság 42,6 százaléka, a legmagasabb
jövedelműhöz csupán 5,9 százaléka tartozott. Összehasonlításként a 2001-
beli társadalmi rétegződés jellemzésénél elmondható, hogy a legalacsonyabb jövedelmű
réteget már a lakosság 43,2 százaléka alkotta, míg a legmagasabbat a népesség
4,1 százaléka (Lásd 5. táblázat). Az EU államain belül a Gini koefficiens és
a jövedelmelosztás indikátorok fejezik ki kvantitatív módon az országon belüli jövedelmi
különbségeket, valamint elsődleges összehasonlítási alapot jelentenek az
EU államai között.
Szlovákiában a Gini-koefficiens értéke 1992-ben 0,19 volt ( Magyarországon
0,2812), majd fokozatosan nőtt, és 1994-ben már elérte a 0,23-as szintet, míg 1996-
ban a Világbank adatai szerint már a 0,25 értéket is meghaladta. Ezek az adatok
láttatják, hogy Szlovákiában ilyen rövid idő alatt jelentős mértékben megnőttek
a jövedelmi egyenlőtlenségek – viszont a többi posztszocialista állam helyzetével
összehasonlítva még mindig relatíve mérsékelt növekedésről beszélhetünk. A jövedelmi
egyenlőtlenségek növekedése Szlovákiában az utóbbi években állandó tendenciának
számit, mivel 2002-ben a Gini-koefficiens értéke már 0,31 volt, ami már
az EU-tizenötök (a régi tagállamok) átlagát is túlszárnyalta (0,29). Az utolsó EU–SILC
kutatás eddig még hivatalosan nem publikált eredményei viszont a Gini–koefficiens,
s ezzel a jövedelmi egyenlőtlenségek jelenlegi fokozatos csökkenését és stabilizálódását
mutatják. Erről a pozitív irányvételről tanúskodnak a legutóbbit megelőző
EU–SILC 2006, 2005 eredményei is, melyek alapján a Gini-koefficiens értéke 2004-
ben 0,26, miközben a rákövetkező évben 0,28 volt.
A jövedelmi egyenlőtlenségek mértékéről árulkodik az ún. jövedelmelosztás
(S80 S20) mutató is, azaz a háztartások legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező
20 százaléka és a legmagasabb jövedelemmel 20 százaléka jövedelmének aránya
is. Filipová, Valná és Mysliková elemzése, amely ezt a mutatót vette alapul, a háztartások
növekvő jövedelmi differenciálódását mutatja Szlovákián belül időben,
valamint a szomszédos posztszocialista országokkal való összehasonlitásnál. 1992-
ben Szlovákián belül ez az arány 1:2,4 volt, mig 1996-ban már az 1:3,2 nőtt. A jövedelmi
egyenlőtlenségek növekedését bizonyítják a 2003-as utolsó mikrocenzus
eredményei is. Ezek szerint az ország legtöbbet kereső 20 százalékának a bevétele
5,4-szerese a legkevesebbet kereső 20 százalék jövedelménél, míg az EU-tizenötök
országaiban 4,4-szer kerestek többet a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők
a legalacsonyabb jövedelműeknél. A jövedelmi egyenlőtlenségeket tovább fokozta,
hogy a legmagasabb jövedelemmel rendelkező háztartások jövedelme sokkal
gyorsabban növekedett, mint a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőké. Ez azt
jelenti, hogy a legmagasabb jövedelemmel rendelkező háztartások egyre nagyobb
jövedelemhez jutnak, míg a legalacsonyabb jövedelműek jövedelme egyre alacsonyabb
lesz. Ezt a tendenciát úgy fogalmazhatnánk egyszerűen, hogy a gazdagok
108
egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre szegényebbek. Ezt a jelenséget
R. Džambazovič szlovák szociológus az „egyre jobban szétnyíló olló jelenségének“
is nevezi, és hozzáteszi, hogy a rendszerváltás óta ez óriási problémának
tekinthető. Saját meglátásunk alapján ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országon
belül a szegények egyre inkább elszigetelődnek, és életnívójuk egyre nagyobb
mértékben az átlagos szociális és gazdasági életszínvonal alá süllyed. Általánosan
viszont elmondhatjuk, hogy a 2004-es év, úgy mint a Gini-koefficiens esetében is,
a jövedelmi eloszlási mutató fokozatos csökkenését és csupán mérsékelt évközti növekedését
hozta. 2004-ben a legmagasabb jövedelemmel rendelkező 20 százaléka
a háztartásoknak 3,9-szer keresett többet a legalacsonyabb jövedelmű 20 százaléknál,
miközben 2005-ben ez a szorzó még 4,1-szeres volt.
5. táblázat: A szlovák háztartások rétegződése 1998 és 2001 között (%)
1998 1999 2000 2001
Legmagasabb réteg 5,9 5,8 4,2 4,1
Magasabb középréteg 8,7 7,8 8,9 8,9
Középréteg 21,4 24,0 24,3 24,5
Alacsonyabb középréteg 21,4 18,4 19,5 19,2
Legalacsonyabb réteg 42,6 44,0 43,0 43,2
6. táblázat: A Gini-koefficiens és a jövedelmi disztribúció (S80S20) alakulása Szlovákiában
a 90-es évektől 2005-ig
1992 1996 2002 2004 2005
Gini kefficiens 0,19 0,25 0,31 0,26 0,28
S80S20 2,40 3,20 5,40 3,90 4,10
7. táblázat: A Gini-koefficiens és a jövedelmi disztribúció (S80S20) összehasonlitása
a visegrádi négyek országain belül
SZK 2002 CZ 2001 HU 2001 PL 2001
Gini-koefficiens 0,31 0,25 0,23 0,30
S80S20 5,40 3,40 3,40 4,50
A jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése a szocializmus után összefüggésbe
hozható más, ugyancsak ebben az időszakban kialakuló társadalmi problémával
is. Ezek közé sorolhatjuk elsősorban a munkanélküliség folyamatos növekedését
a rendszerváltás után, ami így a lakosság egyre nagyobb részét érintette. Ennek
109
köszönhetően Szlovákiában kialakult az ún. újszegénység, amikor a szegénység
oka a munkapiaci inaktivitás, azaz a munkanélküliség. Fontos hozzátenni, hogy
a szocializmus ideje alatt Szlovákiában teljesen más jellegű szegénységről, – ún.
régi demografikus szegénységről – beszéltünk, ami az életciklus egyes kockázatos
szakaszainak volt „természetes“ velejárója. Jelenleg Szlovákiában a szegénység jellemzésénél
a régi és új tipusú szegénység ötvözetét tekintjük tipikusnak. Ugyancsak
1989 után növekszik a tartós szegénység aránya, és növekszik az olyan szociális
segélyre utalt háztartások aránya, melyek számára ez jelenti az egyedüli bevételi forrást.
Több közvélemény-kutatás (Filladelfiová, Bodnárová, 2005) is bizonyitja, hogy
a munkanélküliség veszélye, az életszínvonal csökkenése és a jövedelmi egyenlőtlenségek
növekedése a szlovákiai lakosság szerint a legnyomasztóbb élmények
közé tartoznak, melyekkel naponta szembe kell nézniük.
3. A szlovák munkaerőpiac alakulása és fejlődése
3.1. A szlovák lakosság gazdasági tevékenysége
Szlovákiában 2006 első felében jelentősen nőtt a gazdaságilag tevékenyek aránya
az előző évhez képest. A munkaerőpiaci felmérés eredményei szerint 2006 első
felében Szlovákiában a gazdaságilag aktív lakosság száma 2 652,5 ezer volt, ami 18,7
ezerrel több a 2005 első felében gazdaságilag tevékeny lakosság számánál. A gazdasági
tevékenység struktúráján belül nőtt a dolgozók száma (4,1 százalékkal) és csökkent
a munkanélküliek száma (15,1 százalékkal). 2006 első felében a gazdaságilag
tevékeny lakosság számának 44,5 százalékát a gazdaságilag aktív nők tették ki, 55,5
százalékát a gazdaságilag aktív férfiak. A 2005 ös adatokkal való összevetés azt mutatja,
hogy 2006 első félévében hétezerrel csökkent a gazdaságilag aktív nők aránya
Szlovákia egész lakosságának gazdasági tevékenységén belül. Ez a produktív korban
levő férfiak számának növekedésével is magyarázható – de a férfiak esetében
önmagában nőtt a gazdaságilag tevékenyek aránya is. A gazdasági tevékenység aránya
a férfiak esetében 0,2 százalékkal nőtt, a nőknél viszont 1 százalékkal csökkent.
Az egész lakosság gazdasági tevékenységének mértéke 2006 első felében elérte az
59 százalékos arányt és 0,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2005-ben.
A dolgozók részarányának évközi növekedése figyelhető meg a gazdaságilag
aktív lakosság számán belül. 2006. első felében a gazdaságilas aktívak 85,8 százalékát
a dolgozók, 14,2 százalékát a munkanélküliek alkották.
A 15 évesnél idősebb korosztály 41 százaléka volt gazdaságilag inaktív, ez 1842,4
ezer embert jelentett; s ennek 62,8 százalékát nők adták. A 2005-ös évvel való összehasonlításnál
kiderül, hogy a 15 éves és idősebb korosztály inaktivitásának aránya 0,4
százalékkal nőtt. A 15 éves és idősebb korosztályon belüli gazdaságilag inaktív lakosok
száma 40,6 ezerrel nőtt 2006-ban az előző évben tapasztaltakkal szemben.
110
A 15 évesnél idősebb gazdaságilag inaktív lakosság összetételén belül a nyugdíjasok
rendelkeztek a legnagyobb aránnyal (56,3 százalék, 1036,8 ezer – ezek 12,9
százaléka rokkantnyugdijban részesült). A második legnagyobb aránnyal – 28,2 százalék
– a diákok és az ipari tanulók szerepeltek. Évenkénti mérsékelt növekedést
tapasztaltunk a 15 évnél idősebb anyasági segélyen levő lakosság esetében is, amely
az egész gazdasági inaktivitás struktúráján belül 3,3 százalékról 3,7 százalékra nőtt.
8. táblázat: Gazdasági aktivitás Szlovákiában és az EU államaiban
Gazdasági aktivitás
mértéke
2000 2002 2004 2005 2006 EU
2005
EU
2006
Összesen 69,9 69,9 69,7 68,9 - 70,2 -
Férfiak 76,8 76,7 76,5 76,5 - 77,8 -
Nők 63,2 63,2 63,0 61,5 - 62,5 -
3.2. A foglalkoztatottság
A munkaerő-piaci felmérés adatai szerint 2006. első felében 2 276,1 ezer foglalkoztatott
volt. A foglalkoztatottságban ez a 4,1 százalék év közbeni növekedés 2004
óta a legmagasabbnak számít. Nőtt az alkalmazottak aránya 4,2 százalékkal (1 978,6
ezerre), és a saját alkalmazottak nélküli vállalkozák száma 4,5 százalékkal (216,1
ezerre), emellett csökkent a saját alkalmazottakkal rendelkező vállalkozók száma
1,2 százalékkal (71,9 ezerre) és a háztartásbeli kisegítő családtagok száma 45 százalékkal
(1,1 ezerre). A foglalkoztatottság mértéke a 15–64 éves korcsoport esetében
1,8 százalékkal nőtt, s így 59 százalék.
A foglalkoztatottság ilyen mértékű pozitív alakulását elsősorban a munkaerőpiac
fejlődése magyarázza. Ez alatt főleg a több új munkahely létrehozását, illetve
a vállalkozók számának növekedését értjük.
A foglalkoztatottság országos növekedését ugyancsak nagymértékben befolyásolta
a férfiak foglalkoztatottságának 5,8 százalékkal való növekedése. Mivel a nők foglalkoztatottsága
kevésbé nőtt (1,9 százalékkal) a férfiakéval összemérve csökkent a nők
aránya Szlovákia teljes foglalkoztatottságán belül is (2005 első felében a 44,7 százalékról
43,8 százalékra 2006 első felére). Szektorok szerint a leglátványosabb évközi
növekedés a harmadik szektorban, azaz a szolgáltatások területén tapasztalható, ahol
a foglalkoztatottak száma átlagban 58,6 ezerrel nőtt. A második szektorban (ipar és
épitőipar) is a foglalkoztatottság növekedése tapasztalható, átlagosan 4,1 százalékkal.
Egyedül az első szektorban figyelhető meg a foglalkoztatottság csökkenése, pontosan
2,3 százalékkal, azaz 2005-höz képest 2006 első felében 2,4 ezer személlyel.
Emellett továbbra is folytatódik a magánszektorban dolgozók arányának és
abszolút számának növekedési tendenciája. 2006 első felében az ország összes al111
kalmazottjának 64 százaléka a magánszektorban dolgozott, 2005-ben ez 59,7 százalékot
tett ki. Az egyik oldalon a magánszektorban dolgozó alkalmazottak száma
tehát 11,8 százalékkal nőtt, a másik oldalon viszont a közszférában ezek száma 7
százalékkal csökkent.
A foglalkoztatottság kor szerinti csökkenése elsősorban a 15–24 éves korosztálynál
tapasztalható (átlagban 5,2 százalékkal), s a foglalkoztatottság csökkenésének
üteme az adott korcsoportnál intenzivebbnek mondható, mint 2005-ben. A foglalkoztatottság
csökkenése tapasztalható a 35–39 évesesek, a 45–49 évesek között
(mindkét korcsoportnál átlagosan 2százalékkal), valamint a 65 év feletti korcsoport
esetében is. A többi, ötévenként felosztott csoportnál a foglalkoztatottság évközi
növekedése tapasztalható, közülük a legszembetűnőbb az 55–59 éves korosztálynál
látható (24,1 százalék).
A dolgozóknál növekedett a foglalkoztatottság, mégpedig az összes képzettségi
csoport esetében. Kivételnek számit a középiskolai érettségi nélküliek csoportja.
Továbbá az adatok azt mutatják, hogy 2006-ban tovább folytatódik a szlovák foglalkoztatottak
képzettségi szintjének emelkedése.
A foglalkoztatottság növekedése 2006 első felében Szlovákia összes járásában
tapasztalható volt (1,7 százaléktol 6,2 százalékig terjedő intervallumban), a legnagyobb
évközi növekedés az eperjesi kerületben volt. Érdekességnek számit, hogy
a foglalkoztatottság főleg az ötven alkalmazottnál kevesebb, illetve a 250–499 alkalmazottat
foglalkoztató vállalatoknál nőtt. Az ennél nagyobb, főleg multinacionális
cégeknél a foglalkozottság csökkenése és az alkalmazottak relatív gyors fluktuációja
jellemző.
9. táblázat: Foglalkoztatottság Szlovákiában
Foglalkoztatottsági ráta 2000 2002 2004 2005 2006 EU-25
2005
EU-25
2006
15-64 56,8 56,8 57,0 57,7 59,4 63,8 64,7
férfi 62,2 62,4 63,2 64,6 67,0 71,3 72,0
nő 51,5 51,4 50,9 50,9 51,9 56,3 57,3
60-64 6,1 6,6 9,3 12,3 26,8
férfiak 9,9 11,0 15,5 20,1 35,2
nők 3,2 3,2 4,4 6,1 19,0
3.3. A munkanélküliség
A munkaerőpiaci felmérés eredményei is bizonyítják a munkanélküliség jelenlegi
helyzetében megmutatkozó pozitív trendeket. Ezen adatok szerint 2006. első felében
az előző évvel összehasonlítva 67,1 ezerrel (15,1 százalékkal) csökkent a mun112
kanélküliek száma (376,5 ezer főre). Ugyancsak pozitívum, hogy a munkanélküliség
csökkenése felettébb gyorsan, intenzíven zajlott; 2005-ben még csupán 11,4 százalékkal
csökkent a munkanélküliek aránya. A 2006. év első felében kimutatott munkanélküliség
az utolsó hét évben a legalacsonyabbnak számít Szlovákiában. A munkanélküliségi
ráta 2,7 százalékkal, 14,2 százalékra csökkent. A férfiak esetébem a munkanélküliség
csökkenése (3,1 százalékkal) látványosabb volt, mint a nők körében (2,1
százalékkal). Ez a fejlődés nagyban hozzájárult a nemek szerinti munkanálküliségi
rátáknál tapasztalható különbségekhez is. A férfiak munkanálküliségi rátája elérte
a 13,1 százalékos szintet, de még így is 2,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint a nők
esetében, akiknél a munkanálküliségi ráta 15,5 százalék volt.
A fiatalok (15–24 évesek) munkanélküliségi rátája 27,8 százalék volt, 1,6 százalékkal
volt alacsonyabb, mint 2005-ben. Ez a mutató mindkét nemnél csökkent,
nagyobb mértékben a férfiaknál, mint a nőknél – 2005-ben mindkét nem esetében
hasonló szinten volt a munkanélküliségi ráta. A munkaerőőpiaci felmérés adatai
felhívják a figyelmet a nagy tartós szegénység problémájára is. A több mint egy éve
munkanélküli státusban levő lakosság teszi ki Szlovákia teljes munkanélkülijeinek
73,1 százalékát. Ez annak ellenére így van, hogy csökkent a tartós munkanélküliek
abszolút száma, viszont a tartós munkanélküliség évközi csökkenése sokkal lassúbb
tempójú volt (7,1 százalékkal), mint a munkanélküliség csökkenése.
10. táblázat: Munkanélküliség Szlovákiában
Munkanélküliség 2000 2002 2004 2005 2006 EU-25
2005
EU-25
2006
Munkanélküliségi ráta 18,7 18,7 18,2 16,3 13,4 8,7 7,9
férfiak 18,9 18,6 17,3 15,5 12,3 7,9 7,1
nők 18,5 18,9 19,3 17,2 14,7 9,8 9,0
Fiatalok munkanélküliségi
rátája (15–24 év)
37,1 37,6 32,7 30,1 18,5
férfiak 39,9 38,8 34,4 31,0 18,2
nők 33,9 36,2 30,7 28,8 18,9
Tartós munkanélküliség 12,2 11,8 11,7 10,2 3,9 3,6
férfiak 11,9 11,2 11,2 9,4 3,5 3,2
nők 12,6 12,5 12,3 11,2 4,5 4,0
4.4. Az inaktivitás csapdája és az alacsony bérért végzett munka elvállalásához
vezető motivációk
A szlovák szociális rendszer 2004 január.elsejétől hatályba lépett reformjának elsődleges
célja a munkapiaci részvételre való motiválás, ennek lehető legnagyobb támogatása
volt. A reform megalkotói szerint ez a cél elsősorban a szociális segélytől
113
kialakult függőség visszaszorításával és az egyén arra ösztönzésével érhető el, hogy
képes legyen saját erejéből eltartani önmagát és családját. Ez a Szlovákiában 2004-
ben érvénybe lépő, az OECD és az EU munkaügyi stratégiájával összhangba hozott
reform a foglalkoztatottság növelésének támogatására irányult. A foglalkoztatottsági
ráta növelése sok olyan munkahely kialakításával érhető el, melyek a szociális segély
kínálatával összehasonlítva vonzónak számítanak, a make work pay elve szerint (hogy
megérje dolgozni). Ezzel próbálják a roma munkanélküliséget is csökkenteni, mivel
éppen ezen kisebbség esetében gyakorinak számít, hogy úgy érzik, jobban megéri
munkanélküli segélyből élni, mint a minimálbérért dolgozni. Jelenleg már birtokában
vagyunk az Europa Bizottság es az OECD közös projektje eredményeinek, mely a jövedelemben
kialakuló különbségekre fókuszált a szociális segélyről a dolgozók világába
való átjutás során. A munkára való pénzbeli motiváció mérésére a következő harmonizált
mutatók szolgálnak: munkanélküliségi kelepce, az inaktivitás és az alacsony
jovedelem csapdája. Szlovákiában a 2004-ben végbemenő szociális és adórendszeri reformnak
köszönhetően a munkanélküliségi csapda hirtelen 27 százalékkal csökkent,
43 százalékos szintre, és 2005-ben változatlan maradt. Egész Európán belül a legkisebb
munkanélküliségi csapdáról van szó: ez konkrétan azt jelenti, hogy az átlagos kereset
67 százalékát kínáló munka elvállalása után az eddig munkanélküli személynek 57
százalékkal nő meg a tiszta jövedelme. Az EU többi országaiban ugyanebben a szituációban
e személy jövedelme csupán 24 százalékkal nőne. Általában érvényes viszont
minden országban, Szlovákiát is beleértve, hogy felettébb nehéz a segitő szociális hálózat
beavatkozásának megfelelő mértékét eltalálni, azaz a legjobban összehangolni
az állami segitséget a munkára való motivációval.
A következőkben az inaktivitás csapdáját fogjuk mélyebben elemezni a 2001-
es és a 2004-es helyzetet összehasonlítva. Az alábbi táblázat mutatja az adóknak és
a segélyrendszereknek az alacsony jövedelemmel (az átlagkereset 67 százalékának
szintjén) járó munka elfogadására, a pénzbeli motivációra gyakorolt hatását. A táblázat
arra ad választ, hogy mennyivel nőtt vagy csökkent egy olyan személy bevétele,
akinek eddigi egyetlen hivatalos jövedelme valamilyen szociális transzfer volt, miután
olyan munkát vállalt, ahol megkapja az átlagkereset 67 százalékát.
2001-ben Szlovákiában az EU országaival összehasonlítva a szociális transzferektől
való egyik legnagyobb függőség volt tapasztalható. 2004-ben viszont Szlovákia
felzárkózott azon országok közé, melyek legláthatóbban redukálták az ún. pénzbeli
demotivációt, s ezzel együtt a munkára legintenzívebben motiváló országok közé
is, melyekben az emberek döntő része dolgozni akar, mert ez anyagi szempontból
előnyösebb számukra, mint szociális segélyen élni. A rosszabbul fizetett munkák
esetében is megnőttek a tiszta jövedelmek. Ehhez hozzájárult az adókedvezmény
a gyermekkel rendelkező dolgozók számára, mely a negatív adó elvén működik.
2004-ben az anyagi rászorultságban járó járulék erős csökkentésével és az alacso114
nyan fizetett dolgozók támogatásának kombinálásával 88 százalékkkal csökkent az
inaktivitási csapda. A csonka családok esetében, ha a családfenntartó olyan munkát
vállalna, ahol a bruttó jövedelme az átlagkereset 67 százalékának a szintjén lenne,
86 százalékkal csökkenne az inaktivitás kelepcéje. Az adatok továbbá azt mutatják,
ha egy, eddig szociális segélyre utalt egyedülálló személy gyerekek nélkül, az átlagos
fizetés 50 százalékát (illetve 67 százalékát) nyújtó munkahelyen találna állást,
a diszponibilis bevétele 73 százalékkal (illetve 72 százalékkal) nőne meg. Egy kétgyerekes
pár esetében, ha mindkét felnőtt a fent emlitett körülmények megmaradása
melett a diszponibilis bevételük (adó és levonások nélkül) 80 százalékkal (illetve
78 százalékkal) nőhet. Az anyagi rászorultságban járó segély nagymértékű megkurtítása
2004-ben az addigi jogosultak számának körülbelül.35 százalékkal való csökkenését
eredményezte, ami nagyjából 2,5 milliárd Sk megtakarításával járt.
11. táblázat: Az inaktivitás csapdája a nem aktív egyéneknél, akik beléptek a munkaerőpiacra
és fizetésként megkapják a mediánjövedelem 50 vagy 67 százalékát (2004)
Gyermek nélküli
egyén
Gyermekes nem
teljes család
Egy dolgozó szülő,
két gyermek
Két dolgozó szülő,
két gyermek
A medián jövedelem
egy része %-ban
50 67 50 67 50 67 50 67
Szlovákia 27% 28% 37% 35% 52% 42% 20% 22%
Magyarország 51% 47% 51% 42% 51% 42% 13% 13%
Lengyelország 70% 61% 54% 51% 100% 95% 47% 50%
Csehország 66% 56% 71% 69% 97% 78% 44% 39%
Egy 2005-ös kutatás – amely a szociális rendszer 2004-es reformja következtében
az ebből kieső egyének sorsának alakulására irányult – azt mutatja, hogy 69
százalékuk talált munkát. A 2004-es reformok így egyik oldalon a munkanélküliség
csökkenését eredményezték és a szociális támogatási rendszer kihasználását is nagy
mértékben megfékezték – a másik oldalon viszont a szociális segélyre utaltak szegénysége
továbbra is mélyült, azaz nőtt. Ezen kívül nőtt a szegénység nemzedékek
közti öröklődésének veszélye, főleg a gyermekes családok esetében.
4. A szlovákiai roma kisebbség helyzete
Románia mellett Szlovákiában él a legnagyobb számú roma kisebbség egész
Európában. Adatok hiányában (ennek főleg az az oka, hogy sok roma nem vallja
magát roma nemzetiségűnek), nem tudunk pontos számokkal szolgálni, de azt
feltételezzük, hogy a romák száma Szlovákiában körülbelül négyszázezer lehet,
115
ami az ország lakosságának 8 százaléka. Szlovákiában a romák helyzetét két kutatás
térképezi fel, melyekből ebben a tanulmányban is kiindulunk: Sociografické
mapovanie Rómskych komunit SR pre rok 2003–2004; és a Zivotné podmienky
rómskych domácnosti na Slovensku, mely az UNDP regionális kutatása és ötéves
intervallumokban ismétlődik. Az úgynevezett roma kérdés Szlovákiában felettébb
összetett és nehezen megoldható problémákkal szembesíti a szlovák szociálpolitika
alakítóit és irányítóit. Vajon miért orvosolható sokkal nehezebben a roma kisebbség
hátrányos helyzete, mint más marginalizált csoportoké? Először is azt kell
hangsúlyoznunk, hogy a roma társadalom kérdése nem egydimenziós, hanem
többdimenziós probléma. Emellett nagyon fontos tényező a roma kisebbség többszörös
marginalizációja. Strobel szerint ez a többszörös marginalizáció egy olyan
szisztematikus folyamat, amely az érintett embercsoport szociális kiközösítéséhez
vezet, ez pedig a mindennapi társadalmi életben való részvétel lehetőségének teljes
elvesztését jelenti. A szlovákiai roma kisebbség esetében a szociális kizáródás formáinak
halmozódása mutatkozik meg: gazdasági, kulturális, szimbolikus, területi,
politikai, szociális és pszichológiai. Viszont az kizáródás foka nagymértékben függ
a többségi társadalommal való együttélés típusától. Szlovákiában az együttélés három
típusát különböztetjük meg:
1. integrált együttélés – a romák az egyes falvakban és városokban együtt élnek
a többségi populációval;
2. szeparált együttélés – a romák ugyan egy településen élnek a többségi lakossággal,
de elkülönített településrészeken;
3. szegregáció – a romák a településtől elkülönített, gyakran attól nagy távolságra
levő helyen élnek.
Az egyes együttélési típusok jellemzéséből látható, hogy a megkülönböztetés
szempontjából a többség és a kisebbség közötti távolság nagysága a mérvadó. A már
említett kutatás adatai ezzel kapcsolatban azt mutatják, hogy a legmagasabb szintű
szociális kiközösítés, kizáródás a szegregált roma településeken figyelhető meg.
Itt a legmagasabb a munkanélküliség, s ennek kapcsán az. úgynevezett kétszeres
marginalizáció számít nagy problémának. Az egyszeres marginalizáció a magas
roma munkanélküliséget jelenti – ehhez társul a tény, hogy a szegregált roma települések
kétharmada Kelet-Szlovákiában fekszik, ahol egyébként is kevés munkalehetőség
van, még a nem roma lakosság számára is. A kétszeres marginalizáció a
romák esetében tehát a munkanélküliség etnikai és területi hátrányait ötvözi.
A szlovákiai romák esetében több megoldásra, vagy legalább orvoslásra szoruló
probléma említhető; de a legégetőbb ezek közül egyértelműen a romák munkanélkülisége.
A romákat érintő összes többi főbb negatív hatás, tényező ezzel az
116
alapproblémával hozható összefüggésbe. Melyek ezek a negatívumok? A romák
nagyon alacsony műveltségi és szakképzettségi szintje, és az állami segélytől való
függőség. A romák munkanélküliségének legfőbb oka épp az alacsony műveltség
illetve szakképzettség, emellett a többségi lakosság romákkal szembeni előítéletei,
a nem megfelelő lakáskörülmények, a rossz egészségügyi állapot, a munkával kapcsolatos
szokások kialakulásának hiánya vagy elvesztése. A romák magas munkanélküliségének
viszont még ezek közül is kiemelkedően a katasztrofálisan alacsony
szintű műveltségi és képzettségi szint az oka. Az adatok azt mutatják, hogy a romák
77 százalék rendelkezik alapiskolai, 8 százaléka szakközépiskolai, és csupán 2 százaléka
érettségivel vagy egyetemi végzettséggel. A szlovák munkaerőpiac viszont
már kevés olyan munkahelyet kínál, ahol elegendő lenne az alapiskolai végzettség,
ha pedig mégis van ilyen (pl. épitkezések) nagy konkurenciának számít az országba
egyre inkább áramló külföldi munkaerő és migráció – ez a szocializmus ideje alatt
köztudomásúan lehetetlennek számított.
A romák munkanélküliségéről a Világbank kutatása szolgál a legfrissebb adatokkal.
Ennek eredményei azt mutatják, hogy 2007-ben Szlovákiában a romák munkanélküliségi
rátája 79,8 százalék volt (az országos munkanélküliség összehasonlítaskeppen
ekkor 18,1 százalék), a tartós (egy évnél hosszabb ideig tartó) munkanélküliség a romák
körében 62,8 százalék volt (országos átlag 11,4 százalék). A munkanélküliség veszélye
a romák körében 4,2-szerese volt az országos átlagnak és a tartós munkanélküliség
esetében a romák 5,2-szer voltak veszélyeztetettebbek, mint az országos átlag. Az
egy évnél tartósabb körülbelül. kétszázezres roma munkanélküliség adja a szlovákiai
munkanélküliség nagyjából. kétharmadát. A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala
szerint 2007-ben 43,7 ezerrel csökkent Szlovákiában a munkanélküliek száma (297,9
ezerre), és a munkanélküliség arányában is 11,2 százalékra csökkent. Ugyancsak pozitívan
alakult a tartós munkanélküliség is, mivel 42,7 ezerrel, 204,3 ezer főre esett
vissza, ami az összes munkanélküli 68,6 százaléka. Az UNDP nem publikált 2007 es
kutatása szerint a produktiv korban (15–59 éves) levő roma férfiak foglalkoztatottsági
aránya csupán 10,5 százalékvolt; ez differenciált a területi szegregáció mértékétől
függően. A szegregált helységekben csak 6 százalék, a szeparáltan és integráltan
élő, produktív korban levő roma férfiak esetében 13 százalék volt a foglalkoztatottak
aránya. A 15–54 éves roma nők esetében csupán 4,6 százalék foglalkoztatottságot (a
szegregáltan élőknél 2,3 százalék) mutattak ki a kutatásban. A roma nők munkanélküliségi
aránya 50–53,5 százalék között mozgott a területi különbségektől függően.
Mivel ez nem tág intervallum, elmondhatjuk, hogy a produktív korban levő roma nők
munkanélkülisége lakhelytől függetlenül univerzális problémának számit. A romák
munkanélkülisége kapcsán még fontos megjegyezni, hogy Szlovákiában vannak
olyan speciális roma községek is, ahol szinte 100 százalék munkanélküliségről beszélhetünk.
Ezeket a telepuléscsoportokat szegénységi szigeteknek vagy szegenységi
kapcáknak (zsebeknek) nevezzük (Džambazovič, Vašečka), mivel a szegénység az a
tényező, amely egyik oldalon egyesiti ezeket területeket, de a másik oldalon elszigeteli
őket a külvilágtól.
Szlovákiában a lakosság szociális helyzetét elemző kutatások, valamint kimondottan
a roma közösségekben végzett kutatások eredményei is azt mutatják, hogy
a roma háztartások esetében nagyon súlyos az anyagi szükséghelyzet. A 2001-es
UNDP-kutatás azt is kimutatta, hogy a roma háztartások legfontosabb elsődleges
bevételi forrását az államtól kapott szociális transzferek jelentik, ezen belül is elsősorban
a munkanélküli segély, a rokkantsági nyugdij és a gyermektámogatás.
A roma háztartásokról szóló 2006-os UNDP kutatás során a megkérdezett háztartások
72,7 százaléka vallotta, hogy az elmúlt hónapban kaptak valamilyen, az anyagi
szükséghelyzettel összefüggő szociális jövedelmet. Az ilyen jellegű jövedelmi forrásra
csupán a roma háztartások 27,3 százaléka nem volt rászorulva. Fontos hangsúlyozni,
hogy a szociális segély egyes típusainak igénybevétele nagyon elterjedt
az összes roma háztartásban, s ez a tény általánosnak mondható, azaz nem változik
a többséggel való együttélés tjpusa szerint sem. Ezt az bizonyítja, hogy mindhárom
csoportban (szegregált, szeparált, integrált együttélés) az érintett romák több mint
70 százaléka kapott valamilyen anyagi rászorultsággal összefüggő szociális segélyt.
A szociális segélyre való ráutaltság viszont azért mégiscsak a szegregát alcsoportnál
volt a legnagyobb mértékű, itt majdnem elérte a 80 százalékot.
12. táblázat: Az anyagi szükséghelyzettel kapcsolatos bevételben való (nem)részesülés
lakhely szerinti megoszlása (%)
Részesülés Szegregált Szeparált Integrált Együtt
Részesültek 77,8 70,6 70,1 72,7
Nemrészesültek 22,2 29,4 29,9 27,3
Az említett felmérésben a roma kisebbség és a többségi lakosság összevetése
során az is bebizonyosodott, hogy a roma lakosság sokkal nagyobb mértékben
veszi igénybe az anyagi rászorultságból fakadó szociális segélyt, mint a nem roma
lakosság. Ez a tendencia főleg azért jelent égető problémát, mert a többséget reprezentáló
mintát a roma háztartásokhoz közel élő többségi lakosság köréből választották
ki, ennek ellenére a többségi háztartások esetében háromszor volt kisebb az
anyagi rászorultság miatti szociális segélyre való ráutaltság. A romák közelében élő
nem roma háztartások 25 százaléka kapott rendszeresen ilyen segélyt. Persze ez
sem kevés, de a roma kisebbséggel összehasonlítva ez sokkal jobb értéknek tekinthető.
Az egy területen élő roma kisebbség és a nem roma lakosság szociális transzferekre
való különböző mértékű rászorultsága is bizonyítja, hogy a romák körében
117
a szociális jövedelmektől való függőség társadalmilag elfogadott normának számit,
amely öröklődik generációról generációra. Petr Mareš cseh szociológus azt állitja,
hogy a romák esetében a Lewis szerinti szegénységi kultúra elsődleges alkotóeleme
ez az „inkább segélyt kapni, mint dolgozni“ életvitel.
Az anyagi szükséghelyzettel kapcsolatos bevételekben való részesedés – a roma
és a közelükben élő nem roma lakosság összehasonlitása (%)
Anyagi szükséghelyzetben
Fontos különbséget tenni az anyagi szükséghelyzettel kapcsolatos bevételek
fogalma és az anyagi szükséghelyzetben való bevétel között. Az első a segélyen és
a segélyhez való járulékokon kívül különböző más pénzügyi támogatást is magában
foglal – egyes karitativ és nonprofit szervezetektől, esetenként a községtől, vagy
más alanyoktól. A roma háztartások 72,2 százaléka részesül az első típusú bevételből,
míg 60 százaléka van rászorulva a másikra.
118
72,7
27,3
24,9
75,1
0
10
20
30
40
50
60
70
80
roma háztartások közelben élő nem roma háztartások
részesültek
nem részesültek
13. táblázat: Anyagi szükséghelyzetben való segélyben való részesülés a roma háztartások
körében a segély összegétől függően
1. kategória Részarány %-ban
kifejezve
2. kategória Részarány %-ban
kifejezve
3. kategória Részarány %-ban
kifejezve
1500
SZKK-ig
9,4
1500
SZKK-ig
32
1500
SZKK-ig
32
1500-2499
SZKK
35 1501-2500 13,2
1501-3000
SZKK
24,3
2500-3499
SZKK
15,9 2501-3500 15,6
3001 és több
SZKK
20,4
3500 és több
SZKK
16,4
3501 és több
SZKK
15,9
Nem feltüntetett
összeg
23,3
Nem feltüntetett
összeg
23,3
Nem feltüntetett
összeg
23,3
Háztartások
együtt
100,0
Háztartások
együtt
100,0
Háztartások
együtt
100,0
Az anyagi szükséghelyzetből fakadó segély összege relative nagy intervallumban
mozgott. A leggyakoribb segély 1500 SZKK, volt, amelyet a roma háztartások
22,5 százaléka részesült. A roma háztartások 9,4 százaléka kapott 1500 SZKK-nál
kisebb összegű segélyt, mig egészen 44,8 százaléka kapott többet 1500 SZKK-nál.
Az összes megkérdezett roma háztartás körülbelül egynegyede tüntetett fel konkrét
összeget.
Az egészségügyi hozzájárulásban való részesülés
Egészségügyi hozzájárulásban részesült azon roma háztartások 34,9 százaléka,
amelyek az utóbbi hónapban kaptak valamilyen az anyagi szükséghelyzettel kapcsolatos
bevételt (ilyen az összes roma háztartás 26,4 százaléka). Ez a hozzájárulás,
amely függ az egy háztartáson belül élők számától, leggyakrabban 50 SZKK volt.
Ebben az esetben is a reszpondensek egy része (10,1 százalék) nem tüntetett fel
konkrét összeget, de feltételezzük, hogy az egészségügyi hozzájárulásban nincsenek
nagy különbségek
A munkakeresési támogatásban való részesülés
Aktivációs hozzájárulásban részesült az utóbbi hónapban az anyagi szükséghelyzettel
kapcsolatos bármilyen bevételben részesülő roma háztartások 65,8 százaléka.
A legnagyobb arányban az integrált roma háztartások részesültek aktivációs
hozzájárulásban (68,4 százalék), míg legkevésbé a szeparált roma háztartások (62,1
százalék).
119
A lakás-hozzájárulásban való részesülés
A roma háztartások csupán elenyésző aránya részesült lakás-hozzájárulásban,
amely a lakhely kialakításával összefüggő kiadásokra szolgál. E típusú hozzájárulásban
a roma háztartások 11,4 százaléka részesült. Azért csupán ennyi, mert itt az
anyagi szükséghelyzeten kívül más feltételeketet is teljesiteni kell – a fő feltétel az,
hogy a kérvényező személy jogilag a lakás, ház tulajdonosa vagy bérlője legyen, és
bizonyitania kell fél évre visszamenőleg, hogy képes volt fizetni a fenntartási költségeket.
A roma lakóhelyek többsége viszont nem felel meg ezeknek a kritériumoknak,
miközben ez nagyon függ a nem roma lakossággal való együttélés tipusától.
Az integráltan élő roma háztartások 22,8 százaléka részesült ilyen hozzájárulásban,
a szeparáltak esetében ez 16,4 százalék volt, mig a szegregáltan élők esetében csupán
7,8 százalék. Itt is megmutatkozik a majoritástól távol és izoláltan élő roma lakosság
felettébb hátrányos helyzete.
A motivációs ösztöndíjban való részesülés
Ez számit a legkevésbé kihasznált hozzájárulásnak, mivel a roma háztartások
csupán 6,2 százaléka részesült benne.
A szociális bevételekben és hozzájárulásokban való részesedés függött a háztartásoknak
a többségi lakossággal való integrációjának mértékétől – de nem jelentősen.
A legnagyobb különbség, ahogyan már említettük, a lakhely-hozzájárulásnál
tapasztalható. A többi típusú hozzájárulás nagyjából egyformának mondható
a szegregált, a szeparált és az integrált roma háztartások esetében. A legtöbb roma
háztartás anyagi szükséghelyzettel kapcsolatos bevételben és aktivációs hozzájárulásban
részesült, míg lakás-hozzájárulásban és motivációs hozzájárulásban csak
kevésen. Az egészségügyi hozzájárulást közepes mértékben vették igénybe. Érdekességnek:
a kutatások eredményei kimutatták, hogy nincsenek nagy eltérések az
anyagi szükséghelyzetben lévő nem roma és roma háztartások között. Az anyagi
szükséghelyzet kialakulása elsősorban a háztartás összetételétől függ, és attól, hogy
tulajdonosa avagy bérlője-e a a háztartás a lakásnak – nem pedig az etnikumtól.
Az egyetlen markáns különbség a motivációs ösztöndij esetében tapasztalható, mivel
a roma kisebbség sokkal kisebb arányban részesül ilyen támogatásban, mint az
ugyancsak anyagi szükséghelyzetben levő nem roma lakosság. Ez azt is jelentheti,
hogy a roma gyerekek sokkal nehezebben alkalmazkodnak az iskolai környzethez,
és hogy számukra a tudás nem jelent értéket – mert ezt látják szüleiktől is. Tehát nem
igyekeznek az iskolában jó jegyeket kapni, holott a jó tanulmányi átlag és ennek
évenkénti javulása a motivációs ösztöndíj kérvényezésének elsődleges feltételei.
Mészáros Magdolna
120
Felhasznált irodalom
Vašečka, M.: Čačipen pal o roma. Súhrnná správa o rómoch na Slovensku, Bratislava,
IVO 2002
Mareš, P.: Nezamestnanosť jako sociální problém, SLON, Praha, 2002
Slovensko 2007, Súhrnná správa o stave spoločnosti, IVO 2007
Džambazovič, R.: Chudoba na Slovensku. Diskurz, rozsah a profil chudoby, UK
v Bratislave, Bratislava 2007
Bodnárová, B.,Džambazovič, R., Filadelfiová, J., Gerbery, D., Kvapilová, E.,
Porubanová, S.: Transformácia sociálneho systému na Slovensku: stav, výsledky,
riziká narušenia sociálnej súdržnosti a modely riešenia, SŠPR, Bratislava, 2004
www.statistics.sk
www.government.sk
121

123
Gumibottal csillapított éhség
Éhséglázadások Szlovákiában
Nyomor, éhhalál, embertelen lakhatási körülmények, teljes munkanélküliség,
kilátástalan jövő. Ezzel kellett szembesülnie azoknak a kelet-szlovákiai cigányoknak,
akik – hasonlóan a keleti blokkban élő társaikhoz – a rendszerváltozás legnagyobb
vesztesei lettek. Az életük azelőtt sem volt túl fényes, hiszen csak a legalantasabb
munkák elvégzését bízták rájuk. Szakképesítést nem szereztek, fiatal koruktól kezdve
betanított rabszolgaként építették a szocializmust. Jövőjüket ellopták, így a szovjet
blokk szétesése után maradtak a lerobbant és széthordott gyárépületek, szeméttelepek
közelében, ahol némi alamizsna fejében gyógyíthatatlan betegséget kaphattak.
A társadalomból kivetett és kizuhant cigányokra mért utolsó csapás a szociális
reformok megkurtítása volt, amelyre éhséglázadással, fosztogatással reagáltak.
Válaszként a hatalom gumibotot és vízágyút vetett be, rendőrséget majd katonákat
vezényelt éhségük és a rendszer megváltoztatására tett kísérletük lecsillapítására. Az
európai közösséget is megrázó események arra hívták fel a figyelmet, hogy a szociális
rendszer megváltoztatása nemcsak egy ország belügye, hanem a kontinens minden
országára nézve sürgős, megoldandó feladat. Szlovákiában a katonaság, nálunk
a Magyar Gárda vonult és vonul fel, hogy segélyért közmunkát, a cigánybűnözés
ellen hatékonyabb fellépést követeljen.
Tőketerebes, Olaszliszka. E két település nincs túl messze egymástól. A történtek
főszereplői persze hogy cigányok. A hazátlan, kihasznált emberek akaratlanul is
a gazdasági, szociális és társadalmi problémák bűnbakjaivá váltak, és ezt az elesettséget
használják ki a hatvan-nyolcvan év elteltével ismét divatba jövő náci eszme
újjáélesztői. Sikerrel, hiszen egyre durvább akcióikkal nemcsak jelentős szurkolótáborra,
de politikai szerepre is szert tettek. A nyomor és a terror elől nem lehet
elmenekülni, nincs ugyanis hova. Az országhatárok, a munkaerőpiacok bezártak a
cigányok előtt, ha mégis próbálkoznak vagy visszatoloncolják vagy ujjlenyomatvétellel,
táboraik felgyújtásával jobb belátásra bírják őket.
Szlovákia, mint a keleti blokk éllovasa merész lépésre szánta el magát: átalakítja
szociális ellátórendszerét, megreformálja a segélyek és a családtámogatásokmértékét.
Más Ivan Miklos szlovák miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter 2004. január
elsejével radikális adóreformot hirdetett meg; bevezette a 19 százalékos egységes
adókulcsot, ezt vetik ki a profitokra, a személyi jövedelmekre, függetlenül azok
nagyságától, sőt az áfa is egységesen 19 százalék lett. Előzőleg ugyanilyen drasztikus
intézkedéssorozattal reformálták meg az egészségügyet, az oktatást és a nyugdíjrendszert.
Felemelték a nyugdíjkorhatárt 62 évre (60 volt a férfiaknál és 58 a nőknél),
kötelezték az újonnan munkába állókat, hogy nyugdíj-hozzájárulásuk 50 százalékát
124
magánpénztárakba fizessék be. Átalakították a kórházak finanszírozási rendszerét,
a helyi önigazgatásokra testálták az iskolák finanszírozását.
Az új rendszer szerint egy négygyermekes család jövedelmének tekinthető szociális
juttatás összege havonta 4260 korona (kb. 26 ezer forint) lett. Ezzel egy időben
a parlament határozata értelmében a képviselők 6290 koronával emelkedő fizetése
havonta 43 390 korona lett, amelyhez még harmincezer koronát jócskán meghaladó
havi költségtérítési általány is járul, és több ezerrel többet kapnak a honatyák
asszisztensei is. A kormány tagjainak az eddigi havi 55 650 korona helyett 65 085
koroná és 18 ezer korona költségtérítés jár. A kormányfő havi pénze 77 650 koronáról
87 080-ra emelkedett és havi 22 250 korona költségtérítési általányt is kap; a
államfőé 148 400 koronáról 173 560 koronára nőtt, plusz általánya pedig havi 40
ezer. Az „igazságos és szükséges” javadalmazási reformból eredő elvonások, a „segélyért
közmunka” bevezetése, az uzsorások folyamatos zsarolása a legszegényebb
családokat sújtotta leginkább, így várható volt, hogy a társadalom alsó harmadához
tartozók valamilyen formában kifejezik nemtetszésüket. Február 6-án kezdődtek a
tiltakozó demonstrációk a szlovák szociális reformok ellen. Hullenemben „Munkát
akarunk, nem alamizsnát!” feliratú transzparensekkel vonultak az utcára romák és
nem romák, majd később a rendőrökkel is összecsaptak.
Az 5,4 milliós Szlovákiában mintegy 400 ezer cigány él, bár a legutóbbi 2005-ös
népszámláláson a népességnek mindössze az 1,3 százaléka vallotta magát romának.
Népességstatisztikusok előrejelzése szerint a romák száma Szlovákiában 2025-
re eléri a félmilliót, így arányuk a teljes népesség 10 százalékára növekszik a mai
7 százalékról. Megközelítőleg a szlovákiai romák harmada él az ország keleti és déli
részén található, összesen mintegy 600 cigánytelepen. Nem egy, romák lakta településen
100 százalékos a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy az adott faluban
a polgármesteren kívül senkinek sincs munkája. Kassán, a Lunyík IX. lakótelepén
közel hatezer roma lakik. A romák elmondása szerint mindössze 10 ember dolgozik
közülük. A cigány származású kerületi polgármester őszintén bevallotta: nem áltatja
az embereket, ugyanis munkát, jobb körülményeket még ígérni sem tud. A magyar
határtól mintegy húsz kilométerre található 23 ezer fős Tőketerebes (Trebisov) cigánytelepén
3500 ember lakik. Itt szinte senkinek sincs munkája, ennyi emberre
mindössze 100 főnyi közmunka-lehetőség jut. A városban és környékén a rendszerváltozás
után leépült az ipar, megszűntek a munkalehetőségek. Felszámolták a szövetkezeteket,
bezárt a húskombinát, nem készül több konzerv, a cukorgyár sem üzemel.
Hiába van többüknek szakképesítése, érettségije, szakmunkás bizonyítványa,
munkát nem kapnak. A szlovák országos csúcsszerv, a Szlovákiai Romák Tanácsa
(RRS) nyilatkozatban szögezte le: a kormány csak tessék-lássék kezeli a roma problémát,
s ha a kabinet nem tesz azonnali lépéseket, az ország hatszáz roma településén
tovább romlik a helyzet és fokozódik a feszültség.
125
A Jókai Mórtól ismert „fehér asszony” településén, Lőcsén, a Billa üzletlánc
áruházában a romák február közepén önkényesen bevásároltak, és ezzel elindult
a lavina: a fosztogatási hullám még abban a hónapban az egész keleti oldalon végigsöpört;
a helyzetet már a rendőrség sem tudta kezelni, a katonaságot kellett bevetni.
Vízágyúk, helikopterek, páncélozott autók, gumibotok, könnygázgránátok és
egy éjszakai rajtaütéses támadás állította meg az elkeseredett és felbőszült romákat.
A kormány eltökélt volt a reformpolitikájában és a nyomaték kedvéért több mint
kétezer katonát vetett be, hogy így demonstrálja: a polgárháborús veszélyhelyzetet
meg kell állítani, mielőtt az a szomszédos országokra is átterjed. Csehország ugyanis
– ahová korábban sok ezernyi roma menekült és nem tudtak velük mit kezdeni –
aggodalommal figyelte a fejleményeket.
A rendőrségi és a kormányzati kommunikáció szerint a fosztogatásokat és a zavargásokat
az uzsorások szervezték, akik már évek óta sanyargatták a romákat. Néhányat
letartóztattak és országos hajtóvadászatot intéztek ellenük. A Roma Parlament
elnöke erre viszont úgy reagált: „az éhség szervezte az ellenállást”. Tőketerebesen
a fosztogatási hullám idején a rendőrség nagy erőkkel próbálta jobb belátásra bírni
a romákat. Egy előző napi rendőr–roma összecsapás után a kommandósok álltak
bosszút több megsérült társukért. Hajnalban, amikor a hőmérséklet fagypont
alá süllyedt, vízágyúkkal, kutyákkal rajtaütöttek a cigánytelep lakóin. Házról-házra
járva, az ajtót, ablakot betörve mindenkit összevertek. Nőket, férfiakat, gyerekeket
egyaránt. E sorok írója az éjszakai támadás másnapján saját szemével látta a rendőrök
bűnmegelőző tevékenységének nyomait, a kivert fogakat és a gumibotütések
helyét a férfiak és gyermekek hátán, az asszonyok lábán. Televíziós stábok, fotósok,
újságírók hada szállta meg a telepet, megjelentek a helyi és az országos roma vezetők,
az ott élők az utcára vonultak. A folyamatosan köröző rendőrségi helikopter jelezte
az újabb „megmozdulást” és negyedóra elteltével újra felharsantak a szirénák,
felsorakoztak a vízágyúk, a rendőrségi és katonai gépkocsik. Mindenfelé hazafelé
rohanó embereket, menekülő asszonyokat, gyermekeket lehetett látni, miközben
„Zsandári, zsandári!” – kiabálták kétségbeesve. Bezártak ajtót, ablakot – ahol még
megmaradt. A terebesi telep utcáin éjszaka is cirkáltak a rendőrautók, és jelentést
vártak a „Polícia” feliratú fehér karszalagot viselő cigánytelepi segédrendőröktől,
akik kápóként őrizték a rendet.
Azt, hogy a cigányok milyen rossz szociális körülmények között élnek, csak
a vak nem látja. A gyerekek a cigánytelep közepén lévő iskolába járnak napközben,
ha éppen nem szüleiknek segítenek a szeméttelepen a guberálásban. Az,
aki szerencsésen elvégzi az alapfokú képzést, nagyjából megtanul írni és olvasni,
de szakmát csak néhányan, érettségit viszont már szinte senki nem szerez. A városi
iskolából kiutálják őket társaik, a felszereléseket pedig nem tudják a szülők
megvásárolni. Sokan lakásnak aligha nevezhető tákolmányban laknak, esténként
126
gyertyákkal, mécsesekkel világítanak. A gyerekek a fagyos földön egy vékonyka
pólóban játszanak, kékülő szájjal mondják, hogy nem fáznak. Már hozzászoktak a
hideghez; alvóhelyükön éjjel gyakran belefagy a fürdőszobaként használt lavórba
a mosdóvíz. Sáros utak, füst, szemét, vérhas, influenza és rák. A szülők napközben
guberálnak. Ha közmunka-lehetőség van, szinte verekedések alakulnak ki. Mindenki
dolgozna, de nincs hol.
Magyarországon eközben az Országos Cigány Önkormányzat a budapesti
Szlovák Nagykövetség épülete előtt szimpátia demonstrációt tartott a szlovákiai éhséglázadás
miatt letartóztatott romák szabadon bocsátása, és az „emberhez méltó
életkörülmények” megteremtése érdekében. Világoskék szalagot tűztek kabátjukra
az együttérzés jelképeként. Ez a figyelemfelkeltő néma tüntetés szól a szlovák és a
magyar kormánynak, valamint az európai népnek egyaránt, hogy az Európai Unióba
belépő országok kisebbségének meg kell teremteni, alkotni a jobb életkörülmények
javítását szolgáló intézkedéseket” – nyilatkozta Kolompár Orbán. Az OCÖ
elnöke szerint tudomásul kell venni, hogy a megoldatlan problémák talaján létrejött
feszültségek gyakran idézhetnek elő robbanásszerű eseményeket. A rendőrség és
a katonaság beavatkozásával a fosztogatást megfékezhetik, a gondok orvoslására
azonban az ilyen és ehhez hasonló eszközök teljességgel alkalmatlanok. A diszkriminációval
szembeni határozott fellépésre, képzési, átképzési és munkahelyteremtő
programokra van szükség. Az integrációt elősegítő programok hiányában a
romák többsége számára kizárólag a segélyek jelentik az egyetlen, megélhetéshez
szükséges bevételi forrást, a szociális juttatások megvonása viszont létüket fenyegeti.
Ezt egyetlen kormány sem engedheti az európai integráció évében – fűzte hozzá.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője az amerikai Kongresszus
két republikánus szenátorának közvetlen munkatársával és az EBESZ-megfigyelő,
emberjogi aktivista Erika Schlagerrel tárgyalt Washingtonban a kelet-szlovákiai és
a kelet-európai romák szociális problémájának megoldása érdekében, majd levelet
írt a kongresszusi képviselőknek. Más roma szervezeti vezetők úgy vélték, mivel
az uniós csatlakozás után Magyarország közép-európai határai megnyílnak, várható,
hogy a környező országokból elindul egy cigány és nem cigány népvándorlás,
melynek végzetes következményei lehetnek. Így például összeomolhat az amúgy
is roskadozó szociális rendszer, és könnyen megbomolhat az adott ország belügyi
status quója. Félő az is, hogy a 90 százalékos cigány munkanélküliség még tovább
súlyosbodik. Attól is tartottak, hogy az éhséglázadás Magyarországra is átterjed,
ugyanis a borsodi, szabolcsi aprófalvakban is ugyanolyan mély szegénységben élnek
az emberek. Az etnikai és szociális robbanásra már évek óta figyelmezetnek
szociológusok, a roma veztők.
A szlovák Roma Parlament (RP) vezetője, Ladislav Fízik kilátásba helyezte,
hogy blokád alá veszik az autópályákat és a határátkelőket. Szlovákia főügyésze,
127
Dobroslav Trnka viszont bűncselekményre való felbujtás vádjával büntetőjogi eljárást
kezdeményezett 120 roma vezető ellen. Rudolf Schuster államfő azt kérte a
kormánytól, hogy vonják vissza a katonákat a cigánytelepekről, de Vladimír Palko
belügyminiszter nemet mondott.
„A történelemben először alakult ki a romákban egység, amely nem politikai
alapra épült, hanem az éhség és a szegénység kényszerítette őket összefogásra és tiltakozásra”
– nyilatkozta a szlovák Roma Parlament elnöke. Mindent megteszünk, hogy
nyomást gyakoroljunk a kormányra, és meggyőzzük őket, hogy ez a szociális reform
rossz, káros, és a helyzet rosszabb is lehet” – tette hozzá. Megítélése szerint a szlovák
kormánynak rövid időn belül megoldást kell találnia, hogy a romák munkalehetőséget
kapjanak és megfelelő laktatási körülmények közé kerüljenek. „Nem lehet ilyen helyzetben
hagyni őket, megoldási lehetőségeket kell keresni” – jelentette ki.
Az éhező Tőketerebesi romák között a budapesti Roma Polgárjogi Alapítvány és
az Oltalom Karitatív Egyesület kilenctonnányi élelmiszert osztott szét. Az alapvető
élelmiszerből 753 család számára jutott. Itt átlagosan 4-5 gyerek jut egy háztartásra.
A szlovák rendőrség 657 embert állított elő, és 196 romát előzetes letartóztatásba
helyezett. A vádlottakból 98 nő, 59 férfi, 39 pedig fiatalkorú. A vizsgálatot folytató
rendőri szervek 111 esetben indítványoztak börtönbüntetést, aminek a bíróság
42 esetben tett eleget. A fosztogatások és az utcai zavargások során keletkezett kár
847 ezer koronára tehető. Ennek nagyobbik része, 569 ezer korona az elhurcolt áru
értéke, 181 ezer pedig a boltok berendezésében és az épületekben keletkezett kár.
