A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagy Pál: Az érintés apró jelei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagy Pál: Az érintés apró jelei. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 1., csütörtök

Nagy Pál: Az érintés apró jelei

Az érintkezés apró jelei


Már a 15. század végén találkozunk a forrásokban olyan közösségükből kiszakadt cigány emberekkel, akiket gázsó szubkultúrákba vezérelt a sorsuk. 1495-ben egy Bártfa város által elfogatott rablóbanda tagjai között említenek "valami Vasko cigányt" (quidam Vasko czigan).
A 16-17. században a cigány és nem-cigány periférikus csoportok keveredése erősebbé válhatott, különösen mikor a 17. század második felében Magyarország társadalmában megnövekedett az egzisztenciát vesztett, bizonytalan helyzetű emberek száma. Erőteljes volt a periférikus érintkezés a szabad királyi városok kedvezőtlen helyzetű, etnikai, foglalkozási és szociális alapon szegregálódó rétegei között is. Elsősorban Brassó, Nagyszeben és Kolozsvár városok levéltáraiban maradtak fenn olyan feljegyzések, amelyek arra engednek következtetni, hogy a cigányok sem maradtak ki ebből.
A periférikus akkulturáció, vagyis a társadalom szélén élők nem csupán kereskedelmi kapcsolatokban és vallási alkalmazkodásban megnyilvánuló, tartós és közvetlen, magatartás - és gondolkodásmintákat is közvetítő találkozása feltáratlan területe Magyarország társadalomtörténetének. A magyarországi cigányok történetében véleményem szerint különösen fontos volt ez a folyamat, de az adatok csekély száma, szűkszavúsága és véletlenszerű előfordulása miatt csupán óvatos hipotézisként fogalmazom meg, hogy a bevándorlás és egyéb tényezők mellett a periférikus keveredés volt az egyik legdöntőbb oka annak, hogy a 17. század dereka és a 19. század vége között a cigányok lélekszáma 200000 fölé emelkedett. Hangsúlyozom, hogy az intenzív periférikus érintkezések nem jelentik feltétlenül bűnöző rétegek egymásra találását, sokkal inkább azt jelzik, hogy Magyarországon a polgárosodási folyamat megindulása előtt is jócskán voltak szerencsétlen sorsú emberek.
A 18. század elejétől a legfelsőbb hatalmi szervek és a törvényhatóságok sikertelen kísérleteket tettek, hogy a periférikus helyzetű csoportokat ellenőrzés alá vonják és letelepült adózóként integrálják a társadalomba. A cigányok esetében a helytartótanácsi rendeletek és helyhatósági statutumok sokszor épp a kitűzött céllal ellentétes eredményre vezettek, főként a nevelőszülői rendszer bevezetése után. A 18. század közepétől a cigányok reszocializálására irányuló programok következtében adminiszratív külső lökést kapott az egyébként már hosszú ideje zajló spontán periférikus akkulturáció.
A szüleiktől elszakított 2 - 12 éves korú cigány gyermekek jelentős része soha nem került vissza eredeti közösségébe, s egész életét hányattatva, családjától távol élte le, útja a falusi társadalom legaljára, vagy alkalmi szubkultúrákba, pásztorok, betyárok közé vezetett. Ezzel párhuzamosan léteztek felfelé vezető utak is, de azokon csak kevesen indulhattak el (pl. muzsikusok), a többség - még ha fizette is a zselléri jogállású rétegekre kirótt adót – romungróvá válva alul maradt, mások elzárkózással válaszoltak a környezetük támasztotta kihívásokra, s igyekezett elkerülni a gázsókkal való keveredést (legfőképpen az oláh cigányok).
Körözőlevelekből és perekből ismerjük cigányok és gázsók kapcsolatának néhány izgalmas esetét, ezekből mutatunk be az alábbiakban példákat. Mindegyik külön esettanulmányba kívánkozna, ám a szereplők életkörülményeinek és környezetének részletes megismerése olyan reménytelen vállakozás lenne, ahol a befektetett energia semmiképpen sem állna arányban az eredménnyel. Különösen fontos kutatási feladat lehet a jövőben annak megválaszolása, hogy mennyire voltak szokványosak az ilyen találkozások, s mekkora szerep jutott létrejöttükben a spontán vonzalomnak, s a szociális helyzetből adódó hasonulásnak. Izgalmasak a cigányok és gázsók közötti kapcsolatok a tekintetben is, hogy lehetővé teszik a történetileg ezidáig nem kutatott bikulturalizmus értelmezését.
