A magyarországi cigány közösség az ezredfordulón
Szerkesztette:
Forray R. Katalin
Mohácsi Erzsébet
A tanulmányokat írták:
Forray R. Katalin
Ligeti György
Wizner Balázs
ELŐSZÓ
A romák helyzete az Európai Unió bővítését előkészítő tárgyalások sarkalatos pontjává vált az elmúlt évek során, ez tükröződik a kelet-európai országok évente megjelenő országjelentései körüli vitákban is. A magyarországi romák társadalmi integrációjának bárminemű megközelítése újra és újra rávilágít az etnikai alapú statisztikák módszertani problematikájára: nem tudjuk, hány roma él Magyarországon. A vélemények megoszlanak arról, hogy Magyarországon a tömeges marginalizálódás megfékezése, a folyamat megfordítása a társadalmi csoportok, családok, egyének támogatása vajon a roma közösségre szabott, elkülönített, címkézett formát igényel, avagy a minden állampolgárt kivétel nélkül megillető szociális ellátórendszer, munkahely, oktatás biztosítását, mely intézményekhez viszont a szóban forgó kisebbség látványosan nem jut hozzá a létező diszkrimináció és az előítéletek miatt. Annyi bizonyos, hogy a romák mindenképpen heterogén társadalmi csoportot alkotnak. A heterogenitás tekintetében a sokat hangoztatott kulturális, nyelvi, életmódbeli különbözőségnél azonban talán fontosabb, hogy a magyarországi cigányság ugyanazon jellemzők mentén rétegződik, mint a többségi társadalom, azaz iskolázottság, munkahely, jövedelmi viszonyok vagy az információhoz való jutás esélye szerint.
A jelentés nem törekedhetett teljességre. Egyfelől a téma összetettsége kívánta meg, hogy súlyozzunk a lehetséges szempontok között, másfelől arra is törekedtünk, hogy a Külügyminisztérium megbízásából két évvel korábban készült jelentés tartalmát lehetőséghez képest ne ismételjük meg, illetve csak annyiban, amennyiben ez a műfajból következik.
Négy szempontot választottunk ki a magyarországi cigányság helyzetének bemutatásához. Bevezetésként definiáljuk a bemutatandó csoportot, megkíséreljük vázolni a belső tagoltságot, és annak az egész társadalomban megjelenő összefüggéseit. A következő fejezet az oktatás területén bekövetkezett változásokat és a régi-új problémákat írja le. Az életesélyeket leíró fejezet arra törekszik, hogy megjelenítse az esélyek egyenlőtlenségét a munkapiactól az egészségügyi ellátásig, de bemutassa azt is, milyen erőfeszítéseket tesz a kormányzat és maga a roma közösség is sorsának javítására. A negyedik fejezet a roma önszerveződést írja le, amelyben szerepet játszanak a kisebbségi önkormányzatok és a civil szféra robbanásszerű fejlődése.
A magyarországi roma közösségek helyzetével kapcsolatban örvendetesen sok kutatás készült Magyarországon az elmúlt évtizedekben. Ennek oka egyrészt a romák többségére jellemző súlyos szociális krízishelyzet, másrészt a magyarországi szociológia illetve roma kutatás hagyományai, mely épp a szegénység kutatásából nyert ösztönzést a hatvanas évek végén - hetvenes évek elején. A Kemény István által vezetett, a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából általuk vezetett 1971-es és 1994-es reprezentatív kutatások olyan alapadatokkal szolgáltak, amelyekből kutatások tucatjai indultak ki később.
A non-profit szféra fejlődésének egyik legizgalmasabb része a roma ügyben dolgozó szervezetek története, mely éppen annyira tekinthető egyedinek, mint – más problémáit tekintve -- jellemzően magyarországinak vagy közép-európainak.
A jelentésben arra törekedtünk, hogy minél árnyaltabban mutassuk be a cigány közösség magyarországi helyzetét a kiválasztott szempontokból. El akartuk kerülni a „szenvedéstörténet” csapdáját éppúgy, mint a kormányzati politika (politikák) apológiáját. Reméljük, hogy az olvasó számára világossá tudtuk tenni: a magyarországi cigány közösség aktív részese saját sorsa alakításának, és a rendszerváltás utáni kormányok mindegyike törekedett arra, hogy javítson roma polgárainak helyzetén, de azt is, hogy még mindig rengeteg a tennivaló. A cigányság életének javításában felelőssége van magának a roma közösségnek is, de a feladat és a felelősség súlya a döntéshozóké, a mindenkori politikai hatalomé. Vannak olyan problémák, amelyek tényleges megoldása esetleg nemzedékek életén át húzódik, ám veszélyes a felelősség áthárítása a következő évtizedekre. A jelenben kell megtenni a lehetséges lépéseket az esélyek egyenlőtlenségének felszámolása érdekében.
Budapest-Pécs, 2002 január
A szerzők
Kikről van szó?
Bevezetés
A társadalomtudományok berkein belül éppúgy nincs egységes álláspont arról, ki is számít cigánynak, mint a hétköznapi gondolkodásmód terén. Bár a kutatók legnagyobb része elméletileg önbesorolás alapján tekint valakit cigánynak, az elmúlt évtizedek honi kutatási gyakorlata során azonban sokszor a környezet meghatározását tartották/tartják mérvadónak – így például Kemény Istvánék (Kemény – Havas – Kertesi, 1996) széles körben ismert vizsgálata. Más kutatók (Ladányi János, Szelényi Iván) ezzel szemben azt a személyt tartják cigánynak, aki önmagát annak vallja. Egyes kutatók (Neményi Mária) azon az állásponton vannak, hogy amennyiben pusztán etnikai vagy szociális alapon határozza meg egy vizsgálat a romákat, kihagyja e csoportból az értelmiséghez vagy a középosztályhoz tartozó egyéneket.
A tudományos vizsgálódás során a definíció lényegében attól függ, hogy mire kívánjuk azt használni, a hétköznapi élet meghatározásai azonban jelzésértékűek a definíció alkotójának világképéről: értékítéletet rejtenek. A “nem tudom megállapítani” és az “aki önmagát cigánynak vallja” típusú besorolás nyilvánvalóan hangsúlyozottan az individuum jogának elismerését jelzi, míg a bőrszín vagy az életmód alapján való definíció már önmagában is számos előítéletet sejtet. Miről is van szó? Magyarországon maga a cigány szó is tudattartalmakat és érzelmeket hív elő, ráadásul azonnal. Nem gondoljuk, hogy van olyan 10 éven felüli ember hazánkban, akinek ne lenne e kérdéssel kapcsolatban valamiféle véleménye. Mindannyian gondolunk valamire, ha azt halljuk, »cigány«. Valakit az életmód alapján ítélni cigánynak napjainkban és földrajzi régiónkban, az a cigány definíció szegénységhez, rossz lakásviszonyokhoz, munkanélküliséghez való társítását jelenti. Mindez pedig szoros kapcsolatban áll a környezet megítélésével. A közgondolkodás lényegében tautologikusan kísérli meg definiálni azt, hogy ki számít cigánynak: cigány az, akinek “olyan” az életmódja, tehát szegény, szűkösen lakik stb. Következésképpen ha egy rossz állapotú, vizes falú kunyhóhoz érkezünk, e logika alapján joggal várhatnánk, hogy onnan cigányok fognak kilépni. Aki viszont nem szegény, nem munkanélküli, az nem is cigány, így aztán a cigány kategóriája eleve valamiféle nélkülözéshez, hátrányhoz kötődik. Ki gondolná, hogy a szomszédban lakó üzemmérnök cigány lenne: ő üzemmérnök.
