Múltunk, 2008/1. | 257–272 257
FEITL ISTVÁN
A cigányság ügye a napirendrôl lekerült
Elôterjesztés az MDP Politikai Bizottsága számára 1956 áprilisából
Egy állambiztonsági dokumentumban megôrzött vicc szerint a rendszer
a cigányok káderezését is megkezdte. A vizsgáztató bizottság egyenként
hívja be az elôszobában összecsôdült izgatott cigányokat. Behívják az
elsô cigányt és felteszik az elsô kérdést:
– „Kik a mi szüleink?”
– „Ádám és Éva” – volt a válasz.
Lehordják a cigányt, hogy nem volt elég szorgalmas és még mindig a
régi világ emlékeibôl él. Azután goromba szavak kíséretében kitessékelik
az ajtón.
Behívják a második cigányt, neki is felteszik a kérdést:
– „Kik a mi szüleink?”
– „Ázs a dicsôséges Stálin az édesanyánk, és a jóságos Rákosi elvtárs
pedig az idesapánk.” – volt a cigány válasza.
A káderezôk meglepôdtek a válaszon és az egyik megkérdezi a cigánytól,
mondván:
– „Te csak azért adtad ezt a választ, mert amikor a társad bent volt
a szobában az imént, biztos hallgatóztál.”
– „Nem hallgatóztam én elvtárs. Nem én. Hát haljanak meg a szüleim,
ha hallgatóztam…!”1
Minden bizonnyal nem a fenti vicc volt az oka annak, hogy a Magyar
Dolgozók Pártja megalakulása után hosszú éveken keresztül oda sem
hederített a cigányság egyre súlyosbodó gondjaira. Nem lenne meglepô,
ha e számkivetett szubtársadalom tagjai mély megvetéssel tekintettek
volna Rákosi Mátyásra és Sztálinra. Legtöbbjük azonban ki sem léphetett
a politikailag névtelenek világából. Ezen még az sem változtat, hogy
1 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, K-töredék 16. doboz, 82. tasak 1952–1953.
FEITL ISTVÁN
A cigányság ügye a napirendrôl lekerült
Elôterjesztés az MDP Politikai Bizottsága számára 1956 áprilisából [ ]
258 romapolitikák
a legújabb vizsgálatok cigányok szórvány részvételérôl tanúskodnak az
1956-os felkelésben.
Az MDP Politikai Bizottsága hét néma év után 1955. december 29-én
vetette fel elsô ízben, hogy tárgyalni kell a cigánykérdésrôl, egészen pontosan
1956. március 15-én; ámde a testület úgy döntött, hogy ez maradjon
ki az elsô negyedéves munkatervbôl és helyette a nemzeti kisebbségek
helyzetével foglalkozó napirendet tárgyalják meg.2 Nincs kizárva,
hogy ebbe beleértették a cigánykérdést is, de ezt pontosan nem tudjuk.
A nemzetiségi kérdés 1956. április 5-én napirendre is került, de a testület
idô hiányában nem tudott foglalkozni vele.3 A cigányság sorsa mint önálló
téma 1956. április 19-én megint csak bekerült a PB második negyedéves
munkatervébe, egész pontosan annak végére, június 28-ra, Javaslat
a cigányság helyzetének megjavítására címmel.4 Csakhogy mire a nyár
elérkezett, a dolgok alaposan felborultak – elsôsorban egy elôre nem látott
moszkvai út és az erôsödô politikai válság miatt. Június 28-án Rákosit
már csak az MDP Központi Bizottságának június 30-i ülése foglalkoztatta:
az, hogy a szovjetek támogatják-e ôt, megerôsítheti-e pozícióit a párton
belül. Egy hónap múlva Rákosi Mátyást már nem az MDP elsô titkáraként
„gyógykezelték” Moszkva mellett – a leváltása utáni és az októberi
napok elôtti utolsó munkatervbe aztán már nem került bele a cigányság
ügye. A Gerô-féle vezetés merôben más kérdéseket helyezett elôtérbe.5
Nem tudjuk pontosan, kinek az ötlete volt, hogy megpróbálják legmagasabb
szinten rendezni a cigányság ügyét. Egy körben talán összekapcsolódott
a nemzetiségi kérdéssel, így a jugoszlávok felé tett gesztusként
vált és maradt 1955 után még 1956-ban is fontos. A nemzetiségi
téma a PB elé is került, amely 1956. május 4-én határozatot hozott a
magyarországi nemzeti kisebbségek közötti politikai, oktatási és kulturális
munka feladatairól.6
Visszatérve a cigányügyre: az 1955. végi döntést követôen megindult
a munka az apparátusban. Az Adminisztratív Osztály és a Tudományos
és Kulturális Osztály elôkészítô anyagokat kért az állami szervektôl.
A rövid határidôk következtében nem volt lehetôség alaposabb vizsgálatokra.
A Népmûvelési Minisztérium mégis kiküldött három megyébe
2 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) M-KS 276. f. 53/263. ô. e.
3 MOL M-KS 276. f. 53/279. ô. e.
4 MOL M-KS 276. f. 53/281. ô. e. Elôadónak Czinege Lajos, az Adminisztratív Osztály vezetôjét jelölték meg.
5 MOL M-KS 276. f. 53/297. ô. e.
6 MOL M-KS 276. f. 53/284. ô. e. Közli: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai. 1948–1956. Fôszerk.: IZSÁK
Lajos. Szerk.: HABUDA Miklós, RÁKOSI Sándor, SZÉKELY Gábor, T. VARGA György. Napvilág Kiadó, Budapest,
1998. 409–415.
Feitl István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 259
brigádokat (Szabolcsba, Borsodba, Baranyába), más megyékbôl jelentéseket
várt, illetve a látókörében lévô három olyan személytôl, aki a
cigánykérdéssel valamilyen módon foglalkozott, javaslatokat kért.7
Szigorúan titkos minôsítésû átfogó tervezet érkezett a pártközpontba a
BM Országos Rendôrkapitányságától is.8
Milyenek voltak ezek az elôzetes anyagok? A cigányság létszámát illetôen
bizonytalanság uralkodott: 100 000–150 000 közöttire becsülték,
amibôl az itt közölt hivatalos elôterjesztés a 120 000–130 000-es számot
fogadta el.
