A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SÁGHY ERNA Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SÁGHY ERNA Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 22., csütörtök

SÁGHY ERNA Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években

Link: http://www.epa.hu/00900/00995/00013/pdf/saghye.pdf
Múltunk, 2008/1. | 273–308 273

SÁGHY ERNA
Cigánypolitika Magyarországon
az 1950–1960-as években


1946-ban, a Társadalmi Szemlében, a Magyar Kommunista Párt elméleti
folyóiratában jelent meg Kálmán András cikke: A magyar cigányok
problémája.1 A szerzô olyan problémás népcsoportnak tekintette a cigányságot,
amely csak részben vagy egyáltalán nem tudott beilleszkedni a
társadalomba. A „helyes irányt” is megjelölte: a cigányság nagyobb része
dolgozik, s így elindult az asszimilálódás felé. „Problémát csak azok jelentenek,
akik a falun önálló egységbe tömörülve alkalmi keresetbôl, rendszeres
munka nélkül tartják fenn magukat.” Ôk a „vándor cigányok”.
Kálmán András egyik következtetése fontos a késôbbiek fényében:
„Tárgyilagos szemlélô elôtt kétségtelen, hogy a nem asszimilált cigányság
problémája nemzetiségi kérdés. Olyan rétegrôl van ugyanis szó,
amely gazdaságilag, társadalmilag és részben nyelvében önálló csoportot
alkot.”2 E probléma megoldásának módja: „A gazdasági talpra állítást
ki kell hogy egészítse a cigányság nemzetiségi jogainak megadása.
Cigány anyanyelvûnek Magyarországon 1930-ban csak 8000 lakos vallotta
magát, a valóságban azonban a cigány nemzetiségûek száma
80–120 ezerre becsülhetô. A szlovákok mellett ez tehát az ország számbelileg
legjelentôsebb nemzetisége. Még sincs egyetlen cigány nyelvû iskolánk
sem, ugyanakkor, amikor a Szovjetunióban a körülbelül feleannyi
fôt számláló cigány nemzetiségnek kifejlett kulturális intézményei és irodalma
van” – írta Kálmán, aki nem tudta, hogy Szovjetunióban 1936-
tól már egészen más volt a helyzet.3
1 KÁLMÁN András: A magyar cigányok problémája. Társadalmi Szemle, 1946/8–9. 656–658.
2 Uo. 657.
3 Uo. 658. – Vö. Alaina LEMON: Roma (Gypsies) in the Soviet Union and the Moscow Teatre ’Romen’. In: The
Gypsies in Eastern Europe. Nationalities Papers, 19. 1991. 359–372.
SÁGHY ERNA
Cigánypolitika Magyarországon
az 1950–1960-as években [ ]
274 romapolitikák
Az 1945-ös választásokon indult pártok – beleértve az MKP-t is – nem
foglalkoztak külön a cigánysággal. A Társadalmi Szemlében megjelent
cikk, és a gondolat, hogy a cigányság nemzetiség, évekig visszhangtalanul
maradt. A cigányság legfeljebb rendôri, közegészségügyi problémaként
létezett a hatalom számára.
1954-ben a Minisztertanács és a Belügyminisztérium elrendelte a személyiigazolvány-
rendszer bevezetését.4 A rendelet és végrehajtási utasításai
nem tartalmaznak olyan kitételt, amely a cigányság megkülönböztetését
elôírta volna. „Pótlólagos intézkedésként” azonban 1955-ben a belügyminisztériumban
megfogalmazták, hogy a „kóbor cigányokat” (becslésük
szerint 20–25 ezer fôt) speciális személyi igazolvánnyal kell ellátni: „Azok
a cigányok, akik megfelelô munkát és lakóhelyet igazolni nem tudtak,
feltehetôen bûncselekmények elkövetésébôl tartják fenn magukat [...]
Javaslatunk, hogy ideiglenes személyi igazolványt adjunk ki a részükre
[...]”5 Úgynevezett fekete igazolványt azonban nem „kóbor cigányoknak”
adtak, hiszen számuk sosem volt több ezer. Ez az okmány stigmatizálta
tulajdonosát, és a bôrszínre való utalásként értelmezte a rendôrség
és értelmezték a cigányok is, akik a jelentés szerint „úgy érzik, hogy
ez [a fekete igazolvány] faji megkülönböztetés”.6 A Belügyminisztérium
pedig 1962 szeptemberében jelentette: „A cigányok megkülönböztetését
szolgáló [sic!] fekete személyi igazolványok kicserélése már országosan
megtörtént.”7
E kirívó eljárás természetesen nem általánosítható. A korszakban több
kezdeményezés is történt a cigányság helyzetének javítására, „a szocializmus
építésébe” való bevonására, de a kiindulópont mindig erôsen paternalista
volt. 1955-ben az Egészségügyi Minisztériumban kidolgoztak
egy tervezetet, amely megállapította: „Bár a cigányság egy része a felszabadulás
után kiemelkedett a közismert cigánysorból, mégis igen sok
olyan cigánytelepülés található ma is, ahol félnomád módon, hihetetlen
nyomorban, nem emberhez méltó körülmények között élnek. Egyes
4 1/1954. (I. 9.) MT. számú rendelet a személyi igazolvány bevezetésérôl; 1/1954. (I. 9.) BM. sz. rendelet
a személyi igazolványról.
5 PURCSI Barna Gyula: Fekete személyi igazolvány és munkatábor. Kísérlet a cigánykérdés “megoldására”
az ötvenes évek Magyarországán. Beszélô, 2001/6. http://beszelo.c3.hu/01/06/04purcsi.htm Utolsó
letöltés: 2008. április 12.
6 Pest Megyei Tanács VB Munkaügyi Osztálya. „Cigánykérdés”. 1957. augusztus 21. (125., 157/1957.) (László
Mária hagyatéka.)
7 Jelentés a cigány lakosság helyzetének megjavításáról szóló párthatározat rendôri vonalon történt végrehajtásáról.
Belügyminisztérium. Bûnügyi Osztály (Bo.) 1962. szeptember 19. Magyar Országos Levéltár
(a továbbiakban: MOL) XIX-I-4-g. 46. d.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 275
cigánytelepek helyzete közegészségügyi és szociális szempontból igen súlyos,
és gyakran veszélyezteti a környék közegészségügyét és közbiztonságát.
Az elmúlt években lezajlott kiütéses tífusz és visszatérôláz-járványok
a cigánytelepekrôl indultak el.”8
A cigányság támogatását pártmunkások végezték társadalmi munkában.
„Aktívák százai végzik ezt a munkát, akik szeretettel és megértéssel,
segíteni akarással fordulnak a cigánycsaládok felé. […] A felvilágosító,
nevelô munka eszközeként egészségügyi elôadásokat tartanak a telepeken,
közérthetô, egyszerû formában, s csak olyan követelményeket állítanak
fel, melyek megvalósítását a meglévô adottságok lehetôvé teszik. Az
elôadásokat filmvetítéssel kapcsolják egybe.”9 Az egészségügyi problémákat
tehát elsôsorban nem az elképesztô körülmények és a szegregáció
felszámolásával, hanem „szeretettel”, neveléssel akarták megoldani.
1957-ben a Munkaügyi Minisztérium két munkatársának, Pogány
Györgynek és Bán Gézának az irányításával országos felmérést végeztek
a cigány lakosság helyzetérôl. Ezt az adatgyûjtést az tette szükségessé,
hogy a munkaerô-gazdálkodás szervezése során kiderült: a vállalatok
nagy része elzárkózik cigányok felvételétôl. A vállalatok a toborzásra
jelentkezô romákat visszautasították, sôt gyakran elôre kikötötték, hogy
cigányokat ne is küldjenek. Azaz maguk a vállalatok akadályozták, hogy
cigány emberek munkához jussanak.
A kérdôpontokból10 kiderül, hogy nemcsak a cigányok létszámát,
munkavégzését, kulturális, egészségügyi és lakásviszonyaikat vizsgálták,
hanem státusukat, társadalmi megítélésüket, s ezeken keresztül az asszimilációs
folyamatot is. Rákérdeztek a cigányok viszonyára saját nyelvükhöz,
szokásaikhoz és származásukhoz, abban az összefüggésben,
hogy milyen erôs az identitástudatuk.
Pogány György és Bán Géza a beérkezett válaszok és adatok alapján
elkészített11 tanulmányában fontos szerepet kapott a cigányság nemzeti,
nemzetiségi státusáról szóló elmélkedés: a szerzôk tagadták a cigányság
18 Tervezet a cigányság társadalmi, szociális, egészségügyi és kulturális helyzetének megjavítására.
Egészségügyi Minisztérium, 1955. március. MOL XIX-C-5. 89. d. 1964.
19 Jelentés a területen végzett cigánycsaládok gondozási munkájáról 1959-ben. MOL XXVIII-M-8. 1. d.
10 A Munkaügyi Minisztérium Bér- és Munkaerô-gazdálkodási Fôosztályának levele és a kérdôpontok
a Veszprém Megyei Levéltárból származnak (VemL XXIII. 20, 46. 155/1957.), de a MOL-ban is megtalálhatók
a Munkaügyi Minisztérium iratai között.
11 POGÁNY György–BÁN Géza: A magyarországi cigányság helyzetérôl. Gépelt példánya megtalálható az
Országos Széchenyi Könyvtárban (MD 11 488). Valószínûleg kis példányszámban, belsô használatra sokszorosították.
Ebbôl készült A magyarországi cigányság foglalkoztatási problémái címû munka, amely a
Munkaügyi Szemle 1958/5. számában jelent meg (42–45.). (Ez az 1957-es tanulmány rövidített változata,
amely nem tartalmazza a cigányság társadalmi státusának meghatározásáról elmélkedô részeket.)
276 romapolitikák
nemzetiség mivoltát és népcsoportként azonosították. Következtetésük
egyrészt az volt, hogy nem kell mesterségesen nemzetiséggé fejleszteni a
cigányokat. („Nincs szükség cigány nyelvû iskolákra, cigány tankönyvekre,
általában a cigány nyelv mesterséges feltámasztására”). Másrészt
az, hogy „nem szabad akadályokat gördíteni asszimilációjuk elé”, de
erôszakosan sem szabad siettetni ezt a folyamatot. Ugyanakkor leszögezték:
„társadalmi helyzetükre ma még az jellemzô, hogy – dacára az
Alkotmányban rögzített elveknek – a cigányság eléggé számkivetett réteg:
a cigányt nem akarják befogadni a falvakba, nem egyszer életveszélyesen
megfenyegetik, ha a cigánysorról a faluba akar költözni. A vegyes
házasságot általában elítélik.”
A tanulmányt megvitatta a Munkaügyi Minisztérium kollégiumi értekezlete,
és arra a következtetésre jutott, hogy meg kell kezdeni a cigányság
súlyos problémáinak megoldását. Javasolták egy cigányügyi
csúcsbizottság felállítását, valamint egy legfelsôbb szintû állásfoglalás
vagy (párt)határozat meghozatalát.12
1957. október 26-án azonban a Mûvelôdésügyi Minisztériumban a
többi nemzetiségi szervezet mintájára létrejött a Magyarországi Cigányok
Kulturális Szövetsége – s ezzel új helyzet állt elô.
1. A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének megalakulása,
mûködése és felszámolása
A Cigányszövetség létrejöttének körülményei
A forrásokból egyértelmûen megállapítható, hogy nem politikai körökben
fogalmazódott meg elôször egy cigányokkal foglalkozó szervezet
szükségessége, hanem cigány értelmiségi kezdeményezés volt. László Mária
– a cigányszövetség elsô fôtitkára – már 1954 augusztusában levélben
fordult ez ügyben a Budapesti Pártbizottsághoz. Majd 1956. január
9-én a Minisztertanácshoz nyújtott be feliratot, amelyben egyértelmûen
cigány nemzetiségi szövetség létrehozását sürgette. Ebben azt írta: „Mélyen
hiányolom, hogy amikor nemzetiségrôl, kisebbségrôl vagy néptöredékrôl
beszélünk, nem történik sehol említés és intézkedés a cigány néptöredékrôl.
[…] Amíg hazánk területén a nemzetiségek már a szocialista
államelmélet gyakorlatának megfelelôen gazdasági, politikai és kulturális
egyenjogúságot élveznek, addig a cigány néptöredék ezen intézkedések-
12 MOL XIX-c-5. 3 d., 1957.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 277
bôl ismét kimaradt. […] Kiestünk a haladás hivatalosan biztosított menetrendjébôl,
véletlen szerencsétôl, jószándékú emberektôl függ sorsunk.”
Sérelmezte, hogy hiányzik a hivatalos nyelvhasználat, a cigány nyelvû
oktatás az óvodákban, iskolákban, nincs cigány nyelvû sajtó, a kulturális
értékeiket nem ismeri el a társadalom. Emellett a cigányság semmiféle védelmet
nem kap a diszkriminációval és a hatóság túlkapásaival szemben. Mindezen
problémák orvoslására sürgette egy „különleges bizottság” felállítását.
A felirathoz László Mária két mellékletet csatolt. Az elsô 1955 novemberében
neves cigányzenészek (Járóka Sándor, Oláh Kálmán, Lakatos
Vince, Toki Horváth Gyula, Pécsi József) nevében íródott, akik kérték,
hogy a cigányságot is vonják be a szocializmus építésébe, tegyék lehetôvé
az alapvetô kulturális javakból való részesülését és az írni-olvasni tanulást.
A másik levél Pánd község cigánytelepének 280 lakója nevében íródott,
negyvenkét névvel. (A nevek után aláírás helyett rendre három x áll.)
„Azzal a kéréssel fordulunk illetékes hatóságainkhoz, hogy tegyék lehetôvé
számunkra az írni-olvasni tudás és valamilyen mesterség megtanulását.
[…] Szeretnénk egyenjogú polgárok lenni, s kötelességeinket is akként
teljesíteni. Sötét és szomorú életünkben, mely a kitagadottsággal
és megvetéssel egyenlô, kérünk segítséget az emberi felemelkedéshez.”
