Hegyi Aranka - Cigány primadonna

Hegyi Aranka - Cigány Primadonna Hegyi Aranka Színművész, operett- és dalénekesnő Született: 1855. május 25. Szabadka, Magyarország, ma Subotica, Szerb Köztársaság Elhunyt: 1906. június 9. Budapest, Magyarország

Életrajza:

Adatok:
1860 körül - árvaságra jut, elkerül a szülői háztól, Szabadkáról
1862-1872 - Pesten él és tanul
1873 - a szabadkai színházhoz szerződtetik, énekes-táncosnak
1880. augusztus 12-én - a Népszínházhoz szerződik, amelynek kisebb kihagyásokkal haláláig
tagja marad
1885. július 6. - férjhez megy Farkas Károly szabadkai építészhez. Innentől fogva F. Hegyi Aranka (csak két évig vannak együtt).
1895. október 16. - "Kanapé-pör" - megszűnik a népszínházi tagsága, még a búcsúfellépést is megtagadják tőle!
1896. január. 1. - ismét tagja a Népszínháznak
1882-1902 - Hegyi Aranka pályája zenitjén
1898. február 22 - december 10. - a Magyar Színházhoz szerződik, majd visszatér
1900 szeptembere - magán - színiiskolát hoz létre

Életútja részletesebben:

Családja

Édesapja, Hegyi Poldi (Poldi = a Lipót becézett alakja) nem csak Szabadka, hanem egész megyeszerte híres cigányprímás, aki mestere a hegedülésnek; találkozik egy híres és nemes család leszármazottjával, egy gyönyörű ifjú hölggyel, akit végül feleségül vesz. Az ifjú asszony felmenői mindenféle módon tiltakoznak a házasság ellen. A frigy hatására a leány családja vagyonából és nevéből is kitagadja. Aranka, közös gyermekük, 1855 májusában születik meg Szabadkán, az ottani közokiratok alapján ez állítható; és nem Pesten, ahogy egynémely lexikon ezt taglalja (Pest városába csak később kerül).

Gyerekkora

Hegyi Poldi, az édesapa tüdőbajban, igen fiatalon meghal. Temetésén megjelenik a megye talán valamennyi prímása, és hatalmas ünnepség közepette óriási tömeg kíséri utolsó útjára. Az árván maradt ifjú feleség és a kis Aranka mindenféle megélhetés nélkül marad. Az éhezés elől Herczenberger Sándor, édesapjának egy prímás-kollegája menti meg az árvát; magához veszi a gyermeket, ám neki magának is nyolc gyermeke van, kevés élelem jut Arankának. Hosszas egyezkedést követően Herczenberger Sándor Aranka keresztapjához, a Pest városában élő Sárközi Ferenc- főváros-szerte híres prímás- családjához adja gondozásba a vézna kisgyereket.

Pesten iskolában

Gyermekkorát tehát Aranka édesanyjától távol, apa nélkül tölti Pest városában. Jórészt cselédkedik, amolyan kiscseléd az élelemért és a szállásért, egyebek mellett Sárköziéknél. MUNKA közben gyakorta dalol. Egy alkalommal fültanúja lesz a házuk egyik lakója, aki a tehetséges leánygyermek képzését javasolja az egyébként gyermektelen Sárközi házaspárnak. Beíratják- jó hangjára való tekintettel- a Színiakadémiára. Aranka visszahúzódó, bátortalan kislányként nem találja azonban ott a helyét, és egy napon eltanácsolják az iskolából. Ekkor Sárköziék elviszik a környék jónevű zenetanárához, Fehérváry kisasszonyhoz, ő foglalkozik a továbbiakban a gyerekkel. A színiakadémiai eltanácsolása ellentmondásos dolog így utólag is, mert amíg Aranka odajár, a vendégeknek büszkén mutatják énektudását, ám vézna alkata miatt sokszor éri bírálat. A végeredmény az, hogy érdemben Fehérváry kisasszony csiszolja tovább énekhangját, ugyanakkor továbbra is az Akadémián javítják tánctudását, mozgásórákat vehet, valószínű Fehérváry kisasszony közbenjárására.

Hegyi Aranka pályája elindul

Aranka tanul, és a tanulás mellett dolgozik, segít Sárközinének, akinek szódavizes bódéja van az Erzsébet téren. Itt a dézsákat és az üvegeket mossa naphosszat. Ezen túl még- a tandíj fejében- az énekiskolát takarítja. Igen nagy erőfeszítést kíván a gyermeklánytól az, hogy a megélhetését, tanulásának feltételeit biztosítsa magának, és talán ez ad erőt számára, hogy iskoláiban átlagon felüli eredményeket érjen el. Ez a túlfeszített életritmus azonban szokatlan abban a korban, és némiképp meg is bosszulja magát, mert Aranka megbetegedik. A felépülésekor ébred rá, hogy hangszálait- a betegség egyik szövődményeképp- kór támadja meg. Hosszú, kitartó és gondos orvosi kezelésnek köszönhetően jön rendbe végérvényesen a hangszála, és aztán ismét a régi fényében csillog hangja. Egy napon Fehérváry kisasszony felviszi Arankát Rákosi Jenőhöz, a Népszínház akkori igazgatójához. A direktor a meghallgatást követően szerződést ajánl a Népszínházba: egy kikötéssel. Feltétele, hogy gyakorlatszerzés céljából néhány esztendőre vidékre szerződjék le. Rákosi közbenjárására egy évadra leszerződik 1873-ban az Aradi Gerő színházigazgató vezetése alatt álló szabadkai színházhoz. Énekes- táncos színésznőként kezdi pályafutását, és rövidesen Szabadka kedvencévé válik hajlékony, karcsú szépségével és gyönyörű hangjával. Hogy igazából Rákosi Jenő csak le akarja-e rázni, nem tudni, egy biztos, idővel megfeledkezik a tehetséges énekes-színésznőről, és könnyelmű ígéretéről. Mígnem egyszer csak hírek érkeznek Hegyi Aranka szabadkai sikereiről. Rákosi Szidi személyesen jár utána, majd- amikor megalapozottnak véli a híreszteléseket- javasolja bátyjának Hegyi Aranka Népszínházba történő szerződtetését. 1880 őszétől a Népszínház tagja.

Hegyi Aranka a Népszínházban

Pályakezdése a Népszínháznál maga a fiaskó. Ismeretlenül dobják be rögtön a mélyvízbe. 1880. augusztus 12- én a Serpolett-ben lép fel először Blaháné és Szigligetiné helyett, akiket a közönség elvárna; ehelyett érkezik egy vézna, mégis bájos, szép és graciózus kislány, akit Hegyi Arankának hívnak. Férfiszerepben jelenik meg Jókai Perózes című, kevéssé sikeres 3 felvonásos bohózatában. A darab főszerepét, Perózes királyfit játssza Hegyi, és a darab jószerivel egyetlen erénye, hogy a nagyközönség végképp felfigyel a főszereplő személyére. 1881. január 14- én újabb premier, ahol Friquet Rózsiként figyel föl a kritika Hegyi Arankára. A színházban egy-egy előadás-maximumot 50 körülre becsülnek, amely egy évad során kitűnő előadásplafon. Ez évente erre a produkcióra nézve is 50 000 nézőt jelent, ami az akkori viszonyok között nagyon magas szám, és egyértelmű siker. Blahánénak és Szigligetinének sikerül megközelítenie egy-egy ilyen magas nézettségi számot eladdig, egynémelyik produkcióval. Hegyi Aranka megjelenésével azok a darabok, amelyekben játszik elérik ezt a számot, sőt népszínházi szereplésének hatodik évadjára eléri az előadásonkénti/évi 120 000 fő látogatottságot, ami minden várakozást felülmúl.

Hegyi Aranka sikerének titka

A természet elhalmozza mindazzal, ami diadalt szerezhet neki ezen a hazai színpadon. Királynői termete karcsú és hajlékony, alakja tökéletes, vonalai klasszikusan szépek. Feje valóságos cigányfej, szemében perzselő hév, ajka érzéki, mosolya megejtő, és varázslatosan kedvessé teszi arcát. Fekete hajának dús koszorúja harmonikus egységet alkot egész lényével. Róla mintázza egyébként Stróbl Alajos híres Táncosnő címet viselő szobrának alakját, amely oly sokáig a Vigadót díszíti. Hangja tiszta, képzett hang, és varázsa van énekének; lélek lakozik torkában, amelyhez fogható akkoriban a hazai színpadokon alig-alig akad. Azonban, ahogy Schöpflin Aladár mondja, Hegyi Aranka legfőbb ereje nem pazar szépségében és nem is énektudásában rejlik, hanem játéka az, amely legfőbb erénye. Rabul tartja a nézőt, minden mozdulata mögött felsejteni azt a ritka magabiztosságot, hogy szinte mindent tud, amit a színpadról érdemes tudni. "A legkicsapongóbb duhajság éppúgy természete, mint a legszendébb pirulás." Eredeti magyar talentum, akinek pályaindulása egybeesik a hazai színházi élet új korszakával, és sikereivel fontos részévé válik Budapest visszamagyarosításában. A zenés színház hatalmas közönségsikere Blaha Lujza és Pálmay Ilka mellé emeli, és magyar énekhangjával divatba hozza ismét a nemzeti érzéseket, visszahódítva a közönséget a Nemzeti Színház zenés tagozatához, a Népszínházba.

Pálmay Ilka és Hegyi Aranka, a sikerpáros

1881. november 26. Grisart: A királykisasszony bábui - a Szigligetinéből vedlett Pálmay Ilka Kolozsvárról történő visszatérése kész öröm a közönség szempontjából. Mellette egy fiúszerepben Hegyi Aranka meg egyenesen telitalálat. Onnéttól fogva szívesen látja a közönség őket párban. A darabválasztásnál is fontos szemponttá válik a Pálmay- Hegyi kettős valamilyen formában történő együtt szerepeltetése. 1882. január 7- én a következő ilyen lehetőség kettejüknek a Nap és a hold című operettben adódik. Pálmay Ilka a szőke üldözött szépség (Manola), Beatrix szerepében Hegyi Aranka tündököl. Helyzetkomikum és meseszövés- a páros hatalmas sikert arat. Pálmay jobban játszik, míg Hegyi szebben énekel - mondja a kritika. Máskor ő Laura grófnő, a finnyás nemes-kisasszony, és nővére Pálmay Ilka.
Együtt emlegetik őket annak ellenére is, hogy személységük teljesen elüt egymástól. Pálmay egy igazi "nagyvilági" dáma, akinek minden megnyilvánulásáról tud a sajtó, Hegyi ennek épp az ellentéte. Amikor külön játszik, Hegyi Aranka máris kikerül a látótérből, s alig beszélnek róla, míg ha ismételten együtt kapnak játéklehetőséget, a sajtó az egekig emeli Őket. Mondják, hogy Pálmay Ilka az operett dívája, míg Hegyi Aranka a primadonnája.

Az operett mint műfaj megjelenése

A nehéz dráma és a finom vígjáték, az opera kifárasztja a közönséget, pedig a közönség szórakozva keres okulást, sőt lemond az okulásról is, ha kellemesen, és magyar nyelven szórakozhat. Az új műfaj bölcsőjénél megjelenik gazdag adományaival a komédia és a dal múzsája, mindegyik megajándékozza, és juttat neki bőven a magáéból. Így születik meg az operett, a lenge, fölszínes, kissé könnyelmű, talán frivol játék, amelyen mégis a költészet sugaras gráciája ragyog. Ennek a poézisnek az egyik leghivatottabb tolmácsolója Hegyi Aranka - fogalmazza meg Schöpflin Aladár az új műfaj, az operett, és Hegyi Arankának ebben elfoglalt hazai szerepét.

Önálló sikert arat

Offenbach: Hoffmann meséi c. darabban aratja első zajos önálló sikerét, 1882. április 15- én. A színdarabhoz elég gyászos emlékek köthetők, és sokan szerencsétlennek vélik a műsorra tűzését is. A darabnak rossz hírét a bécsi bemutató kapcsán porig égett "Ringtheater" sok halottja okozta (1881. 12. 08.), s babonaságból Európaszerte nem játsszák a darabot. Először a budapesti Népszínmű tűzi műsorára megtörve a "jeget", természetesen már a "színházégés" kapcsán átalakított új biztonsági szabványoknak megfelelően. (Vasfüggöny, éghetetlen anyaggal átvont díszletek, elektromos biztonsági berendezések a gyertyás-gázlámpás helyeken, állandó tűzoltóügyelet... stb.) A budapesti bemutató egyik legnagyobb meglepetése maga Hegyi Aranka. Hármas szereposztásban játszik a népszínházi premieren (Olympia, Giulietta, Antonia), ami egymaga is bravúrnak számít. Valamilyen szerepe kapcsán szinte végig a darab során a színen van: táncol, énekel, játszik, ami önmagában is embert próbáló teljesítmény. Korabeli kritika (Vasárnapi Újság, 1882.) "... poézissel telített lelke, játékának virtuóz szabadossága, meleg hangja, énekbeli készségei, futamai, trillái, táncos ügyessége, humora és gráciája, érzelmessége, még eszményi véznasága is" tehetségéről, rátermettségéről beszél. Addigra már fizetségében is eléri (nem Ő kéri, hanem Evva Lajos direktor adja) a népszínházi sztárgázsit (5500 aranyforintot).

Hegyi Aranka, a szerény primadonnacsillag

A népszerűség nem szédíti el, pontosan tudja honnan jött, és ezért minden sztárszokástól mentesen él sikerei csúcsán is. Egyszerűen jár, kerüli a nagy nyilvánosságot- s mert neve csak premierek, valamint az egyre elismerőbb kritikák révén kerül forgalomba-, ritkán és kevesebbet beszélnek róla, mint pályatársnőiről; s a bulvárújságírás szemszögéből nézve nem hírértékű az élete, keveset "sajtóznak" róla, amit ő személy szerint egyáltalában nem bán. Könnyed, kedves táncmozdulatai- szépségével párosulva- a közönség kedvencévé teszik, majd húsz esztendőn keresztül. Muzikalitása és átérzett játéka miatt a jelentősebb zenés operett művek ünnepelt primadonnájaként a kor egyik nagy magyar sztárja.

Hegyi Aranka, a kor egyik nőideálja

A francia és a magyar operettekben egyaránt otthonosan mozgott. Johann Strauss Cigánybárójának ősbemutatóján Szaffi alakítása magának a szerzőnek az elismerését vívta ki. Strauss nagy tisztelettel jelentette ki, hogy pont ilyennek álmodta meg Szaffit, mint ahogy Hegyi Aranka azt megjelenítette.
"Hegyi cigányul fekete hajú, éterien nyúlánk - egyelőre. (később azért teltebbé vált) ...Aranka érzelmes, izzó, érdekes... Hegyi mutatja a szép pózokat, s táncokat (valóságos tánczseni!)"- írja róla Verő György egy-egy visszaemlékezés során.

Nemzetközi elismerés Hegyi Arankának

Az 1883. február 23- án bemutatásra kerülő Millöcker Koldusdiák című művében a nagy hármas primadonna csapat együtt szerepel. Az idősödő Blaha, aztán Pálmay és Hegyi olyan átütő erőt biztosít, hogy még Bécsből, Párizsból is átrándulnak az akkori Európa egyik legjobb előadására. 1883 nyarán a Népszínház vendégszereplésre indul Bécsbe, s több repertoárdarab bécsi bemutatójára kerül sor a Theater an der Wien színpadán. Az egyébiránt igen éles kritikával élő lapok egekig dicsérik a magyarok játékát. Ezt írja többek közt a N. Fr. a Presse kritikusa: "...Oly tehetségek, mint Blaha és Hegyi, egész kultúrtörténettel fölérnek."
Gallmayer, Geistinger és Raabe, neves bécsi színikritikusok véleménye szinte egybecseng ezzel a megállapítással. Itthon jobbnál jobb alakításokkal varázsol teltházakat a Népszínház nézőterére. "Lili", "Kertészlány", "Koldusdiák", "Rip", "Hoffmann meséi". Operettek, romantikus operák sora olyan gazdagságban, amely még az európai színpadokon is ritkaságszámba menő repertoár.

Hegyi Aranka házassága

Nyári szabadságait, ha megteheti, mindig Palicsfürdőn tölti. Kedves emlékeket ébreszt benne e hely, és egy ilyen alkalommal ismerkedik meg a szabadkai építészmérnökkel, Farkas Károllyal. Az ismeretség hamarosan jegyben járáshoz vezet, majd pedig az 1885. július 6- án bekövetkező házassághoz. Így nem csak születése kapcsán, hanem házassága révén is erősen kötődik Szabadkához. Ha meghívják szerepelni a szabadkai társulathoz, mindig a legnagyobb örömmel utazik. Ilyenkor rendszerint "hivatalos küldöttség" várja a pályaudvaron. A város legszebb hintaján kocsizik szálláshelyére. Két leánygyermeke születik e házasságból, azonban a férjével viszonya rövidesen megromlik, házassága zátonyra fut. Két esztendő múlva már külön élnek férjétől. Lili nevelése hárul első sorban Arankára, az idősebb Irént férje nagyszülei nevelik egy darabig, majd mindkét gyermek az édesanyához kerül a fővárosba. Hegyi Aranka betegségének előrehaladtával később Bécsbe, egy zárdába helyezi el gyermekeit, majd Aranka halála előtt nem sokkal elkerülnek onnét a lányok, és anyjuk halálát követően visszakerülnek Szabadkára.

