2015. augusztus 25., kedd

Szabóné Kármán Judit A magyarországi roma/cigány értelmiség historiográfiája, helyzete, mentális állapota Doktori (PhD) értekezés

http://www.nevtudphd.pte.hu/files/tiny_mce/Vedesek/2012/szkarmanjudit_ertekezes.pdf

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR „OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM” NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA NEVELÉSSZOCIOLÓGIA PROGRAM
Szabóné Kármán Judit A magyarországi roma/cigány értelmiség historiográfiája, helyzete, mentális állapota Doktori (PhD) értekezés
Témavezetı Prof. Dr. Forray R. Katalin DSc Pécs 2012. 2
Tartalomjegyzék

„Amelyik nép nem becsüli értelmiségét, az pusztulásra van ítélve.” (Whitehad) 1. Bevezetés 1.1. Aktuális társadalmi tér és idő; a kutatás időszerűsége A 14. század végén a történelmi Magyarország területére érkező cigányság – hasonlóan más szimbiotikus nomád népekhez – bizonyos mértékig illeszkedett ugyan a lakossághoz, de évszázadokon keresztül elkülönülten, a társadalom peremére szorulva élt. A többségi társadalomtól való határozott elkülönülésük – mely részben a tőlük való idegenkedés, részben pedig önvédekezés következményeként alakult ki –, s a csoportérdeket az egyéni ambíciók fölé helyező közösségi akarat tette lehetővé, hogy a cigányság évszázadokon át megőrizze identitását, nyelvét, hagyományait. A gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális változások következtében azonban a letelepedett cigányság és a többségi társadalom közötti távolság csökkenni kezdett. E folyamatot felgyorsította a 18. század végétől a cigányságon belül megindult foglalkozási differenciálódás, aminek következtében kialakult egy réteg, amelyik szolgáltatásai révén fokozatosan közelebb került, majd többé-kevésbé asszimilálódott a többségi társadalomhoz. E zenész cigány csoport el is távolodott a hagyományırzıktıl; nyelvüket, szokásaikat jórészt elhagyták. A távolság csökkenése jelentısen felgyorsult a huszadik század ötvenes, hatvanas éveiben, amikor a cigányok is munkásokká váltak a gyáriparban, bányászatban, építıiparban, a nagyipari termelésben. Hagyományos közösségeikbıl kilépve egyre inkább a többségi társadalom részévé váltak. Az államszocializmus idején a cigányság felzárkóztatására irányuló célzott – bár igen ellentmondásos – politikai intézkedések eredményeképpen javultak iskolázottsági mutatóik, s a hetvenes évek közepére egy igen vékony értelmiségi réteg is kialakult közöttük. A kilencvenes évekre azonban ez a folyamat lelassult, s bár folyamatosan növekszik a roma/cigány diákok száma a felsıoktatási intézményekben, számuk meg sem közelíti azt az arányt a közel hétszázezer fıt számláló közösségükön belül, ami meghatározó húzóerıként, mintaként szolgálhatna. 1 A szimbiotikus nomád olyan népcsoport, amelyik ugyan vándorol, de a letelepült népességgel egyfajta együttmőködést alakít ki, szimbiózisban, gazdasági egymásrautaltságban él együtt a két nép. 5 A roma/cigány értelmiség társadalmi súlya, hatása ma még elenyészı; a társadalom többségében a “tanulatlan, képzetlen, munkakerülı, lusta, bőnözı” sztereotip cigánykép él. A diplomás, több nyelven beszélı cigányok rejtve maradnak, a társadalom szövetének kevésbé ismert alkotói. A magyarországi cigányok túlnyomó többsége ma is aluliskolázott, még a nyolc osztályos végzettség sem teljes körő. Piacképes szakma, diploma nélkül munkaerıpiacon való elhelyezkedésük lehetetlen; így többségükre a nyomor, kilátástalanság, a segélyeken való tengıdés, alkalmi, fekete munkák, egészségtelen életmód és lakóhely, betegségek, devianciák, korai halál vár, s mindez átöröklıdik a következı generációkra is. Érthetı tehát, hogy fokozott érdeklıdéssel kell fordulnunk azok felé, akik többszörösen hátrányos helyzetbıl indulva eljutottak a diploma megszerzéséig. Életútjuk elemzése során reményeink szerint választ kaphatunk olyan kérdésekre, hogy milyen módon segíthetünk a roma/cigány fiataloknak a szakma, diploma megszerzésében, milyen akadályokat kell leküzdeniük a felemelkedés útján, mekkora árat fizetnek ezért, változik-e identitásuk, rokoni, baráti kapcsolataik átalakulnak-e, s végül, hogyan érvényesülnek megszerzett tudásuk, diplomájuk által. A dolgozat témaválasztásának aktuálpolitikai jelentısége is van; a „cigánykérdés”2 megoldása össztársadalmi érdek, a mai, de a jövı Magyarországának is egyik legfontosabb kérdése, sikerül-e a munkanélküli, nélkülözı, pozitív jövıkép nélküli egyre nagyobb lélekszámú cigányság tömegeit, illetve az ı gyermekeiket eljuttatni a szakma, a diploma megszerzéséig. (Szabóné 2010) S ez nem csupán fontos gazdasági kérdés, de a társadalmi béke megteremtésének is egyik feltétele. 1.2. Az értekezés kulcsfogalmai A disszertáció tárgyalása során elkerülhetetlen a legfontosabb alapfogalmak – roma/cigány megjelölés, értelmiség és mentális állapot – értelmezése. 2 A „cigánykérdés” részletesen: Szabóné Kármán Judit 2010. İszintén a „cigánykérdésrıl”. Embertárs 2, 179 – 189., ill. http://www.szabonekarmanjudit.hu/oszinten-a-ciganykerdesrol (2012.01.02.) 6 1.2.1. Roma/cigány A hazánkban élı cigányság egy része önmegjelölésként a roma kifejezést használja. Romani nyelven (a hagyományırzı, nagyobb létszámú oláh cigányok nyelvén) ugyanis a rom = (cigány) ember, számukra a cigány megjelölés pejoratív, sértınek találják; ”roma vagyok, nem cigány”. Velük szemben azonban a cigányság másik csoportja (a lélekszámban jóval kisebb beás cigányok) magukra nézve a cigány megjelölést tartják helyesnek; „cigány vagyok, nem roma”, hisz a beás nyelv egészen más, mint a romani, az ı nyelvükben nincs roma kifejezés. A szakirodalomban ezért a helyes megjelölés: roma/cigány (pl. népesség, fiatalok). Az értekezésben is a roma/cigány megnevezést használjuk leggyakrabban, illetve. egymás szinonimájaként a kétféle népnevet. 1.2.2. Értelmiség A Magyar Értelmezı Kéziszótár szerint az értelmiség „a társadalomnak szellemi munkával foglalkozó, magasabb végzettségő, mőveltebb rétege.” (MÉKSZ 2006) A kutatást végzı ugyanakkor tisztában van azzal, s maga is vallja azt az alapvetést, hogy „nem minden értelmiségi diplomás, s nem minden diplomás értelmiségi”. Az értelmiség tipológiáit, részletesen tárgyalja a 4.1. alfejezet, felsorolva számos meghatározást, melyek közül leginkább Aron és Babits nézeteit fogadjuk el és ötvözzük. Aron úgy véli, értelmiségiek mindazok, „akik nem elégszenek meg azzal, hogy éljenek, hanem el is akarják gondolni az életüket.” (Aron 2006) Babits szerint pedig az írástudó, az értelmiségi a „szellem embere”, aki „az egyes helyett az általánosra néz, s ennélfogva mintegy felülemelkedik a tények és esetlegességek hálóján, a szellem összekötı és törvényadó princípium, a Szellem embere túllát ösztönein, talán nem képes legyızni ıket, de képes kritizálni: azaz képes normákat alkotni, melyek függetlenek az ösztönöktıl.” (Babits 1928) Kutatásunk szempontjából azonban egyértelmő volt, hogy meghatározott kritériumok felállítása, s annak megfelelı alapsokaság kiválasztásán keresztül juthatunk el releváns eredményekhez, ezért értekezésünkben a magukat romának/cigánynak valló, diplomával rendelkezık, s valamilyen értelmiségi szerepet felvállalókat értjük a roma/cigány értelmiség megjelölés alatt. 7 1.2.3. Mentális állapot Az egészség meghatározásánál többnyire a fizikális, testi állapot minısítésére gondolunk, holott évezredek óta ismert – már Konfucius, Lao-ce, Buddha, Mózes, Jézus, Patón is tanították –, hogy a lélek meghatározza a test állapotát. Az ember lelki világának leírása, összefüggéseinek feltárása lehetıvé tette, hogy a mentális egészségre vonatkozóan megszülessen egy interdiszciplináris megfogalmazás. Ennek megfelelıen az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint:3 „Az egészség nem egyenlı a betegség hiányával, hanem a teljes fizikai, mentális és szociális jólét állapotát jelenti. A mentális egészség az általános egészségi állapot összetevıje, egyben olyan erıforrás, amely a mindennapi élethez, a sikeres életvezetéshez szükséges. A „jól-levés” pozitív tudata, egyfajta érzelmi, lelki teherbíró-képesség, amely hozzásegít az élet pozitív megéléséhez, a fájdalmak, problémák, csalódások és szomorúság leküzdéséhez, elviseléséhez.” A lelki egészséget kialakító és fenntartó összetevık kérdésében nem alakult ki egységes álláspont; attól függıen, hogy az egyes szakemberek melyik irányból, melyik területrıl (egészségügyi, szociális, politikai) közelítik meg az emberi személyiséget, más-más külsı és belsı tényezıt tartanak meghatározónak. Az intrapszichés tényezık közül leginkább: az érzelemgazdag kapcsolatok igényét a mások általi elfogadottságot megerısítést és hitelesítést különbözı közösségekhez tartozást az önbizalmat a szabadságot a személyes teljesítmény és hatékonyság érzetét a változó körülményekhez alkalmazkodás képességét az érzelmek felismerésének, megtapasztalásának, kifejezésének képességét az emberi kapcsolatok kialakításának és fenntartásának képességét a problémák megoldásának képességét emelik ki a szerzık. 3 Implications for the fielf of mental health of the Europen targets for attaining health for all. World Health Organization .Regional Office for Europe. The Office 1991. 8 A mentális egészséget meghatározó külsı körülmények közé gyakran sorolják a megfelelı lakhatást és élelmezést, az anyagi és egzisztenciális biztonságot, a különbözı közösségi támogatásokban részesülés lehetıségének biztosítását. Maslow szerint a lelki egészség érdekében mentesnek kell lenni a szenvedéstıl, a környezeti ártalmaktól, a szükségtelen stresszektıl, a kizsákmányolás minden formájától (Maslow 2003) Napjainkban Doku megfogalmazása a legfigyelemreméltóbb, mert a multikulturális társadalmak igényeihez igazodva a kulturális szenzitivitást is bevezette a lelki egészség összetevıi közé, s ennek megfelelıen tíz pragmatikus ismérvet sorol fel: képesség a szeretet adására és elfogadására a társadalomban a biztonság és a státusz adekvát érzése a spontaneitás megfelelı mértéke, az érzelmi válaszok megfelelı skálája (pl. harag, szomorúság, öröm) hatékony kapcsolat a valósággal (nem túl sok és nem túl kevés) gazdag fantáziavilág, amely a kreativitást segíti az önismeret és önítélés olyan foka, amely elısegíti a saját én és a másik ember ártalmak utáni reparációjának megvalósítását, az ehhez szükséges képességek gyakorlását a tapasztalatból való tanulás képessége a csoport igényeinek teljesítési képessége, együtt azzal a választási szabadsággal, hogy ezt mikor és mennyiben teszi, figyelembe véve saját felelısségét, mint a csoport tagjáét az önkifejezés szabadsága, tekintettel azonban a saját viselkedés vagy cselekvés hatására másokat illetıen a saját és mások testi szükségleteinek kielégítési képessége (Doku 1997). A mentális egészség magában foglal érzéseket és hiedelmeket is; annak hitét, hogy jogaink vannak, értékesek vagyunk, azt az érzést, hogy van erınk, és képesek vagyunk a világ dolgait uralni és befolyásolni. Annak megértését és elfogadását is jelenti, hogy pszichológiai vagy érzelmi problémák elıfordulhatnak és elı is fordulnak bennünk és másoknál is, és hogy ez normális a legtöbb embernél életének valamelyik szakaszában. Ezen kívül a lelki egészséghez tartozik, hogy pozitív érzéseink vannak önmagunkkal és másokkal kapcsolatban, boldognak, vidámnak és szeretetteljesnek érezzük magunkat. Freud szerint a lelki egészség középpontjában 9 egyfelıl az ember örömkészsége áll; az ilyen egyén az életben örömet talál, szeretni és dolgozni egyaránt képes; másfelıl az én ösztönöket szabályozó, egyensúlyozó munkája áll; ez az ösztönökkel való megfelelı bánásmódban, azok célszerő kielégítésében, szükség szerinti lemondásban, esetleg a kielégületlenség elviselésében (azaz a frusztrációs toleranciában) jelentkezik. A pszichoanalitikus modellbıl alakult ki a személyiségfejlıdés kognitív elmélete (Kelly, Beck, Lazarus), amely szerint a lelki egészség meghatározója az egyén énképe, én-ideálja, s e kettı egymáshoz és a személyhez való viszonya. Én-ideálnak nevezzük azt az önmagunkról kialakult ideális képet, amelyhez szeretnénk hasonlítani, s amihez mindig viszonyítjuk, hasonlítjuk magunkat. Az én-ideál a szülıkkel, a környezettel való azonosulás hatására alakul ki. Énkép az a magunkról kialakított kép, ahogy látjuk magunkat, s amit az énideálhoz állandóan hasonlítunk. A kognitív elméletek szerint, ha énképünket állandóan negatívan minısítjük, ha az énképünk és az én-ideálunk túlságosan távol áll egymástól, akkor szorongóvá, depresszióssá válik a személyiség (ez az elmélet Durkheim anómia-elméletében is felbukkan, amikor az öngyilkosság alapvetı okának ezt a feszültséget – mint a társadalom által keltett feszültséget – tekinti). Más megközelítésben a mentális egészség olyan értelmezhetı állapot, mely jelzi, hogy az individuumok miként reagálnak környezetükre és a hétköznapi életükben jelentkezı problémák megoldására milyen eszközökkel rendelkeznek. A mentálisan egészséges ember én-tudata, önazonossága fejlett, helyesen ismeri fel a valóságot, emberi kapcsolatai számára örömforrásul szolgálnak. A lelki egészséget érzésekkel is jellemezhetjük, a bizalom, kihívás, kompetencia, teljesítmény és humor meglétével illetve hiányával, zavarával. A definíciók változatosak, mindegyik másra helyezi a hangsúlyt, de valamennyi jelzi, hogy a mentális egészség megléte vagy hiánya biológiai, pszichoszociális, gazdasági és környezeti, társadalom-és individuálpszichológiai feltételek és körülmények kölcsönhatásának függvénye (Grezsa 1998) Összefoglalva megállapítható, hogy az egyén mentális egészsége külsı és belsı tényezıktıl függ, melyek közül azonban önmagában egyik sem tud egészséget biztosítani, s munkanélküliség, diszkrimináció, szegénység megroppantja a mégoly teherbíró, jó neveltetéső, eredetileg pozitív önképpel rendelkezı személyiséget is. A mentális egészség zavara, károsodása olyan meghatározott fizikai megbetegedéseket, pszichoszomatikus tüneteket, magatartási zavarokat, s tünetegyütteseket – 10 pszichózis, neurózis, abúzusok, demencia – hoz létre, melyek az egyén számára jelentıs szenvedést és/vagy jelentıs teljesítménycsökkenést okoznak. A mentális állapot mérését, e fenti tünetek megjelenését megelızı jelek korai felismerését – a korai, eredményes kezelés megkezdése céljából – tesztek, skálák teszik lehetıvé. 1.3. A kutatás céljai, elızményei A magyarországi roma/cigány értelmiségrıl készült értekezésünk két kutatási területet – egy oktatástörténeti és egy empirikus kutatást – ölel fel, ennek megfelelıen különbözı pilléreken nyugszik. E fı pillérek, s ennek megfelelıen a kutatás céljai: a roma/cigány értelmiség kialakulásának, történelmének feltárása és leírása a hazai többségi és roma/cigány értelmiség történelmének összevetése; a hasonlóságok és különbözıségek, az érintkezési pontok keresése a mai roma/cigány értelmiség útjának, helyzetének, s annak kutatása, hogy milyen árat fizettek az értelmiségi létbe való eljutásért annak feltárása, mint roma/cigány diplomás férfiak és nık miképp boldogulnak társadalmunkban a mintába került roma/cigány értelmiség mentális státusának vizsgálata a kapott eredmények alapján a 21. század eleji hazai roma/cigány értelmiség profiljának megrajzolása. A fenti céloknak megfelelıen a kutatás egyik fı pillére a hazai cigány értelmiség historiográfiája; a hazai cigány értelmiség kialakulásának, történelmének leírása a dolgozat egyik nóvuma, erre eddig sem az értelmiségkutatásokban, sem a cigánykutatásokban nem került sor. A történelem feltárása, leírása mellett fontosnak tartjuk, hogy a magyar történelembe, a magyar értelmiség történelmébe ágyazva kutassuk e kisebbség oktatástörténetét, s megkeressük, feltárjuk, leírjuk az érintkezési pontokat, hasonlóságokat és különbségeket a két értelmiség között. Az értekezés következı pillére a közel százfıs mintán végzett kérdıíves kutatás, melynek célja a mai roma/cigány értelmiség artikulálódásának, jelenlegi helyzetének, társadalmi mobilitásuk okainak, menetének, következményeinek feltárása. 11 A mai cigány értelmiség profiljának minél hitelesebb, alaposabb megrajzolása érdekében a kérdıíves vizsgálat mellett huszonöt fıs mintán félig strukturált interjús kutatás is készült. A disszertáció további nóvuma a roma/cigány értelmiség körében végzett mentális kutatás; a társadalmi mobilitás és mentális állapotfelmérés összekapcsolása a hazai roma/cigány kutatásokban egy új kutatási módszer, reményeink szerint bıvíti a roma/cigány értelmiségrıl eddig megszerzett ismereteinket, tágítja a támogatásukról, segítésükrıl, ösztönzésükrıl szóló eddigi nézeteinket, tudásunkat. A mentális státus vizsgálata a közel százfıs mintán – hasonlóan a hazai átfogó, a teljes népességet reprezentáló mintákon végzett magyar lelkiállapot és Hungarostudy kutatásokhoz (Kopp–Skrabski 1995, Kopp 2008) – jelentısen hozzájárulhat a vékony hazai roma/cigány értelmiség megértéséhez, számbeli növekedésének elısegítéséhez. A kutatás elızményének két jeles hazai kutató vizsgálatai tekinthetık; Forray R. Katalin roma/cigány értelmiségkutatásai, valamint Kopp Mária mentális egészségkutatásai. A felsıoktatásban tanuló roma/cigány diákok, s az értelmiségi életutak, életpályák vizsgálatai4 mellett iránymutatóak Forray R. roma/cigány értelmiségrıl, s a velük kapcsolatos kutatásokról vallott nézetei: „A közelmúltig az volt a jellemzıjük, hogy kisebb csoportjaik önállóan szervezıdtek, versengve vagy éppen ellenségeskedve a többiekkel.[…] Amióta a roma közösségben is vannak értelmiségiek, ık azok, akik a romák azonosságtudatát, egyúttal közösségi tudatát alakítják és erısítik.[…] Éppen az elmúlt évszázad mutatta föl annak véres bizonyítékait is, hogy egy (vékony) értelmiségi rétegnek a többség diszkriminálásával és marginalizálódásával párhuzamosan történı kialakulása kedvez a politikai radikalizálódásnak.[…] A cigányellenesség és a cigányellenes diszkrimináció ezt a folyamatot valamennyi európai országban felgyorsíthatja, különösen az ifjúság körében. A fentiek nyomán ezért különösen indokolt, hogy a felsıoktatásban tanuló roma/cigány fiatalokról, leendı értelmiségiekrıl ne abban a szociológiai összefüggésben gondolkodjunk, amelyben a cigányságra irányuló kérdésfeltevésekben szoktunk, azaz ne a hátrányos helyzet és az abból való kijutás nehézségeire fókuszáljunk. A diákokat elsısorban abból a szempontból próbáljuk megközelíteni, hogy milyen jellemzıi vannak a leendı roma értelmiségnek.” (Forray R. 2008) 4 Forray R. Katalin 2003. Roma/cigány hallgatók a felsıoktatásban. Magyar Felsıoktatás. 8, 8–10., Cigány diákok a felsıoktatásban. Educatio. 2003/3, 253–264, Értelmiségképzés – cigány diákok a felsıoktatásban. Kézirat2008. www.forrayrkatalin.hu (2011.11.02.) 12 Kopp Mária és férje, Skrabski Árpád a nyolcvanas években (1983, 1988) – mikorra a nemzetközi népegészségügyi vizsgálatok alapján egyértelmővé vált, hogy a civilizált országokban a hagyományos kockázati tényezıknél (fertızı betegségek, dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód) lényegesen veszélyeztetıbb tényezı a szociális–gazdasági helyzet – a világon elsıként egy széles körő, országos reprezentatív mintán vizsgálták a magyar népesség mentális egészségállapotát.5 Vizsgálati eredményeik alapján – ma már Hungarostudy követéses kutatásokká szélesítve6 – idırıl-idıre képet kapunk a társadalom mentális állapotáról. A pszichológiai háttértényezık feltárása, s a magyar lakosság lelkiállapotának leírása mellett e kutatások által lehetıvé vált a lelki-magatartási zavarok hatékony prevenciós, megelızési módszereinek, irányainak kidolgozása. A mentális állapot felmérésére Kopp Mária nemzetközileg elfogadott, illetve általa és munkatársai által átdolgozott, kifejlesztett teszteket használt. 1.4. A kutatás menete, hipotézisei A magyarországi roma/cigány értelmiség kialakulását, történelmét, helyzetét és mentális állapotát feltáró kutatás két fázisban, s némileg eltérı módon történt. Az elıkutatásnak tekintett (Kutatás I.) kérdıíves vizsgálat 2004 tavaszán kezdıdött a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának romológia szakos hallgatói között, majd rajtuk keresztül – hólabda módszerrel – további adatközlıkhöz eljutva folytatódott. A mintába bekerült – magát romának/cigánynak valló, diplomával rendelkezı – ötvenegy fı körében végzett kutatásunk arra kereste a választ, hogy a magyarországi cigány értelmiségnek milyen a helyzete, milyen problémákkal kell szembesülnie, milyen út vezetett a diploma megszerzéséig, a diplomán túl felvállalnak-e értelmiségi szerepeket, van-e küldetéstudatuk a cigányság felé. Vizsgáltuk azt is, hogy mi és kik voltak a motiválói a továbbtanulásuknak, kikre számíthatnak nehéz helyzetekben, mőködik-e még a cigány közösségekre tradicionálisan jellemzı családi-rokoni kapcsolati háló. Kutattuk, hogy a múltban valamint a jelenben érték-e, érik-e atrocitások kisebbségi létükbıl fakadóan, tapasztaltak-e megkülönböztetést, s cigány illetve nem cigány környezetük miképp fogadta, fogadja diplomássá, értelmiségivé válásukat. Arra kívántunk válaszolni, hogy a cigányságnak, társadalmunk e stigmatizált, kisebbségi sorsban élı népének milyen lehetısége van az értelmiségi létbe való felemelkedésre, s milyen árat kell ezért fizetnie. Az önkitöltéses 5 Kopp Mária–Skrabski Árpád 1995. Magyar lelkiállapot. Budapest: Végeken Kiadó, Kopp Mária–Skrabski Árpád 1995. Alkalmazott magatartástudomány. Budapest: Corvinus Kiadó. 6 Kopp Mária szerk. 2008: Magyar lelkiállapot 2008. Budapest: Semmelweis Kiadó. 13 kérdıívek – a személyes kapcsolatfelvétel után – az ország különbözı területein élı roma/cigány diplomásokhoz jutottak el. (Szabóné 2005) A kutatás második szakasza (Kutatás II.) – 2010–2011-ben – három részbıl állt; az elızı vizsgálattól némileg eltérı kérdéseket is tartalmazó, negyvenhét fıs mintán végzett kérdıíves felmérésbıl, huszonöt fıvel készített interjúkutatásból, valamint a hazai roma/cigány értelmiség kialakulásának és történelmének feltárása céljából végzett kutatásból. E kérdıíves és interjús vizsgálat hangsúlyozottabban irányult a diplomához vezetı út, az intergenerációs mobilitás, az értelmiségi életmód, a saját csoport és a többség minısítése, párkapcsolati kérdések, a roma/cigány közösség és az értelmiség kapcsolatának kutatására. Mindkét kutatás (Kutatás I., II.) szerves része a hazai és nemzetközi gyakorlatban egyaránt használt mentális állapotmérı tesztekkel végzett mentális egészségállapot-felmérés; a kapott eredmények alapján valós, objektív képet kaptunk a mintában szereplı hazai roma/cigány értelmiség mentális státusáról, életcél-viszonyulásairól, szociális támogatottságáról. A kutatás megkezdése elıtt a következı hipotéziseket fogalmaztuk meg: 1. Feltételeztük, hogy az értelmiségivé válás útján egy külsı segítı (tanár, pap/lelkész, barát) támogatásának, példakép szerepének van meghatározó szerepe. 2. A mai roma/cigány értelmiség túlnyomó többsége elsı generációs értelmiség, minta alig vagy egyáltalán nem áll elıttük, ami különbözı típusú és súlyú nehézségeket okozhat. 3. Az értelmiségivé vált cigány emberek ma még jelentısen eltérnek mind népük, mind a többség hagyományos cigányképétıl, ezért fogadtatásuk egyik környezetben sem egyértelmően pozitív. 4. A roma/cigány értelmiségi nık többsége – felsıfokú tanulmányaik végzése által, szakítva a hagyományos roma/cigány nıi szerepekkel – nehezen talál társat, párkapcsolati zavarok, válás, egyedüllét gyakoribb körükben, mint a hasonló végzettségő cigány férfiak között. 5. E fenti okok miatt feltételeztük, hogy a mintába került roma/cigány diplomások mentális státusa nem kielégítı, neurózis, depressziós tünetegyüttes gyakori körükben, amit mérni tudunk. 6. A diplomás roma/cigány emberek közül kevesen ırzik hagyományaikat, nyelvüket, körükben – családjaiktól való térbeli elszakadás miatt, s a többségi 14 társadalomba való beilleszkedés érdekében – gyakoribb a kultúraváltás, nyelvvesztés. 1.5. A kutatás során alkalmazott módszerek, a kutatási minta 1.5.1. Kérdıíves vizsgálat, interjúk készítése A kutatás során kvantitatív és kvalitatív módszereket egyaránt alkalmaztunk; nyitott, zárt és kombinált kérdésekbıl álló kérdıíveket, állapotmérı teszteket használtunk, félig strukturált interjúkat készítettünk és történetírást végeztünk. Historiográfiai kutatásunkban irodalomtörténeti, oktatástörténeti, társadalom-és jogtörténeti munkákra, dokumentumokra, forrásokra támaszkodtunk, a korabeli nyomtatott sajtó, a jelentısebb irodalmi folyóiratok, napi-és hetilapok írásait tanulmányoztuk. A Kutatás I. kérdıív harmincegy kérdést – melyekbıl tizenhárom zárt, tizenegy nyitott, hét pedig kombinált volt – tartalmazott. A zárt kérdések a szociológiai háttérváltozókra irányultak (nem, életkor, lakóhely, családi állapot és hasonló kemény adatok). A kombinált kérdéseket kapcsolatok minıségének kifejtésére, s egyértelmően megválaszolható, de bıvebben kifejtve árnyaltabb választ adó kérdéseknél alkalmaztuk (kisebbségi létbıl fakadó hátrányok, küldetéstudat leírása). Nyitott kérdéseket a kutatásnál leginkább preferált kérdéseknél használtunk; a múltban illetve a kutatás idıszakában ıket ért hátrányos megkülönböztetésük, az értelmiségivé válás motivációjának valamint a cigány és nem cigány környezet reakcióinak felmérésekor. Elsı kutatás során ötvenegy válaszadó értékelhetı kérdıívét dolgoztuk fel. A második kutatás alkalmával mélyebben kívántuk megismerni válaszadóink hátterét, értelmiségi életformájukat, s ezért az elızı vizsgálatban feltett kemény adatok mellett a diplomaszerzés módjára, társuk iskolai végzettségére, foglalkozására, szüleik, testvéreik iskolázottságára is rákérdeztünk. A Kutatás II. kérdıívben szerepeltek kérdések a cigányságon belüli csoport-hovatartozásra, nyelvhasználatra, hagyományırzésre vonatkozóan. Igen sok nyitott kérdést tettünk fel, melyben az értelmiségi léthez köthetı szokásaikat, életformájukat, a nıi férfi szereprıl, párkapcsolatról vallott nézeteiket és gyakorlatukat kutattuk, s vizsgáltuk politikai, közéleti szerepvállalásukat is. Fontosnak tartottunk arra vonatkozóan is kérdést feltenni, milyennek látják ık a cigányságot illetve a többségi társadalmat; azaz mint értelmiségiek látják-e reálisan saját népük hiányosságait, a többség pozitívumait, elıítéletes gondolkodásmód jellemzı-e, s milyen mértékben rájuk. A kutatás második szakaszában negyvenhét adatközlı kérdıíve került feldolgozásra. 15 A huszonöt fıs mintán készült interjús kutatás közepes mértékben volt formalizált, félig strukturált szerkezete által lehetıség nyílt a kérdıívekben feltett kérdésekre kapott válaszoknál még alaposabban, még több szempontból megismerni a cigány értelmiségiek életét, életkörülményeiket, életútjukat, gondolataikat. Az átlagosan három-négy óra alatt elkészített huszonöt interjú többsége a válaszadók otthonában készült, így megismerhetıvé váltak életkörülményeik, családjuk, családi kapcsolataik is. A félig strukturált interjúk során feltett kérdések, témakörök listája a Mellékletben található. (1. melléklet) A két kutatás közös (Kutatás I. és II.) és eltérı témáit (Kutatás I. illetve Kutatás II.) az 1. ábra mutatja. 16 1. ábra Kutatás I., Kutatás II. valamint a két kutatás közös témakörei, mintaszámai Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004) és Kutatás II. (2010–2011) A mentális státus felmérésére – a már elızıekben említett – teszteket, skálákat alkalmaztuk (2. melléklet), melyeket a kérdıívekhez hasonlóan a válaszadók saját maguk, s anonim módon töltöttek ki. A teljes – azaz közel százfıs – minta mentális egészségállapotát vizsgáló tesztek: A Beck-féle depressziós skála (BDI) Kopp és Skrabski által átalakított rövidített változata (Kopp–Skrabski 1995), melynek megadott állításaira adott választásokból a Kutatások Kutatás I. Kutatás I. és II. Kutatás II. Mintaszám n = 51 n = 98 n = 47 Témakörök Egészségi állapot Nem Foglalkozás Alkoholfogyasztás Életkor Diplomák száma Dohányzás Családi állapot Diplomaszerzés módja Távolság szülıktıl Lakóhely Társ iskolai végzettsége Elégedettség Elsı diploma Társ foglalkozása, csoport-hovatartozása Diplomás családtag Szülık isk. végzettsége Életkörülmények Testvérek száma, iskolai végzettségük Továbbtanulás motivációi Csoport-hovatartozás Cigány környezet reakciói Cigány nyelvhasználat Nem cigány környezet reakciói Hagyományok ápolása Küldetéstudat Ösztöndíj, támogatás Civil, politikai szerepvállalás Cigányok jellemzıi Beck-skála Nem cigányok jellemzıi Életcél-kérdıív Párkapcsolat és diploma Neurózis-skála Nıi szerepek és diploma Szociális támogatottság Diploma következménye Értelmiségi életforma 17 válaszadó depressziós tünetegyüttes szempontjából való érintettségére, ill. a depressziós megbetegedés súlyosságára tudtunk következtetni. A mindössze négy tételbıl álló – az eredeti Crumbaugh & Maholick (Crumbaugh– Maholick 1964) Kopp és Skrabski által rövidített változata (Kopp–Skrabski 1995) – életcélkérdıív alapján egyértelmően kiszőrhetıvé váltak a mintából a depresszió, neurózis szempontjából veszélyeztetett válaszadók. A Caldwell-féle Szociális támogatás kérdıív (Caldwell 1987) – ugyancsak átdolgozott, hazai viszonyokra adaptált változata (Kopp–Skrabski 1995) – válaszaiból a társas kapcsolatok meglétére vagy hiányára, s azok erısségére utaló információkhoz jutottunk. A Juhász-féle neurózis pontozó skála (Juhász–Kopp–Veér 1978), melynek kapott – szorongásra, tartós hangulatzavarra, megváltozott munkaképességre, testi és vegetatív funkciók zavaraira utaló – adataiból a neurózis szempontjából veszélyeztetett, ill. valamilyen fokban érintett neurotikus válaszadókat tudtuk szőrni. A kapott mentális mutatók mögött a háttéradatokat vizsgálva lényeges összefüggéseket találtunk. 1.5.2. A minta, a mintavétel módszerei A kutatási mintát nem valószínőségi kiválasztási eljárással, ún. hólabda módszerrel állítottuk össze, hiszen a hazai cigányság esetében valószínőségi minta kiválasztása lehetetlen; létszámukra, összetételükre (kor és nem), területi elhelyezkedésükre, iskolai végzettségükre vonatkozóan csak becslések állnak rendelkezésünkre, cigány származású értelmiségiek számára, arányára vonatkozóan pedig még becslések sem készültek. Az elsı kérdıíveiket a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának romológia szakos roma/cigány hallgatói töltötték ki, majd rajtuk keresztül, általuk megadott címeken át – azaz hólabda módszerrel – jutottunk el újabb és újabb válaszadókhoz. A kutatásba bekerült kilencvennyolc válaszadó az ország különbözı területein, eltérı típusú és nagyságú településeken él, mindegyik hazai roma/cigány csoporthoz tartozók megtalálhatók közöttük (kivéve az igen kis létszámú, s inkább ideiglenesen hazánkban élı szintókat/szintiket), igen eltérı korúak és mindkét nem képviselıi. A kérdıívek postai úton történı elküldését mindig megelızte személyes kapcsolatfelvétel, melynek során sor került a kutatás bemutatására, céljainak ismertetésére. Kérdıív egyetlen esetben sem ment ismeretlen helyre. A kutatási mintában való részvételre történt megkeresések a legtöbb esetben eredménnyel jártak; a felkeresett roma/cigány 18 emberek igen nyitottan, ıszintén reagáltak, durva elutasítást nem tapasztaltunk. Minden bizonnyal a hólabda módszernek köszönhetı a pozitív hozzáállás; mindig valamilyen ismerıs, rokon, barát ajánlott új alanyokat, s rájuk hivatkozva kerestük fel az újabb válaszadókat. Gyakran elıfordult, hogy a kérdıívet kitöltık a felbélyegzett és megcímzett válaszborítékban nemcsak a kérdıívet küldték vissza, hanem újabb címeket is küldtek, sıt, leveleket írtak, részletesen kifejtve a roma/cigány értelmiséggel kapcsolatos meglátásaikat, véleményüket. Sokan kérték, hogy a kutatás eredményeirıl valamilyen tájékoztatást kapjanak. A roma/cigány népességen belüli széles és erıs kapcsolati háló a kutatásban nagy segítséget jelentett. Mintánk összetétele és létszáma alapján úgy véljük – ha nem is reprezentatív –, de reális képet kaphatunk a mai magyarországi roma/cigány értelmiségrıl. 1.6. Az értekezés szerkezeti felépítése A dolgozat a Bevezetés mellett – melyben indokoljuk a témaválasztás aktualitását, s ismertetjük a kutatás célját, irányait, elızményeit és módszereit – szerkezetét tekintve két fı részre tagolódik; egy elméleti és egy empirikus egységre. Az elméleti modul elején egy rövid áttekintés mutatja be a hazai roma/cigány népesség összetételét, körülményeit, fıbb jellemzıit, s legveszélyeztetettebb – a tanulás és a fejlıdés szempontjából legfontosabb – csoportjainak, a nıknek és gyermekeknek a helyzetét. A roma/cigány értelmiség útjának, feladatainak, hátterének megértéséhez nélkülözhetetlen ezeknek a mutatóknak, tényeknek ismerete. Ugyancsak elengedhetetlen az identitás, a kisebbségi identitás elemeinek, formáinak, kialakulásának tárgyalása. Külön fejezet mutatja be az értelmiségkutatások alapvetı megállapításait; az értelmiség meghatározásait, tipológiáját, funkcióit. Az elméleti rész a továbbiakban oktatástörténeti és kutatástörténeti fejezetekbıl áll. Elıbbi a magyarországi roma/cigány értelmiség historiográfiájának feltárását és részletes bemutatását – a 17. századtól napjainkig – tartalmazza. A kutatástörténeti modul áttekinti a témához kapcsolódó hazai kutatásokat, s hasonló külföldi kutatások hiányában néhány, a tárgykörhöz közelítı nemzetközi vizsgálatot, vélekedést ismertet. A disszertáció második része az empirikus vizsgálatokat tartalmazza, dolgozza fel és elemzi; a 2004-ben és 2010–2011-ben, közel százfıs mintán végzett kérdıíves és mentális állapotfelmérı tesztekkel végzett kutatásainkat, valamint a huszonöt fıvel készített interjúink eredményeit. 19 Az értekezés befejezı része a kapott eredményeket összegzi; összehasonlítja a többségi és kisebbségi értelmiség fejlıdésének útját, hasonlóságait és eltéréseit, megállapításokat tesz, valamint a kapott kutatási eredmények alapján megkísérli felrajzolni a hazai roma/cigány értelmiség harmadik évezred eleji profilját. Az oktatástörténeti és az empirikus kutatások kapott eredményei alapján javaslatokat fogalmazunk meg arra vonatkozóan, miképp lehetne jelentısen és hatékonyan növelni a hazai roma/cigány értelmiség mennyiségi és minıségi mutatóit, s további lehetséges kutatási irányokat ajánlunk. 20 2. Alapvetı ismeretek a magyarországi roma/cigány népességrıl 2.1. A hazai roma/cigány népesség nyelvi csoportjai, területi elhelyezkedésük A hatszáz éve köztünk élı cigányság, melynek lélekszáma becslések7 szerint 650 000 - 700 000 fı, több csoportra, törzsre, nemzetségre tagozódik. A magyarországi cigány törzsek, nyelvek leírása, rendszerezése Erdıs Kamill (1924-1962) ciganológus, etnográfus, nyelvész érdeme.8 Anyanyelv szerint a hazai cigányok két fı csoportját különböztetjük meg; a magyar anyanyelvő és a kétnyelvő cigányokat. A magyar anyanyelvő, azaz „magyar cigányok” (romungrók) alkotják a hazai cigányság túlnyomó többségét, 86, 9%-át.9 İk azok, akiknek ısei, a kárpáti cigányok elsıként érkeztek a történelmi Magyarország területére; bevándorlásuk – a legutóbbi kutatások szerint – a tizennegyedik és a tizenhetedik század között egy elhúzódó, folyamatos migráció volt. Az asszimilációs kényszer következtében nyelvüket és hagyományaik jelentıs részét az évszázadok során elveszítették, mára csupán néhány kárpáti nyelvet beszélı közösség, „nyelvsziget” – Nógrádban, Pomázon, Csobánkán és Versenden – maradt meg. A magyar cigányok nem egységesek, három fı csoportjuk: a zenész, muzsikus cigányok (az „úri réteg”), a kereskedık (régiséggel, ékszerrel, használtcikkel kereskedık) és a vályogvetı, kosárfonó, szegkovács, alkalmi munkások szegény rétege. Magyar cigányok fıleg Budapesten és környékén (Pomáz, Zsámbék) élnek. A kétnyelvő cigányokat – anyanyelvük szerint – további két csoportba soroljuk; az oláh cigányokra és a beás cigányokra. Az oláh cigányok („kolompárok”) cigány anyanyelvőek, a romani valamelyik nyelvjárását beszélik, a hazai cigányság 7, 7%-át alkotják. A 18. és a 20. század között folyamatosan vándoroltak be hazánkba, ık ırizték meg legerısebben nyelvüket, hagyományaikat, hiedelemvilágukat, emiatt büszkén tekintik és nevezik magukat „chacho rom”-nak, igazi cigánynak. Nyelvük az indoeurópai nyelvcsalád ind (szanszkrit) ágába tartozó romani, rokonai a kasmír és hindi nyelvek. A csoport hazai tagozódása foglalkozás szerinti, 7 Kemény István a 2003. évi kutatásai alapján 520–650 ezer fı közé becsülte a lélekszámot. (Kemény IstvánJanky Béla 2003. A 2003. évi cigány felmérésrıl. Beszélı 10, 64–76.) Kertesi és Kézdi a kilencvenes évek elejére 400–500 ezer fıs létszámot becsültek. (Kertesi Gábor–Kézdi Gábor 1999. A cigány népesség lélekszáma Magyarországon a kilencvenes évek elején. Kemény István szerk., A cigány népesség Magyarországon, 45–72. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.) 8 Fıbb munkái: A magyarországi cigányság (1958), A békés megyei cigányok – Cigánydialektusok Magyarországon (1959), s munkáiból készült győjteményes kötete: Erdıs Kamill cigánytanulmányai (1989) 9 A hazai cigányság anyanyelv szerinti összetételét Kemény István 2003. évi kutatásának adatai alapján tárgyaljuk. 21 ennek alapján megkülönböztetik maguk között a lovári, khelderás, kherari, churari, cerhari, colari, gurvar, mashari, chadrari, drizari, potyorari, bugari törzseket. A csoportok közötti hierarchia, s ennek megfelelıen az endogámiára való törekvés a mai napig fellelhetı az oláh cigány közösségen belül. A beás cigányok – arányuk a hazai cigányságon belül 4, 6% – a 18. és a 20. század között folyamatosan vándoroltak be hazánkba, leginkább Román területrıl, ahol többnyire bányászként, aranymosóként dolgoztak. Népnevük eredetét tekintve még nem született megegyezés a kutatók között; egyik csoportjuk szerint a román tájnyelv băjas, azaz bányász szavából született a „beás” elnevezés, más kutatók szerint inkább a teknıvájó mesterségüket jelzi a nevük. Nyelvük az indoeurópai nyelvcsalád latin ágába tartozó, nyelvújítás elıtti román nyelv – rokonai a román, olasz és a francia nyelvek –, az oláh és a kárpáti cigányok nyelvét meg sem értik. Hagyományos mesterségeik a teknıvájás, famegmunkálás, kosárfonás. A beás cigányság sem egységes, magukat további három csoportba sorolják; a többséget alkotják az árgyelánok, akik a nyelvújítás elıtti bánáti román dialektust beszélik, s leginkább Somogy, Tolna, Zala, Baranya és Vas megyében élnek. A muncsánok nyelvjárásának eredete még nem ismert, Alsószentmárton teljes cigány lakosságát ık adják. A ticsánok a nyugaterdélyi krisán nyelvjárást beszélik, Tiszafüreden, Tiszántúlon nagyobb csoportjuk telepedett le. A csoportok bár különbözı dialektusokat beszélnek, egymást megértik. (Orsós 1997) 2.2. A magyarországi roma/cigány népesség demográfiai mutatói A magyarországi cigányság lélekszámára vonatkozóan csupán becsléseink vannak, pontos számok soha nem is álltak rendelkezésünkre. Az évszázadok során elrendelt cigányösszeírások, népszámlálási eredmények és a becsült, vélt létszámok között mindig nagyságrendbeli különbségek voltak.10 A cigányság legújabb kori történetét tekintve – létszám kérdésében – Kemény István szociológus és társai 1971, 1993 és 2003 években végzett kutatásaira, illetve néhány KSH – számlálási eredményre, s ezekbıl becsült számokra tudunk támaszkodni. Keményék 2003-as kutatásuk alapján 520–650 ezer fı közé becsülték a cigányság létszámát (Kemény és mtsai 2004). Az erre alapozott népesség-elıjelzések szerint 2010-ben 650–700 ezer fı volt a legnagyobb kisebbség lélekszáma. (Hablicsek 2007) Mai becslések szerint a cigányság létszáma 700 ezernél több, de egymilliónál kevesebb. (Kemény 2004) 10 A népszámláláskor kapott (KSH) és az elvégzett kutatások (Kemény, Kertesi, Kézdi) alapján becsült számok közötti különbségek: 1990. évi népszámláláskor 142 683 fı vallotta magát cigánynak (a becsült szám 32%-a), 2001. évi népszámlálás szerint 190 046 fı cigány származású (a becsült lélekszám 33–34%-a). 22 Demográfiai mutatóit tekintve a cigányság fiatalos népesség, magas termékenységi arányszámmal rendelkezik; két-háromszor több gyermek születik a roma/cigány népcsoportban, mint a többségi társadalomban. Az ezer lakosra jutó szülések száma a teljes népességben 9,3, a cigány népességen belül pedig 25,3. (Kemény 2004) E magas születésszám mögött azonban a cigányság esetében – a többséghez viszonyítva igen nagy eltérést mutatva – gyakran fiatalkorú anyák, tinédzser-terhesek vannak; 14 éves, vagy annál fiatalabb a cigány várandósok 5,3 ezreléke, 15–17 éves korú 27,9 ezrelék. Többek között e korai gyermekvállalásnak is következménye, hogy igen magas a koraszülöttek és a kis súlyú újszülöttek aránya, s jelentıs a perinatalis (szülés körüli) halálozás a cigány újszülöttek körében. Meg kell említenünk a változás jeleit is; a cigányság szülési kedve is csökken, 1971 és 2002 között 20%-kal kevesebb cigány gyermek született (Kemény 2004) Az alacsonyabb gyermekszám leginkább a tanult cigány fiatalokra, valamint a kevésbé hagyományırzı, illetve asszimilálódott cigány közösségekre jellemzı. A 0–14 éves korú gyermekek aránya a cigányság körében 36,8%, a nem cigányok esetében 15,4%. A cigány és a teljes népesség korfáját együtt ábrázoló diagramról (2. ábra) azonban leolvashatjuk a – teljes népesség elöregedését mutató adatok mellett – a cigányság demográfiai helyzetének szomorú adatait is; hiába magas a születési gyermekszám, az egészségtelen életmód, egészségtelen táplálkozás, lakókörnyezet, iskolázatlanság, munkanélküliség, korai, elhúzódó betegségek, a cigányságra oly jellemzı komorbiditás11 mind korai halálhoz, a nem cigány lakossághoz képest tíz-tizenöt évvel rövidebb élettartamhoz vezetnek. 11 Betegségtársulás; több betegség együttes jelenléte. 23 2. ábra A cigány és a teljes népesség kormegoszlása Forrás: Babusik Delphoi 2004 Az idısek – 60 éves és annál korosabbak – aránya a teljes népességben ötször nagyobb, mint a cigányságban; a többség 21%-a ehhez a korosztályhoz tartozik, a cigányságnak azonban csak 4%-a éri el ezt az életkort. A roma/cigány népesség számának, arányának alakulása a teljes népességen belül állandó kérdése a többségi társadalomnak; szélsıséges szervezıdések témája a cigányság „túlszaporodásával” való riogatás. Tény, hogy a teljes népességen belül növekszik a cigányság aránya, de korántsem olyan mértékben, mint ahogy elterjedt; statisztikai számítások, elırejelzések és becslések szerint arányuk a teljes népességen belül 2030-ban 10%, 2050-ben 15% lesz. (Polónyi 2002) 2.3. A hazai cigányság lakhatási helyzete A hagyományosan vidéki életformát követı cigányság több mint 60%-a mai is rurális környezetben él, mára egyre inkább szegregátumokban, elkülönülve a többségi népességtıl. A cigány népcsoportok országon belüli, valamint településtípusok szerinti elhelyezkedése jelentısén eltér a nem cigány lakosságtól, s területi egyenlıtlenséghez vezet. Túlnyomó többségük ugyanis az ország hátrányos helyzető, recessziós északi, északkeleti (51%), DélDunántúli (20%) régióiban él; arányuk szerint felülreprezentáltak Borsod-Abaúj-Zemplén, 24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Baranya megyékben. (Kemény és mtsai 2004). A regionális hátrányokat felerısíti elınytelen településtípus szerinti letelepedésük is; kétezer fı alatti településen él a teljes népesség 16,8%-a, a romáknak viszont 40%-a. Ezer fı alatti aprófalvakban – orvos, gyógyszertár, iskola, sokszor önkormányzat nélkül – további 20%-uk él, míg a többségi népesség 7,8%-a lakik ilyen kis településeken. A cigány lakosság e régiókban és településeken való koncentrációja gazdasági, társadalmi, történeti eseményekkel magyarázható, illetve a huszadik század végén megélénkülı migrációs folyamatok következménye.12 (Cserti Csapó 2008) Az ország gazdasági nehézségeivel párhuzamosan egyre nı az országon belül a szegregátumok, azaz a többségi lakosságtól elkülönülten, cigánytelepeken élık aránya; Keményék kutatásai szerint 1971-ben a cigányok kétharmada élt telepeken, 1993-ra csökkent ez az arány, majd a 2003-as felmérésük ismét az 1971-es adatokhoz való közeledést mutatta. (Kemény 2004) 1997-ben 540 cigánytelep – megközelítıleg százezer lakossal – volt az ország négyszázhat településén. Az ÁNTSZ 2003-as felmérése az ország tizennégy megyéjére kiterjedı vizsgálatában már 637 telepet írt össze, fıleg az ország északkeleti régióiban. (Bényi 2003) A kormány, azaz a KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelıs Államtitkárság által kidolgozott Roma stratégia száz olyan településrıl tud, amelyek végérvényesen szegény-cigány gettóvá váltak, s további kétszáz településrıl, amelyik elindult a gettósodás útján, s úgy tőnik, már visszafordíthatatlan a folyamat. (KIM 2011) Egy 2010-es kutatás szerint az országban – az 813 települését és a fıváros tíz kerületét vizsgálva – a szegregátumok száma 500–1660 közé tehetı, ezek negyede a települések belterületén, kétharmaduk a szélén található. A különálló telepek 14%-a a településhatáron túl, attól átlag 3,8 km távolságra van. Tizenhét telepen nincs kút és világítás. A kutatás szerint 1633 gettókezdeményben háromszázezer ember él. (Domokos 2010) A migráció másik irányát választók a nagyvárosokba, s a fıvárosba költöztek; ott élı rokonoknál szállást találva, vagy üresen álló lakásokat elfoglalva, mint jogcím nélküli lakáshasználók, vagy olcsón – a városok már egyébként is cigány családok által lakott részeiben, illetve a városok peremén – lakást vásárlók, bérlık tömegei, a munkához jutás reményében hagyták el szülıházaikat, közösségeiket. A cigányság folyamatos beköltözése az adott városrészbe, kerületbe, az ott élı nem cigányok folyamatos kiköltözésével járt együtt, 12 Részletesen: A Somogy megyei – régen többségében svábok lakta – Csomán például ma is csupán a lakosság 1,9%-a cigány, a közeli Büssün pedig – ahol eredetileg csak magyarok laktak – ma 49,3% a cigány népesség aránya. Részletesen: Cserti Csapó Tibor 2008. Területi-szociológiai jellemzés a magyarországi cigány népesség körében. Cserti Csapó Tibor szerk., Társadalom és életstílusok. 75–109. Gypsy Studies 21. Pécs: PTE BTK NTI Romológia és Nevelésszociológia Tanszék 25 ennek következtében pedig etnikailag homogén gettók jöttek létre az ország sok nagyvárosában. E városi gettók – melyek sajátos gettó-kultúrával, törvényekkel, gettó- iskolákkal rendelkeznek – a fıváros belsı kerületeiben jellemzık leginkább, de megtalálhatók minden vidéki nagyvárosban is. Az önkormányzatok rehabilitációs programjai – melyek e slumosodott, lepusztult lakónegyedek lebontásával, az ott lakó szegény-cigány lakosság kiköltöztetésével jár együtt – idırıl-idıre átrajzolják a települések szegregációs térképeit; mivel többnyire egy tömbben helyezik el a kilakoltatás után a cigány közösséget, így új szegregátumok, új feszültségek keletkeznek, leginkább a városok peremkerületeiben. Elıfordul az is, hogy a horizontális cigány gettók vertikális gettókként születnek újjá; a kiköltöztetett cigányokat egy tömbben lakótelepi házakba, üresen álló magasházakba költöztetik; amint történt ez a miskolci Avas lakótelepen, vagy a veszprémi „Pokoli toronyban”, s még több helyen az országban. Új telepek létesülése a nagyvárosok peremkerületeiben már általánossá vált jelenség; Miskolc–Lyukóbánya, Hajdúböszörmény– Bocskai szılıskert, Jászberény–Neszőr telepei a huszonegyedik századi gettósodás tanújelei. 2.4. A magyarországi roma/cigány népesség foglalkoztatottsági helyzete A magyarországi roma/cigány népcsoport és a teljes népesség közötti foglalkoztatottsági mutatókban a nyolcvanas évek közepéig elenyészı volt a különbség. gazdaságokba, mezıgazdasági szövetkezetekbe. A nyolcvanas évek közepétıl meginduló gazdasági változások azonban alapjaiban rengették meg a romák/cigányok életét; míg addig a társadalmi, gazdasági felemelkedés lehetısége adott volt számukra – általános foglalkoztatottság, biztos és állandó jövedelem, társadalmi megbecsültség és ugyanennyire fontos önbecsülés által –, biztos, pozitív jövıképpel rendelkeztek, gyermekeikre ezt a mintát hagyományozták, a kilencvenes évek elejére ismét a társadalom peremére szorultak, társadalmon kívülivé váltak. A roma/cigány népesség kiszorulását a munkaerı-piacról jól szemlélteti a Kemény kutatásokból és az adott évekre vonatkozó KSH adatok összevetésével készült ábra. (3. ábra) 26 3. ábra A foglalkoztatottság alakulása a cigányságon és a teljes népességen belül 1971–2003 Források: 1971, 1993, 2003-as Kemény kutatások és KSH adatok A TÁRKI 2010-ben végzett Háztartás Monitor adatfelvétele szerint a cigány népesség körében a munkanélküliség óriási mértéke miatt a szegénységi arány 70% volt. (KIM 2011) Keményék kutatása alapján 2003-ban a cigányság foglalkoztatási rátája alig érte el a 20%-ot, a nık esetében pedig csak 10% volt. (Kemény és mtsai 2004) Az EUROSTAT 2010-es vizsgálatai – mindamellett, hogy kimutatták, hogy hazánk az egyik legalacsonyabb foglalkoztatási szinttel rendelkezı tagország az unióban – megállapították, hogy a cigányok munkanélküli rátája három-ötszöröse a többségnek, s a tagországok közül a magyarországi cigányokat sújtja leginkább a munkahelyi diszkrimináció. A foglalkoztatás területi egyenlıtlensége kirívó, legrosszabbak a mutatók az ország északi és keleti régióiban, ahol a cigányság létszámban felülreprezentált. Hazánk elmarad az alacsonyan iskolázottak elhelyezkedési esélyeiben is; az EU27 országaiban foglalkoztatottsági arányuk átlagosan 45,1%, Magyarországon 25,9%. (KIM 2011) Világbanki számítások szerint a romák/cigányok munkaerı piaci kizáródásának következménye akár 0,5 milliárd euró veszteség is lehet, az alacsonyabb adóbevételek és a magasabb jóléti kiadások következtében. (Világbank 2010) 2.5. A roma/cigány népesség legveszélyeztetettebb csoportjai; nık és gyermekek A magyarországi cigányságon belül a nık és a gyermekek különösen veszélyeztetettek, kiszolgáltatottak. A tradicionálisban különösen, de a kevésbé hagyományırzı roma/cigány közösségekben is a nıkre mindig nagyobb felelısség hárult, mint a férfiakra; az ı feladatuk volt a mindennapi élelem elıteremtése – házalással, faluzással, parasztoknak végzett munkák elvégzésével, jóslással, koldulással és minden egyéb módon –, a gyermekek gondozása, nevelése, a háztartás ellátása. Mindemellett – s ez etnikai sajátosság Év Munkaképes korú férfiak Munkaképes korú nık Munkaképes korú férfiak Munkaképes korú nık 1971 87,0 64,0 85,0 30,0 1993 64,0 66,0 29,0 15,0 2003 56,5 43,7 28,0 15,0 Teljes népesség (%) Cigányság (%) 27 – a közösségen belül a nıknek alávetett szerepe volt és gyakran még ma is az van; ki kell szolgálnia a férfiakat, kezdetben az apját, fivéreit, majd a férjét és a fiait. Önállósága, önálló élete nincs, a roma/cigány nınek a feladata, hivatása a gyermekek szülése, nevelése, a család összetartása, a hagyományok ırzése, férje ellátása, kiszolgálása. Gyermekkortól kezdve erre szocializálódnak a lányok, a karriert – ellentétben a többségi lányokkal – nem a munka, valamilyen külsı hivatás, feladat jelenti, hanem az említett anyaság, a sok gyermek. Épp ezért nem lényeges a családok többsége számára a lányok sikeres iskolai elımenetele. A roma/cigány nık nem csak a többségi nıkhöz képest, de a roma/cigány férfiakhoz képest is aluliskolázottak. (4. ábra) 4. ábra Roma/cigány férfiak és nık iskolai végzettsége 2001-ben Forrás: Hablicsek 2007 Keményék kutatásai az utóbbi évtizedekben a hagyományok változásait, s a különbözı csoportokhoz tartozó nık eltérı emancipációs mozgásait jelzik. Adataik szerint elıször a romungro nık kapcsolódtak be az oktatásba, az 1970-es és ’80-as években a beás nık között volt a leggyorsabb növekedés a nyolc általános elvégzésében, s az oláh cigány nık között volt a legkisebb az elırelépés. A foglalkoztatási arányok tekintetében is hasonló a változás sorrendje; a hetvenes évektıl kezdve a beás nık hamar felzárkóztak a munkavállalás terén is a magyar cigányok mellé, az oláh cigányoknál e téren is lemaradás észlelhetı. (Janky 1999) A hagyományırzı oláh cigány közösségekben él még a „szüzesség tabuja”, a lánynak szőzen kell férjhez mennie, ellenkezı esetben a családja elveszti megbecsültségét a cigány közösségen belül. Hogy megakadályozzák korai – nem ellenırzött, nem kívánt kapcsolatok létrejöttét – nem ritkán már hetedik, nyolcadik osztályban kiveszik az iskolából, magántanulóként szerepel az intézményben, s igyekeznek mielıbb férjhez adni. A korai Végzettség Férfiak (%) Nık (%) 8 osztály alatt 21,6 34,7 8 osztály 62,8 58,1 Szakmunkásképzı, szakiskola 13,2 5,2 Középiskolai érettségi 1,8 1,7 Felsıfokú 0,5 0,3 28 gyermekvállalás, a korai házasodás, vagy, ahogy ık gyakran mondják „összeállás” nem azonos a többségi fiatalok tini szerelmével, ez inkább etnikai sajátosság. A cigány közösségben ugyanis – többségi kortársaiktól eltérıen – jóval korábban tekintik és kezelik felnıttként mind a fiúkat, mind a lányokat. S mivel a fiatal lányok elıtt ez a minta, s még ha szerepel is terveikben, álmaikban valamilyen más út – hivatás, továbbtanulás –, nagyon kevés esélyük van arra, hogy elérjék, megvalósítsák azt. A roma/cigány nık fokozott veszélyeztetettsége ily módon összeadódik; alacsony iskolai végzettségük következtében munkaerı-piaci elhelyezkedésük szinte lehetetlen, jövedelemmel így nem rendelkeznek, a korai gyermekvállalás a kitaposott út, a minta, ami egyben megemeli presztízsét a családban, a közösségben; már nagykorúnak tekintik, s a gyermek után járó támogatások anyagi segítséget jelentenek az egész családnak. Így öröklıdik tovább generációról-generációra a korai gyermekvállalás a szegény cigány közösségekben. A munkalehetıség és a gyermekvállalás elhalasztása közötti összefüggést már több kutatás alátámasztotta; az országnak azokban a térségeiben, régióiban ahol a munkaerı-piaci kilátástalanság jellemzı, jóval magasabb mind a korai gyermekvállalás, mind pedig a gyermekszám a cigányság körében. (Janky 2005) A fiatalkori várandósok aránya Észak-Magyarországon háromszor nagyobb, mint Nyugat-Dunántúlon. A nagy számban romák által lakott térségekben az országos, 22,5%-ot jelentısen meghaladja az arányuk; Észak-Magyarországon 38,4 ezrelék, Észak-Alföldön 29,2 ezrelék, Dél-Dunántúlon 26,2 ezrelék. A település nagyságát, a lakosság lélekszámát tekintve, azokon a településeken, ahol a cigányság számban felülreprezentált, szintén az átlagosnál jóval magasabb a tizennyolc éven aluli várandósok aránya; a kétezer fı alatti településeken 32,8%, az ezer fı alatti településeken 34,1%. (KIM 2011) A Kemény kutatások szerint bizonyos hullámzás látható a várandósok arányának alakulásában; 1990–1994 között a 18 évnél fiatalabb cigány terhes nık aránya 32%, 1995–1999 között 24%-ra csökkent, majd 2000–2003 között ismét emelkedett, 29%. (Janky 2005) Természetesen, lényeges különbség van a különbözı cigány csoportokhoz (romungro, beás, oláh cigány), de még inkább a különbözı rétegekhez (tanult, muzsikus, kereskedı, vállalkozó, értelmiségi) tartozó nık lehetıségeiben, életében. Az iskolázottsággal arányosan csökken a korai szülések száma, de csökken a gyermekszám is, a nık egyre inkább – elsısorban a fiatal generációban – partnereivé válnak társuknak. A roma/cigány népesség túlnyomó többségét, több mint hatvan százalékát kitevı szegénységben, mélyszegénységben élı cigány családok lányainak, asszonyainak azonban kevés lehetıségük van, hogy kitörjenek a hagyományos nıi szerepbıl. Predestináltnak tőnı helyzetükkel azonban egyre többen 29 elégedetlenek, s igyekeznek változtatni, amint azt egy asszony, a pécsi Roma Asszonyok és Nık Jogaiért Egyesület (ARANJ) tagja írta: „23 éves vagyok. Egy hagyományos kelderáslovári roma családból származom. Három gyermek édesanyjaként dolgozom. A nemzetközi roma nıi hálózatban az ARANJ másodikként végzett egy kutatást Magyarországon, melyet hasonló kezdeményezések követnek Szlovákiában, Szerbiában, Romániában, Csehországban és Bulgáriában. A felmérés témája: szexuális tabuk és a szüzesség kultusza a roma közösségekben. Kutatásunk eredményei egyértelmően mutatják: a szüzesség kultusz hagyományát mi romák is károsnak valljuk, úgy gondoljuk, hogy a roma nıket szabad akaratuktól teljesen megfosztjuk, szüleik döntenek gyermekeik felett, többnyire az iskolai tanulmányaikat sem fejezik be, hiszen szüleik által elrendezett házasságok révén tizenévesen férjhez mennek, gyerekeket szülnek, és egy életen keresztül férjét és gyermekeit szolgálja a saját álmaival, vágyaival és egészségével nem törıdve. Mindezek ellenére gyakoroljuk és ırizzük ezt a szokást. Én magam is megtapasztaltam ezt, hagyományos roma nıként. 