Az elôzetes anyagokban nyomban felvetôdött a kérdés: a cigányságot
nemzetiségnek tekinthetjük-e? Nyelvileg nem egységes társadalmi rétegrôl
volt szó, megkülönböztettek csak magyarul, illetve magyarul és románul,
továbbá magyarul és cigányul beszélô csoportokat. Az elôkészítô anyagok
ennek leírásában odáig jutottak el, hogy a románul beszélôk között
oláh cigány nyelvjárásokat, a cigányul beszélôk között pedig különbözô
kárpáti cigány nyelvjárásokat említettek. A kulturális egynemûséget illetôen
az egyik anyag szerzôje leszögezte, hogy a „cigányság ôriz ugyan
bizonyos sajátos – jelentôs részben igen értékes – népi hagyományokat,
de ez annyira primitív [sic!], hogy a magyarság és a magyarországi nemzetiségek
mai kultúrképén belül teljesen háttérbe szorul. Öntudatos cigányértelmiség,
amely a hagyományos cigánykultúra felemelését, továbbfejlesztését
szorgalmazná, nincsen.” Így arra a megállapításra jutott, hogy
a különbözô csoportok között mind nyelvileg, mind a hagyományok,
mind az életmód szempontjából lényeges eltérések vannak, amihez területi
széttagoltság járul. Ennek következtében a cigányságot nem lehet
nemzetiségnek tekinteni. De akkor minek? Az ORFK anyaga egy sajátos
kifejezést használt: a „külön néptöredék” elnevezést, amelyet részletesen
nem fejtett ki, de azt a következtetést levonta, hogy a jelentkezô problémáikat
nem szabad összehasonlítani a nemzetiségekével, teljesen másként
kell kezelni.
Mind a Népmûvelési Minisztérium, mind az Országos Rendôrkapitányság
elôterjesztése kimondta, hogy igen hosszú idôszak mulasztását
kell pótolni. Bár 1945 után voltak próbálkozások a cigányság ügyének
intézményes kezelésére, ezek a fordulat éve után lekerültek a napirendrôl,
és a gondokat vagy rendészeti, vagy közegészségügyi, vagy népmûvelési,
tehát szektoriális kérdésként intézték. Hogy ez mennyire nem hozott
7 Dr. Galambos Lajos városi orvostól Balassagyarmatról, Pap Arzén iskolaigazgatótól Helyôkeresztúrról és
Orsós Jakabtól Geléházáról.
8 Az anyagokat lásd MOL M-KS 276. f. 91/85. ô. e.
260 romapolitikák
eredményt, azt az analfabetizmus felszámolására indított kampány
kudarca jól érzékelteti. „A pedagógusok bekapcsolásával próbáltuk ezt
a kérdést megoldani – olvasható a Népmûvelési Minisztérium anyagában
–, azonban ez nem sikerült, mivel nagy volt a lemorzsolódás. Hibája
volt a munkának, hogy nagy nyomással szervezték (sok helyen rendôri
szervek bekapcsolásával). A pedagógusok részérôl is tapasztaltunk visszahúzódást.
Ezután 2 hónapos tanfolyamokat szerveztünk, ahol írni-olvasni
tudó cigányokat megtanítottunk analfabétákat oktatni. Ezeket az embereket
a Minisztérium fizette és az volt a feladatuk, mivel ismerik a cigányok
nyelvét és szokásukat, tanítsák meg ôket írni és olvasni. Bizonyos
fokig volt eredménye, de egy pár hónap múlva otthagyták ezt a területet
és visszamentek zenekarokba muzsikálni. A legtöbb cigánylakta területen
folytak ilyen tanfolyamok. Az erôszakos szervezéseken kívül bizonyos
juttatással csalogatási módszereket is alkalmaztak. Pl. Felsôtárkányban
az MNDSZ egy-egy öltözet ruhát ígért annak, akik megtanulnak írni,
olvasni. Ennek ellenére a 20-ból 8-an végezték el a tanfolyamot.
1952–1953-ban még szerveztünk analfabéta-tanfolyamokat, azután
teljesen elhanyagoltuk. Nemigen foglalkoztunk egyéb kulturális problémákkal
sem. Pedig azok, akik megtanultak írni-olvasni, elsôk voltak
a munkavállalásban. Az a réteg, amelyik a katonaságtól hazajött, azok
is igyekeztek munkához látni.”
A cigány lakossággal szembeni rossz, kíméletlen, sôt embertelen bánásmódra
a közölt dokumentum is hoz példát, amely a rendôri vagy
erôszakos közegészségügyi fellépésekben nyilvánult meg, ugyanakkor a
helyzetet tovább rontotta, hogy a szinte minden egyéni termelô tevékenységgel
szemben türelmetlen gazdálkodási mechanizmus a hagyományosan
egyéni, olykor házaló, szabadon kereskedô kisipari, kiskereskedô
foglalkozásokat tiltotta, helyenként üldözte, és így sokakat megfosztott
kenyérkereseti lehetôségétôl.
Ez kétségtelenül rontotta a magyar és a cigány lakosság viszonyát. Az
említett minisztériumi anyag meglehetôs közvetlenséggel és konkrétsággal
így ír errôl: „Vannak viszont olyan községek, ahol nem emberként
kezelik ôket. Több helyen tapasztaltuk, hogy állami gazdaságokban, termelôszövetkezetekben
nem munkateljesítmény alapján fizetik, hanem
becsapják ôket. Sok helyen (Girlándfa, Ocsárd) nem veszik be a termelôszövetkezetbe.