Magánélete válságban, egészsége romlóban

Ám sikerei magánéletére már korántsem sugároztak ki. A megoldatlan színházi helyzetek- számosan ellenszenvvel viseltettek irányába, épp sztárgázsija kapcsán- , valamint az egyre erősödő betegsége következtében is kevesebb szerepet vállal. Bántják, és zavarják a házon belüli furkálások és irigységek. Mind Pálmay Ilkával, állandó partnerével, mind Blaha Lujzával rendkívül harmonikus viszonyban van. Bár mindannyian primadonnaként szerepelnek, soha sem törekednek egymás rovására sikerhez jutni. Tisztelik egymás sikereit, és éppúgy örülnek a másik remek estjének, mint a sajátjuknak. Ez a szemlélet valahogy kihal a későbbiekben a színpadokról, és felváltja az a fajta sztárkultusz, amely csak valakinek a kárára tud sikert elérni, amely irigységből táplálkozik.

Betegsége után ismét a színpadon

Kezdődő köszvénye és gyomorpanaszai kapcsán hónapokig tartó ápolásra szorul. Felépülése után először Wormser zeneszerző némajátékában, a A tékozló fiú-ban, 1891. március 21- én látható ismét. Így ír a korabeli kritika: "A rokokóba áttelepített történet a tékozló ifjú Pierrotról (Hegyi Aranka) szól, aki, hogy lenge kedvese, Phrinette kedvteléseit kielégíthesse lop, csal, hogy aztán elhagyatva, az atyai házba visszakerülve vigaszt találjon... Az előadás méltó a műhöz. Hogy hosszas betegségéből újra karcsúvá épült Hegyi Arankát hajlékony ügyessége, gráciája, drámai ereje és poétikus lénye szinte predesztinálja az ifjú Pierrot szerepére, s hogy ehhez képest nagy művészi élvezetnek leszünk részesei, előre tudtuk, ha a valóság fölül is múlta várakozásunkat..." Gyakori és hosszas betegségei szabdalják pályáját. Egy újabb felépülést követően látjuk viszont Szaffiként. Amint Strauss megtekinti az előadást, kijelenti, pontosan ilyen Szaffit álmodott, és hogy "Hegyi Aranka a legtökéletesebb Szaffi Európaszerte". A Mikádóban ismét együtt Pálmay Ilkával, és Kassai Vidor színpadi mókái varázslatossá, és felejthetetlenné teszik az előadásokat.
Hegyi Aranka nem kíméli magát, hangszálait sem. Valósággal aranykorát éli. Átlagosan 6-8 hetente új betanulással jelentkezik, újabb és újabb zenés darabokkal. Jószerivel akkortájt az operett-műfaj egyik legfontosabb csillaga Pálmay Ilka, s a lassanként felzárkózó Küry Klára mellett. A milliomosnő, az Uff király, a Világ szép asszony, Marica, a Magdolna, a Titilla hadnagy, a Tempefői, a Peking rózsája, a Virágcsata, A libapásztor, A szultán címszerepei, mind-mind pályájának kimagasló teljesítményei.

Hoffmann meséi- Hegyi Aranka

Offenbach: Hoffmann meséi - Hegyi Aranka: ...s akkor jön a harmadik, a tüdővészes Antónia, aki oly híres énekesnő szeretne lenni, mint volt az anyja, s akinek tilalmas az ének, mert egyértelmű a halálával. Hiszen ez Ő. (Hegyi Aranka) Őt is ettől féltjük, s ha egy-egy nagyobb szerepe után hetekre elnémul törékeny hangja: aggódva töprengünk, nem utószor hallottuk-e a minap? S midőn úrrá lesz Antónián a művészi vágy, s belekezd csodaszép dalába: "Messze száll, messze a gerle...", s csak úgy árad felénk Aranka meleg hangja hullámain a májusi szerelem fájó sóvárgása: könny ül mind a két szemünkben, s midőn egy félelmesen hosszú trillában a halálba énekli magát Antónia, s élettelenül omlik a földre: szívdobogva lessük, vajon fölkel- e onnan - Aranka. Fönséges találkozása ez az életnek s a művészetnek, felejthetetlen dal és felejthetetlen ének:
" Messze száll, messze a gerle."
(Verő György: Blaha Lujza és a Népszínház Budapest színi életében.
Budapest, Franklin-társulat Kiadása, 1926.)

A kanapé-pör

Hegyi egyebek mellett pénzügyi vitába keveredik igazgatójával, Evva Lajossal. Soha sem kér fizetésemelést, ezúttal mégis ehhez folyamodik, lévén, hogy ez időben nevéhez fűződik a Népszínház legkiválóbb művészi sikere, amelyet a fizetése nem tükröz. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb lehetőséghez is jut. Evva Blahánéval, majd Küry Klárával, később pedig Pálmay Ilkával vívott anyagi küzdelmei során megkeményedett bőrrel reagál minden ilyesfajta megkereséssel szemben. Elutasítja Hegyit, aki válaszlépésként bejelenti távozását a Népszínház társulatából. Evva belegyezik azzal a kikötéssel, hogy nem rendezhet búcsúelőadást sem, aminek a jövedelme az elmenőt illetné. Ez a szokásjog kijár még egy kóristának is, de direktora hajthatatlan. 1895. október 16- án tehát megszűnik a népszínházi tagsága, búcsúfellépés nélkül! Hegyi Aranka a sajtóhoz fordul, és a Pesti Hírlapban közzétett nyílt levelében búcsúzik a közönségétől. "...a színpadot elzárja előlem a viszály, melybe hibám nélkül kényszerítettek. A Népszínházban nem búcsúzhatom, teszem ezt tehát a sajtó útján, melynek jóakarata, pártfogása erősített gyengeségemben, melynek elnézése adott nekem önbizalmat, s amely oly szívesen ismerte el, méltányolta sikereimet -írja Hegyi, majd így folytatja - ...mégis él a remény szívemben, hogy találkozom még az én drága feledhetetlen közönségemmel. ...Isten Önökkel..."- búcsúzik az újság hasábjain. Az ügy nagyságrendjére utal a kanapé-pör elnevezés, hisz ami egy sokszobás lakás berendezésének és a kanapé árának az aránya, ez az arány jelentkezik Evva és Hegyi nézetkülönbségében is.

Ismét a Népszínházban

A cikk hatása a ma emberét meglepné, hisz az ország közvéleménye, és a hivatalos elöljárók is egyformán nyomást gyakorolnak Evva Lajosra, döntésének haladéktalan megváltoztatására. Közel három hónapos tagsági szünet után kerül vissza szerződéssel a Népszínházhoz Hegyi Aranka végül is, eladdig pedig vendégművészként szerepel ugyanitt a premierekben, de jogi okokból előbb, mint 1896. január 1. nem lehet tag. Ugyancsak a Pesti Hírlap számol be a párját ritkító ünneplésről visszakerülése kapcsán, a Cigánybáró újbóli előadása alkalmából, még (1895) decemberben, bár akkor Hegyi Aranka még mint vendégművész szerepel a címlapon. "... már nem kutatjuk, hogy a legutóbbi kanapé-pörben ki volt a hibás, de annyit érezhetett ma Evva, hogy valóságos visszaélés lett volna a szerződésből őt megillető hatalommal, ha Hegyi Arankát továbbra is távol tartja az intézettől, amelynek vezetését reá bízták." Hegyi Arankának egy pillanat adódik a darab során, amikor először a nyílt színen megjelenik. Felvillan, és később a darab további részeiben kerül előtérbe, ám azon az előadáson ez az egy pillanat szűnni nem akaró tapsviharrá duzzad, mely öt percen át zúg Hegyi Arankát köszöntve.

A karrier ível tovább, fölfelé

A Népszínházhoz történő visszatérése után, ha lehet népszerűsége még fokozódik annak ellenére is, hogy egészségi állapota miatt csökkentenie kell munkatempóján. Kevesebb premier, de annál zajosabb siker. A baba című operett szemérmes Lancelotjaként ismét férfi szerepben látjuk Küryvel. Egyébként az eltávozott Pálmay Ilka pótlására hívják a színházhoz Küry Klárát. Talmi hercegnő, Gésák- ismét Küryvel párt alkotva. Aztán a bravúros Hegyi Aranka előadás, a Hoffmann meséi, amelyben hármas szereposztásban látható... igazi jutalomjáték. Bár az igazi jutalomjáték 1900. október 25- én este, a Népszínház fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából van Hegyi számára. A díszelőadáson Blaha után a második legnagyobb ünneplést kiérdemlő színész- és énekesnő, ott a színpadon. 1901. október 4- én pedig élete utolsó zajos sikerei egyikét adó premieren játssza, és kissé fáradékony hangján énekli Katalin cárnő szerepét, Béld Izidor Katalin című operettjében.
1902. április 26- án a külföldről hazalátogató Pálmayval ismét együtt szerepel, a nagy művészpáros összeáll hát újra, ezúttal egy bécsi operettet, az Izét viszik sikerre. Végül is a Vándorlegény című operett főszerepében búcsúzik a Népszínháztól, és a közönségtől fiatalon Hegyi Aranka, de korántsem ereje teljében. Utána visszavonul a színpadtól, és a további évek során első sorban a magán- színésziskolájában tanít, amelyet 1900 szeptemberében alapít. Élete végéig bejár tanítani, és a színházi tevékenységét lassan a színészpedagógia váltja fel.

Megbocsáthatatlan bűne: hogy megöregedett

"...azok előtt, akik lánglelkének csodás ragyogását látták, Hegyi Arankát nem kell felfedeznem. Egy erdő babérja volt, amellyel útját telehintették, és ezer vihar tombolása, amely játéka nyomán kelt. Míg erejének teljében volt, tenyerükön hordták az emberek, s mikor félig béna lett, magára hagyták. Míg szemeinek ragyogása elbűvölte az embereket, örömtüzek gyúltak útjában, s mikor félig világtalan lett, a kegyeletnek csak néhány pici mécsese pislogott már körülötte. Elkövette ő is azt az igazi nagyságok megbocsáthatatlan bűnét, amely tragédiává avatta életét: megöregedett" - írja a Színház és Élet.
Hegyi Aranka köszvényéből fakadóan alig tud járni. Gyakorta ül, vagy fekszik, amitől korábbi szálfa vékony termete aránytalanul megváltozik, kiterebélyesedik. Emiatt szerepeinek jó részéből kikerül. Színpadi mellőzöttsége pedig lelki gyötrődéséhez vezet, amelyet még súlyosbít, hogy férje elhagyja, és gyerekei nevelésében teljesen magára marad. Az erősödő depresszió napokra a lakásban marasztalja. Elhanyagolttá válik, és mondják, amikor néhanap lomposan, bicegve végigmegy az utcán, az emberek ügyet sem vetnek rá. Csak amikor ágynak dönti a kór, jelennek meg az egykori pályatársak és barátok.

Hegyi Aranka visszavonultan

Betegségéről a közönség nem tud, néhány közeli barátjának sem beszél erről. Ők pedig együttérzésből nem hozzák szóba. Panasz nélkül járja magányos kálváriáját. Néha fakad csak ki a legközelebbi barátai egyikének- másikának. Fél évvel a halála előtt például egy kúrán vesz részt Korytnicán, az alkalmazott vízkúra során megcsúszik a medencénél a lépcsőn, és járóképtelenné válik öt napra, majd bot-támasszal tud ismét járni. Augusztus 26- án egy gyermekünnepélyen vesz részt helyben, aztán: "... a fájdalomtól összeestem. Négy orvos volt jelen, bevittek és megvizsgáltak, vérömlést és ínszalagszakadást állapítanak meg, ... nem volt hordágy, hát ott kellett az éjjelt töltenem egy iszonyúan piszkos szobában, egy csupa penész ágyban. ...Másnapra összetákoltak egy hordágyat, úgy hozott le a hegyről négy tót. Egy öreg tót ment el mellettem, levette a kalapját s keresztet vetett, azt hitte halott vagyok, és én is úgy éreztem magam..." Az ötvennegyedik születésnapján lányai és kolléganője, Csatay Janka hármasban járnak neki kékvókot, és valcert táncolnak, hogy felvidítsák a haldoklót, de csak együtt sírás lesz a dologból a végére.

A nagy operettprimadonna haldoklik

Szomory Emil, a népszerű szerző, Szomory Dezső testvére így ír: "... egy diadalmas pálya végén magára hagyatva és súlyos fájdalmaktól gyötörten fekszik betegágyán Hegyi Aranka, minden idők legnagyobb operett-művésznője, ragyogó talentuma. Öt hónapja, hogy szívbaja ágyba döntötte, öt hónapja fekvő beteg, és tudatában van annak első perctől kezdve, hogy az ő bajára nincs gyógyszer, az ő jóságos szívét nem lehet megfoltozni. A betegségéről se tudtak sokan, vagy ha úgy tetszik, nem akartak tudni. A beteg ember teher mindenkinek, hátha még segíteni is kellene rajta. Csak ma reggelre, amikor híre ment, hogy Hegyi Arankát egyéb baján kívül erős láz gyötri, és szívbaján kívül tüdőgyulladást is kapott, akkor újsághír nyomán kezdtek jelentkezni a jó emberek, akiknek csodálatosképpen nem hiányzott Hegyi Aranka már öt hónapja.
Blaha Lujza látogatása, és az ágyánál ücsörgő Rákosi Szidi néni kedves mosolya melegséggel tölti el. A Rákóczi út 21. számú ház kapukilincsét egymásnak adják az érkezők. Vidor Pálné, öt hónap óta, rendszeres látogatója. Minden hónapban, amikor megkapja a fizetését, a felét elviszi Hegyi Arankának, hogy Aranka kieső gázsiját valamelyest pótolja. Betegbiztosítás híján a biztos pusztulás vár jótét lelkek nélkül a beteg színészekre, és Vidor Pálné- akkor már özvegy színigazgatónéként- ezt kötelességének érzi. (Fizetésének a másik felét pedig a hitelezők viszik el, az elhunyt férje utáni adósságok fejében.)

Halála

Tóvölgyi Elemér dr. hamarosan kollégája segítségét kéri, és az utolsó napokra már Tauszk Ferenc tanárral együtt látják el Hegyi Aranka orvosi felügyeletét. Otthonából a városmajori klinikára szállítják, ahol a második emelet, 23-as szobájában hajtotta végleg álomra fejét, éjfélkor. Két szolgálattevő apáca fogja le a szemét. Surányi dr. igazgató és Lázár alorvos megállapítják, hogy bevégeztetett, majd szólnak a folyosón tartózkodó leányának, Farkas Lilinek, aki az események megelőzően már jó néhány hónapja Szabadkán él a nagyszüleinél Irén testvérével egyetemben, most a fővárosban tartózkodnak mindketten, anyjuk halála idején. "...nem akarom, hogy a lányom színésznő legyen" - mondja a körülötte állóknak utolsóként, és a színpadon kabalaként gyerekkorától fogva vele levő feszületet a szájához emelte még utoljára... - és úgy történt, ahogy kívánta. Egyik gyermeke sem választotta ezt a hivatást.

Az utolsó fellépése

Utoljára 1906 nyarán vonz telt házat a Népszínházba. Sűrű tömeg feketéllik végig a Rákóczi úton a Népszínház felé, akik mind az előtérben felravatalozott Hegyi Arankától készülnek búcsút venni. Temetésén megjelennek a közélet és a művészvilág kitűnőségei, valamint a közönség beláthatatlan méretű tömege. Temetése cigánytemetéshez méltóan cigányzenekari kísérettel történik. A főváros szinte valamennyi cigányzenésze jelen van, Sovánka Sándor és 36. Rácz Laci vezetésével szomorú muzsika hangjai mellett kísérik utolsó útjára a magyar népdalok hivatott énekesét, aki dísze és büszkesége nem csak a magyar operett hajlékának, a Népszínháznak, de az egész magyar színjátszásnak.