23 éves vagyok, 14 évesen mentem férjhez, s azóta három gyermeket szültem. Az elmúlt nyolc évben csak ık és a férjem voltak fontosak számomra. Nyolc év alatt eljutottam arra a pontra, amikor azt mondom, ez nem elég számomra. A férjem építette a maga életét mellettem, míg én mindig csak egyre lejjebb csúsztam. Sosem gondoltam, hogy valaha élhetek azzal a jogommal, hogy foglalkozom önmagammal, saját érzéseimmel és gondolataimmal. Sosem hittem, hogy ugyanolyan jogaim vannak, mint a férjemnek, hogy én is érek annyit, mint ı”. (Szabóné 2008) A magyarországi roma/cigány nık fokozott kiszolgáltatottságát jelzik azok az adatok is, amelyek a prostituáltak körében rendkívül magas arányukat mutatják; hazai nıjogi szervezetek szerint az amszterdami prostituáltak 25–30%-a, a zürichi utcai prostituáltak 96– 99%-a magyar állampolgár, akik közül 80–85% cigány származású. (KIM 2011) A cigány nıkre háruló terhek, a munkanélküliségbıl fakadó nyomor, a kilátástalanság, a perspektívák hiánya, a reménytelenség, súlyos mentális problémák kialakulásához vezet. 1998-ban Gyukits és munkatársai 15–24 éves roma és nem roma nık között végeztek egészségfelmérést. (Gyukits és mtsai 2000) Az 5. ábráról leolvasható, hogy mentális mutatókat tekintve milyen szignifikáns különbség van a cigány és a nem cigány nık között. 30 5. ábra Depressziós tünetegyüttes elıfordulása 15–24 éves roma és nem roma nık körében Forrás: Gyukits 2000 A nık, az anyák, a cigány családok többségének halmozottan hátrányos helyzete maga után vonja a gyermekek fokozott veszélyeztetettségét. A TÁRKI 2010-es vizsgálata szerint a cigány népesség körében a szegénységi arány elérte a 70%-ot. Az EUROSTAT adatai alapján 2009-ben Magyarországon a gyermekek 21%-a, közel háromszáznyolcvanezer kiskorú élt szegénységben. Hazánkban a szegénységnek fiatal arca van; a szegények 30%-a a 0–17 éves korosztályba tartozik, a hazai szegénység profilja: alacsony iskolai végzettség, cigány származás, magas gyermekszám, rurális lakókörnyezet. (KIM 2011) A roma/cigány gyermekek többsége az ország hátrányos helyzető, azon belül is a 47 LHH (leghátrányosabb helyzető) kistérségeiben – Észak-Magyarország, Észak-kelet, DélDunántúl, Dél-Alföld – él. 2003 óta több mint 230 településen szőnt meg az alapfokú oktatás, fıleg ezekben a kistérségekben. A KSH 2009.évi felmérései szerint az ország 926 településén – kiemelten az észak-magyarországi, dél-dunántúli régiókban – nem mőködik óvoda. (KIM 2011). E régiókban a legalacsonyabb a betöltött háziorvosi, valamint gyermekorvosi praxisok száma, ennek is következménye, hogy e megyékben: az országos átlagnál (8,4%) jóval magasabb e településeken a koraszülöttek aránya; Észak-Magyarországon 10,3%, Észak-Alföldön 9,9%, Dél-Dunántúlon 9,4%. a perinatális (szülés körüli) halálozások számának országos átlaga 7,48 ezrelék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 13,17 ezrelék a kis súlyú újszülöttek száma – az országos 8,1%-nál jóval magasabb, az észak-keleti régióban mind 10% feletti érték a csecsemıhalálozás aránya is kirívóan magas, országos 5,95 ezrelékhez képest Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 10,52 ezrelék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 7,44 ezrelék. Státusz Vizsgált cigány nık (%) Vizsgált nem cigány nık (%) Súlyos depresszió 9,3 2,1 Depresszió 50,0 25,0 Öngyilkossági kísérlet 12,1 5,6 31 A cigány gyermekek további veszélyeztetettsége fakad abból, hogy az oktatási rendszer, az iskola a szegénységbıl, szocio-kulturális másságból fakadó hátrányokat nem megszőnteti, lefaragja, kiegyenlíti, hanem éppen megerısíti, tartósítja. A PISA vizsgálatok szerint az OECD országok közül hazánk oktatási rendszere a legkevésbé képes az esélyegyenlıséget megteremteni, oktatási rendszerünk továbbra sem segíti elı a társadalmi mobilitást, s ebben az elsı, 2000-ben történt vizsgálat óta sem történt elırelépés. (Balázsi és mtsai 2010) Az elkülönített oktatás – ami leginkább a cigány gyermekeket érinti – tovább emelkedik; 2003 óta 34%-kal nıtt a szegregált iskolák száma, amelyek többségében bizonyítottan nem a továbbtanulást biztosító minıségi oktatás folyik. (KIM 2011) Az iskoláskorú roma/cigány gyermekek kétharmada halmozottan hátrányos helyzető; a HHH-s tanulók fele cigány származású. A roma/cigány gyermekek veszélyeztetettségének felismerése, összetett voltára adandó célzott válaszok, megoldási módok kidolgozása, s azok megvalósítása mára össztársadalmi létérdek, gazdasági szükséglet. 32 3. A hazai roma/cigány népcsoport etnikai identitása, mentális helyzete 3.1. A roma/cigány emberek identitásának alakulása, változása Bár Péli Tamás – a hazai cigányság kiemelkedı tehetségő festımővésze – igen szemléletesen fogalmazta meg népének kettıs identitását: „Két aranypántot viselünk homlokunkon; egyik cigány identitásunk, másik meg magyar kultúránk”, a bikulturalizmus,13 mint az együttélés legértékesebb, legkívánatosabb formája még nem jellemzı a cigányság és a többségi népesség együttélésére. S számos jel utal arra is, hogy az identitással magának a cigányságnak is problémái vannak. Ezt erısíti meg többek között a 2001. évi népszámláláskor az etnikai hovatartozásról önbevallás által kapott adat, mely szerint mindössze 190 000 fı vallotta magát cigánynak, holott becslések szerint már ekkor legalább 5-600 000 fıbıl állt a roma/cigány népesség, sıt, a cigányság vezetıi még ennél is nagyobb létszámot tartottak reálisnak. Az ellentmondások miatt különösen fontos megvizsgálnunk az identitás alakulását, az identitást meghatározó, befolyásoló elemeket, formáit és zavarait. Ezek megismerése nélkül sem a hazai cigányságot, sem annak értelmiségi rétegét nem tudjuk megérteni. Az etnikai identitás nem velünk született tudás, hanem másokkal – más etnikumokkal – történı interakciók folyamatában alakul, formálódik, születik meg. (Barth 1996) Identitásunk, azonosságtudatunk, válaszunk arra, hogy „kik és mik vagyunk”, a cigányság esetében sem egyéni spekuláció, hanem szocializációs folyamat eredményeként születik meg. A roma/cigány emberek is társas interakcióik során, mások reakcióit megtapasztalva építik fel saját én-identitásukat, miközben szocializációjuk során fokozatosan kialakul identitásuk másik fontos eleme, a csoport-hovatartozás tudata. Phinney szerint az etnikai identitás három szakaszban alakul ki; az elsı a „reflektálatlan” szakasz, amikor az egyén passzívan, kritika nélkül átveszi a többség vélekedését saját csoportjáról. A második – „feltárás” – fázisban már feltárja és összehasonlítja a saját és a domináns (többségi) kultúra értékeit, s majd a harmadik, „beteljesült” szakaszban fogadja el, azonosul saját csoportja kultúrájával. Ez utóbbi fázisban történik meg az elkötelezıdés a saját csoport mellett, azaz az én-identitás mellett a csoport-identitás kialakulása is. (Phinney 1992). Ez utóbbi erıssége különösen fontos egy kisebbség esetében. 13 A bikulturalizmusról bıvebben: Varga Aranka 2009/a. A gyermekvédelmi gondoskodásban élık inklúziójának esélyei. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet. http://www.ofi.hu/tudastar/varga-aranka (2011.09.30.) továbbá Forray R. Katalin–Czachesz Erzsébet–Lesznyák Márta 2001: Multikulturális társadalom–interkulturális nevelés. Báthori Zoltán–Falus Iván szerk., Tanulmányok a neveléstudományok körébıl. 111–125. Budapest: Osiris Kiadó, valamint Meleg Csilla 1996. szerk., Iskola és Társadalom I. Pécs: JPTE BTK-TKI 33 Indokolt a kérdés, vajon a cigányság – ez az évszázadokon keresztül vándorló, igazán szívesen sehol nem fogadott, saját hazával nem rendelkezı, gyakran üldözést, erıszakos asszimilációs törekvéseket elszenvedı nép – vajon miképp tudott fennmaradni, megmaradni, oly sok néphez hasonlóan miért nem tőnt el a nagy nemzetek olvasztótégelyében? A választ pontosan az identitás megırzésében, átadásának erısségében találjuk meg; a cigányság azért tudott megmaradni, mert erısen ırizte hagyományait, ereje a külvilágtól, többségtıl való határozott elkülönülésben rejlett. A csoport-identitás az egyéni érdekek felett állt, az összefogás, a közösségen belüli szolidaritás erıt adott a külsı – nemritkán ellenséges – világgal szemben. Identitásuk megırzéséhez nagymértékben hozzájárult a többségi társadalom idegenkedése, elzárkózása, s azon törekvése, hogy a cigányság mindenütt csak marginális csoportként élhessen. E hagyományos cigány közösségekben az identitás stabil, készen kapott elemekbıl állt, ami az egyén számára adott és természetes volt. (Csepeli 1997, Pataki 1998) A nemi és életkori szerepek, az elvárások, az életút, a szokások egyértelmőek és tiszták voltak. Ezek átadása, átvétele mindaddig nem járt nehézségekkel, amíg a többségi társadalomtól sikerült elkülönülni. A távolság csökkenésével azonban – az említett foglalkozási differenciálódás következtében – a roma/cigány identitás is változni kezdett. Az identitásváltozás felgyorsult a huszadik század ötvenes, hatvanas éveiben, amikor a cigány emberek is munkásokká váltak a gyáriparban, bányászatban, építıiparban. A hagyományos közösségekhez tartozók (oláh és beás cigányok) még ennek ellenére is igyekeztek megırizni szokásaikat, identitásukat. Choli Daróczi József, a cigányság egyik nagy öregje így emlékezik erre az idıre: „A legelmaradottabb zugból a legmodernebb gyári életbe kerültünk. A nyomorúságból a jobb megélhetésbe, de ez nem kavarta meg az otthoni életünket. Ha levetettük a munkaruhát és hazamentünk, ugyanúgy éltünk, mint azelıtt. Egymás között csak cigányul beszéltünk. Megmaradt a szoros családi összetartozás, tovább éltek a régi szokások.” (Juhász 2003) A politikai, gazdasági és társadalmi változások következtében azonban megkezdıdött a hagyományırzı közösségek lassú felbomlása, ami nehezítette/nehezíti az identitás átadását, kialakulását. A készen kapott, bár gyengülı tradicionális identitás elemek mellett ugyanakkor megjelentek a választott és teljesítmények által megszerzett, személyes erıfeszítések által megtalálható identitások. Ez különös feszültségeket eredményez, kiváltképp a hagyományos közösségekbıl származó, tanult, diplomás cigány fiatalok identitásában. Egy kisebbség esetében nagy jelentıségő a többségi társadalom megítélése, abból a szempontból is, hogy minek tekintik ıket. A hazai cigányság sajátos utat járt be e téren is; 14. századi megjelenésükkor egyértelmően etnikai csoportként fogadták ıket. Az évszázadok 34 során azonban egyre inkább a társadalom sajátos, megszüntetendı rétegévé devalválódott, s mint ilyen, elıbb a felvilágosult abszolutista uralkodók erıszakos asszimilációs törekvéseit (nevük eltörlése, nyelvük, szokásaik, hagyományaik tiltása, büntetése, gyermekeik elvétele), majd az államszocializmus kevésbé erıszakos intézkedéseit élte át. A cigányságon belül már a hatvanas évekre kialakult egy erıs igény, hogy etnikai csoportként ismerjék el ıket, a politika azonban határozottan elutasította e törekvéseket. Az MSZMP PB.1961. évi párthatározata a cigányságot társadalmilag elmaradott, sajátos életmódot folytató, megszüntetendı társadalmi rétegnek minısítette, s deklarálta, hogy a cigányság bizonyos néprajzi sajátossága ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot. A roma/cigány népesség e státusza egészen az 1993. évi Kisebbségi törvényig megmaradt, annak ellenére, hogy a cigányság nemzetközi szervezıdése már a 20. század elsı évtizedeiben megkezdıdött; 1971-ben London mellett megrendezték az elsı cigány világtalálkozót, 1977-ben pedig az ENSZ a cigányságot sajátos etnikai csoportként ismerte el. Az 1993. évi Kisebbségi törvény14 az elsı a hazai cigányság közel hatszáz éves történelmében, amely elıször ismeri el önálló etnikai kisebbségként a romákat/cigányokat. Az etnikai identitás vállalásában, illetve elrejtésében, a kisebbséghez tartozók önértékelésében nyilvánvaló, hogy jelentıs szerepet játszik e társadalmi minısítés; nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben pozitív változásokat is tapasztalunk e téren; a cigányok körében fokozódó érdeklıdést saját történelmük, hagyományaik iránt, s sokan újratanulják a már szüleik által is alig használt, elfeledett nyelvüket. Ugyanakkor az 1993. évi Kisebbségi törvény tette lehetıvé az identitásválasztás szabadságát,15 amellyel azonban újabb kérdések merültek fel az identitással kapcsolatban. (Bindorffer 2001) 3.2. Az etnikai identitást meghatározó külsı elemek Az etnikai identitás kialakulása, vállalása, hordozása egy kisebbség esetében számtalan tényezıtıl függ. A cigányság esetében meghatározó, hogy melyik közösséghez tartozik (romungro, oláh vagy beás cigány), mennyire hagyományırzı az adott közössége, hol él, mennyire elszigetelten a többségi társadalomtól (cigánytelepen, cigánysoron, városi gettóban vagy nem cigányok között). Minden kutatás azt bizonyítja, hogy minél szegregáltabban, elkülönültebben lakik egy cigány család, közösség, annál inkább saját 14 1993. évi LXXVII. Törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól. 15 Uo. 7. § (1): “Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez […] tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi csoporthoz tartozás kérdésében nyilatkozatra senki sem kötelezhetı.” 35 hagyományai szerint éli életét. Az integráltan élık, tanulók, dolgozók sokkal inkább átveszik a többségi társadalom mintáit, elvárásait minden területen. Minden kisebbség esetében identitásuk szempontjából (is) meghatározó erejő a társadalmi minısítés, ami többek között megjelenik a társadalmi kommunikációban valamint a rájuk aggatott emblémák, címkék szövegeiben a róluk folyó diskurzusban. Amennyiben a csoportközi viszonyaiban egy kisebbséghez tartozó saját csoportjának negatív minısítését tapasztalja, az esetek nagy részében negatív énkép, problémás identitás (Voci 2006), sztereotípia-szorongás (Pinel 1999), stigma-tudatosság (Brown–Lee 2005) alakul ki. Az elfogadottság–elutasítottság megélése – egy olyan kisebbség esetében, amely a társadalom többségének nem a támogatását, hanem idegenkedését tapasztalja – már korai életkorban negatívan alakítja a gyermekek identitását, korán szembesül azzal, hogy nem jó csoporthoz tartozik. Az 1940-es évek elején Kenneth és M. Clark16 három évnél idısebb amerikai fekete és fehér gyermekeket vizsgáltak; akiknek két játék baba – egy fehér és egy fekete – közül kellett választaniuk. A fekete gyerekek a fehérekhez hasonlóan mind fehér babát választottak, azaz inkább a fehérekkel, mint a saját csoportjukkal azonosultak. E kutatás is megerısítette azt a feltevést, hogy négy éves korukra a gyerekek már tudatában vannak az etnikai különbségeknek, s azt is megértik, hogy melyik csoporthoz érdemes, jó tartozni, azaz: feketének lenni nem jó. (Késıbb e kísérletet mások úgy módosították, hogy egy osztály diákjainak fehér és fekete emberek képeit mutatták. Miután a fehér emberek képeinek preferenciája ez esetben is jóval magasabb volt, a kutatást vezetık elkezdték jutalmazni azokat, akik a feketék képeit választották. Hamarosan megfordult az arány, egyre többen találták szimpatikusnak a fekete embereket. Jutalmazással olyan mértékben és olyan hatásosan sikerült megváltoztatni a gyerekek ellenséges attitődjeit, hogy még hetekkel a kísérlet után is ugyanezt az eredményt kapták.) A magyarországi cigányok etnikai identitása, s annak a felismerése, hogy egy nem igazán elfogadott csoporthoz tartoznak, már gyakran kora gyermekkorban tudatosul. Szüleik, hozzátartozók mellett az elutasítást a gyermekek is világosan megértik; olyan esetek kapcsán, amikor bezárják elıttük az iskolák kapuit, s csak nehezen találnak helyet, ahová befogadják ıket – amint ez a 2007/2008-as tanév kezdetekor 30 csörögi cigány tanulóval történt –, vagy amikor a többségi diákoktól külön ballagtatják ıket – mint 1997-ben Tiszavasvári egyik 16 Clark K. és Clark M. kutatása: Festus E. Obiakor: Self-Concept of African-American Students: An Operational Modell for Special Education. http://www.questia.com/googleScholar.gst?docId=5000150290 (2011.12.13.) 36 általános iskolájában –, de az országban vannak olyan iskolák is, ahol külön étkeztetik ıket, nem használhatják az iskolai büfét, a tornatermet. Az identitás megélése, vállalása szempontjából meghatározóak az antropológiai elemek, a rasszjegyek is. Minél kevésbé feltőnıek, annál inkább lehetıség van az etnikai hovatartozás elrejtésére, de az is elıfordul, hogy más, kevésbé elutasított etnikumhoz (spanyol, olasz) tartozónak vallják magukat. Bár olyan szélsıséges megoldási mód, mint a bırfehérítés – ami napjainkban afrikai és ázsiai nık és férfiak millióinak ígéri a gyors felemelkedés lehetıségét, magánéleti problémáik megoldódását – a hazai cigányság körében nem terjedt el, a roma/cigány családok is úgy vélik, minél kevésbé látszanak egy gyermeken a rasszjegyek, annál jobban tud boldogulni az életben. 3.3. Az etnikai identitás formái, identitászavarok Etnikai identitás alatt nem csupán egy etnikumhoz való tartozás szubjektív érzését értjük, hanem ennek határozott megnyilvánulását, kifejezését is a csoporthoz tartozókkal történı intenzív kapcsolatokban, interakciókban. Így fordulhat elı, hogy bár valaki rasszjegyei alapján a cigánysághoz tartozik, ám neveltetése vagy saját elhatározása miatt nincs cigány identitása. Felvállalása sokszor függvénye a vele együtt járó elınyöknek (ösztöndíj, különféle juttatások, politikai szerepvállalás) valamint hátrányoknak (fenyegetettség, megvetett csoporthoz tartozás érzelmi következményei) is. A fentiektıl függıen elıfordul a csoporthoz-tartozás idıszakos, illetve végleges feladása, amelynek legegyszerőbb és legáltalánosabb formája a névváltoztatás (Lakatos, Kalányos, Orsós, Rézmőves, Rostás, Kolompár, azaz a hagyományos cigány mesterségekre utaló cigány nevek megváltoztatása). Tapasztalataink szerint a legtöbb esetben már ez is disszonanciát okoz, sokan késıbb megbánják, restellik, hogy elhagyták szüleik nevét. Rejtett identitás (Okley 1983, Hancock 1997, Kwiek 1998) esetén az egyén nem adja fel a csoporthoz tartozását, de elrejti környezete elıtt, legtöbbször a diszkriminációtól való félelem miatt. Kiknek lehetséges ez? Egyrészt azoknak, akiknek a rasszjegyei nem egyértelmően jelzik származásukat, valamint azoknak, akik nem férnek bele a többségnek az adott kisebbségrıl vallott sztereotípiáiba. Egy cigány orvostanhallgató lány így fogalmazta 37 meg ezt: „Fel sem merül bennük, hogy ebben a környezetben (a medikusok körében) egy cigány lány is lehet”.17 Az utóbbi idıben gyakori az „újra felfedezett” identitás; amikor valaki elkezdi tudatosan keresni gyökereit, kultúrájának elemeit.(Bindorffer 2001) A romák/cigányok többsége – hasonlóan a többségi társadalomhoz – egyáltalán nem ismerik saját népük történelmét, hagyományaikat, csoportjaikat, nyelveiket, sokan nagy érdeklıdéssel jönnek elıadásokra, különbözı, róluk szóló kurzusokra. Különös helyzetben vannak azok, aki állami gondoskodásban nınek fel, ahol nem kérdés, hogy ki milyen származású. Esetükben a választóvonal – akár az adott település iskolájában – az „intézetis” és a „nem intézetis” között húzódik. Két igen tehetséges, Budapesten élı cigány képzımővész fiatal mesélte el ezzel kapcsolatos élményét; 18 évesen kikerültek egy vidéki gyermekotthonból, s felköltöztek a fıvárosba. Itt szembesültek életükben elıször azzal, hogy ık cigányok, addig ugyanis „csak” intézetisek voltak. Kezdetben ezért nem is értették a feléjük – rasszjegyeik miatt – irányuló magatartást, ellenségeskedést. Elmondásuk szerint két év ment el életükbıl arra, hogy feldolgozzák, mit is jelent, hogy ık cigányok, mit kezdjenek ezzel. Szerencséjüknek tartják, hogy ketten voltak, így egymás segítségére lehettek. Az etnikai identitás teljes elvesztése valósul meg az asszimiláció – inkább asszimilációs törekvésekrıl van szó – esetében, amikor egy kisebbség feladja eredeti kultúráját, s igyekszik beolvadni a domináns, többségi kultúrába. Bármennyire is kívánatos ez a többség számára, számolni kell azzal, hogy ennek beláthatatlan káros következményei vannak. A nyolcvanas évek második felétıl, amikor cigány munkavállalók százezrei zuhantak ki a munkaerıpiacról s megindult a migráció, igen sok cigány család költözött be a nagyvárosokba, a fıvárosba munkavállalás reményében. Elhagyván közösségeiket, csupán a városi szegény, gyakran lumpen réteghez tudtak illeszkedni, s hamarosan mindenütt kialakultak a városi gettók, a maguk sajátos szubkultúrájával. A hagyományos cigány identitást a felnövekvı nemzedékekben felváltotta a veszélyes gettó-identitás; ahol mintául, követendı például a deviáns, de könnyen pénzt, tekintélyt szerzı bőnözık szolgálnak. Könnyen belátható, ha ezek a fiatalok egész életüket itt élik, iskoláikat is e gettókon belül végzik, pozitív példát, más utat nem látnak maguk elıtt; a szegregáció újraszüli önmagát. (Szabóné 2011) 17 Idézet Novák Péter: A romák érvényesülése a továbbtanulásban címő Strucc TV2 által 2008.10.10. készített DVD-rıl. 38 Moretti és munkatársai az asszimiláció másik árnyoldalát fedezték fel a kilencvenes évek elején, klinikájuk pszichiátriai osztályára felvett, szokatlanul nagyszámú roma/cigány betegeik eseteit megismerve. A páciensek, megfelelı körülmények között élı, többnyire roma férfiak – akik öngyilkossági késztetéssel, kísérlettel, szuicid gondolatokkal kerültek felvételre – családjait kivétel nélkül egy közös vonás kötötte össze; mindannyian tudatosan elszakadtak eredeti közösségeiktıl, megszakították kapcsolataikat, elköltöztek, s igyekeztek a többséghez asszimilálódni. Egy idı után azonban mentálisan és fizikálisan is légüres térbe kerültek; gyökereiket elvágták, a többség pedig nem fogadta be ıket. Identitásuk válságba került, ez okozta mentális problémáikat. Nem véletlenül adták a szerzık Az asszimiláció ára címet tanulmányuknak. (Moretti és mtsai 1997) 3.4. Identitás problémák a hazai roma/cigány népesség körében A pozitív énkép, az önbecsülés, amit jelentısen meghatároz etnikai hovatartozásunk, csoportunk társadalmi elismertsége, megbecsültsége, elengedhetetlen mentális egészségünkhöz. Egy ország mentális státusa – ami meghatározza életrevalóságát, erıt ad a nehézségekkel szemben, növeli kreativitását, ezáltal gazdasági jólétét, a világban kivívott szerepét, presztízsét – közösségeinek mentális állapotából tevıdik össze. Magyarországon nagy létszámú roma/cigány népesség él, akiknek jelentıs része küzd a pozitív énképének megteremtésével vagy annak hiányától. A többség, a média, a közbeszéd, a politika többnyire csak elmarasztaló, negatív minısítést küld a cigányság felé, jogos, hogy legtöbben közülük valóban értéktelennek, kevesebbet érınek tartják magukat. Öngyőlölıkké válnak, önbeteljesítı jóslatként a negatív sztereotípiáknak igyekeznek megfelelni. Sokan közülük sem csoportjukat, sem önmagukat nem tudják elfogadni. Az elutasítás, a negatív minısítés, a jövıkép hiánya nem csupán az identitás zavarához, de tartós frusztrációhoz, szorongáshoz is vezethet, ami agressziót eredményez mind önmaguk, mind a külvilág felé. A hazai cigányságon belül ugyanakkor kialakult egy egyre erısödı, harcos jogvédı réteg is; a politikából kiábrándult, a sokféle ígérgetésbe belefáradt idısebb értelmiségi cigány generáció egy részének holdudvarában egy keményebb, néha magyarellenes hangot is megütı, igen erıs identitással rendelkezı csoport. Az etnikai identitás – ami énerısítı szerepet játszik az egyén életében – eltúlozva fejlıdési gátja is lehet a cigány közösségnek. Az egyik leggyakrabban elıforduló következménye a csoporton belüli határok minimalizálása, s a csoportközi különbségek maximálása, azaz, a saját csoport túlértékelése, s a külsı (többség) leértékelése. Ahogy ez az 39 elkülönülés a múltban a megmaradást szolgálta, úgy ma ez akadálya a cigányság fejlıdésének. Az ellenségesnek tekintett iskola, többségi társadalom ugyanis önmagában nem, csak a cigánysággal együtt képes a társadalmi integrációt megvalósítani. Hasonló, gyakori probléma, amikor az egyéni kudarcok valódi okainak felismerése és korrigálása helyett sokan egyedüli okként etnikai hovatartozásukat jelölik meg. Az állandó áthárítás – amellett, hogy valóban sok esetben éri diszkrimináció ıket –, az etnikai hovatartozásra való folytonos hivatkozás („azért, mert cigány vagyok”) a fejlıdés lehetıségét kizárva a személyiség és a közösség torzulásához is vezethet. A tanult cigányok egy jelentıs rétege a tudatos kultúraırzık közé tartozik, ami nem azt jelenti, hogy cigányos ruhákban járnak, otthon cigány nyelven beszélnek, hanem győjtik a régi hagyományokat, megtanulják, esetleg tanítják is a nyelvet, más mesekönyvet ír lovári vagy beás nyelven, cigányos motívumokat, színvilágot felhasználva ruhákat, ékszereket tervez, készít, autentikus cigány zenét játszik, egytıl-egyig értékes, a többségi kultúrát is gazdagító tevékenységet végez. A diplomás fiatal cigány generációban kezd kialakulni egy olyan réteg, amelyik a kettıs identitást vallja, így neveli gyermekeit is, s erıs meggyızıdése, hogy ebben az országban többség és cigányság csak egymást támogatva juthat elıre. 3.5. A hazai roma/cigány népesség mentális helyzete A hazai cigány lakosság általános egészségi állapotának felmérésérıl szóló kutatási eredmények évtizedek óta tragikus egészségügyi helyzetükrıl, a hiányos és egészségtelen táplálkozás, egészségtelen lakókörnyezet és életmód, a szőrıvizsgálatok és preventív szemlélet hiánya következtében kialakuló 10–12 évvel rövidebb élettartamról szóló ismereteinket erısítik meg. A cigányság körében bizonyos betegségek – vérszegénység, pajzsmirigy- és vesebetegségek, agyi vérkeringési zavarok, krónikus légúti megbetegedések, asztma, szívbetegségek, látási zavarok – jóval gyakrabban fordulnak elı, mint a többségi népesség között. Jellemzı a cigányságra a komorbiditás, azaz több betegség egyidejő jelenléte, valamint a betegségek tartós, elhúzódó jellege. Kimondottan csak a mentális állapotra vonatkozó átfogó kutatás azonban még nem történt a roma/cigány népesség körében, egészségügyi felmérések mellékadatai és egy-egy kismintás összehasonlító vizsgálat áll csupán rendelkezésünkre, de ezekbıl is kirajzolódik egy – a tapasztalatainkkal harmonizáló – mentális kép. Gyukits és munkatársai az 1998-as SOTE Magatartástudományi Intézet által végzett országos reprezentatív kutatás mintájának 15–24 év közötti cigány és nem cigány nıi 40 adatközlıinek körében vizsgálták a depresszió elıfordulásának gyakoriságát és mértékét. A Beck-féle Depressziós Skála rövidített változatát használva kilenc változó – pesszimizmus, elégedettség, örömképesség hiánya, önvádolás, szociális visszahúzódás, döntés-és munkaképtelenség, alvászavar, fáradékonyság, túlzott aggodalom – mentén vették fel az adatokat. A kapott eredmények alapján szignifikáns különbséget találtak a roma és nem roma nık depressziós mutatói között; cigány nık esetében a középsúlyos depresszió háromszor, súlyos depresszió négyszer gyakrabban fordult elı. Öngyilkosságot a roma nık 12,1%-a, a nem roma nık 5,6%-a kísérelt meg. A depresszió okaként a kutatók egyértelmően a szociális helyzetet, a kilátástalanságot, a napi kudarcélményt, a depriváltságból fakadó nehézségeket jelölték meg (Gyukits és mtsai 2000). Az Egészségügyi Minisztérium 2001-ben készített felmérése szerint18 a felnıtt roma/cigány népesség 75%-a különbözı súlyosságú depressziótól szenved. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2002 tavaszán 1500 cigány háztartásban a 19-34 év közötti fiatal felnıttek között Babusik és munkatársai által végzett egészségszociológiai kutatás Gyukitsékhoz hasonló eredményeket mutatott. A nem organikus eredető mentális betegségek feltőnı aránya (7,78%) különösen a vizsgált nık körében volt magasabb, s összefüggést mutatott deprivált élethelyzetükkel, kilátástalanságukkal. A rossz lakáskörülmények között, s különösen a szegregáltan élt nık között 14,4%-ban találtak mentális betegségeket, s a munkanélküliség is jobban megbetegítette a nıket. A munkanélküli férfiak körében 5%-ban elıdforduló mentális betegségek aránya a munkanélküli nık körében 14,4% volt. (Babusik–Papp 2002) A hazai cigány értelmiség körében 2000 elején végzett kutatásaink során hasonló eredményt kaptunk; a mintában szereplık 76%-ának a mentális statusa nem volt kielégítı; neurózis szempontjából érintett volt 29%, enyhe depressziós tünetegyüttest mutatott 66%, s 8% középsúlyos depressziótól – vitális kimerültség, alvászavar, döntési nehézség, önhibáztatás, elégedetlenség, kilátástalanság – szenvedett. Az ı esetükben nem a deprivált helyzet, hanem a kilátástalanság, a csalódottság – „diplomásként sem fogadnak be”, „nincs 18 EÜM 2001: „Roma felnıtt népesség egészségállapota, egészség magatartása és a romák valamint az egészségügyi szolgáltatások közötti kapcsolat vizsgálata” (Országos Egészségfejlesztési Intézet): https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:kMv_zvOB3LcJ:www.romaweb.hu/doc/szociologia/romak_ossze gzett_eum2001.pdf+&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESgj9DaeOSW8SbQO4SVylzsYKVmPwBRAWkA g3fc6zXBPSpyy830insc205bMEC0LfsLhxPdZ4BbJylHnLEIyLLDqMPO9KC3SQ3xEkGnaBbPVUyztPeGyXo DS3Ut_wPIWkaO-xLt&sig=AHIEtbTQ2wOk4UrkkPfyoBG_VEnBCs0btg (2012.02.21.) 41 rám szükség” –, a jövıbe vetett hit elvesztése állt a kialakult kórképek hátterében. (Sz. Kármán 2004) Moretti és munkatársai a kilencvenes évek második felében az egri Markoth Ferenc Kórház II. Pszichiátriai Osztályára, valamint a SOTE Oktatási Klinika Pszichológiai és Pszichiátriai Osztályára – az elızı évekhez képest feltőnıen nagy számban felvételre került – cigány betegeik diagnózisát, pszichés státusát, családi, rokoni kapcsolataikat, egyéni élettörténeteiket vizsgálták. E betegek többnyire feltörekvı, saját kultúrájuktól, csoportjaiktól elhatárolódó (gyakran el is költözı), jobb módú, fıleg férfi roma/cigány emberek voltak. Az osztályos felvétel oka esetükben: szívpanaszok, halálfélelem, romló pszichés status, suicid kísérlet volt. Állapotukat összehasonlítva a nem cigány betegekkel, azt tapasztalták, hogy körükben lényegesen magasabb volt a dyshymia (22% kontra 12%), a konverziós zavar (22% kontra 7%) valamint a suicid kísérletek száma (12% kontra 4,5%). A vizsgált, összesen 100 beteg közül – fiatal koruk ellenére – igen magas volt a komorbiditás, melyek jellemzıen: ishaemiás szívbetegségek, perifériás érbetegségek, krónikus bronchitis, hypertonia, krónikus lumbágó. Feltőnı volt a rokkanttá nyilvánítottak magas száma közöttük, miközben az átlagéletkoruk 43 év volt! A roma/cigány férfiak 28%-a, a nık 23%-a volt már rokkant a felvételkor, néhány betegnek az ápolási idıszak alatt zajlott a rokkanttá nyilvánítási eljárása. A betegekkel foglalkozó orvosoknak feltőnt, hogy pácienseik igen gyakran a depressziót elfedı, változatos szomatikus tünetegyütteseket mutattak, s a nem cigány betegektıl eltérı, túlméretezett reakciókat produkáltak (túlféltés, féltékenység.). A családvizsgálatok során a férfiak kiemelt, domináns szerepét tapasztalták. (Moretti és mtsai 1997) Zonda a nyolcvanas évek végén Nógrád megyében a cigányság öngyilkossági cselekményeit tanulmányozta, s összehasonlítva azokat a többségi társadalom suicid „szokásaival” azt tapasztalta, hogy jelentıs különbség van e tekintetben a két közösség között; a cigányság körében jóval magasabb az öngyilkossági kísérletek száma, de lényegesen alacsonyabb a befejezett (azaz halállal végzıdı) esetek száma, mint a nem cigányok között. A roma/cigány populáció esetében tehát a figyelemfelkeltés, a hirtelen, meggondolatlan, kontrollálatlan tett, s nem az élet tényleges elutasítása az öngyilkossági kísérlet motivációja. Zonda szerint mindezek hátterében a kultúrantropológiai másság áll; archaikusabb indulatkezelési minták, eltérı konfliktusértékelés, érzelem-vezérelt gondolkodás és alacsony frusztrációs tolerancia. (Zonda 1989) Tényi és Trixler schizophrén cigány betegeknél vizsgálták a mágikus-babonás hiedelmek patoplasztikus szerepét a befolyásoltatásos téveszmék és a démonikus megszállottság kialakulásában. A kutatók szerint a cigány populációban lényegesen 42 gyakrabban fordulnak elı pszichés megbetegedések, melyek leggyakoribb okai szerintük az inadekvát asszimilációs folyamatok, az identitás és a kulturális normák elvesztése. (Tényi– Trixler 1992) A szenvedélybetegségek – addikciók, dependenciák – kialakulása köztudottan szoros összefüggést mutat az egyének szocio-kulturális hátterével. Az ún. kémiai közérzetjavító szerek (kávé, nikotin, alkohol, pszichotrop szerek) használata a legtöbb esetben kapcsolódik a stressz, szorongás, bőntudat, harag, tehetetlenség érzéséhez. A magyarországi cigány populáció jelentıs része marginalizáltan, a társadalom peremén – ma már sok esetben társadalom kívüliségrıl is beszélünk – él, mélyszegénységben, munka s a jövıre vonatkozó legcsekélyebb pozitív elképzelés, remény nélkül. Ez a status, s az ebbıl fakadó, már említett mentális állapot különösen kiszolgáltatottá teszi ıket a szenvedélybetegségekkel szemben, amelyek ugyan ideig-óráig hatnak, de jelentıs és visszatérı örömszerzı forrásként szerepelnek életükben. A HUNGAROSTUDY 2006 követéses vizsgálat külön kiemeli, hogy tapasztalataik szerint a leszakadó társadalmi rétegekbe, régiókba tartozó emberek, többek között a cigány férfiak rendkívül kínzó stresszként élik meg a munkanélküliséget, azt, hogy nem tudják eltartani a családjukat. Ez a lelkiállapot különösen hajlamosít az alkoholizmus, a deviáns magatartásformák kialakulására (Kopp 2008/b) A kutatási eredmények egyértelmően mutatják, hogy a szenvedélybetegségek kialakulásának, fenntartásának hátterében nem etnospecikus, hanem szocio-kulturális, a szegénykultúrából fakadó tényezık állnak. Szignifikáns különbség mutatkozik a cigányok és a nem cigányok között a dohányzás, kávéfogyasztás tekintetében; a mintába került cigány válaszadók 61,8%-a, a nem cigányok 38,2%-a dohányzott. Ezen belül is erıs dohányos az elıbbiek 71%-a, utóbbiak 46%-a. Megvizsgálva azonban a cigánysághoz hasonló, rossz szociális körülmények között élı nem cigányok dohányzási szokásait, eltőnik a szignifikáns különbség; dohányzik a rossz szociális körülmények között élı cigányok 59,2%, a nem cigányok 48,3%-a. Napi kávéfogyasztás a cigányság 86,6%-ára jellemzı (ezen belül négy vagy annál több kávét iszik 13,5%-uk), a nem cigányok esetében ez az arány 79,1% (négy vagy több kávét iszik 8,5%-uk). A szegényréteghez tartozó cigány és nem cigány populáció esetében hasonló az eredmény (89,1%, 81,1%), de ezekben a csoportokban növekedik a napi kávéfogyasztás száma, négy vagy annál több kávét fogyaszt a cigány válaszadók 15,2%-a, a nem cigányok 10,0%-a. Alkoholfogyasztás tekintetében az absztinenciára vonatkozóan van adatunk, e szerint a mintában szereplı cigányok 49%-a, a nem cigányok 38%-a soha nem fogyaszt alkoholt. (Gyukits 2008) 43 A hazai roma/cigány népesség drogfogyasztási szokásairól egy közép-kelet-európai kutatási beszámolóból (Jean-Paul és mtsai 2001) juthatunk korrekt képhez. Az adatfelvétel szerint a vizsgált tizenegy város közül hétben a cigány populáció intravénás droghasználata jóval magasabb a teljes népességnél (a szorzó 2–20 közötti). A felmérés megállapítja, hogy míg a rendszerváltás elıtt a magyarországi cigányságra a „szegény drogozás” volt jellemzı (oldószerek, barbiturátok, benzol származékok), a kilencvenes évek elejétıl – elıbb a jómódú oláh cigány családok, majd a szegényebb cigány rétegek fiataljai között is – igen nagymértékben megindult a heroin fogyasztás. A cigány drogfogyasztók számának becslése nehéz; a kutatás idején egy budapesti drogambulancia vezetıje 25%-ra becsülte a városban a cigányok arányát a heroinisták között. Ma ennél lényegesen nagyobb a droghasználók száma mind a drogambulanciák, mind a tőcsere-programok vezetıinek becslései szerint. A cigányság kábítószer-fogyasztási sajátosságai sok tekintetben eltérnek a többségi társadalomban megismertektıl. Lényeges különbség, hogy jóval korábban, 14–15 éves korban indul a drogkarrierjük, s sokszor a kemény drogok vénás használatával indítanak, hajlamosak a csoportos fogyasztásra. A környezı országokhoz hasonlóan a drogszíntér hazánkban is szigorúan megosztott az etnikai határok mentén. Szinte általános szabály, hogy mindenki a saját etnikai csoportjában szocializálódik a drogfogyasztásra. Ritkán elıfordul, hogy nem cigányok és romungrók együtt alkotnak fogyasztó és terjesztı csoportokat, de az oláh cigányokra az elkülönülés jellemzı. Számottevı különbség, hogy míg a nem cigány drogdílerek egyéni vállalkozók, a cigányok körében a terjesztés családi vállalkozás, melynek hasznából az egész kiterjedt rokonság részesül. A drog megjelenése felborította a hagyományos családmodellt; a drogterjesztés útján a közösségbe beáramló pénz a tiszteletet, hatalmat, presztízst hozza el a benne résztvevı fiatalok számára, s már nincs helye a felnıttek, idısek tiszteletének, útmutatásának. A gazdasági elınyök következménye a közösség szétesése, a deviancia növekedése (bőnözés, prostitúció). A felnövekvı cigány fiatalok számára a jogfosztottság, a munkanélküliség ellenében a drogkereskedelem könnyő, ígéretes jövınek, biztos munkalehetıségnek, azaz követendı példának tőnik. A hazai addiktológusok tapasztalatai szerint ma a roma/cigány drogfogyasztók életkor szerint két csoportra oszthatók; a 9–12 éves szipuzó gyerekekre, s a náluk idısebb, heroin, kokain, amfetamin, LSD használókra. Zacher szerint a rendszerváltozás után a drogfogyasztás rakétagyorsasággal indult meg a cigányok körében, klinikai tapasztalatai szerint a fıvárosi nyolcadik kerületi, valamint a nevelıintézetekbıl kikerülı fiatalok körében a szerfogyasztás – dog, gyógyszer, alkohol – közel 90%-os érintettséget mutat (Zacher 2002) A szakemberek általános véleménye, hogy a függıség a cigányság körében jóval hamarabb 44 kialakul, mint a többség esetében, roma/cigány betegeik az elvonást rosszabbul tőrik, elvonási tüneteik élénkebbek, meglátásaik szerint ennek hátterében az aktívabb érzelmi élet állhat. 3.5.1. A kisebbségi lét mentálhigiénés következményei A kisebbségi lét egyik legdrámaibb pszichés következménye, hogy a kisebbségben élı ember sohasem határozhatja meg önmagát a többségtıl függetlenül, sajátságos helyzetébıl fakadóan állandóan a többséghez viszonyul, viszonyítják. Ennek következtében számos olyan személyiségjegy, viselkedési és magatartási forma alakul ki, amelyek a többséghez tartozók esetében nem, illetve ritkábban fordulnak elı. A kisebbségi lét mentálhigiénés attribútumai minden kisebbségben élı népcsoportnál megjelenik, kialakulhat, különösen, ha egy megvetett, nem elfogadott, anyaországgal nem rendelkezı, önérvényesítésében, érdekérvényesítésében gyenge népcsoportról – esetünkben a cigányságról – van szó. A kisebbségi lét legjellemzıbb mentálhigiénés következményei: „Sztereotípia-szorongás” (Pinel 1999) – a sztereotípia-fenyegetésre adott válasz; a kisebbséghez tartozó azt éli meg, hogy nem individuumként, hanem egy sztereotipizált csoport tagjaként kezelik, ítélik meg. Óhatatlanul beépíti a többség által sugallt – a cigányság esetében negatív – képet saját maga megítélésébe, ami aztán önmagát beteljesítı jóslatként fogja életét befolyásolni. A többségi elvárásoknak való folyamatos megfelelési kényszer állandó stresszt, frusztráltságot, a meg nem felelés pedig önértékelési zavarokat, súlyos esetben öngyőlöletet okozhat. „Stigma tudatosság” (Brown–Lee 2005)) – csoport-hovatartozását stigmaként éli meg. A frusztráció kezelésére megoldási mód gyakran a kellemetlen érzések elfojtása, az identitás feladása (ami újabb, másfajta problémákhoz vezethet), düh, harag, kifelé vagy önmaga felé fordított agresszió. A kisebbségbıl induló értelmiségiben igen erıs a kitörési vágy, gyakran elementáris erıvel szakad ki közösségébıl. A legtöbb esetben azonban a többség nem, vagy csak nehezen fogadja be, ezért gyakran magányossá, ún. „szigetemberré” válnak. A cigány kisebbség körében igen magas fokra fejlesztett az elfojtás. 45 A szorongás és a depresszió gyakori, kiváltó oka a tehetetlenség, amit azért érez, mert azt tapasztalja, hogy rajta kívül álló ok miatt került olyan helyzetbe, amibıl nem tud kijutni. Mivel eleve hátrányos helyzetbıl indul, többszörösen kell bizonyítania, energiái jelentıs részét a tanulás mellett egyéb buktatók leküzdésére kell fordítania. A kisebbségi lét velejárója a cigányság esetében a fenyegetett identitástudat. Az elıítélettel sújtott etnikai csoportok identitásukat fenyegetett identitásként élik meg. Fenyegetett identitás esetén az egyén gyakran áll szemben azzal a feladattal, hogy szociális identitását hogyan próbálja meg énidentitásának részévé tenni, összhangba hozni azt személyes élményeivel, elvárásaival, szükségleteivel, tapasztalataival. Minél erısebb egy etnikai csoporttal szemben a többség részérıl megnyilvánuló elıítélet, kirekesztés, annál inkább a központba kerül az etnikai identitás megvédése, viselése, s annál nehezebb a személyes identitás kialakítása. Súlyos esetben az etnikai identitás páncéllá válhat az egyén számára (Erıs 1998). A kihívás, állandó kudarcfélelem miatt gyakori a túlkompenzálás. „Üvegplafon-szindróma” – e feministáktól kölcsönzött kifejezés – azt a gyakori érzést és tapasztalatot jelenti, amely feltételez egy szintet (határt), ami fölé, aminél magasabbra már – képességei ellenére - nem emelkedhet valaki (feministák szerint azért nem mert nı, esetünkben azért nem mert cigány). Ez a szindróma jelenik meg akkor, amikor egy kiváló szakemberrel közlik/ éreztetik, hogy hiába ı a legjobban képzett, legfelkészültebb munkaerı, vezetı azért nem ı lesz. (Kiváló pedagógusnak elismerik, de azért ı soha nem lehet az intézmény igazgatója.) A kisebbségi létbıl fakadó negatív következmények miatt – ha nincs körülötte az identitását erısítı, annak pozitívumait felmutató család, közösség – az egyén sem önmagát, sem saját csoportját nem képes elfogadni, pozitívan értékelni. 46 4. Az értelmiség 4.1. Az értelmiség meghatározása, értelmiségi tipológiák A hazai és külföldi értelmiségtörténeti és értelmiségszociológiai kutatások egyik központi kérdése az értelmiség fogalmi meghatározása, társadalmi, történelmi, ideológiai változásainak, státuszának, besorolásának leírása. A közgondolkodás általában a felsıfokú végzettséggel, diplomával rendelkezıket, a szellemi pályán dolgozókat, a „fehér gallérosokat” tekinti értelmiségnek, mások inkább azokat sorolják közéjük, akik a társadalomban, adott közösségükben véleményformáló, irányító, szellemi vezető szerepet töltenek be végzettségtől függetlenül. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint az értelmiség „a társadalomnak szellemi munkával foglalkozó, magasabb végzettségű, műveltebb rétege.” (MÉKSZ 2006) Szociológiai, statisztikai értelmezésben egy körülhatárolt társadalmi csoport, amelynek tagjait hasonló (felsőfokú) iskolai végzettség, s ennek megfelelő társadalmi tevékenység (szellemi munka) köti össze. Az értelmiségszociológiai szakirodalom a fentieknél jóval árnyaltabb, szigorúbb kritériumokat megfogalmazó értelmezéseket, önmeghatározásokat tárgyal. Ezek eltérőek, gyakran egymásnak ellentmondóak, ám többnyire megegyeznek abban az alapvetésben, hogy nem minden diplomás értelmiségi, s nem minden értelmiségi diplomás. Egységes, általánosan elfogadott definíció azonban nincs, valószínűleg – történeti típusainak, jelentőségének, társadalmi funkcióinak, státuszának – folyamatos változása, alakulása miatt. A meghatározására irányuló törekvések leginkább vélt vagy valós funkciói, a társadalmi felépítményben betöltött helye, alkalmazott ismeretanyagának jellege, s nem ritkán „transzcendens” attribútumai alapján próbálják meghatározni. A legjellemzőbb definíciók: „Az értelmiség a nyilvánosság intézményesítője és funkcionáriusa” (Schumpeter 1976) „A szellemi munkások azon kategóriái tekinthetők értelmiségieknek, akik hivatásszerően és rendszeresen részt vesznek a társadalom – állam és gazdaság – irányításában és szervezésében; bonyolult szellemi operációt s nagy információs apparátust követelő döntések elıkészítésében és meghozatalában; akik az általuk elsajátított információs anyag mobilizálásával biztosítják a termelés mőszaki-technikai progresszióját; akik a korábbi társadalmak által felhalmozott tudományos-szellemi értéket közvetítik; akik a tudomány és a művészet legkülönbözőbb területein új értékeket hoznak létre” (Huszár 1977) „A módszeresen figyelı, kérdezı, keresı, rendszerezı, értékelı, az igazságot kutató, s ha kell, azért szenvedést 47 vállaló ember.