Kemény István: A magyarországi cigány lakosság

Kemény István: A magyarországi cigány lakosság

Kutatásunk Magyarország egész cigány lakosságát kívánja jellemezni. Felvételünkben tehát egyaránt szerepelnek a magyar, a cigány és a román anyanyelvű, a Budapesten, a vidéki városokban és a falvakban lakó, a leghagyományosabb életformát folytató és a teljesen urbanizált életmódot élő, a legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmi és kulturális szinten lévő cigányok.
Kutatásunkban azokat a személyeket soroltuk a cigányok közé, akiket a nem cigány környezet cigánynak tekint. Ez a meghatározás lehetővé tette, hogy egyaránt tanulmányozhassuk az integrálódás különböző fokán álló cigányokat, leírhassuk az integrálódás folyamatát, elemezhessük az integrálódást elősegítő és akadályozó tényezőket, így többek között a cigányság különböző rétegeinek és csoportjainak az integrálódáshoz való viszonyát. A cigányság ilyen definícióját az a gyakorlati szempont is indokolta, hogy csakis ezáltal tudtuk biztosítani a megkérdezendő személyek kiválasztásának egyértelműségét. Így többek között el kell vetnünk azt a meghatározási lehetőséget, hogy azt tekintsük cigánynak, aki cigánynak vallja magát. Nagy tömegben élnek Magyarországon cigányok, akik életformájukban világosan különböznek az őket körülvevő nem cigány környezettől, éppen ezért a nem cigány környezet cigányoknak tartja őket, ugyanakkor ilyen vagy olyan okból nem vallják magukat cigánynak. Gyakorlati szempontból ez a definíció mér azért is végrehajthatatlanná tette volna a vizsgálatot, mert a magyarországi cigányok nagy része ebben a kérdésben időről időre változtatja álláspontját. Még inkább el kellett vetnünk azt a meghatározási kísérletet, amely cigányoknak csak a cigány anyanyelvű cigányokat tekinti, tehát azokat a cigányokat , akiket a cigánysággal foglalkozó magyar irodalom többnyire oláh cigány néven tárgyal.1 E meghatározási kísérletet Szegő László azzal indokolja, hogy “e népcsoport teszi ki a magyarországi cigányság döntő többségét, mintegy 85-90%-át” és hogy “ az ő problémájuk tekinthető a tulajdonképpeni cigánykérdésnek, mivel részint ők őriznek olyan nyelvi, kulturális és etnikai vonásokat, amelyek csoportjukat bizonyos nyilvánvaló nemzeti jelleggel ruházzák fel, másrészt pedig mind szaporulatuk, mind nemzeti jellegükből adódó tudati-kulturális különállásuk akadályozza őket abban, hogy a modern társadalom struktúrájába az elmagyarosodás útján illeszkedhessenek be”.2
A valóságban a magyarországi cigányság döntő többségét nem a cigány anyanyelvű, hanem a magyar anyanyelvű cigányok teszik ki. De nincsenek olyan nyelvi, kulturális és etnikai vonások sem, amelyek a cigány anyanyelvű cigányságot nyilvánvaló nemzeti jelleggel ruháznák fel, sőt még olyanok sincsenek, amelyek őket a magyaroktól, valamint a nem cigány környezettől élesen elhatárolnák és egységbe forrasztanák. A magyarországi cigányság egymástól elkülönülő életforma-csoportokra bomlik. E csoportok kialakulásában és elkülönülésében szerepet játszanak a nyelvi tényezők, de ugyanilyen vagy még nagyobb szerepet játszanak más tényezők is, így többek között a társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódás foka és jellege. Kutatásunk során nemegyszer tapasztaltuk, hogy a magyar anyanyelvű cigányok egy része foglakozásban, keresetben, jövedelemben, lakásban, iskolázottságban a legalacsonyabban él, igen nagy távolságban attól, ahogy Magyarország nem cigánylakosságának döntő többsége él, de ugyanígy tapasztalhattuk azt is hogy a cigány anyanyelvű cigányok jelentékeny része igen nagy lépéseket tett meg az integrálódás útján. A cigányság létszámát, földrajzi és anyanyelvi megoszlását és objektív életkörülményeit reprezentatív adatfelvétel révén igyekeztünk megismerni. A cigány lakosság 2%-át kérdeztük meg. A mintavétel során más eljárást követtünk Budapesten, a megyei jogú városokban, a megyei joggal nem rendelkező városokban és a községekben. Budapesten és a megyei jogú városokban a választói körzetekből indultunk ki. A választói körzeteket a kerületi és városi tanácsokban kapott információk szerint két csoportba rendeztük. Az egyik csoportba azokat a körzeteket soroltuk, amelyekben viszonylag sok cigány lakik, a másik csoportba azokat, amelyekben nem vagy alig él cigány. Az első csoportba tartozó körzeteknél minden tizedik választói körzetbe látogattunk el, ott megkerestük azokat a lakásokat, amelyekben cigányok laknak és ezek közül minden ötödikben töltöttünk ki kérdőívet. A második csoportba tartozó körzetek közül minden ötvenediket választottuk ki, és a körzetekben itt-ott előforduló cigányakta lakások közül mindegyikben kérdőívet töltöttünk ki.
Vidéki városainkat betűrendes névsorba soroltuk, és minden ötödik városba látogattunk el.3 Ezekben a városokban minden cigánylakta lakást összeírtunk, jegyzékbe soroltuk és véletlenszerű kiválasztással minden tizedikben töltöttünk ki kérdőívet. A községeket a megyei tanácsokban, a járási tanácsokban, a megyei és a járási rendőrkapitányságokon, valamint a megyei és járási KÖJÁL-állomásokon kapott információk alapján két csoportba soroltuk. Az első csoportba azok a községek kerültek, amelyekben a cigányok száma eléri vagy felülmúlja a százat, a másodikba pedig azok, amelyekben a cigányok száma száz fő alatt maradt. Az első csoportba tartozó községek közül minden tizedikbe látogattunk el, ott összeírtuk a cigányok által lakott lakásokat, és véletlenszerű kiválasztással minden ötödikben töltöttünk ki kérdőívet. A második csoportba tartozó községek közül minden ötvenedikbe látogattunk el, és ott kivétel nélkül minden cigányok által lakott lakásban kérdőívet töltöttünk ki. Reprezentatív felvételünk tanúsága szerint 1971-ben a magyarországi cigányság száma 320 ezer fő volt.
A foglakoztatási struktúra és az életforma bizonyos jellegzetességei alapján a magyarországi cigány lakosság nagyjából hat régióba osztható. E hat régió: Kelet ( ide soroltuk Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Békés megyét), Alföld ( Csongrád, Bács és Szolnok megye), a budapesti iparvidék (ide soroltuk Budapestet, Pest, Fejér és Komárom megyét), Észak ( ide soroltuk Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét) és Nyugat (ide soroltuk Vas és Győr-Sopron megyét). E régiók közül a hatodikban a cigányság létszáma aránytalanul csekély: e régiókban lakik a magyarországi cigányság 1,4%-a.4
