2018. május 16., szerda

1. Generáció - Choli Daróczi József


Choli Daróczi József
1939-2018

Choli Daróczi József író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, újságíró, politikai szereplő, a magyarországi cigány értelmiségi réteg kiemelkedő alakja. Daróczi József néven 1939. május 26-án született Bedőn Daróczi Károly és Kovács Magdolna gyermekeként, és 2018. május 12-én Budapesten, hosszan tartó betegség után hunyt el. 

Choli szerint az ember önmagát csakis az ősei, a múltja tükrében ismerheti és értheti meg igazán.


A Daróczi család Romániából származik. Choli dédapja a Máramaros környéki Királydaróc községből származik. A Daróczi családnév innen ered. A nagyszülők tradicionális cigány közösségben nevelkedtek a 1800-as években. Két különböző cigánycsoporthoz tartoztak törzsi besorolásuk alapján. A nagyanya lovár – törzsi presztízsét tekintve magasabb kategóriát jelentett – a nagyapa patrinár gyökerekkel rendelkezett. A Kris elől Bedő településig menekültek, ahol 1939. május 26-án napvilágot látott unokájuk, Choli.

A család számára telket utaltak ki, ahol életmódjuk a településen lakó emberekéhez kezdett hasonlítani. Családtagjaival ugyanúgy kivette részét a közös mezőgazdasági munkákból, állattartó gazdálkodásból, mint a falu többi lakója.

Három különböző nyelv – magyar, román, cigány - és több nemzetiség kultúrája élt békésen egymás mellett. Az iskola jelentette számára a szocializáció egyik fontos színterét. „Egészen biztos, hogy meghatározóak voltak a tanáraink, akik kinyitottak a világ felé, olyan öntudatot adtak nekünk, hogy többre vagyunk képesek, hogy lehet belőlünk bármi.”

Choli az első két általános iskolai osztályt még román nyelvű iskolában járta, majd ’48-tól magyar nyelvű osztályba került. Nagy hatással volt rá általános iskolai tanára, Sóvágó Gizella, aki nemcsak tanára volt, hanem példaképe is.Szülőfaluját tizenévesen nővérével együtt elhagyta, az útkeresés időszaka következett. Erről Choli így vall: „Attól kezdve egy csomó véletlenen múlott az egész, hogy én most nem alkoholista utcaseprő vagyok…” Az ötvenes években a fiatalok zöme nagyobb városokban vállalt munkát. Főleg építkezéseken és a vasútnál foglalkoztatták őket. Choli így került a 25. számú Állami Építőipari Vállalatba segédmunkásnak. A faji megkülönböztetéssel először a munkásszállón találkozott.

Kiugrási lehetőségnek találta a Várpalotai Szénbányászati Tröszt vájártanuló állásajánlatát. 3 év volt a képzés időszaka, ezen felül még egy év gyakorlatra is szükség volt a vájárrá váláshoz. Azonban a 3 év letelte után úgy döntött - immár húszegynéhány évesen -, hogy a Tatabányai Bányászati Trösztben folytatja a munkát bízván a széleskörű lehetőségben.

Itt az egyik bányásztársa a jobb és könnyebb élet reményét vázolta fel neki, ajánlata a disszidálás volt. Szombathely mellett kísérelték meg a szökést, aminek az lett az eredménye, hogy társa aknára lépett és megsebesült, Cholit is elkapták, letartóztatták. 10 hónapos börtönbüntetést kapott. A politikai foglyok közé rakták, Antall József volt miniszterelnökkel került egy cellába.

A hatvanas évek elejére családja felköltözött Budapestre. Szabadulása után követte őket.

Mivel öt osztálya volt és vájár szakképesítése, nem túlságosan válogathatott a munkalehetőségek közül. Segédmunkás lett a Csepel Vas- és Fémművekben.

Ez az időszak volt élete egyik sorsfordítója. A munkahelyén olyan közegbe került, ahol a tudás, a tudomány értéknek számított, ennek birtokában megbecsülték és elismerték az embert.

