Bódi Zsuzsa összeállítása: Ajánló bibliográfia cigány könyvtárak összeállításához

Ajánló bibliográfia
cigány könyvtárak összeállításához

Bódi Zsuzsa összeállítása
(Forrás: Roma CD-ROM)
________________________________________
Szótárak-nyelvkönyvek
Tanulmánykötetek
Néprajzi sorozatok
Folklór forrásközlések
Hanglemezek-kazetták
Vizuális kultúra
Ismeretterjesztő művek
Irodalom
________________________________________

SZÓTÁRAK - NYELVKÖNYVEK
CHOLI DARÓCZI József - FEYÉR Levente: Cigány - magyar kisszótár. TIT Orsz. Cigány Ismeretterjesztő Munkabizottsága: Budapest, 1984. 114 p.
CHOLI DARÓCZI József - FEYÉR Levente: Zhanes romanes? Cigány nyelvkönyv. Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, Budapest, 1988. 204 p.
HUTTERER Miklós - Mészáros György: A lovári cigány dialektus leíró nyelvtana. Budapest, 1967. 94 p. Bibl. a jegyz. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 117.)
KAKUK Mátyás: Cigány közvetítésű jövevényszavak a magyar nyelvben. Az MTA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testülete, Szolnok, 1997. 177 p. (Jászkunság füzetek 10.)
KARSAI Ervin: Te sityovas romanes. Tanuljunk cigányul. (Óravázlatok és feladatlapok az általános iskolai fakultatív oktatás számára és az alapfokú nyelvtanfolyam anyaga) Romano Libro Alapítvány: Budapest, 1993. 368 p.
KARSAI Ervin: Romano-ungriko alava. Cigány- magyar szótár. Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Intézet, Debrecen, 1997., 79 p.
MÁTÉ Mihály: Lovári nyelvkönyv. Lovareski shib. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola: Kaposvár, 1994. 124 p.
MÉSZÁROS György: A magyarországi szinto cigányok. Magyar Nyelvtudományi Társaság: Budapest, 1980. 45 p. Bibl. a jegyz. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 153.)
ORSÓS Anna: Beás nyelvkönyv kezdőknek. Pă lyimbá băjásilor. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola: Kaposvár, 1994. 201 p.
ORSÓS Anna: Beás nyelvkönyv. Pa lyimbá ba ja silor. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola: Kaposvár, 1997. 257 p.
ORSÓS Anna: Beás - magyar kéziszótár. Vorbé da ba jás. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola: Kaposvár, 1997. 114 p.
PAPP Gyula: Segédanyag beás cigány gyermekek magyar nyelvi kommunikációs készségének fejlesztésére. JPTE Tanárképző Főiskola, Pécs, 1980. (Tanulmányok a cigány gyermekek oktatásával-nevelésével foglalkozó munkacsoport vizsgálataiból II.)
PAPP Gyula: A beás cigányok román nyelvjárása. JPTE Tanárképző Főiskola, Pécs, 1982. (Tanulmányok a cigány gyermekek oktatásával-nevelésével foglalkozó munkacsoport vizsgálataiból V.)
PAPP Gyula: Beás - magyar szótár. Janus Pannonius Tud. Egyetem Tanárképző Kar: Pécs, 1982. 199.p. (Tanulmányok a cigány gyermekekkel foglalkozó munkacsoport vizsgálataiból VI.)
RÉZMŰVES Melinda (Szerk.): Első 100 szavam cigányul. Fővárosi Önkormányzat, Cigány Ház- Romano Kher, Budapest, 1999. 24 p., ill.
ROMANO RÁCZ Sándor: Kárpáti cigány - magyar, magyar -kárpáti cigány szótár és nyelvtan. Balassi Kiadó, Budapest, 1994.139 p.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: Cigány-magyar, magyar-cigány szótár. Kossuth Könyvkiadó: Budapest, 1991. 319 p.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: Cigány-magyar képes olvasókönyv. Te sityovas romanes! Gondolat Kiadó - JPTE Tanárképző Kar Neveléstudományi Tanszék, Budapest, 1990. 173 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: Cigány-magyar képes olvasókönyv. Te sityovas romanes! Gondolat Kiadó - Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1991. 144 p., ill.
VAJDA Imre - ROMANKOVICSNÉ TÓTH Júlia - MEIXNER Ildikó: Zsánáv ábá te gináv. Olvasókönyv. Ábécés olvasókönyv az általános iskola I. osztálya számára Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. 150 p., Gyügyi Ödön illusztrációival
VARGA Ilona: Beás-magyar, magyar-beás szótár. Konsept Kiadó, Budapest, 1996. 223 p
VEKERDI József: A magyarországi cigány nyelvjárások szótára. Janus Pannonius Tud. Egyetem Tanárképző Kar: Pécs, 1983. 246 p. (Tanulmányok a cigány gyermekekkel foglalkozó munkacsoport vizsgálataiból VII.)
________________________________________
TANULMÁNYKÖTETEK
ANDOR Mihály (Szerk.): Cigányvizsgálatok. Művelődéskutató Intézet: Budapest, 1982. 202 p. (Műhelysorozat 3.)
BALOGH Ödön: Cigányok a Kiskunságon. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, Kiskunfélegyháza, 1997. 242 p.
BÁN András (Szerk.): Körülírt képek. Fényképezés és kultúrakutatás. Miskolci Galéria - Magyar Művelődési Intézet: Miskolc-Budapest, 1999. 112 p., ill.
BANA József - PERGER Gyula (Szerk.): Pillanatképek a romák múltjából. Győr, é.n. (1998) 147 p. (Romológiai Kutatóintézet Közleményei 1.)
BANDOR Tamás - LAKATOS György - VÁCZI Márta: Módszertani ajánlás cigány gyermektáborok szervezéséhez. Nemzeti Egészségvédelmi Intézet - Romano Glaszo Cigány Egyesület: Budapest, (é.n.) 48 p.
BÁNLAKY Pál: Cigánycsaládok vizsgálata. Népjóléti Minisztérium Család-, Gyermek- és Ifjúságpolitikai Főosztálya: Budapest, 90 p.
Bari Károly (Szerk.): Tanulmányok a cigányságról és hagyományos kultúrájáról. Petőfi Sándor Művelődési Központ, Gödöllő, 1998. 124 p. ill.
BARTHLEMY, André: Cigányország útjain. Lámpás Kiadó, Abaliget, 1992. 191 p.
BEREY Katalin - HORVÁTH Ágota: Esély nélkül. Vita Kiadó: Budapest, 1990. 100 p., mell., Bibl. a jegyz. (Műhelysorozat 10.)
BERNÁTH Gábor - MESSING Vera: "vágóképként, csak némában" Romák a magyarországi médiában. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal: 1998. 104 p.
BÓDI Zsuzsanna: Gyermekélet - táplálkozás cigány közösségekben. Néprajzi gyűjtési útmutatók. Magyar Művelődési Intézet: Budapest, 1995. 56 p. Bibl. p.35-36., p.51-56., (Roma módszertani kiadványok 2.)
BÓDI Zsuzsanna: Cigány népismeret. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola Társadalomtudományi Tanszék: Kaposvár, 1997. 168 p.
BÓDI Zsuzsanna: Magyarországi cigány mesterségek. Cigány Népművészek Országos Egyesülete: Budapest, 1998. 32 p., ill.
CSÁNYI Klára (szerk.): Szöveggyűjtemény a kisebbségi ügyek rendőrségi kezelésének tanulmányozásához. COLPI Alkotmány- és Jogpolitikai Intézet. A Nyílt Társadalom Intézet Társintézete, Budapest, 1997. 379 p.
CSONGOR Anna: Szegregáció az általános iskolában. Cigány osztályok Magyarországon. Olvasáskutató Intézet: Budapest, 1991. 42 p.
DEMETER ZAYZON Mária: A budapesti népesség nemzetiségi, etnikai arculata. Honos népcsoportok és bevándorlók. Szerző: Budapest, 1994. 192 p., térk., Bibl. p.146-151. Összefogl. angol, francia és német ny.
DEMETER ZAYZON Mária: "Egy igaz történet, részletekben..." Cigány-magyar kapcsolatok határon innen és túl. Budapest Kőbányai Önkormányzat: Budapest, 1994. 245 p., ill.
DEMETER ZAYZON Mária: Másság - azonosság. I. k. Kisebbségismereti előadások. Budapest Kőbányai Önkormányzat: Budapest, 1994. 154 p.
DIÓSI Ágnes: Cigányút. Szépirodalmi Könyvkiadó: Budapest, 1988. 345 p., ill.
ERDŐS Kamill cigány tanulmányai. VEKERDI József (Szerk.): Békés m. Tanács VB. CIKOBI., Gyulai Erkel Ferenc Múzeum: Békéscsaba, 1989. 265 p., ill. Bibl. a jegyz., Összefogl. angol ny. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 78.)
ERŐS Ferenc (Szerk.): Azonosság és különbözőség. Tanulmányok az identitásról és az előítéletről. Scientia Humana Társulás, Budapest, 1996. 200 p.
FAGGYAS István: A cigányzene Gömörben. KLTE : Debrecen, 1993. 132 p., ill. (Gömör néprajza 41.)
FARKAS Endre (Szerk.): Gyerekcigány. Pedagógiai tanulmányok. INTER-ES Kiadó: Budapest, 1994. 208 p., ill.
FELLETÁR Béla: Makói prímások és zenészdinasztiák. Makói Városvédő- és Szépítő Egyesület: Makó, 1997. 118 p., ill.
FORRAY R. Katalin - HEGEDÜS T. András: A cigány etnikum újjászületőben. Tanulmány a családról és az iskoláról. Akadémiai Kiadó: Budapest, 1990. 164 p. (Közoktatási Kutatások)
FORRAY R. Katalin - HEGEDÜS T. András: Két tanulmány a cigány gyermekekről. Akadémiai Kiadó: Budapest, 1990. 135 p. (Közoktatási Kutatások)
FORRAY R. Katalin - HEGEDÜS T. András: Cigány gyermekek szocializációja. Család és iskola. Aula Kiadó Kft.: Budapest, 1998. 391 p.
FRASER, Sir Angus: A cigányok. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 336 p.
GAGYI József (Szerk.): Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról. Pro-Print Könyvkiadó: Csíkszereda, 1996. 283 p. (Helyzet Könyvek)
GELENCSÉR Ferenc - RADULY József: "Királyok prímása, a prímások királya." (Boross Lajos) 100 Tagú Cigányzenekar, Budapest, 1997. 88 p., ill.
HALÁSZ László - SIPOS Kornél: Művészeti kommunikáció hatása a faji előítéletre: Egy cigánykérdésről szóló ifjúsági színmű vizsgálata 10-14 éves tanulók körében. Akadémiai Kiadó: Budapest, 1969. 108 p. (Pszichológia a gyakorlatban 16.)
HANN Endre - TOMKA MiklósPÁRTOS Ferenc: A közvélemény a cigányokról. Tanulmányok, beszámolók, jelentések (XI) Tömegkommunikációs Kutatóközpont: Budapest, 1979. 87 p. Összefogl. orosz és angol ny. (Tanulmányok, beszámolók, jelentések 8. )
JUHÁSZ Júlia: Találkoztam boldoguló cigányokkal is. (Interjúk) Osiris Kiadó: Budapest, 1999. 198 p., ill.
KALLA Éva - SOPRONI Ágnes: " Írják le a sóhajtásomat!" Milyen lehet cigánynak lenni? (Interjúk) Magvető Kiadó: Budapest, 1997. 303 p.
KÁRPÁTHY Gyula (Szerk.): Apostolok módján. Wlislocki Henrik, József főherceg, Hermann (!) Antal és Erdős Kamill a cigányokért. Smdigital Kiadó, Budapest, 1999. 252 p., ill.
KARSAI Ervin: Cigányok lakásépítése a sátortól a kőházig. Anda Romani Kultura Alapítvány: Gyula, 1996. 208 p., ill.
KEMÉNY István (szerk.): Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó; 1971-ben végzett kutatásról. MTA Szociológiai Kutató Int.: Budapest, 1976. 291 p.
KEMÉNY István (szerk.): A cigányok Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia: Budapest, 1999. 270 p. (Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián)
KEMÉNY István (szerk.): A magyarországi romák. ÚTMUTATÓ Tanáécsadó és Kiadó Kft., Budapest, 128 p.
KERESZTY Zsuzsa - PÓLYA Zoltán (Szerk.): Csenyéte antológia. Vízjelek Vállalkozás: Csenyéte - Szombathely - Budapest, 1998. 359 p., ill. (bár KÖNYVEK)
KERTESI Gábor - KÉZDI Gábor: A cigány népesség Magyarországon. Dokumentáció és adattár. socio-typo, Budapest, 1998. 467 p., ill., térk.
KERTESI Gábor - KÉZDI Gábor- LISKÓ Ilona: Cigányok és iskola. Cigány tanulók az általános iskolában. Helyzetfelmérés. Egy cigány oktatási koncepció vázlata. Educatio, Budapest, 1996. 114 p. (Educatio Füzetek 3.)
KOVALCSIK Katalin - CSONGOR Anna és BÓDI Zsuzsanna közreműködésével szerk.: Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből. BTF - IFA - MKM: Budapest, 1998. 605 p., ill. (Tanítók kiskönyvtára 9.)
KOVALCSIK Katalin - Réger Zita (Vendégszerk.): Acta Linguistica Hungarica 1999. (46) 3-4; (Tanulmányok a cigány nyelvről, angol ny.)
LÁZÁR Guy - LENDVAY Judit- ÖRKÉNY Antal - SZABÓ Ildikó: Többség - Kisebbség. Tanulmányok a nemzeti tudat témaköréből. Osiris Kiadó - MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport: Budapest, 1996. 235 p.
LIÉGEOIS, Jean-Pierre: Romák, cigányok, utazók. Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ: Budapest, 1998. 172 p.
LIGETI György - Varga Ilona : Cigányok. Körtánc Kiadó, Budapest. 1998. 110 p.
LISKÓ Ilona (Kutatásvezető): A hátrányos helyzetű tanulók szakképzése. Kutatási zárótanulmány. 1997. Munkaügyi Minisztérium: Budapest, 1997. 236 p.
KÁRPÁTHY Gyula (Szerk.) 1999 Apostolok módján. Wlislocki Henrik, József főherceg, Hermann (!) Antal és Erdős Kamill a cigányokért. Smdigital Kiadó, Budapest, 1999. 252 p., ill.
KROÓ György: Rácz Aladár. Zeneműkiadó: Budapest, 1979. 220 p., ill., melléklet 3 hanglemez
MAGYAR László András (Szerk.): Jacobus Thomasius - Ahasverus Fritschius - Enessei György: A cigányok. (Három korai tanulmány a cigányokról.) Orpheus Kiadó Kft.: Budapest, 1998. 104 p.
MÁRCZIS Márta: Kitörés a kegyetlenből. Helyi tudás, roma társadalom. Faluműhely Alapítvány: Hernádvécse, 1997. 69 p., ill.
MEZEY Barna - POMOGYI László - TAUBER István: A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban. 1422-1985. Kossuth Könyvkiadó: Budapest, 1986. 323 p. Bibl. a jegyzet.
MURÁNYI Gábor (Szerk.): "Egyszer karolj át egy fát!" Cigányalmanach. TIT. Orsz. Közp. CIB., Budapest, 1986. 233 p., ill.
NAGY Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Kiadó: Bukarest, 1978. 357 p.
NAGY Olga: Barangolásaim varázslatos tájban. Cigány barátaim között. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó: Székelyudvarhely, 1994. 137 p. Bibl. pp.133-135.
NAGY Pál: A magyarországi cigányok története a rendi társadalom korában. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola Társadalomtudományi Tanszék: Kaposvár, 1998. 499 p.
NÉMETH Ilona (Szerk.): Tanári kézikönyv a cigány fiatalok szocializációjáról. Nemzeti Szakképzési Intézet: Budapest, 1994. 155 p.
PÓCZIK Szilveszter: Cigányok és idegenek. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999. 341 p.
POMOGYI László: Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon. Osiris-Századvég: Budapest, 1995. 246 p.
PRÓNAI Csaba: Cigánykutatás és kulturális antropológia. ELTE Btk. Kulturális Antropológiai Tanszéki Szakcsoport - Csokonai V. Mihály Tanítóképző Főiskola Társadalomtudományi és Közművelődési Tanszék: Budapest-Kaposvár, 1995. 191 p. (Kulturális Antropológiai Cigánytanulmányok 1.)
PRÓNAI Csaba (Szerk.): Leonardo Piasere: A ciganológusok szerelmei. (Válogatott tanulmányok) ELTE BTK Kulturális Antropológia Szakcsoport, Budapest, 1997. 189 p. Bibl. pp.167-189. (Kulturális Antropológiai Cigánytanulmányok 2.)
RAICSNÉ HORVÁTH Anikó - HAJDU István (Szerk.): "Senkié vagyok - lehetnék mindenkié": tanulmányok a cigányságról, 1994-1996 Bács-Kiskun megye. Bács - Kiskun M. Önkormányzat: 1997. 144 p., ill.
RÉGER Zita: Utak a nyelvhez. Nyelvi szocializáció - nyelvi hátrány. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 166 p.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: Ősi cigány mesterségek és foglalkozások. Le romenge butya. Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest, 1991. 120 p.
RÓZSAVÖLGYI Adél: Beszélgetések. In: Bevezetés a magyarországi cigányság kultúrájába. (Ligeti György szerk.) Műszaki Könyvkiadó - Calibra Kiadó: Budapest, 1997. 39 p. (CD-ROM)
SÁROSI Bálint: Cigányzene. Gondolat Kiadó: Budapest, 1971. 247 p., ill. Bibl. pp.227-232.
STEWART, Michael Sinclair: Daltestvérek. Az oláh cigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. T-Twins Kiadó, MTA Szociológiai Int., Max Weber Alapítvány: Budapest, 1993. 268 p., ill. Bibl. pp. 251-268.
SZEGŐ László (Szerk.): Cigányok. Honnét jöttek - merre tartanak? Kozmosz: Budapest, 1983. 390 p. Bibl. p.337-382.
SZUHAY Péter: A társadalom peremén. Képek a magyarországi cigányok életéből. Néprajzi Múz., Főv. Tan. VB. CSZMMK.: Budapest, 1989. 96 p., ill. Bibl. a jegyzet. Összefogl. angol ny.
SZUHAY Péter: A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. PANORÁMA: Budapest, 1999. 205 p., ill.
SZUHAY Péter - BARATI Antónia: Képek a magyarországi cigányság 20. századi történetéből. "A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy." Néprajzi Múzeum: Budapest, 1993. 365 p., ill. Bibl. p. 361-363.
TAAR Ferenc: Híres debreceni cigányprímások. (Interjúk) Debrecen, 1998. 100 p.
TENIGL-TAKÁCS László (Szerk.): India bölcsessége. Szöveg-gyűjtemény India legendakincséből, vallási és filozófiai irodalmából. Gandhi Alapítvány - A Tan Kapuja Buddhista Főiskola: Budapest, 1994. 319 p., ill.
TENIGL-TAKÁCS László (Szerk.):India története. Medicina - A Tan Kapuja Buddhista Főiskola: Budapest, 1997. 497 p. ill. (Függelék: DERDÁK Tibor: India - a romák őshazája? pp. 459-467.)
TÓTH Pál - PÁCZELT Istvánné: A falusi cigányság. Kutatási zárójelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén megye községeiben élő cigány lakosság körében lefolytatott kérdőíves felmérésről. MTA RKK Észak-Magyarországi Osztálya: Miskolc, 1991. 95 p. térk.
TUZA Tibor (Szerk.): Roma pedagógia I., Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola: Debrecen, 1997., 208 p., Bibl. p.201-206.
TUZA Tibor (Szerk.): Romológiai ismeretek (Segédanyag romológiai képzésben és továbbképzésben résztvevő főiskolai, egyetemi hallgatók és gyakorló pedagógusok számára), Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola: Debrecen, 1998., 200 p., Bibl. p.197-198.
TUZA Tibor: Cigányoknak mécsvilága (Népismereti összeállítás, történelem és irodalom), Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Intézet: Debrecen, 1997, 65 p.
UTASI Ágnes - MÉSZÁROS Ágnes (Szerk.): Cigánylét. MTA Politikai Tudományok Intézete: Budapest, 1991. 273 p., térk., Bibl. a cikkek végén
VAJDA Imre (Szerk.): Periférián. Roma szociológiai tanulmányok. Ariadne Kulturális Alapítvány, Budapest, 1997. 518 p.
VAJDA Imre (Szerk.): Periférián. Kérdések és válaszok. Ariadne Kulturális Alapítvány, Budapest, 1997. 209 p.
VÁRNAGY Elemér: Cigány fiatalok a nagyvilágban. Lámpás Kiadó, Abaliget, 1993. 174 p.
VÁRNAGY Elemér (Szerk.): Romológiai alapismeretek. Corvinus Kiadó - Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola: Zsámbék, 1999. 204 p. (A Hét Szabad Művészet Könyvtára)
VÁRNAGY Elemér (Szerk.): Romologia andragogica szöveggyűjtemény. JPTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet, Pécs, 1999. 206 p. (Humán szervező menedzser sorozat)
________________________________________
NÉPRAJZI SOROZATOK
Ciganisztikai tanulmányok / Hungarian Gypsy Studies
Sorozatszerkesztő: Kríza Ildikó