A cigányok az egész ország területén szétszóródva élnek, de eloszlásuk nem egyenletes. Mint már mondottuk, számuk és arányuk a két nyugati megyében elenyésző. Ebben a két megyében az összlakosság 1,3%-a cigány, és összlétszámuk 5 ezer fő körül van. A legnagyobb a cigányok száma és aránya a három keleti megyében, ahol kereseti, jövedelmi és lakásviszonyaik a legkedvezőtlenebbek, és iskolázottságuk is a legalacsonyabb fokon van.
Ebben a három megyében lakik a cigányok 25%-a , számuk 75-80 ezer között van. Arányuk a régió teljes népességéhez viszonyítva megközelíti az 5%-ot. Az északi régióban a cigányok kereseti, jövedelmi és lakásviszonyai mintegy középső helyet foglalnak el az elmaradottabb keleti régió és a fejlettebb budapesti régió között. Indulásuk is magasabb színvonalról történt, mint a keleti régiókban lakó cigányoké, a bányászat és az ipar fejlesztése pedig megjavította helyzetüket a munkaerő-piacon. Ebben a régióban lakik a cigányok 20%-a, számuk kereken 65 ezer. Arányuk itt is megközelíti az 5%-ot. Az alföldi régió cigányai is középső helyzetet foglalnak el a kelet régió és a budapesti iparvidék cigányai között. Ebben a régióban lakik
A cigányok 16%-a, számuk valamivel felülmúlja az 50 ezret, az össznépességhez viszonyított arányuk 3% alatt van. A legkedvezőbbek a cigányok jövedelmi és lakásviszonyai a budapesti iparvidéken. A legkedvezőbb a cigányok jövedelmi és lakásviszonyai a budapesti iparvidéken.
E régióban lakik a cigányok 19%-a, számuk 60 ezer körül van, a régió össznépességéhez viszonyított arányuk 2% alatt marad.
A pontosabb eloszlás (%)
Budapesti iparvidék 19,0
Dunántúl 21,0
ezen belül : Dél -Dunántúl 20,0
Nyugat-Dunántúl 1,4
Északi régió 20,4
Alföld 16,1
Keleti régió 32,1
összesen 100,0
A pontosabb eloszlás (%)
magyar anyanyelvű cigány 71,0
cigány anyanyelvű cigány 21,2
román anyanyelvű cigány 7,6
egyéb anyanyelvű cigány 0,2
összesen 100,0
A budapesti iparvidék cigányait követik színvonalban a dunántúli cigányok. A Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon együttesen a cigányok 21%-a lakik, számuk 65-70 ezer körül van, s míg Nyugat Dunántúlon az össznépességhez viszonyuk elenyésző, addig Dél-Dunántúlon megközelíti a 4%-ot. Reprezentatív felvételünk egyik legfontosabb eredménye a cigányság nyelvi megoszlásáról kapott kép, amely azt bizonyítja hogy a magyarországi cigányok döntő többsége nem cigány anyanyelvű. A cigányok csaknem háromnegyed része (71%-a) magyar, valamivel több mint egyötöde (21%-a) cigány, és nem egészen 8%-a román anyanyelvű.
Ebből a tényből következik, hogy minden olyan tudományos elemzésnek , amely a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozik , de ugyanígy minden olyan javaslatnak is, amely a cigányok és nem cigányok társadalmi kapcsolatának rendezésére irányul, tudomásul kell vennie a magyar anyanyelvű cigányok létszámbeli túlsúlyát. Hamis tehát minden olyan elképzelés, amely a cigány kérdés megoldását a nyelvkérdés megoldása útján vagy a nyelvi alapon álló kulturális autonómián keresztül keresi. Már itt jelezhetjük azt a meggyőződésünket, hogy a cigánykérdés alapvetően nem etnikai, hanem társadalmi réteg- kérdés.5
A 320 ezer magyarországi cigányból tehát 224 ezer magyar anyanyelvű, 61 ezer cigány anyanyelvű és 25 ezer román anyanyelvű. A nyelvi asszimiláció erős mindazokban az országokban, amelyekben nagyszámú cigányság él. A Spanyolországban élő, valamint a Dél-Franciaországban élő cigányok döntő többsége például spanyol, illetőleg katalán anyanyelvű.
Nincs pontos adatunk a Szlovákiában élő cigányok nyelvi megoszlásáról, mert a Csehszlovák Szövetségi Hivatal a cigányokra vonatkozó adatai erről nem nyújtanak információt. Még a cigányok pontos létszámát sem tudjuk megállapítani , mert a statisztikai közleményekben csak a telepen élő cigányok számát adják meg ( egész Csehszlovákiában 226 ezer , Szlovákiában 165 ezer, 1968-ban ) de a közölt adatok alapján valószínűnek látszik, hogy a Csehszlovákiában élő cigányok száma 300 ezer és Szlovákiában élő cigányok száma 240 ezer körül lehet: ezek döntő többsége valószínűleg magyar anyanyelvű. Egészen más a helyzet olyan országokban, mint Anglia vagy Németország, bár tudunk német anyanyelvű cigányokról is.
A későbbiekben lesz alkalmunk valamit szólni a cigányok történetéről is. Csak ebben az összefüggésben érthető meg viszonyuk ahhoz a társadalomhoz, amelyben élnek. Valószínűnek látszik, hogy a történeti múlt évszázadaiban - máig kiható érvénnyel - a cigányok úgyszólván semmiféle módjuk nem nyílt asszimilációra a mélyen tagozott társadalmi szerkezetű feudális országokban s az ezek nyomán létrejött tisztán polgári társadalmakban. Nagyon kevés módjuk nyílt a beolvadásra a balkáni országokban is, amelyekben a házközösségi és a rokonsági rendszereknek az uralma megnehezítette az etnikumok keveredését és integrálódását, annak ellenére, hogy a balkáni országokban élő cigányok az évszázados együttélés során a balkáni szláv kultúra igen sok elemét tették magukévá, feladva hazulról hozott kultúrájukat.
Noha a magyarországi és spanyolországi cigányok is mindig a társadalom margóján éltek, beolvadásra, bizonyos mérvű asszimilációra ezekben az országokban mégis több lehetőségük nyílt. Míg a fejlett Nyugat országaiban legfeljebb eltűrték a cigányokat- azt sem mindig 6 -,
addig Spanyolországban és Magyarországon a cigányok, ha nem is váltak társadalmilag egyenjogúvá, a társadalom integrált részeivé, de legalább elfogadták őket.
A különböző anyanyelvű cigányok nem egyenletesen oszlanak el az ország területén. Mindenekelőtt úgy tűnik szembe, hogy a román anyanyelvű cigányok sokkal kisebb mértékben városlakók, mint a magyar vagy a cigány anyanyelvű cigányok. A cigányok egészére jellemző, hogy sokkal nagyobb részük falun lakik, mint a nem cigányoknak, de ez különösen a román cigányokra érvényes. Az egész cigány népesség 8%-a él Budapesten ( míg a nem cigányoknak egyötöde), 14%-a vidéki városainkban ( míg a nem cigányoknak egynegyede)és 78%-a falun. A magyar anyanyelvű cigányoknak 8%-a él Budapesten , 16%-a vidéki városainkban, 76%-a falun, a cigány anyanyelvű cigányok 10%-a él Budapesten, 11%-a vidéki városainkban és 79%-a falun , román anyanyelvű cigányok viszont Budapesten nem laknak, 6%-uk él vidéki városainkban és 94%-uk falun.
A pontosabb eloszlás (%)
Település típusok magyar cigány román összesen
anyanyelvű
Budapest 8,3 9,9 - 7,7
vidéki városok 15,5 11,5 6,2 13,0
községek 76,2 78,7 93,8 78,3
összesen 100,0 100,0 100,0 100,0