[..] az emberiség egy „sajátos fajtája”, akinek megadatott, hogy többet egyék a tudás fájának gyümölcsébıl, [..] tudása révén nagyobb rálátása van a világban zajló folyamatokra, s ezáltal felelıssége is nagyobb.” (ifj. Fassang 1997) „Az értelmiségi olyan ember, aki életét egy eszme vonzáskörében éli.” (Malraux 1996) „Nem a tudás avat valakit értelmiségivé, hanem az, hogy státusza betöltéséhez nincsen más jogcíme, csak a tudása.” (Konrád-Szelényi 1978) Babits szerint az írástudó, az értelmiségi a „szellem embere”, aki „az egyes helyett az általánosra néz, s ennélfogva mintegy felülemelkedik a tények és esetlegességek hálóján, a szellem összekötı és törvényadó princípium, a Szellem embere túllát ösztönein, talán nem képes legyızni ıket, de képes kritizálni: azaz képes normákat alkotni, melyek függetlenek az ösztönöktıl.” (Babits 1928) Hasonlóan definiál Huszár is: „Az értelmiségi a „beavatott”, a „titkok tudója”, az a rendkívüli képességekkel rendelkezı szubjektum, aki a „magában általános, lényeges, szubsztanciális igazság”-ot érzékeli, annak különös alakjait „felmutatja”, „megfogalmazza”, „láttatja”. (Huszár 1977) Aron pedig az értelmiségiek körébe sorolja mindazokat, „akik nem elégszenek meg azzal, hogy éljenek, hanem el is akarják gondolni az életüket.” (Aron 2006) A magyar származású neves kenti szociológus úgy véli: „Az értelmiségieket nem az általuk végzett foglalkozás határozza meg, hanem az a hozzáállás, ahogyan viselkednek, ahogyan magukat látják, és az értékek, amelyek megırzéséért munkálkodnak. (Füredi 2006) A definíciók koronként és társadalmi rendszerek szerint is eltérıek. Természetesen másképp értelmezte az értelmiséget a híres középkori dán filozófus, Boethius de Dacia, aki szerint: „A filozófusok – vagyis az értelmiségiek – természetüknél fogva erényesek, tiszták és mértéktartóak, igazságosak, szabadelvőek és bátor bírálók, jámborok és nemeslelkőek, nagyszerőek, törvénytisztelık, s nem rabjai a földi gyönyöröknek…..” (Boethius 1270), s másképp a 20. század gondolkodója: „Az értelmiség történetéhez az inkvizíció ugyanúgy hozzátartozik, mint a felfedezések, nemcsak az alkotás, hanem a fegyelmezés is, nemcsak a szabadságmozgalmak, hanem a megvadult reakció is. Semmi sem történt nélkülünk, liberalizmusnak, kommunizmusnak, fasizmusnak megvolt a maga értelmisége.” (Konrád 1985) S eltérı az orosz szociológus Ivanov Razumnyik 1911-ben írt értelmiségelmélete, mely szerint: „Etikai szempontból az értelmiség antiburzsoá, szociológiai nézıpontból pedig renden és osztályon kívüli csoport, amely a kulturális örökséget magáévá teszi és továbbadja. Ezt a csoportot az új formák és eszmék területén való alkotás jellemzi, valamint az abban az értelemben vett aktivitás, hogy ezeket az eszményeket a személyiség fizikai és szellemi, társadalmi és egyéni felszabadulása céljából bevezessék az életbe.” (Razumnyik 1911) 48 Az értelmezések közül a Konrád-Szelényi féle meghatározás emeli ki leginkább a lényeget: „Az értelmiségiek olyan tudás monopolisztikus birtokosai, amelyet a társadalom transzkontextuális érvényességőnek fogad el és ezért tagjainak orientálására használ fel.” (Konrád-Szelényi 1978) A fenti szerzık mára már legendás, egykori szamizdat írása szerint: „Akik egy ilyen rendszerben fent vannak, azok inkább értelmiségiek. Nem minden értelmiségi van fent. Nem mindenki értelmiségi, aki fent van. De az sincsen kizárva, hogy értelmes értelmiségiek vannak odafent. Az elit tagjai, a felsı egyhuszad, akiknél az elınyök többsége összejön, jobbára szellemi foglalkozásúak, értelmiségiek. Akiknél pedig a hátrányok összetorlódnak, azok általában fizikai dolgozók. Nem minden elıny és nem minden hátrány. Vannak gazdag kékgallérosok és vannak szegény fehérgallérosok. De ha azt nézed: ki lakik a hegyen az új villákban, azok inkább fehér, mint kékgallérosok.” (Konrád 1985) Az értelmiségszociológia másik fontos témája a különféle értelmiségi típusok leírása melyek még a definiálásnál is gazdagabb, színesebb értelmezést nyújtanak. A tipológiában általánosan elfogadott, hogy az értelmiség három történeti típusa alakult ki; a professionals, az intellektuel és az intelligencia. A professionals – a professzionális értelmiségi (orvosok, jogászok, mérnökök) – a rendi társadalom keretei között specializálódott (ennek következtében rendies jellegét a késıbbi korokban is megırizte), majd a 18-19. századtól szétvált. Az intellektuel (entellektuel) – a francia forradalom elıtt, a felvilágosodás idején kialakult értelmiség szellemi és morális elitjét alkotó réteg. Társadalomkritikai szerepénél fogva forradalmak, reformok elkötelezettjei; szellemi vezetık, társadalmi gondolkodók, filozófusok, mővészek társasága. A forradalmi aktivitás a történelem során lanyhult, s bár a társadalmi érzékenység megmaradt, az értelmiség e csoportja egyre inkább befelé fordult. Az intelligencia – elsısorban Kelet-Európa félfeudális jellegő társadalmaiban alakult ki. A hiányzó polgárság helyett a státuszát és vagyonát vesztett, társadalmi problémákra nyitott nemesség társadalmon kívüli rétege vállalta fel a társadalom-átalakító, modernizáló értelmiségi szerepet. (Fónai 1995) A történeti értelmiségtípusokon kívül Weber és Mannheim megkülönböztetik a „szabadon lebegı értelmiség” rétegét; ık azok, akik egyetlen más csoport korlátaitól sem szenvednek, s így válnak képessé az elfogulatlan bírálatra. (Mannheim 1940) Bibó is kétféle értelmiségrıl ír; a szakmai kompetenciával rendelkezı, szervezı értelmiségirıl, s a politikai-morális ideológiákat megfogalmazókról. Szerinte a társadalmon 49 belül mindkét csoport megléte követelmény, hisz az elit e felelıs értelmiségi emberekbıl áll. (Bibó 1947) Szalai szerint az „értelmiségi piacon” négyféle értelmiségi található; a médiaértelmiség, mely véleményformálónak tekintve magát él befolyásával, többnyire mellızi a független értelmiségi magatartást, s inkább politikai reprezentánsnak tekinthetı. Az egyetemeken, akadémiai intézetekben dolgozó szakértelmiség; ık biztosítják a szakember utánpótlást, fıként részismeretekkel foglalkoznak, kerülik a társadalmi problémák átfogó, integráns megközelítését, tárgyalását. Az ún. szolgáltató értelmiség a gazdasági és politikai elit keresletét, megrendelését szolgálják ki, nekik kutatnak. Szalai úgy véli, e három csoport békésen él egymás mellett, közös törekvésük az „egyéb” értelmiségiek távoltartása, kirekesztése. E piaci szereplıkkel szemben azonban lassan kialakul a kritikai értelmiség kis tábora, melynek jellemzıi: független a hatalmi mechanizmusoktól (feltétele: a lehetı legnagyobb gazdasági függetlenség, s mind a politikai, mind a gazdasági elittıl nagyfokú távolságtartás), képes a társadalomismeret és az elméleti igényesség ötvözésére, s tagadja az értékmentes tudományos megközelítés lehetıségét. (Szalai 2000) Csizmadia az értelmiség két ıstípusát különbözteti meg; az intellectuelt, melyhez a kritikai értelmiséget sorolja, s a policyt, amelybe a professzionális elemzı, értékelı, tanácsadó és a médiaszereplı egyaránt tartozik. (Csizmadia 2008) Szerepe alapján Fónai független, kritikai és az elkötelezett értelmiséget nevez meg. Elıbbi szerepkészlete szerint az intellektuelhez kapcsolódik, független, célja a szép, a jó és az igaz szolgálata, a társadalmi problémák bírálata, a mindenkori hatalomhoz való kritikai viszony. Az elkötelezett értelmiséget a szolgálat, a népéért, nemzetéért, közösségéért való elhivatottság jellemzi, szerepkészlete az intelligencia szerepkészletén alapul. (Fónai 2008) E két értelmiségi csoport hazánkban magán hordozza a régi, mély megosztottságot okozó népiurbánus szembenállást; egymástól eltérı világképet, szerepkészletet, politikai irányultságot. Származását tekintve – különösen az államszocializmus idején – egymással szembenálló csoportként definiálták a polgári értelmiséget, akik hagyományosan értelmiségi, polgári gondolkodású családból származtak, és a munkás vagy parasztszármazású káderértelmiséget, akik a proletárdiktatúra idıszakában kiemelt, kitaníttatott elsıgenerációs diplomások voltak, illetve az ıket követı másodgenerációs szakkáder értelmiségit. A polgári értelmiség fı bőne az volt, hogy a kommunisták szerint, idegenkedett a demokráciától, s „Hozzászokott ahhoz, hogy a társadalmi ranglétrán magasabban állónak érezze magát, mint a munkás és a paraszt, az értelmiség hozzászokott ahhoz, - így nevelték és így nevelte önönmagát, - hogy nem egyszerően dolgozó embernek tartja magát, hanem úrnak, vagy 50 mondjuk közkelető szóval: úri polgári középosztálynak. És fél attól, hogy a demokrácia ebbıl a pozíciójából a társadalmi ranglétrán detronizálja”. (Révai 1947) Huszár a 19. századi értelmiséget úri középosztályra és polgári értelmiségre osztotta, a Horthy rendszerét pedig nemesi, polgári, kispolgári és proletár értelmiségre. Csepeli szerint „szakértık” és „az egész ırzésére hivatottak” alkotják az értelmiséget. (Csepeli 1992) Andorka is különbséget tesz a „tiszta értelmiség”, azaz a felsıfokú végzettséggel rendelkezık, valamint az „alsóbb szintő szellemi foglalkozásúak” között. (Andorka 1978) Szcepanski az értelmiséget tágan értelmezi, beleérti a különféle szakembereket, az entellektüeleket, a tudományos kutatókat, a világnézeti és politikai ideológusokat, mások gondolatainak bírálóit, mővelıit. (Szcepanski 1966) Gramsci a Börtönfüzetekben hagyományos és organikus értelmiséget tárgyal; „Minden társadalmi csoport, amely a gazdasági termelés világában egy lényegi funkció eredeti terepén világra jön, organikusan (saját magával együtt) létrehozza értelmiségi rétegét (vagy rétegeit), amely biztosítja a homogenitását és saját szerepeinek tudatára ébreszti nem csupán gazdasági, hanem társadalmi és politikai értelemben is”. (Gramsci 1971) Ugyanakkor úgy véli, egy részük a társadalmi változás során integrálódik az új társadalmi rendbe, ık a tradicionális értelmiség. (Gramsci szerint ezért független értelmiség nem létezik.) A rendszerváltás utáni diskurzusban jelent meg a Farkas által “komprádor értelmiségnek” nevezett új típus; e technokrata, a globális elitet nem kis haszonért kiszolgáló értelmiség. (Farkas 2005) Az értelmiség mentálhigiénés megközelítését nyújtja Skrabski értelmezése, mely szerint az értelmiség a kiteljesedett személyiség szinonimája; a fejlett személyiséget a belsı és külsı világgal fenntartott harmonikus kölcsönhatás jellemzi. Ilyen megközelítésbıl értelmiséginek tekinti a bölcs szılısgazdát vagy a családját és közösségét összetartó parasztasszonyt is. (Skrabski 2003) A fenti meghatározásokon túl az értelmiségtipológia lakóhely, tevékenység, az alkalmazott ismeretanyag jellege, a társadalom munkamegosztási szerkezetében elfoglalt pozíció alapján, ideológiai elkötelezettség, valamint a társadalomban elfoglalt mérete, státusza alapján is differenciál, így megkülönböztet: vidéki és városi, alkotó és szellemi munkát végzı, humán és reál, „politikacsináló”, „csatlakozott bürokratikus” valamint „nem csatlakozott, szabad” értelmiségieket, baloldali, liberális és keresztény, többségi és kisebbségi értelmiséget. 51 4.2. Az értelmiség szerepe, funkciói Az értelmiségszociológia kardinális kérdése, hogy az értelmiség milyen szerepeket tölt be a társadalomban, s milyen funkciókat mőködtet, amelyek ıt, mint társadalmi réteget e funkciók mőködésének jutalmául legitimálják. (Fónai 1995) Az értelmiség történeti típusaihoz kapcsolódó szerepeket a következıképpen értelmezhetjük: Az intelligenciával összefüggı szerepek: a „vátesz” és a „misszionárius.” Az intellektuelhez kapcsolódnak az „élı lelkiismeret” és az „antipolitikus” szerepek. A professionals-hoz a „szakértı – tervezı – technokrata” szerepek kötıdnek. Több értelmiségtípushoz is társul a „társadalomkritikus” szerepkészlet, megjelenése azonban jelentısen eltér egymástól. Az intelligencia ilyen irányú szerepe aktív, konkrét, ún. „aktivista kritikus”, mindig valamilyen közösség, társadalmi csoport érdekeiért harcol. Az intellektuel inkább szemlélıdı „outsider”; általánosan elvont célok, eszmék, elvek nevében szólal meg. A professionals a társadalomkritikát is szakmai kérdésként kezeli, így fogalmazza meg technokrata, szakértı kritikáját. (Fónai 2008) Hasonló Sartre értelmezése is: „Az értelmiségiek korunk lelkiismeretéül szolgálnak, feladatuk a pillanatnyi politikai és szociális helyzet megfigyelése és lelkiismeretüknek megfelelı, szabad értékelése, a problémák kimondása.” (Sartre 1966) Kaslik a keresztény értelmiség küldetését tárgyalva, annak „misszionáriusi” szerepét emeli ki; „Feladata a társadalomból kiszoruló spirituális értékeknek a közéletbe és az emberek egyéni életébe való visszaállítása”. (Kaslik 2010) A kisebbségi értelmiség - az adott etnokulturális közösség avatott reprezentánsai – szerepe elsısorban az azonosságképzı normák létrehozása, s a kisebbségi kollektív érdekek artikulálása a hatalmi szervekkel való kommunikációban (formális és informális alkumechanizmusok révén.) (Losonc 2002) Shils szerint az értelmiség legfıbb feladatai a magaskultúra létrehozása és terjesztése, a nemzeti és nemzetközi egyetemes sztenderdek és értékek közvetítése és propagálása, a hétköznapi kultúra fejlesztése, a társadalmi változások inspirálása, s mindezek érdekében politikai szerepvállalás. (Shils 1965) 52 A kultúra-alkotó és kritikai szerepek mellett Konrád és Szelényi fontos feladatnak tekintik, hogy az értelmiség „célt és értelmet adjon az önmagában nem célrairányult világnak”. (Konrád–Szelényi 1978) Skrabski az értelmiség egyik fontos hivatásának tartja az emberi kultúra egységének erısítését, mivel ez növeli a társadalmi kohéziót, fokozza az erkölcsi elkötelezettséget, csökkenti a társadalom anómiás állapotát. Szerinte az értelmiség legfontosabb feladata a kapcsolatteremtés a társadalomnak lehetıleg minden tagjával – világnézetre, társadalmi és etnikai háttérre való tekintet nélkül – abból a célból, hogy a társadalom tagjainak személyiségfejlıdése felgyorsuljon, ezáltal növekedjen az értelmiségiek számaránya, az értelmiségi életforma mindenki számára elérhetıvé váljon. (Skrabski 2003) Az értelmiség váteszi, elemzı, küldetéshordozó és egyéb emelkedett értelmezései mellett meg kell említeni a nem elhanyagolható szerepkonfliktusokat, valamint az értelmiség szerepét bíráló kritikákat is. Az értelmiség történetét tanulmányozva – szem elıtt tartva, hogy az értelmiségi funkciók tartalma változik, a funkciók is módosulnak; egyes funkciók megszőnnek, vagy megszőnik értelmiségi jellegük, s új funkciók is kialakulnak (Szcepanski 1977) – alapvetı konfliktust okoz az értelmiségnek a politikához, a politikai osztályhoz, a politikai szerepvállaláshoz való viszonya. Ennek legfıbb oka az egymástól jelentısen eltérı gondolkodásmód, amely olyan alapképletben jelenik meg, mint „az igaz, morális értelmiségi és a hazudozó politikus”. (Fónai 2008) Hasonló, jelentıs konfliktus a kétféle szerepkészlettel rendelkezı, az elızıekben már definiált független, kritikai és az elkötelezett értelmiség között feszülı ellentét, ami többek között a „médiaháború”, „kultúrharc” táplálója. Az elkötelezettség következményei miatt ostorozza Gramsci az értelmiség egy részét: “A hagyományos „akadémikus” értelmiségiek azonban már (többé-kevésbé tudatosan vállalva) olyan politikai és kulturális ügyek szolgálatában állnak, amelyeket nem ık határoznak meg és hajtanak végre, hanem csupán eszközül szolgálnak végrehajtásuk során.” (Gramsci 1971) Konrád és Szelényi szerint az értelmiség szerepkonfliktusából fakad skizoid helyzete: „Skizoid volta társadalmi létének kettısségébıl ered, fejlıdéstörténete különbözı jellegő és gyökerő tudathasadások története. Részérdekeket egyetemessé növeszt ideológiáiban, majd leleplezi ezeknek az ideológiáknak a partikularitását. Az értelmiségi szerep skizofréniája gyakran egy ugyanazon személyben jelentkezik. A legkiválóbb értelmiségiek éppenséggel gondolkodásuk antinómiáiba építik be nembeli és genetikus létük ellentmondásait, ami távolról sem bizonyítja gondolkodásuk következetlenségét. [..] Gondoljunk Saulus és Paulus, az ifjú és öreg Hegel, a petrasevista és a szlavofil Dosztojevszkij, a forradalmár és a miniszter Malraux radikálisan ellentétes irányú 53 metamorfózisára. Közhely, hogy egy kor radikális kritikája a következı kor apologetikus konzervatizmusává változhatik” (Konrád–Szelényi 1978) A független, kritikai értelmiség ellenében a mindenkori politikai vezetéshez kapcsolódó elkötelezettek kritikáját írja le Konrád: „A hatalomnak része a szellemi holdudvara is: az éthosza és a legitimációja, a stílusa, szertartása, ünnepe és büszkesége is. (..) A politikai bizottság illetékes tagja – az elit egyik végérıl – átadja a magas kitüntetést a mővészeti vagy tudományos élet kitőnıségének, az elit másik sarkának”. (Konrád 1985) Ács még keményebben bírálja a társadalom szellemi elitjét: „Az értelmiség igen sokat vállalt a XX. század nagy szellemi mozgalmaiban. Volt ennek üdvös oldala is, de sajnos sokszor megtörtént, hogy az értelmiségiek balekjai lettek a szolgált ügynek. Az értelmiség mindig is ambivalens viszonyban volt a politikával, mert vagy kiszolgálta, vagy éppen opponálta az adott politikai rendszert. Az pedig vagy kihasználta, vagy éppen drasztikusan elhallgattatta ıt. Az értelmiség szerepét átvette egy olyan elit, amely nem a „jó ügy” szolgálatára szegıdött, nem azt tőzte ki célul, hogy egy minél jobb élet tervét készítse el a társadalom számára, hanem csak az önérvényesítésnek, a sikernek a lehetıségeit keresi egy olyan világban, amely technokratákból áll mind a gazdasági, mind a politikai életben. A messzebbre és magasabbra mutató ideálokra a technokratáknak nincsen szükségük. Az értelmiség nagy része nem fogadja el, hogy válságban volna. Jól kiegyezik marginális szerepével, és élvezi a kényszervakációt. Valahogy elboldogul, ellavírozik részben a politika vizein, részben belterjes gettójában, amit meghagy számára ez a teljesen pragmatikus és haszonelvő társadalmi szerkezet. És azokat a kudarcokat, amiket megélt, ürügyül használja fel arra, hogy ne teljesítse a hivatását, ami mindig is az írástudók hivatása volt: hogy célképzeteket, jövıképet alakítson ki az emberek életében, s hogy a hatalmat folyamatosan rászorítsa korlátai betartására.” (Ács 2001) 4.3. Az elsı generációs értelmiség – a „feltörekvés” ára Az értelmiségen belül különös figyelmet érdemel az elsı generációs értelmiségiek rétege, azoké, akik családjukból elsıkként – gyakran gazdasági, tudás-és társadalmi tıke nélkül – a társadalmi felemelkedés útjául az iskolázottságot, a tanulást választották. A mobilitás azokban az országokban, ahol nem volt, illetve nincs nagy különbség a társadalom különbözı rétegei között, az értelmiségivé válás kiegyenlítettebben haladt/halad, kevésbé látványos. Magyarországon azonban olyan mély szakadék tátongott a múltban – s bizonyos mértékig a jelenben is – a társadalmi osztályok között, hogy a felemelkedés, a szegény, 54 többszörösen elmaradott rétegbıl való kiemelkedés egyszerre több lépcsıfok átugrását jelentette; a feltörekvık rendszerint nagy árat fizettek a kiemelkedésért. A vertikális mobilitás oktatási csatornájának vizsgálatával, leírásával számtalan hazai és külföldi szociológus, társadalomkutató – Gazsó 1976, Bourdieu 1978, Andorka 1997, Sorokin 1998, Róbert 1998, Andor–Liskó 1999 – foglalkozott,19 ám alig található olyan kutatás, amely a felemelkedık személyiségét, annak változásait vizsgálná, azaz a kérdés szociálpszichológiai megközelítését, elemzését adná. A nemzetközi szakirodalomban Thayer közlései, kutatási eredményei említhetık; afro-amerikai, latin-amerikai, hispán elsı generációs hallgatók értelmiségivé válásának problémáival, s különösen az otthoni és a fıiskolán tapasztalt, megélt kultúra különbözıségébıl fakadó konfliktusokkal, az elidegenedéssel, a családtól való elszakadással foglalkozik. (Thayer 2000). A hazai feltörekvı generációk történelmét tekintve három nemzedéket szokás kiemelni; 1848–49 történéseinek Márciusi ifjait, a második világháború utáni Fényes szelek nemzedékét, s a hatvanas évek második felében formálódott Nagy generációt; azaz az elsı liberális nemzedéket, a tehetséges parasztfiatalokat valamint a New Left mozgalom és a lázadó ifjúság követıit. Az értelmiségivé válás szociálpszichológiai elemzését Patakinál találjuk, aki a Fényes szelek mozgalom legendájának és tényeinek, a benne résztvevık sorsának, a korabeli vélekedések, viták bemutatása kapcsán a személyiség változásairól, sorsáról is ír. (Pataki 2005) A népi kollégisták – az alacsony, leginkább parasztszármazású fiatalok –, mint feltörekvık, állandó viták kereszttüzében éltek. A „Neveljen-e a parasztság urakat?” heves vita – 1942 nyarán a Szabad Szó újságban20 – arról folyt, vajon „janicsárok”-e ezek a diákok (késıbb „Rákosi janicsárjai”-nak is nevezték ıket); „úri emberré válva” elszakadnak-e saját osztályuktól? Az értelmiségivé válás veszélyeitıl óvták ıket az elengedıik is: „Aztán meg ne tagadj minket!” intéssel búcsúzva tılük. (Pataki 2005) 19 Gazsó Ferenc 1976. Iskolarendszer és társadalmi mobilitás. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. Bourdieu, P. 1978. A társadalmi egyenlıtlenség újratermelıdése. Budapest: Gondolat Kiadó. Andorka Rudolf 1997. Bevezetés a szociológiába. Budapest: Osiris Kiadó. Sorokin P. A. 1998. A vertikális mobilitás csatornái. Róbert P. szerk. A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Róbert Péter. szerk. 1998. A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Andor Mihály–Liskó Ilona 1999. Iskolaválasztás és mobilitás. Iskolakultúra. 20 Két releváns írás a vitából: Nánási László: Neveljen-e a parasztság urakat? Szabad Szó 1942. július 5. , valamint Illyés Gyula: Hısök és janicsárok. Szabad Szó 1942. szeptember 15. 55 Pataki a Bolyai–Györffy kollégistákat vizsgálva – némiképp involválódva is a kutatásba, hisz maga is Györffy-kollégista, sıt a Nékosz vezetıségének tagja volt – úgy véli, a közösségi élet, a hason sorsúakkal való együttélés erısítette bennük a gyökereikhez, a népi sorshoz való ragaszkodásukat. A parasztdiákok úgy hitték, általuk, rajtuk keresztül, az ı felemelkedésük által történelmi igazságtétel, jóvátétel valósul meg, százados mulasztás pótlódik; velük együtt osztályuk is emelkedik. Ennek megfelelıen – mint népi értelmiség – progresszív osztály-elkötelezettséget, forradalmi öntudatot, nemzeti felelısségérzetet sugároztak. Mindemellett veszélyeket is rejtett a kiemelkedés; legnagyobb veszélynek az osztálymegtagadást, s az úri-dzsentri világhoz való dörgölıdést tartották. A gyors felemelkedés okozta személyiségbeli változásokat Pataki – mint tanúja a történéseknek – így foglalta össze: „Természetesen akadtak a kollégisták között – nem is kevesen – olyanok, akik nem tudták elkerülni a gyors és szervetlen társadalmi felemelkedést gyakran kísérı sajátos társadalomlélektani „keszonbetegséget”. Az elesettség és a gyakori anyagi nyomorúság, a mindennapi küszködés világából kilendülve, „fent” megritkult a levegı, megszédült a fej. Nehezebbé vált a biztonságos tájékozódás; gátlások zavarták a társas tájékozódást; fölösleges feszültségek gerjedtek; hatalmi és egyéb csábítások gyengén mőködı immunrendszerrel találkoztak. Ilyen helyzetekben léptek mőködésbe a kompenzációs technikák, a szerepjátszási készségek vagy a különféle feszültségoldó pótszerek, elvétve az önpusztítás módozatai is.” (Pataki 2005) E „társaslélektani keszonbetegség” mellett leírta a parasztdiáksors patológiája tünetegyüttest is, melynek jellemzıi: az úri modor külsıdleges majmolása, nagyhangú vezérkedés, zavaros és megemésztetlen parasztromantikus nézetek, visszahúzódó nyomottság, megbillent karakter, korlátolt és ösztönös úr-és polgárellenesség, álcázott irigység, s faragatlansággá ferdült egyszerőség és keresetlenség. Mindezen vadhajtások ellenére a „fényes szelek” mozgalom számos késıbbi tudóst, mővészt, szellemi munkást nevelt ki. Egy 1970–71-ben végzett adatgyőjtés szerint21 a népi kollégisták túlnyomó többsége értelmiségivé vált; a volt fıiskolás kollégisták 96%-a, a középiskolások 81%-a, az általános iskolások 60%-a szerzett egyetemi, fıiskolai diplomát. Többségük az állami és társadalmi élet középszintjén, középvezetıi beosztásba került; iskolák és mővelıdési házak igazgatói, tanács-és tsz-elnökök lettek, vezetı orvosi, mérnöki, agronómus munkakörben helyezkedtek el. Természetesen lecsúszás – szakmai kudarc, politikai bukás, magánéleti zavar, alkoholizmus – is elıfordult. 21 Tánczos Gábor 1977. A népi kollégisták útja 1939– 1971. KSH Budapest. 56 A mozgalom radikális balra tolódása miatt egyértelmő, hogy a népi kollégisták többsége szocialista értelmiségivé vált; csupán húsz százalékuk nem volt párttag. (Pataki 2005) A felemelkedéssel együtt járó osztálymegtagadás, saját csoporttól való elfordulás – ami a magyar népi értelmiség esetében nem, vagy csak ritkán fordult elı – az amerikai feketék esetében kezdettıl fogva gyakoribb jelenség volt. Már a negyvenöt éve megjelent Harold Cruse könyv – A fekete értelmiség krízise – bírálta az afroamerikaiakat, mert értelmiségivé vált tagjaik már nem vállalták a közösséget saját népükkel. (Cruse 1967). Hasonló kritikát fogalmaz meg a híres fekete értelmiségi, Cornel West is – Kenyértörés: Feltörekvı fekete értelmiség címő – munkájában. (Cornel 1991) Legutóbb pedig a DélConnecticuti Egyetem professzorának, W. D. Wright A fekete értelmiség válsága címmel megjelent könyve foglalkozik az elsı generációs afroamerikaiak népükkel szembeni árulásával; a szerzı írásával saját „önelégült, entellektüel kollegáit” szándékozott felrázni, s figyelmeztetni az elefántcsonttornyokban ülı fekete értelmiséget népükkel szembeni adósságaikra. (Wright 2007) A hatvanas évektıl a hazai filmmővészetben kibontakozó új hullám kedvelt témája volt az elsıgenerációs értelmiség határhelyzeteinek – a gyökerei és a modern élete közötti különbségeinek, ebbıl fakadó vívódásainak, feszültségeinek – ábrázolása. (Oldás és kötés, megszállottak, Elveszett paradicsom, Tízezer nap, Zöldár, Hogy szaladnak a fák, Sodrásban). Az alulról érkezı, tehetséges, ám az új világban magát elhelyezni igazán nem tudó, kisebbségi érzéstıl, állandó bizonyítási vágytól, megfelelési kényszertıl szenvedı, önmagával és másokkal egyaránt állandóan perben álló elsı generációs értelmiség tragédiája – s e leírásnak a leginkább megfelelı zseniális színész, Soós Imre élete – számos alkotót is megihletett.22 22 Müller Péter 1978. Részeg józanok. Budapest: Szépirodalmi zsebkönyvtár valamint Hubai Miklós: Tüzet viszek címő drámája. 57 5. A magyarországi roma/cigány népesség oktatásának historiográfiája, értelmiségének artikulálódása a 17. századtól a 21. századig A magyarországi roma/cigány népcsoport oktatástörténetének bemutatására eddig igen kevés kutató vállalkozott,23 pedig a jelen helyzet megértéséhez nélkülözhetetlen a múlt idevonatkozó eseményeit feltárni. A kutatónak nincs könnyő dolga, elszórt adatokból, utalásokból, különféle kordokumentumokból – mintegy puzzle-darabokból – tudja összeállítani a hatszáz éve köztünk élı cigányság oktatásának historiográfiáját, s megtalálni az érintkezési pontokat, párhuzamokat a többségi népesség oktatástörténetével. 5.1. Az elsı cigány írástudók megjelenése (17–18. század) A történelmi Magyarország területére a 14. század végén, 15. század elején bevándorló elsı cigány kompániák már egy európai mintára kiépült egyházi iskolai hálózattal – káptalani, kolostori, falusi plébániai iskolákkal – találkozhattak, sıt, az elsı hazai egyetemeink (Pécsi 1367, Óbudai 1395) is már megkezdték mőködésüket. Nem valószínő azonban, hogy a cigányság a megjelenésüket követı elsı két évszázadban bekapcsolódott volna a latin nyelven folyó, klerikus utánpótlást szolgáló oktatásba. Megakadályozhatta ıket ebben többek között vándor életmódjuk, de a klérus és a cigányság közötti kölcsönös idegenkedés, sıt kimondottan ellenséges viszony is. A katolikus egyházfık – III. Pál 1542- ben kiadott „Licet ab initio”, valamint V. Sixtus 1588-ban kibocsátott „Immensa aeterni” – bullái ugyanis határozottan elítélték a cigányságot, annak életmódja, jövendımondó, varázsló mestersége és az általuk végzett mágia miatt. Az egyházi elıírások szerint a templomba nem mehettek be, szertartásokban – keresztelés, temetés – nem részesülhettek, de a jámbor keresztény embereknek is megtiltották, hogy érintkezzenek velük. A cigányság nagy „bőne” volt az egyház szemében, hogy mindenféle klerikális befolyással szemben ırizték identitásukat és autonómiájukat, ami miatt sokszor az eretnekség vádjával is illették ıket. Az elsı tanult cigány származású diákról a 17. század második felébıl – azaz már a reformáció után, az anyanyelven folyó oktatás megindulását követıen – van adatunk; a nagyenyedi Református Kollégium matricula studiosonumában olvasható bejegyzés szerint 1687. október harmadikán Vaskohi Grausser Dávid subscribalt (megkezdte tanulmányait). Neve mellett olvasható cigány származására utaló megjegyzés: ”natione 23 Hegedős Sándor Cigány irodalmi kislexikon. Budapest: Konsept-H Kiadó, és forrásmegjelölések nélkül megjelent Cigány kronológia (Budapest: Konsept-H Kiadó) címő munkái, valamint Máté Mihály 2003. Tematikus Bibliográfiák I. Gypsy Studies 11. Pécs: PTE BTK Romológia Tanszék kiadványa áll csupán rendelkezésünkre. 58 ciganus”. Annyit tudunk róla, hogy I. Apafi Mihály jószágkormányzójának, Belényesi Ferenc egyik cigány jobbágyának fia volt, tanulmányait a Belényesi család egyik alapítványa támogatta. Iskolái elvégzése után rector, azaz iskolamester lett Gyéresszentkirály községben. (Landauer 2011) Ebbıl a korból származik az elsı hazai, cigány nyelvő írásos emlék; Kájoni János ferences-rendi szerzetes által a 17. század közepén írt kódexben (Kájoni – kódex) olvasható két cigány ének. (3.1. melléklet) Az elsı – Tikha vgordonoczka – címmel írt szöveg szekeres, kocsis dalra utal, a második, latin címő – Ex oraculo Palfico Madrigal Zingarica –, de cigány szövegő dal jelentését még nem sikerült megfejteni. (Nagy 1998) A 17. században valószínőleg már több cigány gyermek is tanult az iskolákban, sıt felsıbb iskolákba is juthattak. A magyar értelmiség történeténél már említett, Szınyi Nagy István református lelkész által 1695-ben Kolozsváron kiadott Magyar Oskola24 említést is tesz a cigány diákokról: „Némelly Czigányok is vannak, kik e’ tanulásnak édesdedvén szépen olvasnak, némellyek írnak is.” A század elsı felébıl olyan dokumentum is fennmaradt, amely arról szól, hogy 1727-ben Szegeden egy cigány ember házát eladta, hogy iskola mőködjön benne: ”Gunczij cigányka a Palánkbéli háza gyermekek és leányok oskolájának applicaltatik, úgy mindazonáltal, hogy az ára illendıképpen akárhogyan teljék ki.” (Kovács 1895) 1768-ban a kolozsvári egyetemen egy latin-cigány-magyar szójegyzék készült, a kézirattári bejegyzés szerint „Szathmári Pap Mihály készítette Farkas Mihály – más néven Vistai – született cigánnyal, aki néhány évig a kollégium tógátus diákja volt.” (3.2. melléklet) Fennmaradt egy 1787-es keltezéső kérelem is, amelyet az említett vistai Farkas Mihály a kollégium konzisztóriumához adott be. (Landauer 2011) Levelében volt professzorai támogatását, „hathatós rendelését” kéri egy falusi oskolamesteri állás megszerzéséhez, amit nem akarnak a helybeli elöljárók megadni neki: „Bátorkodom alázatos instantiammal Excellentiatok, Nagystok kegyes lábai eleibe borulni ily okon: ugyanis lévén én oly nemzetbıl való, a kik többnyire mind a Jábál és Tubálkaim követıi. (1. Mózes IV. V. 20. 21. 22.) melyet midın látnék, én magamat különösen Isten kegyelmébıl szántam vala a tisztességes tudományoknak gyakorlására, melyet gyermekségemtıl fogva gyakorolván, magamban Cartesiusnak értelmét, (melyben azt állítja: Nihil Deus aequalius, quam mentem tribuit) nem egész erıben valónak találtam; mindazáltal 24 Magyar Oskola, mellynek mesterségével az okos és serény Tanító, kiváltképen az idısbeket, írás olvasásra XII orák alatt meg-taníthattya. Kolozsvár, 1695. (Az oktatás végén a szerzı névbetői Sz. N. I. Kol. R. E. P. Toldy Ferencz kiadta: Corpus Grammaticorum. Régi magyar nyelvészek. Pest, 1866. 585-604. l. Ism. Lugossy József, M. Akad. Értesítı 1844. 162. l. Néptanítók Lapja 1876. 1. sz.). 59 ugyancsak csekély tehetségem szerint igyekezvén, annyira mentem, hogy censura által a deáki seregbe bevétettem és azok közt már egy néhány esztendıket eltöltöttem, már most nem egyéb czélom, hanem hogy csak egy falusi Mesterséget érhetnék, nehogy úgy járnék, mint az Esopus szajkója; az idevaló Tiszt. Professor uraimék pedig azon belsı hivatalt nekem teljességgel nem akarják megengedni, mely miá majd a kétségbeesésnek szélén tántorgok. Instálok azért mély alázatossággal Excellnak, Nagysnak, megemlékezvén Krisztus urunknak szavairól (Sz. Jánosnak 7. v. 24.) Ne itéljetek külsı ábrázat szerint, méltóztassanak velem irgalmasságot cselekedni és egy falusi Mesterséggel való megvigasztaltatásom iránt az idevaló Tiszt. Professor uraiméknak hathatós rendelést tenni, mely kegyes cselekedeteknek Excell. Nagyságtoknak lejendı megjutalmaztatásáért életem fogytáig Istenem elıtt esedezni meg nem szőnöm. Várván kegyelmességeket vagyok Excellentiatoknak Nagystoknak alázatos legkisebb szolgájok. Farkas Mihály Czigány nemzetbıl volt kolosvári refor. togatus” A levelet olvasva, nem tudni, vajon „külsı ábrázata”, etnikai hovatartozása miatt, vagy más okból nem akarták az iskolamesteri munkakörbe felvenni, s kényszerült ajánlólevelet kérni volt professzoraitól. A protestánsok mellett a katolikus egyházban is indult kezdeményezés a cigányok oktatására; Kaprinai István tudós történészrıl, jezsuita szerzetesrıl jegyezték fel, hogy az 1760-as években kassai tanárként hosszú ideig cigány gyermekek tanításával és „A megvetett kóbor cigányok lelki gondozásával is foglalkozott.” (Bitay 1926) A 18. század egyik igen fontos dokumentuma a szomajomi (Somogy megye) új polgárok25 1774-ben íródott, a vármegyéhez intézett installációja, melyben azt kérték, hogy építsenek iskolát a hozzájuk legközelebb lévı településen, hogy gyermekeiket ık is iskoláztatni tudják: „Tekintetes Nemes Vármegye! Mivel Fölséges Asszonyunk kegyelmes rendelése az; hogy mi Új Polgárok a mi Gyermekeinket Isteni félelemben, és keresztényi tudományban hiven oktattassuk; azért ezen üdvösséges és kegyelmes Parantsolatyát Eö Fölségének akarván mentül elöbb bé tellesíttenni, alazatosan Instálunk Tekintetes, Nemes Vármegyének kegyes szine elött, hogy mi hozzánk leg közelebb levö Puszta Korpádi Helységben leg frisebben érkezett Eö Fölségének Kegyelmes Rendelése szerint a Pápista Mester számára mennél elöbb 25 Mária Terézia 1761. november 13-án adta ki Regulatio Cigarorum címmel a cigányok megrendszabályozásáról szóló törvényét, melyben megtiltotta a cigány név használatát, helyette az újmagyar, újparaszt, újlakos, újpolgár elnevezést vezette be. 60 Iskola Ház épittetnek, és Mester bé hozattatnék, hogy mi is Magzatinkat Isteni félelemben és Keresztényi tudományban nevelyvén a közönséges Jonak hasznára lehetnénk; mely üdvösseges Rendeléset örökös hála ado igaz, buzgosságal ohajtván meg halunk. Tekintetes Nemes Vármegyének Örökös engedelmes Jobbagyi Szomajomi Uj Polgárság.” (Nagy 1999) A levél megírását minden bizonnyal Mária Terézia 1773 februárjában kiadott rendelete inspirálta, melyben elrendelte, hogy a plébánosok kötelesek ingyen oktatni a cigány gyermekeket, a céheket pedig kötelezte, hogy felvegyék és mesterségre tanítsák ıket. A királynı a cigányság szakmatanulását igen fontosnak tartotta; már az 1767-es alaprendeletben kötelezte a törvényhatóságokat, hogy a céheknél járjanak el a cigányok gyermekeinek mesterségre való oktatása érdekében. 5.2. A cigány értelmiség formálódása (19. század) A 19. század közepén – különösen a cigányzenészek rétegének kialakulása, többi cigány csoporttól való elkülönülése, s a többségi népességhez való illeszkedése következtében – egyre több tanult, képzett képviselıje jelent meg a cigányságnak. 1845-ben Boka Károly híres, tanult cigányprímást, zeneszerzıt, dalszerzıt – Kossuth kedvenc zenészét – érdemei elismeréséért Debrecen polgárai közé iktatta,26 (4.1. melléklet) Hegyi Aranka – a szabadkai híres cigányprímás, Hegyi Poldi lánya – a szabadkai, a Magyar Színház és a Népszínház ünnepelt színmővésze, operett és dalénekesnıje az 1870-es évektıl haláláig.27 (4.2. melléklet) 1850-ben Esztergomban jelent meg a szabadságharcban honvédkarmester, majd késıbb ipolysági és selmecbányai zenekarvezetı Sági Balogh Jancsi könyve Legelsı czigány imádságok, a melly mind a két magyar hazában levı czigány nemzet számára fordította Ipolysági Balogh Jancsi nemzeti zenekar igazgató címmel. (Balogh 1850) Az ı nevéhez főzıdik az elsı magyar-cigány szótár összeállítása is. A szabadságharcban született Borzó Miska, a Gömörvármegyei tábori cigány zenekarmesternek híres zenemőve a Losoncz végromlása; 1849 augusztusában a Losoncot megszálló orosz csapatok a várost felgyújtották, a zeneszerzı saját háza, minden tulajdona a hegedőjén kívül odaveszett, ı maga is végignézte a pusztítást, s ennek hatására írta ismert, ma is gyakran játszott mővét.28 Az 1848/49-es forradalom 31. zászlóaljában harcolt a kolozsvári cigányzenész, az írástudó, szótárkészítı és mőfordító Boldizsár József, aki elsıként fordította le Petıfi 26 Múlt-kor történelmi portál: www. mult-kor.hu/cikk.php?id=19853 (2011.09.23.) 27 www.szineszkonyvtar.hu/contents/f-j/hegyielet.htm (2011.09.23.) 28 Az eset részletesen olvasható: Szentesi Lap 38.évf. 7. sz. 3. 1908. jan. 23. 61 költeményeit cigány nyelvre és közzétette az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok III. kötetében, valamint cigány-magyar szótárt állított össze. (Szinnyei 1891) A magyarországi korai cigány irodalom elsı ismert mővelıje Nagyidai Sztojka Ferenc szótárkészítı, költı, mőfordító, aki 1855-ben Uszódon, sátoros cigány családban született, apja volt a helyi cigányvajda. Középiskolát és katonaiskolát végzett, versei már katonaévei alatt megjelentek.1886-ban kiadott A cigányok vándorlása címő, 228 soros verses elbeszélı költeménye a népvándorlástól a 19. századig írja le a cigányok útját, s a cigány nép nemzetségeirıl és szokásairól is bıséges ismeretet nyújt.29 1886-ban jelent meg cigány-magyar gyökszótára (3.3. melléklet), amely három részbıl áll; elsı harmadában magyar-cigány szótár, második részében a cigány szavak gyakorlására templomi énekek, imádságok, elbeszélések, magyar versek fordításai, az utolsó harmadban pedig saját cigány és magyar nyelvő versei találhatóak. (Nagyidai Sztojka 1886, majd kibıvítve 1890) Cigány közmondásokat is győjtött és közreadott. Szótára mellett fı mővei a Cigány lakodalom (1890) és a Cigányvár (1890) címő írások. (Hegedős 2000/a) 1856. kiemelkedı a cigányság oktatásának történetében; Érsekújváron ekkor nyílt meg az elsı cigányiskola, ami a korabeli tudósítások szerint „Nemcsak a történelmi Magyarországon, de Európában, sıt az egész világon egyedülálló kezdeményezés volt.” (Pénzes 2007) Az igazsághoz tartozik, hogy a városban már 1838-ban Kopácsy József hercegprímás próbálkozott cigány gyermekek oktatásával, de az iskola – érdektelenség miatt – két év múlva megszőnt. 1856 márciusában azonban Csermák József kanonok, Farkas Ferdinánd és Bachta János káplánok lelkes támogatásával és együttmőködésével Mennyei József fiatal pedagógus – volt piarista szerzetes, az érsekújvári tanítóképezde tanára, késıbb több nevelés-és oktatástani könyv szerzıje – Érsekújvár cigányok lakta körzetében, a Péróban hozta létre a cigányiskolát, ami kezdettıl fogva nagy népszerőségnek örvendett a cigányok körében. Mennyei, mint a nevelés hatékonyságában feltétlenül hívı pedagógus vallotta: „A gondos és okos nevelés az egyedüli mód egy évszázadok óta állati elvetemültségben és féktelenségben élni megszokott emberfajnak erkölcsi és társadalmi javítására, felemelkedésére.” (Mennyei 1856) Harminc gyermekkel – 15 fiú és 15 leány – kezdték a tanítást, de már az elsı napoktól a többi, a tanterembe be nem fért gyermek az iskola nyitott ablaka alatt követte az oktatást, „s kiabálták be a feleleteket a feladott kérdésekre”. (Mennyei 1856) Az iskola tizenkét éves mőködése alatt igen szép eredményeket 29 Írása megtalálható a Milleniumi cigány kisenciklopédia Digitális archív kiadásában; CD-Rom formájában: http://www.imediaskiado.com/ciganylexikon.html. (2012.01.24.) 62 ért el; egy ideig a városi Tanítóképezde gyakorló iskolája is volt, a tanügyi ellenırzések rendre dicsérettel illették az iskolát, s maga Mennyei is rendszeresen beszámolt a cigány gyermekek haladásáról, írás, olvasás, matematikai téren készségeik fejlıdésérıl, sıt, az iskoláztatás, erkölcsi-vallásos nevelésük következtében kialakuló magatartás-változásukról, beszédük, szókincsük, viselkedésük, öltözetük, általános állapotuk látványos javulásáról. 1868-ban azonban pénzhiány miatt bezárt az iskola. (Pénzes 2007) Hasonló kezdeményezés történt Szatmárnémetiben is; 1857-ben Hám János püspök a téglagyárban dolgozó cigányok gyermekeinek alapított iskolát. Az általa épített házban megindult cigányiskolában az oktatást a ferences szerzetesekre bízta. Az iskola azonban csak nagyon rövid ideig mőködött. (Viorel 2001) A cigány értelmiség formálódása történelmének jelentıs eseménye az elsı cigány származású katolikus pap felszentelése. Az 1856-ban váci cigányzenész családban született Pozsár Endre elsı miséje 1879 nyarán olyan rendkívüli eset volt, hogy az országos hetilap, a Vasárnapi Újság is fontosnak tartotta közzétenni: „Az egyházi ünnepély nagy feltőnést idézett elı, mert a fiatal pap egy váczi cigány családból való. Nagy közönség töltötte be a templomot, s ott voltak a szülık is. Mise után Virter kanonoknál ebéd volt. Érdekes részlete volt az ebédnek az új pap rokonai, kik a híres Rácz Pali vezetése alatt játszottak.” 30 Pozsár Endre elıéletérıl annyit tudunk, hogy szegény családban nevelkedett három testvérével együtt, ám szülei – annak ellenére, hogy tankötelezettség még nem volt – pártfogolták tanulását, hat osztályt el is végzett. Késıbb a váci püspök anyagi támogatását kérve, majd elnyerve, a pesti piaristáknál „érettségizett”, azt követıen a váci szemináriumban készült fel a papi hivatásra. Változatos, ellentmondásoktól sem mentes életútjának alakulása jól nyomon követhetı a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban található feljegyzések alapján. Pozsár életével kapcsolatban feltétlenül említést kell tennünk egy 1812-ben kelt, a Váci Történelmi Tárban fellelt feljegyzésrıl, ami arról ad hírt, hogy a Pozsár felmenık – valószínőleg a nagyapa – kiköltözött a település cigányok lakta részébıl, s a magyarok között vett házat: ”Az is tekintetett érdemel, hogy Pozsár Ferentz muzsikus magának a ’Tzigányok során kívül magyar Embertül házat vévén, ezen házátul eö mind Tzigány az Uradalomnak adózik.”31 Minden valószínőség szerint tehát a kitörni vágyás, az elıbbre jutás, a tanulás motivációi a családban keresendık, de a felemelkedéshez feltétlenül szükség volt külsı, anyagi és erkölcsi támogatásra. 30 Vasárnapi Újság 1879. Egyház és iskola rovat. 31, 7. 31 A bejegyzés kelt: Vátzon Boldog Asszony Havának 10-ik Napján 1812-ik Esztendıben Feyes László tiszttartó által. Landauer Attila szíves közlése. 63 E kezdeményezések és eredményeik ellenére a korabeli hazai cigányság iskolázottsági mutatói siralmasak voltak, de e tekintetben hasonló lemaradás jellemezte a vidéki, nem cigány lakosságot is. A korabeli állapotot panaszolja Kossuth az Új Korszak címő lap egyik számában: „A kép,…valóban irtózatos! Tizenhétezer község közül ötezer faluban semmi iskola! Tizenötezer községben a nınem semmi iskolai oktatásban nem részesül! A tanköteles fiúgyermekek több mint ötvenkét százaléka, több mint fele nem jár iskolába! A hazai menyasszonyok sorában, kik a nemzedékek legelsı, legmaradandóbb hatású nevelıivé vannak a Gondviselés által rendelve, száz közül 85 nem tudja nevét leírni! Száz újonc közül 78, Erdélyben már éppen 91 nem tud írni’” (Pukánszky-Németh 1996) A közoktatás áldatlan állapotán kívánt változtatni az Eötvös József vallás és közoktatásügyi miniszter által 1868- ban elrendelt törvény, mely kötelezıvé és ingyenessé tette a 6-12 éves korosztály oktatását. Hazánk elsı népoktatási törvénye – mint ezt a magyar értelmiség kialakulásáról szóló fejezetben kifejtettük – korszerősítette, teljesen átalakította a magyar oktatást, de igen nagy nehézségek közepette, s így hatása csak jóval késıbb jelentkezett. A már említett tárgyi és személyi feltételek hiánya – tizennégyezer új tanterem, s ugyanennyi pedagógus kellett volna a törvényben foglaltak megvalósításához – miatt a gyakran egy pedagógusra jutó ötvenhatvanfıs osztályokban talán fel sem tőnt a hiányuk, illetve megoldhatatlannak bizonyult a cigány gyermekek tömegeinek oktatása. Ezzel magyarázható, hogy a törvény ellenére, az 1893-ban megtartott országos cigányösszeírás adatai szerint a cigányok rendkívül alacsonyan iskolázottak. 5.3. Az 1893. évi országos cigányösszeírás iskolázottságra, értelmiségiekre vonatkozó adatai A 19. század utolsó évtizedében végrehajtott országos cigányösszeírást Hieronymi Károly belügyminiszter rendelte el, a felmérés eredményeinek kiértékelésére Herrmann Antalt, a kor híres ciganológus-etnológus tanárát kérték fel. Az ország területén egy adott napon, 1893. január 31-én elvégzett felmérés – melybıl sajnálatos módon Budapest fı-és székváros kivonta magát, mondván kóbor cigányai egyáltalán nincsenek, letelepült cigányai pedig mind beilleszkedtek, problémát nem jelentenek – többé-kevésbé átfogó képet nyújt a dualizmus-kori cigányság helyzetérıl. (MSK 1895) Az összeírás szerint a 274 940 fıt számláló 19. század végi magyarországi cigányság iskolázottsági mutatói a következık voltak (7. ábra). 64 7. ábra Az írni-olvasni tudók aránya az összes népességben és a cigány népességben 1893. Forrás: MSK 1895. A cigányságon belül azonban, a többséghez képest rendkívül alacsony iskolázottság csoportonként, életformaként, területenként eltérı arányt mutatott. Lényeges különbség volt a letelepedett és a vándorló cigányok iskolázottsága között; elıbbiek 6,54%-a tudott írni – olvasni, a vándorlóknál azonban csupán minden 333-ik. Területi elhelyezkedésüket tekintve – illeszkedve a többségi népesség iskolázottsági mutatóihoz – is jelentıs különbség mutatkozott; írni-olvasni tudók arányát tekintve kiemelkedı volt Moson és Sopron vármegye, s igen alacsony volt az iskolázottság Szolnok vármegyében és Erdélyben. A felmérés megállapította, hogy a cigányok lakta községek 85%-ában a cigány gyermekek nem, vagy csak „csekély mértékben” jártak iskolába. A cigány értelmiségre vonatkozóan Herrmann Antal fontosnak tartotta megjegyezni: „Mindenekelıtt feltőnı az értelmiség csekély száma, a mely semmi arányban sem áll azzal az értelmességgel, eszességgel és szellemi tehetséggel, melylyel a czigányok jó része bír. E visszásság oka az elemi oktatás hiányossága, a közép-és felsıbb fokú iskolázás ritkasága, és mint a testi, úgy a komolyabb állandó, megerıltetı szellemi munkától való idegenkedés, a kitartás és a nemesebb ambitió hiánya és némileg talán köztársadalmunk elfogultsága is, mely a czigányt nem tartja úrnak valónak.” (Herrmann 1895) Az országos felmérés alapján 32 fıt soroltak az értelmiség körébe (8. ábra) Írni-olvasni tudók aránya a 6 éven felüli Összes népességben (%) Cigány népességben (%) Férfiak 60,2 8,5 Nık 46,5 4,6 65 8. ábra Cigány értelmiségiek száma az 1893-as összeírás alapján Forrás: MSK 1895. Az összeírás további kilenc személyt (férfiakat) értelmiségi szolgálatban tüntetett fel; hét községi kisbírót, egy-egy koldusbírót és hivatalszolgát. Herrmann már az összeírás elemzésénél kritikáját, kétségeit fejezte ki a számokat illetıen, megjegyzi, hogy ezek az adatok nem nyújtanak hő képet a cigányoknak az értelmiségi hivatásokban való szereplésérıl. Véleménye szerint az ország tizenhétezer cigányzenésze közül minden valószínőség szerint a kapott két zenetanárnál jóval többen foglalkoznak tanítással. Hiányolja a fıvárosi adatokat, ahol pedig szerinte a „czigányság intelligentiája összpontosul”, s végül megkérdıjelezi a kapott adatok valódiságát amiatt is, mert ”Vannak, akik titkolják és tagadják czigány eredetüket a társadalomban uralkodó elıítélet miatt.” (Herrmann 1895) Elıfordult már a múltban is, hogy magyarosította valaki a cigány származására utaló nevét; így tett Kolompár István is, aki gyomai tanító volt, s 1886-ban Bácskaira változtatta a nevét.32 Meg kell jegyeznünk, hogy az adatok hiányosságaira utal az a tény is, hogy papi foglalkozású személy fel sem lett tüntetve az egész összeírásban, holott a fentiekben említett, 1879-ben felszentelt Pozsár Endre – életrajzi 32 Landauer Attila szíves közlése. Foglalkozás Férfi Nı Együtt Zenetanár 1 1 2 Tanító 1 - 1 Szülésznı - 22 22 Segédjegyzıgyakornok 1 - 1 Pénzügyigazgatósági díjnok 1 - 1 Közjegyzıi írnok 1 - 1 Járásbírósági hivatalnok 1 - 1 Hivatalnokok 3 - 3 Összesen 9 23 32 66 adatait ismerve – az összeírás évében Kiskunfélegyházán illetve Cegléden volt káplán, cigány származása pedig közismert volt. Fontos, máig helytálló észrevétele volt a ciganológus Herrmann Antalnak az összeírással kapcsolatban: ”A czigány összeíró nem keres czigányt a társadalom magasabb rétegeiben!” (Herrmann 1895) 5.4. Iskolázottság és értelmiség a 20. század elsı felében A 20. század elején, amikor a tankötelesek 93%-a már iskolába járt, s a hét éven felüli lakosság 69%-a írni, olvasni tudott (Pukánszky 2000), a cigányság tömegeire még mindig az analfabetizmus, aluliskolázottság volt jellemzı. Az 1907/1908-as tanévi statisztika szerint a tanköteles korú cigány gyermekeknek mindössze tíz százaléka járt iskolába, de ık is többnyire rendszertelenül. (Hegedős 2000/b) Ugyanakkor fennmaradtak dokumentumok arra vonatkozóan ebbıl a korszakból is, hogy maguk a cigányok kérvényezték iskola felállítását gyermekeik számára. Egy 1909. évi újságcikk arról ad hírt, hogy az ószentannai és pankotai cigány szülık kérelmet adtak be a királyi tanfelügyelıhöz: „Kérelmüket azzal a figyelemre méltó és meglepı megokolással támogatták, hogy gyermekeikbıl vallásos és erkölcsös magyarérzelmő embereket, törvénytisztelı, munkaszeretı, hasznos, számottevı polgárokat óhajtanak nevelni.” (Pomogyi 1995) Kérésük meghallgatásra talált, 1909–1914 között Pankota cigánytelepén kísérleti jelleggel egytanítós cigányiskola mőködött. Figyelemre méltó a felsııri analfabéta, tanulni vágyó cigányok története is, melyrıl egy 1911-es újságcikk számolt be: „Felsıır községben csaknem száz olyan analfabéta cigány van, akik szeretnének irni-olvasni megtanulni s akik ily módon szivesen vennének részt analfabéta tanfolyamon. A község egyik érdemes, agilis tanitója, Mányoky Béla elismerésre méltó buzgalommal látott hozzá egy ilyen tanfolyam szervezéséhez; kérvénnyel fordult az országos közmüvelıdési tanácshoz, hogy a tanitáshoz szükséges tanszerekkel és olvasókönyvekkel szerelje fel a cigányiskolát. A közmüvelıdési tanács készséggel karolta fel a cigányiskola ügyét s magára vállalta a tankönyvek és a szükséges tanszerek beszerzésének költségeit, valamint a tanitó tiszteletdijának a fefedezését is. Száz analfabéta cigányt toborzott össze a tanitó s mikor a tanitást megakarta kezdeni, ugy a református, mint az ág. ev. egyházközségek, mint iskolafenntartó hatóságok kijelentették a tanitónak, hogy tantermeiket nem hajlandók átengedni a tanfolyam céljaira. Mányoky tanitó az emlitett egyházközségek érthetetlen és indokolatlan eljárásáról nyomban értesitette az országos közmüvelıdési 67 tanácsot, amelynek elnöke tegnap átiratot intézett Herbst Géza alispánhoz s kérte, utasitsa Felsıır község elıljáróságát, hogy a tanfolyam részére szükséges megfelelı tanteremrıl s annak fütésérıl az elıljáróság haladéktalanul, mielıbb gondoskodjék. Tekintve, hogy közel száz, tudatlan analfabéta cigány tanitása és nevelése fontos kulturális érdeke nemcsak Felsıır községnek, de magának az egész vármegyének is, az alispán bizonyára hivatalos hatalmának egész sulyával oda fog hatni, hogy az egyházközségek kulturellenes renitenciája folytán hajlék nélkül álló, analfabéta tanfolyam céljára a községi elıljáróság késedelem nélkül, mielıbb megfelelı helyiségrıl gondoskodjék.” (Nyugat 1911) Az évszázad elsı felében a fentieken kívül néhány hasonló helyi kezdeményezés indult a cigányok iskoláztatásának érdekében; 1936-ban Ondódon, 1938-ban Bicskén, 1941- ben Pankaszon indítottak külön cigányiskolát. Mindezek ellenére a cigányok iskolázottsága csak igen lassan, vontatottan javult; többek között ezt olvashatjuk ki az 1971-es cigánykutatás adataiból, mely szerint az akkor 15–70 éves korosztály negyven százaléka soha nem járt iskolába, s a nagy többség is csak pár osztállyal rendelkezett! Hasonlóan szomorú képet mutat a Mővelıdési Minisztériumban az 1957/58-as tanévrıl készült összesítés; a tanévben beiskolázott cigány tanulók száma 28 ezer fı volt, 27,5 százalékuk (7 700 fı) azonban osztályozhatatlan volt tartós hiányzás miatt. A beiskolázottak többsége az 1. és 2. osztályból kimaradt, 12 százalékuk (3 200 fı) jutott el a felsı tagozatig, és legalább hatvan százalékuk biztos nem jutott túl a 6. osztályon. Nagy valószínőséggel csak 5 százalékuk végezte el a nyolc osztályt. (Ambrus 2001) A harmincas évek nyomorúságáról, a gyermekek kiszolgáltatott helyzetérıl kaphatunk képet a korabeli Est címő napilap híradásaiból. Idézetek az Est 1935.évi lapszámaiból: 1935. január 19. Miért szaporodhattak el az ördögök Angyalföldön? Beszél a detektív, az angyalföldi plébános, ügyvéd és kereskedı. „Az új, XIII. kerület, Angyalföld a bőnözés melegágya. Az utóbbi években 25 gyár ezen a területen teljesen megszőnt, nagy a munkanélküliség, a nyomor. Nincs közvilágítás, el lehet rejtızni. A prostitúció virágzik. Zaymus Gyula plébános szerint Angyalföld Budapest hajléktalanjainak menhelye; itt van a Népszálló, Népház, Vöröskeresztes menhely stb. A nyomortanyák egyike a „cigánytelep”; amikor legutóbb szentképet adott az egyik cigány gyereknek, s mondta, hogy tegye fel otthon a falra, a kisfiú azt mondta, nekik nincs faluk, ık a szoba közepén laknak, a fal másé.” Január 23. Rendıri felügyelet alatt álló elemisták és túlzsúfolt iskolák Angyalföldön. Látogatás a kültelken a jövı generációjánál. 68 Az újságíró az egyik Angyalföldi iskolában járt, a pedagógusokkal beszélgetett. A tanárok szerint az iskolába járó gyerekek értelmi színvonala alacsonyabb, mint bent a városi iskolákban. Tavaly négy, idén tizenkét kislétszámú osztályt indítottak. A diákok gyengén öltözöttek, nagy részük a Hungária krt. 81-95 sz. alatti cigánytelepen lakik, a nyomortanyán. Teljesen ellenırizhetetlen, ki jár iskolába. Bejelentkezés, törvényes házasság? „Züllött gyerekeket kapunk, a szülık sokszor kéregetésre használják ıket”. A leányiskola igazgatója szerint: erkölcsi szempontból nem emelhetı kifogás a lányok ellen, többnyire 6. elemistaként elérik a fejlettség idıszakát. A jótevı iskola: 500 leány közül 135 kap ingyen, 12 pedig heti 24 fillérért ebédet, plusz reggelit és délutáni kenyeret uzsonnára. A 600 fiú közül 250 ingyenebédes, s 45 a további fenti támogatást kapja. „Ezek reggel hat órakor bejönnek az elemibe, s este hat óráig teljesen el vannak látva”. A növendékek 40%-a napközi otthoni gondozásra szorul, a város belsı területein csak 6-7%-uk. A szegény gyerekek az iskolában ruhát és cipıt is kapnak a várostól a segélyezésen felül. Szülık elleni panasz: úgy vélik, az iskola gyermekmenhely, s nem tanító vagy nevelıintézet. Követelıznek és fenyegetıznek. Sok vadházasság van, a szülık elhagyják egymást, a gyerekek egyik-napról a másikra nem tudja, hova lett az apja vagy az anyja. Az iskolák túlzsúfoltak Angyalföldön, „váltakozó tanítás” folyik, ugyanakkor a belvárosban alacsony a gyermekszám. A pedagógusok: a gyermekek átlag háromhetente váltanak fehérnemőt, elképzelhetı, milyen áporodott szag van a tantermekben! A szülık követelnek, de a gyerekek elımenetelérıl nem is érdeklıdnek. A fiúk rablósdit játszanak, a telep aktuális bőncselekményei a témájuk. Az iskolábna van olyan gyerek is, aki rendıri felügyelet alatt áll. Február 4. Gál Lajos angyalföldi református lelkész levelet írt az újságnak, melyben a cikksorozathoz hozzáfőzi: “Az itteni lakosságnak nagy része rokonszenvre és nem ellenszenvre érdemes. Ilyen Angyalföld”.33 A lassan javuló, alacsony iskolázottság a század hetvenes, nyolcvanas évtizedéig végigkísérte a cigányságot, bár már kezdtek megjelenni a cigány értelmiség elsı képviselı is – továbbra is leginkább a zenész cigányok körébıl – sıt, némi értelmiségi szervezıdés is megindult. 1933-ban az Élet címő újság tudósított arról, hogy „Rigó Mária, a somorjai putriban született cigánylány Pozsonyban a harmadik tanítóképzıt végzi.” (Máté 2003) A harmincas években már koncerteket adott Budapesten a zongoramővész, csodagyerek, az 33 A cikkek forrása: Országos Széchényi Könyvtár Mikrofilmes folyóirat-adatbázis. 69 angyalföldi nyomorúságos barakklakásban zenész cigánycsaládban született – késıbb világhírővé vált – Cziffra György, s a negyvenes évek elején már Banda Ede – a híres Banda Marci cigányprímás leszármazottja – gordonkamővész, zenepedagógus, késıbb a Zeneakadémia tanszékvezetı tanára is ismertté vált, nagysikerő koncerteken lépett fel. Ezekben az években mutatkozott be az Operaház színpadán a kor rendkívüli tehetségőnek tartott táncmővésze Csiki Júlia, a mátészalkai, kilencgyermekes, Ezüstlant-díjas cigányprímás egyik gyermeke, ki késıbb tánctudása mellett koreográfusként, mővészeti vezetıként is hatalmas elismerést vívott ki itthon és külföldön egyaránt.(4.sz.melléklet) A harmincas évek elején jelent meg a hazai cigány értelmiség elsı nıi képviselıje is, László Mária, aki egyben az elsı cigány származású politikus is volt. 1909 novemberében született Nagykátán, lókupec oláh cigány családban. Iskolai tanulmányairól, végzettségérıl nem tudunk, elsı adat róla, hogy 1933-ban a Balatoni Kurír címő folyóiratnál belsı újságíró (Rafael László Mária és Ivánka Mária álneveken is ír), s aktív tagja volt a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak; gróf Apponyi Alberttel és Kéthly Annával folytatott levelezést. Szabad idejében eljárt a cigányok ügyes-bajos dolgaiban, segítette ıket, közbenjárt érdekükben. 1937-ben a pándi cigányok kiszolgáltatottsága miatt tiltakozást szervezett, ezért – mint kommunistagyanús személyt – letartóztatták, rövid ideig börtönben volt, majd évekig csendıri megfigyelés alatt. Kiszabadulása után nem kapott munkát, végül 1944-ben az Egyetemi és Fıiskolai Hallgatók Önkéntes Nemzeti Munkaszolgálatának sajtófelelıse lett. 1945 után helyzete rendezıdött, polgári körülmények között élt, újságíróként dolgozott, a cigányzenészek támogatását, fellépéseiket szervezte, s egy önálló cigány szervezet létrejöttét szorgalmazta. 