1. SZAPU Magda: Halotti szokások és hiedelmek a kaposszentjakabi oláh cigányoknál. Superstitions and Funeral Customs among Vlach Gypsy in Kaposszentjakab. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1984. 71 p., ill., kotta. Bibl. a jegyz. Összef. angol ny.
2. FARAGÓ Jánosné: Jászárokszállási cigány népmesék. Gypsy Folk Tales from Jászárokszállás. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1985. 135 p.
3. GÖRÖG-KARÁDY Veronika (Szerk.): Berki János mesél cigány és magyar nyelven. Tales of János Berki told in Gypsy und Hungarian. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1985. 304 p., ill. Bibl. p.299-300. Bev. és jegyz. angol ny., szövegek cigány és magyar ny.
4. SZAPU Magda: Mesemondó és közössége Kaposszentjakabon. A Tale-Teller and his Community in Kaposszentjakab. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1985. 162 p., ill. Bibl. p.155-156. Összefogl. angol ny.
5. GRABÓCZ Gábor- KOVALCSIK Katalin: A mesemondó Rostás Mihály. Mihály Rostás, a Gypsy Story-Teller. MTA Néprajzi Kutató Csoport Budapest, 1988. 201 p. Bibl. a jegyz. Bev. angol ny., mesék cigány és magyar ny.
6. NAGY Olga: A havasi sátoros. Dávid Gyula meséi. The Tent of Gypsy of the Alps. Tales told by Gyula Dávid. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1988. 293 p. Bibl. p.35-36. Bev. angol ny., függelék cigány és angol ny.
7. SINKÓ Rozália- DÖMÖTÖR Ákos: Loló. Cigány mesék és mondák Békés megyéből. Gypsy Tales and Legends from Békés. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1990. 153 p., Bibl. p.125-139. Összefogl. angol ny.
8. EPERJESSY Ernő: A három sorsmadár. Őrtilosi cigány népmesék. The Three Fates. Băiaş Gypsy Tales from Őrtilos. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1991. 148 p., ill., Összefogl. angol ny.
9. NAGY Olga: Villási, a táltosfiú. Mezőbándi, szucsági és mérai cigány népmesék. Villási, the Táltos Boy. Gypsy Folk Tales from Méra, Szucsáng, Mezőbánd. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1996. 346 p. Bibl. p.334-337. Összef. angol ny.
Európai cigány népzene / Gypsy Folk Music of Europe
Sorozatszerkesztő: Kovalcsik Katalin
1. KOVALCSIK Katalin: Szlovákiai oláh cigány népdalok. Vlach Gypsy Folk Songs in Slovakia. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1985. 187 p., kotta. Bibl. p.183-184. Magy., angol és cig. ny.
2. DAVIDOVA, Eva-ŽIŽKA, Jan : A letelepedett cigányság népzenéje Csehszlovákiában. Folk Music of the Sedentary Gypsyes of Czechoslovakia. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1991. 207 p., ill., kotta. Bibl. p.179-180. Cig., ang. cseh és magy. nyelven
3. KIRÁLY Ernő- KOVALCSIK Katalin: Király Ernő vajdasági cigány népzenei gyűjtése. Ernő Király's Collection of Gypsy Folk Music from Vojvodina. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1992. 268 p., ill., kotta. Bibl. p.221-223. Magy., szerbhorvát, angol és cig. ny.
4. WILKINSON-KERTÉSZ, Irén: Vásár van előttem. Egyéni alkotások és társadalmi kontexusok egy dél-magyarországi oláhcigány lassú dalban. The Fair is ahead of me. Individual Creativity and Social Contexts in the Perfonmences of a Southern Hungarian Vlach Gypsy Slow Song. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1997. 316 p., ill., kotta. Bibl. p.308-316. Magy., angol és cig. ny.
Cigány Néprajzi Tanulmányok / Studies in Roma (Gypsy) Ethnography
Sorozatszerkesztő: Bódi Zsuzsanna
1. BARNA Gábor- BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Cigány népi kultúra a Kárpát-medencében a 18-19. században. Gypsy Folk Culture in the Karpathian Basin in the 18th - 19th Centuries. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1993. 272 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Összefogl. cigány és angol ny.
2. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Az I. Nemzetközi Cigány Néprajzi-, Történeti-, Nyelvészeti és Kulturális Konferencia előadásai. Readings of the Ist International Conference on Gypsy Ethnography, History, Linguistics and Culture. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1994. 220 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar/angol és német ny. Összefogl. cigány ny.
3. BALÁZS Gusztáv: A nagyecsedi oláh cigányok tánchagyománya. The Dance Tradition of vlach Gypsies in Nagyecsed. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1995. 144 p., ill., kotta, táncleírás. Bibl. p.130-132. Magyar/angol és cigány nyelven
4-5. ZSUPOS Zoltán: Az erdélyi sátoros taxás és aranymosó fiskális cigányok a 18. században. Nomadic Tax-paying and Gold-washing Gypsies in Transylvania in the 18th Century. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1996. 460 p., ill., Bibl. p.27-28., Magyar és angol nyelven
6. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi beás cigányokról. Studies about Boyash Gypsies in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1997. 210 p., ill., Bibl. a cikkek végén. Magyar és angol nyelven.
7. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi cigányok vizuális kultúrájáról. Studies about the Visual Culture of Hungarian Gypsies. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1998. 122 p., ill., Bibl. a cikkek végén. Magyar, német és angol nyelven.
8. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok Herrmann Antal emlékére. Studies in Memory of Antal Herrmann Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1999. 136 p., ill., Bibl. a cikkek végén. Magyar és angol nyelven.
Romano Kher Könyvek
R. KELETI Éva (Szerk.): Az ember csak a maga sorsárul tud beszélni... O manus numa pal' peszko trajo zshanel te vorbil... Romano Kher, Budapest, 1994. 156 p., ill. Cigány/magyar nyelven (Néprajz 1.)
________________________________________
FOLKLÓR FORRÁSKÖZLÉSEK
ÁBRAHÁM János Picul: Szegényember csikója hamar ló. Dumás beszély glaszodél-hangadó masinára. Első tekercs. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1994. 292 p.
ALBERT Ernő: Sok szép cigányleány. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népdalok és balladák. Kovászna megyei Népi Alkotások Háza: Sepsiszentgyörgy, 1998. 64 p. ill., kottákkal
Az erdő anyja. Cigány népmesék és néphagyományok. Gyűjt., ford., bev. BARI Károly. Gondolat: Budapest, 1990. 466 p., ill.
BARI Károly: Le vešeski dej. Az erdő anyja c. kötet eredeti cigány nyelvű szövegei. Országos Közművelődési Közp.: Budapest, 1990. 506 p. Bev. és interjú magyar és angol ny.
BARI Károly: Tűzpiros kígyócska. Cigány népköltészet. Gyűjt., vál., ford., bev. és jegyz. BARI Károly. Gondolat: Budapest, 1985. 269 p., ill.
BARI Károly: Tűzpiros kígyócska című fordításkötetének eredeti cigány szövegei. Gödöllői Művelődési Közp: Gödöllő, 1985. 149 p.
BARI Károly: Az üvegtemplom. Szerk. UJVÁRY Zoltán; gyűjt., lejegy., ford. BARI Károly. KLTE Néprajzi Tanszék: Debrecen, 1994. 340 p. Összefogl. angol ny. (Folklór és etnográfia 77.)
BARI Károly: A tizenkét királyfi. Cigány népmesék. Romano Kher: Budapest, 1996. 203 p.
BARTOS Tibor: Sosemvolt cigányország. Szegkovács cigány történetek. Gyűjt.: BARTOS Tibor, utószó: M. LADVENICZA Ilona, Európa Könyvkiadó: Budapest, 1958. 86 p. Bartha László illusztrációival
BERZE NAGY János: Cigány mesék Berze Nagy János gyűjtéséből. Szer., bev. és jegyz. FÜLÖP Lajos; gyűjt. BERZE NAGY János. A Baranya m. Tanács VB. CIKOBI : Pécs, 1985. 75 p. Összefogl. angol ny.
CSALOG Zsolt: Kilenc cigány. (Önéletrajzi vallomások) Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976. 239 p.
CSALOG Zsolt: Cigányon nem fog az átok. Maecenas: Budapest, 1988. 191 p.
CSENKI Imre - CSENKI Sándor: Bazsarózsa. 99 cigány népdal. Gyűjt. CSENKI Imre-CSENKI Sándor; bev., jegyz. CSENKI Imre - PÁSZTI Miklós. Zeneműkiadó: Budapest, 1955. 151 p., kotta.
CSENKI Imre - CSENKI Sándor : Cigány népdalok és táncok. I-II. Zeneműkiadó: Budapest, 1977. 20, 23 p., kottákkal, Cigány és magyar ny.
CSENKI Imre - CSENKI Sándor: Cigány népballadák és keservesek. Gyűjt. CSENKI Imre - CSENKI Sándor; ford. CSENKI S., TANDORI Dezső; bev. CSENKI I.; vál., jegyz. VEKERDI József. Európa Könyvkiadó: Budapest, 1980. 136 p, ill., kotta. Magy. és cig. ny.
CSENKI Sándor: A cigány meg a sárkány. Püspökladányi cigány mesék. Gyűjt. CSENKI Sándor; ford. MÉSZÁROS György - VEKERDI József; jegyz., utószó. VEKERDI J. Európa Kiadó : Budapest, 1974. 329 p. ( Népek meséi )
ERDÉSZ Sándor: Ámi Lajos meséi. I-III. Gyűjt., bev., jegyz. ERDÉSZ Sándor. Akadémiai Kiadó: Budapest, 1968. 545, 539, 567 p. (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény XIII-XV.)
ERDŐS Kamill (Gyűjt.): Ne félj sógor... Cigányballadák és dalok. (Közrem. BEDE Anna és mások.) Tevan Kiadó: Budapest, 1993. 48 p. ill.
GÖRÖG Veronika - GRABÓCZ Gábor: Szalonnafa, Varsányi cigány népmesék. Gyűjt. GÖRÖG Veronika, GRABÓCZ Gábor. Akadémiai Kiadó: Budapest, 1992. 250 p., ill.
HADHÁZY Antal (Szerk.): Énekeskönyv. A magyarországi romungrók, romák, beások és más cigány népek használatára. Szerzői kiadás: Nyíregyháza, 1998. 144 p., ill., kottákkal
HORVÁTH Ágota (Szerk.): Az elmesélt idő. Családtörténetek a huszadik századból. I-II.k. MTA Szociológiai Intézet - Max Weber Alapítvány - Kávé Kiadó, 1996. 774 p.
JÉKELY Zoltán: Szögkirály. Cigány népmesék. Móra Könyvkiadó: Budapest, 1973. 177 p. JÓNÁS Tamás (Szerk.) - SÁFÁR Sándor (Gyűjt.): Betyár volt-e cigány Jóska? Cigány mesék. noran könyvkiadó kft., Budapest, 1999. 91 p., Szombath Árpád rajzaival
KOVALCSIK Katalin: Árgyélus Kis Miklós. Szerk, gyűjt., KOVALCSIK Katalin; ford. BALOGH Ibolya. Főv. CSZMM Közp.: Budapest, 1992. 56 p., ill. Magy. és cigány nyelven
KOVALCSIK Katalin: Florilyé dă primăváră. Tavaszi virágok. Beás cigány iskolai énekeskönyv. Fii cu noi Bejás Közművelődési Egyesület: Pécs, 1992. 110 p., ill., kotta
KOVALCSIK Katalin: Florilyé dă primăváră. Tavaszi virágok. Beás cigány iskolai énekeskönyv. I. /2.kiad./ Gandhi Középiskola - Fii cu noi Bejás Közművelődési Egyesület: Pécs, 1994. 120 p., ill., kotta. Hangkazettával.
KOVALCSIK Katalin - ORSÓS Anna: Fátá ku păru dă ar. Az aranyhajú lány. Beás cigány iskolai népmesegyűjtemény. Gandhi Középiskola: Pécs, 1994. 211 p., ill.
NAGY OLGA: A nap huga meg a pakulár. Marosmenti, kalotaszegi és mezőségi népmesék. Gyűjt., előszó és jegyz. NAGY Olga. Dacia Kiadó: Kolozsvár, 1973. 170 p.
NAGY OLGA: A szegény ember táltos tehene. Mérai népmesék. Dacia Kiadó: Kolozsvár, 1976.
NAGY OLGA: Zöldmezőszárnya. Marosszentkirályi cigány népmesék. Gyűjt., utószó és jegyz. NAGY Olga. Európa Kiadó: Budapest, 1978. 287 p. ( Népek meséi )
NAGY Olga - VÖŐ Gabriella: A mesemondó Jakab István. Gyűjt., bev., jegyz. NAGY Olga - VÖŐ Gabriella. Editura Academiei: Bukarest, 1974. 411 p.
ORSÓS Anna: Fátá ku păru dă ar. Az aranyhajú lány. Beás cigány iskolai népmesegyűjtemény II. Gandhi Alapítványi Gimnázium: Pécs, 1998. 131 p., ill.
RÁDULY János: Elindultam hosszú útra. A kibédi Majlát Józsefné Ötvös Sára népballadái. Gyűjt., bev., jegyz. RÁDULY János. Kriterion: Bukarest, 148 p., kotta.
RÉZMŰVES Melinda (Szerk.): Rromane Garadune Lava. Roma Találós Kérdések. Rromani Riddles. Fővárosi Önkormányzat, Cigány Ház - Romano Kher, Budapest, 1999. 82 p., ill.
ROSTÁS Mihályné: Lujza meséi. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cërhár cigányy népmesék. Magyarországi Cigányok Nyelvőrző Egyesülete, Budapest, 1999. 145 p., ill. Cigány és magyar nyelven.
ROSTÁS-FARKAS György: Apám meséi. Le tateske paramichi. Cigány mese- és mondavilág I. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1992. 100 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: A sündisznó története. (Apám meséi II.) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1998. 120 p., F.Tóth Zsuzsa és Péli Ildikó illusztrációival
SZEGŐ László: Cigány bölcsődal. (Cigány költők versei gyerekeknek) Vál., szerk., utószó: SZEGŐ László. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980. 127 p. ORSÓS Teréz illusztrációival
SZEGŐ László: Csikóink kényesek. Magyarországi cigány népköltészet. Vál., utószó és jegyz. SZEGŐ László. Európa: Budapest, 1977. 317 p.
TENGERDI Győző: Balatoni nádas berek. Beás cigány népdalok. Móricz Zsigmond Művelődési Ház: Kaposvár, 1996. 212 p., ill.
TENGERDI Győző - ORSÓS Anna: Balatoni nádas berek. Beás cigány énekeskönyv. Gandhi Gimnázium: Pécs, 1998. 165 p., ill.
VEKERDI József: Cigány nyelvjárási népmesék I-II. Szerk. UJVÁRY Zoltán; Gyűjt., bev. VEKERDI József. KLTE Néprajzi Tanszék: Debrecen, 1985. 383., 244 p. (Folklór és etnográfia 19.)
________________________________________