A pontosabb eloszlás (%)
Település típusok magyar cigány román együtt
anyanyelvű
Budapest 73,8 26,2 - 100,0
vidéki városok 79,2 17,4 3,5 100,0
községek 69,3 21,2 9,3 100,0
együtt 71,0 21,2 7,6 100,0

Ennek megfelelően a 25 ezer Budapesten élő cigány háromnegyed része magyar, és negyed része cigány anyanyelvű. A vidéki városokban élő cigányok négyötöd része magyar anyanyelvű, 17%-a cigány anyanyelvű és 3%-a román anyanyelvű, tehát vidéki városainkban 35 ezer magyar anyanyelvű, 7-8 ezer cigány anyanyelvű és mintegy 1500 román anyanyelvű cigány él. A 250 ezer falusi cigányból 69%, vagyis 173 ezer magyar anyanyelvű, valamivel több, mint egyötödük, tehát több, mint 50 ezer fő cigány anyanyelvű és nem egészen egytizedük (kb. 23 ezer fő ) román anyanyelvű. Az anyanyelvi csoportok eloszlása régiónként sem egyenletes. A román anyanyelvű cigányok döntő többsége a dél-dunántúli megyékben lakik; ebben a régióban arányuk megközelíti a teljes cigány népesség 30%-át, a régió két megyéjében, Baranya és Somogy megyében pedig a cigányok többségét képezik. Más régiókban román anyanyelvű cigányok csak jelentéktelen számban fordulnak elő.
A magyar és a cigány anyanyelvű cigányok eloszlása egyenletesebb. Magyar anyanyelvű cigányok teszik ki a legtöbb régióban a cigányok háromnegyed részét ; egyedül a dél-dunántúli régióban süllyed arányuk 50% alá, az említett két megyében pedig 10% alá. A cigány anyanyelvű cigányok aránya valamennyi régióban 20-25 %.
Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar anyanyelvű cigányok száma a budapesti régióban 43 ezer, a dunántúli régióban 32 ezer, az északi régióban 50 ezer, az alföldi régióban 39 ezer és a keleti régióban 59 ezer körül van, a cigány anyanyelvű cigányok hozzávetőleges száma a budapesti régióban 15 ezer, a dunántúli régióban 13 ezer, az északi régióban 13 ezer, az alföldi régióban 11 ezer és a keleti régióban 17 ezer.
A pontosabb eloszlás (%)
Régiók magyar cigány román összesen
anyanyelvű
Budapesti
iparvidék 71,8 24,1 4,1 100,0
Dunántúl 49,7 20,0 30,1 100,0
Észak 77,1 20,0 2,9 100,0
Alföld 75,0 19,3 5,7 100,0
Kelet 77,0 21,6 1,4 100,0