A romák számának meghatározásakor újra és újra felüti a fejét az elnevezés problematikája. Közel sem biztos, hogy tudjuk, egyáltalán kikről is van szó akkor, amikor cigányokról, romákról, szintikről folyik a diskurzus. Sok nép mondavilágában saját magát Isten leszármazottjának tekinti, így az önelnevezés nem jelenthet biztos támpontot egy népcsoport meghatározásakor. Több információval szolgálnak viszont a különféle külső elnevezések: athinganos, bohémiens, cigány, gitanes, kalo, szinti.
Görögországban a IX. és a XII. század között létezett egy athiganos nevű keresztény szekta, mely neve görögül kitaszítottat jelentett, lehet, hogy ebből ered a magyar cigány, a cseh cikán és a német Zigeuner elnevezés. A magyar nyelvben már 1400 előtt találunk Cigány, Czigány, Zigány személyneveket, továbbá 1377-ben létezett egy Egyházas-Zigány nevű falu. Nem bizonyított azonban, hogy e személyek és falvak a cigányokról kapták volna nevüket.[1]
A rom szó jelent ‘cigány’-t is és ‘férfi’-t is roma nyelven. Néhány nyelvész szerint a szó az óind domba szóból származik, mely egy rangsorban igen alacsony kaszt nevét jelölte. A hindi nyelvű dom zenészt, kötélverőt, kosárfonót egyszerre jelent. Hangsúlyozandó, hogy ma Indiában a dom kasztba tartozók bármilyen nyelvűek lehetnek, ezért a cigányok önelnevezésének eredetére nézve nem bizonyító jellegű. A spanyolországi cigányok (ottani nevük kalo vagy gitanos) nyelvében található nem kevés arab eredetű szó. Ennek magyarázata azonban az, hogy Spanyolország legnagyobb része évszázadokon át mór uralom alatt állt. Ha a romák ősei Észak-Afrikán keresztül jutottak volna Spanyolországba, szavaik között nem találhatnánk görög eredetűt.
A romákat az elmúlt évszázadok során Európában előszeretettel nevezték egyiptusbélinek (ebből ered a gipsy szó) vagy fáraó népének. A cigány nyelvemlékek alapján azonban biztosan kijelenthető, hogy a mai európai romák ősei sohasem jártak Egyiptomban: a nyelvben nem találhatóak ugyanis arab eredetű szavak. A kisázsiai Izmed városában élt Thököly Imre udvari papja és titkára, ránk maradt írásából tudjuk, hogy a várost és annak környékét a törökök Kücsük-Misirnek, azaz Kis-Egyiptomnak nevezték. A XV. századtól nyugat felé vonuló cigány kompániák vezetői Európában mindenütt mint Kis-Egyiptom hercegei, lovagjai jelentek meg. E területnek azonban semmi köze nincs Egyiptomhoz.
Napjainkban a cigány emberek – szerte Európában – számos néven említettek, úgy mint Gypsy (vagy Gipsy), Tsigani, Tzigane, Cigano, Zigeuner. A Rom, Roma, Romani, vagy ezek pergetett "r" hanggal képzett változata preferált az összes hivatalos kommunikációban és hivatalos dokumentumban. Számos roma szervezet ajánlását elfogadva az Európa Tanács a "Rroma (Gypsies)" megjelölést használja saját hivatalos dokumentumaiban (CLRAE Recommendation, 1995. június 11.).
Koránt sem indokolatlan egy, a magyarországi romák helyzetét feltáró jelentésben néhány bekezdés elejéig az elmúlt évszázadok elnevezési problematikáját, az elnevezések ellentmondásos voltát bemutatni. Napjainkban sincs egységes elnevezés a szóban forgó csoportról, s ez nem véletlen. A magyarországi romák/cigányok éppúgy hívják önmagukat romának, mint cigánynak. Bár szimpatikus az a törekvés, hogy a rendkívül sok negatív tartalmat felvett “cigány” népelnevezés helyett egy újabb népelnevezés kerüljön be a magyar szóhasználatba – hasonlóan a románok “oláh”, a szlovákok “tót” vagy az amerikai fekete lakosság “néger” elnevezése helyett –, azonban a probléma ezzel nem szűnik meg. Mindenki “tudja”, hogy a romák azok voltaképpen a cigányok, ráadásul a csoport névváltásához a közgondolkodásban az a negatív érzület tapad, mintha egyfajta köpönyegforgatás történne, noha erről nincs szó. Hozzá kell tenni azt is, hogy a Magyarországon létrejött több száz cigány kisebbségi önkormányzat is használja önmagára a “cigány” elnevezést. A Kisebbségi Törvény (1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól) is vegyesen használja a cigány és a romani elnevezést.
A Magyarországon élő beáscigány csoport nem tartja önmagát romának, saját elnevezésük során ragaszkodik a “cigány” csoportnévhez, számukra a romák az oláhcigányok, akiket ők egyébként lâkâtarnak (a lakatos szóból) hívnak. A beás cigányok számára fontos, hogy közülük ki “muncsán” (hegyi) és ki “argyelán” (erdei), s e csoportmeghatározás nemegyszer mély érzelmeket vált ki. A legnagyobb beás csoportot az argyelánok alkotják. Önmagukat lingurároknak (kanálkészítő) vagy teknővájóknak hívják. Többségük a Dunántúl déli megyéiben, Baranyában, Tolnában, Somogyban és Zalában él, néhány család Veszprémben. Érdekes, hogy környezetük oláhcigánynak hívja őket – román anyanyelvük miatt –, a cigány anyanyelvű cigányokat pedig, ezzel párhuzamosan kolompárnak. A dél-baranyai muncsánok Alsószentmárton faluban élnek, a Tiszafüred környékén található beás csoportok neve: ticsán (tiszai).
A magyar anyanyelvű cigányokat az oláhcigányok romungronak hívják, míg e csoport önmagát legtöbbször magyarcigánynak, esetenként muzsikus cigánynak hívja – noha sok esetben az egyénnek semmi köze nincsen a zenész mesterséghez.
Él Magyarországon még egy cigány csoport, az ún. szintók (szintik). Számuk csekély bár, azonban nem ez indokolja azt, hogy e jelentésben nem részletezzük a velük kapcsolatos információkat, hanem az, hogy rendkívül keveset tud e csoportról a magyar társadalomtudomány.