A László Mária hagyatékából elôkerült felirat gépelt másolat, és a következô
záradékot tartalmazza: „A felirat és mellékleteinek másolatait
hitelesíti: Vas István, Paks, 1974. május 29-én.”13 Az egyetlen ismert példányon
a nevek csak írógéppel vannak feltüntetve, nem lehet tudni, valóban
aláírták-e a zenészek, és valóban szerepelt-e a két jegyzék a beadvány
mellékleteként. Annyi biztos, hogy Pécsi József László Mária rokona volt,
az ô segítségével valószínûleg fel tudta venni a kapcsolatot más zenészekkel
is, akiket megnyerhetett a cigány nemzetiségi szövetség ügyének.
A megfogalmazásból kiderül, hogy valószínûleg mindkét mellékletet
maga László Mária írta, amelyekkel sikerült a cigányság különbözô rétegeinek
egybehangzó akarataként elôterjeszteni a kérését. („Bejelentem,
hogy a munka megindítását máris sokan várják, orvosok, jogászok,
pedagógusok és közülünk sokan.”)
A felirat beterjesztése után zajlott le az 1956-os forradalom és népfelkelés,
amelyben a cigányok nemzetiségi jogokat nem követeltek és származási
alapon nem szervezôdtek. Ám nem lehet igazolni azt az értelmezést,
amely szerint „Nem csak rájuk [értsd: a cigányokra], hanem a
különbözô nemzetiségi csoportokra is tartózkodó passzivitás volt a jel-
13 Nem tudjuk, hogy milyen célból készült ez a másolat (valószínûleg egy másolatról készült másolat) 1974-ben.
Az eredeti példány nem ismert. – László Mária hagyatéka a Néprajzi Múzeumban található.
278 romapolitikák
lemzô. Késôbb, a nemzetiségek helyzetével foglalkozó párthatározat ezt
úgy fogalmazta meg, hogy»példamutató módon« viselkedtek.”14
1957-ben a Mûvelôdési Minisztérium és a Minisztertanács Titkársága
között politikai egyeztetés folyt a cigányszövetség létrehozásáról. Felmerült
egy olyan lehetôség, hogy az érintett szaktárcák képviselôibôl és
a cigányság problémáit jól ismerô „cigány származású dolgozókból”
hozzanak létre társadalmi bizottságot – ami erôsen hasonlít a Munkaügyi
Minisztérium már említett javaslatára. A bizottság feladata a cigányság
helyzetének felmérése és javaslat készítése lett volna a „cigányprobléma
megoldására”. Közben azonban László Mária elôreszaladt:
feliratát – még több aláíróval – elküldte a kormány titkárságához.15
Mindezzel párhuzamosan, pontosan 1957 nyarán a Mûvelôdésügyi
Minisztériumban létrehozták a Nemzetiségi Osztályt. Ennek felügyelete
alá helyezték a mûködô nemzetiségi szervezeteket, a szlovák, a román,
a német és a délszláv szövetséget. A rendelkezésemre álló adatok alapján
arra következtetek, hogy az új minisztériumi osztály vezetôje, Vendégh
Sándor és munkatársai saját pozíciójuk erôsítése érdekében támogatták
a cigányszövetség létrehozását, hiszen a Munkaügyi Minisztériumban
folyó országos adatgyûjtés és helyzetelemzés rávilágított a „cigánykérdés”
társadalmi fontosságára. A Nemzetiségi Osztálynak az lett a feladata,
hogy kimunkálja a cigánysággal kapcsolatos pártpolitikát.
Úgy tûnik tehát, hogy László Mária szervezkedése és egy cigányokkal
foglalkozó felsô szintû szervezet létrehozásának igénye találkozott egy
adott pillanatban. Az ideológiai vákuum, az a tanácstalanság, amit a minisztériumok
eltérô koncepciói mutattak, valamint az újonnan megalakuló
Nemzetiségi Osztály politikai törekvései tették lehetôvé, hogy október
26-án, a Mûvelôdési Minisztérium osztálya alá rendelve megalakuljon a
Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, annak ellenére, hogy a
pártvezetés egy percig sem kívánta nemzetiségként elismerni a cigányságot.
A Cigányszövetség elsô fôtitkára: László Mária
A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének elsô fôtitkára, László
Mária, 1909. november 17-én született Nagykátán. Anyja Czinka Rozália,
a családi legenda szerint Czinka Panna, a 18. században élt híres prímás,
zeneszerzô és zenekarvezetô leszármazottja. Apja László Farkas állatkereskedô.
Tizenhárman voltak testvérek.
14 BEREY Katalin: A szociális követelményeknek meg nem felelô telepek felszámolása. In: BEREY Katalin–HORVÁTH
Ágota: Esély nélkül. Vita Kiadó, 1990. 7–72.
15 MOL M-KS 228. f. 33/1957/5. 126–129.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 279
Életérôl kevés és vázlatos az információ. Unokatestvére, Pécsi Ilona
mesélt róla, és ô tette lehetôvé, hogy hagyatékát – egykori iratokat, dokumentumokat,
leveleket, fényképeket – tanulmányozhassam. Innen
származik számos olyan forrás, amelyet levéltárakban nem találni. Itt
maradt fenn egy 1933. augusztus 9-én kiállított fényképes újságíró-igazolvány,
amelyben Ivánka Mária újságírói álnéven szerepel a Balatoni
Kurír belsô munkatársaként. Egy késôbbi újságcikk így ír errôl a korszakáról:
„Kora ifjúsága óta foglalkozik a cigányok problémáival, járja
az országot, gyûjti az adatokat. 1937-ben, mikor elôször lázadt fel az
igazságtalanságok ellen és szövetkezésre szólította a pándi cigányokat,
mint kommunista-gyanúst, izgatás címén letartóztatták. Évekig csendôri
felügyelet alatt állt, nem kapott munkát.”16 Lehetséges, hogy részt
vett az illegális kommunista mozgalomban.
A negyvenes évek elején minden bizonnyal egyetemi vagy fôiskolai tanulmányokat
folytatott, mert bekapcsolódott az Egyetemi és Fôiskolai
Hallgatók Nemzeti Munkaszolgálatának17 munkájába. 1944. január 9-én
kiállított igazolványa szerint „László Mária a fenti intézmény sajtóelôadója”.
(Késôbb felettesei a Mûvelôdésügyi Minisztérium Nemzetiségi
Osztályán ebben a szervezetben folytatott tevékenységére hivatkoztak,
mikor „leleplezték”, hogy a múlt rendszerben egy „jobboldali,
fasiszta szervezet” tagja volt. Utóbb ezzel az ürüggyel távolították el a
cigányszövetség élérôl.)
A második világháború után, a koalíciós idôkben a Szociáldemokrata
Párt tagja lett, ahol – mint legközelebbi munkatársa, Gere György írta –
„Fáradtságot nem ismerve harcolt, küzdött a cigányok felemelkedésén.
[…] Ez idô tájt, fôként hetente (szombat, vasárnap) jártuk az országot.
Több cigánytelepen is megfordultunk, mígnem az 1958-as évben minisztertanácsi
segítséggel megalakítottuk a Magyarországi Cigányok
Kulturális Szövetségét, melynek vezetôhelyettese lettem.”18
16 KUN Erzsébet: Ne legyen különbség ember és ember között. Évszázados babonák ellen küzd az egy éve
létesült Cigányszövetség. Magyar Nemzet, 1958. szeptember 19.
17 A hazafias szellemû szervezet fiatal lányokból állt, akiket egyenruhájukról „pöttyös kisasszonyoknak” neveztek.
A nyári szünidôben „felvették az egyenruhát s menetelni kezdtek a sok kis falu felé, hogy meghódítsák
ôket a munka fegyverével és szeretetével” – írja a Magyar Katonaújság 1940. augusztus 17-i
száma. A lányok katonai rendszerben, szigorú szabályok között táboroztak le egy-egy faluban, ahol sokgyermekes,
szegény családoknak segítettek a gyermeknevelésben és -gondozásban, s minden adódó
házimunkában. A szervezet ideológiája az volt, hogy – a nemzeti összefogás jegyében – áttörjék a távolságot
urak és parasztok, városi és falusi lakosság között, s maguk is jobban megismerjék a falu életét.
18 Visszaemlékezését Gere György maga bocsátotta rendelkezésemre. A Cigányszövetségben végzett munkájáról
szóló emlékeit 1991 januárjában írta le Bársony János kérésére.
280 romapolitikák
László Mária 1958 végéig a Cigányszövetség fôtitkáraként dolgozott.
Errôl a posztról – miután politikai hecckampányt folytattak ellene – távoznia
kellett. 1959 elején kísérletet tett arra, hogy a cigánysággal kapcsolatos
történelmi kutatások területén dolgozhasson, sikertelenül. Végül
elhelyezkedett a postánál, s innen ment nyugdíjba fôpénztárosként. Hagyatékában
– egyéb dokumentumok mellett – megtalálhatók jegyzetei
egy cigány nyelvtankönyvhöz és szótárhoz, összeállított egy terjedelmes
kéziratot a magyarországi cigányzenészekrôl, kutatásokat végzett a cigány
történelemrôl. Nem ment férjhez, de örökbe fogadott és felnevelt
egy, a háborúban árván maradt kislányt. 1989. november 7-én halt meg
Budapesten. Pécsi Ilona elmondta: halála elôtt néhány héttel nagy
mennyiségû iratot és dokumentumot égetett el, mondván: „erre már úgysem
kíváncsi senki”. Megmaradt hagyatéka csupán töredéke lehet
mindannak, amit éveken keresztül ôrzött, ám így is rendkívül fontos forrásegyüttes.
Enélkül nem lenne rekonstruálható többek között a
szövetség története sem (például László Mária, a Cigányszövetség létrehozásában
játszott szerepét egyetlen minisztériumi irat sem említi).
A Cigányszövetség mûködése
A szövetség feladataira és tevékenységére vonatkozó eredeti elképzeléseket
az alapító okiratokból ismerhetjük meg. A rendelkezésre álló források
alapján19 megállapítható, hogy a Cigányszövetséggel kapcsolatos
eredeti elképzelés hogyan változott a mûködés során. Mindegyik dokumentum
tartalmazza, hogy a szövetség „egyrészt állami intézmény, másrészt
a cigányok tömegmozgalmi társadalmi szervezete, saját problémáik
megoldására”. A szervezeti felépítésrôl szóló eredeti elképzelés
szerint a tagság alkotta volna a közgyûlést, amely a szövetséget érintô
minden fontos kérdésben dönt.
Az alapszabályban rögzített tevékenységi körök a következôk voltak:
„A Magyarországon élô cigányok gazdasági, politikai és kulturális
életszínvonalának felemelése nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül.
Az összes magyarországi cigányok bevonása a szocializmus felépí-
19 Javaslat a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége létrehozására (1957. VIII. 26.) (megtárgyalták
és elfogadták a Mûvelôdési Minisztérium miniszterhelyettesi értekezletén, 1957. szeptember 23-án),
valamint a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége egyesületi alapszabálya (1957. december).
Mindkettô megjelent a Népmûvelési Intézet kiadásában 1986-ban: Dokumentumok a „Magyarországi
Cigányok Kulturális Szövetsége 1957–1961” életébôl (Házinyomdában sokszorosítva 100 példányban).
László Mária hagyatékában megtalálható a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének alapszabálya
(dátum nélküli másolat). A három forrás részben különbözik egymástól, de a lényegi pontokon
megegyeznek.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 281
tésébe, e célból való szervezésük és kultúra terjesztése, szövetkezetek
szervezése. Figyelemmel arra, hogy ez a Szövetség olyan szervezet, amelyhez
hasonló a cigányok eddigi életmódjának megváltoztatására még nem
alakult, ennek folytán munkássága a gyakorlati követelményeknek megfelelôen
módosulhat […] Illetékes állami országos szervekkel közös tervezetet
dolgoz ki munkába állításukra, iskoláztatásukra és kultúrájuk
emelésére, egészségügyi és szociális viszonyaik javítására, letelepítésükre,
életkörülményeiknek megfelelô szintre való felemelésére.
A Szövetség az MSZMP politikáját ismerteti, azt elfogadtatja, széles
körû nevelômunkát folytat, hogy a cigányok a népi demokratikus államrend
hasznos tagjaivá váljanak.”
Az alapszabályzat valójában homályban hagyta a szervezettel kapcsolatos
legfontosabb kérdéseket, például azt, hogy milyen módon kapcsolódna
egymáshoz az állami irányítás, a párt politikájának megvalósítása
és a cigány önszervezôdés; milyen jogokat gyakorol a szövetség
vezetôje, hogyan érintkezhet állami és pártszervek vezetôivel (közvetlenül,
vagy felettesein keresztül).
A függetlenített fôtitkár mellett egy, majd három elôadó dolgozott, s
néhány önként jelentkezô társadalmi munkás segítette ôket. László Máriáék
megpróbálták az ország egész területérôl maguk köré gyûjteni azokat,
akik tenni akartak a cigányság érdekében, s igyekeztek belôlük hálózatot
létrehozni. Ámde nem tudtak fizetni, ezért sok lelkes jelentkezôt
késôbb nem sikerült bevonni a munkába. Megyei összekötôk viszont
dolgoztak a szövetségnek, akik igazolást kaptak. Valódi jogaik nem voltak,
mint ahogy a Cigányszövetségnek sem.