A cigányság integráltság a szempontjából az egyik leglényegesebb mutató a telepen illetőleg a nem telepen élő cigányok aránya. Országos viszonylatban a cigány lakások kétharmada fekszik telepen és egyharmada nem telepen ( ennek megfelelően a cigány népesség kétharmada telepen, egyharmada nem telepen él.).7 A telepen és a nem telepen lakók aránya egészen más Budapesten, mint az ország többi részén. Budapesten a telepen lakók aránya 30%, a nem telepen lakóké 70% .A vidéki városokban a telepes lakók aránya 72%, a nem telepen lakók aránya 28%, a községekben pedig a telepen lakók aránya 68% és a nem telepen lakóké 32%. Országos viszonylatban tehát 210 ezer telepen lakó cigány problémája vár megoldásra, ebből 7-8 ezer él Budapesten , több, mint 30 ezer vidéki városokban több, mint 170 ezer községekben. A telepen, illetőleg a nem telepen lakók arányát illetően eltérés van a különböző anyanyelvű csoportok között. Országos viszonylatban a magyar anyanyelvű cigányok 65%-a, a cigány anyanyelvű cigányok 75%-a és a román anyanyelvű cigányok 48%-a lakik telepen. Felületes szemlélő ezekből az adatokból azt a következtetést vonhatná le, hogy a román anyanyelvű cigányok a jövedelem és a lakás, valamint az integráltság szempontjából általában magasabb színvonalon vannak, mint a magyar anyanyelvű cigányok. Valójában a magyar és a cigány anyanyelvű cigányok sokkal heterogénebb csoport, mint a román anyanyelvű cigányok; köztük a különbségek sokkal nagyobbak. Már Erdős Kamill megfigyelte, hogy a magyar cigányok egy része “ jóformán semmiben sem különbözik a környező lakosság jómódú és intelligensebb egyedeitől”,8 míg nagyobb részük elképzelhetetlenül nyomorúságos körülmények között él. Ugyanilyen különbségeket tapasztalhatunk a cigány anyanyelvű cigányok körében is.
Ebben a két anyanyelvi csoportban egyesek eljutottak odáig, hogy nem a cigány társadalom alsó rétegeibe integrálódhattak, mások továbbra is a társadalom alatt élnek. Az adatok is azt mutatják, hogy az integráltak aránya a magyar anyanyelvűek körében nagyobb.
A különböző településtípusokban az egyes anyanyelvi csoportokon belül nem egyforma a telepen lakók, illetve a nem telepen lakók aránya. A magyar anyanyelvű cigányoknál például Budapesten lakóknak 22%-a, a vidéki városokban lakóknak 74%-a és a falun lakóknak 68%-a lakik telepen. Ezzel szemben a cigány anyanyelvűeknél a Budapesten lakók 52%-a, a vidéki városokban lakók 62%-a és a falun lakók 80%-a lakik telepen. Különösen szembetűnő, hogy a vidéki városokban lakó magyar anyanyelvű cigányok körében milyen nagy a telepen lakók aránya. Ennek az a magyarázata, hogy az alföldi, tiszántúli és északi kereskedő- és mezővárosokban évszázadok óta laknak magyar anyanyelvű cigányok, egyes csoportjaiktól eltekintve a város életéből kirekesztetten, teljes elszigeteltségben és a legnagyobb nyomorúságban. A többnyire a XIX. és XX. században bevándorolt, ún. oláh cigányok általában falun telepedtek le, nagy részük pedig rövidebb-hosszabb ideig, kisebb-nagyobb mértékben vándor életmódot folytatott. A vidéki városokba való bevándorlás legtöbbjüknél később következett be, igen sokszor olyanok részéről, akik az átlagos cigányoknál nagyobb jövedelemmel rendelkeztek. Budapesten viszont jó néhány olyan cigány anyanyelvű cigány él, aki már Pestre költözése előtt a törvény határán élt, a nagyváros hatása pedig hagyományos életformájukat sok családnál teljesen felbomlasztotta. A telepen, illetve a nem telepen lakók aránya az egyes régiókban erősen különbözik. A budapesti iparvidéken a cigányok 51%-a, Dunántúlon 55%-a, az Alföldön 63%-a, az északi régióban 73%-a és a keleti régióban 85%-a lakik telepen. A cigányok létszámára vonatkozó adataink középen állnak kétféle becslés között. A 10 évvel ezelőtti lakásszámlálás adatai alapján 1963-ban- ha nem is hivatalos formában- a cigányok létszámát 222 ezerre becsülték. Ennek a számlálásának során azonban csak a telepi lakásokat vették figyelembe, míg a mi felvételünk a nem telepi lakásokra is kiterjedt. Felmérésünk adatai szerint 1971-ben a telepen lakó cigányok száma 210 ezer körül volt. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 évben igen sok cigány költözött ki a telepről, másrészt ugyanebben az időben a cigányok erősen szaporodtak, akkor azt vonhatjuk le tanulságul, hogy a két számlálás adatai nagyjából fedik egymást. N agyon helytelen lenne azonban, ha a cigányokat azonosítanánk a telepen élőkkel. Már említettük, hogy 30 ezernél több cigány él újfajta, újonnan épített telepeken, de felmérésünk azt is megmutatta, hogy a városokban és a falvakban a nem cigányok között elszórtan élő cigányok nagy részének nem sikerült integrálódnia, és még a legmagasabb színvonalon élők újra meg újra az előítéletek falába ütköznek. Az elmúlt 10 évben erősen növekedett a cigányok iránti érdeklődés, részben cigányszármazású értelmiségiek és félértelmiségiek, részben cigányokkal rokonszenvező nem cigányok körében ( e két csoportot a cigányokkal való azonosulás, illetve a velük való együttérzés jellemzi), másrészről olyanoknak a körében, akik a cigányság szaporodásában a magyarság halálos veszedelmét látják. Mindkét csoport szemléletét a realitások figyelmen kívül hagyása jellemzi, álláspontjuk- akár cigánypárti, akár cigányellenes- romantikus, szélsőséges esetekben mitológus. Cigánypártiak és cigányellenesek között egyaránt hamis képzetek terjedtek el a cigányság magatartásáról, élet lehetőségeiről, magyarok és cigányok viszonyáról, és többek között a cigányság létszámáról is. Az utóbbi években nemegyszer találkoztunk olyan állítással, amely a cigányság jelenlegi létszámát félmillióra becsülte. A való élet tanulmányozása más területeken is alkalmas a romantikus képzetek eloszlatására
Így a család nagyságának, a gyerekek számának, az élveszületések számának és a tényleges szaporodásnak a vonatkoztatásában is. Másrészről a tények tanulmányozása nélkülözhetetlen a jövedelmi helyzetének és életformájának megértéséhez. Az átlagos családnagyság a cigányok körében 4,52. Eltérések mutatkoznak a települési típusok és anyanyelv szerint. Budapesten az átlagos családnagyság a cigányoknál 3,83, a vidéki városokban 4,24, a községekben 4,65.
A magyar anyanyelvű cigányoknál az átlagos családnagyság 4,48, a cigány anyanyelvűeknél 4,73, a román anyanyelvűeknél 3,96. Az egyes anyanyelvi csoportokon belül a településtípusonkénti különbségek nem egyformák. A cigány anyanyelvű cigányoknál kisebbek, mint a magyar anyanyelvűeknél : náluk a községekben az átlagos családnagyság 4,88, Budapesten 4,37, míg a magyar anyanyelvűeknél a községekben 4,64, Budapesten 3,69.
Érdemes ezeket az adatokat az egész magyar lakosságra vonatkozó adatokkal összevetni. Az összehasonlításnál az 1963. évi rétegződési felvétel9 adatait használjuk fel, mert összehasonlításra ez a legalkalmasabb. A cigányoknál az átlagos családnagyság (4,52) 52%-kal múlja felül az egész magyar lakosságra kiszámított átlagos családnagyságot (3,18). Mivel azonban a nem cigányok körében a nyugdíjasok aránya magas, a cigányok körében pedig alacsony, ezért érdemes összehasonlítanunk a cigány család átlagos nagyságát azoknak a magyar háztartások átlagos nagyságával, amelyekben a háztartás feje aktív kereső. Az ilyen családok átlagos nagysága az átlagos magyar családban 3,4, a cigány családok létszáma ezt 33%-kal múlja felül. A családnagyság azonban viszonylagos fogalom. Nagysága attól függ, hogy hogyan definiáljuk a családot. A fentiekben családnak azokat az egy jövedelmi és fogyasztói közösséghez tartozó személyeket tekintettük, akik házastársi vagy rokonsági kapcsolatban állnak egymással. Egészen más képet kapunk akkor, ha a rokonsági kapcsolaton kívül kritériumnak nem az egy háztartáshoz ( jövedelmi és fogyasztási közösséghez ) való tartozást, hanem az együttlakást tekintjük.
A cigány családoknál ugyanis a rokonsági rendszer sokkal erősebb, mint a nem cigány családokban, ezért igen gyakran előfordul, hogy egy lakásban nem két nemzedék, hanem három nemzedék lakik együtt, vagy két, vagy három nemzedékes családon belül család. Országos viszonylatban a cigány népesség 31%-a lakik olyan lakásokban, amelyben három nemzedék él együtt, és további 8% olyan lakásokban, amelyekben testvérek élnek együtt családjaikkal.
Az ilyen három nemzedékes együttélések aránya a román anyanyelvű cigányoknál valamivel alacsonyabb; pontosabban, náluk a népesség 27%-a él három nemzedékes családokban és további 17%-a együtt élő testvércsaládokban. A legmagasabb a három nemzedékes családban élők aránya az oláh cigányoknál: 37%, amit a testvércsaládokban élő 10% egészít ki. Általában tehát a cigányok által lakott lakások csaknem felében több család él együtt. Az ilyen több családos együttélésekben a háztartások elkülöníthetők, de határaik rugalmasak és folyékonyak.