Egyéb módon összesen 97 ezer korona kár keletkezett. És mit értek el a figyelemfelkeltésre
is alkalmas lázadással? A kormányzati válságstáb 12 pontban adott „engedményeket”
és módosította a reformintézkedéseket: az állástalanok közmunkában
való részvételéért járó pénzt (1000 korona) megemelte ugyan 500 koronával,
de ez alig lett több, mint a szociális juttatás. A jövőben megengedik, hogy a romák
(és persze nem romák) a 7 centiméternél kisebb átmérőjű fahulladékot – felügyelet
mellett és engedéllyel – összeszedjék az erdőkben. Döntést hoztak arról is, hogy a
szociális segélyeket nem havonta, hanem hetente fizetik ki, a gyermekek után járó
állami segélyeket pedig élelmiszerben, illetve ruhanemű formájában biztosítják a
továbbiakban.
Magyar kormányreakciók
A szlovákiai helyzethez hasonló Magyarországon nem fordulhat elő, mert
Magyarországon a kormány takarékossági intézkedései semmilyen szociális ellátást
nem érintenek – nyilatkozta Korózs Lajos, a Szociális és Családügyi Bizottság
MSZP-s alelnöke még 2004. március elsején. Nálunk növekszik a szociális támogatások
összege, körülbelül 58 milliárd forinttal. Növekvő tételekként sorolta a rend128
szeres gyermekvédelmi támogatások összegét, amelyet közel 47 milliárd forinttal
emeltek, a családi pótlékot, melyet minden gyermek megkap és a családtámogatásokra
szánt pénzek plusz 18 milliárd forinttal növekednek. A szocialista politikus
akkori nyilatkozata szerint a szlovákiai helyzetben két dolgot kell megérteni: a támogatási
rendszerek finanszírozása nem független az ország gazdasági helyzetétől, és
minden ország kormánya maga dönti el, hogy milyen módon alakítja át a szociális
ellátórendszerét.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében azt mondta, soha nem
fog elfogadni olyan programot, mint Szlovákia, ahol a gazdasági szigorítások éhséglázadáshoz
vezettek. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, fideszes parlamenti
képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák szociális intézkedések és megszorítások
miatti éhséglázadás figyelmeztető jel volt Európa számára, és úgy vélte,
Magyarországon is hasonló folyamat mehet végbe, ugyanis cigányság megélhetési
válságban van és már láthatóak egy éhséglázadás jelei. A romák társadalmi integrációja
szempontjából sikeresnek és követendőnek tartja a Szlovákiában végrehajtott
szociális reformot az Országos Cigány Önkormányzat, miután a szomszédos
országban több napig tanulmányozta egy delegáció a szlovák kormányzat programjait
és annak hatását. Úgy látják, az ottani kormány felismerte, hogy a szociális
ellátórendszer reformjába be kell vonnia a cigányságot, mert érdemi lépéseket csak
akkor tehet, ha a legsérülékenyebb, leghátrányosabb helyzetű emberek véleményét
meghallgatva indítja el programjait.
Idén, a Zempléni Településszövetségbe tömörült hetvenkét település önkormányzata
jónak és követendőnek tartja Monok önkormányzatának döntését, hogy
ezentúl a szociális segélyekben részesülőket közmunkára kötelezik. Kállai Ernő kisebbségi
ombudsman kifejtette: törvény- és alkotmányellenes, emellett diszkriminatív
is a monoki és a hozzá csatlakozott más települési önkormányzatok döntése.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke június végén jelentette be: népszavazást kezdeményeznek
a segélyezi rendszer átalítása kérdésében.
A kormányzat mára döntött: csökkenteni kívánja a szociális juttatásokat, a segélyezésre
fordított pénzt. Jelenleg a központi költségvetésben 90 milliárd forint áll
rendelkezésre a közcélú foglalkoztatásra, illetve a szociális segélyezésre. Ennek az
összegnek viszont alig húsz százaléka finanszíroz munkát, a többi 80 százalék segélyezésekre
megy el. A kormányzat 2009-ra azt akarja elérni, hogy a két felhasználási
terület között az arány 50-50 százalék legyen, a mostani 205 ezer helyett mindöszsze
100 ezren részesülnének szociális segélyben. Csak az kapjon szociális segélyt, aki
egészségi állapota vagy társadalmi, családi körülményei miatt nem tud dolgozni –
mondta a szociális és munkaügyi miniszter, hogy az emberek ne arra várjanak, hogy
majd a postás hozza a szociális segélyt. Szűcs Erikának 2008. október közepéig adna
időt a kormány arra, hogy elkészítse a javaslatát a szociális segélyezési rendszer és a
129
közfoglalkoztatási programok szétválasztására. A szociális tárca vezetőjének október
31-ig ki kell dolgoznia, miként valósítható meg, hogy a veszélyeztetett gyerekek után
járó családi pótlékot valóban a gyerekek érdekében használják fel. A javaslat szerint a
juttatás egyharmadát a családok, a többit szociális intézmények kapnák, hogy abból
a „szükséges dolgokat” ők vásárolják meg a gyermekeknek, de az utalványrendszerű
gyermekgondozási támogatást bevezetése is felmerült. A tervezet ősszel kerül az Országgyűlés
elé, és ha január elsejével életbe lép, februárban, a szlovák „történelmi tett”
évfordulóján hasonló reakciókra nálunk is számítani lehet majd.
Hidvégi-B. Attila

131
Romániai cigány közösségek
migrációs stratégiái
Néhány bevezető gondolat
Kikről beszélünk?
A migráció, ezen belül a cigányok migrációja újra és újra megjelenő téma mind
a nemzetközi szakirodalomban, mind a sajtóban. A cigányokról hallva, életmódjukról
gondolkodva sokan a mai napig a szabadsággal, kötetlenséggel azonosítják azt a
vándorló életformát, melyet nekik tulajdonítanak, és nem ritkán a migrációról szóló
írások is ezzell a megközelítéssell elemzik a helyzetüket. Ez az elképzelés azonban
inkább egy romantikus, ámde a valóságtól erős távolságot tartó kép, melynek sok
köze nincs a mérhetőnek gondolt társadalmi valósághoz.
Nem kívánom most ismertetni az etnikai kategorizálás objektivitása körüli vitát,
azonban fontosnak tartom már az elején világossá tenni, kikről is van szó, azaz „ki
a cigány”, és egyben magyarázatot szeretnék adni arra is, miért használom cikkemben
a „cigány” terminust a „roma” megnevezés helyett.
A „cigány” meghatározás használatának akkor van létjogosultsága, ha azokról
beszélünk, akiket a többség cigánynak nevez, ekként tart számon; amikor azon emberek
és csoportok helyzetét igyekszünk elemezni, megérteni és megértetni, akikkel
cigányként bánik környezetük. Ez a gyakorlatban természetesen gyakran egybeesik
azzal a körrel, akik romának, beásnak, muzsikusnak, valamely előbbiekhez tartozó
alcsoport tagjának, avagy éppenséggel – a környezet által használt elnevezéstől
természetesen nem függetlenül – cigánynak tartják magukat. A számszerűleg talán
nem jelentős különbség azonban nem hatalmazhat fel senkit arra, hogy két, egymástól
gyökeresen eltérő nézőpontot egybemosson. Bár kétségtelen, hogy a politikai
korrektség az antropológiai relativizmusnak köszönheti nagyívű karrierjét, a cigány
kifejezést egyszerűen lecserélni romára nem használ semmilyen szempontból, és
tudományosan is pontatlan. Utóbbi éppúgy megőrzi a cigány kifejezésnek tulajdonított
sztereotip megközelítést, éppúgy a különállást, távolságtartást, másságot
hangsúlyozza csupán, és éppúgy elfedi a sokféle etnikus, szubetnikus kategóriát,
mint a cigány elnevezés, és nem veszi figyelembe a külső szempontok alapján ide
sorolt közösségek sokféle csoportidentitását és saját magára vonatkozó elnevezését
– azaz használata épphogy ellentétes a kulturális relativizmus lényegével.
A cigány elnevezés a másságot, a társadalmi távolságot emeli ki, és sokkal inkább
a társadalmi és/vagy gazdasági kirekesztettséget, a marginális helyzetet hangsúlyozza,
mintsem egy egységes etnikai csoportot jelöl. Ez a látszólag etnikai kategó132
ria innen nézve nem egyszerűen célcsoportja a kirekesztésnek, hanem a kategória
használata maga a kirekesztés folyamata, illetve annak szimbolikus megerősítése.
A cigány kifejezés egy eufemizmus csupán, mely elfedi a lényeget, azt a társadalmi
valóságot, mely elemzésünk egyik lényeges vonatkoztatási pontja.
Az Európai Unió régebbi tagországai a multikulturalitás jegyében színes
kultúrprogramokat szerveznek, ám eközben rettegnek a kelet-európai migráns
munkavállalóktól, az ezeket kibocsátó új tagországok pedig minden migránsokat
érő „nyugati” kritikát azonnal etnicizálnak, és határozottan megkülönböztetik a
nemzeti többségükhöz tartozó és a roma migránsokat, kizárólag az utóbbiakat sorolva
a deviáns, úgymond „alkalmazkodni nem tudó és nem is akaró” csoporba.
Fontos tehát hangsúlyozni, hogy amikor a romániai cigány népesség migrációs
stratégiáit igyekszünk elemezni, egy olyan, sok szempontból heterogén csoportról
beszélünk, melynek legfontosabb közös tulajdonsága az, hogy őket másnak, a
többségtől határozottan különbözőnek látják: másokként bánnak velük otthon, és
„többszörösen másokként” a migrációs célországban.
Módszertani keret
A romániai kutatás adatfelvétele, melyre az elemzés nagyrészt támaszkodik,
2007 nyarán zajlott.1 A több módszert egyesítő felvétel három fő eleme:
1) Önkitöltős önkormányzati adatlap minden településnek postázva.
2) Survey adatgyűjtés cigányok és közvetlen szomszédságukban élő nem cigányok
körében (1000+1000 háztartásban). Ebből következik, hogy amikor itt
nem cigányokról beszélünk, nem általában a romániai többségi lakosságról
fogalmazunk meg állításokat, hanem egy olyan speciális népességről, mely a
cigányokkal azonos településen vagy településrészen, a cigány megkérdezettek
szomszédságában él. Ezzel a módszerrel azt igyekeztünk elérni, hogy az
esetleges területi különbségekből fakadó eltérések ne domináljanak az úgynevezett
etnikai különbségek elemzésekor, azaz a cigánynak tekintett népesség
velük azonos helyen élő nem cigány lakosoktól való eltérését vizsgáljuk.
3) Közösségi tanulmányok 36 különböző cigány közösségben. Itt a kiválasztás
szempontjai népszámlálási adatok alapján a települések mérete, a településen
belül a cigányok aránya és száma, korábbi kutatási tapasztalatok alapján
a cigány közösségek etnikai önbesorolása (milyen cigány csoporthoz tartoznak,
magukat minek nevezik): ezen túl a népszámlálási adatok, a kutatói
tapasztalatok, illetve az önkormányzati becslések összehasonlítása alapján a
komoly eltéréseket mutató települések (ahol például népszámlálás alapján
1 A kutatás zárótanulmánya: Fleck Gábor, Cosima Rughinis (szerk.): Come Closer. Inclusion and Exclusion
of Roma in Present-Day Romanian Society. Bucharest: Human Dynamics, 2008. Interneten elérhető:
http://www.sper.org.ro/pdf/cercetare/engleza/final_reports/Come_Closer.pdf
133
nem élnek cigányok, az önkormányzatok viszont több száz cigány lakosról
számolnak be, és korábbi kutatói tapasztalatok is azt erősítik, hogy a településen
jelentősebb cigány közösség van).
Fogalmi keret
Az elemzésben szereplő legfontosabb fogalom a migrációs potenciál. A fogalmat
egyszerűen a külföldi munkavállalás, illetve kivándorlás tervezése intenzitásának leírására
használjuk, amely a népességen vagy annak egy jól meghatározott csoportján
belül a migrációt tervezők arányát mutatja.2 Jelen tanulmány két speciális csoport,
a cigánynak nevezett népesség és a környezetükben élő nem cigányok migrációs
stratégiáit elemzi. Az elemzés kizárólag a releváns népesség migrációs terveivel és
tapasztalataival foglalkozik, azaz állításaink a munkaképes korúakra vonatkoznak.
Az elemzés tárgyát képező kutatásban a migrációra vonatkozó kérdéseket úgy
alakítottuk, hogy az eredmények a későbbiekben összehasonlíthatóak legyenek a magyarországi
kutatási adatokkal, azaz igyekeztünk alkalmazkodni a Sik Endre által 1993
óta követett migrációs kutatások módszertani keretéhez.3 Ám a kérdezetteket az eddigi
gyakorlattól némiképp eltérően három helyett négy időtávban kérdeztük meg migrációs
terveikről (rövid-, közép- és hosszú távú migráció, valamint a kivándorlás szerepelt
a kérdésekben). Amennyiben a kérdezett bármelyik időtávban nyilatkozott valamilyen
migrációs szándékáról, ezt neveztük el kombinált migrációs potenciálnak.
Migrációs tapasztalatok
Az elmúlt néhány év nemzetközi sajtójának egyik kimeríthetetlen témája a
román migráció. Becslések szerint mintegy kétmillió munkaképes korú román állampolgár
dolgozik az országon kívül. A két legfőbb migrációs célország Olaszország
és Spanyolország: ebben sok egyéb ok mellett a viszonylagos nyelvi közelség
(neolatin nyelvek) is közrejátszhat. Románia és a nyugat-európai országok sajtója
egyaránt akkor foglalkozik leginkább a témával, ha valamilyen konfliktus támad valamelyik
migrációs célországban. Az ilyen hírek pedig erősen etnicizált formában
jelennek meg, azaz a normaszegő román migránsok mindig cigányok, akik „képte-
2 Sik Endre: A migrációs potenciál kutatásának alapfogalmai. In: Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni?
Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. Budapest: MTA Kisebbségkutató Intézet – Nemzetközi
Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont, 2003, pp. 15–18.
3 A jelen írásban elemzett kutatással azonos módszereket használó és az eredményeket azonos elméleti
keretben tárgyaló, a magyarországi cigányok migrációs potenciáljáról szóló cikk, melyet érdemes
egybevetni az itt olvasottakkal: Bernát Anikó: A kapcsolathálózat jelentősége a migrációban – etnikai
metszetben. In: Némedi Dénes, Somlai Péter, Szabari Vera, Szikra Dorottya (szerk.): Kötő-jelek. Az ELTE
Szociológia doktori iskola évkönyve. Budapest: ELTE Társadalomtudományi kar doktori iskolája, 2006
134
lenek betartani az együttélés elemi szabályait”. Mind Romániában, mind az többi
európai országban közhelynek számít, hogy a cigányok migrációja meghaladja a
nem cigányokét. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb.
Kétségtelen tény, hogy Romániában az elmúlt években jelentőssé vált azok száma,
akiknek külföldön szerzett jövedelemből sikerült családjukat jobb anyagi helyzetbe
juttatni. Szinte nincs olyan települése az országnak, ahol ne épülnének sorra a
többszintes, luxuskivitelű, de legalábbis az átlagosnál sokkal jobb minőségű házak,
melyekben nem, vagy csak időszakosan laknak. Ebben a tekintetben a romániai
cigányok sem kivételek. Számos, kutatásunk keretében készült közösségtanulmány
számolt be arról, hogy a cigány családok számára a migráció jelenti az egyik legjelentősebb
felemelkedési lehetőséget. A munkacélú elvándorlás valamilyen formában
átszövi a romániai cigány és nem cigány közösségek mindennapi életét szinte
minden településen – a legtöbb esetben a legszorosabban, közeli rokonok, családtagok
távolléte formájában. Nem ritkán egy-egy család ragadványneve is korábbi
migrációs tapasztalatukat jelzi: az egyik erdélyi faluban a cigány közösség egy részét
csak úgy emlegetik a többiek: „a belgák”.
Érdemes megvizsgálni, hogyan alakul a migrációs tapasztalattal rendelkezők
aránya cigányok és nem cigányok körében országrészenként.4 A vizsgált két társadalmi
csoport háztartásainak 20 százalékában van olyan tagja a háztartásnak, aki
rendelkezik valamilyen migrációs tapasztalattal, és az is világosan kitűnik, hogy országos
szinten nincs különbség a cigány és nem cigány lakosság között e tekintetben
(1. ábra).5 A regionális eltérések azonban számottevőek. Míg az ország keleti
részén a nem cigány háztartásokra jellemző inkább, hogy rendelkeznek migrációs
tapasztalattal, addig nyugaton nincs számottevő különbség a kétféle népesség
között, délen és a főváros környékén pedig a cigány megkérdezettekre jellemző
sokkal inkább, hogy valaki járt már a háztartástagok közül külföldön. Ezt a régiók
közötti eltérést egyetlen szocioökonómiai változó sem magyarázza, és a diszkriminációs
tapasztalatok tekintetében sincs jelentős különbség az országrészek között.
A jelenség mögött vélhetően olyan összefüggések állnak, melyek vizsgálatára a kérdőíves
módszer nem kielégítő.
4 A megyénkénti, illetve régiónkénti esetszámok alacsony volta miatt adatainkat nagyjából a történelmi
régiók szerinti bontásban elemeztük: Kelet-Románia alatt Moldvát, Dél-Románia alatt Munténiát és
Dobrudzsát, Nyugat-Románia alatt Erdélyt értjük, illetve külön egységként elemezzük Bukarestet és
Ilfov megyét, mely jelentősen eltér a körülötte lévő Munténiai régiótól. (A térképet lásd a 7. ábrán, a
tanulmány végén.)
5 Ki kell hangsúlyozni, hogy mikor egy kérdőíves adatfelvételben vizsgáljuk a migrációval kapcsolatos
kérdéseket, csak azokat érjük el, akik a kérdezés pillanatában az adott országban élnek. Ezt azzal igyekeztünk
némileg korrigálni, hogy a háztartás minden tagjának migrációs tapasztalatait is kikérdeztük,
beleértve azokét, akik a kérdezés időpontjában külföldön tartózkodtak.
135
1. ábra: A cigány és nem cigány háztartásokban bármely háztartástagra vonatkozó
migrációs tapasztalat országrészenként – Románia, 2007 (százalék)
Az ország nyugati része az, ahol a Magyarország irányába való mozgás egyáltalán
szóba jöhet – az okok között a földrajzi közelségen kívül fontos kiemelni a
magyar nyelv nagyobb körben való ismeretét –, mivel hazánk egyébként nem elsősorban
preferált célországa a romániai migránsoknak..
A leginkább kedvelt országok sorrendje Románia egészét tekintve a nem cigányok
körében Olaszország, Németország, majd Spanyolország. A cigány kérdezetteknél
az egyéb európai országok után (itt a leggyakrabban emlegetettek Belgium
és Hollandia) Spanyolország, és csak utána következik Olaszország6 (lásd 1.
táblázat). Ezzel az országos aránnyal egyezik meg a cigány kérdezettek esetében
a nyugati országrészben a magyarországi vándorlási tapasztalat. Míg tehát országosan
Magyarország az európai államok között a legkevésbé preferált célország,
addig a nyugati országrészben a magyarországi tapasztalatok gyakorisága megelőzi
az olasz- és németországit, a spanyol és a franciaországi migrációs tapasztalatok
gyakoriságával áll azonos szinten. A többi három országrészben Magyarország nem
került az említett országok közé, gyakorlatilag senki nem rendelkezik itteni migrációs
tapasztalatokkal.
6 Fontos megjegyezni, hogy a kérdezés időpontja megelőzte a sajtó által erősen felkapott súlyos olaszországi
konfliktusokat.
136
1. táblázat: A cigány és nem cigány kérdezettek migrációs tapasztalatai célországonként,
régiónkénti megoszlásban – Románia, 2007 (százalék)
Régió
Migrációs célországok
Magyarország
Olaszország
Spanyolország
Franciaország
Németország
Egyéb
európai
Egyéb,
nem
európai
Összesen
Cigány
Kelet - 45 - - 23 32 - 100
Dél - 17 21 8 20 31 2 100
Nyugat 17 12 19 18 11 21 2 100
Bukarest és
környéke
- 20 53 - 20 7 - 100
Összesen 8 16 22 12 16 24 2 100
Nem
cigány
Kelet - 66 3 - 3 0 27 100
Dél - 15 24 10 16 25 9 100
Nyugat 18 38 11 3 20 7 4 100
Bukarest és
környéke
- 17 13 21 - 38 13 100
Összesen 10 37 12 5 15 11 10 100
A Magyarországon boldogulni próbáló romániai cigány népesség igen sokszínű
mind szociális, mind közösségi-etnikai szempontból.7 Romániai kutatásaink során
mi is több különböző közösséggel találkoztunk, akiknek magyarországi tapasztalatai
voltak. Erdélyi falvakban több olyan gazdag gáborcigány kereskedőcsaláddal
készült beszélgetés, akik tíz-tizenkét éve éltek Budapesten családostul, lakást béreltek,
és Németországból hozott árukkal piacoztak, iletve kereskedtek vándorárusként,
miközben gyerekeiket budapesti általános iskolába járatták. De olyan, magyarul
alig tudó romungrókkal is találkoztunk, akik rendszeresen vállaltak mezőgazdasági
idénymunkát a határ túloldalán. Ezek olyan szezonális lehetőségek, melyek
általában néhány hetes távolmaradást jelentenek csak, és többnyire egy informális
munkaközvetítő által jutnak ilyen kereseti forráshoz a román határhoz közeli, szegénységben
élő munkanélküliek.
A külföldi munkavállalásnak komoly árnyoldalai is vannak, melyekről nem
szabad megfeledkezni. „Franciaország a legrokonszenvesebb ország – fogalmaz az
egyik interjúalany – de rengeteg ott a könny is”. „Könnyek az itthon maradtakért”
– magyarázza meg. Rengeteg az olyan eset, amikor a fiatal felnőttek vagy a keresőké-
7 Vajda Imre, Prónai Csaba: Romániai romák Magyarországon: koldusok, kereskedők, munkások. In: Kovács
András (szerk.): Roma migráció. Budapest: MTA Kisebbségkutató Intézet – Nemzetközi Migrációs
és Menekültügyi Kutatóközpont, 2002, pp. 34–40.
137
pes férfiak elhagyják az országot, és az időseket, gyerekeket, illetve időnként a feleségeket
hátrahagyva igyekeznek jobb anyagi körülményeket teremteni, hazaküldve
jövedelmük nagy részét – ám ez komolyan megviseli a családokat, a közösséget.
A migránsok gyermekeinek nehézségei egy külön problémahalmaz, amelyre érdemes
kicsit jobban kitérni. Kutatásunk során három alapproblémával találkoztunk:
1. Külföldön született gyermekek, akik nem rendelkeznek személyi iratokkal,
mert külföldön nem anyakönyvezték őket, és papírok nélkül a román adminisztráció
sem tud mit kezdeni velük. Ez gyakori jelenség azok körében, akik még az
1989-es forradalom idején, vagy az azt követő néhány évben hagyták el az országot
családjukkal, és később visszatelepültek. E gyerekek, mivel személyi iratokkal nem
rendelkeznek, hivatalosan nem léteznek, nincsenek benne semmilyen nyilvántartásban.
Kettős állampolgárság helyett tehát valójában egyetlen állampolgársággal
sem rendelkeznek,8 elesnek minden állami szolgáltatástól (egészségügy, oktatás,
szociális ellátások stb.). Ez a probléma elsősorban a cigányokat érinti, és szorosan
összefügg az őket mind Romániában, mind a migrációs célországban érő hátrányos
megkülönböztetéssel. Néhány lelkes civil helyi kezdeményezése mentett meg például
ilyen helyzetben lévő temesvári cigány fiatalokat azzal, hogy iskolát szervezett
számukra.
2. Migráns szülők hátrahagyott gyermekei, akik szülő nélkül, vagy egy szülővel
nőnek fel. Csak néhány számadat, mely jelzi, mekkora problémáról is van szó:
„Az általános iskola felső tagozatára járó tanulók 16–18 százalékának legalább egyik
szülője külföldön dolgozik. Ez mintegy 170 000 tanuló az egymilliós tanulónépességből.
Mindent egybevetve az összes tanuló mintegy kétharmadának van legalább
egy testvére, azaz a szülők nélkül felnövő gyermekek száma kb. kétszerese lehet a,
szülő nélküli tanulók fentebb közölt létszámának.”9 Ez a jelenség egyformán érinti
a cigány és nem cigány migránsokat.
3. Azon gyermekek, akik szüleikkel együtt huzamosabb külföldi tartózkodás
után térnek haza, és elvégzett iskolai osztályaikat a román iskolarendszer nem ismeri
el – legtöbb esetben egyszerűen azért, mert nincsenek dokumentumaik, melyekkel
igazolni tudnák, hogy kinntartózkodásuk alatt milyen iskolába jártak, és hány
osztályt végeztek el. Kutatási beszámolóink arról tanúskodnak, hogy ez a probléma
érinti mind a cigány, mind a nem cigány fiatalkorúakat országszerte Romániában.
Szintén fontos kutatási tapasztalat, hogy mára egyre gyakoribb a teljes családok
migrációja. Míg első hullámban főleg fiatal férfiak indultak útnak házastársuk és
gyerekeik nélkül, ma egyre inkább családok együtt vállalkoznak az új életre – to-
8 Fontos megjegyezni, hogy ezt a problémát a román állam is felismerte, és európai uniós alapokból
számos programot indított a személyi iratokkal nem rendelkezők problémáinak megoldására.
9 Erről lásd bővebben: The effects of migration: the children left at Home. Soros Foundation Romania,
2007. http://www.osf.ro/en/publicatii.php?pag=2#
138
vábbra is hazajárva, és megtartva otthoni ingatlanjukat. Az utóbbi időben megjelentek
a román sajtóban és internetes oldalakon olyan hirdetések, melyek román anyanyelvű,
spanyolul tudó tanárokat kerestek spanyolországi iskolákba a nagy számú
iskoláskorú migráns spanyolországi integrációját elősegítendő.
2. Migrációs tervek
Kutatásunk során kevés olyan cigány közösséggel találkoztunk, ahol ne lett
volna legalább néhány családnak migrációs tapasztalata; a külföldi munkavállalás
gondolatával pedig szinte mindenhol foglalkoztak az általunk felkeresett családokban.
E tervek megvalósításának azonban számtalan feltétele van, s ezeket már jóval
kevesebben tudják teljesíteni. Ha a cigányok migrációs potenciáljának mértékét öszszevetjük
a nem cigány kérdezettekével, a különbség szembeszökő (lásd. 2. ábra).
Előbbiek jóval nagyobb arányban tervezik a migrációt.
2. ábra: A kombinált migrációs potenciál mértéke országrészenként, Románia, 2007
Hogy a szándék komolyságát mérni tudjuk, megkérdeztük, mikorra tervezik az
indulást. Aki erre a kérdésre határozott választ tud adni, arról már feltételezhetjük:
komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy útnak indul. Erre a kérdésre a cigány kérdezettek
jóval nagyobb arányban adtak határozott választ. Míg esetükben a határozatlanok
aránya 26 százalék, addig a nem cigányok 37 százaléka nem tudott pontos
időt megjelölni, mikor indulna útnak (3. ábra). Ugyanez a különbség az azonnal
139
indulni vágyók arányai között: míg a cigányok közel kétharmada még a kérdezés
évében indulna egy másik országba megélhetést keresni, a nem cigányoknak kevesebb,
mint fele indulna azonnal útnak.
3. ábra: A tervezett migráció indulási ideje, Románia, 2007
Egy másik tényező, amely komolyan befolyásolja a tervezett migráció megvalósulási
esélyeit, hogy a kérdezett rendelkezik-e olyan társadalmi kapcsolatokkal,
melyek segíthetik őt tervében. Bár mára már nehéz találni olyan embert Romániában,
akinek legalább tágabb családjában vagy ismeretségi körében valaki
ne dolgozna külföldön, vagy korábban ne járt volna ott ilyen célból, e kapcsolatok
nem feltétlenül tekinthetők olyan instrumentális kapcsolatoknak, melyek
az elemzés szempontjából relevánsak. A kérdőíves vizsgálatban arra vonatkozó
kérdést is tettünk fel, hogy a kérdezettek rendelkeznek-e olyan kapcsolatokkal,
melyek segítik őket migrációs terveik megvalósításában – akár hazájukban, akár
a választott célországban. Mindkét vizsgált csoportban viszonylag magasnak tekinthető
azok aránya, akiknek a célországban vannak támogató kapcsolataik,
bár a nem cigány kérdezettek jóval többen rendelkeznek ilyen ismerősökkel – a
nem cigányoknak kétharmada, míg a cigányoknak alig fele (4. ábra). Hasonló
különbség mutatkozik a romániai támogató kapcsolatok terén is cigány és nem
cigány kérdezettek között. Ez összefüggésben van azzal, hogy noha a cigány népesség
körében a migrációt tervezők aránya jóval magasabb, mint a nem cigányok
körében, a megvalósult elvándorlások száma nagyjából azonos; és a társadalmi
kapcsolatok tekintetében cigányok és nem cigányok között viszonylag
pregnánsak és merevek a határok.
140
4. ábra: Migrációt támogató kapcsolatokkal rendelkezők aránya, Románia, 2007
További gazdasági és társadalmi szempontok is befolyásolhatják a migráció
megvalósulásának esélyeit. Az életkor mindkét mintában egyforma szerepet játszik:
minél fiatalabb a kérdezett, annál magasabb migrációs potenciállal rendelkezik – hasonló
más, nemzetközi kutatási eredményeket ismerünk. A gazdasági aktivitás azonban
másként hat a migrációs szándékra, mint azt előzetesen feltételezhetnénk: mind
a cigányoknál, mind a nem cigányoknál a gazdaságilag inaktív, munkával nem rendelkező
aktív korú réteg körében a legalacsonyabb, ellenben a formális gazdaságba
jobban beágyazott, rendszeres munkával rendelkező nem cigányok, illetve az alkalmi
munkával rendelkező cigányok jóval magasabb aránya dolgozna külföldön.
A kérdezett által tapasztalt etnikai diszkrimináció is egyértelműen pozitív irányban
befolyásolja a vándorlási szándékot: cigányok esetében tíz, nem cigányok esetében
több mint húsz százalékponttal nő a migrációt tervezők aránya, ha valamilyen
hátrányos megkülönböztetést éltek meg a múltban. Az iskolai végzettség azonban
különböző módon hat a két populációban: nem cigányok esetében egyértelmű pozitív
összefüggés mutatható ki (az iskolai végzettség növekedésével párhuzamosan
nő a külföldön boldogulni akarók aránya), a cigány kérdezettek esetében ez a faktor
semmilyen szerepet nem játszik.
Adataink arra is rávilágítanak, hogy cigányok és nem cigányok más feltételekkel
és elvárásokkal indulnak neki a nagyvilágnak. A cigány kérdezettek például sokkal nagyobb
arányban vállalnának rövid távú (akár néhány napos vagy hetes) távollétet is – itt
a különbség a nem cigányokhoz képest több mint négyszeres. A többi időtáv tekintetében
a különbségek nagyjából megegyeznek: a kétszeres eltérés körül mozognak. Az
adatok az esetszámok csekély volta miatt nem elemezhetők abból a szempontból, hogy
141
a különböző időtávú migrációt tervezők mely célországokat részesítik előnyben, de azt
a hipotézist egyértelműen kizárhatjuk, hogy a néhány napos vagy hetes kimozdulás elsősorban
határ menti migrációt jelentene például a nyugati országrészből Magyarországra
(összesen két válaszadó jelölte meg ebben a kategóriában hazánkat mint célországot).
Itt is a hagyományosan nyugat-európai országoknak tekintett államok a népszerűek.
5. ábra: A tervezett migráció hossza, Románia, 2007 (%)
Jelentősek a különbségek a kétfajta népesség között abban a tekintetben, hogy
milyen mértékű anyagi motivációra van szükségük ahhoz, hogy útra keljenek. A cigány
válaszadók jóval alacsonyabb fizetés reményében is elindulnának külföldre.
A különbség legnagyobb a kivándorlás esetében, ahol a nem cigányok számára
másfélszer akkora jövedelem (reménye) szükséges ahhoz, hogy végleg elhagyják
hazájukat, mint a cigányok számára. Míg a nem cigányok esetében ehhez kell a legerősebb
anyagi motiváció, a cigányok a legalacsonyabb remélt jövedelem esetében
emigrálnának véglegesen inkább, és a rövid-, közép- és hosszú távú migrációhoz
szükséges számukra magasabb remélt jövedelem. Ezen adatok mögöttes vizsgálatánál
a számtalan tényező közül érdemes megemlíteni a cigány háztartásoknak a
nem cigányokénál sokkal rosszabb eredendő anyagi körülményeit, illetve az otthon
142
tapasztalt diszkriminációt, melyek mint motiváló hatások komolyabb szerepet játszanak
a cigányok migrációs terveinél.
A közösségekben végzett interjús beszélgetések azt erősítik, hogy a cigány családok
szívesebben választják a tejes családdal való mozgást; ebben az esetben pedig
a végleges emigrálás racionálisabb stratégiának tűnik. Volt interjúalany, aki pontosan
végigszámolta, hogy mennyibe kerül neki havonta-két havonta hazajárni, családját
látogatni, ha külföldön vállal munkát, és mennyibe kerül, ha az egész család
elköltözik, és minden aktív korú munkát talál magának az új hazában.
6. ábra: Átlagos havi jövedelem, melyért megéri külföldön munkát vállalni, a migráció
időtartama szerint, Románia, 2007 (euró)
Magyarország – jönnek vagy mennek?
A magyarországi kedvezménytörvény időszakában, majd a kettős állampolgárságról
szóló vitában, s legutóbb Románia uniós csatlakozásának idején a hazai sajtó
jó része azzal volt leginkább elfoglalva, hogy a romániai munkavállalók el fogják-e
árasztani az országot.10 Kétségtelen, hogy Romániában, és ezen belül a romániai ci-
10 A kedvezménytörvény vitájának időszakában a magyarul beszélő kárpát-medencei lakosság migrációs
terveiről bővebben lásd: Menni vagy maradni? Örkény Antal (szerk.): Kedvezménytörvény és
migrációs várakozások. Budapest: MTA Kisebbségkutató Intézet – Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi
Kutatóközpont, 2003
143
gányság körében a migrációs hajlandóság messze a magyarországi felett van,11 és az
is tény, hogy a magyar határ menti román települések munkavállalóinak egy része
számára Magyarország a könnyen elérhető országok közé tartozik – ahol ráadásul
sokak számára nyelvi akadályok sem nehezítik a kereseti lehetőségek megtalálását.
Azonban korábbi kutatásokból az is világosan látszik, hogy hazánk a magyarul beszélő,
határhoz közelebb lakó migrációt terezők körében sem tartozott a legpreferáltabb
úticélok közé. A közösségtanulmányok során készült interjúk tapasztalatai is azt
mutatják, hogy hazánk senkinek nem a legvágyottabb célország, sokkal inkább azok
terveznek itt dolgozni, akik vagy anyagi körülményeik, vagy családjuk, közösségük
elvárásai miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy távolabbi országba elinduljanak
– ezért választják a napi, heti, esetleg néhány hetes távolmaradásra lehetőséget
nyújtó, ámde szerényebb kereseti lehetőséggel kecsegtető Magyarországot.
Az utóbbi néhány évben, különösen Románia uniós csatlakozását követően azonban
a migrációs mozgások Románia és Magyarország között alapvetően megváltoztak.
Fentebb már említettük, hogy a romániai cigány közösségekben készített interjúk
egész sora szólt arról, hogy Magyarország egyre kevésbé jelent perspektívát a jobb
anyagi körülmények között élő gáborcigány kereskedők számára, és a mezőgazdasági
idénymunkára átjáró, jóval szerényebb körülmények között élő cigányok számára is
egyre csökkennek a különbségek a román és a magyar kereseti lehetőségek között, és
munkát találni is egyre könnyebb számukra otthon. A kétmillió körüli aktív migráns
tartós távolléte, valamint a román gazdaság fellendülése nyomán előállt munkaerő-kereslet
együttesen okozta, hogy jelenleg Romániában több gazdasági területen, számos
szakmában munkaerőhiány van, miközben a keresetek is kezdenek felfele mozdulni.
Míg korábban Romániában jelentek meg sorra munkaerő-toborzó vállalkozók, akik
brigádokat kerestek magyarországi munkára, addig napjainkra az vált jellemzővé,
hogy Biharkeresztesen, Gyulán, Békéscsabán, Csenger környékén vagy egyéb, román
határ közeli településen próbálnak magyarországi munkanélkülieket, munkakeresőket
találni nagyváradi, aradi, szatmári cégek számára. Sőt ahogyan a romániai téglagyárak
nem képesek fedezni az ott folyó építkezések anyagszükségletét, és a makói
téglagyár mára szinte csak a romániai igényeket igyekszik kielégíteni, éppúgy hiány
van építőmunkásból is: nemcsak a határhoz közeli települések nagyobb építkezésein,
hanem akár Bukarestben is gyakran találkozni magyar építőbrigádokkal, mérnökökkel,
szakmunkásokkal, segédmunkásokkal együtt. A korábbi, román migránsáradattól
való félelem olyannyira nem bizonyult megalapozottnak, hogy épp fordított folyamatok
következtek be. Azonban a munkahelyi diszkrimináció problémájával Románia
11 A magyarországi cigányok migrációs potenciáljáról bővebben lásd: Bernát Anikó: A kapcsolathálózat
jelentősége a migrációban – etnikai metszetben. In: Némedi Dénes, Somlai Péter, Szabari Vera, Szikra
Dorottya (szerk.): Kötő-jelek. Az ELTE Szociológia doktori iskola évkönyve. Budapest: ELTE Társadalomtudományi
kar doktori iskolája, 2006
144
esetében is számolni kell. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy az országban
a munkanélküliek száma, illetve aránya igen magas, és ez azokon a területeken
is igaz, ahol a közelben olyan multinacionális vállalatok kezdték meg működésüket,
melyek sok képzetlen munkaerőt (elsősorban betanított munkát) igényelnek. A román
szakmunkásoknak az országból való nagyarányú elvándorlása ellenére a cégek
nem alkalmaznak a telephelyük közelében élő romániai cigány munkanélkülieket –
helyette például Magyarországról igyekeznek kielégíteni munkaerő-szükségletüket
szintén alacsony képzettségű munkanélküliekkel. A munkaerő-szelekciónak továbbra
is az egyik legfontosabb kritériuma az etnikai hovatartozás. Az állampolgárság mára
teljesen érdektelen információ lett, a családnév, a származási település neve, a bőrszín
sokkal fontosabb szempontok a munkaerő-felvételnél – akár helyi, akár migráns munkakeresőkről
van szó. Az Európai Unión belül az országok közötti határok valóban
elmosódni látszanak, és erre tökéletes példa a román–magyar határ mentén a helyzet
átalakulása, az etnikumok közötti szimbolikus határok azonban nem látszanak halványodni,
sőt – ezt erősíti mind az olasz konfliktusok példája, mind a romániai vagy
akár magyarországi diszkriminatív munkaerő-szelekció. Amíg ez nem változik meg, a
multikulturalitás és az interetnicitás csupán üres, tartalmatlan ideológiák maradnak az
Európai Unió politikai gyakorlatában.
Fleck Gábor
1. térkép: Románia térképe a történelmi régiók megjelölésével
145
Gáborcigányok
A cigányokra Magyarországon alkalmazott nyelvészeti alapú csoportosításnál, amely voltaképp
Erdős Kamill leegyszerűsödött mintája (l. Szuhay 1999), sokkal bonyolultabb a romániai,
mely nagy vonalakban megőrizte az egykori hagyományos mesterségek szerinti
besorolást (l. Merfea 1994, 161; Csortán 2000, 99; Pons 1995, 30).1 Azonban ezek a mesterségek
egyformán elveszítették gyakorlati jelentőségüket mindkét országban, így azok a
cigány csoportok, amelyeket sikeresnek mondhatunk hagyományaik megőrzésében, úgy
érhették azt el, hogy függetlenedtek a szocialista gazdaságtól, és a többségi társadalom
újszerű igényeihez alkalmazkodtak. Ezt leggyakrabban úgy tették, hogy mobilitásukat kihasználva
csatlakoztak a határokon átívelő szürkegazdasághoz,2 amely a rendszerváltozások
utáni néhány évben bizonyult a legjövedelmezőbbnek. Kétségtelen, hogy dolgozatom
alanyai, a gáborok, a sikeresek közé sorolandók, és így tanulmányozásuk a klasszikus néprajzi
leírásokon túl magában kell, hogy foglalja migrációjuk tanulmányozását is.
A gáborcigányok a magyarországi nyelvészeti csoportosítás szerint az oláhcigányok
kelderás törzséhez tartoznak (Vajda–Prónai 2002, 36). Hagyományos mesterségük
az üstfoltozás (caldarari), saját nyelvükről pedig annyit mondanak, hogy
ősi nyelv, ami szavakban hasonlít a magyarhoz meg románhoz is, és egyszerűen
cigány nyelvnek nevezik.3 A roma, romani kifejezéseket jövevényszóként azonban
nem használják, magukat gáborcigányként vagy egyszerűen gáborként definiálják,
a roma megnevezést csak a magyarországi cigányokra vonatkoztatják, ezzel mintegy
elhatárolódva tőlük. Legnagyobb számban Románia erdélyi megyéiben laknak,
főként Maros megyében.4 Már a rendszerváltás előtt körbejárták Romániát, sőt Ma-
1 Mihai Merfea tizennyolc, nyelvi és életmódbeli eloszlást, foglalkozási csoportot emelt ki: a nyelvi sajátosságok
között a romanit, magyart és románt, illetve ezek kombinációit, Emmanuelle Pons pedig
negyven cigánycsoportról beszél összesen, számításba véve a nemzetségi nyelvet beszélő csoportokon
kívül a német, török és görög nyelven beszélő kisebb csoportokat is. Csortán Ferenc huszonöt
hagyományos nemzetséget említ, melyek gyakran fedik egymást, és százalékos kimutatásban 31,7%-uk
„nemzetség nélkülinek”, 13,8% pedig „letelepültnek” vallja magát. Tizenhárom nemzetség számaránya
pedig nem éri el külön-külön az 1%-ot.
2 A szürkegazdaság nem kifejezetten illegális tevékenységet feltételez, többnyire az adók megfizetésének
elkerülését, mértékének csökkentését jelenti. Egyes romák ilyen jellegű tevékenységeinek leírását
l. Kemény (szerk.) 2000.
3 A továbbiakban idézőjellel utalok más tudományos munkára, dőlt betűkkel pedig kifejezéseket, illetve
saját interjúalanyaimat idézem.
4 Maros megyében található egyébként Románia legnagyobb cigányközössége (40 425 fő), és százalékos
arányban is itt a legmagasabb a cigányok aránya: 7,56%. Ez egy majdnem 2%-os növekedést jelent a
tíz évvel korábbi adatokkal szemben. L. az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatokat: Zamfir–Zamfir
(1993) ill. http://referinte.transindex.ro/
146
gyarországra is átjártak, ahol „elsősorban a nagyobb városok (Szeged, Békéscsaba,
Debrecen) vásárait látogatták” (Vajda–Prónai 2002, 36). Ők voltak a legsikeresebbek
hagyományaik megőrzésében, és a mai napig a nyelv, viselet és életmód megóvása
fontosabb számukra, mint a gazdasági tevékenység. Magyarországon éppúgy,
mint Nyugaton hagyományos öltözetüket viselik, gyakori a nagy bajusz, a kalap és
a cigány anyanyelv használata, annak ellenére, hogy a befogadó társadalom idegenkedése
megnehezíti a dolgukat. Ők azonban büszkék arra, hogy ezt sikerült mind
megőrizniük, és ez nemcsak a cigány társadalmon belül bír presztízsértékkel, hanem
jólétet is sugall, legalábbis szülőhazájukban.
A gáborok előnye abból származott, hogy kihasználták többnyelvűségük és bátorságuk
előnyeit. Magyarország előttük is nyitva állt, éppúgy, mint számos erdélyi
magyar előtt. Aki nyugatabbra szeretett volna eljutni, annak is egyszerűbb volt Magyarországról
kiindulva továbbutazni.
Egy román kutató, aki egy Marosvásárhelyhez közeli község5 cigány lakosságát
kutatta, négy csoportra osztotta az ott élőket: „gáborok”, „magyar gáborok”, „sátrasok”
és „házi cigányok”. A „gáborok” és „magyar gáborok” lényegi különbsége az,
hogy az előbbiek a romani mellett a románt beszélik, és ortodoxok, míg a „magyar
gáborok” a romani mellett a magyart beszélik, és adventisták. Mindkét csoportnak
vélhetően azonos a ruházata. A „sátrasoknak”, akik ugyancsak románul beszélnek,
és az ortodoxoknak azonban már „hiányos” az öltözetük. A „házi cigányok” pedig
egyáltalán nem beszélik a romanit, és katolikus vallásúak. A szerző valamennyi közül
pedig a „magyar gáborokat” nevezi a leggazdagabbaknak (Voiculescu 2002).
Nyilvánvaló, hogy a tanulmányban említett „magyar gáborok” azok, akiket mi egyszerűen
gáboroknak nevezünk, és akik a románul beszélőket csak román cigányoknak
nevezik, és szigorúan elhatárolódnak tőlük.
A településen két nyelvi és vallási zóna létezik, a magyar meg a román, melyekben
értelemszerűen a megfelelő nyelvet beszélő két-két cigánycsoport lakik.
A szocializmus idején a magyar rész Marosvásárhely külvárosi ipari egységeihez állt közelebb,
a román részen pedig a mezőgazdasági szövetkezet volt. A magyarul beszélő cigányok
többnyire az építőiparban kezdtek el dolgozni, és elismert szakmákat szereztek.
A románul beszélő cigányok pedig a mezőgazdaságban és az építkezéseken betanított
munkásként próbáltak boldogulni. A román „gáboroknak”6 „apáról fiúra szálló” hagyományos
mesterségeik voltak, míg a „magyar gáborok” szőnyegek, függönyök és gyapjú
kereskedelmével foglalkoztak az ország egész területén; ezt a tevékenységet pedig hivatalos
engedéllyel folytathatták, és hatókörüket 1989 után Magyarországra is kiterjesztették
(Voiculescu 2002). Mind a négy cigány csoportnak megvolt tehát a saját niche-je, amelyben
5 Marosszentgyörgy község 6 kilométerre van Marosvásárhelytől Régen irányában (Voiculescu 2002).
6 A „román” jelzővel toldom ki a „gábor” etnonímiát annak érdekében, hogy a magyar olvasó véletlenül
se keverje össze a szerző által használt elnevezéseket.
147
tevékenykedtek. Amint a hagyományos tevékenységek veszítettek fontosságukból, a román
„gáborok” külföldi vendégmunkával próbáltak szerencsét, és a kereskedelembe is
bekapcsolódtak. Mára a román és magyar gáborok közti viszony ennek a változásnak
az eredménye: versengés a kereskedelmi erőforrásokért. Azonban függőségi viszony
is létezik: a magyar gáborok gyakran alkalmazzák a románokat, akik mellékesen máig
űzik hagyományos mesterségeiket (Voiculescu 2002). Noha a szerző nem említi, hogy
a magyar gáboroknak lett volna hagyományos mesterségük, de valószínűleg ők is rendelkeztek
valamiféle hagyományos szaktudással, csak akkoriban a kereskedelmet jövedelmezőbbnek
tartották.
Saját terepmunkám során felfigyeltem arra, hogy a „kultúra” kifejezést a gáborok
sokszor az „anyagi kultúrára”, azaz gazdagságra értik. Erre rájővén értettem meg,
hogy arra a kérdésemre: mi az, amit jobban szeretnek Magyarországon, mint Romániában?,
miért kaptam azt az eleinte értelmetlen választ, hogy itt több a kultúra, mint
otthon Romániában. A gazdagság és adventizmus összekapcsolódik, eredménye az
olyan cigány ember, amelyik nem lop, nem iszik, tiszta és… hogy mondjam… művelt!
Művelt pedig nemcsak a gábor lehet, hanem román is, magyar is, vagy bárki. A művelt
cigány ember a gáborok integrációs ideálja.
A nyelvi különbségeken túl nagyon fontos szerepe van az anyagi körülményeknek
a két „gábor” csoport szembenállásánál. A magyar „gáborok” szerint a románok
csak utánozzák őket, amikor gábornak nevezik magukat, és azért szegődtetik a
románokat, ha építkeznek, hogy ezzel is hangsúlyozzák „felsőbbrendűségüket”. A
gábor közösségben nagymértékű differenciálódás van folyamatban, mely alapvető
struktúrákat érint. Ezt a változást nagyjából az utóbbi két évtized gazdasági sikerei
okozták, és az új vallásosság csak tovább erősíti. Gazdasági sikerük alapja pedig az,
hogy a gáborok 1989 után a már meglévő kereskedelmi hálózataikat terjesztették ki
Magyarországra, majd azon túlra.
Tér és idő
Az általam vizsgált gáborcigány család tagjai Budapesten és környékén családi
házakat bérelnek, amelyben nagyszülők laknak együtt fiúgyermekeikkel, azok feleségeivel
meg gyermekeikkel. Migrációjuk során megőrizték a szerényebb anyagi
lehetőségekkel bíró cigányok családi modelljét. A saját és minél impozánsabb ház
státusszimbólum, de Magyarországon ez a funkció nem érvényesül, minthogy a rituális
tér, melynek kontextusában értelmet kap, otthon van.
A legtöbb romániai migráns státusvesztését az is fokozza, hogy az otthonihoz
képest sokkalta rosszabb körülmények között élnek Magyarországon; a lakterüket kizárólag
alvótérnek használják, és sok sorstársukkal megosztják. A gáborok magyarországi
lakhatási körülményei ugyanakkor nagyjából megegyeznek az otthoniakkal.
148
A cigányok nem szeretik a házon belüli WC-t. Irtózásuk alapja az a felfogás, hogy
a kiválasztás és az azzal összefüggő testrészek teljesen elkülönülnek az egyéb fizikai
szükségletektől. Ez a koncepció a legnyilvánvalóbban befolyásolja testükhöz való
viszonyukat és térhasználatukat. A két testrészt külön fogalmakkal illetik, az egyiket
„tisztának”, a másikat meg „tisztátalannak” nevezik. A hosszú szoknya és a felsőtest
mezítelensége, elsősorban a férfiaknál, ebből a képzetből fakad; ezért kell a vécét minél
távolabb helyezni a konyhától és más helyiségektől. Budapesti lakóhelyük tehát
néhány szempontból elősegíti a cigány illemek betartását, más szempontból azonban
megnehezíti, mert nincs lehetőség udvari árnyékszék felállítására. Noha otthon
drága házakat építenek udvari árnyékszékkel, magyarországi bérleményeik mind
rendelkeznek vécés fürdőszobával. Ezt ők legalább annyira lealacsonyítónak tartják,
mind a vendégmunkások a részleges hajléktalanságot. A romániai vendégmunkások
az időt két részre, télire és nyárira, illetve az otthon töltött meg külföldön töltött
időre tagolják. Egy felpörgetett időintervallum, amely lényegében a „normális” vagy
normálisnak vágyott életnek felel meg, és egy statikus, monoton időintervallum váltogatja
egymást. Az első nagyjából a téli hónapokra korlátozódik, meg a rövid idejű
hazalátogatásokra, és megpróbálja magába tömöríteni az egész év eseményeit. Az
utóbbi pedig a külföldön munkával eltöltött időszakot jelenti, amelyben a vendégmunkás
a legtöbb időt munkára próbálja fordítani, így akár több hónapig is dolgozhat
napi 12-14 órát, amíg haza nem megy eltölteni rituális értékű felpörgetett idejét.
A gáboroknál is fennáll az idő ilyen duális átélése, azonban náluk a kettő sokkal
kiegyensúlyozottabb, és gyakran épp ellentétes. A rituális idő azonban náluk is mindenképp
az otthon töltött pár hónapból áll. Ilyenkor köttetnek a házasságok, ilyenkor
történnek az egyéb hagyományőrző szertartások. A magyarországi életük azonban
elősegíti a vallásgyakorlást és a kereskedelmet, amely cigány létük fontos eleme,
szemben az „elidegenedett munkával”. Sokan már kicsi koruktól jártak Magyarországra,
itt nőttek fel, gyakran már nem is Magyarország a munkavégzésük helye,
hanem továbbutaznak a környező országokba. Azonban a legtöbbjük fejében meg
sem fordult a letelepedés. A két ország közötti ingaélet a minimális „vándorlét”, amit
már nehezen adnának fel. A vándor életmódból ennyi maradhatott meg, azonban az
semmiképp sem tűnt el! Nemcsak a gáborokra vagy más kelderás cigányokra nézve
tartom ezt a megállapítást helytállónak, hanem valamennyi félig asszimilálódott csoportra
is. A magyarországi kelderások „általában nem sokat törődnek pontos térbeli
elhelyezkedésükkel, sem egyénileg, sem közösségileg” (Stewart 1994, 123). Ez azt
is jelentette, hogy amikor a tanács máshová költöztette őket, akkor sem aggasztotta
őket a helyzet, és egyáltalában sehol nem rendezkednek be mindörökre, legyen az
lakás vagy földrajzi egység (Stewart 1994). Ez a gondolkodásmód a városi, letelepedett
romák esetében is jelen van lakásaikhoz való viszonyukban. Számos kelderásnál
pedig ez a „föld” iránti laza viszony segíti elő migrációjukat.
149
Romániai helyzetük
A gáborok szemszögéből a „cigány földrajz” némiképp eltér a kutatókétól, és
két területi csoportba szeretik besorolni magukat. A kelet-erdélyi sziklásabb területeken
élőket felföldieknek nevezik (Oprune), a Maros megyeieket pedig alföldieknek
(Telune). Utóbbiakat tartják a leggazdagabbaknak, ők vannak a társadalmi és gazdasági
hierarchia csúcsán, náluk találhatók a legbefolyásosabb „vajdák” – bulibások,
akik ezáltal más szerepet is töltenek be, mint a felföldieknél. Nekem egy Budapesten
élő etédi gáborcsalád magyarországi életét volt lehetőségem megismerni. Etéd
Hargita megye délnyugati részén fekvő székely-magyar községközpont: közigazgatásilag
Etédhez tartozik Énlaka, Kőrispatak, Küsmöd és Siklód.
A gáborcigányok gyakran mondják, hogy még otthon is jobban kijönnek a románokkal,
mint a magyarokkal. Ezt azonban nem saját falujukra értik, minthogy
ott alig egy román család él, ők pedig a falubeliekkel nagyon jóban vannak. Etéden
egy egész utcában gáborok laknak, akik mind rokonok. A falu másik végén pedig
magyar cigányok laknak, ők félig asszimilálódott falusi cigányok, és ők a legszegényebbek
a településen. A falubeliek tudják a gáborokról, hogy tisztességes emberek,
még a boltban is gyakran vásárolhatnak hitelre. Júniusban egy gábor asszony
temetésére mentek haza, amire sok falubeli eljött, mind fekete gyászruhába voltak
öltözve. Az iskolába pedig befogadják a hazaérkező gábor gyerekeket, hogy ne maradjanak
le tanulmányaikban.
Egy csíkszeredai kutatócsoport pár évvel ezelőtt a „roma és nem roma” lakosság
együttélésének három jellegzetes modelljét írta le több székelyföldi faluban.7
Ezek szerint beszélhetünk „teljes elkülönültségről”, „konfliktusos különélésről” és
„beépülő modellről” (Biró–Oláh 2002, 39). A „teljes elkülönülés” esetében a cigányok
külön társadalmat alkotnak, nem versengenek a magyarokkal az erőforrásokért,
a cigányok gazdagok, és nagyon erős a közösségi és hagyománytudatuk.
Adóikat befizetik, felekezeti életük önálló, a helyi politika pedig nem érdekli őket.
A „konfliktusos különélés” esetében ugyancsak ritka a kapcsolat a magyarok és cigányok
között, azonban éppen ellenkező okból: a cigányság szegény, nem kíván
részt venni semmilyen közösségi munkában, az iskoláztatás rövid idejű, és a családi
pótlék megszerzését célozza. Az egyházzal és egészségügyi intézményekkel sem
állnak kapcsolatban, gyakran pedig a cigányság belső szerkezete is rétegződött és
konfliktusos. Adókat nem fizetnek, a helyiek pedig azzal vádolják őket, hogy gyakran
megdézsmálják veteményeiket, és sokan koldulásból élnek. Végül a „beépülő
modell” olyan elesett romákat ír le, akik a magyar társadalomtól való teljes függő-
7 A KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja az Open Society Institute által támogatott
program keretében végezték kutatásaikat Homoródalmáson, Kászonaltízen, Korondon, Kozmáson,
Máréfalván, Nyárádkarácsonon, Oltszemen és Tekerőpatakon.
150
ségben élnek. Napszámosként dolgoznak a helyi gazdáknál, és erdei gyümölcsöket
gyűjtögetnek (Biró–Oláh 2002).
Etéden a magyar–cigány együttélés árnyaltabb, mint hogy a fenti kategóriák
valamelyike egyedül ki tudná fejezni az ottani kapcsolatokat. A faluban nemcsak a
gáborok laknak, hanem olyan más cigányok, akik viszonya a magyarokhoz leginkább
a „konfliktusos különélésnek” felelne meg. 1997 őszén sikerült testvérvárosi
kapcsolatot kialakítani a hollandiai Hardenberg városával. A kapcsolat állandó segélyezéssel
is jár, és már az első látogatások idején kiderült, hogy a rászorulók többnyire
a község cigány lakosságából kerülnek majd ki. A polgármester véleménye
azonban megdöbbentette a hollandokat: „Legjobb lenne, ha autóbuszokra raknák,
és elvinnék őket.”8
Az etédi gáborok és magyarok viszonyát a „teljes elkülönültséggel” jellemezhetjük.