Vannak arra utaló jelek, hogy a Cigányszövetséget mûködésének legelsô
idôszakában még nemzetiségi szövetségként tartották számon, vagy
legalábbis bevonták nemzetiségi ügyekbe. 1957 novemberében László
Mária meghívást kapott a Mohácsi Városi Tanács VB nemzetiségi problémákat
tárgyaló értekezletére. Majd 1957. november 30-án a Hazafias
Népfront tartott értekezletet a nemzetiségek még megoldatlan mûvelôdési
problémáival kapcsolatos teendôkrôl, ahol a cigányság helyzete is
napirendre került.20 1957 végén a nemzetiségekrôl szóló értekezleteken
még menetrendszerûen szó esett a cigányok helyzetérôl is. A Mûvelôdésügyi
Minisztérium 1957. szeptember 23-án megtartott miniszterhelyettesi
értekezletén – amelyen megtárgyalták és elfogadták a cigányszövetség
létrehozásáról szóló javaslatot – határozatot hoztak arról, hogy
20 Magyar Nemzet, 1957. december 1.
282 romapolitikák
„a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó minisztertanácsi elôterjesztésben a
cigánykérdés vonatkozó problémáit fel kell vetni”.21
Kísérlet a cigány kultúra és nyelv megôrzésére, ápolására
A Cigányszövetség neve azt sugallta, hogy elsôsorban a cigány kultúra
fejlesztése és ápolása a célja; s kezdetben valóban leginkább a kulturális
munka fontosságát hangsúlyozták. 1957. november 5-én kelt levelében
László Mária ezt írta: „Erôs mûvészeti vonalunk lesz, így szükségünk
lesz azokra az írókra, akik mûvészegyütteseinket, késôbb a saját
színpadunkat ellátják írói mûvekkel.”22 (Ez utóbbi tervet nyilvánvalóan
a Moszkvai Cigány Színház példája ihlette.) Kiemelten kezelte a magyar
cigányzenészek ügyét, akik több levélben is panaszkodtak egyre romló
elhelyezkedési lehetôségeik miatt (leginkább a tánczene térhódítását fájlalták
a vendéglátóiparban, ami a cigányzene háttérbe szorításával fenyegetett).
László Mária ezért munkaközvetítéssel is akart foglalkozni,
illetve tervezte egy „magyar cigány népi együttes” felállítását is.
1957 végén a szövetség így határozta meg munkatervében a kulturális
feladatokat: „Minden eszközzel harcolunk az elôítéletek teljes felszámolásáért.
Célunk, hogy végre megteremtsük az eredeti cigány irodalmat,
zenében, prózában egyaránt. Eredeti és helyes nyelvünket,
szótárunkat, ha nem is kívánjuk ezt tanítani, de a tudományos intézmények
számára elkészítjük. Szeretnénk a cigány tehetségeket bemutatni,
és zenénket közkinccsé tenni, mely eddig – miután cigányellenôrzés nem
volt – majdnem minden esetben hamis képet nyújtott.”
A kultúra fejlesztését, bemutatását az elôítéletek felszámolására is alkalmasnak
tartotta: „Vidéken kis kultúrgócokat teremtünk, s közöttük
versenyeket rendezünk. Ezzel kettôs a célunk: a cigányság élete a kisparasztok
életével évszázadok óta együtt zajlott. Népi motívumaik találkoznak.
Együtt a magyar nép ôsi, eredeti kultúrájával mutatjuk be a cigányok
sajátos kultúráját, s ebben a közös munkában reméljük, felenged
a mesterségesen táplált fajgyûlölet és elôítélet. Ugyanakkor azokban a
falvakban, ahová a kultúr-autóbuszok nem jutnak el, mi feladatainknál
fogva terjesztjük a szocialista kultúrát.”23
Ebben az idôszakban a Népszabadságban tudósítás jelent meg a
Cigányszövetség létrehozásáról. Ez – összhangban a cigányszövetség
21 Mûvelôdésügyi Minisztérium Minisztériumi Titkárság; Miniszterhelyettesi értekezlet (1957. szeptember
23.) iratanyaga megtalálható: MOL XIX-I-4-eee. 1. d. 11. t.
22 MOL XXVIII-M-8. 1. d.
23 Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége vázlatos munkaterve. In: Dokumentumok a „Magyarországi
Cigányok Kulturális Szövetsége 1957–1961” életébôl. I. m. 12–19.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 283
vezetôjének elgondolásaival – olyan módszereket javasolt a cigányok
társadalmi helyzetének megváltoztatására, amelyek a romák igényeibôl,
szokásainak és hagyományainak elemzésébôl indulnak ki.24 A cikk megjelenése
a párt hivatalos országos napilapjában arra utal, hogy ekkor
még elfogadható cigánypolitikának számított László Mária minden elgondolása.
Cigány kisipari szövetkezetek
A Munkaügyi Minisztérium két munkatársa által készített, már említett
tanulmányból is kiderül, hogy az ötvenes évek második feléig a cigányok
munkába állítása nem járt kielégítô eredménnyel. A tanulmány
szerint ennek az volt az oka – a cigányok rendkívül alacsony iskolai végzettsége
és a többi dolgozó elôítéletei mellett –, hogy „nehezen tudják
megszokni az üzemi élet fegyelmét”. Innen eredt az ötlet, hogy különálló
cigány szegkovács kisipari szövetkezeteket hozzanak létre.25
A tanulmány alapjául szolgáló megyei jelentések egyike szerint: „Az
elmúlt évben volt olyan elképzelés megyénkben, hogy cigány dolgozókból
álló állami gazdaságot vagy termelô szövetkezetet hozzunk létre. Ezt
elsôsorban az ellenforradalmi események gátolták meg. Tapasztalatunk
szerint legkönnyebben vályogvetô, kosár-, illetve lábtörlôfonó szövetkezetet
lehetne létrehozni.”26
1957. december 16-án a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Végrehajtó
Bizottsága ülésén, ahol a megyében élô cigányok helyzetérôl és a
megoldásra váró feladatokról beszéltek, több, a korszakban példa nélkül
álló javaslat született: fel kell tárni a cigány kultúra javait, és cigány
kulturális központot kell létesíteni Mátészalkán; a cigánytelepeken építsenek
közösségi házakat, a cigányzenészeket alkalmazzák vendéglátóipari
üzemekben; adjanak ki „képes füzetet” az elôítéletek leküzdése céljából,
illetve kutassák fel a cigányság történelmét. Felkérték a mátészalkai
és a nyíregyházi Népmûvészeti és Háziipari Szövetkezet helyi vezetôit,
hogy a cigányok között szervezzenek kosárfonó, kertibútor- és kaskötô
szövetkezeteket. Elhatározták, hogy újraélesztik az egy éve szünetelô
vásárosnaményi cigány kosárfonó szövetkezetet.27
24 SOLYMÁR Tamás: Gondolatok egy új szövetségrôl. Népszabadság, 1957. november 5.
25 POGÁNY György–BÁN Géza: i. m. 21.
26 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács elnökének jelentése. Miskolc, 1957. július 7. László Mária hagyatékából.
27 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1957. december 16-án tartott ülésének jegyzôkönyvébôl.
Tárgy: A cigányság helyzete és az ebbôl adódó feladatok. 213/1957. VB. László Mária hagyatékából.
284 romapolitikák
Pogány György és Bán Géza tanulmányának egy fejezete ugyanakkor
beszámolt a szegkovácsok már mûködô szövetkezetérôl: „Pomázon a
szegkovács cigányok kisipari termelôszövetkezetben dolgoznak, és kb.
1600–1800 forintot keresnek. Bent laknak a faluban, viszonylag tûrhetô
lakásokban. Az egyik vezetôségi tag lakásán rádiót, elôfizetett újságot
láttunk. Mind a férfi, mind a felesége jól öltözött, lakásuk berendezése
gyakorlatilag mégis csak tûzhely, ágy, asztal és néhány szék volt.”28
A szerzôk az ô életszínvonalukat már összemérhetônek tartották a környezetükben
lakókéval.
A cigány tagokkal mûködô szegkovács ktsz-ek már a negyvenes évek
végétôl alakultak. Az ötvenes években, az iparosítás kezdetén a cigányok
még nagyon nehezen tudtak állami vállalatoknál elhelyezkedni, s
a kisipari szövetkezetek sokuk számára jelentették az egyetlen munkalehetôséget.
Emiatt több településen a helyi közigazgatás szervezte ezeket
a „vállalatokat”.
A kovács hagyományokkal rendelkezô közösségekben a szövetkezetalapítás
lehetôséget adott a korábbi foglalkozás megôrzésére, s tágabb
értelemben a közösségi tradíciók továbbvitelére. Ezek a szegkovács kisipari
szövetkezetek önálló gazdasági egységekként illeszkedtek a szocialista
iparba. Kezdetben elsôsorban a bányáknak gyártottak különbözô
méretû sínszegeket. Hagyományos módon termeltek, a technológia az
évszázadok során mit sem változott. A Cigányszövetségnek 1958-ban
készített jelentés errôl így számolt be: „A jelenleg szövetkezetekben dolgozó
tagok nagyapái és azok elôdei évszázadokon keresztül a földön
térdelve kovácsoltak, és a jelenlegi tagok is belépésükkor földbe ásva,
kézi fújtatóval kezdték a munkát. Nem is egész tíz év kellett ahhoz, hogy
a föld feletti kovács tûzhelyen – éppen úgy, mint a kovács szakmában –
elektromos fújtatóval dolgozzanak. Mindezektôl eltekintve […] ez a
szakma az összes szakmák között a legegészségtelenebb. […] Ez is alátámasztja
azt a végsô megállapítást, hogy az e szakmában dolgozókat
át kell képezni más szakmákra.”29
A jelentés szerint az országban akkor 10 önálló cigány vasipari szövetkezet
és négy részleg mûködött, ezekben 477 ember dolgozott. Ebben az
idôszakban – ami egybeesett a Cigányszövetség elsô korszakával – már
komoly fennakadások voltak a termelésben. A korábban jól jövedelmezô
termékeket ugyanis más szövetkezetek is gyártani kezdték, közben pedig
28 POGÁNY György–BÁN Géza: i. m. 21.
29 KERTÉSZ Miklós: A szövetkezetbe tömörült vasipari cigányok. Jelentés a Cigányszövetség és az OKISZ
részére. 1958. augusztus 13. MOL XXVIII-M-8. 1. d. 3. t.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 285
néhány, korábban keresett termék a bányák modernizálásával fölöslegessé
vált. Egyre súlyosabb problémát okozott a nyersanyagok beszerzése,
amihez a végletekig központosított és bürokratizált gazdaságirányítási
rendszerben szükség volt kapcsolatokra, érdekérvényesítési lehetôségekre.
A cigány szövetkezetek vezetôi azonban nem tudtak jól helyezkedni.
1958-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács körlevélben fordult
a járásokhoz, hogy közöljék a területükön élô cigányok számát, írják le
életkörülményeiket, az egészségügyi és szociális viszonyokat. Helyzetük
javítása érdekében pedig megoldási javaslatokat kértek. Az edelényi járás
vezetôje beszámolt a helyi családok életérôl, munkalehetôségeikrôl.
„Nem minden cigány szokja meg egyformán az üzem munkafegyelmét
– írta. – Ebbôl kiindulva olyan munkaalkalmat kell találni, ahol a fegyelem
nem annyira szigorú, és a keresetük szorgalmuk függvénye lenne. Ilyen
foglalkozás lenne a Kosárfonó Szövetkezet.”30 A cigány kisipari szövetkezet
ötletét is elsôsorban amiatt tartotta jónak, mert így a „rendes” munkahelyen
nem kellene a cigány dolgozók fegyelemre szoktatásával, többségi
környezetbe való integrálásával bajlódni, a munkahelyi konfliktusoknak
elejét lehetne venni az elkülönítéssel. Azt a jelentés írója is látta, hogy a
kisipari termékek értékesítését meg kellene oldani, s ehhez a megye segítségét
kérte. A jelentéshez kapcsolódó felmérés szerint a járásban 170 család
már jelezte: azonnal belépne a kosárfonó szövetkezetbe, 25 család pedig
ôsszel, a nyári szezonális munkák végeztével csatlakozna hozzájuk. A járásban
élô cigány családok mintegy negyven százaléka alkalmi munkából élt.
A Cigányszövetségben 1958 szeptemberében több szegkovács ktsz
képviselôinek részvételével értekezletet tartottak arról, hogyan lehetne
a szegkovács ktsz-ek termelését átállítani más iparcikkekre. László Mária
arra ösztönözte a megjelenteket, hogy vegyenek részt a helyi, cigánysággal
kapcsolatos problémák megoldásában, illetve figyelmeztessék
feladataikra a helyi hatóságokat. Beszédébôl kitûnik: a szegkovácsokat
példaképül akarta állítani a felemelkedni vágyó cigányok elé, s még több
szövetkezet (közöttük vályogvetô, kosárfonó, famegmunkáló) szervezésével
munkalehetôséget akart teremteni a különbözô kézmûves hagyományokkal
rendelkezô közösségeknek. Nem titkolt szándéka volt elôsegíteni
a hagyományos cigány szakmák megôrzését.
Akkoriban már mûködött a Budapesti Szegkovács Ktsz, s több másik
szövetkezet beindításán is dolgoztak. A ktsz-ek felügyeletét és irányítását
a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége (OKISZ) látta el, amelynek
munkatársaival László Mária jó kapcsolatot alakított ki. Ennek is köszön-
30 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Edelényi Járási Tanács VB. XXIII–209. 1652/1958.
286 romapolitikák
hetô, hogy a termelési nehézségek ellenére nem a cigány ktsz-ek leépítésérôl,
megszüntetésérôl, hanem profiljuk átalakításáról döntöttek 1958 nyarán.
Új termékekkel akarták fellendíteni a forgalmat annak érdekében,
hogy még több munkást lehessen foglalkoztatni. Országos kiállítást is terveztek
Budapesten; a Nemzeti Múzeumban vagy az Iparmûvészeti Múzeumban
szerették volna bemutatni a cigány vasipari szövetkezetek termékeit.