Gyakori jelenség l ., hogy a nagyszülői nemzedékhez tartozó feleség, a nagymama főzi meg az ebédet a maga és férje számára, ugyanakkor egy másik ebédet főz a második és harmadik nemzedék számára. Máskor a legfiatalabb nemzedékhez tartozó legidősebb lányra hárul ez a feladat. Érdemes tehát szemügyre vennünk az egy lakásban lakók átlagos számát is. Az egész cigányság esetében ez a mutató 5,6, a faluban lakóknál 5,7, a vidéki városokban lakóknál 5,5, és a Budapesten lakóknál 4,8. E téren is erős különbségek vannak az egyes anyanyelvi csoportok között. A cigány anyanyelvű családoknál az egy lakásban lakók átlagos száma 6,3, a magyar anyanyelvűeknél 5,5, a román anyanyelvűeknél 4,9. A már említett csehszlovákiai vizsgálat szerint Szlovákiában az átlagos családnagyság 1968-ban 5,8. A Szövetségi Statisztikai Hivatal közleményei nem adjál meg a család definícióját. Adataikból valószínűnek látszik, hogy az egy lakásban élő és az egymással házastársi , illetve rokoni kapcsolatban lévő személyeket tekintették családnak. Ha ez tényleg így van, akkor a szlovákiai cigányoknál az átlagos családnagyság csak 4%-kal nagyobb, mint nálunk. Az átlagos családnagyság mutatója nem fejezi ki a különböző nagyságú családok megoszlását. Plasztikusabb képet kaphatunk a cigány és nem cigány családok összetételének eltéréséről, ha ezt figyelembe is vesszük. A három és négy tagú családok arányát illetően a cigányok és nem cigányok között aránylag kicsi a különbség. Az összes magyar háztartásban a három és négy tagúak aránya 43,5 %, az összes cigány háztartásban 42,1%. A különbségek az egy és két tagú, illetve az öt és több tagú háztartások arányában mutatkoznak. Az összes magyar háztartáson belül az egy és két tagúak aránya 40,1%, az összes cigány háztartáson belül 21,1%. Ezzel szemben az öt és annál több tagú háztartások aránya a magyar háztartáson belül 15,4%, a cigány háztartásokon belül, ennek több, mint duplája, 37,2%. A megoszlás magyarázata kézenfekvő. Az egy és két tagú háztartások nagyobb arányát a magyaroknál főként az öregek nagyobb aránya okozza.
A cigányoknál az öregek aránya összehasonlíthatatlanul kisebb. Ezt mutatja az is, hogy ha a magyar háztartások közül elhagyjuk a nyugdíjasokat, és csak az aktív háztartásfővel rendelkező magyar háztartásokat vesszük figyelembe , akkor már a cigányokhoz közel álló arányszámot kapunk: az egy és két tagú háztartások aránya náluk 29,8%. A még mindig meglévő különbséget itt is elsősorban a nyugdíjazáshoz közel állók adják meg . ezek aránya a magyaroknál nagyobb, a cigányoknál kisebb. A másik oldalon az öt és annál több tagú családok nagyobb aránya a cigányoknál a nagyobb gyermekszám következménye. Kiáltóvá válnak a különbségek, ha elkülönítjük a hat és annál több tagú családok számát. Ez az összes magyar háztartáson belül 6,6%, és még az aktív háztartásfővel rendelkező családokban is csak 8,0%, a cigányoknál viszont 22,5%. Egészen más képet kapunk, ha a cigány családokat nem az összes magyar családdal, hanem csak azokkal a magyar családokkal vetjük egybe, amelyeknél az egy főre jutó jövedelem az 1908. évi jövedelem feltétel idején 600 Ft alatt volt. Mivel ezek között nagy a nyugdíjas háztartások aránya, a cigányoknál viszont nagyon kicsi, ezért az összehasonlítás akkor értelmes, ha a 600 Ft alatt lévő magyar családok közül csak azokat vesszük figyelembe, amelyekben a háztartásfő aktív kereső. Ezek körében az öt és a több tagú családok aránya csaknem akkora, mint a cigányoknál: 33,5%. Az a tény, hogy az öt és több tagú családok aránya az alacsony jövedelmű magyar lakosság és a cigány lakosság körében közel áll egymáshoz, arra a későbbiekben újra meg újra alátámasztható következtetésre jogosít bennünket, hogy Magyarországon a nem cigány alacsony jövedelmű és a cigány lakosság életformájában közel áll egymáshoz.10
Ha kultúrán nem a szellemi életet értjük, hanem az életforma egészét, akkor azt kell mondanunk, hogy Magyarországon nem beszélhetünk cigánykultúráról vagy szubkultúráról, hanem az alsó réteg szubkultúrájáról, amelyen belül a cigányság különböző életforma- csoportjai külön színeket jelentenek. Az alsó réteg szubkultúrájának az eddigiek alapján két vonását rögzíthetjük: az alacsony jövedelmet és a magas gyerekszámot. A magas gyerekszám az alacsony jövedelem oka is, következménye is, e két vonást egymásra ható, mégis egymástól független változónak kell tekinteni.
A családok pontosabb megoszlása családnagyság szerint (%)