1954 augusztusában a Budapesti Pártbizottsághoz, majd 1956-ban a Minisztertanácshoz írt levelet e célból, indoka a következı volt: „Bár a legnagyobb létszámú népcsoport vagyunk, s bár alkotmányunk 49.§-a kimondja a nemzetiségek nyelvének hivatalos használatát, úgy az oktatásban, mint a hivatalos használatban, miután a cigányokról sehol sem esik szó, kiestünk a haladás hivatalosan biztosított menetrendjébıl, véletlen szerencsétıl, jó szándékú emberektıl függ sorsunk, de komplikációk kivizsgálásánál az elıítéletek zöme teljes erıvel sújt le ránk. Ez mint szomorú tragédia nyilvánul meg életünkben, s belıle, ha kormányzatunk nem segít nincs emberi felemelkedés. Ebbıl fakadóan, mint sérelmet, mint hiányosságot kell megállapítanom azon körülményt, hogy bár alkotmányunk kimondja, azt ahol 15 nemzetiségi gyermek van, a szülık kívánságra a nemzetiségi oktatást be kell vezetni. Ezzel szemben közel 300 lélekszámú cigány települések 95%-a analfabéta, iskolás évjáratú gyermekei nem nyernek oktatást. Saját 70 nyelvüket is hibásan beszélik. S, bár nyelvük hivatalos használatát nem kérik, de kifejezik azon óhajukat, hogy ısi nyelvük használatát, mely csökkenıben van, megtarthassák. Ennél a pontnál meg kell említenem, hogy alkotmányunk a nemzetiségiek számára eddig 43 nemzetiségi óvodást, 36 nemzetiségi nyelvő iskolát, 256 általános iskolában tanítanak nemzetiségi nyelven. A nemzetiségi nyelvek oktatását kiterjesztették a közép és felsıfokú iskolákra, van 6 nemzetiségi gimnázium és hat tanítóképzı. A Budapesti Eötvös Lóránt Tudomány Egyetemen filológiai tanszék és sok támogatás van.” (Sághy 2008)) Leveléhez két mellékletet is csatolt; az egyik kérelem 1955 novemberében készült, melyben neves cigányzenészek (Járóka Sándor, Oláh Kálmán, Lakatos Vince, Toki Horváth Gyula, Pécsi József) nevében kérték, hogy „a cigányságot vegyék be a szocializmus építésébe, tegyék lehetıvé az alapvetı kulturális javakból való részesülését és az írni-olvasni tanulást.” A másik levelet Pánd cigánytelepének 280 lakója nevében negyvenkét fı írta alá (nevük alá három keresztet rajzolva): „Azzal a kéréssel fordulunk illetékes hatóságainkhoz, hogy tegyék lehetıvé számunkra az írni-olvasni tudás és valamilyen mesterség megtanulását [...] szeretnénk egyenjogú polgárok lenni, s kötelességeinket is akként teljesíteni. Sötét és szomorú életünkben, mely a kitagadottsággal és megvetéssel egyenlı, kérünk segítséget az emberi felemelkedéshez.” (Sághy 2008) 1957. október 15-én végül megalakult a hazai cigányság elsı szervezete, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, melynek titkára László Mária lett. Munkáját a német lágerekbıl hazatért analfabéta cigányok kártérítése érdekében közbenjáró levelek írásával kezdte, majd járta az országot, felnıttek és gyermekek oktatását szervezte, a cigány telepeken a szülıket agitálta, hogy gyermekeiket iskolába járassák. A belügyi szervek egyre gyanakvóbb szemmel nézték szervezkedéseit, mozgolódását; 1955-ben, mikor bevezették a kóbor cigányok számára a fekete színő személyigazolványt – amit a tervekkel ellentétben nem csak a csekély számú vándorok, hanem a cigányok többsége kapott – tiltakozó levelet intézett a Belügyminisztériumhoz a megkülönböztetés miatt. Határozottan lépett fel egy olyan jelentıs esetben is, amikor Lengyel határában tizennégy cigány holttestét – kiket a csendırök végeztek ki – exhumálták. A cigány hozzátartozóknak, árváknak, özvegyeknek jogi segítséget ígért a Szövetségen keresztül, s errıl levélben tájékoztatta az országos rendırfelügyelıt is. Segítségére sietett az 1958 tavaszán megkezdett internálások során tisztogatás céljából elhurcolt cigányoknak és hozzátartozóiknak is. A Szövetség egyre inkább panaszokkal, jogsegéllyel, munkaközvetítéssel, kérelmek írásával foglalkozott, s maga ellen fordította a különféle szerveket. László Mária körül fokozatosan elfogyott a levegı, 71 lejárató kampányt indítottak ellene, s végül 1958 végén beadta a fıtitkári tisztségrıl való lemondását. Távozása után a postán helyezkedett el, onnan ment nyugdíjba fıpénztárosként. Férjhez nem ment, de örökbe fogadott egy hadiárva kislányt és felnevelte. 1989 novemberében halt meg Budapesten. A háborús évek után, a negyvenes évek végén, ötvenes években lassan formálódott tovább a cigány értelmiség, s a cigány gyermekek iskolázottságának javítására is újabb próbálkozások történtek. Az 1945 augusztusában általánossá és kötelezıvé tett nyolcosztályos oktatás hatására fokozatosan csökkent az iskolába nem járó cigány gyermekek száma; míg 1943-1948 között a tanköteles cigány gyermekek 37%-a nem járt iskolába, 1953–1957 között 13%-ra csökkent az arányuk. A beiskolázás a beás cigányok körében javult leginkább, a két világháború között mindössze 30%-uk járt iskolába, 1957 után már 90%-uk. A romungrók (amely csoportba a zenész cigányok is tartoznak) iskolázottsági aránya 60%-ról 94%-ra emelkedett. Kisebb arányban, de így is jelentıs mértékben – 30%-ról 87%-ra - nıtt az oláh cigányok között az iskolába járók aránya. (Kemény és mtsai 1976) Leginkább továbbra is a zenész cigányok találtak utat és elismerést; 1948-ban az újonnan alapított kitőntetést, a Kossuth-díjat vehette át Rácz Aladár – a jászapáti, tizennégy gyermekes cigányzenész családban született – világhírő cimbalommővész, a ”cimbalom Liszt Ference”, aki egyben a Nemzeti Zenede, majd a Zenemővészeti Fıiskola tanára is volt. (4. sz. melléklet) 1952-ben Szigeti Péter és Farkas Gyula vezetésével megalakult a Rajkó-zenekar, s a Rajkó-iskola Budapest hetedik kerületében. A zenekar és iskolaigazgató Farkas Gyula, prímás, zenepedagógus és karmester legendás volt szigoráról, magas színvonalat és kiváló magatartást megkövetelı pedagógiájáról. Az ország és a határon túli magyarlakta településeken is felkutatta és bentlakásos iskolájába felvette a tehetséges cigány gyermekeket, s tanította ıket nem csupán a zenére, de viselkedéskultúrára, öltözködésre is. Az évtizedek alatt végzett közel kétezer diák a világ számos pontján híres zenészként öregbíti az iskola hírnevét. A cigány gyermekek oktatása céljából egyedülálló kezdeményezés indult 1941-ben az ország egyik legszegényebb, észak-keleti kis településén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodász falu cigánytelepén. A faluba kinevezett fiatal görögkatolikus pap, miután szembesült a falu határán túl levı cigánytelepen, a Koleráson élı mintegy ezer-ezerötszáz ember nyomorával, a szolgálatukra szentelte életét. Sója Miklós negyven éven keresztül szolgált közöttük; tanította, nevelte a cigány gyerekeket írásra-olvasásra, hétköznapi ismeretekre, helyes viselkedésre. a telepen vályogból templomot építettek, a falakra az ikonok mellé az 72 abc-t is feltette. A telep élete gyökeresen megváltozott, Sója Miklós munkájának gyümölcseként ma már néhány családban az értelmiség második generációja nı fel.34 5.5. A magyarországi roma/cigány értelmiség artikulálódása, szervezıdése, mozgástere az államszocializmus idején, a „nagy generáció” 1952 mérföldkı a cigány értelmiség modernkori történelmében, hisz ekkor jelent meg a magyar nyelvő cigány irodalom elsı alkotása; Orsós Jakab (1920–2002), a zalai Gellénházán élt – a század harmincas éveiben, mint kisgyermek még vándorcigány – teknıvájó beás cigány tollából. A zalai lapban közzétett Idézés a túlvilágról címő írását még számos munka követte35, a mindössze két gimnáziumi osztályt végzett, olajipari technikus, fafaragómővész, a Zalai Megyei Írók Egyesületének haláláig elnöke, a cigány értelmiség elsı képviselıje volt36 . A hazai cigányság oktatástörténete szempontjából (is) kiemelkedı fontosságú a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának 1961. VI. 20-i határozata, amely alapján – oly sok évtized után – a politika, s különbözı szervek foglalkozni kezdtek a cigány lakosság helyzetének javításával. A határozat keretében mindenekelıtt megszőntették az pártvezetésnek egyre több gondot okozó, s egyre önállóbbá vált Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét, ami ugyan „Bizonyos eredményeket ért el azzal, hogy segített a tanácsok és egyes társadalmi szervek figyelmét a problémákra irányítani, de nem alkalmas arra, hogy a cigánylakosság átnevelésében jelentıs szerepet töltsön be.” S a határozat kimondta azt is, hogy „A cigányság bizonyos néprajzi sajátossága ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot.” (MSZMP 1973) Igaz, hogy a határozat nyomán számtalan rossz megoldási mód született, de egyértelmően ráirányította a figyelmet a cigányok minden területen nyomorúságos helyzetére, s kiutakat keresett. Az oktatási helyzetre vonatkozóan a következı megállapításokat tette: az ország területén élı – a határozat szerint ekkor 200 ezer fıbıl álló – cigánylakosság kb. 35%-a rendelkezik állandó munkával, a többiek alkalmi munkákból, vagy munkanélküliként élnek, többségüknek nincs szakképzettsége. A fiatalok nagy része csak két-három osztályt végzett, sok esetben még ennyit sem, így nem volt lehetıségük szakma tanulására. Az írástudatlanok száma mintegy 60 ezerre tehetı, az adott tanévben kb. 6 ezer cigány gyermek maradt távol az iskolától, a beiratkozott gyermekek közül csak 13% jutott el az általános iskola felsı tagozatába. Igen magas a túlkoros cigány tanulók 34 Életérıl, munkájáról, emlékérıl bıvebben: Juhász Éva 2004. Sója Miklós öröksége Hodászon. Szekszárd: Cigány Népismereti és Történeti Egyesület Romológiai Kutatóintézete. 35 Fıbb mővei: Aki hallja, aki nem hallja (1983), Jessze majortól az Uralig (1983), Gyökerezés (1992) 36 Életérıl: Juhász Júlia 2003. Találkoztam boldoguló cigányokkal is. Budapest: TANINFO 73 száma valamint a hiányzási átlag, s rendkívül alacsony a tanulmányi eredményük. (MSZMP 1973) Az oktatási helyzeten való javítás érdekében a Mővelıdésügyi Minisztérium utasításokat37 adott ki külön cigányosztályok létrehozása céljából a felzárkóztatás érdekében, azzal a megjegyzéssel, hogy az iskolának minden esetben kérni kell a szülı beleegyezését a külön oktatásba, illetve egy-két év után a gyerekeknek a normál osztályokban kell folytatniuk a tanulást. Gyors ütemben megkezdıdött a cigányosztályok létesítése; 1962-ben 70, 1963-ban már 94 mőködött (a cigányiskolákon kívül) az országban. A cigány gyermekek beiskolázása azonban vontatottan haladt; a szülık nem ismerték fel az iskoláztatás fontosságát, a tanácsok, iskolavezetık pedig nem szorgalmazták rendszeres iskolába járásukat. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának 1968 júniusában hozott állásfoglalása szerint: „Sok cigánycsalád fejlıdése megindult, de többségük helyzetében lényeges változás még nem következett be.[…] A tanácsok sok helyen, bár arra szükség volna, nem biztosítanak anyagi alapot a cigányosztályok mőködtetéséhez. Így rossz szociális helyzetük, a szülık nemtörıdömsége, az iskolák és a tanácsok engedékenysége miatt a cigánygyerekek legtöbbje az alsó tagozatban megreked. Ez további fejlıdésüket, beilleszkedésüket, szakmatanulásukat akadályozza. A rendelkezésünkre álló adatok szerint Békés megyében a tanulók 4,5%-a jutott el a nyolcadik osztályig, Csongrádban 1967-ben 915 tankötelesbıl négy végezte el a nyolc osztályt, Gyır megyében kb. 2%, Szabolcsban 1-2% jut el a nyolcadik osztályig. Megyénként rendkívül aránytalanok a gondok is: míg Csongrádban 915 tanköteles cigánygyerek van, Szabolcsban csaknem a tízszerese, 8250 cigánygyerek taníttatását kell megoldani. Számbeli növekedésük miatt ez a probléma egyre súlyosabbá válik. Az értelmi fogyatékosságot megállapító gyógypedagógiai áthelyezı vizsgálat után egyre gyakrabban kisegítı iskolába, ennek kihelyezett osztályaiba iskolázzák be a cigánygyermekeket.” (MSZMP 1973) Ilyen feltételek és körülmények ismeretében nem meglepı, hogy 1971-ben Kemény István és munkatársai – az MTA Szociológiai Kutatócsoportja – az általuk elvégzett reprezentatív cigány felmérés adatai alapján arra hívták fel a figyelmet, hogy a nem cigány népesség iskolázottsági szintjének 1945 és 1971 közötti gyors ütemő növekedése következtében a korábbinál jelentısen nagyobb lett a távolság a két nép iskolázottsága között. Arra is utaltak, hogy az a veszély fenyeget, hogy „az iskolázottsági szintek közötti különbségek etnikai jellegzetességgé válhatnak.” Külön kihangsúlyozták az oktatás minıségbeli különbségét a cigány gyermekek esetében: „A hét osztálynál kevesebbet végzett cigány gyerekek gyakorlatilag majdnem teljesen analfabéták, nevük aláírásán kívül írni 37 112 598/1962, 102 668/1962, 18 435/1967. III.sz. MM.utasítás (Mezey-Pomogyi-Tauber 1986) 74 egyáltalán nem tudnak, olvasni csak nyomtatott betőket, azt is oly módon, hogy a szöveg megértésére többnyire képtelenek.” (Kemény és mtsai 1976) Kutatási eredményeik alapján megállapították, hogy a cigány gyermekek tanulásának egyik fı akadálya az elkülönítés, mert a cigány osztályokban kisebb tudású pedagógusok tanítanak, s jóval alacsonyabb a gyermekekkel szemben támasztott követelmény. Az eredetileg átmeneti jelleggel szervezett cigány osztályok véglegesen megmaradtak, s a gyermekek soha nem kerültek át a normál képzésbe. Mindezek ellenére a kötelezı oktatásnak köszönhetıen azonban javulást mutatott a cigány gyermekek alapfokú iskolázottsága, a hetvenes évek végére az összes tanulók 5%-át kitevı cigány gyermekek 30,8%-a felsı tagozatba lépett. (Mezey és mtsai 1986) Az oktatási hiányosságok, nehézségek ellenére a hetvenes éveket tekinthetjük a magyarországi cigány értelmiség artikulálódása, látványos megjelenése és szervezıdése kiemelkedı korszakának. A maroknyi értelmiség, a cigányság nagy generációja; az említett Orsós Jakab mellett Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Péli Tamás, Daróczi Ágnes, Bari Károly ekkor robbantak be a közéletbe, a magyar értelmiség ezekben az években találkozott elıször a hazánkban élı többszázezer fıt számláló cigányság költészetével, nyelvével, autentikus zenéjével, dalaival, képzımővészeti alkotásaival. Új korszak is kezdıdött a hazai cigányság életében; már nem csupán az „úri réteg”-nek tekintett zenész cigányok mutatták meg magukat a többség elıtt, hanem az addig szinte ismeretlen, beás, oláh és magyarcigány csoportok képviselıi is. Az értelmiség megjelenésével kezdetét vette a hazai cigányság emancipációs mozgalma is. A szervezıdés azonban csak bizonyos határok között mozoghatott, minden nemzetiségi törekvést határozottan visszautasított a pártvezetés. Az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottságának 1974 júniusában kiadott állásfoglalása – válaszul budapesti cigány értelmiségiek erre irányuló megmozdulásaira – a következı volt: „Nem támogathatók egyes cigány értelmiségieknek és ciganológusoknak azok a törekvései, hogy létesüljön cigányszövetség, cigányhetilap induljon, Budapesten cigányszínház jöjjön létre.” (Mezey és mtsai 1986) A párt ellenállása ellenére a cigány értelmiség megtalálta útját; elsıként, 1970-ben Bari Károly – a bükkaranyosi cigánysor egyik nyolcgyermekes családjából származó, akkor tizenhét éves, miskolci gimnazista – robbant be, mint egy „táltosfiú” a hazai irodalmi életbe, Holtak arca fölé címő verseskötetével. A mára már több kötettel rendelkezı Kossuth-díjas színmőíró, grafikus, folklórkutató elsı munkája országos, már-már hisztérikus figyelmet kapott, ı volt az elsı, cigányságát felvállaló, arról líraian valló költı. 75 1972-ben a Ki mit tud?-on a televízió képernyıje elıtt az egész ország meglepıdve hallgatott egy 18 éves cigány lányt, aki József Attila Tiszta szívvel címő versét szavalta elıbb magyarul, majd addig soha nem hallott romani, cigány nyelven. Daróczi Ágnes – a szabolcsi Bedırıl származó, a cigánytelepi híres „Büszke”38 lánya – debreceni gimnazista ekkor vált ismertté, s innen indult közéleti pályafutása is. A Ki mit tud?-on ismerkedett meg a szintén fellépı Monszun együttessel, akiknek városi folklórgyőjtı munkájába bekapcsolódott. A munkásszállásokat – majd késıbbi férjével, az együttes tagjával –, s a vidéket járva győjteni kezdte a cigány folklórt, s az éppen 1972-ben kibontakozó magyar táncház mozgalomhoz hasonlóan kezdeményezésükkel lassan a cigány folklórmozgalom is megindult. Cigány zenekarok, tánccsoportok, cigány klubok alakultak a fıvárosban és az ország több településén. Daróczi Ágnes és férje, Bársony János vezetésével jöttek létre az elsı együttesek, a Romano Glaszo (Cigány hang) 1976-ban, s a mára már világhírő Kalyi Jag (Fekete tőz) 1978-ban. Daróczi Ágnes egyetemi tanulmányai befejezése után a Népmővészeti Intézet munkatársa lett, ı szervezte 1979-ben a nagy sikert aratott, Autodidakta Cigány Képzımővészek I. Országos Kiállítását, amelyen tizenkét népi alkotó mutatkozott be. (A kiállítás színvonalát jelzi, hogy az egyik mővészt, Orsós Terézt a kiállítást követıen 1980- ban tagjai közé választotta a Mővészeti Alap.) 1975-ben jelent meg a vésztıi cigányteleprıl, a „cigány-Párizs” egyik putrijából induló Lakatos Menyhértnek (1926-2007) – a magyarországi cigányság nagy öregjének – Füstös képek címő, a cigányság életérıl szóló, de önéletrajzi elemeket is tartalmazó szociografikus regénye, mely súlyában és színvonalában Illyés Puszták népe címő munkájához hasonlítható. Az író e rendkívüli módon magával ragadó írása olyan, mintha az olvasó elıtt egy függöny lebbenne fel, s betekintést nyerne egy eltőnt, színes, fájdalmasan szomorú és szép világba. Joggal állítja Beck, hogy Lakatos Menyhértnek e mőve „szellemi honalapító értékő.” (Beck 2003) Az „író cigány” – ahogy magát nevezte – élete kivételes példája annak, hogy valaki igen-igen mély nyomorból indulva, édesanyjának kitartó hite, bizalma, ösztönzése által – „..Hogyha te tanult ember leszel, mindenki láthatja: egy cigány is kiemelkedhet, boldogulhat” -, túlélve Auschwitz-Birkenau lágereit, miképp jut el a hírnévig, alkotó életig, megbecsültségig. Gimnáziumi éveit megéhezte, megszenvedte családja, de ı is, így vall ezekrıl az évekrıl: „Két merıben különbözı, egymástól idegen, sıt egymással ellenséges világban éltem nap mint nap. Ha hazamentem, el kellett felejtenem az iskolát, ha iskolába mentem, még csak gondolni sem lehetett az otthonira. Kettıs életet éltem!” 38 Életérıl: Juhász Júlia: Találkoztam boldoguló cigányokkal is – Daróczi Gusztávné TANINFO Kiadó, Budapest, 2003. 76 Birkenauból hazatérve befejezte a gimnáziumot, 1954-ben a nagykırösi népi kollégiumban folytatott mérnöki tanulmányokat, dolgozott, írt, 1966-tól jelentek meg a cigányok életével, helyzetével foglalkozó írásai békési lapokban. 1969-tıl az MTA Szociológiai kutatócsoportjának ciganológus tagja, majd független író. A hatvanas évek végétıl már bekapcsolódott a szervezıdı nemzetközi roma mozgalomba, 1970-ben a Cigány Világszövetség elnökhelyettesévé választották, 1971-ben részt vett a London mellett megtartott Cigányok Elsı Világkongresszusán. Különféle hazai cigány szervezet vezetıje, és tagja volt, s a kétszeres József Attila-díj mellett élete során számos kitőntetés kapott.39 A hetvenes évek elején jelentek meg a cigányság másik emblematikus alakjának, Choli Daróczi Józsefnek cigány nyelvő mőfordításai a Nagyvilág címő irodalmi folyóiratban. Az 1939-ben született, s szintén Bedı cigánysoráról származó Choli hatalmas utat tett meg míg idáig eljutott, hisz saját vallomása szerint 21 éves koráig mindössze öt osztályt végzett, s addig egyetlen könyvet sem olvasott. Nagyon mélyrıl indult; „Ha most úgy visszagondolok, szinte elszédülök attól, hogy milyen mélyrıl. Elıször is a nagy-nagy elmaradottságból: a családomban, az atyafiságomban mindenki analfabéta volt. Mindenki! Nem volt kivétel! Aztán a nagy-nagy nyomorúságból. Harmadszor a nagy-nagy beszőkültségbıl. A világ elzárkózott elılünk, és mi is távol maradtunk a világtól.” (Juhász 2003) A hatvanas évek közepén az egész család felköltözött Budapestre munkavállalás végett, Choli a csepeli vasgyárban lett segédmunkás. A tradicionális oláh cigány család a fıvárosban is ırizte, ápolta hagyományait, kettıs életet éltek. Így vall errıl: „A legelmaradottabb zugból a legmodernebb gyári életbe kerültünk. A nyomorúságból a jobb megélhetésbe, de ez nem kavarta meg az otthoni életünket. Ha levetettük a munkaruhát és hazamentünk, ugyanúgy éltünk, mint azelıtt. Egymás között csak cigányul beszéltünk. Megmaradt a szoros családi összetartozás, tovább éltek a régi szokások.” (Juhász 2003) Motivációt a tanulásra nem otthonról, hanem vele egykorú, nem cigány, tanult munkatársaitól kapott, akik bevonták a kvantummechanikáról és hasonló tudományos felfedezésekrıl szóló beszélgetéseikbe, s Choli ekkor fedezte fel, milyen kevés a tudása, ismerte hozzájuk képest. Titokban iratkozott be esti iskolába, munkatársai elıtt szégyellte alacsony iskolázottságát, otthon pedig nem támogatták volna, hisz a tanulás nem volt érték. ”Az apám még azt se tartotta semmire, hogy leérettségiztem Amíg csak élt, haragban volt a tanulással. Kárba veszett idınek tartotta – és nemcsak ı, hanem a testvéreim is. A bátyámtól akkor kaptam az elsı elismerést, amikor a kollégája elújságolta, hogy olvasott tılem valamit az egyik 39 Életérıl bıvebben: Lakatos Menyhért 1975. Füstös képek. Budapest: Magvetı Kiadó, valamint Juhász Júlia 2003. Találkoztam boldoguló cigányokkal is. Budapest: TANINFO Kiadó 77 újságban.” (Juhász 2003) Az esti iskola után esti gimnázium következett, ahol az irodalom órán egy dolgozatnál József Attila Ars poeticáját fordította le cigány nyelvre. Tanára felismerte benne a tehetséget, beküldte – tudta nélkül – fordítását a Nagyvilágba, ami leközölte, s így lett költı. Tanítói diplomát szerzett, 1972-ben az újpalotai „lila iskolában” tanított cigány gyerekeket, majd a környéken lakó cigány családokból megalapította a Rom Som (Cigány vagyok) együttest és klubot. 1974-ben megjelentette az elsı cigány-magyar nyelvő – Rom Som nevet viselı – újságot (1977-ig mőködött, majd indoklás nélkül megszüntették). A hetvenes években a Csavargyári Munkásszálló kulturális igazgatója volt, ahol néhány diplomás cigány fiatallal (Daróczi Ágnes és barátai) hagyományırzı klubot hozott létre. Choli aktív részese lett a roma közéletnek, irodalmi – cigány nyelvő költészete, mőfordításai – tevékenysége mellett olvasótáborokat, klubokat szervezett, részt vett folklórgyőjtésekben. Számos díjjal, elismeréssel rendelkezik, a roma irodalmi és politikai élet meghatározó alakja. 1974-ben jött haza Amszterdamból a Holland Állami Képzımővészeti Akadémián diplomázott Péli Tamás (1948-1994), az elsı fıiskolát végzett, azaz hivatásos magyarországi cigány festımővész. A Józsefvárosi Mátyás-térrıl indult, anyai ágon neves muzsikus cigány családból származó, apai ágon azonban nem cigány származású, már gyermekkorában rendkívüli tehetségnek számító mővész gimnazistaként elhatározta, hogy a cigányok közé tartozónak tekinti magát. A Képzı-és Iparmővészeti Szakközépiskola diákjaként 1962-ben megfogadta: ”Azért fogok tanulni, ha Isten is megsegít, festı, festımővész legyek, hogy egy másik „lıállásból” tudjak segíteni népemen, a világgal, a társadalommal szemben, amely régen sem, most sem szeret minket – sajnos.”40 A gimnázium után a hazai Képzımővészeti Fıiskolára nem vették fel, de a holland akadémia – kiküldött munkái alapján – meghívta hallgatói közé. A holland református egyház egy évig fizette tandíját, majd az akadémia ösztöndíjasa lett. 1970, 1971 és 1972-ben nagysikerő egyéni kiállításai voltak Amszterdamban, rá jellemzı reneszánszos-barokkos inspirációjú festészete egyedülálló mővésszé tette. 1974-ben haza érkezve a mővészvilág nem fogadta be, képesítés nélküli rajztanárként tudott csak elhelyezkedni az újpalotai „lila iskolában”, Choli mellett. Általa kapcsolódott be a hazai roma mővész-és közéletbe, rendületlenül küzdött a cigány képzımővészet megteremtéséért, tanítványokat győjtött maga köré. 1976 októberében a Fészek Klubban volt elsı hazai kiállítása, megnyitó beszédet Lakatos Menyhért mondott. 40 Idézet: Molnár István Gábor 2004. In memoriam Péli Tamás portréfilm. Budapest: Eötvös József Cigány– Magyar Pedagógiai Társaság. 78 Ettıl kezdve vált ismert és keresett mővésszé, megrendeléseket is kapott. 1982-ben a fıvárosban a Dagály utcai könyvtárban kellett egy pannót festenie neves történelmi személyekrıl. A hatalmas festményen Julianus barátot, Kırösi-Csoma Sándort és Apáczai Csere Jánost ábrázolta. A zsőrinek tetszett a munka, de utasították, hogy a képeken látható bizonyos „magyarkodó” motívumokat, Julianus barátot, a turult, és a trikolórt fesse le. Péli ezt megtagadta, ezért munkáját nem, csak az anyagárat fizették ki. 1983-ban a tiszadobi Andrássy-kastélyban – gyermekotthonban – kértek tıle festményt. A hatalmas, negyvenkét négyzetméteres „Születés” pannó – melyet legtehetségesebb tanítványa, Szentandrássy István segédletével festett-, a cigányság és a magyarság történelmének összefonódó jeleneteit jeleníti meg. Egész életén keresztül vallotta kettıs identitását: „A homlokomon két aranypánt van: az egyik a cigány kultúra, a másik a magyar kultúra, s e kettıt tılem senki el nem veheti.”41 Élete utolsó éveiben aktívan bekapcsolódott a hazai politikába; az MSZP színeiben parlamenti képviselı lett 1992–1994 között. Az elhúzódó, unalmas interpellációk alatt szatirikus grafikai széljegyzeteket készített, ami Parlamenti jegyzetek címmel 1993- ban megjelentetett. Az 1994-ben elhunyt Péli Tamást Kerékgyártó István mővészettörténész így méltatta: „A magyarországi roma képzımővészek között ı volt a festıkirály. Tehetsége, iskolateremtı képessége és egyéniségének vonzereje, kisugárzó hatása folytán központi szerepet játszott a cigány képzımővészek között, sıt, mondhatni, az egész roma mővészértelmiségnek meghatározó erejő vezéregyénisége volt.” (Kerékgyártó 2006) A „nagy generáció” mellett a hetvenes-nyolcvanas években folyamatosan jelentek meg a cigány értelmiség új és új képviselıi. Lakatos, Choli és Péli mellé csatlakozott a mohácsi Kovács József Hontalan költı, újságíró, aki aktív szervezıként, résztvevıként bekapcsolódott a roma kulturális és közéletbe is. A csengeri cigánysorról, igen mély szegénységbıl indult Osztojkán Béla (1948– 2008) író, költı, újságíró, lapszerkesztı. Már a hetvenes évek második felétıl jelentek meg versei, köteteiért számos díjban részesült. Alapító tagja és vezetıje volt különbözı cigány kulturális és politikai egyesületeknek, 1989-ben megalapította az elsı demokratikus cigány szervezetet a Phralipét, s fıtitkára volt az 1990-ben alakult Magyarországi Roma Parlamentnek. 1978-ban jelent meg Holdosi József (1951–2005) Kányák címő regénye, amelyért 1979-ben a Mővészeti Alap „Legjobb elsı kötetes szerzı” díját nyerte el. Holdosi Véprıl, a 41Idézet: Molnár István Gábor 2004. In memoriam Péli Tamás portréfilm. Budapest: Eötvös József Cigány– Magyar Pedagógiai Társaság. 79 település végén levı cigánysorról indult, s már gyermekként erısen elhatározta, hogy tanulni fog, több lesz, mint a többiek, hogy bebizonyítsa, a cigányok is ugyanolyan értékesek, mint a magyarok. Magyar-történelem szakos tanár lett Szombathelyen, tanítványai rajongtak érte. Könyveiért, munkájáért számos díjat kapott. A megbecsült, köztiszteletben álló tanárnak halála után a város díszsírhelyet adományozott, volt iskolája falán tanítványai, munkatársai emléktáblát helyeztek el. Kiemelkedı alakja volt a hazai cigányságnak Csemer Géza (1944–2012) színpadi szerzı, rendezı, 1967-1983 között az Állami Operaház segédrendezıje. Híres szegedi muzsikus családból származott, a szegedi egyetem bölcsészkarán végzett. A roma közélet meghatározó alakja, Szakcsi Lakatos Bélával közösen írt mővei, filmforgatókönyvei, rádiójátékai, muzsikus cigányok életérıl írt könyvei által a hazai kulturális élet ismert és elismert alkotója volt. Szakcsi Lakatos Béla világhírő zongoramővész, zeneszerzı, a dzsessz hazai „nagykövete” pesti muzsikus cigány családból származik, prímás édesapja irányította a hegedő helyett a zongora felé: ”Gondolta, a zongora jó hangszer, eljátszom valami bárban vagy mulatóban, mindig meglesz a kenyerem.”42 Hetvenes évek közepétıl a Bartók Béla Zenemővészeti szakközépiskola jazz-szakának tanára volt egy évtizedig. Fellépései mellett cigány folklór győjtésével és színpadra állításával is foglalkozott. A legmagasabb állami kitőntetések, köztük a Hazám-díj tulajdonosa. Tudatosan törekedett a „cigány dzsessz” mőfajának megteremtésére.43 A nagyecsedi Balázs Gusztáv 1951-ben egy kilencgyermekes üstfoldozó oláh cigány családban született. Elıször tanítói diplomát szerzett, évekig Gégényben tanított, s mellette amatır néptáncos volt, a nyolcvanas évektıl cigány néptánc-táborokat szervezett. Aranysarkantyú-díjjal és a Népmővészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki. A Debreceni Egyetemen muzeológiát és néprajzot tanult, doktori disszertációját a cigány néptáncból írta. Győjtımunkáiból rendszeresen publikál, fotográfusként és festımővészként is ismert. Balogh Attila költı, újságíró, mővészetszervezı 1956-ban az alsóvadászi cigánysoron született. Egyesztendıs korában gyermekbénulást kapott, emiatt huszonnégy éves koráig különbözı kórházakban, intézetekben élte életét. 1980-ban jelent meg elsı kötete Lendítem lábamat címmel, melyért 1981-ben irodalmi nívódíjat kapott. Több kötettel és díjjal 42 Szakcsi Lakatos vallomása életérıl, hitérıl: http://www.artvarium.hu/index.php?oldal=szakcsi- _lakatos_bela.php. (2012.01.05.) 43 2004-ben kiadott Na dara! (Ne félj!) címő albuma a „cigány dzsesszz” mőfajteremtı alkotása 80 – köztük az Alternatív József Attila-díjjal – rendelkezik. Alapítója és fıszerkesztıje az 1994– 1998 között kiadott Cigányfúró, kisebbségi szellemő mővészeti és közérzeti folyóiratnak.44 A boldvai cigányteleprıl indult Lojkó Lakatos József író, költı és filmrendezı. Elıbb Sárospatakon szerzett tanítói diplomát, dolgozott is cigányiskola pedagógusaként. 1979-ben a Színház-és Filmmővészeti Akadémia rendezıi szakán végzett; 1981-ben bemutatott – a holokauszt cigány áldozatairól szóló – Elfelejtett holtak címő dokumentumfilmjével vált ismertté. Lojkó mind az irodalmi életben, mind a film-és színházmővészet területén maradandót alkotott, 2000-ben alapítója, azóta tanára a Shakespeare Színmővészeti Akadémiának. A hetvenes évek elején már Kiskundorozsmán dolgozott orvosként Szirtesi Zoltán, módos szegedi muzsikus-kereskedı cigány család egyetlen gyermeke. A szegedi egyetem elvégzése után dorozsmai körzeti orvosként, látva a cigányok nyomorúságos helyzetét, a velük szemben alkalmazott megkülönböztetı, megalázó bánásmódot kollegái részérıl – a cigány betegeknek várniuk kellett, mindig csak legutoljára kerülhettek sorra, székre nem, csak a földre ülhettek mind a váróban, mind az orvosi rendelıben – önként kérte feletteseitıl, csatolják hozzá a cigánytelepet is, majd ı lesz az orvosuk, mondván: „Ha én mint cigány nem segítek rajtuk, akkor ki segítsen rajtuk?” . Szirtesi doktor azóta is ott dolgozik, megbecsüli mindenki, különbözı díjakat is kapott munkája elismeréséül a négy évtized alatt. Orvosi teendıi mellett aktívan bekapcsolódott a roma közéletbe is, az Országos Cigánytanács egyik alapítója. Könyvet írt a cigányság egészségügyi helyzetérıl a szakmának, s egy egészségügyi felvilágosító füzetet a cigányoknak – közösen Choli Daróczival cigány-magyar nyelven – Védd az egészséged! Losar to sastyipe! címmel.45 Szegedi Dezsı Jászai Mari-díjas színmővész a hetvenes években kezdte színészi pályáját. 1953-ban született Miskolc cigányok lakta negyedében, a Gordonban. Édesapja – bár igen szegényen éltek – nagyon szeretett olvasni, minden könyvet megvett, egész lakásuk tele volt velük, így kapott kedvet ı is az olvasásra. Kezdetben amatır színjátszó csoportban játszott, majd énekkari tagként, a nyolcvanas évek elejétıl pedig színmővészként tartozik a Miskolci színházhoz. Számtalan prózai és zenei darabban, filmben szerepelt. Miskolc város Nívódíjjal ismerte el munkáját. Bár mindig cigánynak vallotta magát, roma identitásának tudatos vállalása Lakatos Menyhért Füstös képek címő regényének elolvasása után kezdıdött, 44 Életérıl bıvebben: Palágyi Edit: Cigány költı állást keres. Szabadföld, 2008. május 16. lapszám 45 Dr. Szirtesi Zoltánnal készült film: Barna utak – Dr. Szirtesi Zoltán http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/06/10/15/Barna_utak__Dr_Szirtesi_Zoltan.aspx (2011.12.27.) 81 aktívan bekapcsolódott a cigány kultúra terjesztésébe, olvasótáborok rendszeres résztvevıje. Megálmodta, majd 2005-ben megalapította a Romano Teatro Kulturális Egyesületet, melynek célja, hogy cigány és nem cigány fiatalok a mővészetek segítségével közelebb kerüljenek egymáshoz. A hazai cigányság jeles képviselıje, Hollai Kálmán is ismert színész. Salgótarjánból indult, a Színiakadémia elvégzése után az ország számos színpadán játszott musical és prózai szerepeket egyaránt. Korán bekapcsolódott a roma közéletbe; cigány gyermekek tehetséggondozó munkájában aktív szerepet játszott. Filmszerepei közül különösen emlékezetesek azok az alakításai, amelyekben cigány szereplıt formált, az utóbbi években filmet is rendez.46. Munkáját számos kitüntetéssel elismerték; többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt tulajdonosa. Az 1983-as Ki mit tud? televíziós vetélkedın tőnt fel Jónás Judit, vers-és prózamondó kategóriában elsı helyezett lett. A nógrádi kereskedı cigány családból származó, a berceli cigánydombról indult, ma már az ország legismertebb roma színésznıje 1987-ben fejezte be tanulmányait a Színmővészeti Akadémián, 1992-ben elsıként kapta meg a Domján Edit-díjat. 1995-ben alapította a Duande Színházi Társulatot, majd annak utódaként 2008-ban a Cinka Panna Cigány Színházat, melynek célja, a roma kultúra, mővészet megismertetése, közvetítése. Az állandó társulattal rendelkezı színháznak cigány és nem cigány tagjai egyaránt vannak. Jónás Judit munkájáért számos elismerést, kitüntetést kapott. Különleges alakja volt a hazai cigány mővészetnek Balázs János (1905–1977) naiv festımővész, költı. Alsókubinban született cigány zenész családban, apja, nagyapja prímás volt. Kisgyermekkorában Salgótarjánba, a pécskıdombi cigánytelepre költöztek egy maguk készítette putriba, ahol élete utolsó két éve kivételével a festı az egész életét leélte. Mindössze két évet járt iskolába, megtanult írni-olvasni, s mindene a rajzolás, olvasás, írás lett. Rajztehetségét már gyermekkorában felfedezték, de ambícióit a család nem támogatta. Verset írni még fiatalon, a hadifogságban kezdett, odahaza azonban a verseivel teleírt papírokat édesanyja gyújtósként használta. Festeni újra 1968-ban kezdett; magányos, mogorva remeteként élt, de festményein ennek ellentmondó egyedülálló, utánozhatatlan képi és színvilágot teremtett. Festményeibıl kiállítás az egész országban és Európa számos helyén volt, de képeit nem adta el, csak egyszer, amikor Füstölgések címő verseskötetét 1973-ban megjelentette. 46 Legismertebb filmjei: Átok és szerelem (1985), Dallas Pashamende (2004). Rendezései: Cigány”tánc” (2001), Cigányfúró (2004). 82 A békési Újkígyósi cigánytelepen 1949-ben született Rostás Farkas György hagyományırzı, igen szegény, tizenegy gyermekes oláh cigány családból származik. A magyarországi cigány értelmiség, s a cigány-nem cigány együttélés meghatározó alakja író, költı, mőfordító, újságíró. Az egész telepen ı volt az elsı, aki elvégezte az iskolát. Nagyon szeretett olvasni, esténként édesanyjának is felolvasott, Petıfi verseit hallgatva édesanyja sírt, majd lefekvéskor megkérdezte fiától: „Te fiam, ez a Petıfi ugye cigány volt?” Rostás Farkas nagyon szeretett tanulni, tanárai, osztálytársai között is sok segítıt talált, cipıt, ruhát is hoztak neki és testvéreinek, s mindenki bátorította, hogy tanuljon tovább. Tíz éves kora óta költı szeretett volna lenni. A békéscsabai középiskola elvégzése után 18 évesen, ötvennégy forinttal a zsebében, elindult szerencsét próbálni – mint a hatvanas években oly sokan – Budapestre. Megismerkedett Cholival, Lakatos Menyhérttel, versei jelentek meg különbözı napilapokban, s bekapcsolódott a roma közéletbe. A nem cigány alkotók barátságát, társaságát is megtalálta; Fodor András, Gyurkovics Tibor, Pomogáts Béla és Szabad György pályáját, életútját is meghatározták. A József Attila-díjas költı a cigány kultúra, nyelv ırzıje, ápolója, egész életében tudatosan építette, építi a hidat a cigányok és nem cigányok között, s évtizedek óta sürgeti a cigány értelmiség összefogását. 1989-ben megalapította a Cigány Tudományos és Mővészeti Társaságot, 1993-ban a Kethano Drom (Közös út) folyóiratot. Számos irodalmi és állami kitüntetés tulajdonosa.47 A nyolcvanas években Miskolcon lett elıször ismert Horváth Aladár tanítói végzettségő, roma polgárjogi aktivista, az elsı hazai cigány polgárjogi tömörülés létrehozója. 1964-ben született muzsikus cigány családban, szülei gyári munkások voltak, Miskolc munkáskolóniájának szélén egy kis fáskamrában éltek hatan, hétéves koráig. A teleprıl elköltözve jobb körülmények közé kerültek, Horváth Aladár jó eredménnyel elvégezte Miskolcon a gimnáziumot, majd Sárospatakon tanítói diplomát szerzett. Gimnáziumi évei alatt találkozott Bari Károly költészetével, s ekkor határozta el, hogy identitását vállalva, cigány értelmiségiként akar élni és érvényesülni. Diplomája megszerzése után elıbb Köröm község cigány iskolájában tanított pár évig, majd Miskolcon túlkoros cigány gyermekek osztályában. Tanítói évei alatt szembesült azzal, hogy milyen eredménytelen a cigány gyermekek elkülönített oktatása. Cigányklubot hozott létre a városban gyerekeknek és felnıtteknek, majd a Miskolcon megrendezett Nemzetközi Cigány Folklórfesztivál révén bekapcsolódott az országos roma közéletbe is. 1988-ban a város belsı kerületeibıl – városrendezés céljából – ki akarták telepíteni a cigány lakosokat, új lakóhelyüket Miskolcon 47 Rostás Farkas György vallomása életérıl: http://www.youtube.com/watch?v=gxcfwiKpLto (2011.12.20.) 83 kívül, a Sajó partján elkülönítve, alacsony komfortfokozatú lakásokban jelölték ki. Horváth, mint fiatal tanító ekkor tiltakozó megmozdulást szervezett, a fıvárosból nem cigány értelmiségiek (a demokratikus ellenzék, a SZETA tagjai) is odautaztak, támogatásukról biztosítva a protestálást, a Horváth vezetésével megalakult Gettóellenes Bizottság munkáját. A tiltakozás sikeres volt, nem épült fel a cigány gettó. Horváth Aladár a nyolcvanas évek végén Budapestre költözött, s aktív részese lett a roma mozgalomnak, 1990–1994 között országgyőlési képviselı. 1995-ben megalapította a Roma Polgárjogi Mozgalmat, s tagként, vezetıként számos más szervezıdésben is részt vett, részt vesz. Feltétlenül említést kell tennünk – a cigány gyermekek oktatása terén elvégzett úttörı munkájáért – Rézmővesné Lináról, az ország elsı cigány óvónıjérıl, aki a hodászi Koleráson, a többségben hagyományırzı oláh cigányok lakta cigánytelepen született, nıtt fel és élt, majd 1970-ben saját elhatározásából kézen fogta hároméves kislányát,48 madzaggal körbekerített egy füves területet a Kolerásban, s kinevezte óvodának.(5.sz. melléklet) A falak nélküli „madzag-óvoda” vonzotta az érdeklıdı asszonyokat, gyerekeket. Lina mesélt nekik, versekre, énekekre, mondókákra, helyes beszédre, az oláh cigány és a magyar nyelv használatára, illemre tanította ıket. Késıbb elvégezte az óvónıképzıt, diplomáját 1979-ben kapta meg. Sója Miklós mellett neki is nagy szerepe volt abban, hogy Hodász ma is példaértékő az ott élı cigányok iskolai végzettsége, tiszta portái, a cigány és nem cigány lakosság békés együttélése tekintetében. 5.6. A cigány értelmiség a késı Kádár-korban, oktatási eredmények és visszásságok Az említett – meghatározó – értelmiségiek mellett fokozatosan bıvült az emancipációs mozgalomhoz csatlakozók köre, 1980 decemberében a fıvárosban megalakult a Cigány Értelmiségi Klub, mely ezeket, a cigányságukat felvállaló mővészeket, szociális munkásokat, pedagógusokat, klubvezetıket fogta össze. (Daróczi 2006) Vezetıvé Fátyol Tivadart választották. A nyolcvanas évek végére, s fıleg a kilencvenes évek közepére megizmosodott, fokozatosan öntudatosabbá vált a hazai roma/cigány értelmiségi réteg. A nyolcvanas évek közepére – a vékony cigány értelmiségi csoport vezetésével – egyre eredményesebben szervezte meg önmagát; már nem csupán várt arra, hogy megmutathassa magát a többségi népesség elıtt, hanem kezébe vette sorsának alakítását. A nyolcvanas évek közepén két szervezet létrehozását is engedélyezte a pártpolitika; 1985-ben megalakult az 48 Rézmőves Melinda néprajzkutató, az ELTE néprajz szakán végzett 1995-ben. Néprajzi kutatással, győjtéssel foglalkozik, számos könyve jelent meg a cigányság kulturális értékeirıl. 2001-ben az ország elsı Roma tájházát hozta létre és azóta is mőködteti Hodászon. 84 Országos Cigánytanács Choli Daróczi elnökletével, majd 1986-ban a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Lakatos Menyhért vezetésével, s 1987-ben megjelent a Romano Nyevipe (Cigány Újság), a Szövetség lapja. Természetesen mindkettı szervezet a pártvezetés akaratából jött létre; 1984-ben tartott KB ülés jegyzıkönyve szerint: „A bizottság felkéri a Mővelıdési Minisztériumot [..] vizsgálja meg a további társadalmi beilleszkedést szolgáló cigány kulturális szövetség létrehozásának és egy cigányságnak szóló lap indításának feltételeit.” (Mezey és mtsai 1986), s a Hazafias Népfront égisze, ellenırzése alatt mőködhetett. A cigány értelmiség hetvenes-nyolcvanas években megkezdıdı artikulálódását meglátásunk szerint több tényezı is elısegítette: A szocialista nagyipari termelés, bányászat, kohászat, építészet hatalmas munkaerı-igénye a cigány munkásokra is igényt tartott, az általános és kötelezı munkavállalás pedig szükségessé tette és fenntartotta a cigányok mobilizálódását, ezáltal kikerültek saját bezárt világukból, óhatatlanul is magukévá tették a többségi társadalom tanulással, tudással, iskoláztatással kapcsolatos elvárásait. A hatvanas évek erdei cigánytelepek felszámolását elıíró, valamint a cigány gyermekek oktatásának megoldására irányuló szabályozások egyrészt közelebb terelték fizikailag és átvitt értelemben is a cigányságot a többségi lakossághoz, másrészt jól-rosszul, de igyekezett megoldani a cigány gyermekek iskoláztatását. A cigány és a többségi népesség közötti térbeli távolság csökkenése kulturális közeledést, többségi minták eltanulását tette lehetıvé, s az addig „láthatatlan cigányság” gyermekei kontroll alá kerülve kevésbé tudták elkerülni az iskoláztatást, feltéve, ha az oktatás minden szereplıje, a szülık, a gyermek, az iskola vezetése, a pedagógus, a tanács is fontosnak tartották azt. Amint a bemutatott értelmiségi életutak bizonyítják, mindez kellett ahhoz, hogy a hetvenes évek végére, nyolcvanas évek elejére kialakulhasson a vékony iskolázott réteg. A cigány értelmiség szervezıdése – mint az elızıekbıl is látható – kizárólag kulturális alapokról indult, a kibontakozó roma/cigány folklórmozgalom tökéletesen megfért, sıt, illeszkedett az ugyancsak hetvenes években, nem sokkal korábban indult magyar táncház mozgalomhoz. A cigány klubok, táncházak értelemszerően értelmiségi találkozóhelyek is voltak. Minden valószínőség szerint a cigány értelmiség kevésbé tudott volna megjelenni, érvényesülni a hetvenes évek végén kibontakozó demokratikus ellenzéki csoportosulás, a SZETA megalakulása nélkül. Kemény István 1971-ben 85 kezdıdött szegény-és cigánykutatásaihoz csatlakozó Solt Ottilia, Vitányi Iván, Havas Gábor köré győlt fiatal ellenzéki, liberális értelmiségiek a szegények mellett a cigányok felé is fordultak, s a roma értelmiség képviselıi (Daróczi Ágnes, Zsigó Jenı, Horváth Aladár) is megtalálták az utat a szociálisan érzékeny, nem cigány értelmiség felé.49 A szövetség – ekkor még – szorosnak bizonyult, a rendszerváltás után e cigány értelmiségiek közül néhányan a szabad demokraták országgyőlési képviselıi is lettek. A hazai roma értelmiség alakulásában – ha közvetlenül nem is, de közvetve mindenképpen – szerepet játszott a formálódó nemzetközi roma mozgalom. Az 1971-ben London mellett tizennégy ország küldötteinek részvételével megtartott I. Cigány Világkongresszuson (WRC) – mely döntést hozott a roma önelnevezés bevezetésérıl, a zászlóról és a himnuszról – Lakatos Menyhért is ott volt. 1978-ban már Choli Daróczi is vele tartott a Genfben összehívott II. Kongresszusra, 1981-ben pedig Lakatos Menyhért vezetésével utazott egy értelmiségiekbıl álló küldöttség Göttingenbe a III. Világkongresszusra. A megalakuló nemzetközi roma szervezetek – legfıképp az 1971-ben alakult IRU (International Roma Union) – bátorítással, de szakmai segítséggel, s kapcsolati tıkével is ellátták a hazai értelmiséget. Az IRU 1979-ben az ENSZ-ben konzultatív státuszt kapott, 1986-ban pedig az UNICEF regisztrált NGO partnere lett. Ez némi politikai tıkét is jelentett a hazai cigány értelmiségnek. A nyolcvanas évek végére már ismert, s bizonyos körökben elismert volt a hazai roma értelmiségi réteg. S bár a többség elıtt kezdetben egységes csoportként jelentek meg, a felszín alatt kitapintható volt a különbözı cigány csoportokhoz – zenész és más magyar cigányok, oláh és beás cigányok – tartozók közötti évszázados feszültségek. Az addig sem teljesen egységes cigány értelmiségi, elit csoporton belül az évtized végén a nemzetiségi jogok kérdése mentén markáns szakadás következett be. 1988-ban Daróczi, Bari és Zsigó a cigányok nemzeti jogainak biztosításáért szálltak síkra szemben a roma elit többi tagjával, Lakatossal, Pélivel, Fátyollal, Cholival, Rostás Farkassal, akik szerint a cigányság nem volt jogosult kisebbségi/nemzetiségi jogokra. A jogokat követelı fiatalokat radikális ellenzéknek minısítették, s Lakatos Menyhért kijelentette: „A nemzetiségi jogok úgy állnának a cigányoknak, mint gebének a fényes lószerszám.” (Zsigó 2005) 49 Errıl az idıszakról részletesen: Diósi Ágnes 1999. A cigányság ügye a demokratikus ellenzék tükrében. Interjú Havas Gáborral. Esély 6, 83-99. 86 1989 januárja ismét egy fontos dátum a hazai cigányság történelmében, hisz ekkor hangzott el elıször a Magyar Rádió Cigányfélóra címő mősora; szerkesztıje, s mősorvezetıje – a 2007-ben Jó Ember Díjjal kitüntetett – egy ormánsági kis falu, az azóta megszőnt Háromfa beás cigánytelepérıl származó fiatal cigány értelmiségi nı, a tanári és újságírói végzettséggel rendelkezı Varga Ilona volt. 1989-ben két olyan cigány szervezet is alakult, amely a cigány-nem cigány együttmőködést alapcélként fogalmazta meg; az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság Rácz Gyöngyi vezetésével és a Cigány Tudományos és Mővészeti Társaság Rostás–Farkas György elnökletével. Miközben az értelmiség a kultúra terjesztése, az emancipációs törekvések és a nemzetiségi jogaik érdekében a saját harcait vívta, alkotó munkáját végezte, a cigány gyermekek iskolázottsági mutatói lassan, de egyenletesen javultak. Míg 1971-ben a cigány tanulók 15,3%-a végezte el a nyolc osztályt, a nyolcvanas évek elejére a roma gyermekek közel fele 16 éves koráig megszerezte az általános iskolai végzettséget. A pártbizottság adatai szerint a továbbtanuló cigány fiatalok aránya közel 37%-ra emelkedett; kétszáz fı tanult gimnáziumban, szakközépiskolában háromszáz, szakközépiskolában pedig háromezerháromezer ötszáz.1982-ben 5882 cigány fiatal járt a dolgozók általános iskolájába, 586 pedig középiskolába. Továbbra is nagy volt azonban az iskolai lemorzsolódás, különösen a felsı tagozatban, leginkább a hatodik osztályban, s minden szakmai tiltakozás, állásfoglalás ellenére50 rohamosan nıtt a gyógypedagógiai intézményekben tanuló cigány diákok száma is; 1974/75- ben ezekben az iskolákban tanult cigány gyermekek aránya 24,1%-a, 1983/84-ben már 36%. A kisegítı osztályokba, iskolákba történı átirányítás annak ellenére nagy számban folytatódott, hogy 1978-ban megjelent Czeizel és munkatársainak e téren végzett vizsgálatainak eredménye. Czeizel, Lányiné és Rátay Budapest huszonnégy kisegítı és gyógypedagógia intézményeiben tanuló gyermekeket vizsgálták meg, s megállapították, hogy az adott iskolákban tanulóknak csupán 49,3%-a értelmi fogyatékos, a többség, 50,7% teljesen normális, normál iskolában kellett volna tanulniuk. (Czeizel és mtsai 1978) A hazai cigány lakosság helyzetével foglalkozó MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság a szakértıi állásfoglalások következtében már ekkor, 1984-ben megállapította. „ A rohamosan emelkedı arány az esetek nagy részében a szociális-kulturális és nyelvi hátrány helytelen, 50 Réger Zita 1981. Amit a cigány gyermekek fejlettségének megítéléséhez tudni kell. Az áthelyezési vizsgálat. 143-160. Budapest: Mővelıdési Minisztérium, valamint Solt Ottilia 1976. Cigány gyerekek az iskolában. Budapest 6, 28-31. 87 gyógypedagógiai esetként való minısítésére vezethetı vissza; s annak is tulajdonítható, hogy a közoktatásban e hátrányok leküzdésére mindmáig nem alakultak ki megfelelı speciális programok, módszertani útmutatók.” (Mezey és mtsai 1986) Az iskolázottsági mutatók javulása mellett már a nyolcvanas évek elsı felében egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a gyermekek elkülönített oktatása nem hozta meg a várt eredményeket, egyre több szakértı jelezte,51 hogy az elkülönített oktatás inkább a szegregációt, mint a felzárkóztatást jelenti. Az Országos Pedagógiai Intézet Fıigazgatói Tanácsa is megvizsgálta a kérdést, s elıterjesztést készítettek, miszerint az országban az 1982/83-as tanévben 130 cigány osztályban tanuló közel 3000 gyermek számára ez az oktatási forma nem megfelelı. 1984 októberében az MSZMP Propaganda Bizottsága kijelentette: „Meg kell szüntetni a cigánygyermekek gyógypedagógiai intézményekbe való átirányításának eddigi helytelen gyakorlatát; ezt az iskolatípust a valóban gyógypedagógiai nevelésre szoruló gyermekek számára kell igénybe venni.” (Mezey és mtsai1986) Mindezek ellenére az 1985-ben készült új oktatási törvény nem foglalkozott a cigány gyermekek különbözı formában megvalósuló elkülönített tanításával, így a szegregált oktatás egyre nagyobb gyermekszámmal tovább folytatódott. 5.7. Roma/cigány népesség és oktatás a 20. század utolsó évtizedében A kilencvenes évek elejére tovább javultak a cigányság iskolázottsági mutatói, bár a kapott eredmények jelentıs területi és anyanyelv szerinti különbséget mutattak. 1993-ban a romák 25–29 éves korosztályának 75%-a rendelkezett általános iskolai végzettséggel; ezen belül legrosszabb, 70% volt az arány az ország keleti régióiban, s legjobb, 84% a budapesti iparvidéken. Nyelvhasználat alapján a magyar cigányok (romungrók, muzsikusok) 78%-a, a beások 58%-a, az oláh cigányok 52%-a végezte el a nyolc osztályt. (Kemény és mtsai 2004) Az iskolaköteles korúak 45-50%-a ugyan befejezte – gyakran csak 16 éves korára – az általános iskolát sikeresen, de csupán töredékük jutott be a középfokú oktatásba, ahonnan legalább a felük lemorzsolódott. Ugyanekkor a többségi társadalomban alapfokú végzettséggel már szinte a teljes népesség rendelkezett (96%), s a középfokú oktatásban való részvétel is jelentıs volt. Azaz miközben jelentısen javultak a cigányság oktatási mutatói, a cigányság és a többség iskolázottsága közötti távolság továbbra sem csökkent, inkább még növekedett. A cigány és a nem cigány fiatalok továbbtanulási arányait, különbségeit a 9. ábráról leolvashatjuk. 51 Többek között Réger Zita 1978. Cigányosztály, „vegyes osztály” – a tények tükrében. Valóság 8. Vizsgálatok a cigány gyermekek magyar nyelvi oktatása – nevelése körébıl I. Tanárképzı Fıiskola, Pécs 1978. Csongor Anna 1979. Majd ott megtanítják ıket a rendre. Mozgó Világ 1, 58-63. 88 9. ábra A nyolcadik osztályosokhoz viszonyított továbbtanulási (bejutási) arányok a középfokú oktatásban 1993. Forrás: Kemény 1996. Drámai különbséget a teljes népesség és a cigányság között a középiskolai és felsıfokú továbbtanulási arányok mutattak, az érettségivel rendelkezık száma rendkívül alacsony volt. (10. ábra) 10. ábra Az érettségi aránya a cigány és nem cigány népesség körében Forrás: Kertesi–Kézdi 2006. Iskolatípus A teljes népesség (%) A roma népesség (%) Szakiskola 6 9,4 Szakmunkásképzı 35,5 31,2 Szakközépiskola 32 10 Gimnázium 24,2 0,6 Középiskola együtt 56,2 10,6 Mindösszesen 97,7 51,2 89 A kilencvenes években nem csupán a teljes cigány népességen belül, de a fiatal korosztály, a húsz-harminc évesek körében is rendkívül alacsony maradt az érettségizettek száma (11. ábra), ami arra utalt, hogy az oktatás továbbra sem képes a többség iskolázottsági szintjéhez közelíteni a cigányokét. 11. ábra Középfokú végzettség a roma és a teljes népességben 1993. Forrás: Varga 2009. Az adatok szerint, a kilencvenes évek elején a teljes népesség fiatal felnıtteinek közel fele rendelkezett érettségivel, s túlnyomó többsége középfokú végzettséggel, a cigány fiatalok között elenyészı volt a középiskolát sikeresen elvégzık aránya, s középfokú oktatásban is kevesebb, mint felük vett részt. Az évtized végére – részben azért, mert jelentısen emelkedett a középiskolai férıhelyek száma, részben, mert bevezetésre került a közoktatási normatíva, s nem utolsósorban azért, mert a cigány szülık is kezdték felismerni az iskoláztatás fontosságát az alacsonyan iskolázott munkanélküliek tömegeinek helyzetét látva – megnıtt a középfokú oktatásba belépı cigány diákok száma. 