Az említett kutatás a „teljes elkülönültséget” a nyárádkarácsoni cigány társadalom
kapcsán írta le. Tudni kell azonban, hogy a gáborok társadalmának legnemesebb
és leggazdagabb ága a karácsonyfalvi (nyárádkarácsoni) közösség, és
a falubeliek idegenkedésének oka többnyire nem a gáborok nemzetisége, hanem
mert a gáborok minden házat felvásárolnak, földet szintúgy, és a magyaroknak az
az érzésük, hogy lassan az egész község a gáboroké lesz. Tény, hogy a karácsonyfalvi
gáborok minden olyan ingatlant megvesznek, amelynek tulajdonosa megszorul,
illetve meghal. A magyaroknak pénzre van szükségük, a gáboroknak pedig több
házra a fiatal családtagok számára. Az etédi gáborok szerényebb anyagi helyzetűek,
és saját házakat építenek, ez is oka lehet annak, hogy a többségi lakosság befogadóbb
velük szemben. Etéd falujában mintegy 1100-an élnek, harmaduk cigány.9
Mátéék nagycsaládja Budapesten 2007-ben 30 fővel képviselteti magát, köztük öszszesen
négy 5 évnél fiatalabb gyermek van. Mátéék 50 falubeli gáborcigány nevét is
felsorolták, emellett a gáborok lakta utcáról azt mondták, hogy 20-25 ház lehet rajta,
mindegyikben legalább öten laknak. Az így kapott szám 100-125 etédi gáborral számol.
Ha pedig a magyar házi cigányokat is hozzáadjuk, akkor egy sokkal nagyobb
számot kapunk, ami inkább megfelel a környékbeliek véleményének.10
A gáborcigányok elég régóta ott élnek ahhoz, hogy a helyi falusi társadalomba
integrálódjanak. Máté és apja a XIX. század közepéig vezeti vissza családfájukat.
Azonban a gáborok sosem voltak kizárólagosan a falu világának a részei. Késői letelepedésük
után is olyan szabadmesterségeket űztek, amik nem kötötték őket a
8 Etéd Község Lapja. 2004. augusztus, 13. sz.
9 Bajna György: Romlás ellen munkával, áldozatvállalással. Hargita Népe, 2006. augusztus 30. XVIII. évf.
193. szám.
10 A fenti állításokat nem volt módomban ellenőrizni, azonban ha a romániai romák valós számának
becsléséhez bevett két-háromszoros szorzót alkalmazom, akkor a gáborok becslése nagyjából megegyezik
a szakértőivel.
151
földhöz. A család mindig is pálinkaüstözéssel és csatornázással foglalkozott. Valószínűleg
ők készítették Etéd valamennyi régi házának az ereszrendszerét, illetve az
ő üstjeikben főzték a szilvapálinkát.
Manapság már nemcsak a cigányok végeznek szolgálatot a magyarok részére,
hanem ez fordítva is igaz. A cigány asszonyok ruháikat egy falubeli magyar nőnél
varratják, aki maga is Magyarországra jár dolgozni, itt azonban nem varr. Ez nemcsak
az etédiekre vonatkozik, hanem más gábor közösségnél is előfordul (l. Tesfay
2005a). A hagyományos ruhák megvarrása az otthon töltött rituális időszakra esik.
Addig a nők összegyűjtik az anyagokat, elképzelik, hogy mindegyikből milyen ruhadarab
fog majd születni, és télen megvarratják a magyar varrónőnél, mivel egyikük
sem ért ehhez.11 A magyarok tudását viszont a gáborok nyelvtudásban múlják felül,
mivel utazgatásaik alkalmával megtanulhattak románul, míg Etéden még a fiatalok
között is ritka az, aki beszéli a nyelvet.
Ezenkívül a magyarokat és gáborokat a vallás is összeköti. Etéd és a hozzá tartozó
négy falu vallási összetétele igencsak változatos egy székely községhez képest. A
többségi reformátusokon kívül van még félezer katolikus is, és majdnem ugyananynyi
neoprotestáns vallású. A gáborok mindaddig kimaradtak a falu vallásos életéből,
míg rá nem találtak egy olyan vallásra, amely többet változtatott hagyományos értékrendjükön
tíz év alatt, mint a beolvasztó szocialista politika fél évszázad során. Az
etédi gáborok nagy része mára már adventista, és gyerekeiket is az „új” vallás szellemében
nevelik. A vallási közösség Budapesten is befogadó a gáborokkal szemben.
Nem cigányokként, hanem igazhívő emberekként tekintenek rájuk, amely szoros és
bizalmas kapcsolatot teremt közöttük. A gyermekek jobban szeretik Budapestet, mivel
több időt töltenek itt, és több a barátjuk. Amikor otthon vannak, a gábor gyerekek
inkább egymás között játszanak, hiszen olyan rokon gyerekekkel is találkoznak,
akik az év többi részét tőlük távolabb töltötték. Az idő nagy része rokonlátogatásokkal
és ünnepekkel telik el, ráadásul a rokon-szomszédok is ritkábban találkozhattak
év közben. A szombati istentisztelet után azonban a falu többi „adventista gyermekével”
is találkozhatnak.
A Budapestre vezető úton
Szóljunk az útról, amely összeköti szülőföldi életüket, tehát a hagyományok rituális
helyszínét magyarországi életükkel, tehát a profán, gazdasági hellyel. Ennek az
útnak elsősorban szimbolikus tartalma, mintsem földrajzi meghatározása fontos.
A legtöbb cigány csoportnál a nomád életmód átalakult, és ez az átalakulás
Kelet-Európában a XX. században gyorsult fel. Az úgymond letelepedett cigánykö-
11 A hagyományos gábor viselet részletes leírásához, valamint identitásuk és viseletük kapcsolatáról l.
Tesfay 2005a.
152
zösségek kapcsán sem tartanám helyesnek azt a kijelentést, hogy a „nomadizmus”
minden esetben megszűnt. Az, hogy sikeresen ellenálltak a többségi társadalmi normák
befogadásának, annak a következménye, hogy a nomád életforma nem szűnt
meg, csupán átalakult. A romák ethoszának fontos része a függetlenség, szabadság,
a vándorlás.
Ha a hagyományos sátras vándorélet át is alakult, az alapvető kulturális jegyek
fennmaradtak. Endogám társadalmuk megköveteli, hogy párjukat valamelyik
gáborcigány nemzetségből válasszák ki. Ugyanakkor a nemzetségek között is létezik
egy ranglétra, amely szabályozza, hogy a pár mindkét tagja nagyjából egyformán
előkelő családból származzon. Előkelőnek lenni a gáboroknál nagymértékben
gazdasági fogalom, minthogy a hagyományőrzés szempontjából mindegyik nemzetség
többnyire egyformán eltökélt. Pontos ismereteik vannak egy-egy nemzetség,
család vagyoni helyzetéről, így előre ki tudják számítani, hogy melyek azok a családok,
ahol lányaikat férjhez tudják majd adni. Ennek érdekében több száz kilométert
is utaznak. Ha tudomást szereznek róla, hogy valamelyik családnál férjhez
adandó lány van, akkor elmennek egy családi látogatásra, és lehet, hogy rögtön meg
is egyeznek a házasságkötésben. Mielőtt jelenlegi magyarországi kettős életüket elkezdték
volna, Mátéék hasonlóan éltek Romániában. A szocializmus évtizedei után,
amikor a községhez való kötöttség, illetve a kényszerű munkavállalás miatt nehéz
volt a cigányok számára vándorló életüket folytatni, a kelet-európai kapitalizmus
hajnalán az öreg Máté is elindult új lehetőségeket felfedezni. Noha egyéb cigánycsoportok
még 1990 előtt is kijártak Magyarországra, sőt, talán messzebb is, az öreg
Máté csak 1991-ben indult el Törökországba, mint oly sokan akkoriban, különböző
elektronikai cikkeket vásárolni. A törökországi „kereskedőturizmus” nemcsak Romániában
létezett, hanem több délkelet-európai országban is. Egy bolgár antropológus
nagyon vázlatosan számol be erről, kiemelve, hogy Bulgáriában nagyon nagy
számban a romák vállalkoztak ezekre az utakra, őket követték a bolgárok. Egy ilyen
kereskedelmi út etnográfiai leírása során román buszokat is említ, valószínűleg ennek
a fajta „turizmusnak” a romániai változata sem különbözött lényegesen az általa
megfigyeltektől (Konstantinov 1996). A karácsonyfalvi gáboroknál egy külön stratégia
részeként léteztek az úgynevezett zepterkocsik (Gagyi 2002, 58). Törökországi
útjaikon kívül ugyanezzel a kifejezéssel illették a magyarok és cigányok közös használtautó-
kereskedését.12
Ekkor szerezték be legtöbben első színes tévéjüket, videólejátszójukat, magnójukat
vagy a különböző konyhai robotgépeket. Sokan másodkézből jutottak hozzájuk,
olyanoktól vásárolva fel ezeket, mint öreg Máté, aki nem félt belevágni egy
12 Gagyi József úgy írja le a zepterkocsi jelenséget, hogy annak során magyarok autójukkal, sofőrként
Törökországba vitték a cigányokat, akik ott leginkább Zepter típusú edényeket vásároltak, hogy itthon
kereskedjenek velük (Gagyi 2002, 58).
153
ilyen útba, és rendelkezett elég információval arról, hogy hol szerezheti be az árut
a legolcsóbban. Azelőtt sem volt azonban állandó lakhelye Etéd. Öreg Máté húsz
évet dolgozott a bánáti vasipari központban, Resicabányán, mellette bádogoskodott
és kereskedett. A bádogosság mindig is az alapfoglalkozás, az ősi foglalkozás volt,
amelyet nehezen hagynának el.
A két iskoláskorú fiú nagyjából úgy nőtt fel, mint ma saját gyermekeik. Az év
nagy részét Resicabányán töltötték, a telet pedig otthon (vö. Gagyi 2002, 50). A téli
hónapokban az etédi iskolába jártak pótolni az anyagot, azonban egy resicabányai
iskolába voltak beíratva. Nem sok évet töltöttek az iskolapadban, részben mivel a
gáborok eszmerendszerében a sikeres élet megvalósításához nincs szükség középés
felsőfokú tanulmányokra, de vándorló életmódjuk amúgy is megnehezítette a
rendszeres iskolába járást. Törökország után ugyanis számtalan európai országot
bejárt az öreg Máté, néhány országban a nyelvet is megtanulta, végül Magyarországra
került, ahol eleinte nem voltak papírjai. Ez abban is megakadályozta, hogy gyermekeit
iskolába járassa. Rupi 15, Máté 17 évesen került Magyarországra; öt, illetve
nyolc elvégzett osztállyal rendelkeznek. Unokatestvérük, Karcsi pedig csak az első
két osztályt járta ki, a másodikat azonban kétszer. Az iskolázatlanság igen általános
a gáborcigányok körében, sokan panaszkodtak, hogy nem volt lehetőségük tanulni,
pedig szerettek volna. Azonban csak az idegen nyelvek tanulását tartják fontosnak,
mert anélkül nehezen boldogulnak külföldön. Sokan nagyon fejlett nyelvérzékkel
rendelkeznek, hallásból képesek megtanulni egy nyelvet olyan szinten, hogy az
munkájukhoz és mindennapi boldogulásukhoz elég legyen. Legtöbb gondjuk az
angollal akad, emiatt nagy-britanniai próbálkozásaik mindig sikertelenebbek, mint
a franciaországiak vagy németországiak. Általában azt nyilatkozták, hogy költenének
nyelvtanulásra, ha olyan tanárt találnának, aki tudna hozzájuk igazodni. A szülőfalujukba
szóló meghívások gyakran úgy hangzottak, hogy kapok ételt és fizetséget,
megismerhetem a gáborok eredeti életét, én meg megtanítom őket angolra, hogy
tudjanak Angliába is kimenni. A karácsonyfalviak is hajlandók befektetni a nyelvtanulásba,
jóllehet a gádzsó iskolát nem tartják sokra. (Biró–Oláh 2002).
Máté és Rupi 1998-ban jöttek ki Magyarországra, amikor elég idősek voltak ahhoz,
hogy apjuk mesterségét űzzék. Nem mindig laktak Budapesten, eleinte ők is
egy Pest megyei településen találtak maguknak szállást. Munkakörük nem követelte
meg, hogy nagyvárosban lakjanak. Tíz év alatt alapítottak egy bt.-t, így teljesen legálisan
élnek és dolgoznak Magyarországon.
A nagy család négy autóval rendelkezik, amikor dolgozni mennek, gyakran
mind a néggyel nekiindulnak az útnak. A négy autóba azonban semmiképp nem
férnének be mindannyian, így nem egyszerre jönnek ki Magyarországra, illetve
mennek haza. Nem is használják mindannyian az autót. Az asszonyok leggyakrabban
tömegközlekedéssel kell, hogy utazzanak. Egy-egy családtag, ha nem rendel154
kezik jogosítvánnyal, busszal utazik ki Magyarországra is, nem pedig autóval. A
nyelvtudás mellett a jogosítvány birtoklása jelenti a másik fontos képességet, mivel
autó nélkül nem tudnának sikeresen tevékenykedni. Sikeres budapesti kereskedő
oláhcigányokról írták, hogy „naponta nagy területeket járnak be, elengedhetetlen
munkaeszközük az autó. Leginkább a város erőforrásaiból igyekeznek meríteni, de
nem ritkák a vidékre irányuló utak, sőt külföldre is ellátogatnak – leginkább a környező
országokba –, ha valami jónak ígérkező üzlet híre felmerül” (Hajnal 2000). Az
etédi gáborok munkavégzése nagyjából ugyanilyen struktúrán alapul, jóllehet náluk
a vidéki és külföldi utak elsőbbséget élveznek a fővárosba irányulókhoz képest
az áruk beszerzésekor. Az autó valamennyi oláhcigány közösség számára létfontosságú,
és nagy presztízsértékkel bír, akár Kanadában, Párizsban, Budapesten vagy
Karácsonyfalván (Hajnal 2002; Williams 2000; Gagyi 2002).
Mátéék tehát már tíz éve vannak folyamatosan Magyarországon. Ez alatt a tíz év
alatt az igény a csatornázásra jelentősen csökkent, és jövedelmüket más forrásokból
egészítik ki. Így válhatott Magyarország csupán tranzitországgá, lakhellyé. Itt laknak,
hogy közelebb lehessenek „munkahelyükhöz”, és mivel már megszokták. Igazából
sem ide, sem otthoni etédi környezetükhöz nem tartoznak igazán, mégis mindkét
helyen megvan az ismeretségi körük, és jól érzik magukat. Eleinte valójában a jobb
kereseti és üzleti lehetőség vonzotta a gáborokat Magyarországra, mára azonban befogadó
országuk sokkal többet jelent számukra ennél. A két lakhelyük közötti időszakos
ingázás a munkájukkal összhangban fenntartja bennük azt a képzetet, hogy
őseikhez hasonlóan vándoréletet élnek. A gábor lét mindemellett Romániához köti
őket. Csak ott építkeznek, és kötelességük a fontosabb társadalmi eseményekre
hazamenni ahhoz, hogy ne legyenek kitagadva abból a közösségből, melynek oly
büszke tagjai (Tesfay 2005b).
A létfenntartás eszközei
Figyelembe véve a családok létszámát, azt, hogy bérelt házakban laknak, otthon
meg saját házaik épülőben vannak, sokkal több kiadásuk van havonta, mint egy átlagos
magyar embernek. Mátéék a 11 főre havi 150 ezer forint körüli összeget fizetnek a
lakhatásért. Az étkezés igen fontos számukra, és minden ebédnek megadják a módját.
Emellett a háztartást három férfikéz tartja fenn. A hét legtöbb napját az asszonyok
a gyermekekkel töltik otthon, a férfiak pedig távol dolgoznak. Gyakran alig péntek
délután térnek haza, a családban tölteni a szombatot, mely vallásuk szerint a hét pihenőnapja.
Előfordul azonban, hogy hetekig, sőt hónapokig hiányoznak otthonról.
A férfiak munkaszerzési módja elég egyszerű. Igaz, hogy ritkán hirdetik is magukat,
de nagyrészt látatlanban indulnak el munkát keresni. Vannak kapcsolataik,
régi alkalmazók, akik további ismerőseiknek javasolják őket, ezért mobiltelefonon
155
mindig elérhetők, telefonszámukat pedig sosem felejtik el megadni a lehető alkalmazónak.
Mégis egy átlagos munkanapjuk úgy zajlik, hogy beülnek autóikba, amelyek
tele vannak szerszámokkal, munkaeszközökkel s eladásra szánt áruval, és nekivágnak
az országútnak. Amint elérnek egy faluba, ott körbekocsikáznak, és becsengetnek
minden házhoz, amelynek ereszrendszerén javítandót vélnek felfedezni, illetve
ahol az még nincs kiépítve. Ilyenkor felajánlják segítségüket, talán alkudoznak
a tulajdonossal. Ha az első próbálkozás nem jött be, akkor meg lehet próbálkozni
egy edénykészlettel. Nyár elején mind a nők, mind a férfiak edénykészletekkel kereskednek.
Az olcsóbbik 15 000 forint, a nagyobb darabszámú, jobb anyagból előállított
készlet pedig 25 000. Ezekkel az árakkal 20-30%-os profitot tudnak elérni,
ezért ennél olcsóbban nem árulják. Lealkudni is csak addig lehet, amíg a rajta szerzett
nyereség nem csökken a 20% alá, az alatt ugyanis nekik nem éri meg eladni.
Hagyományos ruházatukon is változtatnak a külföldön dolgozó gáborcigányok. A
nők esetében a ruházat megőrzésének fontossága nagyobb, mint a kereseti lehetőségek
maximalizálása, a férfiak azonban lemondtak a kalapról, amit túl kirívónak
tekintenek. A sötét és élére vasalt nadrág, fehér ing és zakó már nem üt el annyira
a normától (vö. Tesfay 2005a). A bajusz is sok esetben megmarad. Nem igaz, hogy
a gáborok esetében olyan „láthatatlansági stratégiáról” beszélhetünk, mint a párizsi
romák esetében (Williams 1982). Otthon pedig épp ellenkezően, a gábor viselettel
a többségi társadalom szemében is magasabb státushoz jutnak.
A tetemes benzin- és szállásköltség mellett is nyereségesek. Van, hogy a csatornázás
alig fedezi az albérlet költségeit, így a kiegészítő tevékenység „életmentő” fontosságú.
Általában pedig sok egyebet is árulnak az edénykészletek mellett; minden
apróságot, amit alacsony áron be lehet szerezni, és van rá némi kereslet. Az asszonyok
is járnak piacozni, például láb-, térd- és tenyérvédőket árulnak. Az árukat Magyarországon
szerzik be, piacokon, ahol jó ismeretségekkel rendelkeznek főleg az arab árusok
körében. Tőlük a piaci ár alatt tudnak nagyobb mennyiségben árut beszerezni.
Más országokba a magasabb profit vonzza őket. Többnyire olyan országokba
járnak, ahol már rendelkeznek megfelelő kapcsolatrendszerrel és nyelvi ismeretekkel.
Szlovéniában például már ismerik a piacokat és a legolcsóbb szállásokat. A
schengeni csatlakozás könnyítheti a dolgukat, és talán előtérbe kerül majd a kockázatmentes
nemzetközi kereskedelem. Románia és Magyarország között nem próbálkoznak,
mert a vámosok sokszor feltételezik, hogy saját ruháikat, amelyből egy
gáborcigány asszonynak meglehetően sok van, eladásra szánják. Angliában az ottani
gáborok segítségével találták meg a piacot, azonban a nyelvismeret nélkül nehéz
volt számukra a kereskedés. Ennek ellenére le voltak nyűgözve a londoni kozmopolitizmustól
és kultúrától.
A csatornázás gyakran háttérbe szorul. Tudják, hogy egyre csökken az igény
az ilyen jellegű tevékenység iránt, mégis ragaszkodnak mesterségükhöz. De míg
156
egykor maguk munkálták meg a fémlemezeket, ma már erről teljesen lemondtak.
„Olyan olcsón meg lehet venni a kész anyagot, hogy azt nem éri meg nekünk csinálni.
Meg nem is tudjuk, helyünk sincs itt, szerszámaink sincsenek, aztán meg
úton vagyunk…” Azután meg elmesélte, hogy kiktől szoktak vásárolni, hogy évek
óta ugyanazoktól veszik meg az anyagot, mégis milyen jól jön, hogy gyorsan tud
fejben számolni. Ezért kell az iskola! Épp pár héttel azelőtt történt, hogy egyik műhelynél
többet számoltak fel, mint amennyit fizetniük kellett volna. Erre már rájött,
azonban nem szólt, annyit mondott az árusnak, „ezt Isten majd megfizeti, jó napot”,
és ezzel elment. A következő alkalommal más híján ugyanoda kellett visszatérniük,
ugyanahhoz az eladóhoz. Ekkor azonban az eladó nagyon elszámította magát, és
kétszeres mennyiségű anyagot adott ki fele áron. Az öreg nem szólt semmit, mivel
„ez volt Isten büntetése”. A következő alkalommal tisztázták az ügyet, az eladó elismerte,
hogy akarattal csapta be őket, illetve, hogy második alkalommal saját magát
csapta be. Csodálkozott a gáborok matematikai tudásán, és azóta tisztességes ügyfélként
kezeli őket.
Az ereszcsatorna anyagára benne van a gáborok által elkért árban. Ők számítják
ki, hogy az adott munkához milyen mennyiségű anyag szükséges. Nem csalnak,
mert Istennek a tisztességes munka tetszik, ők meg szakemberek, jó munkát
végeznek, és azt meg kell fizetni. A munkával a ház nagyságának függvényében
egy-két nap alatt végeznek. 100-150 000 forintot kérnek egy ereszépítésért. Az ár
reálisnak számít: egy 100 m2-es háznak a legolcsóbb horgonyzott, 33-as, normálméretnek
számító eresszel való ellátása 50 000 forintba kerül. Az ereszcsatornák
szerelési díja pedig 1000–1200 forint/folyóméter. Ez a díj a 100 m2-es házra számítva
még 50 000 forintnak felel meg. Azaz az egész munka kerülne 100 000 forintba
egy, magát az interneten is hirdető nagyobb vállalkozásnál. Az anyag ára
persze lehet a fenti tízszerese is, mivel a legolcsóbbnak számító és közkedvelt horgonyzott
termékek és az ugyanolyan méretű legdrágább, vörösréz ereszelemek
közötti árkülönbség 16 000 forint! A munkadíj azonban mindig egyforma, ami 4-5
részre oszlik, de persze a közös családi kasszába kerül. „A jó időkben havi több
milliót is lehetett keresni” – mondja Rupi, és sajnálkozva hozzáfűzi, hogy mostanában
van hónap, hogy alig egy-két munkára kérik fel. Tudatában vannak, hogy
már Magyarországon is leáldozott az ősi mesterségüknek, de nem mondanának
le a bádogosságról. Mindemellett intenzívebben űznek kereskedelmi tevékenységet,
mely során könnyebb alkalmazkodni a változó piachoz. Ennek érdekében
más országok piacain is kísérleteznek, mivel meggyőződésük, hogy a magyar vásárlóerő
is hanyatlóban van, nemcsak a termékeik iránti igény. Románia fő hátrányának
ugyancsak az alacsony vásárlóerőt említik, pedig ott rengeteg a csatorna
nélküli ház is. A kereskedelmet azonban semmiképp sem tekinthetjük új keletű
tevékenységnek. Még Mátéék csatornás visszamenői is foglalkoztak kereskede157
lemmel, nem beszélve a közismert cigány lókereskedelemről. Kereskedelmüket
úgy írták le, hogy „pénzt csinálnak pénzből”, azaz pénzért vesznek árut, azt
majd drágábban eladják anélkül, hogy bármit is változtatnának az áru minőségén
(Stewart 1994).
Akkulturáció vagy vallási ébredés?
Érdekes jelenség a gáborcigányok „adaptációs” folyamatában a különböző
neoprotestáns vallások felvétele és a vallásos előírások szigorú követése. A kamaszkorú
Karcsi a keresztelési szertartáson még nem esett át, tehát még nem szigorúan
tagja az egyháznak, mégis mára hitbuzgó adventista, aki lelkesen beszámol családja,
„fajtája megvilágosodásáról” és a vallásfelvétel óta bekövetkezett változásokról úgy
személyes, mint csoportos szinten.
A hagyományőrző cigány csoportok mindig is folyamatos átalakulásban vannak.
Lassú folyamat ez, melyet az tett lehetővé, hogy mikrotársadalmukba zárkózva, hagyományos
életvitelüket tudták folytatni. Azonban ennek tudatosításában a hagyományos
élet a létfenntartás eszközéből életcéljukká vált. Bizonyos kulturális elemek
számukra a fennmaradást jelentik, és nem a hanyatlást. Általában a technika és az élvezeti
szerek területén folytak ezek az alkalmazkodások. A lovas szekeret olyan mértékben
felváltotta a személygépkocsi, hogy egy épelméjűnek tekintett gáborcigánynak
meg kell, hogy legyen a vezetői engedélye. A jogosítvány megszerzéséhez szükséges
tudást – írás, olvasás – kötelezőnek tekintik. A saját autó pedig a mobilitás jelképeként
bekerült a gábor kultúra sajátosságai közé. A fiatalok szeretik a divatos
telefonokat, szeretnek gyorsan vezetni, és szeretik a külföldi autókat. Az esküvőkön
nagy mennyiségben fogyasztanak energiaitalokat és Unicumot. Ennél mélyrehatóbbak
azonban azok az átvett kulturális jegyek, amelyeket sokkal nehezebben fogad el
a többség, például a nyelv, a vallás, a rítusok és az ezekből fakadó viselkedésformák.
A gáborok, nyelvhasználatukat illetően évszázadok óta kétnyelvűek, és számos idegen
nyelvet ismernek. Úgy érzik, hogy ha egy nép elveszíti a nyelvét, akkor az a nép
is elveszik.
A vallásosság megjelenése azonban igen érdekes jelenség. Amíg meg nem ismerkednek
valamely neoprotestáns vallással, a gáborok a helyi többség vallását veszik
fel, de nem gyakorolják azt. Pedig az áttérésben semmilyen kényszerítő vagy
ösztönző tényező nem játszik szerepet, mégsem válnak soha gyakorló reformátussá
vagy katolikussá. A neoprotestáns vallások iránti érdeklődés a cigányok körében
nem korlátozódik a gáborokra. Ezek az egyházak nagy teret hódítottak az utóbbi
években a nyugat- és kelet-európai országokban egyaránt. Szűz terepet találtak a
szegénységben élő és lelki vigaszra váró, valamint a szocializmus ateizmusa által
hitetlenségben nevelkedett rétegek körében.
158
A romániai közvélemény „cigány vallásnak” tekinti a pünkösdizmust. A gáborcigányok
többnyire a pünkösdi vagy az adventi irányzathoz tartozó vallások valamelyikét
vették fel az utóbbi évek során, ez azonban nem tekinthető tipikus
akkulturációs folyamatnak. Mielőtt tudomást szereztek volna az „új” vallásról, a
gáborok a környezetük vallásához idomultak, így sokan reformátusnak vallották
magukat, a hitelvekkel azonban nem voltak tisztában, és csak az ősi istenképüket
volt hivatott a többiek számára alátámasztani. Az igazi érdeklődést azonban az olyan
kisebb gyülekezetek keltették fel, amelyek élesen elkülönülnek a nagy keresztény
egyházak tanításaitól, internacionalizmust, egyenlőséget és egységet hirdetnek. Ekképp
nemhogy átvennék a többségi társadalom vallását, de élesen szembe is helyezkednek
azzal, és részévé válnak egy alakuló egyetemes vallásnak és társadalomnak,
amelyben saját hagyományaikat megőrizve élvezhetik az egyenlőséget.
Karácsonyfalván az első adventista a faluban a hetvenes években tért meg, és
utólag ő vált a falu egyik legsikeresebb gáborává, akit a magyarok a cigányok „vajdájaként”,
bulibásként ismertek (Gagyi 2002). Gagyi József interjúalanyainak egyike
úgy nyilatkozik, hogy az, hogy ennyien járnak autóval, a Jóistennek köszönhető. A
Jóisten azzal segítette meg a karácsonyfalvi cigányokat, mert közel kerültek hozzá,
mert átálltak, akkor azért adta a Jóisten a gazdagságot. A hit és az anyagi világ kapcsolata
tehát a gáborok képzeletében is él, ez a kauzális viszony azonban épp az
ellentettje annak, amit a kívülállók feltételeznek.
Mátéék családja 2000 környékén vált adventistává, miután az adventizmus azelőtt
már megjelent náluk a családban. Elmondásuk szerint nem szervezett térítés
útján vették fel a vallást, hanem a megtérésnek egy igencsak romantikus magyarázata
van: Mátéék anyja, Lídia egyik éjszaka valósághű rémálmot látott, amelyben a világvége
elevenedett meg előtte. Ő meg a családja egy nagy szakadék egyik oldalán
álltak, a többi embert a szakadék túlsó oldalán háború pusztította. Ekkor az asszony
megígérte Istennek, hogy ha a legközelebbi szombaton nem megy el a templomba,
hadd legyen ugyanaz a sorsuk, akár a többi embernek az álomban. Az asszony azóta
is hívő. Azért eshetett a választás az adventista egyházra, mivel férje nővére már kapcsolatban
állt az új vallással, és valószínűleg tőle is hallhatta azokat az apokaliptikus
elképzeléseket, amelyek utólag az álomhoz is elvezettek. Így családjukban ő volt az
első, aki megtért, őt követték gyermekei, azok feleségei és az unokák, akiket már az
új vallásuk szellemében nevelnek, míg felnőtt korukban eldönthetik, hogy megkeresztelkednek-
e, vagy sem. Férje azonban máig sem keresztelkedett meg, neki többet
ér egy pohár pálinka, mint az Isten – mondja a felesége.
És valóban, az adventizmus beillesztése hagyományos életvitelükbe olyan kulturális
hagyományok feladásával járt, amelyek századokon keresztül jelképezték
a „cigány jellemet”. Le kellett mondaniuk a táncról, a zenélésről, az ékszerviselésről,
a sertésfogyasztásról, a fiatalkori házasságról. Az alkoholfogyasztást meg a do159
hányzást teljes mértékben mellőzni kell, és ezt be is tartják, pedig ismert, hogy a
kelderásoknál az alkoholfogyasztás szimbolikus értékkel bír. Úgy tartják, hogy az
erősíti a férfit, és általa lehet felkészülni a mulatságokra, amelyek minden alkalommal
fontos társadalmi események (Stewart 1994).
Lemondtak az ékszerek viseléséről, a férfiak nem viselnek drága órákat meg
karkötőket, a nők pedig lenézik azokat, akik érméket fűznek a hajukba, vagy aranyat
hordanak. Ezt is egy nagy hagyomány feladásának lehet tekinteni. Fraser szerint
„mindkét nemre és minden korosztályra jellemző az ékszerek szeretete és viselete,
ami régóta megfigyelhető a cigányoknál” (Fraser 1996, 114).
Megtartják a napi imaidőket, az étkezéssel kapcsolatos áldásokat, és lehetőség
szerint minden szombaton eljárnak az imaházba. A szombatot is ugyanilyen buzgósággal
tartják. Ilyenkor nem szabad vásárolniuk, de elfogadni sem szabad olyasmit,
ami egy másik adventista részéről aznapi vásárlást igényelt. A tánccal és a zenéléssel
kapcsolatos gyengébb tilalmakat nem mindenki tartja be, de több tiszteletben részesítik
azokat, akik ezt is képesek megtartani.
A gáborok ezáltal két közösség részévé válnak: saját etnikai közösségüké és egy
univerzális, etnikai és politikai határokon átívelő vallási közösségé. Mindegyikben
egyformán megtalálják a helyüket, sőt mindkét közösségen belül kezdenek kialakulni
azok a halmazmetszetek, amelyekkel a kapcsolat szorosabbá válik, mint a két
tábor egymást nem fedő tagjaival. Így az imaházban a gáborok egy csoportot alkotnak,
jóllehet egyedül ekkor találkoznak etédiek karácsonyfalviakkal vagy másokkal.
Ilyenkor egymás között anyanyelven köszönnek: Pace, ami annyit tesz „béke”: latin
eredetű szó, melyet a román közvetítésével vettek át. A mulatságok társadalmi kohéziós
szerepe a szombati imaházakra hárult, így mondhatni csak a funkció hordozója
változott. Ugyanígy a gábor közösségen belül is az imaidők és áldásadások miatt a
vallás által is kapcsolatban álló egyének, családtagok inkább összejárnak. A leggyakrabban
felkeresett imaház a Bosnyák tér közelében található, és amikor idejük van,
ide járnak a gáborok. Utazgatásaik során minél több imaház szükséges ahhoz, hogy
teljesíteni tudják vallási kötelességeiket. Egyik szombaton azért kellett Máténak és
Rupinak a Bosnyák téri imaházba mennie, mert másnap elutaztak, és csak ott volt
aznap úrvacsoravétel, amiről lemaradnak, ha az utazás előtt nem teszik meg.
Az egyház pedig sokkal könnyebbé teszi számukra az idegen országok felfedezését.
Az egyházi közösség kapcsolatai révén könnyedén megoldható, hogy egy
teljesen idegen országban valamelyik hittársuk (gábor és nem gábor egyaránt!) fogadja
őket, és segítséget nyújtson. Így a piacok megtalálása még könnyebbé válik,
és semmilyen veszélynek nincsenek kitéve. A hitéletüket pedig változatlanul folytathatják,
beleértve a szombati imaházat.
Még egy pozitívum, hogy a gyengén iskolázott cigányoknak vallási okból kötelező
a Bibliát, Ellen G. White könyveit olvasni, és tartalmukon elgondolkodni. A
160
Biblia magyar és cigány nyelven egyaránt kapható az imaházaknál, így akár saját
nyelvük írásával is kapcsolatba kerülhetnek. Mindez bizonyos mértékben kiegészíti
hiányos műveltségüket, és a jogosítvány megszerzéséhez szükséges írni-olvasni
tudást is meghaladja. Ennek hatása érdekesen megmutatkozik beszédstílusukban.
Az idősebbek székelyes magyar akcentusával ellentétben a fiatalabb adventista cigányok
szókincse és hanglejtése régies és mesterkélt. Prédikációkban elhangzott kifejezéseket
ültetnek át a mindennapi beszédbe, mely a normálisnál lassabb ütemű,
akár a hittérítőké. Ez azonban jámbor és megbízható megjelenést biztosít számukra,
mely talán előnyt jelenthet kereskedelmi tevékenységük során.
Hogyan tovább?
A gábor fiatalok, mind külsejüket, mind társadalmi szerepüket és viselkedésüket
nézve, sokkal érettebbnek tűnnek, mint az azonos korú magyar fiatalok. A gyermekévek
hamar eltelnek, és egy 15-16 éves fiú már férfinak számít, aki nősülhet,
saját családot alapíthat, és fenntarthatja azt. A lányok már 14 éves koruktól feleséggé,
anyává és háziasszonnyá válhatnak. Ez csupán funkcionális szempontokból maradt
fenn egy olyan népcsoportnál, amelyiket nem ért el az iparosodás vihara. Az alábbiakat
olyan interjúk alapján írom, amelyek során ilyen fiatal, 17-18 éves fiúk világnézetére
próbáltam fényt vetíteni. A mai 17-19 éves fiatalok generációja határvonal,
mely elválaszt egy lassan átalakuló hagyományos életmódot egy más elvek alapján
szocializálódott gyermekgenerációtól.
A 19 éves Karcsi még „a régi kor” szülöttje. Volt már nős, azóta elvált, és új feleséget
keres magának. Két osztályt végzett az otthoni iskolában, azonban amikor Magyarországra
került, nem tudta folytatni tanulmányait, ezt pedig ő maga is sajnálja.
Büszke származására, és szívesen beszél a gáborok szokásairól, szigorúan elhatárolódik
a fiataloktól, kik soraiból már 14-15 éves korában kilépett.
Ő volt az utolsó generáció, amely a hagyományos házasodási szokásokhoz híven
nősült meg. Ezeket a szokásokat már maga is károsnak véli, azonban a gábor
kultúra részének tekinti. A vallás ugyanis megköveteli, hogy a lány 16, a fiú meg legalább
18 éves legyen, amikor megházasodik. Ennek áthágását szigorúan büntetik.
Az új szokásra való átállást a gáborok nem hagyományaik elhagyásának tekintik,
hanem a megvilágosodás jelének. Divatként beszélnek róla, mely épp megváltozott,
és az, aki ad magára, követi az új trendeket.
Az „új trendek” nem vonatkoznak csupán a házasságra. A fogyasztási cikkek terén
is változások következtek be. Most már csak kávét, üdítőt, energiaitalt fogyasztunk.
Régebben nagy sötétségben éltek; italt, cigarettát fogyasztottak – mondja Karcsi.
Önmeghatározásukban a hagyományokhoz való kötődést hangsúlyozzák. Ha
öt dolgot szeretnénk megtudni a gáborokról, amit ők maguk a legfontosabbnak
161
tartanak, akkor ilyen válaszokat kapunk: Egy – a ruhaviselet. Kettő – a mobilitás, az,
hogy nagyon sok országban járnak; nekik ez a szakmájuk, vándorok. Mert nincs
iskolájuk… Három – a hierarchikus berendezkedés, a társadalmi rang fontossága.
Négy – az adaptáció, hogy a mai fiatalság nagyon kényelmes életre szokott rá, a bádogos
munkát már nem tudják csinálni. Öt – az anyagi helyzetük; nagyon fejlettek,
szép lakásaik vannak.
Ezeket a sajátosságokat a többségi társadalom kultúrájával és más cigány csoportok
kultúrájával szemben fogalmazzák meg. A negyedik sajátosságként – érdekes
módon – az adaptáció szerepel, melynek következményeit csak megjósolni tudják,
de igazán átlátni még nem képesek. Bizonyosak abban, hogy a fiatal generáció
is fenntartja majd a cigány hagyományokat, és a legfontosabb veszélyt az iskolázatlanságban
látják. A fiatalok, amikor én voltam iskolás, 10 évvel ezelőtt, még szerettek
járni iskolába, és értelmileg olyanok voltak, hogy megértették, felfogták a dolgokat,
tehát megtanultak olvasni és írni. Akkor sem jártunk egyetemre, de a mai gyerekek,
azok nemigen tanulnak meg olvasni, nem tudom, nehéz a felfogásuk? Sok gyereket
nem is járatják iskolába. Van ma is, akinek jó az esze, és megtanul. Ma is van olyan
tehetséges fiatal, aki megtanul zongorázni, gitározni; olvasni, írni, hogy legyen meg
a vezetői engedélye. Az, aki nem tanul meg írni, olvasni, az egy nagyon tanulatlan
ember. Vannak közöttünk is, gáborok között, mint a magyarok, akik nagyon műveltek.
Úgy étkeznek otthon is, szalvétával, különböző tányérokat használnak. Vannak
prédikátorok is az adventista gábor cigányok között. Szóval fejlődik a hit terén is –
hangzik el egyik interjúban.
A vélemények ellenére vannak gyermekek a családban, akik már a gimnázium
kapuján kopogtatnak, máris több osztályt elvégezve, mint az előző generáció. A
bádogos munkához valóban nem értenek, azonban gyönyörű kiejtéssel beszélik
a magyar nyelvet, cigány anyanyelvüket otthonról ismerik, az angolt pedig a velük
egykorú magyar iskolások szintjén sajátították el. Vallásos neveltetésben részesültek,
ismerik a zsoltárokat, a bibliai történeteket. Magyar gyerekekkel játszanak együtt a
közeli játszótéren, és viszonylag stabil életet élnek, nem mennek szüleikkel hosszú
utakra. Talán zongorázni is megtanulnak, vagy prédikátorok lesznek. Budapesten
nőttek fel, magyarországiak az ismerőseik, magyar iskolában és egyházban szocializálódtak,
mégis más az anyanyelvük, és bizonyos kulturális keretek között kell megtalálniuk
a járható utat. Amennyiben ez sikerül nekik – és a gáborcigányok mindig
is az alkalmazkodás mesterei voltak –, egy olyan ősi kultúrát tudnak majd a különböző
idegen elemek között is megőrizni, melyre sok év múlva is büszkék lehetnek.
162
Szakirodalom
Barth, Fredrik (1970): Introduction. In: Barth, Fredrik (1970): Ethnic Groups and
Boundaries: The Social Organization of Cultural Difference. George Allen &
Unwin, Oslo–London, 9–38.
BIRÓ A. Zoltán – Oláh Sándor (2002): Helykeresők. Roma népesség a székelyföldi
településeken. In: Helykeresők? Roma lakosság a Székelyföldön. Csíkszereda.
Pro-Print Könyvkiadó, 13–47.
CSORTÁN Ferenc (2000): Kik a romániai romák? In: A romakérdés az integráció csapdájában.
A romák integrációs lehetőségei Magyarországon. Budapest, EÖKIP,
94–105.
FORMOSO, Bernard (1986): Tsiganes et sédentaires. Paris, L’Harmattan. Magyarul:
(2000). Cigányok és letelepültek. In: Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa.
Szerk. Prónai Csaba. Bp., Új Mandátum, 29–133.
FOX, E. Jon (2003): National identities on the move: Transylvanian Hungarian labour
migrants in Hungary. JEMS 29 (3).
FRASER, Sir Agnus (1996). A cigányok. Budapest, Osiris Kiadó.
Gagyi József (2002): A kicsi cigány és társai. In: Helykeresők? Roma lakosság a Székelyföldön.
Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 49–67.
Hajnal László Endre (2000): Nagyvárosi cigányok. In: Kemény István (szerk.): A romák/
cigányok és a láthatatlan gazdaság. Osiris – MTA Kisebbségkutató Műhely,
Budapest, 140–162.
HAJNAL László Endre (2002): Romák Kanadában. Kivándorlás Magyarországról az
1990-es évek második felétől. In: Kováts András (szerk): Roma migráció. Budapest,
41–67.
KEMÉNY István (szerk.): A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság. Osiris – MTA
Kisebbségkutató Műhely, Budapest, 197 o.
KONSTANTINOV, Yulian (1996): Patterns of reinterpretation: trader-tourism in the Balkans
(Bulgaria) as a picaresque metaphorical enactment of posttotalitarianism.
American Ethnologist 23 (4): 1–21.
MASSEY, S. Douglas – Joaquin Arango – Graeme Hugo – Ali Kouaouci – Adela
Pellegrino – J. Edward Taylor (1993): Theories of International Migration: A
Review and Appraisal. Population and Development Review, Vol. 19, No. 3,
431–466.
MERFEA, Mihai (1994): Cu privire la originea si istoria tiganilor/romilor. Revista de
Cercetari Sociale, 1994. 4. 156–163.
PONS, Emmanuelle (1995): Les Tsiganes en Roumanie: des citoyens a part entiere?
Editions L’Harmattan. Románul (1999): Tiganii din Romania – o minoritate in
tranzitie. Bukarest, Compania.
163
STEWART, Michael (1994): Daltestvérek. Az oláhcigány identitás és közösség továbbélése
a szocialista Magyarországon. T-Twins Kiadó – MTA Szociológiai Intézet
– Max Weber Alapítvány.
SZUHAY Péter (1999): A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a
szegénység kultúrája. Budapest, Panoráma.
TESFAY Sába (2005a): A kalap, az ezüstgombos lájbi és az ezüst zsebóra. A marosvásárhelyi
gáborcigány viselet az identitás tükrében. Világosság, 2005/7–8.,
181–193.
TESFAY Sába (2005b): Halottak napja és vallási tér a gábor közösségben. Előadás és
dolgozat az „Antropológiai tavasz az Akadémián” műhelyvita-sorozat keretén
belül. 2005. április 7.
Tesfay Sába (2006): „Mi vagyunk a kalapos gábor cigányok, akik nem isznak…”: a
gáborcigány közösség belső és külső kapcsolatait szabályozó kognitív sémák.
In: Bakó Boglárka – Papp Richárd – Szarka László (szerk.): Mindennapi előítéletek:
társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest, Balassi, 65–90.
TESFAY Sába (2007): Adventista gáborok. In: A. Gergely András – Papp Richárd
(szerk.): A szakralitás arcai: vallási kisebbségek, kisebbségi vallások. Budapest,
Nyitott Könyvműhely, 404–428.
VAJDA Imre – Prónai Csaba (2002): Romániai romák Magyarországon: koldusok,
kereskedők, munkások. In: Kováts András (szerk): Roma migráció. Budapest,
34–40.
VOICULESCU, Cerasela (2002): Constructii identitare la rromii din Sangiorgiu de
Mures. Sociologie Româneasca˘, 1–2. 100–125.
WILLIAMS, Patrick (1982): The invisibility of the Kalderash of Paris: some aspects of
the economic activity and settlement patterns of the Kalderash Rom of the Paris
suburbs. Urban Anthropology, 11 (3–4), 315–346. Magyarul (2000): A párizsi
kelderások láthatatlansága. In: Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Szerk.
Prónai Csaba. Bp., Új Mandátum, 183–205.
WILLIAMS, Patrick (1994): Structures ou strategies? Le mariage chez le Rom Kalderas.
Études Tsiganes. 2 (2), 169–182. Magyarul (2000): Struktúrák vagy stratégiák?
Házasság a kelderás romáknál. In: Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa Szerk.
Prónai Csaba. Bp., Új Mandátum, 274–285.
WILLIAMS, Patrick (1995): Quesiti per lo studio del movimento penticostale tra gli
Zingari. La Ricerca Folklorica (31), 133–138. Magyarul (2000): A cigányok
pünkösdista mozgalmának tanulmányozása során felmerülő kérdések. In: Cigányok
Európában 1. Nyugat-Európa. Szerk. Prónai Csaba. Bp., Új Mandátum,
286–296.
ZAMFIR, Catalin – Zamfir, Elena (1993): Tiganii intre ignorare si ingrijorare. Bucuresti,
Editura Alternative.
164
Egyéb források
Etéd Község Lapja. 2004. augusztus.
Etéd Község Lapja. 2005. december.
Evenimentul (regional al Moldovei): Penticostalii sunt vinovati de inmultirea tiganilor
din Murgeni. 200108.31. http://www.evenimentul.ro/articol/penticostalii-sintvinovati-
de.html
Pomjánek Béla: Etéd, Szolokma, Atyha, Énlaka. Hargita Népe, 2005. november 12.
XVII. évfolyam 266. szám.
Székely Oklevéltár. 2. kötet, 1520–1571. – Kiadta a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári
Bizottsága; szerk. Szabó Károly. Kolozsvártt: Demjén Imre egyetemi
könyvárus bizománya, 1876 (Kolozsvártt: nyomatott K Papp Miklósnál) [4], 348
p. Interneten is elérhető a www.kt.lib.pte.hu oldalon.
Tamási Áron: Bölcső és Bagoly. Budapest, 1953.
www.studiatibiblia.ro
www.eted.adatbank.transindex.ro
Eparu Krisztián
165
Programok a cigánytelepek
felszámolására
Tervek és tapasztalatok
Telepet felszámolni – legalábbis politikus- és szlogenszinten – könnyű és gyors dolog,
csak némi pénz kell hozzá, és nagy bejelentések sorozata.
A gyakorlatban már több sikertelen próbálkozáson vagyunk túl; a „teleptelenítések”
során számtalan feloldhatatlan és központilag eldönthetetlen dilemma
merült fel. Ilyen többek között a telepkomfortosítás, és ezzel a jobb körülmények
közé emelt szegregáció megteremtése, az integrációt pusztán (vagy döntően) lakhatási
kérdésként értelmező megoldások, a helyi döntéshozóknak az egyensúlyhelyzet
esetleges megbillenéséből fakadó félelme . Rendszerszintű probléma az önkormányzatok
teljes függetlensége, mert eu-s pénzek ide, a helyi szereplők együttműködése
oda; a helyhatóság túlsúlya általában rányomja a bélyegét a szegregációt
csökkentő intézkedésekre.
Fontos volna, hogy a helyi szintű beavatkozás eredményeképpen ne lehessen
például a meglévő két szegregátumból egy, méghozzá úgy, hogy a másikból odaköltöztetik
az embereket. Olyan program támogatása volna indokolt, mely jó helyzetfelmérése,
a szegregációra adott válaszok komplexitása és helyi elfogadottsága
révén egyszeri támogatás mellett is fenntarthatónak bizonyul.
A rendszerváltást követő évtizedben a telepek megszüntetése vagy az ott élők
helyzetének javítása érdekében semmi sem történt. Először 2001-ben a Földművelésügyi
és Vidékfejlesztési Minisztériumban készült rendelettervezet a cigánytelepek
felszámolásáról, illetve felújításáról. Az ötévesre tervezett projekt költségét
akkori árakon 41 milliárd forintra becsülték. A telepbontás vagy felújítás kérdését
az önkormányzatok hatáskörébe utalták. A program egyik célja az önkormányzati
bérlakásállomány fejlesztése volt, de támogatták volna a saját tulajdonhoz jutást
is; a rendszer hasonlított a szocpolos szisztémára, így jó eséllyel az önerő nélküli
családok az alulárazás miatt újra rossz minőségű és komfortfokozatú lakásokban
költöztek volna.
Az FVM programját végül elmosta a kormányváltás, de szocialista oldalról már
a választási kampány egyik fontos üzenete volt a döntően szegénységben élő cigányok
helyzetének megváltoztatása érdekében tervezett lépések iránti politikai elkötelezettség
deklarálása. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltként 2002 februárjában
roma szervezetek vezetői előtt az Akácfa szövetség jegyében - több kérdésben
„személyes garanciát” vállalt: így a gyermekszegénység és az iskolai szegregáció felszámolását,
valamint teleprehabilitációs program kidolgozását ígérte. A kormányza166
ti gépezet végül egy 2004 tavaszi határozatban (1021/2004. III.18. Korm. hat.) szedte
sorba a teendőket, és ebben a telepprogramra vonatkozóan három lépés szerepelt:
2004. első félévének végéig a telepekről rendelkezésre álló információk aktualizálása,
év végéig a modellértékű komplex program kidolgozása, 2005. június végéig
pedig a telepek felszámolására irányuló kormányzati intézkedési terv kidolgozása.
Ez a határozat a korábbi „középtávú intézkedési tervek” újragondolása volt, új elemként
szerepelt benne egy független monitoring bizottság felállítása, hogy a tervezett
lépések végrehajtását, a kormányzati program hatását figyelemmel lehessen
kísérni. Az akkori tervek szerint a különböző intézményeknél már meglévő adatok
„összedolgozásával”, valamint újabbak feldolgozásával, a tárcák és a programok folyamatos
monitorozásával pontosan lehetett volna követni a megvalósulást. Végül a
program tartalmában is sokat változott és a határidőket sem sikerült tartani. Miközben
a szegregált lakókörnyezetben élők helyzete évszázadok óta megoldatlan (lásd
Lengyel Gabriella: Cigánytelepek egykor és ma című tanulmányát; Cigánynak lenni
Magyarországon; Jelentés 2002–2006), a rendszerváltás óta először az integrációt
célul tűző komplex kormányzati cselekvési terv megvalósítása az elfogadás pillanatától
kezdve akadozott. Mivel végül a monitoring bizottság sem dolgozott, elmaradt
a tervezett és a megvalósult eredmények rendszeres összehasonlítása is.
A kezdeti csúszásnak alapvetően két nagy „okcsoportja” volt: egyrészt a területen
folyamatosak a személyi és a közigazgatási strukturális változások (az elmúlt
hat évben hét miniszter regnált az illetékes tárca élén, a telepprogram végiggondolásának
nekikezdő 2002-ben megalapított romaügyi államtitkárság is hol ide, hol
oda tartozott, végül 2006-ban megszűnt), és ez nagymértékben lassította a munkát.
Másrészt a telepprogram hosszas előkészítés után éppen akkor „lett kész”, amikor
radikálisan csökkenteni kellett a költségvetési kiadásokon. Ugyan a kormány külső
(az Európai Fejlesztési Banktól igényelt 10 milliárd forintos hitelből származó) forrást
kívánt bevonni, de erre végül még kormánygaranciát sem sikerült biztosítani,
így a program az első évben 680 millió forintból indult, és az éves költségvetési
támogatások évről évre csökkentek.
Mennyi és mi?
Felmerül a kérdés, hogy a lakhatási helyzetet számba vevő adatok önmagukban
– az oktatási, iskolázottsági, stb. helyzet ismerete és elemzése nélkül - hogyan
értelmezhetőek, de a szegregációnak ezt a „falakkal határolt”, kézzelfogható, látható
változatát lehet talán a leglátványosabban megváltoztatni.
A Kemény István által vezetett 2003-as reprezentatív cigányfelmérés szerint a
cigányok csaknem háromnegyede szegregáltan él: 42 százalékuk a település szélén,
22 százalékuk a település belsejében, de döntően romák által lakott környé167
ken, 6 százalékuk (megközelítőleg 36 ezren) pedig elkülönített telepen. Az ÁNTSZ
2003-ban 767 „roma” telepet regisztrált az ország 530 településén, ezek több mint
70 százaléka Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben
van. Havas Gábor 2004-ben csaknem száz, már szegény/cigány gettóvá
vált (kis)települést vett számba, és további száz tartott elkerülhetetlenül ugyanebbe
az irányba.
„A telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők lakhatási és szociális integrációs
programja” címet viselő kormányzati anyag a kutatásokra támaszkodva 700-
800 teleppel számolt. Telepnek minősülnek azok a legalább négy lakásból álló településrészek,
amelyek lakásai igen alacsony komfortfokozatúak és minőségűek, magas
a laksűrűségük, és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés jelentősen rosszabb,
mint a település más részén. A program (Havas Gábor és Szuhay Péter alapján) az
alábbi hat teleptípust különbözteti meg:
• Települések mellett vagy azok közelében kialakuló és bővülő „vadtelepek”
• Volt uradalmi puszták, településtől távoli munkás-kolóniák
• Régről maradt telepek (melyeket az 1965-ös rendelet nyomán nem számoltak fel)
• Cs- és „szocpolos” telepek (1965 utáni, nem telepnek épített telepek)
• Városi szegregátumok
• Szegregálódó falvak
A program összesítése szerint a romák több mint 60 százaléka községekben, aprófalvakban,
és 14 százaléka (70 ezer ember) telepeken él. „A romák és nem romák
lakhatási elkülönülése drámai mértékben nőtt az elmúlt évtizedben, és megközelíti
a harminc évvel ezelőtti állapotokat” – von mérleget az integrációs program.
Az elmúlt években a telepprogram kevesebb mint harminc települést érintett,
időközben modell-programmá vált, további sorsáról nem nagyon lehet tudni.
Jelenleg egy sajátosan alakuló kísérlet, mely inkább hasonlít a költségvetési korlátok
között vergődő kormányzati kríziskezelő programok egyikére, mintsem egy
átgondolt, hosszú távú, komplex rehabilitációs és integrációs programra. Ennek
okai részben a programon kívül keresendők, hiszen a helyi érdekegyeztetés minősége,
a több évre szóló felelős tervezés nehézsége, a közösségi szociális munka
elterjedtsége, a döntéshozatali mechanizmusok átláthatósága, valamint a települési
önkormányzatok és az állami közigazgatás rossz hatékonyságú együttműködése
nem csupán a telepprogram megvalósítását akadályozza. A program külső
résztvevőjeként viszont azt gondolom, mindezek jelentős szerepet játszottak abban,
hogy a telepprogramból egyfajta „állatorvosi ló” lett, és a nagyívű tervek mára
évente néhány településre korlátozódó, áttekinthetetlen rendszer szerint történő
beavatkozássá váltak.
168
Az első meghívásos pályázat
2005-ben csaknem negyven települést hívott meg a minisztérium az „előzetes
pályázatra”, majd közülük 22-t kértek fel a részletes pályázati dokumentáció kidolgozására.
A programok döntően az infrastrukturális fejlesztéseket hangsúlyozták,
de főleg a fenntarthatóság érdekében ki kellett egészülniük oktatási, foglalkoztatási,
esélyegyenlőségi elemekkel. Az átlagosan pályázott összeg 150 millió forint volt, az
elnyert támogatás pedig ennek nagyjából a fele (így is volt olyan település, amely
az éves költségvetéséhez hasonló összegű támogatást kapott). A pályázati költségvetés
csökkentése igen sajátos módon történt: a tárca képviseletében tárgyaló vezető
valamennyi befutó pályázóval egyenként tárgyalt, és egy egyoldalas összesítés
alapján próbált tételeket kihúzni a programokból. Ezek után a pályázóknak néhány
nap alatt kellett a kialkudott összegre módosítani a szakmai programot. Az is igaz,
hogy az eredeti pályázatok több olyan elemet is tartalmaztak, melyek egyrészt kötelező
önkormányzati feladatok, másrészt pedig nem feltétlenül (nem elsősorban) a
program célcsoportját segítettek volna. A tárca a jól érzékelhető forráshiányra külső
támogatások bevonásával reagált, így az oktatási elemek egy részét a Roma Oktatási
Alaptól biztosított 90 millió forintból finanszírozta.
Végül kilenc pályázat nyert, a program tíz települést érintett (Dencsháza és
Szentegát közös anyagot nyújtott be).