1-2 3-4 tagú családok 5 és több összesen


összes magyar ht. 40,1 43,5 15,4 100
aktív háztartásfővel rendelkező magyar ht. 29,8 50,2 20,0 100
összes magyar 600 Ft alatti ht. 70,2 13,8 16,0 100
összes magyar aktív háztartásfővel rendelkező 600 Ft alatti ht. 33,3 27,4 33,5 100
összes cigány ht. 21,1 42,1 37,2 100
román cigányok 29,5 40,4 30,2 100
magyar cigányok 20,5 41,7 37,8 100
oláh cigányok 16,1 47,1 35,8 100


A pontosabb eloszlás (%)

1-2 3-4 5 és több összesen
tagú családok
magyar cigányok 9,4 35,4 53,3 100
oláh cigányok 8,4 36,8 54,7 100
román cigányok 17,0 39,0 44,1 100
összesen 9,7 35,8 54,7 100


Ezek az adatok bizonyos szempontból megtévesztőek. A százalékos arányok ugyanis nem a népesség, hanem a családok megoszlását mutatják Magától értetődik, hogy a kisebb létszámú családokban kevesebb személy él, így egészen más képet kapunk, ha a népesség megoszlását vesszük szemügyre. A cigány népességnek kevesebb, mint 10%-a egy vagy két tagú családokban, nagyobb fele öt és több tagú családokban él. A nagyobb családlétszám a nagyobb gyermekszám következménye. A cigányok csaknem 40%-a olyan családban él, amelyben a 16 éven aluli gyerekek száma 4 vagy annál több, 56%-uk pedig olyan családban, amelyben a 15 éven aluli gyerekek száma három vagy annál több. E tekintetben a vidéki városok és falvak között kicsi a különbség; falun a cigányok 58, a vidéki városokban 53%-a él 3 vagy annál több gyerekes családokban. Csak Budapesten kisebb a gyerekszám: itt a cigányok 39%-a él 3 vagy annál több gyermekes családokban. Nagyobb különbség mutatkozik az anyanyelvi csoportok között. A cigány anyanyelvű cigányoknak 60%-a, a magyar anyanyelvű cigányok 56%-a, a román anyanyelvű cigányok 40%-a él három vagy annál több gyerekes családokban.
Érdemes összehasonlítanunk a cigányok és nem cigányok családjait ebből a szempontból. Összehasonlításunkban eltekintünk a nyugdíjas családoktól, és csak azokat a családokat vesszük figyelembe, amelyekben van aktív kereső. Az összes ilyen magyar háztartás népességének 5%-a él négy és annál több gyerekes és 14%-a három vagy annál több gyerekes családokban. Egészen más képet kapunk, ha a cigányokat azzal hasonlítjuk össze, akiknek családjaiban az egy főre jutó jövedelem az 1968. évi jövedelem felvétel szerint 600 Ft alatt volt. A 600 Ft alatt élőknek 34%-a él négy és több gyermekes, 57%-a él három és több gyermekes családokban.11 Ezek az adatok közel állnak a cigány családok adataihoz. Míg az átlagos magyar háztartásokra jellemző, hogy egy vagy két gyermekük van vagy egy sincs, a cigányokra és az alacsony jövedelmű nem cigányokra viszont az jellemző, hogy három vagy több gyerekük van. Hozzá kell ehhez tennünk, hogy az ország négy vagy több gyermekes családjaiban élőknek nagyobb fele (61%-a) tartozik a 600 FT alatt élők kategóriájába. Azt is tudnunk kell, hogy a négy és több gyermekes alacsony jövedelmű családok népességének 85%-ánál, a három és több gyermekes alacsony jövedelmű családok népességének pedig 82%-ánál a családfő segédmunkás, betanított munkás vagy mezőgazdasági fizikai dolgozó. A mezőgazdasági fizikai dolgozók magától érthetően falun élnek, de falun él és falusi proletárok leszármazottja az alacsony jövedelmű segéd- és betanított munkások döntő többsége is. Ezekben a családokban tehát ugyanúgy, mint a cigányoknál, a nagyobb gyerekszám a falusi szegénység tradicionális életvitelének folytatását jelenti. Ezek a tények is azt a nézetünket támasztják alá, hogy a falusi cigányság nem rendelkezik önálló, elkülönült kultúrával vagy szubkultúrával. A XIX. században és a XX. század első felében fokozatosan kialakult a falusi és mezővárosi szegénység kultúrája: a cigányok ennek voltak részei, illetőleg a cigányság egyes életforma-csoportjai ezen belül alkottak kisebb mikroklímát.
1970-ben az ezer főre jutó élveszületések száma a cigányoknál 32 volt. Ez a szám több, mint kétszerese az egész magyar lakosságra jellemző élveszületési arányszámnak ( az utóbbi 1969-ben 15 volt). Ez azt jelenti, hogy évi átlagban kereken 10 000 cigány csecsemő születik, tehát minden 15. magyar gyerek cigány. A cigányság jövő szaporodásáról nagyon keveset mondhatunk. Egyrészt nincs adatunk a cigányok halálozási arányszámáról, másrészt nem tudjuk hogy az élveszületések száma a cigányoknál hogyan alakul a legközelebbi években és évtizedekben. Valószínűnek látszik, hogy az iskolázottság és a jövedelem emelkedése az élveszületési arányok fokozatos csökkenését hozza magával. Ha két megengedhetetlen feltevést alkalmazunk és feltételezzük, hogy a cigányoknál az 1000 főre jutó halálozások száma ugyanakkora, mint a nem cigányoknál, tehát 10 és 11 között van ( ez a feltevés azért megengedhetetlen, mert minden jel azt mutatja, hogy a cigányoknál a halálozási arányszám magasabb), továbbá feltételezzük, hogy a cigányoknál az élveszületések száma 20 éven át nem változnak, akkor 1991-ben mintegy félmilliós cigánysággal kell számolnunk. Ez a lehetséges szaporodás felső határa. Ha viszont azt tételeznénk fel, hogy a cigányoknál a halálozási arányszám kétszer akkora, mint a nem cigányoknál, és az élveszületési arányok valamelyest (nem nagyon) csökkenek, akkor 1991-re mintegy 400 ezer fő cigányságra számolhatunk. A valóságos szám valószínűleg a kettő között lesz.
E helyen érdemes újra foglakoznunk azokkal a romantikus elképzelésekkel, amelyek az ország elcigányosodásának vágyálmát vagy rémképét vetítik elénk. A fenti adatok kétségkívül megmutatják, hogy a cigányok szaporodása több, mint kétszer nagyobb magyarokénál, és hogy a cigányság aránya az ország lakosságán belül növekvőben van, de távol attól, hogy elcigányosodásról beszélni lehessen. Arról sem beszélhetünk, hogy a magyar lakosság természetes szaporodását a cigánygyerekek biztosítják. A 60-as évek átlagában (1960 és 1969 között) nálunk a természetes szaporodás 1000 főre 3,5 volt. Ha az 1000 főre jutó élveszületések számából levonjuk a cigánygyerekeket, akkor a természetes szaporodás 1000 főre 3,27-re csökken. Egyébként az ilyen érvelésnek semmi értelme sincs. A magasabb gyerekszám következtében a cigány családok egyik jellemző és a nem cigány családok megkülönböztető vonása a keresők és eltartottak arányának alakulása. Az átlagosnál nagyobb gyerekszám ezt az arányt közvetlenül is befolyásolja, mert az eltartottak számát növeli, de közvetve is befolyásolja, mert három vagy több kisgyermek mellett az anya nem nagyon tud elmenni dolgozni, s ez csökkenti a keresők számát a családon belül. Ezen túlmenően a cigány anyák munkavállalását az a körülmény is akadályozza, hogy döntő többségük falun él, és falun a nők számára jóval kevesebb a munkaalkalom. Különösen érvényes azokra a nőkre, akiknek nincs szakképzettsége és iskolázottsága, ami a cigány nőkről csekély kivétellel elmondható.
A 100 keresőre jutó eltartottak száma a magyarországi háztartásokban 82, a cigány háztartásokban viszont 224. A különbségek minden településtípusban jelentkeznek. Falvakban a magyarországi családokban 100 keresőre 93 eltartott jut, a cigány családokban 236, a vidéki városokban a magyaroknál 84, a cigányoknál 220, Budapesten a magyaroknál 53, a cigányoknál 135. A cigány és az alacsony jövedelmű magyar lakosság életkörülményeinek és életformájának már említett hasonlóságát itt is kimutathatjuk : azokban a magyar családokban, ahol az egy főre jutó jövedelem az 1968. évi jövedelmi felvétel szerint 600 Ft alatt volt, a 100 keresőre jutó eltartottak száma 225.
összes aktív cigány
háztartások
keresők 53,3 30,7
iskolás koron aluli gyerekek 8,6 19,9
általános iskolás korú
gyerekek 14,8 25,2
14 éven felüli eltartottak 18,6 20,6
nyugdíjasok 4,7 3,6