“Cigányok. Indiából származó nép, mely a XV. sz.-ban jött be Európába s terjedt el annak különböző országaiban. Magukat rom-nak (ember), néha kálo-nak (fekete) nevezik, s ezzel szemben parno (fehér) névvel illetnek minden nem-cigányt. A hazai vándorcigányok manus-nak (ember) is nevezik magukat, a nem cigányt gadzsio-nak (gazda, paraszt), gyűléseken szinte-nek (társ) szólítják egymást. Szinte néhány tudós szerint az ind Sindhu szóból származik, mely az ind Csangar (Cangar) törzs neve. Az egyes népek különféle névvel nevezik a cigányokat. A legelterjedtebb a cigány név rokonsága. Miklosich szerint ez a kisázsiai Athingan vagy Acingan névből ered; De Goeje szerint az ind tojeng (zenész, táncos) szóból, mások szerint a fentemlített Cangar névből. A német: Zigeuner a csehből ered (cinkán), ez a magyarból (cigány), a mi nyelvünkbe a ruménből (cigánu), ebbe a bolgárból (ciganin) jutott”
(Pallas Nagy Lexikon, 1893)
Hány roma él Magyarországon?
Magyarországon legrégebben (a XV. század óta) a magyarcigányok élnek, a XIX. században érkeztek hazánkba az oláhcigányok és a század első felében a román nyelv egyik változatát beszélő beások. Budapesten megtalálható minden cigánycsoport, tehát a magyar cigány, az oláh cigány, a beás cigány, valamint a szintók csoportja, számuk mintegy 120 000 lehet. Magyarcigányok – Budapesten kívül – a Felső-Tisza-vidéken, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Duna-Tisza közén (leginkább Nógrád megyében és a Karancsságon) és a Dél-Alföldön élnek hazánkban.
Oláhcigányok Szabolcsban (cerhárik, azaz sátorosok és csurárik, azaz rostakészítők), a Dél-Alföldön – leginkább Békés megyében (a bodócok és a gurvárik) –, a Duna-Tisza közén, illetve a Dunántúlon (elszórtan colárik, kisebb csoportjai, illetve lovárik Győr-Moson-Sopron megyében) élnek. A beások pedig a Dunántúl déli megyéiben, illetve Tiszafüred és környékén laknak Budapesten kívül.
Amint az a fentiek alapján sejthető, rendkívül problematikus annak meghatározása, hogy hány roma él Magyarországon 2001-ben. A Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor által 1993–94-ben végzett országos reprezentatív roma felvétel adatai szerint “a roma lakosok Magyarország teljes népességéhez viszonyított aránya 4,69%” (Havas–Kemény, 1995: 3.). Ettől az adattól jelentősen eltér a magyar háztartáspanel-vizsgálat 1992-es eredménye,( mely szerint az ország lakosságának 3,1%-a roma, további 9,1% esetében pedig nem tudja eldönteni a kérdezőbiztos az etnikai hovatartozást.
Egy 1993-ban végzett KSH-vizsgálat során a “jó helyismerettel rendelkező számlálóbiztosok a háztartásokat életvitel szerint sorolták be”, s ennek alapján a népesség 3,9%-a minősült cigánynak. Szelényi és munkatársai 1993-ban az általuk megkérdezett 20–70 év közötti minta 3,9%-t minősítették romának, míg 1,2% esetében nem tudtak dönteni. (Ladányi, 1996: 32.)
A kisebbségi csoport létszámáról szólva rendkívül fontos a többségi társadalom romákkal kapcsolatos percepciója. Általános, hogy deviáns élethelyzetekben a magyarországi romák számának túlbecslése tapasztalható. Példa erre, hogy a magyarországi cigányság felülreprezentált a börtönnépességben, noha a köztudatban élő becslések (60–80%) túlzóak, inkább 30–40%-ra tehető ez az arány.
Először vállalhatunk több identitást
1999. július 27.
Jelenleg nincsenek megbízható adatok a magyarországi etnikai és nemzetiségi kisebbségek számáról. Míg az országos kisebbségi önkormányzatok becslései 845 ezer és 1 millió 92 ezer köztire teszik a 13 bejegyzett kisebbséghez tartozók létszámát, addig az 1990-es népszámláláson mindössze 233 ezren vallották magukat nemzetiséginek. A feltűnő aránytalanság a kutatók szerint fakadhat a kisebbségi szervezetek túlzott becsléseiből, de adódhat a kilenc évvel ezelőtti népszámlálás hibáiból is. Fontos szerepe lehet az alacsony hivatalos számokban annak is, hogy a nemzetiségek történelmi félelmei az idők során nem múltak el. A néhány éve hatályba lépett kisebbségi és adatvédelmi törvény is olyan érzékeny adatnak minősíti a kisebbséghez tartozást, amelyhez az állampolgár hozzájárulása nélkül senkinek, még az államnak sincs köze.
A kérdőíveken az identitásra négy kérdés is vonatkozott: mi a nemzetisége, mi az anyanyelve, mely kisebbségi kultúrát érzi közel magához, milyen nyelvet használ családjában és barátai között. Lásztity Péró, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke szerint a többes kötődés értelmezési gondokkal jár, hiszen nyilván sokan lesznek olyan nemzetiségiek, akik biztonságból nemzetiségként beikszelik majd a magyart is. Lásztity nagy hibának tartaná, ha a továbbiakban e népszámlálás képezné a nemzetiségek költségvetési támogatása elosztásának alapját.
Varga Mária, Roma Sajtóközpont
www.romapage.hu
A cigányok/romák valamiben különböznek a nem cigányoktól. Ebben egyetértés mutatkozik a tudományos kutatók között éppúgy, mint a hétköznapi emberek gondolkodásában, csak éppen az tisztázatlan, hogy mi az, amiben különböznek egymástól romák és nem romák. Az utca emberének narratívája talán igazolni akarja saját értékeit, (Gans, 1992)[2] netán – a cigányokat okolva a tömegesen tapasztalható marginalizálódás miatt – a világ igazságos voltába vetett hitét[3] fejezi ki (Aronson, 1993). A megfogalmazások módja, tartalma ismert, s kevésbé a cigányokat magukat, annál inkább az állampolgár politikai kultúráját, a problémák, vélemények megfogalmazására irányuló képességét jellemzi.
Mi lehet az oka annak, hogy ha valaki Magyarországon a cigánynak nevezett csoport tagja, akkor szignifikánsan valószínű, hogy alacsony társadalmi státuszú, kevesebb a jövedelme, alacsonyabb az iskolai végzettsége, nagyobb az esélye arra, hogy munkanélkülivé váljon? A jövedelem, az iskolai végzettség társadalmi mutatók, s mint ilyenek, nyilvánvalóan társadalmi és nem kulturális okokkal magyarázhatók. A társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíció hátterében persze kulturális jegyek is felfedezhetőek: akit gyerekkorában sokat vittek a szülei színházba, vagy külön nyelvórára járattak, nagyobb valószínűséggel lesz magasabb iskolai végzettségű, mint az, akit nem. Ám mindezt egy népcsoport vagy egy etnikum kultúrájában gyökereztetni, s determinisztikus megfeleltetéseket keresni már az új darwinisták dolga, (akik ezt meg is teszik), nem pedig a tudományé.