Hegyi Aranka utóélete

Csemer Géza (1944- ) írót, drámaírót Hegyi Aranka legendás személye, szívszorító sorsa, sikereinek nagyszerűsége talán egy életre rabul ejti, és regényes alakja számos művének főszereplője. Egyebek mellett 1996. április 12- én a Fővárosi Operettszínházban Dobostorta címmel bemutatott monstre-operettjének a főszereplője is maga a nagy, egykori operettprimadonna. Hegyi Aranka életének állomásait, sorsának alakulását követhetjük nyomon egy operett keretjátékaként, zenében és prózában elbeszélve. A zenéjét Szakcsi-Lakatos Béla szerzi, és a főbb szerepeket Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, Raksányi Gellért, Kalocsay Zsuzsa (Aranka szerepében) játssza, Horváth Péter rendezésében.
A sztár és ünnepelt primadonnát, majd a beteg, magára maradt, és elfeledett egykori csillagot látjuk a színen; akinek szeszélyes sorsában testet ölt magyarság sorsa épp úgy, mint a cigánysors. A magánéletében balszerencsés primadonna küzdelmes pályája, a művészet eszközével harcoló magyar géniusz apoteózisaként jelenik meg Csemer Géza zenés játékában, később, A cigányprimadonna című zenés visszaemlékezésnek a vezérfonalát is Hegyi Aranka pályája adja, amelyet 2001. május 25- én mutat be először a Rácz Aladár Cigány Közösségi Házban, a Reneszánsz Roma Műhely alapítvány kebelén működő Cigány Színházi Társulás - Pécsett. A Népszínház öltözőjében játszódó visszaemlékezés a nagyszerű primadonna életének egy kiemelt szakasza kapcsán ad átfogó képet életéről, érzéseiről, művészetéről. Tilless Éva, illetve Seres Ildikó Hegyi Aranka szerepében, s mellette Füzesi Klári, Dorner Gyula, Fekete M. Zoltán, összjátéka adja a zenés visszaemlékezés élményét. Egyébként a darab 2001. őszén (szept. 8.) a Pécsi Horvát Színházban is előadásra kerül, itt Hegyi Aranka szerepét Seres Ildikó játssza.

Talán 2006-ban, amikor Hegyi Aranka halálának 100 évfordulóját ünnepelhetjük, szülővárosában Szabadkán elneveznek utcát a város nagy szülöttjéről.

Forrás:
Csemer Géza: Czinka Panna, Piros Karaván és egyéb színpadi művek - A Reneszánsz Roma Műhely Alapítvány kiadása, Bp., 2004
Jónás Alfréd: Színészéletrajzok - 1-7.kötet (kézirat) -OSZK Színháztörténeti tára
Csemer Géza szerk.: Hegyi Aranka - Napház-Khamoro Kisebbségi Kult. Intéz. Bp. 1996.
Magyar Színházművészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Csemer Géza: Habiszti - cigányok élete - étele - szerzői kiadás, Bp., 1994.
Színészmúzeum / Hegyi Aranka - Magyar Színházi Intézet kiadása, Bp., 1981.
Garay Béla: Hegyi Aranka / Régi szabadkai színészek - 7 Nap folyóirat, Újvidék, 1971.
Hont - Staud: SzínháziKISLEXIKON - Gondolat Kiadó, Bp., 1969.
Berczeli Anzelm Károlyné: A Népszínház műsora - Színháztudományi Intézet, OSZM kiadása, Bp., 1958.
Schöpflin Aladár: Hegyi Aranka - Magyar Színészeti Lexikon 1-3. Bp., 1932.
dr. Németh Antal: Színészeti Lexikon - Győző Andor kiadása, Bp., 1930.
Verő György: Blaha Lujza és a Népszínház - Franklin Társulat Kiadása, Bp., 1926.
Molnár Ferenc: Hegyi Aranka - Blaha Lujza emlékalbum, Bp., 1926.
Szomory Emil: A függöny előtt és a függöny mögött - 1914. 

ILLUSZTRÁLT FOLYÓIRATOK

http://palheidfogel.gportal.hu/portal/palheidfogel/upload/438951_1316800404_02849.pdf