Felsôzsolcán a fogságból hazatért katona nem kapott
házhelyet, mert cigány, Heves megyében a földosztás során nem kaptak
sem földet, sem házhelyet. Felsôzsolcán a sokgyermekes családanyákat
nem terjesztik fel jutalomra. Érpatakon kaptak ugyan házhelyet, azonban
a gazdát kifúrták a faluból. Sajókazán a párttitkár javaslatára széttúrFeitl
István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 261
ták putrijukat, így az erdôbe voltak kénytelenek szorulni. Felsôzsolcán
az árvízkárosult cigányokat nem segítették. Helyôkeresztúron a lakótelepükön
saját pénzükön kutat fúrattak, de villanyt már nem tudtak bevezetni,
mert a tanács azt megakadályozta. Nem tudtak a házukra cserepet
szerezni, hiába volt pénzük.”
Az elôítéletek egyrészt régrôl, a háború elôttrôl öröklôdtek, másrészt
– mint a következô dokumentumrészlet ábrázolja – az egyre rosszabb
anyagi helyzetbe került cigányok által okozott bûncselekmények visszahatásaként
maradtak fenn, sôt erôsödtek tovább. A rendôrségi anyag a
szegénység és a bûnözés összefüggését így mutatta be: „A cigányság tömegei
anyagilag a legnagyobb nyomorban élnek. Lakásviszonyaik nyomorúságosak.
Hasonlóak egészségügyi viszonyaik is… Hitvány vályogkunyhókban
szorong gyakran 10–12 ember. Sok helyen földbe ásott,
hevenyészett tetôvel ellátott veremben élnek. Rendszerint a falu végén, az
ún. cigánysoron vagy a falun kívül, erdôszélen laknak. A községek által
rendelkezésükre bocsátott házhelyek rendkívül kicsinyek, 8–10 cigányputri
épül fel egy akkora telken, amekkorára általában egy falusi lakóház
épül. Táplálkozásuk sanyarúságos. A gyerekek hónapokig nem látnak
tejet, zsírtalan ételeket készítenek, tisztálkodási lehetôségük nincs,
a cigánytelepeken árnyékszékek pl. nincsenek. Érthetô, hogy különösen
a tbc., a vérbaj és a trachoma igen elterjedt közöttük. Magas a csecsemôhaladóság
is. Egyes cigánytelepeken gyakoriak a járványok (pl. flekktífusz).
[…] számos községi orvos véleménye szerint a cigányok között
alig van egészséges ember. A cigányság, nem tudván gazdaságilag kiemelkedni
nyomorúságos életviszonyaiból, minimális létfenntartása biztosításához
gyakran szereplôje kisebb-nagyobb bûncselekményeknek, mezei
lopásoknak, kamrafeltöréseknek stb. Ezek tipikusan cigánybûncselekmények.
Nyáron a mezei lopások, télen a súlyosabb kriminalitású cselekmények,
a betöréses lopások általánosak. Nem tapasztalható pl. az,
hogy a cigányok a lopott élelmiszerekkel üzletelnének. Családjukkal
együtt elfogyasztják a lopott élelmet. Az ún. erôszakos bûncselekmények
között olyan indulati jellegû bûncselekmények általánosak közöttük,
amelyek primitív életfelfogásukból, fejlett indulati ösztöneikbôl és
a cigányszokásokból (pl. bosszú) fakadnak. Az élet elleni bûncselekmények
körében gyakori az egymás közötti verekedés, melynek nemritkán
haláleset a következménye. Ilyen bûncselekmények elôfordulnak olyan
esetben is, amikor pl. lopás közben megzavarják ôket.”
Az anyag leszögezi: ott, ahol a cigányság munkafeltételei adva vannak,
megszûnôben van bûnözésük. A rendôri megelôzôtevékenység ezért
mindenütt a munkához segítést írta elô.
262 romapolitikák
Mindkét elôterjesztés a megoldás lehetôségeit keresve olyan helyzetképet
igyekezett adni a cigányságról, amely szemben állt a második világháború
elôtti, fôként faji alapú megközelítésekkel. A Népmûvelési
Minisztériumnál érezhetô viszont egyfajta kívülálló, kulturális magsabbrendûségi
tudat. „A közöttük uralkodó társadalmi viszonyok is elmaradottak.
A nôk megbecsülésérôl vagy egyenjogúságáról alig beszélhetünk.
Megtaláljuk náluk az ôsi életmód maradványait. Vannak települések,
ahol még mindig vajdákat választanak. A vajda hozza a törvényeket, ô
szabja a büntetéseket is. Laza az erkölcsi felfogásuk is. Vannak közülük
sokan, akik vadházasságban élnek, de van arra is példa, hogy a férfinak
több felesége van. Pl. Cigándon egy prímásnak 3 felesége és 16 gyermeke
van. Nem ismeretlen elôttük a csoportházasság sem. 13–14 éves korban
a lányok már férjhez mennek, sokszor az iskolapadból.” Az anyag a továbbiakban
az iskolához való ambivalens, olykor elutasító viszonyról
értekezett, de ezt nem kötötte össze a kultúra iránti igénytelenséggel, ellenkezôleg,
kiemelte, hogy a fiatalok olykor nagyfokú érdeklôdést mutatnak,
különösen a film, a zene és tánc iránt. A rendôrségi elôterjesztés ezt
így folytatta: „…természetes intelligenciájuk, gazdag kedélyviláguk,
gyors felfogóképességük olyan adottságok, amelyek megfelelô alapot jelentenek
ahhoz, hogy a cigányság megfelelô állami kulturális támogatás
mellett kibontakoztathassa kulturális értékeit.
Ma még az a helyzet, hogy a cigányok javarészt írástudatlanok. A korszerû
kultúra csak sokszor áttételeken keresztül, gyakran eltorzulva kerül
el hozzájuk, és nem válik életük szerves alkotóelemévé. Részben ôsi
cigány, részben szláv és magyar népi hiedelmekbôl, babonákból kialakult
primitív hitviláguk nagyrészt ma is eleven.” Az anyagból ugyanakkor
világosan kiderül, hogy az iskolába járást a családi létfenntartás, a tanulást
a lehetetlen lakáskörülmények rendkívül megnehezítik, a változásnak
szinte leküzdhetetlen akadályozói.