Ezek hatására egyre kínosabbá vált számára az alacsony iskolázottsága. A gyárban kihelyezett tagozatokon, úgynevezett dolgozók iskolájában biztosították a munkások számára a képzési lehetőséget. Choli esti tagozaton hamar elvégezte a nyolc osztályt. Így emlékszik erre az időszakra: „… hatodikban-hetedikben-nyolcadikban megtanultam tanulni, és sok mindent megtanultam, de azt nem, hogy mi is az a kvantummechanika. Továbbra is hallgatnom kellett, mint a kuka, ha a szó erre terelődött.”

A Kossuth Lajos Gépipari Technikum öntőipari szakán megtudta, hogy a kvantummechanika mit is jelent pontosan, ezirányú érdeklődése meg is szűnt: „Fizika és kémia összekapcsolva, persze végül megtudtam mi az a kvantummechanika, akkor már rögtön nem is érdekelt.”

Átjelentkezett a Jedlik Ányos Gimnáziumba, ahol nyomban második osztályban kezdhetett.
Élete következő sorsfordító eseménye egy irodalmi röpdolgozat írásakor történt. József Attila anyaversei volt a téma. Ekkor Choli már nagy érdeklődést mutatott az irodalom iránt, különösen nagy hatással volt rá József Attila, akinek verseskötete mindig a táskájában lapult.
A dolgozat nem jelentett problémát számára, amikor befejezte, elővette József Attila kötetét és elkezdte papírra vetni élete első műfordítását.

A tanár úr természetesen erre a tevékenységre felfigyelt. „… egyszer csak az öreg, miközben fel sem néz, megszólal – Daróczi, hozza ki! -, kivittem a dolgozatot, azt mondja – Nem ezt, a másikat! – Mindenki odafigyelt erre, már sugdolóztak – Choli lebukott! – Viszem ki a József Attila kötetet, már azon gondolkodtam, hogy mondja, hogy – Choli egyes! -, hát az Isten nem mossa le rólam, hogy puskáztam, hát József Attila – anyaversek a téma, nálam meg ott volt a József Attila kötet. Állok a katedra előtt egyik lábamról a másikra, majd elsüllyedek a szégyenben, hogy lebuktam. Benne volt a papír, amit írtam, kiveszi, nézi, nézi – Mit fog csinálni? – gondolkodtam, mire kérdezi:  - Mi ez? – Tanár úr, ez egy vers – mondom. – Azt én is látom az alakjáról, de hogy van ez írva, milyen nyelven? – még nagyobb a csajok füle. Az nem volt titok, hogy cigány vagyok, hát azt tudta mindenki. Mondom: - cigány nyelven. – Na, olvassa fel! – Végigmondtam neki az Ars Poeticát, mert éppen azt fordítottam a pad alatt.

Azt mondja: - Jól van, hagyja itt! – Visszabandukoltam. Következő héten mentem és egy lány szalad elém, felkapnak – Choli, költő vagy! – kiabálták.”

A tanár úr a gimnázium faliújságján közzétette a fordítást, majd később a Nagyvilág világirodalmi folyóiratban közölte Bellér Béla a versfordítást.

Ezután folyamatosnak mondható Choli irodalmi tevékenysége főként a Nagyvilág, Világosság című lapokban.

Első önálló szerkesztésű kötete 1979-ben jelent meg Uzhe Jilesa, Tiszta szívvel címmel, majd a Fekete korall, ami cigány költők antológiáját tartalmazza.

Choli Daróczi József 1975 óta tagja a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, szerkesztette a Romano Nyevipe, az Amaro Drom és a Rom Som nevű lapokat. Számos publikációja, verse jelent meg cigány és magyar nyelven egyaránt. A Cigány-magyar kisszótár, a lovári nyelvkönyv – Zhanes romanes? - megjelenésükkor egyedülállónak számítottak.

Elsőként fordította le a Biblia Újszövetségi részét cigány nyelvre.

Cigány nyelvművelés, nyelvújítás figyelhető meg Choli irodalmában. Ideológiája a következő: „… nincs nemzeti irodalom nemzeti nyelv nélkül, azaz nyelvében él a nemzet.”
Palkó Magda, a Világosság című folyóirat főszerkesztője megkérdezte Cholitól, hogy akar-e cigánygyerekeket tanítani. Így indult el a pedagógusi pályán. 1972-ben az újpalotai „Lila” iskola tanítója. Mivel képesítés nélküli tanítóként csak három évet lehetett dolgozni, ezért célszerűnek látott elvégezni egy pedagógusképző főiskolát. A diploma megszerzése után népművelőnek hívták, amely állás betöltéséhez egy újabb képesítést kellett megszereznie.