4.4.2. ILLUSZTRÁLT FOLYÓIRATOK

 4.4.2.1. ÁTTEKINTÉS 224 

A 19. századi cigány ábrázolások legbővebb forrásai az illusztrált folyóiratok évfolyamai. A kérdéses időszakban, az első megjelenés időrendjében a következő illusztrált lapok közöltek cigány ábrázolásokat: Vasárnapi Újság, 1854–1921 Magyar Néplap, 1856–1860 Ország Tükre, 1862-1865 Hazánk s a Külföld, 1864-1872 Magyarország és a Nagyvilág, 1865-1884 Képes Világ, 1866-1873 Képes Családi Lapok, 1879-1943 Ország-Világ, 1879-1938 Magyar Szalon, 1884-1936 Ezeket 1900-ig a teljesség igényével tekintettük át, listába véve minden cigány- ábrázolást, még a más lapból átvett változatlan utánnyomást is. Felvetődött, hogy az egyes képek elemzését laponkénti bontásban csoportosítsuk, ami segítséget nyújtana ahhoz, hogy az egyes lapok szellemiségéről, annak változásáról jó képet kapjunk. Végül mégis inkább a lapoktól független időrendet választottuk, mert szempontunkból sokkal több információt hordoz az egyes korok szellemiségének, mint az egyes lapoknak vizsgálata. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért évtizedekre bontottuk az anyagot, egynél-egynél össze is foglalva az arra jellemző momentumokat. Az, hogy a vizsgálat csupán 1900-ig, az előző századfordulóig terjedt ebben a mé- diumban, a konkrét dátumot illetően önkényes, de nagyobb távlatban több szempontból is indokolt döntés. Az egyik szempont technikai jellegű. Egészen jó közelítéssel az előző századforduló körüli néhány évben sikerült kifejleszteni a fénykép újságban való sokszorosításának módját. 1895-ben a közölt illusztrációknak még erős többsége volt fametszet (még ha növekvő arányban fénykép után készült is), 1905-ben viszont már fordított volt az arány. Mivel ez a tanulmány elsősorban a 225 grafi kai úton sokszorosított ábrázolásokkal foglalkozik (az első kötet elején kifejtettük, miért), a vizsgálat tárgya a 20. század elejére a lapokból szinte eltűnt. A másik szempont társadalmi jellegű, és nem kevésbé lényeges. A lapok témavá- lasztásából világosan kiolvasható, hogy a magyar társadalom, legalábbis a polgári néplapok közönsége hogyan alakult át. Az 1860-as években a súlypont még a vidé- ki és kisvárosi életen volt, az írások és képek az ottani értelmiség (akkori szóval intelligencia), a földbirtokosok és a tehetősebb parasztgazdák érdeklődésére tartottak számot. Az előző századfordulóra ez gyökeresen megváltozott, a lapok az éppen ekkor megszülető nagyvárosi polgárság felé fordultak, visszahúzódott a látókörükből a magyar vidék, viszont megjelentek a távoli földrészekről érkező tudósítások. Egészen pontosan érzékelhető ez a jelenség a korszak meghatározó lapja, a Vasárnapi Újság cigányokkal kapcsolatos szerkesztési gyakorlatából. Korábban, amint a következőkben bőséges példatárral bizonyítjuk, kifejezett érdeklődéssel fordult a lap a cigányok felé, számos cikket és képet közöltek ebben a témában. 1900-tól kezdődően azonban a cigányság hétköznapi élete gyakorlatilag eltűnt a lapból, számára zömmel két megjelenési forma maradt: a városi cigányzenészekről készült portrék és a kor népszerű festőinek zsánerképeiről készült reprodukciók. Szempontunkból pedig egyik sem releváns. Említést érdemel, hogy már a fénykép korszakában, a Vasárnapi Újságban egészen konkrétan 1907-ben megjelenik a kriminalitás, az egész országot felzaklató dánosi gyilkosság cigány vádlottai képében. Ami a zsánerképet illeti, ez, vagyis a társadalom különböző rétegei mindennapi életé- ből ”ellesett” jelenetek ábrázolása a 19. század utolsó harmadának egyik legkedveltebb festészeti műfaja volt, mert biztos vásárló közönségre támaszkodhatott. Készültek képek nagypolgári szalonokról, falusi parasztházakról, iparos-műhelyekről. Legtöbbjük közös vonása az idealizálás, az ábrázoltak megszépítése, harmonikussá formálása, hiszen jómódú polgárok szalonjait voltak hivatottak díszíteni, ez közönség pedig nem szívesen szembesült (a pénzéért) az élet kellemetlen jelenségeivel, csúnyaságaival. A 226 zsánerképek műfaján belül az 1880-as évek közepétől (de mint fentebb láttuk, helyenként már korábban is) szerte Európában kifejezetten divatba jöttek a cigányok életét ábrázoló zsáner-festmények, amelyek jó áron keltek el a műtárgy-piacon. Ez a siker arra buzdította az illusztrált lapok szerkesztőit, hogy egyebek mellett a sikeres képek reprodukcióival tegyék kelendőbbé lapjukat. Az 1890-es évtizedben már ugrásszerűen megnőtt a cigány-tárgyú újságképek között a zsáner-reprodukciók száma. Ezen képek befogadója azonban fokozatosan távol került a cigá- nyoktól, rohamosan növekvő nagyvárosok lakójaként egyre ritkábban került velük érintkezésbe, és ezzel párhuzamosan az az igénye is csökkent, hogy a cigányokról hiteles szóbeli és képi információkkal lássák el. Ehelyett egy másik, mesterségesen előállított világot igényelt, amelynek szép harmóniáját fokról fokra letisztuló szóbeli és képi közhelyek formálják. A képeslapok elemzésekor látni fogjuk, hogy a következő évtizedben megjelent a valóság megismerése iránti igény is, vele a szociográfi ai szempontból is értékelhető ábrázolások – de még nem tartunk ott, ez még a szép és hamis harmóniák kora. Hogy a magyarországi illusztrált folyóiratok szemléletváltását hiteles adatokkal is alátámasszuk, felsoroljuk a Vasárnapi Újság 1900 és 1910 közötti cigány tárgyú illusztrációit: Évfolyam/szám Oldalszám Képaláírás jelleg 1900/1 12 Kubelik János Prímás portréja 1901/48 465 Régi arató ünnep (zenészekkel) Saját illusztráció 1903/40 667 Cigányprímások Prímások portréi 1904/47 801 Bihari: A nagyreményűek Zsáner reprodukció 1905/15 229 Böhm: A czigány hegedűje Zsáner reprodukció 1905/38 602 Böhm: A kártyavetőnél Zsáner reprodukció 1905/38 604 Böhm: Czigány nő Portré reprodució 1907/14 273 Undi S. Mariska: Gorbói czigánytanya Zsáner reprodukció 1907/49 994 Czigány vajdáné a XVII. században Reprodukció (lásd III kép) 1907/54 626-28 A dánosi gyilkosság gyanúsítottjai Öt fénykép 1909/20 416-17 Teknővájó czigányok Három fénykép 227 Külön probléma a fametszetes újságillusztráció és a fénykép viszonya. A 19. század utolsó harmadára a fényképezés már általánosan elterjedt, számos festő (például, amint majd látni fogjuk, Vastagh György) a fotográfi a segítségével gyűjtött anyagot a képeihez, és a lapok maguk is gyakran fényképeket rajzoltattak át fametszetté. Ezek hitelességével kapcsolatban azonban óvatosaknak kell lennünk. A korban általános gyakorlat volt, hogy a fametszetre való áttételkor a rajzoló mintegy kijavította a fénykép kompozíciós hibáit, a szerinte fölösleges részeket elhagyta, egyes szereplők helyét megváltoztatta. Az első részben, Oldal István fényképe és az az alapján készült vízfestménye példáján már szóltunk erről a jelenségről. Ezúttal egy másik képpárt mutatunk be, amelyek ugyan nem cigányokat ábrázolnak, a szóban forgó jelenséget azonban pontosan illusztrálják. Teleki Samu útleírását illusztrálja a metszet241 (141. kép), amelyről világosan leolvasható, hogy fénykép után készült. Ritka szerencse folytán a kérdéses fénykép fenn is maradt242 (140. kép), és azon jól látható, hogy a rajzoló tükör-szimmetrikusan megfordította a képet, ám a jobb szélen álló nőt, hogy az „ne nézzen ki a képből”, áttette a másik oldalra, az alakok lábát kipótolta, a fénykép bal alsó sarkában erő- 241 Höhnel: A Rudolf és Stefánia tavakhoz, Budapest, 1892, I. kötet, 165. 242 Erdélyi Lajos: Teleki Samu Afrikában, Bukarest, 1977, 19. kép. 140. kép 141. kép 228 sen megvágva látható alakokat elhagyta, és a háttérben lévő fáról is letakarította a tisztázatlan részleteket. És ez még nagyon fi nom beavatkozás volt. Az egyes képek ismertetése során törekedtünk rá, hogy ha voltak ilyenek, az elő- képeket, a mintákat, továbbá az alkotások képi utóéletét is felderítsük. A teljességet azonban semmiképpen nem tűzhettük célul, hiszen senki sem ismerheti a rendkívül gazdag 19. századi magyar festői és grafi kai termés egészét, kismesterek jelentős részben magángyűjteményekben őrzött alkotásainak százait és ezreit. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy további feldolgozások lappanganak még kisebb közlemé- nyekben, rövid életű vidéki folyóiratokban vagy másutt. A lényeget azonban ez a hiány nem érinti. Úgy hisszük, hogy magát a jelenséget, a képi megfogalmazások vándorlását az itt bemutatott példákkal is híven szemléltetnünk sikerült. Magá- tól értetődik, hogy ha a munka, a magyar cigány ikonográfi a kutatása folytatódik, újabb és újabb kapcsolódásokra derül majd fény, tovább pontosítva ismereteinket. 4.4.2.2. A vizsgált újságok Az alábbiakban röviden ismertetjük a vizsgált folyóiratokat, hogy a kor szellemi mozgásaiban valamelyest elhelyezhetők legyenek. Részletesebb ismertetőt az érdeklődő a korral foglalkozó, meglehetősen bőséges irodalomban talál, ahhoz útmutatóul szolgálhat a sajnálatos módon félbemaradt, a kort azonban még majdnem egészében ismertető A magyar sajtó története című, három kötetes összefoglalás243. Az alábbiak is zömmel ebből a műből merítenek. Képes újságok A 19. század második felében egy sor képes hetilap kereste a helyét a magyar piacon. Sikeresnek közülük az számított, amely elérte a tízezres példányszámot, 243 A magyar sajtó története. Főszerk. Szabolcsi Miklós, Budapest, 1979, 1985, I: 1705- 1848, II/1: 1848-1867, II/2: 1867-1892. 229 jelentősen efölé azonban egyik sem emelkedett. Amelyik lap példányszáma tartó- san ötezer alá csökkent, az előbb-utóbb befejezte működését, vagy beolvadt egy másik, sikeresebb lapba. A magyar újságok a mintát gyakran a német sajtóból vették, egyik-másik kiadvány már-már szolgaian követte német példájának szerkesztési elveit és külalakját, külföldi anyagot azonban ezek a lapok is csak elvétve hoztak, többnyire a kor híres íróinak munkáit fordították. Az induláskor, az 1860-as, majd az 1870-es években még az úgynevezett „enciklopédiai” lapok voltak a meghatározók, döntő szerepük volt az ismeretterjesztő anyagoknak, bár szépirodalmat már a kezdetektől közölt valamennyi. Az ismeretterjesztés keretében igyekeztek bemutatni Magyarország népeit, köztük a cigányokat is. Az 1880-as évektől a szépirodalom mind nagyobb szerephez jutott, és a lapok szinte kivétel nélkül követték a közönség megváltozott igényeit. A képes hetilapokban és kéthetilapokban az előző századfordulóra a szépirodalom aránya átlépte az ötven százalékot, ez vált a fő tartalommá, mellette a hírek tartották meg a súlyukat, és az ismeretterjesztés mintegy melléktermékké vált. A képes családi lapok piacán az első kísérlettől 1900-ig több tucat vállalkozás próbálta megvetni a lábát, de mindössze hat érte meg megjelenésének tizedik évfordulóját. Utóbbiak közül négy, a Vasárnapi Újság, a Képes Családi Lapok, az OrszágVilág és a Magyar Szalon viszont félévszázados fennállását is megünnepelhette. Vasárnapi Újság 1854-1921 A Vasárnapi Újság az egyik első kísérlet volt a magyarországi illusztrált néplap megteremtésére, és mindjárt átütő sikert ért el, egészen 1922-ig megjelent, miközben számos versenytársa támadt és bukott el mellette. A lap a kor legjobb szerzőit és rajzolóit foglalkoztatta, érdeklődési területe pedig szinte mindent átfogott. A nemzeti szellem ápolását tűzve ki céljául, sok energiát fordított arra, hogy olvasó- 230 ival minél alaposabban megismertesse Magyarországot, annak népeit, szokásait. Ennek keretében 1900 előtt visszatérően írt a cigányokról is. Magyar Néplap 1856-1860 A kor meghatározó törekvése volt az „egyszerű nép” számára készülő, valódi népújság megteremtése, amelyet már 1848-ban Arany is szorgalmazott, és azóta készültek tervek a megvalósítására. A sok terv közül a megjelenésig is eljutott a Magyar Néplap, ám viszonylag rövid pályafutás után beszüntette működését. Ország Tükre 1862-1865 A Vasárnapi Újság által kitaposott úton indult az Ország Tükre, azénál nagyobb fi gyelemmel Magyarországra. A versenyt azonban csak rövid ideig állta, nem kis részben azért, mert a lapok kibontakozó versenyében a legjobb szerzőket és rajzolókat elszipkázták a tőkeerősebb vállalkozások. Hazánk s a külföld 1864-1872 Színvonalas közművelődési hetilap volt, amely a Vasárnapi Újság mintájára szü- letett, de hamarosan annak méltó vetélytársává vált. Nagy fi gyelmet fordított a magyar vidékre, noha szerzőinek zöme a fi atal polgárok közül került ki. Politikai szempontból enyhén ellenzéki vonalat vitt. A stabil, sőt javuló színvonal azonban nem volt elég az üzleti sikerhez, a lap nyolc év után megszűnt. Magyarország és a Nagyvilág 1865-1884 Az 1865 szeptemberében megszűnt Ország Tükre folytatásaként jelent meg ugyanazon év októberében. Kezdetben politikai cikkeket is közölt, de 1867-től már csak szépirodalmat és kevés ismeretterjesztést hozott, mellettük gyakran egész oldalas képeket. Az 1870-es évtizedben a kor egyik legnagyobb munkabírású újságírója, 231 Ágai Adolf szerkesztette, aki emellett Csicseri Bors álnéven a Borsszem Jankót, Forgó bácsiként a Kis Lapot gondozta, Porzó néven pedig vezető lapokba írta kedvelt tárcáit. Képes Világ 1866-1873 A kor bulvárlapja, amely a Magyarország és a Nagyvilágnak mintegy oldalvizén, részben onnan átvett, átszerkesztett, részben onnan kiszorult anyagokkal dolgozott. Sajátos célközönsége volt a német nyelvű magyarországi kispolgárság, amely ekkor a nagyvárosok lakosságának jelentős hányadát adta. A lap nagy hangsúlyt fektetett a népszerű irodalomra, amely idővel eluralkodott benne, visszaszorítva a tudományokat. Az irányát vesztett lap 1873-ban szűnt meg. Képes Családi Lapok 1879-1943 Indulásától fogva sikeres kéthetilap, amely a német Gartenlaube mintáját követte, még fejléce is alig különbözött amazétól. Az újságot a kiadó a vidéki kisnemességnek, módos parasztságnak és alsóbb értelmiségnek szánta, sikerrel. Később, vidéki kötődését megőrizve a városi kispolgárság lapja lett. A terjedelem felét tette ki az irodalom, harmadát az időszerű hírek, és a fennmaradó részen kapott helyet az ismeretterjesztés, például a népélet bemutatása. Az újság illusztrációi híresen magas színvonalúak voltak. Az 1880-as évekre mindinkább a női olvasók felé fordult, többé-kevésbé nőlappá lett. Az újság túlélte az első világháborút, és csak a második sodorta el. Ország-Világ 1879-1938 Mint legtöbb kortársa, ez a lap is a Vasárnapi Újság köpönyegéből bújt ki, legalábbis abban az értelemben, hogy azzal versengve, az az által hagyott piaci résbe benyomulva indult. Mivel a Vasárnapi Újság az ismeretterjesztés kárára mind 232 nagyobb teret nyitott a szépirodalomnak, az Ország-Világ ismét az „enciklopédiai” jelleget domborította ki. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, nem kis részben azért, mert hamarosan az Ország-Világ is rátért a nagy vetélytárs kitaposta útra, az (asszimiláns) kis- és középpolgárság képes irodalmi lapja lett, mely 1890-től már „szépirodalmi képes hetilap”-nak nevezte magát. Magyar Salon 1884-1936 Revü típusú újság, kezdetben havonta, majd kéthetente jelent meg, számonként majd könyvnyi terjedelemben. Megcélzott és megszerzett közönsége a magyar középosztály volt, később egyre nagyobb fi gyelemmel az arisztokráciára. Gazdag szépirodalmi rovata a kor szinte valamennyi jelentős íróját és költőjét foglalkoztatta, ismeretterjesztő írásait is jeles szerzők készítették. Útirajzokat és úti beszá- molókat nagy terjedelemben közölt, ebben egyedülálló volt vetélytársai között. Szellemiségét a címe jól összefoglalta: olyan szalon kívánt lenni, amelyben mű- velt csevegés folyik a világ dolgairól. Nyitott szellemiségű lap volt, amely azonban nem kötelezte el magát egyetlen ügy mellett sem. 4.4.2.3. A FOLYÓIRATOK KÉPEI 4.4.2.3.1. 1850-1860 234 LXIII. A minket érdeklő legkorábbi rajz 1856-ból való. Mivel a kép nem gyakorlott mű- vészre vall, legvalószínűbb, hogy egy műkedvelő, a kísérő szövegből következtethetően erdélyi rajzoló élet után, de utólag megkomponálva készült munkája, melyet a budapesti hivatásos fametsző még egy kissé tovább fi nomított, képi közhelyekkel (szakadt ruha, főzőüst, putri) tovább bővített. Az erdélyi sátoros cigányok, Vasárnapi Újság, 1856. 257. oldal 4.4.2.3.2. 1861-1870 236 LXIV. A népszerű képes hetilap 1861-ben „Képek a hazai népéletbőlˮ címmel sorozatot indított, melyet több megszakítással két éven át folytatott. Ebben a sorozatban hét cigányábrázolás is megjelent, mindjárt az első a „Czigány-gazdaságˮ címet viseli. Erről a képről is azt feltételezzük, hogy jó képességű műkedvelő munkája. Nyilvánvaló, hogy a kompozíciót a kor gyakorlatának megfelelően utólag alakította a művész, a képen mégis, a mérsékelt rajztudás ellenére, vagy éppen azért átüt a hitelesség: a rajzoló valami nagyon hasonlót láthatott maga is. A kép központi szereplője a kovács, aki épített tűzhely előtt dolgozik, körülötte a háziállatok szintén többé-kevésbé letelepedett életmódra utalnak. Egészen sajátos viszonyokra Czigány-gazdaság Vasárnapi Újság, 1861. 136. oldal 237 utal, hogy a lakás sátor, a tűzhelyet azonban téglából rakták. Egyetlen forrás alapján felettébb kockázatos a következtetések levonása, mégis úgy érezzük, hogy itt a vándor-cigány-fémműves életmód jelentős dokumentumával van dolgunk. Azt gondoljuk, hogy a sátor – épített tűzhely ellentét nem az átmeneti kor tükröződé- se, hanem évszázados gyakorlaté. Nagyobb vasdarab megmunkálásához ugyanis elegendő hőmennyiséget és hőfokot földön rakott tűzben még fújtatóval sem lehet előállítani, miközben tudjuk, hogy a cigányok már a 16. században kisebb ágyúkat voltak képesek előállítani, amihez épített tűzhellyel kellett rendelkezniük. 238 LXV. A népéleti sorozat cigányokat ábrázoló következő darabját a korábban már említett Jankó János készítette. Ez a kép a romantikus mestereknél iskolázott hivatásos rajzoló szemléletét tükrözi. Jankó a kor mestereihez hasonlóan minden bizonnyal gondosan tanulmányozta a cigányok öltözködését, használati tárgyait, a cél ebben az esetben mégsem a valóság hű visszaadása, hanem egy vonzó, érdekes kompozíció kialakítása volt, melyben a cigányok az ábrázolásnak nem céljai, hanem eszközei. Utazó czigánycsoport Vasárnapi Újság, 1862. 