Ami a gazdasági helyzetüket illeti, az anyag készítôje egyfelôl kiemelte,
hogy a cigányság a hagyományos foglalkozások mellett nyitott más munka
elvégzésére, ugyanakkor alacsony iskolázottsága miatt csak alantas
munkát tud vállalni, és gyakran kerül hátrányos helyzetbe. Ez kisebbrendûségi
érzést kelt a cigány emberekben, s inkább elmenekülnek,
otthagyják a munkahelyüket, semmint segítségért folyamodnának. Ez
viszont rossz véleményt szül a munkaadóknál, ami aztán késôbb foglalkoztatásuk
ellen hangolja ôket. Egy idô után azok is elkedvetlenednek,
akik szeretnének segíteni, mert értelmetlennek látják fáradozásukat.
A szociális intézkedések ezt a sajátos helyzetet nem orvosolják. „Elôfordult
– különösen azokban a falvakban, ahonnan svábokat kitelepítetFeitl
István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 263
tek –, hogy házadományozásban részesültek a cigányok. Sokfelé hallani
azt a véleményt, hogy a cigányok gyakran nem bizonyultak méltónak
arra, amit kaptak. Összepiszkították, tönkretették a kapott házakat, a
gerendákat elfûtötték, az ingó felszereléseket elkótyavetyélték. Természetes,
hogy azok, akiknek segítôkedvét szegte ez a magatartás, összefüggésekbôl
kiragadva ítélik meg a történteket. Nyilvánvaló, hogy a rendes
ház nem tud máról holnapra új embert formálni abból, aki nemzedékek
hosszú során át kialakult hagyományok erejénél fogva egy primitív, társadalmon
kívüli életformában nôtt fel. A gazdasági alapok tervszerû
megteremtése nélkül semmiféle állami kedvezménnyel nem lehet elôrehaladni
a cigánykérdés megoldásában.”
Milyen megoldási javaslatok fogalmazódtak meg ezek után?
Mielôtt rátérnék erre, szólni kell egy harmadik szereplôrôl, aki az említett
egyéni szakértôi körbe tartozott, és orvosként javaslategyüttest tett
a megoldásra.9 Elképzelése jól mutatta a háború elôtti nézetek tovább
élését 1945 után: örökléstani tényezôk meglétébôl indult ki, amelyeket
„környezethatás módosíthat”. „Humánus” módon elvetette a hortobágyi
koncentrációs és munkatáborokba gyûjtés, avagy a generális sterilizáció
– mások által ekkor is képviselt – gondolatát. Saját elgondolása a
következô volt: „A munkakerülô, nyomortanyákon élô cigány családok
gyermekeit születésüktôl 15 éves korukig az 1901. évi VIII. és XXI. tc.
és az 1/1903. BM. rendelet szerint erkölcsileg és anyagilag elhagyottá
kell nyilvánítani, az állami gyermekmenhelyek kötelékében részben külön
e célra létesített nevelô intézetekben, részben erre a célra jelentkezett
és kiválogatott nevelôszülôknél nevelni, hajlamuknak megfelelô
munkára tanítani és 15 éves koruk után különbözô munkahelyeken elhelyezni
és a szociális és munkaügyi felügyelôségek további gondozására
és felügyeletére bízni.” A terhes cigányanyákat gyermekmenhelyeken
kell elhelyezni és 14 hónapi munkára kényszeríteni. Annak a családnak,
amely jó útra tért, kívánságára vissza lehet adni a gyermekét. A fiatalokat
a szerzô munkába állította volna ipari és bányavidékeken, erdôgazdaságokban,
építkezéseken. A helyükön maradóknak telkeket adományozott
volna, azon házépítésre kötelezte volna és háziipari tevékenység
végzésére késztette volna a családokat azzal, hogy a termékeket a szövetkezetek
kötelesek értékesíteni.
A két minisztériumi javaslatra szerencsére nem hatott az ilyen szemlélet
és tervek, és a politikai bizottsági elôterjesztésben sem tapasztalhatjuk
9 Dr. GALAMBOS József: A cigánykérdés megoldása. Népegészségügy, 1947/36. A kérdésre lásd Bársony
János tanulmányát a Múltunk e számában.
264 romapolitikák
nyomát. A Népmûvelési Minisztérium a házhelyjuttatást és a munkaalkalom-
teremtést helyezte az elsô helyre. Felvilágosító munkával szerette
volna megnyerni a cigányokat, s egyben eloszlatni a cigányellenes elôítéleteket.
A felvilágosító tevékenységet a különbözô cigány rétegeknek megfelelôen
differenciáltan képzelte, például úgy, hogy a zenészeknek zenei
tanfolyamokat szerveznek. E naiv elképzelésnél jóval átgondoltabb javaslatot
tett az Országos Rendôrkapitányság. Mindenekelôtt leszögezte,
hogy az erôszakos, adminisztratív módszereket kerülni kell. Ez ugyanakkor
nem jelentheti azt, hogy nem lépnek fel a bûnözôkkel és a bûnözéssel
szemben, vagy hogy elmulasztják a rendszeres orvosi ellenôrzést, az iskoláztatás
betartásának ellenôrzését. Az intézkedések kidolgozásánál a legmesszebbmenôkig
figyelembe kell venni a helyi körülményeket. Külön
kiemelte az anyag a türelem jelentôségét. Országosan ki kell építeni a
kisipari szövetkezeteket azokban a szakmákban, amelyeket a cigányság
maga is mûvel (kosárkötô, seprûkészítô, vas- és fémmûves, vályogvetô,
famegmunkáló stb.). A szövetkezetek kapjanak állami nyersanyagellátást,
hiteleket, megrendelést. Lehetségesnek tûnt továbbá az állattenyésztés
ugyancsak szövetkezetekben, illetve az állandó foglalkoztatás erdôgazdaságokban
vagy a MÉH-telepeken. Az anyag készítôi határozottan
állást foglaltak az erôszakos telepítések ellen, és szerény lakásépítési lehetôséget
helyeztek kilátásba. Felvetették az anyanyelvi oktatás lehetôségét,
hangsúlyozva a napközik szerepét, valamint népi együttesek alakítását,
a „jó példák” népszerûsítését, a sajtó és az értelmiség figyelmének
felkeltését, mint ami mind-mind hasznos lehet. Hangsúlyozták: a komplex
feladatok megoldásához szinte valamennyi állami fôhatóság és tanácsi
szervezet munkájára, összefogására szükség volna. Mivel nem volt
olyan hivatalos szerv, amely a cigányság kérdéseivel foglalkozott, a legfontosabbnak
az látszott, hogy a kormány fennhatósága alatt egy önálló
országos cigányfórumot vagy bizottságot hozzanak létre, amely koordinálná
a többi szervezet tevékenységét. Ezt egészítené ki a megyei, illetve
helyenként a járási cigány-elôadói hálózat. A cigánysággal kapcsolatos
tudományos kutatómunka megszervezése is az országos szerv feladata
lehetne. A javaslat megfogalmazta a miniszteriális szervek feladatait, különösen
a Honvédelmi Minisztériumét, amelyre jelentôs szerep hárulna
nemcsak az analfabetizmus felszámolásában, de a szakmatanulásban is.