Ezzel a gazdasági megfontolásokon kívül az volt a cél, hogy
bemutassák a társadalomnak a dolgozó, értéket teremtô cigány közösségeket:
„A cél az volna, hogy bel- és külföldön minden illetékes tudomást
szerezzen arról, hogy milyen anyagból milyen fontos termelést folytatnak
a cigányok. […] Ezekbôl a cikkekbôl évi 60–80 millió forintot lehetne termelni
a legreálisabb számítások mellett. Ez egyúttal azt jelenti, hogy négyszeresre
lehetne emelni a jelenleg szövetkezetben dolgozó létszámot.”31
Ekkor még úgy látszott, hogy a hivatalos cigánypolitika, amelynek
egyik célja a cigányok munkába állítása volt, és a cigány szegkovács
ktsz-ek ügye összhangban áll egymással. László Mária a fôvárosi tanács
elnökének írt levelében a következôt javasolta: „Budapest, vagy a város
peremrészén sürgôsen oly vállalatot hozzunk létre, mely cigány dolgozókra
épülne. (Magyar vezetôséggel.) E vállalat teljes tervkapacitással
tud dolgozni, mert a cigányság munkára szorítható, és számos példa van
arra, hogy tudnak dolgozni. Az évszázados és a jelenlegi tapasztalat azt
bizonyítja, ha nem foglalkozunk velük – csak internáló táborok alakjában
–, akkor e probléma nem nyer megoldást. Ilyen módon megoldott
foglalkoztatásukkal sokkal nagyobb százalékban lesznek megmenthetôk
társadalmunk számára, mint hisszük.”32
Az önálló cigány termelési egységeket, így a cigány kisipari szövetkezeteket
László Mária távozása után, 1959-tôl károsnak minôsítették,
mint a cigányság elkülönülésének eszközét. Az 1961-es párthatározat
után az önálló cigány ktsz-eket a helyi tsz-ekbe igyekeztek beolvasztani,
és legfeljebb azok melléküzemágaként mûködhettek. Ám hosszabb
távon ezek megszüntetését, a cigány dolgozók más üzemekben való elhelyezését
tekintették kívánatosnak, amit meg is valósítottak.
Érdekvédelem
A Cigányszövetség megalakításának napján László Mária hivatalos levelet
küldött a Nácizmus Magyarországi Üldözötteinek Országos Érdekvédelmi
Szervezete címére. Ebben felhívta a figyelmet a magyaror-
31 Részlet a kiállítás tervébôl, amelyet az OKISZ Vascsoportja dolgozott ki. MOL XXVII-M-8. 1. d. 3. t.
32 A levél másolata László Mária hagyatékából származik.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 287
szági cigányok üldöztetésére a nácizmus idôszakában, bejelentette kártérítési
igényüket, s mivel az érintettek még nem ismerték ezt a lehetôséget,
kérte, hogy hosszabbítsák meg az igénybejelentés határidejét. Novemberben
azt a választ kapta, hogy tárgyaljon az Értékforgalmi Bank
Rt. vezetôivel, akik felajánlották segítségüket. Errôl a megbeszélésrôl
László Mária ezt írta az Üldözöttek Érdekvédelmi Szervezetének decemberi
levelében: „A 20 000 ingyenes kérdôívet nem vesszük át, tekintettel
a cigányok nagy kulturálatlanságára a kérdôívek kitöltését illetôen.
Ezért olyan határozatot hoztunk, hogy egy sima névsort dokumentálunk.
E névsor beadási határideje 1958. február hó vége.”33
A két hónap haladék valószínûleg nagyon kevésnek bizonyult, a lista
elkészültérôl nem tudunk. A Cigányszövetség levelezésében nincs dokumentum
a kárpótlási ügyek további sorsáról, de valószínû, hogy az információ
eljutott az érintettek egy részéhez. Mint Karsai László írja: „Bizonyosnak
tekinthetô, hogy annak a híre, hogy a deportáltak és
hozzátartozóik kaphatnak jóvátételt, eljutott a cigányokhoz, az analfabétákhoz
és az írni-olvasni tudókhoz egyaránt. 1959–1960-ban mindazokból
a falvakból, városokból jelentkeztek cigányok, ahol levéltári
forrásokkal bizonyítható, vagy legalábbis igen erôsen valószínûsíthetô,
hogy valóban üldözték ôket.”34
Karsai leírja, hogy a kártérítésrôl készült mintegy 80 000 dossziét az
Általános Értékforgalmi Bank irattárában ôrzik. Ebbôl 298-at (!) adtak
be cigányok, s 263 dosszié tartalmazott a cigányok üldöztetésére vonatkozó
használható adatokat. „A 263 dossziéban összesen 219 halott, 208
deportált neve szerepelt.” A kérvények arról tanúskodnak, hogy a cigány
igénylôknek hivatalos személyek nem segítettek a kitöltésben – eszerint
a Cigányszövetség sem tudta vállalni a feladatot. (A magyarországi
kivégzések és a náci haláltáborok magyar cigány áldozatainak száma
Karsai megállapítása szerint körülbelül 5000 fô. Az igénylôk kaptak
kártérítést, de ôk csak nagyon kis hányadát alkották a származásuk
miatt üldözött magyarországi cigányoknak.)35
Amikor a sajtó hírt adott a Cigányszövetség megalakításáról, sokan
keresték fel panaszaikkal a szövetség irodáját. Kiderült, hogy a cigányok
sokszor a legegyszerûbb ügyek intézésében is teljesen ki vannak szolgál-
33 MOL XXVIII-M-8. 2. d.
34 KARSAI László: A cigánykérdés Magyarországon 1919–1945. Út a cigány Holocausthoz. Cserépfalvi Könyvkiadó,
1992. Függelék. A magyarországi cigányüldözések a kártérítést igénylôk által megadott információk
alapján. 136–141.
35 Uo. 138.
288 romapolitikák
tatva a hivataloknak. Mivel nem ismerték a hazai bürokrácia útvesztôit,
sok helyen elutasították ôket. Ha számukra kedvezôtlen döntés született,
a származásuk miatti hátrányos megkülönböztetést okolták. A Cigányszövetség
mindezek hatására, bár nem kifejezetten érdekvédelmi
szervezetként jött létre, kénytelen volt ilyen ügyekkel is foglalkozni.
A felsôbb szervek számára hasznos volt, hogy a szövetség érdekvédelemmel
is foglalkozott. Egyrészt a hozzájuk érkezett panaszos ügyeket
azonnal továbbíthatták a Cigányszövetségnek, mondván, hogy majd
megoldja a problémát, másrészt a cigányok összes panasza, elégedetlensége
és kívánsága egy helyen „csapódott le”, s a felgyülemlett levelekbôl
és jegyzôkönyvekbôl lemérhetô volt a hazai cigányság hangulata.
„Nyilvánvalóvá vált, hogy a falusi életkörülmények romlása és a hagyományos
megélhetési formák egy részének ellehetetlenülése folytán feszültség
és elégedetlenség halmozódott fel a cigányok körében.”36 Ebben
az idôszakban szigorították a magánkisipari és -kereskedelmi tevékenység
feltételeit, a már kiadott engedélyeket felülvizsgálták, s nagy számban
vonták be azoktól a többségükben cigány iparosoktól, vándorkereskedôktôl,
hulladékanyag-begyûjtôktôl, akiknek munkája utazással,
vándorlással járt. Az iparban munkát keresôk viszont sorozatos elutasításba
ütköztek, s csak nagyon nehezen, rengeteg keresés és sikertelen
próbálkozás után jutottak álláshoz. A Cigányszövetség címére sok levél
érkezett, amelyekben a cigányok arról panaszkodtak, hogy sehol nem
veszik fel ôket dolgozni, mindenhonnan elutasítják ôket.
„Sok nehézséget okozott mûveltségük hiánya, valamint a velük szemben
megnyilvánuló elôítéletek. A felvételi irodák ablakainál elegendô
volt a kezüket bemutatni ahhoz, hogy ne legyen számukra felvétel, vagy
csak a legembertelenebb munkákra alkalmazták ôket” – írta Gere
György visszaemlékezésében.
A munkaügyi kérelmeken kívül még többen fordultak a szövetséghez
a rendôrség és az igazságügyi szervek eljárása elleni panasszal, abban a
reményben, hogy talán orvosolják sérelmeiket. Sok panasz érkezett a
hatóság túlkapásaira.
Fordulat a Cigányszövetségben
1958 nyarán már egyre több jele mutatkozott annak, hogy felettesei elégedetlenek
László Mária ténykedésével, a cigányügy megoldását alapvetôen
másképp képzelik el, mint ô. Nem valószínû, hogy a fôtitkár asszony a
cigányság nemzetiségi jogainak elfogadtatásáért lépett volna fel – erre
36 BEREY Katalin: i. m. 67.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 289
vonatkozó dokumentum nem ismert –, csakhogy a cigány szegkovács
ktsz-ek, kultúrcsoportok, cigány tanulócsoportok támogatását úgy értelmezték
a Nemzetiségi Osztályon, mint valamiféle ilyen irányú törekvés
elôkészítését. Ekkor már a „cigányság nemzetiségi hovatartozásáról”
a Pogány–Bán-féle tanulmány elgondolásait fogadta el a pártvezetés.
László Mária konfliktusainak legfôbb forrása valószínûleg az érdekvédelmi
tevékenysége volt. Levelezésébôl kiderül, hogy az országban
1958 tavaszától lezajlott internálási akció során cigányokat is nagyobb
számban lefogtak. Rengeteg olyan panasz érkezett, hogy cigányokat internálnak
Tökölre. László Mária 1958. májusi levelében azt írta, hogy
tudomása szerint a tököli táborban ôrzött személyek negyede cigány.
1958. június 16-án levéllel fordult a Legfôbb Ügyészséghez. Több hónapja
tartó országos „tisztogató akcióról” írt, amelynek során ártatlan
embereket is internáltak. „Olyan is van, akit a már letöltött bûncselekményéért
internáltak.” Kérte a belügyminisztert, hogy vizsgálják felül
az egyes esetek jogszerûségét. Kifogásolta az ôrizetesekkel szemben tanúsított
kegyetlen bánásmódot is. „A felmerült bûnesetek kapcsán alkalmazott
szankciókat nem nevezhetem népnevelôi munkának.”37
A Belügyminisztériumhoz eljuttatott levelében pedig a tévedésbôl ártatlanul
letartóztatottak ügyének sürgôs kivizsgálását kérte.
A szövetség iratai közül elôkerült levelek szerint a letartóztatottak családtagjai
sokszor hónapokig nem tudták, hová és miért vitték el a férfiakat.
38 Azok, akik ismerték az okot, ilyeneket említettek: részegeskedés,
szénalopás, lókereskedés, koldulás, közveszélyes munkakerülés, erkölcs-
37 László Mária 1958. június 16-án a Legfôbb Ügyészséghez írott levele megtalálható: MOL XXVIII-M-8. 2
d. „Rendôrségi levelezés” köteg.
38 Részlet egy kiskunfélegyházi asszony levelébôl:
„Férjem szept. 28-án letartóztatták és azóta állítólag le is internálták, azt nem tudom, hogy mi a vád ellene,
és azt sem, hogy kinek a parancsára történt mindez. Az egész cigánytelep lakói tanúk rá, hogy itt a
telepen soha nem verekedett, nem politizált, és általában olyan dolgot nem csinált, ami botrányt idézett
volna elô. Most már nem tudok kihez fordulni, csak Önökhöz, talán van még egy kis remény a kiszabadulásra.
Férjem téglaégetéssel foglalkozott nyáron, télen pedig drótozással, az idén téglát sem tudtunk elmenni
vetni, így hát a drótozásból éltünk, szûkösen. Ebbôl bizony csak a napról napra valót tudta megkeresni,
és így én bizony semmi nélkül maradtam itt. Gyermekem igaz nincs, de én beteges vagyok és
dolgozni nem tudok.
Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet egy Embert csak úgy elvinni, most, a Demokráciába, és minden
tárgyalás nélkül el internálni. Ez a Múltba így volt, és nem is volt feltûnô, de most, mikor azt mondják,
hogy ‘Egyik ember annyi, mint a másik, bár a bôre barna vagy fehér’, és még sem így van. Egyszerûen elvitték
és én azóta sem beszélhettem vele, sôt nem is láthattam. […]
Még egyszer nagyon kérem az Elvtársnôt, hogy legyen olyan szíves és hacsak egy mód lehet vizsgálja
felül ezt az ügyet, hogy tényleg bûnösek-e vagy csak mert cigányok, bosszú az egész.” A levél megtalálható:
MOL XXVIII-M-8. 2. d. „Személyi levelezés” egység.
290 romapolitikák
telen életmód. Bár a kérdéskör további kutatásra vár, a fentiekbôl az
derül ki, hogy ekkor a „nem megfelelô életmódot folytatók” – közöttük
cigányok – elleni országos megfélemlítô akciót folytatott a hatóság
– immár a szokásos rendôri zaklatásoknál keményebb eszközökkel. Mindenesetre
azzal, hogy védelmébe vette az internáltakat, László Mária
belügyi körökben sok ellenséget szerzett magának.
Valószínûleg ebben az idôszakban merült fel, hogy vezetôváltásra lenne
szükség a Cigányszövetség élén. De még meg kellett találni László
Mária utódát. A szövetség vezetôi posztjára mindenképpen cigány kellett.
Felmerülhetett a szövetség egyik fiatal elôadója, aki jogi egyetemre
készült, de a politikai köröknek jobban megfelelt a katonai állományban
lévô Ferkovics Sándor, akit feltétlenül megbízhatónak tartottak.
Ô 1958 tavaszától társadalmi munkában bekapcsolódott a szövetség tevékenységébe.
László Mária tulajdonképpen maga távozott a szövetségbôl, miután
szabályos lejáratási kampányt indítottak ellene. Mint említettem, Farkas
László, a Nemzetiségi Osztály nemzetiségi szövetségekért felelôs politikai
elôadója „rábukkant” olyan adatokra, amelyek szerint László
Mária a negyvenes években „fasiszta szervezet” tagja volt. Régi munkatársaitól
elszigetelték és olyan légkört teremtettek körülötte, hogy távoznia
kellett. Errôl így írt Gere György a visszaemlékezésében: „Ezidôtájt
Farkas kifejezetten saját kezemmel írt részletes jelentést39 kért
tôlem a Szövetség munkájáról, terveimrôl, elképzeléseimrôl. Ezt követôen
1958. november 16-tól 1959. márciusig mint a Szövetség megbízott
vezetôje tevékenykedtem Ferkovics beállításáig. [1959 elején a mûvelôdésügyi
miniszter kikérte Ferkovicsot a honvédségi állományból.]