28. oldal 239 LXVI. A sorban következő kép megint Jankótól való, aki a kép aláírása szerint azt Újházy (Ferenc) vázlata alapján készítette. Ez a kép „Üstfoltozó czigányokˮ címen nyolc év múlva ismét megjelent a Magyarország képekben, fentebb már ismertetett albumban. Itt, a korábbi variáns esetében még hangsúlyosabbnak tarthatnánk a részletek hitelességét, ha nem intene óvatosságra, hogy másodlagos feldolgozásról van szó, a rajzoló nem látta képe tárgyát, csak egy arról készült vázlatot. A férfi hatalmas gombjai a kalderás törzsre utalnak, amihez illusztrációként lengyelországi kalderás férfi ak fényké- pét mellékeljük. A két, közel egyidős képen a gombok mellett a kalap és a hosszú haj is feltűnő hasonlóságot mutat, a Vasárnapi Újság metszetén a férfi kalderásként való azonosítása tehát meglehetősen biztos lábakon áll. A képről, illetve az ábrázolás addigi hiányáról nem kevesebb olvasható le, mint hogy legkésőbb 1863-ban megjelent LXVI. Kolompár czigányok Vasárnapi Újság, 1862. 313. oldal 142. Kalderash Gypsies, c. 1865. 240 a kalderás törzs Magyarországon, de nem sokkal előtte érkezhetett. Ez az információ egybevág azzal, hogy a román cigányrabszolgaság tényleges felszámolására az 1850- es évek végén került sor. A kompozíció többi része már inkább a fantázia termékének tűnik, mintegy hátteret ad a kép fő tárgyának. 241 LXVII. Az előző képhez hasonlóan ez is Újházy vázlata alapján készült, valószínűleg több rajzból megkomponálva, és ez is megjelent nyolc évvel később a honismereti albumban. Magyarországon famunkával többnyire beások foglalkoztak, ennek a törzsnek a jellegzetességei azonban nem azonosíthatók a képen. Az asszony feltűrt szoknyája legalábbis kétséges, tekintetbe véve a cigány kultúrában meglévő, már említett tisztaság-tisztátalanság viszonyrendszert, amely szerint a nő teste köldöktől lefelé tisztá- talan, eltakarandó. (A legkevésbé sem véletlen, hogy a tradicionális cigány közössé- gek asszonyai ma is lábfejig érő szoknyát hordanak.) Az is esetleges jelenség, hogy az asszony fején hordott teknőben kisgyerek ül, ez persze előfordulhatott, de inkább játékosságból, mint bevett szokásként. A jobboldali férfi alak bizonyára hiteles vázlat után készült, de forrásértékű, karakteres vonásokat nem tartalmaz. Teknővájó czigányok Vasárnapi Újság, 1862. 436. oldal 242 LXVIII. A szerzőpáros itt is azonos, ezt a képet azonban nem vette át a Magyarország képekben. A három sátor alkotta telep kifejezetten hitelesnek tűnik, ilyen, hátrafelé lejtő sátor-megoldást több helyen láthatunk. A sátrak mellett azonban minden más részlet utólagos, műtermi kompozíció benyomását kelti, különösen a baloldali szekér, amelyet a rajzoló, hogy jól látható legyen, valósággal a levegőbe emelt, legalább egy méterrel a talajszint fölé. Az utólagos kompozíció miatt a léptékek is kérdésesek, a képről hitelesen nem olvasható le, hogy milyen méretű sátrakról van szó. Vándor czigányok télen Vasárnapi Újság, 1862. 436. oldal 243 LXIX. Megint az Újházy-Jankó szerzőpáros alkotása, a Magyarország képekben ezt sem közölte újra. Amint a mesterségeknél már szóltunk róla, a 19. század második harmadában még nem számított jellegzetes cigány mesterségnek a vályogvetés, a parasztok maguk is rendszeresen foglalkoztak vele. A cigányoknak ebbe a munkába való bekapcsolódása valószínűleg annak köszönhető, hogy saját társadalmi-gazdasági viszonyaikhoz illeszthető volt, tudniillik maguk alakíthatták ki a munkarendjüket, a megbízó felügyelete nélkül dolgozhattak, és bérük kizárólag a megtermelt végtermék mennyiségétől függött. A fennmaradt ábrázolások csekély száma ugyanakkor arra utal, hogy a vályogvetés nem volt meghatározó jövedeVályogvető-czigányok Vasárnapi Újság, 1862. 557. oldal 244 lemforrás a számukra, szemben a fémművességgel. Az ábrázolások csekély szá- ma ezt a képet is becsessé teszi, és noha nyilvánvalóan utólagos kompozícióról van szó, a munkaterület ábrázolása is kérdéses, mégis jó illusztrációul szolgálhat a hagyományos cigány mesterségek bemutatásához. 245 LXX. Az ismeretlen rajzoló képe az erotikus momentum becses dokumentuma. A főalak, a nézőre mosolygó cigánylány kigombolt blúzával máig élő, erős sztereotípiát jelenít meg. Ez a sztereotípia abból a tényből táplálkozik, hogy a hagyományos cigány kultúrában a női kebel elfedése nem szükségszerű, amint azt a mellékelt fénykép is igazolja. Az újság illusztrációja azonban inkább vágykép, mint a valóság tükre, a háttér alakjai pedig a korabeli rutin alapján készültek. LXX. Pháraó népe, Ország Tükre, 1863. 101. oldal: 143. Vándorczigányok 246 LXXI. Miután 1862-ben, a „Képek a hazai népéletbőlˮ sorozatban öt rajz is foglalkozott a cigányokkal, több mint egy év kihagyással, 1864 elején még egy kép napvilágot látott, ismeretlen rajzolótól. A Jankónál lényegesen gyengébb képességű rajzoló cigány fémműves családot örökített meg, amint az este sötétjében, a tűztől megvilágítva valamilyen vasmunkát végeznek. A férfi nagy pitykegomb-sora kalderásra, bő gatyája romungróra utal, de ettől még hiteles lehet az öltözet, ilyen keveredés minden bizonnyal rendszeresen előfordult. A hármas szereposztás és a szerszá- mok hitelesnek tűnnek, noha az üllő túl nagy. A három szereplőt azonban nyilvánvalóan a kompozíciós törekvés rendezte így el. Mindenki túl közel van a tűzhöz, az egyik asszony kifejezetten ráfújja a szikrát a másikra, ráadásul az üllő a kovács és a tűz között helyezkedik el, ami teljesen alkalmatlan. A kép talán személyes élmény alapján készült, tele hiteles részletekkel, egészében viszont mesterséges kompozíció. Vándor czigány-család Vasárnapi Újság, 1864. 93. oldal 247 LXXII. Amint a képaláírás is elmondja, a metszet egy berlini rajz (újságillusztráció) után ké- szült. Bizonyára az eredeti rajz nevezi a szereplőket magyaroknak, a karakterjegyek alapján azonban nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy Romániából Magyarorszá- gon át Németországba érkezett, talán kalderás csoportról lehet szó. A magyar megjelölés itt inkább azt jelenti, hogy nem Németországban honos, szintó cigányok láthatók a képen, hanem keletről frissen érkezettek. A sátor a 6. számú képről már ismerős. A Magyarországról ismert képi közhelyek közül a meztelen gyerek hangsúlyosan jelen van, ez a jelenség Németországban bizonyára még feltűnőbbnek számított. Megjelenik a ló is, mint a vándor életforma szimbóluma, továbbá visszafogottan bár, de ott az erotikus motívum a sátorban lévő asszony keblének hangsúlyozásával. Noha a sátorbelső jelenete szemlátomást utólagos kompozíció, az egész kép meglehetős hűséggel tükrözi a képet, amellyel a nyugat-európai lakosok találkozhattak. Magyar czigányok Berlin vidékén Vasárnapi Újság, 1864. 552. oldal 248 LXXIII. Czigány zenészek, Klinkovics (helyesen Klimkovics) Bélától244 Ország Tükre, 1865. 77. oldal A kép sokkal inkább egy történet illusztrációja, mintsem képi tudósítás a cigány zenészekről. Ilyenformán forrásértéke a cigányokra vonatkozóan csekély, legföljebb a zenészek magyaros ruhájáról ad némi információt, azt is csupán abban az értelemben, hogy a korabeli felfogás ezt az öltözetett tekintette a falusi cigány zenészekhez tartozónak. 244 Több mint egy évszázadon át alkotó festődinasztia ötödik tagja, élt 1833-tól 1885-ig, kassai rajztanár, Benczúr Gyula első mestere. Lexikon 2/561. 249 LXXIV. A kép érdekes példája a képi információk nemzetközi vándorlásának. Az eredeti alkotás Lotz Károlyé245, ezt egy francia lap vette át, hogy magyarországi tudósítását illusztrálja vele, onnan pedig egy magyar újság vette át, hogy beszámoljon arról, miként mutatják be Franciaországban Magyarországot. A kép festői jelenet, a vigadó falusi legények sztereotípiájának megjelenítése. Forrásértékű a cimbalmos fi gurája, jól mutatja, hogyan használták a régi típusú cimbalmot menet közbeni kíséretre. 245 Festő, élt 1833-tól 1904-ig. A kor kiemelkedő alkotója volt, számos falképet, tájképet és monumentális alkotást festett, életművében a tanítás is meghatározó volt. Lexikon 3/112. Magyar életkép, Lotz után Lancelottól Hazánk s a Külföld, 1865. 121. oldal 250 LXXV-LXXVII. Noha a rajz szignálatlan, előképe ismert: Pongárcz Ferenc246 három cigány című, 1836-ban készült festménye alapján készült247. A kompozíció ihletője a bánáti születésű osztrák romantikus költő, Nicolas Lenau már idézett verse volt. A rajzoló a versben megénekelt zenészeket a festményt híven követve magyaros ruhába öltöztette, a környezetet az eredetihez képest jelentősen kiegészítette, gazdagította. A képes Világ a képet kissé leegyszerűsítve, átrajzolva vette át. Hogy nem az eredeti Pongrácz-festmény után dolgozott, azt az előtérben lévő tó világosan mutatja. 246 Életrajzi adatai nem ismertek, a XIX. század első felében Eperjesen dolgozott. 247 Pongrácz festményét ismerteti Révész Emese A magyar historizmus című kötetében (Budapest, 2005., 137. oldal). Idézi a Vasárnapi Újság jelen tanulmányunkban is közölt „A dade meg a rajkó” című, 1865-ben közölt képét kísérő szövegét, melyben a szerző a cigány és a magyar nép sorsának hasonlóságát említi. Majd így ír: „E belső lelki sorsközösséget példázza Pongrácz Ferenc Három cigány címen ismertté vált festménye, amely tömör képi megfogalmazását adja annak az életeszménynek, amelyben a gondokra a hegedű, pipa és álom nyújt gyógyírt. Az árkádiai idillt azonban melankolikus alaphangulat színezi át, s ez alkalmassá tette azt a jelen kedélyvesztett közérzetének kifejezésére is. Az abszolutizmus éveiben a zenéléssel felhagyó, hangszerét a fára felfüggesztő bujdosó a rezignált és illúzióvesztett magyarság, szűkebben értelmezve a jelen állapotok ellen önkéntes hallgatással tiltakozó művészi magatartás időszerű allegóriájaként kapott új értelmet.” LXXV. A három czigány Ország Tükre, 1865. 345. oldal LXXVI. A három cigány Képes Világ, 1868. 17. oldal LXXVII. A három cigány Pongrácz Ferenc festménye, 1836. 251 LXXVIII. Cigányleány Hazánk s a Külföld, 1865. 441. oldal A kép részletgazdagsága, valamint elrendezése arra utal, hogy beállított műtermi fotográfi a alapján készült, a kislány kezébe a tyúkokat, a háttérbe a tájat utólag rajzolták. Emiatt sem tekinthető forrás-értékűnek, hiszen még a viseletről is feltehető, hogy a fotográfus rendezte így el, hogy csipetnyi erotikus ízt sem nélkülözve illusztrálja vele a cigánylány rongyos voltát. 252 LXXIX. A szignálatlan képpár első darabja bizonyára eredeti helyszínen felvett vázla tokból, esetleg fényképekből épült kompozíció. A két lány (asszony?) hosszú szoknyája oláhcigány törzsre vall, 1860 előttről ez a viselet nem ismert. A mö göttük muzsikáló, valamilyen magaslaton ülő hegedűs szinte bizonyosan cigányságuk mivoltára utaló, utólagos kiegészítés. A képet ugyanarról a dúcról még abban az évben újra közölte a Képes Világ (1866. 764. oldal). LXXXI. Czigányok a pusztában Magyarország és a Nagyvilág, 1866. 29. oldal 253 LXXX. Oláhországi cigányfalu Képes Világ, 1866. 608. oldal Szignálatlan rajz, amely a ”vidéki rajztanár képi tudósítása” kategóriába volna sorol ható, ha létezne ilyen kategória. Az 1860-as években több lap is közölt hasonlót, például a Vasárnap Újság (LXV. kép) és a Hazánk s a Külföld (LXVI. kép). E rajzok hibái és erényei is hasonlók: előbbibe tartozik a korlá tozott rajztudás, utóbbiba a művészi sablonoktól való mentesség, hiteles ségre törekvés. A ké- pen letelepedett családot látunk lakóházakkal és gazda sági épü le tekkel, valamint háziállatokkal: kutyával, disznóval, kecskékkel, tyúkokkal és kacsákkal. A félig földbe süllyesztett lakóházzal a Hazánk s a Külföld rajzán is találkozhatunk. Ez korántsem cigány építészeti hagyomány, a honfoglalás óta ismert a Kárpát-medencében, és bizonyára másutt is. 254 LXXXI. A lap kétrészes cikk illusztrációjaként egy képpárt közölt, melynek első tagja már megjelent a Magyarország és a Nagyvilág korábbi számában (lásd ott), a második azonban csak itt. A második kép nőalakjai lábszárközépig érő szoknyát viselnek, ami a kor paraszti viseletének felel meg, eszerint ők romungrók volnának. (Hogy a szok nya hosszának egy arasznyi eltéréséből talán nem túlzás ilyen messze menő következtetést levonni, azt a mai divat ismerői is megerősíthetik.) Ahogy az első kép esetében, itt is elképzelhető, hogy az alakokról műtermi fényképfelvétel ké- szült, és a hátteret utólag tette hozzá a rajzoló. Ezzel a megszorítással tehát a rajz hitelesnek tűnik. Negyed évszázad múltán a képet újra közölte az Ország-Világ (1890. 352. oldal). Cigányok, Képes Világ, 1866. 785. oldal 255 LXXXII. Sátoros czigányok Magyarország és a Nagyvilág, 1867. 51. oldal Mind a jobb szélen látható alakok, mind a kép kompozíciója alapján úgy tűnik, hogy nyugat-európai kép áttétele, esetleg az eredeti dúc megvásárlása révén. (A galvanzálás technikájával gyakorlatilag korlátlan számú levonat készítésére alkalmassá tett dúcoknak nem lebecsülendő nemzetközi forgalma volt, ugyanis a kiadók ezzel némi másodlagos bevételre tehettek szert. A belföldi forgalmat korlátozta, hogy ugyanaz a piac nem fogadta szívesen ugyanazt a képet más laptól, noha, mint éppen ennek a képnek a példáján is láthattuk, ez is előfordult.) A nagy rajzolói rutinnal megkomponált jelenet inkább tűnik egy korabeli regény illusztrációjának, mint hiteles képi tudósításnak, noha egészen biztosan az alkotó személyes benyomásai alapján készült. A kép a legtöbbet arról árul el, hogy milyennek látta a nyugat-euró- pai közönség a keletről frissen oda érkezett cigányokat. A képet ugyanarról a dúcról később újra közölte az Ország Világ (1882. 159. oldal). 256 LXXXIII. LXXXIII. Vándor cigányok Képes Világ, 1867. 1141. oldal 144. Vándor cigányok A rajzolói kvalitás itt is vidéki rajztanárra utal, a kép azonban nem hiteles tudó - sítás, hanem a képi közhelyek sorozatát felvonultató műtermi kompozí ció. Ott van a gyermekét szoptató, közben pipázó asszony, a pucér gyerek, az ekhós szekér, a korabeli szemlélő számára nyilvánvalóan humorosnak ható, vegyes ló-szamár fogat. Közel korabeli fényképes forrásokból tudjuk, hogy a vándorló kompánia 257 egészen más képet mutatott. A 19. század legvégén (képi variáns 1897-ből ismert) valahol Dél-Erdélyben ismeretlen fotográfus több mint egy tucat képet készített egy vándor kompániáról. Ezeknek a képeknek a nagy része még évtizedekig forgalmazott, részben színezett képeslapok formájában maradt fenn. Olyan becses képi forrásról van szó, amely önmagában is megérdemelné a fi gyelmet. Itt most a menetben lévő csapat képét közöljük. Jól látható, hogy noha – talán a fényképész kedvéért – két férfi lóháton ül, a népes csapat (tizenkilenc személy látszik ezen a képen, egy másikon harminchárman vannak) gyalogszerrel vándorol, a szekér elsősorban a gyerekek és a holmi szállítására szolgál. 258 LXXXIV–LXXXV. A két kép az évszázadok óta ismert tanulmányfej-műfajba tartozik. A rajzoló részben gyakorlás, részben nagyobb kompozícióihoz motívum gyűjtése céljából élet utáni vázlatokat készített, amelyeket utóbb többé-kevésbé kidolgozott. Az alakok tehát hitelesek, történeti forrásként azonban kevéssé funkcionálnak. A kétrészes cikk második részét ismét cigány tanulmányfejek illusztrálják. Némi forrásként a két alsó alak ékszerei szolgálhatnak. LXXXIV. Cigányarczok Képes Világ, 1868. 384. oldal LXXXV. Cigányarczok Képes Világ, 1868. 432. oldal 259 LXXXVI. Czigányok halászaton Képes Világ, 1869. 52. oldal Herman Ottó említi a magyar halászatról szóló könyvében248, hogy a cigányok villá- val fogják a halat. Ha a fenti képnek csak ezt az egy közlését ismernénk, azt gondolhatnánk, hogy valami hasonló magyarországi ismeret képi félreértésével van dolgunk – hiszen nyilvánvaló, hogy eredetileg nem asztali villáról, hanem mezőgazdasági szerszámról lehetett szó, magyarán vasvilláról, amit ma is gyakran csak villaként említenek. Csakhogy ugyanez a kép (ugyanerről a fadúcról nyomtatva) már 1863-ban megjelent a német Über Land und Meer című képes hetilapban, és ott a képaláírás a következő: Elsässische Zigeuner beim Forellenfi schen, azaz Elzászi cigányok pisztránghalászaton. Magyarországi félreértésről tehát nem lehet szó, a kép hitelességéhez viszont a korabeli elzászi ábrázolásokkal való összevetés volna szükséges. 248 A magyar halászat könyve I–II., Budapest, 1887. 260 LXXXVII. Cigány lakás az erdélyi havasokon Hazánk s a Külföld, 1869. 169. oldal Staubert Ödön249 kissé műkedvelő színvonalú munkájának értékét növeli, hogy szemlátomást objektivitásra törekvő képi tudósítás, nem akar sem többet, sem kevesebbet annál, mint hogy megmutatja az erdélyi cigányok tanyáját. Figyelemre méltó az előtérben lévő disznó, amely egyértelműen a letelepedett életmód és valamiféle háztáji gazdálkodás jele. 249 Főgimnáziumi tanár, élt 1838-tól 1906-ig. Az 1860-as években rajztanár volt Székelyke reszt úron, 1867-től pedig Gyulafehérváron működött. www.erdelyimuveszet.ro, Szinyei: Magyar írók élete és munkái, 13/411. 261 LXXXVIII. Vályogvető czigányok Vasárnapi Újság, 1869. 229. oldal A Jankó Jánoshoz hasonlóan sokat foglalkoztatott Greguss János rajza távlati kép, a részleteknek kevés fi gyelmet szentel. Ennek megfelelően inkább a szituációról ad hírt, úgy tűnik, meglehetősen hitelesen. Az alakok elrendezése megkomponált, az egész mégis életszerű. 262 LXXXIX. Bagiagorai oláh és oláhczigány Magyarország és a Nagyvilág, 1869. 390. oldal A már említett Franz Kollarz rajza feltehetően két helyszínen felvett tanulmányból készült kompozíció. Az ülő alak a cigány, akit a fémműves mesterség kellékei azonosítanak. Viselete román jellegű, a kabát alól kivillanó széles övvel. Figyelemre méltó a kalapács kis mérete. 263 XC. Az erdélyi aranymosó cigányokról ez talán az egyetlen 19. századi ábrázolás. A kor hagyományait ismerve valószínű, hogy beállított műtermi fényképfelvétel alapján készült, a környezet utólagos kompozíció, de az alakok hitelesek. Mesterségük eszközei sajnos nem láthatók, sem tágabb környezetük, így, noha egyedül- álló ábrázolásról van szó, forrásként a kép információs tartalma csekély. A műtermi, beállított képi szituációról jó információt ad a feltehetően erdélyi cigányokat ábrázoló képeslap. XC. Aranymosó czigányok Vasárnapi Újság, 1870. 17. oldal 145. Désás czigányok 264 XCI. Czigány család Magyarország és a Nagyvilág, 1870. 199. oldal Ismét egy kép a ”vidéki rajztanár képi tudósítása” kategóriából, bár a kivitelezés rutinos és jó képességű rajzolóra utal. Maga a tudósítás is túlmegy a látvány puszta rögzítésén, sokkal inkább egy társadalmi szituációt ábrázol: a parasztember a faluszéli cigánykovácshoz viszi a megfoltozandó üstöt, és amíg a munka folyik, elbeszélget a háziakkal. Jobboldalt az öregasszony pipával a szájában (erős képi közhely) éppen tippanmeszelőt köt, egy fi atal asszony vagy lány szabad tűzön főz (ez is képi közhely), a másik asszony az ajtónak támaszkodva tereferél, mellette a gyerek bámészkodik. A kép erős személyes benyomáson alapuló műtermi kompozíció, amely meglehetősen hiteles módon tudósít az illeszkedő társadalmi szituációról. 