A Csavargyár utcai munkásszálló kulturális igazgatója lett, mintegy 2500 fő művelődéséért vált felelőssé.

 „Rengeteg cigány származású fiatalt sikerült beiskolázniuk.”
 „… azt hiszem, ez volt talán a hőskora a cigány ébredésének…”

A közös gondolatokat valló, diplomás fiatal cigány származású emberek közösséget hoztak létre, a céljuk a művelődés, a kultúra, a hagyományok, az oktatás felhasználásával „a cigányságot felébreszteni”. A cigány értelmiség maroknyi csoportjának tevékenysége az akkori pártpolitikának szemet szúrt, a pártközpont gyakori “vendégei” voltak.
Kikerülhetetlen volt, hogy a cigányság jövőjéért kiálló emberek ne váljanak politikai szereplőkké.

1985-86-ban a Pozsgay-féle Hazafias Népfront felügyelete alatt működő Országos Cigánytanács vezetője lett Choli Daróczi.

1987-88 a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének ügyvezető titkára, majd a Hátrányos Helyzetű Fiatalok Életmód és Szabadidő Szövetség elnöke. Majd a X. kerületi Cigány Koordinációs Bizottság titkára lett, rendszerváltás után a X. kerületi Cigány Önkormányzat elnöke.
A pedagógus pályára 1994-ben tért vissza, a Zsámbéki Apor Vilmos Főiskola adjunktusaként dolgozott, romológiát, cigány nyelvet, történelmet tanított. Innen vonult nyugdíjba, de nyugdíjazása után is aktívan részt vett a cigányság kulturális és politikai életében.

A magyarországi cigány közélet egyik legismertebb alakját a halál 2018. május 12-én, szombat délután, életének 79. évben ragadta el.

Fontosabb elismerései:
Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje – 1999
Oktatási Minisztérium Apáczai Csere János-díja – 2003
Kisebbségekért Díj – 2005
Budapestért Díj – 1996
Open Society Institute Roma Irodalmi Fődíja - 2003

Főbb művei:
József Attila: Ars Poetica – fordítás Nagyvilág, 1971, Világosság 1971
Uzhes Jilesa – önálló szerkesztésű antológia – Népművelési Intézet gondozásában 1979.
Fekete korall – Táncsics kiadó gondozásában 1981.
Rom Som– Roma vagyok – művészeti folyóirat
Romano Nyevipe
Amaro Drom Cigány-magyar kisszótár – Feyér Leventével 1981
Lovái nyelvkönyv – Feyér Levetével 1984
Biblia fordítás – Újszövetség 1996
Garcia Lorca: Cigány románcok - fordítás 1996
Pel devlesko bango muj – Isten homorú arcán, 1990
Mashkar le shib dukhades – Nyelvek között fájón, 1994
Újtestamentum          