Egy népcsoport kultúrájának jellemzőnek vélt jegyei rendkívül nehezen operacionalizálhatóak. A roma specifikumként emlegetett »vendégszeretet« mérése például igencsak problematikus lenne, már a fogalom pontos meghatározásába is könnyen beletörhet a bicskánk. Nem beszélve arról, hogy önmagát szinte minden nép igen vendégszeretőnek tartja, míg a szomszéd népcsoportot nem; ehhez hasonlóan például az a tulajdonság, amit egy népcsoport önmagáról »szellemesként«, »éles eszűként« fogalmaz meg, azt a másik etnikum esetében rendre »ügyeskedőnek«, »rafináltnak« hívja. Nagyon óvatosan kell bánni tapasztalatainkkal, ugyanis hasonló jelenségeknek lehet teljesen eltérő következménye, és megfordítva: nagyon hasonló jelenségeket teljesen különböző okok előzhetnek meg. Így tehát, alkoholista szülők gyermeke éppúgy válhat felnőtt korára maga is alkoholistává, mint a józan életmód elkötelezett hívévé, illetve lehetséges, hogy valaki azért lesz normaszegő, mert otthon is ezt látta, ám lehet, hogy éppen a túlzott szülői elvárások és a gyermekkori szigor alakítja ki benne a deviáns magatartásra való hajlandóságot.
Számos tudományos kutatás, tanulmány foglalkozott az elmúlt évtizedekben azzal, hogy milyen mértékben marginalizálódott az a mintegy félmillió ember Magyarországon, akiket valamilyen okból cigánynak nevezünk. Attól függetlenül, hogy a cigányok munkaerőpiaci esélyei, iskolázottsági és egészségügyi mutatói látni valóan rosszabbak, mint a többségi társadalomé, felvetődik néhány kérdés e csoport[4] életének tudományos megismerhetőségével kapcsolatban. Az első és a legfontosabb az a tautológia, melyet a cigányság meghatározása magában rejt. Ha a tudós e kisebbség életkörülményeit igyekszik kutatni, s mutatókat keres – legyen az például a mortalitás, vagy a gyerekek száma a családban – azokat később mérni is akarja a vizsgált csoport köreiben, illetve azon kívül. Kit tekintsünk azonban a vizsgált csoport tagjának, esetünkben ki a cigány?[5] Talán az, aki önmagát annak tartja? Aki szerepel valamiféle nyilvántartásban? Netán, akit a környezete annak tart? És mi alapján tart valakit a környezete cigánynak? Bőrszíne, életmódja, nyelvhasználata, házának homlokzata, vagy éppen az alapján, hogy hány gyerek van a családban? Ha tehát feltételezésünk az volt, hogy a cigány és a nem cigány családokban eltérő a gyerekek száma, könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy azt a családot tekintettük cigánynak, ahol egyszerűen több gyerek található.
A »cigány« kategóriához hasonlóan bonyolult és nem kikristályosodott a kultúra fogalma, ha azt a cigányság társadalmi dezintegrációja szempontjából vizsgáljuk. Szomszédos népek számos elemet vesznek át egymástól táncaikban, zenéjükben stb. Igaz ez természetesen a cigányokra is. Ismét egy példa: a romák Magyarországon az egyedüli őrzői a hajdani verbunkos táncoknak, a kelet-magyarországi romák táncában a magyar verbunkos számos eleme felismerhető. Nyilvánvaló, hogy nem létezhet százszázalékosan eredeti vagy autentikus elem egy-egy kultúrában, mivel az egyes népcsoportok egymással érintkezve folyamatosan vesznek át kulturális elemeket. Első látásra például úgy tűnik, a hagyományosnak mondott életmódot folytatók zenekultúrája a legősibb. A zenekutatók azonban felhívják a figyelmünket tévedésünkre: az egyik ok, hogy sokan kényszerből vándorolnak napjainkban is (Görögországban, Bulgáriában): valamilyen oknál fogva nem tudnak olyan foglalkozást találni, amely révén lakásszerzéshez való megtakarításhoz jutnának. A másik ok, hogy a tömegkommunikáció ma már mindenhová eljut. A görögországi sátrak szinte üresek, de televízió, rádió, magnó mindenütt van.[6]
Megkockáztathajuk, hogy a vizsgált csoport tagjainak szinte egyetlen közös jellemzője, hogy a cigány címkét viselik. A szociális programok, a civil kezdeményezések sora – a profizmus, illetve a jó szándék ellenére is – óhatatlanul újra erősítik a cigány kategóriát és ragasztanak e címkéhez olyan negatív tudattartalmakat mint szegénység, rossz egészségügyi helyzet, munkanélküliség, tanulatlanság. A cigányságot felzárkóztatni igyekvő kezdeményezések – azáltal, hogy nevesítik célcsoportjukat –, s nem a modern társadalom fejlődése nyomán előtérbe került esélyegyenlőség fogalmával dolgoznak, maguk terelik etnikai síkra a végeredményben szociális kérdéseket.
Mi hát akkor a megoldás? Hogyan képzelhető el a magyarországi cigányság társadalmi integrációja anélkül, hogy a csoport tagjai – akaratuk ellenére – elveszítsék cigány azonosságukat? A válasz talán az információban rejlik, a csoportok közti kommunikáció élénkülésében, az állampolgárok tudásának növekedésében. A kultúrának döntő szerepe van a társadalmi integráció segítésében, ám közel sem valamiféle normatív módon. Súlyos hiba lenne számon kérni bármely kisebbségi csoporttól a többségi normákhoz való igazodást, tekintve, hogy a többségi normák is sokfélék. A kultúrát nagyon széles értelemben kell használni: Beethoven műveit éppúgy a kultúra részének tekinthetjük, mint azt, hogy mi található meg egy hétköznapi lakás konyhájának a falán. A kultúra nem statikus, hanem – minthogy azt az állandóan változó ember hordozza – dinamikus, mozgásban lévő dolog, mely át meg átszövi az élet minden részét. Ahogyan a társadalom is több és más entitás, mint az egyének összessége, a kultúrát sem csak az egyes ember hordozza, hanem az egyének közötti kommunikáció által válik meghatározottá. A kommunikáció kulcsa pedig az információ.
A magyarországi cigányság társadalmi integrációjának lényeges dimenziója az információ. Tudás, ismeret, képesség átadása mind a többségi, mind pedig a kisebbségi ember számára, minden lehető csatornán. Ezek között kiemelt szerepet játszik az új elektronikus médium: az internet, illetve a hagyományos oktatás újragondolt formája. Példának hozható az immáron ötödik éve működő RomaPage, mely a magyarországi cigányság internetes megjelenését segíti [www.romapage.hu].
Célja, 1) hogy legyen az Interneten egy objektív hír- és információforrás, a cigányságról, illetve cigányoknak; 2) élénküljön a témával foglalkozó szakemberek, intézmények közötti kommunikáció; 3) az Internethez egyre nagyobb számban hozzáférő cigány fiataloknak kulturális és oktatási fórumot biztosítson; 4) szakmai köröket (elsősorban a felsőoktatás, a társadalomtudományok és a szociális szakmai körök) szolgáljon ki a cigánysággal kapcsolatos információkkal; 5) hogy az előítéletek kialakulását megelőzze a középiskolás diákok és tanáraik körében a megismertetés eszközével.
Attitűdök
Akármi is legyen a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi kérdések hátterében, nem hagyható figyelmen kívül a romákhoz fűződő attitűdrendszer, valamint a romákról való közbeszéd. Legyen bár társadalmi, vagy kulturális oka a magyarországi cigányság jelenlegi helyzetének, a jelenségek mögött meghúzódó okok között a legjelentősebb szerepe az előítéleteknek van.