집시, 어디서 왔다가 어디로 갔는가 -앵거스 프레이저 / Angus Fraser

http://www.missiongypsi.com/bbs/board.php?bo_table=tb22&wr_id=77 <집시, 어디서 왔다가 어디로 갔는가> -앵거스 프레이저 제1장 방랑의 기원 로마니어의 기원이 인도임에 틀림없다는 사실이 처음 인식된 것은 지금으로부터 대략 200년 전쯤이다. 로마니어와 여러 가지 인도어의 어휘가 유사하다는 사실이 밝혀졌기 때문이다. 집시들이 자신의 종족 남성들을 가리켜 널리 사용하는 명칭을 통해 그들의 조상이라 여겨질 법한 하나의 민족을 유추할 수 있다. 유럽계 로마니어 롬(rom), 미국계 로마니어 롬(lom), 시리아와 페르시아계 로마니어 돔(dom)이 그것이다. 이 단어들은 모두 특정 부족 집단을 가리키는 산스크리트어 돔바(domba) 및 현대 인도어 돔(dom) 또는 둠(dum)과 음운 상 정확히 대응하고 있다. 산스크리트어에서 이 단어는 ‘노래와 음악으로 생계를 삼는 하층 카스트 남성’이라는 의미를 가졌다. 이주의 이유는 기근이나 전쟁을 들 수 있지만 추측만 가능할 뿐이다. 1000년도 전에 인도 아대륙을 떠나온 사람들의 카스트와 직업, 민족적 기원은 무엇인지, 또 그들이 단일 집단으로 떠났는지 아닌지 하는 문제는 많은 논쟁의 여지를 남긴다. 제2장 초기의 이동 ▶페르시아의 집시 선조 페르시아의 역사(전설)에 따르면 페르시아의 군주 바람 구르가 음악도 없이 술을 마시는 가난한 계급을 위해서 인도의 왕 샹굴에게 악사와 광대(루리)를 청했다. 그러나 루리는 페르시아에 온 지 1년 만에 왕이 내린 소와 밀을 다 써버렸고 이에 왕은 돌아다니며 생계를 꾸리고 노래를 부르라는 명령과 함께 그들을 추방했다. 10c 이전 페르시아에 이러한 종류의 인도 방랑민이 실제 있었기 때문에 이 같은 전설이 생겨났을 것이다. 그러나 집시의 대탈출을 바람 구르의 시대(5세기)와 연결 짓는 것은 곤란하다. 로마니어에 아라비아 단어가 없는 것으로 보아 유럽 집시들의 선조는 아랍의 첫 번째 침략 이전에 페르시아를 통과했을 것이다.(7C 중반 이전) 그러나 아랍 세력이 페르시아를 석권하자마자 즉시 로마니어에까지 급격한 영향을 미쳤을 것이라 생각하는 것은 언어의 변천과정을 지나치게 단순화하는 것이며, 유럽계 로마니어에 아라비아어 차용어가 몇 가지 있다는 점에서 난점이 생긴다. ▶아르메니아에서 얻은 차용어 아르메니아는 펜계(유럽계 로마니어와 로마브렌어)집시가 페르시아를 떠나 도달했을 것으로 여겨지는 곳이다. 로마니어의 유럽계 방언에는 아르메니아에서 나온 차용어가 많다. 즉 아르메니아에서 이들의 체류기간이 짧지 않았다는 것을 보여준다. 아르메니아로부터의 탈출이 일어난 원인은 명확하지는 않다. 그러나 집시들의 비잔틴 제국으로의 진출은 애당초 비잔틴 제국과 아랍 사이의 오랜 항쟁으로 국토가 황폐해지면서 완만하게 진행되었을 것으로 보인다. ▶초기 집시의 사회 구조 첫째, 집시의 사회적 존재는 인도의 모델을 반영하고 있다. 인도의 사회적 존재가 보여주는 하나의 특징은 민족적 하위 카스트, 즉 자티(태생 또는 혈통)가 지배적이라는 것이다. 하위 카스트의 상호관계는 직종 전문화에 기초하고 있다. 자티의 직업이 결정되어 있다는 것은 해당 기능에 대한 충분한 수요를 찾아서 지리적으로 끊임없이 이동하거나 분산하게 만들기도 한다. 따라서 집시들과 특히 인도 아대륙에서 많이 볼 수 있는 유랑 집단들의 유사성을 발견하기란 어렵지 않다. 둘째, 그들 가운데 정착하지 않는 자들은 수많은 유랑 집단에서 관찰할 수 있는 고유의 특징을 보여준다. 집시와 일반 유목민의 본질적인 차이는 집시의 경우, 제품을 팔거나 무언가 거래를 하고 서비스를 팔기 위해 이동하는 반면 일반 유목민들은 목축과 농업 때문에 계절적으로 이동한다는 데 있다. 제3장 비잔틴제국과 발칸반도를 향해 ▶비잔티움과 그리스 셀주크 투르크인의 아르메니아 침공(11세기)으로 집시들이 비잔틴령 서부(콘스탄티노플,트라키아)로 밀려나게 되었다. 집시들은 비잔틴 제국과 그리스에서 단어를 획득했다. 유럽계 로마니어 어휘에 대한 그리스어의 공헌이 다른 어떤 언어보다 더 중요하게 남아있다. 또한 이들은 기독교 세계를 알게 되었다. 그들은 유럽 전역에서 온 여행자들과 만났고 성지에 대해 들었을 것이다. 또한 순례자들이 특권을 가진 여행자라는 사실 또한 알게 되었을 것이다. 이 지식은 이들이 서구 기독교 세계로 이동을 계속하기로 결정했을 때 취하게 되는 행동에 영향을 미친다. ▶세르비아, 불가리아, 왈라키아, 몰다비아 14세기 말 무렵 집시들은 발칸 반도 여러 지역에 광범위하게 정착해 있었다. 왈라키아와 몰다비아에서는 집시들이 가치 있는 노동력이었기 때문에 이들이 노예상태로 있었다. 제4장 순례자로 위장하다 1417년은 집시 역사상 극적인 전환점이 되는 해이다. 이들은 순례자 집단으로 나타나 원조를 요구하고 획득했다. 당시 집시의 출현은 엄청난 소동을 불러일으켰다. ▶새로운 보호영장 집시들은 자신들을 기독교인이며, 이집트에서 왔다고 소개했다. 사라센인들에게 정복당한 뒤 신앙을 버렸다가 그 후 로마 황제와 여타 기독교 왕들에게 재정복 당했다고 말했다. 그들의 말에 따르면 자신들은 교황을 만나러 로마로 떠났고, 교황을 만나 죄를 참회했다. 교황은 7년 동안 전 세계를 돌아다녀야 하며 잠은 절대 침대에서 자면 안 된다는 고행을 부과했고 그들이 생활을 꾸려나갈 수 있게 하기 위해 주교장을 지닌 모든 주교와 수도원장은 그들에게 금화로 한번에 10파운드씩 주라고 명령했다. 그러나 바티칸 공문서에는 이 사건에 대한 기록이 전혀 없다. 그러나 고문서 상당부분이 유실된 상태였으므로 ‘없다’라고 단언하기는 힘들다. 그러나 이들이 위조를 감행했을 가능성도 크다. 중세 시대에는 위조문서 작성이 횡행했고 그와 관련한 활발한 거래가 이루어졌기 때문이다. ▶이동에 대한 평가 16세기에 이르기까지 집시가 독자적인 언어를 가지고 있다는 데 대해 아무런 언급이 없다. 처음 방문한 나라에서 그들이 의사소통에 곤란을 겪었다는 이야기도 없다. 또한 수송 및 숙박 수단에 대한 상세한 설명도 없다. 집시들의 서방 이주를 촉진시킨 요인은 무엇일까. 투르크의 지배로 인한 끊임없는 전란의 장에서 집시들이 빠져나가려고 했을 것이다. 또는 투르크 황제에게 봉사하지 않으려는 공작과 백작 일부의 이해관계 문제일 수도 있다. 당시 그 지역으로부터의 피난민은 집시들만이 아니었다. 투르크인의 유럽 진출 후 다수의 성직자 및 가신들과 함께 안전한 장소를 찾아 고향을 버리고 서방을 떠돌면서 자선으로 연명하는 자들이 있었다. 이들은 사람들로부터 호의적인 대우를 받았다. 이것이 집시들의 서방 이주와 순례자로서의 겉치레를 유발했을 가능성이 있다. 제5장. 새로운 흐름 ▶독일, 오스트리아, 스위스 -독일 집시에 대한 태도가 처음으로 냉각되기 시작한 곳이다. 집시에게 주어지는 대접은 들쭉날쭉했는데 여전히 지속적인 대접을 받는가 하면 다른 곳에서는 도시에 들어가는 것 자체를 거부당하고 도시에서 쫓겨나기도 했다. 1497년 신성 로마제국 의회는 집시를 스파이라고 비난하고 그들을 제거할 방법을 검토하기로 결의했으며 1498년에는 집시에 대한 추방 조례가 제정되었다. -스위스 1471년 뤼세른의 타크사충 의회는 스위스 연방 내에 집시들의 주거나 보호를 금지하는 법률을 제정했다. ▶프랑스 집시들은 처음에는 프랑스 대부분의 지역에서 상당히 우대를 받았다. 그러나 점차 이들의 도둑질을 비롯한 기타 악행에 대한 불평이 생겨났고, 론강 일대에서는 집시를 다른 곳으로 보내기 위해 돈을 지불하는 것이 관례화 되었다. 1504년 국왕 루이 12세는 공문서를 통해 이집트인 방랑자들을 색출하고 어떠한 안전통행증을 제시하더라도 그냥 추방하라고 명령했다. 그러나 그 외에 여러 가지 집시에 대한 포고들에도 불구하고 그것들은 실제적으로 집시들이 살아가는 데 지장을 주지 못했다. 그들은 숨지 않았고 교묘한 방법으로 패스포트와 안전통행증을 손에 넣었다. 수없이 써먹어온 꾸며낸 이야기도 여전히 효력을 발휘했다. ▶스페인과 포르투갈 아라곤의 알폰소 5세가 토마스 백작에게 부여한 것과 같은 호의적인 대우가 그 후로도 수십 년 간 지속되었다. 그러나 1470년대 이래로 집시들은 돈을 받고 쫓겨나거나 그냥 쫓겨나는 경우가 많아졌다. ▶저지대 지방 부르고뉴 공국은 1419년부터 1467년까지 필립 왕 재임 기간 동안 유럽에서 가장 풍요로운 나라 중의 하나였다. 이 때문에 집시들에게는 저지대 지방이 특히 매력적이었다. 그러나 1440년대가 되자 집시들에 대한 명백한 반감의 징후가 드러났다. 1442년 집시들에게 관대했던 공화도시 투르네는 구호품과 숙박을 기대했던 집시 일행이 도시에 들어오는 것을 거부했다. 저지대 지방이 1504년 합스부르크가의 스페인-오스트리아 제국의 일부가 되고 샤를르 5세가 즉위하면서 통치의 중앙 집권화가 진행되었다. 이에 따라 집시문제와 관련해서 관용을 보이지 않았으나 그의 지시가 전국적으로 일사분란하게 집행되지는 못하였다. 오버아이셀 지방 샤를르 5세 치하에서는 집시의 입시와 체재를 부정할 뿐 아니라 그들과 합류하는 자들에게도 금지령을 확대하는 포고가 네덜란드 북부 여러 지방에 봇물처럼 쏟아졌다. 그러나 그 실제 효과는 미미했다. ▶이탈리아 15세기에는 집시들에 대해 우호적 태도가 나타나지만 15세기 말이 되면 이탈리아 각 지역에서 집시를 추방하는 포고가 나오기 시작한다. 1493년 루도비코일 모르의 통치하에서 발행된 두 개의 칙령은 이탈리아의 집시 정책이 철저한 억압으로 전환하는 계기가 되었다. 그 두 번째 칙령은 공국 내 모든 집시들에게 즉각 떠날 것을 명령하고 있는 데 그 이유는 숫자도 너무 늘어난데다가 도벽이 있다는 것이었다. 1506년에 내려진 두 개의 포고는 페스트를 전염시키는 매개자로서 다른 걸인들과 함께 집시들을 공공의 적으로 규정하고, 영내로 들어오는 것을 금지시켰다. ▶헝가리와 트란실바니아 헝가리에서 보여준 집시들에 대한 처우는 그 당시 다른 지역에서 일반적으로 통용되던 방식에 비해 훨씬 관대했다. 그럼에도 불구하고 그들의 일부는 일종의 노예 상태에 처했으며, 트란실바니아에서는 특히 더 그랬다. 금속 세공과 무기 제조에 탁월한 능력을 발휘했던 탓에 국왕의 노예로 공포되었다. 특별히 헝가리의 집시는 악사로서도 평판을 얻었다. 1526년 라요스 2세가 모하치에서 패배한 후 헝가리 대부분이 투르크의 지배하에 들어갔다. 집시들은 오스만의 지배에 선뜻 순응했으며 상당수의 대장장이들은 투르크군을 위해 봉사했다. 그 밖에 악사, 이발사, 메신저, 또는 사형 집행인 등으로 일하기도 했다. ▶보헤미아, 폴란드-리투아니아, 우크라이나 이 지역에서 가장 먼저 내려진 추방령은 1538년 모라비아에서 발행된 것이다. 보헤미아는 1541년과 49년 집시의 소행으로 알려진 프라하 화재 사건 이후 마찬가지의 조치를 취했으며, 폴란드의 국회는 1557년 일련의 억압법 제1호를 제정했다. ▶스코틀랜드와 잉글랜드 집시들에 대한 스코틀랜드 최초의 기록은 1505년 스코틀랜드 재무상의 장부에서 찾아볼 수 있다. 집시들이 모종의 여흥을 제공한 대가로 돈을 지불한 기록이다. 제임스 4세의 통치 기간 동안 왕실과 집시의 관계는 양호했던 것으로 보인다. 잉글랜드에서 집시에 대한 가장 초기의 언급으로 보이는 기록은 헨리 8세의 통치 기간 중에 쓰인 『기사 토마스 모어 경의 대화A』에 나온다. 집시의 수는 1520년대에 대폭 증가한 것으로 보이며 이 시기 이후로 잉글랜드 최초의 억압책이 등장한다. ▶스칸디나비아 집시는 스코틀랜드와 잉글랜드를 거쳐 처음 스칸디나비아 국가에 들어온 것으로 보인다. 덴마크와 노르웨이의 국왕을 겸하고 있던 크리스티안 3세는 1536년과 1554년, 모든 집시들에게 석 달 안에 그 나라에서 떠나라고 명령했다. 스웨덴의 구스타프1세는 처음에는 비교적 온건한 조치를 취했지만 1540년대가 되자 집시를 추방하기 시작했다. 이 정책은 그가 죽은 1560년 이후에도 후계자들에 의해 계승되었다. 같은 해 성직자가 집시와 접촉하는 것을 전면적으로 금지하는 법령이 승인되었다. ▶이미지와 고정관념 -집시들의 외관 집시들의 검은 피부는 그들을 추해보이게 만들었고 결과적으로 배척의 대상이 되었다. 긴 머리카락과 귀고리, 기이한 옷차림은 눈에 거슬리는 요소로 작용했다. 여성들의 확실한 집시풍 의상은 이국적인 것의 대명사가 되었다. 당시 그려진 회화, 연극 등에서 집시는 도둑질, 빈집털이, 소매치기, 말 훔치기, 주문걸기, 마술, 사기 등과 결합되어 사람들의 마음에 독특한 고정관념을 심어주었다. ▶유럽의 대응 집시들이 어느 나라에 도착한 후 10-20년이 지나지 않아 마을 사람들과 도시민들이 자선에 지치게 되고 저항과 거절의 조짐이 산발적으로 일어나기 시작한다. 보편적으로 적용되는 칙령은 보통 집시가 그 나라에 도착한지 수십 년 내지 1세기 사이에 제정된다. 이것이 집시가 유럽 전역으로 퍼져 나가는 과정에서 나타나는 일정한 경향이다. 유럽에서 나타난 종교적 분위기의 변화는 집시의 처지를 곤란하게 만들었다. 16세기 중반 무렵 유럽 인구의 거의 40퍼센트가 개혁 신앙을 신봉하게 되었다. 이 무렵 교황의 교서는 그 효력을 상당 부분 잃어버렸다. 순례에 대한 열정과 순례자의 지위가 눈에 띄게 저하되면서 7년간의 순례라는 집시의 이야기는 그 효력이 약해졌다. 구걸 또한 개혁 세력으로부터 기독교 세계 전역에서 근절시켜야 할 중요한 악습으로 꼽히고 있었다. 인구의 대다수가 신앙심과 농노제, 극심한 노동의 생활을 강제 받고 있던 유럽 사회에서 집시들은 지배적인 도덕의 기초가 되는 본질적인 가치와 전제를 노골적으로 부정하는 존재로서 정주민들의 잠재적인 편견을 자극했다. 제6장 집시라는 이유만으로 16세기 중반부터 18세기 후반 까지 200년 이상 집시들은 범죄자 취급을 당했다. 이단의 행위와 마술에 대한 종교적 적의와 인종적 편견에 시달려야 했다. 그들은 존재 자체가 이단이었으며, 기존 질서와 마찰을 일으켰고 강제와 억압에 의해 정상화시켜야 할 대상이었다. ▶추방, 동화, 멸절 각국에서 제정된 반집시법은 제대로 시행되지 않았다. 그 원인으로는 일부 주민들이 보인 침묵의 저항이나 하급 관리들의 부패, 그리고 당시 경찰조직의 결함 등이 있다. 불행히도 그 결과 더 많은 법률이 만들어졌고 형벌은 더욱 가혹해졌다. ▶유형(流刑) 거의 대부분의 유럽 국가들이 추방이나 강제 정주화 정책을 시도했고, 이는 집시의 생활양식에 영향을 미쳤다. -포르투갈 새로운 추방 수단으로서 해외식민지로의 유형을 행한 최초의 국가이다. 쥬앙 3세 때 포르투갈의 아프리카 식민지에 집시가 처음으로 유형 당했다. -스페인 17세기 중반 이후로 집시와 그 밖의 부랑자를 쿠에타에서 오란에 이르는 북아프리카의 군과 요새로 보냈다. -프랑스 집시에 대한 조직적인 유형을 시행하지는 않았으나 상당수의 집시들이 아메리카의 프랑스 식민지로 넘어갔다. -잉글랜드 1579년 제정된 부랑자법을 근거로(‘도무지 손볼 도리가 없거나 위험한 자들은 해외로 추방되어야 한다’) 집시들을 아메리카 식민지로 유형 보냈다. 