Infrastruktúrafejlesztés
(lakhatási
elem)
% Szociális elem
(minden egyéb
elem)
% Programmenedzsment
% Teljes támogatás
Dencsháza 75 174 000 Ft 83% 9 732 910 Ft 11% 6 027 000 Ft 7% 90 934 000 Ft
Galambok 43 840 000 Ft 68% 17 863 725 Ft 28% 3 009 000 Ft 5% 64 713 000 Ft
Hencida 46 940 000 Ft 85% 5 300 000 Ft 10% 3 305 680 Ft 6% 55 547 000 Ft
Kerecsend 60 570 000 Ft 76% 13 452 086 Ft 17% 5 693 300 Ft 7% 79 715 000 Ft
Kisvaszar 74 538 719 Ft 85% 8 700 000 Ft 10% 4 342 000 Ft 5% 87 581 000 Ft
Szentgál 74 660 000 Ft 88% 6 500 000 Ft 8% 3 840 000 Ft 5% 85 000 000 Ft
Táska 50 000 000 Ft 91% 2 638 600 Ft 5% 2 361 400 Ft 4% 55 000 000 Ft
Tiszabő 74 000 000 Ft 84% 11 083 000 Ft 13% 2 734 000 Ft 3% 87 817 000 Ft
Uszka 54 493 000 Ft 74% 15 400 000 Ft 21% 3 799 808 Ft 5% 73 693 000 Ft
Összesen 554 215 719 Ft 82% 90 670 321 Ft 13% 35 112 188 Ft 5% 680 000 000 Ft
Forrás: ICSSZEM
A programot 2005 júniusától egy évesre tervezték, de a befejezést végül 2006
év végéig kitolták. A támogatási szerződések megkötésének lassúsága miatt eleve
csúszással indultak a programok, és az ütemezésnél sem lehetett figyelembe venni
a helyi sajátosságokat. Több településen gondot okozott, hogy a finanszírozás ne169
gyedévenként történt, így – legalábbis átmenetileg – saját forrásokat kellett (volna)
felhasználniuk. A végrehajtás közben néhány településen „megakadt” a program,
mert az előkészítés, a helyi egyeztetés nem volt megfelelő, vagy olyan rossz volt a
felek közötti viszony, hogy felelős tárgyalásokra nem is kerülhetett sor, inkább az
adok-kapok alkupozíció mentén nyújtották be a programot. Ahogy változtak a helyi
viszonyok a program másfél éve alatt, úgy módosultak a megállapodások is.
A nyertes települések az infrastruktúra-fejlesztésen belül a lakhatási körülmények
javításánál a meglévő telep felszámolását (Galambok, Táska, Kisvaszar), a
romák által lakott házak komfortosítását, felújítását (Uszka, Dencsháza, Szentegát,
Hencida, Szentgál, Tiszabő), vagy új épületek vásárlással történő bevonását, építését
tudták megvalósítani (Uszka, Kisvaszar, Galambok, Táska). Ezek a lakások többnyire
bérlakásokként kerültek hasznosításra, de Hencida például a lakók tulajdonába
adta őket. A felújított, bevont lakások száma és aránya településenként eltérő, például
Tiszabőn szinte az összes (csaknem 500) házon történt beruházás.
A „Roma telepeken élők lakhatási és integrációs programjának” végső értékelése
(összeállította Teller Nóra időközi jelentésének felhasználásával Somogyi Eszter,
Városkutatás Kft., 2007 július) a lakhatási elem integráltságát vizsgálva megkérdőjelezhetőnek
tartja, hogy a teljes egészében telepszerű falvak esetében egy csupán településszintű
program biztosítja-e az integráltságot (ettől még indokoltak lehetnek
a felújítások, de nincs hatásuk az integrált lakhatási körülményekre). Az elkülönült
településrészeket alkotó telepeknél, illetve a településen belüli szegregátumoknál
szintén a lakhatási körülmények javítása történt meg, a szerzők valódi integrációnak
minősítik például, hogy Táskán felszámolták a vadtelepet, és a faluban elszórtan
biztosítottak elhelyezést, valamint hogy Kerecsenden a falu központjában alakították
ki a bérlakásokat. Galambok „félsiker”, ugyanis a felszámolt vadtelepek helyett a
település két szélén építettek új lakásokat.
Az oktatási programrészek zömmel pedagógiai eszközök vásárlását, óvodafejlesztést,
tanoda kialakítását és működtetését támogattak, de volt, ahol a tanórákon
kívüli korrepetálást, vagy a közoktatásban dolgozók felkészítését az integrált oktatásra
is ebből a keretből finanszírozták. A foglalkoztatási programok nagy része a
település területén végzett közmunkát jelentette, jellemzően az illetékes munkaügyi
központ bevonásával és részfinanszírozásával. A képzések finanszírozása is
„vegyes” volt, és többnyire a munkaügyi központ választékához igazodott. Egyéb
szociális jellegű program volt például falubusz vásárlása, közösségi ház kialakítása
vagy a közösségi villanyhálózat felújítása.
A tárca telepprogramot lebonyolító főosztálya a pályázatok megvalósításának
támogatása érdekében mentorhálózatot alakított ki, melynek két vezetője „összekötő”
volt a mentorok és a minisztérium között. A mentorok hetente jártak a településekre,
rendszeresen részt vettek a programot végrehajtó munkacsoport mun170
kájában. Feladatuk volt egyrészt a tervezés segítése, a konfliktusok megoldásában
való részvétel, az indokolt módosítások előkészítésének ösztönzése. Több helyen
a korábbi helyi egyeztetés elmaradása miatt szinte az egész pályázatot a felmért
szükségletek mentén újra kellett gondolni, megpróbálni összeegyeztetni a program
eredeti céljaival. Ugyancsak nehézséget okozott, hogy a megrendelő minisztérium
érdekei (pl.: a konfliktusok lehetőség szerinti kerülése, helyben tartása) időnként
eltértek a célcsoport érdekeit képviselő mentorokétól.é. A mentorok ellenjegyezték
a települések pályázati kifizetési kérelmeit, de közben a program haladására gyakran
kevés ráhatásuk volt, leghatékonyabb eszközük a helyi szereplők és a célcsoport
kommunikációjának segítése volt, viszont a pályázati időkeret behatárolta a módosítási
lehetőségeket. A tárca és a mentorhálózat közötti együttműködés akadozott, a
két hálózatvezető a program során ezen többször próbált segíteni, de mivel semmi
nem változott, végül lemondtak.
Sajátos volt Táska helyzete, itt ugyanis a program elején – a szakmai egyeztetés
során -- a mentor és a pályázó önkormányzat által vezetett konzorcium között anynyira
megromlott a viszony, hogy a mentor a programban nem vett részt, a tárca
pedig a hajléktalanügyi miniszteri biztost kérte fel a mentori feladatokra. Ő nem
lett a mentorhálózat tagja, a rendszeres megbeszéléséken sem vett részt, viszont
a tárcánál ellátott feladata révén minden információhoz könnyebben hozzájutott,
probléma esetén eredményesebben közvetített a helyiek és a minisztérium között.
Emellett a mentorok közül egyedül ő rendelkezett civil szervezeti háttérrel, így a
településen felmerülő kéréseket teljesíteni tudta, valamint erőforrásokat is átcsoportosított
a telepprogram javára. Ezzel személyében is hiteles lett, és mentorként
függetlenebb volt a minisztériumtól. Táska végül siker-sztori lett.
A már idézett értékelés a program fő problémájának tartotta a helyi elfogadottság
igen alacsony szintjét. Ennek oka a pályázati határidő rövidsége, valamint a helyi
pályázatírási, programalkotási szokásjog volt. A programokba a tervezés időszakában
a célcsoport tagjait az elvárhatónál kisebb mértékben vonták be, volt olyan
település, ahol az aláírásra kötelezetteken és az önkormányzat alkalmazottain kívül
más nem is tudott a beadott anyagról. Elengedhetetlen a program tervezésekor az
intenzív közösségi munka, a részvételi demokrácia erősítése. Ugyan a kiírás szerint
a CKÖ-k bevonása fontos feltétel volt, ez gyakran csak névleg történt meg, ahogy
a szintén kötelező telepi képviselő személyében is inkább együttműködő partnert
kerestek az önkormányzatok, mintsem az informális vezetők egyikét. Kiderült, hogy
a helyi humán-erőforrás a rendelkezésre álló adatok alapján a pályázati program
településszintű tervezésére, megvitatására nem képes, illetve a még csak benyújtott
anyag esetében ellenérdekelt is lehet. A helyi vezetők a települési erőviszonyokon,
a kialakult nyugalmi helyzeten csak igen óvatosan akartak változtatni, miközben
a felelősség megosztása sem merült fel alternatívaként. A helyi szintű tervezés (és
171
talán a pályázatok értékelésének, előmonitorozásának) legszembetűnőbb tévedése
Táskán (egy újonnan létrehozandó szegregált telep tervezése a régi helyett) és Galambokon
(szegregált fürdő kialakítása az iskolában) történt, végül mindkét programot
sikerült módosítani.
Szintén gondot okozott a program futamideje, valamint a finanszírozás ütemezése.
A tárca eleve előfinanszírozott rendszert tervezett, de az első kifizetés csúszása
veszélyeztette a program indulását, majd végül a településeknek kellett átmenetileg
forrást biztosítaniuk a programhoz, és a kifizetéseket később sem tudták a részelszámolások
elfogadásához és az újabb utaláshoz időzíteni. Mind a programok megvalósításának
határidejét, mind a finanszírozást érdemes lett volna pályázatonként
végiggondolni, és meghatározni azokat a mérföldköveket, melyek teljesítése a további
finanszírozás feltétele.
A program hozadéka, hogy több településen megerősödött a szociális munka,
aktívabbak, ügyintézőbbek lettek az ott élők, és talán a helyi érdekegyeztetés is előrébb
jutott, bár ezt némiképp megzavarta, hogy a program tervezett befejezése igen
közel esett a helyi választásokhoz.
A kormányzati telepprogram első üteme jó néhány kérdést fölvetett. , Például
hogy a szereplők által eltérő integráció-értelmezés helyett szükséges egy egységesebb,
elvárásokra, lépésekre is kiterjedő integráció-koncepció (ez ügyben történt is
előrelépés), hogy a megrendelőként fellépő államnak határozottabban el kell döntenie,
milyen konfliktusokat ér meg számára a program, valamint hogy milyen szervezett
segítséget tud nyújtani a pályázni kívánók részére. Szintén kérdés, hogy lehet-
e, érdemes-e településszintű fejlesztésekben gondolkodni vagy pedig nagyobb
területi egységekben kell gondolkodni. A programok során végrehajtott fejlesztések
fenntarthatóságát is szükséges lenne minden esetben előre megvizsgálni.
Rendszeresen felmerült a roma vs. szegény (ki a rászoruló, romapénz-e a támogatás)
kérdés úgy a kormányzati kommunikációban, mint a településeken, és a szereplők
által adott válaszok nagy eltéréseket mutattak. Míg a kormányzati szereplők egy
része a „támogatás nem nézi a bőrszínt, csak a rászorultságot” elvet hangsúlyozta, a
polgármesterek a helyi feszültségeket gyakran „roma-címkézett pályázaton nyertünk”
érveléssel próbálták kikerülni, a maguk helyzetében érthető módon. A program során
(és ez igaz a későbbi telepprogramokra is) igen érdeklődő volt a sajtó, persze
leginkább a konfliktusokkal foglalkoztak. Az is viszályt szított a településeken, hogy
az emberek fejében nem jött össze a politikusok által beharangozott sokmilliárdos
támogatás a hónapokat csúszó 8-10 millió forintos támogatási részletekkel.
A mentorok szerepe kulcsfontosságú, a program az ő közreműködésükkel
emelkedhet ki a jól ismert a „valahogy csak megcsináljuk és elszámolunk” körből.
Az információáramlás mellett a konkrét helyi segítségnyújtás, a szociális munka támogatása,
az együttműködés keretek közé foglalása is fontos feladatuk, ugyanakkor
172
műszaki, közbeszerzési szakértőnek kell segíteni a programokat. A mentorszisztémát
a minisztérium a program további ütemeiben is fenntartotta, így – bár az első
mentorhálózat tagjai jóformán teljesen kikerültek a programból – a mai napig közvetlen
információkkal rendelkezik a programok lebonyolításáról. A később alkalmazott
mentorok (és mentorkoordinátorok) a tárca elvárása szerint „terep-közeli”,
és a romaügyben gyakorlati tapasztalatot szerzett szakemberek.
A program 2006 júniusában értékelő héttel zárult. Az ezen kidolgozott programszintű
ajánlások a megoldási lehetőségek, beavatkozások sokszínűségének
lehetőségét (nincs egy használható recept) emelték ki. Emellett javasolták a célcsoport
formális bevonására vonatkozó kötelezettség előírását, a helyi közösség
felkészítését, az együttműködés, együttgondolkodás lehetőségeinek biztosítását,
valamint a programok fenntarthatóságának erősítését (utóbbit a legtöbb településen
nem vagy csak részben látták biztosítottnak). Ugyancsak fontos, hogy a pályázó
település kiegészítő források bevonásában is gondolkodjon, valamint hogy a program
szervesen folytatható legyen, ne lógjon a levegőben. Ez gyakran nem csupán
pluszforrás kérdése, például a megerősített szociális munka költsége némi erőfeszítéssel
megtermelhető. Felmerült, hogy a program tervezése és végrehajtása során
tudatosabban kell készülni a nem várt kedvező vagy akár kedvezőtlen fordulatokra.
Ez azért fontos, mert a program végrehajtása a településeket gyakran oly mértékben
leterhelte, hogy a pluszforrás-bevonásra sem maradt energiájuk.
A menedzsmentszintű ajánlások közé tartozott, hogy a részt vevő településeket
támogatni kellene abban, hogy megismerhessék egymás programjait, gondjait, megoldásait.
A pályázók konkrét visszajelzéseket vártak a beadott (rész)beszámolókra
is, ami nem történt meg. Szintén javaslatként fogalmazódott meg, hogy valamennyi
szereplő feladatát és felelősségét meg kell határozni, a munkát mérhetővé kell tenni.
Fontos, hogy a szereplőknek a felelősségek mentén elvárásaik lehessenek egymással
szemben. A program lebonyolítását végző illetékes főosztály további forrásokat
igényelt a feladat ellátásához. A pályázók a program időkorlátjának rugalmasabb
kezelését kérték, és igény jelentkezett a bevezetett szociális szolgáltatások fenntartására
is, az ehhez szükséges források biztosításával.
A strukturális szintű ajánlások között felmerült a szociálpolitikai kedvezmény
felhasználásának felülvizsgálata, valamint hogy a szociális és foglalkoztatási szolgáltatások
kiemelten támogassák a legszegényebb családok munkaerő-piaci integrációját,.
Szintén javasolták a szociális bérlakás-rendszer szerepének erősítését a szegény
családok lakhatási problémáinak megoldásában.
A programban részt vevő önkormányzatok szerint a telepprogram intézményesítése,
azaz a működtetésére létrehozott önálló kormányzati szerv növelné a
program strukturális és politikai súlyát. Az értékelő héten felmerült a célcsoport
meghatározásának problémája is, végül a jelenlévők megállapították, hogy a roma
173
közösség érdekeinek érvényesítésén van mit javítani, valamint hogy az integrációs
cél az egész település nyertessé tételével valósítható meg legteljesebb mértékben.
A második kör
A második körös (2006 év végi) kiírást megelőzte egy „köztes” pályázat, ahol Sátoraljaújhely,
Ózd, Halmajugra és Monor önkormányzata húszmillió forintot nyert, a
Tutor Alapítvány 18 millió forintot kapott a Befogadó falu program (Tarnabod) kiterjesztésére,
és tizenötmillió forintot osztottak szét Budapest VII. kerülete, Alsóvadász
és Hodász önkormányzata között. Ezt a kört a minisztérium a saját anyagaiban nem
számolja a telepprogram hivatalos fordulói közé, aminek oka valószínűleg az, hogy
nagyon speciális, még a telepprogram eredeti céljaihoz is lazán kapcsolódó projekteket
is támogattak. Ugyancsak kihagyja az idén februárban közzétett meghívásos
pályázatot, melynek 60 millió forintos keretösszegére Váralja és Zsámbok adhatott
be anyagot, ezeket ugyanis egyedi támogatásnak tartják, bár a kiírás a telepprogram
megvalósításáról szólt.
A roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs modell programja
2006--2007-ben pályázati formában újabb települések bevonásával folytatódott.
A második körben 15 ezernél kisebb lakosságszámú települések indulhattak. Nem
meghívásos rendszerű volt; a pályázati kiírás megengedte, hogy ne önkormányzat
legyen a konzorcium vezetője, és nagyobb hangsúlyt fektetett a lebonyolítók együttműködésére,
az érdekegyeztetésre is, kötelező elem volt a civil szervezet bevonása.
Csak komplex programok nyerhettek, a településeknek a projekt céljait segítő
esélyegyenlőségi tervet kellett elfogadniuk. A lakhatási részprogramnál cél volt a
telepcsinosítgatás kizárása, az onnan történő elköltöztetés támogatása.
A program során valamennyi településen alkalmaztak a programot segítő szociális
munkást. A mentorcsapat ugyan lecserélődött, de a struktúra megmaradt, továbbra
is két koordinátor szervezi-segíti a mentorok munkáját. Az első etapot befejező
értékelő hétről, a tapasztalatok összegyűjtéséről, feldolgozásáról, közzé tételéről
nincs tudomásom.
A mára már befejezett programokra a tárca 400 millió Ft-os támogatást, valamint
a programok szociális, képzési és foglalkoztatási részébe (társ)finanszírozóként belépő
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 105 millió Ft-ot biztosított. A 2007-ben
indult programok egy része még zajlik, ekkor 11 település nyert el összesen 720
millió forintot a már említett forrásokból.
A 2006. évi programban az alábbi települések vettek részt:
Egercsehi és Szúcs: Az Egercsehitől 3 kilométerre lévő telep teljes felszámolása,
az ott élő 15 család beköltöztetése a két település belterületére. Szúcs-Bányatelepről
174
a faluban megvásárolt önkormányzati lakásokba költöztek a családok. Emellett közösségi
házat alakítottak ki, foglalkoztatási programot indítottak.
Hangonyban a marha- és juhtelep mellett lévő telepről költöztek a családok a
falu belsejébe, illetve a szomszéd településre.
Hidasban a település déli részén lévő Akácfa utca 11. szám alatt lakó családot
integrált lakókörnyezetbe költöztették.
Rudabányán a program részeként felújították az Arany János utcai lakótömbök
egy részét, két lakótömbben 16 komfortos önkormányzati bérlakást alakítottak ki. A
legrosszabb állapotban lévő lakótömböt a lakók elhelyezését követően lebontották,
a helyén parkot alakítottak ki.
Sajóhídvégen a település több pontján, életveszélyes épületekben élő roma
családokat integrált lakókörnyezetbe. A település szélén elhelyezkedő Dankó Pista
utcában kiépítették a víz- és csatornagerincet.
Sóshartyánban a legrosszabb állapotú putrikban élőket elköltöztették, a romos
építményeket pedig lebontották.
Szomolyán a program során a hegyoldalban található pincelakásokban élő hét
család jutott bérlakáshoz.
Tunyogmatolcson a Szamos 1970-es áradását követően épített házak egy részének
kiváltása történt meg. A temetőn keresztül megközelíthető gátparti házakból
a település belterületére, bérlakásokba költöztek a családok. Oktatási eszközöket
vásároltak és útburkolatot is építettek.
Vasboldogasszony négy bérlakás kialakítását vállalta az elnyert összeg ismeretében.
(A debreceni felmérés az itteni telepet értékelte a legrosszabb helyezetűnek.)
2007-ben a 720 milló forintos keretből – amit szintén a tárca és az OFA biztosított
– a következő települések pályázatai nyertek (a tárca tájékoztatása, az összegek
csak a minisztériumi forrást tartalmazzák):
Domaháza 38 820 000Ft (8 házvásárlás, 18 ingatlan-felújítás, kisbusz vásárlás,
üzemeltetés)
Füzér 48 400 000 F (8 telekvásárlás, 8 házépítés)
Kakucs 35 770 000 Ft (7 házépítés, egészségnap, szűrővizsgálatok)
Kiskunmajsa 47 538 000 Ft (11 házvásárlás)
Somogyapáti 32 016 000 Ft (5 házépítés-vásárlás, 13 ingatlan-felújítás, egészségügyi
program)
Tiszabura 7 000 000 Ft (területfejlesztési stratégia kidolgozása)
Tornanádaska 60 249 000 Ft (14 lakásvásárlás, 15 lakásfelújítás, falugondnoki
mikrobusz vásárlás, üzemeltetés)
Szomolya 45 080 000 Ft (2 házépítés, 10 házvásárlás, felújítás)
Füzérradvány 45 127 000 Ft (18 házvásárlás, 100 gyümölcsfa vásárlása)
175
(Váralja és Zsámbok szerepel ugyan a tárca összesítésében, de a támogatásról
adatot nem szolgáltattak.)
Ezekről a ma futó programokról a tárcának és az OFA-nak még nincs értékelése.
A minisztérium többszöri egyeztetést követően sem adott ki információt a honlapján
elérhető adatokon túl sem a jelenlegi, sem a már lezárult második körös pályázatok
megvalósításáról. A programot indulása óta koordináló esélyegyenlőségi
főosztályvezető álláspontja szerint sem a pályázatok, sem a monitoring-jelentések,
sem pedig a pályázók beszámolói nem nyilvánosak, így azokhoz nem lehet hozzáférni.
(A szerző szerint ezek az adatok nem tarthatók vissza.)
A minisztérium összesítése alapján az egy pályázatra jutó átlagtámogatás a következőképpen
alakult (külső, de a programhoz kapcsolódó forrásokkal együtt):
2005: 86 millió Ft/pályázó
2006: 46 millió Ft /pályázó
2007: 65 millió Ft/pályázó
Az eddigi programokban résztvevő 30 településen összesen 211 család költözött új
(saját tulajdonú vagy önkormányzati) lakásba, 563 lakást újítottak fel és/vagy komfortosítottak,
ötszázan vettek részt képzési és 338-an foglalkoztatási programokban.
Az idei kétfordulós pályázatok második fordulójának beadási határideje október
végén volt, a rendelkezésre álló összeg 880 millió forint (SZMM+OFA), a pályázható
összeg nincs maximalizálva. Az első fordulón túljutott pályázók képzésen vettek
részt, melynek célja a projektterv (maga a pályázat) kidolgozása. A második forduló
előtt az SZMM monitort küld a helyszínre. A döntést november végére ígérték,
csak az a pályázat nyerhet, melyet mind a tárca, mind az OFA támogatandónak tart.
A projektek a tervek szerint januárban kezdődhetnek. Néhány korábbi probléma
továbbra is borítékolható: például a tárca négy egyenlő részletben utal, miközben a
költségek nem így jelentkeznek. Viszont könnyebbséget jelent, hogy az OFA a támogatás-
felhasználási tervben foglaltak szerint finanszíroz. A programok időtartama
húsz hónap, de a tárca által finanszírozott programelemeket kilenc hónap alatt be
kell fejezni. Csak olyan projekt támogatható, amelyik valamennyi, a telepen élő személy
lakhatási problémájának megoldását, kezelését vállalja integrált környezetben,
valamint vállalja valamennyi telepen élő, és legalább ugyanannyi, az anyatelepülésen
élő munkanélküli ember munkaerőpiaci helyzetének javítását.
Koordinátori tapasztalatok
Ürmös Andor, a tárca Roma Integrációs Főosztályának vezetője szerint a programok
tapasztalatai közül az egyik legfontosabb, „hogy a cigányok elleni nyílt elutasítás
egészen manifesztté vált és ezért több program kapcsán egészen durva
176
jelenségek -- petíció, helyi népszavazás, helyi önkormányzati rendeletek módosítása
a program megakadályozása érdekében (pl.: önkormányzati elővásárlási jog
biztosítása a település valamennyi ingatlanára) - alakultak ki.” Típusprobléma, hogy
miközben nagyon súlyos a helyzet a telepen, az önkormányzatok nem hajlandóak
együttműködni. A mostani fordulóban viszont már pályázhat civil szervezet is, sőt,
ha nincs helyi erő, 50 kilométeres körzetből is lehet konzorciumi vezető vagy tag egy
szervezet. Szintén gondot okozott, hogy a munkaerőpiaci programokba nem vonták
be a munkaügyi központon keresztül elérhető forrásokat, így jelenleg már csak
írásos együttműködési nyilatkozattal lehet pályázni. Többször előfordult – főleg önkormányzati
pályázók esetében – hogy a szegregáció mértéke nemhogy csökkent,
de inkább erősödött a településen. Ennek megakadályozása a mentor felelőssége,
akár azon az áron, hogy nem lehet folytatni a programot.
A főosztályvezető szerint rövid időn belül a 2005-ös 5 millió eurós hitelhez
hasonló -- a Pénzügyminisztérium és a hitelt nyújtó bank középtávú stratégiájában
szereplő -- hitelfelvételre kerülhet sor. Úgy látja, hogy ez az összeg (nagyjából 1,2
Mrd Ft) elegendő lenne arra, hogy a költségvetési megszorítások ellenére nőjön a
program költségvetése.
Saját kétségek
A telepprogram az eredeti célkitűzéshez képest sokat változott. Ennek egy
része anyagi, hiszen egy nagyobb település nem ilyen támogatási összeghez szokott,
más része strukturális és/vagy szervezési A problémával mindenki tisztában
van, de kevés a pénz, és a szervező tárca sem rendelkezik semmilyen jövőképpel
azon kívül, amit a költségvetés szűkössége számára mutat. Miközben érthető, hogy
a minisztérium illetékes főosztályának erejét meghaladja az egymás érő ütemek
kiírása-lebonyolítása-ellenőrzése, egyáltalán nem biztos, hogy ez a leghatékonyabb
struktúra. Felmerülhetne a feladat legalább részbeni kiszervezése, hogy a tervezésvégrehajtás
folyamatában csökkenjen az államigazgatás szerepe, azoknak a kényszereknek
a továbbadása (költségvetési év kötöttsége a felhasználható forrásoknál,
„ad hoc” helyzetek kezelhetetlensége a programokban, információ- és hatalomkoncentráció,
stb.), melyekkel nem lehet mit kezdeni egy felelős és fenntartható projekt
kidolgozásakor. Az is probléma, hogy a tárca elvész a szervezési feladatokban, ezért
inkább pályázatkezelő szervként működik, holott arra volna szükség, hogy kidolgozzon
egy koherens stratégiai tervet és ösztönözze a különböző államigazgatási
részterületek együttműködését. Nem lehet látni, pontosan mi történt eddig, mi folyik
most, és merre megy a tervezés.
A 2004-es kormányhatározat független monitoring-rendszerről álmodott a
tervezett intézkedéscsomagban, ami aztán felállt ugyan, de a munka nem kezdő177
dött el. Ehhez képest a hasonló feladatot is ellátó első mentorcsapat (melynek
egy ideig a szerző is tagja volt) a tárcától független, önállóan szerveződő munkacsoport
volt, ennek minden hátrányával és előnyével. Miközben az együttműködés
a programfelelős minisztériummal nem volt problémamentes, érezhető
módon növelte az eredményességet az egymás közötti információ-megosztás, és
az, hogy a települések számára is nyilvánvaló volt, hogy a mentori szerep nem
azonos a „minisztérium kinyújtott kezével”. Ez az alternatív erőtér a program
folytatása során igencsak meggyengült.
A kommunikáció is megakadt a konfliktusok és az átadási ceremóniák közzétételének
szintjén. Egyik sem igényli az olvasó-néző bevonódását, gondolkodását,
így eredeti céljaival ellentétben a távolságtartást, az információk előítélet alapján
történő szőnyeg alá csúsztatását segíti.
A problémaelemzés megmaradt települési szinten, ami néhány projekt esetében
jogos is lehet, de ijesztő, hogy maga a kiírás (valamint az olvasható tervek, a
kommunikáció) semmilyen módon nem ösztönöz települések közötti együttműködésre.
A fenntarthatóság azzal is növelhető lenne, ha a működtetési „kockázatok”
megoszthatóvá válnának. Ez elkezdődött a helyi civil szervezetek bevonásával, de a
folyamat spontán módon igen lassú.
Sajnos nincs valós partneri viszony a tárca és az önkormányzatok között. Ez
nem a program hibája, de az ilyen típusú projektek esetén a tárcának sokkal inkább
szolgáltatóként, a terveket kidolgozó konzorcium segítőjeként (ezer kérdéshez nem
feltétlenül értenek helyben, pl.: műszaki, közbeszerzési, de akár szociális igazgatási
is előfordul, hiszen a fejlesztések nyomán szükség lehet rendeletmódosításra is) kellene
működnie, mintsem „csúcsszervként”, a főváros szakmai és politikai kívánságainak
közvetítőjeként. A telepprogramnak nincs arca; a projektek csak a legszűkebb
környezetükben okoznak konfliktust, fejtenek ki hatást. Jelenleg ez egy pályázat a
sok közül, amely mögött már nem látszik semmilyen konkrét kormányzati cél. Ezt
tükrözi az eddig biztosított és a tervezett állami források nagysága is.
Időközben a kormányzati cél is változott: a Roma Integráció Évtizede Programhoz
tartozó kormányzati intézkedési tervről hozott 2007 decemberi kormányhatározat
a lakhatással, területfejlesztéssel összefüggő feladatokat is felsorolja. Ezek között
első az építésügyi jogszabályok felülvizsgálata annak érdekében, hogy belvizes,
árvizes vagy más környezet-egészségügyi ártalomnak kitett területen ne lehessen
új építési engedélyt kiadni. Ezt az önkényes lakásfoglalók elleni eljárások felülvizsgálatának
javaslata követi, hogy érvényesülhessen a „gyermeket pusztán anyagi okból
családjától elszakítani nem lehet” elv. Emellett a kormány arról is döntött, hogy
„ütemtervet kell kidolgozni a települési (cigány telepek) és térségi szegregáció
megszüntetésére. A határidő 2008 december vége, és a megvalósítás számottevő
forrást nem igényel”.
178
Ahhoz, hogy az ütemterv elkészüljön, égető szükség van az eddigi tapasztalatok
feldolgozására. Lassan érdemes lenne megnézni, hogy az első ütemben megvalósított
programok nyújtanak-e tartós eredményeket, hogy a szereplők ma mit és
miért tennének másként. A jó gyakorlatok – nem csak a kézzelfogható eredményeket,
hanem akár az együttműködési mechanizmusokat is ide értve – számbavétele
mellett fontos lenne ezeknek az átadása azon szereplők számára, akik hosszabb
távon pályázhatnának.
Új szereplő: az antiszegregációs terv
A telepprogram egy átlagos pályázat céljainak teljes mértékben megfelel, a pályázó
többé-kevésbé megvalósítja elképzeléseit, a pályáztató pedig ügyel a törvények
betartására. És hiába tűnik úgy, hogy ezzel a tempóval évtizedekbe telik, hogy
ne éljenek emberek méltatlan körülmények között, mégis, legalább történik valami.
A programot megelőző gondolkodás, az önkormányzati külső és belső érdekek, az
egyeztetési logika megismerése sokat segített abban, hogy mára egyre több település
(város) készítsen antiszegregációs tervet. Elkészítése során az önkormányzatnak
több évre kell előregondolkodnia: mely szegregátumot milyen eszközökkel szüntetné
meg. Munkájukban, a terv értékelésében szakértők vesznek részt.
Némi egyszerűsítéssel olyan, mintha ez lenne a nagyvárosok telepprogramja. A
kistelepülések érdekeltségi rendszere persze más, de számukra is szükséges a szakértő,
hogy a szükségleteket, megoldási utakat fel tudják mérni, majd mindent meg
tudjanak osztani a helyi szereplőkkel, végül pedig (sok-sok hónap múlva) projektet
tudjanak tervezni. Emellett pedig szükség lehet arra is, hogy a krízis-helyezetekben
ne maradjanak magukra.
Virág Tamás
179
Gárdaszellem
Az elmúlt év leghangosabb és legmesszebb szóló üzenete azoknak a fekete bakancsoknak
a csattogása volt, amely nemcsak felzavarta az amúgy sem tiszta magyar politikai
és közéleti állóvizet, hanem rádöbbentette az embereket arra is, hogy a politikai
gyengeséget, a jogrendszer kiskapuit kihasználva új erőt és bázist lehet kiépítenie
egy radikális, szélsőjobboldali nézeteket valló szervezetnek. Olyannyira, hogy kezdeti
gyengeségeit leküzdve mára túlnőtte önmagát. Az újfajta hagyományokat teremtő
és őrző maroknyi csoport egy olyan erős hadsereggé vált, amelyet a közjogi méltóságok
elhatárolódása, az Európai Parlament, az amerikai kongresszus képviselőinek
hangja sem tud, tudott megrengetni. Hiába folytatnak ellenük verbális harcokat liberálisok,
jogvédők, roma politikusok, mára bizonyossá vált: nem lehet két pofonnal
hazazavarni a szegénylegények gúnyájába bújt, Amerikából is pénzelt árpádsávos
zászlóerdő alatt, cigánytelepeken vonuló, erősen szélsőjobbra tekintő fekete sereg tagjait,
és a már felfegyverkezett, mozgalommá és őrző-védő cégekké is átalakuló gárdát.
A Fővárosi Bírságon már zajlik a feloszlatásukra irányuló eljárás, de a végső szót minden
bizonnyal nem a bíróság fogja kimondani. A főkapitány leváltásával megkettőződött
a csapat, amely gyengítheti, de meg is duplázhatja erejét, ugyanis a Magyar
Gárda nem parlagfűirtásra, hadisír gondozásra vagy árvízvédelemre alakult. Céljaik
sokkal kézzelfoghatóbb és „nemesebb”: felvenni, elindítani a harcot, és megsemmisíteni
a magyar társadalom bajainak minden forrását: a cigányságot. És ebben egyre
több támogatót találnak az amúgy is előítéletes, és a politikai elittől megcsömörlött
emberek között. A siker hatására már „klónozzák” is a csoportot.
Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke 2007. március 15-én
a budapesti Vörösmarty téren tartott ünnepségén hirdetett hazafias nemzeti mozgalmat,
és már akkor közölte, az általa toborzott nemzeti őrsereg még augusztusban
zászlót bont. Vona Gábor, aki politikai pályáját Orbán Viktor Fidesz elnökkel közösen
alapított Szövetség a nemzetért nevű polgári körben kezdte, még márciusban elindította
nagypolitikai kampányát, amely nemcsak személyének, hanem pártjának
is egy erőteljesen felfelé ívelő út kezdetét jelentette. Belátta, korábbi szövetségese, a
szalonrasszistából kezdeti radikálissá előlépő, majd a leépített, politikailag megsemmisült
Csurka István-féle MIÉP-es Harmadik út nem vezet sehová. A parlamentbe,
a politikai döntéshozó testületek bársonyszékébe pedig végképp nem. A 2006-os
országgyűlési választásokon mindössze 2,2 százalékos eredményt elért szövetség
a választások után feloszlott, tagjai azóta újra önállóan szerepelnek. A Jobbik és a
MIÉP között azóta folyik a harc, hogy a választáson elért eredmény után járó állami
támogatást miként osszák el, ugyanis a Csurka-vonal kisemmizte a Jobboldali If180
júsági Közösségből 2003. október 24-én Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet
felvett és párttá alakult szervezetet. Válaszcsapásként is értelmezhető a MIÉP reakciója,
ugyanis a főként fiatalokból álló új tömörülés fő célja az volt, hogy a 2002-es
választások után a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával alternatívát nyújtsanak
a radikális jobboldali szavazóknak.
Az egyre többször radikális nézetekkel megnyilvánuló, sokszor az emberek cigányellenességére
építő Jobbik új utat törve a Fidesz-szimpatizáns és Fidesz-párti
politikusokhoz, meghirdette az „Árpád éve 2007” című árpádsávos mozgalmat, és
Magyarország valamennyi önkormányzatának csíkos zászlót kínált. Kezdetben volt
is rá jelentkező szép számmal. Elsőként a Fideszes önkormányzatok kértek a radikális
tüntetéseken is nélkülözhetetlenné vált, sokakat a nyilas korszakra emlékeztető
lobogóból. Újabb csapásirány következett: törvénytervezetben azt kérték az Országgyűléstől,
hogy Trianonra emlékezve június 4-ét nyilvánítsák nemzeti emléknappá.
Válasz nem érkezett.
Előszelek
A fő célt megalapozó lépések után augusztus elején Vona Gábor bejelentette,
még júliusban tíz társával Magyar Gárda néven egyesületet alapított, amelynek célja
„a nemzeti önvédelem kereteinek” megteremtése. A bejelentés időzítése és az, hogy
a hírt publikáló lap beállítottsága is közismerten nem jobboldali, alaposan megfontolt
és megtervezett, tudatos politikai lépésre vall. A Jobbik vezetése és a mögötte
álló szakértői gárda tanácsára kampányát arra építette és építi fel ma is, hogy a széleskörű
társadalmi ellenállást kihasználva ingyen reklámot csináljon a nézeteinek és
a terveinek. Kezdettől a már megszerzett politikai kapcsolatait, a parlamenti pártoktól
elforduló aktivistákat, és közszereplőket állít maga mellé. Így jegyzi be a bíróság
a 10 alapító tag között Bencsik Andrást, a Fidesz tagját és a Magyar Demokrata című
hetilap főszerkesztőjét, Murányi Levente 56-os szabadságharcost, Pörzse Sándor újságírót,
a Jobbik alelnökeit és Usztics Mátyás színészt, akit a Magyar Gárda tiszteletbeli
parancsnokának is kineveznek. Az elnök természetesen Vona Gábor lett.
A hivatalos verzió szerint a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
a Magyar Gárda Mozgalom megalapítására jött létre. Az alapító okirat szerint a
Magyar Gárda olyan pillanatban – 1100 évvel a pozsonyi csata és 300 évvel az ónodi
országgyűlés után – jön létre, amikor a „magyarság fizikai, lelki és szellemi önvédelem
híján maradt”, amikor „nemzetünknek nincs hova hátrálnia”. A Gárda szerteágazó
feladatai között említi a kulturális, hagyományőrző, szociális tevékenységeket,
a rend- és katasztrófavédelmi feladatokat és a majdani nemzetőrség megteremtését.
Az egyesület elnöke szerint „nagyon sok olyan feladat van, ami nagyobbrészt
kormányzati feladat lenne, de kevés lelkesedéssel, vagy alig végzi a kormányzat”.
181
Vona Gábor szerint ilyen feladat a polgárvédelem, a nemzeti hagyományok ápolása,
mint a hadisír gondozás, valamint a magyar fiatalság lelki, szellemi, fizikai felkészítése
egy olyan eshetőségre, amikor rendkívüli helyzetben szükség van az emberek
mozgósítására. Szerinte ugyanis Szlovákia, Románia és Szerbiára támadásától lehet
félteni hazánkat. A „fizikai felkészítés” kapcsán Vona Gábor kifejtette: lehetőséget
akarnak teremteni az „önvédelmi sportok alapos ismeretére”, valamint arra, hogy
magánszemélyként a magyar gárdisták megismerjék a lőfegyverek kezelését is”.
A gárdisták formaruhája fehér ing, fekete színű nadrág és mellény, amelyen jelzésként
az Imre királytól örökölt és a Magyar Gárda jelképévé választott árpádsávos
pajzs látható. Választott címerükön a pajzs vörös sávjaiban kilenc oroszlán van. Az
első vörös sávban lévő három oroszlán a katonai erényeket, mint a bátorság, az erő
és a fegyelem, a másodikban a polgári erényeket, a becsületet, szorgalmat és a büszkeséget,
a harmadikban a tisztviselői erényeket, a hűséget és a pontosságot, a negyedik
vörös sávban pedig a vezetői erényt, a bölcsességet szimbolizálja az oroszlán.
Köszönésük „Adjon az Isten! – Szebb jövőt!” Az egyesület megalakulását elsőként
beharangozó Népszabadság kérdésére, hogy miért éppen a hajdani náci egyenruhára
emlékeztető fekete színt választották, Vona Gábor azzal az egyszerű magyarázattal
szolgált: ez tetszett nekik a legjobban. Liberális értelmiségiek vereségszagú
maskarának, az Országos Cigány Önkormányzat pedig a náci SA alakulat barnainges
egyenruhásainak titulálta az akkor még nem látott egyenruhás gárdistákat.
Az első hangok
A Magyar Demokrata Fórum európai konzervatív értékeket valló jobboldali
pártként az elsők között mélyen és a legmesszebbmenőkig elítélte a Jobbik Magyarországért
Mozgalom által életre hívott Magyar Gárda megalakulását. Az MDF álláspontja
szerint a magát nyíltan militáns szervezetnek definiáló mozgalom célja nem
más, mint a csendes többség megfélemlítése. A világtörténelem számos elrettentő
példával szolgált már arra, milyen súlyos végkifejlethez vezettek hasonló, a fegyverhasználattól
sem visszariadó szervezetek. A Magyar Gárda hívószavai, rosszemlékű
fekete egyenruhája és az árnyékhadseregként való megjelenés alkalmas arra, hogy
a magyar társadalom békeszerető többségében félelmet keltsen – írta közleményében
Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese.
A Magyar Munkáspárt 2006 a Legfelsőbb Ügyészséghez fordult, hogy semmisítse
meg a Magyar Gárda Egyesület bejegyzését, és tiltsa be a szervezetet. A párt a
„neofasizmus nyomulásának” nevezte a Jobbik gárdaalapító lépését.
Kóka János, az SZDSZ akkori elnöke pártja nevében elfogadhatatlannak tartotta
a nyilas terror alatt használatba vett, majd az elmúlt évek szélsőjobboldali rendezvényei,
erőszakos utcai bűncselekményei során újra felemelt árpádsávos zászló
182
használatát, mely immár egy félkatonai szervezet jelképévé válhat. „Azok a pártok,
amelyek ma ezt a zászlót tömegrendezvényeiken használják, kongresszusaikon, a
színpadon lengetik, szimbolikus közösséget vállalnak az árpádsávos lobogó alatt
elkövetett bűncselekményekkel is” – hangsúlyozta.
Az MSZP szerint a Magyar Gárda megalakításával új fejezet kezdődött a hazai
radikális és szélsőséges jobboldal történetében: most már nemcsak szervezkednek,
hanem fegyverkeznek, fegyveres harcra készülnek. Az MSZP felszólított Orbán
Viktort és a Fideszt, hogy szakítson meg minden politikai kapcsolatot a Jobbikkal,
ugyanis több esetben közös listán juttattak képviselőket önkormányzatokba, megyei
közgyűlésekbe.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője úgy fogalmazott, a Fidesz
megalakulása óta kiáll az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog
szabad gyakorlása mellett. Természetesen az egyesülési jogukkal élő állampolgároknak
és szervezeteiknek tevékenységük során maradéktalanul be kell tartaniuk a
törvényeket. Ennek biztosítása az erre hivatott állami szervek, nem pedig politikai
pártok feladata. Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának
fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere a Heti Válasznak adott interjújában
kicsit bátrabban és egyértelműbben fogalmazott néhány nappal később:
rossz ötletnek tartotta a Magyar Gárda létrehozását. Azt mondta: „tekintettel kell lenni
azokra, akiknek az édesanyját, édesapját a nyilasok belelőtték a Dunába. Bennük
félelmet kelt, ha Vona Gáborék fekete egyenruhában, árpádsávosan masíroznak”.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) arra hívta fel a magyar
társadalom demokratikus erőit, hogy határolódjanak el a Jobbik kezdeményezésétől.
„Ne engedjük, hogy békés utcáinkon – de lelkeinkben is – ismét teret kapjon az erőszak,
a rémület” - fogalmazott a szervezet elnöke. Az antifasiszták közösségét tömörítő
Magyar Antifasiszta Liga arra hívta fel a figyelmet, hogy a fasiszta szellemiségű, a nyilas
vészkorszak szimbolikáját saját jelképükként megjelenítő csoportok az ordas eszméik
terjesztése, és a minden jóérzésű embert felháborító nyílt provokációik mellett most
már egy erőszakra szervezett horda, az úgynevezett Magyar Gárda szervezésébe is
belefogtak. Augusztus 25-én, zászlóbontásként az egykori nyilas pártszolgálatos gyilkosokra
emlékeztető egyenruhába öltöztetett „gárdistákat” szándékoznak felesketni,
amelyhez a hazai politikai erők egyik része nyílt, vagy burkolt támogatását adja, a másik
része pedig gyáván és tehetetlenül asszisztál. Elképesztő módon mindez közvetlenül a
Magyar Köztársaság Elnökének Hivatala előtt, a Szent György téren történne. Kijelentették:
a fasiszta-náci-nyilas előretörést meg kell állítani! Eljött az ideje, most már meg
kell mutatni a mindeddig csendes többség elszántságát, eltökéltségét, hogy megvédi
a demokráciát, a szabadságot, az alkotmányos jogrendet! Ha kell, az ennek védelmére
felesküdött közjogi méltóságok nélkül is! Kifejezésre kell juttatni a józan magyar társadalomnak
a nácizmus reinkarnációját célzó kísérlettel szembeni kategorikus elutasítá183
sát. A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete és az Antifasiszták Közösségét Tömörítő
Magyar Antifasiszta Liga ellendemonstrációt hirdetett a gárdaavatás napjára.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a Magyar
Gárda megalakításával a radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra,
ami egyaránt veszélyezteti az ország közrendjét és a magyarországi zsidóság
nyugalmát. Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke kijelentette,
személyesen garantálja, hogy lista készül a gárda alapítóiról és tagjairól,
hogy soha egyiküket se engedjék be az Egyesült Államokba.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök augusztus 22-én levélben azt kérte a legfőbb
ügyésztől, hogy különös figyelemmel kövesse a Magyar Gárda nevű szerveződés
működését, és a hatályos jogszabályokkal, valamint a magyar alkotmánnyal ellentétes
cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel. A miniszterelnök legfőbb ügyészhez
intézett levele összefüggésben volt a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó
Kongresszus vezetőinek korábbi levelével, amelyben kérték a magyar miniszterelnököt,
sürgősen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy „megállítsanak bármely
politikai pártot, amely beszéddel, fegyveres fenyegetéssel vagy más eszközökkel faji
erőszakra ösztönöz, a gyűlölet és a bigottság kifejezéseit használva”. Gyurcsány Ferenc
levelében emlékeztetett arra, hogy a szélsőjobboldali Jobbik Magyarországért
Mozgalom által életre hívott, a bíróság által már bejegyzett Magyar Gárda nevű szerveződés
nemcsak itthon, hanem Európában is tiltakozások sorát váltotta ki, több ilyen
vélemény hozzá is eljutott. „Osztom azok véleményét, akik szerint a Magyar Gárda
életre hívása magában hordozza annak közvetlen veszélyét, hogy sérülhetnek legfontosabb
közös értékeink: az emberi méltóság tisztelete, a félelem nélküli hétköznapokhoz
való jog, egymás kultúrájának, származásának és világlátásának tisztelete” - írta a
legfőbb ügyésznek a kormányfő. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a heves reakciók
érthetőek, mert az antiszemitizmus és a kirekesztő gyűlölet jelenségei „évek óta itt
kopogtatnak az ajtónkon”. „Nem engedhetjük, hogy átlépjék a küszöböt” - fogalmazott.
A miniszterelnök a levélben kitért arra is: nem fordult még elő a pályafutása alatt,
hogy a legfőbb ügyészhez, mint a civil szervezetek törvényes működése felett őrködő
alkotmányos szervezet első emberéhez forduljon ilyen ügyben. Ezt most azért teszi
meg, mert hisz benne, hogy közös felelősséget kell vállalni azért, hogy a szólás és a
gyülekezés szabadságának alkotmányos alapjogával senki ne élhessen vissza. „Az én
felelősségem politikai, a legfőbb ügyészé jogi” – írta a kormányfő.
Válaszul a Magyar Gárda alapítói Sólyom László köztársasági elnökhöz fordultak,
mert szerintük a szervezetük elleni támadások veszélyeztethetik alkotmányos
jogaik gyakorlását. Az államfő nem kommentálta a neki címzett levelet.
Ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője Bíber Józsefnek, a Jobbik alelnökének egy
cigányellenes kirohanása kapcsán úgy fogalmazott: azt tapasztalják, hogy a Jobbik vezérletével
egyre radikálisabb, egyre szélsőségesebb cigány- és demokráciaellenes lépé184
seket „legalizálnak”. Szerinte a Jobbik a szólásszabadság mögé bújva rasszista cselekményt
folytat. Ennek – mint mondta – a legtorzabb kinövése a Magyar Gárda. Balog
József, az OCÖ elnökhelyettese azt mondta: „Amennyiben nem kapunk kellő védelmet,
akkor az lesz a kérésünk, hogy a köztársasági elnök mentsen fel minket a magyar
állampolgárságunk alól, hogy büszkén tudjunk más hazát keresni magunknak”.
Egy nappal az avatási ceremónia előtt a politikai pártok és a vezető politikusok
nyilatkozatdömpinggel próbálták ráirányítani a figyelmet a fasisztaveszélyre. A MIÉP
ezt természetesen visszautasította. Közleményükben úgy fogalmaztak: „a Magyar Gárda
nem fenyeget, és nem is véd meg senkit, Magyarországon nincs antiszemita veszély,
nincs cigányellenesség, de a kormány mindent megtesz azért, hogy mindkettő
– legalább a politikai manipuláció számára szükséges mértékéig – létezzék.”
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy nyíregyházi fórumon kijelentette: a Magyar
Gárda megalakulása Magyarország szégyene, a magyar demokrácia szégyenfoltja,
sötét és alig lemosható árnyat vet az amúgy jobb sorsra érdemes jobboldal
egészére. Gyurcsány Ferenc szerint ha valaki olyan félelemkeltő szervezetet akar
alapítani, amely rasszista, idegengyűlölő, antiszemita és sokakban félelmet kelt, akkor
azoknak, akiknek az a dolguk, hogy védjék a törvényes rendet, kötelességük azt
megtenni. Fel kell lépni minden politikai eszközzel az ellen, hogy ilyen szándékú
szervezetek Magyarországon működhessenek - tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök
szerint a Magyar Gárda működése veszélyezteti az ország nyugalmát és biztonságát,
félelmet és bizalmatlanságot kelt. Ellenük a politikai fellépés természetes,
de a jogi lépéseket is meg kell tenni, ha megszegik a törvényeket. Gyurcsány Ferenc
határozottságot sürgetett ebben a tekintetben, s felidézte hova vezetett a XX. században
az ilyen csoportosulások megalakulása. Megjegyezte, a titkosszolgálatok teszik
a dolgukat, amelyhez hozzátartozik az alkotmány védelme is.
Az MSZP arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy nyilvánosan fejtse
ki álláspontját a Magyar Gárda mozgalommal kapcsolatban. „Sólyom László egyértelmű
szava most sokak számára hozna megnyugvást, további hallgatása pedig az
ország nagy részének okozna csalódást. Felkérjük tehát az államfőt, fejtse ki nyilvánosan
az álláspontját a Magyar Gárda mozgalommal kapcsolatban” – írta a kormányzó
párt. Az MSZP vezetői úgy vélték: a Magyar Gárda kirekesztő, gyűlöletkeltő
mozgalom, hiszen a politikai hátterét adó Jobbik Magyarországért Mozgalom szélsőjobboldali
ideológiát vall.
Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője erre úgy reagált:
az államfő egyaránt elítéli a félelemkeltésre alkalmas demonstratív rendezvényeket,
valamint a félelemmel való manipuláció eszközét is, amint erre augusztus 20-i beszédében
is utalt, és Sólyom László biztos a magyar demokrácia erejében.
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Népszabadságnak adott interjújában
úgy fogalmazott: ha antiszemitizmus van a Magyar Gárda mögött, akkor minden185
képpen el kell tőle határolódni. Ez érzéseken is múlik. És annyi jelét adtuk már az
elhatárolódásnak. Hozzátette: ha valóban antiszemitizmus van a Magyar Gárda megalakulása
mögött, lépni kell, akár úgy, hogy az Országgyűlésnek meg kell teremtenie
egy zérótolerancia-törvény feltételeit. A fideszes politikus ugyanakkor megjegyezte:
a Magyar Gárda-ügy „kicsit habverés” is, a koalíciónak könnyebb erről beszélnie,
mint a készülő megszorító csomagról. Kubatov Gábor hangsúlyozta, hogy a Fidesz
soha nem volt antiszemita párt, és „aki ezt a látszatot kelti, hazudik”.
Teleki László, az MSZP roma származású országgyűlési képviselőjeként törvényi
szabályozást sürgetett a rasszista, kirekesztő, szélsőjobboldali eszmék terjedésének
megakadályozására. Úgy fogalmazott: az MSZP emberi jogi munkacsoportjában és a
parlament szeptemberi ülésén egyeztetést kezdeményez arról, hogy milyen törvénymódosításokkal
lehet megakadályozni a szélsőjobboldali eszmék terjesztését. Kijelentette:
„a demokrácia nem olyan játékszer, amit mindenki arra használ fel, amire akar,
sőt ellenkezőleg: a demokráciát a demokrácia értékrendjével kellene párosítani, hogy
a szólásszabadságot és egyéb hangzatos szavakat a demokrácia ürügyén ne lehessen
felhasználni szélsőséges, rasszista, nyíltan kirekesztő megnyilvánulások formájában”.
Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke azt mondta, itt az ideje, hogy a
szavakat tettekre váltsák a konzervatívok, és mondják fel szóbeli és írásos szövetségüket
a Jobbikkal. A liberális politikus felsorolt több olyan ellenzéki politikust, akit
a választásokon a Jobbik is támogatott. Név szerint említette Tarlós Istvánt, a Fidesz-
KDNP fővárosi frakcióvezetőjét, Szabolcs Attilát, XXII. kerületi polgármestert, Cser-
Palkovics Andrást, aki Székesfehérváron és Demeter Ervint, aki pedig Egerben lett
önkormányzati képviselő a Jobbik támogatásával. „Mi, liberálisok mindig, minden
alkalommal el fogjuk mondani: aki a Jobbik támogatását elfogadja, az ajtót nyit a
gárdistáknak is. Aki a Jobbikkal szövetkezik, az ma, a Magyar Gárda avatásán néma
marad, az a lőgyakorlaton kiképzett, utcai ütközetre készülő neofasisztákkal köt szövetséget”
- fogalmazott Léderer András, aki szerint továbbra sem világos, hogy mi
szükség a gárdákra. A Magyar Gárda hagyományőrző, kulturális egyesületnek nevezi
magát, de kérdés, hogy milyen hagyományt ápolnak, milyen kultúrát képviselnek
– jegyezte meg, hozzátéve, hogy szerinte fekete egyenruhájuk, és a Jobbik korábbi
viselkedése alapján Szálasi Ferenc örököseinek tűnnek.
Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője úgy fogalmazott: „Személy szerint azt gondolom,
az ilyen típusú félkatonai szervezetek alkalmasak arra, hogy szétverjék a demokráciát.
Ezért ezekkel szemben a leghatározottabban kell fellépni. Azt várom el
minden politikai párttól, hogy világosan és egyértelműen határolódjon el az ilyen
szervezetektől, mert a magyar demokráciát és a köztársaságot ássuk alá azzal, hogyha
félkatonai szervezetekre akarjuk bízni annak jövőjét”.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: határozottan felszólítjuk a Magyar
Gárdát, annak tagjait és aktivistáit, hogy tartsák be a törvényeket, tartsák tiszteletben
186
minden ember szabadságjogait, és ne engedjenek teret senkivel szembeni hátrányos
megkülönböztetésnek. A legnagyobb ellenzéki párt ezzel le is tudta a gárdaügyet.
Egyelőre.
Figyelő szemek
Arról, hogy új rend készül hazánkban, több külföldi mértékadó lap is hosszasan
beszámolt és elemző írásokat közölt.
A Die Presse konzervatív osztrák lap budapesti tudósítója úgy fogalmazott: a
magyarországi radikális jobboldal élezi a kést, és rámutatott, hogy az utóbbi hónapokban
több félkatonai szervezetet is életre hívtak. Beszámolója szerint nemcsak a
gárda fekete egyenruhája váltott ki ellenszenvet és felháborodást a közvéleményből,
mert sokakat az SS viseletére emlékeztetett, hanem a nyilaskeresztes uralmat felidéző
vörös-fehér karszalag is.
Az ORF osztrák közszolgálati rádió egyes csatornájának (Ö1) adásában arról
értekeztek, hogy a magyar szélsőjobboldal folyamatosan állítja: Magyarország már
nem demokrácia többé, hanem brutális rendőrállam, amelyben a rendőrség nem
képes megfelelő védelmet nyújtani az állampolgárnak. A radikálisok most maguk
kívánnak gondoskodni a megfelelő védelemről, és e célból a szélsőjobboldali Jobbik
párt bejelentette a Magyar Gárda megalakítását – fűzte hozzá. Az Ö1 tudósítása
szerint a hatóságok tüzetesen átvizsgálják, hogy a gárda felállításával a Jobbik nem
jelent-e veszélyt a demokráciára, a testület fekete egyenruhája valójában nem az SS
viseletét utánozza-e, és hogy a gárdisták viselhetnének-e fegyvert, ha alakulatukat
nem kulturális egyesületként, hanem védelmi szövetségként jegyzik be. A rádió
idézte Fleck Zoltán alkotmányjogászt, aki szerint a gárda felállítása teljességgel törvénytelen,
ugyanis az alkotmány tiltja a pártoknak, hogy fegyveres testületeket hozzanak
létre, mert az veszélyeztetné a jogállamot. A rádió beszámolt arról is, hogy a
parlamentben képviselt négy párt elítélte a szélsőjobboldali testület létrejöttét, bár
az Orbán Viktor vezette nemzeti-konzervatív Fidesz állásfoglalása inkább visszafogott
volt. Utalt arra is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt alternatívaként egy Honi
Gárda létrehozására tett javaslatot.