A kézzel írt jelentéseimet, mint évek múltán, véletlen találkozás alkalmával
Pécsi Ilona közölte velem, úgy mutatták messzirôl László Máriának,
hogy azokban több vonatkozásban feljelentést tettem ellene.”
László Máriát tehát 1958 végén méltatlanul meghurcolták. Mindezt
azért, mert át akarták szervezni a Cigányszövetséget, és ezt az ô jelenlétében
nem tehették volna meg.
Közben, 1958. október 7-én, az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot
fogadott el A nemzetiségek között végzendô politikai, oktatási és
kulturális munkáról.40 A Politikai Bizottság ülésére meghívást kaptak a
délszláv, a német, a szlovák és a román nemzetiségi szövetségek vezetôi.
A Cigányszövetség nem szerepelt a meghívottak között, s még csak
39 Ezt a jelentést nem ismerjük, a Cigányszövetség levéltári iratai között nem található meg.
40 MOL M-KS 288. f. 5/98. ô. e. 78–89.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 291
utalás sincs a határozatban a cigányságra vagy szövetségére. Közvetve
mégis található ott egy adalék, amely a Cigányszövetséggel is összefüggésbe
hozható. A határozat elemezte a nemzetiségi szövetségek tevékenységét.
„A nemzetiségi szövetségek általában tagsággal, alapszervezetekkel
rendelkezô tömegszervezetek voltak. Késôbb ez a jellegük megváltozott,
és jelenleg is országos szervek, alapszervezetek, tagság és alapfokú apparátus
nélkül.” Korábban a nemzetiségi szövetségek tevékenysége a
népmûvelésre szorítkozott. A határozat egyik célja az volt, mozgósítsák
a tömegeket, és politikai agitációt végezzenek köztük.
A Cigányszövetség második idôszaka (1959–1961)
A második fôtitkár, Ferkovics Sándor 1928-ban született Hódmezôvásárhelyen,
nyolcgyermekes, igen szegény cigány családban. Makón nôtt
fel a cigánytelepen. A négy elemi elvégzése után dolgoznia kellett, napszámos,
majd kanász lett. A felszabadulás után egy felhívásra jelentkezett
hivatásos katonának. A sorozóbizottság gyengének, alkalmatlannak
találta, de amikor elmondta, hogy milyen nélkülözések között él,
megszánták és felvették. Ezzel gyermekkori vágya teljesült. „A parancsokat
habozás nélkül végrehajtottam. Kezdtem tapasztalni, hogy parancsnokaim
nem azt nézik, hogy milyen színû a bôröm, hanem azt,
hogy miként teljesítem kötelességeimet. Végtelen boldogság töltött el,
amikor elôléptettek ôrvezetôvé. Ez olyan tekintetben is változást hozott
az életembe, hogy én is parancsot adhattam egyeseknek” – írja önéletrajzi
visszaemlékezésében.41
Kétévi szolgálat után felettesei ajánlására felvették a Kossuth Katonai
Akadémiára. Tanulmányai elvégzése után 1951-ben alhadnaggyá nevezték
ki, s egy vidéki város tiszthelyettes-iskolájába helyezték szakaszvezetônek.
1953-ban a hadsereget érintô elsô létszámcsökkentés során
leszerelték. Adóügyi megbízottként dolgozott, majd Pesten segédmunkásként,
aztán a Ganz-MÁVAG-nál betanított munkásként helyezkedett
el. Az 1956-os forradalom napjaiban jelentkezett a karhatalomba.
Innen az Elsô Forradalmi Tiszti Ezredbe került, ismét hivatásos állományba,
s az egyik vegyvédelmi zászlóaljnál lett épületkezelô. A Cigányszövetség
megalakulásakor társadalmi munkásnak jelentkezett, s dolgozott
László Mária irányítása alatt. Cigány fiatalok alapismereti
oktatását szervezte a hadseregben. László Mária távozása után Benke
Valéria mûvelôdésügyi miniszter kinevezte ôt a Magyarországi Cigá-
41 BAJOR NAGY Ernô (szerk.): Életünk – történelem. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978. 155–166.
292 romapolitikák
nyok Kulturális Szövetsége fôtitkárává. 1961-ben – még a szövetség megszüntetését
kimondó júniusi párthatározat elôtt – nyolchavi szabadságra
küldték azzal, hogy keressen magának másik munkát. Ezt követôen
diszpécser, közlekedési rendész, üzemôr, tûzrendészeti elôadó munkaköröket
töltött be. Párttag volt, tevékenységéért megkapta a Munkás–Paraszt
Hatalomért Emlékérmet.
Mint látszik, Ferkovics életpályája jelentôsen eltért László Máriáétól.
Részben ez volt az oka annak, hogy a vezetôváltással megváltozott a Cigányszövetség
arculata is. Az új munkatársak – beleértve az új fôtitkárt –
nem kapták meg a szövetség alapító dokumentumait, azok a valamikori
alapelvekkel együtt „elfelejtôdtek”. Az új mûködési elvek – ha nem is
fogalmazták meg formálisan, hiszen új mûködési szabályzat nem született
– már nem emlékeztettek egy nemzetiségi típusú szövetségre. Ferkovics
jelentése szerint: „A felettes hatóság utasítása alapján azt kaptuk
feladatul, hogy személyi és egyéb apróbb ügyekben az intézkedéseket
csökkentsük és fokozatosan építsük le, mert így eredményesen dolgozni
nem tudunk. Legfontosabb feladatunk, hogy az elvi kérdéseket tisztázzuk,
és vegyük fel a kapcsolatokat megyei, járási tanácsokkal és társadalmi
szervekkel, és úgy fogjunk a munkához, hogy ne érdekvédelmi
alapon dolgozzunk, ami addig a Szövetségben megszokott volt.”42
A szövetség tevékenysége a korábbiakhoz képest formálissá vált. Bár
a vidéki kiszállások folytatódtak, céljuk már a szervezett adatgyûjtés
volt egy tervezett felsôbb szintû állásfoglaláshoz. Ferkovics Sándor elmondta,
hogy minden vidéki kiszállás alkalmával fotósorozatot készítettek
a helyi cigánytelepekrôl, amelyeket fotóalbumba rendeztek. Ennek
célja a Nemzetiségi Osztály tájékoztatása volt a szövetség munkájáról.
Az albumot eddig nem találtuk meg a Nemzetiségi Osztály levéltári anyagában;
ha nem semmisítették meg, valószínûleg magánszemély tulajdonában
van.
A különbözô dokumentumok tanúsága szerint az új munkatársak minden
igyekezetükkel próbáltak elhatárolódni a korábbi vezetéstôl, annak
céljaitól, és László Mária munkájában utólag egyre több hibát találtak.
Ilyen kitételek fôleg a Nemzetiségi Osztály akkori vezetôjének írásaiban
találhatók. A vezetôváltás elôtti Cigányszövetségrôl így írt Vendégh Sándor:
„Megalakulásakor egyes kérdések tisztázatlanok maradtak, így munkája
kezdetben hamis vágányokon futott. Munkájában – valamiféle hamis
cigány öntudattól eltelve – olyan tendenciák mutatkoztak, hogy a
42 Ferkovics Sándor: Összefoglaló jelentés a Szövetség munkájáról címû jelentésébôl. Közli: Dokumentumok
a „Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége 1957–1961” életébôl. I. m. 21.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 293
cigányságot nemzetiségnek ismertesse el, és ebbôl a hibás koncepcióból
kiindulva, a cigány nyelv mesterséges felélesztését, kiterjesztését, cigány
iskolák, kollégiumok, állami gazdaságok, tsz-ek, stb. létesítését kívánta
megvalósítani, ezáltal konzerválni igyekezett a cigányok különállását,
és akadályozta társadalmi asszimilációjukat. Másik kezdeti hiba
volt, hogy a problémát önmagára koncentrálta és mintegy a cigánykérdés
egyetlen és kizárólagos gazdájának tekintette önmagát.”43
Egy másik dokumentum a Mûvelôdési Minisztérium Nemzetiségi Osztályának
kérésére 1960. október 27-i dátummal kelt összefoglaló jelentés,
Ferkovics Sándor aláírásával. Megfogalmazója Marosán Lajosné.
(Ô saját bevallása szerint soha nem látott a Cigányszövetség mûködési
körét meghatározó alapító okiratot vagy más dokumentumot, és nem
is tudott ilyen létezésérôl.)44 A jelentés szerint a cigány lakosság félreérti
a szövetség feladatát. „Úgy gondolják, azért van a Szövetség, hogy cigány
mivoltukat képviselje, és kötelessége, hogy mindenféle ügyes-bajos dolgaikban
(bírósági, rendôrségi, családi, segély stb.) eljárjon.”45 A Mûvelôdési
Minisztérium kollégiumi értekezletének javaslatára hivatkozva
szükségesnek tartotta, hogy átszervezzék a szövetséget, mivel nem volt
hatásköre, ellenôrzési és felügyeleti joga. Majd megfogalmazta a szövetség
és a Nemzetiségi Osztály együttmûködésében fennálló problémákat.
„A vezetôi jogkör nincs biztosítva, mert a felettes hatóságunk minden
apró napi ügyekbe beleszól, mindent engedélyhez köt, és így önállóságunk
nincs biztosítva. Ennélfogva a Minisztérium és a Szövetség kapcsolata
sem valami jó, mert a kapcsolatot másképpen képzelem el – úgy,
hogy a munkánkat a felettes szerv elvileg, erkölcsileg és politikailag elôsegítené,
ne pedig apróbb ügyekben gáncsoskodjon. Sértô továbbá részemre
az, hogy dolgozóink erôfeszítését Farkas elvtárs nem veszi semmibe,
hanem rohammunkának és tûzoltómunkának minôsíti. Sértô
továbbá az, hogy a sajtó, rádió által kiküldött elvtársakkal folytatandó
tárgyalásokat önállóan lefolytatni nem szabad, csak a felettes hatóság
jelenlétében, úgyszintén külföldi vendégeket sem tájékoztathatunk, csak
a fent említett elvtárs jelenlétében. […] Én ebben bizalmatlanságot érzek
irányomban. A Nemzetiségi osztály által tartott elôadások, rendezvények,
külföldi tapasztalatcserék, beszámolók, munkaértekezletekre
nem hívnak meg, s ezáltal is mellôzést érzek. Úgyszintén abban is, hogy
43 Vendégh Sándor: Tájékoztató a cigánykérdés jelenlegi helyzetérôl, 1960. július 1. Megtalálható: MOL
XXVIII-M-8. 1 d.
44 Ferkovics Sándor szóbeli visszaemlékezése (1995).
45 Dokumentumok a „Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége 1957–1961” életébôl. I. m. 20–29.
294 romapolitikák
felettes szervünk a vezetô megkerülésével, a fôelôadóval tárgyal meg
minden problémát.”46
Nehéz értelmezni ezeket a sorokat, amikor tudjuk, hogy a jelentés a Cigányszövetség
munkáját felügyelô Nemzetiségi Osztálynak készült. A fôelôadó,
Marosán Lajosné úgy emlékszik vissza, hogy a legjobb együttmûködés
volt közte és Farkas László politikai elôadó között, akivel ebben az
idôszakban már a párthatározat szövegváltozatainak csiszolásán, a különbözô
felsôbb szintû intézmények képviselôivel való egyeztetésen dolgoztak.
Ferkovics Sándornak ebben (Marosánné szerint) semmi szerepe nem
volt, mint ahogy önálló írásmûveket sem tudott produkálni Marosánné
nélkül. A több mint kilenc gépelt oldal terjedelmû összefoglaló jelentés
biztosan nem Ferkovics mûve. Erre utal a jelentésben megfogalmazott elképzelés
az átszervezésrôl, amit ekkorra már eldöntött tényként kezeltek.
„Elgondolásunk az, hogy a szövetségnek az állami és társadalmi szervek
cigányvonatkozású munkáinak koordinálása lenne a fô feladata, a
marxizmus–leninizmus alapelveinek megfelelô elvi tézisek kidolgozása
a cigányprobléma megoldását illetôen. Továbbá a népgazdasági tervek
elôirányzataiban a cigánykérdésekkel kapcsolatos problémákat beiktatni
(például cigánytelepek felszámolása).”
1960 szeptemberében tartották a Mûvelôdésügyi Minisztériumban azt
a kollégiumi értekezletet, amelyen Vendégh Sándor, a Nemzetiségi Osztály
vezetôje ismertette a különbözô politikai, államigazgatási és társadalmi
intézményekkel való egyeztetés eredményeként létrejött határozati
javaslatot és a hozzá kapcsolódó helyzetjelentést.47 Ebben a
következôk olvashatók az átszervezésrôl:
„Biztosítani kell a cigánylakosság közötti munka egységes irányítását,
a társadalmi és közigazgatási szervek munkájának összehangolását, a
társadalmi erôk összefogását. Meg kell határozni a szaktárcák feladatait,
az egyes tárcák és társadalmi szervezetek képviselôibôl országos cigánybizottságot
kell létrehozni. Ezzel összefüggésben meg kell vizsgálni
annak lehetôségét, hogy a Magyarországi Cigányok Kulturális
Szövetségét az országos cigánybizottság titkárságává szervezzük át. A titkárságot
állami funkciókkal kell felruházni.”
A szövetség, mint szervezeti forma kényelmetlenné vált a Nemzetiségi
Osztály és más szervek cigányügyekkel foglalkozó munkatársai számá-
46 Uo.
47 Vendégh Sándor: Elôterjesztés a Mûvelôdésügyi Minisztérium Kollégiuma elé a cigánylakosság társadalmi,
gazdasági, közegészségügyi és kulturális helyzetérôl. (1960. szeptember. 8.) MOL XIX-I-4-g. 48. d.
– A javaslat a cigánysággal kapcsolatos nagypolitikai terv kidolgozása során született.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 295
ra. Úgy akarták felszámolni, hogy megtartják a cigányügyek koordinálásának
jogát, a cigánypolitika meghatározásának lehetôségével együtt.