1999-ben a nyolc osztályt elvégzık 57%-a szakmunkásképzıbe, 15,4% szakközépiskolába, 3,6% pedig gimnáziumba jelentkezett és nyert felvételt. (Havas és mtsai 2002) A beiskolázási mutatók javulása mellett – minden szakmai jelzés és állásfoglalás ellenére – tovább folytatódott a cigány gyermekek elkülönített oktatása, pedig egyre több kutatás, felmérés bizonyította, hogy ezekben az elkülönített iskolákban, osztályokban a gyermekek minden vizsgált szempont – többek között tanári felkészültség, motiváció, szaktanári ellátottság, szakórák, iskolai felszereltség, követelményszint, továbbtanulás – szerint nem cigány társaiknál sokkal rosszabb helyzetben vannak, gyengébb minıségő oktatásban részesülnek, azaz a szegregált oktatás „zsákutcás” megoldás. Havas, Kemény, és Liskó kutatásai szerint az 1999/2000-es tanévben megközelítıleg Szakiskola Szakmunkás képzı Érettségi Szakiskola Szakmunkás képzı Érettségi 20-30 év 2 17 3 2 34 46 Összesen: A 8 általánosnál magasabb végzettségőek aránya (%) Magyarországon 1993-ban Életkor Roma népesség Teljes népesség 22 82 90 1230 olyan osztály volt, ahol a cigány tanulók aránya meghaladta az 50%-ot, ez kb. 13 500 gyermeket érintett 740 olyan osztály volt, ahol a cigány tanulók aránya meghaladta a 75%-ot, ez kb. 10 300 gyermeket érintett 770 homogén cigány osztály volt, amelyekbe közel 9000 gyermek járt. Vizsgálataik szerint a cigány általános iskolások bı egyharmada cigány többségő osztályokban tanult. (Havas és mtsai 2002) Tovább növekedett – annak ellenére, hogy az 1985. évi oktatási törvény alapján fokozatosan csökkenteni kellett volna – a cigány gyermekek elkülönített oktatásának sajátságos formája, a kisegítı, felzárkóztató, fogyatékos, gyógypedagógiai osztályokban, iskolákban történı oktatás. Az 1974/75-ös tanévben a cigány tanulók 12%-a járt kisegítı osztályba, 1985/86-os tanévben már 18%. (2003-as kutatási adatok szerint már 19,7% lett ez az arány.) (Kemény és mtsai 2004) Felsıfokú végzettség tekintetében továbbra is óriási volt a különbség; a kilencvenes évek elején a nem cigány népesség 9,5%-a rendelkezett diplomával, a cigányságnak csupán 0,2%-a. (Havas és mtsai 2002) Minden bírálat fenntartása mellett kétségtelen, hogy a rendszerváltás után jelentıs változások is történtek, látványos eredmények is születtek a cigányság oktatása terén. A cigányság államalkotó népként való elismerése (1993.évi LXXVII.tv.), a közoktatásról szóló (LXXIX. tv.), a nemzetiségek és etnikai kisebbségek oktatását kiegészítı állami támogatások bevezetése, a cigány nyelvő oktatás, a cigány kultúra oktatásának lehetısége, a kisebbségi önkormányzatok képviselıinek beleszólási lehetısége a helyi kisebbségi oktatásba, a roma/cigány tanulását támogató különféle ösztöndíjprogramok és még számtalan kezdeményezés – helyi és országos, állami és civil – hozzájárult ahhoz, hogy a hazai roma/cigány népesség iskolázottsága javuljon. Számtalan alulról induló kezdeményezés bizonyította mind a cigányság, mind a nem cigányok elkötelezıdését a cigány gyermekek minıségi, sikeres iskoláztatása mellett; a kilencvenes években sorra szervezıdtek nemzetközi összehasonlításban is kitőnı, egyedülálló intézmények. Ezek sorába tartozik az 1993 óta a Szalézi rend által fenntartott Don Bosco Általános Iskola és Szakiskola Kazincbarcikán, az 1994-ben Pécsett – Bogdán János (1963-1999), beás pedagógus által megálmodott és alapított Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, az ugyanebben az évben Budapesten indított – a világhírő Kalyi Jag együttes vezetıje, nagyecsedi oláh cigány családból származó Varga Gusztáv által alapított – Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola. 1995-ben Csillei Béla és néhány „gyerekpárti pedagógus” barátja 91 támogatásával megálmodta és elindította a Roma Esély (késıbb dr. Hegedős T. András) Alapítványi Középiskola, Szakiskola és Kollégiumot, ugyancsak 1995-ben megkezdte mőködését a nyírteleki Kedvesház, s 1996-ban az edelényi Munkaiskola. Az alsószentmártoni katolikus egyházközség és a pécsi katolikus Caritas támogatásával (Lankó József alsószentmártoni plébános, Derdák Tibor szociológus és Lothar Weiss witterni plébános alapításával) 1996-ban Mánfán elindult a Collegium Martineum, 1997-ben Budapesten a VIII. kerületben megnyitotta kapuját a Szıke Judit által alapított Józsefvárosi Tanoda. Ezek mögött az úttörı kezdeményezések mögött cigány és nem cigány személyek, magán, egyházi és Soros Alapítványi támogatások álltak. A kimondottan roma fiatalok tanulását támogató képzési és ösztöndíjprogramok – Romaversitas Láthatatlan Kollégium, MACIKA52 – több ezer cigány fiatal tanulási esélyeit javították. Az évszázad végére sikerült elérni, hogy jelentısen javuljon az általános iskolát befejezett cigány emberek száma, ugyanakkor folytatódott – egyre nagyobb mértékben – a roma gyermekek elkülönített oktatása, s továbbra is alacsony maradt a továbbtanulók, érettségizık és a felsıfokú végzettséggel rendelkezık aránya. 5.8. Rendszerváltás és a roma/cigány értelmiség A kilencvenes évek végére a létszámában egyre bıvülı cigány értelmiség mindinkább öntudatossá válva kereste helyét a többségi társadalomban. Az említett, 1988-ban kialakult csoportok a mérsékelten haladó „öregek” és a radikális, nemzetiségi jogok elnyerésére törekvık között feszülı ellentétek leképezték a korabeli cigány értelmiségen belüli generációs érdek-, vélemény-, és ideológiai különbségeket, valamint az eltérı csoportidentitásból fakadó idegenkedést és rivalizálást is. A „nagy öregek”, akik a pártállam utolsó évtizedeiben különbözı vezetı pozíciókat (Országos Cigánytanács, Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége) töltöttek be, mérsékletre intették a fiatalabbakat. A radikálisok viszont – a már említett okok miatt – a demokratikus ellenzék holdudvarában helyezkedtek el. Az elsı demokratikus választáskor így került be az Országgyőlésbe a Szabad Demokraták képviselıjeként a polgárjogi harcos Horváth Aladár és a muzsikus családból származó, pedagógus végzettségő Hága Antónia, az MSZP képviselıjeként pedig Péli Tamás. A pártpolitizálás az amúgy sem egységes cigányságot még inkább szétforgácsolta. A helyi kisebbségi önkormányzati választások – melyet az 1993. évi LXXVII. számú, A nemzeti és 52 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 92 etnikai kisebbségekrıl szóló törvény tett lehetıvé – során többnyire aluliskolázott, képzetlen, nem ritkán büntetett elıélető cigányok kerültek pozíciókba. A roma értelmiség egy része maga is elfogadott szakértıi és egyéb, sokszor látszatpozíciókat, más részük a kritikai értelmiségi szerepet felvállalva illette kritikával az adott kormány romapolitikáját valamint az abban szerepet vállaló „díszcigányokat”, a cigány értelmiség egy kisebb része pedig csendesen alkotott, tanított, írt, festett, zenét szerzett, nyelvet oktatott, támogatásokat szerzett, képviselte a közösségét. Mindezek mellett sorra alakultak a cigányság új szervezetei; 1990-ben létrejött az elsı civil roma szervezet a Roma Parlament, 1992-ben a Magyar Televízióban elindult az elsı cigány mősor, a Patrin (Üzenet) (1988-tól Roma Magazin), 1995-ben megkezdte mőködését a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Roma Sajtóközpont, 1998-ban a Romaversitas Láthatatlan Kollégium és az Országos Cigány Információs és Mővelıdési Központ. A roma/cigány értelmiség a szervezettség bizonyos fokán már igyekezett meghatározni saját feladatait, szerepét, a kilencvenes évek szabadabb, politizáló légköre lehetıvé tette ezt, a cigány értelmiség által megtett két évtizedes út pedig fel is jogosította erre. A megszólalók azonban egytıl-egyig kemény kritikákat fogalmaztak meg. A Roma Parlament alapító okirata határozott álláspontot képvisel: ”A cigányságnak múlhatatlanul szüksége van a politizáló cigányok értelmiségi rétegére, akik képesek megfelelı színvonalon és megkérdıjelezhetetlen elkötelezettséggel megfogalmazni és képviselni a cigányság érdekeit. A cigány értelmiség felelıssége megkérdıjelezhetetlen a cigányság jövıbeni sorsa alakításában. Egy idıben fogalmazódik meg a társadalom és a hatalom felelıssége a cigányság tudatlanságban tartásáért és egy idıben fogalmazódik meg a cigányság öntudatra ébredésének szükségessége saját sorsának, jövıjének alakításában. Az a felelısség, hogy a cigányság tömegei hozzájutnak-e a társadalmilag érvényes tudáshoz is, a társadalomé, közvetlenül az Országgyőlésé, de a cigány értelmiség felelıssége is.” (RP 1990) Zsigó Jenı, a „radikálisok” egyik szószólója, a Roma Parlament elnöke kristálytisztán, maró kritikával fogalmazott: „Nálunk nincs bıség értelmiségiekben. Minden egyes értelmiségi, közéleti szereplı külön-külön is fontos és meghatározó a személyiségével, a moráljával, szakmai képességeivel. Ha kiderül, ne adj Isten egy-egy vezetırıl, hogy önimádó vagy beteges hatalomvágyó, esetleg paranoiás, vagy beépített ügynök, vagy pénzsóvár, vagy öngyőlölettıl szenvedı, vagy egyszerően csak korlátolt – mivel annyira kevesekbıl kellene kiválasztódnia az autentikus vezetı rétegnek -, mérhetetlenül lecsökken az esélye az adott korban, korunkban annak, hogy a cigány értelmiség betöltse történelmi küldetését. 93 Alapadottságokra, képességekre, tehetségre, kitartásra, erıs jellemekre van szükség, akik megvédik magukat és egymást a provokációtól, a kísértésektıl, képesek egymást felépíteni, megtartani, és egyáltalán nem mellékesen a cigányok is képesek megvédeni, megtartani ıket, amikor le akarják választani róluk az értelmiséget. Egy-egy közéletben szereplı értelmiségi, akirıl kiderül szellemi és személyiségbeli alkalmatlansága, iszonyatos kárt tud okozni a cigány politika önfejlıdésében. Nálunk a cigány értelmiségnek be kellene töltenie történelmi szerepét, programot kellene alkotni, közös sorstudatot kellene kialakítani, cigány mővészetet, kultúrát, intézményrendszert kellene teremteni, és ebben a küldetésben felkészültnek, megvásárolhatatlannak és következetesnek kellene lenni [..] A tehetségek az egyéni alkotómunkában, alkotómővészetben találták meg a helyüket, nyugalmukat. Sokuk tőrıképességét meghaladta ugyanis az a sorozatos manipuláció, ami a cigány értelmiség ellen irányult, s aminek célja az volt, hogy együttmőködésre, összefogásra képtelenné tegye még valósteljesítményeiben is ezt a szők réteget. De nem bírták elviselni a cigányok közül felhasznált emberek támadásait, intrikáit sem. Az alkotó értelmiséggel szemben a pancserok felszínen akarnak maradni, vergıdnek, tetszelegnek, de az igazság az, hogy teljességgel értéktelen emberek, pusztítani tudnak, építeni nem. Nincs kitartásuk, nem következetesek, nincs belsı értékrendjük. Semmit nem tudnak adni az embereknek, inkább kapni szeretnének tılük. Ott, ahol harcolni kellene, szánalmas, gyáva, megalkuvó, haszonlesı, a szerepéhez jó képet vágó vigyori koldusok hada nevezi magát politikusnak a szervezetek élén, vagy önjelöltként. Olyanok, akik soha nem voltak képesek személyes érdekeik fölé helyezni a cigányok társadalmi ügyét. Nincsenek Gandhik, Petıfik, Nelson Mandelák, Angela Davisek, Fekete Párducok, Martin Luther Kingek.” (Zsigó 1996) 94 6. A magyarországi roma/cigány értelmiség a harmadik évezred elején 6.1. A magyarországi cigányság iskolázottsága a 21. század elsı évtizedében A 21. század elején a cigányság iskolázottsági mutatói lassú javulást mutatnak az elızı évszázad kilencvenes éveihez viszonyítva; az érettségi és felsıfokú végzettség tekintetében nem történt jelentıs változás. Jóval többen kezdik meg ugyan a tanulmányaikat, de még mindig igen nagy a lemorzsolódók, iskola elhagyók aránya. A teljes népesség és a cigányság közötti különbség iskolázottság tekintetében továbbra is rendkívüli mértékő. (12. ábra) 12. ábra A 18-59 éves korosztály legmagasabb iskolai végzettsége 2001. Forrás: KSH 2001. A lemorzsolódás nemcsak a középfokú oktatásban résztvevı cigány diákokra jellemzı, hanem a felsıoktatásban is nagyfokú; a Nyílt Társadalom Intézet 2008-as becslése szerint a felsıoktatásban a roma fiatalok két százaléka kezdi meg a tanulmányait, de csak 0,5% szerez diplomát. (OSI 2008) A cigányságon belül továbbra is a beás cigányok iskolázottsági motivációja, eredményessége a legjobb. A 2003-ban végzett Kemény kutatás szerint a magyar cigányok 81%-a rendelkezett nyolc osztályos végzettséggel (az 1993-as adatokhoz képest három százalékos növekedés), az oláh cigányoknak 66%-a végezte el sikeresen az általános iskolát (elızı kutatáshoz képest tizennégy százalékos javulás), a beás cigányoknak 78%-a fejezte be a nyolc osztályt, s ez húsz százalékos javulást mutatott. (Kemény és mtsai 2004) Meggyızıdésünk, hogy a beás cigányok oktatási mutatóinak ilyen jelentıs javulása Legmagasabb iskolai végzettség Cigányság (%) Teljes népesség (%) Analfabéta 5,5 0,4 8 osztálynál kevesebb 29,1 2,2 8 osztály 50,9 24,2 Középiskola érettségi és szakmai oklevél nélkül 1,9 2,8 Érettségi nélküli szakképzés 9,1 26,3 Érettségi 2,5 27,9 Egyetem, fıiskola oklevél nélkül 0,3 3,3 Egyetem, fıiskola 0,7 12,9 95 nagymértékben a pécsi-baranyai – az ott élı – beás cigányságra irányuló sikeres oktatáspolitikának, a beás cigányok közül kikerült elsı generációs cigány értelmiség – Bogdán János, Orsós Anna és társaik – elkötelezett iskolateremtı munkájának, a kitőnı hírnévre szert tett Gandhi gimnáziumnak, a mánfai Collegium Martineumnak, s az idıközben a Pécsi Egyetemen megindult Romológia Tanszék tevékenységének köszönhetı. Ugyancsak meggyızıdésem, hogy a beás cigányok iskolázottsági eredményeinek látványos javulása – a Pécsi Egyetemen nagy számban tanulnak, sıt van, aki tudományos fokozattal rendelkezik, akadémiai ösztöndíjat nyert el, egyetemi oktatóként dolgozik – szoros összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy a fıvárostól, a politikai élet sőrőjétıl távolabb élı beás közösség fiataljai számára a felemelkedést, a társadalmi érvényesülés útját nem elsısorban a politikai karrier – valamilyen kormányhivatalban „romaügi szakértıként” vagy a roma médiában való elhelyezkedés – valamint az ahhoz vezetı út jelenti, hanem a tanulás, a tudás általi érvényesülés. Az ambiciózusabb cigány nık és férfiak e térségben inkább a tanulás, mint a bizonytalan politikai szerepvállalás útján igyekeznek és látszanak boldogulni. Az alacsony továbbtanulási arány, valamint a lemorzsolódások ilyen mértéke minden valószínőség szerint szoros összefüggésben van az elkülönített oktatás már említett számos negatív következményével, az oktatás és a követelmények alacsonyabb színvonalával, az integráció nyújtotta elınyök – közös színvonal, a jobbak húzóereje, magasabb mérce, valódi megmérettetés még a képzés során, szaktanári felkészítés, jobban felszerelt iskolák –, azaz a minıségi oktatás hiányával. A szegregált oktatás felszámolásának jogi szabályozása már a század elején megszületett; a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 2003. évi módosítása (LXI.sz.tv.) definiálta a hátrányos megkülönböztetés fogalmát és fı megnyilvánulásait (különbségtétel, kizárás etc.), ezek közvetett és közvetlen formáit is tiltva. Az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıségrıl szóló 2003. évi CXXV. Törvény hatályba lépése pedig megteremtette az alapot a szegregáló önkormányzatok és iskolák elleni jogi fellépésre. A már érvényben lévı 1993. évi LXXIX. törvény 66.§ rendelkezett az iskolai körzethatárok antiszegregációs szempontú kialakításáról: „Ha a településen több általános iskola mőködik, a halmozottan hátrányos helyzető tanulóknak53 az egyes felvételi körzetben kiszámított aránya legfeljebb tizenöt százalékponttal lehet magasabb, mint a halmozottan hátrányos helyzető gyermekeknek a település egészére kiszámított aránya”. Jogi szabályozás született a „képesség kibontakoztató és integrációs felkészítésrıl” is,54 melynek feltétele, hogy 53 A hátrányosnak illetve halmozottan hátrányos helyzetőnek minısítés meghatározása: Ktv. 121. § 14. 54 11/1994. 39/4. § 96 a hátrányos helyzető gyermekek aránya bármely tagintézmények között nem haladhatja meg a huszonöt százalékpontot.55 Mindezek ellenére tovább folytatódik – egyre nagyobb mértékben – a cigány gyermekek elkülönített oktatása. Kertesi és Kézdi 2006-ban készült vizsgálata szerint a század elsı éveiben: legalább 180 cigány többségő általános iskola közel 3000 cigány többségő osztály 1200 homogén cigány osztály mőködik az országban. Megállapításaik szerint tíz év (1993-2003) alatt a cigányság oktatásában elért eredmények: 18%-kal nıtt a cigányság körében a nyolc osztályt végzettek aránya ugyanakkor 4%-kal csökkent a szakiskolát végzettek és érettségizettek aránya 27%-kal nıtt a cigányság lemaradása az érettségit adó képzések tekintetében. (Kertesi–Kézdi 2006) A 2003-as kutatás 14,5%-19,7% közé becsülte a kisegítı iskolába járó cigány gyermekek arányát. (Kemény és mtsai 2004) Havas és Zolnay 2010-ben végzett országos vizsgálata megállapítja, hogy a roma többségő iskolák száma 2004 óta 34%-kal emelkedett, ezek hetven százalékában a teljes szakos ellátottság megoldatlan. (Havas–Zolnay 2010) A 21. század elején tehát még mindig megoldatlan – törvényi szabályozás, támogató- és ösztöndíjprogramok ellenére – a cigány gyermekek általános minıségi oktatása. Társadalmi konszenzus még nem alakult ki, az integráció-szegregáció kérdése gyakran pártpolitikai csatározások függvénye. A szakmai hozzáértés és az elkötelezıdés hiánya gyakran csupán a „hideg”, „rideg” integrációt képes megvalósítani, ami egyértelmően kudarcra ítélt, s csak indulatokat szít. Vannak azonban már jó példák is,56 a sikeres integrációt megvalósító települések közül kiemelkedik Hódmezıvásárhely, Szeged,57 Kiskunmajsa és néhány Zala megyei település. A törvényi szabályozás mellett a cigány értelmiség is felvette a harcot gyermekeik szegregált, alacsony színvonalú oktatása ellen; 2003-ban alakult meg Menyhért Ildikó vezetésével az Utolsó Padban Egyesület, s 2004-ben Mohácsi Erzsébet elnökletével az Esélyt a Hátrányos Helyzető Gyerekeknek Alapítvány. A nagyon nehéz, sokszor 55 11/1994. 39/E.§ 56 Kézdi Gábor-Surányi Éva: Egy sikeres iskolai integrációs program tapasztalatai 2005-2007. http://www.biztoskezdet.hu/site/doc/section/9/id/25 (2012.01.03.) 57 Szegedi Integrációs Program: https://eservices.szeged.eu/eku/letoltes.php?dokumentumID=119790 (2012.01.03.) 97 ellenséges indulatok között végzett munkát két értelmiségi cigány nı vállalta fel; mindketten szegény, falusi hagyományırzı cigány családból indultak. A cigány és a hátrányos helyzető gyermekek elkülönített oktatásából fakadó színvonalbeli különbségekre, az esélyegyenlıtlenségre, a nemzetközi tudásszintmérı vizsgálat, a PISA is rendszeresen felhívja a figyelmet. 2006-os jelentése szerint: „Egy tipikus magyar iskolában a szülık szocioökonómiai helyzete és ebbıl következıen a diákok képessége között nincsenek nagy különbségek, ami azt jelenti, hogy az iskolaválasztás a társadalom „kasztosodásának” egyik elsı lépcsıje, és ezzel minimális mobilitás mellett, a társadalom minden rétege önmagát termeli újra. A szegregáció fokozásán, valamint a gyenge és elit iskolák kialakulásán túl a folyamat további problémája, hogy a közoktatásból kikerülı jó képességő diákok aránya sem olyan, mint a hozzánk hasonló adottságú országok többségében.”58 A legutóbbi, 2009-es vizsgálat szerint az iskolák közötti különbségbıl fakadó teljesítmény eltéréseket tekintve továbbra is az OECD országok iskoláinak átlagát (42%) jóval meghaladja a hazai iskolák teljesítménye között mért eltérés (70%). A PISA2009 megállapítja, hogy a magyar oktatási rendszer súlyos problémája, hogy a tanulók szociális, gazdasági, kulturális háttere – a többi OECD országhoz viszonyítva – jóval erıteljesebben befolyásolja a tanuló eredményeit, azaz a hazai oktatási rendszer képtelen az esélykiegyenlítésre. A magyar oktatási rendszer továbbra sem méltányos, az elmúlt tíz évben e téren nem történt javulás.59 2011 novemberében a Társadalmi Felzárkózásért Felelıs Államtitkárság által elkészített Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia is megállapítja: ”Jelentıs probléma a minıségi oktatásból való kirekesztıdés [..] az olyan iskolákban illetve osztályokban, ahol az ilyen folyamatok eredményeként elkülönülnek a mélyszegénységben élı és roma tanulók, rosszabb az oktatás színvonala: alacsonyabb a szaktanárok által megtartott órák száma, az érintett intézmények gyengébb felszereltségőek más helyi iskoláknál és osztályoknál.”60 A század elsı évtizedében számos kezdeményezés folytatódott, s új programok, támogatási formák, civil szervezıdések is indultak (bár még mindig jóval kevesebb, mint kellene) a roma/cigány tanulók iskolai elımenetele támogatása érdekében. Tanoda és ösztöndíjprogramok, nemzetközi pályázati lehetıségek nagy segítséget nyújtanak. Az 58 Programme for International Students Assesment. http://oecd-pisa.hu/PISA2006Jelentes.pdf 2012.01.26.) 59 http://oecd-pisa.hu/PISA2009Osszefoglalojelentes.pdf (2012.01.26.) 60 Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia – Mélyszegénység, gyermekszegénység, romák – (2011-2020): http://romagov.kormany.hu/nemzeti-tarsadalmi-felzarkozasi-strategia-dokumentumok (2012.01.29) 98 egyházak is felismerték, és egyre inkább küldetésük részének tekintik a cigány gyermekek (és felnıttek) oktatását. Leghosszabb múlttal a Dráva menti színtiszta cigány település, a beás cigányok (muncsánok) lakta Alsószentmárton 2000-ben átadott Szent Márton Caritas tanodája rendelkezik, mely Lankó József – a már harminc éve ott élı és szolgáló – katolikus plébános munkájaként született. Hasonlót mőködtet a szomszédos Gilvánfán is, s sikeres az 1997-ben megnyílt alsószentmártoni Szent Márton Katolikus Óvoda is, melynek vezetıje, a falu szülötte, a beás családból származó Jovanovics Ágnes, aki élelmiszer-eladóból lett – elvégezve az óvónıképzıt – a falu elsı cigány diplomása. 1999 óta mőködik Budapesten a VIII. kerületben, a Dzsumbujban a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Missziós Mozgalom, melynek székhelye Peruban van, s tevékenységük az ottani, az Andok hegyei között élı szegény gyermekek szolgálatára, tanítására, nevelésére irányul. A magyarországi cigányság helyzetét megismerve azonban a fıvárosban is alapítottak egy Tanodát, melyben a környéken élı fiataloknak a délutáni tanulását, szabadidejük helyes eltöltését biztosítják. 2006-ban kezdte meg a tanítást a Jezsuita Rend „Szeretet iskolája” Hofher József jezsuita szerzetes és Szemes Zsuzsa író, pedagógus vezetésével. A „második esély” iskolának tekinthetı intézményben a hagyományos oktatásból kiesett, kibukott, lemorzsolódott fiatalokat, illetve az idısebb cigány férfiakat és nıket tanítják, akiknek csak egy-két osztályos végzettségük van. A tanítás egyéni rendben és önkéntesek (diákok, nyugdíjasok, munkanélkülivé vált segítık) által történik. A Tápiószecsın indított iskola ma már a fıváros cigányok/romák által sőrőn lakott kerületében mőködik. A Komárom-Esztergom megyei Bajnán a helyi katolikus plébános, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Ferences Rend elhatározásából és összefogásával kezdte meg mőködését 2008 szeptemberében az esti gimnázium elsı osztálya, melyben elsısorban a helyi és a környéken élı cigány fiatalok és idısebbek tanulnak, de vannak nem cigány diákok is. Magánkezdeményezésként indult 2009-ben a Semmelweis Egyetemen egy TÁMOP támogatást elnyerve a Cigány Orvosképzési Program, melynek megálmodója és vezetıje Rosivall László az egyetem nemzetközi hírő professzora. A képzés egy felkészítı kurzust jelent, mely februártól-júniusig, minden hétvégét felölelı aktív tanulást – a felvételihez nélkülözhetetlen tantárgyak és nyelvek tanulását – foglal magába. A képzés sikerét mutatja, hogy az elsı felkészítıbıl hat fiatalt vettek fel az egyetemre. A kemény tanulás mellett természetesen általános mőveltséget, viselkedéskultúrát is tanulnak az ország különbözı pontjáról felutazó hallgatók, s színház-, múzeumlátogatás is része a felkészítésnek. A program 99 utat talált a formálódó Jezsuita Roma Szakkollégiumhoz, így a felsıoktatásba felvételt nyert hallgatók szállása, további képzése, közösséghez tartozása megoldott. 2011 szeptemberében tartották meg közös tanévnyitó ünnepségüket a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat intézményei. A Jezsuita Rend kezdeményezésére – a rend Cigánypasztorációs Mőhelyéhez már évek óta kapcsolódó Láthatatlan Roma Szakkollégiummal együttmőködve – jött létre a világon egyedülálló, bentlakásos, ökumenikus Roma Szakkollégiumi Hálózat. A fıvárosi Jezsuita Roma Szakkollégium mellett megnyitotta kapuit a miskolci Bacsinszky András Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium. A szakkollégiumok célja, hogy támogassák tehetséges roma/cigány fiatalok felsıfokú tanulmányait, s ugyanakkor törekednek arra, hogy e fiatalok identitásukban – kettıs identitásukban – megerısödve, azt büszkén vállalva magasan képzett szakemberekként építsék népük értelmiségi rétegét, s a társadalom értékes, megbecsült tagjaivá váljanak. 6.2. A roma/cigány értelmiség szerepe, kihívásai a harmadik évezred elején Közel húsz évvel ezelıtt a Roma Parlament a már említett mondatot foglalta alapító okiratába: „A cigány értelmiség felelıssége megkérdıjelezhetetlen a cigányok jövıbeni sorsa alakításában.” (RP 1990) S valóban, egy kisebbség iskolázott rétegének minden körülmény között feladata, hogy vezesse saját népét, kitapossa az utat, amelyen majd a többiek járhatnak, ösztönözze ıket személyes példával, figyelje, érzékelje azokat a problémákat, nehézségeket, amiket kisebbségben élı társai átélnek, segítsen orvosolni azokat, védje ıket a többség esetleges támadásaival szemben, mutasson példát a sikeres integrációra. Ugyanakkor a kisebbségi elittıl joggal várható el, hogy aktív szerepet vállaljon a többségi társadalomban, törekedjen a párbeszédre, szembesítse a többséget a kisebbségi lét problémáival, a nyílt és burkolt diszkrimináció, az elıítélet, szegregáció megnyilvánulásaival, azok következményeivel. De ugyanilyen fontos, hogy a cigány értelmiség – értelmiségi szerepébıl fakadóan – kritikai szemlélettel viszonyuljon saját népéhez is; nem elfedve, hanem feltárva, a többséggel együtt orvosolja a negatívumokat. S fontos, hogy a roma/cigány értelmiség felismerje, artikulálódása megtörtént, ennek érdekében már nincs szüksége a sérelmi nyelvezet folyamatos fenntartására. Szüksége van viszont arra, hogy megtalálja kapcsolódási pontjait a többségi problémákhoz, kérdésekhez, így kiszakadva saját szők körébıl mindinkább a társadalom szélesebb rétegeihez talál utat. Nem kevés tehát az a teher, amit a kisebbségi értelmiség tagjai hordoznak, miközben szembesülnek a többségi társadalom 100 feléjük irányuló bizalmatlanságával, elıítéletes magatartásuk különféle formáival, sokszor saját identitásuk problémáival. (Szabóné 2006) A roma értelmiség jelenkori szerepét, az elıttük álló kihívásokat jól látják a cigány elit tagjai is. Horváth Aladár szerint: „Az értelmiség dolga általában történelmileg az, hogy érzékeny legyen a társadalom rezdüléseire, törekedjen annak szakszerő elemzésére, eszményeket, célokat és útmutatásokat adjon az emberi élet teljesebbé és boldogabbá alakítása érdekében. Ez a dolga, de inkább belsı késztetése a magas intellektusú cigány embereknek is. A „cigány értelmiség” azon részének, amelyik saját szakterületén dolgozik, elég, hogy a lehetı legkiválóbban csinálja azt a munkát, amit vállalt. Az, amelyik politizál, elırelátóan, felelısen és szakszerően képviselje azoknak az érdekeit, akiknek nevében kiáll. Ha a társadalmi kultúra nem cigány része kulturált lesz és nyitott, valamint tisztességes feltételrendszereket produkál, akkor a cigány értelmiség is ehhez fog idomulni. Tehát, ha a gádzsó politikai elit kulturált, akkor önjelölt és szélhámos emberekkel nem áll szóba, mert ezzel akadályozzák azt is, hogy a cigány értelmiségiek a szerepüknek, küldetésüknek megfeleljenek. S mindemellett véget kell vetnünk az OCÖ-típusú kontraszelektív cigányvajdaság intézményeinek, és a korszerő demokratikus struktúrákat kell kiépítenünk, megtöltenünk.” (Horváth 2002) Úgy tőnik azonban, hogy a század elsı évtizedeit is inkább a cigány értelmiség önostorozása, szétszakítottsága jellemzi. Kalla Éva, cigány származású író, újságíró már 2000-ben így látta: „A cigány értelmiség a hatalom jóvoltából mára már teljesen szétaprózódott. Párbeszédet már nem tudunk folytatni, pláne közösen gondolkodni.” (Kalla 2000) Choli, a „nagy öreg” szavaiból is hasonló, mély elkeseredettség árad: „A cigányságnak tanítókra, államigazgatási szakemberekre, hivatásos közbiztonságiakra, mérnökökre, tudósokra, mővészekre, akár önálló iskolákra, mővelıdési intézményekre, kultúrcsoportokra, színházakra és színészekre, múzeumokra és munkahelyekre van szüksége. A mai cigány politikus csúfolódhat, ironizálhat, kritizálhat, átkozódhat, alakoskodhat, borzadhat fajtársaitól, nem számít. Cigány marad. A cigány értelmiség asszimiláns csoportjának, aki magát „romá”-nak nevezi, anélkül, hogy tudná mely nyelven szól övéihez (mert róla van szó), tudomásul kell vennie, hogy használhatjuk más népek nyelvét, lehetünk bármely állam polgárai, asszimilálódhatunk, összeköthetjük más kultúrcsaládokkal a magunkét, lehetünk keresztények, izraeliták, muzulmánok, buddhisták, taoisták, hinduk, fasiszták, demokraták, kommunisták, mindegy! Elıbb-utóbb eljön az óra, amikor rátalálunk magunkban a bújócskázó cigányra. Azok az értelmiségieknek mondott mai cigánypolitikusok, akiknek egymással szemben mérhetetlen nagy elıítéleteik vannak, akik nem tudják magukról, 101 hogy mi a dolguk. […] A mai cigány politikusok hordószónokokként kerültek ki a „köpönyegforgató céhekbıl.” (Choli 2004) Az évezred elejére a roma értelmiség átalakulóban van; a „nagy öregek” közül már sokan elmentek, a középkorúak közül legtöbben csalódtak – egymásban, a politikai pártokban –, háttérbe vonultak, a fiatalabbak pedig még nem kerülhettek/nem kerültek igazán elıtérbe. Az alkotó értelmiség továbbra is csendesen végzi munkáját. A ma regnáló cigány vezetıkkel szemben – akárcsak az elızıkkel – igen kemény kritikát fogalmaz meg maga a cigányság is, „díszcigányoknak” minısítve ıket. A többségi vélemény is lehangoló a hazai cigány értelmiséggel – azaz leginkább a politikai pályákon megjelenıkkel – kapcsolatban, hisz nem is ismerik a cigányság egyéb alkotóit, gondolkodóit. „A cigány értelmiség a modern társadalom része, mely a premodern cigányság vezetıjének képzeli magát. A cigányságnak Mózesre van szüksége. Olyan vezetıre lenne szükség, amely a premodernitás korából a modernitásba tudja vezetni ıket. A zsidó Mózes pörölt, könyörgött, fenyegetett..[..]. A helyzetbe hozott cigány értelmiség azonban nem Mózes-fajta, nem pöröl, nem könyörög, nem rimánkodik, nem fenyeget, mert az fárasztó, és csorba esne népével való éteri, virtuális azonosulásán. Inkább jogot véd. Az kényelmesebb.” olvasható egy roma közösségi portálon.61 A cigány értelmiség hiánya a többséget is foglalkoztatja, a Népszabadság hasábjain Hova tőnt a roma értelmiség? címmel jelent meg írás nem olyan régen: „Kétségtelen, hogy a legfelkészültebb, legjobb intellektusú romák, akik annak idején megteremtették a cigány közéletet, szinte mind partvonalon kívülre kerültek. Elfáradtak, kiégtek, belefásultak a küzdelembe. Kinyírták ıket – és kinyírták egymást. Az új generáció pedig inkább pályázatokat ír, projekteket gründol.” 62 A cigányság és a többség szempontjából rendkívül fontos lenne, hogy a roma értelmiség megtalálja a helyét a többségi társadalomban, a többségi értelmiség körében; ehhez kölcsönös gesztusokra van szükség, bizalomra, kölcsönös meg-, és elismerésre, kölcsönös elfogadásra. Reményt adhat, hogy a nagypolitika mellett számos magán, egyházi és civil kezdeményezés indult e célból. Elgondolkodtatóak és megszívlelendık György Péter szavai: „A konzervatizmus civilizációt, kooperációt, az elesettekkel való szükséges 61 B.Klári: Rasszizmus, szegregáció, kirekesztés. RomaKözösség-Cigányklub 2009. http://www.romaklub.network.hu/blog/roma-kozosseg-cigany-klub-hirei/rasszizmus-szegregacio-kirekesztes (2011.12.29.) 62 Czene Gábor 2011. Cigányok a kirakatban. Népszabadság online http://www.nol.hu/belfold/20110122_ciganyok_a_kirakatban (2012.01.11.) 102 együttmőködést, számomra alkalmanként kissé nyomasztó atyáskodást, de mindenképp szolidaritást jelent.” 63 6.3. A hazai roma/cigány értelmiség összetétele A magyarországi cigány értelmiség összetételére vonatkozóan csak becsléseink lehetnek. Talán nem tévedünk, ha úgy véljük, a roma értelmiség nagy részét írók, költık, újságírók, képzett zenészek, képzımővészek alkotják. Igen magas a szociális munkás, szociológus, szociálpolitikus, pedagógus végzettségőek aránya is. Orvos, jogász, mérnök, vegyész, gyógyszerész, biológus, közgazdász végzettséggel rendelkezık száma még igen kevés. Az utóbbi években nıtt a diplomás egészségügyi dolgozók és teológusok aránya. A katolikus egyházban jelenleg 9–10 cigány származású pap és szerzetes, a református egyházban 1–2 cigány lelkész szolgál. A többi egyházban felszentelt cigány származású lelkipásztor nincs, de hitoktatóként, kántorként mőködnek cigány diakónusok, oktatók. A kisegyházakban, gyülekezetekben több cigány származású pásztor is vezeti a híveket. Anyanyelvhasználat szempontjából értelemszerően a magyar cigányok, romungrók száma a legnagyobb az értelmiség körében, hisz a hazai cigányság túlnyomó többségét, közel hetven százalékát ık alkotják. İket azonban a beás cigányok követhetik, hisz iskolázottsági mutatóikat – az 1993-as és a 2003-as Kemény kutatás adatait – összevetve, megelızik az oláh cigányokat. Életkori összetételt és nagyságát tekintve fiatal értelmiség, a hetvenes évek maroknyi roma értelmiségi csoportja – melynek tagjait, életútjukat név szerint ismerjük – mellett a nyolcvanas-kilencvenes években megjelent új tanult réteg alkotja a középosztályt, de nyomukban már egy jelentısen nagyobb létszámú fiatal diplomás réteg is megtalálható. Nem meglepı, hogy a mai cigány értelmiség túlnyomó többsége elsı generációs értelmiségi, ugyanakkor megjelent már a második generáció néhány képviselıje is. A hazai cigány értelmiség arányát csak óvatosan becsülhetjük meg; amennyiben diplomához illetve felsıfokú végzettséghez kötjük, akkor a 2001-es adatokra támaszkodva (11. ábra) a 18–59 éves korosztályban egy százalék az értelmiség, míg a teljes népességben 16,2 százalék. Ugyanakkor számolnunk kellene a rejtızködı cigány származású diplomásokkal, értelmiségiekkel is, akik identitásukat elrejtve, nem felvállalva élnek és 63 György Péter 2001. Végszó helyett. Élet és Irodalom 7, 8. 103 alkotnak közöttünk. Lehetetlen még a megközelítıen pontos számot is megadni, de minden bizonnyal jelentısen meghaladja az egy százalékot. A magyarországi cigány értelmiségen belül külön figyelmet érdemelnek a zenész cigányok, akiknél jellemzıbb és nagyobb hagyománnyal bír a felsıfokú képzésben való részvétel, a nıi diplomások, akiknek a családból, különösen a tradicionális családokból való indulása az átlagostól eltérı, s különféle kérdéseket, problémákat vet fel, s említést kell tennünk az elsı generációs értelmiségi létrıl is. 6.3.1. A zenész cigány dinasztiákban a generációkon átívelı tanulási motiváció A cigány értelmiség historiográfiájának tárgyalásakor már szó volt arról, hogy a tanult, mővelt, zeneszerzı, dalszövegíró cigány zenészek – mint önálló foglalkozás elsı képviselıi – a 19. század elsı felében jelentek meg, kezdtek elkülönülni a többi cigány csoporttól, s illeszkedni a többségi népességhez. Amint Sárosi Bálint is írja a 18. század végén megjelent cigánybandákról: „Ami a társadalom keretébe szorosabban beletartozók számára megalázkodásnak, lecsúszásnak számított, az ı viszonyaik között éppen a társadalomba való bejutás, az érvényesülés legjobb útját jelentette.” (Sárosi 1971) Az egyre mőveltebb, tanultabb zenész réteg mindinkább eltávolodott a többi cigány csoporttól; társadalmi megbecsültség, anyagi javak, életminıség szempontjából már a 19. század végétıl a cigányság arisztokrata, úri rétegének, a társadalom által leginkább elfogadott csoportjának számított, számít. A tanult, zenész réteg ma is elkülönül az autentikus cigány zenét játszó oláh cigány és beás, általuk csak kannásoknak nevezett zenész csoportoktól. A magasabb presztízs, életforma fenntartása, s a biztos megélhetés érdekében a muzsikus családokban generációkon keresztül folytatódik a zenészi életút választása, s az erre való felkészülés kisgyermekkortól kezdve. A 20. század közepén a cigányzene – mint szórakoztató mőfaj – háttérbe szorult, a cigány muzsikus családok a változást felismerve a komolyzene, klasszikus zene illetve a jazz felé irányították gyermekeiket. A Zeneakadémián, a zenemővészeti képzésben rendkívül sok tehetséges, e muzsikus cigány- dinasztiákból származó fiatal tanul. Képzésükre továbbra is kiemelten figyelnek a szüleik; már kisgyermekkorukban elkezdıdik zenei oktatásuk, elıször az apa által, majd egy ismert, jól képzett tanárhoz íratják be gyermekeiket. Kényszerítés nincs a családokban, csak az tanul zenét, akinek tehetsége van, s a gyermek maga dönti el, milyen hangszeren szeretne tanulni. Mivel egy – mind a többi cigány csoporttól, mind a többségtıl – elkülönült rétegrıl van szó, igen összetartóak, a családok és a rokonság együtt zenélnek, családtagok együtt gyakorolnak, egymás hangversenyeire rendszeresen eljárnak, a fiatalok 104 gyermekkoruktól ebben a közegben nınek fel, s így alakul, formálódik, fejlıdik zenei tudásuk, készségük, gyarapodik zenei kulturális tıkéjük. A zenész cigány közösség azt is felismerte, hogy a hazai zenei élet túltelített, itthon a fiatal zenészek nem, külföldön annál inkább tudnak karriert csinálni. Ezért a gyerekek a kiemelt zenei képzés, állandó gyakorlás mellett nyelvórákra járnak, hisz ezzel tudnak majd boldogulni. A közoktatás a zenész cigányok számára nem különösebben fontos, hisz az igazi, a gyermek boldogulásához szükséges tudást – véleményük és tapasztalatuk szerint – úgysem az iskola keretein belül lehet megszerezni. Kimaradás, évismétlések, hiányzások azonban nem jellemzık ezekre a diákokra, hisz otthonról polgári neveltetést, kötelességtudatot, maximális teljesítményre való kondicionálást hoznak magukkal. S ebben teljesen eltérnek a többi cigány csoport legtöbb családjától. A generációkon átívelı tanulási motiváció a zenész családokban ugyanis egyedülálló a hazai cigányságon belül. Az a mód, az a figyelem, amivel a cigány zenész családokban a szülık, de a tágabb rokonság is részesíti a gyermeket, a következetes, szigorú nevelés, s az ennek következtében kialakuló sikeres karrier, életút merıben eltér a többi roma/cigány csoporttól. A kiemelkedés titka egyértelmően az eltérı családi szocializációban rejlik. Már Coleman és Bourdieu is úgy vélték, a sikeres iskolai elımenetel hátterében a család szabályozó magatartása áll. Coleman (1990) szerint a tanulás támogatása és a gyermekre fordított szülıi figyelem, az egész család áldozatvállalása a gyermek jövıje érdekében – mint egyfajta társadalmi tıke – biztosítja az eredményes iskolai pályafutást, karriert. Bourdieu (1978) is úgy tapasztalta, hogy a társadalom feltörekvı rétegeiben a nevelés terén hangsúlyos s fordulat történik; a gyermek elımenetele érdekében a szülık jóval szigorúbbak, kevésbé elnézıek és megengedıek, mint a felemelkedésre nem törekvı, hasonló társadalmi státusban élı szülık. Békési zenész cigány családokban kutatta a szocializációs minták átörökítését, s a fenti megállapításokkal egyértelmően összecsengı tapasztalatokat írt le. (Békési 2002) Megfigyelései szerint a zenész családokban ugyan szigorúan meghatározott hierarchia van, ugyanakkor megkülönböztetett figyelem, tisztelet irányul a gyermekek felé a szülık, felnıttek részérıl. Nincs demokrácia, de mindenütt becsülik a gyermeket, amit magatartásukkal, viselkedésükkel tudomására is hoznak. A gyermek nevelésében nincs állandó kontrollálás – mint a nem cigány családok jelentıs részében –, nem hangoztatnak nevelési elveket, a gyermek mégis tudja, hol a helye a családban, s megadja a tiszteletet. Békési szerint: ”A fiatalok nem alakítanak ki a felnıtteket provokáló szubkultúrát, lévén, hogy megkérdıjelezhetetlen várományosai az apák kultúrájának, melyet elfogadnak. Az apák pedig boldogan adják át a stafétabotot. [..] A szocializációs lánc nem szakad meg az intézményes neveléssel, nem lép közbe az idegen, professzionális szakember, aki jobban tudja a szülınél, 105 hogyan kell a gyermeket tanítani. […] A cigány kultúrában nem zajlott le a családnak az a funkcióvesztése, mely az egész európai kultúra modernkori fejlıdésére rányomja a bélyegét. A világ lukácsi értelemben vett „egységessége” többé-kevésbé megırzıdött. A mindennapi életet a habermasi „életvilág” uralja, s az intézményeknek igen csekély jelentıségük van.” (Békési 2002) A zenész cigány családokban – a többi csoporthoz viszonyítva – a nıknek nincs alávetett szerepe, egyenrangúak a férfiak között, véleményüket szabadon elmondhatják, öltözködésüket hagyományok nem befolyásolják, érettségiig, szakmaszerzésig való eljutásukat a szülık is támogatják. Igen ritka a korai gyermekvállalás, hisz e nélkül is értékes tagjai közösségüknek. Kevesebben ugyan, mint a férfiak, de a Zeneakadémián is tanulnak, hangszeren kívül az utóbbi években magánének szakon is, s mindkét híres cigányzenekarban vannak nık; a Rajkó Zenekarban nıi prímás is hegedül, a 100 tagú Cigányzenekarnak jelenleg hat nıi zenésze van. A hazai cigány értelmiség s a magyar társadalom közös vesztesége, hogy a zenész cigány családok magasan képzett, tehetséges fiataljainak túlnyomó többsége elhagyja az országot, családjával, gyermekeivel Európa más országaiban, s a tengerentúlon talál új otthont, új állampolgárságot. A zenész/muzsikus cigányság egy sajátos szubkultúrával, identitással rendelkezı réteg, melyben meghatározó erıt képviselnek a viselkedési normák valamint mind a többségtıl, mind a többi cigány csoporttól eltérı ambíciók. 6.3.2. A roma/cigány diplomás nık A roma értelmiségen belül külön figyelmet érdemelnek a nık, akiknek többsége még ma is olyan családból származik, amelyekben a nıktıl elvárt szerepkészletbıl teljességgel hiányzik a magasabb iskolai végzettség, diploma, értelmiségi szerepvállalás. Az említett zenész-dinasztiáktól eltérıen a többi cigány csoportban – a tradicionális és a kevésbé hagyományırzık között egyaránt – a nıkkel szembeni elvárás, hogy korán férjhez menjenek, jól házasodjanak, sok gyermeket szüljenek, tartsák össze a családot, ápolják, ırizzék a hagyományokat, s maximálisan szolgálják ki a család férfi tagjait. A lánygyermekek már kisgyermekkortól kezdve erre az alávetett nıi szerepre szocializálódnak. Ennek is köszönhetı, hogy cigány kislányok praktikus tudása jóval magasabb, mint a nem cigány gyerekeké. Igaz, ennek a rovására írható, hogy iskolai elımenetele, továbbtanulása nem érdekli különösebben a szülıket, s nem is „fektetnek be” a lányok taníttatásába. A legutóbbi idıkig maguk a cigány lányok is úgy nıttek fel, hogy családon kívüli karrier, életpálya 106 megvalósulásáról közülük csak igen kevesen álmodhattak. A roma/cigány családokban – erısen patriarchális volta miatt – az asszonyokra még a nem cigány asszonyoknál is több teher hárul, a legtöbb családban elengedhetetlen a lányok segítsége, így nem is nagyon van lehetıség az önmegvalósításról, annak a hagyományostól eltérı módjáról álmodozni. Az utóbbi másfél-két évtizedben azonban – a becslések, mások és saját egyetemi oktatói tapasztalataink alapján is – megnıtt a felsıoktatásban a roma/cigány hallgatónık aránya. Ennek több oka is van; nyilvánvalóan a szembesülés az alacsony iskolázottságból fakadó munkanélküliséggel, a cigány családok lassú átalakulása, a lehetıségek, támogatások bıvülése, a mintaadó roma/cigány nıi diplomások megjelenése és még számos más tényezı is szerepet játszik benne. Forray R. és Hegedős T. szerint, a nık továbbtanulását lehetıvé tevı tényezık a következık: A család olyan anyagi háttérrel rendelkezik – mőkincskereskedı, vállalkozó – amely megengedhetıvé teszi a kísérletet; a lány megfelelı kontroll alatti továbbtanulását. „A csoport (család, közösség) akkor engedi meg a nınek, hogy kilépjen a munka – felhalmozás – háztartás (más kultúrában a Kinder – Kirche – Küche) modellbıl, és legjobb képességeit továbbtanulás útján fejlessze tovább, ha gazdaságilag és társadalmilag elég erıs ahhoz, hogy ilyen „veszteséget” megengedjen magának.” (Forray R.–Hegedős T. 2003) Nagyon fontos, meghatározó erıt jelent az anya, aki felismerve, hogy a továbblépés egyetlen lehetséges útja a tanulás, az anyagi nehézségek ellenére, s a korai férjhez-adásról lemondva elengedi lányát, „kilöki” a családból a tanulás világába. Az állami gondoskodásból ritkábban, középosztálybeli nevelıszülıknél felnevelkedett cigány lányok gyakrabban kerülnek be a felsıoktatásba. Az elızıktıl eltérı munícióval, szülıi, intézeti támogatással rendelkeznek, ám identitásuk ismerete, vállalása problémás. Elıfordul, hogy bizonyos tehetségsegítı programok, iskolák keresik fel a családot, s személyes kapcsolatot kialakítva beszélik rá a szülıket, hogy engedjék el tehetséges, ambiciózus, tanulni vágyó gyermeküket – lányukat – a közeli bentlakásos iskolába. E lehetıségek híján kevés reményük van a cigány lányoknak arra, hogy továbbtanuljanak. Komoly visszahúzó erıt jelenthet a család, a közösség, ahol a nık a szubkultúra aktív tagjai, hordozói és átörökítıi a csoportot összetartó hagyományoknak. Forray és Hegedős kutatásai szerint, bár a lányok eredményesebben teljesítenek az iskolában, jobban megtalálják 107 helyüket az oktatási rendszerben, ık „az ısi titkok hordozói, rabszolga és félisten szerepük nemcsak összhangban van, de még vállalják is. […] az emancipációt lehetetlenné teszi a csoporthoz tartozás kényszere.” (Forray R.–Hegedős T. 1990) Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyermekek – különösen a lányok – visszatartása az iskolából a közösség védekezése az asszimiláció ellen; hisz a magasabb iskolázottság – az elsajátított többségi kommunikációs stílus, viselkedésmód – révén megnyílnak az iskolázott tagok elıtt a mobilizációs csatornák, s felgyorsul az asszimiláció. Forrayék leírnak egy – az elızıektıl lényegesen eltérı – etnikai öntudatában megerısödött, nıi cigány értelmiségi típust is; a gazdag családból származó, jómódú, többdiplomás, hivalkodó, menedzser-karrierjét építı értelmiségi roma nıt (aki „a PhD képzésre piros sportkocsijával érkezik az egyetemre”). (Forray R.–Hegedős T. 1990) Ezekben az esetekben azonban – s ez lényeges különbség a szegényebb körülmények közül indulókhoz képest – az iskolázás nem a társadalmi mobilitás csatornája, hanem annak eredménye. A roma/cigány diplomás nı esetében a párválasztás, a párkapcsolat, a közösségen belül az érvényesülés különös nehézségekkel jár. Részben azért, mert tanult nıként már nem akarja az alávetett nıi szerepet magára venni, részben pedig azért, mert a cigány férfiak számára egy tanult nı veszélyt jelent; már nem kiszolgáltatott, önálló akarata van, nem függ a férjétıl. Tanult roma nıként ezért nem is nagyon keres társat a saját közösségébıl, de férjhezmeneteli esélyei is – koránál fogva – jelentısen csökkennek, hisz tanulással töltött évei miatt a hagyományos, korai párválasztásból kimarad, s így „kiöregszik” közösségébıl. A tanult cigány férfiak aránya még a nıkénél is kisebb, hasonló, magasabb iskolai végzettségő párt találni szinte lehetetlen. A tapasztalat szerint a diplomás roma férfiak inkább a hagyományos családmodellnek megfelelı, kevésbé iskolázott cigány lányt, nem cigány nıt választanak társul. S természetesen értelmiségi roma nık is találnak – ha jóval kisebb arányban is – nem roma társat. A párválasztás, párkapcsolat, érvényesülés nehézségeit különbözı életkorú, s különbözı csoporthoz tartozó cigány nık hasonlóan látják. A pszichológus végzettségő Mendi Rózsa szerint: „Értelmes nıként iszonyúan nehéz cigány férfiak között létezni. Egyszerően nem tudják elviselni, hogy véleményed legyen, hogy más legyen a véleményed, hogy harcolni tudj az érdekeidért, hogy amit elmondasz, elfogadható. Azt várják, hogy a több száz éves nıi ideált képviseld. Hogy szép legyél, együttmőködı, hogy bólogass, hogy szerény legyél, és finom ebéddel várd az uradat. És a cigány férfiak sokkal jobban ragaszkodnak a 108 helyzetük adta jogaikhoz, mint a nem cigányok.”64 Egy hagyományırzı oláh cigány családban élı értelmiségi nı, Sztojka Katalin tapasztalata: „Az apósommal és a sógorommal nem tartózkodhattam egy helységben. Amikor a férjem hajnali háromkor beállított egy csapat zenésszel, én szépen felkeltem, és már indultam is konyhába sütni-fızni.” (uo.) Mendi máshol: ”Évezredes hagyományai vannak annak a szubmisszív, önmagát alárendelı magatartásnak, amellyel a nık alávetik magukat a férfiaknak. Amíg a roma nık csak a biológiai-családi szerepeiket élik meg, nincs is baj. A roma közösségen belül is sok támadás éri azonban ıket, ha ebbıl a szerepbıl ki akarnak lépni, harcot kell vállalniuk, ha másképp gondolják el a nıi létet. Ha egy roma nı kilép a maga közösségébıl, elég kiszámíthatatlan sorsra vállalkozik. Ha bennmarad, akkor roma nıként sikeres lehet – ha megtanul jól fızni, az ura ingét vasalni, továbbá tisztességesen neveli a gyerekeit – még az is elıfordulhat, hogy királynıként kezelik. [..] Az, hogy egy nem-cigány fiú vegyen feleségül, szinte elképzelhetetlen. A roma értelmiségi férfiak el voltak ájulva, ha egy fehér nı beléjük szeretett – és ezek a roma férfiak egészen másként viselkedtek a roma nıkkel szemben…”.65 Izsák Rita, az ENSZ kisebbségügyi szakértıje is hasonlóan látja: „Nıként és romaként kétszer annyit kell bizonyítanod.[…] A kisebbségi nık közül sokunkban van egyfajta kisebbségi komplexus. Soha nem voltunk népszerőek a fiúk körében, én soha nem voltam. Otthon azt mondták, menjek szakközépbe vagy szakmunkásképzıbe. Az, hogy megpróbálták velem elhitetni, roma nıként csak egy bizonyos szintig tudok eljutni, nagyon nagy harcost csinált belılem.” 66 A roma/cigány nık többszörös – kisebbségi létükbıl illetve nemi szerepükbıl fakadó, – hátrányát úgy tőnik, ma még a magas iskolai végzettség nehezen tudja kompenzálni. 6.3.3. Az elsı generációs roma/cigány értelmiség Diplomássá, értelmiségivé válni, a felsıfokú tanulmányok befejezése után önálló egzisztenciát teremteni, értelmiségi szerepeket megtalálni, felvállalni, szakmai, magánéleti kihívásokkal szembesülni megterhelı és nehézséget okoz a nem cigány származású, nem elsıgenerációs értelmiségi fiataloknak is. A pszichológiában jól ismert e ”kapunyitási krízisnek” (quarterlife crisis) nevezett állapot, kezelésére már tréningeket is kidolgoztak („Minden kezdet nehéz” tréning). A helyzet komolyságát jelzi, hogy a világhálón is 64 Idézet Kalla Éva-Soproni Ágnes 1997. Írják le a sóhajtásomat! Milyen lehet cigánynak lenni? Budapest: Magvetı Kiadó 65 Elhangzott: 2004. ápr. 5. Mindentudás Egyeteme Klub Esélyegyenlıségi programsorozat kerekasztal – beszélgetésén.: www.origo.hu/itthon/20040406nokromak.html (2012.01.17) 66Interjú: www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/roma-nok-a-csucson-ketszer-annyit-kell-bizonyitani/2011-07- 10/4896 (2012.02.04) 109 megjelennek ilyen kérdések: ” Ismertek olyan regényt, amelynek a fıhıse egy elsı generációs értelmiségi? Én is ebben a cipıben járok, mivel most államvizsgáztam…Érdekelne egy ilyen könyv!”67 Elsı generációs értelmiséginek lenni érthetıen nagyobb kihívás, hisz minta, kitaposott út, kulturális, kapcsolati tıke nem áll rendelkezésére a diplomás embernek. Cigányként elsı generációs értelmiséginek lenni pedig még nagyobb teher és kihívás. A fiatalnak – a korosabbaknak is – már az értelmiségi léthez vezetı úton ki kell szakadnia saját környezetébıl, saját megszokott, a többségtıl gyakran – hagyományok, értékrend, kommunikáció, nemi szerepek, életritmus, életminıség tekintetében – eltérı világából, új stílust, kommunikációs technikákat, másfajta gondolkodásmódot kell elsajátítania. Ha nem túl nagy a kontraszt régi és új világa között, lehetısége van az idınkénti visszatérésre, erıt adó megmártózásra a régi kultúrájában, de akár a végleges visszatérés – orvosként, pedagógusként, lelkészként, szociális munkásként – lehetısége sem kizárt. Ebben az esetben jó esély van arra, hogy tradicionális közösségének vezetıjévé válik, az ı gyermekei már az általa kitaposott úton jutnak el az értelmiségi léthez, s példája másokat is inspirál. A visszatérı értelmiségi a közösség fejlıdésének motorjává válhat. Elıfordul azonban, hogy a fiatal már tanulmányai végzése idején fokozatosan eltávolodik hagyományos világától, gondolkodása, viselkedése megváltozik esetleg saját közösségétıl eltérı normáknak megfelelés kényszere miatt, s diplomája megszerzése után nem tér vissza közösségéhez, váteszi szerepet nem kíván felvállalni. Az értelmiségivé váláshoz vezetı út nehézségeit, a változás mélységeit tárta fel Mendi Rózsa – cigány származású pszichológus – 1999-ben negyven, felsıoktatásban tanult roma származású fiatallal készített pályaszocializációs és személyiségvizsgálataiban. (Mendi 1999) A diákokkal készített mélyinterjúk, különféle vizsgálatok során többek között az derült ki, hogy a fiataloknak nagyon erısen kellett kontrollálniuk mind a negatív, mind a pozitív érzelmeiket, hogy eljussanak az értelmiségi léthez. Bár e fiatalok mind a cigányság, mind a többségi társadalom szemében sikeresnek tőntek, igen sok rizikófaktort hordoztak. Míg eljutottak az általános iskolától az egyetemig, számtalan konfliktust, krízishelyzetet kellett megoldaniuk. Minden egyes iskolaváltás életmód-és kultúraváltást is jelentett számukra. Az új helyzetekhez való alkalmazkodás feszültségekkel, értékrend válsággal járt együtt. Nehezítette a helyzetüket, hogy szülıi anyagi támogatást kevesen kaptak, inkább az ı ösztöndíjuk segítette az otthon maradottakat. Életmódjuk és életformájuk mindezekbıl 67http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas_konyvek_2426951_ismertek_olyan_regenyt_amelynek_a_fohose_ egy_elso_generacios_ertelmesegi (2011.12.01.) 