2018. április 26., csütörtök

Identification of gypsies by countries

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1ny_n%C3%A9pcsoportok


Cigány népcsoportok országok szerint / Identification of gypsies by countries



 Afganisztán: luri, kurbet, kauli, džat, baluh, džalalal, pikradž, šadibar, bangula
 Albánia madžup, gabeli, katali, kurbat, gift, jevg stb.
 Algéria: helebi
 Amerikai Egyesült Államok: kelderaš, lovari, romungro, mačvaja, ludari, bašalde, blek-dač
 Angola: kalo
 Argentína: kalo, khelderaš, grekurija, rusurija, serbiaja, moldovaja
 Ausztrália: lovari
 Ausztria: burgenlanditka roma, sinti, lovari
 Azerbajdzsán: boša
 Belgium: manuš, sinti, cigány csoportok
 Bosznia-Hercegovina: gabel, gurbet
 Brazília: kalo, khelderaš, grekurija, rusurija, serbiaja, moldovaja, lovari, mačvaja, ragar, gurbet, xoraxane roma, băjás
 Csehország: khelderaš, serviko roma, romungro stb.
 Chile: kalo, mačvaja, khelderaš, rusurija, serbiaja, grekurija, moldovaja, ragar, gurbet, lovari, xoraxane roma, băjás
 Dánia: különböző csoportok
 Dél-afrikai Köztársaság: khelderaš
 Egyiptom: nawar, helebi, matakli, mirdžan, masalib, gandžar, bahlavanat, džamas
 Fehéroroszország: xaladitko roma
 Finnország: fintika roma
 Franciaország: kalo, manuš, sinti, khelderaš, lovari, čurari, xoraxane roma
 Görögország: xoraxane roma, erli, fičir, džambazo, mečkar, rudari, kalpazari, handuri, rumeli, filipidži, kacivel, jauz, lautar, slavljano-gift
 Grúzia: boša
 Hollandia manuš, sinti, cigány csoportok
 Horvátország venditka roma, băjás
 India: gadolija lohara, bandžara, dom
 Irak: luri, zott
 Irán: luri, kurbet, kauli, fiudž, karači, džat, suzman, mazangar, boša, krišmal, hadad, zargar
 Izrael: nawar
 Kanada: khelderaš, serviko roma, romungro
 Kazahsztán: mazang, luli, tavoktaroš
 Kína: khelderaš
 Kirgizisztán: mazang, luli, tavoktaroš
 Koszovó: aškali
 Lengyelország lovari, khelderaš, polska roma, bergitka roma, felditka roma, xaladitko roma, sasitka roma
 Lettország: lotfika roma
 Libanon: nawar
 Líbia: helebi
 Litvánia: lotfika roma
 Macedónia: arli, aškali, gurbet, džambazo
 Magyarország: romungro, lovari, cerhari, gurvari, mašari, khelderaš, čurari, drizdari, sinti, băjás
 Marokkó: helebi, kalo
 Moldova: vatraš, lingurari, kakaviari, ursari, lejaš
 Montenegró: gabel, gurbet
 Nagy-Britannia: romaničel, khelderaš, romugro, rudari, volšenengo kalo
 Németország: sinti csoportok, legkülönbözőbb cigány csoportok
 Norvégia: romničal
 Olaszország: roma abruzzeze, roma calabrese, roma napolitano, manusc, sinti piemontesi, sinti estraiaro, lovari chelderasc, čurari, ursari, rudari, xoraxane roma
 Oroszország: ruskaja roma, lovari, khelderaš, sinti
 Örményország: boša
 Pakisztán: karači, luri
 Palesztina: nawar
 Portugália: kalo luzitano
 Románia: vatraš, kheretuno rom, ferar, lavutar, florar, karamibar, potkovar, vanzator, bradžitor, spoitoar, salahor, lakatuš, džambaš, khelderaš, lovari, čurari, pletoš, pejptanar, sitar, ursar, rudar, băjás
 Spanyolország: kalo kastelano, kalo katalano, kalo erromičela, khelderaš
 Svédország: fintika roma, lovari, khelderaš
 Szerbia: arli, gurbet, khelderaš, lovari, ursar, mečkar, džambazo, beli cigani, romungro, băjás
 Szíria: nawar
 Szlovákia: romungro, bergitko rom, serviko rom, lovari, bougešti, kurkešti, drizdari, sinti
 Szlovénia: vendicka roma
 Szudán: matakli
 Uruguay: kalo, khelderaš, grekurija, rusurija, serbiaja, moldovaja
 Ukrajna: serviko roma, krimitka roma, xoraxane roma, ursari, vlaxuri, plaščunuj, lovari, khelderaš
 Üzbegisztán: mazang, luli, tavoktaroš
 Tádzsikisztán: mazang, luli, tavoktaroš
 Tunézia: helebi
 Törökország: boša, sepeči, čingen, kibt, türkije čingen
 Türkmenisztán: mazang, luli, tavoktaroš



A, Á
árgyelán: A →beások legnagyobb létszámú alcsoportja, döntően a Dél-Dunántúlon élnek. Nevük jelentése 'erdélyi' (a román ardeleanból), és esetleg korábbi lakóhelyükre utal.
aškali: Koszovóban és Makedóniában élő cigány csoport, erős albán kötődéssel.
arli, arlija: →erli