Bebizonyosodott ugyanis, hogy ha megmarad a Cigányszövetség, hiába
változtatták meg a vezetését, az egyre kényelmetlenebbé váló „panasziroda”
megmarad. S valószínûleg Ferkovicsra sem volt már szükség, vezetôi
státusa teljesen névlegessé vált: nem volt szerepe a párthatározat
elôkészítésében, de még az értekezleteken sem szólalt fel a résztvevôket
köszöntô bevezetô mondatokon, illetve a záró köszönetnyilvánításokon
kívül.48 Valószínû, hogy az összefoglaló jelentést látta, ismerte és aláírta,
de nem gondolta, hogy azt adott esetben az ô pozíciójának gyengítésére
használhatják. Annyira nem volt tényezô ebben a körben, hogy
– saját elmondása szerint – akkor sem volt kérdése, amikor minden indoklás
nélkül közölték vele a felmondást 1961 tavaszán. Utólag úgy értékelte
szereplését, hogy „a mór mehet, a mór megtette kötelességét”.49
A Cigányszövetség elôadói és a Nemzetiségi Osztály a párthatározat elôkészítésével
együtt megszervezték a szövetség felszámolását, és minden
fennakadás nélkül átalakultak Országos Társadalmi Bizottsággá, megtartva
szerepüket a cigányügyek koordinálásában.
2. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának határozata a cigány
lakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos
egyes feladatokról (1961. június 20.)
A párthatározat elôkészítése
A Cigányszövetség mûködésének második korszakában kiformálódott
az a stáb, amely bekapcsolódott a párthatározat elôkészítésébe. Amint
Vendégh Sándor, a Nemzetiségi Osztály akkori vezetôje a szövetség 1960
tavaszán megtartott bizottsági értekezletén elmondta: a pártközpontban
felvetette, hogy feltétlenül szükségesnek látja, hogy „felsôbb pártés
kormányszervek állást foglaljanak a kérdésben”; erre azt a választ
kapta, hogy rájuk bízzák a határozati javaslat kidolgozását, azon elvek
alapján, amelyek az 1959-es ôszi értekezleten – Vendégh Sándor beszá-
48 Ez derül ki a Cigányszövetség 1960. május 23–25. között megtartott bizottságonkénti értekezletének
jegyzôkönyvébôl. (MOL XXVIII-M-8. 1 d. 3 t.)
49 Ferkovics Sándor szóbeli visszaemlékezése (1995).
296 romapolitikák
molójában – elhangzottak. „Ezeket kell nekünk még világosabban és
rövidebben megfogalmaznunk” – mondta.50
Vendégh Sándornak és a szövetség elôadóinak javaslatára elvetették
azt a korábbi tervet, hogy a cigány lakosság helyzetét egységes szempontok
szerint kidolgozott országos statisztikai adatfelvétel alapján írják
le. Valószínûleg kevés volt rá az idô (akkor még 1960-ra tervezték
a határozat elfogadtatását), ezért úgy döntöttek: a megyéktôl addig kapott
jelentéseket fogják felhasználni a jelentés összeállításánál, s majd a
feladatok közé sorolják az országos felmérést. A Munkaügyi Minisztérium
1957-es felmérése is megfelelô kiindulópontnak tûnt. A levéltári
adatokból kiderül, hogy ismét kérdôíveket küldtek a tanácsoknak. A kérdôívekhez
csatolt kitöltési útmutató kikötötte, hogy adatgyûjtéssel, kérdezéssel
nem szabad a cigány családokat háborgatni. Mindenképpen el
akarták kerülni ugyanis annak a látszatát, hogy valamiféle összeírásról
lenne szó – így viszont csupán a tanácsi hivatalnokok ismereteiben bízhattak.
Az adatok összesítésének eredményeképpen a cigányok számát
186 536 fôben állapították meg.
A párthatározat elôkészítésénél a szocialista országok közül Csehszlovákia
cigányügyi politikáját51 tanulmányozták alaposabban, és sok szempontból
példaértékûnek tekintették az eredményeit. A csehszlovák oktatásügyi
és népmûvelési miniszter egyik beszédében így nyilatkozott
errôl: „Elvtársaink a Magyar Népköztársaságból alaposan megismerkedtek
azzal, hogyan oldjuk mi meg a cigánykérdést, és a közeljövôben
hasonló átmeneti intézkedéseket készítenek elô, mint nálunk.”52
Mi volt a csehszlovák megoldás? 1947-ben országosan összeírták a
cigányokat, majd számos helyi rendelkezés és szabályozás született „közhasznú
munkavégzésükrôl”; a tanácsok utasításokat adtak ki a feketekereskedelem,
a koldulás, a csavargás és hasonló jelenségek tilalmáról.
1948-ban a cigány etnikum képviselôi megkísérelték saját kulturális szervezetük
létrehozását, a Szlovák Cigányok Egyesületét.
1955–1956-ban széles körû felmérést végeztek a cigánytelepüléseken,
amelyeket a nem kívánatos életmód, a fertôzô betegségek és járványok
melegágyának, az elmaradottság és elkülönülés okozóinak tekintettek.
Elhatározták, hogy tervet dolgoznak ki a legelmaradottabb cigánytelepülések
felszámolására.
50 Elhangzott a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége munkaügyi bizottságának 1960. május 23-i
értekezletén. MOL XXVIII-M-8. 1 d. 3 t. 53.
51 Anna JUROVÁ: Cigányok-romák Szlovákiában 1945 után. Regio, 1996/2. 35–56.
52 A cigány lakosság között folytatott munka. Dr. Frantisek Kohuda oktatásügyi és népmûvelési miniszter
elôadása a Bratislavában 1960. február 26-án tartott aktíván. MOL XXVIII-M-8. 2. d. 6. t.
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 297
1958. április 8-án fogadta el a CSKP KB a cigány lakosság körében
folytatandó munkáról szóló határozatot, ami a romák erôszakos asszimilációjának
kezdetét jelentette. Egyik kitétele így hangzik: „El kell utasítani
egyes közmûvelôdési dolgozók azon törekvéseit, hogy az eddigi
dialektusokból mesterséges cigány irodalmi nyelvet és irodalmat alkossanak,
hogy cigány iskolákat és osztályokat hozzanak létre cigány oktatási
nyelvvel.” A határozat leszögezte, hogy a cigányok nem alkotnak
nemzetiséget Csehszlovákiában. A kitûzött cél asszimilálásuk és beolvasztásuk
volt, amit a foglalkoztatásukban, egészségi állapotukban, mûveltségi
színvonalukban, lakás- és higiéniai körülményeikben mutatkozó
fogyatékosságok felszámolásával kívántak megoldani. 1958 októberében
törvényt adtak ki a vándorló személyek letelepítésérôl.
Bár a csehszlovák intézkedések végrehajtásának módjáról megoszlottak
a vélemények, Magyarországon gyakorlatilag átvették ôket. (A Szovjetunió
cigánypolitikája nem szolgáltatott ilyen közvetlenül átvehetô tapasztalatokat.)
A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének bizottsági értekezletén
még az az ötlet is felmerült, hogy a Csehszlovák Kommunista
Párt cigánysággal kapcsolatos rendeletét és az állami határozatot hivatalosan
meg kellene szerezni, s a magyar párthatározat megszületéséig
azt kellene irányadónak tekinteni. Nem áll rendelkezésre a csehszlovák
határozat teljes szövege, de a Cigányszövetség külföldi anyagai között
van több, amely részletesen ismerteti. Ezek alapján megállapítható, hogy
a magyar és a csehszlovák dokumentum szellemi rokonságban van egymással.
Így a következô tételek mind a kettôben megtalálhatók: a cigányok
átnevelése az egész társadalom ügye; a szocialista társadalom kialakulása
elérhetetlen a kultúrforradalom nélkül; harcolni kell a lakosság
körében elterjedt faji elôítéletek, de az idealista álhumanizmus ellen is;
meg kell szüntetni a cigányok elmaradottságát és a lakosság átlagos színvonalára
kell emelni ôket. A cigánykérdés lényegét a társadalomnak is
meg kell magyarázni. Be kell kapcsolni a cigány lakosságot a közéletbe;
a cigány gyermekek nevelésére nagy gondot kell fordítani, a család ezt
a nevelést gyakran gátolja, sôt, néha lehetetlenné teszi; fel kell számolni
az analfabetizmust; nagy figyelmet kell fordítani a serdülôk nevelésére,
mert nagy munkaerô-tartalékot jelentenek; meg kell szabadítani a cigányokat
elmaradott életmódjuktól, és rá kell vezetni ôket a számukra elônyös
kulturális és társadalmi életre. A csehszlovák határozatot és a végrehajtás
feladatait elemzô tanulmányban található tételek némelyike lényegében
egy az egyben vált a magyarországi párthatározat részévé. Így például
a következô: „A különbözô cigányszokás és tradíció bizonyára igen
298 romapolitikák
érdekes, de a mai világban ez túlhaladott, fékezi és gátolja a cigányok
átnevelését. […] Átmeneti intézkedés olyan osztályok és iskolák létesítése,
amelyekben azokat a cigánygyermekeket készítjük elô koruknak megfelelô
osztályokba és iskolákba való belépésre, akik nem, vagy csak rendszertelenül
látogatták az iskolát. […] Elônyösebbnek látszik, ha eltekintünk
az önálló cigányegyüttesek alakításától, és a tehetséges cigányokat
akár egyénileg, akár együttesen besoroljuk tánc- és énekkarainkba.”53
A határozat elôkészítésére 1960 elején a minisztériumok, fôhatóságok
és társadalmi szervezetek cigányügyekkel megbízott képviselôi a szövetség
munkatársaival együtt részt vettek a különbözô részterületek feladatainak
kidolgozásában. Erre a célra a Cigányszövetség és a Nemzetiségi
Osztály elôadóinak vezetésével mûködô bizottságokat hoztak létre:
1960 tavaszán munkaügyi, mûvelôdésügyi és egészségügyi bizottság mûködött,
s egy csoport csak egyetlen témakör megvitatásában vett részt.
Az ügyben érintett legfontosabb intézmények egy része önálló tervezetet
nyújtott be a saját területén felmerült problémák megoldására.
A Cigányszövetség 1960. májusi bizottsági értekezletén – mint említettem
– vitára bocsátották azt a kérdést, hogy készüljön-e a párt- (vagy
kormány-) határozat elôkészítéséhez országos statisztikai adatfelvétel a
KSH bevonásával. A Nemzetiségi Osztály vezetôjének javaslatára elvetették
az országos felmérés tervét – azzal, hogy majd a tervezett határozatban
döntenek egy országos cigányfelmérésrôl. Igaz, akkor még azt
gondolták, hogy a határozati javaslatot még abban az évben megtárgyalhatják.
1960 ôszére elkészült a Nemzetiségi Osztály és a Cigányszövetség Mûvelôdési
Minisztérium Kollégiumának szóló elôterjesztése. Ebben a cigányságot
szociális kategóriaként írták le, amely speciális életmódhoz
kötôdik. Ha azt feladják, e szerint a logika szerint megszûnik a „cigány”
kategória a társadalomban. Ebbôl következôen minden, ami valamilyen
módon a cigány életmódhoz kapcsolódott, felszámolandónak, megszüntetendônek
minôsült. A cigány kultúra önálló létezését nem fogadták el,
a szokásokat csak a cigány életmód részének tekintették. A cigány kultúra
megôrzésére irányuló erôfeszítést azért minôsítették károsnak, mert
a cigányság elkülönülésének eszközét, s a cigány életmód konzerválására
tett kísérletet láttak benne.
„Erdôs Kamill barátunkat igazán nem lehet cigányellenességgel vádolni,
ô maga írja az effajta cigányokról [a félig letelepedett és vándor-
53 Eva BACIKOVA: Kulturális nevelômunka a cigány lakosság között. A tanulmány magyar nyelvû fordítása
megtalálható: MOL XXVIII-M-8. 2 d.
cigányokról], és azt hiszem, ez elfogadható: »A cigányok nemesnek tartják
erkölcsüket, a munkát szégyennek, kóborlásukat pedig emberinek.«
E tradíciókra építve nem messze jutunk.”54
A cigánykérdést elemzô dokumentumokból kiderül: az alapelvek
(a cigányság nem nemzetiség, csak úgy fejlôdhet, ha beolvad a többségi
társadalomba) meghatározzák, miképpen lehet a cigányság helyzetén
változtatni. Ha a „cigánykérdés” szociális probléma, akkor a cigányok
elmaradottságának szociális összetevôit kell megváltoztatni, s ezzel automatikusan
– a cigány életmód megszûnésével – megszûnik a cigány kategória
a társadalomban, s legfeljebb „cigány származású személyek”
maradnak. A dokumentumok nem is foglalkoznak a társadalomba már
beilleszkedett cigányokkal, mert a származás a szocializmus ideológiája
szerint érdektelen. A „cigány” megnevezés így a társadalomba még be
nem illeszkedett, civilizáción és társadalmon kívüli népesség szinonimájává
vált. Ebben a meghatározásban nem szerepel semmiféle pozitív elem,
a cigány csak a kulturálatlansággal, a civilizáció hiányával jellemezhetô.
Szó sincs arról, hogy a cigány nyelv, a cigány folklór, a cigány szokások,
a tárgyi kultúra, a mesterségbeli tudás bármiféle értéket jelentene.
A társadalom és az állam számára „problémát jelentô cigány rétegek”
a falu és a város szélén húzódó cigánytelepek lakói, a félig letelepedettek
és a vándorlók. Jellemzô erre a hosszú idôn keresztül használt csoportosításra,
hogy nem hívja fel a figyelmet a cigányok különbözô nyelvû
és eltérô hagyományú csoportjaira. Ez a klasszifikáció a többségi
társadalom szemszögébôl mutatja a cigányokat, s az asszimiláció fokozatait
vetíti rá egy „értéktelen”, „kevésbé értékes”, illetve „elfogadott”
értékskálára. (Ugyanez a csoportosítás található a csehszlovák cigányügyi
dokumentumokban is.) A beilleszkedés „minôségét” pedig a lakóhely
és a munkaviszony határozza meg. Mindkettôn belül három fokozatot
különböztetnek meg: a munkavégzésnél állandó vagy alkalmi
munkavégzés, illetve a munkától való elzárkózás; és ezt mutatja a „letelepedett”,
a „félig letelepedett” és a „vándorcigányok” csoportosítás.