HANGLEMEZEK, KAZETTÁK
A Nap és a Hold története. Cigány népmesék. (Hanglemez) Gyűjt. és közreadta BARI Károly; Hungaroton, Budapest, 1989. SLPX 14128
Bari Károly verseit mondja. (Hanglemez) Hungaroton, Budapest, 1992. SLPX 14234
Cigány népdalok Erdélyből és Magyarországról. (CD, hanglemez, kazetta) Gyűjt. és közreadta BARI Károly; Quintana-Harmonia Mundi, Budapest, 1991. CD: QUI 903028, LP: QUI 103028, MC: QUI 403028
Cigány népdalok antológiája I-IV. Antology of Gypsy Folk Songs I-IV. Gyűjt. és közreadta BARI Károly; (CD) EMI-QUINT: Budapest, 1996. QUI 903095
Cigány folklór. Magyarország * Románia. I-X. Gypsy Folklore. Hungary* Romania. I-X. Gyűjt. és közreadta BARI Károly; (CD) Magánkiadás. Budapest, 1999. CD: BK 001-BK 010
Magyarországi cigány népdalok. Gyűjt. és közreadta: VIG Rudolf. Hungaroton: Budapest, 1976. SLPX 18028-29. Dalszövegek és kisérőszöveg magyar, cigány angol, német és orosz ny.
Gypsy Folk Songs from Hungary. Gyűjt. és közreadta: VIG Rudolf. Hungaroton: Budapest, 1976. Stereo HCD 18028-29. Dalszövegek és kisérőszöv. magyar, cigány és angol ny.
Püspökladányi cigány népdalok. Hungarian Gypsy Folk Songs. Gyűjt.: CSENKI Imre, VIG Rudolf, SZTANÓ Pál; Szerk.: KOVALCSIK Katalin és SZTANÓ Pál. Hungaroton Classic - Főv. Önk. CSZMMK: Budapest, 1993. MK 18172. Bev. magy. és angol nyelven, dalok magyar, cigány és ang. ny.
Szabolcs-szatmári cigány népdalok. Gyűjt. és közreadta VIG Rudolf., bev. KOVALCSIK K. Hungaroton: Budapest, 1984. SLPX 18082. Bev. és dalok magy. és ang. ny., kotta.

Feldolgozott népzene
Angyalszemek Gypsy Folk Group.
World Star Hungary, Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 1992. BK 1130. MC.
Amaro Suno
Szuno pe mure jakha. Álom a szememen. Traditional Gypsy Music. Autentikus cigány népzene. Fonó Records Inc., 1998. Dalok magyar, cigány és ang. ny. FA-045-2
Ando Drom
Chants Tziganes de Hongrie. Planett, 1992. WM 219. 244 041.
Kaj Phirel o Del. Produced by Ando Drom Foundation, 1995. (+CD)
Phari mamo. Network Medien, Frankfurt, 1997. Bev. német, francia és angol nyelven. CD 26.981
Balogh Kálmán és a Romano Kokalo
Gypsy Colours. Fonó Records, Budapest, 1998. CD Fa-061-2
Csácsi Vorba
Traditional Hungarian Gypsy Music. Urkult Musikverlag, München, 1994. Stereo MC WOG 003
Csenki Imre
Népdalok. A/4. Cigány életképek. Qualiton 1986. MKL 16721.
Kalyi Jag
Gypsy Folk Songs from Hungary. Hungaroton 1987. Bev. magy. és angol nyelven, dalok magyar, cigány és ang. ny., SLPX/MK/HCD 18132.
Lungoj o drom angla mande. Hosszú az út előttem. Gypsy Folk Songs from Hungary. Hungaroton 1989. Bev. KOVALCSIK K. magy. és angol nyelven, dalok magyar, cigány, beás és ang. ny., SLPX/MK/HCD 18179.
Karingszo me phirav. Amerre én járok. Gypsy Folk Songs from Hungary. Hungaroton 1992. Bev. KOVALCSIK K. magy. és angol nyelven, dalok magyar, cigány és ang. ny., SLPX/MK/HCD 18199.
O suno. The Dream. Az álom. Hungaroton-Fonofolk 1992. Bev. magy. és angol nyelven, dalok magyar, cigány és ang. ny., SLPX/MK/HCD 18211.
Cigányszerelem. Gypsy Love. Romano Kamipo. Szerzői kiadás. 1998. Bev. angol nyelven, dalok magyar, cigány és ang. ny. CDK 001
Kanizsa Csillagai
Fehér kígyó. 1-2. Nagykanizsai hagyományőrző cigányzenekar. UNIO Bt. Dombóvár, 1992. MC. Stereo DBX.
Plînzsjé puju.. Szerzői kiadás, Bahia Music 1997. Bev. ORSÓS Anna, dalok beás és magyar ny. CDB-041.
Khanći Doš
Bi Granica - No Limits. Periferic Records, Budapest, 1998. BGCD 028
Maljaki luludi Mezei virág. Wild Flower. Gypsy Folk-Music Group
Gindonale bare. BALÁZS Gusztáv - ÉRI Péter, DUO SOUND Stúdió, Perbál, 1992.
Gindonale bare. A Maljaki Luludi cigány folklóregyüttes kazettájának kotta és szöveganyaga. Szerk., ford.: BALÁZS Gusztáv - KOVALCSIK Katalin. Stichting Maljaki Luludi, Zeist, Hollandia - Sóstói Múzeumfalu Baráti Köre, Sóstófürdő, 1995. 63 p., ill., kotta.
Nagyecsedi Fekete Szemek
Háj Romálé. A Nagyecsedi Fekete Szemek Együttes kiadása, 1995. MC/CD
Romano Drom
Déta Dévla. Szerzői kiadás, Budapest, 1999. Cigány nyelven. RD9901
Romanyi Rota. (Gypsy Wheel) Gypsy Folk Group from Hungary
"O cérháriko." Etnofon, 1995. ER-MK/MCD 006
Phiravelman kalji phuv. Cigány népdalok. Fonó, Budapest, 1999. MC/CD FA-050-2
Ternipe
Ternipe Group. Roma-Art Khetanipe. Kalyi Jag, 1992. MK 0001.
Suno dikhjom. Álmot láttam. Gypsy Folk Music. Magánkiadás. 1993
Del o brishind... Esik eső...Dalok cigány és magyar nyelven. Szerzői kiadás, Bahia, Budapest, 1998. MC/CD MKB 071
Therne shavora
Aven mande le but roma. Kadencia Kft., Budapest, 1994. MC KA 115.

Vízöntő
Gitania Express. Hungaroton, 1990. SLPD/MK 18200.
________________________________________

VIZUÁLIS KULTÚRA
BÁNSZKY Pál: Balázs János (1905-1977) naiv festő kiállítása. Kecskemét, 1977. (Magyar Naiv Művészek Múzeumának kiadványai 4.)
BÁNSZKY Pál: A naiv művészet Magyarországon. Képzőművészeti Kiadó: Budapest, 1984. 195 p. ill.
BÁNSZKY Pál: A képzőművészet vadvirágai. The Wild Flowers of Fine Arts. Szerzői kiadás. Kecskemét, 1997. 182 p. ill. (Balázs János, Horváth Vince, Oláh Jolán, Oláh Mara, Orsós Teréz, Szomora Kálmán, Tyukodi László élete, munkássága)
DARÓCZI Ágnes - KARSAI Zsigmond (Szerk.): Autodidakta Cigány Képzőművészek Országos Kiállítása. Népművelési Intézet: Budapest, 1979. (katalógus)
DARÓCZI Ágnes - KERÉKGYÁRTÓ István (Szerk.): Autodidakta Cigány Képzőművészek II. Országos Kiállítása. Budapest, 1989. (katalógus)
HORVÁTH M. Judit - STALTER György: Más Világ - Other World. Szerzők kiadása, Budapest, 1998. 143 p. Fotóalbum magyar és angol nyelvű bevezetővel.
KOROKNAY Gyula: Horváth Vince népművészet mestere kiállítása. Nyíregyháza, 1979. (Józsa András Múzeum képzőművészeti kiállításainak katalógusai 34.)
F. MIHÁLY Ida: Utószó. In. BALÁZS János: Ecsettel és irónnal. Corvina: Budapest, 1977. pp.51-62. ill.
MOLDOVÁN Domokos: Magyar naiv művészek nyomában. Dokumentumok. Gondolat Kiadó: Budapest, 1987. 310 p. ill. (Balázs János munkássága)
PONGRÁCZ Éva - VÁRNAGY Elemér: Roma gyermekek képzőművészeti képességfejlesztése. Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola Romológiai Tanszék: Zsámbék, 1996. 45 p., 17 t. (A Hét Szabad Művészet Könyvtára)
SZUHAY Péter (Szerk.): Cigány-kép - Roma-kép. Gypsy-Image - Roma-Image. A Néprajzi Múzeum "Romák Közép- és Kelet-Európában" című nemzetközi kiállításának képeskönyve. Illustrated book of the international exhibition "Roma in Central and Eastern Europe" organized by the Museum of Ethnography. Néprajzi Múzeum: Budapest, 1998. 103 p., ill. Magyar és angol nyelven
________________________________________

ISMERETTERJESZTÉS
BŐCS Attila - DARÓCZI Ágnes - JOKA DARÓCZI János - SZTOJKA Katalin - LŐRINCZY Kornél: Domboságyas kultúra. Garuda Reformstúdió, é.n. (Video kazetta)
GÜRTLER Csabáné: Útmutató a szakképzési intézmények számára a cigány tanulók szakképzésben való megtartásának módszereire és feltételeire. Munkaügyi Minisztérium: Budapest, 1997. 72 p.
HALÁK László: HÍD a viselkedésről cigány és nem cigány fiataloknak. POD lu tî nyirj da ba jás, sî lu tî nyirj, káré nu-sz ba jás sza styijé kî nd, sjé, kum trébé sza fáka . Zoril (Hajnalodik) Cigány Szociális ás Kulturális Alapítvány: Budapest, 1997. 64 p.
HERCZEG Béla - OSZTOJKÁN Béla (Szerk.): Phralipe Roma Érdekvédelmi Szabadegyetem. Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezete - Phralipe Cigány Művészeti Alapítvány: Budapest, 1997. 158 p. ill. (Phralipe könyv)
LAKATOS György - VÁCZI Márta - OLÁH István: "Tavesz szaszto" "Légy egészséges" Nemzeti Egészség-védelmi Intézet: Budapest, é.n. (Video kazetta és módszertani füzet )
NYÁRI László (Szerk.): "Míg én rólad mindent, te rólam semmit sem tudsz" (Ismeretterjesztés a cigányságot segítők részére. Nemzetközi Családév Titkársága, Budapest, 1994. 77 p.
Dr. SZIRTESI Zoltán Védd az egészséged! Losar tyo sastyipe! (Ford.: CHOLI DARÓCZI József) Medicina Kiadó, Budapest, é.n. 64 p. Péli Tamás illusztrációival
________________________________________