110 következıen eltért diáktársaikétól; szegényesebb társadalmi kapcsolati rendszerrel rendelkeztek, s lényegesen kevesebb idıt töltöttek ún. szabadidıs tevékenységgel. Származásukat gyakran stigmaként élték meg, már nem tartoztak oda, ahonnan eljöttek, de azt tapasztalták, hogy a többség nem fogadta be ıket. Identitásuk társadalmi oldala is problémás volt. „Jövıd még nincs, múltad már nem kell” így jellemzi ıket a szintén cigány származású szociológus Száraz András, s úgy látja, hogy a cigány ösztöndíjasok többsége és különösen a magasabb presztízső, nagyobb jövedelemmel kecsegtetı szakok hallgatói az alkalmazkodási, megfelelési kényszerek miatt tanulmányaik során levetkezik roma identitásukat. (Száraz 2002) Az elsı generációs cigány értelmiség többsége „sziget-ember”; hagyományos közösségétıl már sok tekintetben elszakadt, a többségi társadalom pedig még értelmiségiként sem engedi sorai közé. Miközben keresi a helyét, keresi a saját identitását is; „Hogyan legyek értelmiségi, miképp legyek roma értelmiségi?”, s eközben folytonosan szembesül a kisebbségi létébıl fakadó nehézségekkel is. Diplomája megszerzése után is újra és újra bizonyítani kell, önmaga, cigány közössége, cigány társai elıtt, s a nem cigány többség elıtt. Bizonyítani, hogy rátermett, hogy megérte, hogy érdemes volt ennyi energiát a tanulásra áldozni, hogy ér ı is annyit, mint a nem cigányok. A cigány értelmiség szempontjából létkérdés, hogy egészséges identitását megtalálja, megırizze, ápolja, s a kisebbségi létébıl fakadó mentális nehézségeket felismerje, kezelni tudja. 6.3.4. A roma/cigány értelmiség körében eddig végzett kutatások A hazai roma/cigány népesség diplomás, értelmiségi tagjaira irányuló kutatások csak a 20. század végén, a 21. század elején kezdıdtek. Ezek leginkább mélyinterjúk, életútelemzések; fı kutatási témáik a diploma megszerzéséig vezetı út, az értelmiségi lét nehézségei, s különösen az identitás alakulása. A téma szempontjából a legelsı anyagok – amelyek ugyan még nem kutatási eredmények, de elıször irányították a figyelmet e kérdéskör felé – Diósi Ágnes mélyinterjúi, melyek 1998 végétıl 1999 közepéig jelentek meg az Esély folyóiratban, Értelmiségi roma nık címmel.68 A bemutatott öt életút Diósi szándéka szerint olyan cigány 68 Az interjúk: Esély 1998/5. Csonkáné Lakatos Klára óvópedagógus, 1998/6. Mendi Rózsa pszichológus, 1999/1 Forgács (Farkas) Beatrix szociális munkás, 1999/4 Lakatos Elza újságíró, 1999/5. Kozma Blanka közgazdász. 111 asszonyokról szól, akik mindegyike „Sikeres, roma, nı és értelmiségi. Küzdelmei során egyszerre szenvedi el nıi mivoltából és a cigányságából eredı hátrányokat. Egyszerre szembesül a külvilág és az övéi elıítéletével. İrlıdik ambíciói és a tradíciók szorításában.” Mendi Rózsa 1999-ben készített, elızıekben már említett szakdolgozati kutatása69 ugyan nem a már végzett, diplomás, hanem még a felsıoktatásban tanuló cigány fiatalokkal foglalkozik, de az odáig vezetı út egy szakaszának elemzésével vizsgálata hozzájárul a roma értelmiségi életút feltárásához. Mendi a negyvenfıs mintán végzett szociológiai adatgyőjtés alapján azt találta, hogy e felsıoktatásba bekerült fiatalok szüleinek iskolai végzettsége magasabb, mint általában a roma népességé; ami arra utal, hogy már a szülıkben is az átlagnál erısebb mobilitási törekvés mőködött, s ezt adták át gyermekeiknek, bíztatva és támogatva ıket felsıfokú tanulmányaik elvégzésében. Identitásukat vizsgálva megállapította, hogy e diákok származásukat gyakran stigmaként élik meg, identitásuk társadalmi oldala problémás. Székelyi, Csepeli és Örkény 2001 tavaszán végeztek kutatást négy megyében és Budapesten, „az etnicizált szegénység szorításából kiemelkedı roma személyek” életútját vizsgálták.70 Kutatásuk nem kimondottan a diplomás, értelmiségi romákra, hanem a sikeres cigány emberekre irányult, a 465 fıs mintába azonban értelemszerően ık is bekerültek. A kutatók a család, az iskola és a barátok szerepét vizsgálták az eredményes életpályák kialakulásában. Megállapításaik szerint a szegregált roma környezet nem kedvez a kiemelkedésnek. Vizsgálatuk azt mutatta, hogy a mobilitás többnyire együtt járt a roma identitás elvesztésével, vagy legalábbis háttérbe szorulásával. Az elsı célzott roma értelmiségi kutatást 2001 tavaszán Kozma Tamás vezetésével a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének kutatói végezték; dél-dunántúli és északalföldi régió roma/cigány pedagógusainak helyzetét kutatva.71 A negyvenhét cigány származású pedagógussal végzett interjúkat különbözı szempontok alapján dolgozták fel. Torkos Katalin a kutatásba bevont személyek (30 nı, 17 férfi) családi hátterét vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy kiemelkedésük, iskolai sikerességük okai egyértelmően a családi szocializációban keresendık; az interjúalanyok szüleinek többsége már korán kiszakadt a telepi környezetbıl, s iskolai végzettségük is magasabb volt a cigányság átlagos iskolai végzettségénél. Pusztai Gabriella a társadalmi tıke szerepét vizsgálva e cigány 69 Felsıoktatásban tanuló roma fiatalok pályaszocializációs és személyiségvizsgálata. ELTE BTK szakdolgozat: http://mek.oszk.hu/02000/02034 (2012.02.01) 70 Székelyi Mária-Csepeli György-Örkény Antal 2001. Ambíciók iskolája. Pál E. szerk., Tanulmányok a társadalomtudományok körébıl Somlai Péter 60. születésnapjára. Budapest: Új Mandátum Kiadó. 71 Kozma Tamás szerk., 2002. Roma/cigány értelmiségiek iskolai karrierje. Debrecen: Acta Paedagogica Debrecina 112 pedagógusok életútjában, megerısítve látta Coleman és Bourdieu tételeit; az interjúalanyok elmondása szerint családi neveltetésük – az általuk ismert, körülöttük élı cigány családoktól eltérıen – szigorú és következetes volt, szüleik nagy figyelemmel kísérték tanulásukat, szabályozták magatartásukat, viselkedésüket, komoly elvárásaik voltak velük szemben. Fontos adat a kutató szerint, hogy túlnyomó többségük nem elkülönített osztályban tanult. Nagy Zita a harminc cigány értelmiségi asszony párkapcsolati konfliktusainak feltárásával megerısítette a patriarchális családmodell, az alávetett nıi szerep meglétét. Az asszonyok válaszai szerint paradox módon maguk a cigány anyák az átörökítıi az alávetett nıi szerepnek a közösségen belül; a lányok korai gyermekvállalása a kulcsa a hátrányos nıi helyzet fennmaradásának, hisz az elsı gyermek megszületése után esélyei sincsenek már a lánynak, hogy továbbtanuljon, kitörjön a tradicionális nıi szerepbıl. 2002-ben Diósi Ágnes ismét megjelentetett egy kötetet,72 melyben tizenhat cigány értelmiségi nı és férfi vallomása olvasható pályájukról, életükrıl, tapasztalataikról. A tanulmánykötet kiadásával a szerzı célja az volt, hogy bemutassa, a cigány értelmiségiek mit tesznek saját népük felemelkedéséért. 2003–2004-ben a Pécsi Tudományegyetemen Forray R. Katalin vezetésével történt kutatás,73 melynek során tizenegy mélyinterjú készült magukat romának/cigánynak valló, felsıoktatásban tanuló fiatalokkal. E kutatás ismét – mivel ebben az esetben sem végzett hallgatókról volt szó – az értelmiségi léthez vezetı utak megismeréséhez segítette közelebb a kutatókat. A pécsi és a miskolci egyetemem hallgatói között végzett kutatások nóvuma – a különbözı cigány csoportokból származó diákok életútjának megismerésén túl – a kutatói beszámolókban rejlı különbségek a két kutatási terep között. A Pécsi Tudományegyetem cigány hallgatói preferált helyzetben vannak; itt a legmagasabb a cigány származású diákok aránya az egész országban, ami nagymértékben köszönhetı a térségben mőködı erıs és hatékony civil szervezıdéseknek. A Faág és a Kethanipe Egyesület, a Gandhi Gimnázium, a Collegium Martineum, az alsószentmártoni plébánia s az egyetemen mőködı Romológia Tanszék mind hozzájárult/hozzájárul ahhoz, hogy a térségben identitásában, önbecsülésében, ambíciókban erıs cigány réteg éljen, s ezek a fiatalok bekerüljenek a felsıoktatás intézményeibe. Ennek a háttérnek köszönhetıen a pécsi egyetemen a kérdezık az interjúalanyok nyitottságát, maximális segítıkészségét, együttmőködését tapasztalták, ellentétben a miskolci hallgatókkal. A Miskolci Egyetemen Glonczi Ernı – cigány 72 Diósi Ágnes 2002. Jövımunkások, cigány értelmiségiek mondják. Budapest: Gladiátor Kiadó 73 Forray R. Katalin 2004. Életutak – iskolai pályák. Interjúk cigány, roma fiatalokkal. Gypsy Studies 13. Pécs: PTE BTK Romológia Tanszék. 113 származású antropológus – irányításával készültek az interjúk. A tapasztalatok szerint a miskolci roma hallgatók zárkózottak, szorongásosak, bizalmatlanok, elutasítók voltak. Glonczi szavaival: ”Szinte mindegyik beszélgetıtársat komoly pszichés traumák érték, az óvodától az egyetemig. Azóta is kisebbségi komplexussal, identitásbizonytalansággal küszködnek, de ezzel megpróbálnak együtt élni. A magánélet területén nem sikeresek, komoly, felnıtt partnerkapcsolatuk nincs. Nem is különösen szép emberek, nem is különösen gazdagok, nem is különösen sikeresek. Viszont többek szeretnének lenni, vágynak a tudásra, a dolgok megértésére, hogy helyre tegyék magukba a világot, és ık is helyükre kerüljenek egy olyan világban, melyet egy kicsivel ık is jobbá tesznek.” (Forray R. 2004) 2004 tavaszán végezte e dolgozat szerzıje is elsı értelmiségi kutatásait;74 ötvenegy, magát cigánynak valló, hólabda módszerrel elért diplomás körében. (Szabóné 2004) A kutatás kérdıíves módszerrel illetve mentális állapotot felmérı tesztekkel készült.. E mintába bekerült diplomások – akik két fı kivételével elsıgenerációs értelmiségiek voltak – a diplomához vezetı utat, eltérıen a nem cigány diplomásoktól, jóval hosszabb, „kanyargós úton” tették meg. Értelmiségi szerepvállalásuk határozott volt; hetven százalékuk aktívan vett részt roma civil szervezetek munkájában. Magas iskolai végzettségük miatt jelentıs részük, harminckét százalékuk tapasztalt elutasítást saját közössége, negyvennégy százalékuk pedig a többség részérıl. Szomatikus és mentális státusuk a kapott teszteredmények alapján igen kedvezıtlen; közel negyven százalékuk szenvedett valamilyen elhúzódó betegségben, s közel nyolcvan százalékuk mentális állapota rossznak minısült (neurózis, depresszió különbözı mértéke). Kende Ágnes 2004 elején a Romaversitas húsz diákjával készített interjúkat, melyben azt kutatta, honnan jöttek a fiatalok, milyen az identitásuk, kik gyakoroltak hatást életükre. Az „Értelmiségiként leszek roma, romaként leszek értelmiségi” címmel közölt kutatása75 – melynek központi témája leginkább a leendı roma értelmiség identitása – igazolni látszik a „perifériáról származó vezetı” Lewini fogalmát; miszerint a kiemelkedés során a periférián maradt csoporttal való azonosulás nem marad fenn. A mobilitás során szerinte az alacsonyabb státusú csoport tagjai átveszik a magasabb státusúak értékeit, miközben a saját csoportjuk leértékelıdik. A határátlépés pillanata azonban legtöbbször problémás, mert még bizonytalan mind a régi, mind az új csoporttagság. Kende a mélyinterjúk alapján úgy vélte, a családi háttér a leginkább meghatározó; már gyermekkorban 74 Szabóné Kármán Judit 2004. A magyarországi cigány értelmiség helyzete, mentális állapota. Educatio, Kutatás közben 12. 3, 459–465. valamint Sar si von? Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 5. évf. (2004) 4. sz. 335-358. 75 Kende Ágnes 2005. Értelmiségiként leszek roma, romaként leszek értelmiségi. Neményi Mária–Szalai Júlia szerk., Kisebbségek kisebbsége. 376–408. Budapest: Új Mandátum Kiadó 114 elırevetíthetı az az életút, melynek része az értelmiségivé válás, illetve az az út, melyben az értelmiségi lét véletlenek sorozata, külsı intervenciók kapcsán válik csupán elérhetıvé. Tóth Kinga Dóra doktori értekezését 2004-ben magyarországi és angliai kiemelkedett cigányok identitástípusainak vizsgálatából írta; kutatási mintájába – ha nem is célzottan – de bekerültek diplomás romák is. A huszonkettı angliai és huszonöt magyarországi sikeres cigánnyal készített mélyinterjús vizsgálatai alapján a diplomás válaszadóival kapcsolatban megállapította, hogy „Az értelmiségivé válás az alacsony társadalmi helyzetbıl indulva frusztrációt szülhet. Ennek a változásnak a terhe részben szükségszerő mobilizációs teher, amelyre nehéz felkészülni.”76 Torkos Katalinnak a Debreceni Egyetemen védett 2005-ben készült doktori értekezése77 a cigány diplomások életútját vizsgálja. A negyvenöt mélyinterjú során kialakult pályakép alapján a kutató azt a következtetést vonta le, hogy a cigány értelmiség eltávolodóban van saját népétıl. A kutatási mintájába bekerült diplomások családjának kétharmada már gyermekkorában nem élt cigány közösségben; családmodell, gyermeknevelés és a mindennapi élet terén a többségi érték- és normarend dominált. Az asszimilációs törekvés mind az elızı generációban, mind a válaszadókban jelentıs, több mint felének nem cigány házastársa van, s a kutató megjegyzi, cigány diplomás nı és cigány férfi közötti házasság igen gyakran válással végzıdik. Cigány rokonokkal az interjúalanyok kevesebb, mint fele tart, többnyire felületes kapcsolatot. Torkos szerint a cigány értelmiség számszerő növekedése azért nem mutatható ki az elmúlt évtizedekben, mert többségük diplomássá válva asszimilálódott, így nem jelennek meg a kutatásokban, felmérésekben. Forray R. Katalin 2008-ban elkészült összefoglaló tanulmánya78 egészen más aspektusból közelíti meg a felsıoktatásban tanuló cigány/roma származású fiatalokat; Értelmiségképzés – cigány diákok a felsıoktatásban címő kutatása nem a hátrányos helyzetbıl való kijutás nehézségeit vizsgálta, hanem a leendı roma értelmiség jellemzıit igyekezett felvázolni. A kutatás alapjául szolgáló roma etnikai alapú ösztöndíjak és a kutató tapasztalatai alapján a felsıoktatásban tanuló roma/cigány hallgatók között magasabb a nık aránya, akik ugyan nem a magas presztízső képzésekben vesznek részt – inkább az óvó-és 76 Tóth Kinga Dóra 2004. A magyarországi és angliai kiemelkedett cigányok identitástípusainak összehasonlító elemzése. Ph.D értekezés. Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem www.lib.uni-corvinus.hu/phd/toth_kinga.pdf (2012.02.07.) 77 Torkos Katalin 2005. Két kultúra határán – cigány diplomások életútvizsgálata az ezredfordulón Magyarországon. Ph.D. értekezés Debrecen: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar: http://hdl.handle.net/2437/79537 (2012.02.07.) 78 Forray R. Katalin: Értelmiségképzés – cigány diákok a felsıoktatásban. Kézirat 2008. www.forraykatalin.hu (2012.02.07.) 115 tanítóképzıt preferálják – de a cigány család számára ez is nagy elırelépést jelent. Forray R. szerint a cigány családok „lányaikat küldik elıre”, s annak sikerei, végzettsége, s az ennek megfelelı házassága révén a család presztízse is növekszik. A kutatás egyik dilemmája: „az elitképzı intézmények – szakkollégiumok – vajon eredeti céljaik szerint a hátrányok lefaragásában, a sikeres felsıoktatási pálya befuttatásában hatásosak-e, vagy pedig zárt, eltökélt és politikailag radikális elitet képeznek.” (Forray R. 2008) 2009-ben jelent meg Szále László Kitörık címő kötete, melyben tizenöt cigány értelmiségivel készített interjúját adja közre. A megszólalók mind sikeres, ismert képviselıi a cigányságnak; író, újságíró, mővészek, zenészek, politikusok. Ahogy a szerzı írja: „Reprezentatív személyek nem reprezentatív mintája. Nem vonható le belıle semmiféle statisztikai következtetés. De azért a nehézségekbıl talán mégis…Ezek az utak követhetık – azért írtuk le ıket -, de az nem igaz, hogy mindenki számára járhatók is. Bár így lenne! Akkor receptkönyvnek ajánlanánk. De mint látni fogják nagyon sok feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a felnövı cigány gyerekek ezekhez az iránytőkhöz igazodva megtalálhassák a maguk belsı sarkcsillagát.” (Szále 2009) Az interjúk leginkább arra irányulnak, milyen háttérrel indultak a megszólalók, milyen akadályokat kellett leküzdeniük értelmiségivé válásuk útján. Nemzetközi szakirodalom a cigányság diplomás, értelmiségi rétegére vonatkozóan nem áll rendelkezésünkre, erre irányuló kutatások még nem történtek, vagy nem publikálták ıket. Külföldi kutatások közül csak olyanok találhatóak, melyek a cigány gyermekek oktatásával foglalkoznak; mint Ainsworth–Darnell–Downey kutatása,79 ami a cigányság oktatással szembeni ellenállásának okait kutatja, Bengtssoné,80 mely a svéd oktatási jogokat vizsgálja a cigányság esetében, vagy Hallimann és Smith kutatása81 az oktatási szegregációról. Kiváló munka José Eugenio Abajo Alcalde 82 már magyarul is olvasható munkája a Cigány gyerekek az iskolában, mely a spanyolországi oktatáson belül kutatta a cigány gyermekek és családok, valamint az iskola és oktatás kérdéseit, egymásra való hatását. Ilyen és ehhez hasonló munkák olvashatók, de témánkhoz illeszkedı, értelmiségi kutatás még nem hozzáférhetı. 79 Ainsworth–Darnell, J.W–Downey, D. 1998. Assessing the Oppositional Culture Explanation for Racial/Ethnic Differences In School Performence. American Social Review. 63, 536–553. 80 Bengtsson, A. 1991. Roma in Sweden – the Right to Education. Sweden Raoul Wallenberg Institute of Human Rights and Humanitarian Law in Lund. 81 Halliman, M.T.-Smith, S. 1985. The Effects of Classroom Racial Composition on Students Interracial Friendships. American Sociological Review. 52, 653-664. 82 José Eugenio Abajo Alcalde 2008. Cigány gyerekek az iskolában. Budapest: Nyitott Könyvmőhely Kiadó 116 7. A magyarországi többségi és a roma/cigány értelmiség historiográfiájának összehasonlító elemzése A roma/cigány értelmiség történelmének feltárása és leírása során arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy milyen hasonlóságok illetve különbözıségek voltak/vannak a roma/cigányság és a többség értelmiségének történelmében, valamint arra, hogy mikor, milyen formában kapcsolódott össze, keresztezte egymást a két értelmiség útja. A rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítható, hogy a magyarországi cigány értelmiség elsı ismert képviselıje – bizonyos Vaskohi Grausser Dávid, egy cigány jobbágy fia – a cigányság elsı csoportjainak bevándorlása után két évszázaddal jelent meg. (1678) Valószínő – mint azt Szınyi említett Magyar Oskola címő könyvének korabeli feljegyzései bizonyítják –, hogy néhány írni vagy olvasni tudó ekkor már volt a cigányok között, de arra utaló dokumentumok, hogy magasabb iskolát is végeztek volna, nem állnak rendelkezésünkre. Vaskohi Grasser azonban iskolamester, értelmiségi lett. A korai magyar értelmiség 13. század eleji artikulálódásához83 képest tehát négy évszázaddal késıbb jelent meg hazánkban az elsı magasan képzett cigány ember. Ez az adat azonban így megtévesztı lehet; mert igaz ugyan, hogy a többséghez képest óriási a lemaradás, a saját népének történelméhez mérve viszont semmiképpen sem az, hisz a magyaroknál jóval rövidebb, mindössze kétszáz éves magyarországi múlt állt ekkor mögöttük. A történelmük során a 18–19. században megjelenı roma/cigány alkotók, mővészek, értelmiségiek – szemben a többségi értelmiséggel – még nem alkottak önálló réteget, erre jóval késıbb, csak a 20. század közepén került sor. A többségi értelmiség már a reformáció84 , 83 A 13. században – Európa több országához hasonlóan – az egyházi szolgálatot végzı klerikusokból kivált egy laikus írástudó réteg, melyet az értelmiség elsı megjelenésének tekintünk. Azok a székesegyházi és káptalani iskolákban tanult, de még fel nem szentelt papnövendékek alkották e világi értelmiségi réteget, akik az egyházi elkötelezıdés helyett tudásukat az állami, udvari szolgálatokba állították. A kezdetben még klerikusnak, majd literátusnak, illetve deáknak nevezett réteg a 14. század elejére végleg elvált az egyházi szolgálattól, laikussá válásuk a nıtlenség feladásával véglegessé, egyértelmővé vált. Ugyanakkor magasabb állami pozíciókat továbbra is csak papi személyek tölthettek be, hisz az ehhez nélkülözhetetlen egyetemi végzettséget az egyházi pályára készülık, s fıleg a nemesi származásúak szerezhették meg. A korai magyar értelmiség elsı képviselıi – hazai egyetemek híján – külföldön szereztek katedrát és hírnevet maguknak, mint Paulus de Hungaria a kánjog professzora a bolognai egyetemen a 13. század elején, vagy Alexander de Hungaria, aki a párizsi egyetemen tanított. (Klaniczay 1964) 84 A reformáció hazánk oktatásügyében történelmi változásokat eredményezett; a Luther által szorgalmazott anyanyelvi és az alacsonyabb néposztályokra is kiterjesztett népoktatás, a szegények ingyenes tanítása, a leánynevelés intézményesítése a mővelıdés új hullámát indította el, megteremtette a tömegoktatás alapjait. A korabeli iskolák református, evangélikus és unitárius kollégiumokká alakultak át, s mind mőveltség, mind tanulói összetétel szempontjából jelentıs hatást gyakoroltak az értelmiség számbeli és minıségi alakulására. A protestáns értelmiség német, svájci, holland és angol egyetemeken abszolválta tanulmányait, majd hazatérve széleskörő európai látásmóddal gyarapította a hazai mővelıdést. Bethlen Gábor fejedelem a hazai értelmiség kinevelése céljából alapította 1622-ben a gyulafehérvári fıiskolát, ahová neves protestáns külföldi tudósokat hívott tanítani. 117 ellenreformáció85 évszázadaiban (15–17.század), majd még inkább a felvilágosult abszolutizmus, a dualizmus és a reformkor harcaiban (18–19.század) megacélosodott, szerepvállalása86, befolyása a politikai, gazdasági életben koronként változó mértékben ugyan, de meghatározó volt. A cigány értelmiségrıl mindez nem mondható el; marginális szerepe és helyzete, beszőkült mozgástere a mai napig jellemzı. A két értelmiségi csoport történelmét vizsgálva azonban számos hasonlóság felfedezhetı: A társadalmi mobilitás elsı csatornái mindkét csoportnál ugyanazok: tanítói és egyházi pálya. A nık oktatását, magasabb iskolázottságát mindkét csoport férfitársadalma ellenezte. Az irodalom, irodalmi élet mind a többségi, mind a roma/cigány értelmiség artikulálódásában kezdetben a legfıbb megnyilvánulási forma. Az elsı generációs értelmiség nehézségei mindkét csoportban jellemzıek. Származásból fakadó hátrányok mindkét csoportot érintették. Mindkét csoport esetében a támogatók, támogatások (ösztöndíjak, alapítványok) szerepének jelentıs hatása van. A megosztottság mindkét értelmiségre jellemzı (többek között népi-urbánus, illetve cigány csoportok szerinti). A pártpolitizálás további ellentéteket szított mindkét csoportban. 85 A hamarosan kibontakozó ellenreformáció is – felismerve az oktatás szerepét a hit terjesztésében – létrehozta saját felsıoktatási intézményét. Pázmány Péter esztergomi érsek 1635-ben Nagyszombaton alapított teológiai és bölcsészeti karból álló, jezsuiták által vezetett egyetemet, ami a rend feloszlatása után 1777-ben elıbb Budára, majd Pestre költözött. Pázmány a nemesi lányok oktatását is támogatta, 1627-ben Pozsonyban leánynevelı intézetet nyitott számukra. Mind a protestáns, mind a katolikus iskolák lehetıvé tették a szegényebb diákok számára is tanulmányok végzését; gyakran a fıúri diákok mellett házitanítóként jutottak ki külföldi egyetemekre, vagy pártfogók anyagi támogatása, illetve alapítványi és más segélyek, kedvezmények tették lehetıvé a tanulást számukra. 86 A magyar nyelv és irodalom népszerősítését, a nemzeti hagyományok ápolását és továbbadását, a mőveltség terjesztését a korabeli értelmiség számos tagja felvállalta. E célból újságokat szerkesztettek és adtak ki – mint a Komáromi Tudóstársaság 1789-ben indult Mindenes Győjtemény címő folyóirata, vagy Kármán József és Pajor Gáspár 1794–1795-ben megjelenı Urániája –, illetve a középiskolákban, kollégiumokban szervezıdı diákköröket látogatták, írásaikat felolvasták, s buzdították a fiatalokat a magyar nyelven történı alkotásra. Missziójuknak köszönhetıen e diáktársaságokból nıttek ki a 19. század olyan jeles irodalmárai, mint Bárány Boldizsár, Döbrentei, Fejér, Jankovits, Péteri, Takács). (Thimár 2007) A népmővelés érdekében Péczeli József a Mindenes Győjteményben a „felsı országokhoz” – a fejlett polgári országokhoz – hasonló olvasókabinétok (kölcsönkönyvtárak) felállítását szorgalmazta. Az elsı olvasókabinét meg is nyílt 1782-ben Pozsonyban, majd a következıt 1787-ben alapította Pesten Gleixner János. (Kókay 1984) 118 Napjainkban a kritikai értelmiség hiánya, egyáltalán az értelmiségi szerep felvállalásának hiánya87 mind a roma/cigány, mind a nem cigány értelmiségre jellemzı. A hasonlóságok mellett szembetőnıek a különbségek is; az ismertetett oktatási hiányosságok – a minıségi oktatást biztosítani nem tudó szegregált oktatás, az oktatási esélyegyenlıséget felszámolni képtelen magyar oktatási rendszer – következtében a cigányság körébıl jóval kevesebbeknek van lehetısége – s jóval nagyobb árat kell fizetni érte – eljutni az értelmiségi létbe. Lényeges különbség, hogy az elsı generációs cigány értelmiségnek jóval nagyobb mélységbıl (mélyszegénységbıl, analfabéta, vagy alacsonyan iskolázott szülık mellıl, eltérı szociokulturális háttérbıl, identitásproblémáktól terhelve) indulva kellett/kell eljutniuk ugyanoda, mint a munkás-parasztszármazásúaknak. A hazai értelmiség történelmét áttekintve egyértelmő, hogy az igen alacsony sorból származó, elsı generációs értelmiség kialakulásában meghatározó szerepet játszottak a társadalmi mozgalmak. A cigány értelmiség történelmét kutatva kerestük az érintkezési pontokat a többségi értelmiséggel, s feltőnıen kevés kapcsolatot találtunk. A történelmi tényeket tekintve a cigány értelmiség szövetsége a többségiekkel a rendszerváltást megelızı demokratikus ellenzék szervezıdéséhez, ezen belül is a SZETA-hoz köthetı. (Solt Ottilia, Havas Gábor, Daróczi Ágnes etc.). A SZETA szervezıdésébıl kinövı Szabad Demokraták Szövetsége soraiban így tőntek fel az elsı képviselıként megválasztott cigány származású politikusok is; Horváth Aladár, Hága Antónia, majd késıbb Mohácsi Viktória, illetve más pártok soraiban is megjelentek cigány származásúak. A politikai érdekek mentén születı cigány-nem cigány értelmiségi kapcsolatok mellett kialakult a jogi-jogvédı kapcsolat is, s az egyházi-keresztény gyülekezeti (vagy éppen buddhista) kapcsolódások. Egyértelmő azonban, hogy ezek mind olyan találkozási pontok, ahol a többségi értelmiség képviselıi fordultak a cigányság, esetünkben a cigány értelmiség felé. Kutatásunk 87 A rendszerváltás óta eltelt alig több mint húsz év alatt az értelmiséget számos kritika érte, „legfıbb bőne”, hogy nem tölti már be azt a hivatását, amit a történelem során magáénak vallott, elfelejtette kritikai, társadalomépítı szerepét. Szalai szerint a rendszer szétesésével az értelmiségi elit légüres térbe került, rutinnal megformált rendszerkritikusi szerepébıl kiesett, s a tettek mezején nem találja fel magát. Az ideológiák világából le kellett szállnia a földre, s receptje sincs arra, hogyan birkózzon meg a kihívásokkal. Eltompult a társadalmi érzékenysége és lelkiismerete, bezárkózott, önmagával van elfoglalva. (Szalai 2008) Legnagyobb baj, hogy erısen megosztott a hazai értelmiség s ugyanakkor rendkívüli mértékben átpolitizált. A megosztottság oka, hogy a választások után az évszázados népi-urbánus ellentét politikai síkra terelıdött; a „ki tartozik a nemzethez” és a „ki a nemzeti” vita mára konzervatív és liberális politikai köntösben osztja meg az országot. 119 során épp emiatt végig hiányérzetünk volt; úgy tőnik, hogy a cigány értelmiség képviselıi csak és kizárólag „cigányügyben” tevékenykedtek/tevékenykednek, ennek is inkább a jogvédı, szociális, hagyományırzı feladataiban. Nem találjuk nyomát, hogy a cigányságot érintı ügyeken kívül más fontos, országos ügyben is megmozdultak, megnyilvánultak volna. (Ha esetleg elszórtan akadt is példa, semmi esetre sem „a” cigány értelmiség megnyilvánulásáról volt szó.) Ennek azonban több oka van/volt és lehet: olyan problémás a cigányság helyzete, hogy minden roma/cigány diplomás ennek megoldásán dolgozik végzettségük szerint eleve ezekre a területekre predestináltak a roma/cigány értelmiségiek, azaz beszorultak a szociális–pedagógiai–média területekre a többségi társadalom nem engedi, hogy más értelmiségi területeken is érvényesüljenek a cigány többség esetében olyan nagymértékő az otthonról hozott lemaradás, hogy lehetetlen a magasabb presztízső végzettségeket (orvos, mérnök, közgazdász, jogász, tudományos kutató etc.) megszerezni. E kérdés megválaszolása fontos lenne, meggyızıdésünk, hogy a kapcsolódás lehetıségeinek megtalálása érdekében a roma/cigány értelmiségnek ki kellene lépnie megszokott köreibıl, s a többségi értelmiségnek közelednie kellene a kisebbség tanult, diplomás rétegéhez. 120 8. A hazai roma/cigány értelmiség helyzetét, mentális állapotát feltáró kutatás A magyarországi roma/cigány értelmiség kutatási mintánkba került kilencvennyolc fıs alapsokaságán végzett vizsgálatunkat – mint már említettük – két szakaszban végeztük; 2004- ben egy elıkutatásra került sor, amit 2010–2011-ben folytattunk, s interjús kutatással egészítettünk ki. A két szakaszban némileg eltérı témákra fókuszáltunk, ezért elıbb különkülön tárgyaljuk a két kutatás eltérı elemeit, eredményeit, majd a mindkét vizsgálat során feltett közös kérdésekre kapott adatokat összegezzük, elemezzük, s ennek eredményeként igyekszünk megrajzolni a profilját a mintába került hazai roma/cigány értelmiségnek. Tartalomelemzéssel dolgozzuk fel az interjú-kutatás során kapott válaszokat, s külön értékeljük a mentális állapotmérı tesztek, skálák önkitöltések által kapott adatait. 8.1. Kutatás I. és II. célja, hipotézisei Kérdıíves, interjús és mentális állapotmérı tesztekkel végzett kutatásainknak – mint már a Bevezetésben is részleteztük – a következı céljai voltak: feltárni a közel százfıs roma/cigány értelmiségi minta életútját, társadalmi mobilitásuk motivációit, kiemelkedésük árát, kapcsolataikat roma/cigány közösségükkel és a többségi társadalommal, párválasztásukat, életminıségüket, hagyományápolásukat, mentális egészségállapotukat. Mindezen vizsgálatokkal átfogó képet kívántunk szerezni a mai magyarországi – leginkább elsı generációs – roma/cigány értelmiség helyzetérıl. A Bevezetésben bemutatott fı kutatási hipotéziseink mellett kerestük a választ arra is, hogy a magasabb végzettség megszerzése együttjárt-e válaszadóink esetében családjaiktól való elszakadással, fontosnak tartják-e (leendı) gyermekeiknek felsıfokú taníttatását, a diploma megszerzése milyen változásokat hozott életükben, párválasztásukban, párkapcsolataikban van-e, s milyen jelentısége az iskolai végzettségnek. Rendelkeznek-e különösebb küldetéstudattal saját roma/cigány népük felé, milyennek látják értelmiségüket. Életminıségüket vizsgálva egészségi állapotukra, szokásaikra is rákérdeztünk, s érdeklıdésünk kiterjedt értelmiségi szerepvállalásukra, életformájukra is. 121 8.2. A kutatás módszerei; kérdıíves és interjú-kutatás Kutatásunk során mindkét alkalommal általunk összeállított, nyitott, zárt és kombinált kérdésekbıl álló kérdıíveket használtunk. A Kutatás I. során alkalmazott kérdıív harmincegy kérdést – melyekbıl tizenhárom zárt, tizenegy nyitott, hét pedig kombinált volt – tartalmazott. A zárt kérdések a szociológiai háttérváltozókra irányultak (nem, életkor, lakóhely, családi állapot és hasonló kemény adatok). A kombinált kérdéseket kapcsolatok minıségének kifejtésére, s egyértelmően megválaszolható, de bıvebben kifejtve árnyaltabb választ adó kérdéseknél alkalmaztuk (kisebbségi létbıl fakadó hátrányok, küldetéstudat leírása). A nyitott kérdéseket az általunk e kutatásnál leginkább preferált kérdéseknél alkalmaztuk; a múltban illetve a kutatás idıszakában ıket ért hátrányos megkülönböztetésük, az értelmiségivé válás motivációjának valamint a cigány és nem cigány környezet reakcióinak felmérésekor. Elsı kutatásunk során ötvenegy válaszadó értékelhetı kérdıívét dolgoztuk fel. Második kutatásunkban mélyebben kívántuk megismerni válaszadóink hátterét, értelmiségi életformájukat, s ezért az elızı vizsgálatban feltett kemény adatok mellett a diplomaszerzés módjára, társuk iskolai végzettségére, foglalkozására, szüleik, testvéreik iskolázottságára is rákérdeztünk. A Kutatás II. kérdıívben szerepeltek kérdések a cigányságon belüli csoport-hovatartozásra, nyelvhasználatra, hagyományırzésre vonatkozóan. Igen sok nyitott kérdést tettünk fel, melyben az értelmiségi léthez köthetı szokásaikat, életformájukat, a nıi férfi szereprıl, párkapcsolatról vallott nézeteiket és gyakorlatukat kutattuk, s vizsgáltuk politikai, közéleti szerepvállalásukat is. Fontosnak tartottunk arra vonatkozóan is kérdést feltenni, milyennek látják ık a cigányságot illetve a többségi társadalmat; azaz mint értelmiségiek látják-e reálisan saját népük hiányosságait, a többség pozitívumait, elıítéletes gondolkodásmód jellemzı-e, s milyen mértékben rájuk. Kutatásunk második szakaszában negyvenhét adatközlı kérdıívét dolgoztuk fel. A cigány értelmiség körében végzett vizsgálatunk során nélkülözhetetlennek tartottuk interjúk készítését, abban a reményben, hogy a kérdıívekben feltett kérdésekre kapott válaszoknál még alaposabban, még több szempontból megismerhetjük a mintában szereplı roma/cigány értelmiségiek életét, életkörülményeiket, életútjukat, gondolataikat. Az átlagosan három-négy óra alatt elkészített huszonöt interjú többsége a válaszadóink otthonában készült, így megismerhettük életkörülményeiket, családjukat, családi kapcsolataikat is. A félig strukturált interjúk témakörei gyermekkor, tanulási motivációk, iskolaévek, felsıfokú 122 tanulmányok, a diploma értéke, a kultúraváltás, az értelmiségi roma/cigány nık élete, tapasztalatai, a következı generáció és a roma/cigány elit. 8.3. A mentális státus vizsgálata A minta mentális egészségállapotának felmérésére kutatásunkban négy, hazai és nemzetközi vizsgálatokban egyaránt alkalmazott, standardizált tesztet, skálát használtunk.(1. sz. melléklet) A kérdıívekhez hasonlóan, önkitöltı módon kerültek megválaszolásra. A Juhász-féle Neurózis Pontozó Skálát (Juhász–Kopp–Veér 1978) a neurózis kiszőrésére használtuk. Az érzelmi funkciózavarokkal kapcsolatban a szorongás és a tartós hangulatzavar, lehangoltság, a magatartászavarokkal kapcsolatban az organikus megbetegedés nélküli munkaképesség-csökkenés és türelmetlenség, a testi és vegetatív funkciók zavaraiként a fejfájás, alvászavarok és a szervi elváltozás nélküli szívtáji és gyomorpanaszok elıfordulásai szerepelnek a feltett kérdések között. A skálára adott pozitív válaszok – azaz a tünetek észlelése – maximális pontszáma huszonhárom lehet. Neurózis szempontjából a hét pont elérése, meghaladása már veszélyeztetettséget jelent, a tíz pont, illetve a felette kapott értékek pedig a kialakult neurózist mutatja, ami feltétlen kezelést igényel. A Beck-féle Depressziós Skálával (BDI) (Beck–Beck 1972) a depressziós tünetegyüttes elıfordulását valamint súlyosságát mértük. Kopp és Skrabski által kifejlesztett rövidített változata (melyet kutatásunkban alkalmaztunk) hatékonyabb, mert a depresszióval kapcsolatban a leglényegesebb változókat vizsgálja. A rövidített kérdıívben szereplı tünetek és panaszok: pesszimizmus, elégedettség hiánya, bőntudat, szociális visszahúzódás, döntésképtelenség, munkaképtelenség, alvászavarok, fáradékonyság, túlzott aggódás testi tünetek miatt. A kérdıív a depressziós tünetegyüttes súlyosságának egyik legmegbízhatóbb módszere, a pszichiáterek által végzett depresszió súlyossági becsléssel igen jól korrelál, ezért nagy megbízhatósággal alkalmas a depressziós megbetegedés súlyossági fokozatainak becslésére. A kapható pontszámok alapján történı besorolás: 0–9 pontérték között nincs, 10– 18 pont enyhe, 19–25 pont középsúlyos, 26 és több pont súlyos depressziós megbetegedést mutat. A Crumbaugh & Maholick (1964) által összeállított, húsz tételt tartalmazó életcél kérdıívének rövidített változata (Kopp–Skrabski 1995) is általánosan használt mentális állapotmérı-kérdıív; az életcélok hiányából, az unalomból, a napok egyhangú megélésébıl a depressziós tünetegyüttes elıfordulására, súlyosságára következtettünk. 123 A társas támogatottság mérésére Caldwell (1987) Szociális támogatás kérdıívének Kopp és Skrabski által hazai viszonyokra adaptált változatát használtuk. A társas támogatottság, a szociális védıháló, a kiterjedt, mőködı családi, rokoni, baráti, munkahelyi, szomszédi kapcsolatok énvédı hatása vitathatatlan. A kérdésekre adott válaszokból a társas támogatottság mértékét, hiányát, erısségét, használhatóságát, kiterjedtségét tudtuk megállapítani. 8.4. Kutatás I. Kutatásunk elsı szakaszát 2004 februárjában és márciusában végeztük; hólabdamódszerrel elért, magukat romának/cigánynak valló diplomások között hatvan kérdıívet osztottunk szét, melybıl ötvenegy értékelhetı érkezett vissza. E kutatási mintában 28 nı és 22 férfi szerepelt, átlagéletkoruk 40 év volt. Családi állapotukat tekintve fele-fele arányban voltak házasok, s hasonló volt a két nem között az elváltak aránya is. Lényeges különbség volt azonban az együttélés más formájában; a nık 14%-a élt élettársi kapcsolatban, a férfiak közül azonban senki nem jelzett házasság nélküli együttélést. A településnagyság és a családi állapot közötti összefüggést vizsgálva leginkább feltőnı volt, hogy a falun élı nık mind házasok voltak, az élettársi kapcsolatot választók pedig kivétel nélkül a fıvárosban laktak. Elsı diplomájuk megszerzéséhez vezetı út jelentısen eltért a többségi társadalom diplomásaitól; nem egyenes ívő tanulmányi pályát futottak be, hanem hosszabb, kerülı úton jutottak be a felsıoktatásba, munka s nem ritkán család mellett kezdték el és végezték tanulmányaikat. Mindössze 49% szerezte meg a diplomát 26 éves koráig, a többiek harmincas, negyvenes éveikben (egy válaszadó 48 évesen). 124 13. ábra Az elsı diploma megszerzésének éve Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. 2004. A diploma megszerzésének évek szerinti megoszlását mutató ábráról (13. ábra) lényeges információ olvasható le; egyetemi, fıiskolai végzettséget cigány férfiak és nık már a hetvenes, nyolcvanas években is szereztek – mint a mintába kerültek 34%-a –, a cigányság ilyen mértékő felsıfokú iskolázottsága ezekben az évtizedekben azonban mind a többség, de még a kutatók nagy része elıtt is rejtve maradt. Mint „cigány diplomások” alig-alig – s csak néhány képviselıjük – jelentek meg a társadalmi, politikai köztudatban. Szülıhelyük és jelenlegi lakóhelyük közötti távolságot vizsgálva – feltételezve, hogy aki messzire költözik szüleitıl, az a családi-rokoni kapcsolatait nehezebben tudja ápolni, ezáltal kevésbé vagy egyáltalán nem részesül a közösség támogató, énvédı erejébıl – nagyfokú mobilitást tapasztaltunk, válaszadóink 65 %-a elköltözött szülıhelyérıl. A legnagyobb mozgás a fıváros felé irányult; a messzire költözık 60%-a választotta lakóhelyéül, s az összes elköltözık között is 39% a Budapesten letelepültek aránya. Mintánkban a két nem migrációja között lényeges különbség van; a diplomás nık 52%-a nem költözött el születése helyérıl, s az elköltözık 21%-a is közeli településen lakik. Ezzel szemben a férfiak 55%-a szülıhelyétıl messze telepedett le, csupán 14%-uk él eredeti lakóhelyén. Szociális támogatottságukra vonatkozóan azonban meglepı eredményt kaptunk; részben igazolódott hipotézisünk, hogy az elköltözés következtében a közösségi háló csökken, a szülıhelyüktıl távolra költözık 40%- a azonban új lakóhelyén megfelelı szociális támogató rendszert, közösséget talált, illetve épített ki. Ugyanakkor a szülıhelyükön élık 20%-nál 125 erısen hiányos a támogatottság, ami valószínőleg a tradicionális cigány közösségek felbomlására utal. Önminısítésük alapján 63% átlagos, 20% kiváló, 17% pedig rossz egészségi állapottal rendelkezett, ugyanakkor érdekes, ismétlıdı diszkrepanciát észleltünk státusuk minısítésében; a magukat átlagos egészségi állapotúaknak vallók közül sokan (a következı kérdésben, amely meglévı betegségeikre kérdezett) jelezték, hogy krónikus betegségben, magas vérnyomásban szenvednek, vércukor problémájuk és egyéb betegségük van. (Elgondolkodtató, vajon miért ítélik e komoly betegségek fennállása mellett is átlagosnak egészségi állapotukat e diplomás válaszadók?) A felsorolt panaszokat is figyelembe véve a mintába bekerültek 39%-a nem volt egészséges. Szembetőnı a különbség a két nem egészségi állapota között; a megromlott egészségi állapotúak 74%-a nı, a kiváló egészségnek örvendık 80%-a pedig férfi volt. (A mintában mindkét nem átlagéletkora – véletlenszerően – negyven év volt.) A káros szenvedélyeket vizsgálva alkoholfogyasztásukat tekintve; 22%-uk absztinens, 69% ritkán, 19% hetente, 4% naponta fogyaszt alkoholt. Dohányzás terén azonban rosszabb az arány; 47% dohányzik, s közülük 20% erıs dohányosnak minısítette magát. A kérdıívben mérni kívántuk a válaszadók elégedettségi szintjének az alakulását a felsıfokú tanulmányok végzésének az idejétıl a jelen állapotig. A mérésre 7 fokú skálát használtunk. 14. ábra A mintában szereplık elégedettségi mértéke Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. 2004. 7% 1% 4% 5% 14% 9% 7% Elégedettség mértéke (jelen helyzet) 1: elégedetlen 2 3 4 5 6 7: nagyon elégedett 126 Mint az ábráról leolvasható (14. ábra), az elsı kutatás során, 2004-ben készült elégedettségi indexek alapján a minta többsége inkább elégedett, mint elégedetlen volt akkori sorsával, helyzetével. A válaszadók 17%-a a legmagasabb, 7-es minısítéssel jellemezte akkori megelégedettségét, 6-os értékkel 19 %, s a legtöbben (29%) 5-re értékelték állapotukat. A legrosszabb minısítéssel 15% illette helyzetét, közepes értéket 11%. Az elégedettségi átlag értéke 5 volt, de a kérdıíveket egyenként átvizsgálva a válaszadók elégedettsége között jelentıs különbségeket találtunk. Elemeztük a legelégedettebb (7-es) és a legalacsonyabb (1-es) minısítést adók adatait 13 paraméter; nem, életkor, lakhely, munkahelyi kapcsolat, jelenben tapasztalt hátrányos megkülönböztetés, baráti kapcsolatok, civil szervezeti tagság, küldetéstudat, életcél, társas támogatottság, jelenlegi foglalkozás alapján. A szubjektív minısítés mellett a Juhász-féle neurózis skála és a Beck-féle depressziós skála objektív mérési eredményeit is figyelembe vettük. Megelégedettnek, boldognak értékelte a vizsgálat idıpontjában helyzetét az e kérdésre válaszolók (n = 45) 20%-a, azaz 9 fı. A kilenc egyéni adatot feldolgozva és összevetve azt találtuk, hogy az átlagéletkoruk 46 év (ebbe a csoportba került a minta legidısebb, 70 éves válaszadója is), nemi megoszlásuk 5 férfi – 4 nı, lakóhely szerint nem volt közöttük jelentıs különbség fıváros-nagyváros – kisváros – falu megoszlás: 2–2–3–2. Családi állapotukat tekintve egy elvált, s egy fiatal, még egyedülálló volt közöttük, a többiek mind házasságban éltek. Foglalkozásukat néhányan nem jelölték, aki feltüntette: nyugdíjas tanárnı, szerkesztı- riporternı, óvónı, református lelkész, intézményigazgató. Ami közöst találtunk az elégedett válaszadók között: egy kivételével mindegyikük tagja volt valamilyen civil szervezetnek, egyesületnek mindannyian kiterjedt baráti kapcsolatokkal rendelkeztek társas, szociális támogatottságuk megfelelı volt egy kivételével mindannyian éreztek küldetéstudatot a cigányság felé, ennek megfelelıen tevékenykedtek is munkahelyi kapcsolatukat 57% nagyon jónak, 43% pedig jónak minısítette hátrányos megkülönböztetést a kutatás idıszakában csak egy személy tapasztalt, mióta a cigányság érdekeit hivatalosan képviselni kezdte mindegyikük pozitív életcéllal rendelkezett, a Juhász-féle neurózis skála és a Beck-féle depressziós skála mérései alapján mentális egészségük megfelelı volt. 127 Boldogtalannak, csalódottnak ítélte a vizsgált idıpontban állapotát a válaszadók 16%-a (7 fı). Nemi arányukat tekintve: 4 nı és 3 férfi. Családi állapotuk az elégedettek csoportjánál rosszabb volt, mindössze 57%-uk élt házasságban, 29%-uk elvált, s 14%-uk volt egyedülálló. Átlagéletkoruk 42 év. Lakóhely szerinti megoszlást tekintve fıvárosban, nagyvárosban élt 71% kisvárosban, falun 29%. További közös jellemzıik: munkahelyi kapcsolatait 43% jónak, 29% nagyon rossznak, 28% rossznak ítélte a kutatás idıszakában hátrányos megkülönböztetést 89%-uk tapasztalt baráti kapcsolatot többségük ápolt, s két személy kivételével tagjai voltak valamilyen civil szervezetnek a szociális támogatottság a válaszadók felénél feltőnıen hiányos volt, annak ellenére, hogy baráti kapcsolataik voltak (nehéz élethelyzetben azonban minimális segítséget jeleztek barátaik részérıl) ebbe a csoportba került a vizsgált mintának egyetlen olyan tagja is, aki sem családi, sem rokoni kapcsolatokat nem ápolt küldetéstudatot – igen rossznak ítélt állapotuk ellenére – mindegyikük érzett, s tett is a cigányság érdekében valamit (érdekképviselet, nyelvoktatás, klub) foglalkozást ebben a csoportban is többen nem jelöltek, a válaszadók többsége pedagógus, egy író és egy munkanélküli szerepelt még ebben a csoportban a neurózis skála, kezelést igénylı neurózist mutatott 57% százalékuknál, a Beckféle depressziós skála szerint pedig 57% százalékuknál enyhe, 43%-nál pedig közepesen súlyos depressziós tünetegyüttes volt észlelhetı. E különösen veszélyeztetett csoport rossz mentális állapota az adatok alapján részben magánéleti problémákra (válás, egyedülálló élet), nagymértékben rossz munkahelyi kapcsolatokra, hátrányos megkülönböztetés elszenvedésére, s a szociális támogató kapcsolatok hiányára vezethetı vissza. Figyelmet érdemel, hogy az e csoportba kerültek túlnyomó része a fıvárosban, nagyvárosban lakott, s válaszaik alapján társas támogatottságuk nem volt megfelelı. Úgy tőnik, esetükben a baráti kapcsolatok, civil szervezıdésekben való részvétel már nem volt elegendı. Az elsı kutatás során vizsgáltuk azt is, hogy a diplomássá vált cigány emberek miképp képzelték el a múltban jelenlegi életüket, mit vártak, s a vizsgálat idıpontjában hogy vélekedtek elvárásaikról, reményeikrıl. A kérdıívet kitöltık 43%-a hasonlóan képzelte el helyzetét. A mást remélı többség a diploma révén jobb életfeltételekben, munkalehetıségekben, nagyobb megbecsülésben, elismerésben reménykedett: 128 „Azt hittem, értékelik a tudást és a tapasztalatot, tévedtem, a becsületesség, tisztesség, tudás nem érték ma az országban.” „Jobbnak képzeltem, de nem volt értelme tanulni.” „Nem számítottam ilyen mértékő elıítéletekre.” „Nagyobb írói megbecsülést, külföldi megjelenést, díjat vártam volna.” „Sok a társadalmi igazságtalanság.” „Sokkal elıbb szerettem volna odajutni, ahol most vagyok.” „Azt gondoltam, hogy nem kell ilyen idıs korban is tanulnom azért, hogy úgy-ahogy megéljek.” „Azt hittem, szükség lesz a tudásomra.” „Nem cigány környezetem valahol még mindig csak a származásomat veszi figyelembe.” A „mást” remélık 22%-a viszont a múltban el sem tudta képzelni, hogy ilyen jól alakul majd az élete: „Az utóbbi évek lehetıségei sokkal nagyobbak, mint azt egy húsz évvel ezelıtt diplomát szerzett álmodhatta volna.” „Sokkal rosszabbnak képzeltem el.” „Nem tudtam elıre, hogy valamikor tanár leszek.” Az elıkutatás során meglepetést okozott válaszadóink viszonya a nyitott kérdésekhez, s egyben meg is dılt erre vonatkozó hipotéziseink. Azt feltételeztük, hogy – élve a kérdıívben a hosszabb, bıvebb válasznak biztosított nagy hellyel – részletesen kifejtik életük során elszenvedett sérelmeiket, az ıket ért megkülönböztetéseket. Várakozásunkkal ellentétben szinte mindenki csak egy-egy szóval, tımondatokban jelezte erre vonatkozó fájdalmas, keserő tapasztalatait:„iskola, szerelem, munkahely”, „szidtak”, „kiközösítés”, gúnyoltak”, „a boltban”, „gyerekcsúfolás”. (Késıbbi beszélgetésekben, interjúkban már részletesen beszéltek ezekrıl az élményeikrıl.) Olyan is elıfordult, hogy megkértek, én foglaljuk mondatba, találjuk meg a megfelelı kifejezést arra, amit körülírva elmondanak. Elgondolkodva ezeken a reakciókon – s azon, hogy válaszadóink már túl voltak számos zárthelyi dolgozaton, szóbeli vizsgán – arra a következtetésre jutottunk, hogy esetükben az elfojtás, az erıs kontroll egyfajta megnyilvánulásáról van szó. Mendi kutatásában (Mendi 1999) találtunk is erre vonatkozó utalást; a felsıoktatásban tanuló cigány fiatalok személyiségjegyeit vizsgálva írta le, hogy e fiatalok – kiszakadva családjuk, közösségük körébıl –, a többségi társadalomban való boldogulásuk érdekében megtanulták erısen kontrollálni mind negatív, mind pozitív érzelmeiket. 129 Az elsı kutatásnak e fejezetben nem tárgyalt, s a második kutatással azonos kérdésekre kapott válaszok elemzésére a Kutatás I. és II. fejezetben valamint az összegzésben kerül sor. 8.5. Kutatás II. Kutatásunk második felének adatgyőjtését 2010 és 2011-ben végeztük; ismét hólabda módszerrel új roma/cigány diplomás válaszadókat kerestünk meg. Az ország egész területére – személyes kapcsolatfelvételt követıen – elküldött hatvanöt kérdıív közül 47 értékelhetı érkezett vissza, s készítettünk 25 mélyinterjút. A Kutatás II. kérdıívvel felmért mintáját 27 férfi és 20 nı alkotta, átlagéletkoruk 38,9 év volt. A többségük (42,6%) a fıvárosban lakott, jelentıs részük falun (23,4%), kevesebben kisvárosban (21,2%) és csak kis részük élt nagyvárosban (12,8%). Elsı diplomájukat – eddigi ismereteinktıl, tapasztalatainktól eltérıen, mely azt mutatta, hogy többnyire munka, család mellett, esti, levelezı képzésen végezve jutnak diplomához a cigány emberek – közel fele-fele arányban szerezték nappali (45%), illetve esti, levelezı képzésben (55%). A nappali képzésben való részvétel magasabb volt a nık körében (50%), míg a férfiaknak 41%-a rendelkezik nappali oktatásban szerzett diplomával. A diplomaszerzés éveit ábrázoló grafikonról (15. ábra) leolvasható, hogy e mintában a diplomák többségét (34%) az utóbbi húsz évben szerezték, csupán 17% végzett a hetvenesnyolcvanas években. 130 15. ábra Az elsı diploma megszerzésének éve Kutatás II. mintában Forrás: Szabóné K. J. Kutatás II. 2010–2011. Ez utóbbi adat azonban itt is arra hívja fel a figyelmet – csakúgy, mint a Kutatás I. elemzésekor –, hogy már azokban az évtizedekben is létezett egy vékony, a mainál is vékonyabb diplomás réteg. Végzettségüket tekintve továbbra is magas a pedagógusok (30%), szociális munkások (21%), újságírók (11%) aránya, de a mintában megjelentek a teológiai képzettséggel rendelkezık (13%) is, valamint egy jogász, egy-két agrár, mérnöki, közgazdaságtudományi egyetemet végzett diplomás is. Meglepı adat, hogy míg a kutatási mintánkban a különbözı cigány csoportokhoz tartozók – romungro 36%, oláh cigány 30%, beás 28%, kárpáti cigány 2%, s nem tudja 4% – között, de hazai létszámukat tekintve is lényegesen kisebb a beások száma a magyar és oláh cigányokhoz viszonyítva, ennek ellenére közülük jóval többen (38%) tanultak nappali képzésben. A romungroknak 33%-a, az oláh cigányoknak 19%-a szerezte a diplomáját e képzési formában. Ebben a jelentısen eltérı arányban minden valószínőség szerint a már említett pécsi-baranyai, dél-dunántúli „modell” – a tanodák, a Gandhi Gimnázium, a sikeres programok, a Pécsi Egyetem nyitottsága, a Romológia Tanszék „húzóereje” – mind meghatározó szerepet játszanak. A kutatásban szereplı diplomások családi hátterét, testvéreik iskolai végzettségét vizsgálva megdöbbentı képet találunk. A legmagasabb iskolai végzettségként megjelölt gimnázium közel 10%-ban fordul elı, a testvérek majd 20%-a analfabéta, további 30%-uk nyolc osztállyal vagy annál kevesebbel rendelkezik. Szüleikhez és testvéreikhez képest e 131 diplomások rendkívül nagy lépést tettek; szüleik 84%-a nyolc osztályt vagy annál kevesebbet végzett, 16%-uk analfabéta. Két válaszadó jelzett felsıfokú végzettségő apát; egy 32 éves, egyedülálló, fıvárosban született és ott is élı, hagyományırzı oláh cigány (lovári) nı, akinek édesanyja érettségizett, apjának fıiskolai diplomája van, s egy szintén Budapesten élı középkorú, elvált romungro nı, akinek édesanyja csak hat osztályt járt, de apja egyetemet végzett. A mintába bekerült diplomások családjának iskolázottságát a 16. ábra mutatja. 