B
bandžara: Indiai vándorló kereskedő, kézműves, mutatványos népcsoport. Egyes kutatók állítják, mások vitatják az európai cigánysággal való rokonságukat. Ők azonban messze felvállalják a cigánysággal való rokonságot, és aktívan részt vesznek a nemzetközi cigány mozgalmakban.
beás: Elnevezésük saját nyelvükön bâjás, azaz 'bányász'. Archaikus román dialketust beszélő cigány népcsoport. Hagyományosan fakitermeléssel és faeszközök készítésével foglalkoztak. Nevük egy még korábbi foglalkozásukra utal. (v.ö.→rudari) Alcsoportjaik: →árgyelán, →muncsán és →ticsán. Magyarországon, Horvátországban, Szerbiában és Romániában élnek.
beli cigani: Fehér cigányok vagy szerb cigányok. A többi cigányoktól megkülönböztetik magukat, erősen kötődnek a szerb kultúrához. Magyarországon, Hajdúnánás városában elterjedt Oláh vezeteknévvel élő kissebség is.
belžicka roma: Belga cigányok. Ők saját magukat →khelderašnak vallják, de a khelderašok ezt nem ismerik róluk el. A →lovarik →čuraroknak tartják őket.
bergitka roma: A centrális nyelvi csoportba tartozó cigányok Lengyelország déli, és Szlovákia északi részén.
blek-dač: "Black dutch", azaz 'fekete hollandok'. Zenész cigány csoport az USA-ban.
boša: →lom
burgudži: Fúrókészítő. Az →erlik egyik alcsoportja.

C, Č
cerhari: Magyarországi →oláhcigány csoport. Jelentése: sátoros.
čačo rom: Jelentése 'igazi' vagy 'igaz cigány'. Az oláhcigányok mondják előszeretettel magukra, gyakrabban, mint a közismert oláhcigány illetve →vlašiko rom kifejezéseket. Bővebben: →vlašiko rom
čergar: A szó jelentése romani nyelven és egyes délszláv tájnyelveken 'sátoros'. 1. Általánosságban vándorcigány a Balkánon. 2. Egy déli →oláhcigány népcsoport, főleg a volt Jugoszlávia területén.
čergasto: Menekült státusszal nem rendelkező, volt jugoszláviai bevándorló cigányok csoportja Olaszországban. v.ö. →calopero
čurari: Romániában, Magyarországon és újabban Nyugat-Európában élő →oláhcigány népcsoportnevük a čuri (rosta) vagy a šuri (kés) szóból származik.

D
dasikano rom, dasiko rom: A balkáni ortodox vallású cigány csoportok gyűjtőneve. A das szó önmagában az ortodox nemcigányokat jelenti a balkáni cigány nyelvjárásokban. v.ö.→xoraxane roma 1.
dom: Az ázsiai - beleértve Indiát is - és észak-afrikai cigány népek önelnevezése és egyben gyűjtőneve. Nyelvük az európai romanival rokon domari. Indián kívüli alcsoportjaik: →lurilulinurinawar, →helebi, →zott, →karači, →kurbet stb. Sokan vándor életmódot folytatnak, általában kézművesek, kereskedők, zenészek.
drindari: Posztókészítők, az →erli csoport alcsoportja.
džambaš, džambazo: Lókereskedők, balkáni →oláhcigány csoport, elsősorban Románia, Bulgária és Makedónia területén.

E
eftavagario: A →sintik egyik alcsoportja.
erli: Másképpen arli, arlija, jerli. A török eredetű kifejezés 'letelepedettet' jelent. Bulgáriában, Szerbiában, Boszniában, Makedóniában és Görögországban élnek. Nagyobb részük iszlám vallású, ezért →xoraxane romának is nevezik magukat. Csoportjaik: kalajdži, burgudži, kovačija, drindari stb.
estraiharo: A →sintik egyik alcsoportja.

F
fintika roma: Finn cigányok Finnországban és Svédországban. Nyelvük a romani északnyugati ágbába tartozik.