IRODALOM
BALÁZS János: Füstölgések. (Versek) Szerző, Salgótarján, 1973. 47 p., 2 t.
BALÁZS János: Ecsettel és irónnal. (Szerk, utószó: F. MIHÁLY Ida) Corvina, Budapest, 1977. 63 p., 16 t.
BALOGH Attila: Lendítem lábamat. (Versek) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980. 74 p.
BALOGH Attila: Balogh Attila versei. Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest, 1991. 51 p.
BALOGH Attila: József Attila a peep-showban. (Esszék, HumoRom és az utolsó vers) Filum, Budapest, 1997. 74 p.
BARI Károly: Holtak arca fölé. (Versek) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970. 66 p.
BARI Károly: Holtak arca fölé. (Versek) /2.kiadás/ Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971. 65 p.
BARI Károly: Elfelejtett tüzek. (Versek) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973. 43 p., 1 t.
BARI Károly: Elfelejtett tüzek. (Versek) Madách Kiadó - Szépirodalmi Könyvkiadó, Bratislava - Budapest, 1974. 43 p., 1 t.
BARI Károly: A némaság könyve. (Versek) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983. 55 p.
BARI Károly: A varázsló sétálni indul. (Válogatott és új versek) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985. 167 p., 1 t., Bari Károly illusztrációival
BARI Károly: Képek, képversek és versek. (12 képeslap) Nyomdacoop-Papirker., Budapest, 1992.
BARI Károly: 21 vers. Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1992. 58 p. (Borostyán Könyvek)
BARI Károly: 21 vers. /2. kiad./ Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 58 p.
BARI Károly: A pontos hely. Műfordítások a kortárs külföldi költészetből. Cégér Könyvkiadó, Budapest, 1993. 161 p.
BARI Károly: Díszletek egy szinonimához. (Képversek) Magyar Műhely, Párizs-Bécs-Budapest, 1994. 72 p., ill. (Magyar Műhely Baráti Kör füzetek 34.)
BARI Károly: (Szerk.): Madarak aranyhegedűn. Európai cigány költők és írók művei. Romano Kher, Budapest, 1996. 434 p.
BARI Károly: (Szerk.): Álomtanya. Európai írók és költők művei a cigányokról. Romano Kher, Budapest, 1996. 249.
CHOLI DARÓCZI József: Isten homorú arcán. Pel Devlesko bango muj. (Versek, műfordítások magyar és cigány nyelven) Orpheusz Kiadó, Budapest, 1990. 287 p. Péli Tamás illusztrációival
CHOLI DARÓCZI József: Csontfehér pengék között. (Versek és versfordítások) Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1991. 110 p. Péli Tamás és Szentandrássy István illusztrációival
CHOLI DARÓCZI József: Duj sane luludya. Két szál pünkösdrózsa.(Gyermekversek, cigány-magyar népdalok két nyelven) Hátrányos helyzetű Fiatalok Életmód és Szabadidőszövetsége, Budapest, 1997. 87 p. (ROM SOM Könyvek)
CHOLI DARÓCZI József (Ford.): O svunto evandyeliomo sar o mathe ramosardya les. Újsszövetség:Máté evangéliuma. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Kiadója, Budapest, 1991. 162 p.
CHOLI DARÓCZI József (Ford.): La biblake svunci evangeliumura. Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1991. 223 p. Fenyvesi József, Kosztics László, Orsós Teréz és Ráczné Kalányos Gyöngyi illusztrációival
Federico GARCÍA LORCA - CHOLI DARÓCZI József (Ford.)- NAGY László (Ford.): Romane romancura. Romencero gitano. Cigány románcok. Orpheusz Könyvek, Budapest, 1995. 179 p. Federico García Lorca, Nagy László, Pongor Beri Károly, Péli Tamás, Péli Ildikó és Szentandrássy István illusztrációival
CHOLI DARÓCZI József (Szerk.): Fekete korall. Cigány költők antológiája. Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1981. 135 p., ill.
CHOLI DARÓCZI József (Szerk.): Fekete korall 2. (Cigány költők antológiája) Chali Kiadó, Budapest, 1998. 231 p. Szentandrássy István illusztrációival
CHOLI DARÓCZI József - KOVÁCS József - NAGY Gusztáv (Szerk.): Romane poetongi antologia. Antology of Gypsy Poets. Cigány költők versei. Ariadne Kulturális Alapítvány, Budapest, 1995. 209 p. Péli Tamás, Szentandrássy István és Gügyi Ödön illusztrációival
CHOLI DARÓCZI József - NAGY Gusztáv (Szerk.): Maskar le shiba dukhades. Nyelvek között fájón. (Versek, műfordítások) Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1994. 159 p. (Roma módszertani kiadványok 1.)
CSEMER Géza: Habiszti. Cigányok élete - étele. Almanach. Budapest, 1992. 318 p., ill.
CSEMER Géza: Rajkó. (1952-1997) Talentum, Budapest, 1997. 189 p., ill.
CSEMER Géza (Szerk.): Hegyi Aranka cigány primadonna. 1855-1906 Napház-Khamorro Kisebbségi Kulturális Intézmény, Budapest, 1996. 96 p., ill. (Napház Könyvek)
CSEMER Géza (Szerk.): KALMÁR Istvánné: Hazára leltem. (Drámajátékok) Napház-Khamorro Kisebbségi Kulturális Intézmény, Budapest, 1996. 111 p., ill. (Napház Könyvek)
CSEMER Géza (Szerk.): TÓTH Józsefné: Gizi néni könyve. Napház-Khamorro Kisebbségi Kulturális Intézmény, Budapest, 1996. 80 p. ill. (Napház Könyvek)
CSEMER Géza - KORPÁDI Péter - PATYI Árpád: Cigány ételeskönyv. PolgART Lap és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1999. 193 p., ill.
CSÍK Ferenc: Ahol a nap is megfordítja szekerét. Varga Könyv- és Lapkiadó: Eger, 1999. 52 p., ill. (A FAOSZ Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége Könyvtára 54.)
Dácsi Farkas József: A Glóbusz úrnője. (Versek) Tevan Kiadó, Gyula, 1991. 84 p., ill.
DILINKÓ Gábor - SOLYMÁR József: Csak álmomban vagyok szabad. Lopják a forradalmat! 1956-1996. A szerzők saját kiadása: Budapest, 1996. 207 p., ill.
Dombrádi Horváth Géza: A múzsa harmadik csókja. (Versek) Cigány Munkások és Vállalkozók Országos Szövetsége, Budapest, 1994. 88 p., A szerző illusztrációival
FARKAS Kálmán: Értetek kiáltok. Esszék, riportok, portrék, humoreszkek. Előszó: LAKATOS Menyhért, Szerző, Nyíregyháza, 1992. 238 p.
FARKAS Kálmán: Korona nélkül. Előszó: Kárpáthy Gyula, Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Budapest, 1996. 134 p.
FARKAS Kálmán: Sorstudat. (Esszék) Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Sóstófürdő, 1998. 76 p., Balázs János, Gyügyi Ödön és Szentandrássy István illusztrációival
FARKAS Kálmán: Csisznyikói cserepek. Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Sóstófürdő, 1998. 128 p., Szentandrássy István illusztrációival
FARKAS Kálmán: Roma holt lelkek. Cigány humoreszkek. Szerzői kiadás, Sóstófürdő, 1999. 108 p. Szentandrássy István illusztrációival
FARKAS Lajos: Emlékek és érzések. (Versek) Szerző kiadása, Jászfényszaru, 1997. 96 p. ill.
FARKAS Oszkár: Királyvíz. (Versek) Heti Szó Plusz sajtóügynökség és a Mini Grafika Bt., Nyíregyháza, 1975. 56 p. Burai István grafikáival
FARKAS Oszkár: Csorog az Isten könnye. (Versek) F & SZZZ Kiadvány- szerkesztőség, Nyíregyháza, 1997. 80 p. ill.
GLONCZI Ernő: A vízesés zajához. (Versek) Új Bekezdés Kiadó, Miskolc, 1993. 82 p., ill. (Új Bekezdés Könyvek 10.)
GYŐRI László (Szerk.): Nomád katona. Kozmosz Könyvek, Budapest, 1980. 414 p.
HOLDOSI József: Kányák. (Regény) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978. 259 p.
HOLDOSI József: Glóriás. Dac. (Regények) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 255 p.
HOLDOSI József: Cigánymózes. Fogoly. Hajh, cigányok, hajh Kányák! (Kisregények, dokumentumjáték) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987. 226 p.
HOLDOSI József: A bandita és a halál. Szerző, Szombathely, 1993. 112 p.
HORVÁTH Gyula: Megfagyott ország. (Versek) B.A.Z. m. Önkormányzat - Magyar Irószövetség Észak-Magyarországi Csoportja, Miskolc, 1992. 64 p.
HORVÁTH Gyula: Szégyen, gyalázat! (Versek) Alpes Nyomda, Miskolc, 1993. 78 p.
HORVÁTH Gyula: Az árvaság anatómiája. (Válogatott és új versek) Romano Kher-Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1995. 125 p.
JÓNÁS Tamás: ... ahogy a falusi vén kutakra zöld moha települ... (Versek) Szombathely ( a "Jelentkezünk" különszáma) 1994. 54 p., ill.
JÓNÁS Tamás: Tamás könyve. A "Lássák meg az én arcomat" alapítvány kiadása, Szombathely, 1995., 13 t.
JÓNÁS Tamás: Nem magunknak. (Versek) Szerző kiadása, Szombathely, 1996. 56 p.
JÓNÁS Tamás: Cigányidők. (Novellák) a bár társadalomtudományi és művészeti folyóirat kiadványa, Szombathely, 1998. 79 p.
JÓNÁS Tamás (Szerk.): Fekete pipacsok. Válogatás az Amaro Drom c. folyóiratbn 1991 és 1997 között megjelent versekből. Amaro Drom - Ember az emberért Alapítvány: Budapest, 1998. 24 p.
JÓNÁS Tamás: Bentlakás. (Versek) Moran, Budapest, 1999. 76 p.
JÓNÁS Tamás (Szerk.): Éjszaka van. Az Amaro Drom szépirodalmi különszáma. Amaro Drom - Ember az emberért Alapítvány, Budapest, 2000. 32 p., ill.
KALÁNYOS Mónika: Lázadó testű hajnalok. (Versek) "Eötvös József" Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest, 2000. 80 p.ill.
KÁRPÁTHY Gyula: Menet közben. Életúton alkotó cigányokkal. SMdigital Szerkesztő és Kiadó Egyéni Cég, Budapest, 1997. 261 p., ill.
KECSKÉS József (Szerk.): Bari Károly költő, folklórkutató interjúk, recenziók, és más írások tükrében. Petőfi Séndor Művelődési Központ, Gödöllő, 1999. 246 p. ill.
KISS Adél (Szerk.), NAGY Gusztáv (Ford.): Ezüst hajtincs. Rupuni chunra. Fiatal cigány költők antológiája. Kiadó: Roma Novus Egyesület és a H2G Bt. Budapest, 1998. 85 p., ill.
KOVÁCS József Hontalan: Ismeretlen cigány ének. (Versek) Ipari TOTÁL Kft. 1991. 71 p.
KOVÁCS József Hontalan: Pörgő ezüsttallér. (Versek) Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1993. 60 p.
KOVÁCS József Hontalan: Aranymetszésű augusztus. Garanciák. (Versek) Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1995. 136 p.
KOVÁCS József Hontalan: Sequoiabeszéd. (Versek) Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1996. 166 p.
KOVÁCS József Hontalan: A nemzet szemétdombjai. Cikkek, interjúk, riportok, cigányokról és más népcsoportokról. Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1997. 252 p.
KOVÁCS József Hontalan: Színfolyók. (Versek) Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1997. 106 p.
KOVÁCS József Hontalan: Magyarul beszélni. (Versek) Mohácsi Művészeti Társaság, Mohács, 1998. 134 p.
KOVÁCS József Hontalan (Szerk.): Cigányoktól-Cigányokról. Somogy Megyei Művelődési Központ, Kaposvár, 1989. 109 p., Péli Ildikó rajzaival. (Módszertani füzetek III.)
KOVÁCS József Hontalan (Szerk.):Ködvörös Golgota csont. Mohácsi Művészeti Társaság, Mohács, 1996. 108 p., ill.
LAKATOS Menyhért: Füstös képek. (Regény) Magvető, Budapest, 1975. 454 p.
LAKATOS Menyhért: Füstös képek. (Regény) /2.kiadás/ Magvető Zsebkönyvtár, Budapest, 1976. 440 p.
LAKATOS Menyhért: Angárka és Busladarfi. (Mese) Móra, Budapest, 1978. 99 p., ill.
LAKATOS Menyhért: Füstös képek. (Regény) Magvető - Szépirodalmi Könyvkiadó, /3. kiadás/ Budapest, 1979. 450 p.
LAKATOS Menyhért: A hosszú éjszakák meséi. A paramisák ivadékai. (Kisregény) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979. 172 p.
LAKATOS Menyhért: A hét szakállas farkas. (Mese) Móra, Budapest, 1979. 71 p., ill.
LAKATOS Menyhért: Csandra szekere. (Elbeszélések) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 229 p.
LAKATOS Menyhért: Az öreg fazék titka. (Mese) Móra, Budapest, 1981. 68 p., ill.
LAKATOS Menyhért: Akik élni akartak. (Regény) Magvető, Budapest, 1982. 368 p.
LAKATOS Menyhért: Hosszú éjszakák meséi. (Az öreg fazék titka, Angárka, Busladarfi, A hét szakállas farkas, A paramisák ivadékai) Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1995. 181 p.
LAKATOS Menyhért: A titok. (Elbeszélések és mesék) Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1998. 112 p., Péli Tamás illusztrációjával
LAKATOS Menyhért: Tenyérből mondtál jövendőt. (Versek) Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1999. 62 p.
M. Té. Attila (MURZSA T. Attila): Krisztus egy elfelejtett képen. (Versek 1980-1995) Roma Polgárjogi Alapítvány, Budapest, 1996. 72 p.
M. Té. Attila (MURZSA T. Attila): Rímálom. (Versek 1977-1997) Szerzői kiadás, Budapest, 1998. 78 p.
NÁDAY Gyula: Verseskötet. Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, Budapest, 1993. 34 p.
NÁDAY Gyula: Kegyelem. (Versek) A szerző utószavával. Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, Budapest, 1998. 64 p.
NÁDAY Gyula: Világok megváltója. (Versek) Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, Budapest, 1998. 88 p.
NÁDAY Gyula: Út a szeretethez. Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, Budapest, 1998. 80 p.
NÁDAY Gyula: A ZEN. Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, Budapest, 1999. 48 p.
NAGY Gusztáv - MADÁCH Imre: Le manusheski tragedija. Az ember tragédiája. (Ford.): NAGY Gusztáv, Madách Irodalmi Társaság: Budapest, 1996. 203 p. (Madách Könyvtár - Új folyam 4.)
NAGY Gusztáv: Szívbolygód körül. Magyar és cigány nyelvű versek, mesék, műfordítások. Cerberus Nyomdaipari, Könyv- és Lapkiadó Kft., Budapest, 1997. 154 p.
NAGY Gusztáv (Szerk.): Az idő szekerén. Cigány írók antológiája. Ubipressz Bt. kiadványa, Budapest, 1998. 160 p.
OLÁH Mara: O. Mara - festőművész. A szerző saját kiadása: Szolnok, 1997. 82 p. XIV.tábla
ORSÓS Jakab: Aki hallja, aki nem hallja. (Elbeszélések) Zala megyei Könyvtár, Zalaegerszeg, 1987. 95 p., ill.
ORSÓS Jakab: Gyökerezés. Zala megyei Könyvtár, Zalaegerszeg, 1992. 147 p., ill.
OSZTOJKÁN Béla: Halak a fekete citerában. (Versek) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 107 p.
OSZTOJKÁN Béla: Hóesés hűségben. (Versek) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983. 74 p.
OSZTOJKÁN Béla: Nincs itthon az Isten. (Elbeszélések) Magvető Kiadó, Budapest, 1985. 248 p.
OSZTOJKÁN Béla: Megkérdezem Önt is. A magyarországi cigányság és a rendszerváltás. (Interjúk) Phralipe Cigány Művészeti Alapítvány, Budapest, 1994. 172 p. (Phralipe Könyvek)
OSZTOJKÁN Béla: Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen. (Regény) Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1997. 440 p.
OSZTOJKÁN Béla: Bölcsek napkeletről. (Meseköltemény) Phralipe Cigány Művészeti Alapítvány, Budapest, 1998. 64 p. (Phralipe Könyvek)
PÉLI Tamás: Parlamenti jegyzetek 1992-93. BIT, Budapest, 1993. 98 p., A szerző grafikáival
PÉLINÉ NYÁRI Hilda: Az én kis életem. (Visszaemlékezések) T-Twins Kiadó, Budapest, 1996. 504 p.
PÉLINÉ NYÁRI Hilda: Dodó és én. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 1998. 247 p., ill.
RÁCZ Lajos: Emlékeket égetek. 66 vers. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1994. 103 p.
RÁCZ Lajos: Zsoltárok. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1997. 50 p.
RÁCZ Lajos: Élő remény. (Zsoltárok) Oktatási és Továbbképzési Alapítvány, Szolnok, 1999. 56 p.
RIGÓ József : Sziromnyi. (Versek) Komárom - Esztergom m. Önkormányzat, József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya, 1993. 101 p. (Új Forrás Könyvek 14.)
ROSTÁS-FARKAS György: Megváltásért som. (Versek) Pest m. Tanács VB. Cigányügyi Koordinációs Biz. és a Pest m. Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre, 1989. 140 p.
ROSTÁS-FARKAS György: Megváltásért som. (Versek) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1991. 80 p.
ROSTÁS-FARKAS György: Tiétek a szívem. Tumaroj muro jilo. Gyermekversek. OMIKK: Budapest, 1991. 114 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: Cigányságom vállalom. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1992. 80 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: Maladyipe. Találkozás. (Műfordítások) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1993. 158 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: Tiétek a szívem. Tumaroj muro jilo. Gyermekversek .Shavorenge. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1994. 124 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: Antoine de SAINT-EXUPÉRY: O cino krajoro. A kis herceg. (Ford.): ROSTÁS-FARKAS György, Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1994. 111 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: Aranyhídon. (Versek) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1995. 132 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György: A békesség zarándokai. (Versek) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1998 129 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: A cigányok története. Le romengi historija. Pest m. Tanács VB. CKOBI. 1990. 217 p. (Pest megyei Füzetek 1.)
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: A cigányok hiedelemvilága. Cigány Kulturális és Közmű-velődési Egyesület, Pécs, 1990. 91 p.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: Ősi cigány mesterségek és foglalkozások. OMIKK: Budapest, 1991. 117 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: A cigányok története. Le romengi historija. /2.kiad./ Cigány Tudományos és Művészeti Társaság - Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1992. 80 p., ill.
ROSTÁS-FARKAS György - KARSAI Ervin: A cigányok hiedelemvilága. /2.kiad./ Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1992. 115 p.
ROSTÁS-FARKAS Tímea: Apám öröksége. (Versek) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1994. 79 p., Péli Ildikó illusztrációival
RUVA-FARKAS Pál: Agave. (Versek) Magvető Kiadó, Budapest, 1987. 75 p.
RUVA-FARKAS Pál: Vasvirágok nyílása. A Gangesztől a Dunáig. (Versek) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1996. 132 p.,
RUVA-FARKAS Pál - FALUDY György: Börtönversek. Robijake pojemi. (1950-1953) (Ford.): RUVA-FARKAS Pál, Credit Lap- és Könyvkiadó Kft., 1996. 70 p., ill.
SURMAN László: Sóhajok. (Versek) Tevan Kiadó: Békéscsaba, 1998. 66 p. ill.
SZÉCSI Magda: Az aranyhalas lószem tükre. (Cigány mesék) Hungaria-Sport Kiad. Budapest, 1988. 144.p., 12 t. Szécsi Magda illusztrációival
SZÉCSI Magda: A fekete bálvány birodalma. (Mesék) OMNIS FABULA, Budapest, 1993. 118.p. Szécsi Magda illusztrációival
SZÉCSI Magda: Madarak aranyhegedűn. (Mese) OMNIS FABULA, Budapest, 1996. 119.p., ill.
SZÉCSI Magda: Oroszlán Szlán királysága. (Mesék) AB OVO Kiadó, Budapest, 1996. 79.p. Szécsi Magda illusztrációival
SZÉCSI Magda: Tavasztündér mosolya. (Mesék) AB OVO Kiadó, Budapest, 1997. 61.p. Szécsi Magda illusztrációival
SZÉCSI Magda: Homoktorta szüret. (Versek és rajzok) AB OVO Kiadó, Budapest, 1999. 72 p. Szécsi Magda illusztrációival
SZÉCSI Magda: Az álmos pék. Olvasókönyv írott betűkkel. Meséskönyv az írás tanulásához első osztályosok részére. Magister '93 Kiadó, Budapest, 1999. 38 p., illusztrálta: Szécsi Magyda és Jakobi Anna.
SZÉCSI Magda (vál.) - T AMÁSI OROSZ János (előszó) - JÓZSEF Attila: Uram! (Versek) Magister '93 Kiadó, Budapest, 1999. 87 p., ill.
SZÉCSI Magda (illusztráció) - SZABÓ Lőrinc (ford.) - BOUDLAIRE, Charles: Éjszakai varázs. (Versek) Magister '93 Kiadó, Budapest, 1997. 62 p.
SZÉCSI Magda (illusztráció) - ZSIROS Lajosné (vál.): Szájról szájra. Magyar népmesék és mondókák, alatatók és egyebek, kicsiknek és nagyoknak, mesemondóknak és mesehallgatóknak. Magister '93 Kiadó, Budapest, 1997. 67 p.
SZÉCSI Magda (illusztráció) - ÁPRILY Lajos (ford.) - TAGORE, Rabindranath: Lámpa az útra. Magister '93 Kiadó, Budapest, 1998. 64 p.
SZÉCSI Magda (illusztráció) - KÁROLI Gáspár (ford.): Énekek éneke. Magister '93 Kiadó, Budapest, 1999. 66 p.
SZEPESI József: KOJNOK Nándor (Szerk.): Szepesi József. (Versek) Balassi Bálint Nógrád megyei Könyvtár, Salgótarján, 1982. 12.
SZEPESI József: Elszórtan, mint a gyom. (Versek) Nógrád megyei Tanács VB. Művelődési Osztálya, Salgótarján 1983. 130.p. (Palócföld Könyvek)
SZEPESI József: A mámor templomában. (Versek) Megaceros Kiadó, Budapest, 1993. 197.p.
SZEPESI József: Putrik és paloták. (Riportok) Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, Budapest, 1996. 174.p.
SZEPESI József: Pogány ima. (Válogatott versek 1970-1996) Nógrád Megyei Közművelődési Intézet "Jó Palócok Könyvműhelye" Salgótarján, 1997. 200.p.
SZŐCSI Anna (Ford.): Grimm legszebb meséi. Cigány és magyar nyelven. Magyar Cigányok Igazság Szövetsége, Budapest, 1998. 93 p. ill.
VARGA Ilona - HEGEDŰS Sándor: Irodalmi szöveggyűjtemény. Válogatás magyar szerzők cigány tárgyú írásaiból. Középiskolák I-IV. osztályai számára. KONSEPT Kiadó, Budapest, 1994. 223 p.
VARGA Ilona - HEGEDŰS Sándor: Világirodalmi szöveggyűjtemény. Válogatás a világirodalom cigány tárgyú írásaiból. Középiskolák I-IV. osztályai számára. KONSEPT Kiadó, Budapest, 1996. 200 p.
VARGA Ilona - HEGEDŰS Sándor: Válogatás a kortárs cigány irodalom alkotóinak írásaiból a középiskolások számára. KONSEPT Kiadó, Budapest, 1999. 336 p.
VESHO-FARKAS Zoltán: Cherhaja - Csillagok. (Műfordítások) COPY Nyomdaipari és Sokszorosító Kft. Budapest, 1994. 81 p.
VESHO-FARKAS Zoltán: Elefántcsontszínű évek.(Versek) Anda Romani Kultúra Alapítvány, Budapest, 1995.79
VESHO-FARKAS Zoltán: A remény vánkosán. (Versek) Anda Romani Kultúra Alapítvány, Budapest, 1996. 80 p.
VESHO-FARKAS Zoltán- ARANY János (Ford.) - SHAKESPEARE, William: Hamlet - o danicko cino kraj. Cerberus Nyomdaipari, Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1998. 130 p.
________________________________________
Cigánysággal kapcsolatos kiadványokat
folyamatosan megjelentető kiadók