Az előítélet
Lázár Guy a magyar nemzeti identitással kapcsolatos kutatásai azt mutatják, hogy a magyar társadalom roma-képe erősen kötődik ahhoz a képhez, amelyet önmagáról hordoz. A romák ebben az önképben negatív referencia-, és abszolút kül-csoportként vannak jelen, főként a szorgalom, a becsületesség, és az életvitelbeli kulturáltsággal kapcsolatos képzetek terén (Lázár, 1987, 1992). A válaszadók körülbelül kétharmada értett egyet azzal a megállapítással, hogy “a cigányok sohasem fognak beilleszkedni a magyar társadalomba”.
Skinhead fiatalokat ítéltek el a Fővárosi Bíróságon
1998. október 23.
Két fiatalkorú skinhead baseball-ütővel és csuklónyi vastagságú telefonkábellel felfegyverkezve egy barna bőrű fiatalembert támadt meg 1996. december 18-án a Móricz Zsigmond körtéren álló hatos villamoson. A skinheadek a villamosra felszállva ütlegelni kezdték a békésen ülő fiatalembert. Baseballütővel és kábellel verték áldozatuk lábát és fejét. A skinheadek a verést csak arra az időre hagyták abba, amíg a megfélemlített fiatalemberrel levetették bőrkabátját. A véres cselekménynek a villamosvezető közbelépése vetett véget. A történtek után a bőrfejűek magukkal víve a megvert férfi kabátját elmenekültek a helyszínről.
Múlt hét csütörtökön a Fővárosi Bíróság vezetett tanácsa a skinhead fiatalokat két illetve három év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Halmazati büntetésül mindkettőjüket három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte őket a perköltség megfizetésére. A bíróság bűnösnek találta a skinhead fiatalokat faji, nemzeti, etnikai és vallási kisebbség ellen fegyveresen elkövetett erőszak, súlyos testi sértés és rablás bűntettében. A bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy a bőrfejűek a cselekmény napján fegyvereikkel cigányverésre készültek. A sértettben romát vagy arabot láttak, és ezért támadtak a békés fiatalemberre.
Puporka Lajos, Roma Sajtóközpont
www.romapage.hu
Szabó Ildikó és Örkény Antal 1996 májusában a tizenévesek állampolgári kultúráját vizsgálta országos mintán (2610 diákot kérdeztek meg a kutatók). (Szabó–Örkény, 1998.) A kutatás a diákok állampolgári kultúráját egyrészt a politikai hatalom, a társadalmi tények és az intézményrendszer felől, másrészt a különböző gondolkodási és cselekvési minták felől igyekezett megközelíteni. A kutatók minden tematikus részben elkülönítették az ismeretek, az érzelmek és az értékek szintjét. Nagyon fontos része a vizsgálatnak a cigányokhoz való attitűdök bemutatása: a szerzők az egyes iskolatípusok szerint nézték meg a cigányokkal szembeni előítéletek szerkezetét.Megállapításuk szerint míg a szakmunkásképzősök (és alkalmanként a szakközépiskolások) “hajlamosak a nyers, radikális és közvetlenül is diszkriminatív megnyilvánulásokra, addig a gimnazisták körében inkább »szalon-előítéletekkel« (…) találkozhatunk” (1998: 195.). Az interakciók sűrűségével magyarázzák a jelenséget: a szakmunkásképzősök esetében sokkal gyakoribb a cigány és nem cigányok közötti találkozások száma. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy nem a cigány tanulók száma a meghatározó, hanem az a körülmény, hogy az iskolában, vagy a kérdezett diákok által alkotott osztályokban hiányzik az a szocializációs klíma, mely elősegítené a tolerancia növekedését.[7] Egyetlen dologban azonban markánsan hasonló az összes iskolatípus (beleszámítva a korában már említett főiskolásokat is) diákjainak a véleménye: az összes társadalmi csoport közül a cigányokkal szemben a legelutasítóbbak a fiatalok, ráadásul egységesen.[8] Ez nem is elsősorban a cigány egyénnek, hanem magának a cigány címkének és a történelmileg hozzátapadt tartalmaknak szól.
“A magyar társadalomban a roma kisebbségre irányuló előítéletesség mögötti cigányellenes attitűdökre leginkább az iskolai végzettség és a kulturális tőke van hatással”(Murányi 1998: 139.). Egy 1992-es országos vizsgálat (Csepeli—Závecz,1995) tapasztalatai szerint az ideológiai profilok alapján elkülönülő tizenéveseknél a csoportokhoz való tartozást úgyszintén a szülők iskolázottsága (és a fiatalok életkora) határozta meg. Murányi a kutatási eredmények egyszerű bemutatásán túl felhívja a figyelmet arra is, hogy a tizenévesek kisebbségekkel szembeni előítéletességére ható tényezők között a demográfiai, vallási jellemzők és a meghatározónak tekinthető családi háttér mellett érdemes a lakóhely szerepét is vizsgálni. Az 1992-es kutatás Murányi által végzett másodelemzése során arra a fontos kérdésre keresi a választ, hogy milyen mértékben jellemzi az előítéletes gondolkodás a 10–17 éves fiatalokat, továbbá az előítéletesség mennyiben tér el a szocio-kulturális és területi jellemzők alapján képzett csoportokon belül.
Az előítéletes fiatalok mintabeli és a cigányok teljes népességen belüli aránya régióként
Régió
|
Előítéletes fiatalok (%)
|
Cigányok (%)
|
Északi régió
|
56
|
9,0
|
Dél-Dunántúl
|
44
|
6,5
|
Keleti régió
|
45
|
6,3
|
Alföld
|
46
|
4,1
|
Budapesti iparvidék
|
51
|
2,4
|
Nyugati régió
|
53
|
2,0
|
1. táblázat
A szerző amellett, hogy az északi régióban élő fiatalok átlagosnál magasabb előítéletességének leglényegesebb magyarázatelemét a régió többségi felnőtt társadalmának alacsonyabb iskolázottságban és a nagyobb mértékű szegénységben látja, megállapítja, hogy magyarázatot nyújt a magasabb cigány lakossági arány is. A “rendszerváltást követően ugrásszerűen megnőtt munkanélküliség ebben a régióban is a többségükben képzetlen vagy megváltozott igényű munkaerőpiacon értéktelenné vált szakmájú (nehézipar, építőipar) cigányokat érintette leginkább”. A cigány lakosság alacsony aránya ellenére a nyugati régióban és a budapesti iparvidéken élő fiatalok átlagosnál magasabb előítéletességének magyarázatában az észlelési torzulásokon alapuló illuzórikus korreláció jelensége[9] mellett különösen fontosnak tartja az előbbi megállapítást. A romákkal való közvetlen érintkezés hiánya egyúttal a rájuk vonatkozó sztereotípiák és attribúciók (lusta, piszkos, erőszakos) tapasztalati igazolásának lehetőségét is leszűkíti. Hozzá kell tenni, hogy a pozitív kép kialakulását is nehezíti az általában véve vett érintkezés hiánya, hiszen ebben az esetben nem találkozik az egyén például cigány egyetemistával sem.