식민지에서의 강제 노역은 영국의 강제 노역보다 더 가혹했으며 이러한 상태는 흑인 노예가 죄수 노동력의 경제적 중요성을 박탈하게 될 때까지 지속되었다. -스코틀랜드 크롬웰의 호민관 시대에 내려진 1655년 포고에 의해 방랑자가 ‘서인도 제도를 비롯한 다른 곳’으로 유형에 처해졌다. ▶오스만 제국 오스만제국에는 집시들이 유럽의 다른 지역에서 직면했던 것과 같은 체계적인 억압의 법령이 없었다. 이 제국은 종속국 주민 집단의 관습과 제도를 존중했고, 자체 지도자의 협력을 받아 각각의 집단을 통치했다. 집시 중에 노예 상태로 있던 자들도 있었지만 대다수는 자유인으로서 오스만제국의 비투르크인 시민의 권리와 의무를 대부분 인정받고 있었다. 방랑 습관을 없애기 위한 산발적인 시도들에도 불구하고, 자유민에게는 이동의 자유가 상당 부분 인정되고 있었다. 오스만 제국 사회 내에서 집시는 빗자루 제작사, 굴뚝 청소부, 악사, 춤꾼, 곰 부리는 사람, 대장장이 등의 역할을 했으며 무기 수선공 및 악사로서 병사들과 함께 전장으로 나가기도 했다. ▶종의 생존 집시들은 살아남기 위해 사람이 가까이 가기 어려운 황무지나 삼림으로 들어가거나, 국경 지역에 집을 짓기 시작했다. 그 결과 프랑스와 스페인 국경 지대와 독일의 여러 공국들의 경계 지역, 로렌과 제국의 국경, 스코틀랜드 경계선, 네덜란드 공화국의 동쪽 등에 거주지가 형성되었다. 또한 많은 집시들이 악사 또는 전투원으로서 자의든 타의든 군에 입대했는데 군은 실제로 유럽의 많은 지역에서 집시가 관용을 얻거나 감옥으로부터 석방되고 운이 좋으면 우대 조치까지 기대할 수 있는 하나의 도피처였다. 집시의 이동 범위는 차츰 협소해지고 있었고 바야흐로 특정 지역으로 한정되고 있었다. 일부 국가에서는 집시 인구의 상당수가 정착했다. 정주화가 반드시 동화를 의미하는 것은 아니지만 이동생활을 계속하는 집시조차도 주요 활동지가 되는 나라의 사회적 영향으로 인해 그 나라의 국민적 특징을 습득하고 있었다. ▶희미한 빛 19세기에 이르기까지 교회당국(그리스정교, 가톨릭, 프로테스탄트)은 집시의 영혼 문제에 거의 관심을 가지지 않았다. 전도 활동은 드물었고 집시를 교회로 데려오기 위한 무심한 시도도 거의 없었다. 그러나 집시들은 종교의 문제에 대해 무지하지 않았을 뿐 아니라 대개 세례와 견진 성사도 받았고, 교회에서 결혼식도 올렸다. 프로테스탄트 교회는 대개 집시에 대해 호의적이지 않았다. 마르틴 루터는 그의 저서에서 그런 방랑자의 ‘악랄한 계략’에 대해 경고하고, 그에 대한 억압을 승인했다. 네덜란드의 칼뱅파 신학자 보에티우스는 집시 아이들에 대한 세례에 반대를 주창했다. 집시들을 이해하려는 세속 세계의 움직임은 매우 느리게, 그러나 교회보다는 조금 빠르게 진행되었다. 16세기 후반 언어학 분야에서 약간의 전진이 나타났다. 집시를 테마로 한 최초의 학술논문이 출판되기 시작했다. 그러나 이 논문들은 집시에 대한 이전 세대의 편견을 강화하는 결과를 낳았다. 제7장 변화의 동력 ▶새로운 인식 집시의 생활양식을 최초로 포괄적으로 분석한 사람은 헝가리 학자이다. 그것은 1775년과 1776년에 걸쳐 헝가리의 독일어 신문 「비나 안자이겐」에 익명의 기자 명의로 실린 40회 이상의 연재 기사에서 나타났다. 헝가리의 루터파 목사가 저자였다. 그는 ‘집시를 인간으로 기독교도로 전환시키기 위해 최대한 노력하고, 유익한 신민으로서 국가 내부에 묶어두는 것이 가장 현명한 방법이다.’ 다만, 그렇게 하기 위해서는 커다란 인내와 노력이 요구 된다고 경고했다. 하인리히 그렐만은 1783년 출판된 그의 저서 『집시』에서 집시 인구를 70만 명에서 80만 명 사이로 보았고 특히 헝가리, 트란실바니아, 그리고 발칸반도 전역에 많다고 했다. 그는 집시 여성들의 거리낌 없는 타락과 식인 풍습에 대한 비난 등과 같은 중상 모략형의 다양한 이야기를 확산시키기도 했다. 이후에 집시의 식인 풍습에 대한 자신의 입장을 수정했지만 그에 대한 이야기가 사라지기까지는 100년 이상이 흘러야 했다. 그럼에도 불구하고 그렐만의 연구는 언어학적 증거를 활용해서 집시어의 인도기원설 일반을 광범위하게 인식시키고 그들의 민족적 아이덴티티를 대중의 눈앞에 부활시킨 점에서 가치가 있다. 그 역시 집시 추방정책에 강하게 반대했으며 집시는 교육을 통해 갱생이 가능하다고 생각했다. 낭만주의의 부흥으로 민화와 가요, 관습과 미신의 보고인 집시들에 대한 흥미가 증가했다. 역사분야에서는 프랑스의 서지학자 폴 바타이야르가 1843년부터 수십 년에 걸쳐 발표한 일련의 논문에 의해 유럽 집시의 초기 역사가 그 결정적인 모습을 드러냈다. 비교언어학은 로마니어 연구를 급진전시켰다. 집시어는 여러 가지 힘에 굴복하며 다양한 단계를 거쳐 쇠퇴해가는 언어의 흥미로운 양상을 보여주었다. 교회 가운데서도 프로테스탄트 교회가 적극적으로 집시들에게 관심을 보였다. 이들은 도덕적 설복을 통해 미개한 집시들을 설복시키려고 했다. 그들에게 정착하라고 설득하고 도덕적 해이에서 벗어나게 하며 종속과 복종의 가치관에 의거한 직업을 갖게 했다. 영국의 스코틀랜드 교회의 목사 존 베어드는 1830년 커크 예솔름에 거주하는 집시 집단에 들어가 생활 개선 사업에 착수했다. 또한 잉글랜드 메서디스트파 설교사 제임스 크랩이 그가 지도한 사우샘프턴 위원회와 함께 집시들을 위한 사업을 진행시켰다. 영구적인 ‘교정’이라는 측면에서 보면 이들 사업의 실제 성과는 미미했다. 그러나 19세기 말까지 훌륭한 일을 하는 집시 출신 전도사가 몇 명 등장하기도 했다. ▶뛰어난 음악적 재능 집시들은 유럽에 출현한 초창기부터 악기 연주자나 가수, 또는 무용수로서 음악과 결합된 모습으로 보고되었다. 그러나 집시에게 공통된 음악적 언어는 존재하지 않으며, 그들 모두에게 똑같이 적용될 수 있는 음악적 방식도 없다. 그들은 창조자라기보다는 계승자 겸 편곡자로서 주변 사회의 특징적인 음악을 연주했다. 그러나 19세기에는 헝가리, 러시아, 스페인에서 직업적 음악가로서 탁월한 지위에 올라 거의 국민적 아이덴티티의 일부를 구성하는 수준까지 이르게 되었다. 헝가리 집시들은 헝가리 음악의 전통을 교묘하게 자신들의 것으로 변화시켰다. 헝가리에서는 금속 세공보다 음악 연주가 집시 최고의 직업으로 자리 잡게 되었다. 바이올리니스트 야노스 비하리(1764~1827년)는 최초로 이름을 알린 음악가로써 그와 그 후계자들은 베르분코스 스타일로 알려진 음악 양식을 만들었으며, 그것은 헝가리 민족음악의 전통의 일부가 되었다. 러시아에서는 몇 부 합창으로 이루어지는 즉흥연주를 하는 집시 합창단이 유행했다. 19세기에 집시음악은 러시아 음악 문화의 본질적인 부분이 되었다. 스페인에서는 15세기 말 이후 집시들이 스페인의 노래와 춤을 독자적으로 해석해서 연주했고 그 과정에서 집시풍의 매력을 부가시켰다. 이들의 춤은 세속은 물론 종교적인 의식의 인기 행사가 되었다. ▶농촌과 도시의 풍경 1815년부터 1914년까지 1세기 동안 집시가 사는 세계는 커다란 변화를 겪었다. 이 시기에 유럽 전역은 산업적, 사회적 변화를 겪었고 농촌 생활이 광범위하게 후퇴했다. 도시화와 산업화, 그 밖의 다양한 압력에도 불구하고 유럽의 집시들은 지배체제가 만들어낸 기회를 활용하여 자립성을 유지하는 능력을 발휘했다. 이들은 임금노동자로 이행하라는 유혹에 저항하며 대부분이 공동체의 어떤 이상과 독립성, 그리고 자영업 등을 집요하게 고수했던 것으로 보인다. 그러나 집시들의 노동 관행은 점차 변화했다. 행상을 위한 물건 제조는 점차 줄었고 판매하는 물건도 공장에서 만들어진 제품을 도매업자로부터 사게 되었다. 땜장이와 수선공을 원하는 수요 또한 줄었고 수확 작업 역시 기계화되었다. 고객들이 지리적으로 집중되는 경향에 따라 집시들의 이동 거리 역시 짧아지게 되었다. 그럼에도 불구하고 집시들의 자유나 민족적 특성, 또는 직업과 주거의 유연성은 사라지지 않았다. ▶속박을 넘어서 19세기 초반 왈라키아와 몰다비아의 집시는 총 20만 명에 달했으며 사적으로 소유된 노예가 대부분이었는데 그 수는 대략 3만 5000가족에 달했다. 왈라키아의 알렉산더 기카는 1837년에 ‘공공 집시’ 4000가족을 해방시켜 마을에 정착시킨 뒤 특권 귀족들로 하여금 그들에게 농사일을 주도록 했다. 기카의 후계자 게오르규 비베스큐는 1847년 왈라키아의 교회 소속 노예까지 해방시켰다. 몰다비아의 대공 그리고레 기카는 1855년에 노예 제도의 폐지를 결정했다. 크림 전쟁이 끝난 뒤 양 공국이 통합되어 루마니아로 바뀌면서 제정된 신헌법에 따라 법적으로 완전한 노예 해방이 이루어졌다. 루마니아의 집시들은 원칙적으로는 루마니아 시민권을 얻게 되었다. 그러나 그때까지의 사회적 지위가 만들어낸 적대감과 편견이 해소된 것은 아니었다. ▶새로운 이동 집시 구성원의 일부가 발칸 반도와 헝가리로부터 사방으로 이동을 하면서 19세기 후반에는 다양한 집시 부족들이 세계 각지에 모습을 드러냈다. 발칸 반도와 헝가리로부터 이동한 집시들의 로마니어 방언에는 루마니어의 영향이 깊이 배어 있었다. 그들은 오랜 기간 루마니아권에 뿌리박고 있었고 스스로를 ‘롬’이라고 불렀다. 유럽 상당수의 나라에서 롬은 집시 주민들의 새로운 계층으로 정착했고, 대서양을 건넌 자들은 집시 주민들의 중요한 구성요소로 자리 잡았다. ▶보존과 변화 집시의 문화적 전승 가운데 어느 정도가 그들에게 고유한 것인지 판단하는 것은 간단하지 않다. 민간전승 분야의 경우 그들은 공통적으로 자신들이 접촉한 비 집시 사회의 여러 가지 문화적 요소에 순응했고 그것을 자신들의 노래와 이야기에 통합시켰다. 보편화 되었지만 유럽의 민간전승에도 존재하는 비슷한 관습들을 제거하고 나면 지극히 집시적인 동시에 그들이 유럽에 오기 전부터 기원한 것으로 볼 수 있는 두 가지 특징이 나타난다. 하나는 죽은 자의 육체를 이탈한 영혼이 달라붙거나 배회하는 것에 대한 공포이다. 이러한 의식의 세부 사항들은 극히 다양화되었으나 그럼에도 불구하고 다양한 나라의 집시 집단이 지키는 관행 하나는 고인(故人)의 유품을 파괴하는 것이다. 다른 하나는 오염에 대한 공포와 거기에서 생기는 일련의 터부이다. 그들의 오염 개념은 오늘날 집시 문화의 핵심적인 요소로 파악될 수 있다. 민족적 경계선을 표현, 강화하고 집시와 가제(로마니어 방언으로, 집시가 아닌 사람들을 가리키는 가장 일반적인 명칭이다.)사이의 근본적인 경계선을 그어주기 때문이다. 이 규범을 지키는 자들은 가제와의 강하고 친밀한 만남을 멀리하게 된다. 이 규범은 그들의 역사에서 가제와 접촉해야 하는 형태의 고용을 피하는 경향을 보다 확실히 이해할 수 있게 해준다. 제8장 지옥으로 가는 길 새로운 이동은 집시에 대한 서유럽 각국 정부의 태도를 경화시키고, 경우에 따라서는 잠자고 있던 옛날의 대응책들을 소생시키기도 했다. 19세기 후반은 생물학적 결정론 및 인종과 혈통의 순수성에 관한 망상이 번성한 시대였다. 프랑스의 고비노 백작의 에세이『인종의 불평등에 대하여』는 유럽, 특히 독일의 철학과 정치사상에 심대한 영향을 미쳤는데 그 주장의 핵심은 인종이야말로 역사 발전의 결정 요인이라는 데 있었다. 고비노는 잡종의 열등성을 확신했고, 잡혼은 예외 없이 파멸적인 것으로 간주했다. 범죄의 격세유전적 기원을 강조한『범죄자』(1876년)를 쓴 체사레 롬브로소는 집시에 대해 장점은 하나도 인정하지 않았고 집시는 자만심이 강하고, 파렴치 하며, 앞일을 생각하지 않고, 무정하고, 시끄럽고, 폭력적이고, 방종하고, 죽은 고기를 즐겨 먹을 뿐 아니라 식인 풍습마저 있는 것으로 의심된다고 주장했다. ▶‘집시의 해악과 싸우기’ -독일 19세기 중반부터 외국인 방랑자가 들어오지 못하게 하는 데 대한 관심이 높아졌고 행상을 대상으로 한 면허 제도가 강제 수단으로 이용되었다. 19세기에 특별히 집시에 대해 내려진 최초의 조치는 1885년의 포고였다. 그것은 국경에서든 영내에서든 그들의 증명 서류를 엄밀히 검사하고, 가능한 한 노동 허가서를 취소하며, 말의 전염병에 대해 엄밀히 검사하는 것 등을 명문화하고 있었다. 1899년에는 집시의 출현 정보를 파악하고 그들에게 취해진 조치를 취합하는 정보기관이 뮌헨에 설립되었다. 이 기관은 1929년 그 관리를 독일 전역으로 확대하고 독일 형사경찰위원회에 의해 ‘집시의 해악과 싸우는 중앙 기관’으로 지정되었다. -스위스 스위스 법무성은 뮌헨 모델을 기초로 전국등록제도를 제정했다. 스위스의 아동복지단체인 프로 유벤투테 재단은 당시 유행하던 우생학과 진화론에 근거해서 이동생활자의 아이들을 사회 본류에 합류시키기 위해서는 가능한 한 어디에든 정주시켜야 한다고 생각했다. 그에 따라 집시 아이들을 부모의 동의도 없이 데려와 이름을 바꾸고 양부모의 집으로 보내는 제도를 시작했다. -프랑스 1895년 국내의 모든 ‘유동민, 집시, 방랑자’에 대한 인구 조사가 실시되었다. 1912년 국적을 불문한 모든 집시에게 ‘신체 특징 수첩’의 휴대를 의무화하는 법률이 제정되었다. 휴대하지 않은 상태로 외출하고 배회했을 경우 재판소에 소환되기 십상이었다. -영국 도시화의 진행으로 그들의 존재가 더욱 눈에 거슬리게 되고 노역 또한 불필요해지면서 그들의 지위는 더욱 약해졌다. 집시들은 법률적으로 특별히 지명되지는 않았지만 행상인, 부랑자, 공중위생, 공유권, 엔클로저 등을 취급하는 다양한 일반 법률의 적용을 받았다. ▶잊혀진 홀로코스트 국가 사회주의당의 이데올로기에 의해 절멸 대상으로 지정된 것은 사실상 유대인과 집시라는 두 민족 집단이었다. ‘찌고이네르’라는 규정의 대상을 명확히 하기 위한 지침이 필요했다. 완전한 시민권 적격자 판정의 골격을 세우기 위해 1935년에 뉘른베르크법이 제정되고, 특히 그 해설서가 집시를 유대인과 함께 위험한 ‘프람드라세(외래인종)’으로 지정했다. 집시의 ‘인종·생물학적 평가’의 기준은 1941년 히믈러가 포고한 3세대 전까지 거슬러 올라가는 분류법으로 더욱 정교해졌다. 1937년 무렵부터 ‘반사회적 분자’, 특히 집시에 대한 압력이 급속하고 무자비하게 강화되었다. 강제 수용소로 보내는 것이 주요 교정책으로 이용되었다. 전쟁 중 유럽에서 죽은 집시 희생자의 수는 25만 명에서 50만 명, 또는 그 이상으로 집계되기도 한다. 전후 배상문제에서 살아남은 집시 희생자들은 거의 보상을 받지 못했다. 제9장 현대의 실상 ▶국경을 넘다 제2차 세계대전의 종전 결과, 살아남은 집시들은 유럽 각지에 대량으로 재배치되었다. 그것은 주로 전쟁 중에 강행된 대규모 추방의 결과였지만 부분적으로는 보다 안전한 환경을 찾아 그들 자신이 이 나라에서 저 나라로 도망쳤기 때문이기도 했다. 수천 명의 집시들이 슬로바키아 농촌의 고립된 정착지를 떠나 상당수가 공업지대로 보내져 주로 공장과 건설 현장의 미숙련 노동자로 일하게 되었다. 1950년대에는 소련에 편입되었던 옛 폴란드 영토에서 돌아오는 난민의 물결이 있었다. 그 중에는 대규모 롬 집단이 포함되어 있었는데 이들은 전쟁 초기에 우랄 산맥 반대편으로 추방당한 사람들이었다. 1956년 헝가리 반란 이후 서쪽으로 도망친 15만 명의 난민 중에도 집시가 포함되어 있었다. 1970년대 포르투갈의 정치 불안으로 스페인으로 집시가 유입되기도 했다. 1960년대에 유고슬라비아에서는 서쪽을 향한 이동이 시작되었다. 주로 이탈리아, 오스트리아, 독일, 프랑스, 네덜란드 등으로 이동했다. 이 이동에는 정주 집시와 유동 집시가 모두 참여하고 있었을 뿐 아니라 출신 부족이나 사용하는 방언 역시 다양했다. 