CIGÁNY KULTURÁLIS ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET, 7601 Pécs, József u. 4. Tel: (72) 325- 558 dr. Kosztics István elnök
CIGÁNY TUDOMÁNYOS ÉS MŰVÉSZETI TÁRSASÁG, 1174 Budapest, Szilágyi Dezső u. 41.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA Társadalomtudományi és Közművelődési Tanszék, 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. Tel: (82) 319-011 dr. Jávorszki András tanszékvezető
EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA Neveléstudományi Tanszék, 6500 Baja, Szegedi u. 2. Tel.: (79) 321-655 Raicsné dr. Horváth Anikó főiskolai docens
GANDHI ALAPÍTVÁNY, 7621 Pécs, Komjáth A. u. 5. Tel: (72) 239-310, Fax: (72) 239-826 Hencsei Mária
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET, 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Tel/Fax: (52) 413-744 Tuza Tibor cigány oktatási programvezető
JANUS PANNONIUS TUD. EGYETEM BTK Nyelvtudományi Tanszék Romologia Tanszéki Csoport 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Tel: (72) 327-622 Forray R. Katalin egyetemi tanár
KONSEPT Kiadó, 2081 Piliscsaba, Pf. 6. Tel./ Fax: (26) 373-367 Barta Kinga
KÖLCSEY FERENC REFORMÁTUS TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA, 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7. Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona főigazgatóhelyettes
MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET, 1011 Budapest, Corvin tér 8. Tel./ Fax: 201 5782 dr. Bódi Zsuzsanna tudományos főmunkatárs, osztályvezető
MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG, 1055 Budapest, Kossuth tér 12. Tel./ Fax: 269-1272 Kádár Natália
MTA NÉPRAJZI KUTATÓ CSOPORT, 1250 Budapest, Pf. 29. Tel: 175-9011
MTA ZENETUDOMÁNYI INTÉZET, 1250 Budapest, Pf. 28. Tel: 214-6770/207m., Fax: 175-9282 dr. Sasváry Zoltánné Szepesi Zsuzsanna
NEMZETI EGÉSZSÉGVÉDELMI INTÉZET, 1062 Budapest, Andrássy út 82. Tel: 332-7380 Váczi Márta ov.
NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ Nemzetiségi Önálló Osztály 1143 Budapest, Szobránc utca 6-8. Tel.: 163-2438 Tóth Györgyné főszerkesztő
ROMANO KHER - CIGÁNY HÁZ (Korábban: Főv. CSZMM Központ) 1151 Budapest, Énekes u. 10/B. Tel.: 306-6811 Zsigó Jenő igazgató
ZSÁMBÉKI KATOLIKUS TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA, Romológiai Tanszék. 2072 Zsámbék, Zichy M. tér 3. Tel.: (26) 342-122 dr.Várnagy Elemér tanszékvezető
________________________________________

NAGY PÁL : Hová lett a szerencse ?

Hová lett a szerencse ?


1839. szeptember 2-án Zalaegerszegen, Zala vármegye törvényszéke előtt büntető pert folytattak Görcsi György, Görcsi József, Farkas János, Árvai János és Horváth János mihályfai cigányok ellen.* A vádirat szerint Görcsi János gyömörei cigányt "azon szemre hányások után hogy nékik ő miatta nem volt a vásárban szerencséjök, meg támadni, s abba erővel bele veszvén, olly kegyetlenül megverni és öszve rugdozni, hogy az öt hét mulva, vagyis június 1ső napján meg halálozott, nem félemlettek". A per egyéb iratai alapján kétségtelen, hogy olyan esettel van dolgunk, amikor a verekedés a cigány mentalitás különlegességével magyarázható. A konfliktus kiváltó oka és feloldásának módja mögött is feltehetően a rituális tisztaságra vonatkozó hiedelmeket és elvárásokat kereshetünk.
A vádlottak kihallgatási jegyzőkönyve és a tanúvallomások alapján kíséreljük meg rekonstruálni a vádemeléshez vezető eseményeket, s a mögöttük húzódó mentalitástörténeti érdekességeket. Az értelmezés lehetőségét szűkebbre szabja az a tény, hogy Görcsi János nem tudott érdemi vallomást tenni. Május 17-én kiment hozzá gyömörői betegágyához az illetékes szolgabíró, de Görcsi János csupán annyit adott elő, hogy a megyefai cigányok a legnagyobb verekedők, s őt okolták balszerencséjükért. A beteg "nagy elgyengülése miatt többet nem beszélhetvén", Görcsi János vallomásából nem derült ki, hogy valóban megütötte e Görcsi György lovát.
1839. április 24-én Görcsi György, Farkas János, Görcsi József, Árvai János és Horváth János a gyulakeszi vásárból lakóhelyükre, Mihályfára tartva más, szintén mihályfai cigányokkal betértek a sümegi serházba. Nem csupán sörözni akartak, Görcsi Jánost keresték, ott is találták. Görcsi János egy lakatos és két kovács cigány legénnyel iddogált. Abban megegyeznek a vádlottak és a tanúk vallomásai, hogy Görcsi György és János között az váltotta ki a vitát, majd a verekedést, amikor Görcsi György Görcsi Jánost felelősségre vonta, amiért a vásárban egy bunkós bottal leverte lovának derekát, s ezzel elvette a szerencséjét. Arról senki nem szólt, hogy Görcsi János miért bántotta volna a lovat. A tanúk beszámolója szerint a sümegi serházban ő azt állította, hogy nem ütötte meg a lovat. A szándékok és cselekedetek tehát nem voltak egyértelműek.
Az etnográfiai és antropológiai kutatások szerint a cigányok számára a két legfontosabb érték a szerencse (oláh cigány baxt, kárpáti cigány bast) és az egészség (oláh cigány és kárpáti cigány is sastyipe), mindkettő elválaszthatatlan a "tisztaság"-tól (oláh cigány uzhipe, kárpáti cigány shuzhipe), amely nem azonos értelmű a gázsók tisztaság fogalmával. A kárpáti cigányok, illetve romungró utódaik körében a tisztasági-tisztátalansági kategóriák nem figyelhetők meg olyan autochton formában, mint az oláh cigányoknál, de a 16-18. században még elevenek voltak, s a 19. század elején is felfedezhetők a nyomaik. A kárpáti cigány nyelv az oláh cigányhoz hasonlóan ismeri a piszkosság (melalo) fogalmát, de a tisztátalanságot (oláh cigány marhime) nem. Az oláh cigány marhime szavához hasonló kifejezéseknek a kárpáti cigányban más a jelentése. A maribe jelentése verekedés, a maripe megfelelője verés. Utóbbi nem a fizikai verést fejezi ki, hanem az átvitt értelmű ártást, rontást (pl. szemmel verés). Úgy véljük, hogy a maripe értelme a 18. század előtt hasonló volt az oláh cigány marhime-hez, de a kárpáti cigányok részleges identitásvesztése következtében egyre inkább hasonult a paraszti világkép rontási tabuihoz.
A rituális tisztaság védelme a vásárban is fokozottan fontos. Ezt a szabályt sérthette meg Görcsi János, s az amúgy is beteges és gyenge testalkatú ember halállal fizetett, bár a többieknek nem állt szándékában megölni, sőt többük is azt állította, hogy nem vett részt a verekedésben, mások pedig éppenséggel szétválasztani igyekeztek Görcsi Györgyöt és Jánost. A tanúk is arról számoltak be, hogy Görcsi János sérüléseinek egy részét baleset okozta. Amikor kijöttek az ivóból a kocsiszinbe, Görcsi János meg akarta ütni a többed magával már kocsin ülő Görcsi Györgyöt, de a mozgásban levő kocsi hátsó tengelye elrántotta. Görcsi János valószínűleg kapatos is lehetett, mert nem sokkal később a város végén leesett a lováról.
A tisztaságra vonatkozó hiedelmekből – úgy tűnik – nem származott szisztematikusan alkalmazott viselkedési szabály. Inkább egy olyan ideológiáról van szó, amely alkalmas volt a hétköznapi élet balul végződött dolgainak értelmezésére és elfogadhatóvá tételére. Ha nem így lett volna, akkor Görcsi János a következményektől félve bizonyára nem nyúlt volna György lovához, amit éppen el akart adni. Vagy pedig nagyon is tudta, hogy mit tesz, s tudatosan akarta megakadályozni, hogy György szerencsés, azaz hatékony lehessen. Az egyik tanú ilyen kontextusban beszélt a vásárban történtekről, amikor idézte Görcsi Györgynek a sümegi serházban elhangzott, Görcsi Jánosnak szegezett szavait: "miért ütötted le a lovam keresztcsontját, mikor láttad a szerencsémet".
Persze az is lehet, hogy Görcsi János nem is ért hozzá a lóhoz, csupán bűnbakká vált. 1839. április 24-én ugyanis nem csak Görcsi György, hanem más cigányok számára is sikertelenül végződött a gyulakeszi vásár. Görcsi József (György testvére) azt vallotta, hogy mivel nem volt szerencséje a vásárban, félrehúzódott és nem is ivott a többiekkel. Horváth János pedig nem is látta hogyan esett egymásnak Görcsi György és János, egy félreeső asztalnál sírt, mert aznap megdöglött egy lova.
Amikor a mihályfai cigányok Sümeg felé tartottak kocsijaikon, bizonyára megbeszélték a vásárban történteket, s a kedvezőtlen események utólagos magyarázatára a rituális tisztaságra vonatkozó hiedelmek kínálkoztak. A vásárban még nem jutottak szerephez, a következmények értelmezésében annál inkább. Cigány észjárás szerint Görcsi János helytelen viselkedése miatt lett április 24. boldogtalan nap, ő miatta nem jutottak haszonhoz, elestek a lóeladás örömeitől, s meghiúsult a vásár utáni önfeledt együttlét is.
A szomorúságot, az elszenvedett szégyent, a meggyalázott büszkeséget és a Görcsi Jánossal szembeni haragot az sem enyhíthette, hogy rokona volt Görcsi Györgynek, s több más megyefai cigánynak is. Amikor azonban május végén bizonyossá vált, hogy Görcsi János egészsége súlyosan megromlott, cigány közvetítők (elsősorban Görcsi János anyósa, a 60 éves Kovács Katalin) útján a gyömörői elöljáróság jelenlétében egyezséget kötöttek, amit a jegyző foglalt írásba. Görcsi György, Görcsi József, Farkas János, Árvai János, Horváth János, Árvai József és Árvai Ferenc 100 forint jóvátételt fizettek Görcsi Jánosnak. Ezzel teremtették meg Görcsi János halála esetére családja biztonságát. Görcsi János felesége és gyömörői rokonai pedig kötelezték magukat, hogy a megyefai atyafisággal szemben a jövőben semminemű követelést nem támasztanak.
Az írásba foglalt egyezséggel (figyelemre méltó, hogy ez gázsó jogi normák szerint kötődik) helyreállt a felek között a kölcsönösen elismert egyenrangúság és erős közösségi kontroll alatt megteremtődött az élet folytathatóságának feltétele. Görcsi György elvesztett szerencséjét kompenzálta Görcsi János elvesztett egészsége, a családra háramló negatív következményeket pedig az anyagi kárpótlás. Az ügy cigány erkölcsi normák szerint ezzel lezárulhatott volna. A nem-cigány jogrend szerint azonban nem. A verekedés önmagában is criminális esetnek számított, Görcsi János halálával pedig méginkább elkerülhetetlenné vált a törvényszéki per, amit mai szóhasználattal élve, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított a vármegye.
Az ítélethozatalkor is figyelembe vették, hogy a halált "nem előre elhatározott szándékból" okozták a vádlottak, s nem használtak "semmi ütő eszközt". A kocsiszinben történteket balaesetnek minősítették, s mérlegelték azt is, hogy Görcsi János némely sérülését a lováról való leesés okozta. A törvényszék végkövetkeztetése, hogy a "rabszemélyek által elkövetett verekedés a' halál egyenes okának nem tekéntetthetnék". A vádlottakat verekedés kezdeményezése és testi sértés okozása miatt marasztalták el. Görcsi György büntetése 1 év fogság, s gyenge testalkatát figyelembe véve negyedévenként csak 12 pálca mellékbüntetés. A többi vádlott büntetése fél év tömlöc, "nyügvasban" végzendő közmunkával és heti 2 napi böjttel kísérve. További mellékbüntetés a negyedévenkénti testi fenyítés, Farkas János, Görcsi József és Horváth János esetében 20 pálca, a gyengébb testalkatú Árvai Jánosnak 12 pálca.
Az ítélethozatalkor döntő súllyal estek latba a Görcsi Jánosról készült orvosi látleletek, de a törvényszéki bírák és a sebész nem egyformán értékelték az áldozat testi státuszát. A törvényszék a halál okának meghatározásában a verekedés előtti betegségnek és Görcsi János életmódjának, valamint saját maga és családja gondatlanságának ("a' rendes orvoslás elmulasztása") nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint az amúgyis beteg emberre mért ütlegeknek. Először május 11-én, vagyis még életében Bognár János zalaszántói járási orvos vizsgálta meg Görcsi Jánost, a látlelet eképpen hangzik:
"Görtsi János mint egy 26 esztendős gyenge test alkotásu emberen e következendőket láttam és tapasztaltam. A jobb lábon hátul hajlásban ugy szinte elöl is térd kaláts körül több varas sebek mint egy réz krajtzár nagyságuak látzottak. Az egész bal láb szár dagadt törödöttnek és nagyon fájdalmasnak tapasztaltatott. Hátul a bör vagy is közönséges takaró térd hajlásba egy kis tenyérnyi nagyságra le dörgölve vagy is foszladva találtatott. Ugyszinte a külsö bokánál is láb-fej hajlásba egy kis tenyérnyi nagyságra le foszladva találtatott a közönséges takaró.
Orvosi vélemény. A fent éreéntett ember sokáig fog sinlődni mig bajjából ki igazulhat és azon lassu láz mellyben jelenleg van ha jól nem orvosoltatik veszedelembe is hozhatja."
Görcsi János holttestét közvetlenül halála után Rédey Gábor, a tapolcai járási sebész boncolta fel és az alábbi jelentést tette róla Gyömörőben az elöljáróság jelenlétében:
"Görtsi János mint egy 25 esztendős Gyömörői ezen Tettes Nemes Zala V(ár)megye helységbeli lakós, ezen folyó Esztendei Aprilis 24kén Sűmegen a serivó házban megveretetvén, mellben megrugdaltatott s tiprattatott, melly időtől fogva beteges lévén, és Junius 1ő napján éjjeli mint egy 1 óra tájban meg halt. Már alul irt napon a holt testet az Orvosi tudomány rendszabállyai szerint a hely szinén alább megnevezetteknek [a gyömörői elöljárók] jelen létekben megvisgálván, mindjárt a homlok kőzép részén egy tsekély szurott seb látzott, a tökzatskó meg volt dagadva, mind a két allábszáron tsekély felső szinü varas bőr folytok látzottak. A Koponyáról a lágy részek levétetvén jobb felül a halánték inas hus, bal felül pedig a fal csont tájékán a szijas inas kiterjedés kékes szinűek kevesé meg voltak tőrődve. A Koponya csont is levétetett, az agy kemény hártya alatt tsekély mennyiségü savós nedvesség volt, gyuladás nem tapasztaltatott. A mellüreg föl bontatván, a mellen lévő inas husok belső felületén, de leginkább a bal válkults táján, és a mell csont markolatjánál szembe tűnő volt a lágy részeknek tőrődése, melly szederjes fekete színü volt, a mell üregben fekete folyó vér találtatott, a Tűdők rothadásban voltak, a gyomor felső felületén gyuladás tapsztaltatott, az egész máj pedig korom feketeségű színü volt, és a fogó eszköz alatt is elomlott, s egész máj meg volt rothadva. A hasüregben a belek fel voltak fonódva üressek lévén, és némelly részén gyuladás taapsztaltatott.
Minek utánna ezen főnt említett jelek tsak ugyan nyilván mutatják azt, hogy kűlső erőszak vitetett végben, ami által a mell üreg leginkább szenvedett, melly által a mell üregben lévő életművek erőszakossan megrázzatván, s erre fontos gyuladás következett, ez tőbb időkig rendessen nem orvosoltatott, s a betegséghez képest annak módja szerint jó gondviselése, és életmódja sem lehetett, tehát ennél fogva a gyuladás Tűdő, és máj rothadással végződvén, amellyben meg is holt, ennek pedig egyenessen gerjesztő oka volt a mellre történt külső tompa erőszak, s ezen gerjesztő oknál fogva történet szerint /per se lethale/** következett a halál."