A Süddeutsche Zeitung német napilap A magyar szélsőjobboldal félkatonai gárdát
alapít címmel közölt cikket. A liberális napilap cikkírója, Kathrin Lauer megállapítja:
a gárda fehér-vörös címerének színei megegyeznek a nyilaskeresztesek színeivel,
akiket „a magyar nácikként” jellemez. Felidézi, hogy a Zsidó Világkongresszus
tiltakozásának adott hangot a gárda létrehozása miatt, és hogy a cikk keletkezéséig a
magyar kormány nem tett semmit az alapítás megakadályozására. Leírja, hogy a Magyar
Gárda alapítója a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Jobbikról azt írja: „egyelőre
nem jutott be a parlamentbe, de önkormányzati szinten a nemzeti-jobboldali
187
Fidesszel közösen kormányoz”. A Magyar Gárda alapításával kapcsolatos politikai
reakciókról így ír: legélesebben Demszky Gábor liberális budapesti főpolgármester
tiltakozott a gárda ellen. Az MSZP-vel, a liberális koalíciós partnerrel és a kis jobbközép
MDF-fel ellentétben a Fidesz nem helytelenítette egyértelműen a Magyar
Gárdát. A német tudósító megállapítása szerint Magyarországon tágan értelmezik a
véleménynyilvánítás szabadságát. Habár a náci és a kommunista jelképek használata
tilos, a szélsőjobboldal kijátssza a tiltást, és úgy alakítja át a náci szimbólumokat,
hogy habár mindenki felismeri azok üzenetét, a jog nem tud fellépni velük szemben
– írta Lauer. Szerinte tartani lehet attól, hogy a szervezet létszáma eléri az év végére
célként kitűzött ezer főt, miután széles körű elégedetlenség uralkodik Magyarországon
a kormánnyal szemben.
A tekintélyes konzervatív svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung prágai székhelyű
tudósítója „Magyar nyári színjáték szélsőjobboldali díszlettel” című írásában a gárda
56 tagjának a Budai várban történő fölesketését azok közé a groteszk jelenetek közé
sorolta, amelyekből az utóbbi években Magyarországon nem volt hiány. A csoport
bemutatásához, céljainak ismertetéséhez idézte a „magyargarda.hu” honlapon található
jelszavakat, hozzáfűzve: ha valakinek a felhívások nem volnának elegendőek,
annak segíthet a tájékozódásban a gárda fekete egyenruhája és a nyilaskeresztes
időkre emlékeztető jelvénye. A külsőségeket félretéve azonban érdemes azon eltűnődni,
vajon ki lehet érdekelt a magyarság kiirtásában – folytatta a szerző. Utalt
Vona Gábornak, a gárda elnökének, a szélsőjobboldali Jobbik vezetőjének a kijelentésére,
amely szerint ezt a témát nem szabad félvállról venni. „Vona komolyan azt
hiszi, hogy hazáját támadás fenyegetheti a románok, a szlovákok és a szerbek részéről.
Néhány napja kifejtette, hogy nem terroristák veszélyeztetik Magyarországot,
hanem a NATO-államok, mindenekelőtt a szomszédok” – írta a tudósító, megjegyezve,
hogy Vona és a többi polgárőrcsoport vezetője alkalmatlannak tartja a magyar
rendőrséget és a hadsereget feladata ellátására. A szerző megítélése szerint újabb
magyarországi „nyári színjátékról” van szó, amely ugyanakkor szorongató érzéseket
vált ki, és nem árt óvatosan kezelni a témakört. Egyrészt elég utalni arra, hogy a
szélsőjobboldali csoportok már egy ideje nem élveznek széles körű társadalmi támogatottságot,
és egyáltalán nincs szó arról, hogy az ország a nacionalista szakadék
szélén állna. A szélsőségesek már nem rendelkeznek képviselettel a parlamentben
– magyarázta. Önkormányzati szinten valamivel sikeresebben szerepelnek, néhány
településen együttműködve az ellenzéki Fidesszel. Általánosságban mégis úgy tűnik,
hogy a józan gondolkodású magyaroknak nincs ínyükre a polgárőrcsoportok
tevékenysége, amelyeknek sorában nem a Magyar Gárda az első. A riadó ennek
ellenére nem fújható le, a szélsőjobboldal lankadatlanul szervezkedik – mutatott
rá a továbbiakban a Neue Zürcher Zeitung írása. Mindaz, amit nemzeti ünnepeken
vagy labdarúgó mérkőzéseken tapasztalni lehet, elég nyugtalanító. A kommunista188
szovjet uralom ellen kirobbant hősies felkelés tavalyi, ötvenedik évfordulóján lezajlott
erőszakos megmozdulások élén szélsőjobboldaliak haladtak, és idén ősszel
erőiket egyesítve akarnak felvonulni. A parlament előtt lezajlott tavalyi összetűzések
egyik fő szervezőjeként a Jobbik egykori elnökhelyettesét emlegetik. A lap kiemelte:
mindennek fényében nem meglepő, hogy a legtöbb párt világosan elhatárolódott
a nemrégiben létrehozott gárdától, jóllehet a csoport betiltását egyikőjük sem
szorgalmazta még. Elsősorban a szabad egyesülés jogára utalnak, rámutatva, hogy
a betiltásra mindaddig nincs jogi alap, míg a gárda nem követ el büntetőjogi vétséget
– írta a svájci újság. Utalt a Mazsihisz álláspontjára, amely szerint (a gárda megalakításával)
a radikálisok hozzákezdtek a fegyveres erőszak előkészítéséhez, ami
veszélyezteti a közrendet. A tudósító véleménye szerint a Fidesz újra különleges
helyzetbe került. Az Orbán Viktor volt miniszterelnök köré tömörült, jelenleg rendkívül
népszerű fiatal demokraták mindeddig nem ítélték el egyértelműen a Magyar
Gárdát. Egy szóvivő csupán annyit mondott, hogy a Fidesznek semmi köze a csoporthoz.
A többi párt persze – ez már évek óta megszokott forgatókönyv - azonnal
felháborodott a kijelentés lagymatagsága miatt, és megkísérli, hogy egyenlőségjelet
tegyen a Fidesz és a jobboldali radikálisok közé – mutatott rá a szerző. A svájci lap
tudósítója szerint nehezen érthető Orbán viselkedése. Az köztudott, hogy a Fideszelnök
homályos retorikájával és félreérthető gesztusaival évek óta zavaros nacionalista
vizekben halászik. Jelenleg azonban széles kormányellenes frontot akar összekovácsolni.
A legfontosabb réteget, amellyel követői táborát bővítheti, azok a szocialisták
vagy a velük szimpatizálók alkotják, akik csalódtak Gyurcsányban. A jelek arra
mutatnak, hogy a stratégia beválik. Ha holnap tartanák a választásokat, a Fidesz jó
eséllyel abszolút többséget szerezne. Ha viszont a Magyar Gárda vagy a többi harcias
polgárőrszervezet valóban felvonulásokat rendezne ősszel, amelyek zavargásokhoz
vezetnének, annak fő kárvallottja óhatatlanul a Fidesz lenne. A baloldalhoz és
a középhez tartozó állampolgárok, akik elutasítják Gyurcsány reformintézkedéseit,
semmi pozitívumot nem találnak a gárdához hasonló szerveződésekben, és nem
haboznának, hogy a helyzet esetleges elfajulásáért részben a Fideszt tegyék felelőssé.
Egyelőre úgy tűnik, hogy ilyesfajta forgatókönyvvel nem törődik a Fidesz. Saját
régi stratégiáját követi, amelynek lényege, hogy „meggyengítse a jobboldal vadjait”,
és bekebelezve őket megszerezze híveik szavazatát – írja a konzervatív svájci lap.
A Der Standard című osztrák liberális lap budapesti tudósításában rámutatott,
hogy Magyarországon nagyvonalúan szabályozzák a véleményszabadságot. Noha
a diktatórikus rendszerek jelképeit betiltották, a szélsőjobboldaliak rendre kijátszszák
azt: a náci emblémákat olyan megváltoztatott formákban használják, hogy az
általuk közvetített üzenet felismerhető legyen, ugyanakkor viselésük ne sértse meg
a tilalmat. Kormányhoz közelálló politológusok azt mondják, hogy a magyarországi
jobboldal hangos ugyan, de számszerűen jelentéktelen.
189
A pozsonyi Pravda felidézte, hogy a magyar kormány egy évvel ezelőtt azért ostromolta
felháborodva Robert Fico szlovák kormányfőt, hogy lépjen fel a Szlovákiában
erőre kapott szélsőségesek ellen, de mára úgy tűnik, hogy Budapest rossz címre
küldte aggodalmait. A baloldali színezetű lap hírmagyarázója, Dag Danis úgy fogalmazott,
a Magyar Gárda árpádsávos karszalagot és fekete egyenruhát viselő, magukat
félkatonai szervezetnek minősítő tagjai ellen aligha kellene kifogást emelni, ha csak a
„politikai folklór” kategóriájába sorolható társaság lenne, ám nem az, és eddig senki
sem állta útjukat. A cikkíró rávilágít: tűnjék bármennyire militánsnak és radikálisnak
a Magyar Gárda, „szlovák szemszögből (egyelőre) ártalmatlan. Gyurcsány maga tudja
a legjobban, hogy ha a Fekete Gárda majd az energiáit akarja levezetni, akkor azt csak
Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal előtt fogja megtenni”.
„Igen nyugtalanító és veszélyes kezdeményezésnek” nevezte a Magyar Gárda létrejöttét
a szlovák kormányfő, Robert Fico Smer-SD (Irány-Szociáldemokrácia) nevű
pártja. Nyilatkozatuk szerint a „Vona Gábor által deklarált célok miatt, miszerint törekvéseik
arra irányulnak, hogy minden magyar egy országban éljen” a Smer kiemelt figyelemmel
fogja kísérni a Magyar Gárdával kapcsolatos fejleményeket. „Az ilyen szélsőségesen
jobboldali egységek létrejöttét már csírájában el kell fojtani, mert céljaik
fenyegetést jelentenek a demokratikus Európára. Magyarország és Szlovákia egyaránt
a közös Európai Unió tagja, márpedig az ilyen, a jelenlegi határok felszámolását és az
egyes független európai államok megzavarását célzó félkatonai egységeknek az EU
felségterületén nincs helyük.” A Smer igen nyugtalanítónak találja, hogy a második
legnagyobb magyar politikai párt, a Fidesz képviseltette magát e félkatonai szervezet
első tagjainak ünnepélyes eskütételén. Ezzel kapcsolatosan a Smer azt is igen nagy
nyugtalansággal állapítja meg, hogy a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló és azzal
szimpatizáló szlovákiai politikai erő, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) hallgat a Magyar
Gárda létrejöttével kapcsolatban – állt a párt szóvivője, Katarína Klizanová Rysová
által jegyzett nyilatkozatban. A Vladimír Meciar vezette Néppárt – LS-HZDS is szót
emelt a Magyar Gárda létrejötte ellen. Az Európai Parlament szocialista frakciójának
vezetőjét és tagjait is megdöbbentette a Magyar Gárda létrehozása.
Színrelépés
A sorozatos tiltakozások és kinyilatkoztatások ellenére a Jobbik hadserege színre
lépett. A Magyar Gárda első avatási szertartására 2007. augusztus 25-én került sor.
A fekete egyenruhát és mellényükön árpádsávos címert viselő gárdisták katonai
alakzatban, dobszóra vonultak a budai Várban, a köztársasági elnöki palota melletti
térre, ahol az eskütételt követően az első 56 gárdistának Für Lajos, az Antall-, illetve a
Boross-kormány volt honvédelmi minisztere adta át az okleveleket. Tette ezt annak
ellenére, hogy pártjának vezetése, a honvédelmi miniszter és több ellenzéki politi190
kus is arra kérte, tartsa távol magát a rendezvénytől. A gárdisták oklevelük átvételekor
úgy köszöntek: „Nemzetemet szolgálom”. Az MDF volt minisztere beszédében
Arany János költészetét elemezve vont párhuzamot a „kétségbeesés és a remény”,
illetve a gárdaavató rendezvény eszmeisége között. Pörzse Sándor, a Magyar Gárda
egyik alapítója úgy fogalmazott: a Magyar Gárdát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
hívta életre, akkor, amikor „a magyarságnak már nincs hova hátrálnia”. (A radikális
szemléletű újságíró kijelentését másnap Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke sajtótájékoztatóján
tett kijelentésével is megerősítette). Pörzse azt mondta, a gárda „felkiáltójel”
kíván lenni, és fellép azokkal szemben, akik a nemzet megsemmisítésére
törekednek, így a magyar kormány magyarellenes megnyilvánulásai ellen is határozottan
tiltakoznak – tette hozzá. Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke azt
mondta, a gárda zászlóbontásával tükröt tartottak Magyarország elé, hogy megmutassák,
akik betiltásukról beszélnek a magyarság ellen cselekednek. Vona Gábor az
esküt tett gárdistáktól úgy köszönt el: „ma még rólatok szól a történelem, holnaptól
nektek kell írnotok!” A Magyar Gárda zászlaját felszentelte a katolikus, a református
és az evangélikus egyház egy-egy képviselője, de az egyházak tudta nélkül. Csuka
Tamás, nyugalmazott dandártábornok, tábori püspök azt mondta: „ezek a zászlók
jelentsenek félelmet azoknak, akik kisujjukat is megmozdítják a magyarság ellen”.
Vác-alsóváros lelkipásztora szereplése miatt püspöki elmarasztalásban részesült.
Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, a gárda zászlóanyjaként mondott
beszédet, és dicsérte, éltette a „tiszta arcú magyarokat”. Az ellenzéki politikus szerepvállalása
éles vitát váltott ki a parlamenti pártok képviselői között, de a Fidesz
leszögezte: Wittner Mária nem képviselte a Fideszt a Magyar Gárda megalakulásán,
mert ha valaki képviselte volna, akkor arról hivatalosan döntenek, de ilyen nem
történt. Arra a felvetésre, hogy Wittner Mária szereplése változtat-e a képviselő és a
frakció viszonyán, Varga Mihály alelnök azt mondta: Wittner Mária ‘56-os halálraítélt
volt, ezért kijár neki minden tisztelet, ahogyan Mécs Imrének is.
A budavári gárdaavatással egy időben antifasiszta ellentüntetéseket tartottak
a vár tövében, a Dózsa György téren, az Olimpiai parkban és a város különböző
pontjain. Romák, melegek, zsidók, közéleti személyiségek emelték fel szavukat az
újnyilasok térhódítása ellen.
Tamás Gáspár Miklós filozófus „a magyar SS megalakulásának” nevezte a gárdaavatási
napot, úgy véleményezve, hogy az nemcsak a magyar zsidókat és cigányokat
sérti, hanem a palócokat, hunokat és székelyeket is, mivel „magyarellenes, nemzetellenes,
emberellenes – és hülye”. Szerinte „a kapitalizmus úgy termeli a fasizmust,
mint máj az epét”, mivel egy igazságtalan, elnyomó, de prózai és unalmas világban
senki nem hirdet magas eszményeket. A filozófus megjegyezte, hogy felmérések szerint
a magyarországi felnőtt férfiak 10 százaléka – főleg fiatalok, de nemcsak ők –
vallják magukat nyíltan szélsőjobboldalinak.
191
Hirschler Tamás, a MAL egyik ügyvivője az Országgyűlést szólította fel világos
törvények megteremtésére, „amelynek bázisán a rendőrség megfékezhetné a neofasiszta
randalírozókat”. Megdöbbentőnek nevezte, hogy „a köztársaság elnöke és a
parlamenti ellenzék főereje is hallgat, miközben az úgynevezett Magyar Gárdához
hasonló újfasiszta provokáció egész sorát figyelhettük meg az elmúlt hónapokban”.
Hozzáfűzte, hogy „a szociálliberális koalíció politikai gyávaságból, de akár rövidlátásból
is képtelen hatékony intézkedéseket hozni a neofasiszta, újnyilas politikai
szerveződésekkel szemben, és sem a jelenség okainak, sem társadalmi veszélyességének
felmérésére nem volt képes”. Daróczi Ágnes roma közíró úgy értékelte,
hogy a szólásszabadság a demokrácia egyik legfőbb értéke, de megálljt kell neki parancsolni
akkor, ha más emberek biztonságérzetét, emberi méltóságát, szabadságát
sérti. Szerinte a Magyar Gárdát létrehozók nem ellenségek, hanem tudatlan, félrevezetett
fiatalok, de amikor honvédelemről, magyar eszmékről beszélnek, a nyilas ideológiát
értik mögötte. Felidézte egy ismerőse esetét, akinek – azért, mert sötétebb
a bőre – március 15-én agresszív fiatalok le akarták tépni nemzetiszínű kokárdáját.
Gyalázatnak nevezte, hogy egy „volt hadügyminiszter” a nevét adja a Magyar Gárda
felesketéséhez és legitimizálja azt.
Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke párhuzamot vont a Magyar
Gárda és az 1944-1945-ös nyilasok, illetve az 1956-os munkásőrség között. Azt
mondta, hogy a gárda is ugyanolyan pártszolgálatos, parancsuralmi szervezet, mint
azok voltak, és megjegyezte, hogy eleinte azokra is sokan csak legyintettek. „Teremtsünk
egy igazságosabb és szebb Magyarországot, mert különben nagyon csúnyával
nézhetünk szembe, és mi is hibásak leszünk” – mondta. A demonstráció végén 56
nevet olvastak fel „A mi Magyar Gárdánk” elnevezéssel, olyanokét, akik 1944-45-ben
életüket adták a feketeruhás terror elleni küzdelemben, vagy ellenálltak, és másokat
is erre hívtak fel - idősebb Antall Józseftől Ságvári Endréig, politikusokét, katonatisztekét,
tábornokokét, ellenállókét, művészekét, írókét. Az antifasiszta tüntetésen
megjelent a szélsőséges blogger, Tomcat, aki miután távozásra szólították fel, biciklijével
provokálta az ellentüntetőket.
Gárdisták a médiahatalom szemében
A sajtó sem maradt vak és tétlen a gárdaavatással kapcsolatban. Külföldi lapok
öles betűkkel és hosszas publikációkkal elemezték a Magyarországon zajló szélsőjobboldali
eseményeket. Cseh lapok azt írták: „Metszően fagyos szél fújt a hét végén
a világba Budapestről: a magyar metropolis központjában fekete nadrágos, fekete
mellényes férfiak meneteltek piros-fehér sávos zászlókkal és olyan jelvényekkel,
amelyek erősen emlékeztettek a náci Németországgal barátkozó nacionalista magyar
kormány rövid időszakára” – írta a Mladá Fronta Dnes. A „Megmentünk titeket a
192
szlovákoktól” című írás szerzője Ladislav Kryzánek úgy fogalmazott: „nem történelmi
filmet forgattak szombaton Budapesten, hanem a fasizálódó Jobbik mozgalom
mutatta be a közvéleménynek félkatonai alakulatát”. A néhány tucatnyi új gárdatag
eskütételét mintegy ezer szimpatizánsuk „vallásos áhítattal” nézte – jegyezte meg
a legolvasottabb cseh újság, „idegengyűlölőnek” minősítve a Jobbikot. „A Jobbik
párt Magyarországon az antiszemita, romaellenes és homofób hangulatokat testesíti
meg. A parlamentben nincs ugyan képviselete, de képviselői jelen vannak néhány
település önkormányzatában” - mutatott rá a Mladá Fronta Dnes. A független, de a
baloldallal szimpatizáló Prazsky Deník „Honvédelmük van a magyar fasisztáknak”
cím alatt közölt tudósítást Budapestről. A Právo és a Hospodárské Noviny pedig
„A magyar nacionalisták honvédelmet alakítottak” cím alatt írt az eseményről. A konzervatív
Lidové Noviny „szélsőségesekről” írt.
A konzervatív osztrák újság, a Die Presse így vezette be beszámolóját a Magyar
Gárda tagjainak felesketéséről: „A magyar politikai színtéren a hét vége óta
új formában ismét jelen van egy kegyetlen múlt árnyéka”. A cikk alcíme: „Náci
újjáéledés. Felháborodás a Magyarországon megalakított, SS-hez hasonlító kötelék
miatt. Kelet-Európában máshol is virágzik a szélsőjobboldal.”A konzervatív
osztrák lap egyenlőségjelet téve a gárda és a Jobbik közé megjegyezte, hogy a
csoport fesztelenül használja a nemzetiszocialista időkbe visszanyúló jelképeket.
Vona Gábor Jobbik-elnök szerint a szervezet célja az, hogy „megmentse” a
magyarokat és a kommunizmus bukása után hozzásegítse az országot az „igazi
rendszerváltáshoz” – közölte az újság. Beszámolójában rámutatott arra is, hogy
Kelet-Európa sok államában, például a Baltikumban és Szlovákiában feljövőben
vannak a szélsőjobboldali csoportok, amelyek a náci időket tekintik mintának.
Különösen erősek Oroszországban, ahol a kaukázusiak elleni támadások mindennaposak.
Az újság utalt arra is, hogy Németországban parázs vita zajlik a
szélsőjobbos NPD betiltásáról.
A liberális Der Standard szerkesztőségi oldalán „Gárdavezető történelmi küldetéssel”
címmel arcképet közölt Vona Gáborról, különböző nyilatkozataiból és a
gárdatagok avatási ünnepségén elhangzott beszédéből vett idézetek segítségével
festve meg portréját. Egyebek között kiemelte, hogy Vona kétséget sem hagyott afelől:
a gárda célja, hogy „ötven évi kommunizmus és tizenhét év dagonyázás” után
eltávolítsa Gyurcsány Ferenc kormányát. A Fidesz alapította polgári körökre gondolva
világossá tette azt is, hogy a gárda nem egyéb, mint más ellenzéki csoportok
politikájának folytatása új eszközökkel. Az osztrák lap szerint éppenséggel lehet
félni az ellentmondást nem tűrő Vonától, akiről alig tudni, voltaképpen mit is csinál,
amikor nem a gárdát vezényli. Első közszereplése a diákszövetséghez kötődik,
később Orbánnal együtt a polgári körök társalapítója volt, és ennyiben a Fidesz nevelt
gyermekének is tekinthető. Tőkéjét olyan szavak képezik, mint a „félelem” és a
193
„fenyegetettség”, eszköze egy történelmi küldetés teljesítésére vonatkozó eskütétel
– írta róla a Der Standard.
Magyarország demokráciáját fenyegetés éri címmel közölt vendégkommentárt
a Die Welt című német konzervatív napilap. A szerző, Krisztina Koenen publicista
szerint a Magyar Gárda megalapítása egy olyan társadalom riasztó betegségtünete,
amelyben újabb és újabb, az erőszak, a rasszizmus és az intolerancia magasztalásához
vezető határokat törnek át. Ebben a társadalomban egyre erősebbek lesznek
a demokrácia amúgy is gyenge intézményeinek kiiktatására irányuló kísérletek. A
szerző úgy véli, hogy a „zavaros” programból, a különböző utalásokból az emberek
képesek levonni a következtetést: „itt egy rasszista polgárháborús hadsereg csírasejtje
keletkezik”, s miután elhangzik olyan kijelentés is, miszerint a Gárda tagjai egyénileg
elsajátíthatják a fegyverhasználatot, nyíltan megrendítik az állam erőszak-monopóliumát.
Koenen annak a véleményének is hangot ad, hogy az egypártrendszer
összeomlása óta Magyarországon a nemzetiszocialista múlttal kapcsolatos tabuk
döntögetése zajlik. A Magyar Gárda új minőséget jelent „a jogállam bomlásában”,
mivel nyíltan kétségbe vonja az állami erőszak-monopóliumot. „Ez az elgondolás
nem egyik napról a másikra született meg. Csak idő kérdése volt, mikor találnak egymásra
emberek, akik a Fidesz és a szélsőjobboldalon elhelyezkedő pártok retorikáját
komolyan veszik, azt, hogy új forradalomra van szükség az idegen uralommal
azonosított szocialistákkal szemben” – olvasható a Die Weltben.
A liberális Süddeutsche Zeitungban Magdalena Marsovszky, Budapesten született
kultúrakutató Új veszély Kelet-Európában című cikkében úgy véli, hogy a Magyar
Gárda megalapítása nem egyedi jelenség az új EU-országokban. „Kelet-Európában
másutt is folytonosan keletkeznek új véderő és skinhead csoportok. Ezeket
nagy hiba lenne neofasiszta peremcsoportokként elintézni azzal, hogy valahogy
majd csak lehet őket kezelni. Mozgósítási faktorként ugyanis a háttérben széles társadalmi
egyetértés van, s többnyire egy polgári párt is, karizmatikus, a szavakkal
bánni tudó vezetővel az élen, amely a szélsőjobbtól még el is határolódik” – jegyezte
meg a müncheni lap szerzője.
A Pozsonyban megjelenő SME szerint a Fidesz hivatkozása – miszerint a Magyar
Gárda a Gyurcsány-kormány magyarellenes politikája elleni válaszlépésként jött létre
– nem leplez egyebet, mint azt, hogy a Fidesz szavazatait féltve, nem mer egyértelműen
elhatárolódni, pedig „elég lett volna beismernie, hogy nincs olyan nemzet,
amelyiknek ne lennének meg a maga bolondjai”. „A Szlovákia felől fenyegető támadás
kivédésére is hivatott félkatonai alakulat létrejötte hallatán az ember már-már
megpukkad a röhögéstől, ha elképzeli, amint 56 ember lövészárkokban várja Ján
Slota Budapest lerombolására utasított tankjainak érkezését” – írta a liberális polgári
napilap jegyzetírója, Peter Schutz. Emlékeztetett arra, hogy a magyarellenes kirohanásairól
elhíresült szlovák kormánypolitikus, Ján Slota riadóztatta Pozsonyban a
194
kormánykoalíció pártjainak tanácsát, mondván, hogy „valamit tenni kell a Magyar
Gárda ellen, mert ennek immár a fele se tréfa”. „A gárdisták jelképrendszere igen
fájdalmas emlékeket idéz. Nagyon helyes, hogy a szólás- és az egyesülés szabadságának
alkotmányos határvonalai a szomszédunkban igen liberálisan vannak meghúzva,
azt azonban mégiscsak meg kellene vizsgálni, mit mond a magyar alkotmány
az ilyen parlamenten kívüli párt által verbuvált félkatonai szervezetről, mert” – teszi
hozzá a hírmagyarázó – „a Magyar Gárda másnak aligha nevezhető”.
Magyarország gondban van – állapítja meg a baloldali színezetű pozsonyi Pravda,
mert a félszáz fekete ruhás és bakancsos férfi megjelenése „megmutatta az ország
demokratikus rendjének gyenge pontjait.” Az ilyen harcos kedvű ultrajobboldaliak
Európa más országaiban is felütik a fejüket, így Magyarország sem kivétel – írja.
Fontos azonban, hogy a magyarok csendes többsége egyelőre elutasítja a nem magyar
mássággal szembeni gyűlöletre alapozott ideológiát, hiszen a gárda mögött
álló párt, a Jobbik két százaléknál alig több szavazatot szerzett a tavalyi választásokon.
A gond azonban az, hogy az új fekete gárda létrejöttét az ország képtelen
egyhangúlag elutasítani. A szocialisták hangosan tiltakoznak ugyan a gárda ellen,
de Magyarország jobboldali fele szerint eltúlozzák a veszélyt, hogy majd az ellenzék
ellen munícióként alkalmazzák. Ezzel szemben a Fidesz azzal vádolja a kormányt,
hogy emberellenes és nemzetellenes politikájával teremti meg minden szélsőség
táptalaját” – írja a lap, azzal fejezve be kommentárját, hogy a szélsőségek épp „a két
nagy párt hatalmi játszmái közötti résekben kaphatnak erőre”.
A Hospodárské Noviny című tekintélyes cseh politikai és gazdasági napilap
kommentárt közölt. „Akár vicces is lehetne, ha mindez nem emlékeztetne a fasisztákra,
a holokausztra és a nacionalizmus szellemének felélesztésére” – írta Martin
Ehl, a jegyzet szerzője, aki szerint Közép-Európában ezzel „újra felbukkant a nacionalizmus
réme”, hiszen az ultranacionalista Jobbik mozgalom a szomszédos
országok részéről vélt fenyegetéssel magyarázza a Magyar Gárda megalakítását.
„A Jobbik a gárda megszervezésével felvállalta a Nyilaskeresztes Párt örökségét. Ez a
párt kormányzott és gyilkolt 1944-ben, mielőtt a Vörös Hadsereg elfoglalta Magyarországot.
E párt tagjai szervezték a zsidók deportálását a megsemmisítő táborokba”
- emlékeztet a cseh lap. A szerző ugyanakkor úgy véli, hogy a múltba fordulás
és a nacionalizmushoz való menekülés a magyarok számára „egyfajta enyhülést is
jelenthet a szocialista kormány által bevezetett takarékossági intézkedések és a reformok
okozta fájdalmakra”.
Kísértetek Magyarországon címmel közölte a Der Standard című osztrák liberális
napilap Paul Lendvai elemzését a Magyar Gárda megalakulásáról, fogadtatásáról
és a magyarországi radikális csoportok veszélyeiről. Utalt az első gárdatagok felesketésének
körülményeire, az egyenruhájukat díszítő, átalakított fasiszta jelképekre
és a csoport honlapján található felhívásokra. A vezető osztrák publicista William
195
Faulkner amerikai író szavait idézte, amelyek szerint a „múlt sohasem halott, még
csak nem is múlt el”. A gárda nyilaskeresztes viseletet utánzó felszerelése megdöbbentette
a világsajtó kommentátorait, és felháborította a zsidó szervezeteket – írta
a szerző. Emlékeztetett arra, hogy becslések szerint a második világháború alatt
„560-600 ezer magyarországi zsidót és megkeresztelt keresztényt” öltek meg, nagy
részüket 1944-ben, miután deportálták őket Auschwitzba. A németek által 1944 októberében
hatalomra juttatott nyilaskeresztes rémuralom csupán Budapesten több
mint 50 ezer zsidó életét követelte. A kommentátor megjegyezte azt is, hogy Magyarország
a háborúban elveszítette nemzeti vagyonának negyven százalékát, és
lakosságából 900 ezren pusztultak el. „Tehát a második világháború a magyarság
tragédiája is volt” – írta Lendvai. Beszámolt arról, hogy az „egyelőre fegyvertelen”
félkatonai szervezet „dagályos stílusban” bejelentett nemzeti küldetését Vona Gábor,
a szélsőjobboldali Jobbik vezetője abban jelölte meg, hogy meg kell védeni a
magyar nemzetet azokkal a veszélyekkel szemben, amelyek állítólag a magyar kisebbségeket
fenyegetik a szomszédos NATO-országokban. Ezért a gárda tevékenysége
különösen heves visszhangot keltett a szomszéd államokban – mutatott rá
Lendvai. Súlyos következményekkel járó hiba volna az új Magyar Gárdát és a többi
radikális csoportot azzal elintézni, hogy jelentéktelenek vagy nevetségesek – írta. –
A háttérben ugyanis széles tiltakozó mozgalom bontakozik ki a mélyen megosztott
kormányzó szocialista párt és baloldali liberális koalíciós partnere által fél szívvel
végrehajtott reformprogrammal szemben. Miután idézte a Neue Zürcher Zeitung
múlt heti cikkének azt a mondatát, amely szerint Orbán Viktor volt miniszterelnök,
a Fidesz elnöke „homályos retorikájával és félreérthető gesztusaival évek óta zavaros
nacionalista vizekben halászik”, a szerző felhívta a figyelmet arra, hogy sem Orbán,
sem a pártja nem határolódott el eddig egyértelműen a Magyar Gárdától és annak
etnikai-népi vonalától. Figyelembe véve a különböző társadalmi rétegek elégedetlenségét,
sőt gyűlöletét az új burzsoázia és a legfelsőbb szintű posztkommunista
állambürokrácia állítólagos hatalmi kartelljével szemben, a nacionalista, félkatonai
csoportok megalakítása játék a tűzzel. Ezért nehezen érthető az, hogy az ilyen „gárdák”
létrehozását eddig sem az államelnök, sem az egyházak vezető képviselői nem
ítélték el világosan – írta Paul Lendvai a Der Standardban.
Az izraeli Haarec tudósítása beszámolt a paramilitarista szervezetnek az SS-re és
a nyilaskeresztesekre emlékeztető egyenruhájáról, a Jobbik roma- és homoszexuálisellenes
kirohanásairól, majd a párt Izrael-ellenes és antiszemita nézeteit említve emlékeztetett
arra, hogy még Orbán Viktort is a „hazug izraeli propaganda szócsövének”
nevezték, miután izraeli látogatása során Orbán a Likudot a Fidesz ideológiai testvérpártjának
nevezte. Ugyancsak megemlítette a lap, hogy Csurka István a napokban
kijelentette: tavaly októberben a budapesti tüntetőket magyar rendőri egyenruhába
öltözött „oroszok, szerbek vagy zsidók – leginkább az utóbbiak” verték meg.
196
A magyar lapok is részletesen beszámoltak a gárdaavatásról. Jobboldali nézetű
orgánumok „semlegesen” vagy a feketeruhások szemszögéből beállított riportokban
próbálta befolyásolni olvasóit, nézőit, komolytalannak és politikai hisztériakeltésnek
nevezve a széles körű, nemzetközi tiltakozást.
A Lungo Drom nevű cigányszervezet vezetője, fideszes parlamenti képviselő
pártja álláspontját képviselte a gárdaügyben, és sajtóközleményében úgy fogalmazott,
„nem szabad túlértékelni a Magyar Gárdát, és nem helyes előre eldönteni, milyen
kárt okozhat Magyarországnak, és mekkora veszélyt jelenthet az alkotmányos
rendre”. Farkas Flórián kedden károsnak és rossznak tartotta, ami a Magyar Gárdával
kapcsolatban történik. A fideszes országgyűlési képviselő szerint a „hisztériakeltés”
csak a kormánynak tesz jót, mert közben leplezheti saját sikertelen működését.
A roma szervezet elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott:
figyelemmel lesznek arra, hogy tagjaik ne lépjenek be a Magyar Gárdába, rendezvényeiken
ne vegyenek részt, mert véleményük szerint a „katonásdinál” sokkal fontosabb
a helyi közösség, az ország javát szolgáló munkában való részvétel. Később a
Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a roma értelmiségnek
nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját
kellene látványosan elutasítania. A Lungo Drom elnöke szerint – bár a jelek sajnos
nem erre utalnak -, ha a Magyar Gárda működése nem a kisebbségek, és különösképpen
nem a cigányok ellen irányul, nem a viszályt szítja, hanem valóban az ország épülését,
a kiszolgáltatottak védelmét szolgálja, akkor a cigányoknak is a Magyar Gárdában
van a helyük. A roma képviselő meglepő kijelentésére ellenzéki társai is azonnal lecsaptak:
Teleki László szocialista országgyűlési képviselő a távirati irodának azt mondta: valamennyi
cigánynak, roma értelmiséginek és politikusnak el kell határolódnia Farkas
Flóriántól és kijelentéseitől, mert óriási társadalmi problémának tartaná azt, ha a Lungo
Drom elnökének kijelentései hívószavak lennének. Hozzátette: józanul gondolkodó országgyűlési
képviselőként, roma politikusként be kellene látnia az ellenzéki képviselőnek,
hogy a Magyar Gárdát és a cigányságot nem lehet összemosni. Az Országos Cigány
Önkormányzat valamennyi képviselői mandátumának visszaadására szólította fel Farkas
Flóriánt. Kolompár Orbán elnök úgy fogalmazott: Farkas Flóriánnak települési és
országos önkormányzati képviselőségéről, valamint a Lungo Drom elnöki tisztségéről
is le kell mondania, mert kijelentésével a cigányság ellen fordult, és pártfogásába veszi a
cigányellenes, fasiszta nézeteket valló Magyar Gárdát.
A legnagyobb közösségi portálról, az iWiW-ről azonnal törölték a Magyar Gárdát,
miután több száz felhasználó tiltakozott a szervezet ellen. Az üzemeltető nem
magyarázkodott, alapszabályukra hivatkozva azonnal eltávolították a honlapról a
szervezet bejegyzését.
A gárdáról a magyar kormány tagjai is állást foglaltak: kijelentették, minden alkotmányos
eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy visszaszorítsák, illetve ele197
jét vegyék a szélsőséges ideológiák és mozgalmak térnyerésének Magyarországon.
A kormány a Magyar Gárdát erkölcsileg és politikailag elfogadhatatlannak tartja. Minden,
a magyar történelmet alapfokon ismerő honfitársunk számára világos, hogy az
árpádsávos zászló egyedüliként kiemelve a 23 történelmi zászlónk kontextusából a
nyilas hagyomány vállalását jelenti. Hogy a Magyar Gárda köszöntése a leventemozgalom
köszöntését visszhangozza. Hogy a nemzeti radikális csoportok által létrehozott
félkatonai alakulatok egyenruhái a nácik, illetve a magyar nyilasok uniformisait idézik
fel. Ezeknek az evidenciáknak az elhallgatása, szándékos félremagyarázása, bármilyen
okból elkövetett relativizálása egyszerre felelőtlen és gyáva cselekedet. A Magyar Köztársaság
kormánya figyelmezteti a közbeszéd minden alakítóját, a közélet minden befolyásos
szereplőjét, hogy az egyértelmű szavak, a nyílt elhatárolódás elmulasztására
nincs többé erkölcsi mentség, hiszen nemzeti tragédiánk, a holokauszt után soha többé
nem beszélhetünk ártalmatlan antiszemitizmusról vagy ártatlan hungarizmusról.
Színvallás
A sorozatos hazai és nemzetközi tiltakozások ellenére a Magyar Gárda egyre
erősebb, létrehozó pártja pedig politikailag egyre befolyásosabb. A Jobbik szeptember
végén bejelenti, mozgóurnás népszavazást akar tartani a szlovákiai magyarok
autonómiájának megteremtéséről. A gárdisták folyamatosan járják az országot,
miközben elhagyatott helyeken, erdők mellett zajlik a kiképzésük. Októberben
ugyanis hatszáz új gárdistát akarnak felavatni. Mindeközben a Fővárosi Főügyészség
felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Gárda Egyesület jogsértő magatartást folytat
azzal, hogy a honlapján található nyilatkozatban katasztrófa-, rend- és polgárvédelmi
feladatokat is célul tűzött ki, habár ezt a bírósághoz benyújtott alapszabály nem
tartalmazta. Felszólította a szervezetet, hogy a jövőben ezt az állapotot szüntessék
meg, ezzel a törvénysértő magatartással hagyjanak fel, oly módon fejtsék ki a tevékenységüket,
hogy összhangban legyen az alapszabályban meghatározott cél és a
tényleges tevékenység.
Október 21-én újabb hatszáz tagot avattak fel a Hősök terén. Az Andrássy útról
katonai alakzatban bevonuló gárdistákat tapssal fogadta a másfél ezernyi szimpatizáns,
akiknek jó része a kormányellenes tüntetések állandó szereplője. Szándékaik
itt már nyilvánvalóak: a cigányság rendre és fegyelemre tanítása, a „cigánybűnözés”
elleni hatékony fellépés. A hazai sajtó nagyon visszafogottan tudósított az eseményről,
a híradások az ellenreakciókra terjedtek ki. A gárdaavatást a híradók csak vágóképnek
használták. A külföldi, mértékadó és szomszédos országbeli lapok a fasisztaveszélyre
hívták fel ismét a figyelmet, megemlítve, hogy a Jobbik hadserege már
több mint félezres. Bemutatkozott új főkapitányuk, az egykori szolnoki katonatiszt,
Dósa István, akinek apja a Munkásőrség utolsó országos parancsnoka volt.
198
Két nappal később az állami ünnepen a Szabadság téri Hazatérés temploma
előtt a Magyar Gárda tagjai álltak sorfalat árpádsávos zászlókkal, és itt már láthatóan
a katonai rendfenntartó szerepükben villogtak. Ugyanígy tettek a Corvin közben,
ahol Wittner Mária és Morvai Krisztina szónokolt, de délután már a Fidesz nagygyűlésén
is részt vettek.
Cigánytelepeken csattogó bakancsok
A megerősített félezernyi gárdista december 9-én erejét demonstrálva felvonulást
szervezett Tatárszetgyörgyre, arra a településre, ahol állítólag egy gárdista tagot romák
inzultáltak, és ezért védelmet kért harcostársaitól. Védelmére, és a „cigánybűnözés”
elleni fellépés okán tucatnyi autóbusszal és autóval érkeztek a szimpatizánsok, hogy
erősítsék a „vonasereget”. Tették ezt annak ellenére, hogy a település polgármestere
a rendezvény előtt egy nappal a legmagasabb szintű politikai és jogvédő tiltakozások
miatt visszavonta a területfoglalási engedélyt. „A Magyar Gárda által Tatárszentgyörgy
településen terjesztett szórólapok tartalma és az interneten olvasható és a vezetőik
által a médiákban tett nyilatkozatok alapján megállapítottam, hogy félrevezettek és a
tatárszentgyörgyi rendezvényt a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra
kívánják felhasználni” – írta Berente Imréné polgármester. A Pest megyei településen
az OCÖ mellett roma szervezetek, közéleti emberek, jogvédők, értelmiségiek
szolidaritási menetet tartottak, a helyi templomba vonulva imádkoztak a holokauszt
áldozataiért, és a gárdisták lelki békéjéért. Közben a feketesereg a falu széléről katonai
alakzatban bevonult a falu közepére. Bíber József, a Jobbik alelnöke itt megismételte
korábbi kijelentését, miszerint: „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó,
ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigány bűnözés
egy részét, amelyben a vérfertőzésből származó, majd a bűn útjára lépő utódok esetében
a genetika is szerepet játszhat.” A halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta,
és új cigányprogramot hirdetett. A Jobbik szerint ugyanis a cigányság problémáját
csak szegregációval - a cigányok faji alapon történő elkülönítésével - lehet megoldani.
Ezért a szervezet szerint fel kell lépni a kormány minden olyan intézkedése ellen,
amely azt szolgálja, hogy a cigányságot „erőszakosan integrálják” a társadalomba,
meg kell szüntetni a cigányságot támogató pozitív diszkriminációt, a segélyeket csak
közmunkavégzéshez kötve szabad folyósítani.
A felvonuláson a fővárosi tüntetések állandó résztvevői is szép számmal jelen
voltak. A gárdisták azt tervezték, hogy a cigánytelep utcáin vonulnak végig,
de azt a rendőrség nem engedélyezte, így csak szónoklatokra, be-és kivonulásra
kerülhetett sor. A cigányellenes megnyilvánulást mintegy 200 rendőr vigyázta.
Sólyom László köztársasági elnök, miután rendkívüli kihallgatáson fogadta
az OCÖ vezérkarát, kijelentette, cigányellenes volt a felvonulás. (Találkozót
199
kért az államfőtől Vona Gábor is, de őt nem fogadta, és ezt a Jobbik elnöke a
demokrácia arculcsapásának tartotta). Ugyanígy látta valamennyi közjogi méltóság
és a három hivatalban lévő ombudsman is, akik Kállai Ernő kisebbségi
ombudsman kérésére foglaltak állást az ügyben.
A Fővárosi Főügyészség hivatalból vizsgálatot indított a rendezvény miatt. A gárdisták
néhány nappal később már Kerepesen vettek részt, igaz először inkognitóban
egy cigányellenes tüntetésen, ahol az általános iskolások szegregációját, a „deviáns”
gyerekek eltávolítást sürgették, így támogatva a szülői munkaközösség egy részének
kezdeményezését.
Az oktatási tárca vezetése arra szólította fel a Magyar Gárdát, tartsa távol magát
az iskoláktól és a gyermekektől, de később bebizonyosodott, hogy ez süket
fülekre talált, ugyanis gárdataggá avattak általános iskolás és óvodás gyerekeket
is. Szili Katalin azt mondta, védeni kell azt a nemzeti kisebbséget, amellyel szemben
bármilyen ordas eszmék zászlaja alatt bárki bakancsokban masírozva vonul
fel. „Javaslom, hogy a parlamenti pártok közösen ítéljék el azt, ami ma az országban
megtörténhet bármelyik településen, bármely közösség ellen fellépve, akár a
rend nevében” - közölte az országgyűlés elnöke. Hozzátette: azzal kellene befejezni
az évet, vagy kezdeni a tavaszi parlamenti időszakot, hogy „közösen nyilvánítsa
ki valamennyi frakció azt, hogy elítéli az ilyen eseményeket, felvonulásokat, akár
bakancsban, akár testületileg, akár zászlók alatt, akár bármilyen rasszista eszmék
nevében” teszik.
December 15-én már a Nemzeti Őrsereggel közösen a szabolcsi Érpatakon vonultak
fel, és a község polgármestere árpádsávos karszalaggal kísérte a felvonulást.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat ellentüntetést szervezett, a rendőrség kordonokkal
választotta szét a két csoportot.
Két nappal később a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya bejelentette:
a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kéri,
mert a szerveződés az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolta tevékenységét. Kovács
Tamás legfőbb ügyészt a feloszlatással kapcsoltban még aznap interpellálták a
parlamentben.
A gárda a fővárost sem „hagyta magára”, január közepén a Józsefvárosban vonult
fel, hogy a romló közbiztonság ellen demonstráljon. A józsefvárosi Széchenyi
István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium környékére azért
vonultak fel, mert ebbe a Vas utcai iskolába járt az a 18 éves fiú, akit egy héttel korábban
egy osztálytermi összeszólalkozást követően egyik osztálytársa - a gyanú szerint
- az utcán annyira megvert, hogy a fiú nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
Másnap Keszthelyen a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda közös
irodájának avatóján Szegedi Csanád alelnök cigánybűnözésről beszélt, és kijelentette:
a 21. század csendőrsége a Magyar Gárda lesz.
200
Január 23-án Kolompár Orbán a Jobbik székháza előtt bejelentette, aláírásgyűjtésbe
kezd az Országos Cigány Önkormányzat a Magyar Gárda és más félkatonai
szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében. Az aláírásgyűjtő íven a következő
szöveg szerepel: „támogatom, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg
a társadalmi szervezeteknek és politikai pártoknak katonai szervezettségű, vagy
fegyveres erőszakszervezetre irányuló tulajdonságokkal rendelkező csoportosulások
létrehozását, működtetését és támogatását, a politikai, társadalmi szervezetek
tagjait a törvény tiltsa el egyenruha, formaruha viselésétől, tevékenységük során a
fegyveres erőszakszervezetekre jellemző tulajdonságok gyakorlásától”. Az OCÖ elnöke
úgy fogalmazott: „a Magyar Gárda és a Jobbik ámokfutásával a 21. század egyik
legszörnyűbb történelme kezdődik”, és senki nem kívánhatja, hogy a II. világháború
borzalmait újra átéljük. A Magyarországon tapasztalható szélsőséges megnyilvánulásokról,
a Magyar Gárda mögött meghúzódó társadalmi jelenségről folytatott
megbeszélést Kolompár Orbán és Gregory John Dorey, Nagy-Britannia nagykövete,
és Kolompár segítséget kért a diplomatától a cigányellenes szervezetek elleni fellépésben.
„Ma, a 21. században nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogokat mások
lábbal tiporhassák, a romák is az Európai Unió polgárai, egyenrangú állampolgárok
Magyarországon, egész Európában” - fogalmazott Kolompár Orbán. Az OCÖ elnöke
azt mondta: a szélsőségesek és a cigányság közötti feszültség tovább már nem növelhető,
ezért attól tart, rövid időn belül eljöhet az a pillanat, amikor „már nem tudja
visszafogni a cigányságot”, s így akár nyílt összecsapás is történhet a magyarországi
szélsőségesek és a roma társadalom tagjai között. Ennek viszont egész Európa látná
kárát – tette hozzá. A brit nagykövet azt mondta: ő és országa figyelemmel kíséri a
Magyarországon zajló eseményeket, így a Magyar Gárda tevékenykedését is.
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában
úgy fogalmazott, hogy bár a jelek sajnos nem erre utalnak, de ha a Magyar Gárda
működése nem a kisebbségek, és különösképpen nem a cigányok ellen irányul,
nem a viszályt szítja, hanem valóban az ország épülését, a kiszolgáltatottak védelmét
szolgálja, akkor a cigányoknak is a Magyar Gárdában van a helyük. Az OCÖ felszólította
a Fidesz vezetőit, hogy nyíltan vállalt fasisztoid kijelentései miatt szólítsák fel lemondásra
a szolnoki önkormányzatban betöltött bizottsági tagságáról Bíber Józsefet,
a Jobbik alelnökét, illetve a napilapban közölt kijelentése miatt Farkas Flóriánt.
Demszky Gábor főpolgármester indítványára a Fővárosi Közgyűlés határozatában
Budapesten nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát. Egyúttal
felkérték az ország összes önkormányzatát, hogy településeiken tegyenek meg
mindent a szélsőséges megmozdulások, felvonulások elkerüléséért, és nyilvánítsák
nemkívánatosnak a Magyar Gárdát.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, mint az Országos Igazságszolgáltatási
Tanács (OIT) tagja február 20-án kezdeményezte, hogy a testület
201
rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban
lévő per soron kívüli intézését. A miniszter álláspontja szerint „a Magyar Gárda
működése a közvéleményt erősen foglalkoztatja, ezért a közérdek szempontjából
kiemelt jelentőségű a szervezet feloszlatása iránt benyújtott kereset mielőbbi elbírálása”.
Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke másnap
közölte: a Fővárosi Bíróság elnöke saját hatáskörben már döntött a Magyar Gárda
ellen indított per soron kívüli tárgyalásáról. A társadalmi szervezet megszüntetése
érdekében indított per tárgyalását április 14-ére tűzték ki. Két nappal később már azt
közölték, a tervezettnél egy hónappal korábban, április 14-e helyett március 12-én tárgyalja
a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda ügyét.
Március 6-án az OCÖ vezérkara Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének
és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek mintegy 70 ezer aláírást adott át, amelyet
a szélsőségesek ellen, és a Magyar Gárda feloszlatására gyűjtöttek három hét alatt.
„Nem tűrjük a kirekesztést, a megbélyegzést, a romaellenességet, az antiszemitizmust,
a rasszizmust. Nem kívánunk ebben az ügyben vitatkozni, hanem meg kívánunk
küzdeni ezért” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A kormányfő közölte: „nem fogadjuk
el az egyenruhába öltözött félfasiszta, fasisztoid szervezeteket. Fel kívánunk
ellenük lépni a jog, a törvény és demokratikus meggyőződésünk minden erejével”
– mondta. A petíció átvételekor Szili Katalin házelnök kijelentette: közös célunk az,
hogy ebben az országban ordas eszmék miatt senkinek ne kelljen félnie.
Március 10-én lemondott a Jobbik Magyarországért Mozgalom három alapítója:
Kovács Dávid a párt alapító elnöke, aki 2006 őszéig vezette a pártot, Nagy Ervin
a Jobbik Magyarországért választmányi elnöke, Fári Márton pedig a párt etikai bizottságának
volt elnöke. Távozásukat azzal indokolták, hogy „a Jobbik vezetői nem
rendelkeznek, nem is rendelkezhetnek semmiféle hatékony eszközzel a Gárdába
belépők megszűrésére, miként az is kérdéses, hogy hosszabb távon sikerülhet-e befolyást
gyakorolni a jogilag teljesen különálló egyesületi formában működő Magyar
Gárdára. Meggyőződésünk, hogy nem a Jobbiknak, mint politikai pártnak lett volna
feladata egy Gárda típusú szervezet létrehozása, és nem a Jobbik elnökének annak
vezetése. Mindezek eredményeképp ugyanis a Jobbik szétválaszthatatlanul egybemosódott
a Gárdával, felelősséget vállalva valamiért, amit hosszútávon valójában
irányítani nem képes” – írta a három alelnök.
Az erősödő erőszakhullám elleni fellépésre buzdítva „Kék virág” néven mozgalmat
indítottak értelmiségiek, cigányok és nem cigányok, hogy így szabjanak gátat
minden erőszakos törekvésnek, ideológiának, cselekvésnek. Halák László, a Magyar
Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke a figyelemfelhívó kezdeményezést
azzal indokolta, hogy szelíd szóval, békességre törekvéssel kell meggátolni
minden erőszakos indulatot, és rendszeresen meg kell emlékezni az áldozatokról,
hogy nehogy újabb áldozatai legyenek az elvakult indulatoknak.
202
A per és az azt irányító gárda
A feloszlatásra irányuló polgári pert 2008. március 12-én 14 órára hirdette meg
a Fővárosi Bíróság. Több rendőrségi mikrobusz és járőrautó, illetve egyenruhás
rendőr állt a Markó utcai épület előtt. Hiába voltak ott a rendőrök, a bírósági terem
előtt kis híján verekedés tört ki, ugyanis a gárdisták döntötték el, hogy ki mehet be
a tárgyalásra és ki nem. Az egyenruhás gárdatagok sorfalat álltak, és nem engedték
be az OCÖ elnökét, valamint az újságírók többségét sem, ezért a rendőrségnek
kellett beavatkoznia. Kolompár Orbán ezt a demokrácia és az emberi jogok lábbal
tiprásának nevezte. A Magyar Ügyvédi Kamara főtitkára azt mondta, jogsértő, ha a
közönség, vagy a peres fél szabályozza a tárgyalás nyilvánosságát, míg a MÚOSZ elnöke
a sajtószabadság megsértésének minősítette a gárdisták fellépését. A Fővárosi
Bíróság ezzel szemben hivatalosan azt közölte: „sem a bíróság épületében, sem a
tárgyalóteremben nem történt semmilyen rendbontás”. A Fővárosi Bíróság elnökhelyettese
a közszolgálati rádió kora reggeli műsorában bejátszott nyilatkozatában
sajnálatosnak nevezte az OCÖ tárgyaláson való megjelenését.
A tárgyalás az ügyészségi kereset ismertetésével kezdődött. Az ügyészség, mint
felperes szerint a Magyar Gárda december 9-én a tatárszentgyörgyi rendezvényével
„olyan állomáshoz érkezett, amely a demokratikus jogállammal összeegyeztethetetlen”,
a gárda az alapszabályában rendelkező célokkal ellentétesen működő mozgalom,
ami nem választható el az egyesülettől. Az ügyészség szerint az egyesület nem
hagyományőrző, hanem működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak
olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást. Gaudi-Nagy Tamás, az egyesület
jogi képviselője a tárgyaláson kifejtette: a keresetnek három nagy tévedése van:
az, hogy a mozgalom és az egyesület nem választható szét, hogy a tatárszentgyörgyi
rendezvény az egyesület rendezvénye volt, illetve hogy az egyesület alkalmas lenne
mások jogainak és szabadságának megsértésére. A kulturális hagyományőrzésre
példaként említette, hogy több közös programot szervezett az egyesület a Jobbik
Magyarországért Mozgalommal, így középiskolai történelemversenyre is felhívással
éltek. A tatárszentgyörgyi rendezvénynek nem volt jogi értelemben szervezője a
Magyar Gárda egyesülete, azt egy magánszemély jelentett be az illetékes rendőrkapitányságon.
Az ügyvéd szerint a rendezvényen felszólalók éltek a demokratikus
jogállamban biztosított véleménynyilvánítás szabadságával, véleményt fogalmaztak
meg és nyíltsággal szóltak a vidék közbiztonságáról. Hozzátette: létező jelenségként
utaltak arra, hogy sajnálatos módon az adatok szerint a cigányság körében az átlagot
meghaladó a bűnelkövetés.
A tárgyaláson megjelent többek között Für Lajos volt MDF-es honvédelmi miniszter,
akit az egyenruhás gárdisták tapssal üdvözöltek a bíróság épületében. A tárgyalást
májusra napolták.
203
A gárda március végén a Hősök terén ismét több száz tagot esketett fel. Egy
„senior” és egy „kadét” szakaszt is avattak. Az idős gárdatagok az 1956-os forradalom
aktív résztvevői, míg a fiatalok 18 év alatti gárdistajelöltek. A tiltakozások ellenére a
gárda láthatóan erősödött, és országjáró körútjaik hatására egyre több hívet gyűjtött
maga köré, illetve léptetett be a Jobbikba. Sorozatos demonstrációkat tartottak vidéki
városokban, megyeszékhelyeken, ahol ellentüntetéskén rendre megjelentek az
OCÖ vezetői és helyi roma képviselők.
Április elsején az újlipótvárosi Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni Molotovkoktélos
támadást intéztek, majd radikális szervezetek egy héttel később flashmobot
hirdettek, míg rá egy hétre már demonstrációt hirdettek a zsidók és a cigánybűnözés
ellen, amelyet rendezőként a Magyar Gárda biztosított. A Jászai téren a szélsőjobb,
a Hollán Ernő utcában antirasszisták, politikusok, jogvédők, a miniszterelnök,
Gerhard Schröder volt német kancellár, és délelőtt Sólyom László államfő is megjelent.
A radikálisok kétezren, az antirasszisták 4-5 ezren vonultak fel.
Május 9-én az ügyészség mint felperes pernyertességének előmozdítása érdekében
az Országos Cigány Önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége (Mazsihisz) arra kérte a Fővárosi Bíróságot, hogy a felperesi oldalon beavatkozhasson
a Magyar Gárda feloszlatására kezdeményezett polgári perbe. Még
aznap a Békenap nevű rendezvényen Gyurcsány Ferenc azt kérte, mindenki szakítsa
meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Magyar Gárdához, szakítsa meg
kapcsolatát a Jobbikkal, a polgármesterek pedig ne adjanak helyet a Magyar Gárda
felvonulásainak. Olyan országban akarunk élni, ahol a parlamenti pártok nem működnek
együtt azokkal, akik a Magyar Gárdát alapították – mondta a kormányfő a
megemlékezés több ezer résztvevője előtt. Hozzátette: a Magyar Gárda a XX. századi
magyar történelem legtragikusabb örökségének hordozója.