A magyarországi cigányságról élő képet próbálta feltárni, mindenek előtt pedig a cigányság meghatározását körüljárni egy 1979-ben megjelent tanulmány (Hann—Tomka—Pártos 1979:7-53.). Bár az írás két évtizede készült felnőttek körében, valóságtartalmából mit sem veszített. A »Kit tekint Ön cigánynak?« kérdésben a cigányokkal kapcsolatos attitűdökhöz és értékítéletekhez kaphatunk adalékot. Vizsgálatuk során a “cigány” meghatározását Hann Endréék egybevetették a “magyar” definíciójával.
A »magyar« és a »cigány« kategóriájának maghatározása az egyes szempontok említésének gyakorisága szerint
Magyar (%)
|
Cigány (%)
| |
Vérségi
|
24
|
43
|
Földrajzi
|
59
|
–
|
Identitás
|
23
|
6
|
Nyelv
|
16
|
8
|
Külső jegyek
|
–
|
17
|
2. táblázat
A kutatók az adatokból joggal következtettek a stigmatizálás tendenciájára. A válaszokban – különösen a »magyar« definíciójával szembesítve – a cigány identitás stabil elemei “az egyén, sőt leszármazottai életében sem megváltoztatható tényezői hangsúlyozódtak: mindenek előtt a származás és a külső”. (p: 8.)
Saját, középiskolásokra vonatkozó kutatásom alapján úgy tűnik, hogy a »cigány« kategóriája mást jelent a negatív és mást a pozitív attitűddel rendelkező fiatalok számára, ám a meghatározás--tekintettel a kérdezettek életkori sajátosságaira--változhat. Az 1979-es kutatási beszámolóban jelentős terjedelmű rész szól a romák lélekszámának becsléséről. A szerzők vizsgálata alapján a romák által sűrűn lakott falvakban inkább túlbecsülték a kérdezettek a cigányok országos lélekszámát, mint az országban általában.
Barcy Magdolnáék (Barcy–Diósi–Rudas, 1996.) 1995 áprilisában 800 olyan 15–20 éves fiatalból álló mintán végeztek kérdőíves vizsgálatot, akik hagyományosnak mondható magyar középiskolákba, illetve vegyes nemzetiségű, továbbá zsidó középiskolákba jártak. A kutatás többek között a magyarországi cigánysághoz, zsidósághoz, feketékhez, illetve más “normaszerűtől eltérőnek mondott” csoporthoz (elmebetegek, hajléktalanok, fogyatékosok, börtönviseltek) fűződő viszonyukról kívánt tájékozódni. A háttérváltozók között a kérdezettek családjainak anyagi és kulturális háttere, az illető jövőképe, ízlése, kulturális érdeklődése szerepelt. A szerzők megállapították, hogy “Magyarországon az előítéletesség és a mássággal szembeni türelmetlenség többé-kevésbé elszigetelt jelenség a fiatalok körében, az nem jellemző a mai fiatalok többségére”. Ezzel szemben más vizsgálatokból az derül ki (pl. Ligeti, 2000 és 2001.), hogy ha valamiben társadalmi konszenzus van e generáció körében, az a cigányellenesség, egészen pontosan a »cigány« kategóriával szembeni negatív érzület. Barcyék megállapításai alapján erősen jellemző a tudatlanság és ismerethiány, amely adott történelmi helyzet, kedvező politikai légkör esetén táptalaja lehet a faji-etnikai-nemzetiségi agresszió kialakulásának.
Ki a cigány?
Az egyes válaszlehetőségek
|
%
|
Akinek a szülei vagy nagyszülei mind cigányok
|
76
|
Akit hivatalosan cigányként tartanak nyilván
|
61
|
Aki cigánynak vallja magát
|
59
|
Aki tartja a cigány hagyományokat
|
46
|
Aki cigány nyelven beszél
|
32
|
Aki cigányosan öltözködik vagy viselkedik
|
27
|
Aki valamilyen cigány szervezethez, egyesülethez csatlakozott
|
16
|
Akinek a szülei vagy nagyszülei között legalább egy cigány van (volt)
|
11
|
Aki cigányok között lakik
|
9
|
Akit mások cigánynak tartanak
|
4
|
3. táblázat
A Kurt Lewin Alapítvány 1999 novembere és 2000 májusa között kérdőíves és interjúkon alapuló vizsgálatot végzet Pécsett. A kutatás keretében a város összes középiskolájának minden 11. osztályos tanulója kitöltötte kérdőívet. A kutatók célja a középiskola értékátadási folyamatainak feltérképezése volt, arra a szocializációs közegre fordítva a figyelmet, mely a diákot demokratikus állampolgárrá kívánja nevelni. Ehelyütt a vizsgálat egyetlen szeletéről, a mintát alkotó 1754 diák cigányokhoz való viszonyáról kívánunk szólni. A másik csoporthoz való elfogadó jellegű viszony döntő eleme a demokratikus gondolkodásmódnak. A kölcsönösség hiánya, az előítéletesség, a tolerancia hiánya egyben a demokratikus állampolgári magatartásmód hiánya is. (Csepeli, 1992) Hangsúlyozandó, hogy nem a sokat emlegetett mássággal kapcsolatos attitűdök feltárása volt az elsődleges cél a kutatás során. Nem gondoljuk ugyanis azt, hogy a cigányok önmagukban mások lennének: az egyes cigány emberek között legalább akkora lehet a különbség, mint cigányok és nem cigányok között vagy egy-egy nem cigány ember között. Ugyanakkor a cigánysághoz fűződő kognitív viszony egy sor más attitűd és képesség meglétének vagy hiányának a lakmuszpapírja. Így a szolidaritás hiánya érhető tetten akkor, ha valaki nem hajlandó padtársául elfogadni az újonnan az osztályba érkező cigány diákot. A kölcsönösségre, önreflexióra való képesség teljes hiányáról ad számot az, ha valaki nem engedné meg, hogy településére költözzön egy cigány fiatal, egyszerűen azért, mert ő maga nem képes a helyzetet a másik ember szemszögéből elképzelni, hogy tehát őt is elutasíthatják hasonló módon. A roma kisebbségre irányuló előítéletesség mögött meghúzódó cigányellenes attitűdök kialakulásáért a szocializáció a felelős, a vizsgálat adatait elemezve arra vagyunk kíváncsiak, mennyiben felelős mindezért az iskolai szocializáció, a család és más szocializációs közegek mellett.
Kit tartasz cigánynak?
%
| |
Akit a környezete annak tart
|
4,2
|
| Aki önmagát cigánynak vallja | |
37,1
| |
| Akinek sötét a bőre színe | |
8,0
| |
| Aki cigányul beszél | |
3,5
| |
| Aki cigány életmódú | |
29,3
| |
| Nem tudom megállapítani | |
12,6
| |
| Aki cigánynak született | |
5,3
| |
| ÖSSZESEN: | |
100,0
|
4. táblázat
Hogy a fentiekben leírtak nem csak feltevések, azt az bizonyítja, hogy összevetve azokat a cigányokkal szembeni toleranciát némiképp indirekt módon vizsgáló kérdéssel, kibontakoznak a definíciók mögött húzódó érzelmi tartalmak: a diákoknak –2 és +2 között kellett osztályozniuk azt, hogy mennyire értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy “Magyarországon az embereknek több megértést kellene tanúsítaniuk a cigányokkal szemben.” Az 5. táblázatban található negatív számok a kijelentés elutasításának mértékét, míg a pozitívak annak elfogadását jelentik.