NAGY PÁL

* Az iratokból nem állapítható meg egyértelműen, hogy kárpáti vagy oláh cigányok voltak -e. Valamennyien római katolikusok, vallomásaikban lókereskedőnek, muzsikusnak és kovácsnak mondják magukat. Úgy tűnik, hogy kárpáti és oláh cigányok is voltak közöttük. Ha így van, akkor ez az eset a csoportok közötti kapcsolatokra is érdekes példa. A kérdést alapos helytörténeti kutatásokkal lehetne tisztázni.
** Per se lethale = önmagában halált okozó módon

Choli Daróczi József: S Z O K Á S A I N K Nevelési szokások a cigány családban

Choli Daróczi József:


S Z O K Á S A I N K

Nevelési szokások a cigány családban

A cigány kultúra eredete

Az európai cigányság a több évezredes Indus-völgyi kultúra; az emberiség egyik legrégibb kultúrájával rendelkező nép, a preárja indiai kultúra egyenes ági örököse. Az ókori India Európába „tévedt” képviselője.
Az évezredes kitaszítottság, az üldöztetések, a mindenkori európai társadalmakon kívüliség, a bujdosások, az egyik napról a másikra élés örökössége megtette romboló hatását.
A földjéről elűzött nép a hosszú bujdosások eredményeként, vissza sűjedt az őserdei vándorló törzsek közzé. A különböző csoportközi, árjásított társadalmi hatások, az állandó alkalmazkodások a különböző népek és népcsoportok igényei-, és elvárásaihoz odavezetett, hogy eredeti, ősi kultúrájának egy részét elvesztette, illetve a mindenkori külső igényekhez igazította. Ennek során elvesztette írásbeliségét, annak lehetőségét, feltételét, hogy kultúráját: történelmét, vallását, társadalmi-közösségi szokásrendszerét, irodalmi, művészeti alkotásait generációk hosszú során át, napjainkig; Európáig megőrizhesse.
A cigányság Európában érkezésekor múltjának már csak a szájhagyomány útján megtartható és megtartott kulturális elemeire emlékezett. Történelmét, múltját, hagyományait és hajdani életmódját már csak meséiben, népköltészetében lehet megtalálni.
A magyarországi cigányság döntő többsége kistelepüléseken, falvakban él. Általános tevékenységi formáik, az un. házkörüli munkák, a település nemcigány lakosságának igénye és szükségletei szerinti napszámos, kertművelő igényeinek kielégítése. Tehát, egyfajta szolgáltató tevékenységet végeznek.
Az utóbbi 50-70 év során a hagyományos cigány foglalkozási formák és mesterségek – a kapitalista és szocialista ipar térhódítása okán – elsorvadtak. Kivéve egyes kereskedelemmel kapcsolatba hozható foglalkozási formát. – illegális virág-, zöldség-, használtruha és hamis ékszerekkel való kereskedelem (gagyizás).
A cigány közösségek mesterséges megszüntetésével (1961. Évi MSZMP. Határozata) párhuzamosan, nem csak a nyelvi szocializáció változott meg, de a családi-közösségi nevelési szokások is.
A cigány közösség, a cigány család nyelvi nevelési szokása és a gyermek, nyelvi szocializálása jó példa arra, hogy hogyan, mit és mire neveli gyermekét a cigány család.
A cigány gyermek, nyelvi viszonyai, beszéde, a beszéd tartalma és szerkezete a saját közösségének mindennapi életét tükrözi. Azt a világot, amelynek mindennapjai, az élete nagyon kemény, és ennek okán nagyon célirányos, a cél irányában megszervezett. Mert az kell, hogy legyen, még akkor is az, ha maguk a közösség, a család tagjai ennek a tudatnak abszolút hiányában vannak.
Többek között ezért okoz gondot és problémát az iskolai munka során a pedagógus és a cigány tanuló kapcsolata. Mindkét fél egy másik dimenzióban mozog. A pedagógus még gyermeknek és gyermekként kezeli a cigány fiatalt, a cigány fiatalt (erre a korára) felnőttnek nevelte a családja, a közössége. Mégpedig kemény felnőttnek, olyannak, aki meg tudja magát védeni, ha kell. Ugyanis 12-13 éves korára már meg kell állnia a saját lábán. Tehát más dolgok, már kérdések érdeklik, foglalkoztatják a cigány fiatalt, mint kortárs nem cigány társát. Ez a két szemlélet: magyar pedagógus és cigány fiatal, elsiklik egymás mellett. Pedagógus és cigány nem érti egymást. Mindketten másról beszélnek, mert másra vannak szocializálva. Ennek a helyzetnek egyik oka, hogy:
A cigány fiatal több családban nő fel, úgynevezett közösségi nevelésben részesül. Attól a perctől kezdve, hogy saját lábán el tudja hagyni a családi fészket, el is hagyja azt. Egyik házból a másikba totyog, egyik családtól a másikhoz vándorol, és minden házban, minden családban „saját” gyermekként fogadják és kezelik. Minden család a maga elképzelései (és igényei) szerint kezeli a gyereket. Minden család „hozzá” ad a maga elképzeléseiből egy keveset a gyermek fejlődéséhez. Ez azt jelenti, hogy inkább a közösség, mint a szűken vett saját családja igényei szerint nő fel, szocializálódik a gyerek. Ebben a környezetben egyrészt nagyon védett lesz a gyermek, másrészt pedig hamar és gyorsan felnőtté válik, hiszen a közösség arra inspirálja, hogy saját maga gondoskodjék önmagáról, a lehetőségekhez képest minél korábban. Testi és szellemi fejlődése ütemében egyre inkább kortárs rokonaihoz csapódik, velük együtt gondoskodik saját maga igényeinek kielégítéséről. Ennek a fejlődési szakasznak legszembetűnőbb jellegzetessége a „bandaszellem.”
Az iskolás kor elejére ez a szellem, ez a gondolkodásmód jellemzi a cigány fiatalt; a banda-, a közösségi szellem, amely minden esetben közelebb áll a felnőtt, mint a gyermek magatartáshoz, viselkedésformához. Felnőtt mintákat követ, felnőtt alüröket vesz fel, felelősségérzete nincs, erejét, és egyben mentségét is a közösségben, jelenesetben a bandában találja meg.
Gyakorlatilag az iskolába kerülő cigány gyermeket „újra” gyermekké kellene nevelni.
Tehát a cigány gyermek gondozásában, nevelésében (nyelvi nevelésében is) több család és több személy, sőt több generáció és több nembeli személy is részt vesz. Általában az apa és az anya le- és felmenő rokonai, a gyermek nagyobb testvérei. Gyakori eset, hogy az oldalági, távolabbi rokonok is. A kisgyermek ápolása, gondozása – és ebben a relációban nevelése – az idősebb testvér feladata. Ő eteti, fürdeti, dajkálja, vagy hátára kötve cipeli.
A nyelvi nevelés, a kommunikáció ebben a korban, és még sokáig sem a szülők, sem a testvérek, sem a rokonok szempontjából nem „partnerségi viszonyon” alapuló feladat és nem nevelési színtere a cigány családnak, hiszen nem tekintik a kisgyermeket társas lénynek. „Nem partnere az embernek a gyermek.”
Ebben a korban (kisgyermekkor) a gyermek csak tárgya a családi kapcsolatoknak. A beszélni még nem tudó gyermekhez nem lehet „értelmes” személyként szólni, „hiszen úgy sem érti meg, és pláne úgy sem tud válaszolni. Ha pedig így van, akkor nem számít, minek tekintjük a kisgyermeket. Gügyögnek, babusgatják, gyakran énekelnek is a gyermeknek. Gyakran a felnőttek világából kölcsönöznek párbeszéd-szituációkat, amit a kisgyermeknek elmondanak, mintegy „felkészítve” őt leendő életére, feladataira.
A cigány család és a cigány közösség egészen kicsi korától azokra a szerepekre készíti fel a gyermeket, amik majd felnőttként várnak rá. Egy vizsgálat során nagyon szemléletesen írta meg az erre vonatkozó tapasztalatait Réger Zita, amelyeket egy a cigány nyelv vizsgálata során gyűjtött Gyöngyösön. Déneske, aki két hónapos és anyja karjában ringatózik, aki szépen, szabatosan magyar nyelven beszél kisfiához:
„Déneském, mi leszel, ha nagy leszel? Elmész a vásárra, ha nagy leszel? Ugye mész majd? Természetesen az anya maga válaszol önmagának csecsemője helyett, szabályos párbeszédes szerepgyakorlás folyik anya és gyermeke között:
„És mit csinálsz a vásárban? „Eladom a csikókat!”„Eladod a csikókat?”
„Eladom és veszek helyettük egy lovat, meg szekeret!”„És kinek adod a pénzt, Déneském?”„Haza hozom apámnak meg anyámnak!”
Így megy ez az idők végezetéig. Ebben a szituációban tapasztalhatjuk egyrészt, hogy anya és gyermeke között rendkívül bensőséges a kapcsolat, másrészt tapasztalhatjuk, hogy szerepre nevel a cigány szülő: tudnod kell a helyed, minden vonatkozásban. Tudnod kell, hogy hogyan viselkedj. Tudnod kell, hogy mi vár rád.
A cigány gyermek tehát a családot vagy a közösséget érintő kérdések megvitatásakor nem passzív tagja a csoportnak. A családot vagy a közösséget érintő, még főben járó döntések esetében is joga van a döntéshozatalban tevőlegesen részt venni, beleszólni. Mégpedig az „én rólam (is) van szó” ugyan nem kimondott, de a család, a közösség minden tagja által jól ismert „törvény” jogán. Minél idősebb, minél „nagyobb” a gyerek, annál nagyobb súllyal érvényesül a beleszólási jog. Így „tanul bele” a felnőtt közösségbe.

A serdülőkorú cigány fiatal helye saját közösségében

A cigány család és a cigány közösség (is) hierarchikus felépítésű. A közösségen belül az emberek egymás közötti kapcsolata többsíkú, több kapcsolódási viszony mentén rangsorolt.
a./ A származási rang szerinti különbségek, ahol a „törzs” a közösség statusa határozza meg a kapcsolatokat.
b./ A közösségben elfoglalt hely szerinti különbség. A „törzsfő”, a vajda, a cigánybíró, a szószóló, a kisebbségi önkormányzat vezetője, stb., aki a legjobban tud beszélni akár anyanyelvén, akár az „idegen” nyelven, az már önmagában is rangot-jelet. Rangot jelent(het) az is, ha valaki jól meg tudja értetni magát nem cigány környezetével. Gyakran lehetünk szem és fültanúi még ma is, hogy idősebb emberek segítségül hívnak egy fiatalabb cigányt: „Gyere már te fiú, te lány, mond meg az úrnak/a nagyságának, hogy.” Azaz, az idős cigány értékként kezeli a fiatalabb nyelvtudását. Ez az érték nem biztos, hogy más esetben is érvényes, sőt.
c./ Rangot, tiszteletet követelő rangot, a magasabb rangbeli kategóriába tartozást jelent az idős, a „bölcs” ember, nemre való tekintet nélkül. Ez a rang azonban viszonylagos. Attól függő, hogy milyen, melyik közösségben, környezetben jelentkezik. Ha egy cigány közösségben jelen van egy „bölcs” idős férfi is, akkor a szintén jelen levő bölcs idős asszonynak csökken, vagy egyáltalán nem játszik szerepet.
A viszonylagosság azt jelenti, hogy a jelenlevőkhöz képest alacsonyabb vagy magasabb a rangja egy-egy személynek. A rang jogokat, előjogokat jelent. Megszabja az alacsonyabb rangú személy (ek)nek viszonyát és viselkedését, beszédstílusát, magatartását a magasabb rangú személy társaságában.
A vagyoni különbségen alapuló rang sokkal inkább csak a kívül állók, más cigány közösség tagja előtt jelent rangot.
A régi cigány közösségekben – minthogy nem lévén ingatlanuk a cigányoknak – vagyoni rangjukat általában külsőségekben jelenítették meg. Nemes fémek: arany és ezüst ékszerek, díszítő elemek: gombok, poharak, kelyhek, ivókupák, vajdabotok jelentették. A családhoz tartozó nők homlokát, karját, nyakát nemes fémből, arany pénzekből készült, készített „kösöntyűk” díszítették. A férfiak is „magukon viselték” e rang jelvényeit, általában hatalmas gyűrűk, vastag nyak- és óraláncok formájában.
Az is igaz, hogy a „törzsfői”-, az életkori-, és az anyagi rang birtoklása gyakran egybe esett. Az ilyen rang és status emelte a személy és családja tekintélyét a közösségen belül és kívül. Érdekes, hogy a közösségi életben a jó beszédű, a jól beszélő cigány ember (kizárólagosan férfi) tekintélye, a közösségen belül annál nagyobb, minél körülményesebben, minél rejtélyesebben fejezte ki, fejezi ki magát. A körülményesség-rejtélyesség természetesen a kívülállók szemszögéből körülményes. A közösségen belüli személyek, akik tagjai valamelyik cigány közösségnek értik, megértik e szimbolikus beszéd jelentését és szerepét is.
A valóban jól beszélő cigányok, akik tekintélyt szereztek maguknak, beszéde tartalmi és szerkezeti szempontból egyaránt filozofikus jelentésű, előadásuk szimbólumok halmazából állt- és áll össze. „Előadásuk” során rengeteg hasonlatot alkalmaznak, használnak. Az élettelen dolgokat, a jelenségeket, a transzcendentális világot is képesek megszemélyesíteni. A hasonlatok egyaránt lehetnek természeti és társadalmi, emberi viszonyokon alapuló hasonlatok. Az „előadás” ettől az előadásmódtól homályos és rejtélyesé válik, csak beavatottak számára érthető, és csak a beavatottak számára bír jelentősséggel. A hallgatóság dolga, hogy e rejtélyes beszédet megérti e vagy sem. Aki érti, aki megérti e sajátos előadásmódban elmondottakat, viszontválaszában; korreferátumában (pl.: ünnepi köszöntők) követnie kell az előadó stílusát. Ellenkező esetben az eredeti előadó „elbocsátja”, nem áll vele szóban, rangon alulinak tekinti, tekintené a további disputát. Ebből következik, hogy adott szituációban, pl.: lánykéretés, keresztelő, ünnepi köszöntő, gyászmegtörési szertartás, stb., a korreferátor személyének kiválasztása nagyon fontos momentuma a közösségi életnek.
Amennyire fontos felnőttek körében a szemben álló felek beszéde, beszédkészsége, annyira nincs szerepe és jelentőssége a kisgyermekkel való kommunikációban. A fenyítéseken, a szidásokon, a tiltásokon kívül nem sok és nem túl színes nyelvi formációt kap környezetétől a cigány gyermek. Természetesen a másik végleten kívül, hiszen azt is el kell mondani, hogy általában idegenek előtt, a túlzó babusgatás, dicsérgetés, szeretgetés a szokásos, ami nem kimondottan a gyermeknek, sokkal inkább a vendégnek, az idegennek szóló gesztus. A cigány kisgyermek így nem igazán kapja meg a korosztályi szinten szükséges nyelvi nevelést.