G
gadolija lohara: A kifejezés 'vándor kovácsot' jelent. Indiai csoport, mely más ottani csoportokkal összevetve nyelvében és szokásaiban a legtöbb párhuzamot mutatja az európai cigányokéval. Nem tisztázott, hogy önálló csoport-e, vagy a domok egyik alcsoportja.
gažikane roma: A bulgáriai →oláhcigányok különböztetik meg így magukat a →xoraxane ésdasikane cigányoktól
ghagar: →luri
grekurja: Görögországból származó Dél-amerikai cigány népcsoport. Eredetileg a →khelderašokhoztartoztak.
gurbet: Eredetileg vándorló →oláhcigány csoport főleg Bosznia és Szerbia területén. v.ö. →kurbet, →kurbat

H
helebi: Magát dom-nak nevező, észak-afrikai cigány csoport. Legnagyobb létszámban Egyiptomban élnek, kb. kétmillióan.
hinsnar: A kis létszámú magyarországi →sintik egyik alcsoportja.

I
indiai cigányok: Különböző kutatók más-más csoportokat tekintenek a cigányság indiai rokon népeinek. Közülük három csoport mindenféleképpen számításba veendő: 1) A →domok, akik a romanival rokon domavren nyelvet beszélik, kisebb-nagyobb csoportjai az Indiától Európáig húzódó területen rendre megtalálhatók. Indiában a létszámuk húsz-harminc millió közötti. 2) A →gadolija lohara csoport nem csak nyelvi, hanem egyéb kulturális párhuzamokat is mutat az európai cigánysággal. 3) A →bandžarák, akik egyértelműen cigánynak tekintik magukat, és bizonyos nyelvi-kulturális párhuzamok valóban fennállnak. E három mellett különböző kutatóknál még a következő népek és csoportok neve merült fel, mint a cigányság lehetséges ősei illetve rokonai: bamt, beldar, garod, gasa, guduli, kalbaheri, kolhat, lad, madar, malar, mianual, odk, pendar, sas, sikalgar

J
jerli: →erli

K
kalajdži: Ónozó. Balkáni cigány csoport, az →erli csoportba tartoznak.
kalo: Az Ibériai félszigeten élő, illetve onnan kivándorolt cigány csoportok, nevük jelentése cigány nyelven 'fekete'. Cigányul már nem beszélnek, nyelvük a „káló" az ún. para-romani nyelvek csoportjába tartozik. Nyelvjárásai egyben a népcsoportokat is meghatározzák, így létezik kalo kastelano (spanyol káló), kalo katalano (katalán káló), kalo luzitano (portugál káló), kalo erramičela (baszk káló) és kalo braziliano (brazil káló).
kalopero: Menekült státusszal rendelkező, volt jugoszláviai cigányok alkotta csoport Olaszországban. v.ö. →čergasto
kanasteros: Eredeti jelentése kosárfonó. Andalúziában a hagyományosabb életmódot folytató, kevésbé beilleszkedett cigányok megnevezése. A flamenco jeles művelői általában közülük kerülnek ki. v.ö. →kaseros
karači: Iráni cigány népcsoport, magukat →domnak nevezik.
kárpáti cigány: 1. Nyelvjárás a romani nyelv első rétegének centrális csoportjába tartozik. Magyarország, Románia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország egyes cigány csoportjai beszélik. 2. Jelenti az ilyen nyelvjárást beszélő csoportokat, bár mint népcsoport-elnevezésként ritkán használatos. Tkp. a pajibano csoport leszármazottai.
kaseros: Jelentése letelepedett. Andalúziában a beilleszkedettebb, kevésbé hagyományos életmódot élő cigányok megnevezése. v.ö. →kanasteros
kazandži: Kazánkészítők. Az →erli csoportba tartozó balkáni cigányok.
khelderaš, khelderari: Üstfoltozó. Nemzetközileg az egyik legjelentősebb →oláhcigány csoport., gyakorlatilag minden kontinensen megtalálhatók.
kheretuno rom: →vatraš
košinčar: Kosárfonó. Balkáni →oláhcigány csoport.
kovačija: Kovácsok, az →erlik egyik alcsoportja.
kramario: Sinti kramario. A →sintik egyik alcsoportja.
krimitka roma: Krím-félszigeti cigány csoport. Nyelvük a romani balkáni ágához tartozik.
kurbat: Albániai cigány népcsoport. v.ö. →gurbet, →kurbet
kurbet: További alakok: kurbat, korbat, gorbat, gurbet. Arab eredetű szó, 'vándorlót', 'csavargót' jelent. Több népscoportot neveznek így az India és Kis-Ázsia közti területen. v.ö. →gurbet, →kurbat