Május 19-én folytatódott a gárdaper, de okulva a márciusi tárgyaláson történtekből
különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be: a Markó utcát a Bihari János
és a Nagy Ignác utca közötti szakaszon reggel hattól este hatig lezárták. A bíróság
épületébe, illetve az elzárt területre csak azok az újságírók és érdeklődők léphettek
be, akik korábban regisztráltak a Magyar Gárda-perre, illetve más tárgyalásra volt
idézésük. A tárgyalásra három ellenőrző ponton keresztül lehetett bejutni. A tárgyalás
kezdetére nyolc beavatkozó jelezte, hogy peres félként kíván részt venni az
ügyészség kontra Magyar Gárda polgári perben; a gárda ügyvédje azt is bejelentette
a Fővárosi Bíróságon, kezdeményezik, hogy a bíróság Alkotmánybírósághoz forduljon.
A Magyar Gárda Egyesület elnökeként Vona Gábor a tárgyaláson arra hívta fel
a figyelmet, hogy az egyesület és a Magyar Gárda mozgalom „testvéri, együttműködő”,
de mégis független szervezetek. Az egyesület egyetlen tagja sem gárdista
és a gárda tagjai sincsenek az egyesületben – mondta. Azzal védekeztek, hogy a
két szervezet bár azonos nézeteket vall, mégis külön úton halad. Dósa István, a Ma204
gyar Gárda országos főkapitánya tanúkénti meghallgatásán azt mondta, hogy ő a
gárda mozgalom vezetője, és az egyesülettel, valamint a Jobbikkal „nincs közvetlen
direkt kapcsolatuk”. „Nem vagyunk párthadsereg” – hangsúlyozta. Azzal kapcsolatban,
hogy a mozgalmat többen kirekesztéssel vádolják, közölte: „a gárda nem tesz
különbséget ember és ember között”. A tárgyalás június 30-án folytatódott hasonló
biztonsági intézkedések mellett, de érdemi előrelépés a tanúmeghallgatáson kívül
nem történt. Szeptember elsejére halasztották az újabb tárgyalást, de arra már nem
került sor, ugyanis az ügyben eljáró bírónőt telefonon életveszélyesen megfenyegették,
így elfogultságot jelentett be. Mivel új bírót kellett kijelölni, a következő tárgyalást
már csak december 15-én tartják.
Erőszak – és a Gárda
Január 22. – A Baranya megyei Szigetváron két roma származású nőt bántalmazott
öt barcsi fiatalember, a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottakat. A 18-23 év
közötti elkövetők a város főterén támadták meg az anyát és a lányát, akik egy moziból
tartottak hazafelé. A bírósági tárgyaláson tagadták az etnikai alapú bántalmazást
a fiatalok.
Február 22. – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon feldúlták egy roma
család házát, és gyalázkodó, fenyegető feliratokat festettek a házfalra. Az incidens
idején nem tartózkodtak otthon a lakásban élők.
2008. március 1. – A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon felgyújtották a
kunmadarasi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjének házát, melynek falára
gyalázkodó feliratokat festettek.
Március 15. – A Veszprém megyei Tapolcán két 17 éves fiú egy szórakozóhely
közelében minden előzetes szóváltás nélkül összevert és megrugdosott egy roma
férfit az utcán. A 32 éves áldozat életveszélyes állapotban, kómában került az ajkai
kórházba.
Március 27. – A Heves megyei Szihalomban ismeretlenek belülről szétvertek
egy felújítás alatt álló, lakatlan családi házat. Az épület roma tulajdonosa etnikai alapú
támadást gyanított a történtek hátterében.
Pátkán június 3-ra virradóra Molotov-koktélt dobtak három roma házra. Senki
nem sérült meg, de az egyik szobában, ahol gyerekek aludtak, tűz keletkezett. Az
ügyben előzetes letartóztatásba helyeztek három polgárőrt több emberen elkövetett
emberölés kísérlete miatt. Egyikük részletes, a másik két gyanúsított szerepét is
feltáró, beismerő vallomást tett, s a gyanúsítást személyi, tárgyi és okirati bizonyítékok
is megalapozzák. A történtek óta felbolydult a falu. Ötszázan írták alá azt a petíciót,
amelyben leszögezték, hisznek a polgárőrök ártatlanságában mindaddig, amíg
azt „megdönthetetlenül” nem cáfolják meg. A község képviselőtestülete pedig kiált205
ványt fogadott el, amelyben a képviselők leszögezték, meg kell védeni a falu nyugalma
felett őrködő civil szervezetet és annak tagjait. A Polgári Összefogás Pátkáért
Civil Szövetség falugyűlést hirdetett, amelyre meghívták a gárdát. Az újcsendőrök
másfél százan megjelentek, majd romák házainak közelébe (közbiztonsági séta keretében)
akartak vonulni, amit a rendőrség akadályozott meg. Rasszista indítékból
történt a pátkai Molotov-koktélos, mint a hasonló faddi, vagy a közelmúltbeli nyíregyházi
kamera összetörős támadás is – mondta Mohácsi Viktória, aki korábban két
napot töltött Pátkán, hogy felderítse a támadás körülményeit. Azért érkeztek Pátkára
az ország különböző városaiból, hogy megmutassák a helyi romáknak: mellettük
állnak, nem hagyják, hogy a bűncselekményt ártatlan emberekre húzzák rá – mondta.
Ezek az emberek most félnek. A félelmet a gárda és a képviselőtestület is szítja,
békéről beszélnek, de ez az esemény nem azt szolgálja. A gárda érkezésének hírére
a romák rokonaikhoz menekítették gyermekeiket – tette hozzá. Oláh József, a Fejér
megyei cigány önkormányzat elnöke szerint a problémákat helyben kell megoldani
az adott településen élőknek. Tárgyalásos úton kell a problémákat rendezni, erővel
nem lehet megoldani a konfliktust és problémahalmazt. „Nincs két település, csak
egy van és ezt Pátkának hívják. Annak a polgárai a cigányok és a nem cigányok is” –
hangsúlyozta Oláh József.
Június közepén a Pest megyei Galgagyökön tevékenykedett a gárda, ahová két
család vitája miatt hívták ki a feketeruhás sereget. Ismeretlenek rálőttek egy romák
által lakott házra, ruházataikat kiszórták az udvarra, és felgyújtották. A nem roma
család arra kérte a gárdistákat, segítsenek neki elköltözni a faluból. A helybéliek
szerint féltékenység állt a két család közötti vita hátterében, ugyanis a fiatal és kikapós
feleség beleszeretett egy 16 éves roma fiúba, amit a férj nem nézett jó szemmel.
Július 21-én nulla óra után több lövést is leadtak három galgagyörki roma lakóházra,
személyi sérülés nem történt. A Pest megyei településen a Rákóczi utcai lakásokra
ismeretlenek lövöldöztek, az utcán több töltényhüvelyt is találtak a rendőrök.
Június 15-én vasárnap délután a Szabolcs megyei Fényeslitkén a kocsmában egy
férfi késével összeszurkált két roma fiatalt, egyikük egy 14 éves fiú azonnal meghalt,
16 éves testvére életveszélyesen megsérült. Az OCÖ szerint a fiú a „gárdaszellemiség
áldozata lett”.
A Magyar Gárda és a Nemzeti Érzelmű Motorosok a Tolna megyei Faddon tartott
falunapra is hivatalosak lettek, majd egy, a falu nem roma lakosai és vezetése
által készített együttélési etikai kódexet akartak átadni a romáknak. A mintegy 150
taggal megjelent Gárda és a 40 motorral érkezett motoros egyesület rendőri biztosítás
mellett végigvonult a település utcáin, ismét felolvasták az együttélési szabályzatot,
majd a Hősi emlékműnél koszorút helyeztek el.
Július 5-én a Meleg Méltóság Menetére támadtak rá szélsőjobboldaliak és radikálisok.
Savval töltött tojásokkal, kövekkel, üvegekkel dobálták meg a felvonuló206
kat, míg a menettel szemben egy ellentüntető csoport vonult a szélsőséges blogger,
Tomcat vezetésével. Hozzá csatlakozott a Magyar Gárda néhány egyenruhát viselő
tagja is. A felvonulást követően a szélsőségesek a Hősök terén rátámadtak Lévai Katalin
volt esélyegyenlőségi miniszterre, a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt
személyügyi államtitkárra és más közéleti személyiségekre.
A Magyar Gárda Békés megyei tagjai több településen, közöttük Békéscsabán,
Orosházán, Mezőberényben és Szarvason tartanak általuk közbiztonság-javító sétának
nevezett járőrözést.
Július közepén amerikai hatóságok leállították a szélsőséges nézetű kuruc.info
honlap működését. Vona Gábor, a Jobbik elnöke június végén jelentette be, hogy
hét kérdésben országos ügydöntő népszavazást kezdeményeztek. A Jobbik elnöke
akkor újságíróknak kijelentette: népszavazásukkal a munka és közbiztonság nemzeti
minimumát akarják lefektetni, de hangsúlyozta, nem titkolt céljuk, hogy „megálljt
parancsoljanak” a cigányság azon jelentős részének, akik úgy gondolják, „rájuk a
törvények nem vonatkoznak, és munka nélkül, bűnöző életmódot folytatva akarnak
élni”. Az OVB csak két népszavazási kérdést hitelesített. Az egyik kezdeményezés
szövege: „Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető büntethető
legyen, ha a cselekmény elkövetésekor 12. életévét betöltötte?” A másik kezdeményezés
így szól: „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos
fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?”
Augusztus 8. – A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat
dobtak két, romák által lakott házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett
az utcára.
Augusztus 19. – Székesfehérváron késő este garázda fiatalok kövekkel dobálták
meg egy lakóházat, amelyben többségében romák éltek, és életveszélyesen megsebesítettek
egy 12 éves roma kislányt.
A Magyar Gárda tevékenysége elleni tiltakozásul úgynevezett „Tükröt Tartási
Mozgalmat” indítottak értelmiségiek. A kezdeményezéshez csatlakozott több száz
művész, közéleti személyiség levágatta, és szőkére festette a haját, hogy így utasítsa
el az erőszakot és a cigányellenességet. A mozgalomban írók, költők, képzőművészek,
tanárok, filmrendezők, közszereplők, leszbikusok és heteroszexuálisok, romák
és nem romák vesznek részt, azok, akiket rettegéssel tölt el mindenféle erőszak –
mondta Szécsi Magda író, festő- és grafikusművész, a kezdeményezés elindítója.
Közölte, azért indították el mozgalmukat, mert véleményük szerint Magyarországon
egyre erősödik, és egyre nagyobb teret kap a szélsőjobboldal: a Magyar Gárda
cigányellenes felvonulásai, fizikai támadásai, valamint a Meleg Méltóság Menetének
megtámadása már a náci nézeteket idézi.
Szikszón farkasszemet néztek romák és gárdisták egy demonstráción. A több
mint száz kivezényelt rendőr hatására csak hangos szóváltás alakult ki.
207
Július végén a XII. kerületi Turul szobor elbontása ellen tüntetett a Jobbik a
Gárdával együtt. Mintegy kétezer ember előtt a „cigánybűnözés” veszélyességéről
is szónokoltak.
A roma holokauszt emléknapján a gárdisták Vecsésen és Jászapátiban tartottak
tagtoborzó gyűléseket.
Lökösházán tömegverekedés tört ki a romák és a bejegyzés előtt álló polgárőrség
tagjai között, mert a biztonsági cég járőrözése ellenére feltörték egy cigány
asszony sírját. A verekedést követően a Magyar Gárda tagjai is megjelentek.
Szeptember 5. – A hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán lövéseket adtak le arra a
házra, amelyben romák aludtak. Személyi sérülés nem történt.
Szeptember 20-án a miniszterelnök által életre hívott Magyar Demokratikus
Charta tartott nagygyűlést a szélsőséges megnyilvánulások miatt, míg az OCÖ békementet
tartott, és kimosta a gárdisták és a szélsőjobb által használt árpádsávos
zászlót, amit a Terror Házának adtak át megőrzésre. Október 4-én Tarka Magyar!
címen több ezer fő részvételével tartottak néma tiltakozó demonstrációt civilek. A
rendezvényen a kormányfő is megjelent.
Október 30. – Bitumendarabbal törték be éjjel a romák felzárkóztatásával, oktatásával
foglalkozó kaposvári Napkerék Egyesület irodájának portálját, bent egy
használt, erősen korrodált töltényhüvelyt találtak a rendőrök. A tettesek nem mentek
be a helyiségbe.
Október 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok cigány önkormányzatának
irodáját ismeretlenek felgyújtották, ablakait betörték.
November 3-ra virradóra ismeretlenek a Borsod megyei Nagycsécs szélén lévő
roma házakra támadtak fegyverekkel, Molotov-koktélokkal. A támadás során egy 40
éves asszonyt és 43 éve testvérét sörétes puskával agyonlőtték, egy férfi pedig megsérült.
Roma vezetők szerint rasszista indíttatású bűncselekmény történt.
A szakadó gárda
A Jobbik és a Magyar Gárda szakadásának jelei már a feloszlatásra irányuló első
tárgyalási nap előtt mutatkoztak. A három alapító alelnök távozása után már arról
lehetett hallani, hogy a látszólagos erősödés ellenére belülről bomlik a szélsőjobb
felé kacsingató mozgalom. Bár elmaradt Vona Gábor elnök és szlovák szélsőjobbos
kollégájának a találkozója, amely együttműködési megállapodást és összeölelkezést
takart volna, de a nyíltan fasiszta nézet azért nem állt, és nem áll távol egyik
szerveződéstől sem. A jogerősen betiltott bőrfejű mozgalom, a Vér és Becsület Hősök
terei rendezvényén a Hitlert éltető alakulat sora között ott voltak a gárdisták
egyenruhában, árpádsávos kendőben, de a kormányellenes megnyilvánulásokon, a
focimeccseken, a tömegoszlatáson is megjelentek. A bírósági perben ügyesen szét208
választották a vonulgató gárdát és az egyesületet, valamit a Jobbikot, és azt próbálják
a jog eszközeivel belesulykolni az emberek fejébe, hogy a három dolog bár összefügg,
külön-külön kezelendő. A szétválasztás olyannyira jól sikerült, hogy az addigi
főkapitány, Dósa István, a Munkásőrség utolsó országos parancsnokának gyermeke
előbb lemondott, majd árulása miatt kizárták a gárdából. Jó parancsnokként vitte
magával embereit is, és új gárdát alakítva tovább viszi a cigánybűnözés elleni fellépést
és szélsőséges megnyilvánulásait. Bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor Fideszelnök
humorosnak szánt kijelentése megmaradt a vicc szintjén, ugyanis biztosra
vehető: a Magyar Gárdát nem lehet két pofonnal hazazavarni, mint ahogy Horthy
Miklós mondta a nyilasokra. A történelem tanulságaiból tudjuk, ez az egykori kormányzónak
sem sikerült.
Dósa István igazi katonaember. A Magyar Honvédség őrnagyaként szerelt le
2003-ban, és ő váltotta Usztics Mátyás színészt a szervezet élén. Dósa István 1988-
ban megkapta A Haza Szolgálatáért érdemérmet, és – szintén a rendszerváltozás
előtt – soron kívül léptették elő századossá. Katonai múltja és tapasztalata jót tett a
fegyelemnek, az alaki kiképzésnek és a szolgálati szabályzat kidolgozásának. Persze
a gárdának az már nem tett jót, hogy időközben kiderült, az „árja szervezet” mégsem
olyan tiszta. Sem fajilag, sem erkölcsileg…
A HVG arról írt, hogy a Magyar Gárda Zala megyei kapitánya bizony büntetett
előéletű. Az alapszabály szerint csak erkölcsileg tiszta és büntetlen előéletű tagjai
lehetnek a fekete seregnek, Dolgos Péterről a hetilap viszont azt írta: összesen hétszer
volt büntetve. Legutóbb 2005-ben elkövetett hivatalos személy elleni erőszakért,
könnyű testi sértésért és ittas járművezetésért. A zalai gárdaparancsnok a távirati
iroda megkeresésére elismerte, hogy többször is állt már bíróság előtt. A hetilap
összeállításában a Zala megyei parancsnok mellett említik Herman István Fejér megyei
parancsnokot, aki a nyolcvanas évektől kezdve hatszor, utoljára 2002-ben volt
büntetve. A leghosszabb a bűnlajstroma a Magyar Országos Véderő Egyletben is aktív
két gárdistának van. Egy 34 éves Békés megyei férfit nyolcszor, tíz évvel idősebb
Szolnok környékén aktív biztonsági vállalkozó társát tízszer ítélték el.
A hvg.hu úgy tudja, jelenleg is a gárda tagja például egy alighanem csúcstartó tatabányai
férfi: viszonylag ifjú kora (34 éves) ellenére 14-szer volt büntetve. A szervezet
honlapján szerelőként bemutatkozó fiatalember egyebek mellett rongálást, garázdaságot,
lopást, sikkasztást követett el, végrehajtandó szabadságvesztést azonban csak
egyszer kapott súlyos testi sértésért és személyes szabadság megsértéséért.
Mivel a gárdának a büntetett előéletű tagok „hatalmas erkölcsi kárt” okoztak,
belső vizsgálatot rendelt el Vona Gábor, és – feltehetően ennek hatására – az egyik
gárdatag öngyilkos lett.
A Vona Gáboros vonal a Hősök terén október végén 400 új tagot, köztük kisgyermekeket
avattak fel, míg a Dósa pártiak Székesfehérváron eskettek. Dósát azzal
209
vádolták, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatallal túl jó kapcsolatokat ápolt, míg közvetlen
bizalmasa, Németh Erzsébet Piroska Gyurcsány Ferenc egyik minisztériumának
háttérintézményében, az Országos Foglalkozatásai Közalapítványban dolgozik
pénzügyi munkatársként. A „szakadárok” társaik megvetése mellett elkullogtak az
európai és a magyar parlamentbe igyekvő Jobbik környékéről, és új irányvonalat
keresnek. Az amerikai magyarok és a tengerentúli polgári körök által is pénzelt
Magyar Gárda olyannyira sikeres lett, hogy a környező országok mellett a 96 ezer
négyzetkilométernyi magyar honban is több hasonló szerveződés alakult. A Vonavonal
Kiss Róbert vezetésével pedig egyre csak menetel, szervezkedik, részt vesz
kormány-, cigány-, zsidó- és melegellenes rendezvények biztosításában.
Klónseregek
A gárdisták bevonulása előtt a Nemzeti Őrsereg nyilas katonái „forradalmi indulójukat”
énekelve katonai alakzatban lépkedtek a térre. A Wikipedia nevű internetes
lexikon szerint a szervezet a Nyírséghez kötődik, alapító tagjai Kisvárdáról és
Nyíregyházáról indultak. A szervezet 2007. október 22-én Szabolcs községben alakult
meg. Magukat északkelet-magyarországi szervezetként határozták meg. Törekvéseik
megfogalmazásában a nemzettudat erősítésének fontosságát emelik ki, és kategorikusan
tagadják a sokak által feltételezett kötődést a nyilasok eszmeiségéhez. Céljaikat
nyilatkozataikban békésnek deklarálják. Webes források alapján a Nemzeti Őrsereg
megalakításának ötlete Kiss Sándor gyógyszerésztől származik, aki a Jobbik Magyarországért
Mozgalom tagja, Piricsén és Encsencsen dolgozik. (Piricsén 2008. augusztus
elején éles fegyverekkel többször rálőttek, és Molotov-koktélokat dobtak két romák
által lakott családi házra. A házból kilépő asszonyt lábon lőtték az ismeretlen
támadók, a nő súlyos sérülésekkel került kórházba. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó
Iroda indított vizsgálatot) A szervezet hadnagyi rangot viselő egyik aktív képviselője
Dr. Gyüre Csaba ügyvéd, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. A szervezet
századparancsnoki beosztású vezetője Dankó László, korábbi hivatásos honvédségi
híradós tiszthelyettes, francia idegenlégiós boszniai háborús tapasztalatokkal. A
szervezetben kommunikációs tevékenységet tölt be Bodrog László általános iskolai
tanító, aki szabolcsi kistelepülések oktatási intézményeiben korábban roma gyermekek
oktatásával foglalkozott. A szervezet hivatalos bejegyzését a megyei bíróság 2008.
január 21-i végzéssel, nem részletezett formai hiányosságok miatt elutasította, de újra
beadták a kérelmet. Megnyilvánulásaik alapján valószínűsíthető, hogy a szervezet jellege
és célja a Magyar Gárdáéhoz hasonló. A Nemzeti Őrsereg ellen a Magyarországi
Munkáspárt 2006 nevű szervezet sürgetett hatósági fellépést, és tett feljelentéseket,
de ez utóbbiakat részint a szervezet be nem jegyzett mivolta, részint a feljelentés megalapozatlansága
miatt a hatóságok elutasították. A szervezet megjelenése kifejezetten
210
fegyelmezett: rendezvényeiken formaruhát hordanak, alakzatban mozognak, vezényszavakat
használnak. Fegyvert vagy fegyverként használható eszközt nem viselnek.
A híradásokból ismertebb, hagyományőrző formaruhájuk szabása és színösszeállítása
részben a II. világháborús magyar honvéd egyenruhát utánozza. Részei: bakancs,
beletűrt sötétzöld nadrággal, derékszíj és könyék fölé felhajtott ujjú, vállpántos, álló
gallérú drapp ing (hűvös időben derékszíjjal kívülről leszorított, barna rövid kabáttal,
fehér cérnakesztyűvel) és ellenző nélküli zöld sapka. Másik, kényelmesebb, tereptarka
formaruhájukban sötét barnás-zöld tónusú terepmintázatú nadrág, ugyanilyen
mintázatú zubbony, és jobb oldalra hajló, zöld színű barett sapka szerepel. A hagyományőrző
formaruhával a felsőruházat bal karján a vállszalag alá gombolt, könyék felett
végződő sötétzöld toldaton karszalagot viselnek, amely árpádsávos alapon, piros
körben, csúcsán álló, feketével szegett fehér négyzetet ábrázol, benne székely-magyar
rovásírással írt, zöld színű H betűvel. A karszalag a kényelmesebb, terepmintás formaruhának
nem része. Helyette a barett sapka bal oldalán kör alakú emblémában,
árpádsávok nélkül látható a rovásírásos H betű, „NEMZETI ŐRSEREG” körfelirattal,
és a zubbonyuk bal karján található állományjelző, szintén a Nemzeti Őrsereg és az
állomány városának a feliratával.
A Bolgár Nemzeti Szövetség elnevezésű nacionalista szerveződés mindeközben
önkéntes készenléti gárdát akart életre hívni a szófiai romazavargások nyomán.
A szövetség vezetője, Bojan Raszate azzal indokolta elhatározásukat, hogy a bolgár
társadalom megszenvedte „a cigányterror elmúlt 17 évét”, miután az egymást követő
kormányok és a rendőrség vezetése csak tétlenül szemlélte az eseményeket. Az ügy
előzménye, hogy a bolgár főváros Kraszna Poljana negyedében egy héttel korábban
mintegy száz roma randalírozott, arra hivatkozva, hogy bőrfejűek készülnek
rájuk támadni. Egyben megpróbáltak elégtételt venni a skinheadeken, akik előzőleg
súlyosan megsebesítettek egy roma fiatalt. A közszolgálati televízió fejszékkel,
késekkel és husángokkal felszerelkezett romákat mutatott, amint az utcákon autókat
törnek össze. A rendőrök sokáig nem avatkoztak be, egy belügyi tisztségviselő
szerint azért, mert nem tudták „milyen keményen kell eljárniuk”. Raszate ezt követően
állt elő a nemzeti gárdával kapcsolatos elképzelésével, „a polgárok életének, vagyonának
és családjának védelmét biztosító egyetlen megoldásként” állítva be azt.
A rendőrség eljárása miatt Georgi Parvanov államfő élesen bírálta Rumen Petkov
belügyminisztert, személyes megbeszélésük után azonban már azt bizonygatta,
hogy „a törvény szigora” egyformán sújtotta a zavargásokban részt vevő feleket.
A Mediapool.bg internetes honlap szerint a rendőrök az egyenlő elbánás jegyében
négy roma mellett, négy „bőrfejűként viselkedő” személyt vettek őrizetbe. A Nemzeti
gárda létrehozásának ötlete már többször felmerült Bulgáriában az ismétlődő bolgár-
roma összetűzések nyomán. Idővel egyik vezérszólamává vált a mérsékelt nacionalistáknak
csakúgy, mint a Roham (Ataka) elnevezésű kisebbség- és idegengyű211
lölő pártnak. Rumen Petkov belügyminiszter a tervezett nacionalista gárdát „barna
beütésű félkatonai struktúrának” minősítette, amelynek törvényessége bizonyításra
szorul. Elhessegette azonban azokat a hangokat, amelyek szerint a gárda „veszélyt
jelenthetne a kisebbségek közti békére”. A bolgár főügyészség mindazonáltal vizsgálta,
nem fenyegeti-e egy ilyen gárda a kisebbségek egyenjogúságát. A bolgár zsidók
szervezetének elnöke, Maxim Benvenisti a BGNES hírügynökség szerint aggodalmát
fejezte ki, hogy a romák után más kisebbségek, így a zsidók, a muszlimok
és az örmények is a nemzeti gárda célpontjává válhatnak. A Mediapool.bg szerint
az új gárda megalakulása előtt máris rendelkezett néhány, egyenként 30-35 férfiból
álló alakulattal, amelyek a főváros mellett Veliko Tarnovo, Jambol és Plovdiv
városokban szerveződtek, s tagjaik egy része az egykori német nemzetiszocialista
rohamosztag, az SA „barnaingeseinek” egyenruhájára emlékeztető öltözetben jelent
meg. A hírre reagálva a belügyminiszter úgy vélekedett: az ilyen egyesülések
létezését engedélyezni lehetne „a mezőgazdasági termények” védelmében. Raszate
szerint a gárda rendkívüli helyzetekben, például rendbontások, zavargások vagy
természeti katasztrófák idején kelhetne a lakosság védelmére. A kiképzést nyugalmazott
katonatisztek, rendőrök és tűzoltók biztosíthatnák, tagjai pedig „önkéntes
fiatalok, hazafiságtól és bátorságtól vezérelt erős férfiak lehetnének”. Bulgáriában
egyébként a roma kisebbség létszámát mintegy 650 ezerre, azaz 9 százalékra teszik..
A szakemberek megállapítása szerint a közösség tagjait tömeges munkanélküliség,
szegénység és előítélet sújtja. Csakúgy, mint Magyarországon.
Nemzeti Gárdát hozott létre Csehországban a szélsőjobboldali Nemzeti Párt is
– adta hírül a prágai tömegtájékoztatási eszközökben általában újnácinak minősített
tömörülés honlapja. A cseh Nemzeti Gárda megalakítására Prágában került sor,
amikor a párt néhány tucatnyi híve nagygyűlést tartott a Vencel téren Csehszlovákia
megalakulásának 89. évfordulója alkalmával. „Ez egy félkatonai szervezett csoport,
amely nem csak gyűléseinken fog szolgálatot teljesíteni, hanem katasztrófák esetén
is” - idézi a honlap Petra Edelmannová pártelnököt. A cseh Nemzeti Gárda első
parancsnoka Michal Kubík szintén tagja a párt vezetőségének. Szerinte a Nemzeti
Gárda elsősorban azért jött létre, hogy segítsen a cseh nemzetnek. Michal Kubík
szerint a gárda létrehozásának okait három csoportba lehet osztani. Az első, hogy
az országos rendőrség Ivan Langer vezetése alatt képtelen biztosítani a polgárok
nyugalmát és biztonságát. A második ok, hogy Vlasta Parkanová védelmi miniszter
megszüntette a hadsereg katasztrófaelhárító egységeit. Harmadik okként a parancsnok
azt jelöli meg, hogy a csehek, a morvák és a sziléziaiak többsége egyre inkább
fél az „alkalmazkodásra képtelen kisebbségektől, a bevándorlóktól”, akiket a mai
kormányzat úgymond a csehek fölé helyezett.
2008 szeptemberében magukat nemzeti radikálisként definiálók egy csoportja
azonos néven újjáalakította a Magyar Országos Véderő Egyletet, s céljainak is jórészt
212
ugyanazt jelölte meg, amit annak idején Gömbös Gyula. Nemzeti véderőként pedig
megalakították a Pannon Nemzeti Gárdát. A szervezeteknek önálló, katonai jellegű
egyenruhái vannak, és ahol tüntetések, kormányellenes demonstrációk, vagy a Magyar
Gárda felvonulásai szerveződnek, ott képviseltetik magukat.
És ott lesznek a cigánytelepeken, valamint a gárda feloszlatásának karácsony
előtti tárgyalásán is.
Hidvégi-B. Attila
213
A határtalan város
Városfejlesztés és közoktatáspolitika Pécsen
A közoktatási szegregációs mérések alapvető problémája, hogy mihez viszonyítva
határozzuk meg a célcsoporthoz tartozó tanulók elkülönültségének mértékét.
Az egyik lehetőség, ha ahhoz a hipotetikus állapothoz viszonyítjuk a szegregációt,
amelyben a célcsoporthoz tartozó tanulók eloszlása teljesen egyenletes. A másik
megközelítés szerint abban az esetben beszélhetünk közoktatási szegregációról,
ha a tanulók elkülönültségének mértéke meghaladja azt a szintet, amelyet térbeni
eloszlásuk alapján várhatnánk.1 Mindkét szemlélet féloldalas: az előbbi nem vesz
tudomást arról, hogy az egyes városrészek, illetve beiskolázási körzetek társadalmi
összetétele szükségképpen eltérő, míg az utóbbi megközelítés feladja az iskola
esély-kiegyenlítő szerepének illúzióját. Ezt a logikát követve létezhet egy harmadik
viszonyítási pont is: a célcsoporthoz tartozó tanulók elkülönültségének mértékét
ahhoz a hipotetikus állapothoz mérjük, amelyben az iskolák és a tanulók teljesen
szabadon választják egymást, és az iskolák által indítható osztályok számát a fenntartó
a kereslet alapján határozza meg.
A közepes és nagyobb városok önkormányzatai számára ez a dilemma nem
mérési, de még csak nem is egyszerűen oktatáspolitikai probléma.
Egy város stratégiai fejlődésének elsősorban szabályozási eszközök, illetve fejlesztések
révén igyekeznek irányt szabni a helyi döntéshozók. Ezek az eszközök
azonban csak korlátozottan képesek befolyásolni az egyes társadalmi csoportok térbeli
elhelyezkedését és az egyes városrészek státuszát. A várospolitikának általában
nem áll szándékában az igazgatási körén belüli tér egésze feletti uralom megszerzése.
Leginkább a városrendezési és a beépítési szabályok kívánják átfogó jelleggel
tagolni a teret, meghatározott funkciókat rendelve a lehatárolt városrészekhez.
A városszerkezeti jelentőségű helyi jogszabályok és projektek azonban a legritkább
esetben szemlélik szenvtelen távolságtartással a kérdéses városnegyedeket: „természetes
határokkal” öveznek „természetes övezeteket”; a jelzős szerkezet minden
kritikai, egyenlőtlenség-központú urbanisztikai elemzés bírálatának tárgya. Nyilvánvaló,
hogy folyók és patakok, dombok és völgyek, vasútvonalak és autópályák
ténylegesen is megszabhatják az érintett településrészek értékét, hasznosításának
lehetőségét. Ám a várostervezők által definiált „természetes övezeteket” valójában
érdek-vezérelt fejlesztési illetve térhasználati szándékok határolják; a „természetes
1 Ezt a definíciót használja Kertesi Gábor. L. erről Kertesi Gábor-Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció.
Okok és következmények. In.: Kertesi Gábor: A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és
az iskolában. Budapest, Osiris kiadó, 2005
214
határok” valódi limesek mert nem egyszerűen funkcionálisan tagolják a teret, hanem
fejlesztendő területeket határolnak el tartalék vagy háttér területektől, kiemelnek
és negligálnak övezeteket, vagy éppen különböző státuszú lakóövezeteket különítenek
el egymástól.
A városi térhasználat eredendően anakronisztikus jellegű. Egy város soha nem
azonos pillanatnyi önmagával; az épületek túlélik az embereket, az utcahálózat túléli
az épületeket. A város lakói olyan házakban élnek, amelyek nemcsak régebbiek
náluk, de egyben letűnt korok társadalmi viszonyainak térbeni lenyomatai is.
A városoknak nemcsak kiterjedésük van, de időbeni metszetük is; a város aktuális
lakossága különféle korszakok különféle társadalomszerkezetét, hatalmi viszonyait,
életmódját, hitét, szimbolikáját hordozó épületeiben, utcaszerkezetében, tereiben
él. De a városlakók nemcsak bontják, pusztítják és átépítik városukat, hanem belakják,
tehát saját társadalmi viszonyaiknak, kapcsolatrendszerüknek, életformájuknak,
ízlésüknek megfelelően használják, átértelmezik, átértékelik a városi teret.
A régi és az új épületek, utcák, terek közötti kapcsolatot a 19. század nagy városrendezési
projektjei akarták első ízben tudatosan szétszakítani. Ennek leglátványosabb
példája a „haussmannizálás”: Párizs radikális átépítése, a régi épületek és utcahálózat
eltűntetése, új utcahálózat kialakítása és új sugárutak nyitása, a homlokzatok
hosszúságát maximalizáló háromszögelő tömbhatárok kialakítása, az épületek belmagasságának
és homlokzatának szigorú hatósági szabályozása, a magán és a közterek
elválasztása.2 A megmaradt régi épületek izolált emlékművekké válnak, amelyek
a már nem létező, meghaladott környező városszövet és persze városi társadalom
mementói. Az alulurbanizált és tőkeszegény Kelet-Európában ekkoriban ilyen
horderejű város-átépítésre a nagyvárosokban, így Budapesten is csak néhány sugárút
esetében volt lehetőség, márpedig „haussmannizálásról” csak abban az esetben
beszélhetünk, ha az a város egészére, vagy nagy részére kiterjed, ellenkező esetben
nem tűnteti el a régi városszövetet, hanem tovább tagolja a városi teret. A szocialista
korszak kelet-európai urbanizációjában kulcsszerepet játszó lakótelep-építkezések
előképe, a Bauhaus valóban tabula rasa-t akart: az egészséges lakás alapegységéből
építkező új városi tér a korábbi várostestet egészében kívánta eltűntetni.3 De minden
lakótelepnek vannak határai és van környezete. Egészen másképpen tagolták a
teret, mint ahogyan azt a Bauhaus építész teoretikusai megálmodták.
A szocialista korszak derekán, amikor a nagyvárosokban a legtöbb lakótelepi
lakás épült, az új és a korábbi korszakokban épült bérlakások elosztási gépezetét
2 Leonardo Benevolo: A város Európa történetében. Budapest, Atlantisz kiadó 1994.
3 Fonyódi Mariann: L’éspirit de geometrie. Az ortogonális városháló, mint városi attribútum. In.: N. Kovács
Tímea, Böhm Gábor, Mester Tibor: Terek és szövegek. Újabb perspektívák a városkutatásban. Kijárat
kiadó, Budapest, 2005.
215
működtető tanácsi és ingatlankezelő szervek olyan nagyságú állománnyal gazdálkodtak,
amely jelentős társadalmi csoportok mobilizációját is lehetővé tette. A lakáscélú
állami beruházási forrásokat országszerte jórészt a lakótelepek építésére fordították
és elhanyagolták a régi épületek karbantartását vagy felújítását. Ezt a politikát
egyfajta progresszív térszemlélet jellemezte, mert a magasabb státuszúnak tekintett
új lakónegyedekhez, illetve lakás-állományhoz képest negligálták a relatíve alacsonyabb
státuszú városrészeket és lakásokat. A szocialista korszak lakásgazdálkodás
vezérelte várospolitikája azonban egyoldalúan csak a kitörési lehetőségeket kereste,
legyen szó akár lakás-kategóriáról, akár városrészről. A tervezők, várospolitikusok
úgy gondolták, hogy csak az általuk tervezett és építtetett lakónegyedek adekvátak
önmaguk jelenkorával, és hogy az ott élők is csak saját szűkebb környezetüket tartják
adekvátnak önmaguk jelenkorával. A bérlakás-állomány többi részét, és a bérlakás-
állomány többi része által felölet városnegyedeket a múlt részének tekintették.
A lokális társadalompolitikának, így természetesen a közoktatásnak is éppúgy
van térbeli dimenziója, illetve lehet akár nyílt, akár rejtett térbeli „társadalomszervezési”
célja is, mint a várospolitikának, térszemlélete azonban eltérő. A modern tömegoktatás,
különösen pedig a kötelező alapképzés eredendően esélykiegyenlítő
vagy legalábbis esélyteremtő célú, és az átadandó ismeretek törzsanyaga standard.
Ebből adódóan az iskolahálózat nem tagolhatja a teret, mert elvben valamennyi
intézményi egysége hasonló szolgáltatást nyújt. A valóságban azonban a magyarországi
közoktatás rendkívül szelektív, a tanulók esélyeit nagyban meghatározza
az iskolaválasztás, a beiskolázási arányokat a választási lehetőséggel bíró szülők és
iskolák határozzák meg.
Pontosítsunk; a dilemma lényege, hogy a szabad iskolaválasztásra épülő közoktatási
rendszer esetén az iskolai migráció lényegesen gyorsabb és nagyobb mérvű,
mint a térbeli migráció, és a közoktatási szegregáció is nagyobb mérvű, mint az
egyes társadalmi csoportok térbeli elkülönülése. Az oktatáspolitika azonban olyan
módon húzza meg az egyes iskolák körzethatárait, illetve bátorítja, veszi tudomásul,
vagy éppen gátolja a körzetek közötti tanulói migrációt, hogy nem képezhet „természetes
határokat”. Ellátási körzete az egész település, annak bel- és külterülete,
minden pontja, ahol csak gyerekes családok élnek. Ellátási felelőssége univerzális;
nyíltan akkor sem diverzifikálhatja a közoktatást, ha a valóságban az iskolák színvonala
és a közoktatási ellátások eloszlása nagyon egyenlőtlen, és ha oktatáspolitikája
valójában az elitcsoportoknak kedvez. Érdeke a beiskolázási arányok bizonyos fokú
stabilitása, mert ha az iskolai migráció kiszámíthatatlanná válik, akkor nehéz ésszerű
beruházási, fejlesztési döntéseket hozni: az iskolahasználói értékítéletet a fenntartó
önmagában semmiféle fejlesztéssel nem képes megváltoztatni, és gyakran
előfordul, hogy jelentős ráfordítással korszerűsített vagy bővített iskola presztízse
216
és tanulói létszáma annyira lecsökken, hogy azt egészében vagy részlegesen be kell
zárni. Végül az oktatáspolitika az intézményi átszervezések során nem hagyhatja figyelmen
kívül az iskolák belső kohéziójának azt a minimális szintjét, amely lehetővé
teszi a normális kommunikációt és biztosítja a szabálykövetést.
A mai magyarországi közoktatási rendszerben azok az iskolafenntartó önkormányzatok,
amelyek rendelkeznek a keresletet lefedő teljes közoktatási kínálattal,
dönthetnek úgy, hogy elégedettek az intézményrendszerük nyújtotta szolgáltatások
eloszlásával, csakúgy, mint az iskolahasználó diákok intézmények közötti eloszlásával.
Ebben az esetben az önkormányzat nem csak a közoktatási egyenlőtlenségeket
veszi tudomásul, de a közoktatási egyenlőtlenségek és a közoktatási szolgáltatások
univerzális jellege közti ellentmondást is, és vállalják azt a folyamatos kommunikációt,
amely elfedi ezt az ellentmondást. Dönthetnek azonban úgy is, hogy átszabják
a beiskolázási körzethatárokat, korlátozzák, vagy legalábbis szabályozzák az egyes
iskolák kínálatát, meghatározzák az egyes iskolák által indítható tanulócsoportok
számát, szabályozzák, például társulási szerződéshez kötik a más településen élő
tanulók felvételét. Az oktatáspolitika azonban minden korrekciós lépés, minden intézményátszervezés
vagy beiskolázási körzet-átszabás esetén újra és újra kifeszíti
a hálót az általa igazgatott terület egésze fölé és minden egyes változtatás során
kénytelen úgy tenni, mintha éppen az aktuális intézkedés biztosítaná az egyenlő
hozzáférést kivétel nélkül mindenkinek a jó színvonalú közoktatáshoz.
Térjünk vissza a kiinduló kérdéshez. A közoktatási szegregáció mérése kapcsán
megfogalmazott dilemma többek között azért komplexebb annál, hogy csak az oktatáspolitika
rutin mérési, szervezési problémájának tekintsük, mert a várospolitika
szelektív, és nemcsak térbeli, hanem időbeli dimenziója is van, mint ahogyan a
szocialista korszak bérlakás-gazdálkodása sem csak térben, hanem kronologikusan
is tagolta az épületállományt. A társadalompolitika, az oktatáspolitika térszemlélete
ezzel szemben egyetemleges és csak jelenideje van. Elvben lehetséges a kétféle
térszemlélet összehangolása, a jelenkori magyarországi önkormányzati politikai
mezőben azonban többnyire nem.
Ez a tanulmány Pécset vizsgálja. A baranyai megyeszékhely számára a pécsi városmag
és a 19. században mellé települt, ám a városnál jóval tőkeerősebb, jóval dinamikusabban
fejlődő bányavállalat, a Duna Gőzhajózási Társaság és Pécs szimbiózisa
jelentette a legnagyobb várospolitikai kihívást. A első világháborút követő szerb megszállás
után a lakásínség, a szocialista korszakban pedig a roma lakosság letelepítése
és a munkaerő-gazdálkodási célú mobilizáció lakásgazdálkodási feladata gátolta a nagyobb
szabású várostervezést illetve tértervezést. A városrészek funkcióját, státuszát
átrendező beavatkozásra jóval a rendszerváltás és a tömeges lakásprivatizáció lezárulása
után az Európa Kulturális Fővárosa kínál lehetőséget Pécsnek.
217
A pécsi közoktatás-irányítás és intézményrendszer számára az 1960-as évek elejétől
kezdve a roma diákok nagyobb tömegű beiskolázása, elkülönített vagy integrált
oktatása, a spontán és szándékolt szegregáció következményeinek menedzselése a
legnagyobb kihívás. A város oktatásirányítása 2007-ben nagymértékben összevonta
oktatási intézményeit; az átszervezésnek pedig egyik célja az oktatási esélyegyenlőség
javítása volt, vagy legalábbis az, hogy meggátolják a város által egyensúlyinak
tartott helyzet felborulását.
Vajon lehetséges-e a kétféle projekt, az EKF és az oktatáspolitikai reform összehangolása?
Pécs – duális városfejlődés 1852-1971
A pécsi várostervezésnek mindenekelőtt a duális városfejlődés, illetve a városszerkezet
kettőssége szabott korlátokat az elmúlt másfél évszázadban. Ez a
kettősség a 19. században, a Duna Gőzhajózási Társaság bányaüzemeinek és kolóniáinak
kiépülésével kezdődött meg és bizonyos elemei a szocialista korszak
derekáig, 1971-ig tartottak; egészen addig, amíg a bányász lakások a város kezelésébe
kerültek.
Az Első cs. kir. szab. Duna Gőzhajózási Társaság a 19. század derekán telepedett
meg Pécs mellett, mivel a Dunához közeli és a Duna parti Moháccsal könnyen
összeköthető mecseki szénmező fekvése ideális volt ahhoz, hogy szénnel lássák el
a dunai gőzhajókat. A bányászok többsége nem a környékről, még csak nem is magyar
nyelvterületről szegődött ide. Szoros értelemben tehát ipari gyarmatosításról a
DGT bányászkolóniái esetében nem beszélhetünk, sokkal inkább a város és a kolóniák
alkotta önálló településrendszer szimbiózisáról.
A város mellett kiépülő bányaüzemek és bányászkolóniák mérete önmagában
is indokolja, hogy kettős településfejlődésről beszéljünk. A Duna Gőzhajózási Társaság
1852 és 1923 között az összes pécsi, illetve Pécs közeli bányában tulajdonjogot
vagy bányászati jogot szerzett. A bányászkolóniák, illetve a bányavállalathoz tartozó
lakások hálózata kiterjedt a mai város keleti területére, jóllehet természetesen az aknák
köré épített telepek nem alkottak homogén egységet. Pécs fokozatosan terjeszkedő
központjának összefüggő városszövete a legdélebbi kolóniával, az Ulmann
(Erzsébet) teleppel érintkezett; Rigóder körülvette a Borbála telepet és délről határolta
Pécsbányát. Keleten Újhegy a Gyárvárossal érintkezett.
Az 1900-as népszámlálás szerint Pécsnek valamivel több mint 42 ezer lakosa
volt; a lakók több mint 10 százaléka pedig Pécsbányatelepen élt. Ehhez azonban
még hozzáadhatjuk a közigazgatásilag akkoriban még nem Pécshez tartozó kolóniák
lakosságát, aki hasonló mértékben kötődtek, illetve hasonló mértékben zárkóztak
el a várostól, mint a Pécsbányatelepen élők.
218
A duális városfejlődés azonban nem csupán „mennyiségi kérdés”, tehát nem
egyszerűen azért beszélünk kettősségről, mert a város népességének jelentős hányada
élt a kolóniákon. A DGT Pécs számára olyan külső dinamizáló tényező volt,
amelynek tőkeerejével egyetlen más pécsi vagy Pécs környéki vállalat nem vetekedhetett.
Olyan mérvű infrastruktúra-fejlesztő ágens volt a bányavállalat, amely meghaladta
a város lehetőségeit. Olyan mérvű és olyan távoli területeket is érintő bevándorlást
generált, amelyre Pécs önmagában nem lett volna képes. Ugyanakkor a DGT
és a vállalat által kiépített városnyi méretű kolónia-hálózat nem szervesült, nem is
szervesülhetett a város-testbe. Végtére is Pécs mégiscsak egy város volt, amely saját
hivatalai, egyházi funkciói, katonai garnizonjai, iskolái és persze vállalatai, üzleti forgalma
dinamikája szerint fejlődött, növekedett, terjeszkedett. A DGT ellenben a bányaüzem
megkövetelte szigorú hierarchia szerint szervezte a munkaposztokat és a
korabeli ipari társadalom értékrendjét követve rendelt a különféle munkaposztokat
betöltők rangjával adekvát színvonalú lakásokat, ellátásokat, vagy szimbolikus javakat.
Az üzemi hierarchiában elfoglalt poszt hitelesítette a különféle munkaposztot
betöltők rangját, a rang pedig legitimálta a kolóniák világában elfoglalt térbeni és
társadalmi pozíciót. Igaz, minden tényleges, vagy jelképes tartalmú rang és pozíció
munkaviszonytól függött, mert csak a vállalat számára értékes és nehezen pótolható
szaktudás alapozhatta meg és egyetlen pillanat alatt semmivé vált, ha a munkaviszony
megszűnt.
A pécsi városszerkezet kettőssége két évtizedig a szocialista korszakban is fennmaradt,
igaz, egyre inkább erodálódó tartalommal. Amint a város kezelésébe kerültek
a kolóniák bányászlakásai, kiderült, hogy a város, a városi lakásgazdálkodás vagy
a város fejlődéséért felelős döntéshozók nem tudnak mit kezdeni vele. Pontosabban
lehagyták, mint a lakásállomány legrosszabb részét, mint a város legalacsonyabb
presztízsű negyedeit, és mint a társadalompolitika, az oktatáspolitika mostoháit.
A társaság már 1831-ben gőzhajózási privilégiumot kapott I. Ferenc császártól,
és bár az 1857-es nemzetközi szerződés biztosította a szabad hajózást a Dunán, a
társaság továbbra is megőrizte pozícióját.4 Ennek azonban az volt az egyik fontos
feltétele, hogy a DGT a pécsi szénmedencében is minden megszerezhető pozíciót
birtokoljon. Pécsbányatelepen, az András aknán 1853-ban kezdődött meg a fejtés.
A következő évben született meg az első bérleti szerződés Pécs városa és a DGT
között. 1857-ben a társaság megvásárolta a várostól a káposztásvölgyi terület bányászati
jogát. A Szabolcs és Somogy községek területén lévő szénmezők a Pécsi
Székeskáptalan és a Pécsi Székesegyházi Uradalom elidegeníthetetlen birtoka volt.
A szabolcsi bányákat a DGT 1868-tól bérelte a pécsi székesegyháztól; a vasasi bányák
4 Huszár Zoltán: Pécs és a Dunagőzhajózási Társaság. In.: Pécsi Szemle I. évfolyam 1998 ősz-tél
219
ugyanekkor kerülnek a társaság tulajdonába. Hat év múlva, 1874-ben a DGT magába
olvasztotta az Egyesült Magyar Gőzhajózási Társaságot, ezáltal pedig megszerezte a
pécsi székesegyház tulajdonát képező somogyi területek bérleti jogát is. A teljes somogyi
bányaterületek bérleti joga 1892-ben került a társasághoz, ugyanekkor pedig
városi tulajdonú Lámpás völgy bérleti joga is.
Az első, és mindvégig legfontosabb kolónia, Pécsbányatelep építése már az
1850-es években elkezdődött. A DGT hosszú távra rendezkedett be, több ezer főt
akart foglalkoztatni: nem egyszerűen csak aknákat és hozzátartozó bányászlakásokat
akart építeni, hanem aknák és telepek olyan hálózatát akarta kiépíteni, amely
generációk számára nyújt otthont és minden olyan ellátást, amelyet az igazgatóság
szükségesnek tartott – de csak addig, amíg a munkaviszony tart.
A modern városfejlődés a valóságos vagy képletes városfalak és a városon belüli
gettófalak leomlásával, a bevándorlást és letelepedést korlátozó rendies szabályok
eltörlésével, a szekularizációval, a jogegyenlőséggel, a tulajdonszerzés és a vállalkozás
szabadságával veszi kezdetét. Bizonyos méret felett a város egyfajta univerzum,
mert a kor színvonalán a tudás, az oktatás, a kultúra, az egészségügyi és szociális
ellátások, a tömegközlekedés és távközlés, az ipar és kereskedelem, stb. teljes vertikumát
biztosítja lakói számára. Univerzum azért is, mert a nyelvi, nemzeti, vallási
sokszínűségnek az emancipáció korszakában aligha lehet adminisztratív módszerekkel
gátat szabni.
Látszatra a kolóniák világa is hasonló univerzumot képez, de ezek valójában
lényegileg eltérnek a tényleges várostesttől. A DGT kolóniákon 1895-ben 1300 lakás
volt és 7 iskola egység, három kórház, három élelmiszertároló működött. A bányászok
nem fizettek lakbért, az orvosi és kórházi ellátást ingyen, illetve a bánya-társaspénztári
tagságuk révén vehették igénybe, a népiskolába járó gyerekek térítés
nélkül kaptak tanszert és vehették igénybe a kölcsönkönyvtárat. Később, miután
villamosították a kolóniákat, ingyen használhatták a villanyáramot, a bányászok ingyen
vehettek vizet a közkifolyókból, a tisztviselők pedig ingyen kapták a lakásaikba
bevezetett ivóvizet. Az élelmiszer raktárakból önköltséges áron vételezhettek,
illetve a többletet a társaság visszatérítette. A bányászok általában gyalog jártak munkahelyükre,
de heti egy alkalommal omnibusz vitte őket a Pécsre, a Búza téri állomásig,
természetesen térítési díj nélkül. Évente egy vasúti és egy hajó szabadjegy járt a
vállalat alkalmazottainak.
Az első világháborút követően Jaroslav Jicinsky cseh bányamérnök kapott
megbízást a társaságtól a vállalat és a bányászkolóniák rekonstrukciójára, illetve a
legkorszerűbb kolónia, a meszespusztai felépítésére.5 A vállalati rekonstrukció keretében
néhány év alatt véghezvitték a kis üzemegységek átszervezését, nagyfokú
5 Mendly Lajos: Jaroslav Jicinsky, a korszerű pécsi szénbányászat megteremtője In.: Pécsi Szemle 2000
tavasz, III. évfolyam 1. szám
220
koncentrációját és a termelés átfogó racionalizálását. Közművesítették a kolóniákat,
utakat építettek és az újhegyi erőmű elkészültét követően bevezették a villanyáramot
a lakásokba. A Széchenyi aknáról két víztározóba nyomták az ivóvizet. A fehérhegyi
víztorony a meszespusztai és az újhegyi lakásokat, míg a György aknai tározó
a György telepi és a Szabolcs telepi lakásokat látta el vízzel. Meszespusztán 1925-ig
24 egyszobás és 153 kétszobás munkáslakás és két felvigyázólakás épült.6
A rekonstrukció keretében épültek a fürdők és a gőzmosodák a telepeken. A
legénységi fürdőkkel ellentétben a felvigyázók által használt fürdőkben gőz is volt,
míg a tisztviselői fürdőkhöz szaunákat is építettek.
A DGT kolóniák városnyi méretük és várost idéző nemzeti, nyelvi sokszínűségük
ellenére mégiscsak egy bányavállalat szolgálati lakásaiból álltak. A korszak bányavállalataihoz
képest a DGT viszonylag alacsony bért fizetett, cserébe szelesebb
körű ingyenes, vagy olcsó szolgáltatást nyújtott a kolóniákon élőknek. De az alkalmazottak
számára nyújtott minden szolgáltatás és ellátás szigorúan munkaviszonyhoz
volt kötve, illetve igazodott a munkaszervezetben elfoglalt pozícióhoz, illetve
ranghoz. Még a bányászok özvegyeinek lakáshasználati joga is azonnal megszűnt
az alkalmazott halálával; bár az özvegyek többnyire rokonokhoz költözhettek a kolónián
belül.
A kolónia tehát két nagyon lényeges szempontból különbözött a várostól. Az
ott élők inkább voltak kiszolgáltatott kliensei a vállalatnak, mintsem alkupozícióval
rendelkező munkavállalói, bár szakmánként és munkaposztonként nagyban különbözhetett,
hogy az ott dolgozók milyen mértékben voltak kicserélhetők vagy pedig
nélkülözhetetlenek a DGT számára. Ugyanakkor a DGT alkalmazottjának lenni a
pécsi gyárak alkalmazottaihoz képest is rangot jelentett. A kolóniák belső rendje
az üzemi hierarchiához igazodott, ugyanakkor legitimálta is az adott lakás és ahhoz
tartozó szolgáltatások minőségét. A kolóniákon belül szó sem lehetett a köztér és
a magántér elválasztásáról, a munkaidő és a magánélet megkülönböztetéséről. A
bányaüzem kontrollálta alkalmazottjai napjainak mind a huszonnégy óráját és szabályrendszert
dolgozott ki időtöltésükre és térhasználatukra.
A munkások munkaposztok szerint tagozódtak, ugyanakkor a felvigyázók és
tisztviselők rang szerint. A munkás-hierarchia élén a bányamentők álltak, őket a csoportvezető
vájárok követték, majd a külszíni iparosok és a vájárok. Elvben bárki lecserélhető
volt, senkinek nem volt olyan rangja, amely a munkaszervezeti szükségleten
túl védelmet biztosított volna. A valóságban a bányamunkások tényleges pozíciója
attól függött, hogy tudásuk mennyire volt individuális, tehát mennyire lehetett
őket személy szerint pótolni. A külszíni napszámosok nem voltak az állomány tagjai;
többnyire alvállalkozói rendszerben foglalkoztatták őket, így ők természetesen
6 Huszár Zoltán: Lakásviszonyok a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki bányatelepein a XX. század
első felében. In.: JMP (Janus Pannonius Múzeum) Évkönyve. Pécs 1995., 185-195. p.
221
nem részesülhettek a kolóniák szolgáltatásaiban sem. Ha úgy ítélték meg, hogy az
alvállalkozásban foglalkoztatottak beváltak, akkor állományba kerülhettek. A hierarchia
alján a tarisznyás aknászok álltak, akik kommenciót kaptak munkájukért.7
A tisztviselők és felvigyázók ellenben rangjuk és nem tényleges munkaposztjuk
szerint tagozódtak: a felvigyázó, segédtisztviselő, tisztviselő, főtisztviselői rang a
képzettségtől és a hivatali előmeneteltől függően megszerezhető rang volt, a főtisztviselő
elvben diplomás volt, de a valóságban nem feltétlenül.
A kolóniákon élők többsége a Monarchia legkülönfélébb szegletéből érkezett.
Az első generáció anyanyelvét beszélte és németül igyekezett magát megértetni az
üzemekben és a hivatalos érintkezések során. A második generáció nyelvi asszimilációja
is a német nyelv elsajátítását jelentette, és csak a harmadik generáció beszélt már
magyarul is, de még mindig fontos szerepe volt a „kolonischer deutsch”-nak csúfolt
helyi német zsargonnak. A Monarchia összeomlása után a társaság alkalmazottai magyar
állampolgárságot szereztek és származási helyük, illetve anyanyelvüknek megfelelő
új anyaországi illetőséget. Az 1856-ban alapított pécsbányatelepi iskolának 1863-
től Szent Flórián Fahrschule lett a neve; az oktatás német nyelven folyt és katolikus
jellegű volt. Csak 1892-ben rendelték el a magyar nyelv iskolai használatát.
A DGT súlyát jelzi, hogy 1910-ben mindössze kilenc olyan vállalat volt Pécsen,
amelynek alkalmazotti létszáma meghaladta volna a 100 főt. A legnagyobb üzem,
a Zsolnay gyár mintegy 900 főt foglalkoztatott, a többi üzem, beleértve a MÁV műhelyt
is, 400 főnél kevesebbet . A Zsolnay gyár volt az egyedüli, amely a város belterületén
házakat, lakásokat épített, a többiek ehhez túlságosan kisméretűek és tőkeszegények
voltak.
Lakások és szállók a DGT kolóniákon az I. világháború előtt
Kolónia Év Munkáslakás
Tisztviselő és
felvigyázó lakás
Lakások
összesen
Legényszálló
Újhegy 1913 67 29 96
Pécsbánya 1913 717 16 733 114
Szabolcs 1913 672 57 729
Vasas 1913 202 11 213 118
István akna 1925 210
Összesen 1771
Forrás: Huszár Zoltán: Lakásviszonyok a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki
bányatelepein a XX. század első felében. In.: JMP (Janus Pannonius Múzeum) Évkönyve.