Halotti szokások

Az úgynevezett oláh cigányok félnek a halottól, ezért körükben a halottat nagyfokú tisztelet övezi. E tisztelet elsősorban a földöntúli életnek szól, és a babonás hiedelmekből eredő félelem által inspirált. A túlvilági élet, a gyehenna, a pokolbéli szenvedések, az onnan visszajáró halott lelkének hatalma van az élők felett. Ez a hiedelem részletesen szabályozza a cigány család, a cigány közösség és az egyén viselkedését, magatartását.
E halotti szokásokban nagy valószínűséggel szerepet játszanak az ősi, az indiai eredetű, a lélekvándorlással
Összefüggő szokások. A lélekvándorlást - indiai értelemben – a cigányok már nem ismerik, nem ismerhetik.
Helyette a halott lelkének a túlvilágról való visszajárását, a halott lelkének a földön való bolyongását fogadják el. A cigányok hite szerint a halott lelke a halál után is itt, a földön bolyong, és itt is marad mindaddig, amíg az meg nem nyugszik. A hozzátartozónak az a feladata, hogy magatartásával, viselkedésével a halotthoz való viszonyával, és bizonyos szabályok (étel és ital kirakásával), a halott sírjának megfelelő gondozásával, a
halott lelki üdvének „pomanaval” való biztosításával a lélek magnyugvását elősegítse, és meggyorsítsa. A halott csak azt a hozzátartozót „látogatja” meg, aki viselkedésével hátráltatja, vagy megakadályozza annak megnyugvását. A halottól való félelem mégsem csupán a halott visszajárásának félelméből fakad, sokkal inkább az e félelem motivációja, hogy az ember halála után a túlvilágon földöntúli hatalmakkal kerül közvetlen kapcsolatban. Ezek a hatalmak (ördögök, boszorkák, dushmánok, nyivásták és buhák, stb.) uralkodnak a halott lelke felett. Ezek a hatalmak jelennek meg éjjelente a halott hozzátartozói előtt a halott képében. De nem csak egyszerű megjelenésről van szó, hanem konkrét és fizikai kapcsolatról. Nagyon sok elbeszélés szól arról, hogy mikor, hol és hogyan, milyen szituációban, milyen körülmények között találkozott az ember halottja visszajáró lelkével, és hogy hogyan büntette meg azt, aki nem tartotta be a kötelező szokásokat. A halott, a halott visszajáró lelke és annak cselekedetei általában negatív cselekedetek. Nagyon ritka az olyan elbeszélés, amelyben a visszajáró halott jó cselekedeteiről szólna. Ha akad, az általában mesékben fordul elő, vagy olyan esetekben, amikor a halott kiskorú árvát hagy maga után. A kiskorú árvát a visszajáró halott segíti.
Michael Stewart a neves antropológus magyarországi vizsgálatai során azt írja a cigányok halotti szokásairól: „a halál, szemben az európai városlakókkal a cigányok számára nem egyszeri esemény, hanem több szakaszból álló folyamat, amely nem feltétlenül felel meg a katolikus teológia klasszikus szakaszolásával. Ahhoz, hogy megérthessük a folyamat természetét, ki kell térnünk a cigányok testtel és személlyel kapcsolatos elképzeléseire.
Ami számunkra a halál pillanata, az a cigányok számára a vérkeringés megállásának pillanat, {vagyis a dyi (emberi lélek, lélek). A dyiből származnak a cigány nyelv következő szavai: dyilo = jilo (szív), godyi (értelem, agy, agyvelő), dyivel = zhuvel (él, élni, élő, eleven} működésének a megszűnése. Minden élő szervezetnek van dzsi-dyi-je, más szóval életereje. A virágok dyi-je a vízben kering, az embereké a vérben. A dyi-n kívül, ami van a növényeknek és az állatoknak is, az embereknek álmuk (Lindri)-jük is van. A Lindri azonban csak hozzávetőlegesen kötődik az egyénhez. Amikor az ember alszik, a lélek sétálhat, ebből esz az álom (suno dikhel). Egyes cigányok szerint alváskor a lélek elhagyja a testet, és ha a Lindri nem tér vissza, az ember álmában meghal.
További utalásokat találunk erre a modellre a cigány születési rítusokban. A terhességet – maga a kifejezés tabu – „betegségnek” tekintik. Nem csak szégyellni való dolog, hanem legyengítő hatású is. Amennyiben méretében növekedik a has, olyan mértékben tűnik el (de csak fizikai értelemben) alsó és felső részének – a cigány és a gazhi nő közötti különbséget szimbolizáló – rituális megkülönböztetése. Ez a megközelítés elég elterjedt az irodalomban. Először Miller kommentálta, később főként Sutherland. A cigány nők, amikor másállapotban vannak, hasonlítani az erkölcstelen és önkontrolra képtelen gazhi nőkre, akik ha nincsenek teherben sem veszik tudomásul „fent” és a „lent” közötti különbséget, ezzel bizonyítva, hogy képtelenek felülemelkedni a testükön. (lásd még a „khamnyi” fejezetet) a tisztátalanságot generáló szülés az újszülöttet kiszolgáltatottá teszi, különösen életének első három napjában. Ebben az időszakban attól rettegnek, hogy az újszülött elveszti lindra-ját. Ezért helyezik az anya közelében, szalmára. A házban minden tükröt letakarnak. A felnőtt látogatók, nehogy magukkal vigyék a csecsemő lindra-ját, kivétel nélkül mind megfognak egy-egy szalmaszálat, mielőtt távoznának. Így a lélek a gyerekkel marad. Ideális esetben a keresztelőre a születést követő napokban kerül sor. Ezt követően a gyerek arca jó egészségről tanúskodó rózsás színt ölt magára, amit azzal is hangsúlyosabbá tesznek, hogy pirosba öltöztetik.
Két dolognak kell kötelező érvénnyel teljesülnie, hogy az élet megerősödésének ez a folyamata végbemehessen. Először is a gyereket el kell vinni a templomba. Ott a papnak szentelt vízzel le kell meg mosnia, hogy megszabadítsa a szülés mocskától. A keresztelőt az asszonyok szervezik és a templomba is ők mennek el.
Ugyanazzal a szentelt vízzel locsolják meg a házat, ahol a csecsemő és családja lakik. Majd cigány keresztszülőket kell választani. Mivel a cigányok úgy tartják, hogy a keresztszülők fizikai kondíciója közvetlen hatással van a gyermek testi fejlődésére, a keresztapa első dolga, hogy az apával együtt megszervezzen egy estét, amelyet végig dalolnak, a testvérekért. Az ilyen ünnepeknek mindig az a célja, hogy egészséget, erőt és szerencsét hozzanak a résztvevőknek. Közvetve természetesen az, hogy mindezekből elsősorban az újszülött részesüljön.
Az emberi életnek ez a modellje, amelyet a születési rítusokban érhetünk tetten, megtalálható a halotti szokásokban is. Azzal a különbséggel, hogy halál esetén az eszme a lélek és a test szétválasztása és nem összekapcsolása. Valójában jobban megérthetjük a halotti rítusok lefolyását, ha elkülönítve vizsgáljuk, hogy hogyan kezelik a testet, és hogyan a lelket.

A test a halál után

Ha egy cigány otthon hal meg, mindenki abban reménykedik, hogy még azelőtt sikerül őt eltávolítani, mielőtt kileheli a lelkét, vagyis mielőtt elveszti a lindra-ját. A házat bezárják, és azonnal megtisztítják. Mindezt azért, hogy „az elhunyt ne ismerhesse meg a saját házát”, ha ő, pontosabban a lindra-ja a temetés előtt vissza akarna térni. Korábban a család nő tagjaira hárult a feladat, hogy megmossák a testet és a mosdató vizet egy félre elsőhelyre öntsék, nehogy bárki, aki bent jár, besárguljon. Ezt követően az elhunytat a legkedvesebb ünnepi ruhájába öltöztették, majd a „tiszta” szobába fehér lepedőre fektették, lábbal az ajtó felé, s a test köré páratlan számú gyertyát helyeztek el. Ma már a legtöbb ember (cigányok is) kórházban hal meg, s ha mégis otthon, a hatóságok hamar elszállítják. De a házzal ugyanaz történik, és a gyertyákat is meggyújtják.
A haldoklónak tehát azért fontos a halála előtt elhagynia a házat, hogy a lindra azonnal kiléphessen testi és anyagi környezetéből és szimbolikusan is elválhasson tőle, mert a halál a születéssel ellentétes folyamatot ábrázol. A halott öltöztetés, amelyhez többek között hozzá tartozik, hogy bezárják a halott száját (felkötik az állát) és pénzdarabot helyeznek a szemre, illetve az újak közé, a test lepecsételésének aktusa, illetve a túlvilági „utazáshoz” szükséges költségek fedezésére szolgál. Ami a halott alá terített szalmát és a körülötte meggyújtott gyertyákat illeti, ezek úgy tűnik, azt a célt szolgálják, hogy a lélek az elhunyt testétől elválva is fennmaradjon (A reinkarnáció primitív formája). Ebben a kontextusban érthetővé válik az a látszólag irracionális engedelmesség, amellyel a cigányok elfogadják, hogy a gazho (nemcigány) kórházban menjenek ápoltatni magukat: a halál után a test már nem igazán cigány. Úttörő jelentőségű és jellegű elemző munkájában Okley úgy ítélte meg, hogy az angol cigányok számára „a halott cigány a giorgo-hoz (gazho) válik hasonlóvá… a halál az asszimilációval egyenértékű) a cigány társadalomban. Piasere szerint, aki az Olaszországban élő szlovén (vend) cigányokat tanulmányozta, a halott identitása fokozatosan változik: először a gazho-hoz hasonló, majd visszaintegrálódik a halott cigányok világába. Végül a test eljut végső nyughelyére, ahol a hideg földbe rakják, hogy ott elrohadjon.
A cigány eltemetése mégsem a folyamat utolsó állomása. A földbe helyezés után a testi elgyengülést reprezentáló szennyeződési folyamat folytatódik mindaddig, amíg egy másik világban meg nem teremtődik a húsától megfosztott, csupacsont halott cigány. A gyász végeztével az elhunyt letelepedik ebben a másik világban, ahol nemétől megfosztva, és a reprodukció lehetősége nélkül folytatja cigány életét egy „párhuzamos szobában”, vagy egy országban, amely „a nagyfolyó túlsó partján terül el”. A testetlen halottakat haláluk évfodulóján, amelyet pomana-nak neveznek, édes és habart főzelékkel táplálják. A csontos hús helyét, amely a cigányok az igazi tápláléknak tekintenek, átveszi a bab, a szegény cigányok megszokott húspótló étele. Úgy tűnik, hogy a szokás is, amely alapján az első cseresznyéket ismeretlen gyerekeknek kell adni, hogy a halottaknak legyen mit enni, a tisztelet jele, mert a piros és húsos, tehát erősítő hatású (bár lédús és nem véres) táplálék a kemény maggal egyfajta hús a halottak számára.

A halál szennye az élők között

A test átváltozásának ez a folyamat számos, a gyászoló családot sújtó tabuban és tiltásban ölt testet. Ezek a tabuk bizonyára az élők védelmét szolgálják, ám egyúttal tisztátalannak minősítik a közeli rokonokat (holott az ideológia szintjén éppen azért szorulnak védelemre, mert tisztátalanok és elgyengültek). A gyászoló családban nem szabad aludni éjszaka, szeretkezni, főzni a halottas háznál, fésülködni, mosni, mosogatni, varrni, söprögetni. Ugyancsak tilos az érintetteknek tükörbe vagy víztükörbe nézni.
A tiltásokat kísérő kommentárok segíthetnek az értelmezésben. Úgy tartják, hogy aki megpillantja a saját tükörképét, elveszítheti a lindra-ját. Ez arra enged következtetni, hogy a temetés előtti időszakban (ideális esetben három nap) a közeli családtagoknál a lélek és a test közötti kötés veszít az erejéből, éppen úgy, mint az újszülöttnél. Úgy tűnik, hogy a gyászoló családtagokra vonatkozó alvási tilalom is a fizikai gyengeség képzetéből ered. Azt is mondják, hogy az az asszony, aki a virrasztás idején mosdik, „nem menekülhet a nagy víztől”, más szóval árvíz okozója lesz. Az a nő, aki fésülködik, meg fogja vágni magát, és sebéből ömlik majd a vér. Mindkét esetben a halál szennyének az eltüntetésére vagy az elutasítására irányuló erőfeszítésből következik a test életerejével és a termékenységgel összekapcsolódó erőszakos esemény. Más összefüggésben az asszonyok hajához a termékenységüket asszociálják. A fiatal, még nemzőképes asszonyok mindig virágos kendővel takarják le a hajukat, hogy ne kelljen szégyenkezniük azért, mert közszemlére bocsátották ezt az intimitást.
Ezeket a tiltásokat az élet „biológiai” vízióját parodizáló játék összetevőinek is tekinthetjük. A rituálénak erre, a szorosan vett temetésig tartó szakaszára jellemző az is, hogy a „testvérek” generációk szerint különülnek el a ház különböző helyiségeibe, egy olyan séma szerint, amelyet a temetőben is viszontláthatunk. A cigányok életében gyakorlatilag ez az egyetlen alkalom, amikor a nemzedék fogalma formálisan is megragadható. A temetés után, a kocsmában a „testvérek” újra a nemzedékek egymással elvgyűlő csoportjában találják magukat. De előtte „hirtelen” szembetűnővé válik, hogy a cigányok a látszat ellenére felismerik az egymástól elkülönülő nemzedékek elvét. Ám feltételezhető, hogy abban a pillanatban, amikor a halál tisztátalanná teszi őket, így is viselkednek, ez csak azért van, hogy máskor még inkább elutasítsák ezt a különbségtevést.

A test szennyezettsége és a halott újjászületése

Ez az értelmezés arra az elvárásra is épül, amelyet a család és a pap temetés előtti viselkedésével szemben támasztanak. Az asszonyoktól általában azt várják, hogy a koporsóból kiemelve, vagy mint a fentebb esetben, „meglocsolva” életre keltsék a testet. Ugyancsak az ő feladatuk, hogy késleltessék - akár fizikai erőszak árán is – a koporsó lezárását és leeresztését. És hozzájuk társul a halotti rítusok egész ideje alatt a leginkább a halál tisztátalanságának az eszméje, mert tetőtől talpig feketében vannak öltözve, míg a férfiak, még az elhunyt legközelebbi hozzátartozói is, legfeljebb fekete gyászszalagot viselnek. Mosatlan, fésületlen, rendezetlen hajzatukkal, fekete öltözékükkel mintha akadályt emelnének a testtől való megválás elé, olyan akadályt, amelyet le kell győzni ahhoz, hogy a halál folyamata folytatódjék.
Csak a nők akadályozhatják ezt a folyamatot; azon a temetésen, amelyet leírtunk, a pap is hasonlóan viselkedett. A cigány folklórban a paphoz felfokozott érzékiség, és féktelen, mohó szexualitás kapcsolódik. A cigány mesékben gyakran találkozhatunk papokkal, akik nyulakat nemzenek vagy belepottyannak a latrinába és emberi ürülékkel borítva, másznak ki onnan. Így fejezve ki, hogy züllöttségük milyen természetellenes következményekkel jár. A „szörnyűséges”, hosszú, fekete és nőies reverenda sérti a cigányok érzékenységét, ezért számukra a papok belső tisztátalanságának a kifejezője, és nem is mulasztják el, hogy csúfolódjanak rajta. A mindennapi életben baljós előjelnek számít pappal találkozni. Az emberek átkozódással próbálnak szabadulni a rossz következményektől („hogy nyelné el az éjszaka!” „Hogy vinné el a havivérzés!”), vagy azzal, hogy megérintik a nemi szervüket. Mégis Gabi temetésén, még ha mindenki tudta is, hogy a papok természetéhez tartozik az érzékek fertőjében fetrengő tisztátalanság, a szertartást celebráló pap érkezését az asszonykórussal elviselhetetlen provokációként élték át. A legérzékenyebb korban lévő férfiak magyarul tiltakoztak: „miféle pap ez? Ez papnak tartja magát! Ezzel a rákos kurvával!” A szüleik lecsendesítették őket, mert érezték, hogy a gazho résztvevőket megdöbbentheti a tiszteletlenségnek ez a foka, de mindez nem akadályozta meg, hogy az egész hallgatóság igen kellemetlenül érezze magát és azonos véleményen a pap igazi természetét illetően. Tisztátalan asszonyok, visszafogott (tehát szennyezést generáló) szexualitás a papok az ő természetellenes termékenységükkel, ezek mind szerves tartozékai a cigány ember zavaros és bizonytalan átvándorlásának a másik világba. E három zavart okozó erőnek közös vonása, hogy a reprodukcióval és a társadalmi élet gazho vonatkozásaival függnek össze. A pap mindig gazho, de a tisztátalan asszonyok is, hiszen a tisztátalanság a gazhok természetéhez tartozik. Most, hogy vannak cigányul miséző papok, nagyon ügyelnek arra, hogy ne „papnak” (rashaj), hanem pásztornak nevezzék magukat. Más szóval a testi halál egész folyamata „kifelé”, a gazhok világa felé tér el. Ez a jelenség az után is folytatódik, hogy a testet a sírba helyezték, amikor a család egyik tagja elsorolja a gyász hátra lévő idejére vonatkozó tilalmakat. Végülis a közeli családtagoknak ebben az egész időszakban, - ami elvileg az elhunytért mondatott utolsó misét követő egy évig tart – úgy kell viselkedniük, mintha testi állapotuk az elhunytéhoz kötődne. A közeli hozzátartozóknak a templomi misén túl ételt is adnak az elhunyt házánál. Ilyenkor újkrumplit, friss zöldbabot és párolt káposztát kínálnak, hogy jelezzék: a halott a múltjától független, „új” életet kezd. Az étel egy részét kiteszik az ablakpárkányra, hogy a halott vehessen belőle, és mögé tesznek egy gyertyát, hogy a szellem ne jöhessen be a házba. Megesik, hogy elmennek a sírt rendbe tenni, ilyenkor cigarettát és alkoholt tesznek a földbe. A férfiak nem borotválkozhatnak, a nők nem vághatják le a hajukat, ami testüket természetellenesen „szörnyűvé” (zhungalo) teszi.
Öltözködésükben a férfiaknak és nőknek egyaránt kerülniük kell a pirosat. De ami a legmegdöbbentőbb:
Most a dal, az ital és az ünnep, ami pedig olyan nagy szerepet játszott a virrasztás napjaiban, és egyébként is igen lényeges eleme a cigányok életének, is szigorúan tilos. A közeli hozzátartozók tehát olyan szakaszba lépnek, amelyben nem teljes értékű tagjai saját közösségüknek.
Ám amikor ez az időszak véget ér, a cigányasszonyok, ellentétben a katolikus magyar szomszédokkal,
Levetik a gyászruhát, amely újra balszerencsét hozó, rémisztő ruhadarabbá válik. Míg a parasztok a régen meghaltakért is gyászt viselnek, a cigányok visszatalálnak eredeti állapotukhoz, amelyben tagadják, hogy a halottnak bármi jelentőssége is volna az élők közössége számára.