összesen 100,0 100,0

Mint már az eddigiekben is , a kereső-eltartott arányában is éles különbségek vannak az anyanyelvi csoportok között. A magyar cigányoknál a 100 keresőre jutó eltartottak száma 221, az oláh cigányoknál 250, a román cigányoknál 291. Itt megint arra kell utalnunk, hogy a román cigányok átlaga közelebb jutotta magyar lakosság életkörülményeihez, mint a magyar vagy az oláh cigányok átlaga, ugyanakkor a magyar, illetőleg oláh cigányok körében sokkal nagyobb különbségeket tapasztalunk, mint a román cigányoknál. E különbségekre utal, hogy míg a falun lakó magyar cigányoknál 100 keresőre 236, és a falun lakó oláh cigányoknál 100 keresőre 258 eltartott jut, addig a pesti magyar cigányoknál 100 keresőre jutó eltartottak száma 121, az oláh cigányoknál 187. Végül vessünk egy pillantást a cigány háztartások és az aktív keresővel rendelkező magyar háztartások népességének több demográfiai kategóriák szerinti százalékos megoszlására, amint az előző oldalra került táblázat mutatja.
JEGYZETEK


1. Az elnevezéseket illetően Magyarország különböző részein a nyelvhasználat eltérő nagy részein a cigány anyanyelvű cigányokat nevezik oláh cigányoknak, és a román anyanyelvű cigányokat román cigányoknak. A Dél-Dunántúlon azonban a román anyanyelvű cigányokat nevezik oláh cigányoknak.

2 Szegő László referátuma a cigánykérdésről a Hazafias Népfront 1970. évi ankétján.

3 A vizsgálat résztvevői nemcsak a mintában szereplő magyar városokba, hanem kivétel nélkül minden magyar városba elutaztak, ott a cigány lakosságról összeírást végeztek és intenzív interjúkat folytattak a cigány, valamint a nem cigány lakosok körében. A reprezentatív felvételbe azonban csak minden ötödik város került be
.
4 Éppen ezért táblázataink és elemzéseink túlnyomó részében a nyugati régiót a dél-dunántúli régióhoz csatoltuk, s az így kialakított dunántúli régióból csak 2 dunántúli megye hiányzik: Fejér és Komárom megye.

5 Ez nem azt jelenti, hogy az egész országi cigányság egy és ugyanazon társadalmi réteghez tartozik, még kevésbé azt, hogy a cigányság önmagában társadalmi réteget alkot. A valóságban a cigányság különböző etnikai és életforma-csoportokra oszlik. Van olyan probléma, amely közös valamennyi cigány etnikai és életforma- csoport számára- ilyen pl. a cigányokkal szembeni előítéletek problémája-, más problémák eddig eltérő módon jelentkeznek a különböző életforma-csoportok körében.

6 A legutóbbi évtizedekben a fejlett nyugati országokban - így elsősorban Svédországban, Hollandiában és Angliában- alapos törvényhozási és kormányintézkedések születtek a cigányok helyzetének rendezésére, de ezek eddig nem jártak sikerrel.

7 A cigányok elkülönültségét ez a mutató nem fejezi ki. A nem telepi lakások többnyire magasabb színvonalúak és közelebb állnak a nem cigány lakosság lakásaihoz. Egy részük azonban- különösen az utóbbi években épített “Cs” lakások - a nem cigány település szélén vagy attól kisebb-nagyobb távolságra helyezkedik el. Itt tehát újfajta elkülönüléssel van dolgunk: a viszonylag kedvezőbb lakásviszonyok közé került cigányok településileg továbbra is elszigeteltek maradtak a nem cigány lakosságtól. Olyan nem telepi lakásban, amely nem a településen belül, a cigányoknak csaknem egészen egynegyede, 24%-a lakik.

8 Erdős Kamill : A Békés megyei cigányok. Gyula, 1969. 43-44. 1.

9 Ferge Sándorné-Láng Györgyné-Kemény István : Társadalmi rétegződés Magyarországon. KSH 1966. 23-
26. 1.
10 Egyesek arra gondolhatnak, hogy az alacsony jövedelműek és a cigányok ugyanazt jelentik: minden cigány alacsony jövedelmű és minden alacsony jövedelmű cigány. A valóságban Magyarországon a 600 Ft alatt élők körébe az 1968. évi jövedelmi felvétel szerint akkor 1 millió 11 ezer ember tartozott, s ezeknek csaknem 30%-a élt tiszta nyugdíjas háztartásokban, a cigányok teljes létszáma pedig , mint láttuk 320 ezer, s ezek 56%-a, tehát 180 000 cigány él 600 Ft -os jövedelmi határ alatt.

11 Összehasonlításunkat torzítja, hogy a cigányoknál a 15 éven aluli gyerekeket vettük számításba, míg az összes magyar háztartásnál csak a 19 éven aluli eltartott gyermekek száma áll rendelkezésünkre. A torzítás nem nagyon nagy, mert a 15-19 éves gyerekek nagy része már kereső. Egyébként megemlítjük, hogy az 1968. évi jövedelmi felvétel adatai több kiadványban kerültek közlésre. Éltető Ödön-Láng Györgyné-dr. Schnell Lászlóné-Surányi Bálint : Jövedelmi színvonal- jövedelmi különbségek. Bp. 1969., Éltető Ödön-Horváth Ádámné-Schnell Lászlóné: A keresetek szóródása és szerepe a munkás-alkalmazotti háztartások jövedelmében.
Bp. 1971. A lakossági jövedelmek színvonala és szóródása. 1967. Bp. 1972. okt. 30.