A romák iránti elfogadás és a romák meghatározása között húzódó összefüggés
Kit tartasz cigánynak?
|
“Cigányokkal több megértést”
pontátlaga
|
| Akit a környezete annak tart | |
-0,18
| |
| Aki önmagát cigánynak vallja | |
0,29
| |
| Akinek sötét a bőre színe | |
-0,68
| |
| Aki cigányul beszél | |
-0,45
| |
| Aki cigány életmódú | |
-0,37
| |
| Nem tudom megállapítani | |
0,27
| |
| Aki cigánynak született | |
-0,06
|
A kérdőív három társadalmi csoporthoz való viszonyt próbál mérni: a cigánysághoz, a zsidósághoz és a homoszexuálisokhoz fűződő érzelmi beállítódásra kérdez rá. Mindhárom csoporthoz társadalmi távolság skálát szerkesztettünk, melyek hét, illetve hat[10] intenzitásfokozattal mérik az attitűdöket. Az eredeti Bogardus-skála[11] kérdéseit a kérdőívbe oly módon adaptálták a kutatók, hogy az az iskola falai között releváns legyen.[12] Így a hét fokozat a következő lett: a kérdezett diákoknak el kellett dönteniük, elfogadnák-e vagy sem, hogy az adott csoport tagja
1. Magyarországra költözzön lakni
2. arra a településre költözzön, ahol a kérdezett él
3. a kérdezett szomszédságába költözzön
4. abba az iskolába járjon, ahova a kérdőívet kitöltő diák jár
5. padtársa legyen
6. barátja legyen
7. házastársa legyen.
A minta 6%-a mondható teljesen elfogadónak, ők azok a válaszadók, akik mind a hét kérdésre igennel feleltek. Ezeknek a diákoknak a túlnyomó többsége (60,1%-a) azt tartja cigánynak, aki önmagát annak tartja. Teljesen elutasító a diákok mindössze 14%-a volt, akik legnagyobb része a bőrszín, illetve életmód alapján definiálja a roma kategóriát. Fontos az előállított index belső struktúrája, sok diák például ugyan nem látna szívesen a szomszédságukban romákat, míg padtársként elfogadná őket, vagyis nem a skála logikája szerint válaszoltak: 894-en (53%), Vannak akik nem skálaszerűen válaszoltak, azaz egy távolabbi társadalmi kapcsolatban nem szívesen érintkeznének cigányokkal, míg egy közelebbiben inkább. Úgy tűnik, hogy a nem skálaszerűen válaszoló diákok elfogadóbbak, a skála logikája szerint ikszelő társaiknál. Sok olyan válaszadó van, aki igennel válaszolt arra kérdésre, hogy iskolatársként szívesen látna-e cigányokat, míg a többi kérdésre nincs választ vagy nem-et ikszelt. Esetükben valószínűsíthető, hogy jóllehet tisztában vannak azzal, nem illik az ő iskolájukban olyasmit nyilatkozni, hogy oda ne járjanak cigányok, mégis a többi területen már inkább vállalják elutasító véleményüket. Úgy tűnik, hogy a következetes válaszadók inkább előítéletesek
Az eredeti hipotézis szerint a család anyagi-kulturális hátterétől nem függetlenek a cigányokkal szembeni előítéletek. Az adatok alapján kiderült, hogy az összefüggés nem lineáris, hanem a legalacsonyabb és a legmagasabb társadalmi állású szülők gyermekei az elfogadóbbak (6. táblázat). Ugyanez elmondható a szülők iskolai végzettségéről, ami nem meglepő, mivel az iskolai végzettség és a társadalmi státusz erősen korrelálnak egymással. Murányi (1998: 142.) is erre a következtetésre jutott Csepeli György és Závecz Tibor vizsgálatának másodelemzése során.
A kérdezett diákok társadalmi állása és a cigányokhoz fűződő viszonya közötti összefüggés
Társadalmi állás index
|
Cigányokhoz való viszony
|
“Több megértést…”
|
Alacsony
|
1,58
|
0
|
Közepes
|
-1,05
|
-0,19
|
Magas
|
2,31
|
-0,01
|
6. táblázat
Más kutatások (Barcy – Diósi – Rudas, 1996 és Örkény – Szabó, 1998) eredményei azt mutatják, hogy minél magasabb képzési szintű az iskola, a diákok annál toleránsabbak. Ez a szóban forgó adatfelmérés esetében is igaz, bár a csak gimnáziumi oktatást nyújtó iskolák mintha szerényebb értéket mutatnának a vegyes iskolákkal szemben. (7. táblázat)
Az iskola által nyújtott képzés típusa
|
Cigányokhoz való viszony (átlag)
|
Szakm. és szakközép
|
-2,74
|
| Szakközép | |
1,63
| |
| Szakközép és gimn. | |
5,96
| |
| Gimnázium | |
0,95
|
És itt egy nagyon fontos kérdés következik, jelesül az, hogy mennyiben játszik szerepet a diákok toleranciájának (vagy előítéletességének) alakításában az iskola és mennyiben a család. Szétválasztható-e a két hatás? A szegény és a jómódú diákok tűntek az elemzés során az elfogadóbbaknak. Ezen belül meg kell tehát vizsgálni, hogy a két toleráns csoport esetében milyen a képzés típusának megoszlása. Két hipotézis állítható fel: 1) a legszegényebb társadalmi hátterű diákok egyaránt fellelhetőek mindegyik képzési típusú osztályban, míg a legfelsőbb réteg gyermekei nem. 2) Az osztály típusa (és ezen keresztül az iskola) erősebben befolyásolja a magas társadalmi presztízzsel rendelkező szülők gyermekeinek gondolkodását a cigányokról, mint a szegényebbekét. Az első hipotézis igaznak bizonyult (8. táblázat): az alacsony társadalmi állású diákoknak szinte pontosan ugyanakkora része jár gimnáziumi, szakközépiskolai vagy szakmunkás osztályokba. Ezzel szemben a tehetősebb családból származó serdülők háromnegyede gimnáziumi oktatásban részesül.
A képzés típusa és a társadalmi állás viszonya
Társadalmi állás-index
|
Szakmunkás
|
Szakközépiskola
|
Gimnázium
|
Összesen
|
| Alacsony | ||||
34,3%
|
34,5%
|
31,2%
|
100,0%
| |
| Közepes | ||||
20,3%
|
35,4%
|
44,3%
|
100,0%
| |
| Magas | ||||
6,7%
|
19,8%
|
73,5%
|
100,0%
|
Az osztály típusa a regresszió-elemzés alapján az alacsony társadalmi állású gyerekek cigányokhoz való viszonyára nincs hatással, ezzel szemben a magas társadalmi állású szülők gyermekeire igen. Az interakcióra vonatkozó hipotézis szerint a cigány osztálytárs jelenlétének növelnie kell a toleranciát. A 10. táblázat alapján a hipotézis egy bizonyos pontig igazolódni látszik, ám a három vagy afölötti cigány osztálytárs felett csökken az elfogadás. Ez arra a kérdésre ad választ, hogy mi a feltétele annak, hogy az osztályban növekedjék az elfogadás mértéke a cigánysággal szemben. Ezek szerint tehát nem elegendő a cigány osztálytárs jelenléte, hanem a nevelőmunka során (leginkább az osztályfőnöknek) hangsúlyt kell fordítania a tudatos toleranciára nevelésre az osztályban. Az osztályfőnökökkel készült kérdőív egyik kérdése a kérdezett pedagógus cigányokhoz való viszonyát kívánja feltárni.[13] A vizsgálatból kiderült, hogy minél több cigány diák van az osztályban, az adott tanár annál elfogadóbb (e kérdés alapján) a cigányokkal, ám mindhiába: azokban az osztályokban, ahol több cigány osztálytárs van, előítéletesebbek a gyerekek és ezen az iskola – jelenlegi állapotában –, úgy tűnik, nem tud segíteni.