A politikai bizottsági elôterjesztésbe is átsugárzott ez a segítô, optimista
beállítottság. Készítôi lehetségesnek tartották a még kiterjedtebb szervezeti
kereteket – átvették például az államilag támogatott kisipari szövetkezet
gondolatát –, ugyanakkor nem vetôdött fel az önálló iparos-kereskedô
tevékenység nagyobb tolerálásának vagy akár támogatásának lehetôsége.
Feitl István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 265
Szerepel a munkalehetôségek bôvítése, a szerény, kedvezményes lakásépítési
és telekjuttatási terv, és még a helyi segítô társadalmi munkát is
kilátásba helyezték. Ugyanakkor továbbra is szigorú és diszkriminatív
rendôri intézkedéseket tartottak szükségesnek: különösen a vándoripari
és a lótartási engedélyek megtagadása, a cserekereskedelem, a faluzás elleni
fellépés jelentett volna súlyos egzisztenciális megszorítást. Az elôterjesztés
készítôi a szövetkezeti és állami munkavállalástól biztos megoldást vártak;
e kettôt helyhez kötéssel és ellenôrizhetôséggel kívánták összekapcsolni,
vagyis szemléletileg nem tudtak szabadulni az ötvenes évek általános, a
lakosságot általában is sújtó béklyóitól. Végül, ami az oktatási programot
illeti, az helyesen hangsúlyozta a napközi otthonok fontosságát. Feltûnô,
hogy olyan mondat is belekerült az elôterjesztésbe, amely egyes helyeken
megengedhetônek tartotta az anyanyelvi tanulás lehetôségét.
A javaslat azonban papíron maradt, a munka az irattárba került. Pedig
ha döntés születik róla, szemléletváltást indított volna el: egy olyan szemléletet
honosíthatott volna meg, amelyre ekkor inkább csak elvétve találni
példát Magyarországon. Ilyen volt mondjuk Kálmán András 1946-os,
a Társadalmi Szemlében megjelent rendkívül humánus tanulmánya.10
Ma is különös, hogy egyes miniszteriális alkalmazottakban az ötvenes
években is megvolt ez a fajta, mondhatjuk progresszív gondolkodás, és
csak egy intenció kellett, hogy megfogalmazzák. Ámde a kor diktatórikus
szocializmusának ideológiai paradigmája, a kispolgár-ellenesség, a
legapróbb, legszerényebb magánvállalkozás létezését is ellenszenvvel és
rosszindulattal figyelô szemlélet folytán az elôkészítést végzôk nem ismerték
fel (vagy nem merték felismerni) az egyéni vállalkozásokra építô,
azt támogató kitörési lehetôségek jelentôségét. Pedig ebben az idôszakban
még volt ennek gazdasági realitása. Ez nem jelenti azt, hogy a
támogatásokkal életképessé tett szövetkezetek ne jelentettek volna helyenként
perspektívát, de ez sok kudarccal járó útnak bizonyult volna.11
Ha a Politikai Bizottság határozata megszületik, az minden bizonnyal
hatott volna a Kádár-korszak 1961-es, cigánysággal kapcsolatos határozatának
elôkészítésére is,12 mint ahogy a nemzetiségek között végzett
10 KÁLMÁN András: A magyar cigányok problémája. Társadalmi Szemle, 1946/8–9. 656–658.
11 A cigány kisipari szövetkezetek létesítését egy ideig az 1956 utáni idôszakban szorgalmazták, illetve segítették,
de 1959-tôl károsnak minôsítették. Az 1961-es párthatározat után a téeszekbe igyekeztek ezeket
beolvasztani, de késôbb melléküzemágként sem maradhattak fenn, és a cigány munkavállalók szétszórását
tartották célravezetônek. Lásd erre Sághy Erna tanulmányát a Múltunk e számában.
12 Az MSZMP KB Politikai Bizottságának határozata a cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos
egyes feladatokról. 1961. június 20. A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai.
1956–1962. Kossuth Könyvkiadó, 1964. 497–499.
266 romapolitikák
munkáról szóló 1958. október 7-ei anyagban ez tetten érhetô.13 Az 1959
után induló elôkészítés azonban végül, az 1956-os elképzeléssel ellentétben,
nem az integrációt, hanem sokkal inkább az asszimilációt tûzte
ki célul. Ez más utat jelentett, amely a következô hosszú évtizedekben
bizonyos sikerekhez vezetett. 1989 után azonban kiderült: az eredmények
közel sem tartósak.
Az MDP KV Adminisztratív Osztályának elôterjesztése
a Politikai Bizottsághoz a magyarországi cigánykérdés
rendezésére, 1956. április 9.
Adminisztratív Osztály Szigorúan bizalmas!
Készült 10 pld-ban.