Pécs 1995., 185-195. p.
7 Szirtes Béla: Emlékek a pécsi bányatelepek hétköznapjaiból. In.: Pécsi Szemle 1999. tavasz
222
Lakások és szállók a DGT kolóniákon a 2 világháború között
Kolónia Év Munkáslakás
Tisztviselő és
felvigyázó lakás
Lakások
összesen
Legényszállók
Újhegy 1913 67 29 96
Pécsbánya 1931 777 85 862 114
Szabolcs 1931 744 57 801
Meszespuszta 1925 177 177
Vasas 1913 202 11 213 118
István akna 1925 210
Összesen 2210
Forrás: Huszár Zoltán: Lakásviszonyok a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki
bányatelepein a XX. század első felében. In.: JMP (Janus Pannonius Múzeum) Évkönyve.
Pécs 1995., 185-195. p.
A pécsi városvezetés csak 1888-ban fogadta el a város első beépítési szabályzatát
és általában lényegesen kisebb hatékonysággal volt képes kereteket szabni a
fejlődésnek, és érvényt szerezni elképeléseinek, mint más hasonló nagyságú magyarországi
városok. Ennek több oka is volt.
A Mecsek déli oldalára települt város topográfiai adottságai nyilvánvalóan más
szabályozási lehetőséget adnak a város vezetésének, mint egy síkvidéki vagy egy folyó
partjára települt város esetében. Az ipartelepítés számára a fő vonzerő kezdetben
a víz volt: a Tettye patak völgyében vízimalmok, vízigényes manufaktúrák és sörfőzők
települtek. Az ipari, kereskedelmi szempontoknak sokkal markánsabb szerepük volt
a településszerkezet kialakulásában, mint bármiféle tervszerű szándéknak, illetve a
fejlesztő, szabályozó hatóság kényszerült alkalmazkodni már kialakult viszonyokhoz.
Döntő jelentősége persze a város és a DGT szimbiózisának volt: Pécs fejlődésének
motorja a város melletti bányavállalat és annak üzemszerű kolóniái voltak.
Pécsről három jelentős országút vezet ki, és a három fő külváros -- a Belváros keleti
oldalát övező Budai külváros, a déli irányban lévő Siklósi külváros, és az egykori
városfal nyugati oldalán fekvő Szigeti külváros -- a három főút mentén alakult ki.8
A Budai külváros beépülését két tényező gyorsította. Egyrészt erre vezetett az
egyik fontos út Pécsbánya felé; illetve a legdélebbi, a városhoz legközelebb fekvő
DGT kolónia, az Erzsébet (Ulmann) telep a Pécsszabolcs, illetve Pécsbánya felé tartó
utak között települt 1904 és 1914 között. Másrészt a negyedet nyugatról a Búza tér
üzemei, keletről pedig a Zsolnay gyár határolta; utóbbi nagymértékben terjeszke-
8 Erdősi Ferenc: A pécsi városszerkezet fejlődése és a városrészek funkcióinak alakulása a kapitalizmus
korában. MTA Dunántúli Tudományos Intézet Közlemények 6. Pécs, 1968
223
dett, újabb és újabb beépíthető telkeket keresett. A Budai város északnyugati részén
a Havihegy déli oldalán egykor a Tettye patak jelentette a fő vonzerőt. A vízimalmok
és a szintén vízigényes papírmalom fokozatos megszűnése után kezdett a környék
beépülni, különösen a Hamerli kesztyűgyár 1865-ös megnyitását követően.
Az egykori keleti városfal melletti terület ipari övezet volt. A régen Malom utcának
nevezett mai Felsőmalom utcában volt az Erreth tímárműhely, majd a műhelyből
kifejlődött bőrgyár. Ettől északra, a Sörház utca a Scholtz féle sörfőző üzemről kapta a
nevét. A Király utca keleti végében tekintélyes pécsi gyáros családok éltek. A Búza tér
valaha a pécsi belváros kapuja volt; a 19. században a teret pajták szegélyezték, mivel itt
volt az Első Pécsi Közkocsi Társaság telepe. De ide érkezett hetente egy alkalommal az
omnibuszjárat a pécsbányai kolóniáról is. Az utolsó nagy vásárt 1906-ban tartották itt. A
tér keleti oldalán ált a Jankovich szappangyár, nyugati oldalát pedig Rupprecht rézáru
gyár szegélyezte. A Budai külváros keleti oldalról a Zsolnay gyár határolta és a budai
vám; itt végződött az összefüggő városszövet. A Zsolnay gyár néhány munkáslakást
épített a Pálya (Zsolnay) úton, és a gyár által támasztott kereslet elősegítette a környékbeli
utcák beépülését. A gyártól délkeletre húzódó dűlők mentén tégla és szénégető
kisüzemek, malmok, sertéshízlaldák sorakoztak. Ettől keleti irányba kezdődik a Gyárváros,
amely valójában soha nem volt összefüggő településszerkezeti egység -- keletről
a DGT, a szénmosó, illetve a DGT kolónia határolta. A városnegyed tengelye a Mohácsi
út, amelynek mentén az 1920-as években spontán módon épült fel a Weisz telep. A
Mohácsi út az Üszögpusztai cigánytelephez vezetett, ahol egykor beások éltek, majd
egyre nagyobb számban vásározó és kupeckedő oláh cigányok települtek.
A Belvárostól déli irányban fekvő Siklósi külváros idővel a Budai külvárosnál
jelentősebb, nagyobb területű ipari külvárossá vált. A Belvároshoz közel, a mai Rákóczi
út déli oldalán voltak az Engel és Pintér parkettagyárak és fűrésztelepek, a
Kindl lakatosárú és gépgyár, a Haberényi gépgyár. Délebbre, a Tettye patak partján
malmok, vágóhidak álltak. Az akkori város szegélyén, a Budai és a Siklósi külvárost
elválasztó katonai gyakorlótér mellett, a marhavásártér, tehát a Búzatér déli oldalán
épült fel a gázgyár.
A Szigeti külváros belső része a városi kórház, a Hirschfeld sörfőzde és a területet
nyugatról határoló kaszárnyák, lovardák között terült el, és eredetileg mezőgazdasági
jellegű terület volt. A kórház mögötti Garay utcát egykor fuvarosok, bérkocsisok,
fiákeresek lakták, a sörfőzde mellett munkáslakások épültek. A Damjanich
utcában nyílt meg 1895-ben a megyei árvaház; Idrisz Baba türbéjében ekkoriban
menhely működött.
A Dunagőzhajózási Társaság a bányaüzemek kiépülésétől kezdve domináns
helyzetben volt a várossal szemben és saját közlekedési és infrastruktúra fejlesztései
irányt szabtak Pécs fejlődésének.
224
Pécs első vasútállomása Üszögpusztán volt. A DGT ugyanis már1854-ben kiépítette
a Pécsbánya–Üszögpuszta vasútvonalat, 1857-ben elkészült az Üszögpuszta–
Mohács vasút, amelyre a vállalat két év múlva ráengedte a polgári forgalmat. Egy évtizedig,
a barcsi vasútvonal és a Pécs-üszögi bekötővonal elkészültéig a várost keleti
irányba nyitotta ki a DGT által épített üszögi vasútállomás .
Budapest és Pécs között csak 1882-ben létesült vasúti összeköttetés. A város csak
olyan helyen kereshetett helyet Pécs központi vasútállomásának, ahol nem zavarta a
már felépült és a tervezett ipartelepeket. Így aztán hiába épült ki az állomástól a pécsi
városközpont felé vezető Indóház, a mai Szabadság út, az soha nem válhatott olyan
kereskedelmi sugárúttá, mint amilyen a legtöbb nagyvárosban bevezeti a városba vasúttal
érkezőket a város szívébe. A már korábban kiépült Siklósi út átvette ezt a funkciót:
ezen érkeztek a kereskedők, a piacozók a városba; a Siklósi út mentén voltak a vendéglők,
fogadók, a szállodák, az agrárigényekre szakosodott üzletek, boltok. A vasútállomástól
bevezető út funkcionálisan torzó, mert nem vezet sem a Belvárosba, sem az
egykori vásártérre, így csak a fő kereskedelmi utak mellékútvonala lehetett.
A pécsi városi áramszolgáltatás 1894-ben kezdődött. 1910-ben a Légszeszgyár
utcai villanytelep mellett új városi erőmű létesítésére írtak ki versenytárgyalást. Jóllehet
a DGT a versenytárgyalásokon még nem vett részt, de néhány év múlva mégis
a társaság szolgáltatott áramot Pécs számára, mivel 1914-ben üzembe helyezték a
pécsújhegyi nagy teljesítményű erőművet. A DGT a gyakorlatban 1918 után kezdett
áramot szolgáltatni a városnak.
Az 1888-as szabályrendelet révén a város első ízben próbált Pécs egészére egységes
és a különféle funkciókat térben elkülönítő beépítési szabályozást alkotni,
majd a gyakorlatban is alkalmazni. A rendelet négy építési övezetet határolt le, meghatározva
a beépítés módját,a házak magasságát és az épületek funkcióját. Az I. övezetben
például csak zártsoros, legalább egyemeletes házak építését engedélyezte;
megtiltotta a gőzgépekkel működő ipari üzemek működtetését, tehát arra késztette
a nagyobb üzemeket, hogy költözzenek a külső övezetek egyikébe. A szabályzat
megtiltotta az alagsori helyiségek lakáscélú használatát, de ezt nem tartották be.
A beépítési szabályrendelet azonban nem jelentette azt, hogy a város az új jogszabály
alkalmazásával úrrá lehetett volna az utcahálózat kuszaságán, még kevésbé
volt képes arra, hogy érvényesítse befolyását a birtokosok, telektulajdonosok, befektetők
érdekeit tükröző telekkialakításra. A városháza legfeljebb csak az újonnan
nyitott utcák vonalvezetésébe szólhatott bele és az itteni épületek méreteibe és
funkciójába. Mintegy négy évtizeddel az első, 1888-as beépítési szabályzat megszületését
követően, 1928-ban fogadták csak el Pécs általános és részletes szabályozási
tervét. Ugyanekkor született meg a telekfelosztási szabályrendelet.
Az első világháborút és a szerb megszállást követően a városnak súlyos lakásínséggel
kellett szembenéznie, csakúgy, mint minden nagyobb városnak. Ennek
225
elsődleges oka a menekültáradat volt, de az első világháború kitörésekor elrendelt
lakbérstop feloldását követő kilakoltatási hullám is növelte az otthontalanok
számát. Pécs ekkor lett egyetemi város, mert befogadta a Pozsonyból menekített
egyetemet, ám az új funkció lakásigényének kielégítésére a város egyáltalán nem
volt felkészülve.
Miközben a DGT a világháborút követően hozzálátott a bányász kolóniák korszerűsítéséhez
és a meszespusztai kolónia felépítéséhez, Pécs városának is tennie
kellett valamit a lakásínség enyhítése érdekében. A DGT tulajdonában lévő lakásállomány
rekonstrukciója tervszerű volt és expanzív, a pécsi intézkedéseket viszont
a szükség diktálta. A későbbi repülőtér helyén barakktábor létesült a menekülteknek.
A lakásínség miatt a város kénytelen volt vizes, mocsaras részek feltöltésével
építési telkeket nyerni és kislakás-építési akciókat indítani: ekkor épültek fel a
Mezőszél utcai kis házak, a gyárvárosi, Frühweisz völgyi lakások, de ekkor épült
fel a Bánffy utcai MÁV bérház is. Egyetemi tanároknak alakítottak ki ideiglenes
lakásokat a Szigeti külváros Kürt utcai vámépületeiben is. A DGT korszerűsítette
a kolóniák infrastruktúráját. A pécsi infrastruktúra lényegesen elmaradottabb, a
város pedig tőkeszegényebb volt, mint a bányavállalat. A város két ún. Speyer kölcsön
fölvételével finanszírozta a fejlesztéseket. A csatornázás például az épületek
kétharmadát érintette.
Kiszolgáltatott volt a város a Dohányjövedéki Központnak is az 1908 és 1912
között felépült, majd a vesztes világháborút követő szerb megszállás elől evakuált
dohánygyár újratelepítésével kapcsolatos vitában. A korábban 400-500 főt foglalkoztató
gyár ismételt üzembe helyezése fontos volt Pécsnek, különösen a háborút
követő ínséges években. A szerb megszállók 25 családot költöztettek a gyár épületeibe.
A megszállást követően a Dohányjövedéki Központ azzal a feltétellel volt
hajlandó a gyárat újratelepíteni, ha a város lakásokat biztosít a tisztviselőknek és
az altiszteknek. Ez azonban irreális feltétel volt, mert a város az egyetem lakásigényét
sem volt képes kielégíteni. Így hát azt indítványozta, hogy a gyár területén
alakítsanak ki 8 lakást, de ezt a gyár vezetősége elutasította. Két év múlva, 1925-
ben a gyár négy tisztviselői lakást követelt, ellenkező esetben a gyár bezárásával
fenyegetőzött. A város arra hivatkozott, hogy az épülő városi házak 22 lakására
eladdig 154 jelentkezőt regisztráltak. A következő évben két lakást ajánlott fel a
gyár tisztviselőinek a Búza térhez közeli városi bérházakban, de a gyár sokallotta
a bérleti díjat. Végül 1927-ben született megállapodás: a város a Megyeri úti házakban
kínált lakásokat.9
A pécsi polgármester 1926-ban a városi lakásínség enyhítésére a szénpiaci dekonjunktúra
miatt üresen álló lakásokat bérelte a társaságtól. A társaság hajlandó
9 T. Mérey Klára: A pécsi dohánygyár története. MTA Regionális Kutatóintézet, JPTE/TK Kiadó Pécs,
1997.
226
is volt bérbe adni a városnak 27 lakást, igaz nem az új és korszerű meszespusztai,
hanem az Ulmann (Erzsébet) telepen . Mindez nem tartott sokáig, mert öt hónap
múltán a vállalat felmondta a szerződést.
A két világháború közötti időszakban három olyan városrész épült fel Pécsen,
amelynek utca és térkialakítása során nemcsak lakásügyi, de városi tértervezési
szempontok is érvényesülhettek.
A vasutas negyed kialakításában a városnak csak a sakktáblaszerű szabályos utcahálózat
kialakításában volt szerepe. Az első telkeket a Mozdonyvezetők Országos
Takarékpénztára vásárolta meg, majd a két világháború közötti időszakban épül be
a mai Ispitaalja illetve az attól keletre fekvő terület. Nagy városi bérházak épültek a
Ráth (József Attila) és a Marosvásárhely utca közötti telken.
A Megyeri Kertváros telkeinek parcellázása és a szabályos patkó alakú utcahálózat
kialakítása 1930-ban kezdődött, de már évekkel korábban felmerült egy tisztviselők
számára felépítendő lakónegyed szükségessége. A projekt lebonyolítására a
város létrehozta a Pécsi Városfejlesztési Részvénytársaságot, az építkezéshez a Pécsi
Kereskedelmi és Iparbank Rt. biztosított kölcsönt, és a bank maga is építkezett. A
kertvárosi negyed déli irányban jelentős méretekben kiterjesztette a város lakott,
méghozzá közép, alsóközép rétegek által lakott belterületét, és módosította a Siklósi
út funkcióját is, amelynek túloldalán ugyanekkor kezdődött meg a később cigányteleppé
vált Pipacs utca környékének parcellázása.
A Budai Kertváros utcahálózata szintén tudatos tértervezésre utal: a Pécs Városi
Közjólét Szövetkezet 1939-1941 között száz kisméretű családi házat épített sokgyerekes
családok számára. Ugyanebben az időszakban a meszespusztai DGT kolóniától délre
ONCSA telep épült. Az a terv azonban torzó maradt, illetve ingatlanspekulációba fulladt,
hogy a Zsolnay úttal párhuzamos, második tranzit úttá fejlesszék a Diósi utcát.
A duális városfejlődés korszakának utolsó kihívása:
a beás cigányok letelepítése
A duális városfejlődés részben túlélte a második világháborút, az államosítást,
majd a szocialista korszak első két évtizedét. A bányaüzemek ugyan állami
tulajdonba kerültek, de a kolóniákon lévő több ezer lakás 1971-ig a Mecseki Szénbányászati
Tröszt kezelésében volt, mint ahogyan az Uránvárosi lakótelep is csak
1971 után került városi kezelésbe. A pécsi városvezetés tehát nem számolhatott
ezekkel a lakásokkal és alig volt befolyása arra, hogy a bányavállalatok milyen elvek
szerint gazdálkodnak lakásaikkal. Pedig az ötvenes évek végétől kezdve a tanácsnak
éppen a kolóniák lakásaira lett volna nagy szüksége, mert szembe kellett
néznie a mecseki erdők cigánytelepein élő beások letelepítésének és beiskolázásának
feladatával.
227
Az ötvenes évek hivatalos dokumentumaiban, főként pedig a rendőri jelentésekben
a „cigány” kifejezést általában nem használták, jóllehet a városban és környékén
évtizedek óta számos cigánytelepről tudósítanak a különféle leírások. A legnagyobb,
mintegy 300 fős telep az István akna közelében, József-házán volt. Egy 1953-as rendőri
jelentés szelektív intézkedéseket, részben pedig drasztikus rendszabályokat és
internálást javasol. Már ebben a dokumentumban is találkozhatunk a későbbi évtizedekre
jellemző distinkcióval: a beás és az oláh cigány közösségek eltérő megítélésével.
Az erdőgazdaság és a bányaüzemek egy része által szórványosan, később
egyre inkább foglalkoztatott beásokkal ellentétben az oláh cigányokhoz olyan jelzőket
és fogalmakat társítottak a szocialista korszak dokumentumai, mint a „kóbor”,
az „erkölcsileg fertőző” az „engedély nélkül kereskedő és lovakat tartó”. A beásokat
a pécsi hatóságok valamiképpen helyieknek tekintették, akik, jóllehet szörnyű körülmények
között élnek az erdei telepeken, civilizálatlanok, és nem magyar anyanyelvűek,
de azért mégiscsak részei, ha nem is a pécsi communitasnak, de legalább
a helyi civilizáló társadalompolitika célcsoportjainak. Az oláh cigányokat ellenben
senki nem hívta a városba. Az ő megélhetésük alapvetően kereskedelemre, fuvarozásra
alapozódott; később persze gyárakban, üzemekben dolgoztak. Mindenesetre
életük jóval kevésbé volt kontrollálható, mint a beásoké.
A pécsi városi tanács 1959-ben cigány albizottságot hozott létre és attól kezdve
egyfajta civilizációs problémaként foglalkozott a városban, pontosabban a várost
övező erdőkben lévő beás cigánytelepekkel, illetve az ott élőkkel. A cigányokkal
kapcsolatban őket immár megnevező megváltozott politika kezdő évében, 1962-
ben a tanács által létrehozott bizottság a pécsi romák összlétszámát 800 főre becsülte,
közülük 722 romát regisztrált a cigánytelepeken. A telepen élők 80 százaléka az I.
kerületben, tehát a város északkeleti részén, vagy a városhatár peremén élt, viszonylag
közel a bányaüzemekhez, illetve a bányászkolóniákhoz. A legtöbb család a Komlói
út menti Majális téri telepen, illetve az István akna és a Béke akna közötti fekvő
Zsigmond telepen élt, valamint a stadtwaldi és az Istenáldás-völgyi telepen. Három
évvel később a bizottság arról számolt be, hogy a bevándorlás következtében újabb
telepek alakultak ki.10
10 Márfi Attila: Pécsi cigánykolóniák a tanácskorszakban (1950--1990) In.: Pécsi Szemle VIII. évfolyam
2005. 2. szám (nyár)
228
Cigánytelepek Pécs I. kerületében az 1960-as évek elején
Családok
száma
Lélekszám Jelleg Munka
Zsigmond telep 37 300
Régi meddőhányó;
minden komfort nélkül
Bánya
Majális tér 18 135
György aknai gépházi
csapból veszik a vizet
Bánya
Nagybányaréti völgy 13 53 Bánya
Kisgyőr
Vasas 30 Bánya
Szabolcs
Forrás: Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990. Tanulmányok és
források Baranya megye történetéből. Baranya megyei Levéltár, Pécs 2003.
A városvezetés, illetve a bizottság a beás telepek közül a Majális téri telepet szerette
volna leginkább eltűntetni, mivel a város egyik fontos bevezető útja mellett
terült el, ugyanakkor a Zsigmond telepi állapotokat ítélték a legrosszabbnak.
Egészen más természetű okok miatt aggódtak az oláh cigányok lakta telepekkel
kapcsolatban. Pécs déli részén három helyen alakult ki oláh cigány telep. Az üszögpusztai
telepet már az 1953-as rendőrségi jelentés is megemlíti, mint ahol a „békés
és szorgalmas teknővájó cigányok közé kóbor kolompár cigányok telepedtek, akik
léha életmódjukkal megrontották őket”. Az üszögpusztai telepet a későbbi tanácsi
dokumentumok is a „bűnözés által fertőzött” területnek tekintik. Később, az eredeti
üszögpusztai telep megszűntét követően a romák beljebb költöztek: az Előd
utcában, a Csaba utcában a Mohácsi út mentén és a Magtár utcában alakultak ki
nagyobb, cigányok által lakott tömbök.
Az 1960-as évek elején alakult ki a Pipacs utcai telep, spontán módon, a tanácsi
vezetés szándékai ellenére. A Pipacs utcában az albizottság 1965-ös jelentése szerint
mintegy 25 család élt, többségükben fuvarosok, akik természetesen lovat, lovakat
tartottak és istállókat építettek, vagy épületrészeket alakítottak át istállókká. A hatóságokat
nemcsak az irritálta, hogy nem számítottak a jövevényekre, de állandó viták
tárgya lett az engedély nélküli építkezés, valamint az is, hogy a fuvarozásból élő
helyieknek van-e iparűzési engedélyük, illetve, hogy szabad-e a területen lovakat
tartani. A telep a mai napig létezik, mint ahogyan az istállók is. Sőt, több család „béristállóztatást”
is vállal, tehát fizetség, vagy ellenszolgáltatás fejében olyanok lovait
istállóztatja, akiknek lakóhelyén végképpen nem lehet lovat tartani. A telepet 1965-
ben bontásra jelölték ki és építési tilalmat rendeltek el. A valóságban a hatóságok
voltaképpen tolerálták és a mai napig tolerálják a telepet, amihez hozzájárul az is,
229
hogy a Pipacs utca és környéke zárványszerű, eldugott helyen fekszik. Végül fuvaros
oláh cigányok telepedtek meg a Megyeri Kertváros közelében.
Az albizottság és javaslatai nyomán a VB többféle célt igyekezett megvalósítani
A közegészségügyi feladatok közé tartozott a hiányzó árnyékszékek kiépítése,
a védőnői és orvosi ellátás és a gyerekek beoltása. Az albizottsági jelentések nem
szólnak róla, de az 1960-es években rendszeres volt az erdei cigánytelepeken élők
megalázó, brutális kényszermosdatása. Ez a gyakorlat többé-kevésbé tabu volt a
nyilvánosságban, de például a Sára Sándor Feldobott kő című filmjében ábrázolt
kényszer-mosdatást, amely valósághű képet ad erről a jelenségről, egy Pécs melletti
erdei telepen forgatták.
Az albizottság 1965-ös jelentése beszámol arról, hogy az erdei telepen élő aszszonyok
idegenkednek a művi terhesség-megszakítástól, hiába igyekeznek erre
rábeszélni őket a telepekre kilátogató védőnők. Ugyanakkor a jelentés beszámol
arról is, hogy az abortusz térítési díjának elengedése nyomán „némi javulás (sic!)
tapasztalható ezen a téren.”11
A cigányok foglalkoztatására a tanácsnak csak közvetett befolyása lehetett. A beások
az 1960-as években többnyire a bányaüzemekben, illetve a mecseki erdőgazdaságnál
dolgoztak. A tanácsi albizottság jelentései szerint a bányaüzemek közül a
Széchenyi akna vezetősége nyíltan kijelentette, hogy nem alkalmaz cigányokat, a többi
akna viszont nem zárkózott el vagy legalábbis rákényszerült arra, hogy beásokat
is foglalkoztasson. Az erdőgazdaság időről időre átköltöztette a roma közösségeket
egyik erdei telepről a másikra, a munka ütemezésétől és helyétől függően. Ezt a gyakorlatot
az albizottság jelentései rendre bírálták, ugyanakkor éppúgy tehetetlenek
voltak, mint a bányaüzemek munkaerő-politikai gyakorlatával kapcsolatban.
A roma gyerekek beiskolázása viszont már eminensen tanácsi feladat volt. Az
albizottság 1961-es jelentése arról számolt be, hogy az erdei telepeken élő roma gyerekeknek
csak mintegy fele jár rendszeresen iskolába. Ennek okaként a távolságot
jelölték meg, de nyilvánvalóan ez csak részleges magyarázat. A tömeges iskoláztatás
csak ezt követően érte el a beások zömét, akiktől az iskola nemcsak térben állt távolt,
de idegen, részben ellenséges intézményrendszer volt.
A beiskolázás egyik akadálya volt, hogy a beás anyanyelvű leendő kisiskolások 6-7
éves korukban nem vagy nem megfelelően beszéltek magyarul. A korabeli dokumentumok
tanúsága szerint ezt a tényt kissé megrökönyödve vették tudomásul, illetve a
kisiskolások nem megfelelő magyar tudását kizárólag deficitként értékelték.
1962-ben a művelődési osztály azt javasolta, hogy szervezzenek a leendő első
osztályos roma gyerekek számára előkészítő osztályokat. Ugyanebben az évben
11 Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990. Tanulmányok és Források Baranya megye
történetéből. Baranya megyei Levéltár, Pécs 2003.
230
István aknán cigány iskola létesült, de az alacsony létszám miatt egy év után megszűnt.
Pécsen tehát nem honosodott meg a cigány iskola intézménye, de a korszak
szokásaihoz híven cigány osztályokat hoztak létre az érintett iskolákban, főként
a pécsszabolcsi intézményben, amely a hatvanas, hetvenes években erőteljesen
elcigányosodott. Az iskola tanulóinak 40 százaléka volt roma 1975-ben. A VB 1976-
ben határozott arról, hogy, ekkor is híven követve illetve végrehajtva a központi
oktatáspolitikai direktívákat, felszámolják az elkülönített cigány osztályokat a
pécsszabolcsi iskolában.
Három évvel később, 1979-ben már arról számolt be az albizottság, hogy a cigány
gyerekek 96 százalékát beiskolázzák, de csak 40 százalékuk végzi el az általános
iskolát, a többiek idő előtt kimaradnak. 1984-ben a pécsi általános iskolákba
járó diákoknak 3 százaléka, az óvodásoknak 7,2 százaléka volt roma. A bukott tanulók
22 százaléka volt cigány.
A romák letelepítésének problémája 1971-ig megoldhatatlannak bizonyult. A
város számára az 1960-as évektől kezdve a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy miként
lehetne az erdei cigány telepeken élőket valamilyen emberi tartózkodásra alkalmas
hajlékhoz juttatni anélkül, hogy betelepítenék őket Pécs belső területeire. Az
albizottság már 1961-ben is úgy látta, hogy „a probléma gyökeres megoldását csak a
jelenlegi környezetből eltávolítás eredményezheti”.
A tanácsi vezetés már az 1960-as évek elején úgy gondolta, hogy távlatilag a bányászkolóniák
lakásaiba kellene telepíteni a beás családokat. Csakhogy a kolóniák
lakásait 1971-ig az egykori DGT örökébe lépett Mecseki Szénbányászati Tröszt kezelte,
a bányavállalat pedig alkalmazta ugyan a romákat, méghozzá egyre nagyobb
számban, de lakásokat nem biztosított számukra. Az albizottság 1962-es előterjesztése
szerint a bányavállalat nem is titkolja, hogy a cigány lakásigénylőknek nem juttat
lakásokat a többiekkel egyenlő arányban, arra hivatkozva, hogy „a nem cigány
dolgozók tiltakoznak a cigányok bányatelepre történő betelepítése ellen”. A tanácsi
vezetés tehetetlen volt, illetve csak saját bérlakásaiba költöztethette volna az erdei
telepeken élő romákat. Csakhogy ezt meg a város vezetése ellenezte, méghozzá
ugyanolyan érvekkel, mint a bánya: „nem volna jó, ha a városban biztosítanánk helyet
számukra, itt nem éreznék jól magukat.”
A város számára mindenekelőtt a főútvonal mellett fekvő Majális téri telep felszámolása
volt sürgető feladat. A telep közelébe a tröszt 2 hold területet engedett át
építési célra, amely elvben 60 lakás felépítését tette volna lehetővé. A tanács tervei
szerint nem cigány fiatal bányászok is itt kaphattak volna ingyen építési telket, ami
oldhatta volna a leendő telep gettójellegét, a nem cigány bányászok pedig nevelhették
volna a romákat. A korabeli projekt a Majláth utcai bontások során felszabaduló
építési anyagokat akarta volna átadni az építeni kívánó roma családoknak. A terv
megvalósulását azonban akadályozta, hogy a korabeli rendelkezések szerint építési
231
anyagot kizárólag a Tüzép értékesíthetett. Súlyosabb akadálynak bizonyult, hogy a
roma családok teljességgel hitelképtelenek voltak.
A VB 1962-ben úgy határozott, hogy lajstromot kell készíteni a városi üzemek
szolgálati lakásállományának cigány családok számára igénybe vehető részéről,
ami természetesen azt is jelentette, hogy a városi párt- és tanácsi vezetők a korábbiaknál
nagyobb nyomást kívántak gyakorolni az üzemekre. A város azonban változatlanul
tehetetlen volt: a Mecseki Szénbányászati Tröszt évi egy-egy lakás ígértével
szúrta ki a városi vezetők szemét, az Uránbánya az ekkor még a kezelésében
lévő lakótelepen, tehát az Uránvárosban egyetlen ötéves tervciklusra mindössze
2-3 lakást ígért a romáknak, míg a Porcelángyár egyetlen család elhelyezésével
igyekezett letudni a penzumot. A másik megoldás a kedvezményes telekjuttatás
és az OTP hitellel történő építkezés volt. A Szabolcsfalu iskolájától keletre fekvő
területen 12 család jutott telekhez, de csupán hat családnak sikerült házat építenie.
A megyeri kertvárosi telepen élő családok elhelyezésére a kerületi tanács 15
családnak adott építési telket, de csak kevés ház épült fel. A harmadik eszközt
kénytelen-kelletlen vette igénybe a város: utasították a három pécsi kerület szociálpolitikai
előadóit, hogy adjanak konkrét javaslatokat néhány cigány család tanácsi
bérlakásokban történő elhelyezésére. Ez sem hozott áttörést, a kerületi tanácsok
egy-két lakást utaltak csak ki. Felmerült az a lehetőség is, hogy a Basamalom
lakásaiban élőket a város belső részein helyezzék el, és helyükre roma családokat,
főként az elsorvasztandónak tartott Pipacs utcai telepen élő oláh cigány családokat
költöztessenek.
A hatvanas évek második felében a város vezetése kénytelen volt szembenézni
a korábbi évek eredménytelenségével. Az erdei telepek lakossága tovább növekedett,
a pécsi vállalatok munkaerő-szükséglete miatt a cigányok bevándorlását aligha
lehetett meggátolni, így a városban egyre több cigány család élt. A Majális téri telepet
azonban bármi áron fel akarták számolni. Mivel ehhez az akcióhoz szükséges
bérlakása nem volt a városnak, így a Majális téri telepen élő beásokat rendőri erőszakkal
a már amúgy is zsúfolt Zsigmond telepre, illetve a György telep melletti
cigánytelepre költöztették.
A lakásgazdálkodás dominanciája és mobilizáció
1971–1990
A döntő fordulat 1971-ben következett be, ekkor ugyanis az ország más városaihoz
hasonlóan Pécsen is a városi tanács kezelésébe kerültek a vállalati kezelésű
szolgálati lakások. Ettől kezdve a városi lakásgazdálkodási hatóság rendelkezett
nemcsak a Mecseki Szénbányászati Tröszt kolóniáival, de például az Uránvárosi lakótelep
lakásaival is.
232
Egyik pillanatról a másikra megszűnt a duális városszerkezet, jóllehet a bányászat
még jó két évtizedig Pécs és környéke egyik legfontosabb gazdasági ágazata
maradt. A kolóniák leváltak a bányavállalatról, az üzemi hierarchia, a munkaposztok
többé nem legitimálták a kolóniákon belül elfoglalt lakáspozíciót. Megszűnt a bányaüzemek
és a kolóniák belvilágának egysége; a bányászok ettől kezdve egyszerűen
csak a pécsi bérlakás-állomány bérleményeit, méghozzá legalacsonyabb presztízsű
bérleményeit használták. Miután a bányászlakások a városi tanács kezelésébe
kerültek, a lakásügyi hatóság azonnal úgy döntött, hogy egyetlen fillért sem érdemes
a kolóniák korszerűsítésére vagy felújítására fordítani és a rutin karbantartási
munkák közül is csak a legszükségesebbeket kell elvégezni.
De a szolgálati lakások városi kezelésbe kerülése nemcsak a duális városszerkezetnek
nevezett szituációnak vetett véget, de cezúrát jelentett a város egészének
fejlődése szempontjából is. Két évtizeden keresztül egészen a rendszerváltásig illetve
a bérlakások tömeges privatizálásáig a lakásgazdálkodás szempontjai és érdekei
szabtak irányt Pécs fejlődésének, és az egyes városrészek státusz-változásainak.
Vagy legalábbis a lakásgazdálkodás szempontjai voltak dominánsak a fejlesztési
érdekekkel szemben. A lakásgazdálkodás számára a város különféle lakáskategóriák
halmazait jelentette, céljai pedig a lakásállományhoz, annak bővítéséhez, illetve
a bérlők mobilizációjához kapcsolódtak. Ez a politika szükségképpen csak korlátozott
mértékben veheti figyelembe döntéseinek térbeli vonatkozásait. Ebben az
időszakban a lakáscélú állami beruházási forrásokat országszerte jórészt a lakótelepek
építésére fordították és elhanyagolták a régi épületek karbantartását vagy felújítását.
A pécsi lakásgazdálkodást is egyfajta „progresszív térszemlélet” jellemezte:
a magasabb státuszúaknak tekintett új lakónegyedekhez illetve lakásállományhoz
képest negligálták a relatíve alacsonyabb státuszú városrészeket és lakásokat. Ebben
a szisztémában a lakásügyi hatóság a kolónialakásokat a mobilizáció kiinduló állományának
tekintette, amelyhez képest valamennyi kategória vagy lakóövezet jobb,
következésképpen nem tartotta érdemesnek a kolóniák fejlesztését.
A város kezelésébe került sok ezer, különféle komfortfokozatú és minőségű
lakás lehetővé tette a lakosság nagyfokú mobilizálását. Megkezdődhetett az erdei
cigánytelepek felszámolása. Az 1970-es évek végére a pécsi romáknak már csak kisebb
része élt telepszerű körülmények között. Ekkorra már felszámolták az I. kerület,
tehát a város keleti részén lévő telepek jó részét. Megszűnt a két legnagyobb
erdei telep, az egykori Zsigmond telep, illetve a Majális téri telep. Ugyancsak megszűnt
már a nagybányaréti és az istenáldásvölgyi cigánytelep is.
233
Külterületi cigánytelepek 1979-ben
Család Lélekszám
Vasas II. Búzaberki dűlő 6 30
Kisgyőr iskolatelep 35 200
Nagykozári út melletti üszögpusztai telep 50
Összesen 280
Forrás: Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959--1990. Tanulmányok
és források Baranya megye történetéből. Baranya megyei Levéltár, Pécs 2003.
Belterületi cigánytelepek 1979-ben
Család Lélekszám
Vasas I. bányatelep 35 130
Felszabadulás u. mögötti terület 10 50
Pécsszabolcs, Szabó István u. és környéke 8 40
Fejlődés u. 5 20
Pipacs utcai telep 17 60
Megyeri u. mögötti tér 5 20
Füzes dúlő 8 40
Kismélyvölgyi u. vége 4 40
Forrás: Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990. Tanulmányok és
források Baranya megye történetéből. Baranya megyei Levéltár, Pécs 2003.
A mobilizáció következtében a hatvanas évekhez képest a korszak végére többszörösére
duzzadt pécsi cigányság zöme már nem telepeken élt. A mobilizációnak
több fázisa volt, így az érintett pécsi városrészek is több fázisban „cigányosodtak el.”
Az első fázisban a kolóniákra kerültek az erdei telepeken élők: Györgytelepre, a Hősök
tere környékére, Pécsbányára, a Vasas I. és a Vasas II. telepre. A második fázisban
a Meszes lakótelep lakásaiba költöztettek romákat, míg a nyolcvanas években a
város belső kerületeibe, a Budai városba, a Zsolnay útra, a Havihegy déli tömbjeibe,
a Szigeti külváros belső részére és a legszűkebb Belvárosba. Az albizottság 1979-ben
5000 főre becsülte a város roma lakosságának számát. Igaz, minél nagyobb arányban
éltek romák az egykori telepeken kívül, annál kevésbé voltak a tanácsi szerveknek
megbízható becsléseik a pécsi romák létszámáról és az oktatási adtok alapján
elképzelhető, hogy ez a becslés kissé túlzó.
A szocialista korszakban tehát a város roma lakosságának letelepítése kétféle
városszerkezeti változást eredményezett. Elcigányosodtak, cigány többségűvé váltak
vagy legalábbis nagyszámú roma lakosságot is befogadtak a bányászkolóniák
234
és a meszesi lakótelep. A város vezetői úgy vélték, hogy ezzel mintegy letudták a
problémahalmazt. A bányászkolóniák évtizedekre elestek mindenféle fejlesztéstől,
jóllehet a bányaüzemek csökkenő intenzitással, de azért működtek 1993-ig. Az első
hanyatlási periódus a hetvenes évek elején történt, amikor, közvetlenül az első világpiaci
olajsokk előtt, elkezdték leépíteni a szénbányákat, mert az akkor még olcsó
kőolajat gazdaságosabb energiahordozónak vélték. Pécsbányán a hetvenes években
áttértek a külszíni fejtésre, ami tönkretette a lakókörnyezetet és arra ösztönözte
a mobilabb családokat, hogy elmeneküljenek a környékről. Külszíni fejtés volt még
Vasason is. A legsúlyosabb gettósodás a Györgytelepen és a vele egybeépült Hősök
tere környékén következett be. A város a hetvenes évektől kezdve meghonosította
a „keleti városrész” kifejezést, mintegy tudomásul véve, hogy a bányászkolóniák,
Meszes, Fehérhegy, Vasas, Somogy, István akna, Rücker akna valamint a Gyárváros
és Újhegy összességükben Pécs problémaövezetét alkotják. Mindez persze túlzó és
homogenizáló percepció.
A másik változás, hogy nagyszámú roma lakosságot költöztettek a város belső
részeibe: a Belvárosba, a Szigeti külváros belső részébe, a Piac tér környékére, a
Zsolnay útra, a Budai városba, a Havihegy, a Zidina, aPuturluk, a Kálvária domb alsó
tömbjeibe és az Erzsébet telepre. Természetesen lehetőséget adott erre a beépítés,
a többnyire földszintes, régi épületekben a hátsó udvari, komfort nélküli lakások
nagy száma.
A lakásgazdálkodás által dominált korszak jócskán átértékelte a pécsi városrészeket.
Nemcsak a bányászkolóniák, a Meszes lakótelep, a Gyárváros értékelődött le
korábbi helyzetéhez, illetve a többi városrészhez képest, de erőteljes slumosodási
folyamat kezdődött a város belterületi részein. Ez mindenekelőtt a Budai várost, a
Havihegy alját, a Puturluk és Zidina utcáit és a Kálvária domb déli részét érintette,
valamint a Belvárost keleti és nyugati oldalról övező belső városrészeket: a Piac tér
környékét és a Szigeti külváros belső részét. De az egykori városfalon belüli Belváros
jónéhány épületének hátsó udvari komfort nélküli lakásaiba is tömegesen költöztettek
alacsony státuszú, nem kis részben roma családokat.
A pécsi városszerkezet és közoktatás néhány jellegzetessége
az ezredfordulón
A pécsi városszerkezetről a KSH 2001-es népszámlálás adatai adnak eligazítást,
természetesen figyelembe véve, hogy az elmúlt hét évben jelentős változásokat hozó
folyamatok zajlottak le a városban. Mindazonáltal a pécsi városszerkezetnek vannak
olyan jellegzetességei, amelyek elütnek a többi magyarországi nagyvárosétól.
• Ma is fennáll az örökölt városszerkezeti kettősség, de a volt bányászkolóniákon
nagyszámú roma család él;
235
• A város belső részein az alacsony iskolázottságú népesség és az alacsony
komfortfokozatú lakások száma nagyobb, mint a volt kolóniákon;
• A belváros közvetlen közelében nagy kiterjedésű slumos területek vannak;
• A dzsentrifikációs folyamatok később és jóval lassabban indultak el Pécsen,
mint más magyarországi nagyvárosban.
Az összehasonlíthatóság kedvéért nézzük a Pécsre vonatkozó adatokat. A legutóbbi
népszámlálás szerint (adataink forrása a továbbiakban a 2001-es népszámlálás;
az egyes városrészek jellemzőinek leírása a 2001 január 1-jei állapotot tükrözi.)12
a pécsi lakosság 15 százaléka volt 14 évesnél fiatalabb; az aktív korúak 9 százalékénak
volt legfeljebb 8 osztály végzettsége, míg az összes pécsi lakásnak 8 százaléka
volt alacsony komfortfokozatú.
A legszűkebben lehatárolt Belvárosban, tehát az egykori városfalon belül is
nagy az alacsony komfortokozatú lakások és az alacsony iskolázottságú népesség
száma, a Király utca északi mellékutcáiban több problémás tömb található. A belvárost
nyugati és keleti-északkeleti irányból egyaránt slumos területek veszik körül.
• A Szigeti külváros belső részén mintegy 8 kritikus tömb található. A szűkebb,
lehatárolt részen az alacsony iskolázottságú népesség aránya 37 százalék,
ami rendkívül magas belterületi érték; ehhez hasonló aránnyal a város belterületén
csak a Budai városban találkozhatunk. Valamivel kedvezőbb az
alacsony komfortfokozatú lakások aránya. A Belvárost keletről a
• Piactér környéke, majd a Búza tér és a
• Budai város övezi. A Budai városban az alacsony komfortfokozatú lakások
aránya 32 százalék, az alacsony iskolázottságú aktív népesség aránya pedig
36 százalék. Egy belső városrész esetében mindkét mutató nagyon magasnak
számít. Az utóbbi mutató és az átlagosnál magasabb fiatal népesség
aránya együttesen a roma lakosság számottevő arányára utal. A belső slum
területekhez tartozik a
• Havihegy déli oldalának a a Belvárossal és a Budai várossal érintkező utcái
és az
• Erzsébet (egykor Ulmann) telep amely egykor a DGT legdélebbi a városhoz
legközelebb fekvő kolóniája volt. A Belvárostól déli irányba kivezető Siklósi
úthoz közel, de eldugott, zárványszerű helyen fekszik a
• Pipacs utcai cigánytelep, amely az 1960-as évek elejétől vált cigányteleppé,
méghozzá spontán beköltözés következtében: a beköltöző oláh cigány fuvarosok
részben vásárolták, részben építették lakásaikat. A telepen nagyon
12 Az adatokat az EÖKIK vásárolta meg a KSH-tól
236
nagy a komfort nélküli lakások aránya, de nem ez a döntő karaktere: az alacsony
iskolázottsággal rendelkező fiatal népesség rendkívül magas aránya
egyértelműen jelzi, hogy ez egy zárt cigánytelep.
A Szigeti külváros belső részéből és a szűk Belváros nyugati részéből a
• Mátyás király iskolába járnak a tanulók. Az iskola tanulóinak mintegy 10
százaléka roma, az iskolakörzetből az elvándorlás 40 százalékos.
A Budai város, a Havihegy, az Erzsébet telep, a Piac tér környéke a szűken értelmezett
Belváros keleti része és a Pipacs utcai telep közelében négy általános iskola
is van, ám a Belvárosi és a Jókai iskola elitiskoláknak számítanak, és nincsenek, vagy
alig vannak roma illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákjaik. A Budai városból,
a Havihegyről, a Piac tér környékéről, a Belváros keleti részéről és a Pipacs utca cigánytelepről
szinte kizárólag a
• Felsővámház utcai iskolába, illetve 2007-ig annak Ágoston téri tagiskolájába
jártak a roma illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulók. A Felsővámház
utcai iskola tanulóinak valamivel kevesebb mint fele volt roma a 2006-
2007-es tanévben, ám 2007 őszétől az iskola cigány többségűvé vált. Az iskola
körzetéből nagymérvű az elvándorlás; az ottani diákoknak mindössze 37
százaléka járt a körzeti iskolába a vizsgált tanévben. A három legfontosabb
szívóiskolába, a Belvárosi, a Jókai, és a Köztársaság téri iskolába együttesen
majdnem annyian jártak, mint a körzeti iskolába.
Az Erzsébet telepről és környékéről már inkább a közeli
• Bártfa utcai iskolába iratkoznak be a roma és halmozottan hátrányos
helyzetű tanulók; az iskola diákjainak 14 százaléka volt cigány a 2006-
2007-es tanévben; az iskola körzetében lakó diákok 48 százaléka járt a
helyi iskolába.
• A Gyárváros területén nagyon nagy az alacsony iskolázottságú aktív korúak
aránya. Igaz, a Mohácsi úti telepet a 2001-es népszámlálást követően felszámolták,
lakóikat pedig részben az István aknára, részben a Budai városba
költöztették. Csakhogy az István aknára költöztetett családok többsége idővel
elköltözött, és sokan ismét a Gyárvárosban jelentek meg, részben, mint
önkényes lakásfoglalók. A Magtár utca 10. kétszintes épületében több olyan
család is él, akik ezt az utat járták be az elmúlt években.
• A Zsolnay út és a Mohácsi út között fekvő három kisebb telep, a Basamalom,
a Jankovich telep és a Barakk telep közül a Basamalomba és a Jankovich
telepen alacsony iskolázottságú, de a kormegoszlás alapján többségében
feltehetően nem cigány lakosság él, a Barakk telepen viszont inkább.
237
A Gyárváros valamint a három telep a
• Sziebert Róbert iskola beiskolázási körzetéhez tartozik. Az iskola diákjaink
mintegy 20 százaléka cigány. Az itteni gyerekek több mint fele a helyi iskolába
jár, ugyanakkor az iskola jelentős szívóhatást gyakorol a Csokonai iskola
körzetére.
A belső városrészek néhány jellemzője
Városrész Lakosság Max. 8 ált.
végz. aktív
Lakott
lakás
Önk. tul.
lakás
Konf. nélküli
lakás
Belváros 5329 714 2033 200 219
Szigeti külváros belső része 2851 325 1331 146 148
Piac tér környéke 774 62 351 43 39
Budai város 3428 641 1335 275 309
Havihegy 2870 376 1066 67 213
Erzsébet telep és környéke 754 115 295 11 42
Pipacs utcai telep 155 71 38 1 25
Basamalom 291 44 120 0 49
Jankovich telep 353 75 115 9 25
Barakk telep 87 26 16 3 6
Gyárváros 1575 383 538 67 165
Összesen 18467 2832 7238 822 1240
Forrás: KSH
A belső városrészek néhány jellemzője
Lehatárolt övezet 14 évesnél
fiatalabbak
aránya
Legfeljebb 8 osztályt
végzettek aránya az aktív
korúakon belül
Komfort nélküli
lakások aránya
Belváros 16% 21% 11%
Szigeti külváros belső része 16% 37% 29%
Piac tér környéke 13% 14% 11%
Budai város 18% 36% 32%
Havihegy 16% 22% 22%
Erzsébet telep és környéke 15% 25% 14%
Pipacs utcai telep 28% 77% 66%
Basamalom 12% 25% 41%
Jankovich telep 13% 32% 22%
Barakk telep 23% 44% 38%
Gyárváros 16% 40% 31%
Forrás: KSH
238
A volt bányászkolóniák közül Györgytelepről, a Hősök tere környékéről,
Meszespusztáról a
• Csokonai iskolába járnak a tanulók, igaz, az iskolának három, egymástól
meglehetősen különböző tagintézménye is van. A Csokonai iskola tanulóinak
37 százaléka roma. Az iskola a körzeti tanulók 61 százalékát megtartja,
a többiek főként a Sziebert iskolába mennek, de a magasabb státuszú családok
a távolabb fekvő Jókai és a Köztársaság téri iskolát választják.
Somogy Vasas, Hird, valamint az István akna körzetileg a
• Vasas-Somogy-Hird iskolához tartozik; az ide járók mintegy 20 százaléka
roma. Az itt élők 77 százaléka a körzetben marad, ugyanakkor az iskola a migrációs
hierarchia legalján van, mert egyetlen körzeten kívüli tanulója sincs.
A külső városrészek és volt bányászkolóniák néhány jellemzője
Városrész Lakónépesség Legfeljebb
8 általános
iskolai osztályt
végzettek
Lakott
lakás
Önkormányzati
tulajdonú
lakás
Konfort
nélküli
lakás
Pécsbánya 1297 372 437 101 162
Borbála telep 103 20 40 2 25
Györgytelep 663 251 207 124 149
Hősök tere környéke 503 153 182 71 89
István akna 318 119 88 79 26
Somogy bányatelep 569 181 206 10 84
Meszesi lakótelep 2722 696 1115 268 33
Összesen 6175 1792 2275 655 568
Forrás: KSH
A külső városrészek és volt bányászkolóniák néhány jellemzője
Lehatárolt övezet 14 évesnél
fiatalabbak
aránya
Legfeljebb 8 osztályt
végzettek aránya az aktív
korúakon belül
Komfort nélküi
lakások aránya
Pécsbánya 20% 46% 37%
Borbála telep 17% 32% 63%
Györgytelep 29% 64% 72%
Hősök tere és környéke 23% 56% 49%
István akna 33% 60% 30%
Somogy bányatelep 20% 49% 41%
Meszesi lakótelep 18% 45% 3%
Forrás: KSH
239
Iskolák, tanulók, szegregáció
A pécsi önkormányzati általános iskolákba 9741 tanuló járt a 2006--2007-es tanévben.
Az önkormányzat regisztrációja alapján a halmozottan hátrányos helyzetű
tanulók száma 428 volt, az összes tanuló 4 százaléka. Az EÖKIK adatfelvétele szerint
a roma tanulók száma (azoknak a tanulóknak a száma, akiket az iskolák romáknak
tekintettek) 1056 volt, az összes tanuló 11 százaléka. A tanulók száma folyamatosan
csökken. A 2006--2007-es tanévben az elsős kisdiákok a nyolcadikosoknak csak 77
százaléka volt, igaz, adataink azt nem mutatják, hogy a nem pécsi bejárók aránya
hogyan változott a kérdéses időszakban. A roma tanulók aránya ellenben nem változott:
az egyes évfolyamokon belül 10-13 százalék között mozog.
A város 21 iskolája közül a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek 72 százaléka
6 általános iskolába járt. Az összes roma tanulónak 79 százaléka járt ugyanebbe
a hat iskolába.
A 2007-es intézményi sturuktúra szerint cigány többségű iskola nem volt Pécsen,
jóllehet a Felsővámház utcai iskola tanulói között a roma tanulók aránya megközelítette
az 50 százalékot, és a következő tanévben már meg is haladta ezt az arányt.
Cigány többségű tagiskola három is volt, ezek közül kettő megszűnt, ugyanakkor az
egyes iskolába járó tanulók között a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya
természetesen jóval alacsonyabb, mint a roma tanulóké.
A pécsi általános iskolákban az etnikai szegregáció viszonylag alacsony volt.
A belső szegregációt az egyes iskolák párhuzamos osztályai közötti disszimilaritási
index (DI) átlagával mértük. Eszerint a pécsi általános iskolákra nem jellemző a
belső szegregáció, a DI átlagok értéke 0,05 és 0,3 között mozog. Számottevő belső
elkülönítést csak a Sziebert Róbert iskolában a Bártfa utcai iskolában és a Mátyás király
utca iskolában figyeltünk meg, de az értékek ezekben az intézményekben is alacsonyak
voltak. (Összehasonlításként a miskolci általános iskolákban a 2004--2005-
ös tanévben a belső szegregációt mérő DI átlagok 0,3 és 0,77 között mozogtak.)
Az összvárosi szintű etnikai szegregációt az összvárosi, évfolyamonként mért
disszimilaritási index illetve annak átlaga segítségével mértük. A pécsi összvárosi
szegregáció nagyon alacsony, évfolyamonként 0,04 és 0,05 között mozog, az átlag
pedig 0,046 a vizsgált tanévben.
Végül megvizsgáltuk a roma diákok eloszlását a tanulócsoportokban aszerint,
hogy a tanulócsoportokba járó diákok mekkora hányada roma. A pécsi iskolákban
nem volt kizárólagosan romákat oktató tanulócsoport, és a roma diákok 79 százaléka
nem roma többségű osztályba járt.
A relatíve alacsony szegregáció oka az is, hogy Pécs speciális iskolája, ellentétben
sok nagyváros hasonló jellegű intézményével, nem cigány többségű. Az Éltes
Mátyás Speciális Általános Iskolába, amelynek két egységében, az enyhefokú és a
240
középsúlyos értelmi fogyatékosok iskolájában összesen 394 diák tanult a vizsgált
tanévben. Közülük 97 volt roma, tehát az összes tanuló mintegy 25 százaléka. A pécsi
önkormányzati általános iskolákba járó összes tanuló 4 százaléka járt a speciális
iskolába, míg az összes roma tanulónak valamivel több, mint 9 százaléka.
A tanulók és köztük a roma tanulók száma és aránya a pécsi önkormányzati általános
iskolákban a 2006 -2007-es tanévben
Iskola Tanulócsoportok
száma
Tanulók
száma
Roma
tanulók
száma
Roma
tanulók
aránya
DI
átlag
Csokonai - Meszes 12 236 71 30% 0,08
Csokonai -Fehérhegy 11 216 61 28% 0,05
Csokonai-Szabolcs 8 150 94 63%
Bártfa u. Á. I. 13 272 38 14% 0,23
Bártfa u. Á. I. Pécsbányai út 4 39 23 59%
Sziebert Róbert Á. I. 18 404 81 20% 0,30
Vasas 12 228 44 19% 0,13
Somogy 8 142 35 25%
Hird 4 57 10 18%
Mezőszél u. Á. I. 16 430 4 1%
Felsővámház u. Á. I. 17 351 170 48% 0,12
Belvárosi Á. I. 24 593 0 0%
Jókai Mór Á. I. 24 641 5 1%
Mátyás király u. Á. I. 15 344 35 10% 0,28
Bánki Donát u Á. I. 25 562 8 1%
Pázmány Péter u. Á. I. 16 310 6 2%
Köztársaság Téri Á. I. 24 610 9 1%
Jurisics Miklós u. Á. I. 15 320 2 1%
TÁSI 19 461 7 2%
Testvérvárosok Tere Á. I. 27 617 20 3% 0,25
Árpád fejedelem Á. I.és G. 12 285 0 0%
Illyés Gyula Á. I. 24 388 43 11% 0,19
Anikó u. Á. I. 19 406 28 7% 0,21
ANK 1 34 826 111 13% 0,11
ANK2 20 458 54 12% 0,19
Éltes -- enyhe 30 336 87 26% 0,16
Éltes - középsúlyos 7 58 10 17%
Összesen 458 9740 1056 11% 0,18
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
241
A pécsi általános iskolákba járó összes roma tanuló megoszlása az iskolák között a
2006-2007-es tanévben
Iskola Roma tanulók
száma
Roma tanulók
megoszlása
az iskolák között
Csokonai - Meszes 71 7%
Csokonai -Fehérhegy 61 6%
Csokonai-Szabolcs 94 9%
Bártfa u. Á. I. 38 4%
Bártfa u. Á. I. Pécsbányai út 23 2%
Sziebert Róbert Á. I. 81 8%
Vasas 44 4%
Somogy 35 3%
Hird 10 1%
Mezőszél u. Á. I. 4 0%
Felsővámház u. Á. I. 170 16%
Belvárosi Á. I. 0 0%
Jókai Mór Á. I. 5 0%
Mátyás király u. Á. I. 35 3%
Bánki Donát u Á. I. 8 1%
Pázmány Péter u. Á. I. 6 1%
Köztársaság Téri Á. I. 9 1%
Jurisics Miklós U. Á. I. 2 0%
TÁSI 7 1%
Testvérvárosok Tere Á. I. 20 2%
Árpád fejedelem Á. I.és G. 0 0%
Illyés Gyula Á. I. 43 4%
Anikó u. Á. I. 28 3%
ANK 1 111 11%
ANK2 54 5%
Éltes -enyhe 87 8%
Éltes - középsúlyos 10 1%
Összesen 1056 100%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
242
A pécsi általános iskolákba járó roma tanulók megoszlása azokban a tanulócsoportokban,
amelyekben a roma tanulók aránya…
Iskola 0-25 % 26-50 % 51-75 % 75-99 % 100% Összesen
Csokonai - Meszes 14 57 71
Csokonai -Fehérhegy 10 51 61
Csokonai-Szabolcs 10 67 17 94
Bártfa u. Á.I. 27 11 38
Bártfa u. Á.I. Pécsbányai út 10 13 23
Sziebert Róbert Á.I. 34 34 13 81
Vasas 28 16 44
Somogy 19 16 35
Hird 6 4 10
Mezőszél u. Á.I. 4 4
Felsővámház u. Á.I. 11 52 90 17 170
Belvárosi Á.I. 0
Jókai Mór Á.I. 5 5
Mátyás király u. Á.I. 29 6 35
Bánki Donát u Á.I. 8 8
Pázmány Péter u. Á.I. 6 6
Köztársaság Téri Á.I. 9 9
Jurisics Miklós U. Á.I. 2 2
TÁSI 7 7
Testvérvárosok Tere Á.I. 20 20
Árpád fejedelem Á.I.és G. 0
Illyés Gyula Á.I. 34 9 43
Anikó u. Á.I. 28 28
ANK 1 87 24 111
ANK2 54 54
Éltes -enyhe 26 55 6 87
Éltes - középsúlyos 5 5 10
Összesen 473 360 189 34 1056
Összesen (%) 45 34 18 3 100
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
243
Az egyes évfolyamokra járó tanulók, köztük roma tanulók száma és aránya a
2006–2007-es tanévben.