Bihar megyei boszrokányperben 1722-ben szó esik egy boszorkánysággal és paráznasággal vádolt nem-cigány asszony és egy cigány hegedűs intim kapcsolatáról. Az egyik tanú a következőket vallotta: "Vallya az Fatens Tudom nyilván az szemeimmel láttam az előtt csak három esztendővel az maga házánál livő vak avagy fel szemü quartilyos Nemet Katona az maga házában az ágyán meg paráznitotta Páczai Ferencnét azt szemeimmel láttam, masodszor is szemeimmel láttam ugyan azon esztendőben az czigán hegedüs Börvei meg paraznitotta Páczainet az maga házában mint az kutya hátul paráznitotta meg világosan láttam ezeket.
Fogarasi Zsigmond kolozsvári születésű cigány férfit 1762. október 31-én paráznaság vádjával állították az egri püspöki úriszék elé. A vád beigazolódott, a vádlott maga sem tagadta, hogy köze volt Szibillához, az egri püspökség német kocsmárosának leányához. Fogarasi Zsigmondnak a kolozsvári hostátban (külvárosban) felesége volt, Szilágyi Boris, Szilágyi Gergely muzsikus cigány leánya. A két család egymással átellenben lakott. Zsigmond maga is muzsikus volt és néhány társával az ország más részébe ment bodogulást keresni. Bizonygatta is az úriszéken: "el nem hagytam pedig én a feleségemet hanem tsak jobb szerentsét jőttem ide probálni". Érdekes példa ez arra, hogyha egy városban túl sok cigány ember élt ugyanabból a tevékenységből, akkor vagy a megélhetési módot kellett megváltoztatni, vagy máshol kellett piacot keresni a legjobban értett és legtöbb függetlenséget nyújtó mesterség gyakorlásához.
Fogarasi Zsigmond és társai az egri piacon levő emeletes épületben muzsikáltak, ott is voltak elszállásolva. Az épület Naymajer Ferenc tulajdona volt, Szibilla apja az emeleti kocsmát bérelte, az aljában boltok voltak. Az egyik "étzakán mikor már majd viradott" sor került az intim együttlétre, melynek megtörténtéről – a vádlott vallomása szerint – a társak és a leány apja is tudott. A szerelmes hajnal létrejöttében nem a társadalmi helyzet hasonlósága, hanem a szexuális vonzalom volt az erősebb inspiráló tényező. Zsigmond arról számolt be az úriszéknek, hogy nem volt maradása Szibillától, az folyton utána járt. Amikor megelégelte a leány "gaz tsabitását", elköltözött a maklári hostátba (Eger külvárosa), az egri káptalan vendégfogadójába. A peres aktában nem találhatók tanúvallomások, így nem lehet tudni, hogy hősünk a vonzalom okainak előadásakor lódított e egy keveset.
A leány Zsigmond után ment Maklárra, s csábítgatással, sírással próbálta visszahívni Egerbe. Végül a társai javaslatára visszament a városba, s akkor ismét együtt volt Szibillával. Az úriszék azon kérdésére, hogy miért nem jelentette a leány rámenősségét a városbírónak vagy az uradalmi tiszteknek, Fogarasi ezt válaszolta: "Magamot féltettem gyanúságban ejteni, aszt pedig nem tuttam hogy törvény szerint mikint kell magamot oltalmazni".
Az úriszéki ítélethozatal során Fogarasi Zsigmond javára szolgált, hogy Szibilla mást is az ágyába invitált, pl. a püspökség bodnárját, s az apa erről is tudott. Zsigmond azt állította, hogy neki soha máskor nem volt köze senkihez. Nem biztos, hogy igazat mondott, de az ellenkezőjét nem lehetett bizonyítani. Végül december elején 40 bot elszenvedése után haza küldték Kolozsvárra a feleségéhez. Arról már nincsenek források, hogy mivel magyarázta otthon a botütések nyomait.
Berki Ferenc 32 éves, református vallású, földesi (Szabolcs m.), "közép termetü, inkább hoszszas mint kerek ábrázatú, barna börü, fekete hoszszú göndör hajú, nyirett üstökü, fekete bajuszszú" cigány 1821-ben egy Domokos Zsuzsanna nevű nemes asszonyt szöktetett meg. Berki személyleírása szerint elég jóképű ember lehetett. Feleségéről nincs személyleírás, s egyéb körülményekből sem tudható, hogy miért hagyta el. A magyar asszonyról viszont van personalis descriptio:"Harmintz két esztendős alatson terepély termetü, kerek ábrázatú, kék szemü, gesztenye szin hajú, fekete szömöldökü, Reformáta, beszéll Magyarúl, elmentt egy otska Kődmenbe, kék és kárton felözőt is vitt magával, hoszszú, Csikos tarka rokojába, ótska fekete kordován Csizmába, lentsés-före való Keszkenöbe."