K/11/C/56/1956. Bné.
Javaslat
a Politikai Bizottsághoz
a magyarországi cigány-kérdés rendezésére
Magyarországon kb. 120–130 000 cigány él. Ebbôl mintegy 80–100 000
él a falvakban, illetôleg a falu széli cigánytelepeken, kb. 20–30 000 települt
városokba, kóborló életmódot folytat kb. 7–8000. A cigányság
tömegei – általánosan – rendkívül elmaradott gazdasági viszonyok között
élnek. Az életmód tekintetében vannak bizonyos különbségek a cigányság
rétegei között, azonban még a letelepült és viszonylag fejlettebb
életszínvonalú cigányság életkörülményei is alatta maradnak a lakosság
átlagos életszínvonalának.
A cigánytelepek zsúfoltak, nem ritka, hogy 4–500 négyszögölnyi területen
2–300 ember lakik. Közmûvekkel ellátva nincsenek, a telepeken
túlnyomórészt nincsenek ivóvízellátásra alkalmas kutak, nincsenek árnyékszékek.
A telepek éppen ezért a legelemibb egészségügyi követelményeknek
sem felelnek meg, és melegágyai az idôszakonként visszatérô
járványos megbetegedéseknek.
13 Mind az elôterjesztés, mind a határozat visszautal az MDP KV 1956. májusi határozatára, mégpedig azzal,
hogy helyes volt, csak az 1956 második felében történt események miatt a határozat nem vált eléggé ismertté,
végrehajtására nem került sor, így szükség van felújítására. (MOL M-KS 288. f. 5/97–98. ô. e.)
Feitl István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 267
Életviszonyaikkal összefüggôen igen rossz a cigányság zömének kulturális,
erkölcsi helyzete is. Az analfabéták száma rendkívül magas (kb.
90%), erkölcsi viszonyaikat is az elmaradottság jellemzi, rendezetlen
házassági kötelékekben élnek, gyakori a többnejûség és a vérfertôzés.
A cigányság sok problémát okoz a közbiztonság vonatkozásában is,
egyes bûncselekmény-kategóriákban – mezei, erdei lopások, tolvajlások
– a cigánybûnözés állandó problémát jelent, különösen a falusi lakosság,
illetve rendôri szerveink számára.
A cigányság nagyobb része lényegében a társadalom perifériáján él,
illetve gyakran élôsködik. Rendszeres munkát nagy többségük nem végez,
egy részük a hagyományos cigányfoglalkozásokat ûzi – vályogvetés, drótos
munka, lókupeckedés, szônyegárusítás, teknôvájás stb. –, amihez
erôsen ragaszkodik. Ismeretes azonban már néhány jól mûködô cigány
szegkovács-szövetkezet, cigány termelôszövetkezet; sok cigány dolgozik
építkezéseknél is. Az üzemekben alacsony szakképzettségük és hullámzó
munkakedvük következtében nemigen állják meg a helyüket.
Hátráltatja beilleszkedésüket a rendszeres termelômunkába az a körülmény,
hogy a cigányokkal szemben még mindig erôsen érvényesül az
elzárkózás, a megkülönböztetés, elsôsorban a lakosság részérôl, emellett
egyes állami szervek, gazdasági szervek részérôl is. A közfelfogás
igen jelentôs tényezô, amely gyakran áthághatatlan akadályt képez a
cigányok felemelkedése elôtt. Kétségtelen, hogy a lakosság ellenszenvét
egyes konkrét esetekben jogosan váltja ki a cigányok életmódja, a cigányok
által elkövetett különbözô bûncselekmények. A közfelfogás azonban
sújtja a nagyszámú kiemelkedni vágyó cigánycsaládokat is, akik
ezért újra és újra visszazuhannak a cigányélet mostoha körülményeibe.
A közvélemény hatása gyakran befolyásolja tanácsszerveinket is, sôt
egyes pártszerveket is (Tolna megye). Egyes helyeken a lakosság tiltakozása
miatt a cigánycsaládok nem költözködhettek megfelelô lakóházakba
(Mátészalka, Tiszalök). Vannak olyan példák is, melyek azt mutatják,
hogy egyes állami szervek nem veszik emberszámba a cigányokat, és
megalázó, embertelen módszereket alkalmaznak velük szemben (pl. a
bátaszéki eset, ahol januárban életkorra való tekintet nélkül, meztelenre
vetkôztetve tartottak egészségügyi vizsgálatot rendôri fedezet mellett,
közben lépten-nyomon megalázták ôket).
Egyes párt- és állami szervek, megyeitanács-szervek napirendre tûzték
a területi cigányproblémák kérdését, és intézkedéseik arra irányulnak,
hogy a cigányság segítséget kapjon rendkívüli elmaradottságának leküzdéséhez.
Házhelyeket osztottak ki a cigánycsaládok részére, megszervezték
a lakosság társadalmi támogatását (pl. Gáva község, Szabolcs m.)
268 romapolitikák
a cigányok házépítkezésének elômozdítására. Egyes körzeti orvosok átlagon
felüli áldozatkészséggel támogatják a cigányügyet, hasonló segítôtevékenységet
fejtenek ki a rendôri szervek egyes vezetôi is. Azokon a
helyeken, ahol a párt- és az állami szervek már megtették e téren az elsô
lépéseket, mutatkoznak az eredmények, javulnak a cigánycsaládok életviszonyai,
rendezettebb gazdasági, kulturális körülmények között élnek.
Azok a funkcionáriusok és becsületes szakemberek, akik tevékenységük
során közel kerültek a cigánycsaládokhoz, tapasztalták, hogy a cigányságban
igen sok értékes tulajdonság rejlik, jelentôs részük tehetséges, fogékony
ember. A hagyományos cigányfoglalkozások egy része sikerrel
fejleszthetô és felhasználható a lakosság szükségleteinek kielégítésére.