A „problémát jelentô cigányok” kategóriát így magyarázza a párthatározat
egyik elôkészítô dokumentuma: „A cigányok egyedül néprajzi
szempontból alkotnak külön csoportot, bizonyos mértékben etnográfiai
csoportot. Számunkra azonban a »cigány« nem mint etnográfiai kategória
jelenti a problémát, hanem mint olyan személyek, akik a hagyományos,
primitív cigány életmódot élik. Azok, akik a lakosságtól elkü-
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 299
54 Az idézetek helye Vendégh Sándor hivatkozott elôterjesztése „a Mûvelôdésügyi Minisztérium Kollégiuma
elé a cigány lakosság társadalmi, gazdasági, közegészségügyi és kulturális helyzetérôl”.
300 romapolitikák
lönülve cigánytelepeken élnek, társadalmilag hasznos munkát nem végeznek,
életmódjukkal sértik a szocialista együttélés alapvetô törvényeit.
Mindezekbôl következik, hogy a cigánykérdést mint társadalmi jelenséget
kell kezelnünk, melynek megoldásához a feltételek adva vannak.
A cigánykérdés megoldása tehát elsôrendûen nevelési kérdés, melynek
sikere nagyrészt a közvetlen környezeten, a társadalmon múlik.”
Majd ennek a tanulmánynak egy másik részében a következô kiegészítést
találjuk:
„Akik számunkra a cigányproblémát jelentik, munkakerülôk, kupecek,
kereskedôk, esetleg kézmûvesek, legfeljebb alkalmi munkát vállalók.
Társadalmunk szocialista elôrehaladása azonban ezeket a hagyományos
cigány foglalkozást ûzôket (például falusi zenészek, ló- és egyéb
állatkereskedôk, üstkészítôk, köszörûsök, teknôvájók, szegkovácsok,
nem beszélve a jósló asszonyokról és a kéregetôkrôl) – deklasszálta.”
Az elôterjesztés szerint a legfontosabb teendô a munkába állítás és az
átnevelés. Az „átnevelés” szóhasználat arra a marxista felfogásra utal,
hogy a cigányok elmaradottsága létkörülményeik és tudatuk elmaradottságát
jelenti. Helyzetük megváltoztatására mindkettôt meg kell változtatni;
körülményeiket állandó munkába állítással (ami lehetôvé teszi
lakáshelyzetük megváltozását, s ezáltal egészségi állapotuk javulását),
tudatukat pedig neveléssel (a gyermekek iskoláztatásával, a felnôttek
analfabetizmusának felszámolásával és politikai agitációval).
A tanulmány figyelmeztet arra is, hogy a cigányság nem tartozik a
„forradalmi osztályok” közé; ezzel arra utalt, hogy nem lázadnak, és
külsô segítségre szorulnak ahhoz, hogy a helyzetükön változtassanak.
Mint a szövegben szerepel: „Nem téveszthetjük szem elôl a cigányok
politikai nevelését sem. Erre objektíve jó alap van, mert a faji üldöztetések
után a cigányság jelentôs része bizalommal fordult a párt felé.
E munkánkban számolnunk kell azzal, hogy a cigány, még ha falusi is,
nem szegényparaszt és nem proletár – fôleg nem az tudatában.”
A nevelômunkának nemcsak a cigányokra, hanem az egész társadalomra
ki kell terjednie. (Ez a cigánysággal foglalkozó politikai állásfoglalásokban
szereplô „kétirányú nevelés” elve.) Nevelni kell a cigányokat,
hogy szakítsanak a régi életmóddal, de nevelni kell a többségi társadalom
tagjait is. Nevelni kell a vállalatvezetôket, hogy ne utasítsák el a
munkára jelentkezô cigányokat, és nevelni kell a dolgozókat, hogy fogadják
el ôket munkatársnak, szomszédnak, gyermekük iskolatársának.
A Nemzetiségi Osztály és a Cigányszövetség elôadói által összeállított
elôterjesztést 1960. szeptember elején a Mûvelôdésügyi Minisztérium
kollégiumi értekezlete megtárgyalta. 1960 októberében valószínûleg enSághy
Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 301
nek tanulságaként is döntöttek úgy, hogy az MSZMP KB Gazdasági Bizottságának
utasítására a mûvelôdésügyi miniszter adatszolgáltatást kérjen
a megyei tanácsoktól a cigányok helyzetérôl. (Hasonlóan a Munkaügyi
Minisztérium 1957-es felméréséhez.)
„Különös gondot kell fordítani a cigány lakosság azon rétegére, amely
még nem illeszkedett be a társadalom életébe, a hagyományos cigány
életmódot éli, nem dolgozik rendszeresen, életkörülményei, mûveltségi
színvonala elmarad a lakosság átlagos szintjétôl. Az adatszolgáltatás tehát
a problémát képezô cigány rétegekrôl adjon számot, és nem kell idesorolni
azokat a cigány családokat, egyéneket, akik rendszeresen dolgoznak,
rendezett körülmények között – cigánytelepeken kívül, a
lakosság között elvegyülve – élnek, gyermekeiket iskolába járatják.”55
A kérdôíveken kapott adatokat a Nemzetiségi Osztály és a Cigányszövetség
elôadói összesítették, s részletes jelentést állítottak össze. Ez
is a párthatározat háttéranyaga lett.
A határozati javaslat vitája a Politikai Bizottság ülésén56
A határozati javaslatot a Politikai Bizottság ülésén Orbán László terjesztette
elô. A „vita” során egyedül Kádár János véleményezte az elôterjesztést
és tett módosító javaslatokat. Az elôterjesztés alapján leszögezte:
„Egyértelmû, hogy a cigányok nem tekinthetôk nemzetiségnek.”
A helyi eredmények, tapasztalatok nyomán, amelyeket országjárásai során
megismert, megállapította: „Az élet viszi a dolgot a megoldás irányába.”
Kiemelte: „számolni kell azzal, hogy a cigányokkal kapcsolatos
szemlélet nem változtatható meg gyorsan”, s ezt összekötötte a
lakáskérdés megoldásával.
Valószínûleg ebbôl a meggondolásból változtatták meg a cigányság
lakásproblémáinak megoldására tett javaslatot. A tervezet elôírta volna
a tanácsi szerveknek, hogy intézkedjenek az elmaradott cigánycsoportok
lakáshelyzetének javításáról, fokozatosan számolják fel a cigánytelepeket,
és ne engedjék meg a cigányok további összpontosítását cigány
utcákban, cigány negyedekben. A cigány lakosság rendszeresen dolgozó,
de még telepeken élô rétegének kedvezményes lakásépítési hitelakciót
indítottak volna a korábbi tervezet szerint. E helyett a javaslatok
helyett csak a rendszeresen dolgozó réteg lakásigényeinek a községek
55 Részlet Benke Valéria 1960. október 17-én, a megyei tanácsok vb-elnökeinek írt levelébôl. MOL XIX-I-4-g.
1961. 3. tétel.
56 Az Elôterjesztés a Politikai Bizottsághoz a cigány lakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes
feladatokról címet viselô jelentés és határozati javaslat, valamint az elôterjesztésrôl szóló vita jegyzôkönyve
megtalálható: MOL M-KS 228. f. 5/233. ô. e.
302 romapolitikák
többi lakójával egyenlô elbírálását rögzítették. Ugyanebbôl a pontból
kimaradt a belügyi hatóságoktól származó azon javaslat, hogy „a tanácsok
fektessenek fel nyilvántartást a területükön élô kóbor és félkóbor
cigányokról, szükség esetén intézkedjenek az összeírt személyek anyakönyvi
adatainak rögzítésérôl. A személyazonosítás munkájához vegyék
igénybe a Belügyminisztérium szerveinek segítségét.” (Ez halvány utalás
volt arra, hogy rendezni kell a cigánytelepi lakosokat megkülönböztetô
fekete személyi igazolványok ügyét, ami ilyen módon kimaradt a
párthatározatból.) Kádár János az összeírásra tett javaslatot azzal az indokkal
töröltette, hogy „éppen azért kóborcigányok, mert nem tudják
nyilvántartani ôket”.
A Cigányszövetséggel kapcsolatban megállapította: „Az helyes, hogy
ez a cigány nemzeti bizottság [sic!] megszûnjék. Cigány kultúregyesület
káros volna?” Orbán László válaszához – „Ez is az elkülönülés irányába
vinné a cigányokat” – nem fûzött semmit.
A határozati javaslatban szerepelt egy pont, amely a végsô szövegváltozatból
– a vitából nem derül ki, hogy miért – teljesen kimaradt. Eszerint
„Ki kell dolgozni a cigány lakosság szocialista társadalmunkba való
beilleszkedésének komplex (gazdasági, szociális és kulturális) tervét.
A terv foglalja magába a cigányok munkába állítását, a cigánytelepek
felszámolását, valamint az egészségügyi és kulturális ellátottság megjavítását
azokon a településeken, amelyeket belátható idôn belül megszüntetni
nem lehet.”
Az eredeti javaslattal ellentétben végül azt sem javasolták a Minisztertanácsnak,
hogy tûzze napirendre a cigánykérdést, és utasítsa munkatervek
kidolgozására az illetékes minisztereket és a megyei tanácsokat.
Az 1961-es párthatározat
1961 nyarán a párt legfelsôbb vezetô testületében jóváhagyták azt a határozattervezetet,
amelyet 1959 végétôl a Mûvelôdésügyi Minisztériumban
és a Cigányszövetségben készítettek elô. A cigányság helyzetének
javításával kapcsolatos feladatok megfogalmazását elsôsorban politikai
kérdésnek tekintették. A határozat célja politikai alapelvek rögzítése a
cigányok helyzetének megítélésérôl, valamint társadalmi státusuk és a
további feladatok meghatározása volt.
A határozat legfontosabb alapelve a cigányok társadalmi státusának
meghatározása. A helyzet felvázolása után a dokumentum rögzíti, hogy
a magyarországi cigányság nem nemzetiség: „A cigány lakosság felé irányuló
politikánkban abból az elvbôl kell kiindulni, hogy bizonyos néprajzi
sajátossága ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot. Problémáik
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 303
megoldásánál sajátos társadalmi helyzetüket kell figyelembe venni…”
Már egy korábbi szövegrész helyteleníti az ezzel ellentétes politikai törekvéseket,
s nemcsak tévesnek, de egyben károsnak is bélyegzi azokat:
„A cigánykérdés megoldásával kapcsolatban még számos helytelen nézet
érvényesül. Sokan nemzetiségi kérdésként fogják fel, és javasolják a
»cigány nyelv« fejlesztését, cigány nyelvû iskolák, kollégiumok, cigány
tsz-ek stb. létesítését. Ezek a nézetek nemcsak tévesek, de károsak is, mivel
konzerválják a cigányok különállását, és lassítják a társadalomba
való beilleszkedésüket.”
A leginkább visszahúzó jelenségnek a cigányok társadalmi elkülönülését
tartották; valójában ennek megszüntetése volt a cigányokkal kapcsolatos
elsôrendû politikai feladat. Az elkülönülés más területeit is megszüntetendônek
ítélték: „Nem szabad megengedni a cigány fiatalok
elkülönítését (külön KISZ-szervezet, külön raj, katonai behívásuk indokolatlan
elmulasztása stb.).”
A leginkább kárhoztatott elkülönülés terepei egyrészt a cigánytelepek
voltak, amelyek a társadalomtól való fizikai elkülönülést jelentették.
Másrészt az, hogy a cigányok egy része nem vett részt a szocialista termelômunkában,
ami azt jelentette, hogy ellenôrizhetetlen megélhetési
forrásokból tartja fenn magát, s ennek alapján feltételezték az élôsködô,
vagy egyenesen bûnözô életmódot. Ezért szerepel a szövegben, hogy
„a cigány lakosság helyzetének alakulásában a munkának és a letelepedésnek
meghatározó szerepe van.”
A cigánytelepi élet és az állandó munka hiánya, a társadalmi átlaghoz
viszonyított rendkívül nagy szegénység és iskolázatlanság – mindez együtt
jelentette a „cigány életmódot”, amely összeegyeztethetetlen volt a szocialista
társadalom hangoztatott eszményeivel.
A cigányság számára több évtizeden keresztül megbélyegzô hatása volt
annak, hogy a párthatározat nem tartalmazott egyetlen, a cigányokkal
kapcsolatos pozitív meghatározást sem. Megfellebbezhetetlenül leszögezte,
hogy a cigányság nem nemzetiség, de hogy tulajdonképpen mi,
azt nem. A határozat szövegében még nem szerepel az elôkészítô tanulmányok
azon definíciója sem, hogy a cigányság sajátos népcsoport, melyet
kizárólag hiányokkal lehet jellemezni. A cigány kultúrára, szokásokra
nem tér ki az elemzés. Két utalás szerepel a határozatban.
A cigányok meghatározásában megengedôen szerepel, hogy „bizonyos
néprajzi sajátosságokkal” rendelkeznek, de ez kevés ahhoz, hogy nemzetiségnek
lehessen tekinteni ôket. A cigányság társadalmi elkülönülésének
egyik eszközeként említették a cigány nyelvet, de csak idézôjelben,
azt sugallva, hogy cigány nyelv valójában nem is létezik, vagy legalábbis
304 romapolitikák
nem olyan tényezô, amelyet figyelembe kellene venni. Ettôl kezdve a cigány
kultúra megôrzésére vagy fejlesztésére irányuló tevékenységek kiváltották
a hivatalos politika rosszallását. Ezen némi rést ütött a cigány
klubok, hagyományôrzô együttesek mûködése, de ezek létjogosultságát
– aktuális érdekek szerint – mindig meg lehetett kérdôjelezni.