Elég nehéz megítélni, hogy a női szépségnek és vonzalomnak mekkora szerepet tulajdoníthatunk a Berki Ferenc és Domokos Zsuzsanna közötti kapcsolat megszületésében. A társadalmi tényezők biztosan fontosak voltak. Berki romungróvá vált cigány volt, aki már csak magyarul beszélt, vallásában és feltehetőleg öltözködésben és viselkedésformákban is erősen hasonult a földesi parasztokhoz, de lehet, hogy inkább a parasztnemesekhez. Ruházatából ítélve Domokos Zsuzsanna egy lesüllyedt, szegény kisnemesi családból származhatott.
1826-ban Képes László nem-cigány pásztor a Szatmár megyei Sályból "elszökött egy alatsóny köptzös barna tzigány-aszszóny kúrvájával". A pásztor befonva hordta a haját, ő is alacsony termetű volt, világos kékszemű és szőke hajú. A "gyakori fájás miatt hómájos világú, e' miatt lefelé néző". Ez a kapcsolat a periférikus keveredés tipikus példája, amikor a hasonló társadalmi helyzet nyújtotta közeledést a férfi és nő testi adottságainak hasonlósága és a szexuális vonzalom is felerősítette. A cigányasszonynak erős hatással kellett lennie Képes Lászlóra, egyébként pásztorunk bizonyára nem hagyta volna ott 6-7 éves gyermekét, nem lopta volna el a juhásztól, akivel együtt lakott az új veres gallérú gubáját, egy pár vasalatlan új csizmát, egy nagy karimájú juhász kalapot, vállalva ezzel az országos köröztetést.
Lakatos Antal 40 év körüli, Borsod megyei, "közép magas, kerek ábrázattal, fekete göndör hosszú hajú, kipödrött bajszú, fekete szemű" cigány 1843-ban ugyancsak magyar asszonyt szöktetett meg. Lakatos még nem vált romungróvá, magyarul és cigányul is tudott. A 35 éves Éliás Jánosné, született Miklós Erzsébet nem volt szép asszony, "középszer magas, hosszas verhenyeges és szeplős ábrázatú, barna hajú, savó szemű, első fogai hiányzanak, bal szemöldén és bal szájszélén forradás látszik". Lakatos a személyleírásában közölt adatok alapján szép arcú lehetett, de "nyakán gugának nyoma látszik". Talán a torokgyík kezelésekor szerzett gégemetszés okozta esztétikai sérülés szorította rá, hogy a nála csúnyább Éliásnéval kösse össze a sorsát. Semmi mást nem tudunk az életükről, s nem ismerjük családi körülményeiket, szociális helyzetüket sem.
Cigányok és gázsók érintkezésének különleges színtere volt a betyárvilág. 1847-ből maradt fenn az a somogyi per, melyben nem-cigány betyárok között találkozunk egy cigányasszonnyal. Köpe Jóska és Cseh Jancsi bandájának volt a tagja a 24 éves, Gige faluban lakó, római katolikus Nyári Vica. Zabla Jóska nevű cigány betyárnak volt a felesége, de a férjet börtönbe zárták és a magára maradt asszony, aki valószínűleg már gyermekkorában kiszakadt cigány közösségéből, a korszakban tipikusnak mondható kényszerpályára került, Köpe Jóska szeretőjeként betyárok között lelve alkalmi közösségre. 1847. november 24-én Nemesdéden lótolvajlás miatt hallgatták ki, mint Köpe Jóska és Cseh Jancsi bűntársát. Vica azt állította, hogy ő vétlenül keveredett a lólopási ügybe, úgy tudta, hogy a lovakat Köpe Jóska vásárban vette. Nem gyanította azt sem, hogy a lovakról írt okmányok hamisak, mondván, hogy "máskor jobban tudnék illyen dologban magamra vigyázni". Nem tudjuk, hogy a törvényszéken hitelt adtak e Vica szavainak, az ítélet nem található meg a per aktájában.

NAGY PÁL