A cigánykérdés megoldása hosszadalmas és szívós munkát igényel,
úgy a párt, mint állami és társadalmi szervek részérôl. Kiemelésük évszázados
elmaradottságukból jelentôs feladat, ezért megoldásul az alábbiakat
javasoljuk:
1.AMinisztertanács szervezetén belül – átmeneti idôszakra – olyan szervet
kell létrehozni, amely a cigánykérdés megoldására irányuló gyakorlati
intézkedéseket központilag irányítja, koordinálja. Ugyancsak a megyei
tanácsok végrehajtó bizottságai keretében külön cigánycsoport szervezendô
– elsôsorban a cigányokkal sûrûn lakott megyékben –; ahol a
csoport létesítése nem indokolt, önálló elôadó foglalkozzon a cigányügyek
intézésével. A járásokban hasonló szervezeti megoldás szükséges.
A községekben a végrehajtó bizottság egy tagját a cigánykérdés intézésére
kell kijelölni. Gondoskodni kell továbbá, hogy a helyi tanácsokban
számarányuknak megfelelôen képviselethez jussanak a cigányok is.
2.A szakminisztériumok és a Munkaerôtartalékok Hivatala gondoskodjon
a cigányok munkára szoktatásáról. E tevékenységen belül:
– A Könnyûipari Minisztérium és az Országos Kisipari Szövetség,
valamint a SZÖVOSZ foglalkozzék olyan kisipari termelôszövetkezetek
létesítésével, amelyekben a cigányok hagyományos foglalkozásaikat
eredményesen ûzhetik.
– A Város- és Községgazdálkodási Minisztérium a tanácsi építôipar,
továbbá az útépítési, útfenntartási, kertészeti és köztisztasági munkák
körében biztosítsa cigány munkavállalók foglalkoztatását is.
– A Belkereskedelmi Minisztérium biztosítsa a cigány kisipari szövetkezetek
által elôállított termékek átvételét és elhelyezését.
– Az Állami Gazdaságok Minisztériuma és az Erdôgazdaságok Fôigazgatósága
gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságok fokozottan
mozdítsák elô a cigányság elhelyezkedését állami és erdôgazdaságokban.
Feitl István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 269
3. Gondoskodni kell arról, hogy a cigányság – fokozatosan – a minimális
egészségügyi követelményeknek megfelelô, tûrhetô lakásviszonyok
közé kerüljön. Ennek elôsegítése érdekében:
– Támogatást kell nyújtani az arra érdemes cigánycsaládoknak szerény
kivitelû családi lakóházak építéséhez, biztosítani kell megfelelô
hitelakció keretében egyes építôanyagok nyújtását, segítséget
kell adni az építkezések szakirányításához. Az építéshez szükséges
vályogtégla készítésérôl maguk az építkezô cigányok gondoskodjanak.
Évi 3000 ház építése a megfelelô típustervek alapján mintegy
20 millió forint költséget jelent, amit az egyéni családilakóház-építési
akció pénzügyi fedezete keretében kell biztosítani. A tanácsok
nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a lakosság társadalmi munkájával
(pl. fuvarozás) támogassa az építkezéseket;
– Kedvezményeket kell biztosítani a cigányok számára a telekjuttatással
kapcsolatban, tekintettel a cigányság különösen kedvezôtlen
gazdasági helyzetére. Ilyen kedvezmény lehet: az alacsonyabb telekjuttatási
ár kiszabása, a ház felépítésére megszabott határidô
meghosszabbítása;
– azokban a községekben, amelyekben csak néhány cigánycsalád él, a
községi lakás-elosztás alapján kell elônyösebb helyzetet kialakítani.
Megjegyzés: Bár a cigánykérdés megoldása szempontjából a cigányság
széttelepítése látszik elônyösebbnek, a telkek kijelölésénél tekintettel kell
lenni a cigányok kívánságaira, foglalkozására és megélhetési viszonyaira,
az adminisztratív módszereket, a kényszerítést mindenképpen kerülni kell.
A legszerényebb beruházásokkal meg kell javítani az életviszonyokat.
Gondoskodni kell mindenekelôtt kutakról, árnyékszékekrôl, a lehetôséghez
képest utcát kell nyitni.
4. Az egészségügyi viszonyok megjavítása érdekében az egészségügyi apparátus
végezzen szûrôvizsgálatokat a cigányság körében, és nyújtson
segítséget az elterjedt betegségek eredményes gyógyításához.
A tisztaság fokozottabb betartása érdekében a tanács és a belügyi
szervek nyújtsanak segítséget az egészségügyi szervek számára a tisztasági
követelmények betart[at]ásához.
5. A cigánysággal összefüggô rendészeti problémák megoldása érdekében
a Belügyminisztérium gondoskodjon arról, hogy:
– 1956. évben a cigányság személyi igazolvánnyal való ellátása befejezôdjék.
A személyiigazolvány-kiosztással egyidejûleg tisztázni
kell a rendezetlen személyazonossági problémákat, pótolni kell a
gyakori anyakönyvezési hiányosságokat. Meg kell szilárdítani a cigányok
körében a ki- és bejelentkezési fegyelmet.
270 romapolitikák
– Rendôri szerveink végezzenek pontos felmérést a cigányság körében
a visszaesô, illetve szokásos bûnelkövetôk számáról. Gondoskodjanak
a cigánybûnözôk fokozott ellenôrzésérôl.
– A rendôri szervek az illetékes tanács- és gazdasági szervekkel egyetemben
vizsgálják felül a vándoriparokat, megfelelô állandó munka
biztosításával gondoskodjanak arról, hogy a nemkívánatos kóborlást
elôsegítô vándoripar-engedélyt cigányok ne kaphassanak.
A rendôri szervek szigorúan ellenôrizzék és szüntessék meg a cigányok
faluzását, a koldulást.
– Meg kell szüntetni a cigány lókupecek mûködését, érvényt kell szerezni
a lótartás szabályainak; eszerint lovat csak az a cigány tarthat,
aki azt igazoltan mezôgazdasági munkához használja, vagy engedélyezett
foglalkozásához szükséges.