16. ábra A minta családtagjainak iskolai végzettsége Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Az analfabéta, illetve nyolc osztálynál kevesebb végzettségő testvérekkel „rendelkezı” válaszadók adatait megvizsgálva a következı jellemzıket találtuk; 60%-nak öt vagy annál több testvére – háromnak hét illetve nyolc – van, egy kivételével mindannyian falun – sokan cigány telepen – éltek gyermekkorukban, a családok 36 százalékában az anyák analfabéták, 18%-ban mindkét szülı egyetlen osztályt sem végzett, s az összes szülıre jellemzı, hogy 8 osztály, vagy annál alacsonyabb a végzettségük. Ezekbıl a családokból érkezık közül senki nem írta, hogy családja, szülei motiválták volna a tanulásra. Egyetlen adatközlı jelezte, hogy – mivel családjuk „magyarok” között élt, odaköltöztek a cigány teleprıl – írástudatlan szülei a szomszédba vitték át leckéjét ellenıriztetni, s ha nem készítette el, büntetést kapott érte. Az összes többi esetben a tanulást saját maguk határozták el, néhány esetben pedagógusok, lelkész ösztönözték ıket. Egy fiatalember írta, hogy kiszakítva a cigány Végzettség Anya iskolai végzettsége (%) Apa iskolai végzettsége (%) Testvérek végzettsége (%) Analfabéta 23,4 8,5 19,5 8 osztálynál kevesebb 25,5 23,4 7,3 8 osztály 38,3 27,7 21,9 Szakiskola - 2,1 14,6 Szakmunkásképzı 2,2 21,2 14,6 Szakközépiskola 10,6 12,0 12,3 Gimnázium - - 9,8 Fıiskola, egyetem - 4,3 - 132 telep nyomorából, gyermekként állami gondozásba került, amiért örökké hálás, ott viszont elvárás volt, hogy legalább érettségit szerezzen, számára ez jelentett motivációt. Családi állapotukat tekintve igen lényeges különbség volt a két nem között. A nık csupán 35%-a élt házasságban, szemben a férfiak 41%-ával, s magasabb az élettársi kapcsolatban élık aránya is a nık körében (15%). A férfiaknak mindössze 7,4%-a vált el, a mintába került diplomás nıknek azonban 30%-a elvált. Az elvált nık – akik az elvált válaszadók kétharmadát alkották – mind középkorúak, egy kivételével nem ırzik a hagyományokat, bár 67 százalékuk oláh illetve beás csoporthoz tartozik, akik a nyelvüket beszélik. Közel hetven százalékuk a fıvárosban él, az elvált roma nık közül senki nem lakik kisvárosban vagy falun. A férfiak között a házasok és egyedülállók aránya egyaránt 41%. A nıknél jóval magasabb egyedülálló arányra – még akkor is, ha nem számítjuk a mintába bekerült katolikus papok számát (6 fı) – az adatok alapján magyarázatot nem találtunk; mindannyian fiatal felnıttek, arányosan éltek közöttük mindenféle településtípusban, foglalkozásuk is eltérı volt, ami közös bennük, hogy egyikük sem ápolta a cigány hagyományokat, anyanyelvüket csak a mintába bekerült beások beszélték. Párkapcsolatban, párválasztásban a diploma, a felsıfokú végzettség jelentıségét vizsgálva a válaszadók többsége – hatvankét százaléka – fontosnak tartotta, hogy társa is magasan iskolázott legyen; „általános végzettségővel már nem érteném meg magam.” (26 éves romungro nı), „ha a párom alacsonyabb végzettséggel rendelkezne, nem tudnánk egyenrangú partnerek lenni” (33 éves romungro nı), „a leendı párom is diplomás legyen.” (27 éves beás férfi), „igen, legyen diplomás, mert értjük egymást, hogy mirıl beszélünk, segíteni tudunk egymásnak.” (46 éves oláh cigány férfi) Az elvárásaiknak megfelelıen is választottak; hatvan százalékuknak egyetemi, fıiskolai diplomával rendelkezı társa van, a többi házastárs, élettárs gimnáziumi érettségivel (13%), szakközépiskolai (10%) illetve szakmunkás (7%) bizonyítvánnyal rendelkezik. Általános iskolai végzettséggel rendelkezı társa három diplomás férfinek van; egyikük 48 éves, falun élı beás férfi, felesége is beás, 26 és 28 éves gyermekeinek is csak nyolc osztálya van, egy 55 éves oláh cigány férfinek társa is cigány, felnıtt fiának és lányának is csak általános iskolai bizonyítványa van. A harmadik férfi romungro, 40 éves, felesége szintén magyar cigány, gyermekei még kicsik, de nem tartja fontosnak magasabb iskolai végzettség megszerzését az ı esetükben sem. Párválasztást tekintve, a mintába kerültek 52%-ának cigány társa van, de nemek szerinti megoszlásban a nık 54%-ának nem cigány a társa, míg a férfiaknál ez az arány 43%. A társak iskolázottságát vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy mindkét nem esetében egyaránt 133 60%-os az egyetemi, fıiskolai végzettségő élettárs, házastárs aránya, de míg a nık 20%-ban gimnáziumi, majd további 20%-ban szakmunkás illetve szakközépiskolai bizonyítvánnyal rendelkezı társsal élnek együtt, a férfiak feleségei, élettársai között 7% csupán a gimnáziumi érettségivel, ugyanilyen a nyolc osztállyal rendelkezık aránya, s a fennmaradó 13% szakközépiskolában végzett. Úgy tőnik, a nık – e minta szerint – igényesebbek a társ iskolai végzettségével szemben (vagy a választási lehetıségeik nagyobbak), annak ellenére, hogy a nıi válaszadóknak „csak” 53%-a jelezte, hogy fontosnak tartja a társ hozzá hasonló iskolai végzettségét, szemben a férfi válaszadók 62%-ának ilyen igényével. Baráti kapcsolatokat túlnyomó többségük ápolta, s valamilyen civil szervezıdésnek közel hatvan százalékuk tagja volt. Ez utóbbi szerepvállalás azonban kiemelkedıen a nıkre jellemzı, a civil munkában részt nem vevık hetvennégy százaléka férfi volt. A múltban hátrányos megkülönböztetést közel fele-fele észlelt (48% igen, 52% nem), diplomaszerzésben legfıbb motiváló erıt a többségük számára (60%) a családjuk jelentette, sokan azonban saját maguk elhatározásából törekedtek a továbbtanulásra (22%), gyakran csak a tanáruk biztatta és támogatta a tanulásban ıket (15%), s egy-egy barát és pap, lelkész is szerepelt fı motiválóként. A kutatási mintában szereplı roma/cigány diplomások csoport-hovatartozását, hagyományırzését és cigány nyelvhasználatát a 16. ábra ábrázolja. Szembetőnı, hogy a hagyományosan tradicionális oláh cigányok diplomás képviselıi is igen nagy arányban (79%) ırzik a hagyományaikat, használják a romanit (64%). A beások közül lényegesen kevesebben hagyományırzık (31%), de nyelvüket hasonló mértékben használják (62%). A magyar cigányok közül csak kevesen (18%) jeleztek hagyományırzést, nyelvhasználatot senki. A mintába bekerült egyetlen kárpáti cigány férfi mind a hagyományokat megtartotta, mind pedig beszéli a kárpáti cigány nyelvet. Meglepı eltérést észleltünk a hagyományırzés csoportok szerinti nemenkénti megoszlásában; a beások között a nık ırzik inkább a tradíciókat, 40%-uk, szemben a 25% férfi hagyományırzıvel. Az oláh cigányoknál ennek épp az ellenkezıje látható; a nıi diplomások „csupán” 67%-a tiszteli és tartja meg a csoport hagyományait, míg a roma férfi válaszadók 88%-a ırzi azokat. (17. ábra) 134 17. ábra Hagyományırzés, nyelvhasználat a minta különbözı cigány csoportjaiban Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Kutatásunk második felében megpróbáltuk feltárni, hogy diplomás válaszadóink milyen mértékben s arányban élnek értelmiségi életet, azaz rákérdeztünk olvasási szokásaikra, színház, kiállítás, koncert és mozi látogatási gyakoriságra, közéleti szerepvállalásaikra. A kapott válaszok alapján a minta kevesebb, mint felénél (45%) alakult ki értelmiségi életforma, a többi válaszadónál azonban gyakran hiányzik a könyvolvasás is, egyéb lehetıségekkel pedig idı-, pénz- és alkalom hiánya miatt nem élnek. A Kutatás II. egyik legérdekesebb kérdésének a saját valamint a nem cigány többség minısítését tartjuk. Tudomásunk szerint, még nem történt kutatás arra vonatkozóan, vajon a cigány emberek miképp látják a többséget, milyen mértékben elıítéletesek ık maguk is. Kérdıívünkben arra kértük válaszadóinkat, soroljanak fel nyolc-nyolc jelzıt (pozitívet és negatívat egyaránt) amelyet a cigány illetve a nem cigány emberekre általánosan helytállónak tartanak. E kérdésre adott válaszokból (18. ábra) jól mérhetı az egyes csoportokhoz való viszonyulás. Cigány csoport Nem Hagyományırzés (%) Nyelvhasználat (%) Férfi 11 - Nı 25 - Férfi 88 63 Nı 67 67 Férfi 25 63 Nı 40 60 Férfi 100 100 Nı - - Férfi - - Nı - - Mindösszesen n = 47 40 38 Romungro n=17 Oláh cigány n=14 Beás cigány n=13 Kárpáti cigány n=1 Nem tudja n=2 135 18. ábra Cigányok és nem cigányok jellemzése a minta szerint Forrás: Szabóné K. J. Kutatás II. 2010–2011. Az ábráról leolvasható, hogy a mintába bekerült cigány értelmiség kisebb része, mindössze 12%-a hárította el a felkínált kategorizálást; jelezve, hogy nincs különbség ember és ember között, „csak ember van”, nem akar általánosítani. Az is jól látszik, hogy – annak ellenére, hogy a kérdésben négy-négy pozitív illetve negatív jelzıt kellett volna felsorolni – sokan csak pozitív, vagy csak negatív, illetve túlnyomóan egyik vagy másik minısítést adták. Egyértelmő a saját csoport pozitívumainak – „családcentrikusak”, „Istenhívık”, „temperamentumosak”, „odaadóak” maximális preferálása; csak pozitívan 42%, túlnyomóan pozitívan további 23% jellemezte saját csoportját, a cigányságot. Saját népüket reálisan – pozitív és negatív minısítést egyaránt használva – csupán 16% írta le, s akadt összesen 7%, akik többnyire negatívan – „bizonytalanok”, „pozitív énkép hiánya”, „rendszertelenség”, „nem kitartóak”, „hedonisták” – jellemezték a cigány embereket. A többséget 42%-uk negatívnak – 29% csak negatív, 13% túlnyomóan negatív – látja; „kirekesztıek”, „önzıek”, „anyagiasak”, „zárkózottak”, „konfliktuskeresık”, 18% inkább pozitívan – 10% csak, 8% túlnyomóan pozitívan – írja le; „szabálykövetık”, „dolgosak”, „rendszerben élnek”, „tudatosak”, „kitartóak”, „jó tervezık”, s 26% mindkét jelzıvel kiegyensúlyozottan illeti. A kapott válaszok alapján több következtetés is levonható. Egyrészt egyértelmő a válaszadó cigány értelmiség túlzott elfogultsága saját népe felé, ami azért jelent veszélyt, mert 136 megfelelı önkritika nélkül – melyet különösen az értelmiségnek kell képviselnie – egyetlen nép sem képes fejlıdni, megfelelıen jó kapcsolatot ápolni a körülötte élı népekkel. Másrészt, a kapott adatokat alaposabban elemezve megállapítható, hogy a minta 56%-a viszonyul reálisan és pozitívan a többséghez – 12% nem kategorizál, 26% pozitív és negatív minısítéssel egyaránt illette a többséget, 10% csak pozitívan, további 8% túlnyomóan pozitívan jellemzi –, ami alapja lehet a cigány és nem cigány értelmiség közötti termékeny együttmőködésnek. Harmadrészt azonban fokozott figyelmet érdemel az a 44%, amelyik csak vagy túlnyomóan negatív jelzıkkel írta le a többséget; mind a velük való együttmőködés hiánya, mind a bizonyos roma értelmiségi csoport közismert radikalizálódása komoly feszültségeket, problémákat generálhat. Ugyanakkor a válaszok értékelésénél figyelembe kell vennünk azt a szociálpszichológiai igazságot is, hogy valós elıítéletesség helyett, illetve mellett a kérdésfeltevés által generált „mi és mások” distinkció is meghúzódhat a kapott adatok mögött. 8.6. Kutatás I. II. közös eredményei A magyarországi roma/cigány értelmiségre irányuló kutatásunkban összesen 98 válaszadó adatait és huszonöt interjú eredményeit dolgoztuk fel, elemeztünk. A mintába került, kérdıíves kutatásban részt vett diplomások nemi arányát és nemek szerinti családi állapotát a 19. ábra mutatja. 137 19. ábra A minta nem és családi állapota Crosstabulation Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) A táblázatról leolvasható, hogy a mintába – véletlenszerően – szinte egyenlı arányban szerepelnek férfiak (50 fı) és nık (48 fı), s kevesebb, mint felük házas. A diplomás roma férfiak közel hasonló arányban élnek egyedül, mint ahányan házasok, s a nıknél jóval kevésbé jellemzı rájuk az élettársi kapcsolat, s a válás. A nıknél lényegesen alacsonyabb az egyedülállók, s magasabb az élettársi kapcsolatban élık aránya. A férfiakhoz képest kétszer nagyobb az elvált nık aránya; a mért Cramer’s V érték 0,319 (közepes erısség), khi-négyzet szignifikancia 0,041, azaz a kapcsolat szignifikáns. Életkoruk alapján a fiatal középkor-középkor korosztályba tartoznak, az átlagéletkor 38,9 év volt. A minta életkor és nem szerinti megoszlása (20. ábra) kiegyensúlyozott összetételt mutat, ugyanakkor látható, hogy a fiatal diplomások között nagyobb a férfiak aránya (18%), mint a nıké (13%). Milyen a családi állapota? egyedülálló házas elvált Total élettársa van özvegy Neme? férfi Count 20 22 5 3 0 50 % within Neme? 40,0% 44,0% 10,0% 6,0% ,0% 100,0% % within Milyen a családi állapota? 71,4% 51,2% 31,3% 30,0% ,0% 51,0% % of Total 20,4% 22,4% 5,1% 3,1% ,0% 51,0% nı Count 8 21 11 7 1 48 % within Neme? 16,7% 43,8% 22,9% 14,6% 2,1% 100,0% % within Milyen a családi állapota? 28,6% 48,8% 68,8% 70,0% 100,0% 49,0% % of Total 8,2% 21,4% 11,2% 7,1% 1,0% 49,0% Total Count 28 43 16 10 1 98 % within Neme? 28,6% 43,9% 16,3% 10,2% 1,0% 100,0% % within Milyen a családi állapota? 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% % of Total 28,6% 43,9% 16,3% 10,2% 1,0% 100,0% 138 20. ábra A minta nem-életkor szerinti összetétele Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Lakóhelyüket tekintve a fıvárosban élt 38%-uk, nagyvárosban és kisvárosban egyenlı arányban 21–21%, falun pedig 20%. Életkörülményeiket átlagosnak ítélte többségük, nyolc válaszadó írta, hogy átlagon aluli körülmények között él. Hátterüket megvizsgálva: többségük (75%) elvált illetve egyedülálló, férfi (75%), többnyire pedagógusként, szociális munkásként dolgoznak, s lakáskörülményeik nem megfelelıek (albérlet vagy igen kicsi lakásban zsúfoltan élnek). A válaszadók 55%-a jelezte, hogy családjában, rokonságában van diplomás; többnyire unokatestvérek, ritkábban testvérek. Diplomával rendelkezı szülıt (mindegyik esetben apát) mindössze 3% jelölt; a minta túlnyomó többségét elsıgenerációs értelmiségiek alkotják. A kérdıívben feltett kérdésre, hogy ki motiválta elsısorban a válaszadók tanulását, legtöbben a családjukat jelölték meg (58%). 19% kizárólag az osztályfınöke, vagy másik tanára bátorításának, ösztönzésének köszöni, hogy továbbtanult, 18% pedig saját akaratának, elhatározásának. További 3% jelezte a munkahely, s 1–1% barát, pap ismerıse tanulásra buzdítását, támogatását. (21. ábra) 139 21. ábra A mintában szereplık tanulását leginkább motiváló személyek Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Az elsı diploma megszerzésének évét az egész mintában a 22. ábra diagramja mutatja. 22. ábra Az elsı diploma megszerzésének éve a teljes mintában Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010-2011) A kapott adatok szerint a mintába került diplomások között nem csupán friss diplomások, hanem évtizedekkel ezelıtt végzettek is vannak; 29% 1990 elıtt, 71% pedig az utóbbi húsz évben szerezte diplomáját. 140 A diploma, a diplomás roma/cigány ember különféle reakciókat vált ki mind a cigányság, mind a többség tagjaiból. (23. ábra) 23. ábra A nem cigány és a cigány környezet reakciói a diploma megszerzésére Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Az ábrákról egyértelmően leolvasható, hogy mind a cigány, mind a nem cigány környezet többsége pozitívan viszonyul a diplomás roma/cigány emberekhez. Összehasonlítva a reakciókat látható, hogy szinte egyezik mindkét csoportban legnagyobb az elfogadók és becsülık, tisztelık, örülık összesített aránya (82% ill. 91%). A diploma furcsállása, s vegyes fogadtatása a többségben gyakoribb, ám a cigányság körében az öröm mellett az irigykedést is többször tapasztalják a diplomások. A cigány környezet reakcióit néhányan bıvebben is kifejtették: „Már valahogy nem éreznek közéjük valónak, s ez rossz.” „Szüleim büszkék rám, de rokonaim megvetnek, mert más lettem.” „A cigányoknak a tanultságom miatt nem vagyok cigány.” „Van, aki azt mondja, minek ennyit tanulni egy cigány lánynak.” „Örülnek, de van aki a hátam mögött irigykedik.” „Elfogadják, de furcsállják.” „Elfogadják, de nem teljesen értik.” A nem cigány környezet reakciói: „Elfogadják a végzettségemet, de a többségnek velem szemben mindig fenntartása van.” „Tisztelnek, de állandóan bizonyítanom kell, ami dühöt vált ki belılem.” „Tisztelnek, de a szőkebb baráti körbe nem vesznek be.” „A magyaroknak nagyon cigány vagyok.” „Furcsállják, nem illek bele az embereknek a roma-képébe.” 141 „Vidéken szálka a szemükben, az ı gyereke nem jutott el a diplomáig, itt Pesten a lakóházban nem hitték el.” A kapott reakciókkal kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk, hogy ezek minden esetben a kutatásba bekerült minta tagjainak percepciói. Rendkívül fontos, meghatározó az egyének szempontjából, ugyanakkor nem teljesen árulja el a környezetük tényleges, valós vélekedéseit. A diploma „értékét” a legtöbb válaszadó a munkavégzés lehetıségében, a kapcsolatok, a látásmód kiszélesedésében, az önbecsülés növekedésében látják: „önmagamnak bizonyítás, hogy meg tudtam csinálni”, „belépés egy másik körbe”, „olyan emberek szóba állnak velem, akik azelıtt nem”, „tanulás által viselkedési, kommunikációs kultúra elsajátítása”, „magabiztosságot jelent”,”a tudás kell, hogy magamon és a társaimon segíthessek” „lehetıséget ad arra, hogy a környezetem komolyan vegyen engem és a népemet”, „presztízst, súlyt ad.” Vannak azonban, akik csalódtak a diploma megszerzése után: „jelen helyzetemben inkább még hátrány, bizonyos munkakörökbe túlképzettségre hivatkozva nem vesznek fel”, „a szakma diplomásként is csak cigányként kezel”, „megerısített abban, hogy akikben él a megkülönböztetés, annak mit sem számít a diploma”, „a válásomban nagy szerepe volt annak, hogy roma férjem nem tudta elviselni a diplomámat”, „ma már nem lenne olyan fontos, nem is mondanám senkinek, hogy legyen diplomás – nincs munkalehetıség.” A minta végzettség és jelenlegi foglalkozás (24. ábra) szerinti megoszlása szerint; feltőnıen magas a pedagógus (43%), szociális (19%) és média-kommunikáció (12%) területen diplomát szerzettek aránya, de e hagyományos végzettségeken kívül már teológiai (9%), jogi (1%), mérnöki (7%), közgazdász (1%), államigazgatási (1%), mővelıdés-szervezıi (6%) képzettséggel rendelkezı cigány diplomások is szerepelnek a mintában. 142 24. ábra A minta végzettség és jelenlegi foglalkozás szerinti megoszlása Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Diplomájuknak megfelelı munkakörben pedagógusként és szociális munkásként kevesebben helyezkedtek el (30%, ill. 13%), többen a média világában fıleg újságíróként, szerkesztıként (16%), a teológiai végzettségőek mind egyházi szolgálatot végeznek (pap, lelkész, hitoktató), s a köztisztviselıként dolgozók aránya a második legnagyobb a pedagógusok után (17%). A civil szférában munkavállaló 7%-uk, vállalkozó 3%, egy-egy politikus, mővész és író is van közöttük, s 2% a munkanélküliek aránya. A továbbtanulást, gyermekeik tanulásra ösztönzését legtöbb válaszadó természetesnek tartotta, leginkább a boldogulásuk érdekében, néhányan azért, mert úgy vélik, gyermekeiket „felvértezi” a diploma, kevésbé lesznek kiszolgáltatva bántásnak, mellızésnek, s akad néhány válaszadó, aki úgy véli, nem erılteti gyermekei diploma-szerzését, hisz ı maga sem tudott elırébb jutni diplomája révén. Inkább támogatja ıket, hogy jó szakmát tanuljanak. S mint már szó volt róla, néhány diplomás szülı gyermekei csupán általános iskolai végzettséget szereztek. Küldetéstudatot, a cigányság felé való elkötelezıdést e roma értelmiségi minta 88%-a érez; ennek megfelelı tevékenységeket is – nyelvoktatás, ismeretterjesztés, tanodai feladatvállalás, civil szervezıdés – felvállalnak. Civil – roma szervezıdésben való részvételük is aktív, több mint felük (64%) vesz részt ezek munkájában, s meglepı a nemi arány; a teljes mintában valamivel nagyobb férfi civil aktivitás (32%) mutatható ki, a nık 29%-a végez ilyen munkát. Lakóhelyük szerint civil szervezetekbe, egyesületekbe leginkább a kisvárosban élı roma diplomások kapcsolódtak be (86%), ıket követik a fıvárosban élık (64%), a falvakban lakók (56%) majd a nagyvárosi cigány értelmiségiek (22%). A saját népe felé való elkötelezıdést elhárítók 88%-a férfi, s mindkét nem e csoportba tartozó tagjainak túlnyomó többsége elvált illetve egyedülálló. Küldetéstudatuk hiányát néhányan meg is indokolták: 143 „Én már elváltam a fajtámtól. Teljesen asszimilálódtam a társadalomba. Engem már a szüleim is tudatosan úgy neveltek. A nyelvet sem tanították meg, velem nem beszéltek cigányul otthon soha.” (40 éves elvált, nagyvárosban élı tanítónı) „Több kudarcom volt.” (falun szolgáló katolikus pap) Múltbeli hátrányos megkülönböztetést 54%-uk jelzett; a kérdıívben többnyire a már említett rövid, egy-két szavas megjegyzésekkel – “gúnyoltak”, „szidtak”, „kiközösítettek” – az interjúk során azonban részletesebben kifejtették ezeket az élményeiket. Kutatás I. kérdıívben a jelenben ıket érı hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kérdést is feltettem; s bár az elsı kutatásban 61% jelezte, hogy gyermekkorában átélt hátrányos megkülönböztetést, jelen helyzetükben „csupán” 44% tapasztalt elıítéletes magatartást; „közértben biztonsági ır kísér feltőnı távolságból”, „munkahelyi jutalmat nem kaptam”, „vezetıválasztásnál, bár én voltam az esélyes, nem engem választottak”, „éreztették velem: nehogy már egy cigány mondja meg…”, „a buszon nem ülnek mellém”. Egy válaszadó jelezte, hogy míg a múltban soha nem tapasztalt negatív megkülönböztetést, mióta azonban falujában a cigány ügyek képviselıje lett, tapasztal hátrányos bánásmódot. Többen megjegyezték, valószínőleg azért nem érte és éri ıket megkülönböztetés, mert rasszjegyeik nem kifejezettek, így nem tudják, nem feltételezik róluk, hogy cigányok 8.7. Az interjú-kutatás kapott eredményei Kutatásunk második szakaszában huszonöt félig strukturált interjút készítettünk, hogy még alaposabban megismerhessük a mai hazai roma/cigány értelmiség helyzetét, életét, életkörülményeiket. Az általában két-három órás – de volt, ahol hét órán keresztül beszélgettünk – interjúkat többnyire válaszadóink otthonában, ritkábban munkahelyén vettük fel. Kivétel nélkül minden alkalommal nyitottságot, ıszinte légkört tapasztaltunk, interjúalanyaink sorsuk alakulását olyan mértékben tárták fel elıttünk, ami megtisztelést jelentett, s a jó hangulatú beszélgetéseket gyakran több óra múlva, csak többszöri próbálkozás után tudtuk befejezni. Gyakran elıfordult, hogy a találkozás végén megjelentek a hozzátartozók (szülık, testvérek, testvérek gyermekei) is, akik szintén hozzáfőztek valamit a témához, a cigányság sorsának alakulásához. Az interjúzás során elsıdleges kérdésekként szociodemográfiai adatokat győjtöttünk, majd a helyzettıl függıen fogalmaztunk meg újabb kérdéseket is. (2.sz.melléklet) E 144 közepesen formalizált interjúkban lehetıség volt arra, hogy a válaszadó gondolatmenete szerint is kanyarodjon a beszélgetés, véleményüket bizonyos témákkal kapcsolatban kifejthessék. Az interjúk feldolgozása tartalomelemzéssel történt; mind a manifeszt, mind a látens tartalmak feldolgozását fontosnak tartottuk. 8.7.1. Az interjú-kutatási minta A kvalitatív kutatás e formáját huszonöt fıs mintán végeztük, kiket a már ismertetett hólabda-módszerrel közelítettünk meg. Interjúalanyaink fele-fele arányban tartoztak a férfi, illetve a nıi nemhez, életkoruk 25 és 65 év között volt. Az interjú idején 25%-uk élt házasságban, 50%-uk elvált, 20% volt egyedülálló, s 5% özvegy. Jellemzıen 1–2 gyermekes családok, egyetlen esetben – egy elkötelezett katolikus családban – nevelnek öt gyermeket. Végzettségüket tekintve mind rendelkeznek egy vagy több diplomával. Foglalkozásuk szerint pedagógus, újságíró, média szakember, költı, mőfordító, operaénekes, zenész, gyógypedagógus, családgondozó, civil cigány szervezet vezetıje, egyetemi adjunktus, ötvös, ferences szerzetes, minisztériumi köztisztviselı, roma referens, lelkipásztori munkatárs, nyelvtanár, s munkanélküli volt közöttük. A csoport-hovatartozás szempontjából a minta többé-kevésbé leképezte a magyarországi cigányság összetételét; többségében romungrók, többen zenész cigányok leszármazottai voltak, néhányan oláh cigányok (lovári és cerhári), s kisebb számban beások (muncsán és árgyelán) voltak a válaszadóink. Nyelvhasználatukat tekintve nagymértékben eltérnek a hazai átlagtól; sokan közülük nemcsak beszélik anyanyelvi szinten a romanit, vagy a beást, hanem még mővelik is, anyanyelvükön írnak, alkotnak. Az elkészült interjúk anyagait feldolgozva, témánként csoportosítva az alábbi eredményeket kaptuk. 8.7.2. Gyermekkor, tanulási motivációk Az idısebb (35 éven felüli korosztályok) interjúalanyok többsége igen nagy szegénységben, nehéz körülmények között élte gyermekkorát, mégis erre az idıre, a szülıi házra – kivétel nélkül – nagy szeretettel emlékeztek. Igen sokan beszámoltak arról, hogy nagyszüleik nevelték ıket saját szüleik helyett. 145 A fiatalabb diplomások már gyermekkorukban is némileg jobb körülmények között éltek, nem beszélve a városi, muzsikus cigányokról, akik a többi cigány csoportnál lényegesen magasabb életminıséget valósíthattak meg. A tanulást kiváltó motivációk között érdekes, figyelemre méltó és sok válaszadómnál megjelenı legelsı motívum az olvasás, a mesék szeretete. Többen beszámoltak arról, hogy óriási élmény volt számukra az esti mesélés; pl. egyik adatközlım elmondta, hogy bár igen szegények voltak, édesanyjuk kölcsönkönyvekbıl olvasott minden este mesét, s ennek következtében alakult ki benne az olvasás szeretete, a vágy, hogy még többet kiolvashasson a könyvekbıl. Másvalaki arról mesélt, mihelyt felfedezte az olvasás nyújtotta örömöket, attól kezdve falta a történelmi könyveket (elsıre fel is vették a legrangosabb hazai egyetem történelem szakára, nappali tagozatra). Egy muzsikus családból származó lányt azzal buzdított az édesapja tanulásra: „Minden könyvet megveszek, ha megtanulsz olvasni!”. Sokan arról számoltak be, hogy írástudatlan szüleik miképp kérték számon rajtuk a tanulást; egyikük édesapja, bár nem tudta elolvasni, de minden este felmondatta fiaival az aznapi leckét. Az egyik, nagyszülık által nevelt (ma középkorú, gyógypedagógus nı) gyermeket azzal bíztattak az elımenetelre: „Tanulj, ne kelljen ilyen életet élned!”. Egyértelmő motiváció – gyermekeinek jobb jövıje érdekében – volt az a momentum is, amikor az írástudatlan beás cigány férfi, felpakolva családját, elsıként hagyta el a cigánytelepet, nem törıdve a többiek kiabálásával, hogy „Majd meglássa, hogy elkurvulnak a gyerekei”. A gyermekei mind szakmát, érettségit szereztek, interjúalanyom diplomás, nemzetközi szaktekintély, tudományos fokozattal rendelkezik. A felsıoktatásban történı továbbtanulással kapcsolatban legtöbben azt emelték ki, hogy szüleik azzal segítették ıket – ha nem is értették, hogy miért akarnak felsıbb iskolába menni – hogy nem emeltek akadályt eléjük; nem kényszerítették, hogy férjhez menjenek, vagy munkába álljanak, keresetükkel támogassák a családot. 8.7.3. Iskolaévek A mélyinterjúk során sokkal több negatív iskolai élményrıl; kiközösítésrıl, megalázásról, meséltek válaszadóink, mint amennyi ilyen emlékrıl a kérdıíveket kitöltık említést tettek. 146 Az idısebb (60-65 éves) többsége, s fıleg tanulmányaikat falusi iskolában végzık arra emlékeztek, hogy gyermekkorukban egy iskolába, osztályba jártak a falubeli társaikkal, jó kapcsolat volt közöttük, s szüleik között is. Feléjük ismeretlen volt a „cigányozás”. József Attila-díjas, 60 éves költı beszélgetıtársam a mai napig jó barátságot ápol egykori padtársaival, osztálytársaival, még élı tanítóival. Legtöbb interjúalanyunk azonban keserően, néha haraggal emlékezett ezekre az évekre, hiszen átélték az utolsó padba ültetés kínjait (némelyik iskolában ezt a szégyenhelyet az elsı pad jelentette), az állandó „cigányozást”, gyanúsítgatást, megalázást, vagy a semmibe vevés érzését; „Nem bántottak, de nem is foglalkoztak velem, nem szóltak hozzám, nem hívtak sehova”. A magányosság, a kirekesztettség, az idegenség érzése sokukat végigkísérte az iskolai évek alatt. Valaki, akiben emiatt komoly kisebbrendőségi érzés alakult ki, így emlékezett: „Soha nem szólítottak engem a nevemen, mint a többieket, mindig név nélkül kezeltek: „az a cigánylány”, vagy máskor: „a cigány Verka unokája” (nagyszülei nevelték). Ezért el is határozta már általános iskolás korában: „Én olyan okos leszek, hogy a nevemen szólítanak majd!” A fájdalom mellett nem csak önértékelése sérült, de amint elmondta, ettıl kezdve utálni kezdte a „magyarokat”. Keresztényként a mai napig küzd ez ellen az érzése ellen. Interjúalanyaink között volt, aki már óvodásként átélte a „cigányozást”, mások általános és/vagy középiskolás éveit keserítette meg, de voltak olyanok is, akik fıiskolán tapasztalták meg a kiközösítést, a magányosság érzését. Akadtak jó példák is, jólelkő pedagógusok, akik felkarolták ıket, volt olyan tanítónı, aki azzal bíztatta a hagyományırzı családban élı tanítványát, hogy „Légy büszke a cigányságodra”. Volt, akit automatikusan a cigányiskolába vettek fel, majd egy hét múlva az igazgató átirányította a „magyar” iskolába. Okát mai napig nem tudja, de élete egyik legnagyobb szerencséjének tartja. 59 éves újságíró adatközlınk általános iskolában sokszor átélte a megszégyenítést, lopással vádolták, kirekesztették, idegenként élt osztálytársai között. Majd középiskolás korában, az ellenkezıjét tapasztalta, mikor a nagy árvíz elvitte a putrijukat, s a Tanácstól kaptak egy rossz állapotú parasztházat, legnagyobb meglepetésére mind a huszonöt diáktársa megjelent, s heteken keresztül szombat-vasárnap segítettek nekik a házat lakhatóvá tenni. Sıt, a gyerekek szülei adták össze, s fizették be az ı étkezését egészen az érettségiig. 147 Néhányan arról is beszéltek, milyen szorongást okozott szüleiknek a rasszjegyek viselése, s miképp tartották távol magukat az iskolától, nehogy kiderüljön, hogy gyermekük cigány. 41 éves, egyetemet végzett, öt gyermekes beszélgetıtársam elmondta, hogy édesapja, akin erısen látszott cigány volta, soha nem ment még az iskola közelébe sem, nehogy ártson a gyerekeinek. Mindig feleségét küldte: ”Menj, terajtad nem látszik annyira”. Egyetlen iskolai rendezvényen nem vett részt, még fia szalagavatójára, ballagására, diplomaosztására sem ment el emiatt. Iskolaéveibıl érdekes és számára igen meghökkentı élményérıl mesélt 35 éves, újságírónı beszélgetıtársunk; általános iskolában ıt is kirekesztették diáktársai, s ı megpróbált közeledni egy hozzá hasonlóan magányos, s a rasszjegyeket még határozottabban hordozó cigány lány osztálytársához, aki azonban durván elutasította ıt, mondván: „Én nem vagyok roma”. Egyik válaszadónk azt mondta, hogy számára óriási erıt jelentett, hogy hagyományırzı családban nevelkedett, tudta, hogy ı cigány, ennek megfelelıen éltek (pl. otthon szoknya, iskolában nadrág), ırizték, ápolták a tradíciókat, s ez jó volt így, mint mondja: „Egészségesen meg tudtam élni a cigányságomat”. Nehézséget okozott sok esetben az óvoda, az iskolai felkészülés, a tanult, iskolázott szülık hiánya: „A szabad élet után nehéz volt átvenni a rendszert, a kötelezettséget, a fegyelmet. Óriási lemaradással érkeztem, s emellett írástudatlan nagyszüleim sajnos, sem segíteni, sem ellenırizni nem tudtak. Soha nem fogom ledolgozni a hátrányt, még ma is érzem a más háttérbıl fakadó hiányokat.” 8.7.4. Felsıfokú tanulmányok, a diploma értéke, kultúraváltás A mintába bekerült válaszadóink diplomához vezetı útja – hasonlóan más kutatók erre vonatkozó tapasztalataihoz (Forray R. 2004) és saját elıkutatásunkhoz (Szabóné 2004) – a többségi diplomásokétól eltérı; nem egyenesen a középiskola befejezése után kezdıdött, hanem hosszabb és kanyargósabb, gyakran munka és család mellett indult. Részben ezért, részben az anyagi nehézségek miatt – aminek enyhítésére óriási segítséget nyújtott számukra mindenféle ösztöndíj –, részben pedig a tudás-és tapasztalatbeli hiányosságok, valamint a minta hiánya miatt is sokan stresszt, szorongást éltek át egyetemi, fıiskolai éveik alatt. 148 Volt, aki úgy fogalmazott, hogy a kurzusokon minden a középosztálybeliek kommunikációs szintjén hangzott el, a diskurzus a középosztály nyelvén folyt, s erısen alapozott az otthonról hozott tudásra, készségekre. Emiatt neki számtalan nehézsége volt, állandóan megtapasztalta a hiányosságait, harcolt a lemaradásai ellen. Amit más könnyen elért, az neki jóval több energiával sikerült. Ezekrıl a küzdelmekrıl sokan beszéltek. A fiatal ferences szerzetesnek is sok hiányosságot kellett pótolni, de kárpótolta az öröm és büszkeség érzése, hogy képes volt rá. İ sok jó embertıl kapott biztatást, sıt, anyagi támogatást is. Véleménye szerint a felsıfokú tanulmányok, egyáltalán a tanulás hozadéka a minıségi és igényesebb életforma. Azt is mondta: „Tanulok, hogy tovább tudjam adni”. 27 éves, muzsikus családból származó egyetemet végzett fiatal nı mesélte, hogy – bár mindkét szülıje érettségizett – neki nagyon sokat kellett tennie a diplomájáért, hisz más háttérbıl indult, érezte is ennek hiányát. Az is gondot okozott, hogy otthon nem értették, nem ismerték az egyetem mőködését (vizsgaidıszak, felkészülés), nem volt minta, akitıl ezekre a kérdéseire választ, vagy bármilyen segítséget kaphatott volna. Sokuk véleménye szerint a diploma presztízst, súlyt ad, hogy a környezetük, a többség komolyan vegye ıket és népüket. Többen azt emelték ki, hogy miképp javult az önértékelésük a diploma megszerzésével, mennyi kapcsolatot, ismeretséget tudtak szerezni, s miképp tárult ki elıttük a világ. A diploma fogadtatása a cigányság körében általában pozitív volt, megbecsülik ıket, tanácsot kérnek, felnéznek rájuk. Elıfordultak azért gúnyolódó megjegyzések is. Egyikük édesapjának mondták a cigányok: „Vigyázz, nehogy a fiad hasra essen a diplomata táskájában!” A diplomás életút azonban sokuk számára csalódást okoz. (Elıkutatásunkban a diplomával rendelkezı cigány adatközlıim 24%-a bánta meg, hogy diplomát szerzett.). A csalódás okai: nem kap végzettségének megfelelı beosztást, diplomásként is „cigányként” bánnak vele; „mindig megkérdıjelezik a szakmai tudásomat, újra és újra még bizonyítanom kell (továbbképzések, tanfolyamok)”, „a többségi társadalom egyszerően nem veszi tudomásul, hogy nekem is lehet diplomám”, „mellbevágó a hatás, mikor kiderül, hogy cigány létemre diplomás vagyok, ez valahogy nem fér bele a megszokott roma-képbe”. Szinte általános megfogalmazás: „a diplomaszerzés után sem nyíltak ki a kapuk. A szakma diplomával is „cigányként” kezel.” Más így fogalmazott: 149 „Mindegy, hogy segédmunkás vagy diplomás a cigány, csak „cigány” marad a többség szemében. Elıször bosszantó, dühítı, majd belefásul, cinikus lesz az ember.” Tanulmányok végzéséhez köthetı, iskolázottság következtében kialakuló hagyományvesztésre utaló jeleket nem találtunk a mélyinterjúk során sem. Inkább azt tapasztaltuk, hogy válaszadóink túlnyomó többsége már úgy érkezett a felsıoktatásba, hogy nem hozta otthonról a hagyományokat (már szülei sem ápolták, vagy eleve nem adták át nekik a sikeresebb boldogulás érdekében), azaz nem volt mit elveszteniük. Azokban az esetekben viszont, mikor otthon is élték a hagyományokat, s ezt a szülık fontosnak tartották átadni gyermekeiknek, még ma, diplomásként, a szülıi háztól elszakadva is valamilyen szinten ırzik, s identitásuk fontos részének tekintik. Elsısorban a cigány nyelv használata, valamint a virrasztás, a halott körüli hagyományos teendık elvégzése tartozik a leginkább megırzött tradíciók közé. Egyik – egyetemet végzett, fıvárosban élı és dolgozó – oláh cigány adatközlınk a hajvágási tilalmat a mai napig ırzi, s ha hazalátogat falujába, nadrágját szoknyára cseréli, s csak így megy a közösségébe. Van, aki azt mondta: „Ahogy múlnak az évek, egyre inkább visszanyúlok a hagyományokhoz.” A tanulás rovására írható hagyományvesztés tehát nem tapasztalható. 8.7.5. A diplomás roma/cigány nık A tradicionális, de a kevésbé hagyományırzı közösségekben is a nıkkel szembeni elvárás, hogy korán férjhez menjenek, jól házasodjanak, sok gyermeket szüljenek, tartsák össze a családot, szolgálják ki maximálisan férjüket. A lánygyermekeket kicsi koruktól kezdve erre a feladatra szocializálják. Kivétel nélkül minden válaszadónk (férfiak és nık egyaránt) a sikeres cigány nıt a fenti jelzıkkel írták le. Nıi válaszadóink egyöntetően állították, hogy a cigány férfiak körében – s egyáltalán nem csak a hagyományırzık körében – a tanult cigány nınek nincs igazán szava, értéke. A roma/cigány férfiak szemében a helyes nıi magatartás; a férj kiszolgálása, s hagyja az urát kibontakozni, ehhez biztosítja a hátteret. A férj „hálája” anyagiakkal mérhetı; eltartja az asszonyt, akinek nem kell dolgozni járni, mások elıtt is megbecsüli, tiszteletben tartja. Nıi beszélgetıtársaink többsége elvált, egyedülálló, vagy nem cigány férje, élettársa volt. Mint mondták, ennek több oka van; cigány férfi társaként többnyire egyszerre kell megfelelniük a férjük és a közösségük felıl feléjük irányuló tradicionális elvárásoknak, valamint az általuk elképzelt modern nıi szerepeknek, ez egy idı után felırli erejüket, kapcsolatukat, s a házasság válással végzıdik. Sok diplomás cigány nı egyedül marad, igazi 150 „sziget-emberként” él, hisz tanulással töltött évei miatt a hagyományos korai párválasztásból kimarad, közösségében férjhezmeneteli esélyei – koránál fogva – jelentısen csökkennek. Sokszor azonban tudatosan nem is akarnak saját körükben társat találni, hisz a tradicionális, alávetett nıi szerepet – tanult nıként – már nem akarják elfogadni. A hagyományokkal szemben az útkeresés – túlzás nélkül mondhatjuk, az út kitaposása – a diplomás cigány nıknek a férfiaknál jóval nagyobb nehézségekkel, áldozatokkal jár. Ennek fényében érthetı egyikük megállapítása: „Sokkal több nem boldog diplomás roma nıt ismerek.” Egy másik beszélgetıtársunk válasza arra a kérésre, hogy hasonlítsa össze a diplomás és a diplomával nem rendelkezı cigány nık helyzetét: „Mindkét helyzete kilátástalan; pl. ha én nem tanulok, ott maradok a falumban, lehet, hogy boldogabb lennék, de nagyon szegény, esélytelen. De legalább nem tudnám, mit veszítek.” A diplomás cigány nık helyzetérıl a férfi válaszadóinkat is megkérdeztük, s tanulságos egyikük büszke mondata: „Én már el tudom fogadni, hogy egy nınek is van véleménye”. Az átmeneti idıszak vajúdását, az újkori nıi szerepek alakulásának nehézségeit mutatja az az eset, amelyik idısebb értelmiségi, hagyományırzı cigány férfi interjúalanyom és lánya között alakult ki. Az apa úgy érzi, lánya elıtt nagy jövı állna (állt volna), s ahelyett, hogy a karrierjét építené, hozzáment egy fiúhoz – aki hagyománytisztelı családból származik, nincs felsıfokú végzettsége, elvárja a hagyományos családmodellt – gyermeket szült, s éli a hagyományos cigány asszonyok életét; ellátja a családját, kiszolgálja a férjét. Az apa neheztelése lánya és fıleg veje felé annak fényében is nehezen érthetı, hogy İ maga is híve a hagyományos életformának, a nık tradicionális családon belüli szerepének. 8.7.6. A következı generáció Fontos kérdésnek tartottuk válaszadóink terveit gyermekeik jövıjét illetıen, mennyire szerepel elképzeléseikben, vagy valósul meg a jelenben gyermekeik továbbtanulása, annak ösztönzése, támogatása? Beszélgetıtársaink többsége egyértelmőnek tartotta, hogy gyermeke továbbtanulását támogatja/támogatni, ösztönözni fogja, különbözı okok miatt: „A mai világban ez nagyon fontos, más kategóriába sorolják az embert, ha tanult.”. Két egyetemista fiát egyedül felnevelı édesanya mondta: 151 „Agyon is ütöttem volna ıket, ha nem tanulnak tovább; mindkettın látszanak a rasszjegyek, ıket is „lecigányozták”, meg kell tudniuk védeni magukat, csak a diploma által van eszköz a kezükben”. Többen válaszolták: „Kell, hogy tanuljon, stabilan álljon a lábán, ne legyen kiszolgáltatva semmilyen helyzetnek, más lehetıség ma a boldogulásra nincs.” Néhányan nem tartják annyira lényegesnek a diploma megszerzését, ık – ha gyermekük azt választja – inkább támogatják egy jó szakma kitanulását, hisz látják, tapasztalják, diplomával sem könnyő elhelyezkedni. Saját gyermekük cigányságával kapcsolatos negatív tapasztalatairól is említést tett néhány szülı; a „cigányozást”, a kirekesztést már korán, bölcsıdés, óvodáskorban átélték szülık és gyerekek, gondozónık részérıl. Egyik szülıpár elmesélte, hogy a bölcsıdében a gyermekükhöz való hozzáállás akkor változott meg, amikor a gondozónı súlyosan beteg gyermeke részére ık is és más cigány szülık is adtak vért. Egy másik interjúalanyunk azt mesélte, hogy mikor nem cigány felesége elıször volt várandós, İ nagyon imádkozott azért, hogy gyermekük minél világosabb bırszínnel szülessen. 8.7.7. Cigány elit – cigány értelmiség Válaszadóink kivétel nélkül lesújtó véleménnyel vannak a mai cigány elitrıl, a közszereplı cigány értelmiségrıl. A következıképpen fogalmazták meg gondolataikat: „A politikai platformokon megjelenik a cigány elit, de nincs vágy kapcsolódni hozzájuk; inkább az egyszerő cigány emberekkel építek kapcsolatot, képviselem ıket.” „A roma értelmiség jó lenne, ha visszamenne a saját népéhez!” „Rossz példát mutatnak – „díszcigányok”.” „Megélhetési politikusok, sokat ártanak. Egészen tudatosan eltávolodnak a cigányságtól, nem tudják mit kellene tenni, mit vár el tılük a cigányság. Maguk közé nem engednek mást bekerülni.” „Roma értelmiség? Hol van? Meg kellene jelenni a közéletben, médiában!” Díszcigányok! Undorodom tılük! Elfelejtették, hogyan élnek a többiek.” „Az olyan cigány értelmiséget kellene támogatni, amelyik a terepen akar dolgozni, s nem „díszcigány” akar lenni. Eltanulták a magyaroktól a harácsolást. Nincsenek pozitív cigány értelmiségi példaképek.” 152 „A cigány értelmiségnek kettıs szerepe van: példaadás saját népe felé, és a többség felé közvetíteni a cigányság értékeit!” „A cigányság nem egységes, szétesett… A többségi társadalom rendszerben él – tudását az értelmiségi réteg továbbadja. De a cigányságban nincs rendszer, tele van buktatókkal. Így aztán a szép tervek a levegıben maradnak. A megvalósítás lépcsıfokait is ki kellene dolgozni.” „A legnagyobb probléma, hogy a jelenlegi cigány politikusok az értelmes, okos cigány értelmiséget (fiatalokat) nem engedik hatalomra. 8 általánossal akarják irányítani a magyarországi cigány társadalmat. Ha értelmes vezetıink lesznek egyszer, jobb lesz a cigány társadalomnak, ık látni fogják, hogy milyen problémákat kell leginkább megoldani!” 8.8. A mentális egészségállapot kutatás eredményei A kutatásunkban szereplı roma/cigány értelmiség – kilencvennyolc fı – mentális állapotát mindkét kutatásunkban a már említett, hazai és nemzetközi kutatásokban egyaránt használatos tesztekkel – a Beck-féle depressziós skála (BDI) rövidített változatával, a Crumbaugh & Maholick életcél-kérdıív szintén rövidített változatával, a Juhász-féle neurózis pontozó skálával és a Cadwell-féle szociális támogatás kérdıív Kopp és Skrabski által hazai viszonyokra adaptált változatával – mértük fel. A négy teszt alapján kapott eredményeket SPSS programmal elemeztük, az összefüggéseket kereszttáblás elemzéssel végeztük. 8.8.1. A szociális támogatottság mértéke A mintába bekerült roma értelmiségiek többsége (89%) fontosnak tartja baráti kapcsolatait, többségük kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, lakóhelytıl függetlenül. Ennek ellenére a Cadwell-féle kérdıív alapján felmért szociális támogatottság mértéke csupán 70%-os az összes válaszadó körében, 30% esetében hiányos; baráti, szomszédi, rokoni, esetleg családi kapcsolataik nincsenek, nem mőködnek, illetve e kapcsolataikban nem rejlik támogató attitőd. A kapott válaszok alapján a megfelelı szociális védıhálót nélkülözık között lényeges különbség van nemi arányok tekintetében, 63%-uk nı, 37%-uk férfi. Amennyiben a nem és a lakóhely összefüggéseiben vizsgáljuk a támogatottság hiányát (25. ábra), azt látjuk, hogy az adott településtípusban élı nık közül leginkább magányosan, baráti, rokoni támogatás nélkül a fıvárosi cigány értelmiségi nık élnek (54%), majd utánuk következnek meglepı módon a falvakban (48%), s a kisvárosokban (45%), nagyvárosokban 153 (15%) élı roma diplomás nık. A különbözı településeken élı, megfelelı baráti, rokoni, családi, munkahelyi kapcsolatokkal rendelkezı nık (37%) között többségben vannak a házasságban élı, 35-40 éves korosztályba tartozók. 25. ábra A szociális támogatottság hiányának mértéke nem és lakóhely szerint Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Férfiak esetében a támogatottság hiánya inkább a nagyvárosokban élıkre (38%) jellemzı, legkevésbé a falvakban lakókra. Fıvárosban 23%, kisvárosokban 28%-uk körül nincs támogatást nyújtani képes baráti, családi, rokoni, munkahelyi háló. A szociális támogatottság ilyen mértékő hiánya egyértelmően a hagyományos cigány családmodell felbomlására, lazulására utal. 8.8.2. A Crumbaugh & Maholick életcél vizsgálat eredményei A Crumbaugh & Maholick életcél-kérdıív eredményei azt mutatják, hogy a kutatásban szereplı roma értelmiségiek 92%-a pozitív életcéllal rendelkezik, 8%-nál észlelhetık depresszív tünetegyüttesre utaló jelek. Ez utóbbi csoportba tartozók adatait megvizsgálva azt találtuk, hogy többségük (63%) nı, az életcéllal nem rendelkezık fele egyedülálló, többségük a fıvárosban él, rendkívül hiányos a szociális támogatottságuk. Neurózis érintettség 63%-nál, enyhe depressziós tünetegyüttesre utaló jelek 63%-nál, középsúlyos depressziós tünetegyüttes 13%-nál észlelhetı. Sokan közülük messzire költöztek, 154 fıvárosban, nagyvárosban albérletben, illetve néhányan rossz lakáskörülmények között élnek. Többen jelezték, hogy munkahelyi kapcsolataik nem megfelelıek, nem képzettségüknek megfelelı munkát végeznek – mérnöki végzettséggel vidéki helyi önkormányzat roma referense, más álláshoz nem jutott, egy másik mérnök a fıvárosban csak újságíróként tudott elhelyezkedni egy roma lapnál – s van, aki pedagógus végzettsége ellenére hat éve munkanélküli. 8.8.3. A minta érintettsége neurózis szempontjából A Juhász-féle neurózis skálával mért mentális státus kapott eredményei a 26. ábrán láthatóak. 26. ábra A minta mentális státusa Juhász-féle neurózis skálával mérve Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) A pontozó-skálát kitöltı válaszadók (n = 95) adatai alapján a minta átlaga 4,7, azaz az egészséges státus (0-6) jellemzı; 73,7%-a neurózis szempontjából normális értékeket mutat. Eltérés tapasztalható azonban a fennmaradó 26,3% esetében: neurózis szempontjából veszélyeztetett (7-10 közötti értéket mutat) 13,7% kialakult neurózis észlelhetı (11 és fölötti érték) 12,6% A kapott eredmények alapján tehát a mintában szereplı roma értelmiségiek közel 27%-a neurózis szempontjából érintett. A neurózis-skála alapján kapott eredmények nemek szerinti bontását – n = 49 férfi, n = 46 nı – vizsgálva (27. ábra) lényeges eltérés észlelhetı; normál érték mérhetı a férfiak 80%- 155 ában, a nık 67%-ában, de míg a férfiaknak csupán 10-10%-a tartozik a neurózis szempontjából veszélyeztetett és a neurózis kategóriába, a nık esetében ezek az arányok 17- 16%. A férfiak 20%-os arányával szemben a nık 33%-a neurózis szempontjából érintett. 27. ábra A Juhász-féle neurózis skála nemek szerint kapott adatai Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) 8.8.4. A depressziós tünetegyüttes elıfordulása, súlyossága A Beck-féle depressziós skálával mérve rosszabb eredményeket kaptunk. (28. ábra) 28. ábra A minta mentális státusa Beck-féle depressziós skálával mérve Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) 156 A válaszadók (n = 95) adatai alapján a minta átlaga: 11,0, azaz enyhe depressziós tünetegyüttes jellemzı átlagosan a kutatott cigány értelmiség körében. A kapott eredmények: a minta 34,7%-a nem mutat depressziós elváltozást (0–9 közötti értékek) 64,2%-nál enyhe depressziós tünetegyüttes áll fenn (10–18 közötti értékek) 1,1% esetében közepesen súlyos depressziós tünetegyüttes (19–25 közötti érték) észlelhetı. Depresszió tekintetében a vizsgált diplomás cigány férfiak és nık 65,3%-a depresszió szempontjából érintett. A depresszió-skála alapján kapott eredmények nemek szerinti bontását – n = 49 férfi, n = 46 nı – vizsgálva (29. ábra) is lényeges eltérés észlelhetı; normál érték mérhetı a férfiak 43%-ában, a nık 26%-ában, a férfiak 57%-a, a nık 72%-a szenved enyhe depressziótól, s míg a férfiak esetében nem fordul elı, a nık 2%-ánál középsúlyos depressziós tünetegyüttes mérhetı. 29. ábra A Beck-féle depresszió skála nemek szerint kapott adatai Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) 8.8.5. A kutatási minta összesített mentális státusa A mentális állapotmérıkre kapott adatokat összesítve megállapítható, hogy a mintában szereplık mentális státusa nem kielégítı: 8% nem rendelkezik pozitív életcéllal. A mintába került férfiak 20%-a, a nık 33%-a neurózis szempontjából érintett. 157 A férfiak 57%-nál észlelhetı enyhe depresszió, a nık 72%-ánál enyhe, 2%-ánál középsúlyos depressziós tünetegyüttes mérhetı. E kedvezıtlen mentális állapot okainak feltárását kereszttáblás elemzéssel végeztük. Vizsgáltuk a szociális támogatottság, a családi állapot és a mentális státus-problémák – neurózis, depresszió – közötti kapcsolatokat. (30. és 31. ábrák) 30. ábra Szociális támogatottság és Neurózis skálán mért adatok közötti kapcsolat Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Jól látható, hogy a szociális támogatottság és a mentális státus – jelen esetben a neurózis valamilyen formájának kialakulása, annak mértéke között – szignifikáns kapcsolat van; közepes erısségő összefüggést jelez a Cramer’s V értéke: 0,267, s a khinégyzethez tartozó szignifikancia érték 0,034. A megfelelı támogatással rendelkezık 80,6%-a tartozik a neurózis szempontjából egészséges válaszadók csoportjába, közel 12%-uk a veszélyeztetett és 7,5% a neurózist jelzı kategóriába. Velük szemben a hiányos támogatottságúak 57%-a van az egészséges zónában, 158 18% neurózis szempontjából veszélyeztetett, s kimagaslóan sokan, 25% már a neurózist jelzı kategóriában. A szociális támogatottság megléte illetve hiánya, s a kialakuló depressziós tünetegyüttes között is szoros összefüggés mutatható ki. (31. ábra) 31. ábra Szociális támogatottság és a Beck-skálán mért adatok közötti kapcsolatok Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) A szociális támogatottság és a depressziós tünetegyüttes mértéke közötti kapcsolat szignifikáns; a khi-négyzethez tartozó szignifikancia 0,031. A kapcsolat erıssége közepes; a Cramer’s V értéke 0,27. A táblázatból leolvasható, hogy az egész minta többsége, 64,2%-a az enyhe depressziós tünetegyüttest (10-18) mutatók csoportjába tartozik. Feltőnı a hiányos szociális kapcsolati hálóval rendelkezık 78,6%-os aránya az enyhe, s 3,6%-os aránya a középsúlyos depressziós tünetegyüttest észleltek között. Ez utóbbi csoportba megfelelı támogatottsággal rendelkezı nem került. 159 Egyértelmő, hogy a biztos, támogató háttérrel, rokoni, baráti, családi, munkahelyi kapcsolattal rendelkezık között lényegesen kisebb arányban alakul ki a neurózis valamint a depresszió bármelyik formája is. A családi állapot és a neurózis, depresszió kialakulása, annak mértéke közötti kapcsolatok vizsgálata szerint a neurózis szempontjából legkevésbé veszélyeztetettek a házasok, akik a 0-6 kategória többségét, 45,1%-át alkotják, ıket követik az egyedülállók (32,4%), majd az elváltak (14,1%) és a többiek. (32. ábra) Neurózis szempontjából leginkább veszélyeztetettek az élettársi kapcsolatban élık (30%) és az elváltak (20%), neurózisra utaló jel az élettársi kapcsolatban élık 20%-ánál, az elváltak 13,3%-ánál észlelhetı. 32. ábra Családi állapot és neurózis skála alapján kapott adatok Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) A depresszió-skála adatai szerint legrosszabb mentális státus az elváltak és az egyedülállók esetében észlelhetı; az elváltak 80%-a, az egyedülállók 75%-a enyhe depressziós tünetegyüttest mutat, míg ennek a mutatónak az aránya mind a házasok, mind az elváltak körében 51-51%. Ugyanakkor a házasok körében mérhetı csak középsúlyos depresszió, 2,4% arányban. (33. ábra) 160 33. ábra Családi állapot és a Beck-féle depressziós skála adatai Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Amennyiben e mentális státusok esetében a nemet, mint kontroll változót is vizsgáljuk, közös jellemzıket és lényeges eltéréseket is találunk. Közös, hogy mindkét nem mintájában a legrosszabb státusa (10–18 érték) az egyedülállóknak van (75–75%). (34. ábra) Lényeges különbség is észlelhetı; míg a házas férfiak 54,5%-a depresszió szempontjából nem érintett, s „csak” 45,5 % tartozik az enyhe depressziós tünetegyüttest mutatók közé, a nık mindössze 25%-a tünet nélküli, s 70% az enyhe, további 5,1% a középsúlyos depressziós tünetegyüttesőek kategóriájában található. Meglepı, hogy az élettárssal élı nık 100%-a érintett depresszió szempontjából, az élettársi kapcsolatban élı férfiaknál ez az arány mindössze 33,3%. 