A gyász megtörése

Gyász megtörésre a „hagyományőrző oláh” cigányok körében szokás, ott ahol a hitbéli meggyőződésnek, a hiedelmeknek, babonáknak gyakorlati és közösségi szerepe van. Gyászmegtörésre ott és akkor kerül sor, ahol, és amikor a gyászt viselő fiatal lány a gyászév ideje alatt „férjhez kényszerül”.
A gyászév időszaka alatti férjhez menésre két ok miatt kerülhet sor:
- mert a mennyasszonyt erőszakkal (elrabolják) megszöktetik,
- mert a mennyasszony családja súlyos anyagi, megélhetési gondokkal küzd, a mennyasszony a nála fiatalabb,
árván maradt testvéreit maga neveli, és egyedül nem képes nem képes megoldani a a súlyos problémát. A gyász megtörését általában a leendő anyós házánál ejtik meg a cigányok. A mennyasszonyt az anyós és annak nőtestvérei készítik fel a ceremóniára. Tetőtől talpig feketébe öltöztetik, haját kibontva leeresztik, fekete kendőt terítenek a földre, amelynek négy sarkára négy égő gyertyát állítanak. Ezután az anyós kivezeti a házból a leányt, és a kendő közepére, a négy égő gyertya közzé állítja. A telep apraja-nagyja körbeveszik a jelentet. A körből kilép a legidősebb, a legtekintélyesebb férfi:
- Emberek, cigányok! Íme, itt áll előttetek ez a lány. Mindannyian tudjuk mi történt a családjában. Az áldott Szent Szűz Mária bocsássa meg nekünk – mondja, és leveszi a kalapját -, hogy családunkba fogadjuk, még mielőtt letelne a gyászév-
- Ámen, tekintsen le ránk szeretettel a Szűzanya Mária – mondja a tömeg.
- Cigányok, Testvéreim! – folytatja az öreg cigány. – Az, akire e nehéz időben is gondolunk, Ő látja és tudja, hogy tisztességgel, tisztaszívvel és tiszta szándékkal állunk itt az Ő Szentséges Szent színe előtt. Itt, előttetek kérem az Ő Szent vérét, ne forduljon el tőlünk. Az, aki mindent lát odafentről, látja és tudja a mi szándékunkat. A szeretet és a jó szándék vezérel bennünket, amikor megtörjük ennek a tiszta lánynak a gyászát. Tudom, és ti is tudjátok, hogy csak azért nem tudjuk tisztességben kivárni az Isten által kiszabott és ránk hagyott kötelességet, amit ennek az ártatlan gyermeknek szegény anyja – fogadja kegyelmébe a Szűzanya Mária – iránti tisztelet és becsület megkíván. Én, a telep legidősebb férfiembere, itt állok levett kalappal Isten Szent színe előtt, és előttetek, bocsánatot kérve ( a mennyasszony felé fordul, a kezében tartott kalapról egy rántással letépi a szalagot, és átköti vele a kendő közepén álló lány haját. Odafordul a mögötte álló vőlegényhez, kiveszi kezéből a rövid vesszőt és a leguggoló lány feje fölött két kézzel megfogva, mondja):
- Úgy törjön meg a bánat meg a gyász a te szívedben, ahogy én ezt a botot eltöröm a te ártatlan fejed fölött. – A botot kettétöri és a feje fölött messzire dobja. Megfogja a vőlegény kezét, és a még mindig guggoló lány fejére helyezi:
- Íme, a Szent, Szűz Mária, és az itt álló cigányok színe előtt rád bízom ezt a leányt, akinek mostantól gyámolítója és támasza leszel. Ezzel véget ér a gyász megtörése. Az asszonyok visszavezetik a lányt a házba és átöltöztetik, de a fekete szoknyát továbbra sem veheti le, csak színes, nem piros blúzt, meg fekete fejkendőt kap. A férfiak körbe adják egymás között a pálinkás üveget, amelyből mindegyik cigány pár kortyot a földre önt mielőtt inna az üvegből.


A lélek a halál után

Halálakor a cigány ember tehát kettéválik. Az ismerős keresztény szemléletnek a cigányok sajátos ízt adnak: a bomlóban lévő testet rábízzák a gazho papra, hogy eltemesse, de a „lelket” megőrzik maguknak, és rituális bánásmódban részesítik. Emlékezhetünk, a születési folyamat a test és a lindra összekapcsolódását feltételezi -, ami a csecsemőtest tisztátalanságának a gazho papra való átruházásával kezdődik, majd a szerencsét és erőt generáló tipikusan cigány közös énekléssel folytatódik. A halál folyamatának sikere éppen ellenkezőleg a két elem szétválását jelenti, és azt, hogy a testi vonatkozást, amely a hivatalos társadalmi lét másodlagos formája, el lehet utasítani.
Ne higgyünk a látszatoknak, és tartsunk ki amellett, hogy a cigányok felborítják a földi lét és a lelki transzcendencia keresztény sémáját. Ezt a nyugati eszmét, amely szerint a transzcendens rendet a pap képviseli, aki itt becsap bennünket. A cigányok számára a pap, mint minden gazho, a testre, a múlandó és földi életre korlátozódik. Csak ők, a cigányok képviselik az igazi „lelki” létformát. Ugyanezt mondja Bloch azokról a marginális népcsoportokról, amelyek kapcsolatba kerülnek egy „univerzális” vallással. A bürokratizált halál mégis fölvet egy súlyos problémát: a gazho hatóságok ragaszkodnak a halál okának a boncolással történő megállapításához. A cigányok nagy és morbid kíváncsisággal viszonyulnak azokhoz az orvosokhoz, akik a holttestekkel foglalatoskodnak, nem, mint gyaníthatnánk, attól való félelmükben, hogy kisajátítsák az életerőt, hanem mert attól félnek, hogy nem rakják vissza a test minden darabját a helyére. Mert a temetési rítusok célja az, hogy a halottnak ne legyen se szüksége, se kedve visszatérni, ebben az esetben azért, hogy megtalálja teste hiányzó darabjait, és teljes egészként állítsa helyre önmagát. Ebből a szempontból a belső szervek ugyanolyan fontosak, mint a külsők. Az egyik legismertebb mulo történet egy férfiról szól, aki a házában felejtette a pipáját, kevéssel a temetés után visszajött, és addig zörgetett az ablakon, míg ki nem dobták neki. Attól a pillanattól kezdve békén hagyta őket. Ezért olyan ismerős számukra, noha más értéket tulajdonítanak neki, a „világi” és „egyházi” szembenállása. Kétségtelen azonban, hogy ez egy kicsit formális és elvont meghatározása a cigányok hitének, térjünk inkább vissza ahhoz az egészen egyedülálló módhoz, ahogyan ők a lélekhez viszonyulnak.


"Elvenni a halott erejét”

Miközben a halál által személyesen érintett hozzátartozók viselkedését szigorú tabuk uralják, van számos pozitív szabály is, amelyek az elhunyt nem testi, azaz, lelki vonatkozásait érintik. Mindenek előtt a temetésig a nőknek és férfiaknak minden alkonyatkor össze kell gyűlniük, hogy együtt virrasszanak, igyanak és énekeljenek. Ezeken az összejöveteleken az elhunyt kedvenc italait isszák, és az „igaz beszédnek” az általa szeretett változatai hangzanak el (többnyire dalok formájában). Majd a temetésen, a gazho pap érkezése előtt vagy távozása után, amikor a sírásók betemetik a sírgödröt, a cigányok a muzsikusok kíséretével csoportokba verődve énekelnek. Ez a rítusnak egy egészen különleges pillanata, mert ekkor, és csakis ekkor, fordul elő, hogy a cigányok igényt tartanak az asszimilálódott (romungro) muzsikus cigányokra, akiknek minden egyéb esetben „megvásárolt”, „keverék”, kettős játékot játszó cigányoknak tartanak.
A cigányok a beszédben találják meg azt az éltető forrást, amely lehetővé teszi számukra, hogy újra termeljék a társadalmi rendet és ennek legalább három szintje van. Először is: az igazi cigány arról ismerszik meg, hogy beszél cigányul. Másodszor: a gazho világban csak úgy lehet boldogulni, ha az ember a gazhokkal érintkezve ékesszólóan és meggyőzően tudja kifejezni magát. Harmadszor: a cigányok által közösen énekelt dalok teszik lehetővé a testvériség újjászületését. A halotti rítusok megértése szempontjából ez utóbbinak van legnagyobb jelentőssége.
Egy kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy minden cigány dal régi. Amikor valaki elénekli, és a saját életére vonatkoztatja őket, akkor válna „igazivá” (chacho) az ő számára. A közösen énekelt dalnak azért van óriási társadalmi ereje, mert egybeforrasztja a cigány lét egyéni és közösségi törekvéseit, és így egy pillanatra megvalósíthatóvá teszi a testvéri ideális egységét. A dal megteremti a lelki ráhangolódást is: az éneklő emberek fokozatosan eljutnak a voja állapotába, ahova a világ zűrzavara már nem hatol be.
A cigányok mégis azt mondják, hogy amikor virrasztáskor énekelnek, ezt azért teszik, hogy elvegyék a halott erejét (cirdas avri leski zor). Mert csak akkor lehet része igazi pihenésben a másvilágon, ha már semmi sem köti a földi élethez. A hozzá kötődő dalok, beszédfordulatok, azzal, hogy az elhunythoz közelálló cigányok mintegy visszaveszik, kisajátítják őket, elveszik az egyénhez kapcsolható jellegüket. A gyászt viselő férfiak, amikor a virrasztáson énekelnek, egyrészt kifejezik tiszteletüket és azt a szándékukat, hogy nem feledkeznek meg az elhunytról, másrészt viszont biztosítani akarják, hogy a halál ott maradjon a másik oldalon, és ne jelenjen meg közöttük, amikor más alkalomból közös éneklésbe kezdenek. Ideális esetben ezek a közelállók, akik már „idegenné” váltak az elhunyttól, a sírnál utolsó gesztusként még egyszer eléneklik az eltávozott rokon néhány kedves dalát. A fiúk és az őket figyelő közeli rokonok így könyvelik el, hogy az elhunyt kulturális „tőkéjét” visszavette a széles értelemben vett közösség. Mindez annak a bizonyítéka, hogy az élet a közösség egyik tagjának halála ellenére folytatódik.

A transzcendens törzsiség újjáteremtése

A halott cigány testének tisztátalan életerejét tehát elűzik és átadják a naiv gazhoknak, így erősítve meg a közösség „termékenységének” folyamatos továbbadását a cigány „beszéd” révén. Magyarországon a cigány temetések paraszt résztvevőit gyakran meglepi, sőt, megdöbbenti, hogy a gyerekek is ott vannak a temetésen. Nyilván nem jut eszükbe, hogy a cigányoknak, ha eltávolítanák a gyerekeket, meg kellene barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy a halál megzavarja a testvériség megszokott rendjét.
A temetésen tehát két különböző társadalmi rend van képviselve. A föld alatt felfedezhetjük a cigány- ház látványát. Pontosabban megesik, hogy a sír a „tiszta” szobát mintázza a virágos szőnyegekkel és takarókkal. A cigány házakban ez a művirágokkal bőségesen díszített „tisztaszoba” az egész család büszkesége, feltéve, hogy be tudnak egy ilyet rendezni. A tárgyak felhalmozása, ami oly jellemző erre a szobára, a cigány asszonyhoz, anyához társul, ellentétben a férfiakkal, testvérekkel, akik elköltik a pénzüket, illetve egymás között osztják el. A vágy, hogy a föld alatt újjáteremtsék a házat, olykor meglehetősen teátrális megoldásokhoz vezet. Van példa arra, hogy a kibetonozott sírgödörben valóságos „büfét” rendeznek be italokkal, cigarettával, ruhákkal, kendőkkel. A sír tetején pedig úgy rendezik el a virágkoszorúkat, hogy azok a „tisztaszoba” központi helyén lévő, többnyire virágmintás takaróvak borított, dekoratív ágy látványát idézzék fel. A gazho pap gondjaira bízott sír a temetőben végül is a cigány identitás megosztottságát reprezentálja. A temetőben éneklő cigány férfiak egy alternatív rendet hoznak létre szemben az élettel, amely zátonyra futott.
Az a tény, hogy az anyagtalan beszéd teremti meg a társadalmi folytonosságot és a transzcendenciát, jól érzékelteti a cigányok elhelyezkedését (alig vannak anyagi javaik) a magyar gazdaság szerkezetében. De a cigányoknak megvannak az eszközeik arra, hogy fölerősítsék az önkifejezésnek ezt a módjáét. Úgy tűnik, hogy a féli asszimilált romungrokra például azért tartanak igényt, mert integrálni akarják a „vitalitásnak” egy olyan formáját, amelyet egyébként a gazhok tartanak ellenőrzésük alatt. Általában ugyanis a gazhok szokták magukhoz szólítani a zenészeket, amikor a munka után szórakozni akarnak.
A cigányok a saját nyelvükön, parancsoló és lekezelő modorban kommunikálnak a zenészekkel, mert ezzel is mutatni akarják fölényhelyzetüket azokkal szemben, akikkel a gazhok ezt nap, mint nap megteszik. Ezért van az, hogy miközben a cigányok a testet átadják a gazhoknak, a gazhok szolgálóit beépítik a maguk társadalmi univerzumában. Ez azért szimbolikus jelentőségű, mert történetileg a gazhok integrálták a muzsikusokat.

A uralom és a függőség megélése a halál révén

A cigányok egy olyan társadalmi rendet próbálnak ábrázolni, amely teljes mértékig fölébe kerekedik a halálnak. Ez párhuzamba állítható a Benares-i aghori (India) aszkétákkal, akik olyan vidéken élnek, ahol a halottakat elégetik, és a koponya ehető részeit táplálkozásra használják. Ezek a vallási fanatikusok bizonyítani akarják maguknak és a környező hindu világnak, hogy képesek fölébe kerekedni a halálnak, és létre tudják hozni a halál nélküli ideális rendet. Mindez a test tisztátalanságának a celebrálásában torkollik. A cigány férfiruhák, még ha elegánsak is, a gazhok szemében magától értetődően „piszkosnak” vagy „rendetlennek” tűnnek. Miközben a cigányok itt megint megmutatják a világnak, hogy őket a piszkosságnak ez a fajtája nem érinti, mert tudják, hogy a gazhok egy másik , sokkal mélyebb értelemben „piszkosak”. A cigányoknak azonban, szemben a hindu aszkétákkal, a fölülemelkedés bizonyítása érdekében nem kell saját maguknak celebrálniuk a test tisztátalanságát, mert azt megteszik helyettük a gazhok. A cigány társadalmi rend igenlése a termelés és a termékenység világának elutasításán alapul egy másik, transzcendens és időtlen elképzelés érdekében. De ez az elképzelés a gazhok létének a függvénye, akik képesek a vállukon cipelni a földi és testi világ terheit.
A halott cigány nem képes támogatni az élőket, mert a társadalmi „termékenység” a cigány jelen idejű tevékenységéből ered. A mai társadalmi rend igazolásának egyáltalán nincs, vagy alig van olyan eleme, amelynek a gyökerét valamilyen ősi, hagyományos viselkedésben kellene keresni. Ugyanakkor a halál párhuzamos világa elvileg folytatja a maga útját. Amikor az emberek isznak, egy kis alkoholt a földre locsolnak, és húsvét hajnalán megesik, hogy az asszonyok, mielőtt mosakodni kezdenének, egy kevés vizet kiöntenek a halottaknak. De az a párhuzamos lét ritkán kerül kapcsolatba a hétköznapi élettel.


A foglalkozással kapcsolatos szokások, hiedelmek

A cigány ősök legtávolabbi nyomai már Kr.e. az V., IV., és a III. évezredben, a magas színtű Indus-völgyi civilizációban keresendők. De vegyünk egy korunkhoz közelebbi időszakot. Kr.e. a II. és a Kr.u. II. évszázad indiai kort. Ebben a korban születet, jött létre a „Manavadharmashastra” (vagyis a Manu szmriti), azaz „Manu törvényei/előírásai” című, az óind jogirodalom emlékműve. Az ebben a műben említett „vena”, olyan kaszt tagját, tagjait jelenti, akiknek foglalkozásaként a zenélést és a kosárfonást jelöli meg, sőt az említett foglalkozások előírtak. A dom vagy dum nevű különböző népcsoportok ma is, mindenhol megtalálhatók India, Pakisztán, sőt Afganisztán azon területein, ahol a zenélésen kívül kézművességgel is foglalkoznak, például, mint hideg és melegkovácsok, kosárfonók, szitakészítők, borbélyok, mutatványosok, utcai árusok, állatszelídítők, stb.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a Dél-indiai dravida-munda nyelveken a domba szónak a következő jelentései vannak: utcai akrobata, bűvész, kötéltáncos, zsonglőr, stb. Ezzel kapcsolatban izgalmas kérdés lenne megvizsgálni, hogy az indiai Himacsal-prades államban az ún. domák, mind a hivatásos zenészek, mind a kosárfonók, hogy kapcsolódnak, kapcsolódnak-e az Elő-ázsiai, illetve az európai cigányság hasonló foglalkozást folytató csoportjaihoz.
Az Európába érkező cigány csoportok nem az európai államok által meghatározott államhatárok függvényében alakították ki, osztották fel, egymáskőzött foglalkozási, kereskedelmi; szolgáltatóipari „territóriumaikat”. Az informális területfelosztás megszegése bűnténynek számított. Sok esetben komoly összetűzésekhez vezetett. A megélhetéshez szükséges gazdasági tevékenységüket a törzsön belül az egyes családok, klánok önállóan, más család közreműködése nélkül kellet, hogy megoldják. A kereskedés és az egyéb gazdasági tevékenység csak cigányok és nem cigányok között volt lehetséges és elfogadott. Az egyes cigány csoportok: klánok, családok és személyek egymással nem üzletelhettek. Hagyományőrző csoportok között ma sem megengedett. Ugyanis a kereskedés egyenlőtlen kapcsolatot jelent az eladó és a vevő között, minthogy az előbbi kizsákmányolja az utóbbit azáltal, hogy az eladó haszonra tesz szert. A cigány „illemkódex” a gazdagabbak számára előírta, hogy segítsenek a szegényebbeknek, így a közösségen belül hatásosan működött a vagyoni kiegyenlítődés rendszere. Egyetlen cigány csoport, törzs vagy család sem terjeszthette ki hatalmát, sem más rokon csoportok, családok és személyek, sem a szegények felett, azáltal, hogy előnyösebb anyagi helyzetben volt. A cigányok hitelt sem nyújtottak egymásnak. Ha bármiféle csere történt két csoport vagy két személy között, azt nem viszonzandó „ajándéknak” tekintették. A hitelező-adós viszony egyenlőtlen, ezért számukra elfogadhatatlan. Hasonlóan tiltják a hagyományok, hogy cigányok egymás alkalmazottaiként dolgozzanak, minthogy ez a viszony is egyenlőtlen kapcsolatot jelent. Ha a cigányok együtt dolgoznak, akkor mindig egyenlő partnerként teszik azt. A cigányok társadalmi szerveződésének és legfontosabb kulturális aspektusainak megértéséhez elengedhetetlen sajátos kollektivitásuk értelmezése, különösen az un. nagycsaládon belül. Ebben a közösségben az egyén helye csak annyiban jelentős, amennyiben a csoport tagjaként, pozíciójához képest cselekszik. A társadalmi státusz előre meghatározott. A ranglétra felső fokán a férfiak és az öregek állnak.


Budapest, 2007. május 3.