A leendő tanárok többsége előítéletes
2001. november 27.Az országgyűlési biztos hivatala által 21 pedagógusképző főiskolán lefolytatott kutatás során azt vizsgálták, hogyan érvényesülnek a kisebbségek kulturális, oktatási jogai a felsőoktatásban. A felmérés kitért az oktatást befolyásoló szubjektív körülményekre is, hogy például a leendő tanárok miként vélekednek a roma tanulókról, oktatásukról és mennyire felkészültek ebben a témában.
A kérdőívekre válaszoló 447, többségében végzős leendő tanárok négyötöde nem akar olyan iskolában tanítani, ahol sok a roma gyerek. A kutatók szerint a vizsgált hallgatók 14 százaléka határozottan kirekesztő, akiknek a kifejezésmódjukban agresszív elemek, fajgyűlöletet tükröző nézetek is megjelentek. Az előítéletesek csoportja 38,5 százalék, akik ellenséges érzelmek és indulatok nélkül tudomásul veszik az "együttélés kényszerét", de a cigány kisebbség tagjait nem tekintik egyenrangú félnek. Az enyhén előítéletesek csoportja 36,5 százalék, és csak a hallgatók 7,4 százaléka alkotja a teljesen előítélet-mentes, nyitott és toleráns pedagógusjelöltek csoportját.
Az ombudsman kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem szándékuk a pedagógus társadalom megbélyegzése, a felsőoktatás felülvizsgálatára azonban szükség van. Kaltenbach egyebek mellett kezdeményezte, hogy az Oktatási Minisztérium vizsgálja felül a tanárképző intézmények kisebbségekkel kapcsolatos szakanyagait, valamint azok tanításának körülményeit, továbbá azt javasolja a tárcának, hogy hozzon létre egy roma szakértőkből álló "utazó csoportot", akik oktatóként segítséget nyújthatnának a témában kevésbé járatos egyetemeknek és főiskoláknak.
Galyas Gyula, Roma Sajtóközpont,
www.romapage.hu
Más szocializációs ágensek
A tv-nézés gyakorisága a vizsgálat alapján az intoleranciát valószínűsíti (9. táblázat), míg az Internet használata éppen megfordítva: minél többet tölt el az illető serdülő a hálón, úgy tűnik, annál elfogadóbb a magyarországi romákkal szemben. Mielőtt azonban a televízió úton-útfélen való ifjúság-romboló hatására kezdenénk gyanakodni, kiderül számunkra, hogy a szülők iskolai végzettségének növekedtével csökken a televízió előtt eltöltött órák száma és nő az internet-használat ideje.
A televíziózás és a romák iránti attitűdök közötti összefüggés
Mennyit tévézel?
|
Cigányokhoz való viszony
|
Hetente egyszer
|
4,79
|
Csak hét végén
|
2,77
|
Hetente többször
|
2,29
|
Naponta
|
2,10
|
Naponta több órát
|
-2,26
|
9. táblázat
[1] Erről további olvasmány található Tomka Miklós A cigányok története című írásában, mely Szegő László Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak? könyvében jelent meg, 1983-ban.
[2] H. J. Gans felhívja a figyelmünket arra, hogy a társadalom a szegények egy csoportját érdemtelennek minősíti: e csoportok fontos szerepet töltenek be a társadalmi normák fenntartásában, közvetlen munkaalkalmat teremtenek a középosztály számára (szociális munkások, pszichológusok, rendőrök, börtönőrök stb.).
[3] A legtöbb embernek nagyon nehéz beleéreznie magát az előítéletekkel sújtottak helyzetébe. Megnyugtató azt gondolniuk, hogy a megbélyegzett személy vagy csoport végső soron maga tehet arról, hogy előítélet célpontja. Az emberek hisznek abban, hogy a világ “igazságos hely”, ahol gonosz elnyeri végső büntetését.
[4] Szociálpszichológiai probléma, hogy egyáltalán csoportról van-e szó.
[5] Ebben a témában számos cikk íródott. A szakmában a legismertebb a Kemény István–Havas Gábor, illetve a Szelényi Iván–Ladányi János közötti vita (Kritika,1997. december)
[6] Kovalcsik Katalin népzenekutató szóbeli közlése alapján.
[7] A pusztán gimnáziumra, szakmunkásképzőre és szakközépiskolára való bontás nem alkalmas az előítéletek kialakulásának megértésére: egyes gimnáziumok, szakközépiskolák között hatalmas különbség lehet a képzés színvonala, a presztízs, illetve a szülők társadalmi háttere tekintetében. Ráadásul mind több gimnazista cigány diák van Magyarországon, akiket viszont valószínűsíthető, hogy a környezet (tehát például az osztálytársak) kevésbé észlel cigánynak.
[8] A kérdőív egyik kérdése azt kívánta megtudni, milyen arányban nem dolgozna együtt vagy nem szívesen ülne egy iskolai padban a kérdezett erdélyi magyarokkal, arabokkal, kínaiakkal, magyarországi németekkel, cigányokkal, zsidókkal. (p: 202.)
[9] A szociálpszichológia által feltárt észlelési jelenség: kisebbségek tagjai által elkövetett cselekedeteket könnyebben észreveszünk, maradandóbb emlék marad bennünk azokról.
[10] A homoszexuálisokhoz való viszonyt firtató kérdésblokkban nem kérdeztünk rá arra, hajlandó-e a válaszadó házasságot kötni homoszexuális fiatallal.
[11]Bogardus társadalmi távolság skálája többek között arra kérdez rá, hogy elfogadná-e a kérdezett, hogy az adott csoport tagja munkatársa, illetve klubtársa legyen. (Allport, 1999: 71.)
[12] Kelemen Ágnes (1999) vizsgálatában 34 itemmel mérte cigányokhoz való viszonyt, s megállapítja, hogy a klasszikus Bogardus-skála nem adaptálható változtatások nélkül egy magyarországi vizsgálathoz.
[13] Mennyire ért Ön egyet azzal a kijelentéssel, hogy a “magyarországi cigányságért többet tett a magyar állam, mint a cigányság önmaga”? (A válaszlehetőségek –2-től – nagyon nem ért egyet – +2-ig terjedtek.) Tehát minél magasabb pontértéket adaz adott osztályfőnök, annál elutasítóbb a cigányokkal szemben.