L
lom: Örménycigány. Zömmel a történelmi Örményország területén élnek, nyelvük a domarival és romanival rokon lomavren. A csoport másik - török eredetű - elnevezése a boša vagy poša.
lombarda: Sinti lombarda. A →sintik egyik alcsoportja.
lotfika roma: Lett cigányok. A baltikumban élnek, nyelvük az első réteg északkeleti ágához tartozik.
lovari: (a.m. pénzes) Az →oláhcigányok egyik nemzetközileg is legjelentősebb csoportja. Hagyományosan kereskedők. Magyarországon az ő nyelvjárásuk a domináns, megfigyelhető más dialektusok hozzáidomulása.
luri: A szó további változatai a luli és a nuri, ez utóbbinak többes számú alakja a nawar vagy ghagar. Több, egymástól többé-kevésbé elkülönült cigány csoportot neveznek ezen kifejezések valamelyikével, akik Belső-Ázsiában, az egykori Perzsia területén és a Közel-Keleten élnek. Ők saját magukat elsődlegesen →domnak nevezik. Nyelvük a domari, vagy annak egy elarabosodott változata.

M
magyarcigány: →romungro
manuš: A →sintik egy csoportja, akik a sinti és a manuš szavakat párhuzamosan alkalmazzák magukra nézve. A szó eredeti jelentése 'ember'. Legnagyobb számban franciaországban élnek.
mečkar: →ursar
moldovaja: Moldavából származó Dél-amerikai cigány népcsoport. Eredetileg a →khelderašokhoztartoztak.
mucino: A →sintik egyik alcsoportja Olaszországban.
muncsán: A →beások egyik alcsoportja. Baranya megye déli részén és Horvátországban élnek. Nyelvük alapvetően közelebb áll a mai román köznyelvhez, mint az →árgyelánoké, de jelentősebb délszláv hatás érte. Nevük jelentése 'munténiai', vagyis 'havasalföldi' (a román munteanból).
muzsikus: →romungro

N, Ny
nawar: →luri
nuri: →luri
nyamcicka roma: 'Német cigányok': a →sintik →oláhcigány elnevezése.

O
oláhcigány: Vlašiko rom, bár manapság inkább a čačo rom, azaz 'igazi cigány' kifejezést alkalmazzák magukra. A 19. században rajzottak ki román nyelvterületről és jelentek meg Európa-szerte, sőt, az Újvilágban is. Nyelvjárásaik alkotják a romani nyelv harmadik, legújabb rétegét. Két csoportjuk van, a déli és az északi. A déli esetében hagyományosan népcsoportokról beszélünk, mint további alcsoportokról (→gurbet, →džambazo, →čergar stb.) az északi csoport esetében pedig törzsekről (→lovari, →khelderaš, →cerhari stb.)

P
pajibano: A →romungrók ősei.
polska roma: Lengyelországi cigány csoport, nyelvük az északnyugati csoportba tartozik.
poša: →lom