A párthatározat szerint a cigányok hagyományos kötöttségei károsak,
megszüntetendôk, mivel akadályozzák a legfôbb célt, a társadalomba
való teljes beolvadást. (A határozat nem tartalmazza az „asszimiláció”
kifejezést, de minden elôkészítô dokumentum igen.) Az erôs családi kötöttségeket
is a felemelkedés korlátjának tekintették. „A szülôk általában
nem fordítanak gondot a gyermekek tanulására, otthonukban pedig
a tanulás elemi feltételei is hiányoznak. Ez annál is súlyosabb, mivel a
fô figyelmet éppen a cigány fiatalok nevelésére kell fordítani, ôket kell
mielôbb kivonni a cigány életmódból. A fiatalok könnyebben megértik
társadalmunk lényegét és helyzetük megváltoztatásának szükségességét.”
A cigány lakosság életkörülményeinek fokozatos javítása mellett a fejlôdés
alapfeltételének tekintették az átnevelést. A szociális hátrányokat
a „tudati elmaradottsággal” kapcsolták össze, ôket „fejlôdôképes” és
„kevésbé fejlôdôképes” csoportokba sorolták. Így a következô részben
is: „Hazánk felszabadulásával a cigányok a társadalom teljes jogú tagjai
lettek, s a kedvezô feltételek pozitív hatással voltak a cigány lakosság
leghaladottabb elemeire. Ezek száma azonban még igen kicsi és csak lassan
növekszik. Többségük még máig sem tudott megszabadulni a múlt
terhes örökségétôl.”
A párthatározat ugyanakkor azt is kimondja, hogy a „tudati átnevelés”
egyik eleme, hogy „biztosítani kell számukra a teljes állampolgári
jogok és kötelességek érvényesülését, az ezek gyakorlásához szükséges
politikai, gazdasági és kulturális feltételek megteremtését”.
A határozat elemzi a társadalomnak a cigányokhoz fûzôdô viszonyát:
„Fel kell venni a harcot a lakosság körében még ma is élô helytelen nézetek
ellen, amelyek megnehezítik a cigányok beilleszkedését, társadalmi,
gazdasági és kulturális felemelkedését. Intenzív felvilágosító munkát
kell folytatni mind a cigányok, mind a lakosság más rétegei között.”
Az elôkészítô tanulmányokból kiderül, hogy a társadalom átnevelô
hatására is számítottak – bár erre való utalást nem tartalmaz a határozat
–, elsôsorban a lakóközösségben és a munkahelyi közösségben. Így
sajátos módon éppen azoknak kellett volna jó példával elöl járniuk, és
neveléssel segíteniük a romákat, akikrôl a határozat megállapította: „Az
emberek nagy része ma még szinte babonás idegenkedést érez a cigányokkal
szemben.”
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 305
A „kétirányú nevelés” fontos eszközének a sajtót tekintették. A cigányokkal
kapcsolatos politikai propaganda a társadalmi szervezeteken
kívül a sajtó, a rádió és a televízió feladata lett. (További elemzést igényel,
hogy a késôbbiekben a tömegkommunikációs eszközök hogyan
alakították a társadalom elképzeléseit és értékítéleteit a cigányokról.)
A dokumentum nem tartalmaz semmilyen utasítást arra, hogy a cigányokat,
származásuk alapján, bármilyen területen elônyben kell részesíteni
a lakosság más csoportjaival szemben. A határozat elôkészítôi
azonban jól tudták, hogy a felhalmozódott hátrányokat néhány területen
csak pozitív diszkriminációval lehet csökkenteni. Ennek egyik módja
lett volna a határozati javaslatban szereplô kedvezményes lakásépítési
hitelakció kifejezetten cigányok számára. Ez az elképzelés azonban
azt jelentette volna, hogy származási alapon határozták volna meg az
érintettek körét, ami ellentétes volt a szocialista eszmékkel. Származási
alapon nem lehetett megkülönböztetni a társadalom egy részét, sem negatív,
sem pozitív módon. Valószínû, hogy emiatt maradt ki a határozatból
a kedvezményes akció kidolgozásának javaslata, s csupán az egyenlô
elbírálás elvét rögzítették: „Az illetékes tanácsi szervek gondoskodjanak
róla, hogy a lakásigénylésnél a cigány lakosság azon rétegét, amelyik
már rendszeresen dolgozik, a község lakóival egyenlôen bírálják el.”
Az asszimiláció másik fontos eszközének gondolták, hogy a cigányok
állandó jelleggel dolgozzanak. A pártvezetés rossz szemmel nézte a hagyományos
cigány foglalkozásokat is. Azt viszont nem tartotta kívánatosnak,
hogy a romák az ötvenes években már kialakult ipari körzetekbe ingázzanak,
noha a határozatot elôkészítô tanulmányokban még az szerepelt,
hogy a cigányok átnevelésére az a legkedvezôbb, ha ipari üzemekben foglalkoztatják
ôket. (Az elôkészítô felmérésekbôl kiderült, hogy a cigányok az
ötvenes évek iparosítási hullámából jórészt kimaradtak, mert a szükséges
munkaerô a mezôgazdaságból származott. „Munkába állításukat lehetôleg
azokban a helységekben kell biztosítani, ahol élnek – szól a határozat.
– A jelenleginél lényegesen több lehetôséget kell teremteni az állami gazdaságokban
és a mezôgazdasági termelôszövetkezetekben történô foglalkoztatásuk
fokozatos kiterjesztésére.” A késôbbiekben azonban mégis az
üzemekben és az ipari vállalatoknál tudták tömegesen elhelyezni a szabad
cigány munkaerôt, amit csak ingáztatással lehetett megoldani. Az állami
gazdaságok és termelôszövetkezetek mindig nagyobb ellenállást tanúsítottak
a cigány dolgozókkal szemben, mint a nagyvállalatok és az üzemek.
A párthatározat számos kitétele utalt arra, hogy a magyarországi cigányok
és a társadalom többi része (a lakosság és a hatóságok) közötti
viszony feszültségekkel terhes, a cigányokat a többségi társadalommal
306 romapolitikák
való érintkezés közben megalázó megkülönböztetések, sérelmek érik.
A cigányok „különösen falun – még mindig elôítéletek falába ütköznek,
s helyenként sok önkényeskedésnek vannak kitéve. […] Az emberek nagy
része ma még szinte babonás idegenkedést érez a cigányokkal szemben.
Sok szülô tiltakozik, ha gyermeke mellé cigány gyermeket ültetnek az
iskolában. […] Elôfordul, hogy egyes vállalatoknál, szövetkezeteknél a
munka elosztása és bérezése, valamint más jogok gyakorlása terén is
hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. […] Különösen vidéken –
még gyakori a lakosság idegenkedése, sôt kifejezett tiltakozása a cigányoknak
a község belsô területére való költözése ellen. […] Esetenként
helytelen, erôszakos intézkedések is elôfordulnak. […] Fel kell venni a
harcot a lakosság körében még ma is élô helytelen nézetek ellen, amelyek
megnehezítik a cigányok beilleszkedését, társadalmi, gazdasági és kulturális
felemelkedését.” A határozat 4. pontjában pedig konkrét programként
ez áll: „Meg kell akadályozni a sértô, erôszakos, a faji megkülönböztetésbôl
származó törvénytelen intézkedéseket, túlkapásokat.” (Ez a
kitétel pedig már nem szerepelt a párthatározat egyetlen kiadásában sem!)
A „hátrányos megkülönböztetések”, az „önkényeskedések” a jelek
szerint valóban foglalkoztatták a pártvezetést. Ennek eredményeként
született 1962. augusztus 16-án a legfôbb ügyész helyettesének aláírásával
a megyei és a fôvárosi fôügyészek számára – formálisan a Mûvelôdési
Minisztérium által kezdeményezett – A Legfôbb Ügyész 104/1962.
számú körlevele a cigány származású magyar állampolgárokkal szemben
alkalmazott hátrányos faji megkülönböztetések elleni ügyészi fellépésrôl
címû dokumentum.57 A párthatározat a megkülönböztetés eseteire
vonatkozó utalásait az ügyészi körlevél példákkal mutatta be,
amelyek a Cigányszövetség és a Mûvelôdési Minisztérium Nemzetiségi
osztályának gyûjteményébôl származtak. Nem tartalmazza viszont a dokumentum
a hátrányos faji megkülönböztetés definícióját, s azt sem,
hogy azzal szemben milyen eljárást kell alkalmazni.
57 MOL XIX-I-4-g. 47. d. 72. t. (Az irat száma: Legfôbb Ügyészség, 1962. Ig. XII. C. 130/1.) A „faji megkülönböztetés”
fogalma nem fordult elô a háború utáni jogi szövegekben. Az 1878-as büntetô törvénykönyv –
amely a háborút követô idôszakban érvényben maradt – szükséges korszerûsítését és kiegészítését az
1948: XLVIII. törvénycikkben rögzítették, ennek 19. §-a A nemzeti, nemzetiségi és felekezeti érzület büntetôjogi
védelmét kodifikálta. 1949-ben az Alkotmány 49. §-a a nemek, felekezetek és nemzetiségek szerinti
hátrányos megkülönböztetést tiltotta meg.
Az 1961. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság Büntetô Törvénykönyvérôl 138. §-a a Nemzeti, népi,
faji vagy vallási csoport elleni bûntett címmel a következôt tartalmazza: „Aki valamely nemzeti, népi, faji
vagy vallási csoport tagjának a csoporthoz való tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, két
évtôl nyolc évig terjedô szabadságvesztéssel büntetendô.”
Sághy Erna | Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években 307
A cigányoknak a társadalom többi tagjával egyenlô állampolgári státusát
az ügyészi körlevél deklarálta, de nem biztosított a sértô megnyilvánulások
ellen intézményes védelmet – a megyei ügyészek részvétele a
tanácsi végrehajtó bizottságok ülésein például formális intézkedés volt.
Ezek miatt a legfôbb ügyész 1962-es körlevele elvi politikai állásfoglalásnak
tekinthetô, amely a „múlt káros örökségének” tartott faji elôítéletektôl
való hivatalos elhatárolódást volt hivatott dokumentálni.
*
A cigány lakosság helyzetének megjavításáról szóló 1961-es párthatározat
évtizedekre meghatározta a cigányokkal kapcsolatos politikai alapelveket.
Noha az asszimilációs politika helyességét értelmiségiek már a
hatvanas évek végén nyilvánosan megkérdôjelezték,58 a politikai állásfoglalásokban
csak az 1970-es évek végén jelentek meg engedmények a
cigány kultúra javára, s csak 1984-ben született olyan politikai határozat,
amely a társadalomba való beilleszkedésnél az asszimiláción kívül
megengedhetônek tartotta az integrációt is: lehetôvé tette bizonyos cigány
szokások, illetve identitás megôrzését, az identitás elemeinek kiválasztását
pedig az érintettekre bízta. Addigra azonban már megmutatkoztak
a fent ismertetett politika „eredményei”.
„A községben szétszórtan élô muzsikuscigány-családok […] már évtizedekkel
ezelôtt föladták régi életmódjukat, átvették a helyi szokásokat,
tisztelik a törvényeket, rendesen iskoláztatják a gyermekeiket, gondolkodó
emberekhez illôen viselkednek, ezért a lakosság már nem is
tartja ôket cigányoknak. Teljes egyetértésben élnek mindenkivel, de a
többi cigánytól talán még jobban távol tartják magukat, mint a magyarok.
Mereven elzárkóznak a három másik csoporttól, s legfeljebb legyintenek,
amikor a többiek beilleszkedésérôl és társadalmi felemelkedésé-
58 Jegyzôkönyv a cigánykutatással foglalkozó 1969. június 8-i konferenciáról. Kiadja a TIT Szociológiai és
Néprajzi Csoportja, Budapest, 1969.
Részletek Sipos Gyuláné hozzászólásából: „Nyilvánvaló, hogy az a párthatározat, amely 1961-ben született,
módosításra szorul. Feltétlenül javasolnia kell ennek a konferenciának, hogy a párthatározat szellemét
vizsgálják felül.” (93.) „A magyarországi cigányság társadalmi érdekképviseletét – a Cigány Szövetséget
– újra meg kell szervezni. Megérett a helyzet arra is, hogy önálló folyóirat – a tudományok, az
irodalom, szociográfia nyelvén – foglalkozzon a hazai cigányság társadalmi életével.” (96.) Részlet Csenki
Imre hozzászólásából: „Én azért döbbenek meg a párthatározaton, hogy mi most ezt intézményesen
szentesítettük, hogy cigány nép nincs? Cigány nemzetiség nincs?” (100.) „Nem kell köntörfalazni és meg
kell mondani – volt már olyan, hogy párthatározat tévedett és megváltoztatták. Azt javaslom, hogy ez a
konferencia mondja ki, hogy vizsgálják felül ezt a párthatározatot, mert ezt a kérdést máskülönben nem
lehet megoldani.” (103.) A párthatározat alaptételeit bírálta, illetve vitába szállt egyes kitételeivel Szegô
László, Rádi Péter és Sziklai Imre is.
308 romapolitikák
rôl esik szó. Mindenre rá lehet ôket venni, csak arra nem, hogy közéjük
menjenek” – írja Békési József szociográfiájában59 az öcsödi cigányokról.
Az idézet nyilvánvalóvá teszi, hogy a társadalomban milyen mélyen
gyökerezett a „cigány életmód” azonosítása a cigánysággal, s az az elképzelés,
hogy akik a többséghez hasonló normák szerint élnek, azok
már legfeljebb „ránézésre cigányok”. Mutatja azt is, hogy a cigányságot,
mint származási, etnikai kategóriát, valamint a cigányok sajátos,
értékekkel rendelkezô hagyományait nem ismerték el. Az idézett szövegrész
a megosztó politika „eredményét” tükrözi: azok, akik a társadalomba
való beilleszkedés egyes fokozatait elérték, lenézték a többieket,
és nem vállaltak velük közösséget. Csak a nyolcvanas években
kezdett aktivizálódni néhány roma értelmiségi, akik a cigányság öntudatra
ébredésében látták a felemelkedés kiindulópontját, s késôbb ôk
generálták a cigány önszervezôdést.
59 BÉKÉSI József: Cigányok a Körösök mentén. Békéscsaba, 1985. 8.