– Meg kell szüntetni a tolvajlások fedôfoglalkozását jelentô, városokban
elterjedt cigány cserekereskedelmet, szônyeg-abroszárusítást
stb.
– Rendôri szerveink munkája a rendészeti adminisztratív intézkedések
mellett elsôsorban arra irányuljon, hogy biztosítva legyen a cigánybûnözés
megelôzése, nyújtsanak segítséget területükön a cigányság
gazdasági, elhelyezkedési problémáinak megoldásához.
A rendôri szervek mint a cigányprobléma alapos ismerôi, nyújtsanak
segítséget a helyi szerveknek a cigánykérdés rendezése során
felmerülô sokirányú feladatok megoldásához. Kísérjék fokozott figyelemmel
a börtönökbôl szabaduló cigány elítéltek munkába állítását,
emeljék ki a cigánytelepekrôl azokat a bûnözô elemeket,
akik befolyásuk alá vonják a becsületes családokat is.
– Az ügyészi szervek az általános felügyelet kötelezettségének megfelelôen
ellenôrizzék, hogy túlkapások, törvénytelen intézkedések
egyetlen cigányt se sújthassanak.
6. A Honvédelmi Minisztérium fordítson fokozott figyelmet a katonai
szolgálatot teljesítô cigányok nevelésére. Az analfabéta-tanfolyamok
mellett végezzenek tervszerû munkát a cigányfiatalok oly szakmákra
való képzése érdekében, melyeket a katonai szolgálat ideje alatt elsajátíthatnak.
A katonai alakulatok a leszerelô cigányok elhelyezkedése
érdekében nyújtsanak segítséget.
7. A BM Büntetés-végrehajtási Parancsnokság a cigány elítéltek nevelése
érdekében végezzen tervszerû tevékenységet. Gondoskodjanak arról,
hogy az analfabéta cigányok büntetésük ideje alatt legalább írni-olvasni
megtanuljanak. A lehetôségekhez mérten biztosítani kell a börtönökben
foglalkoztatásukat, és törekedni kell, hogy megszeressék és
Feitl István | A cigányság ügye a napirendrôl lekerült 271
megismerjék elsôsorban a mezôgazdasági munkát, vagy egyéb szakmát
tanulhassanak.
18. Az iskolai oktatásban részesülô cigánygyermekek számára lehetôvé
kell tenni, hogy a tanítási órák után az iskolákban napköziotthonszerû
elhelyezésben részesüljenek, és a pedagógusok felügyelete és
segítsége mellett készülhessenek fel a következô oktatási napra. A szülôi
munkaközösségek támogassák a cigánygyermekek tanulását, foglalkozzanak
a cigány szülôkkel.
– Az MNDSZ és a DISZ nyújtson segítséget az iskolába járó cigánygyermekek
megfelelô ruházattal való ellátásához.
– A helyi igényeknek megfelelôen biztosítani kell, hogy a nagyobb
cigánytelepeken anyanyelvükön tanulhassanak.
– Az Oktatásügyi Minisztérium a helyi tömegszervezetekre és Hazafias
Népfront-bizottságokra támaszkodva szervezze meg az analfabéta
cigányok írni és olvasni tudóvá tételét.
– A helyi tanácsszervek tegyék lehetôvé, hogy a cigányok bekapcsolódjanak
a kultúrotthonok munkájába. A cigány lakta területeken
lehetôvé kell tenni önálló kultúrcsoportok alakítását megfelelô irányítás
alatt.
19. Az állami és társadalmi szervek türelmes magyarázással és nevelômunkával
ellensúlyozzák a cigánysággal szembeni elzárkózást és ellenszenvet,
mely a lakosság részérôl tapasztalható. A sajtó, különösen
a helyi sajtó népszerûsítse a becsületes, jól dolgozó cigányokat,
a cigányszövetkezeteket stb. Másrészt a cigányság értékes népi kultúráját
támogassák a népmûvelési szervek, keltsék fel a cigányság
érdeklôdését az irodalom, a film, a mûvészet iránt. Több segítséget
kell nyújtani a cigánykutatással foglalkozó néprajztudósok munkájához.
10.A cigánykérdés rendezése során elsôsorban a pártszervezetekre várnak
nagy feladatok, különösen a cigánylakta megyékben; a megyei
párt végrehajtó bizottságok tûzzék napirendre a megye cigányproblémáit,
ösztönözzék a helyi pártszervezeteket arra, hogy állandó figyelmet
szenteljenek a cigányság gazdasági, kulturális problémáinak
rendezôdésére, a lakosság körében elterjedt helytelen nézetek ellensúlyozására
– és nem utolsósorban a cigányság politikai öntudatának
fejlesztésére.
Különös gondot fordítsanak a cigány párttagok személyére, vonják
be ôket a pártmunkába, foglalkoztassák ôket, segítsék elô, hogy a
cigánytelepeken elsôsorban a cigány párttagok körül alakuljon ki a
mag, amely élen jár a cigányság felemeléséért folytatott munkában.
272 romapolitikák
A tömegszervezetek, a DISZ, az MNDSZ, a sportegyesületek stb.
vonják be soraikban a cigány fiatalokat, támogassák nevelésüket.
A pártszervezetek és tanácsszervek segítsék elô a jelentkezô igényeknek
megfelelôen önálló cigány tsz-ek megalakítását. Politikai nevelômunkával
ellensúlyozzák azt az elzárkózottságot, mely a tsz-be belépni
kívánó cigányokkal szemben még megnyilvánul.
A párt, a tanács és a tömegszervezetek mutassanak példát a türelem
terén is a cigánykérdés rendezése során, ne kedvetlenítse el e szerveket
a feltétlenül bekövetkezhetô átmeneti visszaesés vagy kudarc,
amilyen rendkívül bonyolult, évszázadokig elhanyagolt probléma
rendezése során elôadódhat.
Budapest, 1956. április 9.
MOL M-KS 276. f. 91/85. ô. e. – Géppel írt tisztázat. A dokumentumon aláírás nem szerepel,
az elsô oldal bal felsô sarkában kézírással: K/14/409.