évfolyam tanulók
száma
roma tanulók
száma
roma tanulók
aránya
DI
előkészítő 33 11 33%
1 1060 102 10% 0,05
2 1116 125 11% 0,04
3 1139 144 13% 0,05
4 1178 117 10% 0,05
5 1252 134 11% 0,05
6 1261 131 10% 0,05
7 1346 141 10% 0,04
8 1366 149 11% 0,04
Összesen 9751 1054 11% 0,046
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
Intézményi átszervezés, oktatáspolitikai fordulat
2007-ben
A 2006-ban megválasztott önkormányzat hivatalának elfoglalását követően úgy
döntött, hogy átszervezi általános iskolai intézményhálózatát és a beiskolázási körzeteket.
A átszervezésnek alapvetően több célja is volt: forrásbővítés, költségmegtakarítás,
a bejáró diákok számának kontrollálása. Minden érintett döntéshozó úgy értékeli
a 2007-es nagy horderejű oktatáspolitikai átszervezést, hogy az esélyegyenlőség
kérdése fel sem merült. „Az esélyegyenlőség kérdése, ez az, amivel nem igazán
foglalkoztunk.” mondta ki nyíltan Meixner András az oktatási bizottság elnöke, későbbi
alpolgármester. Pedig már a cigány többségű tagiskolák részleges megszűntetésének
is voltak esélyegyenlőségi vonatkozásai, és az intézményi átszervezés
egybeesett a Ktv. 66. §-nak alkalmazásával. A városháza azonban sem pozitív, sem
negatív értelemben nem sorolta a mérlegelendő szempontok közé a közoktatási
esélyegyenlőség problémáját és az átszervezést támadó pécsi ellenzék sem hozakodott
elő ezzel a szemponttal. A pécsi politikusoknak az sem jutott eszükbe, hogy az
alacsony közoktatási szegregációt akár oktatáspolitikai eredményként is propagálhatnák.
Ez a problematika egyszerűn nem szerepelt a pécsi politika agendán.
244
Az önkormányzat alapvetően több olyan döntést hozott, amelynek van, vagy
lehet esélyegyenlőségi vonatkozása:
• Az összevonás természetesen nem függetleníthette magát az iskolák település-
földrajzi elhelyezkedésétől. Az összevonás előtt a városban kilenc olyan
iskola volt, amelynek tanulói közt a romák aránya elérte vagy meghaladta a 10
százalékot. Ebből négy iskola az összevont keleti (Budai Városkapu Iskola)
tagintézménye lett, míg a nyugati (Mecsekaljai Iskola) tagintézményei között
egyetlen ilyen iskola sincs. Az összes roma tanuló 43 százaléka, az összes halmozottan
hátrányos helyzetű tanuló 36 százaléka a keleti iskolaközpont valamelyik
intézményébe jár. A városi oktatáspolitika természetesen elviekben
is csak azt a részét kezelheti a közoktatási szegregációnak, amelyet a térbeli
szegregáció nem magyaráz. A keleti városrész iskolái meg is fogalmazták azt
a követelést, hogy csökkenteni kell a belvárosi iskolák vagy általában a vonzó
iskolák szívóhatását az engedélyezett elsős osztályok csökkentésével, de ez
politikailag irreálisnak bizonyult: a két leginkább vonzó belvárosi iskola 2007-
ben is megtarthatta három induló elsős tanulócsoportját.
• Az összevonást megelőzően három roma többségű tagiskola volt a városban;
ezek közül kettőt bezártak, tanulóikat pedig az anyaiskolába irányították.
A pécsi oktatásirányítás általában felszámolja a cigány többségű iskolákat
vagy tagiskolákat. 2007-ben megszűnt a már csak felső tagozatos
tagiskolaként működő pécsbányai iskola. Túlélése érdekében az iskola korábban
felvállalta az ép értelmű mozgássérült tanulók integrált oktatását az
egész városban, sőt, a Pécs környéki településeken is, jóllehet aligha van a
városban még egy ilyen iskola, amelynek fekvése és régi épülete ennyire
alkalmatlanná tenné erre a feladatra. Az Ágoston téri iskola is bezárt 2007-
ben; tanulói a közeli Felsővámház utca iskolába kerültek. Az eredeti reformtervek
javasolták a Hősök terén lévő tagiskola bezárását is, de ezt a környék
egyéni képviselője és az anyaiskola vezetői megakadályozták.
• Az egységes, összevon intézmények kialakítása során az önállóságukat vesztő,
tagiskolává váló iskolák megtartották eredeti beiskolázási körzeteiket.
• Az önkormányzatnak az intézményi átszervezéssel egyszerre a beiskolázási
körzethatárokat is át kellett szabnia, többek között azért is, mert a 2000-ben
négy általános iskolának megszűntették a beiskolázási körzetét.
• Az egységes 12 évfolyamos iskolák létrehozásának távlati terve és a 4 osztályos
általános iskolát és a 8 osztályos gimnáziumot magába foglaló Árpád
fejedelem Általános Iskola és Gimnázium de facto egységes iskolává
alakítása;
• Nivelláló esélyegyenlőségi lépés az úgynevezett fenntartói órák elvétele.
245
A tanulók és köztük a roma tanulók száma és aránya az összevont pécsi iskolacentrumokban
a 2006-2007-es tanév adatai alapján
Összevont
iskola
Tanulócsoportok
száma
Tanulók
száma
Roma tanulók
száma
Roma tanulók
aránya
Pécs Kelet 90 1744 457 26%
Pécs Közép 96 2360 214 9%
Pécs Nyugat 99 2263 32 1%
Pécs Dél 82 1696 91 5%
Pécs ANK 54 1284 165 13%
Pécs Éltes 37 394 97 25%
Összesen 458 9741 1056 11%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
A pécsi általános iskolákba járó összes roma tanuló megoszlása az iskolacentrumok
között a 2006-2007-es tanév adatai alapján
Összevont iskola Roma tanulók száma Roma tanulók megoszlása
az összevont iskolák között
Pécs Kelet 457 43%
Pécs Közép 214 20%
Pécs Nyugat 32 3%
Pécs Dél 91 9%
Pécs ANK 165 16%
Pécs Éltes 97 9%
Összesen 1056 100%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
A szegregáció növekedése
Összevetettük a 2006-ben és 2007-ben beiratkozott első osztályos kisdiákok és
köztük a roma kisdiákok eloszlását. A két időpont azért alkalmas az összevetésre,
mert a 2007-es tanév előkészítése során kellett alkalmaznia az önkormányzatnak a
Ktv. 66. §-át, amelynek célja éppen a közoktatási esélyegyenlőség előmozdítása és
a szegregáció csökkentése. A 2006 őszén és 2007 őszén tanulmányaikat megkezdő
kisdiákok összehasonlítása tehát választ adhat arra, hogy sikerült-e a jogszabály implementációjával
elérni a jogalkotó célt.
Adataink szerint az etnikai szegregáció a pécsi általános iskolákban növekszik,
méghozzá elég dinamikusan.
• A Budai Városkapu Iskolában, ahová az elsősök körében a roma gyerekek
aránya 27 százalékról 32 százalékra növekedett, ezen belül a legtöbb
246
roma tanulót oktató Csokonai iskolában ez az arány 39 százalékról 46
százalékra nőtt.
• A Városközponti Iskolában a roma kisdiákok aránya 2006-ban és 2007-ben
is 9 százalék, az összesített adat azonban elfedi a lényeget. A Belvárosi, a
Jókai, és a Mezőszél utcai iskoláknak nincsenek, vagy csak elenyésző számban
vannak roma tanulói. Ellenben a Felsővámház utcai iskolában, ahol az
összes tanuló 48 százaléka volt roma a 2006--2007-es tanévben, az elsősök
körében a romák aránya egyetlen év leforgása alatt 52 százalékról 60 százalékra
növekedett, a Mátyás király utca iskolában pedig ez az arány 12 százalékról
20 százalékra nőtt.
• A Megyervárosi Iskola tagiskoláiban kevés roma diák tanul, de az egyetlen
olyan iskolában, ahol a cigány diákok 11 százalékos, tehát számottevő nagyságú,
az elsősök körében a roma kisdiákok aránya 6 százalékról 13 százalékra
ugrott.
• A Mecsekaljai Iskolában annyira kevés roma diák tanul, hogy arányuk enyhe
növekedéséből nem lehet komolyan vehető következtetéseket levonni.
A 2006 és 2007 szeptemberében beiratkozott elsős tanulók és köztük a roma tanulók
száma és megoszlása a pécsi önkormányzati általános iskolákban
Iskolacentrum neve Elsős
tanulók
száma 06
Elsős roma
tanulók
száma 06
Elsős roma
tanulók
aránya 06
Elsős
tanulók
száma 07
Elsős roma
tanulók
száma 07
Elsős roma
tanulók
aránya 07
Városközpont I 277 24 9% 284 25 9%
Budai Városkapu I 193 53 27% 211 66 31
Megyervárosi I 191 6 3% 249 8 3
Mecsekaljai I 255 2 1% 237 6 3
Összesen 916 85 9% 981 105 11%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
247
A 2006 és 2007 szeptemberében beiratkozott elsős tanulók és köztük a roma tanulók
száma és megoszlása a Városközponti Iskola (tag)iskoláiban
Iskola neve Tanulók
száma
2006
Roma
tanulók
száma
2006
Roma
tanulók
aránya
2006
Tanulók
száma
2007
Roma
tanulók
száma
2007
Roma
tanulók
aránya
2007
Mezőszél 51 2 4% 56 1 2%
Belvárosi 77 0 0% 78 0 0%
Felsővámház 29 15 52% 25 15 60%
Jókai 79 2 3% 81 0 0%
Mátyás király 41 5 12% 44 9 20%
Összesen 277 24 9% 284 25 9%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
A 2006 és 2007 szeptemberében beiratkozott elsős tanulók, és köztük a roma tanulók
száma és megoszlása a Budai Városkapu Iskola (tag)iskoláiban
Iskola neve Elsős
tanulók
száma
2006
Elsős roma
tanulók
száma
2006
Elsős roma
tanulók
aránya
2006
Elsős
tanulók
száma
2007
Elsős roma
tanulók
száma
2007
Elsős roma
tanulók
aránya
2007
Csokonai Á.I. 71 28 39% 84 39 46%
Bártfa utca 23 5 22% 44 7 16%
Sziebert 46 8 17% 40 10 25%
Vasas-Somogy –
Hird
53 12 23% 43 10 23%
Összesen 193 53 27% 211 66 31%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
248
A 2006 és 2007 szeptemberében beiratkozott elsős tanulók, és köztük a roma tanulók
száma és megoszlása a Mecsekaljai Iskola (tag)iskoláiban
Iskola neve Tanulók
száma
2006
Roma
tanulók
száma
2006
Roma
tanulók
aránya
2006
Tanulók
száma
2007
Roma
tanulók
száma
2007
Roma
tanulók
aránya
2007
Bánki Donát 63 0 0% 51 3 6%
Jurisics 50 0 0% 25 0 0%
Köztársaság tér 64 2 3% 62 1 2%
TÁSI 44 0 0% 46 2 4%
Pázmány P. 34 0 0% 53 0 0%
Összesen 255 2 1% 237 6 3%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
A 2006 és 2007 szeptemberében beiratkozott elsős tanulók, és köztük a roma tanulók
száma és megoszlása a Megyervárosi Iskola (tag)iskoláiban
Iskola neve Tanulók
száma
2006
Roma
tanulók
száma
2006
Roma
tanulók
aránya
2006
Tanulók
száma
2007
Roma
tanulók
száma
2007
Roma
tanulók
aránya
2007
Anikó utca 34 4 12% 45 2 4%
Árpád f. 68 0 0% 83 0 0%
Illyés Gyula 31 2 6% 39 5 13%
TVT 58 0 0% 82 1 1%
Összesen 191 6 3% 249 8 3%
Forrás: EÖKIK adatfelvétel
A „nagy fejlesztés” dinamikus és természetes határai
Pécs 2005 őszén nyerte el a Pécs, Európa Kulturális Fővárosa 2010 rendezési
jogát „A határtalan város” programmal a németországi Essen és a törökországi Isztambul
városokkal együtt. A projektnek eredetileg öt kulcseleme volt.
• A pályázat sikerében döntő szerepe volt a Zsolnay-Balokány kulturális és
turisztika negyed koncepciójának, amely a Zsolnay gyár ingatlan együttesének
mintegy 41 ezer négyzetméteres részén kíván többcélú kulturális, szabadidős
és egyetemi központot kialakítani;
249
• A Zsolnay gyár közelében, a Zsolnay út túloldalán tervezi a város felépíteni
a Zenei és konferenciaközpontot;
• Ugyancsak itt lesz a Dél-dunántúli tudásközpont;
• A Nagy kiállítótér eredeti koncepcióját a város időközben feladta, jóllehet az
itt tervezett nyitó kiállításnak szintén döntő szerepe volt abban, hogy Pécs
kapta a rendezés jogát. A kiállítótér a belvárosban lett volna, de a módosított
terv az eredetinél jóval kisebb méretben a Zsolnay negyedben kíván kiállító
teret létrehozni;
• Az EKF ötödik eleme az egyedüli decentralizált projekt: a város köztereit,
parkjait kívánja rehabilitálni, illetve a városrészi alközpontokban akar közösségi
tereket létrehozni.
Az EKF három legfontosabb projektje Pécs fejlesztési szempontból legérzékenyebb
területén szándékozik példátlan méretű beruházásokat megvalósítani. Az informálisan
„EKF városrésznek” nevezett terület pontszerű beruházások halmazát
öleli fel. A projektnek nem része a környezetében álló épületek felújítása, korszerűsítése,
sem pedig nagyarányú bontás, de a 34 Mrd forint összegű beruházás a város
méreteihez képest olyan roppant nagyságú fejlesztési injekció, amelynek kisugárzó
hatása biztosra vehető. Pécs történetében soha nem adódott ekkora lehetősége a
város vezetésének arra, hogy szisztematikus, ráadásul külső forrásokból finanszírozott
fejlesztéssel tagolja a városi teret.
A központi három beruházás környezete eredendően sérülékeny: tetemes értéknövekedés
reményében a földszintes, egyemeletes épületek bérlőit és tulajdonosait
könnyű kivásárolni. Az ingatlanok, üres vagy bontott telkek értéknövekedésének
azonban megvannak a maga határai, a bérlők, ingatlantulajdonosok, befektetők és
persze a város vezetése számára tehát rendkívül fontosak a központi beruházásokat
övező zónák határai.
Övezetes városfejlesztésről abban az esetben beszélhetünk, ha a fejlesztő pontosan
lehatárolja a rehabilitálandó vagy építési terület kialakítására bontandó övezetet.
A határok pontos megvonása azért lényeges, mert nemcsak a források térbeni
koncentrálására nyílik lehetőség, de a fejlesztő abban bízik, hogy a beruházások kritikus
tömegét elérve a területen multiplikatív hatás érvényesül. Tehát a potenciális
ingatlanfejlesztők, beruházók, leendő tulajdonosok, lakás, iroda vagy üzlethelyiség
bérlők piaci értékítélete nemcsak a már megvalósult, de a várható értéknövekedést
is tükrözi. A terület iránt érdeklődők elkezdenek bízni abban, hogy az adott városrész
egészének státusza, funkciója megváltozik, lakossága nagyban kicserélődik.
Ennek azonban feltétele a pontosan kijelölt zónahatár, amelynek nemcsak üzleti,
de társadalmi „határvédő” funkciója is van. A fejlesztő azonban dinamikusan is értelmezheti
a fejlesztendő terület határait, tehát bízhat abban, hogy időről időre bő250
vítheti a zóna területét, az eredeti magtól egyre távolabb tolva annak határait. Ám a
határokat minden fázisban pontosan kell meghúzni.
Az övezetes városfejlesztésnek azonban nemcsak belátható előnyei vannak, de
társadalmi, urbanisztikai ára is. Az éppen aktuális zónahatár túloldalán gyorsulhat
az épületek fizikai leromlása, és a slumosodás. Ennek oka lehet részint a határhelyzet
okozta bizonytalanság; az ott élők, vagy az ottani ingatlanokat használók nem
tudhatják, hogy idővel őket is eléri majd a fejlesztés dinamikája, és nem tudják, hogy
a kérdéses ingatlanokkal kapcsolatban milyen stratégiát érdemes követniük. Ha az
ideiglenesség állapota tartósodik, úgy a szokásos karbantartási, vagy rutin munkákat
sem tartják érdemesnek elvégezni. Másrészt a zónaszerű fejlesztés óhatatlanul
is egyre távolabb szorítja a fejlesztési magtól a piacképtelen lakókat, vagy ingatlan
használókat, így a zónahatár túloldalán torlódnak a projekt vesztesei, illetve az általuk
hordozott társadalmi problémák. A fejlesztő persze bízhat a projekt dinamikájában
és abban, hogy a zóna területe egyre növekszik, ám minden efféle projektnek
vannak „természetes” vagy annak tekintett határai.
Az EKF projekt elvben a Zsolnay negyedre és a Balokány ligetben tervezett két
nagy beruházásra korlátozódik. Ugyanakkor a Zsolnay út déli oldalának épületeit lebontják,
a lakókat pedig kiköltöztetik; ugyancsak bontják a Piac tér környékét. Jelentős
bontások kezdődtek a Zsolnay út északi oldaláról nyúló budai városi utcákban.
Ezzel a projekt máris zónaszerűvé vált, igaz, csak a legkisebb ellenállás irányában.
Első övezet. Tegyük fel, hogy az „EKF projekt” dinamikája minimálisan a Budai
várost és a Basamalom utcáit érinti: olyan mértékben felértékeli az ottani ingatlanokat,
hogy megkezdődik a két terület lebontása, átépítése, jelenlegi lakosságának
kitelepülése. A Basamalomban nincsenek önkormányzati lakások, ám a Budai város
lakásinak ötöde önkormányzati tulajdonú, így az önkormányzatnak is van némi
mozgástere. Az övezet dinamikus határai ebben az esetben többé-kevésbé világosak:
nyugaton a Belváros, északon az Ady Endre út, keleten a Budai külváros, illetve
a Ledina, délen pedig a Tüskésréti út. Ez a lehatárolás a projekt vezetői számára
egyben természetes határvonal is lenne, mivel elegendő területet hagyna a fejlesztési
projekt magja körül ahhoz, hogy a leromlott, slumos környezet ne zavarja a
beruházási területeken tervezett programokat. A város vezetése azonban semmiképpen
nem tekintheti ezt az övezethatárt „természetes határnak”. Erre
több oka is van. Egyrészt tisztában kell lennie azzal, hogy a közeli Gyárvárost aligha
lehetne izolálni az így felértékelt zónától, másrészt a Belvárosban és a Belvárost nyugati
oldalról közvetlenül övező Szigeti külvárosban masszív slum tömbök vannak.
Harmadrészt ez a folyamat teljesen felborítaná a pécsi általános iskolákban
kialakult beiskolázási arányokat, amelynek messzemenő következményei len251
nének a város egészére. A Budai városban található ugyanis a Felsővámház utca
iskola, ahová ma már többségében cigány tanulók járnak . Az iskola 2007 őszétől
szervezetileg a négy másik iskolához tartozik; ezek közül kettő, méghozzá a Felsővámház
utcai iskolához legközelebb lévők, elit iskolák.
Az 1. övezetben 2001-ben több mint 3700 ember élt; az alacsony iskolai végzettségű
aktív korúak száma közel 700 volt, míg a komfort nélküli lakások száma több
mint 350 volt.
Második övezet. Határozzuk meg a második kört. Tételezzük fel, hogy a fejlesztés
hatása kisugárzik a Havihegy aljára és az Erzsébet telepre is. Ez annál is inkább
valószínű, mert eközben a felértékelődés az ellenkező irányból, tehát északról déli
irányba is dinamikus. Tételezzük fel továbbá, hogy a Pipacs utcai telep telkei is felértékelődnek
annyira, hogy érdemes legyen azokat kivásárolni. A Pipacs utcai teleppel
kapcsolatban ugyan a városnak nincsenek felújítási, fejlesztési tervei, és a telep
zárványhelyzete elvben izolálja az EKF beruházási zónától. Csakhogy nagyon közel
fekszik a leendő óriás-beruházások helyszínéhez, a lakások pedig az itt élők tulajdonában
vannak, így elképzelhető, hogy a város fejlesztési szándékai ellenére itt is
beindulnak a felértékelő folyamatok. Ráadásul a város egyik korábbi, az EKF pályázatot
megelőzően született, de még mindig hatályos városfejlesztési terve szerint a
telepet nyugati és déli irányból megkerülő, a Zsolnay utat tehermentesítő második
tranzitutat építenének, és az ott élőknek már csak ezért is vannak bizonyos fejlesztési
várakozásaik.
A 2. övezetnek hozzávetőlegesen ugyanannyi lakosa volt 2001-ben, mint az 1.
övezetnek, de valamivel kevesebb volt az aktív korú alacsony végzettségűek száma
és lényegesen kevesebb az alacsony komfortfokozatú lakások száma.
Harmadik övezet. Végül húzzuk meg a legkülső övezetet az EKF projekt környezetében.
Tételezzük fel, hogy a beruházások dzsnetrifikációs hatása kiterjed a
régi városfal határolta Belvárosra és a Belvárost nyugati oldalról övező Szigeti külvárosra.
Keleti irányban haladva pedig felértékeli a Gyárvárost, a Jankovich telepet
és a Barakk telepet. A Belváros nemcsak közel van az EKF beruházási területhez, de
nyilvánvalóan funkcionálisan is része lesz az egyéves eseménysorozatnak, hiszen a
város legfontosabb hagyományos kulturális intézményei, a színházak, a múzeumok,
a legfontosabb műemlékek a város szívében vannak. Ugyanakkor a Belvárosban
rendkívül sok komfort nélküli lakás van és nagyon nagy az alacsony iskolázottságú
aktív rétegek száma. Az erősen slumosodó Szigeti külváros ma már éppúgy nem
választható el a Belvárostól, mint ahogyan a keleti oldalon a Piac tér környéke sem.
A Gyárváros és a hozzá közeli Jankovich és Barakk telep több, egymástól elkülönülő
lakóövezett ölel fel.
252
A 3. övezetben több mint 10000 ember él, az alacsony iskolai végzettségű aktív korúak
száma több mit 1500, a komfort nélküli lakások száma pedig 563 volt 2001-ben.
A három övezet felöleli Pécs összes olyan városnegyedét, amelyben az EKF
projekt nagymérvű urbanisztikai folyamatokat generálhat. A Szigeti külváros belső
részétől nyugatra már lakótelepi övezet kezdődik. A Belvárostól délre részben lakótelepi
övezet, részben közepes státuszú, de nem slumodosott övezetek húzódnak.
Az északkeleti irányba haladó Hársfa utcától délre a Budai külváros és Diós területei
bizonyosan nem lesznek érintettek.
A három övezetet együttesen a Városháza az EKF fejlesztés „természetes határának”
is tarthatja, már ha vállalja ennek társadalompolitikai következményeit,
pontosabban, ha a helyi politikai mezőben egyáltalán lehetőség van a
társadalompolitikai következmények számbavételére. A következményeket
röviden két pontban lehet összegezni:
Nagymérvű dzsentrifikációs folyamatok. Láttuk, hogy Pécsen mind az alacsony
iskolázottságú lakosság, mind az alacsony komfortfokozatú lakások nagymértékben
koncentrálódnak a város belső negyedeiben és a Gyárvárosban. Ha az önkormányzat
vagy a befektetők tömegesen szüntetik meg ezeket a lakásokat és az ott élő alacsony
státuszú lakosság kiszorul a három övezetből, akkor két lehetőség képzelhető
el. Az egyik, hogy jelentős részük a város határán kívül igyekszik új otthonhoz jutni.
A másik megoldás, hogy a város alacsony státuszú, az EKF-övezetektől távol eső
részein próbál letelepedni. Csakhogy a bányászkolóniákon kevesebb az ilyen lakás
és kevesebb az alacsony státuszú népesség száma, mint az EKF övezetekben. Ha
mégis ilyen folyamatok indulnak el, az a kolóniákon beláthatatlan következményekhez
vezet. Egyrészt a kolóniákon jórészt beások élnek, míg a város belső területein
nagyszámú oláh cigány család lakik, akik sem életmódjuk, sem presztízsük miatt
nem költöznének a kolóniákra. A Mohácsi úti tömb lebontását követően a lakók fele
a kolóniákon kapott lakást, fele pedig a Budai városba költözött. A kolóniákra került
családok jó része azonban hamar továbbállt.
A kolóniák közül a György telepen és a vele egybeépült Hősök tere környékén
már mai is több mint 1000 ember él. A területet joggal tekinthetjük nyomortelepnek,
illetve olyan zárt cigánytelepnek, ahol a prostitúció, a kábítószer-fogyasztás, az
uzsorakölcsön-rendszer már ma is a mindennapok része. Pécsbányán, a somogyi
kolónián, István aknán is könnyen hasonló helyzet alakulhat ki.
A közoktatásban gyors szegregációs folyamatok indulhatnak el. Pécs könnyen
elveszítheti a többi magyarországi nagyvároshoz képest meglévő relatív előnyét
ezen a téren. Az EKF beruházás közvetlen közelében található a Felsővámház utca
253
iskola, amely már ma is cigány többségű. Jóval kisebb arányban, de járnak roma
tanulók a Belváros szívében lévő Mátyás király úti iskolába is. Jelentős számú roma
gyerek jár a Gyárvárosból a Sziebert Róbert iskolába. Mindkét iskola roma merítési
bázisa az EKF övezetben van.
A pécsi oktatáspolitika nem képes arra, hogy prognosztizálja vagy akárcsak
tematizálja az urbanisztikai folyamatok közoktatási következményeit. A városfejlesztésért
és az EKF-ért felelős helyi döntéshozók a fejlesztések minden szándékolt és
nem szándékolt társadalompolitikai következményeiért elhárítják a felelősséget.
Zolnay János
254
Felhasznált irodalom
Kertesi Gábor–Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció. Okok és következmények.
In.: Kertesi Gábor: A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és
az iskolában. Budapest, Osiris kiadó, 2005
Leonardo Benevolo: A város Európa történetében. Budapest, Atlantisz kiadó 1994.
Fonyódi Mariann: L’éspirit de geometrie Az ortogonális városháló, mint városi attribútum.
In.: N. Kovács Tímea, Böhm Gábor, Mester Tibor: Terek és szövegek.
Újabb perspektívák a városkutatásban. Kijárat kiadó, Budapest, 2005.
Huszár Zoltán: Pécs és a Dunagőzhajózási Társaság. In.: Pécsi Szemle, I. évfolyam,
1998 ősz-tél
Mendly Lajos: Jaroslav Jicinsky, a korszerű pécsi szénbányászat megteremtője. In.:
Pécsi Szemle, 2000 tavasz, III. évfolyam 1. szám
Huszár Zoltán: Lakásviszonyok a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki bányatelepein
a XX. század első felében. In.: JMP (Janus Pannonius Múzeum) Évkönyve.
Pécs 1995 185-195. p.
Szirtes Béla: Emlékek a pécsi bányatelepek hétköznapjaiból. In.: Pécsi Szemle, 1999.
tavasz
Erdősi Ferenc: A pécsi városszerkezet fejlődése és a városrészek funkcióinak alakulása
a kapitalizmus korában. MTA Dunántúli Tudományos Intézet Közlemények
6. Pécs, 1968.
T. Mérey Klára: A pécsi dohánygyár története. MTA Regionális Kutatóintézet, JPTE/
TK Kiadó, Pécs, 1997.
Márfi Attila: pécsi cigánykolóniák a tanácskorszakban (1950-1990) In.: Pécsi Szemle,
VIII. évfolyam, 2005. 2. szám, nyár
Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990. Tanulmányok és források
Baranya megye történetéből. Baranya megyei Levéltár, Pécs 2003.
255
Nyilvánvaló és közvetlen veszély
Idős, ősz hajú, magas férfi fogja egy tízéves forma cigány lány kezét és sétál vele a téli
falusi utcán. Magányosan sétálnak, senki nem kíséri őket. Velük szemben fekete ruhás,
bakancsos, árpádsávos zászlókat lengető, fiatal és középkorú férfiak menetelnek hármas
sorokban. Mellettük jobbról, balról barna ruhás, hungarista karszalagos férfiak
sora. A feketeruhások menetét vezető felszegett fejű bajuszos férfi éppúgy piros-fehér
csíkos sálat visel, mint a mögötte haladók. Anakronisztikus bohócfigurának tartanánk
őt, ha nem menetelnének mögötte a feketeruhások; de a feketeruhás menetelőkben
is van valami komolyanvehetetlen ripacsság, csakhogy kezükben árpádsávos zászlók
lengenek. A menetet oldalsó sorokban kísérő barnaruhás, hungarista karszalagos férfiakban
már semmi nevetséges sincs. Nehéz eldönteni a Tatárszentgyörgyön menetelő
férfiakról, hogy egy gyenge előadás rossz színészei vagy félelemkeltő rohamosztag
tagjai. De velük szemben ott a tízéves forma cigány lány: ő az egyedüli, az igazi célközönség,
az ő szeméből tükröződő érzések képesek egyedül, autentikusan értelmezni
ezt a performanszot. Meg talán a kislány kezét fogó férfi, Bíró András, aki látott már
hasonlót 1944-ben Budapesten.
A Magyar Köztársaság születése óta nem tud mit kezdeni a közéleti és publicisztikai
szélsőjobboldallal. Közel két évtizede nincs konszenzus arról, hogy hol húzódnak
a tűrhető és a tűrhetetlen programokat, nézeteket, közleményeket és kijelentéseket
elválasztó határok, ezért nincs és nem is lehet szolidaritás a magukat a tűrhetőség határain
belülre helyező politika és közéleti szereplők között. Néhány éve a helyzet még
ennél is rosszabb; folyamatosan kiüresedik a respublica: ma már nincs egyetlen olyan
szimbólum, ünnep, történelmi igazodási pont, amely a köztársaság közösnek tekintett
jelképe lehetne. Nincs egyetlen jogintézmény, szokásjog vagy illemszabály, amelynek
kapcsán a politikai élet szereplői megbízhatnának egymásban. Nincs egyetlen társadalompolitikai
célkitűzés, amelyben minimális egyetértés lenne. De nem csak a fétisek
hiányoznak, hanem a tabuk is. Nincs egyetlen alkotmányos intézmény, amelynek
veszélyeztetése esetén a közvélemény biztosan felszisszenne.
Ennek a kiüresedésnek látványos és a folyamat visszafordíthatatlanságára utaló
jele az árpádsávos zászló nemzeti jelképként történő rutinszerű használata és az
a tény, hogy 2007 nyarán megalakulhatott egy önmagát Magyar Gárdának nevező
paramilitáris szervezet.
Határhelyzet
Vannak olyan kérdések, amelyeket a jog képtelen kielégítő módon szabályozni,
mert képtelen megfelelni a tárgyukra vonatkozó, egymást kizáró, de önmaguk256
ban koherens morális ítéleteknek. Nevezzük ezt a dilemmát jogi határhelyzeteknek.
Csakhogy a gyakorlati jogalkalmazás kénytelen abból az elméleti feltevésből kiindulni,
hogy az éppen hatályos jogszabályok maradéktalanul lefedik tárgyukat, ebből
meg könnyen levonható az a téves következtetés, hogy a jogszabályok maguk
erkölcsi parancsok.
Nyilvánvaló, hogy például az abortusz kérdését nem lehet úgy szabályozni,
hogy a jogszabály a várandós nő (mondjuk, a terhesség tizenkettedik hetéig fennálló)
önrendelkezési jogát és a magzat élethez való jogát egyaránt tiszteletben tartsa. A
két elv egymást kölcsönösen kizárja, mert mindkettő mögött határozott morális értékítélet
áll. Csakhogy a gyakorlati jogalkalmazás vagy-vagy logika szerint működik:
vagy kategorikusan tilos a művi terhesség-megszakítás, vagy – ilyen-olyan kritériumok
szerint – mégiscsak lehetséges. Bármilyen is egy adott országban az éppen hatályos
jogi szabályozás, azt valamelyik fél botrányosnak, tűrhetetlennek fogja tartani,
legfeljebb belátják, hogy jogi eszközökkel a kérdést csak rosszul vagy kevésbé roszszul
lehet szabályozni. A probléma akkor kezdődik, ha valaki azt bizonygatja, hogy
az éppen hatályos jogszabály magát a kiinduló morális dilemmát is feloldja.
Hasonló a helyzet a halálbüntetés kérdésében is. A halálbüntetés kriminológiai
hasznáról vagy haszontalanságáról racionális érveket és ellenérveket felsorakoztató
vitát lehet folytatni, de az alapkérdés nem ez. A halálbüntetést elvetők úgy gondolják,
hogy senkinek, tehát az államnak sincs joga ahhoz, hogy bárki életét kioltsa; a
halálbüntetést egyszerűen törölni kell az emberi büntetések eszköztárából, éspedig
függetlenül attól, hogy mit gondolunk annak elrettentő hatásáról. A halálbüntetés
pártolóit sem praktikus, hanem morális megfontolások vezetik: az államhatalom
legitimitása, a Szentírásból levezethetően, Istentől ered, a gyilkosság megtorlására
pedig a halálbüntetés alkalmazása egyenesen kötelesség, illetve ennek elmulasztása
bűn. Csakhogy a gyakorlatban vagy van halálbüntetés, és akkor azt alkalmazzák
is, vagy pedig nincs. A halálbüntetés kérdésében sem lehetséges olyan szabályozás,
amelyet az egyik vagy másik fél ne tekintene botrányosnak, erkölcsileg tűrhetetlennek,
ráadásul, ellentétben az abortusszal, ebben a kérdésben még szabályozási fokozatok
sincsenek.
Az egyesülési, gyülekezési és a szólásszabadág jogi szabályozásának dilemmája
is hasonló. Alapjogokról van szó, amelyeket csak normatív módon lehetne korlátozni.
Az alapjogok tartalmi korlátozása azonban azt jelentené, hogy állami szerveket,
például a rendőrséget felhatalmaznánk arra, hogy értelmezze és minősítse a megtartandó
demonstrációk politikai szándékát, a bíróságokat pedig arra hatalmaznánk fel,
hogy minősítsék a bejegyzendő társadalmi szervezetek programját, vagy az egyházak
hitelveit, illetve a már megjelent könyvek, sajtóközlemények, blogok vagy elhangzott
kijelentések tartalmát. Ha lenne össztársadalmi és politikai konszenzus arról, hogy
hol húzódnak a tűrhető és tűrhetetlen közlemények és programok határai, akkor sem
257
lenne lehetséges normatív módon meghatározni a tűrhetetlen tartomány ismérveit,
így hát az érintett hatóságok és bíróságok óhatatlanul is önkényesen minősítenék az
eléjük kerülő tartalmakat. Ha így van, akkor a tűrhetetlen tartalmak eltűrése a szabadság
ára. De mi történik akkor, ha egyesek alap-joggyakorlása másokat a szó szoros
értelmében halálra rémít, nyíltan vagy burkoltan fenyeget. Ebben az esetben mind az
alapjog gyakorlásának korlátozása mind az alapjog gyakorlása tűrhetetlen.
A dilemma elsimítására szolgálna a „clear and present danger”, tehát a nyilvánvaló
és közvetlen veszély tesztje. Eszerint a kérdéses kijelentést vagy éppen politikai
demonstrációt nem tartalma, hanem annak bizonyítható következménye alapján lehet
csak szankcionálni. Előbbi példánknál maradva: akkor lehetne a Magyar Gárda
tatárszentgyörgyi menetelését szankcionálni, ha annak következményeként a velük
szemben sétáló tízéves cigány lány tényleg halálra rémül és meg is hal – mi több, a
gárda menetelése és a halál közötti oksági kapcsolatot be lehet bizonyítani. Ez pedig
képtelenség, ráadásul, még ha lehetséges lenne is, a szankció értelemszerűen már
csak utólagos lehetne. A „clear and present danger” tesztje álságos, a gyakorlatban
használhatatlan.
A dilemma tétje a menetelő fekete és barna ruhás, bakancsos, árpádsávos zászlót
lengető férfiak és a tízéves cigány lány közt feszülő tér természete. Tatár György
írja a tett és a szó közötti útról:
„A liberális politikafogalom legsúlyosabb fogyatékossága, hogy nem tud mit kezdeni
az ellenség, közelebbről: a halálos ellenség fogalmával. Nem is az itt a fő probléma,
hogy ki határozza meg, ki is a halálos ellenség. Erre nincs is szükség: ha valaki
halálos ellenségünk, akkor nem rejti véka alá. A problémát az okozza, hogy nem
tudjuk felmérni, hogy milyen hosszú út vezet a szótól a tettig. Vagyis, hogy nem láthatjuk
előre, csakugyan eljut-e ellenségünk a gyilkos szótól a gyilkos tettig. A liberális
gondolatmenet ebben az esetben egy szigorúan időtlenített jelen politikai terébe helyezkedik,
és azt a – pl. a filológia területén teljesen jogos – módszert választja, hogy
úgy vizsgálja az elhangzó szót, mintha először hallaná. Persze tudja, hogy nem így
van, de szemlélete tisztára jogi természetű, márpedig a bíró csakugyan nem rivallhat
rá a delikvensre, hogy: ’megálljunk barátocskám, nem láttam én már magát valahol?
Akkor is nagyon gyanúsan viselkedett!’ A tévedés lényege abban rejlik, hogy
hibásan fogja fel a tér szerkezetét: a liberális gondolatmenet Zénón terét választja
kiindulópontjául. A szó kilőtt nyílvesszejét bármely kimerevített pillanatban veszi
is szemügyre, úgy fogja találni, hogy az nincs mozgásban. Lehet, hogy a tett elérése
volna a célja, de mivel az egymástól elszigetelt pillanatokban soha sincs mozgásban,
soha nem is fog célba érni. Szótól a tettig nincs – legalábbis bizonyítható – út. A baj
csupán az, hogy ha a tér nem Zénón tere, akkor a szó nem a semmi időtlen kristály
szerkezetében bukkan fel először, eleve mozdulatlanul, hanem folytonosan halad
258
előre a maga repúlőútján, amelynek és ez a legfontosabb, nem õ maga az első állomása.
A szó nyila ugyanis tettől tettig repül, nem szóként kezdi útját. Két tett között
pedig a tér szerkezete folytonos.”1
Miféle tér feszül hát a menetelő férfiak szólamai és a tett között, amelynek célkeresztjében
a tízéves tatárszentgyörgyi cigány lány van: szó és tett közötti zénóni tér,
vagy tett és tett közötti folytonos tér?
A verbális közlések spektruma a rendszerváltás óta határtalan, négy-öt éve pedig
gátlástalan: az elképzelhető, és a magyar múltban fellelhető legszélsőségesebb, gyilkos
szándékot megfogalmazó sajtó és internetes felületek léteznek a jelenkori magyarországi
nyilvánosságban. Az irányadó alkotmánybírósági jogértelmezés erre a jelenségre:
az egyesülési, gyülekezési és szólásszabadsághoz fűződő alapjogok abszolút tartalmi
korlátozhatatlansága. A mértékadó szabadelvű válasz is hasonló, de azért vannak
distinkciók: nagy a különbség a morális és a pragmatikus megközelítés között.
A morális megközelítés magának a korlátozhatatlanságnak a jogelvét tartja megfellebbezhetetlen
és tökéletes erkölcsi parancsnak. Mindenkit, így a legszélsőségesebb
csoportokat is megillet a szólás és a gyülekezési szabadság, és ha zavartalanul
gyakorolhatják jogaikat, a dilemma megszűnik. Ezt az álláspontot többnyire a
neokonzervatív, neoliberális szerzők hangoztatják.
A pragmatikus álláspont hívei elismerik, hogy az egyesülési, gyülekezési és szólásszabadsághoz
fűződő alapjogok relatív vagy abszolút korlátozhatatlanságának dilemmája
feloldhatatlan. A probléma bármilyen jogi szabályozását valamilyen szempontból
botrányosnak, tűrhetetlennek tarthatjuk, illetve csak abban az esetben fogadhatjuk
el, ha tudjuk, hogy a szabályozás csak tökéletlen, esendő lehet. Tökéletlen
és esendő az abszolút korlátozhatatlanság variációja is, ám politikai megfontolásból
mégis veszélytelenebb ezeknek a véleményeknek a nyilvánosságát eltűrni, mint az
alapjog tartalmi korlátozásával felidézni a cenzúra rémét, vagy megengedni, hogy a
hatóságok tetszésük szerint korlátozzák bárki gyülekezési jogát. Feltételezik, hogy
a demokratikus közélet idővel margóra szorítja ezeket a csoportokat és nézeteket,
még inkább azt, hogy a megfogalmazott gyilkos szándék soha nem jut el a gyilkos
tettig. Vegyük kölcsön Tatár György gondolatmenetét a szó és a tett között feszülő
zénóni térről: az analógia szerint tehát a Tatárszentgyögyön menetelő férfiak szólamai,
legyenek bármilyen gyilkos tartalmúak, soha nem érhetik el azt a tettet, amelynek
áldozata a velük szemben sétáló tízéves cigánylány.
A cigányellenes uszítás 2006-tól kezdve vált az antiszemitizmus mellett a szélsőjobboldali
diskurzus kitüntetett elemévé. A 2007-es év ebből a szempontból legfeljebb
a bizonyosság éve lehetett, de azért három fontos precedenst érdemes megjegyezni.
1 Tatár György (1998): A cápa éve. Beszélő, 1998. 3. szám
259
A 2007-es melegfelvonuláson fordult elő először, hogy az ellendemonstrálók tettleg
bántalmazták a felvonulás résztvevőit. A nyár végén a Sándor palota előtt megalakulhatott
egy paramilitáris szervezet, a Magyar Gárda. Ősszel pedig a gárda megkezdte
megfélemlítő meneteléseit a kiválasztott falvakban – ez is példátlan fejlemény volt.
A romákkal (is) kapcsolatos társadalompolitikai kérdések más módon
„etnicizálódtak”, mint korábban. Immár nem csak arról folyik a vita, hogy például
a mélyszegénység, a munkapiaci kirekesztés, a közoktatási esélyegyenlőtlenségek
vajon milyen mértékben szociális, illetve etnikai természetű problémák, és vajon
a „színvak” vagy „színtudatos” politika célravezetőbb-e, hanem minden, a romákat
érintő és a széles nyilvánosságban pertraktált kérdésről elhangzik az uszító értelmezés
és a félelmi értelmezés is.
A miniszterelnök elítélte a szélsőjobboldali jelenségeket, de sem jogi sem politikai
eszközei nem voltak annak kezelésére. A magát mérsékeltnek és mértékadónak
tekintő jobboldali pártok és orgánumok alapvetően régóta esedékes tabutörésnek
tekintették a gárdát és az uszító honlapokat. Értelmezésükben a tabuk
az álságos politikai korrektség és a korábbi évek felelőtlen integrációs politikája
által állított tilalomfák; a gárda és a gátlásokat átszakító szélsőjobboldali retorika
azonban mindenki számára lehetővé tette a valóság kendőzetlen kimondását: a
cigányok és a többségi társadalom közötti konfliktusokat nem integrációs társadalompolitikával,
hanem határozott rendpárti, fegyelmező eszközökkel, rendőri
és polgárőri jelenléttel, tekintélyelvű közoktatással, zéró toleranciára épülő büntetőpolitikával,
„munkateszttel” lehet csak kezelni. A Magyar Nemzetben Bayer Zsolt
2006 őszi cikke jelentette a fordulatot, aki az olaszliszkai tragédia után azt írta,
hogy „bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik
helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk
bele a gázba.” A magát mértékadónak tekintő jobboldali napilap 2007-ben már
egyik legfontosabb témájává emelte a cigányügyet és a Bayer Zsolt által megütött
hang mérvadóvá vált a lapban.
De a szélsőjobboldali tabutörés hatással volt a magas színvonalú és eredendően
határozottan antifasiszta neoliberális hírportálokra, mindenekelőtt a Hírszerzőre is,
amely 2007-ben, amikor még nem fulladt ki a kormányzati reform-szándék, befolyásos
orgánum volt. Az ő krédójuk alapja természetesen a társadalombiztosítás privatizációja,
az öngondoskodás, a maradékelvű szociálpolitika, de bizonyos értelemben
számot vetnek az általuk kívánatosnak tartott politika következményeivel is. Javaslataik
pedig jottányit sem térnek el attól, mint amit a szélsőjobboldali honlapokon olvashatunk.
Idézzünk egy bekezdést a Hírszerző egyik vezető publicistájának, Papp
László Tamásnak a blogjából. A szerző publicisztikáiban is hasonló stílusban ír a
szegényekről, a fiatalkorú bűnelkövetőkről és a romákról; nézeteit minden további
nélkül neoliberális gyűlöletbeszédnek minősíthetjük:
260
„Mit tegyünk a gyermekszegénység ellen? Drákóira kell szigorítani a gyámhatósági
törvényt. Amikor hősünk, az írástudatlan, pancsolt szesztől és ragasztó gőzétől
elszivacsosodott szürkeállományú ösztönlény világra hozza az első nyomorultat,
akinek ugyanúgy tönkrebaszná az életét, ahogy a sajátját, azonnal el kell venni
tőle….És megfenyíteni: ha újra ilyen csinál, kiskorú veszélyeztetéséért rács mögé kerül.
A picurt bentlakásos neveldébe kell vinni, ahol soha többé nem láthatja felmenőit.”
2 (Kiemelés tőlem – Z. J.)
Tétek és életek
A romákat (is) érintő legfontosabb társadalompolitikai esemény 2007-ben az
volt, hogy a tanév előkészítése során első ízben kellett alkalmazni a közoktatási törvény
2005-ben módosított 66§-át, amely korlátozza az iskolák szelekciós lehetőségét,
illetve előnyben részesíti a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű
diákokat. A jogszabály 2005-ös módosítását megelőző három évben az oktatási
tárca abban bízott, hogy szakpedagógiai programokkal és célirányos finanszírozási
konstrukciókkal javíthat a közoktatási esélyegyenlőtlenségen és fékezheti a szegregációt;
2005-re azonban világossá vált, hogy ezt a célt képtelenség elérni a közoktatási
szisztéma egészének jelentős módosítása nélkül. Félfordulat történt, de az
oktatáspolitika mégiscsak elmozdult a szabad iskolaválasztás elvétől: a beiskolázási
körzetek kialakítása során az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük a halmozottan
hátrányos helyzetű tanulók arányát a szomszédos kerületekben és a körzeten
kívüli tanulók felvétele során az iskoláknak előnyben kell részesíteniük a halmozottan
hátrányos helyzetű, illetve a sajátos nevelési igényű tanulókat, és a többi felvételt
kérő nem körzetes tanuló esetében sorsolniuk kell.
Korai lenne a jogszabálymódosítás átfogó értékelésére vállalkozni; az EÖKIK
pécsi vizsgálatai alapján, a baranyai megyeszékhelyen a 2006 szeptemberében és
2007 szeptemberében beiskolázott első osztályos tanulók körében a szegregáció tovább
növekedett. Néhány tanulságot általánosságban is megfogalmazhatunk.
A rendelkezések eleve csak a több iskolát fenntartó településekre vonatkoznak
és értelemszerűen irrelevánsak a kistelepülések, illetve a kistérségek vonatkozásában.
Hozzátehetjük ehhez, hogy ma már több olyan kistérség van az országban, ahol
a gettósodás, ezen belül pedig az iskolai gettósodás elérte azt a kritikus szintet, amely
helyben már tárgytalanná teszi a szegregációellenes oktatáspolitikát. Az általános iskolás
roma tanulók több mint egyharmada ma már cigány többségű osztályba jár.
Csak néhány példa: legalább 10 olyan kistérség van az országban, ahol az általánosiskolás-
korú népességen belül a romák aránya több mint egyharmad, de ez az arány
2 http://plt.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=4591
261
az encsi kistérségben például már 51 százalék, a sellyei kistérségben 46 százalék, az
edelényi kistérségben 45 százalék. Legalább 6 olyan kistérség van, ahol az általános
iskoláknak több mint egyharmada cigány többségű gettóiskola, de például a gettóiskolák
aránya a hevesi kistérségben már 43 százalék, az abaúj-hegyközi kistérségben
40 százalék, az encsi kistérségben 37 százalék.3
A halmozottan hátrányos helyzetű kategória (hhh) a nagyvárosokban kezd szétesni,
nem függetlenül attól, hogy 2007-től az önkormányzatok érdekeltsége a hhh
tanulók arányának leszorításában jóval erősebb, mint korábban. Csak két példa. Pécsen
a hhh tanulók aránya az önkormányzati általános iskolások körében mindössze
4 százalék, jóllehet az EÖKIK felmérése szerint a roma tanulók aránya 11 százalék.
Kaposváron a hhh tanulók aránya az önkormányzati általános iskolákban 3 százalék,
míg a roma tanulók aránya ugyancsak az EÖKIK felvétele alapján 12 százalék.
Önmagában a beiskolázási körzetek átszabása és a halmozottan hátrányos helyzetű
tanulók eloszlásának kiegyenlítettebbé tétele az iskolakörzetek között nem garantálja,
hogy a célcsoporthoz tartozó tanulók iskolák közötti eloszlása is kiegyenlítettebb
lesz, sőt, ezt még a körzeten kívüli tanulók felvételének új szabályozása sem
könnyíti meg. Sok példa van ugyanis arra, hogy a jobb iskolákhoz körzetesített roma
diákok presszió vagy félelem okán változatlanul az immár körzeten kívüli gettóiskolát
választják.
Iskolaösszevonások révén a jogszabályhely könnyen kijátszható volt, igaz, az
intézmények összevonása akár határozott szegregációellenes helyi oktatáspolitikai
döntések megvalósítását is segítheti. De a lényeg változatlan: a jogszabály-módosítás
ellenére az önkormányzatok döntésétől függ, hogy a szegregációt bátorító vagy fékezni
szándékozó oktatáspolitikát folytatnak-e. Ugyanakkor az önkormányzatok is
kiszolgáltatottak az iskolahasználó helyi elitcsoportok preferenciáinak.
Hat év szegregációellenes és esélykiegyenlítő oktatáspolitikájának sikertelensége
alapján indokolt feltenni a kérdést: vajon a magyarországi közoktatás intézményfenntartási
és finanszírozási rendszere, az ágazat érdekviszonyai milyen mértékben
teszik lehetővé az esélykiegyenlítő, illetve támogató oktatáspolitikai célok megvalósítását.
Úgy tűnik, hogy az esélykiegyenlítő, támogató oktatáspolitikának nincs ágense.
Hatékony eszközeik azoknak az iskolafenntartó településeknek vannak, amelyek
rendelkeznek a közoktatás teljes kínálati spektrumával. Kistelepülések esetében
azonban az esély-kiegyenlítő oktatáspolitika fogalmilag is kizárt, mert az elit iskolahasználó
szülők azonnal másik településre írtatják át gyerekeiket, ha az adott önkormányzat
bármilyen oktatáspolitikai intézkedést hozna, amely sértené érdekeiket.
3 Havas Gábor (2008): Esélyegyenlőség, deszegregáció. In.: Fazekas Károly, Köllő János, Varga Júlia
(szerk.) Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért. Oktatás és gyerekesély kerekasztal Ecostat Budapest,
2008.
262
A szegregációellenes oktatási jogszabály alkalmazásán túl semmiféle olyan társadalompolitikai
intézkedés nem történt 2007-ben, amely a legszegényebbek, így
a romák helyzetén kívánt volna javítani. Az utóbb kudarcba fulladt egészségügyi
reformról éles viták folytak, ám az a kérdés nem szerepelt az agendán, hogy vajon
az egészségbiztosítás részleges privatizációja hogyan érinti majd a legszegényebbek
hozzáférését az ellátásokhoz. Folytassuk a romák szempontjából legfontosabb társadalompolitikai
problémák sorát.
A magyarországi foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb Európában. Ennek
döntő oka az, hogy az alacsony képzettségűek foglalkoztatása nagyon alacsony,
mindössze 28 százalékos, szemben az EU 48 százalékos arányával.4 Az alacsony képzettségű,
így a roma tartós munkanélkülieknek nagyon csekély esélyük van arra,
hogy visszatérjenek az elsődleges munkapiacra. A probléma összefügg a társadalmi
hátrányok térbeli koncentrációjával: a tartós munkanélküliek kétharmada a leginkább
hátrányos kistérségekben él. Ugyanakkor a jó másfél évtizede állandósult és
a kilencvenes évek végi konjunktúra idején is csak kismértékben javuló alacsony
foglalkoztatás viszonylag alacsony munkanélküliségi rátával és nagyon magas inaktivitási
rátával párosult. Magyarország más utat választott, mint a környező posztkommunista
országok: a rendszerváltást közvetlenül követő években nagyon sok
munkanélküli mehetett korai nyugdíjba és fennmaradtak a családtámogatási rendszerek,
jóllehet az ellátások reálértéke jócskán csökkent.
A magyarországi foglalkoztatáspolitika hosszú ideig nem vette komolyan a
tartóssá vált alacsony foglalkoztatás problémáját: úgy vélte, hogy az valójában az
alacsony képzettségű, nem kis részben roma népesség gondja; az ő munkapiaci
reintegrációjuk reménytelen, viszont túlélésüket viszonylag bőkezű jóléti ellátások
segítik. Ez egyben annak tudomásulvételét is jelenti, hogy a kereső nélküli háztartások
hosszútávon 25-35 százalékkal alacsonyabb jövedelemből élnek, mint azok,
akiknek rendszeres kapcsolatuk van a munkapiaccal. Ez a politika 2007-ben némileg
megingott, a domináns reform-retorika előtérbe helyezte az adó és kiadáscsökkentés
követelését, különösen pedig a jóléti kiadások megkurtítását.
Egyelőre nem nézett szembe a kormány a munkapiaci kirekesztés két baljós
következményével. A társadalmi hátrányok térbeni koncentrációját már említettük:
az akkumulációnak van egy kritikus szintje, amin túl a következmények beláthatatlanok,
illetve az adott kistérségben már hatástalanok a megszokott eszközök. A leszakadó
kistérségek közül 12 kistérségben a foglalkoztatott nélküli háztartások települési
átlaga több mint 60 százalék; ez az arány például az encsi kistérségben már 70
százalék, az abaúj-hegyközi kistérségben 69 százalék.5
4 Ld.: Mózer Péter–Varga Attila (2008): A fogyókúra mellékhatásai. Beszélő 2008. július – augusztus
5 Havas Gábor (2008) i.m.
263
Egy évtized múlva az éppen hivatalban lévő kományoknak kezelniük kell valamilyen
eszközzel azt a problémát, hogy az aktív életüket munkanélküliként vagy
inaktívként töltő nők és férfiak aligha számíthatnak nyugdíjra.
A különféle szegénységi küszöbökhöz viszonyított szegénységi arányok az elmúlt
tíz évben nem változtak. A teljes népesség mintegy 10-12 százaléka rendelkezik
a medián-jövedelem 50 százalékánál kisebb jövedelemmel, és mintegy 7 százaléka
él mélyszegénységben. A TÁRKI adatai szerint – azokat tekintve szegénynek, akiknek
jövedelme kevesebb, mint a medián-jövedelem fele – 1991-ben a romák 31,9
százaléka volt szegény, 2001-ben már 61,5 százaléka; megfordítva: a szegényeknek
csak mintegy harmada volt roma. A mélyszegénységben élőknek is csak kevesebb,
mint a fele roma.
A kormány szegénységellenes politikájának középpontjában 2006 óta a gyermekszegénység
elleni küzdelem áll. Ennek legfontosabb eszköze a segélyezési
rendszer átalakítása volt: a segélyösszeg megállapításának 2006-ban bevezetett új
szabályozása a gyerekszámot figyelembe vevő szociális minimumot állapít meg és a
segély összegét erre a minimum-összegre egészíti ki. Ferge Zsuzsa szerint 2007-ben
valamit enyhült a segélyezett gyermekes családok szegénysége.6 A program számszerűen
is meghatározott eredményeit természetesen hosszabb távon érheti el.
A romákkal (is) kapcsolatos hírekben a közoktatási esélyegyenlőség, a tartós
munkanélküliség, a gettósodó kistérségek és a szegénység problémája nem kerültek
a lapok címoldalára; a romákat érintő valós társadalompolitikai kérdések racionális
megvitatásának esélye 2007-ben kisebb volt, mint valaha. A romaügyi híreket
alapvetően a korábbi években soha nem látott és tapasztalt intenzitású uszítás és a
paramilitáris gárda megfélemlítő menetei tematizálták. Az év emblematikus romaképe
a gárda egyenruhájában vonuló férfiakkal szemben sétáló tatárszentgyörgyi
tízéves forma cigány lány. Csak a vak nem látja, hogy az ő élete a tét.
Zolnay János
6 Ferge Zsuzsa (2008): Rögös út a munkához. Népszabadság, 2008. április 13.