상당수는 일정 기간마다 그동안 모은 돈과 고향에서 찾는 물건들을 싣고 유고슬라비아로 돌아왔다. 일부는 고물상으로 전환했다. 구걸과 점치기가 다양한 수입원을 보충해 주었다. 이러한 이동은 집시 사회 조직에 커다란 영향을 미쳤다. 새로운 조건은 대가족 내부의 유대를 일부 손상시켰고 그에 따라 핵가족이 더욱 중시되었다. 집단을 이끄는 짜임새도 불안정해졌다. ▶정책의 문제점 2차 세계대전 이후 집시들의 생활권은 한 국가 내부로 한정되었고 그에 따라 각국 정부의 국내 전략의 직접적인 영향을 받게 되었다. 또한 유럽 집시 인구의 대부분은 공산주의 체제에서 살게 되었다. 소련에서는 1925년에 집시가 소수민족 집단으로 인정받았으며 1926년에는 러시아 집시 동맹이 결성되었다. 로마니어를 교육 매체로 사용하는 초등학교도 다수 개설되었으며 로마니어로 된 책과 정기간행물도 출판되었다. 그러나 제2차 세계대전 후 이러한 초기의 정책은 부활되지 못했고 1956년에는 유동생활을 금지하는 법률이 제정되었다. 폴란드는 1950년대 초반 이래로 새로운 공산주의 국가들 가운데 유동 집시에게 주택과 직업을 주는 것으로 통합을 추진하려 한 최초의 국가였다. 그러나 집시들에게 제공된 일은 미숙련에다 임금이 낮고 육체적인 노동으로써 사람들의 관심을 끌지 못했다. 유동민들은 이동을 계속 했고 정부는 1964년에 강제 조치에 착수했다. 그 결과 정주 집시들이 늘어났지만 1980년대가 되자 새로운 주민과 지역 주민 사이에 분쟁이 빈발하게 되었다. 수백 명의 집시들이 시민권도 없는 상태로 폴란드에서 추방을 당하게 되었다. 헝가리에서는 1958년 집시 협의 위원회가 설립되었다. 이 위원회는 1960년에 폐지되었다가 1974년에 재건되었으며 1986년에는 보다 대표적 성격이 강한 로마니 회의로 대체 되었고 계속해서 200여개 정도의 지방 문화 클럽을 결합한 전국 집시 협회로 확대되었다. 루마니아는 헝가리인과 독일인 소수민족에게는 최초로 인정했던 교육과 문화적 차원의 지원을 집시에게는 전혀 시도하지 않았다. 정부는 강제적 정주 정책을 추진했고, 뒤이어 대집단의 분산을 기도했으며 1970년대 초반부터는 집시의 존재 자체를 무시해버렸다. 불가리아에서는 1958년 포고에서 집시의 이동을 금지하고 그들을 공장과 협동조합 농장으로 끌어 들이라고 시의회에 명령했다. 1970년대부터는 집시의 존재를 법률적으로 말살시키려 했다. 신분증명서에서 ‘집시’라는 명칭을 사용하지 못하게 되었고 무슬림 이름을 가진 자는 새로운 슬라브풍 이름으로 개명해야 했다. 유고슬라비아에서 집시는 1981년 알바니아인, 헝가리인, 투르크인 등의 소수민족과 마찬가지 조건으로 헌법상의 ‘민족’지위를 인정받았다. 보다 광역적 차원의 사회·문화적 조직들이 수십 개 결성되었고, 지역 정치에 참여하는 집시도 나타났다. 유고슬라비아는 유동 집시에게 정주를 강요하지 않은 유일한 공산국가였다. 그러나 그와는 별개로 집시들은 공업화의 진전에 따른 경제적 사정으로 정주 집시가 되기도 했다. 제2차 세계대전 이후 서유럽에서는 동유럽에 비해 정주 집시의 비율이 현저히 낮아졌다. 이에 따라 대부분의 나라가 정책적으로 고려한 것은 야영 장소와 교육의 문제였다. 영국에서는 최초로 지방 당국에 대해 특별 야영 장소의 설치를 호소한 회보가 1962년 발행되었다. 잉글랜드와 웨일즈에는 1968년 ‘이동주택 설치장소 규제법’이 제정되었다. 이에 따라 지방 정부는 이동생활자들에게 야영 장소를 제공할 의무를 지게 되었다. 영국에서는 관내에 거주하는 모든 아이들에게 교육을 제공할 의무가 지방 교육 당국에 있었다. 이동생활자의 아이들도 그 대상에 포함되어 있었다. 1970년대 이래로 집시들의 교육은 상당한 진전이 있었다. 그러나 1992년 정책의 일대 전환이 일어났다. 야영지 설치에 관한 재정적 지원과 지방의회의 야영지 설치 의무 양자를 폐지하고 그와 동시에 불법 야영지에 관해 새롭게 엄한 권한을 도입하자는 제안이 등장했고 그를 위한 조치가 1년 후에 ‘형사 재판·공공 질서법’이라는 법률에 포함되었다. 프랑스에서는 1949년 이동생활을 하는 집시의 비참한 상태를 점검하기 위한 특별 조사 위원회가 설치되었다. 20년 후 이동생활자의 신체 특징 수첩, 매달 경찰에게 검사받아야 했던 이동수첩이 폐지되었다. 1980년 대 말까지 다양한 수준의 야영지가 배치되었고, 민간 조직 차원에서 다양한 학급과 학교가 시도되었다. 이탈리아에서는 학습 상 곤란이 있는 집시 아이들에게 보조적 조치를 취하겠다는 의도가 표명되었다. 벨기에에서는 야영지 제공이 중앙 정부의 재정 지원 하에 대체로 각 지방의회의 판단에 맡겨졌다. 스웨덴에서는 폴란드에서 추방된 수백 명의 집시를 받아들여 그들을 난민으로 대우하면서 집과 일자리를 얻을 수 있게 도와주었다. 네덜란드에서는 상당수의 외국인 집시에게 주택을 제공했고, 이동주택거주자를 대집단으로 모아 비교적 소수의 집주지에 살게 했다. 그러나 1970년대 후반, 대규모 야영시설의 폐해가 점점 분명해 지면서 정부 정책의 전환 일어났다. 국제무대에서도 집시 문제에 대해 관심을 가지기 시작했다. UN 인권위원회는 1977년부터 집시에 대한 차별에 대해서, 유럽 공동체의 여러 기관은 1984년부터 주로 교육문제에 관심을 가졌다. 유럽안전보장협력회의가 1990년에 채택한 소수민족의 권리보호에 관한 문서는 중요한 의미를 가진다. 문서에는 민족을 이유로 한 모든 형태의 차별을 단죄한 뒤 다음과 같은 문구가 이어진다. ‘이런 맥락에서 각국은 집시 고유의 문제를 인식 한다.’ 동구 전체주의의 붕괴 이후 인종 차별이 동기가 된 학대와 노골적인 폭행이 일어났다. 헝가리, 폴란드, 체코슬로바키아, 루마니아, 불가리아 등에서 집이 불타고 집시 가족이 몰매를 맞는 등의 사건이 일어났다. 사회주의 붕괴 후 발생한 사회적, 경제적인 다양한 문제에 대해서 집시가 있는 곳에서는 집시가 대신 단죄 당했다. ▶인구와 분류 오늘날 집시의 인구 구성은 다양한 요소의 혼합 양상을 보인다. 대부분의 국가에서 행해지고 있는 기본적인 구분은 오래 전부터 정착 하고 있던 집시집단과 과거 1세기 전후에 도착한 자를 구별하는 것이다. 마찬가지의 이분법으로는 진티와 로마가 있다. 진티는 독일어권에 오래 거주한 집시로서 로마니 방언에 독일어의 영향이 강하게 남아 있다. 로마는 동유럽 출신의 집시 일반을 가리킨다. 발칸 집시의 계보는 방언과 종교(무슬림과 기독교), 직업상의 특화에 따라 구분할 수 있다. 이러한 기준에 따라 옛 유고슬라비아에서는 20종류 정도의 주요 부족이 확인되었다. 각각의 부족은 고유의 지리적 영역을 가지고 있고 독자적인 하위문화가 있다. 자신들만의 직업에 종사하며, 독특한 방언을 쓰고 결혼도 집단 내부에서 한다. 불가리아에서는 북동부에서만 19개의 부족이 구별되었다. 이후 정주화 및 문화적 동화가 강제되고 정부가 집시를 정당한 민족 집단으로 인정하지 않으면서 집시의 국민성이 발전하게 되었다. 그에 따라 이러한 부족 구분은 서서히 그 중요성을 잃게 되었다. 서유럽의 집시는 생활양식 측면에서 집시와 공통점이 많고 문화적 요소 또한 상당수 공유하고 있는 또 다른 이동생활자 주변 집단이 많다는 점에서 분류가 어렵다. 아일랜드의 유동민 ‘틴커(땜장이)’는 집시가 도착하기 전부터 존재했다. 집시와 교혼을 포함한 상당한 접촉이 있었던 것으로 보인다. 스코틀랜드의 이동생활자 다수는 집시의 터부를 일부 공유하고 있으며 그들의 언어인 ‘캔트어’에는 로마니어 단어가 매우 일반적이다. 노르웨이의 ‘옴스트라이페레(방랑자)’는 지역 주민과 혼혈인 집시, 독일인 교혼이 기원으로 보인다. ‘로디어’라고 불리는 그들 고유의 언어는 어휘의 3분의 1가량이 로마니어에서 왔다. 스웨덴의 이동생활자 ‘레잔데’의 어휘에 역시 다수의 로마니어를 가지고 있다. 이와 같은 혼돈 가능성, 엄밀하고 신속한 인종구분의 비현실성으로 인해 집시 인구수를 계산하는 것은 대체로 실패할 수밖에 없다. ▶언어의 변화 집시를 구분하는 데는 언어의 차이가 중요한 판정기준이 된다. 로마니어는 역동적이다. 유년기 이후에 로마니어를 쓰는 사람은 모두 2개 국어를 사용하고 있으며 유럽 전역에서 주류 문화로부터의 끊임없는 차용이 이루어지고 있다. 문자화된 규범이 존재하지 않기 때문에 로마니어의 분화가 제어되는 경우는 거의 없다. 로마니어는 20개의 집단으로 나누어지는 60종류 이상의 방언으로 이루어진 언어군이 되었다. -블라크계 로마니어와 비블라크계 로마니어 블라크계 로마니어: 모두 루마니아어의 영향을 강하고 보여준다. 이들 방언은 전체 어휘의 약 5분의 2정도가 루마니아어를 공유하고 있고, 루마니아어의 몇 가지 언어습관과 구조를 인계받았다. 비블라크계 로마니어: 언어 간에 긴밀한 유사성을 공유하고 있지 않다. 러시아와 발칸 반도의 여러 나라, 우크라이나 등에서 영국과 이베리아 반도에 이르기까지 유럽 전역에 퍼져 있다. 접촉한 언어의 여러 요소가 로마니어에 깊이 침투한 결과, 로마니어 사용자 다수는 다른 지역의 동족과 소통하기가 어려워지고 있다. ▶변화의 전통 인구 증가와 토지 부족 심화, 정주화, 가제 옆에서의 생활, 자동차에 의한 이동, 산업화, 생계를 벌 수 있는 기회의 변동 등 주변 사회화의 관계가 변천하면서 나타난 변화로 종종 집시 사회의 소멸 가능성이 점쳐지곤 했다. 그러나 정주화 그 자체는 살고 있는 나라의 국민으로 변화시키지 못했고 ‘집시적’인 방식으로 생계비를 버는 것을 포기시키지도 못했다. 오늘 날 동서 유럽 어디에서든 볼 수 있는 정주 집시들은 수십 년 동안 같은 곳에 머무르면서 자신들의 특수성을 유지한다. 정주화가 이루어졌다고 해도 이전의 유동 집시의 사회 습관은 거의 사라지지 않는다. 기동성은 지금도 중요하며 서유럽의 많은 집시들에게는 자동차가 필수불가결한 상거래 도구가 되었다. 이동을 계속하는 집시들은 말과 바르도(포장마차)가 아닌 자동차가 끄는 트레일러 하우스를 이용한다. 새로운 이동 형태와 이동식 주택은 이들의 삶의 결을 바꾸었다. 특별히 텔레비전의 등장은 모든 집시들에게 있어서 바깥 세계를 더욱 가깝게 해 주었고 특히 젊은이들에게 커다란 영향을 미쳐서 가제의 가치를 흡수하는 새로운 통로로 기능했다. ▶순례와 펜테코스트파 집시들은 자신들이 일정 기간 살았던 나라의 종교를 받아들이는 경향이 있다. 그 결과 가톨릭 집시, 프로테스탄트와 그리스 정교회의 다양한 종파를 믿는 집시, 무슬림 집시들이 존재한다. 그러나 그들은 어디에서나 진정한 신앙심이 부족하다는 평가를 받는다. 19세기에 이르러 집시의 순례는 정기적인 행사가 되고 있었다. 가장 잘 알려져 있는 것은 매년 5월 24일과 25일에 까마르그 지방의 레-생트-마리-드-라-메르에서 개최되는 축제이다. 전후에는 교회에 의해 전도와 자선활동이 행해졌다. 종교부흥운동은 프랑스 각지, 유럽과 남부 아메리카로 퍼져나갔다. 1970년대 초에는 동유럽과 아메리카에서도 운동이 시작되었고, 미국에서는 1980년대에 보급이 가속화 되었다. 영국에서는 최초의 30년 동안 집시 복음교회는 7만 명 정도의 집시를 개종시켜 세례를 주었다. 프랑스에서는 이 운동으로 인해 집시 인구의 3분의 1을 신도로 확보했다. 종교부흥운동의 목적이 집시들의 동화에 있는 것은 아니었으나 성서의 원리는 개종자들의 생활양식에 큰 영향을 미쳤다. 문맹 탈피와 교육을 중시하는 태도나 술과 담배, 마약 등의 복용이나 도박, 사기, 거짓말, 도둑질 등을 금지규범 등이 그것이다. ▶오프레 로마! 제2차 세계대전 이후 집시들은 전국적 또는 지방적 규모의 종교적, 정치적, 문화적 조직과 압력 단체를 형성하기 시작했다. -독일: 1950년대부터 다양한 집시 위원회가 설치. -프랑스: 1965년 국제 집시 위원회(CIT)탄생 이들 조직의 주요 목표는 집시를 주류사회로 적응시키는 것이 아니라 주류사회에 의한 명백한 부정을 종식시키는 것이었다. 경제적, 지리적 유연성을 유지할 필요성, 이동을 계속할 권리, 정규 교육에서 로마니어와 집시 문화사용 등이 강조되었다. -1971년 4월 국제 집시 위원회가 주최한 최초의 세계 로마니 회의가 런던에서 개최 14개국의 대표가 참석했으며 자신들을 지칭하는 용어로 ‘롬’을 지정, 민족기와 슬로건-오프레 로마!(집시여 일어나라!)을 채택했다. -1978년 4월 제네바에서 열린 제2차 세계 로마니 회의에는 인도가 다수의 대표를 보냈는데 집시와 이 아대륙과의 연대가 강조되었다. -1981년 5월 괴팅겐에서 열린 제3차 회의에서는 나치 치하 집시의 운명의 주요 의제였다. 1989년 이후 일부 집시들은 국내 및 지방 정치에 관여하기도 했다. -제4차 세계 로마니 회의에서는 배상, 교육, 문화, 홍보, 언어, 집시 백과사전 등 다양한 과제를 추구할 임무를 부과했다. 집시를 위한 백과사전을 만들기 위해서는 전 세계 집시의 관점에서 전 세계의 집시관을 재구성하는 것이 요구되었다. 표준적인 문자 언어의 정비 역시 장기적인 노력이 필요하다. 어형(語形)의 다양성 조정이 거의 진행되지 않았고 표준적 어휘가 존재하지 않으며, 극히 기본적인 개념에 대해서조차 방언들 사이에 차이가 크기 때문이다. -감상  이 책을 이해하는 것은 꽤 쉬운 일이 아니었습니다. 5C까지 역사를 거슬러 올라가 현재에 이르기까지 집시들의 이동 경로를 따라가는 것은 역사적 지식이 부족한 저에겐 ^ ^ 그리 만만하지가 않았습니다. 그럼에도 불구하고 이 책에서 보여주는 집시들의 역사는 매우 흥미로웠습니다.  그들에 대한 어느 것 하나 명확히 밝혀지지 않는 다는 것이 비밀스럽게 느껴지기도 했구요.   저는 특별히 저자의 신중한 태도가 인상깊었습니다. 집시들의 역사에 대해서 섣불리 결론을 내리려 하지않고 계속적으로 의문을 가지고, 그래서 집시들의 진짜 모습에 한 발자국 더 다가가고 있는 듯 했습니다. 그 어느것 하나 명확한 것은 없지만(확실한 것이 없기에 더 흥미로울지도 모르겠습니다), 다른 나라들의 역사 속 한 줄,혹은 한 부분 등장하는 그들의 모습과 그리고 제가 지금 보고 있는 집시 형제들의 모습이 겹쳐지면서 이들에 대해서 아주 조금 더 알게 되었습니다.  그러나 지식적으로 안다는 것과 그들을 이해한다는 것은 별개의 문제일 것입니다. 현재를 살아가는 집시들의 삶은 그리 쉽지 않아 보입니다. 이들의 삶을 어려움을 진정 마음으로, 진심으로, 공감하고 내 일처럼 마음 아파하는 그런 ...  집시들의 친구가 되길 원합니다.

조숙희 12-04-30 20:17   사랑하는 나래 자매 수고했어요. 긴글을 알뜰하게 잘 서머리 해주었네. 아마 하나님만이 롬 족에 대해서 잘 아실것아요. 이 세상의 그 어느 누구도 아니 자기 자신들로 자신들을 모르지요.  이유는 만연한 불확실성, 회색빛 진실 때문이 아닐까 싶어요. 비오는 혹은 안개 낀 해질 녁 같은 그들의 민족성과 모든 것들을 햇빛 쨍쨍한 날로 바꿀 수 있는 것은 오로지 하나님만이,,,, 우리의 작은 할 일들이지요... 홧팅!!!!!!!!!!!!!! 현상민 12-05-02 02:36   집시들을 이해하는데 도움이 되었습니다. 참으로 어려운 집시사역을 하시는 선교사님들을 축복합니다. 많은 결실이 맺어지길 기도하며.. 나래선교사님이 그 자리에 함께 함을 감사드립니다. 강나래 12-05-02 08:53   저 또한 이 귀한 사역의 자리에 있음을 감사합니다. 이 감사함을 매일 매일 잊지 않고 살아가도록 노력하겠습니다 :)