R
roma abruzzese: Abruzzói cigányok, Olaszországban élnek. Eredeti nyelvük a balkáni ághoz tartozik, közel áll a többi Dél-olaszországi cigány dialektushoz.
roma calabrese: Calabriai cigányok, Olaszországban élnek. Eredeti nyelvük a balkáni ághoz tartozik, közel áll a többi Dél-olaszországi cigány dialektushoz.
roma napolitana: Nápolyi cigányok, Olaszországban élnek. Eredeti nyelvük a balkáni ághoz tartozik, közel áll a többi dél-olaszországi cigány dialektushoz.
román cigány Nem azonos az →oláhcigánnyal. Letelepedett, románul (is) beszélő (de nem azonosak a →beásokkal sem). A kifejezés csak a magyar nyelvben használatos, romániai környezetük →vatrašnakvagy kheretunonak hívja őket.
romungro: Más néven magyarcigány vagy muzsikus. Magyar nyelvterületen élő cigány népcsoport. Eredeti nyelvük a kárpáti cigány nyelvjárás, ezt azonban hazánkban már csak néhány településen, Erdélyben és a Felvidéken szélesebb körben beszélik. Hagyományos foglalkozásaik: zenészek, szegkovácsok, patkolókovácsok, vályogvetők.
rudari: Görögországban, Bulgáriában és Romániában élnek, nyelvük nem a cigány, hanem egy régies román nyelvjárás. Nevük jelentése 'bányász'. v.ö.→beás
ruskaja roma: Oroszcigány. Oroszországban élnek, nyelvük az északkeleti ágba tartozik.
rusurja: Oroszországból származó Dél-amerikai cigány népcsoport. Eredetileg a →khelderašokhoztartoztak.
S, Š
serburja: Szerbiából származó Dél-amerikai cigány népcsoport. Eredetileg a →khelderašokhoztartoztak. Nem azonosak a szintén szerbiai →mačvaja csoporttal.
serviko roma: Szlovákiai csoport, a →pajibanoval rokon. Hagyományosan zenészek, szegkovácsok, patkolókovácsok, vályogvetők.
sinti:
A szó eredeti jelentését a 'társ', 'csoport-béli', 'rokon' szavakkal lehet körülírni. Alternatív elnevezéseik a németcigány illetve ugyanebben azértelemben a romani nyamcicko rom. Az első nyelvi réteg északnyugati ágához tartozó csoport. Döntően Franciaországban, a Benelux államokban, Észak-Olaszországban, Németországban és Ausztriában élnek, de kisebb szórványaik megtalálhatóak más országokban is. Jelentős hányaduk vándorol, vagy hosszabb-rövidebb ideig él csak egy helyben, utána máshol telepedik meg. Csoportjaik: manuš, eftavagario, estraiharo, piemontezi, lombarda, mučino stb., hazánkban a hinsnar és a šlejfar
sinti piemontezi: A →sintik egyik alcsoportja.
spoitori Ónozók. Nagyobb városok peremkerületeiben élnek Románia-szerte.
šlejfar: A kis létszámú magyarországi →sintik egyik alcsoportja.

T
ticsán: A →beások (teknővájók) legkisebb létszámú csoportja, a Tisza-mentén élnek.

U
ursar: Medvetáncoltató cigányok, a Balkánon sokfelé megtalálhatók. Egyes csoportjaik ursar mások mečkar néven ismertek, és vannak csoportok, melyekre a két kifejezést párhuzamosan alkalmazzák

V
vatraš: 'Tüzhelyes' cigány, más néven kheretuno azaz 'házas'. A romániai letelepedett cigányok elnevezése. A csoport nem homogén, román nyelvterületen a →román cigányokra erdélyi magyar nyelvterületen pedig a →magyarcigányokat értik alattuk. Mindkét csoportra jellemző, hogy egyes közösségeik még beszélik, mások pedig már nem beszélik a cigány nyelvet.
vextosari Régiségkereskedők. Balkáni →oláhcigány csoport.
vlaxo rom: Két, egymásnak ellentmondó értelemben is használatos. 1. A vlašiko rom változataként a jelentése →oláhcigány 2. A szó másik értelmezése pedig éppen a vlašiko rom kifejezéstől határolódik el, és jelenti a →román cigányokat (szemben a más csoportra vonatkozó olácigány kifejezéssel).
vlašiko rom: →oláhcigány

X (hh,χ)
xaladitko roma: Az északkeleti nyelvi csoportba tartozó cigányok Lengyelországban és Fehéroroszországban.
xorahane roma: A kifejezés jelentése 'török cigány', és több értelemben használatos. 1. Általában Balkán iszlám vallású cigányait jelenti, nyelvjárástól, szűkebb népcsoporttól függetlenül. v.ö. →dasikane roma2. Bulgáriában jelenti azokat a cigányokat, akik az Oszmán Birodalom széthullása után fokozatosan keresztény hitre tértek, de nevükben a mai napig őrzik korábbi vallásuk emlékét. 3. Azok a cigány csoportok, melyek a romani nyelv mellett a török nyelv archaikus változatát is megőrizték. Ilyen csoportok élnek Romániában, Bulgáriában, Makedóniában és Görögországban. 4. Török cigánynak nevezik azokat a törökországi cigányokat, akik cigányul már nem beszélnek csak törökül. Ők saját magukra természetesen nem a cigány nyelvű xoraxane roma, hanem a török čingen, türkije čingenkifekezést alkalmazzák.

Z
zargar: Iráni cigány népcsoport, mely hosszabb európai tartózkodás után telepedett ott meg. Nyelvük a romani balkáni ágához tartozik.