161 34. ábra Nem, családi állapot és Beck-féle depresszió-skála adatai Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) 162 9. Kutatási összefoglalás, hipotézisek megválaszolása A magyarországi roma/cigány népesség diplomásai körében 2004 tavaszán és 2010– 2011 folyamán 98 fıs mintán végeztünk részben kérdıíves, részben interjús kutatást. A cigány értelmiség historiográfiájának feltárását, adatgyőjtést és leírását 2011 második felében készítettük el, 2012 januárjában állítottuk össze. Mind a kérdıívek kitöltésekor, mind az interjúk során válaszadóink segítıkész együttmőködését, nyitottságát, érdeklıdését tapasztaltuk. A cigány értelmiség helyzetét, múltját és jelenét, összetételét, szerepvállalását, általános jellemzıit, mentális állapotát vizsgáló kutatásunk elıtt feltett hipotéziseinkre kapott válaszokat a következıkben ismertetjük. Hipotéziseink és a kapott válaszok: H1. Feltételeztük, hogy az értelmiségivé válás útján meghatározó szerepe van egy külsı segítı (tanár, pap/lelkész, barát) támogatásának, „példakép” szerepének. Hipotézisünk csak részben igazolódott; a kapott adatok szerint igaz ugyan, hogy a tanulást motiváló személyek között jelentıs szerepet játszanak a pedagógusok (19%), olykor munkatárs (3%), barát, pap ismerıs (1-1%), de a legfıbb, leggyakoribb motiváló erı a család (58%), s gyakori, hogy saját maguk elhatározásának eredménye (18%) a diplomás életút (21. ábra). Meg kell azonban azt is jegyeznünk, hogy a Kutatás II. adatai alapján az igen alacsonyan iskolázott, pár osztályt, vagy azt sem végzett, analfabéta szülık gyermekei közül egyik sem a családot, hanem pedagógusát illetve saját magát jelölte meg a tanulása motiválójaként. A mélyinterjúk során, de a kérdıíveken is többen jelezték, hogy szüleik nem csak nem motiválták ıket a tanulásra, de nem is értették, miért akarnak továbbtanulni. Volt, hogy feszültség adódott emiatt a családban, de van, aki hálás szüleinek, mert nem kényszerítették, hogy férjhez menjen, megnısüljön; s ha nem is értették és támogatni sem tudták, de hagyták, hadd tanuljon. H2. A mai roma/cigány értelmiség túlnyomó többsége elsı generációs értelmiség, minta alig vagy egyáltalán nem áll elıttük, ami különbözı típusú és súlyú nehézségeket okozhat. 163 Hipotézisünk igazolódott, a mintába kerültek – három diplomás apa kivételével – mind alacsonyabb végzettségő szülık gyermekei, diplomás, felmenıik között e három szülıt kivéve nincs. A Kutatás II. adatai szerint a mintában szereplık (n = 47) szüleinek 84%-a nyolc osztályt vagy annál kevesebbet végzett, s a szülık további 16%-a analfabéta. A roma értelmiségi minta hiányát többen említették; nem volt kitıl kérdezniük (vizsgák, vizsgaidıszak beosztása, egyetemi élet) és családjuk nem is értette meg ezzel kapcsolatos kérdéseiket, aggodalmaikat. Elsı generációs értelmiségiként többen megfogalmazták hiányaikat, lemaradásaikat a többi hallgatóval, s az oktatók elvárásaival szemben. Többen írták, mondták, hogy nem hiszik, valaha is behozzák mővelıdésbeli, ismeretbeli, kommunikációbeli hiányosságaikat nem cigány társaikhoz képest. A mintába került három második generációs értelmiségi nem fogalmazott meg ilyen aggodalmakat. A Kutatás I. mintában szereplı két – diplomás apával rendelkezı – válaszadók adatait elemezve a következı megállapítások tehetık: mindkettı fiatal (27 és 30 éves), egyedülálló nı, a fıvárosban élnek, szüleik is itt laknak. Mért mentális státusuk szerint mentálisan egészségesek, kiegyensúlyozottak, pozitív életcéllal, nagy társas, szociális támogatottsággal rendelkeznek, kisebbségi létükbıl fakadó hátrányt nem tapasztaltak. A cigányság felé küldetéstudatot éreznek, roma ügyben dolgoznak; egyikük intézményvezetı, másik média-szakember. Valószínő, hogy az értelmiségi apa által kitaposott út, kialakított kapcsolati tıke, a fıváros nyújtotta nagyobb lehetıségek tették mindkettıjük esetében könnyebbé az érvényesülést, egészségessé, magabiztossá a mentalitást. A Kutatás II. mintában egy középkorú, három diplomával rendelkezı cigány nı van, akinek egyik felmenıje – szintén az édesapa – egyetemet végzett. Elvált, egyedül neveli két gyermekét, akik egyetemre járnak. Az elsı generációs értelmiségieknél könnyebben vette az akadályokat ı is, házassága azonban tanulása miatt megromlott, elmondása szerint cigány származású férje nehezen viselte tanulását, magasabb végzettségét. H3. Úgy gondoltuk, hogy az értelmiségivé vált cigány emberek ma még jelentısen eltérnek mind népük, mind a többség hagyományos cigányképétıl, ezért fogadtatásuk egyik környezetben sem egyértelmően pozitív. Ez a hipotézisünk is igaznak bizonyult. Igaz, hogy mind a cigányság, mind a többség többnyire pozitívan viszonyul a diplomás cigányokhoz (23. ábra), de mindkét környezetben vannak, akik vegyes érzésekkel, furcsállva, tartózkodóan, irigyen fogadják az általános romaképbe nem illeszthetı cigányokat. Sokukból „sziget-ember” válik: 164 „A magyaroknak túl cigány, a cigányoknak túl magyar vagyok.” Sokan csalódottságuknak adtak hangot, azt remélték, diplomásan jobban befogadja és elfogadja ıket a többségi társadalom; „A szakma diplomával is csak cigányként kezel.” Mások: „Mindegy, hogy segédmunkás vagy diplomás a cigány, csak cigány marad.” H4. A roma/cigány értelmiségi nık többsége – felsıfokú tanulmányaik végzése által, szakítva a hagyományos rom/cigány nıi szerepekkel – nehezen talál társat, feltételeztük, hogy párkapcsolati zavarok, válás, egyedüllét gyakoribb körükben, mint a hasonló végzettségő cigány férfiak között. Ez a hipotézisünk maximálisan igazolódott. A mintánkban szereplık között kétszer nagyobb az elvált nık aránya, mint a férfiaké (22,9%: 10,0%), s míg a férfiaknak mindössze 6%-a él élettársi kapcsolatban, a nık esetében 14,6%. (19. ábra) Mélyinterjúk során a nık gyakran elmondták, milyen nehezen fogadják el a roma férfiak, hogy egy nıbıl önálló akarattal, véleménnyel rendelkezı, a hagyományos alávetett nıi szerepet többségében elutasító, értelmiségi nı válik. Többen állították: „Sokkal több nem boldog diplomás nıt ismerek.” A nık rosszabb mentális státusát több kapott eredmény is megerısíti. (35. ábra) 35. ábra Mintában szereplı nık és férfiak mentális státusának összehasonlítása Forrás: Szabóné K. J. Kutatás I. (2004), Kutatás II. (2010–2011) Párkapcsolataik terhelt voltát, támogató jellegének hiányát bizonyítja, hogy a házasságban élı férfiak 45,5 %-a mutat enyhe depressziós tünetegyüttest, a nıknek azonban Mentális státus Férfi (%) Nı (%) Szociális támogatottság hiánya 37,0 63,0 Neurózis szempontjából veszélyeztetett 10,0 17,0 Neurózis 10,0 16,0 Enyhe depressziós tünetegyüttes 57,0 72,0 Középsúlyos depressziós tünetegyüttes - 2,0 165 70%-a, s további 5,1% középsúlyos depresszióra utaló jeleket. Az élettársi kapcsolatban élık között a nık 100%-a érintett depresszió miatt, a férfiaknak 33,3%-a. H5. A fenti okok miatt feltételeztük, hogy a mintába került roma/cigány diplomások mentális státusa nem kielégítı, neurózis, depressziós tünetegyüttes gyakori körükben, amit mérni tudunk. Hipotézisünk igazolódott. A Crumbaugh & Maholick életcél-kérdıívvel, a Juhász-féle neurózis skálával, valamint a Beck-féle depressziós skálával mért és kapott mentális státus értékek alapján egyértelmően állítható, hogy a két mintába került diplomás cigány férfiak és nık többsége neurózis, depressziós tünetegyüttes szempontjából érintett. (26., 27., 28. ábrák) A válaszadók 8%-a nem rendelkezik pozitív életcéllal. Neurózis szempontjából elváltozást mutat a minta (n = 95) 26, 3 %-a; 13,7% veszélyeztetett, 12,6% esetében kialakult neurózisra utaló jelek láthatóak. Enyhe depressziós tünetegyüttes 62,4%- nál, középsúlyos pedig 1,1% esetében észlelhetı. A kisebbségi létbıl fakadó mentális állapotváltozásokat – frusztráció, fokozott elfojtás, folyamatos megfelelési kényszer, ebbıl fakadó stress, düh, túlkompenzálás, csalódottság, “Üvegplafon-szindróma” – a mintába került értelmiségiek többségénél mind a végzett teszt-vizsgálatok eredményei, mind az interjúk során kapott válaszok egyértelmően alátámasztják. H6. Úgy gondoltuk, hogy a diplomás roma/cigány emberek közül kevesen ırzik hagyományaikat, nyelvüket, körükben – családjaiktól való térbeli elszakadás miatt, s a többségi társadalomba való beilleszkedés érdekében – gyakoribb a kultúraváltás, nyelvvesztés. Ez a hipotézisünk nem igazolódott. Az elsı kutatásunk mintájába bekerült diplomások többsége ugyanis már úgy érkezett a felsıoktatásba, hogy otthonról nem hozták magukkal a hagyományaikat; vagy már a családjuk sem ápolta azokat, vagy gyermeküket – a késıbbi boldogulásuk érdekében – tudatosan távol tartották attól. A Kutatás I. eredményei alapján tehát megállapítható, hogy többségük nem hagyományırzı, de ennek egyetemi tanulmányaikhoz nincs köze, közvetlenül a tanulás rovására írható hagyományvesztés nem fordult elı. 166 A Kutatás II. során rákérdezve csoport hovatartozásukra, nyelvük használatára, hagyományaik ápolására, feltőnıen nagy arányban jeleztek hagyományırzést, cigány nyelv használatát a válaszadók. (17. ábra) A mintába került oláh cigányok 79%-a ırzi a hagyományokat, s 64% beszéli a romanit, a beások 31%-a hagyományırzı, 62%-a beszéli a cigány nyelvet, a magyar cigányok 18%-a jelzett hagyományápolást, nyelvhasználatot senki, s a minta egyetlen kárpáti cigány fiatalembere ırzi a hagyományokat, s beszéli a kárpáti cigány nyelvet. Hat hipotézisünkbıl négy teljesen, egy részben igazolódott, egyre pedig várakozásunkkal ellentétes választ kaptunk. 167 10. Az értekezés összegzése Doktori értekezésünk témájául a hazai roma/cigány értelmiség kialakulásának és történelmének feltárását és leírását, a roma/cigány népesség vékony tanult, diplomás rétegének bemutatását választottuk. Értekezésünk négy pilléren nyugszik: A cigányság oktatásának történelmét, a roma/cigány értelmiség historiográfiáját feltáró és leíró kutatáson, melyre eddig sem a hazai értelmiségkutatásban, sem a hazai cigány kutatásban nem került sor. 2004-ben végzett kérdıíves vizsgálaton, melynek során 51 roma/cigány értelmiségi körében győjtöttünk anyagot. 2010–2011-ben 47 fıs mintán végzett kérdıíves kutatáson. 2011-ben 25 roma/cigány értelmiségivel készített interjú-kutatáson. Kérdıíves és mélyinterjús kutatásainknak célja az volt, hogy kirajzolódjon egy kép a mai cigány értelmiségrıl, életútjukról, problémáikról, életükrıl, terveikrıl. A kapott válaszok alapján a következı „profilt” rajzolhatjuk meg: A feltételezések ellenére a cigány értelmiség nem csupán fiatal – az utóbbi évtizedekben „helyzetbe hozott” (felfedezett, támogatott) – diplomásokból áll, mint azt mintánk 29%-a is bizonyítja, akik diplomájukat 1990 elıtt szerezték. Tény azonban, hogy többségük ahhoz a réteghez tartozik, akik elıtt a kilencvenes években nyíltak meg a felsıoktatás kapui az oktatáspolitika kedvezı alakulása – többek között az 1989-ben hozott változtatás, ami a felvételi keretszámok helyébe az irányszámokat vezette be, illetve 1990/1991-tıl a felvételi kötöttségek eltörlése – következtében. A felsıoktatási expanzió – melynek során az összhallgatói létszám 1990 és 2000 között 232%-a emelkedett (187%-al a nappali, 210%-al az esti és levelezı képzésre járók) (Ladányi 2002) –, s a hozzá kapcsolódó támogatási rendszerek tették lehetıvé e diplomások többségének belépését a felsıoktatás világába. A vizsgált mintánkban a nık és a férfiak aránya kiegyensúlyozott – ami ismerve a cigány nık alávetett helyzetét – reményre ad okot, bár a kapott adatok szerint a fiatalabb korosztályban férfi túlsúly észlelhetı.88 88 Ugyanakkor a változást mutatja annak a – mintánkban nem szerepelt – fiatal egyetemista csoportnak az összetétele is, akik a fıvárosban 2011 ıszén megnyílt bentlakásos Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói; 23 fiatalból 13 lány! S örvendetes, hogy e hallgatók már nem a „hagyományos” pályákra készülnek, hanem orvosi, jogi, közgazdasági, nyelvészi, történészi tanulmányokat folytatnak. 168 Válaszadóink végzettségét és jelenlegi foglalkozását vizsgálva megállapítható, hogy a hazai cigány értelmiség mind végzettség, mind foglalkozás tekintetében még többnyire beszorul a „hagyományos” területekre; szociális gondoskodás, tanítás, egyházi szolgálat, de már magasabb presztízső képzésekben – orvos, jogász, mérnök, közgazdász – is egyre inkább megjelennek. S bár nem mindenki helyezkedett el végzettségének megfelelıen, esetükben is érvényes, hogy a pedagógus diploma jól konvertálható, megfelelı belépı akár a média, akár a köztisztviselıi munkakörökbe. Lényeges adat az is, hogy mindössze 2%-uk munkanélküli, esetükben is igaz, hogy diplomával jobban el lehet helyezkedni. A magyarországi cigány értelmiség joggal tekinthetı a hazai cigányság kiemelkedı rétegének, hisz a 2001-es népszámlálási adatok szerint a hazai cigányság 0,7%-a rendelkezik csupán felsıfokú végzettséggel. Ennek tudatában többségük küldetéstudatot is érez saját népe felé, s míg a többségi társadalom tagjainak közel 20%-a vesz részt civil szervezıdésekben (Kuti 2008), a mintánk 64%-a, s elsısorban roma/cigány szervezıdésekben, szervezetekben. Társas kapcsolataikat tekintve, bár igen sokan széles baráti körrel rendelkeznek, a szociális védıháló hiányos (30%) – fıleg a fıvárosi cigány értelmiségi nık körében –, ám ez az arány jóval kedvezıbb, mint a többségi lakosságban mért 71%-os szociális támogatottság hiány. (Kopp–Skrabski 2008) Kis mintán mérve ugyan (n = 47, Kutatás II.), de határozott a vizsgált diplomások körében a hasonló végzettség elvárása a társtól (62%), s ennek megfelelıen a mintába került roma/diplomások 60%-ának egyetemet, fıiskolát végzett társa van. A 2001. évi népszámlálási adatok szerint a párkapcsolatban élı diplomások 51%-ának diplomás a társa (KSH 2004) A párkapcsolati zavarok, az alacsonyabb házasodási kedv a többséghez hasonlóak e cigány értelmiségi mintában; magas az elváltak, egyedülállók és élettársi kapcsolatban élık aránya körükben is, csakúgy, mint a többségben. Mentális státusuk a teljes népességhez viszonyítva lényegesen rosszabb; a teljes népességben a férfiak 33%-a, a nık 41%-a érintett depressziós tünetegyüttes szempontjából (Purebl–Balog 2008), a kutatásomban szereplı diplomások esetében azonban a férfiak 57%-a, a nık 74%-a enyhe vagy középsúlyos depressziós tünetegyüttesre utaló jeleket mutat. A depresszió nemek szerinti arányát tekintve mindkét közösségben jellemzı, hogy a nık lényegesen rosszabb státussal rendelkeznek, de gyakorisága a diplomás roma/cigány nık esetében kimagasló. A kapott kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy ha lassan is, de tovább bıvül, formálódik a magyarországi cigány értelmiség, keresi az utat újabb és újabb képzési formák felé. Többségük elsı generációs értelmiségi, háttérben alacsonyan iskolázott szülıkkel, gyakran testvéreik is náluk jóval kevesebb végzettséggel rendelkeznek. A hazai 169 cigány értelmiségen belül mindegyik hazai cigány csoport megtalálható, a hagyományırzés, nyelvápolás mértéke még a tradicionális csoportok képviselıi körében jelen van, ha kisebb mértékben is, mint szüleik generációjában. Arra utaló jelek, hogy a felsıoktatás megfosztaná a kisebbség tagjait hagyományaiktól, nem észlelhetık, inkább jellemzı, hogy otthonról már alig hozzák azokat magukkal. A minta alapján egyértelmő, hogy legfıbb továbbtanulási motiváló erı a család, mely kiengedi, bátorítja tagját a tanulásra, s meghatározó a pedagógusok támogató, bíztató együttmőködése, irányítása. Szembeötlı a mintában – s amint jeleztük, összhangban van Keményék kutatásai során kapott adatokkal – a beás cigányok felsıfokú oktatásban való fokozott részvétele, amely nem magyarázható mással, csak az említett „pécsi–baranyai modellel”; a megvalósított tanoda-gimnázium-felsıoktatás modell egyértelmő inspiráló, motiváló, befogadó hatásával. Az értelmiségi minta hiánya általános a mai cigány értelmiség körében, s valószínőleg ebbıl fakad az értelmiségi életforma hiánya (rendszeres olvasás, a folyamatos mővelıdés különbözı formái, közösségért vállalt felelısség, annak felelısségteljes, korrekt megnyilvánulásai, kritikai megnyilvánulás saját népével szemben is etc.) is a minta 55%- ánál.89 S végül meg kell említenünk a kutatásba került cigány értelmiség saját csoportját túlzottan pozitívan látó, a többséget inkább negatív jelzıkkel illetı véleményét, látásmódját, ami megakadályozza építı kritikáját – s ezáltal fejlıdését – saját népének, s együttmőködését a többséggel. A reális vélemények kialakításához a mainál sokkal több kapcsolódási pontra, együttmőködésre van szüksége mind a cigány, mind pedig a nem cigány értelmiségnek. 89 Félı azonban, hogy hasonló arányban találnánk ennek hiányát a teljes népesség értelmiségén belül is. 170 11. Végkövetkeztetések, javaslatok, további kutatási irányok 11.1. Végkövetkeztetések A hazai nem cigány értelmiség történelmén tanulva, azon okulva, a következı megállapítások tehetık: A magyar társadalom léte, megmaradása, felemelése érdekében történelmünk során – ugyan politikai berendezkedéstıl, ideológiáktól függı módon, de – mindig rendkívül fontos célkitőzés volt az iskolázottság emelése, a kimővelt emberfık nevelése. Az alulról jövı, munkás-parasztszármazású fiatalok nevelését, oktatását soha nem elkülönített – „felzárkóztató”, „kisegítı”, „M” illetve „P” – osztályokban, iskolákban – oktatásban valósították meg. Felzárkóztatásuk érdekében széleskörő társadalmi összefogás jött létre, mozgalmak indultak, egyesületek alakultak, mint a KALOT, KALÁSZ, NÉKOSZ, „fényes szelek” mozgalom etc. Az alacsony származású, elsı generációs értelmiség kialakulásának segítésére kollégiumi hálózat jött létre országszerte; Eötvös, Bólyai–Györffy, Horthy Kollégium, Parasztfıiskolások Közössége. A nehéz körülmények közül származók támogatásáról már a korai évszázadokban patrónusok, alapítványi támogatások gondoskodtak. A magyar tehetısebb, nemesi réteg is fontosnak tartotta a szegények, elesettebbek intellektuális felemelkedésében történı szerepvállalást; anyagi támogatás mellett intézményalapítással, s gyakorlati tevékenységgel is bizonyítva e melletti elkötelezıdésüket. (Brunszvik, Bezerédy, Hugonnai) A hazai értelmiség szellemi és lelki megerısödéséhez nagymértékben hozzájárult saját intézményeinek megalapítása; Nemzeti Múzeum, Könyvtár, Színház, Kaszinó. Az értelmiség 20. századi történelmében a politika markáns beleszólása a felsıoktatásba – mind a numerus clausus, mind a numerus politicus formájában -, azaz tudás helyett származás alapján eldöntetni, hogy ki alkalmas magasabb képzettség megszerzésére, mérhetetlen károkat okozott. A politikai indíttatású erıltetett beiskolázás, a káderértelmiség megteremtése, ennek érdekében a felsıoktatási követelmények minimalizálása – szakérettségi, 171 érettségi nélküli egyetemi felvételi, gyorstalpaló képzések etc. – egyértelmően kudarcra ítélt. Az alacsony szintő tudás, s a valódi tanulási motiváció hiánya általános és súlyos színvonaleséshez vezetett. A látszat-mobilitás az egyének életében tömeges kudarchoz vezetett. A magyar értelmiség történelmében az 1780-as évektıl nyomon követhetı a szétválás, az értelmiség megosztottsága, együttmőködési képtelensége. A mai értelmiségnek a politikai elittel való összefonódása megbocsáthatatlan; a legnagyobb baj, ahogy Szalai megfogalmazza: „az értelmiség által tárgyalt témák döntı részét nem ı maga, hanem a politika tárgyalja.” (Szalai 2008) 11.2. Javaslatok a hazai roma/cigány értelmiségi réteg jelentıs bıvítése érdekében 1. Minıségi oktatás A hazai értelmiség történelmének, artikulálódásának tanulságait figyelembe véve egyértelmőnek tőnik, hogy a cigányság felemelkedése, többséghez történı felzárkózása csak az oktatáson, méghozzá a minıségi oktatáson keresztül valósulhat meg. Elkülönült helyett az integrált (inkluzív, mozaik, kooperatív, differenciált) oktatás (Varga 2009/b) a járható és sikeres út (Aronson 2009) ott, ahol erre még van lehetıség, azaz van más iskola és vannak nem cigány gyermekek is. 2. Tanoda – Gimnázium – Romológia, a „Pécs-baranyai modell” Széleskörő társadalmi összefogásra, politikai akaratra és szakmai együttmőködésre van szükség ahhoz, hogy tanodák, kollégiumok ezeket segítı alapítványok minél nagyobb számban jöjjenek létre és mőködjenek az országban. Eredményeit, sikereit tekintve a „Pécs-baranyai modell” az ország számos régiójában követendı példa lehetne; minél több tanodát szükség volna egy-egy régióban létrehozni, ahonnan a tanulni vágyó fiataloknak nemzetiségi gimnáziumban való továbbtanulása biztosítva lenne. S rendkívül erıs húzóerıt jelent egy egyetem, felsıoktatási intézmény Romológia képzése, szakiránya illetve önálló szaka; részben mert lehetıvé teszi a különféle képzéseken résztvevı nem cigány hallgatóknak a roma/cigány népességre vonatkozó ismeretek megszerzését, másrészt mert hívó szóként szerepelhet a roma/cigány fiatalok felé. A romológiai képzés beemelése a felsıoktatásba az együttélés, a kölcsönös megbecsülés, a 172 problémák célzott, korrekt és eredményes megoldására, kezelésére képes szakemberek kinevelését is eredményezi. A felsıoktatásban tanuló, hátrányos helyzető roma/cigány hallgatók támogatására, kettıs identitásuk erısítésére létrejött Roma Szakkollégiumi Hálózat, a tanodák, nemzetiségi gimnáziumi hálózat kiépítését a fenti célok teljesülése érdekében folytatni kell.90 3. Ösztöndíj-programok, alapítványi támogatások Amint a nem cigány értelmiség kialakulásában, úgy a cigány értelmiség létrejötte érdekében is elengedhetetlen az ösztöndíj–programok, alapítványi támogatások biztosítása. Fontos lenne, hogy a cigányság tehetısebb és ismert tagjai is élen járjanak a támogatások finanszírozásában, s minél többen részt vegyenek ilyen tevékenységekben. Minden bizonnyal a társadalmi megbékélésnek is segítene, ha nemcsak jogvédıként lépnének fel a cigány elit tagjai, hanem mecénásként, támogatóként is minél többen részt vennének a roma/cigány értelmiségi, középréteg formálódásában. 4. Beiskolázási kudarcok elkerülése végett a színvonal megtartása Okulva az államszocializmus említett, pártpolitikai érdekektıl vezérelt gyorsított és erıltetett beiskolázás kudarcaiból, feltétlenül el kell kerülni, hogy tényleges tudás és kellı motiváltság nélkül jussanak be cigány fiatalok a felsıoktatásba, kitéve ıket emiatt a többség ellenséges indulatainak, a kudarcélményeknek, amit nem megfelelı felkészültségük, tudásuk következtében szenvednek el. Minden módon azonban törekednünk kell az esélykiegyenlítésre; ennek érdekében széleskörő, az egész országra kiterjedı tanodaprogramot, minıségi oktatást kell biztosítani, s egyéb támogatásokat, hogy saját képességeik alapján fel tudjanak készülni, saját jogon legyenek egyetemi, fıiskolai hallgatók. 5. A társadalomban és a roma/cigány népességben a pozitív cigánykép erısítése A társadalmi béke, a sikeres együttmőködés érdekében rendkívül fontos, hogy a sztereotípiák helyett pozitívabb kép alakuljon ki a hazai roma/cigány népességrıl, a 90 Kertesi Gábor–Kézdi Gábor 2006. A hátrányos helyzető és roma fiatalok eljuttatása az érettségihez. Budapest: Corvinus Egyetem, Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek BWP 2006/6. 173 negatívumok hangoztatása mellett a sikerekrıl, sikeres életutakról is tudomást szerezzen mind a többség, mind a kisebbség. Épp ezért nem megkerülhetı már a cigány értelmiség jogos, évszázados kérése, Cigány Múzeum létrehozása hazánkban, ami kiváló találkozási pont lehetne a cigány és a nem cigány értelmiség, mindkét népesség tanult és kevésbé iskolázott tagjai számára, s nem utolsósorban eszköze lehetne a társadalmi megbékélésnek, elismerése a hazai cigány értelmiség fél évszázados emancipációs törekvéseinek. 11.3. További kutatási irányok Jelen kutatásunk befejezésével újabb kutatási kérdések merültek fel, melyek új kutatási irányokat jelölhetnek ki. Vizsgálatra alkalmasnak tartjuk, javasoljuk: a roma/cigány és nem cigány értelmiség helyzetének, mentális állapotának összehasonlító elemzését más országok nemzeti, etnikai kisebbségeinek oktatástörténetét, elsı generációs értelmiségük vizsgálatát egy átfogó kutatás elvégzését az európai roma értelmiség felkutatása, életútjának, helyzetének, mentális állapotának bemutatása céljából a hazai roma/cigány és nem cigány értelmiség együttmőködési lehetıségeinek feltárását. Fontos kutatási területnek tartjuk a jelen fiatal roma/cigány értelmiség körében egy hasonló vizsgálat elvégzését. Mintánk átlagéletkora 38,9 év, feltételezhetı, hogy a mai pályakezdı, friss diplomás roma/cigány fiatalok már más háttérbıl, más motivációval, más elvárásokkal indulnak, eltérı nehézségekkel szembesülnek értelmiségivé válásuk során. Összehasonlító elemzés során feltárhatjuk a változásokat, s felvázolhatjuk a modern, fiatal roma/cigány értelmiség profilját is. 174 Felhasznált irodalom Ács Margit 2001. Az üdvös, a szükséges utópia. Bárka 6, 77–85. Ainsworth–Darnell, J.W–Downey, D.1998. Assessing the Oppositional Culture Explanation for Racial/Ethnic Differences In School Performence. American Social Review. 63, 536–553. Alcalde, José E. A. 2008. Cigány gyerekek az iskolában. Budapest: Nyitott Könyvmőhely Kiadó Ambrus Péter 2001. Cigányság és iskola. Andor Mihály szerk., Romák és oktatás. Iskolakultúra. Pécs. Andor Mihály–Liskó Ilona 1999. Iskolaválasztás és mobilitás. Iskolakultúra. Andorka Rudolf 1978. Az értelmiség társadalmi mobilitásainak történeti alakulása. Huszár Tibor szerk., Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások. Budapest: Kossuth Kiadó. Andorka Rudolf 1997. Bevezetés a szociológiába. Budapest: Osiris Kiadó. Aron, Raymond 2006. Az értelmiség ópiuma. Budapest: Akadémiai Kiadó. Aronson Elliott 2009. Columbine után (Az iskolai erıszak szociálpszichológiája). Budapest: ABOVO Kiadó. Babits Mihály 1928. Az írástudók árulása. Nyugat 18, 355–376. Babusik Ferenc–dr. Papp Géza 2002. A cigányság egészségi állapota. Szociális, gazdasági és egészségügyi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Budapest: Delphoi Consulting. http://www.delphoi.hu/download-pdf/roma-BAZ-eu.pdf (2011.12.07.) Balázsi Ildikó és mtsai szerk., 2010. PISA 2009 Összefoglaló jelentés. Budapest: Oktatási. www.oecd-pisa.hu (2011.06.15.) Balogh Jancsi, ipolysághi 1850. Legelsı czigány imádságok, a melly mind a két magyar hazában levı czigány nemzet számára fordította Ipolysághi Balogh Jancsi nemzeti zenekar igazgató. Esztergom: Beimel J. Nyomdája. Barth, Fredrik 1996. Ethnic groups and boundaries. Oslo: University Press. Beck AT.–Beck RW. 1972. Shortened version of BDI. Post. Grad. Med. 52, 81–85. Beck Zoltán 2003. A lehetséges cigány irodalom. Gypsy Studies 12. , Pécs: PTE BTK Romológia Tanszék. Békési Ágnes 2002. Szocializációs minták átörökítése cigányzenész családokban. Educatio 3, 431–440. 175 Bengtsson, A. 1991. Roma in Sweden – the Right to Education. Sweden Raoul Wallenberg Institute of Human Rights and Humanitarian Law in Lund. Bényi Mária 2003. A cigánytelepek közegészségügyi helyzetében bekövetkezett változások 1997 óta. Esély 4, 23–30. Bibó István 1947. Válogatott tanulmányok I–IV. kötet. ifj. Bibó István szerk., Válogatott tanulmányok . Budapest: Magvetı Kiadó. Bindorffer Györgyi 2001. Kettıs identitás. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Bitay Árpád 1926. Erdély jeles katholikus papjai. Cluj-Kolozsvár: Szent Bonaventura Könyvnyomda. Boethius de Dacia 1270. A legfıbb jóról. Idézi: Le Goff, J. 1979. Az értelmiség a középkorban. 14. Budapest: Magvetı Kiadó. Bourdieu Pierre 1978. A társadalmi egyenlıtlenségek újratermelıdése. Budapest: Gondolat Kiadó. Brown, R. P.–Lee, M. N. 2005. Stigma consciousness and the race gap in College academic achievement. Self and Identity 4. 149–157. Caldwell R. A. Pearson–J. L. Chin, R. J. 1987. Stress-moderating effects: social sapport int eh context of gender and locus of control. Personality and Social Psychology Bulettin, 13, 1, 5- 17. Choli Daróczi József 2004. Jászladány és integráció. Világunk 6, 2 Clark K.–Clark M. In: Festus E. Obiakor: Self-Concept of African-American Students: An Operational Modell for Special Education. http://www.questia.com/googleScholar.gst?docId=5000150290 (2011.12.13.) Cornel West. 1991. Breaking Bread: Insurgent Black Intellectual Life. Cambridge: South End Press. Crumbaugh, J. C.– Maholick, L. T. 1964. An experimental study in existentialism: teh psychosomatic approach to Frankl’s concept of noogenic neurosis. J. of. Clin. Psychology, 20, 200–207. Cruse, H. 1967. The Crisis of the Negro Intellectual. New York: New York Review Books. Czeizel Endre és mtsai 1978. Az értelmi fogyatékosságok kóreredete a „Budapest-vizsgálat” tükrében. Budapest: Medicina Kiadó. Csepeli György 1992. A nemzet által homályosan. Budapest: Századvég Kiadó. Csepeli György 1997. Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó. 176 Cserti Csapó Tibor 2008. Területi-szociológiai jellemzés a magyarországi cigány népesség körében. Cserti Csapó Tibor szerk., Társadalom és életstílusok. 75–109. Gypsy Studies 21. Pécs: PTE BTK NTI Romológia és Nevelésszociológia Tanszék. Csizmadia Ervin 2008. Két értelmiség Magyarországon. Politikatudományi Szemle 3, 135– 138. Csongor Anna 1979. Majd ott megtanítják ıket a rendre. Mozgó Világ 1, 58–63. Daróczi Ágnes 2006. Mivé lettünk? Új Ifjúság Szemle 2, 51–57. Diósi Ágnes 1998–1999. Értelmiségi roma nık I.–VI. Esély 1998/5-6. 1991/1,4,5,6. Diósi Ágnes 1999. A cigányság ügye a demokratikus ellenzék tükrében. Interjú Havas Gáborral. Esély 6, 83–99. Doku, Joe 1997. A lelki egészség fejlesztése egy multikulturális társadalomban. Szenvedélybetegségek 6, 449–451. Domokos Veronika 2010. Szegény-és cigánytelepek, városi szegregátumok területi elhelyezkedésének és infrastrukturális állapotának elemzése. Budapest: Ecotrend Bt. NFÜ. Erdıs Kamill cigánytanulmányai. 1989. Vekerdi József szerk.Gyula, Békée Megyei Tanács. Erıs Ferenc szerk. 1998. Megismerés, elıítélet, identitás. Szociálpszichológiai szöveggyőjtemény. Budapest: Wesley János Lelkészképzı Fıiskola–Új Mandátum Kiadó. EÜM 2001: „Roma felnıtt népesség egészségállapota, egészség magatartása és a romák valamint az egészségügyi szolgáltatások közötti kapcsolat vizsgálata” (Országos Egészségfejlesztési Intézet): https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:kMv_zvOB3LcJ:www.romaweb.hu/doc/szocio logia/romak_osszegzett_eum2001.pdf+&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESgj9DaeOSW 8SbQO4SVylzsYKVmPwBRAWkAg3fc6zXBPSpyy830insc205bMEC0LfsLhxPdZ4BbJylH nLEIyLLDqMPO9KC3SQ3xEkGnaBbPVUyztPeGyXoDS3Ut_wPIWkaOxLt&sig=AHIEtbTQ2wOk4UrkkPfyoBG_VEnBCs0btg (2012.02.21.) Farkas Attila Márton 2005. A létezett szocializmus leghalálosabb bőne. Liget 2, 11–35. Fónai Mihály 1995. Értelmiség, értelmiségi funkciók és szerepek. (Egy regionális kutatás konzekvenciái.) Kandidátusi értekezés. Nyíregyháza. Fónai Mihály 2008. Az értelmiségkép változásai a poszt-szocialista átmenet publicisztikájában. OTKA kutatás. http://hdl.handle.net/2437/3336 (2011.09.07.) Forray R. Katalin 2004. Életutak–iskolai pályák. Interjúk cigány, roma fiatalokkal. Gypsy Studies 13. Pécs: PTE BTK Romológia Tanszék. Forray R. Katalin 2008. Értelmiségképzés–cigány diákok a felsıoktatásban. Kézirat www.forrayrkatalin.hu (2011.12.27.) 177 Forray R. Katalin–Hegedős T. András 1990. A cigány etnikum újjászületıben. Budapest: Akadémiai Kiadó. Forray R. Katalin–Hegedős T. András 2003. Cigányok, iskola, oktatáspolitika. Oktatáskutató Intézet. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Forray R. Katalin–Czachesz Erzsébet–Lesznyák Márta 2001: Multikulturális társadalom – interkulturálisnevelés. Báthori Zoltán–Falus Iván szerk., Tanulmányok a neveléstudományok körébıl. 111–125. Budapest: Osiris Kiadó. Füredi Frank 2005. Where have All The Intellectuals Gone? CONTINUUM. Gazsó Ferenc 1976. Iskolarendszer és társadalmi mobilitás. Budapest: Kossuth Könyvkiadó Gramsci Antonio 1971. Selections from the Prison Notebooks. London: Lawrence and Wishart.Idézi: Huszár Tibor 1977. Fejezetek az értelmiség történetébıl. 460–461. Budapest: Gondolat Kiadó. Grezsa Ferenc 1998. Bevezetés a mentálhigiénébe. Budapest: Magyar Testnevelési Egyetem. Gyukits György 2008. A szociális tényezık hatása a romák egészségi állapotára. Kopp Mária szerk., Magyar lelkiállapot 2008. 460–466. Budapest: Semmelweis Kiadó. Gyukits György és mtsai 2000. A depressziós tünetegyüttes elıfordulása a fiatal roma nık körében. Lege Artis Medicinae 11–12, 911–915. Hablicsek László 2007. Kísérleti számítások a roma lakosság területi jellemzıinek alakulására és 2021-ig történı elırebecslésére 1. Demográfia 1, 7–54. Halliman, M.T.-Smith, S. 1985. The Effects of Classroom Racial Composition on Students Interracial Friendships. American Sociological Review. 52, 653-664. Hancock Ian 1997. The stroggle for the control of Identity. Patrin Web Journal. http://starbacks.ca/~patrin/identity.htm (2012.03.21.) Havas Gábor–Kemény István–Liskó Ilona 2002. Cigány gyerekek az általános iskolában. Budapest: Oktatáskutató Intézet–Új Mandátum Kiadó Havas Gábor–Zolnay János 2010. Az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata. Budapest: Európai Összehasonlító Kisebbségkutatásokért Közalapítvány (EÖKK). Hegedős Sándor 2000/a. Cigány irodalmi kislexikon. Budapest: Konsept-H Kiadó. Hegedős Sándor 2000/b. Cigány kronológia. Budapest: Konsept-H Kiadó. Hegedős T. András 1996. Kisebbségi nı család és társadalom között. Educatio 3, 441–453. Herrmann Antal 1895. A Magyarországban 1893. jan. 31-én végrehajtott cigányösszeírás eredményei. Magyar Statisztikai Közlemények Új Folyam IX. kötet Budapest: Athenaeum R. Társulat Könyvnyomdája. 178 Horváth Aladár 2002. Ha nincs szék, akkor is tudj helyet foglalni. http://www.romnet.hu/hirek/2002/10/01/ha_nincs_szek_akkor_is_tudj_helyet_foglalni. (2012.01.10.) Huszár Tibor 1977. Fejezetek az értelmiség történetébıl. Gondolat Kiadó, Budapest. ifj. Fasang Árpád szerk., 1997. Az (magyar) értelmiség hivatása. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Janky Béla 1999. A cigány nık helyzete. Pongrácz Tiborné–Tóth I. György szerk., A nık helyzete. 217–238. Budapest: Munkaügyi Minisztérium–TÁRKI. Janky Béla 2005. A gyermekvállalás idızítése a cigány nık körében. Beszélı 10,1. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-gyermekvallalas-idozitese-a-cigany-nok-koreben (2012.01.05) Jean–Paul C. Grund–Paul Öfner–Hans T. Verbraeck 2001. Marel o Del, kas kamel, le romes duvar. Budapest: L’Harmattan Kiadó. Juhász Éva 2004. Sója Miklós öröksége Hodászon. Szekszárd: Cigány Népismereti és Történeti Egyesület Romológiai Kutatóintézete. Juhász Júlia 2003. Találkoztam boldoguló cigányokkal is. Budapest: TANINFO Kiadó. Juhász Péter–Kopp Mária–Veér András 1978. Módszer a neurózis szőrıvizsgálatához. Ideggyógyászati Szemle 31, 292–299. Kalla Éva 2000. És már megint nélkülünk. Élet és Irodalom 46, 32–34. Kalla Éva–Soproni Ágnes 1997. Írják le a sóhajtásomat! Milyen lehet cigánynak lenni? Budapest: Magvetı Kiadó Kaslik Péter 2010 „Mert meg vagyon írva…”. A keresztény értelmiség szerepe a társadalmi értékek formálásában. http://www.makusz.hu/publicisztika/421/mert-meg-vagyon-írva (2010.09.10) Kemény István 2004. A magyarországi cigány népesség demográfiája. Demográfia. 3–4, 335–345. Kemény István–Janky Béla 2003. A 2003. évi cigány felmérésrıl. Beszélı 10, 64–76.) Kemény István–Janky Béla–Lengyel Gabriella 2004. A magyarországi cigányság 1971–2003. Budapest. Gondolat Kiadó–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Kemény István–Rupp Kálmán–Csalog Zsolt–Havas Gábor 1976. Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó, 1971-ben végzett kutatásról. Budapest: MTA Szociológiai Kutatóintézetének Kiadványai. Kende Ágnes 2005. Értelmiségiként leszek roma, romaként leszek értelmiségi. Neményi Mária–Szalai Júlia szerk., Kisebbségek kisebbsége. 376–408. Budapest: Új Mandátum Kiadó 179 Kerékgyártó István 2006. Kultúrateremtı ısemlékezés. http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_01/053.htm (2012.01.05.) Kertesi Gábor–Kézdi Gábor 1999. A cigány népesség lélekszáma Magyarországon a kilencvenes évek elején. Kemény István szerk., A cigány népesség Magyarországon, 45–72. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.) Kertesi Gábor–Kézdi Gábor 2006. A hátrányos helyzető és a roma fiatalok eljuttatása az érettségihez. Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek BWP 6. Budapest: Corvinus Egyetem. Kézdi Gábor–Surányi Éva: Egy sikeres iskolai integrációs program tapasztalatai 2005-2007. http://www.biztoskezdet.hu/site/doc/section/9/id/25 (2012.01.03.) KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelıs Államtitkárság 2011. Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia. Budapest: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. http://romagov.kormany.hu/nemzeti-tarsadalmi-felzarkozasi-strategia-dokumentumok (2011.11.09.) Klaniczay Tibor szerk. 1964. A magyar irodalom története I. Budapest Akadémiai Kiadó. Kókay György 1984. Az elsı magyarországi kölcsönkönyvtár. (Olvasókabinét Pozsonyban 1782). Magyar Könyvszemle 1–2, 34–44. Konrád György 1985. Visszapillantás 1985-ben az értelmiség osztályhatalmára. Konrád György–Szelényi Iván szerk., Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Szamizdat kiadás. Konrád György–Szelényi Iván szerk.1978. Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Szamizdat kiadás Kopp Mária 2008. Az esélyerısítés magatartástudományi modellje. Kopp M. szerk., Magyar lelkiállapot 2008. 3–9. Budapest: Semmelweis Kiadó. Kopp Mária szerk. 2008: Magyar lelkiállapot 2008. Budapest: Semmelweis Kiadó. Kopp Mária–Skrabski Árpád 1995. Alkalmazott magatartástudomány. Budapest: Végeken Kiadó. Kopp Mária–Skrabski Árpád 2008. Kik boldogok a mai magyar társadalomban? Kopp M. szerk., Magyar lelkiállapot 2008. 73–79. Budapest: Semmelweis Kiadó. KSH 2004. Demográfiai évkönyv 2003. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal. Kovács János 1895. A czigányok Szegeden Etnographia. idézi: Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Budapest: Osiris Kiadó 2009. Kozma Tamás szerk. 2002. Roma/cigány értelmiségiek iskolai karrierje. Debrecen: Acta Paedagogica Debrecina Kuti Éva 2008. Civil Európa–Civil Magyarország. Budapest: Európa Ház Kiadó. 180 Kwiek Gregory 1998. Mistaken identity. Patrin Web Journal. http://www.reocities.com/~patrin/mistaken_identity.htm (2012.03.21.) Ladányi Andor 2002. A diplomások száma és összetétele. Educatio 2, 179–190. Lakatos Menyhért 1975. Füstös képek. Budapest: Magvetı Kiadó Landauer Attila 2011. A magyar protestáns egyházak korai évszázadai és a cigányság. Credo 4, 32–39. Losonc Alpár 2002. A vajdasági magyar értelmiségi szerepkörrel kapcsolatos dilemmák. www.mtt.org.rs/.../LosoncAlparVajdasagimagyareretelmiseg2002.pdf (2011.10.14.) Malraux André 1934. idézi: Molnár Tamás 1996. Az értelmiség alkonya. Budapest: Akadémiai Kiadó. Mannheim, Karl (1940): Man and Society in an Age of Reconstruction: Studies in Modern Social Structure. London, Routledge and Kegan Paul. Maslow, Abraham 2003. A lét pszichológiája felé. Budapest: Ursus Libris Kiadó. Máté Mihály 2003. Tematikus bibliográfiák I. Gypsy Studies 11. Pécs: PTE BTK Romológia Tanszék. Meleg Csilla 1996. szerk., Iskola és Társadalom I. Pécs: JPTE BTK-TKI Mendi Rózsa 1999. Felsıoktatásban tanuló roma fiatalok pályaszocializációs és személyiségvizsgálata. ELTE BTK Szakdolgozat. http://mek.oszk.hu/02000/02034 (2011.10.11.) Mennyei József 1856. A mostani czigányiskola Érsekújvárott. Tanodai Lapok, 8, 10–11. MÉKSZ. Juhász József és mtsai szerk., Magyar Értelmezı Kéziszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó 2006. Mezey Barna–Pomogyi László–Tauber István 1986. A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422–1985. Budapest: Kossuth Kiadó. Mihály Anikó 2009. Kulcsadatok az oktatásról Európában 2009-ben. Iskolakultúra 12, 74–82. Moretti Magdolna–Kurimay Tamás–Molnár Zsuzsanna–Szerdahelyi Ferenc 1997. Az asszimiláció ára. Psychiatria Hungarica 1, 5–18. MSK 1895. A Magyarországban 1893. jan. 31-én végrehajtott cigányösszeírás eredményei. Magyar Statisztikai Közlemények Új Folyam IX. kötet Budapest: Athenaeum R. Társulat Könyvnyomdája. MSZMP 1973. A cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes feladatokról. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának határozata. Vass Henrik–Ságvári Ágnes szerk., A 181 Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956–1962. Budapest: Kossuth Kiadó. Nagyidai Sztojka Ferenc 1886. A cigányok vándorlása. http://www.imediaskiado.com/ciganylexikon.html. (2012.01.24.) Nagy Pál 1998. A magyarországi cigányok története a rendi társadalom korában. Kaposvár: Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképzı Fıiskola. Nagy Pál 1999. „Kicsinségemben elszakattam”. Cigányközösség, szocializáció és gyermeksors Magyarországon a 16–19. században. Educatio, 2, 320–338. Nyugat 1911. Iskola van, tanterem nincs. Mirıl szóltak a hírek száz éve? http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szombathely_1911_november (2011.11.19.) Okley Judith 1983. The Traveller-Gypsies. Cambridge: Cambridge University Press. Orsós Anna 1997. A magyarországi cigányok nyelvi csoportjai. Bódi Zsuzsanna szerk., Cigány néprajzi tanulmányok 6. 194–197. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság. OSI 2005. A kisebbségek védelme Magyarországon. A Open Society Institute (OSI) EU Csatlakozást Monitorozó Programjának jelentése. http://www.magyaragora.org/?p=roma&c=3 (2012.01.02.) OSI 2008. International Comparative Data Set on Education. http://www.romadecade.org/5050 (2012.01.24.) Pataki Ferenc szerk. 1998. Megismerés, identitás, elıítélet. Budapest: Új Mandátum. Pataki Ferenc 2005. A Nékosz-legenda. Budapest: Osiris Kiadó. Pénzes István 2007. Az elsı cigányiskola. Pedagógusfórum 9–10, 27. Phinney, J. 1992. The multigroup ethnic identity measure: A new scale for use with adolescents and young adults from diverse groups. Journal of Adolescent Research 7. 156– 176. Pinel, C. Elizabeth 1999. You are Just Saying That Because I’m a Woman: Stigma Consciousness and Attribution to Discrimination. Self&Identity 3. 39–51. www.mendeley.com (2011.12.17.) Polónyi István 2002. A cigány népesség demográfiai, iskolázottsági, foglalkoztatási helyzete. Iskolakultúra 8, 44–56. Pomogyi László 1995. Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon. Budapest: Osiris–Századvég Kiadó. Pukánszky Béla szerk., 2000. A gyermek évszázada. Budapest: Osiris Kiadó. 182 Pukánszky Béla–Németh András 1996. Neveléstörténet. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Purebl György–Balog Piroska 2008. A depressziós tünetegyüttes jelentısége az esélyteremtés szempontjából. Kopp M. szerk., Magyar lelkiállapot 2008. 584–591. Budapest: Semmelweis Kiadó. Razumnyik Ivanov 1911. K vaproszu ob inteligencii. Idézi Huszár Tibor 1977. Fejezetek az értelmiség történetébıl. 17. Budapest: Gondolat Kiadó. Réger Zita 1978. Cigányosztály, „vegyes osztály” – a tények tükrében. Valóság 8. 77–89. Réger Zita 1981. Amit a cigány gyermekek fejlettségének megítéléséhez tudni kell. Az áthelyezési vizsgálat. 143–160. Budapest: Mővelıdési Minisztérium. Révai József 1947. A magyar értelmiség útja. Budapest: Szikra Kiadás. Róbert Péter. szerk. 1998. A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest: Új Mandátum Kiadó. RP 1990. Roma Parlament alapító okirata. Amaro Drom 2002/melléklet. Sartre, J.P. 1966. Elıadások az értelmiségrıl. Bauer Béla szerk., Süsü a társadalomban. Budapest: Új Mandátum Kiadó (2000) Sághy Erna 2008. Cigánypolitika Magyarországon az 1950–1960-as években. Múltunk 1, 273–308. Sárosi Bálint 1971. Cigányzene… Budapest: Gondolat Kiadó. Shils Edward 1965. The Calling of Sociology. Parsons, Talcott et al eds., Theories of Society. New York: Free Press. Schumpeter, A. 1976. Kapitalizmus, Sozialismus und demokratie. Stuttgart, 1976. Id., Huszár Tibor 1977. Fejezetek az értelmiség történetébıl. Budapest: Gondolat Kiadó. Skrabski Árpád 2003. Civil kurázsi. http://www.mpszov.hu/skrabski9.htm (2011.10.01.) Solt Ottilia 1976. Cigány gyerekek az iskolában. Budapest 6, 28–31. Sorokin P. A. 1998. A vertikális mobilitás csatornái. Róbert P. szerk. A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Sz. Kármán Judit 2004. Sar si von? Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 4, 335–358. http://www.akademiai.com/content/v1p2x42161268j85/?p=b5f28d4302634f1b8faea0a1c309f 6ea&pi=3 (2012.03.01.) Szabóné Kármán Judit 2004. A magyarországi cigány értelmiség helyzete, mentális állapota. Educatio, Kutatás közben 3, 459–465. www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/1021 (2011.12.04.) 183 Szabóné Kármán Judit 2005. A magyarországi cigány értelmiség helyzete és mentális állapota. Gypsy Studies 6. Pécs: PTE BTK NTI Romológia és Nevelésszociológia Tanszék. Szabóné Kármán Judit 2006.A magyarországi cigány értelmiség helyzetérıl. Kethano Drom, 14. évf. (2006) 1. sz. Szabóné Kármán Judit 2008. A roma/cigány népesség helyzete. Kopp Mária szerk., Magyar lelkiállapot 2008. 415–427. Budapest: Semmelweis Kiadó. http://www.szabonekarmanjudit.hu/publikaciok (2012.02.01.) Szabóné Kármán Judit 2010. İszintén a „cigánykérdésrıl”. Embertárs 2, 179–189. http://www.szabonekarmanjudit.hu/oszinten-a-ciganykerdesrol (2012.01.02.) Szabóné Kármán Judit 2011. De kik is vagyunk? Ba kon vi sam? Dá sijnyé nyisz noj? Vigilia 3, 162–170. http://www.vigilia.hu/content/76-%C3%A9vfolyam-3sz%C3%A1m (2012.02.08) Szalai Erzsébet 2000. Ezredváltó dilemmák Magyarországon. Budapest: Új Mandátum. Szalai Erzsébet 2008. A kelet-európai átalakulás nagy kérdései és az értelmiség. Politikatudományi Szemle 3, 11–126. Szále László 2009. Kitörık. Interjú tizenöt cigány értelmiségivel. Budapest: Kométás Kiadó. Száraz András 2002. Jövıd még nincsen, múltad már nem kell. www.romnet.hu (2005.02.27.) Szcepanski Jan 1966. Az értelmiség funkciói a modern társadalmakban. ELTE Szociológiai Tanszék Dokumentáció 4287. Székelyi Mária–Csepeli György–Örkény Antal 2001. Ambíciók iskolája. Pál E. szerk., Tanulmányok a társadalomtudományok körébıl Somlai Péter 60. születésnapjára. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Szinnyei József 1891. Magyar írók élete és munkái. Budapest: Hornyánszky Kiadó. Szınyi Nagy István 1695. Magyar Oskola, mellynek mesterségével az okos és serény Tanító, kiváltképen az idısbeket, írás olvasásra XII orák alatt meg-taníthattya. Kolozsvár, Toldy Ferencz kiadta: Corpus Grammaticorum. Régi magyar nyelvészek. Pest, 1866. 585-604. l. Ism. Lugossy József, M. Akad. Értesítı 1844. 162. l. Néptanítók Lapja 1876. 1. Tánczos Gábor 1977. A népi kollégisták útja 1939–1971. KSH Budapest Tényi Tamás–Trixler Mátyás 1992. A mágikus befolyásoltság és a démonikus megszállottság pszichopatológiai vonatkozásairól cigányok schizophren pszichózisaiban. Psychiatria Hungarica 2,167–173. Thayer Paul B. 2000. Retention of Students from First Generation and Low Income Backgrounds. Opportunity Outlook. May, 2–8. http://www.eric.ed.gov/ERICWebPortal/contentdelivery/servlet/ERICServlet?accno=ED4466 33 (2012.04.13.) 184 Thimár Attila 2007. Az irodalmi intézményrendszer kialakulása Magyarországon. SzegedyMaszák Mihály szerk., A magyar irodalom történetei. A kezdetektıl 1800-ig. 643–655. Budapest: Gondolat Kiadó. Torkos Katalin 2005. Két kultúra határán – cigány diplomások életútvizsgálata az ezredfordulón Magyarországon. Ph.D. értekezés Debrecen: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar. http://hdl.handle.net/2437/79537 (2012.02.07.) Tóth Kinga Dóra 2004. A magyarországi és angliai kiemelkedett cigányok identitástípusainak összehasonlító elemzése. Ph.D értekezés. Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem. www.lib.uni-corvinus.hu/phd/toth_kinga.pdf (2012.02.07.) Varga Aranka 2009/a. A gyermekvédelmi gondoskodásban élık inklúziójának esélyei. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet. http://www.ofi.hu/tudastar/varga-aranka (2011.09.30.) Varga Aranka 2009/b. Cigány gyerekek az oktatásban-együttmőködésre épülı inkluzív iskola. (Kutatási beszámoló). PTE Oktatáskutató Központ http://www.cerd.pte.hu/?q=node10 (2012.01.10.) Világbank 2010. Economic Cost of Roma Exlusion. idézi: KIM 2011. http://romagov.kormany.hu/nemzeti-tarsadalmi-felzarkozasi-strategia-dokumentumok (2011.11.09) Viorel Achim 2001. Cigányok a román történelemben. Budapest: Osiris Kiadó. Voci, Alberto 2006. The link between identification and in group favouritism: Effects of threat to social identity and trust-related emotions. British Journal of Social Psychology. 45, 264–284. Wright, W. D. 2007. Crisis of the Black Intellectual. Chicago, IL: 3rd World Press. Zacher Gábor 2002. A hazai droghelyzet a klinikus szemével. Világgazdaság 27. http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/a-hazai-droghelyzet-a-klinikus-szemevel-26745 (2011.10.27.) Zonda Tamás 1989. A cigányok öngyilkossági cselekményeirıl. Psychiatria Hungarica évf. 1, 31–38. Zsigó Jenı 1996. A romáknak a romák felé kell fordulniuk a politizálásban. Amaro Drom 6, 5. Zsigó Jenı 2005. Feltárni és megnevezni az elnyomások direkt rendszerét. Neményi Mária– Szalai Júlia szerk., Kisebbségek kisebbsége.7–41. Budapest: Új Mandátum Kiadó. 185 Mellékletek 1. sz. melléklet Interjú-vázlat I. Fókuszált élettörténet Gyermekkor Szülık végzettsége, foglalkozása Testvérek száma, iskolázottsága Lakóhely, családi viszonyok, életkörülmények Nevelés, szociokulturális környezet Iskolaévek Óvoda, elıkészítı, iskola, oktatás típusa, minısége Tanulási motivációk, minták, segítık, ellenzık Társas kapcsolatok alakulása Identitástudat alakulása Felsıfokú tanulmányok Pályaválasztás motivációi Felsıoktatásba vezetı út, támogatók, tapasztalt hiányosságok Diplomás pályafutás A diploma értéke, elhelyezkedés, munkahelyi kapcsolatok, viszonyok Az elsı generációs értelmiségi lét Elégedettség mértéke Párkapcsolat A származás szerepe, jelentısége Az iskolázottság szerepe, jelentısége A férfi/nıi szerepek A roma/cigány nık és a tanulás A diplomás nık a roma/cigány közösségben 186 Nıi iskolázottság és párkapcsolat Elıítélet, rasszizmus Találkozás elutasítással, kirekesztéssel Hagyományápolás, kultúraváltás Tradíciók értéke a modern társadalomban Iskolázottság és kultúraváltás A következı generáció Iskolázottsági elvárások Nevelési motivációk II. Reflexiók Vélekedések a roma/cigány értelmiségrıl. A diplomás roma/cigány helye, szerepe a saját népe között, s a többségi társadalomban. Vélekedés a nem cigány többségrıl és a roma/cigány néprıl. 187 2. sz. melléklet Mentális állapotmérı tesztek, skálák Crumbaugh & Maholick életcél kérdıív Kérem, hogy a helyes válasz számát írja a négyzetbe az alábbiak szerint: 1. Egyáltalán nem jellemzı 2. Alig jellemzı 3. Jellemzı 4. Teljesen jellemzı 1. Megbízható vagyok 2. Nincsenek életcéljaim 3. Minden egyes nap újszerő és különbözı 4. Általában unatkozom Összpontszám: Szociális támogatás kérdıív 1. Nehéz élethelyzetben kinek a segítségére számíthat? (0. semmit, 1. keveset, 2. átlagosan, 3. nagyon) szomszéd szülı munkatárs házastárs, élettárs barát segítı foglalkozású iskolatárs gyermek 2. Kire számíthat, ha gyakorlati támogatásra szorul? (kölcsön, fizikai segítség) szomszéd szülı munkatárs házastárs, élettárs barát segítı foglalkozású rokon gyermek 188 3. Hány ember áll önnel kapcsolatban az alábbi csoportból? (Kérem, írja a pontozott vonalra a személyek számát!) szomszéd: …….…….….. szülı: ……… munkatárs, iskolatárs: ……… házastárs, élettárs: ……. barát: …….. rokon: ……. Összpontszám: Neurózis pontozó skála Kérem, a helyes választ x-szel jelölje! 1. Milyen gyakorisággal fáj a feje? 0. soha 3. naponta 1. ritkán 4. állandóan, 2. hetente folyamatosan 2. Könnyen alszik-e el? 0. igen 1. nem 3. Milyen az alvása? 0. folyamatos, mély 1. felületes, kis zajra is felébred 2. szakaszos, gyakran felébred 4. Érez-e indokolatlan félelmet, szorongást? 0. nem 4. gyakran 2. igen, ritkán 5. Vannak-e tartós, 2-4 hétig tartó hangulatváltozásai, elsısorban lehangoltság? 0. nem 2. igen 6. Szokott-e tartósan 2-4 hétig türelmetlen lenni? 0. nem 2. igen 189 7. Reggel pihenten ébred? 0. igen 1. nem, de kb. fél óra alatt felfrissül 2. nem, és tartósan fáradt 8. Volt-e olyan periódusa minimálisan egy hétig, amikor munkaképessége csökkent, de konkrét megbetegedés nem volt megállapítható? Pl.: kimerültség, koncentrációgyengeség, türelmetlenség. 0. nem 2. gyakran 1. nagyon ritkán 9. Érez-e gyomorfájdalmat? (Orvosi vizsgálat gyomorbetegséget nem állapított meg?) 0. nem 2. gyakran 1. nagyon ritkán Összpontszám: Beck-féle depressziós skála rövidített változata Kérem, a helyes válasz számát írja a négyzetbe az alábbiak szerint: 1. Egyáltalán nem jellemzı 2. Alig jellemzı 3. Jellemzı 4. Teljesen jellemzı 1. Minden érdeklıdésem elvesztettem mások iránt 2. Semmiben sem tudok dönteni többé 3. Több órával korábban ébredek mint szoktam, és nem tudok újra elaludni 4. Túlságosan fáradt vagyok, hogy bármit is csináljak 5. Annyira aggódom a testi-fizikai panaszok miatt, hogy másra nem tudok gondolni 190 6. Semmi munkát nem vagyok képes ellátni 7. Úgy látom, hogy jövım reménytelen, és a helyzetem nem fog változni. 8. Mindennel elégedetlen, vagy közömbös vagyok 9. Állandóan hibáztatom magam Összpontszám: 191 3. sz. melléklet A magyarországi cigányság elsı írásos emlékei Kájoni-kódex 1639. Dade Zingaricum és Ex oraculo Palfico Madrigal Zingarica 1768. Kolozsvár Latin-cigány-magyar szótár Szathmári Pap Mihály – Vistai Farkas Mihály 1886. József fıherceg-Nagyidai Sztojka Ferenc Magyar-cigány gyökszótár 192 4. sz. melléklet A magyarországi cigány értelmiség elsı jeles képviselıi Boka Károly (1808-1860) cigányprímás, Hegyi Aranka (1855-1906) primadonna zeneszerzı, 1845-tıl “Debrecen polgára” színmővész, operett-és dalénekes Csiki Júlia (1923-1991) táncmővész Rácz Aladár (1886-1958) táncpedagógus, koreográfus cimbalommővész Zenemővészeti Fıiskola tanára 193 5. sz. melléklet Hodász – Rézmővesné Lina madzag-óvodája Hodász – A kolerás A kolerási madzag-óvoda Lina és a gyermekek